Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* DjVu fájlok megtekintéséhez szükséges program és útmutató A DjVu fájlok a PDF-hez hasonlóan többoldalas dokumentumok, előnyük a kisebb helyigény. (Mac verzió innen letölthető)

 
9.84 MB
2009-08-28 13:55:50
 

image/vnd.djvu
Nyilvános Nyilvános
259
3420
Rövid leírás | Teljes leírás (1.35 MB)

Zalai Közlöny 1944 146-171. szám július

Zalai Közlöny
Politikai napilap
84. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:


Foladi:
Cím:
Houdliilio/al : Ittorljóitau
84» *wt., !46. si. Nagykanizsa, 1844. Július 1. szombat Ara 30 fillér.
ZALAI KÖZLÖNY
--¦--%Béí
BíorkesztŐBég és kiadóhivatal: l-'fi-ut 5. nzáai ixerkcsatssógl é« kiadóhivatalI telston 78. sz. Megjelenik minden hétköznap délután.
1 O L'I T I KAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
lílölízotéil ára: egy hónapra * penKÖ 30 ttilat,
negyedévre 12 pcogő *o fillér. Bgvea szara: hétköznap 10tUI.. n7.ombfiton30.flJI,
280 haloltja és 440 sebesültje volt az ekitl magyarországi legltamadásokaab, légvédelmi tüzérségünk 61 bombázót lelőtt
A honvédség arcvonalán visszaverték a bolsevisták egész hóten át tartó felderítő támadásait
A keleti arcvonal középső ré-, szén tovább tartanak az elkeseredett harcok. A Luek és Bob-ruiszknál támadó ellenséges ékekeL a német elhárítás egyes helyeken felfogta. Mpgilevnél eríísen támadott a szovjet. Po-loektól keletre a bolsevisták ösz-siies támadásai ismét teljesei] ö ss /.romlottak.
arcvonalon a Ligurí-torigorparton 6a Sienától nyugatra eső szakaszon ot-koaorcdott'hareok dúlnak. Az angolszászok egész napún át támadtak, do caak kia tor ülőt nyeroségro tottek szert A Trasimeno-tónál harcoló angol izász csaltok súlyos vcaztosé-
gOÍ -i.<: ollonségos hadvozotŐségot 1
kötelékek átcsoportoaitására kóny-azoritoílok, igy caak -esto kezdték mog támadásaikat a nómot állások ollón. A harcok még tartanak.
Berlinbe] jelentik: A« obw.orszagi
A 19. számú magyar hadijeí^ntés
A Magyar Távirati Iroda hözli o magyar honvédvezérkar jelenti' Rét: F. hétén a felderítő tevékenység különösen a KnTomeá/ól délre hu-xódó magyar arcvonalon volt igen étink. Helyenként egy »ap alatt nyolcszor is megismételt támadások mindegyikét, az ellenségnek xulyox veszteségeket okozva, vertük vissza, '
Az északom erikái UgihadcrŐ tőbbizbm hajtőit végre- támadást egyen heJifséiffk és főleg Budapest eÜm. Légvé\lUmÍ lüzérsáijünk Cs vadászkot'clékeink önfeláldozóan és hatásosan szálltak szembe, a magyar viszonylatban szinte megsemmisítő túlerőt képviselő ellenséges kötelékekkel, fiiztos megállapítás szerint 61 ellenséges repiilógépet. csaknem kizárólag 4 motoros bombázót sem mitltették meg. A polgári lakosság 280 halottat és 4-íO sebesültet ve. sziléit.
Föld alól lövik ki a német robbanó rakétákat
(Interinf) A V. 1. robbanó testeket földalatti berendezések lövik ki és ezzel biztosítva vannak minden ellenséges tüzérségi h légi támadás ellen. Ezek a fegyverek repülőgépek, melyeknek rakéta berendezése éránként körülbelül 5-600 kilómé ter űyorsaságn. A pilótanélküli repülőgépek orrában , körülbe-
lül 1000 kg. sulyu robbanó töltés van.TEzeknck a hatása felülmúlja az eddig alkalmazott robbanó anyagokét. Az uj fegyver halósugarát a kilövés elcítt lehet szabályozni és függ a rakéta sebességétől. Az uj fegyvert más harci eszközzel is lehet tölteni, például foszforral.
Főleg a Balaton felett vltak nagy légi harcok tegnap delelőt*
VJ/TVJ Német-magyar légelhárító erők már a berepülés után állandóan támadtak azt ae erői angol száz bombázó köteléket, meJy tegnan délelőtt, délolaszországi területről II orvát- és Sfagyaronzágun keresztül berepültek a birodalom délkeleti ter ülvtérc. A kedvezőtlen időjárás miatt nem került nor összefogott támadás ra. mindössze elszórtan dobtak te bombákat német, magyar és horvát célpontokra. Kzek azonban nem okoztak -nagy veszteségeket. Főleg a fiatalon fölött vívtak hevén légi harcokat sok nagytávolságú vadászgéppel, melyek a bombázókat kisérték. A kedvezőtlen időjárás ellenére is eddig ellen nem őrzött jelentén xzei-jnt 13 ellenségen gépet lőttek le, melyekből IS négymotoros bombázógép volt, A lelőtt gépek száma v lószinüleg még emelkedni fog.
Elkeseredett harcok dúlnak Tilly környékén
Tillynek, ennek a romhalmazai lÖÜ normandiai helységnek legközelebbi környékén az invázió kezdete óta a legel kóseredéi lebb, pjínoélos, tüzérségi ós gyalogsági csaták dúlnak. A feleméi-hetetlen ül összeroncsolt h'rop ós szerié heverő alkatrészek bizonyítják, milyen nagy-küzdelem folyik ezen a területen. Az angolszászok veszteségei sokszorosan felülmúlják a német veszteségeket. Ennek ellenére az amerikai ősapátok új-
ból és újból megkísérlik az ál törési, hogy Caen átkarolásávnl ar Orne alsó szakaszáig nyomuljanak előre A* angol-iuneri-kai támadások, melyeket csatarepülőgépek, gépesített tüzérség és nehéz csatahajók tüzérsége támogat, a német katonák részéről a legnagyobb vitézséget követelik. Sikerüli az áttörési kísérletet lereteszelni és az ellenséget visszaszorítani, igy a Caentöl nyugatra fekvő helység ismét szilárdan német kézen
van. Azokat az ellenséges hajókat, melyek Cherbourg kikötője felé igyezkeztek, a német ütegek tüzelése visszatérésre kényszeritette.., A Jobourg félszigeten, (iranvillcnél a németek elhárították uz angolszászok támadását és az ellenség készenléti állásait szétromboltak.
Az Egyesült Államok megszakította a diplomáciai viszonyt Finnországgal
A Finn Tájékoztató Hivat n* közli, hogy az Egyesült Államok finnországi helyettes ügyvivője közölte a külügyminisztériumban kormányának azon határozatát, hogy megszakítja a diplomáciai kapcsolatokat Finnországgal. Az északanterikai kormány Svájcot kérte fel az Egye-sült Államok finnországi érdekeinek képviseletére.
Jelentés a tegnapesti magyarországi berepülésről
(MTI) Tegnap a késé esti órákban északkeleti határainkon több ntvonalon ogyofl ollonségos gépek tompultok áss ország légitorébo és délnyugati irányban távoztak. Ma a kora hajnali órákban ugyanezen ut-iinnylyut egyen gépek északkelet fuló röpülték át az országot. Bombázások é;) károk sehol som törtóntok.
Ugyancsak' ma a kora hajnali órákban az omziíg nyugati határán ia tompultok óuonscgofl gópok, do nyomban viaazafordnltak. „ * A tegnap lezajlott olkuiaégou támadások alkalmával Jégvédelmünk lelőtt Ifi északomon kai mpülógÓpet. A gépokból kiugrott ejtőernyősök nagy része épen zuhant kC'
Erősödik a szovjet támadás a finn arcvonalon
Helsinkiből jelentik: A tegnapi hivatalos finn hadijolontós szerint a koletkaróliai arcvonalon a megszilárdult finn ellenállással szemben
onWidík a szorjet támadás. A finnek torvszorüoiukiüritotték n Lado-ga-tó partján fekvő lobh helysége/..
Uj elsötétítés! rendelet!
(MTI) A honvédelmi miniszter uj elsötélitési rendelete szerint az olsölétités időpontja a következő :
Július Il-tól július líí-ig eslo 22 órától reggel I.TJO óráig. Július 17-től este 21.45 órától reg-
gel 4.45 óráig. Július 31-től augusztus Í34g este 21.30 órától reggel 4.45 óráig, augusztus 11-töl szeptember 3-ig este ^1 órától reggel 5 óráig kell elsötétíteni.
A MÉP megválasztotta uj vezetőségét
A miniszterelnök a jobboldali pártok egységéről
Budapest, július I f.MOT) A Magyar filot Pártja népM értokozletof tartott, amelyen a patt törvényhozói és a főispánok is nagy számban vetlek részt. Joton volt Sztójav miniaztorolnők, líomé-nyi-Sehnolfor, Ssásx, Antal és Jm-csok minisztorok. Vitéi! (próf Tolok i Mihály olnóki megnyitója után vitéz Sztójay iDÍniaztorolnők Hzólall fel. Hangsúlyozta, hogy. bár nom hnhesli a nomtoti tárüatlaloni jwli-likni széHagolodását, mégis sziiksé-U'esncrk látja uj vO/olóséggol az élen n |*árt határozott jobboldali jwlili-kai munkáját, amire feltétlenül nzá-mit n jobboldali egység niogiörein-tésétoo. Kámutatott uz oi^zag igen nehéz helyzetére és kórtn, hóg> (ártják azom olőtt a más |>ártokbah lévé értékeket i«, mert csak ugvoto--tnossnooizoti szempontokat koll ma szolgálói, lio:;v mog tudjuk oldani a nagv nprijzoti kérdéseket.
A MEP olnókéül cOThanffu ssa-vazáHsal vitóü gróf TÓIoki Bélát, alelnókévó Bocsáry Kálmánt óh Ku-
li.*
nyadi-Tiuzái Bndrét tábláztot Iák mog.
Sztójay ininiazterelnök iidnizőlt nt ni TÓzotÓséget, majd Teleki ol nök köszöntő Qtog a bizalmat és ki-jelentotto^ hogy a párt miudon gondolata a jobboldali ogység miololibi megtommtéso, anii ftz ország érdekében olonKodhotothMi.
A szükobhkörü pártvoZotóség tagjaivá TÓgül nioafválusztolták Háiv/.ay -Jánost, Bobory Oyorgyflt, Bocaáry Kálmánt, vitéz C^ursory-iténay I^i-vánt, Kssó 'Sándort. Fáleiono Árpádot, vitór. Faragó F.dö.i, Prioko léit, Kunvadi-Buzns líndiiít, Komán líálintot.'lvády Bélát Király Józsefet, vitézi Koráni Klemért, vitéz Lukacs llólát, vitéz Marton Bélát, Meiiner Kmilt, Miskolczy Istvánt, .Vagy Ivánt, Simon h'eivn'cot, Stom-fay-Stiü; Jánwt, Saabé Zoltánt, Bsóder*.Jánost, vttúz Teleki Mihály grófot és báró Vay Lászlót. Háznaggyá Konkoly -Tl»cgo Kálmánt váluztották metf.
ZAUA1 KÖZLŐNV
1941 július 1
A városi tisztikar tisztelgett az uj nagykanizsai polgármester előtt
Or. Hegyi Lajos, Szatmárnémeti}polgármester* elutazott \ tij állomáshelyóre
Tegnapi szttiuunkbjui közöltük az uj nagykanizsai polgármester, vitóz dr. Símonluy Lu-jos megérkeztét és a Zalai Közlöny Utján a nyilvánosság számára tott első nyilatkozatát. Dr. l'oltyoiidy József városi tanácsnok pénteken délután 4 órára
1 összehívta a várrfsi tisztikart, hogy az uj .polgármester elölt liszietejijon. A közgyűlési ter-inet ebből uz elkaiomból virágokkal és délszaki növényekkel ieldiszitették. A város teljes tisztikara megjelent és lelkesen megéljenezte az uj polgármesteri, akj elsöizbeu foglalta el az emelvényen a város címerével
Ütmonfay puluarmesttr a
Vitéz dr. Simonlay Lajos polgármester közvetlen szavakkal válaszod, mi.nl családfő a család tagjaihoz. Utalt u künn éppen akKor kitört zivatarra, aimi jó jelnek lát, mert a zivatar után szivárványos, szép napos idő következik; Majd ocmmatkozoü munkatársainak : 51 éves, róni. kath. vallású, nős, családos, egy leánya van, aki férjnél van,
2 unokája, közszolgálati ós közigazgatási tevékenységét 2.") év ciő.U kezdte katonáskodása után, a közigazgatás núndcu ágában jártas, minden resszortol végig dolgozott, öt lehát nem lehel félrevezetni. Melegen köszönti a tisztviselőket, kiknek soraiban nemcsak a főnök iránti tiszteié let, hanem a kartárs iránli együtlérzésl lálja. JblsÖ leendőnek tartja, hogy a várost alaposan megismerje. Ténykedéseiben mindig szigorú, de - igazságos, hangsúlyozza. Megköveteli a legyeimet mindenkitől. Az a tisztviselő, aki munkáját leltii-ismereltol végzi, mindenkor lá-mogatására számiihat. N«m győzi eléggé ielkére kölni a tisztviselőknek a közönséggel való udvarias és előzékeny hánás-módol. Ne felejtsék el, hogy mt vagyunk a közönségén és nem a közönség miérettünk és ha nem tudjuk a2 ügyfél kérését el-inlézni, akkor is a legelőzékeny-nyebben járjunk el, mondjuk meg, mtt kell tennie, hová forduljon. Ne használjunk a Telükkel való érintkezésnél erélyes vagy bántó hangot, főleg ne gorombaságot. Ilyen panasz esetén sosem fog a tisztviselő pártjára állni. Nem tűri a besúgó rendszeri, de persze ez nem jelenti a bűnpártolást. A vezető tisztviselőket külön személyukben is felelőssé teszi beosztottja^ nuui-kajáért és szükséges esetben azonnal jelentést vár el. Nem szereti a fegyelmi eljárást, de felelősségre fogja vonni, aki a szabályok és lelkiismeret ellen vétenek. Őszülte és egyenes magatartást kér tisztviselőitől. Két
díszített elnöki széket. Az ünneplés leesilupullávál dr. Pollyorfdy József tanácsnok meleg szavakkal üdvözölte az uj polgármestert, a város teljes liszíikara és alkalmazóiba' nevében, kifejtvén, hogy a város tisztviselői inindüUKÖr becsületes hűséggel szolgálták a városi és szereteltei intézték Nagykanizsa és közönségének ügyeit. Kérte, hogy a polgármester is szivének szeretelébe fogadja a város lakosságát. Hiszi, hogy az zal a küldetéssel érkezett, hogy levezesse a forró légkört és folytassa a városért való lendületes fejlesztési munkát.
tisztviselőt magatartásról
dologban azonban irgalmatlan : hangsúlyozza emelkedett hangon : ha valaki, valamit aláírásra hoz elérni : az szent legyen, ez a valóságnak megfeleljen, elleneseiben az illető előlfc elveszeit ember. Kegyetlen szigorúsággal jár ejl t\ vagyonkezelésben és I mindenben, aüii ezzel összefügg, mert a közönség vagyona nem esáki szalmája. Ha ezt megteszik, mondta, akkor a legharmonikusabban egyftlt 'fognak működni.
Vitóz dr. Simonlay polgármester beszéde nemcsak válasz i volt az üdvözlésre, hanem egy- [ ben iránymutató a jövő városvezetésére, i !
10r. Poltyondy tanácsnok ezután bemutatta az uj polgármesternek a város icljes tisztikarát.
Utána alkalmunk volt az uj polgármesterrel beszélgetést loiylafni, aki kijelentette, hogy a délelőtt folyamán Zalaegerszegen járt, ahol a főispán és az alispán távollétében felkoreste vitéz dr. Hunyady László alis-pánhelyettesl, akinek kezébe
latette * hivatali esküt! Ma, szombaton délután vissza utazik Kispestre és
augusztus 10-ön végleg elfoglalja hivatalát Nagykanizsán. Az installációról, amely a mai időkhöz mért ke? rétben fog történni, az alispún intézkedik,
Dr, Hegyi Lajo$,
Szatmárnémeti törvényhatósága város polgármestere ma éjjel utazott cl uj állomáshelyére, hogy Kndrődy főispánnál tisztelegjen. Hivatalát' augusztus első napjaiban foglalja el végleg uj székhelyén.
örségVáltás van Nagykanizsán, »a torony alatt;.
Legyen ez az uj életnek és a város továbbfejlődésének ujabb időszaka, (B. II.)
Öngyilkosság és Internálás a sormásl malom-vezető kijelölése körfii
A zsidókkal kapcsolatos rendelkezések végrehajtása során vitéz dr. Hunyady vármegyeit Ő-jegyző, alispauhelyettcs, a sor-mási Lorsy-féle malom' vezetésére Jancsó Pétert, a malom eddigi alkalmazottjai rendelte ki. Csordás István sormásl lakosnak ez sehogy sem voll Ínyére, mert szerelte volna, ha a vöje, íiyergyák került volna a malom élére, aki ugyancsak a malom régi alkalmazottja volt. Mindent elkövetett ezért, eljárt a különböző hivatalos helyeken is, majd pedig igyekezett a köz-
Balatonfüreden és a plébániára és az
ZaUtegertzeg, július 1 Ismeretlen télies éjnek időjén Ihj-tort Qubiosa Antal bitlatoilfüredt plébános lakásába. A plébános fej-obredt a zajra én kiáltására u botéré lllOffléiUtt, Ugy hogy cfuik az Íróasztalt iákból 2f)U penge késtpénst tudott magával tíuiií. A lolraj létrán
Hlászútt lm & luloUUlloti ablakon,
ségi elöljáróságot kikezdeni, miközben azt n kijelentést is tett«: hogy majd intézkedik, hogy a községi elöljáróságot 'M órán belül internálni fogják. Végűi iw j megsokalták a dolgot és felk-• lentették Csordást, Gyergyák | időközben öngyilkosságot kö-f veteti el, mág Csordás Istvánt dr. Sebestyén József tb. főszolgabíró rendőrhatósági őrizet alá helyezte, liekisérték a rendőrkapitány sági fogdába. Csordás megfellebbezte uz- interná-lási határozatot.
Tihanyban betörtek egyházközségi irodába
azon az úton tiWozott is. A aekroH-tyébo is Ih) iikart törni, Sosnymo íh
az ajtót, sót a lesüitŐTasat' is ott fojejtetto, riieA ugy látszik, itt Is
megzavarták Icüzbeil. Ugyanabban uz időtájban txHurtuk u. libáiéi egyUáz-kóxségi irodába is. Yalóavinü, liogy a tettes ugyanaz volt. A nyomosa* megindult.
Megjöttek az országjáró zalai leventék
Á-í
ünoer-Wimann Elek vaskereskedésében
¦In-, rud- éa patkóvas-, továbbá azag-
aialváuyuk beválthatók is Éta §ÉÉ.
Httíhsí-r-Bipufa, géplutil, oMpégyfém és gulya*
Június /6-án indullak útnak Zala vármegye országjáró leveliiéi, hogy megismerjék a magyar haza földjei és tudásukat, gyarapítsák.
A labor vezetője, dr Gerencsér István lelkész fhgy hosszú és fáradságos munkával vezette őket a katonai élei titkaiba és mcgniulalla néUk a menetközbe cső szép városokat és romokat, amelyek gyönyörűséggel töltötték el leventéink szivét. Leventéink egyik dunántúli városból gyalog mentek az első kiképző állomásra, itt megismerkedhettek a mindenhol sziyosen látott zalai link a modern ku-lonateehnika minden vívmány á-vnl. A legkorszerűbb harciesz-kózök kerültek leventéink kezébe. Ott volt kezükben a legmodernebb géppisztoly s örömtől kipirult arccal lövöldöztek volc. Félelem nélkül feküdlek a gránátvetők mellett, hogy ennek kezelését is elsajátítsák. A táborban Ládvári János hadnagy oktalla a.leventéket és velük gyakorlatozott a nehéz terepen, liles kézigránáldobáshan kitűnő eredményeket értek ot a zalai fiuk. itt tartottak kiképző beszédet a leventéknek vitéz i'ulai Hezsö és viléz Barátokig Lajos ezredesok, akiktől, dicséretben részesültek, hogy kitár,* loUak a fárasztó munká.han. Egy hét után folytatták útjukat egy dnnamenli városba. Illpán-ccikoesikkal ismerkedtek meg leventéink. Majd később ,egy másik dunaparii város hidja döngölt a leve n teba k a ncsok ü te-mes dobbanásai alatt. Innét már hazafelé jöttek leventéink. Feltárult előtlük a Vértes és Bakony minden szépsége.
Külöu csoportba tartoztak a zalaaegerszcgi leventék, akik számos.esetben nehéz és szinte hihetetlennek látszó feladatokat oldottak .meg, a zalai fiuk nem kis biiüzkeségúra. Kiváló umn-
kál végzett a tigriseknél Guruik Furenc zalaegerszegi röle-ventc, aki esténkint a hosszú menetelések Után a lábortüz lobogó fényénél a lovenle-figri-sek élmqátiyiciröl'mesélt. Faekaz éhuéuyck hangos tetszést váltottak ki a faluk lakosságából és leventéinkből.
Leventéink Badacsonynál át-eslck a tűzkeresztségen, amikor is az akkor berepülő ellenséges gépek nehéz bombái 50-60 méterre tőlük estek le.
Most újra itthon vannak. Szemükben diadalmas lény ragyog-Ürömmel léptek a kanizsai földre és a leventezenekar hangjai mellett vonultak bo a gimnáziumba, ahol hálaadó istentiszteleten vettek részt. Utána Uher Ernő ezredes fogadta meleg szavakkal a sok tapasztalatot g^yüj" tölt leventéket, akik biztosítják a magyar közönséget, hogy, nemcsak itthon, hímem ha keli a messze frontokon is ilyen kitűnően fogják megállni helyüket és fognak küzdeni a szebb és boldogabb magyar jövőért és a dicsőséges: Nagytniagyarországért.
A gyakorlaton 00 iijuvezctő levente vett részt.
lkuii Ferenc ;
A ÜOZ KíJltüO nyitni van reggel 1 órától osto 6-óráig. (Hétté, atonia, péntek délután éa kedden egéoa nap nőknek.) Tálaién; 66,0.
töltőtoll kapható -Sohlesa Gyula
könyukoroakudőnél Horthy MIU6a-tit 8: Telefon 129.
ZAL'AI KÖZLÖNY
maaaaabh értákti, » köznapi •m\m-
nél magaaahhrnndÓ lénynek ttkín-
totto László királyt,; akit rajongta szerettek éa már életében a mondák és legendák fénykoréról tették fcil-rül.
Számtalan ismert legenda lobogt ógylk szerint a tordal hasadék az ő -körül » nagy kiiály alakját. Az imájára jött létre, mórt csak ipy tudta mogmontoní népét a nyomukba ért üldözőktől. Vadászat közbon csodaszarvas jelent mog előtte azon a helyen, ahol később mogállapitotta a váci székosetry házat. Egy harmadik monda szorint László imájára kavicsokká változtak azok a pénzek, amelyeket nz*¦¦üldözött kunok szórtak a( magyar hadak elé. A negyedik loconda szerint a ózont király a sziklából forrást fakasztott szomjúságtól oltjikkadt katonáinak. Az ötödik arról szól, hogy ragály időjén az ö füve hozott gyógyulást. A, hatodik szerint még halála után is ó BOgiti gvózoloairo u magyarokat ellenségeik felett. !>' ki tudná fölsorolni mindazt j\ sok mondái (ts legendát, amit""a hivő vagy hinni akaró oirvszerű'lelkek tulajdonitanak a nagy királynak, annak a férfiu-
nk, aki valóban nem mindennapi kéno*.i6«akk«l volt megáldva.
Korának enibori és uralkodói esz-ménvképo volt László király 6fl nevének fénvét csak növelték és eme'-tók a halála óta lepörgött kflzdob -es évszázadok. Ezekben a nemzőt szeretőié és csodálata csak orfiahödött a szent király iránt, ami onnan van, hogy Lászlóban a magyar nemzőt i erények öltöttek testűt. László annyi szolgálatot tott noinzoténok és a koroszténTséffiiok, mint ippn koveaon uralkodótársai közül ós ozt nemzete nem tudja ol felejteni ós leértékolni.
Rzont Lászlót iatonfélolmo, vitéz-séiro, nagylolküségo a magyarság érek eszmény képévé totto.
A magyar nemzetet a történelem s/.örnvfi viharai során már sok oi*Ós próbára tette a sora. A nehéz próba-tétolokot mindig dorokasan kiállot-tuk. mert a legnagyobb megpróbáltatások napjaiban kinÓttok sorahik-böl azok a hatalmas egyéniségek, akik a nomzetot a köröskörül lobogó tűzvészen átvezették. Ilven nomzot-vezér volt Rzont László király Is, akinek halhatatlan emlékének áldozunk az idén.
Péchy-TIorváfh Rezső
laula a zalaegersÉegl gettóin
Sok elrejtett érteket találtak a kutatások és motozások során
A zalai gettókból a zsidókat az utóbbi időbon fokozatosan a zalaegerszegi gettóba központosították. .Minap éjszaka ogy század csendőr vélte körül a zalaegerszegi Kettőt és külön .acélra leállított hatósági szor-vek mogkozdtók a kutatásokat és motozásokat a gettó lakói között. Ktrv nap alatt 100.000 pongfin fölüli összegben szedtek össze készpénzt, amit a zsidók a inegongodot-ton felül olrojtoltok. Kgy vidéki zsi-
dó maga 15.000 pengőt adott olfl. Ruhákba Iwvarrva. fehérnemű alá rojtvo találtak bankjegyeket. Aranv gyűrűket, ogvób értéktárgyakat, sót még fénvkéfxizógópot Ih találtak. Ugyanakkor egész sor keresztény omWro is bukkantak, akik éjszaka igyekeztek a zsidók értékeit kimenteni n góttóból, illetve azokat megszerezni maguk szániára. A szőlő-hi'iivoklxm elrejtve sok zsidó holmit találtak keresztényeknél.
Ozsnhet Amerikába, akiiek ott él kozsátartozója
1944. 3ulh» 1
A Szent László ér
Az idői 1Ö44. évet-árpádházi ki-rálvaink egyik jelentősebb alakjának, 1- Lászlónak omlókére szentellek. Annak a királynak, akit a kereszténység mcgvédolmozésébon hozol! áldozatai és harcai, életének példaadása és istenes esolokodotoi elismeréséül .111. Colestlnns pápa 1192-bon szentté avatott.
Szent László I. Béla király fia volt. Atyja száműzetése alatt,'l#n-gvelországbah szülotott 1018-ban és ahvja, Ihchoza német hercegné mély vallásos növelésben részesítette. Amikor a száműzetésből hazatértek Magyarországra, László uno-kaöcesévol, Salamonnal az ország niogvédolmezéaénok föladatát kanta. Bnnok becsülettől meg is felelt. Salamon azonban féltékenykedett László sikereire és élotéro tört. László mogrohanta sorogoívol 'Salamon hadait, Magyarod és üjnkota határában, hadai logyózték, Salamont podig elfogták és bebörtönözték.
László bátyjának, Gézának halála után a korona Lászlóra szállott. Mindjárt kezdetben a pápa mellé állott ennek IV. Henrik császárral vívott' harcaiban, szöveteéget kötött a néniét ollonkirállyal, fthoinfoUli ltozsóvol és foloségíil vetto onnok leányát, Adolhaidot. Kzután vasko-zokk'ol kpzdott hozzá az ország bolsó rendjének és békéjének mogtomm-tésóhez és biztosításához. Kömény törvényokot hozott az egyházi ólol eiiióléso és a vallásos Int erősítése árdokébon. A Szent István által megkezdett keresztény ügyházi szm-íozotot hathatósiui támogatta és az egész országban toivszorüon kiópi-totto. Megalapította a zágrábi püspökséget, a nagyváradi püspöki székhelyen podig nagyazorü szókos-ngvházat enioltetett. A zágrábi jriíupölitiég nagyfontosságú intézmény volt, mert kapcsolatot lótosi-tott a két ország jiüsiMJkségei között.
Kzután levorto a kunokat, olflzto v/. 1086-lmn szabadon bocsátott, de ¦Iloné folláziult Salamont, olfoglalta ¦ Szlavóniát, Horvátémzágot pedig maga votto kormányzás alá. Aloxis üörög császár szorotto volna.Horvátországot megszorozni magának, őzért a kunokat küldte László ollón, de a magyar hadak a Temes mellett é» Orsevánál mogsemmisitolték a kunokat. Kzzol mogorősödött László uralma, miro. visszahívta lengyelországi száműzetéséből unokaöccsét, Kálmánt, akiro uralkodói örökét akarta hagyni.
Tizennyolc évi hányatott uralkodás atán 1005-ben halt meg László király, éppen akkor, amikor a keresztes hadak fóvozérlotét kellet^ volna átvennie: Ebben mogakadá-lyozta a halál, amely 47 éves korában, férfikora- legszebb idejében törte kotló értékes roiuénytoljea álotót. A Szentföldié, Krisztus l'runk sírjához, ahová pedig nagy lolkondozóssol készült, sohasem juthatott' ol.
Holttestét a nagyváradi székesegyházban holyezték örök pihenőre, á kőrösparti városban négy évsxá-eadig állott a joles király lovasszobra, amolyet.a hiroa müvésztest-vórpár, a Kolozsvári-fivérek készítettek. Arcmását a mohácsi vészig romdogyik királyunk rávorotto ponK-örmóire. Híres ercklvótartója, hsr-mája, amely a XIV. századból való aranyozott szűrt ötvösmunka, a győri székesegyház büszkesége.
László királyt egyik nagy uralkodónk, Nngv Lajos eszményképének tekintette." Tiszteletére Achonbon kápolnát építtetett. Trónralépésokor elzarándokolt' Nagyváradra, László sírjához, hogy sogitségét kőrjo a síkoros uralkodáshoz. HÖ2-l>on László királyt I.H^Co-
letttinus pápa szentté avatta. Kzzel
iiz egyház elismerte Lászlónak példás és szent' ólotót, csodatótoloit e« n koreszténvség erdőkében hozóit álilozatait. X hivatalos elismerés mellett azonban az egyszerű nép is
A Magvai' Rádió igazgatósága közli, hogy ez év július 1-tól lehetővé válik a rádióüzenetek közvetítése fisznk- és Dél-Amerika felé. Mindén magyar kfild-licl üzenetet amerikai rokonainak és ismefőséinek, Az üzenetek csnk személyi és családi természetű közleményeket tartalmazhatnak. Az ötven szónál nem hosszabb és magyar nyelven irt közleményeket Rövidhullámú Rosta jelzéssel kell a Magvar Rádió igazgatóságának beküldeni (Budapest. VIÍÍ.,.Sán-dor-utca 5-7.). A'Rádió csak
olyan üzeneteket továbbit, amelyekéi a községekben a csend-öi'fírs. városokban a rendőrkapitányság, Budapesten a kerületi kapitányságok láttamoztak. Vem kell külön hangsúlyozni, hogy milyen jelentősége van annak, hogy az amerikai ningyarokknl tartsuk a testvén kapcsolatokat a háború, ellenére s ezért ki vállalna, hogy mindazok, akiknek rokonai, ismerősei vannak az amerikai kontinensen, juttassák el.üzenetüket a Magyar Rádióhoz, rs)
bejelentett*, hogy a munkaerőhiány pótlásár* Ipgkfiwlobh rendelet jeleink meg. A beszolgáltatás egy része torménTbon, más része, munkában Wtténík ós ki-ki csak. a. munka arányában kap élelmiszert, ruhát.
Dr. vitéz Hunyadi László alw-pánhelyottoe a cigánykérdésben erélyes iritézkodóst igórti.
KULCSLYUK MELLŐL
VITÉZ "GRÓF TELEKI BfiLANÉi %
\a főispán nejének, mint vöröskeresztes főápolónfínck cl-tiöklésével 21 jelölt tette le a vizsgát Zalaegerszegen házi" betegápolásából. A tanfolyamot a főispánok Aliz leánya, a kedves •Erzsébet testvér vezette, akinek ez volt már az ötödik tanfolyama. >
*
PTNDA JÁNOST,
a Maori nagykanizsai igazgatóját a MOVE nagykanizsai fö-csoportla társelnökévé választotta n legutóbb tartott közgyűlésén.
DR. TAK ATS JöZSEF
nagykanizsai kir. ügyész el-iegyezte Klapper Erzsike, m. kir. postatisztviselönöl. Klapper Miklós nagykanizsai városi irattáros leányát
*¦¦¦"*¦ DR. ALMÁSSY fíYULÁ
nagykanizsai kir. törvényszéki olnökhclyotto* fiát, dr. Al-mássy L'ászlót. aki eddig az Ól-lamtudománvok doktorin volt, most avatták a jogtudományok doktorává a budapesti Pázmány Péter tudományegyetemen. *
DR. MONOSTORY TIBOB
perlaki szolgabíró házatáján nagy az öröm. Felesége kis Zsuzsikával ajándékozta meg. Anya és gyermeke a legjobb egészség-bei) vannak a nagykanizsai kórház női osztályán.
*
DR. SZENDE ISTVÁN
nagykanizsai tőrvényszéki jegyző sikerrel tette le a bírói és ügyészi együttes vizsgát. ¦ *
KfiT FERENCES
pálcr önkén! jelentkezett hadiszolgálatra a nagykanizsai franciskánus rendházból. T. I-a-bancz Medárd és P. Fekete Géza veszik fél igv rövidcsen a tábo-rilelkészek egyenruháját. *
EGY HADIÖZVEGYNEK
ajánlotta fel Gozdán Ernő, a nagykanizsai Szenl József egyházközség titkárn azt a tiszteletdíját, amit a városházán kap, ahova a lakáshivatalhoz rendelték ki kisegítő tisztviselőnek. Amig ebben a megbízatásában dolgozik, addig egy kis családban, amely elárvult a hazaéri, kevesebb tesz a gond ...
DR. VIDA SANDOB
törvényszéki biró, aki Zalaegerszegen a vármegyénél, majd a törvényszéken teljesített szolgálatot, Szombathelyen oltárhoz vezette Hein.cz Margit zene-iskofai tanárnőt.
A mezőgazdasági munkáshiány sürgős megoldását kéri a Zalávármegyei Gazdasági Egyesület
Az erre vonatkozó rendelet rövidesen megjelenik ós munkához köti az élelmiszer- és ruha-ellátást
Zalaegerszeg, juliiiB t A Zalavármcgyei Oazdasáüí Egyesülőt dr. Tarányi Ferenc felsőházi, tajj olnöklóséver'tartotta közgyűlését. Háry Dozaó igazgató boterjosztotto a h'itenyésztési szakosztály Jolonté-k-i. A törzskönyvoiiéa munkája rzó-pen-halad előre, do egyes járások kivételével alig IceriHt olóvozetésre törzskőn,v\'ozéare alkalmas ló. A szat osztály inogfelolő kanca-anyagot juttatott a vármegyénok. A gazdák sürfíotik az igénvlxsvott lovak becs-árának uj inogáfiapitásáf és sürgős kifizetését, valamint a szekér ós szerszámáiak pótlására inegfeloló anyag kiutalását.
Asbóth Károly titkár olótorjosz-Utlto a Üazdaeágí KgA-oaűlot 02. óvóról szóié mükódóaí joletttéflt, ftfsf
állapította, hogy a vármegye gazda-közönsége a nehéz viszonyok kőzo-petto is t^jeflitotto kötelosKÓRéfc. A azériim-Jnány és az állatorvosok száV mánaV^íléíítolonséiíO súlyos károkat okozott. Műtrágyák nom álltak kollő nionnyÍBÓttben reiidolkozésro. A zala! gazdakörök száma -152-re omolke-dett.
A fölszólalók a miinkáshiány Bürgés orvoslását kérlek és a nvári munkához ruházati cikkok kíuíalá-sát. A zalai Bzénatormés mintegy felét elvitte az áradás, ezért pont-leírást kéruok és )>ótlást olyan vidé-kokről, ahol nem volt vízkár. Sür-cíotték a mecyében tétlenül ógyo!g$ lopásból élő cigányok inogrondBza-bályozúuút.
Vitéz gróf Teleki B6ls főíapán
ZAL'AI KÖZLÖNY
1944. .j-üllus 1
IQSJfAMIZSAI ÍKT
!ífkt wfWmMalttílík
idg&zufttóí -széke -Kováes' Illés nyUgatoinb a vonulásával , m$z* üresedett. 1913. december elején a niini»rtíHífnt'vvitéz Filó Ferencet, a nagykanizsai I. körzeti elemi iskolája igazgatóját biétn fníég'oz igaZgntó^teendÖk ellátásával. Eddig vitéz Kilót Pálffy József kiskanizsai tanító helyettesítette, aki azonban mosl beköltözvén Nagykanizsára, ismét időszerűvé vált "a kiskanizsai ígazgatöheryetlesités kérdése. A (imftíhlgyelfl Szépudvnry László kiskanizsai tanítót bizta meg mosl az igazgató állandó és' rendszeres helyettesítésével Vitéz,'Filó,ifuirvitása mellett; J
A 8000 lakossága' Kiskanizsa iskolás fiatalságának szellemi és erkölcsi irányítása feltétlenül erfís kezekben kell légyért', Szép-udvary László -22 éves tanítói múltjában annyi értékes eredményt tudfelmutatni ri•kiskanizsai * fiatalság1'testi, erkölcsi és szellemi, nevelése terén, irogy ez irányította reá a felsőbbség választását. Mi, akik ismerjük a helyi viszonyokat, csak elisjneJ réssel adózunk a TelsÖbbség döntésének, tnert válóban, erős kéz,-harcos szeHenv, soha nem csügrfcdö szorgalom'került Így fiatalságunk élére. Szépüdvarv László hazájával széniben kei bábomban a honvédségnél, a ragyogó erédtnényeket felmutató kiskanizsai leventcihléz-menynél, de a legapróbb sáska magyarok- művelésénél'is mindig kitüntetéssel vizsgázott ügy . "érezzük, i hogy Szépüdvarv László* ignzgiitóhelyetlBsi kinevezésével a tanítón és az elismert sáska vezetőemberen keresztül egész Kiskanizsai élte a kilüntetés.
Kiskanizsai hitek
Sarlós Boldogasszony napja lesz vasárnap, Kiskaiiizsa véd-szentjének najijá. Ezen a napoji van a híres, sáska búcsú. Ez évben •— a viszonyokhoz inérlen — csendes bucsUnk lesz. A szentmisék sorrendjertem vál-¦ lo^ík.
¦' •
Az cftmiH vasárnap búcsúztuk az 192^.évFolyam*eU'leventéink ünnepélyes keretek között a le-ventcintézménytöl. Szépüdvarv László parancsnok meghatóit szavakkal köszönte meg á derék loventeifjusóg eddigi példás és jellemes .\isolkedését. az , intézmény keretén belül. A levente-zászlót á Hinuuisz hangjai mellett nyújtotta át a korosztály az I92t^s'korcsoportnak. ¦ • -\ - •¦- •
'20 exoinng eukrot osztott ki a kiskanizsai bucsu napjára a Segélyezftbízottság vezetősége azoknak, akik "Szegéuvck és szerététfjeik messze távolban védik hazánkat a'>keleti vörös- barbárság betörése ellen.

Szomorú bírt is> kell kőzöl-: íiünk^JSugy (Szenye) György a kiskanizsai fiatalság egyik derék tagja, gyógyíthatatlan betegsége; miatt'elköltözött az élők sorá-i •ból. Temetésén a honvédség, i levetítő díszszázad és a zenekar, 'valamint vezW*őehmerok vetlek 'Vészt.
- k n ¦/-
Etseje van... Ne feledkezzünk el a bombakárosaltakról!
•34:800pengő fele1 közeledik a.Zalai Közlöny gyűjtése
A háború utolsó szakaszának dühe kíméletlen, barbár pusztításra raswdtatjft'eiiyio'iittiryolib mértékben ombortokm ellenségeink*1!. Kgyro több és több nzoknak a száma, akiket a légikalózok'jól niogfizélett Bzonvédólyo arra késztet, hogy békés polgári otthonokat pusztítsanak magyar földön is. Mutassa meg a magyar társadalom, hogy 'ilyen nemtelen eszkfizökkol nem lehot meg-
törni a magyarság ellenálló oróil som anvagi, sem lelki fronton. Segítsünk* azokon, akikot logközolobb-rftl környékez a kétséghoeaés .az elerőtlenedés. Scgitsűnk kihombázotl tostvércinkon! Adjon, aki nem adott még!
EÖMicl' tyfiftésöak ¦ 35.593.58 P
Oobiy Gábor P
Varsa lalvín-térautos 50.— P
¦Dr-Merkly-Belus Jówet ¦100.— P Onwsan: 38;748,&8 P
4 kormány az ősszel elrsndell az Ipari növéarek kStelező termelését
Budapestről jelentik: A hábprnval kaiwsolntos 'honvédelmi és közellátási ízűksógletok biztosilása érdekebon a.'kormánv már évek óta biztosítja az olajos- és rostnövónyokj valamint cukorrépa és dohány kjjtoloző termojését. Jolontog, midőn a háborús termelés "minden ágában fokozott háboms or/rfcHzitésro van szűkig, szintén olkorülhototlonul szükség le-sii' az Ipari növények inogfolelÓ
termesztéseié és annak intézményes mogszorvezéséro. Minthogy azonban a kormány a kötolező tormosztés körét és mértékét a hálmrus szükségletekből orodő logkisohb mér (ékre kívánja korlátozni és a'leendő intézkedéseknél figyelembe akarja venni a folyó évi termelés során szorzott tapasztalatokat, az ipari növények termeléso érdekében csak-a kora őszi hónapokban fog intézkedni.
(MTI)
SPORTÉLET
*A itáremnapos kanizsai lö^sz^verseny eredményei
Tízéves'jubiláris-versenyt rendez, az NVTE lövész szakosztálya
A Nagykanizsai Vasutas Testedző KgyosŰlot lövész szakosztálvn, amely Bogát hy Koronc MAV tíszivisn|<> ügybuzgó vezetésével anw kanizsai lövészélet hírnevéhez méltó tévé1 kenysécot folytat, ozídún i ünnepli fennállásának' 10. évfordulóját. A jubileum alkalmába! országos versenyt rondozlok', de a rendkívüli viszonyok miatt a szép számban l»nevozott közöli városok vei-senyzöi nem tudlak megérkezni a vorsony három napjára Nagykanizsára. A verseny eredményei a következők voltak:
KirVéni eredmények :iz országos nvílt kispuska eéllövó versonvon kői-céltábla I II. osztály: 1.- Horváth Gyula Nk.- MOVK' 268 pont, 2. Bogáthv Ferenc Nk. MAV 267 ixmt, 8. Darída János Pécs MAV 258 pont. Köroéllábla 111 IV. osztály: 1; Malik Miklós- ('*opol 265 nont, 2. bagoza György Csepel, 8. Veres István Csapol; 4. Várszegi Henrik Pécs MAV, 5. l'éterfalvi János Szombathely MAV, fi. Nagy Sándor Oyékén.vos MAV. T. Tan'-ezonborgor -bajosfiNk, MOVK, 8. Kocala Illés Bsomhitholv M'AV, 0. Magam Jói&of Nk. MAV HiH -pont, Körcéltábla V—VII. osztály és koz-dők: U> *diás»i Joiaof, Csópol -351) pont, 2. Horvátit* István-Pécs, 8. Palotás Antal Nk. MAV, 4.' Nag'v "líéla Nk. MOVK, 5. Dénes Vítiee Gyékényes MAV, 6. Kiss János Cntipol, 7. ¦ Aradi bajos Gyékényes
MAV, 8. Imre István Nk. MAV 282 pont.
Gyorslövészet: 1. Veres. István Csepol 15-120 \mü, 2.'i.Kóvári László Gvékónvos MAV, 3. Tan-ezonborger bajos Nk. MOVJ5, 4. Darída János í'ées .MAV, 5. Aradi Lajos Gyékényes MAV, 6. lirodies-kit János GsoimjI, 7. Major József Nk. MOVK; 8. Sobők István Nk. MAV, t). Tóth Peroné Nk. MOVK,! 10. Bogáth\ Korijno Nk. MAV, 11. Németh. András Nk. MAV, 12. Horváth Sándor Nk. MAV.
CsaiHií-holyezések: Körééi táhln rorsenyben lVOeopel Acél- és Kém-müvek" Levente Kgyosütolo i'12í)7 ¦pont, % NVTK A osapata 12.78 pont, 8. Nagykanizsai MOVK Sport egyesület 1264 pont, 4. Gyékényééi Vasutas Sporlogvlot 1280' jrnnt, 5. Szombathelyi MXV Haladás Sportegyesület 1221) pont; 0. NVTI5 B csapata 1703 pont. Gyors lövésben 1. Gvékénvesi Vasutas öpbrtogylét 82- 503 i»nt, 2. NVTK A Csapata 60—460 pont, 3. Csojwl Ijovonto Kgvesülot 50—-461 pont, 4. Nagykanizsai MOVK 57- 442 pont,''5. Szombatholvi MAV Haladás 83— 252.pont, 6". NVTK B csapata-íSS— '206 pont. A l'éesi Vasutas Sportklub a xmapatvorsonyboii nem indult
Itt emiitjük meg, hogy a nemzetvédelmi BZGiiviwntbol is .'elsőrendűen fontos céllövészet5 sportjának .kanizsai eseménye * lesz. az NVTE lövész szakosztályának tizővea jubi-
gunlus 29 iől vúpn S7 Mf)7Bn Csütörtöktől—
<juHüs s-ig MKUof nuswu vasárnap/g
Budapest nagy sikere f A fiatalság ,¦¦ derű és mosoly filmje
MESÉL AZ ÉLET Vidámság, szerelem. Bemek slágerek
ÜFA vtldghtradő. Részletek-napjaink aktuális eseményeiből.
Előadások kezdete : és ^8'órakor-.
leumával kapcsolatlum. Egy városi jubiloami Ifiyoraenyt rondoz a szakosztály a város összes lövészoinok bevonásával.
Pár évvel ozelótt még tokintélyoe vezető helyet! foglalt el a sportéletben Nagykanizsa lövész-sportja és az NVTK lendületesen dóiaozó azale oszlályának ma is az a célja, hogy ennek az igazi honvédelmi sportnak a régi kanizsai lövész-hagyományokhoz és sikerekhez méltó holvot küzdjön ki. A cél megérdemli/sőt ma hazafias kötelességgé teszi a leg-toljosobb támogatást és érdoklódést.
Csáktornya—Lovászi MOVE
Csáktornya, juliua 1 (TvdÓtitánk irja) A GSZSPB— Lovászi MOVK barátságos mérkőzést Vanyali bíró vozetto, kánikulai molefibon. A mérkőzés oloio oso-ménytolon volt, csak akkor élénkült megj amikor iv vendégcsapat kapusa a II. perében öngóllal mogszorozt! a vezotést a esáktornvaiáknak. A következő porcbon Megla lótto a csák-tornvaialt második , gólját, majd a vendégcsapat a ¦ 28.porohon lóéból lóit gólt !iz üres kapuba; A második félidő fi. porcélien ismét Moglu lőtt gólt (8:lV A 22. percben Lovászi szópitette az orodménvl 8:2-ix), majd. a- 30.- pőrében líenkŐ lótto a Csáktornyáink 4. gólját. A kövol-kézó perében szinten lkaiké állította 1)0 az 5:2 végorodményt.
Adomány
Horváth István luérlogkóitxitő mester 10 |wngót adománvozott a Nairykanizsai Levohto Kgyosülot ökölvivó >zakosztályátmk. A harcos magyar s|X)rtazcllomet szolgáló, ne-meslelkű adománvért ezúton mond köszön-'let a szakosztály-vozotóség.
a Zalai Közlöny. Zsebmenetrendje.
Az autóbusz-menetrendeket is tartalmazza.
Már kapható a kiadóhivatalban, Fő-ut 5.
Nagykanizsa m. város- reraonytárgyalási hiidotményeij Kivonatok.
.V toljon hirdetményekét és a-kiírási ii¦i.uh- '-: egvób részeit n városházán, ti viVroai kiadónál a hivatalon órák- alatt Ik> lehot tekinteni óh 1 példányi - ha áruk alább feltüntetve nincs - - dijmontoson lehet szerezni. 18.128/1011. sz.
Nagykanizsa megyei város alad:
600. köbméter tölgy-, 184 köb-
métor akác-, 258 köbméter ¦ cserén-38 köbméter fenvó-bánva fát; továbbá 98 köbmétor' tölgy-, 27 köbméter akác-, 85 köbméter cser-, 75 köbméter égor-íüz-nyir éa 21 köbméter cseresznye rönk azerb' 26 cm. és vastagabb átmérőjű kü Innbözó hossz méretekkel.
A kiírási kiadmány ám —.— P.
Az Írásbeli ajánlat bonyiijtáaának határidője 1044. évi július hó 16-án déli 12 óra. ¦Bánatpénzt koll letenni. 3
A jelen hirdetmény módosítása a 16.027>I044. Szám alatt 1041. június 10.-Í kelettel már 'egyszer kibocsátott hirdet mén vnok, mely megjelent a .Magvar Vapíac 1944. június 17.-í, továbbá a Zalai Közlöny nagykanizsai napilap 1044. június ¦¦15'.-i (^fl 17.-i számában.
Nagykanizsa, 1014. évi június 27.
tm
Polgármester.
1014. július 1
ZALAI KÖZLÖNY'
H I REK
Niiptár. Július hó I. Szombat. Rom, hat Jézus sz. v - Protestáns Tibold.
Jutlua hó 2. Vasárnap. Róm. kai. Sar-'tóa K.A. • Protestáns Ottokár
— (A Bajtársi Szolgálat)
segítő bizottsága fölhívja n harctéren katonái szolgálatot toljositó kanizsaiak hitveseit, hogy - ha gyormekoikot üdüllctni óhajtják — hétfőn, július 8-án délután d órakor orvosi vizsgálatra 0 1'2 év közötti m'inn'k.;ik<jl YttZOasúk el tt Missziós-liizbv. \ . ,
— (Orvosi hír)
Dr. Halász János orvos, kp. főorvos, Nagykanizsán Csengety-üt 2, 1. oni. orvosi rendelőt nyitott. Rendelési idő dólulótt 7 -8-ig és délután 3 -7-ig. Telefou 122. (:)
— (Holttest a Murában)
Tudósítónk irja: A megáradt Mura vize emberáldozatot ia követőit. A napokban a halászok egy férfi holttestét látták a vízben úszni. Csónakkal utána oroztok, do á viz sodra miatt a holttestet kiemelni Hüm tudták, igy a hulla kilétét nem lalistett több órai fáradozás ellonéie som mogul lapítani.
— (Orvosi hir)
Dr. Réthelyi Jenő kórházi belgyógyászati onstály vezotóje, volt belklinikái orrol rendelőjét l-'ő-ut 0. szám alatt mognyitotta. Uondol hétköznap 8—-6-lg, Telefon J.-8Ü,
délelótt »-78. ' (:)
— (Jégbiztosítás)
A gazda no hagyja terményeit jégbiztoaités nélkül. Nem közömbös a gazdára nézve, hogy a konyór- és takarmánymagvakat b egyéb értéke* tormelvényeit fiikor ül-e betakarítania, vagy azok jégvetés kövotkozté-bon elpusztulnak, Kössön jégbiztosítást. Áz Elsó Magyar Általános Biz-lositó Társaság 'helybuli főügynök-sógénok oime: Csengery-ut 2. (:)
— (Az IBUSZ közgyűlése). Az IBUSZ o hó 27-én tartotta
inog XXXJ.IL évi repdes közgyűlését Akadémia-utca lü. szám alatti szókházának 'tanácstermében Lúnor Kornél titkos tanácsos, államtitkai-, nyűg. MAV elnök olhöklésévol. A kózgyülósou jelen voltak dr. Bonn Ottó titkos tanácsos, államtitkár, ny. MAV elnök, Tasnády tfautfl Andor ca. és kir. kamarás, titkos tanácsos, ny. MAV ohiök-holyottos. A MAV íiópvisolotúbou dr, iniréUy Kálmán államtitkár, .WAV olnok, dr. yitéz Szinto János miniszteri osztály iú-nök, MAV olnokliotyottos, dr. Tar-koóy -Miklós kormmiylóUuiácsoa, MAV igazgató-helyettes és Bánlio-gyi István miniszteri osztálytanácsos, MAV igazgató. A m. kir.
jiiinisátoioluüktíüg lészérói dr. Tt?io-gor Krnó ininieztori osztály féuók,
. fSoidl Aurél üy. miniszteri Uuiaeuw, f az IBUSZ felügyelő bizottságának olnöko. A rész vOnykisob beég rószé-i'ól pedig Haléazy László miniszteri tanácsos, a Koroiikodolmi Bank igazgatója, végül Kloimnann Vilmos német bír. államtitkár, az IJJ.UÖÜ, társintézetének, a MlTUOl'A-nak vozérigazgatója. A közgyűlésen dr. Voross (iábor konnány főtanácsos, MAV igazgató, ogyetomi magántanár ,az IliUbZ alotnök-vezéi igazgatója olótorjoaztotto a sikoroa üzlot-uviól szóló jelentést ós a zárószám-adást, amolyoket a közgyűlés különös elismeréssel tudomásul vott és az igazgatóságnak megadta a fol-moiitvónyt. Megemlítjük, hogy az IBUSZ oz évi uzloti nyereségéből szociális alapokra és a Nyugdíj Intézőt támogatására magas ósazogo-kot fordított.
Minden kis falut érhet baj ellenséges berepüléskor
Tegnapi muraközi tanulságok
Csáktornya, július 1 (Tudósítónk jelenít) A tegnapra virradó éjszakai berepüléskor ellenséges repülőgépek a miksavári körjegyzőség területén több koesirakoniányru való lőszert és robbanóanyagot doblak le. Eltévesztették a házszá-
mot a légikalózok, mert a ledo-'Irilt minden bizonnyal
bált hol
Tito parlízáu bandáinak szánták, esak azok a Dráva túlsó, parija helyeit az innenső partra estek le. Ilyen tömegű nappali leszórás esetén sok baj történhetik, ha fi mezőn, szabadban dolgozók vagy ott járók nem ta-
núsítanak kellő elövigyázatot és főként nem rejtőznek légiveszély ídeje alatt.
A tegnap délelőtti berepüléskor Mufaszénlinói'lon körjegyzőség területére több bomba hullott. Kgy ház kigyulladt. Egy ÍH) éves földműves és egy gyermek életét vesziteltc, merte«nfu-lasztollák a rejtőzést.
Csáktornyára esak csillogó fémszálak 'tömege hulhdl lizl a légoltalmi őrség összeszedette.
Német vadászok egy bombázót lelőttek, annak személyzetét, amikor ejtőernyővel menekülni akartak elfogták.
Morvay Gyula: A nagy ut
{Kanizsán éló felvidéki író uj könyve)
.Most jelent inog a Magyar Könyv barátok sorozatban a Királyi Magyar Kgyotómi Nyomda kiadásában Morvay Gyula »Á nagy Ut« cimü regénye.
Morvay Gyula pár évvel ozolőtt -a visszatért Ruszinföldről került Nagykanizsára, áhot ».polgári iskolának tanára, lízt nem azért bocsátották l-lóre, mintha lokálpatrióta megvesztegetésre lenne / szükség .Morvay Gyula Írói egyéuiségénok órlékeiéBértvJ. ftllonkezólog: ->• (diszkén valljuk öt egy kicsit magúnkénak is, bár cs&K a sors szeszélye hoziaurre útját Kárpátalja má-sizü levegőjéből, irtás szmü ege alól. Morvay Gyu(a azonban nem valamely vidék irója, nem elhatárolt jelentőségű iró, hanem érett és izmos értéko az egész magyar irodalomnak, olyan érték, akinok helyet Itoll-kapniá, még ixKlig komoly''és időtálló helyei, a ma magyar irodalmában. Az utóbbi éveknél!- inog-jelent könyvei máris biztosítják szamára ozt a helyet.
»A nagy ut't a népi irodalom foló fordult erdoklődés gyökerén kihajtott írás. Népi a azo elkoptatott értelmezése nélkül. Népi akár az k6K akár n tárgy hivalkodó vagy célzatos népioskedésü nélkül. Népi az iró adottságainál és a mondanivaló őszinte művészi jelent közé Bénái fogva. .\épi minden divatos szándékosság nélkül, önmagából és önmagáért. Nem ízesített irás, hanem ize van minden mondatának. Nem fedési fol a népet, hanem adja. Ugy adja, ahogyan az van, ahogyan el. Nem ugy, ahogyan a népi tárgyak világába kiránduló írók látják, hanem ahogyan az irás szülutott művésze 'élté ugyanannak az élőinek a levegőjét, gondjait, örömét, embereinek sorsát. Nom szavak művészete Morvay Gyula írása, hanoin a léleké, amely igy azzal a földdel, a ázorhás pincével, a girbo-gurba utcákkal, a líöso János szolgalegény betüéhségével, föld utáni vágyával, egészséges szerelméről, sorsával, míhdonnél, ami igazán a magvai4 föld legmostohább fiának a sorsa, a szolgalogényi hányódáatól az ogyut len hold lóid gyÖtrolmos Teritekéig, gondjáig, a bo fészekalja családtol a közöl tartásban tragikus inogpihe-néBÓig.
.Morvay Gyula nem építi fel regénkét, hanoin' kimarkol egy darabot a'magyar földlurójánosok koservoson igaz élet-mesójébol és azt a tiszta irásrauvéSzet százlátó prizmáján át minden részletébon egyszorüon meg; mulatja. Nom szegődik progratn-hirdetóuok, nom áll ki lázítani, nom üt hirvorŐ nagydobot sem alakjainak, sem önmagának, hanem a toll tiszta .szent hivatásérzetóvol, a valóság mindennél meggyőzőbb l'm-tolotévol szedi képokbo Böso János alakjában a magyar fajta százezreinek életéi, álmait, szenvedéseit, a fajta örökéitékü l> 'Újdonságait, a
körülötte nyüzsgő élőt sodrát, üröit, emlieroít, jókat és gonoszakat ogy-arúnt. A reazlotokbon a legizmosabb .Morvay írói toholsége, ozokbon a logőszintébljűll zengő a hangja is. Do valamennyi részlethói a magyar láj, a magyar lélek, a nohéztoptü magyar sors, az apák, nagyapák hasonló sorsúba ősi konzorvatizniussal belenyugvó, vagy inkább abba beletanult, do ínég Így is csodákra ké-|H)s magyar életerő színpompás valósága bontakozik ki. Tiszta, szép magyar nyelvét még zamatosabbá to-szi a felvidéki iz. Ugy tud a szóval bánni, hogy sokhelyütt szinte fostői élményeket ébreszt az olvasóban. Külön öröm a szavainak puritán, ide muzsikája, tőrülmolszott természetessége ós gördülékonységo. ' A ma viharos Imnyv termése bon előkelő helyet kapott .Morvay Gvula a Magyar Könyvbarátok kiadásában és ama kövesek közó tartozik, akik megérdemlik, hogy a Iiolna)> rostáján lul is számon tartsa ókot a magyar szépirodalom. (bt)
Nagykanizsa megyei *arö* polgár mefl terétől.
I'Al,:y A jullUS ll.iril|)l.t SZÓ1Ó ptt-
röl<umticB/.ttzíii cngcddyck ktadtaa,
Hirdeimeny.
relhivom a petróttum aiusltáiával fog-laikoié Oisiei kvteikcdókct, hogy a július havi pelróitumbetzeriesi engedélyeit jullua len a Koiellitaid Hivatalban' |e-lenlkeaenek.
Nifiykanlias, 1944. junlui 28.
ina Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgár mesterétől.
Tárgy: At 1914. júliusi szel-véri)tikre kiszoigailaihaló pelro-IcbnimcnnyitiCg megállapítása.
Hirdetmény.
Azt a legkisebb petróleum-mennylacget, amely 1944. ev július havában egy-egy ha/.tarlásnak utalványozható, 8 deciliterben állapitoin meg. Ennek alapján a petróleum-utalványoknak július hónapban ír-vén) ca J ea számú szelvényeire ennek a mennyiségnek a felél, vagy 4 dcl. petróleumot kell kiszolgáltatni, a 2 ea számú szelvényeire pedig a másik felél, vagyis lovabbf 4 dclt. A 2-cs számú szelvényekéi c-a'.is július hó 15ikeiól kezdve szabad beváltani.
A jinijii. hónapra szólt 5 Ós éa 6-oa azámu szelvényeket és a junlual egyszeri vásáTlásm szélt utalványokat július hó l-löl kezdve ne.u ezabad bevallani.
Egyben felhívom a petroleumáruiltasra kljelóit fisszes kcreakelföka', hogy a júniusban beváltott pelroleuaiuUiTványok-rul szerkesztett srámadáaukat július hó 3-an és 4 én mlndiK «iéii 12 óráig adják be a KözeltátáBi llívatalluz.
A számadás beadásának elmulasztása vaRy késón beadása kihágás.
A számadásaoz szllktéges boriiékert mindenkixjeleiiikezten a Kózellálási Hivatalban. \ — ——
Nagykanizsa, 1944. JunluB 28.
2i3t \ Polgármester.
Ceretan
Vlizonteladóknak énoedményl • Btstertitrél tájékoztál; •Bűi,e>l« NÖVÉNYVÉDELMI SZEREK ELOSZTÓM
ZALAI KÖZLÖNY
1944. július 1
NagvhuÍMa magvai vároa polgármttterétol.
Tárgy: Mezőgazdái-ági termények tűztől való megóvása
Hirdetmény.
A M, kir. Delücyminlsitcr lOO.OOfl'lMl. 'w.i.ii alaill rendeletiben tog'nllsk alapján a háború ideién lábonálló és a learatott mezőgazdasági termények gvulhMninbi ín - KVultoeata-4 előli fokozottabb védelmire elrendelem a következőket:
I. Fejezet.
Learatott termények védelme
1. Háború Idején lüzveszély csökkentése cél|ából a keresltekbe rakott mezőgazdasági terményt olyképpen kell csoportosítani, hoay lehetőleg 10 keresztnél Itab egy csoportba ne kerüliön. Az egyes cso-portok kőiolt lehetőleg 2U méter távol-s«gn»k -cil lenni.
2. A keresztek Összerakása után n learatott (óid tarlóját azonnal le kell buk-lalni (buktató szántás). Ha ezt azonnM elvégezni nem lehel, a keretzteket vagy keresztcsopotlokat körtl! kell szántani.
3. Felhívom a mezőgazdasági foglalkozást Uró lakosság figyelmét, hogv < földjén keletkező esetleges tüzek elfojtására alkalmas eszközökéi (ásó, lapát, kapa, eke) külső munkahelyére mlnditr vigye magával, vagy tartson olt készenlétben
II. Fejezet.
Szálas mezőgazda sági termények behordass, csépelésc és táiol.1»a ]. Szálai mezőgazdasági terményt engedély nélkül a városnak csak olyan belső területére, udvarára szabad behordani, valamint ott csépelni, amely a legközelebbi lakóháztól, vagy gazdasági >¦, illettől (pl magtár, kocsiszín, Istálló) legalább 100 in., Illetőleg 2000 kérészinél kisebb mennyiségű termény behordana eseten legalább 50 ni. távolaágra van a szomszéd aszUgáiól. kazlától, boglyájától, csűrétől, pajtájától pedig legalább 10 ni. távol sáúra lekszlk. A távolságot a kérdését belső területitek (szérűnek) az emlilelt épületek, illetőleg a szomszéd asztaga felé legközelebb eső szélétől kell számítani,
2 Mezőgazdasági terményt lóporraktár tói és robbanjanyaggyárlói legalább ,íuu ni., vasultói legalább 10J in., állami és törvényhatóiágl'Ultól legalább 10 m., utcától és szomszédos kentCslöl legalább 5 ni. távolságra kell el.ielyczni,
3 Minden mezőgazda (tulaplonos vagy bérlői takarmányai gépcsépiéserc cs arra, hogy szalmát, vagy takarmányt a varos bcépilelt területén, vagy udvaron akarja tarolni, tartozik engedély iránti kérvényét hozzám benyújtani.
Támláira nem szükséges engedély akkor, ha a szalma-, vagy takarmanymeny-nylség az egy heti szükségletei nem haladja meg, vagy pedig, ha a/.t mennyiségre való tekintet nélkül olyan csűrben, vagy pajtában tarthatja, melyek cseréppel, vagy palával vannak tedvc.
4. A rendelkezés ellenére engedély nélkül tárolt anyagot tartozik telhivasomra
fellebbvllelre tekintet nélkül — költse-.i menetelő helyre azállihni, ha ennek eleget nem lenne, az elhordani kölbégére f >gom végrehajtatni és a költséget köz-ailók módjára (ogom behajtani.
III. Fejezet.
Közöi szerit létesítése a tetméuycknek a határban való elhelyezésére.
1. Aki terményeit nem hordatja belsőségre, az azokat csak kózOs szerűn, vagy a halárban lévő ingatlanán helyezheti el, csépelheti ki és láiolhaija.
2 Kö4ös szérűi abban u esclbcn kell lélesilcni. ha a inezógauhságt lermények « helyi tűzrendészen viszonyok miau sem belsőiégen, sem a hutáiban lévő ingatlanon nem helyc/tictók el. Közös szerűt közterületen, vagy magánosok flllal erre célra (elajánlott magánlctülelen lehel lé-lesiteni.
3. Köjös síé dl céljára csak légvédelmi éa tűzrendészed szeinponlból alkalmas területet szabad igciiybe venni. Az ilyen irinyu kérelmeket hozzám lehel benyújtani
4. A közOs szerO e lehetőleg annyi kereszt terményt szabad Utána hordat i. mint amennyi) elcsépellek A csuple.-,! megosztollan több helyen kell vegeni cs minél többel kcies/tból kell csépelni.
5. A közrtí szélűt kizárólag erre acélra szabad használni. A rakodóterületről a
behordás megkezdése elöli mindenféle
tűzveszélyes anyagot (pl. előző évi Bzal-mál, kukoricaszarai, rozséi) lehetőleg el kell lávolllanf.
fi. A közös szérűi őrizni kell. A közös széiü kijelölésnél a tűztávolságok megtartására, de lóként arra kell ligyelemniel
lenni, hogv a steril az épületektől éa a vasúti sínektől legalább ICO m, távolságban legyee A ttárila az tsztatjokat fknz likat, ••glvákal) urv kell elhelyezni, hogy az nratkfdó szél irányában nze-k szélessége és ne hosszusáira jusson és hoay Hlz cselén az uralkodó ízéi a szikrákat nc a U«z»é|[ felé vlEVe.
7. Minden gazda kálHcs Gondoskodni arról, hapv a szérűn lerményelnek behordass alatt, terménvei melled állandóan vízzel leli kád. vagv.rinídö és ugyancsak viszel lelt legalább két veder, valamint epv csákly* állion rendelkezésre.
8. A közös szérlln állandóm megfelelő' számú takar ponyvái, ásrtt, kapái és gereblyét kell készenlétben (ártani.
9. lílzös szérűk minden egész holdnyi íltiOO néűvsz»í*U lerülclél 30 m„ ezen felül »mde« félholdnvi hvWelé! 15 m. széles luzutlal kell a rákodé többi részelő! minden oldal falói elválasztani. Az eeves anztapok, kazlak, boglyák közölt legalább 4 m széles ul.it kell hagvnl. Az aszlasok és kazUk bosszúsága a 20 m-t, szélesséee a 8 m-l, magassá?> a 6 m.-t pem haladhatja meg. A lüzulakat minden időben téliesen szabadon és lisz-lán kell tarhni. A*, ott lekaszált (Ilvel, gazl a közös rákodéról azonnal ki kell vinni.
IV. Fejezet.
TŰibtsioUUtl (ntétkfrfíiek a behoídái ái csépiéi Ideje alatt.
1. A szérűskertbe szükaégielenlll be-menni, vagy olt dohányozni, nyílt láüKOl használni, v*gy tüzel evujtani nem mzi-had. A szérűskert bejdralánál és s'érik-krrlbcn jól látható, erre a tilalomra figyel mezte'ö táblát kell elhelyezni.
2. Tü'ol rakni, vac;v dohánvozni esik a */érllskerl vagv -beérett gabonatáblák szélétől 10/1 m lávoháyban erre kijelölt hclven s/abad. A lüzcl, ha már arra szükség nincs, azonnal el kell oliani és vizzcl gondosan le kell Inteni. A illvaréi cigarettavéget pedig el kell laposm
3 A szérH«ker! határvonalától arámitól! F.0 méler távolságon kívül asztagoi, vagy kazlat elhelyezni, vagy csépelni nem szabad
4. Csépelni csak 3-21 óráig szabad.
5. Oözeépel és nem villanm energiával hajlott molorl ugy kell fe'állilam a csép lésnél, hogy az aszlag mellé nc kerüljön. A halló és hajlott kerekek közöli ieg alább 8 m. távolságnak kel lenni. Villa mosenerglávnl hajtolt moior alkalmazása esetén a villamoMnolorl — a/. Indító és bizloailó berendezés klvéielével — zári molorházba kell he'yczni.
6. Rabbanöinotorl csépiéire csak akkor szabad használni, ha kipuffogoja megfelelő bizlonaági cdénnvr-l van felszerelve és a moior a agolo tartályába az Uzemanyig a hordóhöl robbanást gálló 8 érkezedet összckötöll csővezetéken szí vallyuval szívható.
7. A mator közelében Uzemanya"Ot (Olajat) csak robbanást gálló szerkezettel ellátott hordóban, vagy edényben és csupán egy egy munkanapra szükséges menynyi éget szabad lariani A többi készletet jól zárható vashordóban a géptől és kaz. laklöl távol, elkülönítve, u nap heve ellen védett, jól szcllö/tcthelő, világos és lüz-biztos kamrákban, a tüzyes/élyca és lob' baiió folyadékok tartására vonatkozó szabályoknak mcglclelncn kell elhelyezni.
8 Qözgéppei általában csak .'icmlakolt területen szabad csépelni, —- megfelelő óvóintézkedések mellell — a gó/öpibís belsőségben is m«f nitedhelö, ha a szomszédos puhafedésü épülelektől legalább 100 ni. tüztáviat megtartható i A gőznépet
lehefolH ujry kell teliltltanl, hoty az uralkodó aiél ne vigye a szikrát a csépIÖ-szekrény és az aszlag felé.'
í> Cséplésre csak alyah gézgéjiet szabad használni, melynek teljesén zárt tüz szekrénye, a kémény belsejébe beépitclt kifneástatan szikrafogója éa olyan han^u-ládájn van, amely vízzel, vagy gőzzel cl-árasrlhaló. amelyben a kihulló narázs, hamu, salak azonnal eloltható. A napi rfitinka hefejezéüi! Után a hamut vízzel le kell íocselni.
10. A cséplőgép mellell legalább 600 II. mennyiségű vlrkészleiel, legalább egy drb largonesfcckcndót, 3 drb IC m1 nagyságú ponyvát, 3 vedrei 3 jó szlkracsopól és minden cséplőeé i mellet az elsÖ ne-gélvnvu|lásh»z mcnlószckréóVt kell tartani. A fecskendő tartályának álluidöan vízzel telinek kc'l tennie. A cséplőgép kfirnvékén az olt dolgozók számának megfelelő óvóárkol kell létesíteni.
11 A jelen fejezetben előírt rendelkezések meg nem tartáss cselén, ha figyelmeztető felhívásom ellenérc sem pótolja a hiányokai, ott a cséplés folytatása a hiányok pótlásáig be lesz tii va.
12 Az clöir! tll rendeszed övólnlézkc-désekhez akkor is alkalmazkodni keli, ha tflbh tulajdonos mezőrjaíd is ági terményeit a határban egyetlen liigailanon ho.dja össze és csépeli ki.
V. Fejezet.
Büntető rendelkeiéiek-
1. Aki a jelen hirdetmény IV. fejezetében a robbanó mn'orok, illetőleg n góz-cséplőíépek (elszerelésével kinisolatoe rendel kezeseket, amelyek az életbiztonságot és az egészség oltalmát célozták, megszegi, vagy kijátssza, a Kblk. lll.§-ába lllkörő kihágást kivet el és egy hónapig terjedő elzárással büntetendő.
2. Az (I.) bekezdésben foglalt kihágás miatt az eljárás az 1897. XXXIV. t.-c. 18. §-á«ak IV pontja értelmében a kir. járásbíróság hatáskörébe tartozik.
3. Aki a jelen hirdetménynek, n tüzvéiz kiütéséi, vagy terjedésének gátlását célzó rendelkezéseit megszegi, vagy kljátuzs, a Khlk. 141, ij-Anak (I.) bekezdésébe ütköző kihágást kíivel cl és pénzbüntetéssel büntetendő.
Nagykanizsa, 19-14. június 23-án.
Polgármester.
Nagykanizsa inog voi váron polr/ÁrmoH torától.
TÁrgy: légoltalmi víztárolók, kutak építőséhez unyiigklutalAs.
Hirdetmény.
Légoltalmi víztárolók (kutgyllrü, kútkáva, vlatartóedény) kapható a következő cégeknél:
Kalmár Zoltán, Király u 39.
KovActi Jazsaf, KlrAly-u. Síi.
Mankovlia litván. Teleki-ut 13.
TooiBSIta Gyula, Klrály-u- JJi.
lízoknek vásárlása utalvány ellené ben történhet.
Utalvány a városi mérnöki hivatalnál íioti/mwhMó szerdán éa pénteken délelőtt 10-12 óráig a városházán a városi mérnöki hivatalban.'..
Nagykanizsa, ü'ii juutus üti. 2it3 Polgármester.
Fő-ut 14. sz. alatti üzletünket a nyári hónapokban szombet kivételével, reggel 8-tóld.u. 4-ig egyfolytában tartjuk nyitva. Szombaton d. u. 2 órakor zárunk.
TARJÁN-PÁLCS'lCS.
DRAVAV0LG91
VILLAMOS ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RT.
Áramszámlák fizetése, reklamációk, hibajelentések, szakszerit Felvilágosítás minden villamos kérdésben délelőtt Utol délután 16 óráig. Csengery-ut51, telefon 294.
Értesítés.
Értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy Litloht a*sa katonaréti
sütűműhelyét
átváltam és a sütést megkezdtem.
Kenyér és sütemény kapható. Szíves pnrlfogiist kér
Szabó István
BPROHIRDITESEK
r
ÁLLÁS
1
KcioaUt keres Unger vaskereskedés.
M«attl.*hutA ¦téeutfArvamVt (elveia a Váraal Mozgó. Jelentkezés délulán it előadatok trrfsms alatt aa trndábsn. 2'49
ADÁS-VÉTEL
Vm*Ayybs. való ruganyos Rtati-atJ
eladó. Clm a kladóbaa
¦AORT-pém |»ail«ofca*iban i I'uvs-rotók, tebergépek.mezőpazdaafel éa stabil-motorok részérő állatiddin rnkUron tart; Hféaylö Ivet él felvilágosítást nyújt Teul"b . üusiiiv drogéria. 1954
Weiaweli magai áun 6 vény '2 sze-mélye* alpacca evöestköit. Cien^rv-ut 82. Szepeny. 1934
¦•gvál»ili*« keresek egy jó lAlciövel. Csoloiz. köijegyzöbrlyelles. KözjepvzSI Irsdábsn, 2129
Fah«la>gállo kaphaté Újlakinál. Kl-lály-utca 9. 2131
¦•mcjafltm nnyn-illiaHiadb,
•vk eladók Honvéd-a. 43.
h1h.h -
2134
Teljesen nj 42 es box tltmtlamímmn
eladó. Nsgy Liiiló, Erztébet-tér 15.1. 2135
TébbfatU ruhanemll eladó Balzarci 13 2136
JttbbhalyrAI, szédstedhetfi gyermek-jirdkát vennék. Címeket a kiadóba. 214«
Eludo süldő, malacok, lőher. én sténa. Teleki-ul-7.___._ _2141
Eladó egy autaltUzbclT, abrost, 1(1.*-göny. Klnlzsr«. 8t. Plumboit György. 2143
Malacok eladók Magyar-utca 117. 2145
KltOaa pegényváil boi SW. vörös aai-tali 4-80 P. — Bazió fUsie-Uzlet, Teleki-ut I. 2148
Egy elsőrendtl márkás, oldalkocsis no-toi-horikpar olcsán eladó. Cím a kiadóban. 2150
| LAKÁS, ÜZLETHELYISÉG I
¦atabahoiifhÉa hiimulerl lakás biado sztflgálalban lévő emberpárnak. —
Tclek:-ut 6. 2147
HÁZ ÉS INGATLAN
Adóm«ataa magán- és bérhátakat köivetlt: Papp Telekiül 8., telefont U70.
Élődd családlhái, tiép gyümölcsössel, adómentes. Érdeklődni Tárház u. 5. 2144
KÜLÖNFÉLÉK
TaaalA ifjakat teljes ellálásra magamhoz veszek. Klnlztl utca 18. 2147
SiranáoIutMi és polg. iskolai tanulók mngántanllását elvállalja középiskolai tanár Klsfaluíly-u, 9. 2130
Elvaoaott Zábó János névre' 9 dsrtb sslijegy. Kérem a becstlletu megtalálót adja le a klidóhlvatelban, a henteseket pedig, hogy i fenti névre zsírt nc szolgáljanak ki . 2137
ZALAI KÖZLÖNY
politikai napilap Kiadja: „KSzQsidasáfli II.T. NagykaiitzM' -Felelős klHdó: Zalai Károly
Nyomulóit a !1 K. í, Nsgy kani ím*
¦ ..i n,i Nagykantzstii
ISyooidáért telel: IaUI lUnb
f i !.id»:
Biiniltiikimii:. Tátorlpotia:-
84.
evt.,<*47. s*. Nagykanizsa, 1944. július 3. hötfö
Ár« 16 fillér.
I-------'-------1 ff) m* (gp
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI N A P I L A
BxerkűflztÖKÓfí (•« kiadóhivatal: Kö-ul 5. sz&m. taerkesztósógi ós kiadóhivatalt telefon 7S. az. Megjelenik minden hétköznap dólután.
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
fclóflzotosl ára: cpy hónapra * pengő 30 tillé»,
nogycdcvrn 12 poniró 40 tlllór. Eoyesstftm: hétköznap 16 fltl. •i/nmtiNion30(!H.
Élénk felvonulási tevékenység az Orne-torkolatban, az inváziés harctér többi szakaszán osak helyi jelentőségű harcok voltak
A Német Távirati Iroda diploma-, ciai tudósítója jolenti Helsinkiből:
A tkm miniszterelnök tegnapi rádió beszéde teljes világosságot vot a némot-finn-viszonyra. Linkomnios rninÍBztorol-pök hoazédét a közös hajro, a közös gyŐzolomig gondolata iollömazta. l*!zzol Finnország" harca Különleges jelleget kapott. Többet nom lenét ezt a harcot'elszigeteltnek nevezni, hanem azt u bolsovizmusnak Európából' való végleges kikuszőbölóeo ' jellemzi. Irányadó némot körökben megállapítjuk, hogy most a közös baro politikai alapja létrejött. Némot részről hangsúlyozzák, hogy ez a politikai alap sommihon som érinti
a finn Jmlpotitika ügyeit és kizár finn holügyokbo minden beavatkozást.
Az egyik portugál lap írja Finnország döntésével kapcsolatban: Finnország ugy döntött, ahogyan saját szempontjából a legjobbnak tartotta, A mogogyozés szerint a németek csapatokat küldenek Finnország számára. /Ízzel bebizonyosodott a német haderő és a német tartalékok ereje és életképessége, melyről eddig sem mutatkozott |* semmi jel, Hogy kimerült volna. A jolok szerint a harc a nagy döntés IxiköTotküZéso előtt kettőzött orŐvol fog tovább folyni.
Különbekéről álmodozók figyelmébe!
Á londoni Irrit hírszolgálat egyik éréekrn jelentésére kell felhívni azok figyelmét, akik még ma is abban az elgondolásban élnek, hogy az amgoíssldsz hatalmakkal lehetséges txwu különbéke alapon megegyezni és i#y elkerülni a liúboru súlyos megpróbáltatásait. Az alábbi hir élénk fényt vet arra, hogy angol-ssátBéknái hogi/án képzelik el a békét. Évtizedes, vagy *talán még hosszabb* ideig tartó átmeneti állapotra számítanak a túloldalon, ami alatt gúzsba tenne kötve és rendőri feÜigyeiet alá volna helyezve minden ország, amely a kiŰÖnbéke-ál-modozdsofeban bizva rábízná sorsát a snömetségesek vjóindulatára*. Csak, a h'éboru* nélkülözéseket hosszabbi-tané meg és lassú halálos Ítéletet jel*tttene az alábbi hir szerinti ati-górfoaV* béke-elképzelés.
Londoni jelentéi szorult Soltitz tábornok római látogatása során az Itália Libera hasábjain nyilatkozott a béke kérdéseiről. Véleménye szerint nem lesz általános békeértekezlot, hanejm lehetséges, hogy sorozatos értekezletek lesznek az egyes érdekelt országok között. Ezek a tárgyalások 10 — 12 évig, tálán még hosszabb ideig is eltartanak majd. A különböző nemzeteknek^ egymás között kell majd megvitatniuk kérdéseiket és megtalálniuk n megértés útját. Mindenesetre, mondta, lesz egy felsőbb erő, amelyet akár nemzetközi rendőri erőnek is lehet nevezni s amely őrködne n nemzetek rendje felett.
Ma Bukarestet bombázták
Az NTI jelenti, hogy egy gyengébb angolszász kötelék mára virradóra terrortámadást intene* Bukarest ellen. A bom-
bákat" válogatás nélkül dobták le. a lakónegyedekre, ahol károk keletkeztek.
Élénkség az Orne-torkolatyidékón
Berlinből jelentik: Az olözonléaí harctorok nagy tüzérségi csatája változatlanul folytatódott vasárnap is az eddigi gyűjtő pontokon. A szövetsége* főparancsnokság nehéz hajóegységeket vonultatott foi niólyon az Ome folyó torkölatridékónek belet' rosseiro, hogy azok Caontől dél-nvagstra a harcokat bofoly ásol iák. A Manet légi alakulatok és nehéz
tüzérség súlyos tüzzol árasztotta el a brit alakulatokat. Az Orno torkolatánál a parti tevékenység rendkívül élénk, do csak helyi jofontőségü. Kisebb brit olórotőrésokel a némotok szétvertek vagy ellentámadással meg akasztottak. St. Lótól északír* és Carotantól délnyugatra hotyyjeHegö harci tevékenység volt csupán.
10 angol hadosztály nem tud áttörni Caen felé
ÍNffl) Az invázióa arcvonalon a TJUy körül duló nehéz páncélos l^z-deleninck van a legnagyobb jelentősége. Euen a tc-rüKaon. 10 angolszász gyalogsági és páncélos hadosztály lá-taadott, hogy kierőszakolja az
áttörést Caen városa felé. A támadásokat a német tüzérség összpontosított tüze kivédte. Az angolszászok rendkívül nagy \-eszteségct szenvedtek. Amerikai hadifoglyok kijelentették, hoqjy az egyik támadó amerikai
ezredet a némtet védelem teljesen felmorzsolta. X St. Lóért folyó harc a hídfő állások ,ki-mélyilésére irányul. Ezeket az ilt kezdődött angolszász hadműveletek bevezetőjének tekintik.
A V. 1. egész éjjel dolgozott,
•a Inváziói torüloton otökkant az allonsúges légi tevékenység
A brit hírszolgálat jelentése hzo-rinl a V. 1, német megtorló fegyver mára virradóra éjszaka mm szünetelt. Az NTI jolonti, hogy a német légierő a le^nani na]K>n egéss nap támadta Caen és Bt. \á\ környékén a/, ellenséges páncélos gyúJefie-zésokot. Az invázióé arcvonalon meg lopotésszerüon kisebb volt az ellen-ség légitevékonysóge, mint az előzA napokon.
Nem szűnik a keleti harcok hevessége
dósok Lnck és Polock vidékén sikeresen haladtuk előre, mÜnek következtében az ellenség támadásai később sem tudtak kibontakozni.
A keleti arcvonal valamennyi súlypontján a csata nemi szűnő hevességgel tómból. A német légjerö egységei sok gó-positett mei tető szí ójK>t szétugrasztottak. A nétneí ellentnma-
Zavarialanul történt meg a német arcvonalak megröviditése a Berezinaszakaszokon
karolási kisérleteit mcghiusiL sók. Az erős szovjet nyomás ellenére az uj állás elfoglalása tol-jes rendben Folyt és a'mozdulatokat az ellenség zavarni nem tudta.
Az NTI jelenli, hogy ti keleti arcvonal középső szakaszán a súlyos harcok változatlanul tartanak. A német kölclékck a lie-rezina középső'és felső folyása mentén állásaikat megrövidítették, hogy a szovjet csnpatQkLát-
Az eddigi legnagyobb légi támadást élte át vasárnap a magyar főváros
A budapesti hétfői lapok tudósításai szerint minden eddiginél nagyobb; és pusztüóbb légitámadás érle vasárnap Budapestet, amelynek lakó negyedei eddig nem látott méretű rofin/ho-lásl szenvedtek, Hullám hullám után szórta bombaterhet a város különböző részeire, sok helyen, teritettek bomba szőnyegiit. Történelmi becsű paloták sora, műemlékek és lakóházak légiója sommisült meg. Romokban hever a nevezetes képzőmű veszeti mtétónény, a városligeti sportesemények színhelye, a történelmi emtékfaiü, a hősi halottak emléke, hátrább felszántva a bombáktól a hatalmas park. A város lakónegyedeiben sok zsidóház is mcgsemtm'isült. A támadás két óránál hosszabb ideig tartott hat hullámban. Ezalatt a fővárosnak úgyszólván mindén részét megtámadták. Különösen a pesti oldal szenvedett legtöbbet. A gyártelepeket is bombázták. Két kórházat is (az egyiket már másodszor) értek találatok. A legnagyobb pestkörnyéki varos határában egy négyzetkilométer területen több mint 100 kis családi házat pusztítottak el, de, itt csuk egy halálos áldozat voít a jól megszer-
vezett légoltalom következtében. Altalános megállapítás szerint*a pesti óvóhelyek is jól megálltak! a helyüket a iiagyorcjü tónvndás aluli. Az egyik előkelő pesti villasorban telitalálat érte azt az épületet, ahol az angol és amerikai állampolgárokat- tartják védőörizclben. A bomba átütötte a házat és befúródott az-óvóhelyre, ahol 139 angol és amerikai állampolgár közül 109-et megölt, a többi is mind megsebesült. Az egyik nyilvános parkban oly sok veit az (í,ldo-zat, hogy a helyszínen rendeltek be ideiglenes kórházat. A íerrortámadök több helyen géppuskázták is a menekülő polgári lakosságot. A főváros légoltalmi és mentő alakulatai, n hatósági szervek; polgári és katonai segély csapatok, leventék; hősi önfeláldozással teljesit«Wflk? kötelességüket.
55 ellenséges gépet lelőttek
Az MTI jelenti: A tegnapi légitámadás alkalmával a lelölí ellenséges gépek száma a beérkezett jelentések szerint 35-ről 55rre emelkedett. A lelőtt flé- ¦ peket vadászvédclmünk semlrní-sitettc meg.
tutá r-, P biz ™
ZAÚM KOZfONV
július
Legfőbb ideje volt
Magyarországon is a teljes nemzeti alapra való átállítás, a politikai és nyilvános étetitek határozott keresztény, magyar és nemzet' irányba való egyenesbe terelése — a mellékvágányról. Legfőbb ideje volt a hafUas: ..állj", ami után Magyarországot/ csak kifejezetten szentist-vániSjsellem uralkodhatik, ez lehet az útmutató, az életszabály: amit minden vonalon nemcsak hangsúlyozni, hanem érvényesíteni és végre is kell hajtani. A gazdasági életnek a keresztény erkölcs szellemében való megtisztítása az idegen lelkiségtől, amely nem ismeri sem felsőbbrendűséget, sem etikát, sem hazafiságot, csak — Üzleti terel, amit aáskániohósággal le kell aratni, ha kell a törvény kijátszásával, ha ugy adódik, holttesteken keresztül is. Az aranyborjú-imádók kódexe szerint. Ez a sötét talmudi „morál" azután szomorú állapotokat teremtett. Áz internacionális plutokrata moloch rászabadította a védtelen emberek millióira mohó, falánk hadát, embergépeket teremtett, akiknek izmait kiuzsorázta, Bedó-bilincsekbe verte, akiket megfosztott emberi méltóságuktól és,* nagy töke rabszolgáivá alacsonyitotí-ináét volt az, hogy a becsületes magyar vérző szívvel kimenekült a tengerentúlra uj hazát keresni, ahol elveszett a magyarság számára és a Vereckei-szoroson belopódzott az „uj honfoglalók" hada, a leendő földhéríök, a falvak szatócsai, a bankárok, vállalkozók — és egy életen át folytatolt magyar-kifosztó tevékenységtik jutalmául udvari tanácsossággal és egyéb kitüntetésekkel megkoronázva vonulhattak vissza. Mert ez a rendszer Lipót-rendet és báróságokat osztottj azoknak, akiknek köszönhető volt a milliós magyar vérveszteség, a sok tízezer bogár-liátu kis hajlékban lakó fajmagyar családok szomorú tragédiája, koldusbotra jutása, a földönfutás, az idegen országok bányáiban való elpusztulás. Mert megtűrt valaki volt „akkor" a magyar föld szülötte saját hazájában és becsületes/ verejtékes munkájának jutalma: a nyomor, a szegénység, a bizonytalan jövő.
„Harmatozzatok magassok!" fohászkodtak a magyar milliók ajkai, rrtlg nemzedékek kemény küzdelme és szenvedése után felvirradt a nagy nap: a magyar leszámolás napja, És ismét magyar lettjrz ur a saját hazájában,'gazda a safet portáján, éleiében, mindenütt. Nafíy és küzdelmes volt az 111 idáig és sokszor tört fel a magyar fájdalom, a magyar alárendeltség jajkiáltása. Sokat tanulhatott ebből a múltból a magyar.
Most, hogy ismét betöltheti a házigazda szerepét, hogy a bankokbán, műhelyekben, gyárakban, vezérigazgatói szobákban ismét becsületes magyar arcokat látunk, zengzetes szép magyar szót hallunk, nagyon vigyázzunk magunkra. Vessük le magunkról a keletről becsempészett idegen,lelkiséget és az eltávozott idegenekkel: együtt tűnjön el. a magyar élet minden vonalán mindaz, ami bántett bennünket, ami távol állott lelkiségünktől, uri magyar voltunktól, amit kifogásoltunk és kárhoztattunk, mert nem volt sem keresztényi, sem magyar. Az uj magyar renddel és szellemiséggel uj lelkiséget akarunk látni a magyar élet egész vonalán. A kereszténység törvényei, által átgyúrt, átalakított, átitatott magyarokat, akárhol álljanak is azok: az Íróasztal melleit, a
pult mögött, a gyár kohóinál, vagy a feltört magyar mezőkön. A magyar testvériség szelleme legyen úrrá mindenütt, amely elsősorban a magyart, a saját fajtáját látja és nézi emberteslvéréhen. Ne csslliik azokba a súlyos és eléggé cl nem ítélhető hibákba, amiket a múltban kifogásoltunk, amiket bűnül toltunk fel másoknak, amiket a törvény erejével is Üldöztünk. Mindezt, mint kárhozatos örökséget, ne vegyük
most magunkra, ne ültsük fel és ne folytassuk ott, ahol „Őku .nemrégen abbahagylak. A keresztlevél a kezünkben ne legyen privilégium embertársaink mohó kihasználására;-felebarátaink iálánk kluzsorázására.
Igen, átmeneti időket élünk, az átidnmulás, az átformálás szakát, a teljes magyar kikristályosodás felé, de ne felejtsük el azt,' hogy — a keresztlevél: .kötelez!
Benedek Rezső
Eljárás indar azok elles, akik zsidó tagéságokat rejtegetnek
A zsidók' el költöztetésével kapcsolatos intézkedések során a halösng megállapította, hogy nagyon sok zsidó ingóság 'Cseréli gazdái- meg nem engedett módon és sokan zsidók birtokában volt ingóságokat rejtegetnek lakásukon.
A lihgykimizsai rendőrségen is sok az ilynemű feljelentés. A rendőrség minden esetben házkutatási {ttfi lefoglalja a trt-láll zsidó-ingóságokat és megindul az illető ellen az eljárgs. Minden ilyen esetei a rendőrhatóság a sajtó'nyilvánosságával közöl. Ilyen, feljelentés érkezeti Szint ai Nándorné Kiui-zsi-ii. IM.fSZ. InkoVellen, aki u följelentés szerint - - őzv. »eiilsch Alfrédné volt Kinizsi-.
utca 17. sz. lakos Ingóságait rejti magánál. Detektív ment Szintni-nóhoz. aki a nála lévő dolgokat azonnal kiadta. Elmondta, hog'v a holmil Deutschné alkalmazottja vitte el hozzá megőrzés végett. Megkérdezték a leányt is. akinek lakásán semmit sem találtak, de kijelentette, hogy őzv. Deutschné kérle meg őt arra, hogy vigye el és őrizze meg a dolgait.
Mind n kellő ellen megindult a kihágási eljárás.
A rendőrség nyomatékosan figyelmezteti a közönséget, bógy minden zsidói ngőság ^.rejjésétö! vagy ellulajdopitusától tartózkodjék : annak törvényes i következményei melleit.
Légitámadás áldozata lett Szűcs színigazgató színházi felszeretésének ogy része
Szűcs László szinlársíilala ' a kanizsai idény befejeztével álnak indult párheles idényre Dombóvárra. A színház felszc-i-elését, ruhatárát, ami nia !10-lolbalallan vagyont jelent éppen be akarták szálíiláni a vagonokból a dombóvári állomásról, amikor reggel negyed íl-kor bombák hullottak a dombóvári állomásra és a községre ís. Az égyík színész-holmilíltal
I teli vagon elpusztult; Az ipartestület épületét, amelyben a I szjnháztereiti van. ugyancsak !-találat érle. ugy hogy a dombé* • vári színházi idényt megkezdeni nem lehet. Az ellenkező hirek-I kel. szemben sem Szűcs igazgatónak, sem a társulat lobbi lúgjainak bajuk nem cselt. Az idényt most Dombóvár helyett valószínűleg Cegléden kezdik meg.
Kaposvár bombázásáról
résztelekéi .közölnek pénteki és szombali számaikban a kaposvári újságok. Ot gépből álló kötelék, amelyek a saját vadászok
összeomlott. A .lókui-parkba sokan menekültek a lámadáskor. ezekre géppuskákkal lőttek. Iti is többen meghallak. A halot-
kal, folytatott lógiharcból ypjtakj lak álialábat) azok közül kerül kénytelenek visszafordulni cszaK1 ' ' 1 ' rel.öl, hajtotta végre a támadást. Az első gép kél -bombát dobolt a vasuti állomás közelében a Császár-rétre, itt három ház rongálódott meg. pár könnyebb sebesülés történi. A másié i támnrlö gép lő bombái dobott le a vasuti állomástól a sétatéri részen át a Géza-utcáig! A Nyár-utcában ó" ház rombadőlt, a Szigeívári-vteában egész házsor esett áldozatul. Mind kisenr berek hajlékai pusztullak el. A Géza-utcában bárom ház telitalálatot kapott, közlök egy városi tisztviselő villája is földig
leit ki, akik nem mentek a1/óvóhelyekre. A gyenge építésű családi házak i-ájtik omlottak. Kgvik ilyen családi ház romjai alól épségben került elő a (iézu-ti teában az egész család, iperl mind a pincében voltak a támadás alatt.
A kaposvári bombatámadást megelőző légi harcok során egy lelőtt négymotoros Lil>erátor Szenna közelében a somogy-hársbegyi erdőben zuhant le, négy pilótája ejtőernyővel kiugróit", de elfogták őket. Kutasd ál ís lezuhunKcgy bombázó. Itt Horváth István inalomgépész
a roncsok közölt keresgélve egy foszforos palackba lépeti, fél láha leégett.
Somogycsícsó halárában a támadó gépek mezőn dolgozó emberekre géppuskázlak, de nem talállak el senkit. Hat bombát is doblak itt a'határban, do csak egy présházat találtak cl.
Mi van a hivatalos lapban?
A Budapesti Közlöny szombati, l-lfi. száma a következő i-endelotn-ket közli:
nehéz te*li munkások közélelmezési jegyzékéről.
áruforgalmi közjwntok, országos é." körzeti kereskedők és özek helyi kereskedőinek működéséről,
baromfi, tojás. lónazdasáí;i bal és lóti vad iK'szoljíáltatásáról.
A vasárnapi, 1-17. számból:
pénzintézeti pámvlrokeszok bérlői áltál támasztott Ogyos követelésekről,
pártpolitikai fri iratok tilalmáról,
umgfcégi, rokkantsági biztosítási korhatár leszállításáról,
háztartási alkalmasaink öregségi, rokkantsági biz'tösltásnról,
elsötétítés idejéről,
közúti szenu':ly»éi)jármihek forgalmának szabályozásáról,
tej és tojtórniókck IwazolgáItatásáról,
orotakarmányok lieszelgáltatásária vonatkozó rendelet meghosszabbításáról, ,y
széna, szalma beszolgáItatásáról,
liiéz ármcgállupitásárót,
1044. évi bmuényok teruielói árának megállapításától.
A hivatalos lap vasárnapi száma közli az Hrdélyi NyorOmónykotvóny sorsolásának oredmőnyeits'
A kerecsenyi leventék Ünnepe
Kerecsen!/, július 3 Hatodikán kanizsai gimnazistákból 1048 novetnlwrébOrí alakította meg dr. Gerencsér István piarista tanán a regös-rajt. lOlöadásokat lartottak falun, sok nehézséget küzdtek lo b ím a sors azóta Szét is dobálta, őket, ma ís megteszik köteleaséirükot.' Vo-zétöjük, lloi'vá|b Árpád ifj. lerontó vezető l&rocaonyben ól, a reges-leventék is napestig kemény munkával vannak elfoglalva. Mégis rendeztél: minap igen szépén Kikerült regős-napot rCqreéSonyben a- honiba-károsultak javára. Lovonték építették a diszkaput. a tábori oltárt Ka-Iflsz-Iánvok diszitotu'-k fel és a táborimisén fiuk, leányok áldozáshoz járultak testületilog. Kzejitáldozíwu-kal a mairyar ey őze leniért ajánlották fel, ogyben a Fóméltósáííu Kormányzó Úrért nemrég volt szüloléfle hajija alkalmából. A lovonte-mis© utan hősök-Ünnepét tartottak. A leventék felvonulása és Himnusz uÜ'm Gáspár Forene felsőházi tag mondott lelkes itő ünnepi boezéftot; különösön a háborúba olvonült honvédok itthonmaradottiairól vi^ló szero-toUoljoa gondoskodásra, intette hallgatóságát. Horváth Józsof ifj. vezető megrázó oroiü szavalat után megkoszorúzták a nófli omlókot a levontok és a levente leányok. Az ünnepség diszmenotfeH'']'t véget, 'l'-slo tábortűz volt. Horváth Árpád iábor-tüzvozetó iHJvezclő szavai uían gazdag egyniásutánh'an kövbtkeztiíK a vidám, komoly és látványos tábortűz-számok, tréfa, játék, i\iu;k, szavalat változatos Összeállításban- Nagy sikere volt liabics Józsof kántortanító magvai' nótáinak, Horváth Árpád szavalatának és meséjének. A tábortűz 50 pengőt orodmőnyo-zoll a b()inlmkároHultaMáVs5rft.
Jóleső ürömmel emlékezünk meg a korocsonví levontok azirvoa, szép napjáról,, hazaíras munkájáról. » mély bizonyságot tesz aái'ol^U, hogy á magyar leveOU; a fa|í)jába íh magával viszi a lÓv^htb-iioVójés izzó magyar szelloi'nét és loflaiaeit munkálkodik .uomcaak a kímyéiv^ termő maayai' mezőkön; i hanoní a-magyar lelkek acéloz ásón ie.
1ÍM4. Julius II
ZAIíAI KÖZUON*
Tito» politikai szövegek, Jelvények festése, ragasztáss a falakra, kerítésekre, kirakatokra
BUclnjyqstrŐI jelentik : A hivatalos lai) vasárnapi száma közli • a Kormány pcndoicíétj amely mcglillju: a pártpolitikai vonatkozásit szövegeknek, jelvénynek, ábrának, vagy rajznak éjpitményekre, házak-falára, kc-nlésre, üzleti kirakatba, az úttestre, a jármüvekre, általában közszemléin' kitett tárgy okra vajó rá festését vagy más mó-
don-történő rávezetését.
A rendelet kötelezi a háztulaj-' <lonosokat. illetve az ingatlan kezelésével meghízolt személyt, hogy az építményre a tilalom ellenére ráfestett szöveget, vagy ábrát haladéktalanul távolítsa el. A rendelet''megszegőit hat hónapig terjedő elzárással büntetik. (MTI)
E'itéltók eqy keszthelyi zsidólakás betörőjét
Sudár Dénes keszthelyi sof-főr.-iiös. öt gyermek atyja, záróra ulán gondolt egyet és Keszthelyen PoJUák Mária haiósági-lag lezárt lakásába betört. Az ablakiul ál mászott be, majd a j lakásban keresgélni kezdett. A szomszéd lakásból (-szrevelték •és rendőrt hívlak, aki elfogta Sudóri. lieszáiliiotlák a nagykanizsai kir. ügyészségre. A gyorsított eljárás alapján azonnal dr. Gáspár Zoltán egyesbíró elé állilollák. Sudár illasággal védekezett. De kitűnt, hogy egyszer már lopásért és egyszer árdrágításért büntetve volt. Su-
dór elmondta, hrtgv felesége PoIJák Máriánál volt bejárónő és amikor arról volt szó, hogy Keszthelyi el kellett hagynia, a' cipőket a bejárónő gyermekei részére testálta . Csak ezeket a cipőket akarta a bezárt lakásból elvinni - mondta.
Még egy vád van Sudár Dénes ellen : — libákat lopolt. Egy liba-lopást be is ismert.
A törvényszék tekintettel szegénységére, nagy családjára és arrá. hogy semmit sem tudott elvinni, öss-bünleiésül három hónapi fogházra ítélte jogerősen.
Ifitek közben belelökték a forró levesbe, haWra égett
Kexzthdff, július 8 Fehér Gorgolv 7 os/.fendós iskoy lás IííkÍui Budapestről került'a fo^ tivódligeti lovónlotáhoi-ba. .ahova a f óvá rosi kiürítési mozgalom során beutalták, A gyortnokok a táborban vígan élték a nyári szép napokat. Egyik nap délelőtt .nagy játékban voltak és eközben a pajtásai vélet-
lenül belelökték a kis Fehér Gtfr-golyt a tábor konyhája körül gőzölgő ühíIk', amelyben a déli love» főtt. A gyermek olyan súlyos égési seltekoi szenvedett, hogy a keszthelyi kórházban, ahova elsősegély ¦után leszállították, moghalt. Az ügyben a . vizsgálat megindult a felelősség kérdésének tisztázására.
Halálos cseresznye-szedés a pacsai határban
Párna, július 8 Halli Józsof 21 éves gazdasági esőléd minap felmont ogv nagy ösdix»zóyefára gyümölcsöt szedni. Már magasan járt az ágnk között, amikor megcsúszott a lába és leesett. Ksés közlkm dorokával ogy vastagabb á>ra zuhant olyan szerencsétlenül, hogy a hálgorinco oltörött.
lieszáiliiotlák a kesztholyi közkór-házba, de segíteni már nem Inholott rajt, sok szenvedés után moghalt.
Horda Györgyné RI óvos várvölgyi asszony is a esoroszn vesződés áldozata. Ijbesott a iáról és a jobb lábán olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy'a lábát amputálni kellott.
Ü7/KN A HOWBD
Verehélyi István hadiutgy a V. 365. táhorijtosta számról üzeni június 28. kelettol: »Sok-so(t üdvözlőtől küldök az összes ismorósoim-nok messze idogenból. Megvagyunk mindnyájan egészségben. A nagykanizsai és a zalaszentmihályi ismerősöket külön-külön üdvözlöm a Zalai Közlöny utján.«
' Szőke Inni'' Gyula honvéd üzeni június 11). kelettel a K. 804. táboriposta számról szüléinek ós ismerőseinek Ijotonyéro: »Kodvo* Jszüloím, no aggódjanak értőm, egészséges vagyok, jól érzem magúmat. LoYOlot várok minél utóbb. Csókolom mind-;uinviukat.«
*
tiolo'nos László honvéd üzeni
„KAWECO"
töltőtoll kapható ™ Schless Gyula
könyvkereskedőnél Horthy Kiklós-nt 8. Telefon 129.
Sopronból, hogy' lúbtöréssol körházban fokszik. Mint Kanizsa szülöttje ós neveltje üdvözli a kanizsai lovon-tefiakat, akikhoz harcra lelkoaitó verset is irt. a kórházi ágyon. Kgy mondat a bazafiae vórebot: »Moat, mikor a végsÓ harc közolog s ogy-más után tininek ol nemzőtök, szuk-s/'ge van a hazának minden magyarra: — no gondoljatok soha kudarcra 1«
* *
Bonko György honvéd a II. 568. táboripösia .számról jimius 25. kőiéitől üzeni, hogy eddig a Zalai Közlöny minden számát megkapta, sörömmel olvasom a hazai újságot, — irja mert olyan jóleső, amikor Nagykanizsáról és' vidékéről oj vasok, mintha csak odahaza lennék. Alig várom 'mindon nap a j>ostát, hogy megkapjam az újságomat. Üzenem édesanyámnak és húgomnak ICszbo-i-ognyéro, hogy egészséges nagyok, jól érzem mag:umit>Jnnit nekik is tiszta szívből kívánok es^köszönöm, hogy megrendelték számomra a Zalai Közlönyt. írjanak sofcat.«
Á V. 877. táboriposU Beámról csoportos üzonet jött június 28. kötöttel. Aluli róttak megköszönik a
ueNés fejjel
lendszéreHon érkező Zalai Közlönyt és mindannyian jól vannak, bájtársj üdvözletet küldve .mindon 'kódra! ismerősnek: — Tüttő Jenő szkr., Anhöffer János, Szalbor Ferenc órm., Horváth Pál, Ágoston István, pjlipaa János, Kovács Gábor őrv., Bódi János. Moór Pál, Kollárján,
.Szaníner (?) János, Bált György, Horváth József, Varga Ferenc (Caengerv-u. 77.), Horváth István,
" Miih«i ÍJozsof Hkkv., Hadics flezHÓ tüí., Zsoldos János, Virág János tíz.
Pocsics János szkv. üzeni az A. 78Q.aálwriposta számról június 24. kelettől Nagykanizsára édesanyjának, bátyjának, ángyának/1kifPh.agának,, az összes rokonoknak és ismerősöknek, hogy jól érzi magát, sokat gondol reájuk. Kéri, hogy sokat írjanak, lovolükut nagyon várja. Csókolja mindnyájukat. Kiskanízsára üzeni'bátyjának, hogy a küldeményt megkapta, nagyon köszöni, mindnyájukat csókulja.
*
A /.. 878. számú táboripostáról Rácz Imre tizedes, Horváth József II. honvéd, Gelencsér bajos honvéd, Horváth Foronc ós Tóth János honvédek üzenik, hogy nagyon jóL érzik magukat ós üdvözlőtől' küldő-' nok K. Nagy Lászlónak Kiskani-
Szabó Józsof őrv. a Z. 878. tú-boriposla szómról üzeni, hogy tizen-negyodiiiagával vannak ott kanizsai fiuk. jól érzik mamikat ós mivel hűséges olvasói voltak itthon is m Zalát Közlönynek, kérik azt részükre a frontra is küldeni.
SPORTÉLET
Ferencváros az idei Magyar Kupa győztes
Fwenavároi—Kolozsvár 3:1 (0:1) Budapesten legutóbb nem hozott döntést a kél csapat találkozója ós igy Erdély fővárqsábnn, Kolozvárott ismételték meg a döntő mérkőzést, ahol a Ferencváros 3:1 arányban legyőzte kitűnő ellenfelét, a Kolozsvári AG-ol. Az elsfl félidőben Bonyhádi révén a helyi csapat szerzi meg a vezetést, fordulás után Sáros! dr. pempás labdájából Sípos kiegyenlít, majd Sáros! dr. megszerzi a vezetést. Az útosó percekben Slpes szerzi a harmadik gólt. Á Ferencváros ragyogó játékkal győzött a kolozsvári csapat ellen és megérdemelten szerezle meg a Magyar Kupát, amelynek 1943—1944. évben védője lett.
G rad j a n s ki—Nagyvárad
4:0 (1:0)
A magyar bajnokcsapat az tíllÖ!-uti sporttelepen, mintegy nyolc ezer főnyi közönség előtt vereséget szenvedett a horvát bajnokcsapattól.
Gombát szárítva
vargányát és keserűt, uíindefl menayiségfcen vásárol
Klrrer József, Budapest,
V., TOkor-MtoR 5. axM.
7űm7 Teltfogt llí-IW. ?1 323-7»,
ZAIiAI KÖZLÖNY*
1844, juliMt :t
HÍREK
Naplár. JuIIuh hó 3. HéltÓ. Róni. kai. Mind. s/. p - PfniesiAns Kornél.
A GO^OKDO nvitva r&tt tokk©! 7 órától oírto 6 ófalg", (Hétfő, szerda, péulok déli.'nn ha klóidon ottész nap nolrnok.i Telefon; f-61.
— (Á postaigazgatóságról)
A p*UM lKMtiaigftZUAlÚlág TOZOtÓJB,
líOBjlffuá Sándor föiga*ga*ó több mint 40 évi .wolgálat- ittán njága-limilw vonult. A napokban & \ní»ia ifTAKgtkÍMés tisztikara moloff SZOrü
leitol üojiujioEte távozó iónokét. IM«dav Tóth LajOH r^üt igazgató, állandó lialyottoso Iajsoiiczí OTör^T
pOtfiftigHKgutÓ.
— (Jögyzői áthelyezés)
A íjolii^'Yiiiiniíi/t.'i Kzabö lmro piaszUinap'aródi óa Oláh I-*jó» iiiu-ruazenti iiartai korjogyzólűot kölcsönösön áthnlyozto.
(A Magyar Haditengerészek)
Országos Kgyosülotónok olnöke, neinos ooruwalli Konok Kmil nyűg, Uui^im nagy elhunyt. Széleskörű rész vét mollott teinottók el a nagy i<lók tanúját. lObból az alkalomból dr. Phoiway Zsigmond, a Iittditongoró-izok nagykanizHui i'so]>ortjáiuik ol-aóke rÓHzvóttáfiratot intózott a ku a'ízesÁ csoport nevében az országim központhoz és a családhoz.
— (Halálozás)
Tüko Józöofiié nagykaiiizsai nv, HAV vasutas nejo ólotenok 72. óvo-u'ii elköltözött az ólok sorából, llol-aap, köddon délután fél 5 órakor kísérik pihonólioJyóro a rk. sirkort j Borta-rtáöleriuébóí.
— (25 éves Szeged katolikus iiaptlapja)
Most érkezett el fonnál lajiájiuk iO}rjedMzázados ó»fordulójához 8ao-rod harcos katolikua naj>ilapja, a azogedi líi Nomzodék. '25 óvo kép-tisoTi az unnoplÓ újság nagytokin-.'.élyü ásóval és bátor tollal u tiszta YoőoMtény Magyarország oazinójúl, i hamisítatlan szogedi gondolatot Iván Mihály fclolós s'zorkeaztűnok kiadásában. TisztölbtromóltÓ hangja, aMgalkuvás nélküli jobboldalianga az nyonirányu kiállásra nem alkal-niwa idÓkbon itt példaként állitotta flgyik ól-helyére a vidéki magyar .üjflágirásnuk ós lapkiadásnak, A 84 ávuu Zalai Közlöny, anuily mint •fállalkozáa és mint újság a Szegedi *Tj Nomzodék mogalökuHiMTal egy-idóbcn állt napilapként a korosztény nemzeti politika éa katolikus ékít-elveit szolgálatikba, szeretottul köszönti az ország másik felének Őrhelyén u* küzdő laptoatvórt.
— (Galgó három felesége)
Harsány i Zsolt utolsó regénye jelent meg az 1 i Idók kiadásában. Harsányi Zsolt jollogzetes, foledlio-toÜetl arcán két vonáa uralkodott. Tudott elmélyülni, mély barázdákat ¦aántani a mosolyogni, sőt harsogni Aewtni az élőt humoros oldalai fölött. A Oalgó három felesége einüt kotty v« utolsó alkotása. Utoíaó <<¦;;• ayo mosolyban azülotott éa inoHOly-bsm li»H meg. Hőse Oalgió, a szinte rokonszenves csjrkefogók táborába tartóink, akinek wrtótie.tút.a wházas-¦ágaüiak« szÖTOt|nyos bonyodalmát Hartányi Zsolt bizonyára azért irta inog, hogy a magú fölónvos élotböl-eatwégével nevoaaon és iierottesson ¦ a'uatatira görbotükrón kei.--/.ml vilikotea elénk azt a férfttipust, a nléggú gyakori a mi magyar mi világunkban. Ks a típus nem (rmauv:, c«ak kÖmvyohnü, iwin ve-vaaüdmm, csak folükotcti, nem ki-Tánatew és mégis mosolygunk rajta, miül mindennapi eleiünk olyan haladat Uk^tóje»n, aki egyszer inégui amk. cAvcsai bihUíolését. Mulatságos, fÖléae;w, uokszor elragadó könyv, ¦mety minden időkre itt. marad tcÖsöTtünk Harsanni Zsolt utolsó mosolyaként. (1. J.
A németek kivédtek minden támadási Sienna körül
Olaszországiján a lofíhevi'wbb luu--cok Siena k(»rül dobiak. Az nngol-Bzászok tiuuadi'isa a Skma felé lotÓ útvonal két oldalán bontakozik ki. A német csanatoknak sikerült uz ÖAsxos támadásokat kivédeni. A Tra-
simruo-tótól a német votialakal k<xl-
Tosöbli magaslati allásoklm vonták vissza. Itt az angolszászolt több tá-madási intéztek a némel állt'isok ellon, melyeket visszavertek és fííl baick<h'sit zsákmányoltak. Az angolszász csapatok az adriai partszakászon ugyancsak támadásra hidallak a német vonalak ellen. A lánmdö lengyel zsoldos kötolékekoi páhcéloa erőt támogatták. A nómo-buk a l'oUmta folyó északi partjára vonultak viasza. AzolloilsÓg 31 [k'ui-DÓlos kocsit fjessitett.
Amerikai megfrtd* Finnarazdggat szemben
Az NTI jclcnli a bril birszol-
fálat jelentése alapján: A» ;gvesült Államokban található külföldi vagyont, igy a finnek követelését is, ellenséges vagyonként fogják kezelni.
Meghitttitotiak egy bohevM* parirttHzálídüt a Htm partokon
Helsinkiből jelenük: Xémict és finn tengő részelj erők az egyik finn öbölben szétugrasztottak egy bolsevista purtniszáU tási kísérletet. ligy szovjet aknakereső hajói elsüllyesztettek, A partraszállási kísérletet erős szovjet repülő alakulatok támo-
gatták, melyekből négy repülőgépet lelőttek.
19 katolihua püspökül megöltek a spalatoi egyházmegyében
Spatato katolikua püspöke nyilatkozatában álos szárakkal ítéli el azt az igyokozotet, moly nemzoti színekkel akarja álcázni az olaszországi kommunista bandák kogyet-lonkodésoit. Csak az ő egyhiizmogyó-jélten 19 katolikua píls|Kikőt. öltek meg a kommunisták.
Az Kiehange Tologrnph illoU'ikos helyről'közli, hogy a kínai kommunista párt és Csaiigkaisek tábornok, között teljes megegyezés jött lótro.
Kelasársieg község eloljireiáiától.
Hirdetmény.
Zalasarszsg közság vad&taatl J»k« 1944. évi Jnllun hö 35-4b ilihiUa 2 érakor a kürjeuy/íil Irodlbaa -nyllvinos arverésco 10 évr* bérbe lenz sava. Árverést teltételek a korjegyzői Irodában megtekinthetők.
ZataiArsteg, 1S44. Junlua hó 30 An.
Sáliár lóusf sk. Dxiekl Syörgy sk.
kciségl bíró. ~i\%2 korjegyzi.
Mindennapi leveleiéi bél Ötixegyttitéll tflm«eb«lf«a** belyeggyüjtéai cetokn Mtaejvasaak. Baibaiite, ZíUI KOiWB) uíiUfiiiÍBÍjje. naponta délután 6—7 éti kötött. Ea a hirdetés mindiu érvényes
Julius 3 4-
5-én
'MROSI MOZQO
Hétfő, kedd, szerda
Ősbemutató t Budapesti premier elótt I Ragyogó, szellemes, ötletes német vígjáték NYÁRI FÁOJ i Magyar vtldghiradó Előadások kezdete : +4, ?6 és $8 órakor.
Fő-ut 14. az. alatti üzletünket a nyári hónapokban szombat kivételével, reggel 8-tóld.u. 4-igegyfolytában tartjuk nyitva. Szombaton d. a. 2 érmkor zárunk.
TARJÁN-PÁLCSICS.
Unger-UMmann Elek vaskeresketiésében
¦In-, rud- és patkúvss-, továbbá szeg-
ntaiványok beválthatók Is iliiniutaitíL
Aramsiamlák fizetése, ieklar**á«4k, hibajelentések, s/akszerQ felvilágosítás mkielon vWernas kérdésben délelőtt B-tól dél«Mn 10 óráig. Csengery-ut61t te>lefon 294.
f*v. BigyAca VllmoaBé szül. Bak Katalla ugy a aiaga, valamint az alul-irellak éa az Ssszes rokütiBé^ nevében fáidalomtól megtörve, du a Mln-dcnliató akaralában valé mcgnyug< vassal jelenli, hogy a fonón szereteti férj, flu éa rokon
Bugyács Vilmos
nyag. áll. remat. dotokllv
f. évi július hó 3An éleiének 45ií'-r, boldog házasságinak 9- (kévében >0-vld sienvédés éa a halolll szentségek ajtatts [elvétele után az Úrban csendesen elhunyt.
Origa halottunk f«ldl maradvinyit Július hó 5-én d. u. 6 érakor fogjuk a rém. kai. temető eierlaitáslermében< a rom. katti. egyház szertartása szerint beszentel lelni és a helyi temetőben örök nyugalemra helyeztetni.
Az engesztelő szentmise-áldozat ¦ megboldogult lelklddvéért július hó 6-án d. e. 8 érakor tesz a szent-fercncrendlek plébániatemplomában a Mindenhatónak bemutatva.
Nagykanizsa, 1944. Július hé 3-án. Ewiókoslet soha el nsa maié
srercleltül őrizzük I Öiv. UiijjyAcs Igaicoé iiül. Dani í-m iitl t*j\t, Oaol Anoa aigtnénlf, fiiv. Bugyác* UsitOité lűKűiiiŰJc Sebő Lilildní uBI. Bugfits M*fl« uaokabugi, Sobfi Llulé
--íísíoIiV .-dkoniiiií "-
mrenl barátai.
Nősülne
önálló iparos némi hozománnyal, ha akadna hozzáillő hajadon, esetleg gyermektelen özvegy (25 éítöl 32-ig), ki 'hozzájönne'
feleségül. Leveleket .Református" jeligére a kiadóhivatalba kérek.
APRÓHIRDETÉSEK
öblls ttvejí CMmipoUfJboi alkalmi szakmunkást keresünk. Hingya kirendelt* sift, Csengery-tit 78. 2158
r*éha*e(,e erfis t'slilembert felvétsek tanotumak. .Klrily". Aiuid-utci 31. 264
ST.Má
tatr ea 1 seftédmunkás asonnal I.WÍtellk. Toais.il. Oyrtla Mff, KlrAljr-iitca Jl. 21(7
¦Slaaauakáuk JMIoiíne lelvíltlntk. Tolaskereskedia, Maffyarutca 9. 216»
elti
!53" Clfí HiuMlun
való niiíanvüí
MAORT-fa** pwlEiofcohhian i Pava-roiók, telierf;í(..'<, mezotraidsséffl ea atsbtl-mn'efuk resicia illanddsn raktárait Isit; lieaylo tvrt ... lelvlliffoilllit nyu|l Tciil.-h Ouistáv drogéria. 1954
JAkjairauiM levA fatter, mely fryermek-koaalt metivételie keresek. Zenlal, Caen-
gery-ul 41. . 219»
Elaialé MthóoafKH ntblclö •tea 2.
Slkator-2101
1 drb újonnan, kéxlrnankarai keazltelt fallaaa aauataiHaUlialF elad* Csengeni. nt 74. TUBS
¦•¦HBaatatlbaj inlniicn aserdia kapható. Glólegyaeuket felveatek. Teláskereakedéa, Magyar-atca 9. 216»
MerleiroMte atoba ellitaaial kiadó, aaonnalra Is. Bagolalsor 49. 21(Kí
IlaM cssladlbii, taip gyllinölcióstal, adeaiantei. Éideklódnl Tarlisi n. 5. 2144
zauu kAzlöhv
raUITIKÁI NAfiLttP
Sladja: „KfizaaiaMaal R, T. Nagyki felelóa kiadó: Zalai Ural, Nyomatott a „KsifNUaaaáBl H. T. Nagykanlua^ aytwMlakaa Haaykaaltaaa KTOxadaart talál: Zalai «ir*
l'oluii:_
Bradfokout:
84.
óvf., 148. sz. Nagykanizsa, 1944. Július 4. kedd
Árai 16 fillér.
,TOHf«aa
POLITIKAI NAPILAP
Raerkesaiôsôg óh kiadóhivatal : F*-ut 6. szAm. Bxcnkoíw.tisífii ós kiadóbfvutali (okién 78,'n/,. Megjelenik minden bótkbznna déiiitáa.
Felelős szerkesztő: Barbarits Lalos
.Előtéttel,faa;,c^yjtóiiapr.a .*-.peniríí f?U tll|4c.
negyedévre 12 ncniíó 40 (filer. , Kiryetf 87fím: hótktfznin '«nu «-/nmlmtnn 30 nu.
Az iBváaiös arcvonal pillanatnyi nyugalma Mögött nj nagy támadás előkészületeit látja a lémet hadvezetőség
Az olaszországi harctéren kedvezőbb állásokat taglalt el a nómet védelem
H*lHÍnkil)Őt jelentik: A finn sajté | In* cikkét az Uusi Suomi, | ségi és légvédelmi tevékenység-
től Az első amerikai hadsereg több helyi clŐretövést intézett a Colentin-fé! szigeten levőészakj német retcszállások ellen, n né-
aajte
egyöntetűen az Egyesült Államokkal való diplomáciai viszony mogazatu-tátmról ir. ,
Finnországba n a diplomáciai TÍ8zony.inojjBzakitfí.sd-mtk liirót sajnálkozással vették' tudomásul. Ah utolsó pillanatig pornóitok, hogy ük Kgyosült Államok kor-monya mogórti- azt a kónyezorholy-üotet; moly be Finnország már ko-Eábban korült. Fiiuiorszug;. ugyani azon érdokokórt harcol, molyoket az t'jgyoaült Államok Íb jnagaónak vall: vagyis a nemzett íüggptlonBOg" éri éa n demokratikus rendort* melyet Finnország a nyugattól rostát és az Állami 61ot próbakörévé avatott. Ma. az a/, ország i« oltaszít Wonnünkot, moly'rq Bokán oly\ok várakozásokkal íokintotUik — fojozi
lx» cikkét tus Uuai Suomi,
HansBon svéd mhusztorolnök Up-Balában mondott l>oszódólRin megcáfolta azt a hir.esziélést hogy a svéd szociáldemokraták xzfűzitottak volna a finn "szociáldemokrata \patt-tat. Mint n párt olriöko. kiiolontottio, hogy erdőkéit fololós körökbon egyáltalában inog nem vitatták ozt a kerdéat. A svéd miniszterelnök a finn osomónyek megítélésében mértéktartásra intotto a svéd kÖz-vólo-ményl. Most ugyanazok a hangok hallatszanak, molyok a téli háború folyamán Íb Finporazág ollón fog-' laltak állást. Ezek most is megkísérlik az együttműködést megakadályozni. Hangson valószínűleg a kommunistákra gondolt.
Négy repülőgépet lőttek le magyar területen a tegnapesti berepülés alatt
(MTI) Tegnap a késő esti órákban déli határunkon sok útvonalon éff/é* eUmséges repülőgépek szállta k ííe az országba, a;t északkelet felé elrepülve, északi határainkon át távoztak. Ma a kora hajnali órákban valószínűleg ugyanezek a repülőgép ek északi határainkon belépve, ¦ ugyanazon útvonalon visszarepülve déli határunkon át távoztak, fijje.lt vadászaink a berepülő ellenséges gépek közül hármat, a vtsszarepiliés-hor egyet teleltek, saját veszteség nélkül.
Berlint helyzetkép
Az N'Tl katonai tudósítója; HalLftiislélKMi foglalkozva
az invázión arcvonal helyzetével a harcok Ötödik he-télxsn kél jellemző tényezőt állapi tiniegí. Az első az, hogy nz invázió első hónapjában tteiü sikerült valóban hatásos második arcvonulat létesíteni a Német Uirodalom ellen. Ha a mai eseményeket összehasonlítjuk 1937, nyarának eseményeivel, azt látjuk1, hogy Svájctól az líszaki-tengerig állt a németek ellen szárazföldi arcvonal, míg ma nyugaton egy keskeny és szűk hídfőn összpontosulnak a harcok. A normandiai partokon az első, invázíós harcokban 1-90. ezer embert veszítettek az angolszászok, hat gyalogsági hadosztályt, három íéginton szállí-
a frontok állásáról
tolt hadosztályt és kél páncélos hadosztályt. ' Ezzel szemben Rundstedi tábornagy tartalékaiból még egyetlen zászlóaljat sem kellett igénybe venni. A második tényozé
íi keleti arcvonal; ahol a szovjet hadvozotóség célja nem CBupén Minszk, liánom Varsó íb' ós a Balti államok jégmentes kikötői. Knnok uz offonzivánuk a ¦célja az itt küzdő német csapatok mégscmmísítéso. A német orófc liö-siosen megállottak a liolyükbt a három részre osztott arcvonalon a szovjot támadásaival szemben.,- A német csajaitok át in lépték a Minszk föle. yozo.tő vasútvonalat. A néniét hadvezetőség 'nem hajlandó orodoti torvoitól eltérni és összefogott céljai szerint ítéli meg az egész; köteti arcvonalat,1 fejozi boJojtego-tésoit a NTI katonai nyíúkatáisa.
Heves légicsaták voltak tegnap a Balkánon
mel és román vadászok 20 repülőgépet lelőttek.
Ui támadáson iapögatódinmh ax aníiolsxáüzak a normandiai partvidéken
A Nemzetközi Tájékoztató Iroda közli : Az invázíós arcvonat brit szakaszán tegnap dél óta aránylag jnyugalom uralkodott, cltcKJntve az élénk tüzér-
A Balkánon tegnap délelőtt román, illetve szerb terület felelt heves légi csaták voltak,. Az északamerikai bombázó kötelékeket távolsági vad ászkötelékek már a berepüléskor eredményesen >ItoUartóztatták és nagy veszteségeket okoztak nélcik. Később a különböző csoportokban repülő dópek a német légvédelmi tüzérek zárótüzébe kerültek. Né-
met védelem ezeket az clőretöré-soket elhárította, Ezzel kapcsolatban n Vire torkolatánál és a normondiai félszigeten észlelhető partraszállási forgalom'. Ezeket a támadásokat "erős felderítő kísérleteknek kell tekinteni, melyek arra irányulnak, hogy az ellenség hol tudja legcélszerűbben megkezdeni a tervezett nagy támadásokat.
Sienna megmenekült a pusztulástól
A Tratlmano-tótól Aazakra uj állasokat foglaltak al a nómatak
Az olaszországi .hadszmíéreh a német csapatok feladták Sienna városai, hogy megkíméljék a pusztulástól ezt flj középolaszor-s/ági kidtur-központot. A vé-:dők a várostól északra levő mi-gaslatoknn levő állásokba vonultak vissza, melyből' a dél-uláni heves láinad'ásokat sikerrel verték vissza. A harcok fő .súlypontja ti Tirrőni partvidéken VoKeratóI délkeléire és délnyugatra volt. Ce cin ától délnyugatra néhány kilométer széles terepet nyertek az amerikaiak, melyet nagy veszteséggel kelleti megfizetniük. Voltcranál egész éjszaka folytak a súlyos elliári-ló harcok.' A Trasiineno-lőtól nyugatra egész napon .tartott a küzdelem és belenvult a késő
éjszakai órákba. A német csapatok mindenült visszaverték az ellenség heves támadásait és az éjszaka a tótól északra lévő át-lásokal, foglalták el, hogy jobban kihasználhassák a magaslati állások előnyeit. Az Adriai szakaszon lengyel zsoldosokból álló csapatok támadtak három brit páncélos hadosztály támogatásával. Az előtérben lévő német csapatokat a Főarevonal-ra vonták vissza. Az esti órákban ujabb heves küzdelem fejlődön ki. Az egymás utáiii hullámokban lámadó lengyelek rendkívül súlyos veszteségeket szenvedtek anélkül, hogy sikerült volna benyonnttniok a német állásokba.
Csökkent az amerikai repülőgépgyártás és a' gyapot-termelés
hím ülésre jöjjenek össze és mindent megtegyenek a helyzet megváltoztatására, mert a termelés csökkenése kövefkeztébeu a-sürgős hadiszállításoknak sPni tudnak eleget lenni késedelem nélkül. A bizottság nyihdkozalot lett közzé, melyben felhívta a gyapotipari munkásságot, hogy lolkiisíhcj'etesebben végezze el munkáját, mert a háború válságos ponthoz érkezett.'
Az NTI jelenti a brit hírszolgálat alapján, hogy az Egyesült Államok repülőgépgyártásának Főnöke n tegnapi SajtÖértekez-lelen bejelentette, hogy június havában ;t repülőgépgyártás u május havival szemben 9 és fél százalékkal csökkent,
Londoni jelentés alapján közli nz NTI, hogy a brit gya-potiparí termelés komoly hanyatlása arra kényszerilette az érdekeltekéi, hogy Manchester-
De Gaulle amerikai látogatása nem jelenti az algíri bizottság elismerését
döntés csak akkor következik, ha majd a szövetségesek felszabadítják Franciaország nagyobb részét és a francia nép De Gaulle pártjára áll, • hangoztatják az Egyesült Államok politikai köreiben.
Az NTI jelenti : De Gaulle küszöbönálló amerikai látogatása távolról sem jelenti azt, hogy az Egyesült Államoknak szándékában van az algíri bizottságot ideiglenes francia kormánynak elismerni. Roosevelt felfogása ebben a kérdésben végleges.
A brit kormány békés uton nem tud úrrá lenni Indiában
4 Londonból érkezett jolontés ¦-szerint Gandhi június 29-én a kon-groöszusi párt csoportja olótt Portában beszédet mondott. Továbbra is visszautasít mindon ngyüttmüködést az angolokkal és fölszólította a kongresszusi párt tagjait, hogy* minden crószakos eszköz nélkül kövossonok ol mindent India folsznbaditására.
Gandhi ozok Bzorint, mint a NTf közli, kitart korábbi álláspontja mollett, hogy nz angolok hagyják el Indiát. így "tollát most som mutat-, kozott lohotóség arra, hogy a kongresszus pártja és a brit indiai kormány között a feszültséget békén uton lolicsson elsimítani.
/.ALIAI HOZMONY
H)H. július 4
mozi
Nyári fagy
í.rdemes elgondolkozni egy szabad nyári délutánon, hogy egy hatalmas t'a. melynek' árnyékában uly kellemes a pihenés, mit áru] el az"élete történetéből. A védelem és a gondozás csak addig tartott, >mig a kis magba rejlő csira a föUll>c gyökerVT eresztett és táplálni kezdte a sudárba szökő gyenge hajtási. Kgy-egy letört ág átélt viharokról tanúskodik. Az évgyűrűk pedig elárulják, mikor kapott bőséges vizet, mikor élt ál jólélet és az egymáshoz simuló vékony sötétebb réteg kedvetlen téli fagyokról panaszkodik
A Nyári fagy Hörbiger alakulásában a német nemzeti szocializmus csírázó és sudárba szökő idejét idézi Ausztriában. Meghaló és jellemet erősítő az n Ilit, amellyel egyesek vagyoni, jólétei, egyéni boldogságot és végül az eletet- áldozzák az eszméért, amely végül diadalmasan tör előrfejÁ film nem propaganda célzattá/ készült és nem az « célja, hogy iimmk az eszméneTí igazsága mellett foglalj ^v.állási, melyet az élet igazolt A küzdelmes, áldozatos életet velilí a néző elé. hogy meggyőzzön arról, áldozat nélkül nincs ered-
¦ meny. kockázat nélkül nincs győzelem.
¦\ lankás völgyből a hegycsúcs kíméletlenlégkörébe k'e-
¦ rfi11 fiatal asszony, akinek még a kiejtése is más. oly pompásan tud környezetébe beleilleszkedni és annyira kiegészíti a férjét, Iioíív a tökéletes boldogság öröméi érezzük az életcsapások közben is Egy -fiatal asszony küzdelme ez az előítéletekkel, a meuszokotlsággal és a hafalom-féltéssel. Kitartása, sikerrel jár. inert akiket szeret és akit gondolkozás és bírálat nélkül követ, végül is a megérdemelt boldogságba vezeti..
Külön ki kell emelni a líroli tájak festői szépségét, népének sziliekben gazdag, hagyományokon épülő életét és a' mindennapi biztosításáért folytatott küzdelmét. A film azonban magasabb célokat követve, azt mutatja l>e. hogy az embernek akár lentí Vííf. v magas polöön, mindig egy jövőbe vezető eszméért ^.kell hevülnie, melynek érdekében az egyénnek minden áldozata csak porszem, egv tégla melyből felépül a szilárd, az idővel dacoló, egyben nyugalmat biztosító jövő háza. ^ A sebek' behegednek, a vágások elsimulnak és a forra-dások már nem fájnak, azonban emlékeztetnek és figyelmeztetnek, hogy az élőknek a példát mulató ősök nyomába kell járniok.
Nősülne
önálló Iparos némi hozománnyal, ha akadna hozzáillő hajadon, esetleg gyermektelen özvegy (25 évtől 32-ig), ki hozzájönne
feleségül. Levelekel .Református" jeligére a kiadóhivatalba kérek.
á téli gazdasági iskola mellé, középfoka gazdasági Iskolát létesítenek Nagykanizsán
Nagykailzaa Iskola-város tovább fejleszti intézményeit
A város és az iskola tervbe vette a téli gazdasági Iskola mel-
Minden nagykanizsai iskola nyári szünidejét éli. Csak egy intézel vari, amely még nem szünetel : a téli gazdasági iskola, amely a négy hónapos elméleti oktatás után nyáron át a nagy mezei dologidő alatt, a növendékeket saját földjeiken gyakorlati kiképzésben részesíti, ellenőrzi munkájukat, a tanárok és oktatók kiszállnak a felvakba és amit a növendékek az iskolában elméletileg tanultak, azt ilyenkor a saját gazdaságukban gyakorlatilag kclF alkalmazniuk és tanáraiknak bemutatniuk, A nagykanizsai m. kir téli gazdasági iskola körzete kiterjed Nagykanizsa városra, a nagykanizsai, lelenycl .és parsai járás és Muraköz lerflletórc, azonban felvesz Soniogvból ís növendékekel. lír. Iíöröcz Miklós ignzgnlóhclyelte.s munkatársaival szünet nélkül dolgozik és folytalja az ifjú m.'igyar gazdák olt honi gyakorlati kiképzését. f/.Hékcs, szép munka az, amit a nagykanizsai télj gazdasági iskola és szaktanácsadó-állomás a zalai ifjú gazdák ludasának fejlesztése érdekében kifejt Kn-nck a munkának nemcsak az egyéni gazdaság, hanem az egész ország látja eredményéi és gva-korlafí használ.
lé egy középfoJai gazdasági kola .létesítését, amelynek előkészületi munkálatai már folyamatban vannak. Ez a középfokú gazdasági iskola nagy jótétemény lesz majd ueín-vcsak Zala. hanem egész Dunántúl gazdaközönségére nézve, umeny-nyiben növendékei érettségit lesznek és az iskola nemcsak főiskolára és egyelem re, hanein a legkülönfélébb pályákra is ké-pcsil. Nagykanizsa város vezetősége nagy megértéssel viseltetik az uj iskola ügye iránt és nem riad vissza áldozatoktól sem. hogy Nagykanizsát, mini iskolavárost tovább fejleíísze. Most vannak tárgyatások az illetékes lénvezíik közöli a megfelelő ingatlanra vonatkozólag, ahová az iskola építését tervezik, persze megfelelő föld területiéi a növendékek gyakorlati kiképzésért'. A város erre a Célra ;i sáncí majori biztosi tolt a, amely jníndeil tekintetben megfelelne ¦'/ kitűzött célnak. Az iskolái természetesen a földművelésügyi minisztérium' építi-- fel. Ez lesz az első zalumogyei középfokú gazdasági iskola
tTjabb léj."'s Nagykanizsa' iskolavárosi fejlődése felé...
Nagy pusztítást okozott a jégverés Zalában
ÚÁrt szem-edett, FJpuszluItak a gyümölcsösök és szőlők is. Sok aprőbnronrfít agyonveri :i jég, amely egy darabig cső nélkül hullott, nngv s/emekben. lígy csomódén asszonynak több helyen betörték a fejét a hatalmas jégszemek. A' jégverés okozta gazdasági kár igen érzékeny. A kárbecslés fol vai natbau van.
Zafacfirrszrff, július íí A napokban Zala megye területe telelt széles s.ávbnn átvonuló jégzivalar többfelé okozott súlyos károkat a mezőgazdaságban. Főként az érett gabonát verte és fektette le minden/elé a vihar. Nagy volt a pusztítás Csömödér és Páka vidékén, egészeri a Korka*'folyóig. Maga Páka község és halára is sok
fl léghajótól a pokolkutyáig
'Amikor még a pilóták pisztolypárbajt vívtak a iévegdül
Az ii hatalmas mérkőzés, amolv szinte snrkailinn rázza meg a világot s íirmoly a haditechnika torén íjabb és ujabb inoglopotésokct ho
zolt, a lovogő meghódítása torén-n németek oldaláról ismét olvan várható és mégis váratlan találmánnyal lepte inog az Öt világrészt és főleg a közolehbról érdekelt Angliát, a mely általános és szakértéi vélemény szerint is uj mederbe toreli az" immár öt évo folyó világháborút. A gigantikus ropülógéiKSodák, az
egész tohervonat szállíirnJö V!1 vivo gépek, a lovotrölxm inofoor*. l9: vasuliano jwkolkutvái és a ntt n ">'»-vánosságni noi» hozott, do Iwt gozott és várható légicsodák, t> zin1to végtelennek (iintotik fel á hiuíh oul1" nika Mindről. Vegünk rsak rövid pillantást, és lássuk', hogy .!l harminc év előtti sajtó az olső vife Imboni közvetlen kitörése után 1«, gyan tájékoztatni a nagy közönsége, i legi eszk::z::krél n háborúval kai»-CHoIatban.
70 km-es .hallatlan" sebesség
Mindenekelőtt megállapítja, hogy , olvan is volt tigy a léghajót, mint a repülőgépet 1 ¦ kiválóan Iphot használni Iradicéjokra A léghajó, mint tudjuk, azóta, hogy ugy mondjuk: Háljoson kiment a divatból!« A hetven kilométer »hal-latlark solwsséggol méltóságteljesen tovaúszó óriási özönt szivar mái u, múlt emléke és logfoljobb egy kom kéueslaiwkból tudjuk «vormokoink-nok megmutatni, hogy valamikor
*wi\ MindgyArt az oistf világháború idején megállapították a szakkörök azt s a laikus közön-wget is akként tájékoztatták, hogy a repülőgép rendkívüli előnyöket biztosíthat a háborúban és háromféle alkalmazást nyerhet, iííőször kikémleli az ellenség hadállásait, másodszor a magasból támadhat, esetleg bombát szórhat az ollonségre (harminc évvel ezelőtt a bombavo-
léat csak mint (wotlogosBécet omli-tették') éis harmadszor *iz ellensége*! röpülök egymás ollón harcolhatnak.
A repülőgépet először Olaszország alkalmazta felderítésre a tripolia/.i háboruball,utána a Monarchia hadserege használta a szerbek, ollón. Az elsÓ világháború kozdotén a repülőgép támadó munkájával csak kísérletezlek és az akkori sajtó megállapítása szerint "1"
»,, .az marin hebizunyotoéoH a gyakorlatok során, hogy a levegőből dobolt bomba puszlüú-sokat ritkán tesz az ellenségben 6a kétségtelen, hogy nom nagyon veszedelmes ellenfél a repülőgép, amuly a magasból dobja a bombákat. A golyók, iiiuolyokkol a földöm lévő ollonaog akarja elpusztítani a .ropülőgéixjkct, eddig biztosan találtak ...«
Ilyen megállapítások alapján világositolták fel harminc év elölt & közönséget, mogjogyezvém, hogy
»*9cwi- ti léghajóról, sem a repii-- tőgéprői bombát, robbantószert az ellenségre dobni nem szabad, mert tiltja a nemzetközi egyezmény. E humánus nemzetközi egyezmény azonban már az első világháború elojén tárgytalanná váll, mert a iuul viselő fnfoK bombákat szórlak nz ellenséiire, .sőt a városokra is, míg a pilóták, mint az alábbi ismertetésből olvasható, nem egyszer riüósa-gos pisztoly párbajt vivúik egymással a levegőben. Az alábbiakat egy magvar repülő beszélt'" el:
fl mult háborúban még kézzel hajigálták ki a bombát n repülőgépből
¦ Szeptenllíer 16-án bárom német ropülőgéppol megostromoltunk etry francia repülőgépet. Kéfgyszögot autettiink és így leszorítottuk a fran cia pilótát, hgyre szűkebb kitt » rojiülésí (ere éa amikor már leliotot-lonül* vergődött, novolvoiokkel liivöl-döztüuk reá. A fr-juícia pilótii, golyótól találva, lezuhant,
I'gyanesak hasonló pisBfolypárbajt vivőn Párizs fölött egy némnl pilóta, oki ogy őrnaggyal szállt fel.
MHjdnem egy órája keringtünk, amikor egy francia gép közeledett Istszéllo. — Az őrnagy puskámat; mellém
megtöltötte
Unger-INimann Elek vaskereskedésében
•In-, rud- és patkövas-. továbbá szeg-
utalványok beválínatók is elijiipÉitít
totte. 0 maga jx-dig a pisztolyához nyúlt. Felhók föló akartam repülni, de Üldözőm gyorsabb volt. Bgy-
szorre feltűnt égy másik ollenséigirs gé]> is. ÍJn rálőttem az egvík gépre, az őrnagy is háromszor tüzelt pisztolyából. Az ellenség géjxi megrome-gett, maid mint nagy kő zuhant lofoíé .
Egykorú tudósítások mogemlék«z-nek arról is, hogy három negyedórás pisztolypárbajok ÍB voltak angol francia és nemet gépek között. Kz annál inkább is megtörtén huíutl, mert a pilóták nem burkolt repülőgépben ültek, hanem a folsőténtiilv szatiadon volt. A lmmbákat i«, ax olaő világháború kozdotén még <wdt ugv dobták ki a gépből, hogy * pilóta egyszerűen kmyult éti maga mollott kÍongüdto a közéből a bombát. De már röviddel később a gép
1 -íjából iiwi'rMJtíitli'tk le a l>omháknt, mindig jobban i'w jobltan fésltitt
f- hadiszolgálatra tökéletesbitott ro-
írni '^bSi.
ómon nlosM>ru vi-^Híriiidum-lii'i inocfiKVoljük, hoii.v i I007.-,(..( . lüíuogoit uttorvo, harminc ov Js/w ;c»o<lu foilődéeon mont át » un «iku u soljomfodolü, nvi-
tolt r,;,,uI «n^j k(!zuA if'd
EH kilo» holuWlkut.horÜozó
oliano ,om,. Mé*Ktlf&iK t» o. i»-
.H-v„,otoro8 kkor'-ni,, g ^1, t'„|.
kolkuiyakw a ;0,yoki»k lonniliA,
hojp- .oii,iKíjük :4 a:,™.
klYUli iiiüí;Io|ioUÍ
S''f"mmk™- LMrtöcU
1014. jnlius i
ZALAI KÖZLÖNY
Látogatás egy ukrán házban,
ahol hÜst harc mién megölték és kifosztották yi*4z Kontz Sándor vetérhari Őrnagyot
Vnliihol I.engyolurazághau, június hó. : Délután, amikor jnlontkoztom a daiidárparaiiesnokságon, alig ismertek Vrriog. tkggpltúl kezdve sza-, kftdt »/. álmos, vigasztalan, talán nem in uz' egokltól születő galieiai eső. A hűséges H. 16. V., amennyire az lohetséjjps a milliószor kiátkozott lengve) utakon rohant velünk korok hói óra hosszat. Gmlwr ós álhit szinte szivig átázik, a ruha csupa sár lesz, deformálódik az arc, fol-isniurhototlonné válik még uz ombor Ix-szódo is. . A hcgyok valósággal lwbujnak a földbe, a folliök oly alacsonyra szállnak, hogy félsz, beütöd sxörko mennyozíiUikíx* u fajod.
• Ma'már nohozon tudsz feljutni n vonalba • mondotta K. vezérkari száziulüH, - szárítsd inog magod, pihenj s holnap reggel folytasd az utat. ^
A forró ton királyi ajándék volt. Kmboroim kifutóitok a szálláshely iihiív kályhájába ók száritkozni kezd-tünk. Kodéi alá vittük a mntoH is. Sokat hallottam már Dobitynról, szerettem volna körülnézni Iveimé, do az ilvoll OBŐbofl még az ágyú in Hzivosoblxni alszik, semmint líüldje pokoli üíonotét a célba. 'Majd rog-
Magyarok tiötött akart meghatni egy nreg kirgiz
Soha Ilyen törohnotlonül nőm • vártam a 'reggeli.
11» orósobhon süt a nap, ofcy-szoriboii inogszi Idead a sár. Inkább váriunk ogy .kíesit az indulással
hadnagy nr! - ¦; _
- A. tizedesnek aki ma vngyS tizszor járta mog ezt a vidéket -igaza volt. Iioggol kilenckor rá som ismertünk a tegnapi világra. Ilolun-tlos vidámsággal daloltak a madarak na állások folö Jnizö monotosz lopok katonái a kocsikra dobállak kflpo-nyoikot, hiába, a május, ha naj» m
col. Három napja zuhog, talán majd kiderül liajnalrn.
líato a vacsoránál egyre több szó caotl. vitéz Kontz Bánoór vozórkari őrnagyról. Egy szóko haiii, villogó BKOtnn zászlós olyan lelkesedéssel l>eszélt vitéz Kontzról, hogy ogyro jobban lekötötte figyolmomot.
Török ülés bon ült a földön. Közelien zsákmányolt orosz géppisztoly.
Záporoztak körülötte a golyók, ugatott az akna, de (> csak ült és lölt,
Szinte könyörögve kiáltottam foléjo, hogy menjen hátra, minden pillanatban ránkzudulhat a Iwlsoviaták támadása, hiába. Arcán ronditho-lotlon nyugalom. Mozdulataiban biztonság és oró.
Ügy látszik, nem fngjtt a golyó, fia mégis ... —¦ mondja valaki szomorúan Do már íh legenda szövődik alakja köré. Ilósios-sésiéról még kötőtöket fognak írni. - Klosott? - kérdeztem. — Igen, ott a SloboVft Kunguro-ka-i templom közclébon. Azon a tompon, ahova te is ol akarsz jutni.
Kihatároztam, mogaimogatoin u fóldot, ahol ó hurcolt.
gyoff fölötto, május inog Galicfában i«. A lí. 16. V. ragyogott. Mi ia szinte kivasalva ültünk tel a gépre.
Milyen szép kis város lehetőit oz a Dolatyn.
Ma már félig fontokban hever.
í/altiti orosz pdkoélesörai/étMeh
az utcákon, itt-ott az udvarokon is, ¦
Iledőlt falak ós romok, magónyo-san álldogáló, rnogfokodototl kéiiió-nvok imnaazoiják az óg foló njolont. Alikor a bolsovistákat kiszórtak innét honvódoink, ügy látszik a házakon akartak bosazut állni. Vad kéjjol robbantottak mindent, ami még megmaradt — jollogzotos, kövór fa-koritósokot íh. Itt-ott finoman ötvözött balkonrácaok nóznok In ránk. KgyH)gy épon manwlt szópmivü l>al-koit régi, 1-oldog éjszakák omlékót
Hazaiét a bolsevisták elől elmenekült lakosság
idézi. Mikor !'t ide viasza a béko? Mikor egyen '.seclnok ki a Tálak? Mikor hajóin il; szóko hajú .longyol lányok a rácsozat föló, hogy ogy-ogy csókot intsoiiek valakinek? Iston tudm.
¦Négy honvéd bolsovista foglyokat kísér nz omololoa olomi iskola'foló. Nók is vannak közöttük... Kgy-Kzorro. megállnak. Az ogyik idős l/Orosz katona ölottokmül Iiotop kö-' zötlül;. Némán, rószvótlon arccal' hajolnak fölójo. Odafordulok a gép-pof.
Orr-f l.irgiz fl holott, ít/"í már a Nzi'krs napjának hajnalán nu-lyos heteg volt, de iiem akart a gyűlölt ex Isten sr^iy./ #Vv (et-. tel verő Sztálin-liavdánál ma-ratlv i.
Átjött. Inkább itt pusztuljon ol, a szívvel éló magyarok közölt, mint odaát. Vágya botoljovsoclott. Kgy lia-tabnaii tormotü, ugyancsak Ószülö, buniilos szomü 'kozák vállra omol) a halottat s a csoport megy tovább. Kgyazorii) -ónokolni kozdonok. Valami mossz'i-mosszi gyiiszdalt. A vállra vett halott kirgiz karjai ólot-tolonül longónok olóro, hátra. Mint* ha ö lonne a fogolycsapat olnéinult karnagya.
Furcsa kúp. Kis egyéni tragédia a-lragédiák ogyro viulanbul hullámzó ócoánjában...
Gázt adok a motornak, robogva kanyarodunk rá a félhalott városiról kivozetó nagy uj fahidra. Odafönn az érgoti büszkén nisryog a jiap. Mii von különös, hogy obbb a ragyo-Uilsoa ágvumorajlás szűrődik l>on,bákkal Igilolt ropülógójiok osonnak olóro, ágyuk, kocsik százai mo-itotolnok az olcsigázott csupaaob uton, oldalt a szántókon harckocsik gördülnek olóro — ós volünk szom-bon kót kis kutya közolodik kilógó nyelvvel.
Alár hallottam ozokról a kutyákról. A lassanMassan visszatérő' er-¦dók mólyéból olöbujó, inonokült la-lüísságnak ók a szállásc^iuálói. Meri a lakosság. ahogy h irill veszi, hogy magyar honvédség KzáUta meg njra lakóhelyét ---hazatér.
A Irolsik olől olbuidosik. A hazatérbe 'Ogószon fantaszlÍKUfl ós titokzatos, lílóször mogjönnok a kutyák ós a macskák. 41a két-három napion át nom tárnok viasza az ordókbon feko-UkIó rojtjpkholyro, utánuk indulnak •¦» toltonok s a kocskék. S ha ók is
»távolmaradnnk<i, visszamorószkodik az elgyötört kis caalád ia. líizonyos, hogy a háború után uj Sionkiovicz jön mogirni ozoknok a fájdalmas titkoknak a nyitját, megrajzolni azokat a láthatatlan antonnákat, amelyek a bujdosó lolkokbon épülnek, a hazaóvakodó kutyák, macakák, to-jocskót adó, szótlanul kullogó tehenei, »lolkében« is, akik mogtérnok már gazdáik ehllt ős ¦
csodálatos biztonsággal érzik,
hogy a honvéd nemcsak hódító, de. ember is ...
Slobora Kujigurska sokat szonvo-dett kis lengvol község, a koloOtoai tóniégbón. Magas és itt-ott még mindig hótól csillogó hogvvonol zárja ol a túloldali liogytól. UVmip-loina még ép, do há/deszkáit java-részt rom Inul öntötték a grájiátok és az aknák. Délután 6 óra. Az ég do-rült, csak a földön-támadnak szürko és halálos oroiü fonfjgok ott, ahol ogy-ogy lövodók bocsapójAUc,
A pártieánok ismorik ítt\az ordő-kön át kígyózó rojtott utakat. Igv (örlénliotott, hogy, a mi arcvonalunk
mögött a kis longj'oi község tomp-loma körül ogyszorra csak Iwlaovista OHoiwrtok tüntok .fol.
Orozva jöttek, orozva támadtak.
Egyedül harcolt a hős vezérkari Hstt uz orosz túlerővel szemben
Kattog a gópfogyvor, "sikolt az akna. A bolsovisták sokiui vaimak. Az ogyik horhos mögül Iónok. Átkozottul koropohiok a géppisztolyaik. A horhostól száz méternyire, ei/u katona Hl a főidőn —¦ tőrökülésben. Kgyediil. fis 15 ... Amikor a tölténytára kiürül, tóit és lövi tovább a horhost. Majd fölugrik, IxTont a házba s újból előtűnik, iio okkor már nom ogyodül. Két oroszt korgót maga olótt. S a kozébon már orosz géppisztoly. Oldalról roáíüzolnok. Viszonozza* a tűzőt. Csend. Ugy látszik lövésói har-tásosak voltak. Hoákiált foglyaira és hajtja őket hátra. Rs olíünik foglyaival ogvütt a szétszórtan álló hazák ós boglyák között.
Ez a magányosan kitoló katona vitéz Kontz Sándor vezérkari őrnagy volt. A Dolatyn fölölt harcoló egyik dandárunk Vezérkari főnöke. Autójával kisietett a vonalra, hogy szomelvo-son tájékozódjék a holyzet folól. lOközbcn támadták mog "a községot a bolsovisták. Kiugrott gépkocsijából és olóro sictett. A tüzbó. Minthogy ifbolsik több irányból lóttéjk a tisztást, nyilván azért ült lo törökülésbe, hogy könnyoblwn fordulhasson jobbra és balra is, olóro is, hatra is ós mégse kelljen toljon ula-kot mutatnia.
Mikor mái\ minden tölténye el-fogyott, .berohant a közeli horhosba és hét bolsevikit . ejtett foglyul.
firdekoa, hogy mugánvós. harca közhon az egyik régi, íiüségos katonája, Kováts István tart. zászlós - aki járőrévol a közeliién harcolt
-¦• rákiáltott, hogy monjon bátra, fodozzo magát, mort uj bolsevista
eszl:i;r k'i/eleilik.
Vitéz Kontz azonban lószort kért. A; zászlós kezében géppisztoly volt, tohát csak géppisztoly töltényt adhatott volna. A. hós "óniagy ekkor határozott éss megrohamozta a horhost "-í ogyeclül a foglyokat ojtott. .
Do aztán, hogy mi történt voke. örök titok marad."
Többé nem látták .két foglyával együtt eltűnt. Még o nap éjszakáján járór indult felkutatásara. I)o csuk másnap ta~ lálták meg egy rozzant, magaiiyos ukrán házlian. llaslövés öltő mog.
Teljesen kifosztva feküdt a hós vozórkari tiszt az olhagyott és szétdúlt szoba sarkában...
Nokom egy kar]Ki8zományoa főtüzér mutatta mog a házat, ahol vitéz- Kontz őrnagyot megtalálták. Pár törött bútor hovort szanaszét a szobában. A fai csupa,vér volt. Kgy roggyant stolázsin orosz sisak rozsdásodott, amikor holéptom, ogér ugrott ki bolólo.
Kgyszerro nknatüz szakadt a to-itipró. Szilánkok kozdtók rágni a totót és a géppuakagolyóktól rongyolt falakat. IjOVOtottom magam a piszkos és- durva padlóra, De semsimogattam a padlót, ahol a nagy harcok egyik örök-rwlékü hose feküdt, akkor már elbéhélten, minden fájdalom nélkül.
S bár ombonoim a háztól moaezim eső pajta mögött Őrködtek a motorra, ugy éreztem a komor én vért* falak között, még som vagyok ogyodül. Hiába szakiul az akna, nom történhetik bajom. Valaki wgyáa rám...
A ítrís omléko a hősé, aki itt feküdt lvAt4LL_s akit a holtakat sem tisztelő istentelenek kifosztottak és kiraboltak. Ilabag József hdgy haditudósító
SPORTÉLET
Szép eredményekkoí szerepeltek a kanizsai MOVE-lövészek Zalaegerszegéin
Kisnínk verseny: l/^nöcsdry Zoltán Ztf. 2. TancsttnbcrgerLajos Nk. 'X. Bíró Nándor Keszthely.
Gyors lövészet : 1. Major József Nk. 93 pont, 2. Nagy Béla Nk. 86 pont, 3. Virág Ferenc Keszthely 85 pont.
A nnfö'knmzsni csapatot Sármány Antal állainpénztárl ta-
Zaiaetfcrszóg, július íí A III. kwOlcli bajnoki lövész versen vl vasárnap honyoli-tolták l<^ /.itlaegei-szegen. Két csapat veit részt: n Nagykanizsai és :i Zalaegerszegi MOVIi TSK csapatni, azonkivül n keszthelyi leventék lővész-csaputn versenyen kívül, A nagykanizsai MOVE csapata mindou számban részt vett és nűiulenütt derekasan megálltain helyét. A verseny egészében tanúságtétel volt amellett \\ harcos magyar szel-letm mellett. o)mlt a MQVE jelent évtizedek éta a hazafias magyar közéletnek sport-tcrfile-tén is. A honvédelem1 le^gyokor-latibb értékű sportarcyonalán csendben, dc fáradhntailan^lel-kesedésse* munkálkodó^MOVE-lŐvészek versenvén csaatpver-sonyl>en els/i leti a nagykanizsai csapat 1201 ponltal, második it zalaegerszegiek 1188 ponttal. Az egyéni cmlménvek : I. Ili. oszt. íölövészck: 1. Vargít József Zg. 2(i!) pont, 2. Horváth Gyuln Nk. 2(!7 pont, 3. TanczonlxTger Lajos Nk. 267 pont.
IV.- -VI. oszt., lövészek: 1. Montag Béla Zg. 225 pont. /
VII. oszt. lövészek': 1. Nagy Béla Nk: 235 pont. 2. Koncol István Zg. 221 pont. 1
Kapás lövés: I, Vönöezky Zoltá^ Zg. <18 pont, 2. Nagy Béla Nk. 17 pont. 3. Varga József Zg. 46 po'nt.
iiácsbs. Move-alelnÖk vezette akinek lelkes tigyszerelete, gondossága, hozzáértése mint összetartó és eredményekre serkentő erö él a szép sikerekkel hazatért kanizsai MOVE-lövészek' közöd.
Hogy a, csapat el tudott menni a versenyre és ott friss ertí-beri szállhatott nemes versengésre, azt Diiidn János Maort-igazgató. Move-lárselnőlrtiek köszöni, aki biztosította a csapat megfelelő utazását-
Fél év alatt 8167 ugsluiii reillé-gép pustilt #1
A légiháhoru nz angolszászok erősebb tevékenysége ellenére nem hozta moL a kívánt eretf-ményeket. Német katonai körök megállapítása szerint n qémet légierő és a német elh'árftáVaz év első hat hónapjában Németország és !1 Németország által megszállt területek felett 8167 ellenséges gépet .semmisítettek meg, közülék 6107 négymotpros bombázót. Január óta állandóan hónapról hónapra emelkedik a, lelölí ellenséges gépek száma.
ZKUÁl KÖZLÖNY
1944, i\i\m^ 4
Ne*ry Jcaniesa niagyoi rároa
fMilS*riníwter«í<y.
Tejutalványok kiosztása.
A tfInuk hállfeoz szállítására j»ROBltó tojulnlváujak kl«*ztá*a JuIIhh hó 6-án kezdődik. Most VJuliua, augusztus és SZípténtber hónapokra szóld iilnkA
¦yokat adjuk kl. Az érdekeltek családi IgazolvAnayal, a júniusi tejutalvAnyuk 1 w Mítlvóiivúvel, e azel vényre Untával Irt sarszám sxerlnl az alábbi rjspo-koa felen (késsenek a s,4ze!Iáta>I hivatal ban:
W*l 210 sorszámig 211-től 420
421-10! 430 Ültél U40 ií-il IÖI ll5t UH-141 11H ttoMél 1370 137MÓ1 15M 1580 OD tellíí
uli uh (áll
ullita 7 én
tillus M áll il ! I uh 10 fin ulliin ll-én hIIiih 12-éa Július 13 An július* 14 011
július 15-én
' Ai Htatványokórí darabonként 10 fillért kell fizetni. Aktnak az orvosi blr.onyltvAnyn inAv örvény ót vesztette, hozzon HinfíAvnl u| orvosi bizonyítványt. Nagykanizsa, IH4. július 3-án.
mi
Polgármester.
Nas^fcanuisa megyei város pobjriruioaterétŐI.
Tárgya övohelytervezete,
Hirdetmény.
FelhlToa. a varon közönsége figyelmét, bovy óvóhalyépltési. tervét oaak hü ítlAtih felaorait -óvóhely tervezők kó-aaithetnekí- '«
1. Építési engedélyt csak akkor lehet kiadni, ha as épltéal engedély lrantl kérelem mellékletét képező tervet az alább lolsorolt •vóheiytervezo Írja alá,
2 As épltkezóshes szükségéé anyagot Is eaak ebben az esetben utalja kt a httdaág.
3. Ha valaki építési engedély nélkfll koszit óvóhelyet ós azt a hatóaég nem tartja megtelelőnek éa kötelezi majd megtelelő óvóhely építésére éa így az (Wohelyépltóe kétszeres költségbe ke i ül, — aaAarészt engedély nélkül való építés «iatt kihágást követ el ugy az ópHtetö, mind a tervező és a kivlielezó szakember. '
A/, óvóhelyéplléfl miniszteri biztosa Által kijelölt ovéhelytervezók Nagykanizsán a következek:
I. csoport; Kijelölt óvóhelylervozők:
1. Kenedl Imre oki. mérnök, Ceea-gery ut 23.
2. Novóry Tibor oki. építészmérnök, OlaJ-uioa B.
A lenti I. csoportba tartozók jogosultak bárhol mindenféle óvóhely terv készítésére.
II. csoport:
Kijelölt kisebb hatáskört! óvóhely-ló i vu/ök;
1. Kalmár ZultAu oki mérnök, Sugárút 16/a„ KfrAly-u. 39.
2. Berkes Józsel építőmester, Olaj-utoa 11.
3. Horváth Lipót ApItömeBter, Csen-gary-nt 17. és 18.
4. Nemecz József építőmester, Csen-gery ut 9.
B. Qerósa'Oyörgy kőmflvesmester,
A fenti II. caopartba tartozék niükö-. deal köro oaak Nagyfcaülaaa m. váras területére s Itt Is csak olyan Ingatlanok óvóhelyére terjed kii amely íögat-luookaak védendő teljes létszáma vagy ti/, ott védett téljea létszám nem lépt lul a 76 löt és egyetlen épületük nem magasabb a piacén kívül3 két emelet-sornál (például földszint és egy emelet), kotemeletea ház már több, mint két emeletaor, a auely óvóhely tervezés a m kir kereskedelemügyi mtalszter ur U7.00U71Ü29. számú rendeletének (Buda-pesti Közlöny 1924. évi 132. szAm) \: 9: 1. Dék,Mdéa, 16. pontja szerinti klliiinlegeBség mértékét el nem éri.
A U. csoportbeli kisebb hatáskörű óvohetytervezők trrvezéel engedélye az engedély visszavonásáig, de egyelőre lolyé évi szeptember hó l-!g tart.
Nagykanizsa, 1944. juotus 26.
ina
Polgármester.
HÍREK
Naptér. Juliim hó 4. Kedd Rom. Ulrlk pk. - Protestai.* Uirik.
A GOKFOKDO nyitva t*ö roflgol 7 éritót esto 6 óráig. (Hétfő, szorda, pasitok délután ,óa koddon cgéas nap n4k»ok.) IV-luío,.: 660.
- ^(Doktorrá avatás)
Orbán Jáno.% a Nagykanizsai Takarékpénztár aligazgatójának vójéí, nomos Lázár Itozső MÁV tisztet m pécsi .ni, kir. lirzsébot tudomány-'ogyptóiiien doktorrá avatták. Dr. no-uius Lázár Rozsé MÁV tiszt már hosszabb idő óta a nagykanizsai raauiállomáson toljosit szolgálatot.
- (Papi jubileum)
Tudósítónk irja; Boros László no-inosrádói plébános a na|>okban ün-nopolto jHipnászoiitolésónok -10, a közaégbon íoíkipásztórkodásáhak 20 éves jubilouinát. Dólolótt ünnojiélyos Bzontmisón Kauzli Gyula csatári osporos méltatta lelkipásztori tevékenységét. Szentuiiöo után 'J'ánt'zos Lajos földbirtokos fölajánlotta az egyházközség lakosságát Jézus Szent w'^ges Hzivénok. Az i>s]X)rcskerületi papság nevében Hantos Jozsof pa-csai oaporoB üdvözölto a jubiláló lol ki pásztort, aki meghatottan mondóit köszönetet a meleg ünneplésért.
- (Gyermek-nyaraltás)
Mini jelentettük, elkészült Nagykanizsa ráros gyermok-udülőtolopS' a kios Jíalatonborénybon és tiinr várja a nagykanizsai. gyermekük
mogérkozését. Tegnap a BsooiáUs Misszió házában volt a nyaralásra küldendő gyormokok orvosi vizsgtí-lata. A besorozott gyermekek eisŐ CBÓitoftja csütörtök ilélután fél 3 órakor indul a nugykanizflui js^lya-udvarról a missziós-nórérok vozoU':-w'ívoI. Viwáriiapoiikóut egy ferences pítor megy ki és misét szolgáltat a nagykanizsai üdiilótoloiwn a> gyor-niekek és nyaralókiizönség n'iszéro. Blsösorban a harotéron lovó honvédek gyermekiMt, másodszor a hadiárvákat, aztán a sokgyermekes szegény családok gyermekeit sorozták b\i MrointleU.vi nyári udülésrs.
— (Levente-temetés)
Pocsárél irja tudósitónk: Itádi János 21 évos levente alatt — mint a Zalai Közlünv jetentotto — oso-renznveszrylés közben öltért a fa ága. Olvan szerenc/HUIonül osott le, hogy hatgerinoo két bolyén oltörött. Menték szállították 1» a kosstholvi kórházba, ahol rövítl nzonvoilés után oicghalt. Ijovontobajtársai gyüjteásból loluitővé Jjolték holttestének hazahozatalát. Szülőfalujában tömették ol nagy részvét mellett. Utolsó útjára elkísérték W-onlebajtáraai. A sírnál l'ánczól István fötevonto hír-sai uovébon meghatottan búcsúzott al a kötoleaségtoljositó ifjuvezetö toventété).
- (Kukoricát drágitott)
A nagykanizsai törvényszék uzso-rabirósaga dr. Almássy Gyula olnök-lete alatt Gölöncsér Fbreno (Babati) kiökomáromi gazdát, aki a kukorica métermázsáját !Í0 pongós áron ajánlotta és 28 pengéért okulta, noha u kukorica uutgallapitoU ára mázsánként 24.80 pengő volt, bü-
• Július
3 4—5-én
MROSI flOZQü
Hétfő, kedd, szerda
Ősbemutató ! Budapesti premier előtt ' Ragyogó, szellemes> ötletes né^et vígjáték NYÁRI FÁ07 Magyar vtldghi Előadások kezdete: ?4, $6 és órakor.
Melege vaat
Fáradt? ,
Va>arolj»n Nf Ufjáfjf »t I
Kapható: Békebeli minőség.
SAW0Ll\8Z JÓZSEF ¦b»ti h.r«k.d9««i
Zrinyi MlklA«>uloa S. - Telefon 7-18.
Fő-ut 14j az. alatti Üzletünket a nyári hónapokban szombat kivételével, reggel 8-tól d. n. 4-ig egy fotgtában tartjuk nyitpa. Szombaton d. u. 2 irmhor zárunk,
TARJÁN-PÁLCSICS.
mvEm
VILLAMOS ÁRAM-SZDLGALTATÓ RT;
Áramazámták fizetése, reklamácték, hipajtíléntések, szakszerű felvilágosítás minden 'vManias. kérdésben délelfttt ö-tól délután 15 őr Alt, Cseniery-ut S1t telefon 294.
uösnok mondta ki árdrágító viasza-élésbon és ezért 80 penge péneTiüii-letésro itélto jogerősön.
- (Vizenjárók ós kétkezi munkások)
Tömörkény látván olbe*Béléí«i most jelentek miig az Uj Idtk'kiadásában. Huszonhét eszteiioVtn liaH inog a szogény magyar földmürosok, hajósok, halászok <•« más Kélszörá, szögénv einbÖrök« költójo, Tömör-' kény István. Egy könyve fekszik most előttünk, harmincegy otbnszó--Iési:_ralamennyi romok 1» Formált moswrdarüb. Az idő —- több, mint három évtized - mórlogra tette alkotójuk munkásságát óm m murok kiállották a próbát. Eletében » vkor-Szellőm*! (hogy indulat nélkül állapítsuk meg) nem kedvezett az 6 ogészségoa, tiszta, egyszerű ,0b közösségi arzéntól áthatott niitvvitzeté-nok. Az negyénÍ0Hk<xlés« kora volt az és Tömörkény távoli rijágsi legföljebb az ismoretlonHéig, az oxoti-kum révén juthatott terhez. M(>st azonban eljött az idő, amikor ragyogva elővonodik meg poraiból oz a nomos, mindon izében omliori ós magyar életmű. Ügy nagy lélok alkotó varázslatában mozdul mog a honi táj, szülőföldjének minden köve, bokra, embere. Tömörkény -nem szépit, nom hízelegi nora órzoleg, lírája néha étioson roszkotó napsugár, néha felhős, kietlen pusztai borulás. Egy dologban állhatatos: a logbolso erkölcsi igazságban. Müvé-Bzeto ogyotlon és egyodülállÓ. Ks mennyiró magyar oz a müvéezet... Valami fölséges jóérzés tosz erót az olvasón: ilyen a magyar ember!... A nagyvilág társtalan, ma-
gányos, egy kicsit mis, egy knvéssé akaratos, néha kohók, néha azoron-caétlon, de mindig egészen-onibor-faj tája.
Állás
Péfc»égb* crö» Uiakmbcít felveuek tanoncnak. .Király", Aipidutca 31. 2 64
FAInnpes elfoglaltságot kerts ,Felsós gimaaxlflti" (cllgcrc a kiadóba. 2)78
Karéithajtó fiukat azonnali belépésre kémek. Titwtt, Eoivös-tér 33. 3184
JéliaaA bc)í7*nÖ ajánlkoilk jobb a[l-hiihaz, esetkg hizvezcténfin«k ls. ront 24 1 9 „2185
Héavaaatenenak ajánlkoilk fél lőiö köxépksra nfi. Uiihlzboz uskáct-nönck Is elmenne. Ajánlatot kiadóhivatal továbbit. 2IS6
ADÁS-VÉTEL
Va»*arbM vitt:, ruganyoi malpao ciaiiti. Cím a kodéban
Malacok »i«dók Magyai ultM 117. 2145
MAORT-qm^ palaohnkban t Pnva-roxOk, tcheigépck, mczégauiaMgi és stablb motarok. teasere állandóan raktáron tart; Igénylő Ivet éa lelvllágoaitatt nyújt Teutach ntuzláv drogéria. Me34
Malacok sürgésen eladók Eresébet-tét 18. 2179
HÁZ fiS INGATLAN
UuÍMtonf«»yv«iicn lcv0 villámat msgAnyos hAzaspstnak kiadnám. Érdeklődni lehet Szívós halkercakedőnet. Király-utca 32. 2187
KÜLÖNFÉLÉK
Clvaazait a muiioiui e^y pvn.tMC* iratokkal együtt. Kérem a bccsttletca megtalálót, a pénz kivételével as Iratokat ee a aéuztátat adja le a kladlbaa.; ?!82
ZALNi KéZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP Eladja t „Xöigszdasáal li. T. NagykaabM'; Melős kiadó: Zalai XAraly
Nyomatott . a „Mi(taidss»gl i\. T. Nagyksn!ii»^ i nyrmdfljabM Nagykaniisán Nvni»(tAAri fala): I«w KartMy '
PnlaiA • ,11 '':*'. ' ¦
•ftaî . . ' " \-
Beadiokoíat:--__,._ Tábori posta: 'ÉMk 4Vf.,149. sz. Nagykanizsa, 1944. Július 5. szerda tmtL. mmá* Á>»Í6 fillér.
PCLITIKAI NAPILAP ¦ M l "I I - 1 WmWtim iTlfíl "'I
b/urkcnstöség 6* kiadóhivatal: h'4-ut B. mám. Ssterkéustóscgi ós kiadóhivatalt telefon 78. az, Kegjelcmik minden hétköznap délután.
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési ára: etry aóaöpra a petíiiÖ áö fhíér,
negyedévre 13 pontrő 4# fillér, ügyes szam: üúlközimnlOTHI., szombaton301111.
„Semmiféle nehézség előtt nem tesszük le a fegyvert"
jelentette ki Hitler kancellár a hadiipari vezetők előtt mondott beszédében Mára várják az Orne-torkolatban gyülekező angolszász hajók támadását
(NTI) Nonnnndiábnn, Caon vidékén kedden dél óta isméi tcljoa hovosaéggol lángolt fol a csata. Mi-ufáu a britek keddre virradó éjszaka rendkívül súlyos vérveszteségeket szenvedtek, sikerült Oaen-Villa Caso irányában nyugatra az utat hatalmukba keríteni és néhány kilométer teret nyerni észukkolotro. Kedden még igon súlyos éa
h e ves Harcok fejlödt ek ki " llaveanxből Ceten felé vezető irton.
A német állásokat mintegy-bét kilométeres szakaszon támadták. 7 óra 15 | torékor két brit páncélos had-
osztály támadásra indult, molynek cdljií' az áttörés kiorőszakolása volt. Ajiémot védők a támadásokat visz-szavorték. Egyes harckocsikat, mo-lyoknok sikerült a némot olsö vonalon átjutni, a német állások előtt megtámadták, nicgsonymisítesük folyamatban van. Az első amerikai hifdsorog arcvonalán kedden délbon ismét ltogimertól nyugatra, fejlődtök ki hevesebb küzdolmok. Az itt folyó küzdelemnek csak helyi jolontóaógo van.^A német védők visszantasitol-ták az ollonaég próbálkozásait én a némot főállások elntorcbon mogálli-tották a támadást.
Tegnap Is hullott a bombaeső a délangliai partvidékre
A Nómeel Távirati Iroda küzli, londoni hivatalos jelentés alapján :
Tegnap tovább tartott a ro-
botrepülőkkel történő bombázás'"DóUAnglia ellen. Károk keletkeztek és a lakosságnak veszteségei voltak.
Az USA hadügyminisztere Rómában
Lisszabon, július 5 j den delelőt! Kómába érkezeti. (MTI) Sritnson/nz Egyesült Megérkezést; előtt 'megszemlélte Allániok hadügyminisztere ketl- I Monté Cassinot és az apátságot.
Caon-nal szemközt gyülekezik az ellenséges flotta
dihajók szordáia virradóna inog nem indították meg támadásukat Caen ellen. Valószinülog erro a támadásra a inai napon sor körül.
Az elözönlési arcvonalon. a .tegnftp és mára virradó éjszaka a nőmét repülők nagy támadást intéztek a Szajna torkolatában levő ellenséges baják ellen.
Az Interinf az invázíós arcvonalról szerdán délután 2 órakor jelenti: Az Orn torkolatában továbbra is ott látható a Corsató volt francia csatahaja, nielv szordára virradóra oró-sitóRekot "kapott. így megjelent n liaday brit csatahajó több nehéz cirkáló társaságában és olholyozkod-tok az Om torkolatit olött. A csatahajókat rombolók biztosítják, A lia-
Hitter hanceMr:
„Ebben a világtörténelmi jelentőségű küzdelemben sikerek ós kudarcok nem játszanak döntő szerepet"
hogy minden .pmhor kötelességét lankadatlanul végezze, harcoljon, vagv dolgozzon á béke érdekében. Tudom, hogy a legnagyobb elhatározó orőro van szükség, de minden (¦solokodetünkbon világító csillagként az lobog szemünk előtt, hogy
(NTI) Hpoor birodalmi miniszter értekezletre hivta Össze a Birodalom hadiiparának vezetőit, akiknok Ösz-szofoglah') áttekintést nyújtott, a némot hadiipar jelenlegi állásáról. Megállapította, hogy n Iwmbázások-nak nem sikotült a" német hadiipari termelést veszélyez tót ni. Beszédébe!) egész sorát jelentette be, a reml-nzaltályoktiak, melyek biztosítani fogják a termelés további fokozását. Az értekeidet legfontosabb mozzanata a FÜtlrov főhadiszállásán tolt látogatás volt. A Kührer az éitoJ;oz-let résztvevői olótt összofoglalta :i német közgazdaság föladatait háborúban és békében. Kz a háború mondotta - nem itélholó meg a i\api oaoményok alapján.
Ih/en világtörténelmi jelentőségű küzdelemben a sikerek <ís kudarcok nem játszatlak döntő szerepet.
A némot népnek őzökben a sorsdöntő harcokban az a kötolosaégo,
vcmmifélc nehézség előtt. , tesszük le a fegyvert.
A Kührer utalt az arcvonalon, harcolók hősiességére. A lm leieken - - mondta - víléz k tonáink nap-nap után lehelel-lennek látszó lelteket hajtunak végre ás a lehetetlen feladatok megoldása elöl sem riadnak vissza és újból és Újból leküzdik a nehézségeket. Hu katonáink hősies magátarlásűl nézzük, akkor mindenki megérti az én rendit hetetlen biteméi -Végy éven keresztül sikeresen harcoltunk.
.1 győzelem kárpótolni foij
mindenkit « veszteségekért. Ez a háború nem egyedül a katonák háborúja, hanem a műszaki embereké is. Erro a háborúra a műszaki találmányok nyomták rá a bélvegüket. A háború alatt sikerűit az ellenségnek tanulni tőlünk és amiben
hátrányban1 voltak, azt"pótolták, sőt egyes téren ínég is előztél. A német feltaláló szellem azonban azon dolgozik, hogy az eggcnsuhjt a 'fa-vunkra^bitlents,; és ismét a ¦¦ kezünkbe vegyük a vezetést. Végül a Fübrer elismerését fejezte ki Speer birodalmi miniszternek és munkatársainak és arra kérte őket, hogy a hadiipari munkásságnak .köszönetéi és üdvözletéi tolmácsolja.
Erős német ellenállás az Odon és Orne kizött
A ^Manchester Guardian fö haditudósilója az inVáziós arcvonalról többek közölt jelenti, Hogy a németek ellenállása az Odon és az Orne folyók kőzött mindenütt erős. Az * angolszá-
szoknak három irányban tömörülő támadása mindenütt nóinvt kiserödőkbe ütközik.- Montnjo-mery előnyomulása rnJég ' műidig igen keskeny arcvonalra szorítkozik.
Bevetésre éli egy mássdik német megtorló fegyver
Az angol sajtóban nem feltűnő helyen megjeleni jelentések az uj német fegyver erős ptiszliló hatásáról számolunk be. Az uj fegyver különösen nagy pusztítást okoz a közlekedési hálózatban Dél-Angliában. Ez a körülmény fokozódó gondot jelent a brit hivatalos köröknek.
. Sadák török képviselő, irja az Aksan .elmü lapban-: Mosl már tudjuk, hogy a német repülőbombák erősen nyugt alniiitjék az angol közvéleményt ós.a.vezető köröket. A hirek ..szerint a németek egy még, hatásosabb fegyverrel rendelkeznek. ,amely készenlétben van az alkalmazásra. -
40 bombázót lőttek le ma éjszaka Északfranciaországban
(MTI) riszakfrnnciaoi'szagbol jelenti az Interinf: A német vadászok mára virradó éjszaka
az eddig beérkezett jelentések szerint 10 négymotoros bombázót lőttek le.
Pripjet és Kővel környékét kiürítették
Az Interinf jelouti a keleti arcvonalról: Az elháritó csata a keloti' arcvonal középső faszén Brndovics -$a Vilna között fejlődött ki. A némot biztosító kötelékek helytálltak az erős bolsevista támadásokkal szemben. A Pripjet mocsár és Kovol körzetét kiürítettük anélkül, hogy ezt a bolsevisták észrevették volna.
A-Iieloti arcvonal közerő szakaszán bucknál ollónséces támadások váltakoztak némot ellentámadásokkal. A Minszk vnsut vonaláig elő-
renyomuló ollonségliek tánladásál a 'némot gránátosok súlyos Térrnsjito-séget okozva visszavetették. Bolsevista páncélos orók
benffomvltfjk Minszkbe és nyugati irányban tovább haladnak olőro, ,A minden irányból rohamozó bolsovisták támadó éleit Motwiecs-' nonál a német kölelékek a/.étvCrték. A némot légióvá sok holaevíafa vas-utálloniás ellen íntézott tániadáát cs nagyobb aránvti puaztiraat végzett fólog BoriszoloT pályaudvarán.
Csökkent az olaszországi harcok lendülete
folytak hevesebb harcok. Az ellenség a nyugati parton tudott kisebb terület nyereségre szert tenni.
Olaszországban a tegnapi napon valamivel alábbhagyott a küzdelem lendülete. Csupán a nyugati parti szakaszon, Sienna környékén és az Adria partján
Heves tengeri osafa volt ma hajnalban a holland partok előtt
került. Az ütközetben .egy né-
(MTI) A holland partok elölt illa hajiiíilban 2 5 óra között heves ütközet fejlíídöll ki német biztosító erők es brit gyorsnaszádok közöli. Ymuideu' előtt ;i óra lájban egy ellenséges gyorsnaszád elsüllyedt, Legénysége a parancsnokkal együtt fogságba
naszád elveszet, legénységét rült megmenteni. Vielarid az ellenséges gyorsnaszádok többször fátiiítdasba kezdtek, de támadSufk .eredménytelen maradt.
met
sikei dőlt
ZALíAI KÖZLÖNY
1944. július 5
Nagyszabású tervek kanizsa valóságos és
A nagykanizsai városi önkormányzatban döntő súlyt képviselő Városi Gazdasági Blokk, miután első nagy feladatát, umjt maua- cié tüzőiL megoldotta és uj helyzetet teremtett a város-yezelésXfírcvonalán, mosl uj, nagy feladatok és célkitűzések jegyében minden erejét a városépítés szolgálataim kívánja úllilani és ennek jegyében, mini Városépítő Blokk, létszámban és erkölcsi erőkben, de egyben alkotó munkakedvben és munkacélokban is megerősödve foly-tatju szervezkedését és várospolitikai munkáját.
Egyik jelentős állomása a Városépítő Blokk programjának : Kiskanizsa szorosabb bekapcsolása a város életébe. Ezekről dl*. Boda Károly ' városi képviselőtestületi lag, a Városépítő Blokk ügyvezetője a következőkéi mondta inunka-lársunknoik:
Vasárnap künn voltam' Kiskanizsán, ahol*Ii plébános és többen lclkerestok és ' byhnló megbeszélést folylatiunk, hogy ezl a közel 10.000 lakosú városrészt miként lehetne Nagykanizsa szerves részévé lenni. Eddig ugyanis az a helyzet, hogy Kiskanizsa egy cérnaszálon lógó'része u városnak, pedig ebben a városrészben temérdek fejlődési. energia és fejlődés utáni vágy él és megvannak ebhez az adottságai is, Város-lej lesz lésilcg, közigazgatásilag, lelkileg egyaránt meg kell teremteni a szorosi kapcsolatot Nagy- és Kiskanizsa közöli. A két városrészt mindenekelőtt ¦1—5 uj úttal kell összekötni és az utvonalakat beépíteni, parkosítani, fásítani, hogy a két városrész jíőzli terület Icgj-en megtelelő hozzákészité's utón a városfejlődés, építkezések, betelepülések természetes i rány vonala. A termeszei maga mutatja az utat a két városrész össze-épitésére. Meg akarjuk csinálni a külön kiskanizsai városházát egy Kiskanizsán lakó, qU élő városi tanácsnok vezetésével. Ez nem, ctkülönözésl jelentené a nagykanizsai városházától, hunom ellenkezőleg, azzid az eddiginél is szorosabb összeforrást, t|e ugy, hogy a kiskanizsai lakosság megtakaríthatná a .sok rffövunkuidüvcszteséget, amit ma jeleni az, hogy minden apró-cseprő ügyben be kell jönnie a nagykanizsai városházára.. , A városházának egy mindennapi ügyeket a helyszínen intéző kirendeltsége lenne ez a kiskanizsai városháza. Tervcink között első helyen van a kiskanizsai plébániaiak kérdésének megoldása. A mai elhelyezés türhetet-
80 fillér
a Zalai Közlöny Zsebmenetrendje,
Az autóbusz-menetrendeket is tartalmazza.
Már kapható a kiadóhivatalban, FŐ-ut 5.
Nagykanizsa és Kfs-lelki egybeépítésére
len és nem méllő környezel palijainkhoz, magasrendű munkájukhoz ós az egyházhoz. A nyadi-tór feltöltését és parkosítását is sürgős feladatnak kell minősíteni, a mocsaras, sáros és poros kiskanizsai közlerüle-lekct rendezni kell egészségügyi, közlekedési és városszépilési szempontból. A Városépítő Blokk ezekéi és még sok kiskanizsai kérdési szárnya alá veit
és minden erejével azon van, hogy a viszonyokhoz mérten azok mielőbb a tervekből valósággá váljanak.
Kiskanizsa szorgalmas, munkás, derék magyar lakossága megérdemli, hogy dr. .Bodu károly szavai és a Blokk elgondolásai alapján minél előbb a tények testvérisége épüljön ki u két városrész, közölt és kiküszöbölődjék végre a város közéletéből az örökös érdekellentél és Hamupipőke-viszony várospolitikai tehertételre.'
(bl)
Többen, akik már adtak, újra adnak a bombakárosultaknak
A másodszori adományokat is nyugtózza a Zalai Közlöny
Hónapokkal ezelőll az országban elsőnek indította meg vidéken a gyűjtést a Zalát Közlöny a bombakárosullak segélyezésére. Ma, amikor a Jö.OOÜ pengő küszöbén larlunk már a gyűjtéssel, egyre-másra jelentkeznek adakozók, akik egyszer már, hónapokkal ezelőtt leadták a maguk hazafias testvért adóját szerencsétlenül járt honfitársainak ügyéért és mosl újra adakoznak.
Ne nézze mosl senki, hogy sokan vannak még, akik megtehetnék és mégsem adlak serot mit a bombakárosullaknuk. No mérje most senki a másokéhoz5 az adományát. Mindenki maga tudja a gondjait, kötelezettsé-
gei! é-s hogy mit engednek meg anyagi viszonyai. Akik nem adlak, számoljanak a saját lelkiismeretükkel. Akik egyszer adtak már, de fúlja még jólélek-böl, magyar érzésből és nz erszényéből is, adjanak újra, hiszen az első adakozás óta ujabb ezrek és ezrek váltak hajléktalanná, ruhátlanná, betevő falai nélkülivé, a köz gondoskodására utalva.
r.drtiKl KjOjtoaltak 33,748.5» P
Kuyier hntmernó lo.— P
özv. Kugior Afitnluó ir>„— P
Hun Cm (uiauudazor) 4.— l'
Al'.-tzoi l.iiiu (uiíiHodajcor) 5.— P
Mo'noaiury Gyuiaoó (nia«odsz.) l.\— P Uarbarlta Lajos liuasodszor)' üü.— P vitéz Kormon Jatios 5.— P
abzeuea: 33,8*2.58 P
Bilibók Donát szökése orosz fogságból
Műtőasztalon, operálás közben mondta el a székely honvéd, hogyan szökött meg féllábon orosz fogságból
(A horiv. haditud. osztályt
Az uzred parancsnokság torzsszál-lásáii a szükség-kötözöheiyen sörény munka folyik. Az orvos-százados újonnan hozott - scliosühokot kötöz és könnyebb műtéteket hajt végre. A műtőasztalon egy fokole szomü, kreol arcú honvéd fokszik. Comb-sérülése fájdalmas, do mivel a golyó a puha.hason keresztülhatolva csontot éa (onloaabb véreret nem ért, hát nom veszélyes. A seb tisztítása ós a szakadás bevarrása csak érzéstelenítő nélkül történhet.
A fekete azomü honvéd egy szót sem szól, nom is sziszeg, ^saü .néha orósobbon megmarkolja a műtőasztal szélét és lehunyja a szómét. Az orvos-százados bőszedbe kőzd a bo-tcggol, hogy figyelmét elterelje, sót cigarettával is megkínálja, Az oIbo szippantás uohozeu mogy, do annál jobban izük a többi. Mélyokot szív a oigarotlábúl 8 beszólni kezd a so_
besült honvéd. Mondatai lassan, szaggatottan követik egymást.
Alázatosan jelentein, nz ugy történt, liógj lit'tlön (június ö-én) Elokos l'ál zászlós ur tizenkét embert vett maga molló, akikkol K, város olótorélwn erőszakos földerítési szándékozott végrehajtani,
— Ka hogyan kelült niaga.Klokos zászlós ur iájába? kérdezte az orvos,
— Ónként jolonikoxtom, immáron ötödször —, válaszolta Bilibók Bánát, majd folytatta: Bgy golyószóróval és iléhány géppisztollyal voltunk mogorősilvo. Szétosztva indultunk a kora délelőtti órákban: Elől a zászlós ur, Utána pedig jómagam. Kgy ordószegélynél labo-nyák zászlós úrral és nét emborévol találkoztunk, majd így mugorÓsödvo indultunk az olőttünk leve hegyoldalnak, niolynek túlsó oldalán hiár elleuscgot sejtettünk.
Női ruhába öltözött'bolsevik! „elfogja" a magyar sebesültet
— Fákkal ritkán borított hegyoldal közelién járhattunk, amikor a hogy tetőről tüzet kaptunk. Urbonyák zászlós ur balra húzódott és a köw-
pón hagyott, pár emberrel együtt erős tüzével igyekezett lefogni az ellenséget, ami a jobboldalon Klokoa zászlós ur oinboreivel - így volem
Fő-ut 14. sz. alatti üzletünket a nyári hónapokban szombat kivételével, reggel 8-tól d. ii. 4-ig egyfolytában tartjuk nyitva. Szombaton d, u. 2 érakor zárunk.
TARJÁN-PÁLCSICS.
is előretört. Állandó tűzben noh* zon küzdöttük fel magunkat a mai«. deken. Golvószórósaink kissé le is maradtak. A tetőn megdöbbenve tapasztaltuk, hogy bizony komolv aza-kaszorejü ellenséggel, vagy 50 60, automata fogyvorokkol folszorolt vörös katonával állunk szemben, Müv dig több és több becsapódása észlul-' tünk magunk körül. A golyók'vijjog va fütyültök ol mollottünk: ífijju, rijju,.'. Hcvosen viszonoztuk a tüzet, mire az ellonség zönio tüzével ránkfeküdt. Annyit még láttam, hogy filckes zászlós ur felbukik, azután én is otostoni és elsötétedett olőttom minden.
• Arra oszniéltoin, hogy .ágak rordesik az arcomat. Combomban és altcstomlxm égoló fájdalmat éroz-tem. Valaki a zubbonyom gallériánál fogva cincit, vonszolt árkon-bokroti keresztül. Nagy inogeróltotéssol kikerült megnéznem vonszolómat. Kló ször csuk egy ormótlan nagy csizma) meg piszkos, HbegŐ szoknyái láttam belőle. Azután hallottam mély dörmögő hangját és borotválatlan arcát. Női ruhába öltözött orosz volt. Vagy hét ilyen szerzetet számoltam meg mog. Az orosz katonákat harmincra becsültein. .Most már bizonves voltam abban, ho^v orosz fogságba kerültem.-
Véresen, hasoncsuszva vissza a magyar vonalba
Kgy pajtába vittek, érzésem szerint húrom kilométer vonszolna után. Kivették puskámat, zubbonyomat, kenyér zsákomat] órámat. tiooo-mel vízzel kimosták és valami fehér ronggyal hevenyészve bokötötték, majd tiblöktek. egy helyiségbe, ahol még két román katona feküdt. Kgy puskás vörös katona ült elénk a nyitott ajtóba. Az ór lassan enni kezdőit. Kívül semmi zaj. A vörös katona felcihelődött a közöli kúthoz vizet inni. Klózóleg észrevettem fekvőhelyem mellett, hogy az egyik széles palánk kijár a helyéből, kinyomtam és azon haamáht kicsuz-tam, majd visszaillesztettem a deszkát. Az Őr nom votto észre szökésemet.
Már kívül is sötétedett. Ballábam segÍtségóvol,,kót kézzel cauz-tam. Az ukrán lakosság beszélte az általában is tudott román nyolvot, így- hát inogkórtom ogy ukrán gazdát, hogy segítsen a falu széléig. Jóindulattal támogatott az utolsó házakig, do tovább nom mert rolóm jönni, különben Í« már egészen bo-sötétcdolt. Ezután centiméterről cen timélorro kúsztam; a magyar vonalak fotó,' míg több órai kínlódás után rámtalállak bajtársaim-éa továbbsegítettek. Most podig itt vagyuk .és alázatosan kérők még ogy cigarettát — fejozto bo szavait Biubék Donát, aki a cfliki havasok között, Gyimos-bükkbon tanulta inog, hogy mi. ia az a kemény akarat, harcos olszánt-ság.
Az orvos-százados ujabb cigarettával kínálta, tüzot is adott éa kozölto, hogy a műtét sikerült, a sobot bevarrta.
— Köszönöm százados ur, ez gyorsan inoivt b nom is igen .vettem ószro — hálálkodott a székely honvéd, aki hazamogy a csíki fenyvesek, inog két gyereke közé, hogy fol-frissülvo gyógyultan újból rédjo majd hazáját, szeretteit.
¦ Páfízay László zl* haditudósító
1944. július 5
ZALAI KÖZLÖNY
ü Capone népéről
oddig is megvolt a fogalma minden kulturnemzotnok. Még fol som vető-dÖtt az 1014-oa világháború gondolata, mikor az USA rossz szelle-mo, a véi-bájos \Vils0n, a Grand Oi'ions Cgyik főváliplóinestoro már kilövolto mérgos gáz támadásait a katolikus osztrák-magyar Monarchiám, Az pedig köztudomású, hogy az Egyesült Államok közhiztonság to-. kiritotébon a legalacsonyabb fpkon állottak, hiszen fényes nappal fosztották ki Nowyork legforgalmasabb utcáin ¦ a bankokat, üzletekot, száguldó autókból lőtték lo a »gang« feketelistájára került, gyanútlan |)Olgárt,' az üzlotek tulajdonosai mindon nap attól rettegtek, mikor hatolnak Imi hozzájuk az alvilág alakjai, hogy magukkal vitíyék a napi iKívételt. Egyes »gangok« rendszeres >;adól« vétóitok ki vállalatokra, gyárakra, üzlotokro, magánosokra, amit pontosan kellett fizetniük, ha nem akarták magukat kitenni az alvilág bosszújának, egy »vélotlon« halálos balesetnek, fol robbantásnak, a lerrorcsülekinények sorozatának. Al Capono és társai ¦ »ncinaotÍ hösrik« voltak, akik napi vagy jVjszakai »iriunkájuk« utón szalohkabátot és eilindort öltöttek és mcgjelonlok a fashionablo világ estélyein. Kjjol gangstor, zsaroló, bérgyilkos: nappal a huszonnyolcadik körút előkelő-szállodájának éltermébon finom mosolyú gavallér. Bgyotlen országban sem volt olyan kétséglu'csott közbiztonság, mint a csillagos lobogó uralma alatt.. A jognak, rondnek, biztonságnak szécrvonfoltja volt az USA. ,
Al Ca[)one-ék mosl w húborji pilótáinak szerettet játsszák. Minilen bombázó útjukat csöngő dollárral én élofbiztosítással fizeti meg otthon a li ad vezetőségük. I0z;:r dollár jár fejőnként a légi írangszterliek osíy európai (ttjáért. -Es ha 25 ilyen »íógi torrorutat" végez sikeresen, anélkül, hogy löszödnek a légolhá-ritók, »kész oml>orré« van. tévő. Al Capono méltó társa, a lovogŐ ointioH ingadozója, ártatlan gyormokok és védtelen asszonyok »hős« lemészá-rolójo, prémiumokat kap a védtolon lioigári lakossáir legvilkolásáért. Nekik ez a borzalmas világháború és a világnézetek élet-halál harca is csak üzlet óh olyan kockázat, mint egy bankrablás." Ahogy fogyvortár-suk és szövetségesük, Sztálin is levizsgázott valaha n bankrablásból Cs vonat kifosztásból. Csodálatos, hogyan találkoznak ózon a sikon «¦ — rókonlolkok. Av, elvtársak! Átszabad préda törvényének kodifikátorai. ¦ Ezokot a "légi banditákat szabadították rá KözéjK'Uiópára, a/ tengely államaira, lakosságának meg-tizedolésóre. Porsze most a yenkiknek a, négerek is jók a gyermekgyilkosok és asszony hóhérok dicstelen szerepére. Eltűnt az angolszászok fajiszonya és nógoi'gyüiíiloto' Nincs az a "jtrotoktorátusuk alatt álló néptörzs, Amire rá no erőszakolják a csillagos államok egyenruháját. A fai-sorompó eltüntetés*! is arra szolgál, hogy minél jobban tohormontositsok (angol szövotségo-sóik ismert módszere szorint) saját fajukat az ágy utol teleknek való bevetéstől. Ezért van az is, hegy a ¦»SÍng-sing« siralomházából szalio-donhocsátolt gonosztevők és bűnözők, a társadulom kivetettjei körűinek az amerikai torrergópoknQ, hogy
Gáspár István gyorsíró-és gépíró-iskolájában
a tanítás folyó hó 6-án, csütörtökön kezdődik a Líceumban.
bosszútól libegő amerikai zsidók irányitása szerint keresnék fel a békén középeurópai városokat, umn-lyoknok népe csupán a koi'esztény nemzeti alapra helyezkedésével váí-' tolla ki. a tengerentúl eniíosztollio-te&lón haragját és ^yülölnlét. Ezok hívták élotro a legborzalmasabb »vér-aportot«, amely hadászati és katonai célpontok helyotl a szegény munkásság házacskáira vadászik és földönfutóvá toaz békésen dolgozó családokat, sót még a hollak városát sem kíméli nieg, motreyalássa a »néma hirodnlom« megdicsőült pol-
gárait, kibombázza nyugvóhelyükről az olköltözött ombertestvérok por-Indó csontjait. A világ és smbonség történőimében nem Ismerünk ehhez hasonló borzalmat, ördögi ko-gyotlonségol, amely kegyetlen boaz-szuért nz égííe kiált.
A világtörténelem logszégyonls-tosohh diaditoftoi« özek, amelyek örök idökro megbélyegzik az angolszászoknak még a katyni vérfürdőn is tultevö barbár én ördögi hadviselését.
A törlendőm- fog ítélni fölöttük!..
BENEDEK ItEZHO
Tlbb vállalatvezetőt rendelt ki Nagykanizsa polgármestere
A volt zsidó üzemek élére u kö /.szükségesség sorrendjében vállalati vezetőket rendelnek ki nz elsőfokú közigazgatási hatóságok. .Nagykanizsa város polgármestere is több ilyen kiron-delésl foganatosított. '
\\ .magyar-utcai Türk-pékség' vezetésére Kovács ["erencet, a katonnréjj Léieht sütöde vezetésére Szabó Islvánt, a kirftly-
uleai Bergcr-I'éle gépjuviló műhely vezetésére Kuzsner Györgyöt, a Frank mérlegkészitö üzem vezetésére Mnlek Györgyöt, az Erzsébet-téri Baron-féle gépjavító műhely vezetésére Poleéz Andrást, n Horthy Miklós-iiti Szabó-féle cipőgyár vezetésére Tillinger Józsefet rendelte ki. A kirendeltek valamennyien nagykanizsai lakosok.
Rémhírek és valóság a somogyi bombázások áldozatairól
- Zaklatott időkben a .képzelőerő is fokozó Habban dolgozik. Azl azonban zaklatni időkben, éppen azért .hogy az idők elviseléséhez erőnk legyen, fegyelmezni kell. Sem rémüli reketkelleni, sem azokat tovább szajkózni, sem pedig a hallott rémhíreken kétségbeesni nem szabad, mert annak égvén és köz csak kárát látja.' ';
A napokban, mint ísinercles. bombatámadás érle Kaposvári és Dombóvári. Nagykanizsán a legképtelenebb hirck voltak forgalomban arról, hogy mi minden történt ezekbon a városokban és főként arról, hogy hány száz meg száz a halottak száma < és hogyan feküdlek a hullák egymás' hegvén-hátán itt meg amott...
Ezzel szemben a tény az, hogy Kaposvárott is, Dombö-város is megtörtént- ünnepélyes gyászpompával a halálos álilo-
Mlndazenty püspök a bembakárosultak között
zalok eltemetése. Kaposvárod 15 koporsói eresztettek le a-földbe, Dombóváron ötöt, Ujdombővá--ron négyei. A kaposváriak közül 3. a dombóváriak közül 4 volt vasutas, az ujdombóvári áldozatok mind a négyen vasutasok voltuk,
A kaposvári bombázás alkalmával 8 lakóház pusztult el egészen, sok- pedig irj^grongá-lódoll. A város rövid uton ad építőanyagot a szükséges javításokra.
Megállapítötták,. hogy a bom-batámadás alkalmával a sebc-sülések legnagyobb része a-messze elrepülő r epeszd araboktól történt és olyanok sebesüllek meg, akik nem síeltek o'ri-adóru azonnal óvóhelyre. Volt olyan ház is Kaposvárott, amely összedőlt, de az óvóhelyen lévőknek semmi bajuk nem! történt.
Mindszenty József, a veszprémi egyházmegye püspöke, a bombázás után gépkocsin sjclctt kaposvári hiveU közé dr. Mcggyesi-Schwarlz Róbert kanonok kíséretében. A polgármester és az egyházi vezetők
társaságában meglátogatta n kórházban a bombatámadás sc-besülljoil és lelki vigaszt nyújtott a szenvedőknek. Utána' á\ főpásztor a hadikórházban a sebesült honvédek között telt látogatást.
Egész Kaposvár mélységes kegyelete kísérte utolsó Htjára a bombatámadás áldozatait. A beszentelés után dr Kaposváry György polgármester mondott beszédei a Í5 koporsó felett, majd dr, Kövess János állomásfőnök a halottak közül a 3 vasutast búcsúztatta. Utána kínos jelenei következik, amelyről igy számol be a Somogyi Újság: ¦ A fájdalomban elmélyülő 1 Hasított
lelkekbe durva kézzel '(egy k nélküli
;óg nólkitii hang, I.égrádi János hangja, nki hívatlanul, senki által fel nc\n kérve, a helyzettel visszaélve, a hősi halottak emlékét és a koporsókat körülvevő kö zőn ség kegyeletét d u rván
Botrány a temetésen
megsértette. Légi'ády János el-' len, oki elmegyógyintézeti kezelés alatt is állott már. a leg-szigorubb rendőri eljárást vezetik le izgatás és bólrányoko. zás címén.*
I.égrády Jánost már a vitézi címétől is megfosztották, jelenleg gondnoksági eljárás alatt áll. Kaposvárra még mint vitéz került és pártpolitikai tevékenységet fejtett ki, azonban temetői botránya után, amikor bárki megbízása nélkül vádaskodásokkal és politizálással zavarta meg *gyászbeszédévo!< a kegyeletes aktust, — párttagságától azonnali hatállyal megfosztották.
EftmZDáSAQ
A szüneteié fővárosi bankfiókok névsora ...
' A. budapesti pénzintézeteknél is, miként a gazdasági élet más területén bizonyos munkaerő hiány ke-lotkozntl. Ez a körülmény az erdőkéit pénz intézőtöket enórthotőlog meaazcmonő racionalizálási intózko-désekro kényszeríti. Ennek során a budapesti fiókhálózattal rendelkező fővárosi pénz intézetek — a pónz-ügyminiaztor felhívására —r. olha-tórozták, hogy budapesti fiókjaiknak egynegyed részét folyó őtI július 1. napjával átmenetileg szüno-toltetik. PlzíJí a fiókok a kövotloezók: Belvárosi Takaníkpénatár j t. Kzabadságtéri fiókja, V., Szöljodsáfi-tér 7.
Budapest szfvárosi KöBw'gi Tptr. Obuda-Ujiaki Uiókosztály, III., Főtér 2., Madách Iinrc-tÓri osztály, VII., Madádi Imr#-tér 4., Marha-vásártéri osztály, IX., Soroksári-irt 58., Sort-'svásártéri onztály, IX., Gnliacsi-nt 6.
Mermes Mngrar Alt. Vállóüzlel, Rókóezi-uti fiokpénstár, VII. Iíá-Uóczi-ui 7B.
Köz]H)iiti Váltóüztot r. t. Kzabad-ságtéri fiókja, V., SzulMulság-tór 8.
íJIngvar Altalános Hitelbank Köz-póntr'VáltóflzIoto, V., GrÓÍ Tisza I.-u. 8., Pezsonvi-nti fiők^a> VV., Pozsonvi-ut 38., 'rhökölv-uti fiókja, VII., Thököly-ut 22.
Magyar Bank és Korosk. r. t. Királv-utcai fiókja, VI., Királv-utc* 42., Foiwie-kóruti fiókja, IX^, Fo-ronc-körut 46., Krzsébot-köruti fiók, VIL, Erzsólxjt-körut 17.
Alagvar Irfszámitoló ás PéuzváltA Bank Köz|Kiiiti; Válfóüzteto V., T)0-rotlyn-u. fi., Borlini-tóri fiókvaltó-üzlcte, V., Pannónia-ii. '?8,, Klau-zál-fóri fiókja. VII., Klsusél-tór 1., Soroksári-uti fiókja, IX., Soroksáriul 85.
i\ Mngynr-OUsz Bank r. t. Margit-\körúti fiókja, II., Margit-körtit 6., Rédaj-utcal fiókja, IX., «óday-u. 8.
afsgyar Országos KflzponínTakSr-rék})étiztár Fó-utcai' FiÓkj>énztára, II., Fő-u. 28., Terézvárosi fiókja, VI., Toréz-körut 2., fiók főpénztára, V„ Szabadság-tor S.
Pesti Hazai Elsó Tptr. Egvosülot budai fiókja, II., Fő-utca 10.. Té-réz-köruti fiókja, VI., Toréz-könit l/a., OllŐi-uti fiókja, VIII., Ullői-ut 66/b,
Peeti M'ogvar Keieskedelmi Ikink Gömbös Gvula-iiti fiókja, Xll.t Gömbös Gvula-út 29., Margit-köruti fiókja, 117, Margit-körut 45—47., Szent. Imre várom fiókja. XI. ker., Horthy Miklós-tór 8/o., Baross-utcai fiókja," VIII., Baross-utea ' 112. sz., Budai fiókja, II., Fő-utca 4.
Ab ügyfolcket tehát július l-től kezdvo az illető pénzintézetnek a szünetelő fiókhoz fogközolohb osŐ más fiókjánál fogják Kiszolgálni éa igv az érdokelt ügyfolokot csak az n kényelmetU>n-;ég éri, hogy nom a megszokott és talán a lakásukhoz legközelebb eső bolyon fogják a iö-vobon banküzlotoiket lobonyolit-hatni, hanoin kény tolónk lesznek o oólbót más, esetleg lakásukhoz távolabb oső fiókhoz fordulni.
A budapesti pénzintézetek hang-nulyozzák, hogy ügyfoloiknek mindennemű banküzleteit tormészotsze-rülog a jövőbon is ópjton olyan fi-^ gyolommol fogják ohntézni, mint eí|dig. Egyben kérik ügyfoloiket,
„KAWECO"
töltőtoll kapható Schless Gyula
könyvkoreakodönél Horthy BUklós-n! 8. Teleim 1».
ZALAI ROZLONY
1944. július 5
Augorauyslak szőrei cserélik áí téli ruhaanyagra
a nagykanizsai sokgyermekes szegény családok számára
hogy a háború* hslvsét folytan szűk pégessé vált ezóhnnforgó intézkedést fogadják megértéssel.
Ml újság a budapesti Élelmi-szeYjtagy vásártelepen ?
Az élő- és vágott baromfi, valamint a tojáspiacon az árak változatlanok. A zöldség és főzelékfélék piacán nz itj bnrgo-nva legmagasabb napi kereskedelmi ára f. hó 27-töl kezdődő-leg a következő : Darabos 88.05, a 2 cm,-"él kisebb átmérőjű : (005 pengő m.-ként. A többi árucikk közül a paraj árn- 50 fillérrel emelkedett, viszont s fejes saláta ára 10, a sóska és a zöldborsó ára 20, retek ára :i0. a főzötök ára 00, a spárga ára f00, leveles karfiol és az uborka ára 150, vajbab ára 180, a tisztított karfiol ára pedig 330 fillérrel csökkent kg.-kénl. A gyümölcspiacon az egres ára 20, a földieper és a cseresznye ára 100, a meggy ára pedig lllO filterrel csökkent kg.-ként. Az újdonságok piacán ezen a bélen a következő árak alakultak ki : ribizke 210 300, málna 800, kajszinbarack 700 fillér kg.-ként. (M-VS)
Ml lenne, ha megolvadna az északi sarkvidék jege?
Még ma In 3 kilométer vastag a grönlandi Jégtakaró
A geológusoknak a katlo-witzi állami mérnöki főiskolában tartott ülésén, dr. Bodor-ke érdekes előadást tartolt földünk történeléről. Rámutatott, arra, hogy a föld kb. 2 milliárd esztendejéből geológiai szempontból csupán 500 millió év áttekinthető, Kifejtette ' továbbá, hogy jelenleg földünk úgynevezett közép jégkorszakát éu\ Grönland jejjo, nmely a szénkorszak olölti időkben valószínűleg még nem létezett, mtóg mindig hatalmas tömegben van földünkön képviselve és vastagsága a háromezer métert is meghaladja. A Sarkvidék örökjég birodalmában a becslések szerint 18 millió köbméter jég van felhalmozva, ezzel szemben földünk három hatalmas jégkorszakában cz a jégtömeg nem kevesebb, mint 00 millió köbmétert telt ki. Ha a Sarkvidék jege olvadni kezdene, ugy ez a hatalmas, víztömeg, elborítaná földünk egy- részét és a tengerek szintje is 50 méterrel emelkedne finnek következtében a sü-' rím lakott területek természetesen elpusztulnának. Ezzel szemben azonban egy uj jégkorszak - amelynek bekövetJ kezesét egyes uemzelkőzi kutatók 5000 óvrei beesülik hasonló katasztrófát jelentene földünk számára. (MNK)
A nagykanizsai Közjóléti Szövetkezet eredményes szociális munkájáról többizben leszámoltunk. Most a legújabbat, az uir gora-lclepél néztük meg a Ki-rály-uleai házában és u Petőfi/ ut 22. sz. alatti városi telepén. Aki nem látta, el nem hinné, milyen szakszerűséggel és gondossággal kezelik és nevelik az angóra nyulakat. Mindegyiknek megvan a maga kis hajléka, amely a célszerűségnek és a higiénikus követelményeknek meg* falói. Somogyi Márta a Közjóléti Szövetkezel háziipari osztályának vezetője vezet végig a lelop kedves kis lakói közöli Számuk máris mrgközelili a 300 darabot, azonban a gyors utánpótlást tekintetbe véve. a Szövetkőzet reméli, hogy hamarosan 1000 darabra let tudja, vinni a létszámot. Heggel füvet kapnak, este pedig a drága lucerna hiányában burgonyái. Külön ápolónő ügyel rájuk,eteti és rendben tarljn őket. Nagy gondosságot és figyelmei igényel a fehér habselyem s-'örü angóra. Egy-egy állal 10 deka fehér selyemszőri ad évente a tenyésztőnek. így a lelép összes állatai után kb. egy mázsa se- i lyomszür várható, amit fonállá dolgoznak fel szakértő kezek. '
Tekintve, hogy 1 kg. angora-ször mostani' ára 500 pengő, már az eddigi eredmény ís elég jónak mondható. A Közjóléti Szövetkezetnek nagy ügy szere-'* teltei..dolgozó igazgatója. Töke Jenő helyes felfogására vall, hogy az angora szögét nem fogják eladni.-' hanem becserélik maximális áron téli ruhaanyaggá a sokgyermekes szegény nagykanizsai családok" részére, nk|k azulán karácsonyra megkapják a szokásos felruházásukat. Életrevaló vállalkozás és életrevaló gondolái, nem is em-Hive n Közjóléti Szövetkezel többi ágazatait nevezetesen-a háziipari osztályt, ahol a legeredményesebben a kukorica-háncsot földolgozó műhely dolgozik, csak sajnos anyaghiány miatt most kénvlelen üzemlét szünelelletni. Petiig 100 háziipari munkást is tudna rendszeresen foglalkoztatni, olvan sok a rendelés. Mosl egy 10.000 darabos nyári szandál megrendelési kellett ideiglenesen függőben tartani anyaghiány- követ-kzelében.
Nagyon lelkes és szép tevékenységei fojt ki a nagykanizsai Köz [óléi i Szö veik tv/el az egész vonalot].
fokú tüzrendészeti hatóság engedélyével.
A szérll vagy érésben lévó gabonatábla közelében, 100 métereit bellii, sem1 dohányozni, sem tüzet rakni vagy bármilyen célból nyílt lángot használni nem szabad. Az ezen a távolságon kivül gyújtóit tüzet, ha -u.i már nincs szükség, gondosan cl kell oltani és vízzel leönteni. Cigaretta és szivarvéget el kell. taposni.
A szérűskert határvonalától számított 50 méteren belül sem aszta-got rakni, sem csépelni nem szabad.
Nagyon gondosan kell -ügyelni a cséplőgépet hajtó erőgépre, akár gőz-, akár gáz-, akár villamosüzcmü gépről legyen is szó. Gőzgéppel általában csak ncmlakott területen szabad csépelni. Tűzbiztonsági szempontból a cséplőgép mellett legalább 600 liter vizet, 3 darab 16 négyzetméteres ponyvát, 3 vödröt, 3 szikracsapót ,és elsősegélynyújtáshoz mentőszekíenyt kell tartani.
A gőzgépnek vagy robbanómotornak, a csépiétől kellő távolságra kell kerülnie. A legkisebb távolság 8 méter.
Csépelni általában csak hajnali 3 órától este 9 óráig szabad. , Ez alól a szabály alól csak békében adható felmentés, háború alatt nem.
Igen fontos a lakosságnak a védekezésre való kellő -kioktatása is. Minden érdekeltnek ismernie kell az összes megelőző és elhárító intézkedések célját és a végrehajtás módját. Ezt ismerettertesztö előadások utján, hirdetményekkel és felvilágosító fü etek terjesztésével érhetjük el.
Ha a felsorolt intézkedéseket mindenütt és mindenki lelkiismeretesen betartja, máris megvan az alapja az eredményes védekezésnek. De ez csak az alap, amelyhez még az szükséges, hogy adott cselben minden ember teljes erővel és akarattal vegyen részt a tűzoltás munkájában. Senki sem nézhell ölbetclt kézzel a jövő évi kenyér pusztulását, amelytől ma sokkal több lügg, mint bármikor^rnáskor.
Itt említjük meg, hpgy a honvédelmi miniszter ttr az előbbi évekhez hasonlóan, ismét félmillió példányban osztott kl díjmentesen egy tájékoztató-füzetet, amelyben a mezőgazdasági termények tűzvédelmére vonatkozó mindennemű tudnivaló benne van. Felhívjuk a városok polgármestereinek, a községi elöljáróságoknak, egyesületeknek és egyéb szerveknek figyelmét atra, hogy ezeket a füzeteket haladéktalanul osszák szét és gondoskodjanak arról Is, hogy e füzetek kézrőlkézre járjanak és a benne lévó tudnivalókat minél többen elsajátítsák. (Vége.)
KigttiilmiMikl mtim liliilai MENETRENDJE érvényes 1944. Junlua Ö-től.
Erxsabot-H.* -VaamtAllomAo
VatutáUomisrn KrzíéDtt-térre
400 7 15 goo 10 80 1405 14« 19 30 20'40 22« Vaiár- és linncpaa nem ka ' á> « V) N E*S -Sí | s > o <• pókon az autóbusz lekedik.
Köszönetnyilvánítás.
Mlndazoa jóbarátalnk és ismerőseink, kik felelthetellen drága jó feleségem, gyermekem, IcBlvérlliik és rokonunk
Huaixtí Utwánné
temetésén megle'eft'sükkcl vagy bármely mis módon nagy fájdalmunkban osztozni szívesek voltak, fogadják ezúton Is hálás köaiönetünk klfe-jetését.
A gyásioló osalid.
Mezőgazdasági termény ok tűzvédelme
11.
Csökken az előirt 100 méter távolság akkor, ha a behordott gabonamennyiség 2000 keresztnél kevesebb. Ha ezek a távolságok nem tarthatók be, mezőgazdasági szálas terményt csak külön engedéllyel lehet a község belterületére behordani, de engedély Is csak akkor adható, ha 1000 kérészinél kisebb mennyiségről van szó. Az engedély kiadásának előfeltétele, bogy a termény a legközelebbi és nem éghető fcdélbajózattal fedett épülettől legalább 15 méter távolságra kerüljön.
Mezőgazdasági terményt lőporraktártól, robbanóanyaggyárlól legalább 300 méter, vasúttól legalább 100 méter, állami és törvényhatósági úttól legalább 10 méter, utcától és szomszédos keritéslöl legalább 5 méter távolságban kell elhelyezni.
Ha valaki learatott gabonáját, szalmáját, szénáját az előírások ellenére szabálytalanul rakja he belsőségre, a hatóság azt az illető terhére kihordatja onnan akkor, ha a tulajdonos a kihordást megszabott batáridő alatt nem végzi cl. Bizonyos mennyiségű szalmát, szénát vagy más takarmányt természetesen szabad belsőségben tartani, de csak annyit, amennyit az elsőfokú tűzrendészet, hatóság megállapit. Egyheti szükséglet azonban engedély nélkül is behordható.
A gazdák legnagyobb része a belsőségeken lévő telek kicsinysége miatt nem hordja be gabonáját. Azt teliát vagy magán a gabonaföldön rakják asztagba és cséplik ki, vagy közös szérűn helyezik el.
A közös szérűt csak bizonyos szabályok szerint lehet létesíteni. Ezek a szabályok a következük:
1. A közös szérll a község legközelebbi házától legalább 100 mé-
ter távolságban fckHdjék, az uralkodó szél irányában.
2. A szérűt vizesárokkal kell körülvenni, ezen belül pedig lombdus fákkal és bokrokkal körülültetni.
3. Az asztagokat, kazlakat, boglyákat meghatározott nagyságban és távolságban szabad csak rakni. Az asztag vagy kazal hosszúsága legfeljebb 20 méter, magassága legfeljebb 6 méter, szélessége pedig legfeljebb 8 méter lehet. Az egyes asztagok között legalább 4 méter széles utat kell hagyni. Minden katasztrális holdnyi területet 30 méter, minden félholdas területet legalább 15 méter széles tüztittal kell elválasztani.
4. A szérűn közköltségen bővizű kutat kell létesíteni.
5. A szérűre történő behordás alatt minden gazda saját maga köteles arról gondoskodni, hogy terményei mellett állandóan vízzel telt kád vagy hnrdó, viizel telt legalább két vödör és csáklya álljon rendelkezésre.
6. A kÖztVs szérűn állandóan megfelelő számit takaróponyvát, ásót, kapát és gereblyét, valamint vizes-vödröket, vízeslajtot és esetleg fecskendőt kell készletben tartani.
7. A szérűskert bejáratánál és benn a kertben is, jól látható helyen, figyelmeztető táblát kell elhelyezni, amely szerint szérűskertben dohányozni, nyilt lángot használni vagy tüzet gyújtani nem szabad.
Háború idején a cséplés tartamára a határban elszórva több szükségszerűt kell kijelölni. Egy-egy Szükségszerűnek a területe a három katasztrális holdat nem haladhalja meg. A szükségszerűnél az ctőbri ékben előirt kötelezettségek alól részben (elmentés adható nz első-
H I RE K
Naptár. Julius ho 5. Szerda. Róm. kai. Z. Atit.-ii. - Protestáns líneao.
A GOZFORDO nyitva van raft^ol 7 órától-osto 6 óráig. (Hótfó, szerda, uéntok délután óa koddon egész nap nóloiok.) Telefon; 560.
- (Vitézi hir)
-** Az Országos Vitézi Szék vitess Pekle Béla nyug. vezérőrnagyot hiztá meg a Zalavármegyei filézi Szék kapitányság. vezetőt tisztségével. Az oj székkapitány július elsején vette át hivatalát vitéz Székely Jenő nyug. ezredestől, a székkapilányság euüigi vezetőjétől.
(Az éleiébe kerütt)
egy lekésett vonat. Nem késett volna te, ha 80 fillérért megvette , volna a Zalai Közlöny ssebinenet* I vendjét. : - v
- (Az uj miháldi plébános)
? Nagykanizsa város képviselőtestületének kegyúri bizottsága Kadax |)ezső kaposvári bittanárt uozla javaslatba a megüresedett miháldi plébániára. Mindazonty püspök a plébánia .Javadalmat a* kegyúri bizottság javaslatának elfogadásával Kadax Dossónok adományozta,
- (Kinevezés)
A földművelésügyi miniszter Kőrmendy László és Marosszéki József tiszteletdíjas gazdasági gyakornokokat, Almási Gábor, Gáspár Mihály, Denke József, Aesay Ferenc, Németh József, Fodor István, Bábics Antal, Bánki-Horvátp János, Györgyi Antal, Fülöp Kálmán, Emecz Tibor, Vlacskó Lajos, Fekete Béta, Kovács János, Balaton Gyula keszthelyi oki. gazdákat ideiglenes minőségű m. kir. gazdasági segédtanárokká kinevezte.
- (Nem kelt izgulni,)
ha íitra készül.' Vegye meg a Zalai Közlöny zsebmenetrendjét 80 fillérért, abban minden adatot metj-laldl. ' " \
- (Bugyács Vilmos halálára)
A »Bösendorfor« fodolo nem nyílik föl töhbé, hogy Bugyács Vili ujjai belemarkoljanak húrjaiba, aino-lyoknok olyan Istenáldotta ineatoro volt. Mint a havasok kristálytiszta forrásvízo, olyan UditÓon ömlöttek ujjai alól a Hzobbnél-seebb melódiák. Naturalista volt és dalszerző. Egy nagy magyar ígérotot magában rojtő bimljó a magyar nólafa virág-baboniló ágai között. Csak noni tudott a bimbó tökólotoson kifoeloni. Mindegy volt neki, hogy mit muzsikált. Lehárt, Strftüsst, vagy magyar nótát. Ujjai alatt bőszeitek, a Jm-,rok. Amikor zongorázott, szinto egybeolvadt hangszerével, szomóly-tolennó vált, csak a hangok domináltak. Mennyi szivet-lolkot gyönyörköd totó' órát szorzott hallgatóinak. Kitolódni soha nem lőhet. Es ez a szülotott zenei zseni sBohonk tanár* utódja is volt. Hipnotizálásával ámulatba,ojtotto nomcsak szülővárosát, hanem az ogész országot is. S amikor a hir szárnyaivá vette és flíkoro a logtökélotoaobh volt, — visszavonult. Visszatért a természet-hoz, .amelyet mindeneknél jobban szeretett. Gazdálkodott óa zongora-zott. Ez lott óloteólju, de egy bon végzete is. Szerette a barátokat, movt Ö maga ia tiszta aziv éa lólok-beli barát tudott lenni azokhoz, akiket szeretett. Halála minket,..barátait mogdöbbonfiaH^ hiszen férfikora logszobb virágában hagyott itt beimünkoí, kik rajongásig szorottük C'ü soha nom folojtjuk, K, J»
Mi történt a miksavári erdőszélen?
Egy útonállás izgalmas története a nagykanizsai törvényszék előtt
A drávavásárhelyi csendőrség egy járőre minap beszállította Brnlkovlcs József Ós Vin-czeties Kde miksavári, illetve fel-söiiüliály falvai lakosokat a nagykanizsai kir, ügyészségre. A csendőri jelentés szerint összebeszéllek, hogy egy este kimennek a miksavári erdőszélre, ahol német területről gyakran jönnek át horvát csempészek és különböző árut hoznak magukkal. Jó tenne valamit tőlük -szerezni . Az elluitáruzósl teli kö-velle. Egy éjjel hosszú karókkal felszerelve útnak indullak az erdőbe és lesbcálltuk, amig a jó szerencse útjukba sodor valakit, j^em kellelt sokáig várakozniuk, négy női láttak az ulon közeledni. Mikor oda értek, az egyik elkapta az első nő kezét, karóval ütni kezdte, majd Kicsavarta kezéből a csomagol és amikor a nő elesett, i\ földön még beléje is rúgott. A másik nőnél három csempészett csomag volt, ezek is n kél útonálló
- (Halálozás)
Németh Bándornó, nyug. állami elemi iskolai igazgató özvegye mu reggel visszaadta nomoa lóikét az Örök ElotUjrának. Fenteken délután temetik u nagykanizsai rk. sírkorl szer tar tástorméliŐl,
- (Felhívás!)
Ideiglenes vagy tarlós lakásváltozás n biztosító társasággal késedelem nélkül közlendő, mert ennek ol-inulaSztása jelonfóson akadályozza a társaságoknak azt a törekvését, hogy ügyfeleiket zökkenőn mentősen kiszolgálják,
- (Az ember, aki hazaballagott)
Thury Zoltán regónyo most joloat íauog az Uj Idők kiadásában. Az ember közöl negyven esztendője ballagott haza az örök élotbo s az iró uj élotro támad obben a kötetben. Thury Zoltán jolontkozik a mai olvasónál, aki valóban a legnemesebb oszközukkol dolgozó iró volt. Alakjait az élőt sodrából metszotto ro-meklio, történetei a novollairodalom lognagyobbjaival votokodnok s fa-nyarkás mosolya mögött a bölc.iok nyugalma sugárzik. Emberek, ogy-szorü polgárok kelnek életre képzo-letehen, olyanok, akik ma is itt mu-zognak közöttünk, gondokkal, töprengésekkel és apró örömökkel, Az elbeszélése bár o maga köményen dolgozott az előtért, a műfaj komolyságának mogíololőon mÜTOlto. Tanulhatnának tóio a piai elbeszélők. Elovcn mozgás fosziti minden darabjának korotoít a o körötökben remekművek caordultak ki tolla ulól. Az »Uj Egyotemos ltogénytár« gazdagodott Thury Zoltán kötetápol.
kezére kerüllek. A zsákmányt, amely különféle ruhuueniückböl állott, maguk között szélosztot--ták és később, érlékesitetlök. Feljelentésre u csendörök elfog" ták a kél utónál lót, akik csempészeket akarlak kifosztani és behozták őket Nagykanizsára. A csendőrök elötl mind a két 'gya-nusitolt beismert mindent.
.Most volt ebben az Ügyben a büntető főtárgyalás dr. Abnássy Gyula tanácselnök elnöklete alatt. A vádlottak a tárgyaláson büntetlennek vallották magukat és mindent tagadtak, egészen naiv védekezéssel. Az orgazdasággal gyanúsítottak azonban szeanbe mondták, hogy kitől sálit vásároltak. A bíróság szükségesnek tartotta a bizonyítás kiegészítéséi és azért a tárgyalást elnapolta, az'orgazdasággal gy»-nusitoUakut egyszerű kihágásban mondta ki bűnösnek és okol fejenként :it) pengő pénzbüntetésre ítélte. ítélet a legközelebbi tárgyaláson várható.
Az angolszászok katonai kSxpontté teszik Rámát
Rómából jelenlik ; A Vatikánban nagy nyugtalanság uralkodik, mert az angolszászok egyre nagyobb mérlékben • veszik igénybe Rómát csapataik számára ellátási központnak. Attól tartanak, hogy a város emiatt légi támadásnak lesz kitéve. A bíboros államtitkár felhívta az angol föparacsnok figyelmét erre a veszélyre és utalt úrra, hogy a szövetséges államok kor-.Hiánya megígérte, hogy iíóimlál nem teszik katonai központtá.
Az angolszász diplomaták elhagytak Helsinkit
Az Egyésült IAhunok helsinki követségének ügyvivője elhagyta u finn fővárnál. Az ügyvivővel egyidejűleg elutazóit 15 aiherikui állampolgár, 200 angol és más állampolgár, akik eddig az amerikai követség oltalma alatt állottak. A svéd követ Washinglonbim hivatalosan bejelentette, hogy átvette Finnország amerikai érdekeinek védelmét. Az Egyesült Államok Finnországi képviseletét Svájc vallatta.
Erőteljes japán elSrenymnlét Tévolkeieten
Tokióból jelentik ; Azok a japán kötelékek, melyek! a kantoni vasútvonal mentén nyomulnak előre, most már a Hszian-King folyó partján állanak.
Julius
3-4—5-én
Ősbemutató ! Budapesti premier előtt. 1 Ragyogó, szellemes, Ötletes német vígjáték NYÁRI FAOr Magyar vildghirudé Előadások kezdete: i*,,i6 és ?8 órakor.
mely 80 kilométerre vau Kvci-Lintól. A japán csapniuk zöm* Wu-Csoun keresztül tör előre.* hogy «ltoglaija a várost. A ICvaji-luiígi vasútvonal keleti oldalán olőnyomuló japán kötelékek elfoglaltak egy várost.
Mi van a hivatalos lapban?
A Budapesti Közlöny keddi, 118. száma közli a következő rendeleteket:
visszacsatolt területeken kiállított régi váltókövetelések elévüléséről,
zár alá voll ásványolajok fis párlási termékek forgalmának és felhasználásának szabályozásáról,
egyes társadalombiztosítási orvosi ténykedések díjazásáról.
H. kir. nanykaoi.Mi állami méntelep.
Árverési hirdetmény.
A nagykanizsai méntelepen július hó-C-án d. e. 9 órakor árverésen eladásra kerül egy 7 éves pel herélt ló.
APRÓHIRDETÉSEK
A i,I,> S
Megblshaló baj*r«HDt kereteit aton-untra. Rozgonyl-utca lt.
Fétaapea elfoglaltságot keres .Felsői glmnizlatk" Jeligéié a kiadóba. 2178
Borbélyb«bIdát felveszek SioiuuuVa, vagjM5ére. Oparnicza Miklós, CieoJNfg
I ADÁS-VÉTEL I
«itM!Jljyüu való rugtnjoa Mmtfaio eladó. Clin s kiadóban.
MAORT-gax palaokokbaai Fttva-
totók, tehergépek, mezőgazdasági és stabil-motorok rémire állandóin raktáron tnit; (génylö ivet éi lalvllágoiitáit nyújt Tentich Quisliv drogéria. MM
¦alaaok sürgősen eladók Erisébet-tér 15. 2179
1 drb tijonnan, kéilmunkival késiltett fajánBi aaalallaithaty eladó Cienpaty-ut 74. Il63
A oamanléru gyáitiihos irtó 2 ember éa I segédmunkás axonnal (elvétetik. Tomaiila Qynla cég, Királyutca 31. 2147
Mapeeoalka minden iienlán-kapható. BlAjegyiéieket felveizek. rojáaKeretkedéi, Magyir-ntca 0. - 2H53
Bainai eMdó, Érdeklődni Ctencery-ut IS. siám alatt. 3188
Arany ali nyakláne, gyltiU eladó Ma-gyar-ntia 37. - ¦ 2115
Bgy jdkatbsn lavó mély gyat^mtak-kaaal sladó. Ciw a kltdékts. 2197
üülünfíUk
a Xorgcayl-ntcátél Magyar-ule» 11 fi Sulal józief nivra aidló autó-vuatéil jegoallvány. Kérem s besaOieles megtalálót adja le a kiadóhivatalban luU-leai ellenében. 2IB4
Mindennapi IcveteiéibÓl OaixegyUi IAiaaflMIy«g«l bélyeggyojtéti célt .. M*gv«aua«k. Barbatila, ZaUI KOslOny ucikeastősége, ruponla délntia ti—7 óia között. Ei s hirdetés mindig érvényes.
papiros
kapható lapunk nyomdájában,
ZATJAI RgZUCNY
íinnl, bogv h Biírfi az éntllelektól és a v*plifE ilneklöl legalább ICO m. tivoliié-bili lofí vou. A nérttn az niffagokat fkaz-lakat. ítglvikall ugy kell elhelyOTml. hogy az uralk/idó flxél irányában nzok Szélessége és i1c haiRZUSápi jusson és hofv (Uz ételén ar uralkodó szél a szikrákat nc a ktiség felé vlpve.
7. Minden gazda kftleles pondoskortnl arrél, hogv a ar.érlln terményeinek behnr-dásn alatt, terménvei melled Állandóan vízzel telt kid, vatiy hordó éa ugyancsik vltzcl lelt legalább két veder, valamint egv c«flklv» ÍHÍOII rendHkerésre.
fl. A közös Wflrdn állandóan meefeleló számú lakar'mnvvíf, ásói, kapál éa gereblye! kell ké*zenléiben tartani.
9 Közős szértlk minden et>ész holdnyi Í1Í00 néovszöröl) terUIelét 3(1 m„ ezen teltll minden félholdnvl lertlMél ifl m. széle* IUmiH.iI kell a rakodó tObbl részétől minden oldal felöl elválaszianl. Az eerves asz'apnk, kazlak, boglvák köreit legalább 4 in. széles utat kell hagyni. Az asz. latrok és kazluk hosszúsága a 2* m-l, szélessége a 8 m.-t, magánná?-! a 6 m.-t nem haladhatta meg. A Klzulakat mladen Időben téliesen szabadon és Ifsr-tán kell tartani A». ott lekaszált Kivel, gazt a Mzös rakodóról azonnal ki kell
vinni.
IV. Fejezet.
TilrWx'o.it,... tntézkod«iek a bahordéi it ciépléi hloja alatt.
uralkodó szél ne vicye a ntlkrát a cséplö-szekrény és az asztag felé.
!) Cséplísre ewk olyan gázgépei 9™-bad használni, melynek lelkien zátt Hlz-s/ekrénye, a kémény belsejébe beépíted kifogástalan szlkrafo^la és nlvan liainn ládája van, amely vízzel, vacrv gőzzel elárasztható: amelyben a kihulló parázs, hamu, ialak azonnal elnllhaló. A napi munka belciezér.c uián a hamut vízzel te kell lotsoml.
10. A cséplAeén mellett leeslíbb 6Ö0 It. mennyiségű vízkészletet, legalább eev Hrb tsríonea fecskend őt, 3 drb 18 m* nngv-saru ponyvát, 3 vedret 3 ló szikracsapót és minden caéplfitfé ¦¦ melleit az elaö se-célvnvüjtáshoz menfószekrénvt kell tarlant. A fecskendő tartályának állandóan vízzel leltnek kell lennie. A csénlőgép kornyékén az olt riolporók számának megfelelő ó'vóárkol kell létesíteni.
11. A Jelen fejéréiben előirt rendelkezések mén nem tartása esetén, ha.figyelmeztető felhívásom ellenére sem pótolla a hiányokat, olt n cséplés folytatása a hiányok pótlásáig be lesz lil v.v
12 Az előirt tü-rendésze!I óvóinlézkc-désekhez nkkor Is alkalmazkodni kell, ha tflbb tulajdonos mezőgazdasági term*-nyell a határban eevcllcn ingatlanon hordja flsszc ós csépeli ki.
V. Fejezet.
Büntető rondelkezéiok
¦ rylgánnes4irw1.
18.103/1944.
Tárgy: Mezőgazdasági termények t«ztól való megévása.
JHrdetmény.
A M. klr. Betücvmlnlszter 100.0001 944. szám alatll rendeletében (og'allak alapián b hébarn iriijén lábonálló és a learatott mezŐgazdasáríl termények cvujlóhomba és gyultagatás előli fokezollabb védelmére elrendelem a kövelkczőket:
I. Fejezet
Leiratod termények védelme
1. Háború idején tűzveszély csökkentése céljából a keresztekbe rakolt mezőgazdasági tarményt olyképpen kell csoporlesi-taal, begy lehetőleg 10 keresztnél löüb egy ciapartba ne kerüljön. Az egyes cseppnek kö'üif lehetőleg 20 méler távolságnak kell lenni.
2. A keresztek összerakása után a learatott föld (ariéját azonnal te kell buktatni (buktáié Biiatis). Ha ezt azonnal eJvégeinl nem lehet, a kereszteket vagy keresatcsopertokat körül kell szántani.
3. Felhívom a meaégazdsiágl feglalke-ziat (WŐ lakosság figyelmét, liogv a földjén keletkéz* esetleges tüzek slfojlására alkalmis 'eszközöket (ásé, lapát, kapa, eke) kdlsö munkahelyére mindig vigye magával, vagy tartson ott készenlétben,
II. Fejezet-Szálas mezőgazdasági termények behoráisa, esépelésc és tárolása.
I. Szálas mezőgazdasági lerményl engedély nélkül a városnak csak elyan belső területére, udvarára szabad behordani, valamint olt csépelni, amely a legközelebbi liköházlél. vagy gazdosági ét'Ulcttél (pl magtár, kocsiszín, iáiíllój lcg.ilAbb 100 ni., illelőleg 2*00 keresztnél kisebb mennyiségű termény beherdása esetén legalább 50 m. távolságra van a szomszéd aszlagálól, kazlától, boglyájától, csllrélól, Daliájától pedig legalább 15 m. távol-aura fekszik. A távolságot a kérdéses belső területnek (szérűnek) az emlitcll épületek. Illetőleg a i ezpins/éd asztaga felé legközelebb eső' szélétől kell szá-milanl.
2 Mezöjgazdasági terményt lőporraktár-(öl és robbahóanyaggyártől legalább 300 m,, vasultói legalább l(i i m., állami és törvényhatósági úttól legalább 10 m., utcáiéi és szoinszédes kerítéstől legalább 5 m. távolságra kell elliclyeznl.
3. Minden mczlgazda (lulajdonos vagy bérlő) takarmányai géacscpléséro és arra, hpgy szalmát, vagy takarmányt a város beepitett területén, vagy udvaron akarja tárolni, tartozik engedély iránti kérvényét hozzám benyújtani.
Tiroléira nem szükséges engedély akkor, ha a szalma-, vagy takarnianymeny-nylség az egy heti szükségletet nem haladja meg, vajjy pedig, ha azl mennyiségre való tekintet nélkül olyan csűrben, vagy(pajtában tarthatja, melyek cseréppel, vagypafával vannak fedve.
•1. A rendelkezés ellenére engedély nélkül tárolt anyagot tartozik felhívásomra — felleabvlttlre tekintet nélkül — ktfllsé-im'h mOKlelelö helyre siillilnnt, ha ennek eleget nem tenne, az elherdást költségérc fogom végrehajtatni és a költséget közadók módjává fogom behajtani.
III. Fejezet.
Közős szérű lólosilése a (örményeknek a halárban valö elhelyezésére
l. Aki terményeit nem hordatja belsőségre, az azokat csak közös azérün, vagy a halárban lévő Ingatlanán helyezheti el, csépelhch ki és latolhatja
2 Közös szérűt abban az esetben kell létesíteni, ha a mezőgazdasági termények a helyi tűzrendészed viszonyok miatt sem belsőségen, sem a határban lévő ingatlanon nem hclyezhulók cl. Közös szerül közterületen, vagy magánosok által erre célra felajánlott magánterületen lehet létesíteni.
3. Közös szérű céljára csak légvédelmi és tűzrendészed szempontból alkalmas területet szabad igénybe venni. Az Ilyen irányú kérelmekel hozzám lehel benyújtani.
4. A közös szírüfé lehelőlcg annyi kereszt terményt szabad utána hordani, mint amennyit elcsépeltek. A cséplést megosztottan több helyen kell végezni és minél többet koresztból kell csépelni.
5. A közös szétüt kizárólag erre a célra szabad használni. A rakodóterületről a beliordis megkezdése előtt mlndenléle tűzveszélyes anyagot (pl. előző évi szalmát, kukoricás zárai, rőzsét) lehetőiéi' el kell távolítani.
6. A közös szérűt őrizni kell. A közős szérű kijelölésnél a tűztávolságok megtartására, de főként aria kell figyelemmel
1. A azérüskcrlbe szflkséglelcnll' bemenni, vagy olt dohányozni, nylll láncot használni, viqv tüzet avuitaní nem szabad. A szérűskert bejáraiénál és szérűskertben |ól látható, erre a Illatomra figyel-itieztelö <áb!ál kell elhelyezni
2. Tüzet rakni, vagy doliánvozni csak a szérűskert vafy beérett gabonatáblák szélétől 100 m lávoltigttan erre kijelöli helyen szabad. A lü/el, ha már arra szükség hlrfcs, azonnal cl kell ottani és vízzel gondosan le kell önteni. A szlvar-és cigarettavéget pedig cl kell taposni.
3. A szérűikor! határvonalától számltod T0 míler távolságon kívül asztagnt, vagy kazlai elhelyezni, vagy csépelni nem szabad.
4. Csépelni ciak 3—21 óráig szabad.
5. Oőzgépcl és nem villamoícnergfával hajtott motort ugy kell felállítani a csép-lésnél, hogy az. asztag mellé ne kerüljön. A hajló' és hajtőit kerekek közÖnVlcg-alább ft m. távolságnak kell lenni. Villa mosenergiával Imjlolt motor alkalmazása cselén i villamosmolort — az Indító és biztostli berendezés kivélelével — zárt motorházba kell helyezni,
6. Robbanémotorl cséplésre csak akkor 'szabad használni, ha kipufogója meg-letelő biztonsági edénnyel van felszerelve és a motor adagoló tartályába az üzemanyag a hordóból robbanási gátló Bjerkczeltcl Összekötött csővezetéken szivattyúval szlyható.
7. A motor közelében üzemanyagot (olajai) csak robbanási gátló szerkezettel ellátolt hordóban, vagy edényben és csu-.pán egy-egy munkanapra szükséges meny-nyííéget szabad tartani A többi készletet jól zárható vasliordóban a géptől és kazlaktól távol, elkülönítve, a nap heve ellen védeti, jól szellőztethető, világos és tűzbiztos kamrákban, a tűzveszélyes és lob bánó folyadékok tartására vonatkozó szabályoknak megteleléen kell elhelyezni.
8. Gőzgéppel általában csak nemlakolt terülelcn szabad csépelni, — megfelelő óvójotézkedések melled — a gózépités belsőségben Is megengedhető, haa szomszédos puhalcdésü épülcleklöl legalább 100 m. tüzlávlat megtartható. A gőzgépet lehetőleg ugy kell felállítani, hogy az
1. Aki a jelen hirdetmény IV. fejezetében a robbanó mn'orok, Illetőleg a gőz-csóplögípek felszerelésével kapcsolatos rendelkezéseket, amelyek az életbiztonságot és az egészség ollalmát célozzák, megszegi, vagy kijátssza, a Kblk. 111. §.ába ütkUzó kihágást kivet cl és egy hónapig (erjedő elzárással büntetendő.
2. Az (1.) bekezdésben íoglall kihágás miatt az cljirái az 1897. XXXIV. t.r, 18. íj-ónak IV. porilji értelmében a klr. Járásbíróság hatáskörébe tartozik.
3. Aki a jelen hirdetménynek, n tűzvész kiütéséi, vagy (erjedésének gálMsát célzó rendelkezéseit megszegi. %ngv kljálssza. a Kblk. 1II. iának (I.) bekezdésébe ütköző klhágiWl ktlvcl el és pénzbüntetéssel büntetendő.
Nagykanizsa, 1944. június 23-án. hü Polgármester.
NaffykaniíSBa megyei vároa polgármoatorétöl.
nd fiOB/kó, 1041.
Tárgy: Lábbelikén/letek be-jotentéee.
Hirdetmény.
A ^OO.DOO/1941. K. M ez. rend. 11. g n 2. bek. értelmében minden Ipriros és kereskedő, aki lábbeli készítésével vagy forgalombHhozalalival foglnlko/.lk, kö telert it ] n u Imi .in A\\ kldzletóben lóvé libbe'tokról ób zöldszlnfl utalvAnyokról be|«leutéRt tenni. A bejelentést legkésőbb julluu hó, 10 tg-a vAroii kőzella-trtiu hlvnlnlhoz kall beadni, uoyanult koll olöióleg kérni a hejoteméBhez szükeúgeb nyomtatványt 1h. A bejslon-(őbbe fölszabadított labliellftiJtAkflt nem ec-nbad belefoglalni. Akt a bejelenté* megtételét elmulasztja, vagy vnlótlnn adutokat vall, 0 hórmplg terjedő ol-zarAHsel büntettetik.
Nagykanliutn, 1944. Július 1 én.
juj Polgármester.
_mi. luUtts 5
A befognál begyhoüaég elnöhélöl.
Árverési hirdetmény.
Kíizliirré teszem, liogy a liegy-közsép tertlletén gyakorolható vadászati jog 10 évre 1944. augusztus 1-tol haszonbérbe adatik.
Vadászterület nagysága: 515 kat. hold.
Vadállománya: nyúl, fácán, fogoly. Bánatpénz: 100 P, kikiáltási ár: 100 P.
Bérbeadás határideje: 1944. év július 30. d.'ti. 3 éra Belezna köz-ségbon, a községházán.
Kelt Belezna, 1944. május 20.
Jeszek György
iit» b. elnök.
Nagykanizsa mogyoi vároa iwlgárnioateréjtél.
17.85H/IÖ44.
Tárgy: óvóholytervezete.
Hirdetmény.
!¦'(.;llílvom a város közönBégo figyelmei, hogy óvóhetyópltosl tervót csak az alább felsorolt óvófielytervezők kő-Bzltlitíiaok:
1. Bpltéal ongedólyt csak akkor lehet kindiil, Ik az óplteal ongcdóly Iránti kórelem mullékletót képező tervat az alább felsorolt ÓTÓhelylarvezö írja alá.
2 A/, építkezéshez acQksöges anyegot la csak obben az eselben utalja kl a hattaáff.
8. Ha valaki t'-pliínl engedély uólkOl készít óvóhelyet óa azt n hatóság nem tnrtja mogtelelöbelc és kötelezi mnjil njegfelolő óvóhely ópttéeóro ós Igy nz óvóliDlynplle» kétezures köllsógbe ke rlll, — másrészt engedély nélkül való építés minit kibágABt követ el ugy sa épltletoS nii rjíi a torvozo' éa a kivitelező sEskembsr.
Az óvóhelyópltés miniszteri biztosa által kijelölt óvóhely tervezők ísagyka-nlzsán a következők:
t. csoport:
Kljolölt óvóholytervozók:
1. Kbnedl fmre oki. mérnök, Csen-gery itt 23.
2. Nevöry Tibor oki. építészmérnök, OlaJ-uloa B-
A lenti I. osoportba (arlozók Jogosultak bárhol mlndenfélo óvóholy terv készítésére.
II. csoport:
Kijelölt klsobb hatáskörű óvóhtfy-tervozök;
1. Kalmár Zoltán oki. mérnOk, Sugárút 10/a, Klrály-u. 39.
2. Berkea Józset építőmester, Olaj-utoa 11.
3. Horváth Lipót építőmester, Csen gery-ut 17. és 18.
4. Nemecz József építőmester, Csen- \ gery ut ö.
B. Oeróos Oyörgy kőmUvesmesIor, Petőit-ut 64.
A fenti II. osoportba tartozók működési kőm esek Nagykanizsa m. város terllletére u Itt 1« csak olyan Ingatlanok óvóhelyére törjed kl, amely Ingatlanoknak védendő teljes létszáma vagy az ott védőit teljes létszám nem lépL tat n 70 lót és egyetlen épOletOkne-m magasabb a pincén klvlll két eraelet-aornái (például löldszlnt és egy omefet), kétemeletes ház már több, rotot két emeletsor, s amely óvóhelytervexós a m klr korcekedeleraugyl mlolsztor ur 127.000/1929. Hzámu rendeletének (Budapesti Közlöny 1924: évi 132. szám) 1. fi 1. bekezdés, ir>. ponija szerinti kOlönleResBég mértékét ol nem'ÓM.'
A II. csoportbeit kiiebb hatákkörO óvóhely tervezők tervezési engedély* az engedély visszavonásiig, de egvelőre folyóévl Bteptamber hó 1-Ig-larC
Nagykanlzia, 19-14. Június 20.
2170 Polgármester.
ZftLAI KéZLÖNV
rotiTtKai NAPILAP
Kiadja: „Kíiokídaeigl R. T. SagyKaatM. Felelős kiadó: Zalai KAroly Nyoliif.tott « „KBigaidaaágl R. T. NsgykanluV nyoMdáJáhsa Nagyknnizián KyomdUH t*l*J:'Zai«i Kártíy
ÜBfler-lHSmann Elek vaskereskedésében
sin-, rud- éa patkóvas-, tóvátibá szeg-
Hoffherr-aépek, gépvxíj,' oampAfn/íém és golyó, o.apégí itiónvlesót altatéxem.
líöIflLit VILLAMOS ÁRAIVI-WSSS^ SZOLGÁLTATÓ RT.
Mfomszamlnk fizetése, reklamációk," hibajelentések, ízaksz'erü felvilágosítás njinden villamos kérdésben
délelőtt 8-tól délután 16 óráig. Cscngery-ut 51, telefon 294.
?26631
Gin:
fieiidlokosat:________1;.__:
\i Táboripoala:___________
84 ¦ évf., 150. «z liiftifn iiii...........,
Nagykanizsa, 1944. július 6. csütörtök Ái
>•¦ 16 fillér.
JSa»rk6szto8tó« ös kiadéliivutnt: K6-ut 5. szám *ierktí*i/,((wéRÍ& ktadöblvnlall toluton 78. sz. , , Megjelenik mindion hétköznap délután
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Blótlzetésl Ara: étty houapra * peoflö 30 (Utót negyede-vn: 12 pontó 40 fíllór. !¦ ^« Kirycfl nxam; bo.tkö?nan 16 lii),. sxomMmn 30 tfll.
.Qaranovigi szakaszán sikerült megállítani a bolsevisták előretörését
Az inváziós arovonalon tovább tart a oaeni támadással kaposolatos tengeri felvonulás
Normandiában :\y. angolszászok snlyoH tüzérségi olókószitó tüz után támadást inditottak a Bavoux Caen útvonalon. Krós gyalogos és páncélos kötolókokkekl támadtuk ús boros harcok fejlődtök ki, molybon i a németek az ellenségei mindenütt visszaverték. TiUytől dét^ nyugatra több angolszász előretörés összeomlóit. A hidfótól nyugatra %6b)í nap tovább tartottak n- súlyos olhárito harcok. A némotok az angolszászok támadásait visHxnrotottúk óa súlyos * TMEtoHügokot okoztak az ollonfóhmk.
Azokat az angol éa amerikai orőkot, molyok Iw tudtuk nyomulni a né-mot állásokba, ellentámadással Ismét kiindulási állásaikba vototték víbz-hxa. Nohéz némot ropülógópok a Normondiáhan összogyultollonségos hajókat támadták. Egy rombolót és egy ötezer koieskedoloii hajót ol-süllyesztottok és ögy cirkálót sulvo-san mogroi igáJták.
A legutóbbi néiuot joloutÓHok közölték, hogy
London továbbra is súlyos megtörli tűz (dalt áll.
Tegnap támadás-szünet volt a normandiai arcvonalon
Az fnterinf jelenti Berlinből : Az előzönlósi arcvonalon szer-ián' nem intéztek támadást Caen fórséfíéT&n, inert a keddi napon elszenvedett súlyos v-wz teségeikfet eddig nemi tudták pé
törni. Cartruit romjait a német
iák. Az angolok a C a re n tanból Pariersbe vezető ut mentén többször megismételt Itúrtadásn véresen összeomlóit a német elhárító fűzben. Lahnyc, dc I3b-ni' lérségébeen ismételtén meg-4isztjtolták a'németek a terepet az oda betört ellenségtől, Közben sok fdgiyot ejtetlek.
ütegek állandóan tűz alatt tart
tiincs szünet a szárnyasbombák támadásában
' Az NTI ismerteti a londoni rádió jelentését, mely szerint a Hímet szárnyas bombák tegnap
és mára virradó éjszaka folw tallák támadásaikat Dél-Angíja területei ellen.
Pusztító támadások a Szajna-Öbölben felvonult : "\' ' angolszász hajók ellen
Berlinből jelentik : N'ómet röpülő' ¦kötelékek tegnap éjszaka támadást intéztek1 az ellenségnek á Szajna-öböll>en tartózkodó hajóegységei ellen. A támadásba az angol amerikai torpedórombolók is beleavatkoztak, 'A németek cl sűll vesz teltek egy 5000 tonnás kereskedelmi hajót, 2 cirkálót súlyosan rneg'-tónüáltak. Német repülő köte-
lékek ezeken kivid egy 7000 tonnás megrakott kereskedelmi hajót is elsüllyesztettek, egy másik rorítKolót olyan súlyosan megrongáltak, hogy kénytelen volt tüzelését beszüntetni és visszavonulni. Egy 10.000 tonnás hajót oly súlyos találat éri, hogy oldalra fordult és lángokba borult. J '
A helyzet az inváziós front torkolat-vidékéig
Berlinből jelenti az Interihf: Az1.inváziós tengeri-észen csütörtökön hajnalljon és 'különösen ií Szöjna-torkóiat vidékén a helyzet, nem mutat lényegesebb változást. Az, Órne torkolatánál továbbra is olt tartózkodnak n partraszóllitó hajók*. Ezeknek nyilván az á'rendeltetésük,hogy
támogassák a Caen 'előtti arc-vonaíszaka'sz támadásait' Csütörtökre virradó éjszaka ismét ott tartózkodott a Courbet csatahajó, ezen kívül három cirkáló és több romboló. A szállító hajók száma megszaporodott A hadihajókat mesterséges köfl védelmezi és a felbocsájtott léggömbök.
Jelentés a keleti arcvonalról
A koloti hadszintéron a német caapatok a köitópsó ssakaözon kisebb helyi arcvonal megrövidítést hajtottak végre, melyet torvszorüon végezték. Kiürítették Kovol városát. An -arcvonal -középső szakaszán* Ba-ranovicai és Malodocshö között ko-' niény küzdelem folyt. Baranovicui-
nál a némotek súlyos voszwségokot okozva az ollonségnok, fölfogták u záró ólláspK. ólótt a bolsevistákat. Minszktől délnyugatra a német kö-"tolékek tovább küzdöttek inoguknt visszafelé. A - várostól északnyugatra visszaverték a bolsevisták orós tá-
Ifitro is folynak aiiarCok. Polocktól nyugatra és északnyugatra a bolso-vinták sok rntncéloK támogatásával indított -támadását vÍHHzavorték;imi-kózlwn sulypfl Veszteséget okoztak az ellenségnek. A német esataropölfi ezredek eívdményewn támogatták a lindsorog olbáritó harcait.
A bolsevisták beszüntették támadásaikat Baranoviositöl keletre
Heves utoai harcok Mslodeosno városíbin
A bolsevisták Minszktől dÓÍi irányban előretörő osafiatai az ólmait 24 órában Ilarnnoviesi felé
inodását. Malodoésno városáórt tar tanak a harcok. Vilnától óexitkke-
nyomultak olőro, hogy elfoglalják ozt a fontos átjáró íoroi»t. Egy másik csoport a Dünabmgtói délre onó vidéken gyülolcezótt, hogy a Utino középső folyása foló törjön olóro és általános oTonyoinúlással kézre korítso ozt a fontos folyó bzo-kaflKt. A Baranoviositöl kolotre össz-iwntositott páncélosok éa hatalmas lövész alakulatok több kilométer
Hzétos térülőtől foglaltak ol. azonban a némot oldalazó támadások következtében oly sok veszteséget szenvedtek, hogv Ix'szüntollók támadásaikul. Általában a Barnnovicsi !•¦/.¦< ¦ koszon sikorült ti hnlsovisták kotot feli; iiiinyuló olómUirésót mecálh-tani.. A 'inalodiH'siioi >földszoroaon kőt pi'rfíi'élos alakidalnak aikorült bohntolni a városba ós hevesi utcai harcok alakultak ki. A Vilna foló m'Qiniilct szovjnt csapatok olérték a v'llnai .szakaszt, ahol a némátok hkáff álláara kényswritetlók uz ollonsóajet.
Három súlyponton folynak kemény harcok Olaszországban
Olaszországban ujabban há- I rom súlypont alakult ki. A méffi I mindig 'Slceunátői északra álfó\j német kölelőkoknek sikerülL
francia szakadár csapatok valamennyi támadását elhárítani. A Trasimeno-tóiiál igen kemény ide-oda hullámzó harcok után a német vonalukat néhány kilo-
méterrel hátrább vonták. A harmadik súlypont az Adria parti szakaszán vati, ahol .a harcok a kora reggeli óráktól Westi órákig larlotlak. A némcrjrfcináto* soknak sikerült minden áttörési kísérletet lueghiusitnui. ugy hogy a hőmet fővonalak délután Is érintetlenek'maradtak.
Az olasz arcvonal másodrendű
Berlinből jelenük : Az olaszországi kemény elhárító harcokat, melyeket a német csapatok két hónap óta vívnak, továbbra is a szívósság jellemzi, műivel a németek valamennyi szakas'z birtokáért küzdenek.'Az itáliai .arcvonal ma csak másodrendű jellegű hadszíntér, így . a német imduczelüséu nem
.szándékozik az oiiarii hely-
zetet oda hom'lelt uj erőkkel nUifnietfíen m^gitáUoZ-tatni.
Viszonl a német csapatok azt a fontos és döntő feladatot teljesitik, hogy lekötik az angolszász haderő egy részéi és igyekeznek minél több veszteséget okozni nekik, hogy közben saját hareí erejükéi kíméljék.
Tegnap és ma fiém/étország északi része felett jártak az angolszász bombázók
őszakaincrilíai bombázó kötelékük röpüllek be erős vadászvédeloniuinl a Német-öblön koivs/tüf a Birodalom észuki részéin.'. A támadás orós német elllái itú.sba ütközött. Az időjárás igoii változó volt. Az ellensége,-* köteb-kek, mihelyt « légvédoimi uto-gek megkezdték a tüzolést, nyoiu-ban megváltoztatták irányukat, hogy ily módon kikerüljék a légvvftelia$i ik batssköret.
(.MTI) Az Intoriní az éíizaknmo-rikai nspülő kptolókok fösankttótnot-orazág fölé történt- bercimlósóről .ugy értósült, hogv ezúttal (tstipán kisebb Oírységokrói' volt «z;ó, tujin ugy, mint* az olózó beropüti'isi-k alkalmával. A kiéli öbf>l téi-ségéljon lovó kerülőtök voltak a célpontjuk. ¦lObljen a térségben a némot lótrvi'--diihni ütegok liahÍMOaan táma<ltak a bombázó ííötolékekot. .
Csütörtökön a . reggeli órákban
t
Partraszállt bolsevista alakulatokat semmisítettek meg a viipurl {öbölben
A keleti hadszíntér északi szakaszán a karéi i;ű földszoros j több j Helyén a finnek- \7ssznverték az ellenség támadásait,, igy Kerembovnál és Vivien-Uiel. Néhány helyen a bolsevistáknak mégis sikerült ]>etörni a -áinn állásokba, mire a finn csapatok kissé hátrább vonultok. Az!
clUenség jelentős erőkkel partraszállási hajlott végre u viipurJ öbölben. A finn csapatok súlyos harcokban megséniünísitct-ték a bolsevista pui-miszáJIókat. A finn és a német vadászok eredményesen működtek-'itiözne és A'Vgütt összesen 19 szovjet gépet iőttek le. .j f
3
ZALAI KÖZLÖNY
1944. juUus 6
Az uj polgármester
« városi tisztikar ttsütolgésu alkul-mával beszédet mondott. Szavai ugyan csak a nagykanizsai tisztviselő-családnak szóltak, mégis a »to-ronvoiN túl is visszhangot koHottok. Volt valami a» itj polgármester tw-{tzédétien, ami a szokásos hivatal-¦ remik i intelmek keretén tul uiog-íftíiítt' a várna közönségeitek fület, rlií^en a polgármester szava, ha hivatalos minőségében, beszél, bárki elüti történjék is az, súlyánál és tekintélyénél fogva mindig a logita-gyohb" figyelőmro tart igényt. Veit valami a "|X)lgáimoster Ix'Szédébon, Ami búi kíesondült egész egyénisége, lelki konstrukciójának rendezettsége, jelleme, gondolatvilága, felelősségérzete, városigazgatási tn)Muw.tnlt-míga. Látszott szavaiból, hogy jártttí ii ^városházi fronti minden szaka-Bxáu. sót óvóhelyén is. Megvan a maga saját véleménye, éppen ezért függetleniteni tudja és akarja magát műiden kifolyástól, minden kisajátítástól, inindon el ködösítéstől. Tud a saját láhán járni, nincs szüksége »szvit«-ix), de nem új tfir inog som-miféle smellékkomiányt^ atogvaii u maga éles Ítélete, gyors olhatáro-zúképességo. esOlokvo erője. Nem iohol liefolyásolni. de logkevésblié megfélemlíteni, vagy "faihoz álli-tani«. Búr nem ismeri még városát, amelynek élére a kormány bizalma állította, bár íiiétj újszerű számúra Nagykanizsának jelenleg forró vá-roapolilikiti légköre, a kószált város: házi helyzet, szükségét látta kifejő-xésre juttatni, hogy nemcsak valialja a kormány megbízatásút, umeb. ót ennek a nagvmultu városnak (Kilgárniostori székébe ültette, hunéin komoly elhatározása, hogy küldetésének minden tokiutotlxm elegét tesz, a multat lezárja és ezután más légkörnek kell kifejlődnie Nagy kanjz.san. A bék-o vur.ost i^itc mun fiát, a város fejlődését a polgárság .jólétének biztosítását és főleg a keresztény és magyar nemzeti eszmétől az egész vonalon átitatott városi életet kell ebből a légkörből kitor-iiielni.. '
Akik a szavak között olvasni, tudnak én az első jxdgarmostorí beszedői helyoson értelmezték, azok megértik, hogy Nagykanizsának ezentúl másnak kell lennie. Mindaz, tűni eddig törléut, magában' még néni elég egy uj szellemű és uj gondolkodású nemzőt kobelóbon egy' uj városi épület felépítésére. Az élet minden vonalán meg kell szűnnie annak, ami volt. Uj vágányokra kell terelni Nagykanizsa belső éiotét, |hj-litikáját, gazdasági iKU'cndozését, Komolyan, a felelősség és a következmények teljes tudatában koll hozzálátniuk a folelős tényezőknek a város feilódéöót célzó munkához. ¦Ehhez nem elég ogyodül a polgár-mesler.és nem lehel miftttont »n torony ulól« várni. Mindenkinek részt kell vennio u közös és ogyüttos építőmunkában. Mindenkinek, aki igényt tart a nagykanizsai polgár megtisztelő nővéré; jiolgáruiostor-nek, tisztviselőnek, városatyáknak, ii város' ogész közönségének. Valamennyinek a legszorosabb és legőszintébb egyséében. Csak így loltot építeni az uj idők uj Nagykanizsáját, amely lorázta a múlt porát magáról, múzeumba zárta a harci bárdot és nem akar múat, mint az uj lelkiségen keresztül újjászülető magyarságot. Olyant, amely egyéni
Gáspár István gyorsíró-és gépíró
a tanítás folyó hó 6-án, csütörtökön kezdődik a Líceumban.
törokTÓsoit, érdekeit alárendeli ^ a nagy ogvotoiuos nomzoti, városi ér-dekeknók. Olyant, nmeiyhól ogy ogé-Beorí uj1 embertípus teremtődik, aki büszke arra, hogy- a 20-as honvédok, a 18-as bakák városiurak polgára és városáért, a közösségért minden áldozatra kész.
A nolgáruiQstor komoly bemutatkozó beszédéből érthetett mjudonki: akit illót. .Mert sokkal több volt.
mint egvflzárü válasz a tisztikar üdvözlésére/Zászlóbontás ogy uj t6-rosi ólotre. Felhívás a gótra a. tiizcn-kottodik órában. Komoly ée mégis családfői figyoimozíotós ™ au ui embur, az uj "Kanizsa azámára.
Nemcsak az uj polgármester, hanem az uj Nagykanizsa friss, életerős, kemény, férfias hangja volt.
A jövő Nagykanizsa szólott...
REZSŐ
A zsidó hitközségi székházban nyilik meg a nagykanizsai középkereskedelmi leányiskola
Nemcsak Nagykanizsa, hanem az egész vármegye nagy érdeklődéssel kiséri a szervezés alatt és Őszi megnyitás elölt álló nagykanizsai női középkereskedelmi Iskolának llpyót, amelynek tárgyalása a július havi megyegyU'és napirendjén szerepel.
Az iskola szükségességét bizonyítja, hogy az első évfolyamra máris jelentkezett 70 leánynövendék, a másodikra is 27. Minthogy a jelentkezők nagy része az őszi beiratkozáskor jön, valószinti, hegy még sokkal nagyobb lesz a létszám.
Illetékes körök az uj intézet számára a Zrínyi Miklós-utcai volt Izr. hitközségi székházat jelölték ki, ahol "a rabbi és a világi elnök lakott és amelynek helyiségei teljesen megfelelnek a leányiskola céljaira. Vitéz dr. Simoufay Lajos polgár-
mester is a legmesszebbmenőiéi; pártfogolja a leányiskola ügyét.
Nagy baj-.azonban, hogy Időközben a kereskedelmi leányiskola céljaira kijelölt helyiségekbe a zsidó lakások bútorait raktározzák,, és igy késleltetik a leányiskola helyiségetnek alakítását és berendezését, ami könnyen maga után vonhatja az Iskola késedelmes megnyitását is. Nagyon fontos volna Zalacgyerszegről megszerezni az utasítást, hogy ürítsék kt a szóban forgó lakásokat és engedjék azokat át haladéktalanul az Iskolabercndczés céljaira.
Meg vagyunk ^yözödye, hogy illetékes tényezők soronklvlll intézkednek és ezzel Is segítségére sietnek a magyar kuliura egy ujabb őrhelyének minél előbbi létesítéséhez.
Hogyan öltözködtek a j^onfoglalo.magyarok?
— 1000 éves magyar divat —
iwt, rajzol, vagy leírást oh Hiszti toltak. A honfoglalók nihúzKodúsáról
A ruházkodás divatja mindig érdekes, mórt visszatükrözi.a.kor szellemét és az emberek gondolkozás módját. Nem véletlen tehát, hogy a Formákhoz annyira ragaszkodó bárok korszaknak á„djvátja is túlzottan jKHiipás, színes és költséges volt. l)o a mai leegyszerűsödött életű, esak a lényeget korosé kor szellemét is hívón megmutatja a mai divat, amely ftz előző korokhoz képast egyszerű és egészséges.
A magyar oiubot* különlmn is mindig az egyszerűséget szerette ruházkodásában. Bizonyítja ezt honfoglaló őseink ruházkodása is.
Őseink öltözködésóról jóformán csak a külföldi krónikások loirtísá-ból Kzoixrzhetünk tudomást, meri az országunkban állandóan pusztító háborúk minden abból .a'kórból származó ilyen vonatkozáau magyar ké~
egyetlen magyar emlék beszél; ú hciiyi templom eszlopfójén levő dombormű.
Kény község, a Garam partján fekszik. A templom a XIII, század-ban.'épült. II. Endre király Omodo nevű ispánjának felajánlásából. 0 í/iíyanís, amikor királyával a szont-föídi hadjáratra indult, fogadattnnt^ tett a' prépostság megulapitására. Ma már nem tudjuk, hogy, miért, talán elesott ti hadjárat folyamán, do u fogadalmát IstvAit novU fia váltotta 1k>.
A tomplöm a magyar középkor etrvik. legszeblt alkot tusa. Idők folyamán többször tönkrement: l-ogutóbb a múlt század végén hozták" rendbe és állitották vissza eredeti Árpád-kori formájába. ¦
i\ gombot a honfoglaló magyarok hozták be Európába
A templom egyik oszlopfőjén látható az emiitett dombormű, lígy va-tlásziolonotot ábrázol, molynok főalakja ogy nyilazó vadász. "Ugy van öllözvo, ahogy' ma öltözik a magyar parasztság: tején kucsnia, kabátja végig gombolt, a nadrágja azük, combhoz simuló, őseink ruházkodása olyan volt, ahogy ma öltözködik a talu nópo. Teli ídólwn köd-mönbOités inentélKm, nyáron [tedíg az előbb" emiitolt zubbonyban jártak. Még a csizmájuk is olyan volt, amilyen nm, csak a csizmájuk orra volt bogyesobb. Csizmájuk . koleti szokás szerint sarkatlnn volt.
(-élszorü és egí-szséges viselet volt ez, olyan, amoly véd a hideg ellen ós nom akadályozza a szaban mozgást, 'rorméfizotes is ez, hiszen őseink harcos, lovas omlíorek voltak.
A honfoglaló magyarok ruházkodása Kurópa hépoi számára ujdou- I ság volt, mert Kurópában nem is- I
flz „ümög" ezer év
("tsoink »ümögnok« novezték. Vo~ bér vászonból vagy gyolcsból készült és térdig ért, ugy'bogy kifohárlott a csÍ|)Őig, vagy combig érő kabát alól. Egyszóval níLgyjábol olyan volt, mmt ogyik-maalk vidék mai visolote.
Változatlanul maradt meg a magyar nők öltözködéso is faluhelyen, u honfoglalástól a' mai időkig. Az
merték a kabátot. Kurópa H6|WÍ év-ézi-edek éta ugyanis ingszorü ruhákat viseltek, molv vászonból, vagy bőrből készült s' ezeket tüskékkel, csatokkal ,ka|K-8okkal és szalagoklud tűzték össze, inort nom ismerték a gombot. A bombot ugyanis a magyarok hozták bo Európába a ozzol egj'ütt az uj divatot ía. Toriuészoles, hogy ezek a. gombok nem olyanok voltak, mint mu. Nem csontból, eoluloidból, vag>' cérnáWil készültek, hanem fából, bőrből, vag^' fémekliól.
Ilonfoglalíbőseink öltözködésükkel uj divatot toromtöttok, amely ellor-jtxlt az egésa világon.
Külön 'érdekessége volt !1 magyar öltözködésnek a ritha alatt viseli ing, amoly ebben a formájában szintén ismoretlon volt Eur6]Hiban, inort az európai népok, mint már emiitettük, az inget fölső ruhaként viselték.
alatt alig változott
akkori asszony is kendővel köté>tte be fejét, ugy ahogy ez ma is szokáa-ban van. l'elsörnhakónt kellős inget visoltok. Az alsó ing bokáig ért, fehér vászonból, vagy gyolcsból készült, bő ujjakkal, az aísó szegélyót valószínűleg ki is hímezték. Erna az ingre vették fol a felsői, umoly térdig ért, sziikobh volt és dus lum-
zé»okkol diszitotték. A tóli időbsn a nők prémmel l>ólelt kö|*nyt, va|rj posztóból készült. Ez . is himzett volt.
A magyar, nők akkoriban óppoat ugy, mint ma szorotték a fehér színű ruhát. Valúszinüleg innnn ered a »fohérnep<{ olnoTozés is.
Aliogv ma szemtik a nők aii ékszereket .ugyttriuiry szorotték akkor is. Minden honfoglalás kori sirba« találunk a nők csontjai mellet* fülbevalókat, karpi'iwel, gfyürükjD* ás nyakláncokat. '
A fülbevaló két részből állt, ej* kapcsolóból (ft a gyöngyből fcfezuft függőbél, amelvet láncszem crosi-tott a kapcsolöboz. A nyakukban többaoros gyöngyfüzott hordtalc. Kari»roctu'k és gyűrűik aranyból, ezüstből, vagy rézből készültek művészi kidolgozásban. A honfoglatá*-kori magyar ötvöHmüvéezet hirtw volt fojiottaí^géről ogész Kuró|)áhan.
A magyar nép öltözködéflo tohát a honfoglalás óta nem sokai váilo-zotl, épiKin- eziírt szt*rotnibik' éa ba-CBÜlhünk kell. mert lionfoglaló Őaeinkre emlékeztd.
Pali Anirm
k KÖZÖSSÉG ROVáTA
íjra a nyilvános árek-óvóhelyek állapotáról
Kaptuk az alábbi sorokol: Igt'n tisztelt Szerfcesrlöség! Bi/.nlontmnl fordulók k<ídTfcs lapunk Szot•k^vs7.t^í.ségéhele,¦ mert tudom, hogy a múltban is nagyon sokszor eratni'ónyt értünk el nyilvános fclszólnlásninklcnl. Mostani panaszunk ti következő;
— Mint tudni inóilóztatlk', uz Et'zsélwt királyné-téren van egy iui[Ly költséggel épített -bunkeT* légoltitlnw Célokra. A nagyközönség .szívesen vette a város vezetőségének gondoskodását, de sajnos, ebben nincs köszönet. A közönség, főleg a .suhancok, akiknek utjn arra téved', de Tö-leg az Erzsébet-téri körhinta látogatok kedvüket lelik abban, hogA' összetévesztik a zÖldszimV re festett 'óvóhelyet, (mit méfi Király tanácsnok idején építettek 11 váYos kellős köze|>ére) a légoltalmi célokat szolgáló bun-' kerrel. Teszik ezt olyan módon, hogy komoly esetben nem lesz ember, aki be inerne iUQiini a "bunkerbe , nwrt a bejárat olyan állapotban leledzik, úgyszintén a környéke, hogy az mindenkit l'elliáhorit. A minap történt, hogy megszólalt a sziréna és a tömeg a bunker Télé rohant. Nagy volt azonban a felháborodás, nnükor be akarlak menni és nem tudtak1 bemenni az óvóhelyre, mert a bejárást lehetetlenné lettek lelktis-meretleu teremtések. Az egyik od a mének ült asszony rosszul lelt és elájult, az egyik nnentŐ-szolgálatosnak kellett karjáu kivinme a levegőin; ,a gépek áthúzása alatt. Hátez most már tűrhetetlen. Itt valaminek történnie kell. Talán ajtót kell a nyilvános , árok-óvóhelyre alkalmazni, amelyet csak akkor nyitanának ki, ha légiveszélyt jelentenek. Leheletlen állapot, hogy.a közönségei, főleg a su-haneokat.ne lehessen megfegyelmezni, hogy larlsnk be azt a rendet, amit még az oktalan állattól is megkívánunk a házunk" táján,
Aláírások-
Niptir. Julin- 6. Csutoitolr. Róm. kit. halas pr. • Protestáns Ézajás.
19-14.. július 6
ZALAI K6ÉL6NY
s
Leventéket képezitek ki a v*s- és gépipar számára
Kóllóle kiképzett ét Jelantöt ktdvsz-ményekst kapnak a |albntkezök
A Levente Hirközpont jelenti)
A vas- és fémiparban a szakmai utánpótlás biztosítására a honvédetmi miniszter — a kultusz- és iparügyi miniszterek, kel egyetértve ~- kiképez egyelőre ÍGOO leventeifjut. A le-venteifjuságol felszólították, liogy jelentkezzék a kiképzésre,
A jelentkezőket kiképezik választót* szakmájukra, és még más hasznos tudnivalókra is : mint a gépkocsivezetés, traktoros 1 cséplőgépkezelés, stb, Ezenkívül jelentős kedvezményeket is biztosítanak számukra. Külön leven te-t anonootthonokban helyezik el őket, teljes ellátást és zsebpénzt kapnak! s állandó orvosi felügyelet alatt állnak. Első felszerelést, ruházatot magukkal visznek hazulról, de később bekapcsolják őket a kedvezményes ruhaakVióba. így a jclerrtkcz'ő leventeáfjak a sokoldalú-kiképzésen kívül különlegesen VtÖ* nyös helyzetbe kerülnek,
A kiképzésre 1 1 éves, legalább fi elemit végzett, testileg és/szol-lomileg ép, magyar állaímípolgár ifjak jelenlkezzcnek. Nem jelentkezhetnek a .Budapesten, a főváros környékén, nagyobb vidéki ipari gócpontokban, vagy azok 40 kilométeres körzetén lakó ifjak, a hadiárvákat előnyben részesítik és ők ezekről a helyekről is jelentkezhetnek. A jelentkezés önkéntes, de .jelentkezés után visszalépni csak külön engedéllyel lehel.
Két-három évig tart a kiképzés Budapesten, Győrött, Ózdon és Diósgyőrött A kiképzendőket a hadiüzemek alkalmazzák, az oda belépőket a honvédelmi munkakötelezettség alapján igénybe veszik é-s szolgálati vagy munkaviszonyukban megmaradásra kötelezik.
A vas- és: gépipár körébe taiiozó szakmára kiképzendők a gyárakba lauszerződésset lépr nek Iw és a kiképzés befejeztével segédvizsgál tesznek. (MIK)
SPORTÉLET
Gyékényesre utazik a Sáska levente
A nyári idényben csupán Kis-ksuiizsa csapata, a Sáska Levente készülődik komolyan az őszi bajnoki mérkőzésekre, hiszen korszakalkotó esemény lesz Kisknnizsa sporttörténetében, midőn a Sáska Levente Barcs, Gyékényes, a két szigetvári.csapat. Csurgó, sth. csapataival együtt a kapósvári alosztály I. csoportjában szerepel. Vasárnap Gyékényes MAV csapatának adják vissza a látogatást a sáska labdarugók. Kisknnizsa csapatának valószínű összeállítása : Kuzma -— Perkó, Jámbor — Mujzer, Gazdag, Horváth I. — Herceg, Németh, Kiss L, Miilei, Horváth IV. Tartalék ; Kiss II. A mérkőzésre hatalmas szurkolótábor is elkíséri a Sáska LE csapatát, mnely reggel -1.20 órakor vasúton indul Gyékénvesre.
Vitéz tűidre László államtitkár felülvizsgálta Zalaegerszegen a zsidókkal kapcsolatos rendelkezések végrehajtását
Zalaegerszeg, július 6 Vitéz Endre László belügyi államtitkár, aki a magyarországi zsidókérdés végrehajtásának legfőbb Őre, egymás után jelenik meg; uz ország legkülönbözőbb részeiben és váratlan felülvizsgálatokat ' tart. Tegnap minden előzetes értesítés és kíséret nélkül Zalaegerszegre érkezett, felkereste dr. vitéz Hunyadi László alispánhelyeltes-föjegyzőt és annak társaságában gépkocsin a zsidótáborba hajtatott, ahol felülvizsgálta a zsi-
dókkal kapcsolatos rendelkezések végrehajtását. Jnnét az államtitkár nem tért vissza n vá-' rosba, hanem1 azonnal tovább utazott, miután megelégedését fejezte- ki a zalaegerszegi hatór Ságoknak a rendelkezések- végrehajtásával kapcsolatban szerzett tapasztalatai felelt. A megújhodott magyai- élet fiatal, friss lendülete volt az államtitkár Zalai kiszállásában, annak példát-nvutntó gyors és alapos lebonyolításában.
Első látogatás a Balaton-iétló nagykanizsai strand-paradicsomban
július elsején megnyílt ismét a nagykanizsai városi átrandfürdö. Sokan azt hitték, hogy a zsidók hiányozni fognak és ez éreztetni fogja ! hatását a pénztarnál Is. Személye- * sen győződtünk meg róla, hogy nem ugy történt.
A kanizsai strandfürdő példás tisztaságával, rendezettségével és egész környezetével nyomban megnyeri a szemh'dőt. Szinte látni-véljük azt a kezel, amely látatlanul ott van mindenütt, mindenre vigyáz, mindenre gondol. A modern testkultúra, a nemzeti sport fejlesztése, pihenés és üdülés szempontjából valóságos áldás a nagykanizsai városi strandfürdő, amely a mai korlátozott nyaralási lehetőségek között jól pótolja a drága Balatont.
Az Idén különösen szép és vonzó a nagykanizsai strandfürdő. Markjának eröyödö, izmosodó fái jótékony árnyékot vetnek a bejárat közelében felállított asztall-tennisz pályára. A rádió állandóan szolgáltatja a zeneszámokat és bemondja a híreket- Anyák gyermekeikkel mind nagyobb számban keresik fel a strandfürdőt, amely klsmedencéjévcl, homokjával a gyermekeknek igazi paradicsomot jelent.
Delelőttönként, mint azelőtt is, kevesen vannak, kivéve a sportolókat, de ebédután megkezdődik a nagy népvándorlás, amely egész 7 óráig lart. A délutáni hivatalos órák után, az irodákból, hivatalokból, üzletekből jönnek sokan, hogy legalább egy-két Órát csendes pihenésben és felüdülésben tölthessenek és erőt gyüjthessenek holnapra.
Mindenütt a legynagyobb, tisztaság. Szinte érezni, hogy „magunk között vagyunk". Valahogy egész más az egész strandfürdő légköre, más az emberek egymással való éritkezése.
Németh tanár a telep felügyelője, mindenütt olt van, mindenki hozzá fordul
Halk berregés hallika levegőben, a fürdőzök félvállról néznek az ég felé. Vezetőnk megaiagyarázza, hogy azért nyugodtak a vendégek mert Tassy Béla főmérnök a kellő óvintézkedésekről gondoskodott", tehát semmitől nem kell tartani. Egy, pillanat és mindenki az óvóhelyen van.
A pompás gyepen vigan, gondtalanul napoznak fiak, leányok. Mintha nem is háború lenne, hanem valamely fürdőtelep pariján élveznők a természet pazar szépségeit. Ezüst csengésű női kacagás, derűs, gondtalan mosoly mindenfelé. Szép, barátságos, idegeket megnyugtató itt minden...
A pénztárnál Ganglcr kisasszony „az ur" az Idén. Nagyon meg van elégedve az első négy nap pénztári eredményével.
— A múlt esztendő sem indult kedvezőbben — mondja. Eddig több mint 1000 pengő volt a bevétel. Különösen délután jönnek sokan. Az idén sok a tisztviselő, kereskedő, kisasszony, maortosok. Sokan a Balaton helyett járnak az idén a városi strandfürdőre egyhülést keresni a hőség és kánikula ellen. Nem érezzük, hogy a zsidók hiányoznak a strandról.
— Nagyon szépen megindult a fürdőélet a városi strandon, mondja Tassy főmérnök is,.akinek vezetése alá a városi strandfürdő tartozik.
Azzal a benyomással távozunk, hogy szebbet és jobbat nem Is kívánhatunk magunknak a háború kellős közepén/ mint a kanizsai strandfürdőt, amely mindazt nyújtja a legteljesebb mértékben, amit egy strandfürdőtől kívánni lehet. (B. R.)
Balatoni vllla-betOrésekböl akart meggazdagodni egy szegély artista
Az év élőjétől Siófokon, Balatonszabadiban, Balaton világoson és más balatoni gynralóleíe-poken sorra foszlottak ki ismeretlen tettesek n^nnagányosun álló villákat. Hónapok niulva a csendőrségnek sikerüli a víllu-foszlogatót elfogni, aki néni volt más, mint Lichtnceker György budapesti illetőségű vándora r-tisla, aki beismerte, hogy a balatoni villák kifosztására specializálta magát és römid idő alatt közel 20.000 pengő értéket lopkodott így össze.
— Az artistaság ma nem a
legjobb foglalkozás, sokkal könnyebb volt — védekezett a bíróság elüti — ez a kereseti mód. Ha nem bukóim le. meg is gazdagodhattam volna ,..
A bíróság nem honorálja Lichtnceker gazdagodási • ambíció ját, hanem a sorozatos betöréses lopásért jogerősen 2 évi fegyjiázbüntetesse! sújtotta.
A GOZFDRBÖ nyitva van regjíel í órától osto 6 óráig. (Hétfő, szórd*, péntek délután és koddon egész nap nóknek,) Telefon: 660.
HÍREK
— (Esküvő)
Örömtelim enaládi onoménv kü-üzöbéro érkezett vitéz Kiló Fnronc nagykanizsai áll. olomi iskolai igazgató, iskola folügyoló famíliája. Fink, vitéz Filé Gyula m. kír. utész-föhodniigy július 8-án dóli ogy órakor vozetí oltárhoz Fritscho Líviát az esztergomi plébániatemplomban. Kgész Nagykanizsa tárnadalmáruik iókivánságai szállnak obl>ól aa alkalomból a köztiszteletnek őrvondő Filó-család folé.
— (Jegyzői hirek)
A liolügyuiiniszter Simon József balatonmariafürdói lakont urvanoda körjogyzÓnok, Mészáros László csáktornyai közigazgatási jogyzót Mura-nzordnliolyro ¦ körjegvzőnok, Lukács Játiox fonyódi segéd jogyzót buzsáki körjegyzónok kinevezte. A belügy miniszter Fohér János bántornyai körjegyzőt és Földes Gábor bottornyai Körjogyzót kölcsönösen áthelyez to.
— (Bulla Elma Zalában) Bulla Klmn, a ViedzinhAi ii-
vésznójo Zalában, lMtknn tölti szabadsagát. A mull héten tfibti napot töltött ZalnagDraxoqan, ahol Fondrik Ferenccel, a fiatul eger-Bzogi színpadi íróval együtt csakhamar az érdeklődés középpontjába korült.
— (Orvosi hlr)
Katonai szolgálatomból szabadságra érkeztem, július 9-kétól 12-dikéio rendelők. Dr. Bsigethy Aladár. (:)
- (Halálozás)
KeresődÍ Szilágyi Mihály Hzám— TÓrÓséei fÓtailácsós, ZalaogDrazog volt városi fószámvovójo, aki 1987 óta Szolnok törvényhatósági vúroa számroTÓsogénok főnöke volt, a íryu-lai szanatóriumban -11 éves koraiam etliunyt. I lossziibb idojo l>ntogv.,ske-dott, do a megtaszított munka, amit már betegsége éveiben is odaadó tolkÜHmonotosHéggol folytatott, toljo-son fotórölto szervezetét. Nevében fűződik n zalai mogyoszéklioly emlékezetes zilált városgazdasági Itoly-zetóaok ogyonosbo igaaltaaa^ majd a szolnoki városi számvevőségi munka inocsxorvozéso. Kemény akaratú erdélyi omboi' volt, a hivatásának és családjának élő köztisztviselő ti-piiBO. Korai halála mély részvétet költ szerte Zalában is.
— (Leventék, figyelem I)
A fokozódó lógiveszélyre való ie-kintoltol július U-tól kezdve 8 órakor lösz alovonto mise. Utasítom az összes ¦ loventékot. hogy a lioz-gonyí-utcai iskola udvaron lévő sorakozó helyen fél nyolc órára pontosan jolenjonek inog. Jár. ós v. lev. parancsnok.
— (Óvéhely-megáldás)
Szép egyházi ténykedés folyt te Nagykanizsa város Kossuth-téri bérházában. A lakók felkérésére P-Gulyás Gollért plébános mogáldotta a bérház óvóhelyét. A lakók szépen feldiszílotték az oltárt, amit lonn m óvóhelyen fölállítottak úa amolynek szolid gycrtyaféuyo mellett végozto ogyházi ténykedését a foroncoe plébános. .Mügjolontok az összes lakók, sót a szomszéd házakból is, hogy
értesítés.
Értesítem a mélyen tisztelt vevőimet, hogy
szövő-üzememet
Július 1 tői szaptambar 1-1« dili 12 órától aa«a 20 óráig tartom nyitva.
¦¦akan.l J...SÍR.
MERCUn SZÖVŐDÉ
Nagykanizsa, Erzaóliot tér 18.
1S44. jultW 6
róset Ttjüöiíok «>' oltalomért, való k^H-j^Kiot/-1'. Qulyaa fclflbános
¦"-¦'.ott
Tecyanoi
nKVílmti) .szavakkal mondott lililiÍHt éa il jó IbU-ii aocílflőgól kórt;í mindazokra, akik az uvóholy rótíoliito alá
nioiioküliiok. Majd JÓZUS HMUlt <; ;n! Kxivónok ajánlotta Tol a ház minuőii lukóját cm áldául Q**fcLljt mindem jolraktvira.
(Nincs mozi Egerszegen) A ,¦ belüf7111 ininztor OAlnir Róla. jiaia^gc.rtzogi jakot nmzieingodi'dyói ((•tóforíon törV-nt ívndolkozótvH
azonnali hatállyal visszárui vta. A fái'(u) tarntdalma már lógón kivonta a /.ataegttmzogi 'niozi-kónfóa ronduzó-aét. Mm) a korosztónv nomzoti irá-nvit nolnzotriűroló hivatna szolgálatait* besorozott ogoruzogi mozi in rárjt a. iniolőbbi nKignjntáflt, ez ló-it-n ogyotlon mozija a maryoezák-holynek. A mozit ogyolőro lózárlák. ügy tudják, hogy * mostani világháború hadirokkantja fogja mog-kapni az nj mojtiongodőly^i. - (Marinka három gavallérja) Kósáryjié" Itóz l-obi nj rogónyc lolimt hieg az l'j Idók kiadásában. Brdokos Írói föladat, umiro KósA-ryoé vállalkozott 0 köriyvóbon: kőt regényt írt egy tórténetbon. Marinkáról, a várostól (nosszooső fü-réflj(tolep magányossá','áhan oladó-lútinyá uordult kin vadvirágról H a három fórfititmnl hivon kepvisoló* három gavaMoirról. Do .Marinkának íh három garallórj\úr-k kodvesen n nyilván szándékosan ijjónytolon tör-tenota mögólt az in'n igényesség komoly szinoivol fosiollo rnog a szólók rogonyél Kosárynö óbbon a rokon-.SKonvoson könngod, kellonics hangú könyvben.
Mi .van a hivatalos lapban?
A Budapesti Közlöny szerdai, 1.19. számit közli a következő rendeleteket :
a vadászati tilalmi idők ineg-állnpilásái'ól,
!1 gyümölcsízek forgnl ináról .¦izóló rendelői kiegészitéséről,
a niagáné]iitkezések korláto /ásáról és épilö anyagok bejelentéséről,
' inezöga/.tlasági inolorok hnj-tására kedvezményes nyersolaj beszerzéséről,
utazási és kisebb határszéli forgnloinbnn az érlékbehozatüli lantisiiványokra vonatkozó rendűiéi módosításáról.
Nagykanizsa megyei váron polgár meá terétől.
S zsir-tlIMÉgü mmmi
A lM.0ft/Í944. K. M. rendelőt értelmében a zsír szoMptntlábál ellátatlan lenyasztók — hAztartásanként a háztartás fejő — kítelesek t. hó 7 én és 8-án, pénteken éa szombatét a KSs-ellátásl Hivatalban (Hunyadi utca Iti. e leghátsó Vasrácsos feljáíóju udvari tóéba) Illetve a klskardzaaiak a kin-káölnuiii várwházan a zalreltálAara vonatkozó IgéayJogosulteAg megállapítására szolgáló bejelentőlap nyomtatványt átvonul és Azt otthon gondosan és a valóságnak megfelelően kitöltvt-1. kó t«. ós Ulkón, liótlón ós kedden a Közellátási Hivatalhoz a fentebb emiitett helyeken boadnf. Aki zsírra Igényt tart, tehftt az ellátatlanok, annál la inkább töltBÓk kl ós adják be a be
Ielentólapot, mert akt ezt a fentebb Irt dőre nem adja be, vagy a valóságnak meg nem telelő módon tölti kl, kihágásért 6 hónapig terjedhető elzárással büntetendő. A bejelealdlap átvételekor^ *s "bfefttlásnkor Is a családi élelmezési Igazolványt tel kell mulatni.
Kéreta-a tkózonBóRat; 'hogy további tudnivalókról az agyJdHUleg kibocsátott falraftaifrok utjáu tStókozódJók. ' NíHíykrnl.'mh. 1944. Juliim -1.
aiio Polgármester.
A nafykasliMi klr. tlrvénysztk. IV 1441/194L Rzám.
Idéző hirdetmény.
A nagykanizsai klr. lörvényazék közhírré teszi, hasy h Nagykanizsai Bank-t>l!yesUlétósl)6J/nlnlTakHfCkpótizt«rRt. [i'ipiTfíiii.'k Rájkf Imvan Ibid. örökösei alperes nilen 100.000 ar. pongóltdke Iránt Iririllott perében a pprfokótolro és érdí-ming'-H táré.vftlásra hntArnspot tozfltt íb fefhivtH a lelbk-i, hogy
1944. sxaptembarhö ie>. napJAn üólulüit 'i arakor hlVntatOH helyisé-Kében (TörvényhAa, Krzsébet-tér 7. házszám I. oinelet 38. ajtószám alatt) Jelenjebek mi>!', égTszersmlnd pedig Xeljkl Islyán és Kolclionleltl Gyula v»lt nsvy-kanlzaal lakosok, Isinéretlcn üröködol alperesek1 vészéra — áklk isöKretlen helyen tartózkodnak — ttgygoitrlnokul dr. f artacr Antal Ügyvédet (lakik Nagy-kanlzíiAti) neveíte ki.
A bírság Ielhlv|a az alpereseket, hogy a fent megjelólt határnapon és órában hieghntsrmaiott ftgyvíít áitni jelenjenek meg. mert ollenkezo esetben az ügygondnok* leg Iiolyftiflk eljárni.
Nagykaalzsa, 1944. évi Junlus hó 29. napján.
Dr. Hámori Zoltán sk klr. tszéki bíró.
A kiadmány hltetófll: Hegyi Ilona s. k.
A aatykaalsMl klr. Ilrvtuysaék.
P. 1 t-tö is l-l. szám.
Méxö liirdclmény.
A nagyhünlzBfil klr. iörvéivszók közhírré (fstÜ, uofiy Kaullminn Fersofl éa ihrsa felprretföknck dr. Heok Dezeö al-péhw'dtfen JO.í-OO P tőke és jár. Iránt indítóit psrében a pcrfMv.'iolrH és ér-dcmleK<*8 tárgyalásra bstá^nnpot ni/on éa felhívta a Jolekel. hogy
1944. Kiptimlwr hé 18. napján dolelött 9 órakor hivatalos belyjsé-gébon tTorvéDytíáz. RrzHébet-lér 7.ház-azátn (. emSlet 88; ajtósam alatt) jelenjenek 'meg, egys7.tr«mind pedig dr. Hevk Dezső alperes répzére — aki Isuieretlon bolyén tartózkodik — llgy-Ktűdnókul dr. •Sáltör : IntVííó' OgyVédet (lakik'Nagykanlísán) nevezte'kt. 1
A blröHá'g' lelhlvja Hz alperest, hogy a lent megjelölt határnapon éa órában meghBlnlroszott Ügyvéd által Jelenjék meg. mert ellenkező ételben az ügygondnok !og"heiyette erjáral. ••¦ -
Nagykanizsa, 1944. évi Junlus hó 23. napján.
Dr. Hámnri sk. klr. tszéki biió.
A kiadmány hiteléin : Hegyi Ilona s. k.
Melege van?
Fáradt?
Vásároljan
Kapható:
Békebeli mlnőnég.
savqlAsz József.....k.,..w.«..i
Zrlny! Mlkló»-ulo« 2. - Telefon 7-18.
Július VÁROSI HO 7GfJ Csütörtőktöl-
6 tói' 9-lg ' 2_—T. vasárnapig
A siker-sorozatből I
¦ Magyar filmujdonság I
FEKETE HAJNAL
UFA vIldghlradő. Részletek napjaink aktuális eseményeiből.
Előadások kezdete: }4, ?6 és ?8 órakor.
Fő-ut 14. sz. oiaiii üzletünket a nyári hónapokban szonfhat kivételével, reggel 8-ióld. u. 4-ig egyfolytában tartjuk nyitva. Szombaton d. u. 2 Írékor zárunk.
TARJÁN-PÁLCSICS.
Sin-, ruo- é» cátkAvas-, továbbá szog-
fltBifÉRpI p|Mpwk' 'kg
V.---rr- ^pT (. HÍMm ..
reklamációk, hibajelentések, szakszerű felvilágosítás minden villamos kérdésben délelőtt 8-tól délután 18 óráig. Csori-.ory-ut 51, telefon 2Ö4.
' * rföVzönetnyíIvánttWs.^ '
Mindazoknak a jrtbarAtnknak éa is-merösüknek, Torma Aulai és zenekarának, kik fük-jltiek'ticn drága jó lialoltunk -íJT í^~"
Butjyéoti Vilmos
temetéséri Wcqjc'enísllHkel vagy bir-¦mi inAs 'módon lajdahniinkal cityhí-hitcnl igyekezte*, szliton mondunk bálás kószöticlet
A gyászoló osalád.
'' AlohrÜltili'tiélyaí^lMWtörHmfil, de Isten megvátlO'JtathaiaUan akata-tátan való alázatos megnyugvással. Jelentik, lioty a drága |ó lérj, édesapa.. \ú, sógor, koma, illetve rokon L
László Imre
«-*-iiytijtH«j«iyií«-1h'»'1 i
áldásos, munkás ételének ö'l-lk évé-' bén, beketttesne! viselt rövít* szenve., «es ulán' folyó hó 5-én visszaadtál fétágos leikét Teremléjének.
Drága halottunk toldi maradványát Juliul hó 7-tn. pétiteken d. u.'i/tó1 értkor togjult a tenmtó i.a ¦ -.h,. záfeól a rém. kat. epyha? ¦ ¦ i >:. m .i szerint beszentelielni é> örök t>ugvé-heivére kisérnl.
Az eir^eazlclő szenlmise-áldo2tl a' megboldogult lelkiüdvoéit Juhus hót 8-án, Bttfflbalen d. r. 8 órakor íog a szenlferencrcnditk piobánltlemplo-mában t Mlndenhalónah bemulaaalnt.
Ntgykanl/to. 1944 Július hó S in.
Emlflked Örökre ailvDnkbB zárjuk!
öir.Lliilö Imrtnt iiQI PonKCr tttrlt Ne)t. Imre, lioas. K»tu>. Margit. KtHa. Karolina, Períitc éa nfje (ytrmtlui. ar>oi«, anyOm.' aúgorai. i ¦.....I <> a
Megbliható .bejár^nfit keresek aion-tmlni. Roigortyl-utCt 19.
Kavá*s««gádat sürgősen, szonmll belététre felveszek. Wskaolisa, Stcnt Plórlán-tét 2.. Kiss kovácsmester. 2205
Aaonaall belápésre keresek egy fiatal hentts- és mészíros-segédet vagy mln-denea kocslBt. — Ugvtnott 19 kocsi éietl MarhatráKya eladó. Simon István hentes. Klsktnlzsa. 2211
MAriflul vagy leányi szonntl felveszünk. — Selvemhernyóbeváltó hivatal. Horthy M.-ut 39. Atarton, klísörhsi. 22i2
ADÁS-VÉTEL
Vaaeajybai "való ruKtuyüi m«itvaU rlsdó. Otm a kiadóban. ' >v
mftonr-jj:..: p*lMekakbans Puva-rozrik, telingíji'lf, mezér;azdAsAgi és stabil-m orok ií-.-Oh: állandóan rtktáron unt', Igényli ivet és felvilágosltáit nyújt Teuttch Gtsttév drogéria. »5f
Halaoak tUrgősen elsfék Lrx«ébrt-tér 16. ~ 2179
Egy Jókaiban levő mély ofarMak-kéaal eladó. Cim a kfadóban, u ¦ 2197
Egy jé védló eladó PelŐfl-nt 75 2 99
Kanárimadaraik eladók Erzsébet-tél .13. Ring ftlflzcrkcieakcdéa. ^ * 2208
L«podft vásznat vennék. Cziboly, Fáit, fl.." ... - 2198
I aAz
KS ' INGATLAN
béfbeadoni. Szívú.'halkeruke^, KirAly u(C» 32. telelőn 0)2. . 3210
ZHL«1 KdZICJHV
' fOLITIK^J KÍ1PILAP Kiadja t „Küzatidasisl «. T. Nagyktneb*:**
.....Feíolfftkíadtí; JEUtl'*ártiy
¦ '1 'Nyoibat'ottv ' ,M'
• ..KflzoazÚBtágI H. T/Nioykanlxív" 'liyémdtjábaH NirjyktnlíStH "1 Hyofm<Í4ári''!al>l:"tU»J Urtk
folcdo:.
BendlokoMt : Tábori poHln:
Jelentések a tegnapi éu mai légiharcokrAI
84. évf., ISI. sí. Nagykanizsa, 19*4. Július 7. péntek Áru 16 fillér.
ZALAI KÖZLÖNY
ftaerkus/.ifisC'K ás kiadóhivatal: Fó-ut ii. szám. ¦¦erkesztósóffl ós kiadóhivatalt telelőn 78. «. Megjelenik minden hétköznap délután.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
Előfizetési óra: ngy hónapra * Mnitfl 30 üli**,
negyedévre 12 uen«ő 40 fillcr. KfrycBszéni: tiótkttznnp ifftill., szombaton 30 tltl.
Kinevezések a postán
A hivatalos lap tegnapi száma a tcnvotkoző zalai postát xinoTozéso-kot közli: Y
A Kormányzó Ur őfőméltósága a koroökodolomüfryi miniszter előterjesztésére Lehotzky Andor nagykanizsai postafőmórnőknok a posta műszaki tanácsosi oimot és jol leget, Szittúi- Béla nagykanizsai postafó-tisztnok a postaiéi ügyolói cimot 6a jellogot, Wrana Mária nagykanizsai posta s. oltonörnónok a postaollonőr-núi éiriiót és jelleget adományozta.
A kereskedelemügyi miniszter ki-norozto:
Dr. liaksa Gőza (Nagykanizsa) nos U fel Ügy o lő i cimmol és jeUoggol folrnhámott postafÓtisztot postafol-ügyolŐvé a VIII. fizetési osztály ha.
Striczkó Mária (Nagykanizsa) potrtafóollónŐrnöi címmel ós iolleg-Sj pol folriiháazott postaollonŐrnot pos-taföellenőrnŐvé a VIII. fizetési •Hztályha.
Kutas Gyula I. osztályú postatisztet f Zalaegerszeg) jxwta főtisztté a IX. fizetési osztályba.
Kóuay László (Csáktornya), Kósa István (Csáktornya), Tátrai István (Koszthöly), Láng Ferenc f Csáktornya), Baranyai Józsof (Keszthely) II. oszt. postatiszteket I. oszt. postatisztökké a IX. fiz. osztályba.
itaffay .Jenő (Nagykanizsa), Németh István (Nagykanizsa), Balogh Gyula (Nagykanizsa), Fater János (Zalaegerszeg), Zóka Gvula (Csáktornya) poslagyakornokoltat II. oszt. postatisztté a I'X". fiz. osztályba,
Vollák Sándor (Nagykanizsa), Kovács layván (Nagykanizsa), Koszéi Fororic (Nagykanizsa), Porlaki Ferenc (Zalaegerszeg), Török István (Zalaegerszeg) posta forgalmi dijno-kokat poatagyakornokoKKá,
Tamás István (Nagykanizsa) posta üzemi gyakornokot posta segédtisztté a IX. fia. osztályba,
üegyoddi Jenő (Nagykanizsa), Kársai. István (Csáktornya) |iofita üzemi dijnokokat posta üzemi gyakornokká', -
Szőke Ilona (Keszthely) postadíj-nokot 'wstakozolőnővé,
Kúszik Mihály I. oszt. postaal-tisztet (Nagykanizsa) II. oszt. [wsta szakai tisztté a II. fiz. caojwrtba,
Pap Kálmán (Tapolca), Hegyi Kálmán (Zalaogors/,og), líoros Fo-renc (Nagykanizsa), Balogh József (Zalacgorazog) II. oszt. posta altiszteket f. oszt. posta altisztükké a III. fiz. csoportba. ^
Mi vart a hivatalos lapban?
A Budapesti Közlöny csütörtöki, 150. száma a kővetkező rendeleteket közli:
a textiláru k fo rgit Imá 11 a k ujabb szabályozásáról,
az OTI járulékokról, segélyekről, napibérosztályokról szóló rendelkezések módosításáról,
ugyanerről a MABI-nál,
a lugkA forgalombahozataláról,
a textiláruk forgalmit'szabályozd rendelet végrehajtásáról,
it közüli gépjárművek mólóiké kiszolgáltatásának1 ujabb szabályozásáról,
Iiliis 14-én iktatják be Szatmárnémeti polgármesteri székébe dr. Hegyi Lajost
Beszélgetés Szatmárnémeti uj polgármesterével
Egész Zala vármegye büszkeséggel fogadta dr. Hegyi Lajosnak, Nagykanizsa h. polgármester-főjegyzőjének a belügyminiszter által Szatmárnémeti törvény hatósági'jogú szab. kir. város polgármesterévé történt kinevezését. Elismerése ez a kinevezés annak a becsületes nemzeti irányú és mindenkor egyenes vonalú pelitikának és városigazgatási munkának, amit dr. Hegyi Lajos hosszú éveken át, a legnehezebb időkben Nagykanizsán kifejtett.
Dr. Hegyi Lajos a napokban elutazott u] székhelyére, hogy a fő-Ispánnál jelentkezzék. Most vissza érkezett Nagykanizsára, altul évtizedeket töltött kemény és fáradságos munkában, a város polgárságának tiszteletétől körülövezve.
Felkerestük Szatmárnémeti uj polgármesterét, hogy uj székhelyén szerzett benyomásairól megkérdezzük.
— Igen kellemes és váratlan meglepetés volt számomra, mondta dr. Hegyi polgármester, amikor megérkeztem, a vasúti állomáson a tisztikar népes küldöttsége fogadott, élén dr. Papp Zoltán polgármesterhelyettessel, akik közvetlen és meleg fogadtatást rendeztek számomra. Az Üdvözlő beszéd és a válasz után a megjelent urakkal a városba hajtattunk. A fogadtatás oly benső volt, hogy minden tartózkodásom feloldódott, rögtön felmelegedtem és — otthon éreztem magamat...
— Mivel vasárnap érkeztem, még aznap megtekintettem a várost és legnagyobb . örömömre egy régi, nagy kultúrájú város minden karak-terisztikumn sugárzott felém mindenfelől.
— Másnap délelőtt dr. EndrŐdy Barpabás főispán, szkv. csendörez-redesnél jelentkeztem. Későbben fogadtam a város tisztikarának tisztelgését, amelynek tagjait dr. Papp Zoltán polgármesterhelyettes mutatta be nekem. A bemutatkozás és fogadtatás igen szívélyes és közvetlen volt, A bemutatkozás egy Óráig tartott, mert a városnak 3(>0 főnyi szervezett tisztviselője és alkalmazottja van.
— Bár tudtam azt, folytatta dr. Hegyi, hogy Szatmárnémeti, északkelet gazdasági és kulturális empó-riumának élére küldött a belügyminiszter bizalma, mégis igen nagy meglepetést jelentett ez a régi'és nagy kultúra, amelyet a város külsejében és i nt & z menye loenegy a ránt látni lehet. így a rém. kalh. püspöki székház, két gimiiázlum\felsó"-kereskedeiml és zeneiskola, téli gazdasági iskola, faipari szakiskola, tanítóképző, állami kórház, irgalmasok kórháza, irgalmasrendi apácák
anyaháza, Pázmány-konvlktus, tani-tók-háza, állandó köszinbáz, vasutasok Máv fiu-nevelöintézete. Vigadó, élénk ipari, gazdasági centrum, több mint 1600 iparossal, bútorgyár, kalapgyár, több gőztéglagyár, bőrgyár, vagongyár, dohánybeváltó, festékgyár, fatelep, petróleum finomító, stb. Magának a városnak saját iparvágánnyal ellátott nagy erdŐblrtoka van, saját kezelésben van. a viz, csatorna és villanymü. A megye székhelyén szokásos közhivatalok — pénzügy igazgatóság, tankerületi főigazgatóság, tanfelügyelőség, stb. A város hatalmas főtere ízlésesen rendezve, középen áll a székesegyház méltóságteljes épülete. A város gazdasági és kulturális központja Kölcsey Ferenc vármegyéjének.
— A város költségvetése — az üzemekével együtt —• évi nyolc és fél millió pengős keretek k-*>ztytt mozog, ami mindent megmagyaráz. A város lakossága szinmagyari. Szatmárnémeti az oláh megszállás^ alatt az elnyomatás alatt élő magyarság fellegvára volt.
— Azzal az érzéssel jöttem haza, hogy Szatmárnémeti mértékadó tényezői és polgársága bizalommal várnak és a szerzett. benyomások bizalommal töltenek cl és felelősségteljes munkámat meg fogják könnyíteni.
Eddig dr. Hegyi Lajos, Szatmárnémeti uj polgármesterének nyilatkozata.
Nagykanizsai hivatalának átadása most van folyamatban és két nap múlva befejeződik. Megüresedik a helyettcspolgármester-főjegyzői Íróasztal. Utódjának kinevezése a legrövidebb időn belül várható. Dr. Hegyi Lajos szatmárnémeti ünnepélyes beiktatása július 14-én, vagyis jövő pénteken lesz, amelyen nemcsak dr. Hegyi Lajos polgármester családja, hanem Nagykanizsa város küldöttsége is megjelenik. Dr. Hegyi Lajos polgármester távozásával megüresedik a Szent József egyházközség világi elnökének a tiszte is. Valószínű, hogy dr. Hegyi az egyházközség tanácsától külön is fog elbúcsúzni.
' Mikor elhagyjuk a polgármesteri szobát, ahol utolsó beszélgetésünket folytattuk dr. Hegyi Lajos [pof-gármestcrhelyettes-főjegyzövel, most már Szatmárnémeti törvényhatósági jogú város polgármesterével, ugy érezzük, mintha nagyon kedves ós nagyon közelálló családtagunktól búcsúztunk volna el:
— Nagykanizsa magyarsága Ist-tennek bőséges áldását kívánja Szatmárnémeti uj polgármesterének további életútjára.
(B. II)
A MÉP szervezeteihez és tisztségviselőihez
Vitéi gróf Tulokl Mihály országos elnök (elhívást
Magyarország mmisztorelnökéiUík: s a Magyar Klet Pártja törvényhozóinak bizalma a párt élőro állított. Ebből az alkalomból szükségét érzem annak, hogy' a part iránvitaBá-val és szeivozeteink munkájával kapcsolatosan felfogásomat, munka-' tervemet tisztségviselőink és szervezeteink megismerjék. Mindent el fogok követni a pást érdekeinek éa értékeinek megvédésére s azt az erőt, amelyet a mi táborunk jolont .mind a tervénvhozáshan, mind pe-,(lig az országban, nemcsak megőrizni, hanem fokozni is kivonom. Krfiiikót a kormányzatnak és a társadalomnak egyaránt érezni" kelt a uzzel az evével az ország problémáinak megoldásánál is számolnia kell mindönkinek.
Pártunk munkájának irányát mi-niszterolnöküknk a pártérlekozloten elmondott beszédében a következők-i bon jelölte, meg:
"Szükségéi látom annak, hogy addig, amíg n kormául/ élérkezett-. itek látja a jiilfanatat ahhoz, hogy . a kívánatos egységetAjncgteremiso és annak inegívlosltástL^prán az .'összes konzekvenciákat levonja, a Magyar Élet Pártja a határozott jobboldali politika alapián, amelyet a parlamenti programbeszédemben is kifejtettem, tovább dolgozzék-a ¦nemzet éritekében. M cg győződtem, árról, hogy ez a párt komoly értéke/' képvisel mtndem'Ut, tíz országiján.' 'Ismerem a párt erejét, tudom, hogy •nehéz illőkben, hosszú esztendőkön kérésziül, sokszor igen nehéz kűriU-viények kőzött fegyelmezetten és beesni elesén kitartott azok mellett az alapelvek mellett, amelyeknek szolgálatáért én megvalósításáért ezt a politikai tábort annak idején Gömbös Gyula élelreliivta. A pdrt'vfc-.' gyelmezettxéy, lutugadna és, öntudata komoly értékeket jelent. Erre )a jobboldali egység megvaiásitáxánát \Íel(é.ileniU számitok. Ez a párt le-\gyen továbbra is, fegyelmezett, Ő»3 ¦tudatos szervezete a határozóit jobb-oldali gondolatnak*.
Bzok'a szavak meghatározzák azt az irányt, amelyet követeljünk kell fl én szervezeteink-munkáját is obbo fcz irányba kívánom terelni. Magvat'** Ország miniszterelnöke, akit a FŐ-(néltóságu Kormányzónk vitézei közi} Ipmolt, a legelső magyar ember szán- j* dékai szerint vezeti az országot, ugyanakkor legteljesebb bizalmát bírja nagy szövetségesünknek, a ^Német Birodalomnak a a magyar nRp széles tömegei is mélységes hittol Ifés bizalommal tekintenek az é személye foló. Pártunk mint a jobboldali gondolat egyik legjelentősebb szervozolo éppen ezért a legteljesebb odaadássá! és minden áldozat vállalásával áll a miniszterelnök mögött, aki ismeri orónkol, határozott jobboldali felfogásunkat, fegyelmünket és magyar felelósségérzotünkot.
Felhívom pártunk tisztségviselői* és minden pártbivünket, hogy magatartásukat olsősorban a kormány,
ZALAI KÖZLÖNY
1ÍH1 -Julius 7 >
politikájának liüsögoi éa határozott támogatása szabin „inog mindenül) ax országban. A kormány, támogatásában fái n itonisot egyetemes erde-kőinek szolgálatúim 11 ogvütt kell níuküdmhik u kormányzás fololóa-ségél velünk megosztó, illót vo kormányt támogató pártokkal. Krre az ogvdtimüködésro oloiigotlliótotlojiO) siííikségn van annak ás egységnek, anii'iypt romélhotólog szervezetileg is unelóbli mog lohol valósítani. A különböző irányi) SSorvóakodé-V sek kétségtelenül nem hagy hasznára vannak hü országnak. Arin kérem szervezeteinket, hogy erőnk tudatában »ra mindenkor megmutatott mily felelősségérzetünk iogvébon nyngalonmial és józiuuil itoqGK mog
a" holyzorot. Mi sohasem lőhetünk
mások*, mint a rend. a nyugalom a a társadalmi egyensúly támaszai. Pártunk magatartását azok, az er-Vöh m és nemzetpolitikai orók szabink meg, amelyeket a mi tömegeink lelkükben hordoznak. Kitért ltom ingadozunk és ozérl vagyunk és maradunk erősek.
sítukaogrbnek tartom, hogv azor-vesotpínk élotükot és működésüket a fennálló gyülé«tilahiii rendolke-zé-jiok keretén Iwlül folytassák. Ahol ilven irányn tovékonységüktóii akadályra találnak, jolontsék azt pártunk felsőbb tényezői olótt. Az országos pailyezetóség teljes snlyáyal áll minden szorvozotünk mogult, mint ahogyan mi is émzzük, hogy szorvczotnink leljos egységbon, fogyói mezőt ion és hűségesen állanak Gömbös Gyula zászlaja mögött.
Pártszervezeteink logyonek mindenütt a belső rend, a nomzoti tor-molŐ munka » a jionvódohni órdokek támaszai. Kicsinyes személyi harcok, a nomzot cgvségét ós' erejét megbontó részérdekek minket nom vezetnek. Mi továbbra is csak egyért dolgozunk: a háború győzelmes l>e-fejozéséért, az uj nomzoti és szociális Magytnországért h azért uz Eutlö liftért, ¦ nmolyórt néniot szövotsógo-sünk katonái és u mi fiaink küzdenek és véreznek a ltósi harcok mezején.
Légoltalmi figyelmeztetés a balármentl riasztó kOrzetek laktssága számára
(MTI) A honvédelmi minisz-tóritun légoltalmi csoportjának főnöke :i következőkre hivjji fel a lakosság figyelmét ; Különösen a hatánrtenti körzetben elö-fpWlulhal, hogy n légvédelmi riadói jelző sziréna előbb' szólal meg. mini ahogy n rádió riasztás megtorlóink, vagy mint ahogy. !1 rádió műsoradását megszakítják. Kiinuk oka az, hogy n halár mentén a létryédelmrké1 rületi központból előbb leadják a riasztásra a parancsot, mint ahogy az országos légvédelmi központ arról ériéstíl és adja-ki nz utasítást a rádió műsorának megszakítására. Tehát ha a rádió műsort sugároz is, a lakosság a helyi légollalmi parancsnokság intézkedéseihez igazodjék, különösen a lnilárineuU
körzetekben, ahol nincs annyi idő a parancsok kiadására, mint az. ország belső területem.
Megtörténik, hogy a rádió bemondja a légvédelem ' pihenj' vezényszót, de a riasztó körzetben nem szólalnak meg a riasztást megszüntető szirénák. Ennek oka az, hogy u város légoltalmi parancsnoka ujabb utasítást kajiott a riasztás fenntartására'. Az illetékesek nyomatékosan figyelmeztetik a lakosságot, hogy feleslegesem ttl-szi ki magát veszélynek az. aki a rádió pihentetésére elhagyja, az óvóhelyet és nz utcára megy. ahol a tömegei könnyen végzetes szerencsétlenség érheti. Az óvóhelyet a helyi ínlézkodés'-i-bevárásn nélkül'elhagyni nein. szabad.
Dunántúlon is egymás után UrUlnek ki a gettók
Nagykanizsa volt az első zsidót-' lanitott magyar város, ahol mindjárt a nagy ixtülikai fordulat nyomában végrehajtott olsÓ rendelkezések .után megtörtént a város és a kornyék teljes zsidóilanilása anélküli hogy elóbb. gettót állítottak volna lol a városban. A többi városokban először gettókba költöztették a zsidók:11 és csak most történik meg sorjában az, amin Nagykanizsa már régen tiil van: vn gettók toljos fölszámolása, a zsidóság teljes kiköltöztetése.
A vidéki lai>uk egymás után közlik szakszava jeli-atósoikot arról, hogy a gettók kiürülnek és nz azokból kitelepített koroszténv háztulajdonosok, lakók és müholyok, üzletek tulajdonosai, ha aknának .visszatérhetnek régi holyükro.
így történt Péc'sott, Kn]>oHvárott, Szombat bolyon és /.nlaogorszogen is, miután előbb ezekbe » központokba gyűjtöttek összo a hozzájuk tartozó környék kisebb városainak gettóitól is a zsidóságot.
A kiürült gettókban mindenütt most íolyik az oda boriit zsidó in-
góságok, élolmiszorok és értókok lol-tározása. A lapokban közölt hatósági (elliivásokhól kitűnik, hogy olózólog n gottők lakóit alajtts kikérdozésnok vetették alá, hogy megtudják, hol, kinél, mit roj toltok ol, mit kinek odtak át nmegot7.es« végett vagy ajándékul, ltongetog adat jutott Így a hatóságok tudomására, nmolvok alapián igen komoly zsidó értékek kerültek napvilágra. Az elhagyott gettókban' i« sok volt az elrejtett zsidó érték, olyasmi, aminők bovj-tolél rendolot korlátozta vagy tilalmazta. Hengoteg kéaz|>éiizlf arany holmit, drágnköveket találnak az alapos átvizsgálás alá vett, üros gettóterülotokon mindenfelé.
Á gettókból annak időjén kiköltözött korobzténvok lognagyobb részbon nem szándékoznak most visszatérni az elhagyott lakásaikba, üz-lotoiklx:, mart azóta már többnviro jobb elholyozkedést talállak.
A városokban megindult :i mozgalom, hogy a gazdátlanná vált zsidó középületek, egyházi épülőtök átkerüljenek _ a városok kei-oszlény közélelonok szolgálatába.
Ünter-UHmann Elek vaskereskedésében
siri-, uni- és patkóvas-, továbbá szeg
utalványok beválthatók és
Ho»h»i-r-gépak, B^puii, ompágyfém és nolvoa osápao* Igénylését Blinté«»m.
Megszervezték a termésvédelmet a MurakSzben
í a viharos esők és jóg
. * Miksauár, július 7 (MürákŐZÍ tiutósifo'mk' "jelenti) A tennésvédelmet az ösz-szes jmiraközi községekben is megszervezték már Az egyes községpkben a lemjilouitornyolc-bán, a'tflzollötonivokl)mi, vagy nz egyes dombbáti magasabb fákon a leventék figyclöszolgálatot tartanak, minden községben állandó tűzoltó és kárelhárító készültség is van, ezenkívül
sok kárt tett a földeken
pedig hatáj'járó 1 fenték cirkálnak inihdcnütt, hogy nzidén is ój>ségbe.n kerüljön csiirbr a termés,
Az őszi árpa aratása máris megkezdődött ós rövidesen aratható 'bősz a buza is. Sajnos, at; ¦utóbbi hetek esőzései és vAlia-rai igen sok helyen megdöntötték a termést és a minnryj jóg sok helyen még'a kukoricát is elverte ós kidöntötte.
Hat ellenséges bombázó zuhant le Tapolca környékén
Zalaegerszeg, július 7 A Zalai Magyar Itlel írja : A legutóbbi ellcirSégcs berepülés alkalmával, a kitűnően működő ínauyftr'rSvJerÖ't tlálatni következtében Lesen cet om aj. Lesencerahi. Tapolca és Szigli-
get határában hat eltonaéffwi,
négymotoros, Liberátor l^otubá-zógén ziiháht le. Az ejtőernyőkön leereszkedő cllenségcs,n*j)iIT lőkct a.anczökön tartózkodó néjn puszta kézzel fogta el és alatila,/ őket a hatóságnak.
A háború költségeire, bombakárokra és szociális célokra frirditják a zsidó-vaqyonokat
Mint ismeretes, vitéz Turvöl-gyi Albert dr. miniszteri tanácsost a magyarországi zsidó \U; gvonok kormánybiztosává nevezték ki. Az ő 'feladata lesz a hatalmas értéket képviselő va-Igyonlárgyiikiil a nctnzi't, ösz-szcsége javára ériékosileni.
A kormánybiztos, akinek működése elé nagy érdeklődéssel tekint a közön,ségr'a következő nyilatkozatot tette :
— A kormányzat nagy feladatot bizotl rám s minden erőmmel törekedni fogok, hogy a magyarság hasznára éx javára hiíljain megoldani. Működésem lényegében még nem kez-dődötl mecg. csak. a szervezési és előkészületi munka, inert ¦ a közelföiiőben jelenik
csak nreg a zs'nióixtggoixok ' igéngbavéleU-rnl é.? fclluis;.
náiáxáról szi')ló rendelet. — Igen, natívon számottevő vngyonkpmplcxiunról van szó s ennek, gazdaságos felhasználásával fedezni kell a háború kOlt> ségcíl. viselni, a bomhakárokat és megoldani a inngynr fajta megerősítését célzó szociális problémákat.
így tehát ne csodálkozzék senki, na inggenes jnitálasokra és ajándékokra wnx gondolunk^
Mindeneseire a hadÜgényjogo-stillakal és a sokgyermekes családokat minden vonatkozásban előnyben fogjuk részesi-feni.
Megvonták a Lenti villanytelep iparengedélyét Grlinfeld Ármin szlovákiai zsidótól
Lenti, július 7 Lenti községben már IÍ120 óla működött a község részére villanyt szolgáltató üzem, amely eredetileg Weisz (iyula zsidó ál-latkcreskedö tulajdonában volt. Weisz sorozatos manipulációi, a vásárol! állatok .ki nem fizetése és egvéb, a kereskedelmi életben elkövetett visszaélései miatt, a harmincas évek elején, kénytelen volt csődöt kérni maga ellen, aminek eredmény oképjien névszerinl megfosztották minden vagyonától, valamint a villanytelep engedélyétől is. Weisz közben fogházba is került, idiol közel egy esztendőt töltött, majd internállak is Kistarcsára, ahol ugyancsak egy esztendeig volt íogva* 1
A csőd alkalmával, a gazda-
sági.élet európai pangása Idején, Weisz sógora, a Szlovákiában élő Orünfeld Ármin dúsgazdag .zsidó vásárolta meg polom pénzéri a vrllnnylelc|>et, az egy-cmelcles házat, tlo természetesen Weisz Gvula és felesége, Grím--fold Sanilla számára, akik a legutóbbi itlökig is bent maradtak a vagyonban, a villanytelepet vezették és annak jövedelmét, élvezték.
Most az ij>arügyi maniszlei* véglegesüli pontpt tett ennok a szeirtérinétlen ésrninősithetetlen sorozatos visszaélések .Yógór*' s most már rernJélhetö, hogy flzuj villanyengedély olyan keresztény szakember., •kezébe,, kérul, aki erre minden-lekintetl>cn érdemes is. ' •,, ,
Fő-ut 14, sz. alatti üzletünket a nyári hónapokban szombat kivételével, reggel 8-tól <L u. 4 ig egyfolytában tartjuk nyitva. Szombaton d. u. 2 órakor zárunk.
TARJÁN-PÁLCSIJCS.
1944. július 7
zalai xpn&ny.
megalakult a KeltU Arcvonal Bajtársi Szövetsége Paesán
Pacsa, julhis 7 (Tudósítónk jelenti: A Keleti Arcvonal Hnjlársí Szövetsége, mint a keresztény magyarság őrtüze ; mind nagyobb teret hótllt, mind többen és többen ¦csatlakoznak zászlajához. Most I'acsán, Horváth György tanító, "t. főhadnagy lelkes buzgósága és fáradozása folytán alakult meg a bajtársak élénk érdeklődése mellett. Horváth György hosszabban ismertette a megjelentek előtt n Szövetség eélját és annak szükségességél, á bajtársi.
érzés jelentőségét a polgári élet minden vonalán is. A bajtársak lelkesen magukévá letlék a megalakulásra előterjesztett. javas-tatot. A parsai szervezet vezetőjévé egyhanguhig Horváth Györgvöl választolták meg, akinek leikes működésétől nagyon sokat várnak a pnesavidékí bajtársak.
A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetsége nagykanizsai kerülete ismét gyarapodott egy vidéki szervezettel.
Ma is dalolva mennek csatáról csatára...
Ezért terjesztették fel Kádas Géza szakaszvezetőt oz arany vitézségi éremre
(A honv. lutdllud oszlályi
. OAÜCÜi. Június. Kádas Géza szakaszvezető volt a nogyvárodi Lvnlog-ozrodben. Valahonnét AbnujbóPvo-totte a sors az erdélyi oznwlhez. A frontot már megjárta, sokat látott, sokat tapasztalt, do amikor ezrede kifelé, készülődött, addig. Ítórt. kö-nvörgett, amíg megkapta a Ikxjsz-táat a monotszázadbu.
Május olejón azeziediigon fontos magaslatért indult kemény, küzdelemig. Az Offvlk zászlóalj' rohama szakaszában Kádas szakaszvezető vaja élén hatalmas lendülettel tört a magaslaton lévé ellenséges állások felé. Iígv oldalban lévé kis árokrész-lxm kisebb ellenséges Őrét volt észre Kézigránáttal sotninisitetteVnog. A moiiokülök üldözése során ogyinós-. után küzdött le szuronnyal két ellenséges fészket. Az egyik fészek golvőszórésát szuronyával felkoncolta és olt egy toljoapii tűzkész golyószórót zsákmányolt.
Az ogyik éjszakán" öt támadási kapott Kádas százada. A szakasz-, vezető fölényes bátorsággal t vett részt niindou roham vissza ve lésében, nagy túlerőt verlek vissza és íiulyos
„Tekintetes Százados Ur.
Néhány 'nappal később, ujabb . támadás "előtt a következőket jolen^-tette egyszerű tábori lapon paranes-.nokáuak.
—Tekintetes Százados Gr! Osz-szoson hotvon honvédem van még. Most indulunk támadásba nz Isten íHigitségévot.'Az élolmot megkaptuk mind, hiány nélkül, a tartalékadagot is. Kitartunk a végsőkig. Hiszünk az Istonbon,. hogy győzni fogunk; Javulást kívánok a KzázadpB lírnak bajtársaimmal .ogyütt, áldja meg az Isten. Kádas szkv.
Rs aznap báróm támadást hajtott végre. Az utolsónál nyakán szilánk-soliet--kapott,- do végig ott maradt. Mikor levitték a kötözóhelyro, be-kötözés, után'csak .orvosi- i«iran«sra maradt vissza éjszakára, kora hajnalban azonban visszaszökött az állásba és ogyik vállalkozást a másik után hajtotta végro. • Legendás híre lett Kádas Gézának. A harcoso] Kirínál mindenki ismerte a nevét. Példája még a
veszteségokot okoztak a támadóknak. Kgy ilyen sorozatos támadás során súlyosan tnogsoliosült a századparancsnok is. fi» amikor már sem tiszt, sem tiszthelyettes nem volt a századnál, Kádas Géza átvette a ¦janmesnokaágot, A mog fogyatkozott századot ¦ ösazoszodto s amikor a parancs szerint u.| támadáahn kolfott indulnia! hogy lelkét öntsön a gárdába, nótázásba kozdptt. Példájára a század n/Haszóval indult támadásba.1 1 H'
A támadás síkorrel járt. A magaslatról leszorították nz oroszt. Amikor aztán borzalmas nknatüz miatt visHzavonulásiá kapott parancsot. Futó Mézes őrvezető tái-sával ketten fedezték a század visszavonulását. Közben Futó is inogsobosült, hátára vette és most már egyedül,-lé|H,ísról-lé|:ési,e hátrálva golyószórójáva! megállásra késztette az utánuk nyomuló ollonsógoL Hátrálás közbon még egy súlyosan Bobetriílt bajtávsába ütközött, nagy erőfeszítéssel, bámulatos lelkierővel mindkét bajtársai a kötözóhelyro juttatja, kitartunk a végsőkig..." nyolc napon keresztül sok harcban elfáradt bajtársaiban is uj erőt öntött. j í
Állandó harcok, támadások) és ellentámadások kőzött érkezőit ol május Jurának folojtliotetlon hajnala. A magaslatok elélt és között húzódé völgyet átláthatatlan, tojfohér kfxl ülte meg. 'l'ökélotos volt a csend és a nyugalom. Kzok a csendes, nyugalmas- jHMCek, érák a logveszedol-iiK'Sí'blx'lí errefelé. Mindenki ébron volt, mindenld érezte, hogy »yahimi van a lovogóbon«. Csak .néhány- porcig terjengett még a nVugalom oz ordók között, ogyszercsak úrjité tüzelésbe kozdett uz orosz. Aknavotó, Sztálin-orgona, a esiu-bum-nak nevezett páncéltörő ágyú, a tüzérség és a bombavetők (xmtosun hajnali félnégy-- órakor megkezdték munkájukat.'Acélzivatar verte1 végig a hegyeket, völgyeket ozon a hajnalon. A sürü ködöt villanások szaggatták keresztül-kasul. Foléjt hetetlen és borzalmas volte'
42 fővel is csakugyan kitartott a század...
Kádas Géza özekben a norcoklxm mutatta meg, hogy magyar katona. Hogy méltó hirnovéro és méltó az egyenruhára. Kiugrott fedezékéből, végigrohanta negyvenkét fóro olvadt századának állásait és túlordítva a harcizajt, kitartásra adott parancsot,
Kkkor érte a végzetes lövés. Ital alsó lábszára robbanó lövedéket kapott, teljesen szétroncsolta a csontokat. Áléig okkor is, rottonotos fájdalmában csak *a harcra gondolt. Magához rendelte he.lyoltesot. és elhaló hangon ezt a parancsot suttogta fülébe:
llánvai, vedd át a századot, de tartsatok ki a végsőkig!
Aztán elvoszitotte eszméletét. Kór liázba korült, térdbél le kellett vágni
ballábát, hogy megmentsék az életnek.
Sebesült ]kirancsnoka meglátogatta a műtét után., Kádas Géza no-hezeli ismerte fol a parancsnokát és csak annyit tudón mondani: Kitartott, a század? Ki fiain! — ¦ hangzott a válasz, de ezt már iipni hallotta Kádas Géza. Ismét elveszítette oszméletét.
Parancsnoka a legmagasabb magyar kitüntetésié, nz nrany vitézségi eremre terjesztette fel Kádas (iéza szakaszvozotót, aki elindult egy kis abnuji faluhói és az ordélyi fiuk között mutatta inog, bogyoii harcol az igazi magyar katona, amikor hazáját védi a Kárpátok eíöterélion.
Iván [.ánzló hdffff haditudósító
52 millió pengó költséggel 35.000 árvízkárosult* nak 10.500 n] házat építtetett és 23.010 javíttatott ki az állami geidóskoiáa
1910-ben és a következő két évl>en féktelenül elszabadult vizek és a feltörő talajvizek (Országszerte' romboltak. A.mindenfelé duló pusztítás keményen'próbára telte a lakosságot, de. éppen ilyen' kentényen vette fel a küzdelmet az elemi rofmibo-lással szemben az állam. A neflir z<!t társadalma pedig '^tdaadó áldozatkészségei támogatta az országos és helyi hatóságok erőfesz itését
Az ár- és belvizes esztendő alatt romhadölt házak újjáépítéséről, a ká rok el! ü n ietéséről most számolt 1k* vitéz jnróss Andor belügyminiszter a irif-nifizlerlmVáesou. Heszámolójá-ból hatalmas szfámadalok és arányok bonlakoznak ki:
A közületi lámogatáüj'u szoruló családoV közül 35 ezernek kellcll ujhórliajlékot biztosítani. Ennek a feladatnak a Iphohvo-, litásúra az állinn I millió ÍOO ezer pengőt irányzott elő. a társadalom 1.320.000 jKMigöl g>'fij-
tött össze. A segilségben a néinjet birodahni kortnány 312 eziftr jwngövel vett részt. Az erdélyi árvízkárosultak triinogatása\ru :i.200.000 iK-ngöt ulaltnk ki, igy közel 52 millió jKingVís összeget vett igényge a belvizek! oko/Já károk hely reál Üt á sára.
Több mint tíz és fél ezer uj családi ház. épült fel országszerte és ugyanakkor hely reál lito** títk 23 ezer megTVmgált íiázat. A lakóházak helyreállítását na országos szociális relügyelöség végezte, szenr előtt tartotta a korszerű egészsé^éclelmi szempontokat, li^'elemlHí vette a; magyar népi építészet hagyományait és így riz újonnan éj>i-tetl házak a nitigyar szellemet is tükrözik.
A felügyelőség műszaki munkája kilefjedt, ha szükség; volt rá áUclcpilésrc is, tovább'á sze-m elölt tartották a jövőt, amikor az épitkezésekkeL raiuépileseTí-kel kijelölték a korszerű magvai* falusi építkezés útját,
700 pengő pénzbüntetésre Ítélték a szénadrágitó csapi gazdát
Woisz Lajos nagykanizsai tor-ménvkeroskedö egy alkalomlmjál fclkercsle Farkas József rsapi gátiéi és lóherszéna iránt érdeklődött. P'arkasnuk mintegy 30 mázsa szénája volt, amit ösz-szesen 1200 pengőért kínált eladásra. Az üzlet létrejött. Farkas Ilyenformán mázsánként 10 pengőt kéri és fogadolt el u szénáért, vagyis egészében 030 pengővel többel n megállapilolt árnál. A dolog kiderüli és az eladó Farkas gazdit valamint a
vásárló Weisz Lajos ellen megindult az eljárás. Most.tárgyalta az ügyet a nagykanizsai törvényszék uzsontbirósága. Weisz Lajos nem jelent meg a lái'gya-láson. mivel ismeretlen helyen tartózkodik, Farkas 'József beismerő vallomást lelt. A bizonyítási eljárás befejezése után a bíróság Farkas Józsefet árdrágító visszaélés miatt .700 j>engő pénzbüntelésre, nemfizetés esetén 70 napi fogházra'ítélte jogerősen.
H I R EK
Naptsr. Juliui hó 7 Péntek. Róni. Itst. Citlll és M. - Protestáns Cirill.
A GOZFORDO nyitva van reggel 7 órától este 6 óráig. (Hétfő, szerda, péntek délután koddeu egéas nap nőknek.) Telofon: 660.
— (Nemzetvédelmi kereszt)
Csúktoinván a visszatérés évfordulóján, július 0-én dólolétt fél 12 órakor az országzászló előtt ünnepélyes keretek között osztják ki az ujabban kitünietuttekiiek a Nemzetvédelmi Koresztet: néhai Ivacsics József volt julián tani tó, Szalay László főgét)é8z, Bonczo Forolio cipész, Horváth i Laboda Mihály ci-jiésR, Stíngl Foronc CBizmndia, Szabói Ferono nnuikás,' Ivicsay Alárten íaktárnok, Nagy Árpád vin. dijnok, Csáktornyái lakosoknak. Az ünnepséget megelőzőleg fél 11-kor ünno-pélyos szentmiso losz a foi-eneesíík templomában.
— (Gyermekek a Balatonon)
' Tegnap délután fél Ü órakor a rondesiud is mozgalmasabb volt a nagykanizsai pályaudvar. Akkor indult ol a nagykanizsai gyermekek olsó nyaraló csoportja Balatonbo-rénybo a nagykanizsai városi üdülé-tolopro. A nyaralást vezető Szociális Misszió részéről megjelent az állomáson Mandukits Celesztin főnöknő és.Mária Magdolna nővér. A szülők szeretettet vettek bucsut gyormekoiktő!, akik három hétre otthagyták a szülői házat, hogy a'
kedves Kék-keresztes nóvéiek védőszárnyai alatt a .pihenésnek, lelki és testi feljavulásnak éljonok.' líö-rtdosen Vajay József esi>ett)s-elé bános fölszenteli és Jézus Szivének ¦ajánlja fel a borőnyi üdülótolopot.
~ (Gyógyszerész-kirendelés)
A belügyminiszter a honvédelmi munkaszolgálat koretébon a zala-nzentgróti Szont Koi-eszt gyögvszor-tár vezetékre kirendelte dr. Kaszt-rinor Dóin teljes jogú budapesti gyógyszoréazt.
— (Orvosi hír)
Katonai szolgálatomból szabadságra érkeztein, július Ü-kétŐI 12-dikóig rendelek. Dr. Szigotby Al.-ulár.- (:)
- (Anyakönyvi hírek)
Nagykanizsán az elmúlt héten 9 gyormek Bzülotett, 7 fiu fa 2 Icánv: Lonkovits Li'iszló ácssegéd és Siloff Máriának rk. fia, Gödinek" Foronc kőmüvossogéd ós Samu Má-
ZALAI KÖZLÖNY
1044. július 7
riimk rk. fia, Fokoto József Maort éleJemtari kiadó és Takar* Katalin nak rk. fia, Kiss István Maort ko aiikiwiró ós AVüith Unnának rk. fia, Botgtuunti Honrik Maort munkás 6a Jakab 10rzsebetuok rk. fia, dr.. UonoMtori Tibor szolgabíró ós 11«-wotfi Margitnak rk. leánya, Ko-rmUf Jc;io áll. igazgató- tani tó >¦*
Hotray Honának rk. leánya. Kros-aar József földiuüvoa-és HihaloCa . 'ÍVÁtiánal rk. fia, llorvátb Jóssof i muri tisztyisoló és Thury Krzsé-¦ iéttwfc rk.' fia. - .Házasságot köteti 5 pár: Horváth Antal féríi-saabóaegéd és Szekszárdi Ilona. Jn-¦aat Tinoe MÁV tiszt és Pusztai Mfria, Méözáros Koronc 'szíjgyártó és'Ágoston Krzsóbot gyári munkás-nf, Paiee László földműves és Varga
Julianna. SsontűS látván MAV Óni-béros éö Oodina Mária. Halálozás 8 esetben történt: Knáuas László rk. földműves ö!J éves, Pál Mária írgalmusnövér jelöli rk. 22 évos, líusv.ti Jetvánne Gáspár Torézia rk. 47 évos, 'l'iiko József né Kovács Julianna rk. 7.2 évos, Burbnos Józsof rk. népzenész 4H évos, Csapó István rk. lokástakaritó vállalkozó t>7 évos, Varga Jánosné Erós Julianna rk. 69 évos, Bárdos Károly rk. napszámos 49 évos, - ¦ ¦
i — (Husjegyek Nagykanizsán?)
J A nagykanizsai »hus-front« már régóta foglalkoztatja a vár^s közön-Bégét, valamint az illetékes tényezőket, A város vb&dóségónok szamta-líin és nyomatékos ¦ figyoimostatéso, flot erélyes follépéflo ollonóro nom mutatkozott javulás a húspiacon. A közellátási vozotóség ismételten foglalkozott a hUSJOgVOk bovozoté-flének gondolatával, sőt már foglalkozott a kérdéasol a városi képviso-lőtostülot is Mostarról kapunk hírt, hogy a '.husjogy bovozetóso ismét komoly formában fölvetődött és azt az uj polgármostornéi újból szorgalmazni fogják, ahogyan más városokban már régen megvan.
— (Napközi otthonok Muraközben)
*' Muraköz több községében július. I -évol napközi otthon nyílt mog, amelyekben a 8—8 évos gyormukoK nemcsak ©gésznapi gondos folügyo-lotot. hanoin tojet és gyüniöjcsöt is kannak. A napközi otthonokat legtöbb helyen a tanítónők vezetik. A napközi otthon a gazdasági munkákat Yégzó lakosaágnak igon nagy segítség.
— (Uj konyérjegyek)
Budapestről jelentik: A közellátásügyi minísztor vidókon is uj konyát1- és ¦ tésztaváltójogyekot rend-azoroeitott. A régi vidéki kenyér- és tésztávaltÓjogyok. azonban a buda-ix'stiokhoz hasonlóan további intóz-kcdésig egyelőre szintén érvényesek és igy azokat a vendéglátó üzomok, pókok, füflzorosük, stb. továbbra is kötoloegk' beváltásra' elfogadni. (MTI)
— (Internált munkakerülő)
A porlaki főszoigabíróság iritor-Balta Kovács bajon kotori iiiqzó-gazdasági' munkást, aki á góróqgáli
gazdaságban, ahova olszorzódőtt, norrt jólont inog, majd, apiikör karhatalommal elővezették, munkahelyéről megszökött.
.Lebontásra kerülő épület
teljes egészében eladó. Bővebbet Nagykanizsa, Horthy Miklós-ut 15. szám alatt.
Az éjszaka így széles légitámadás jobb szárnya érintette Magyarországot ma délelitt heves légi harcok voltak a magyar légitérben is
Az angolszászok a német ellenállás és támadások megerősödését jelentik Normandiából
A ktUti hadszíntér
középső szakaszán duló uagv elhárító csata az elmúlt 24 órában lé-nybgéhon nom sokat változott. A néniét védelmi örök továbbra is olko-norodotton küzdonok. A iKilsovisták nemcsak észak felől, liánom Kovol földi is igyekoztek folgöngyölitoni a német arcvonalat. Azt a [ttirancsot kapták, hogy bármi áron szakítsák Tol a német állásokat és törjenek 1» dói felé. Mindon szovjet támadás legnagyobbrészt még a fóarevonal előtt összeomlott.
Az invdziós Iwttezíntéren ;i brillek ;i súlyos veszteségek következtében nem vállalkozhatnak ujabb hadműveletekre. Az
első amerikai hadsereg azonban friss erők harcbavclésével tovább folytatta erős támadásait C.arentanlöl délnyugatra és nyugatra n partok közötti széles arcvonalon. Kemény és változatos harcokban a német védőknek sikerült az arcvonalat egész hosszában megtartani. Na-gerdan vidékén északi irányban az ameerikaiak páncélosok támogatásával támadásba kezdtek. Ennek kimeneteléről még nem érkeztek jelenlések. A német gránátosok hatásosan elreteszelték a helyi lietöréseket.
Jelentések az éjszakai és ma délelőtti légi harcokról
A Nemzetközi TÁpkozlató iroda jelenti: A német és a magyar légvédelem harcokat folytatott, a ho sszantartó berepülés sorún északamerikai bomlkívclőkkei én -nagyszámú vadász kíséretükkel, amelyek ma a Cseh-morra védnökségen keresztül Kelet-Németország teriUcto elleni támadásra inditltak. Az ellenséges bombavetők egy része a heves légi-harcok hatása alatt már magyar és horvát területen kénytelen volt bombaterhet ledobni.
(MTI) Ma éjszaka délrÖt . séges repülőkötelékek jobb szá. Horn /Hízásokról és károkról
izak felé széles vonal/tan támadó ellen-
ya érintette Magyarország területét, ddig nem érkeztek jclctUések.
Heriinbót jelentik: A ma délelőli Magyarországon át Németországba berepült amerikai köteléke/ a né met vadászok több csoportra osztották, flraiideuhurg, Dessau és Halle fölött eredményes légicsaták folytak.
rvlillimótor-háború Normandiában
Az Aftonbladecd londoni jelentése szerint az angolszászok előrehaladása Normandiában csuk méterekben fejezhető ki. Minden angolszász hadijelentés
is megállapítja, hogy a német ellenállás megerősödött és hogy a németek lobogó hareikedvvcl állandó ellentámadásokat hajtanak végre.
(NTI) Londoni hír 1. német megtorló fogyvorok bovo-téso tognap folytatódott Délanglia és Nagy-London torüloto olloii.
A Wilhelmstrasson a tegnapi sai-tóértekozlolen a szóvivő Churchill alsóházi lieszédéro vonatkozólag ki-jölantotto, hogy abból a felőlem és AggOtlidom csendült ki az uj némot fegyror miatt. Ez a boszéd is elismerését jolontt a némot fegyver
Nem pihen a V. 1.
rint a V. i komolyságának, hatása nagyságának, ögybon annak is, hogy az angol* kormány élénk bírálatnak van kitéve mihaomiatt az angol lakosság részé-ról. Churchill nyilatkozata azt is bizonyítja, mondta a szóvivő, hogy az angol kormány továbbra is félro akarja vozotni az angol közvéleményt és korlátozni nz orsóházban a szöltiaazabadságdt.' '
Szüntelenül támad az ellenság Olaszországban
Olaszországban tlcgaVilIeista és lengye! zsoldos csapatok Icg-naj) folylalták lámadó tevékenységüket'. Legkeményebb, harcok az adriai vidéken.-vannak. A lcngvi;]ek kora reggeltől fogva szfljuclenfll lámadtak, de legtöbb láuiadásuk a német vonalak előterében összeomlott, üsi-
Örsógváitás a nyugati német erök főparancsnokságában
A iuilirer főhadiszállásáról jelentik, hogy egészségi okokból tisztsége alól felmenteitek Rumistől t vezértábornagyot, akitől von Kluge vezértálxirnagy vélte át a nyugati német csapatok főparancsnokságát. A Führcr szíves hangú levélben köszönte
monál a helységtől keletit; értek esak el eredményt, itt a harcok most is tartanak még. A trasiineno-tótól északra, a sien-nai szakaszon. Voltommal és Rossinlano mindkét oldalán uj páncélos támadásokat vertek szél a németek részben vonalaik előtt, részben közelharcokban.
meg von Rundstelt vezértábornagy szolgálatait, amiket a legnehezebb időkben teljesített és kilátásba helyezte, hogy rövidesen különleges íeladatok elvégzésével fogja megbízni. (Rund-stett 0!) éves.)
Julius
6 tó! - 9-ig
VMROSI MOZGÓ CsotttrtőMői-
- , vasárnapig
A siker-sorozatból t
Magyar filmujdonsdgt
FEKETE HAJNAL
UFA világhiradó. Részlete* napjaink aktuális eseményeiből. '
Előadások kezdete: {4, j-6 és +8 órakor.
Nagykanizsa megyei város
polgár mustárétól.
Tárgy: Harcszerű lövéetet.
Hirdetmény.
A belvAniftg csapatai folyó hd 6-áa ás 39-ÓD a tölgyesi barostera lóterea éles lÖTészetet t&tiansk Az itt t»t6x-kodás illss öa álelveuOiyeti.
A fel niüii robbaot lövedékhez oyulnl, mivel a lövészet élep lövéuet te to lyik — életvesselyeB. Az otíhfli eredG bsleaefekert tt honvéd kiue*t&rral szemben aemmlDemU kSrigóoy Ben támasztható.
Nagykanizsa, 1944. július 4 én.
3216
Polgármester-
Nagykanizsa megyoi vároe polgár mes borétól.
á isir-8lIáíatliiok Mmmi
A 1M.0M/1944. K. M. rendelet érteimébea a /.sir özempoHtjftból ellátatlan fogyasatók — bástartasooként a háztartás leje — kötelesek I. hó 7 óu én S-áa, pénteken és szombatén a Közti IA (ab 1 Hivatalban (Hunyadi utca 16. a leghátsó vasrácsos feljáréja udvari szsba} Illetve a klekanlzaalok a kin-kanizsai Tárosházán a satrell&tásra vonatkozó IgényleResuitsáR megállapítására szolgáló bejelentllap nyomtatványt átvenni és azt otthon gondosan öa a valóságnak megfelelően kitöltve f. hó 11. és itlkcu. hétfőn es kedden a Közellátási Hivatalhoz a fentebb említett helyeken beadni. Aki zsírra igényt tart, tehát az ellátatlanok,annál ls inkább tsltsék ki és adják be a be-JelentlJapot, mert aki ezt a fentebb Irt Idöro nem adja be, vagy a valóságnak meg nem feleld médon tölti kJ, kíhá-
Sásért é hónapig terjedhető elzárással Oatetendf. A beJulenKlap átvételekor és beadásakor ls a családi élelmezési igazolványt fel kell mutatni.
Kérem a köztfnséget. hogy további tudnivalókról a-/, egyidejűleg kibocsátott falragaszok utján tájékozódjék. Nagykanizsa. 1944. jutnia 4.
2im , Polgármester.
APRÓHIRDETÉSEK
Állás
]
Jtaonnall belépésre kcreiek egy fiatal kentet- é* meazirot-Mgédet vagy mln-denea kocsist. — Ugvanott 10 kocát érett Kirhatiifya eladó. Simon Utván hentes. Klskanlzsa. 2211
¦MhMajMat vagy h4*l*xala*t
azoniiat lelvciuck, nem kihordásra, hanem műhely munkára. Kóbor alltode. 2213
Fgy e«4pl0oAph*x egy traktoros és egy ttetö felvételik. Clm PetMi ut 52. 2216
AL>AS-V1>TEU
Vasa««lwa való ruganyot\ mmi^o elad*. Clm a kiadóban
¦alaoak sürgősen eladók Erteébti-tér 15. 2179
Bgy kit gyermebszekér ét hiromkerekű gyeimekblclkll ¦lacló Efllvös-téf 15.
MAO RT-g *x palaokoliban i Pnvt-rozék, tcliergépck, mezéKaidflMgl ét stabll-tnoiorok réexére állandóin raktáron tart; leéaylô Ivet éi íelvháRoslláit nyújt Teuttch Ouuiáv drogéria. 1954
Malacok claaók Magyar-uto 117. 2145
Bgy )6,r*<l* elidó Pctófl ut 75 .2199
Magvéla'ra keresek egy nigyobb rohls isekiényt. Cimet Szabó Antal Uile-tébe kérem leadni. 221*
2MLAJ KÖZLÖNY
politikai napilap . . .
Kiadja: „KöigaidasáDl R. T. Nsgyk«at«m*~
Felelőt kiadó; Znlal o,» Nyomatott ¦ „Kftigtidnsfigl h. T. Naoykaniit*-"' nyn.iaJiJábiH ftsoykannikn NromdAért !«!».,: iaUj Kjv«v
relató:.
SHdlokoial:.
Tfl<ritoili:-
84
H| éVI., 152. sz. Nagykahlwa, 1944. jullus 6. szombat Arm 30 fillér.
POLITIKAI NA PILAF
SMrkoBztÖség és kiadóhivatal; Ffl-ut 6. szaai. B«írkcr.-*to«BRl on k(adóhivatali tcloíon 78. sx. M chicle» ík infiuliin hétköznap délután.
l-elclős szerkesztő : Barbarita Lajos
Előfizetőst ára: city hónapra 4 pongo- 30 fülét,
negyodóvro 12 pongo 4» fillér, ligyes szám: aétkéznup 16 fill., Hzombntyn30litl.
Újfajta német fegyvert vetettek harcba a Ootentin-félszlgetl kUzdelemben
kemény elhárító harook vannak egyre nagyobb kiterjedésben a keleti arcvonalon
Az inváziés területen az nme' rtkuiak a hajnali óráktól az éj szakai Órákig tartó heves tárna tlásokat intéztek a
Coícnfin-félszif/rt ellen
Cáfolat
¦ Papon ankarai békotisogitédzátilról szóló álhlrekro
Minden körülmények között döntő, áttörést akartak ki kényszeríteni a német védelmi rend* szeren., A harcok ^súlypontja kezdettől fogya Carentan vasúti csouvóponija volt, A harcok ide-oda. hullámzottak. Az -amerikai?, ak ujabb és ujabb kötelékekéi vétettek harcba. Csak éjfél félé csökként a küzdőiéin. A német gránátosok mindenütt megtartották az. arcvonalat , és- jól irányzott géppuska tüzükkel olyan nagy veszteségeket okoztak az ellenségnek, hogy azokat kömény harcok. Közben .vissza kellett vonní, Az invázió elsft hónapjában á németek 36 hadihajót sültyesztfítlek cl. f>2 szállító- és pártraszállilóhaió 270 ezer tonna tartalommal szintén elsüllyedt a kisebb partraszálló hajók százaival együtt, Megrongáltak 47 hadihajót és szállítóhajót összes«n 350 ezer fonna tartalommal. '
A V. 1. tegnap sem pihent
A Néniét Távirati Iroda jelenti; Tagnap is l>eca ni^dtak a német repülőbombák íJéiahglia és London területérc a megszokott hatással. Londonból különvonatokon 15.000 gyermeket elszállítottak.
A szovjet harctér hírei
¦ • keleti -hadszíntéren nz elmúlt 24 órában az;.elhárító caata az arcvonal déli fölére ia kiterjedt. Korol, Liiclc óa Tarnopol vidékén a bolsevisták támadásai tubnonnok az erő-szakba feldoVitésok méretein, butiknál helyi betörést érték" ol, amit a némotok orodraónyasen elroteszoltok, Sok jol arra mutat,'hogy a wchfjet pessetSréff1 Ai akarja terjeszteni támadó vállalkozásai a Kovel—Luck—TarnopoC területére és ennek bevezetését jelentik a móst jnsgrWzdödött harcok.
A középső szakaszon a német ol-háiitás meghiúsította a szovjet ősapátok előretörését. Súlyos harcok fojlódtok ki Baranovicainél ós Vílná-tól kolojro. Az elhárítást kemény én .változatos harcok jellemezték, líara-novicsinét a város keleti részén, a szovjot támadások összeomlottak, líondkivül szívós harcok alakultak ki
Mólodecsnotót nyugatra, ahol a hémot vonalakat kíssé hátrább hullott vonni. A szovjet csapa- i
tok Vilnánál kiakarták kényszeríteni I teljes sikort aratott és meghiúsította az áttörést, do a' német csapatok az ellenség támadásait. A két kisebb megakadályozik. A Jwhd betelése- | német hídfőti-, minden ellenséges
ket elrotosioltök. A néniét Diina-védelem.
nyomás, nélkül a németek torvszo-rúon föladták, hogy orőikőt kíméljék.
Berlinben megcáfolták a Pu-pqn nagykövetről csütörtöklön terjesztett híreket.; Papén jelenleg nem tartózkodik Ankarában, hanem a követség személyzetével együtt nyári tartózkodási he-
lyén van. Minden olyan hír, áinely Papén béketapogatódzá? sairól szól, a német szóvivő kijelentése szerint a mesék birodalmába tartozik.
tfbm vof( bombázás a ma éjszakai berepüléskor
(MTI) Tegnap az esti órákban szovjet repülőgépek léptékát Magyar ország keleh határát, majd Délerdély és Délmagyarország területe fölött átrepülve elhagyták az ország területéi, feltehetőleg ugyanezek a , gépek ma a kora hajnali órákban a berepüléssel azonos útvonalon visz-azarepültek. Az orosz berepülést követőiért északanxeríkai repülőgépek lépték ál az ország déli határát Se a Tiszántúlt széles kiterjedésben átrepülve távoztak. A távozás hasonló útvonalon történt. Károkról és bombázásról jelentés nem érkezett. A légvédelmi tüzérség mint\iz orosz, mint az északainerikai berepülések alkalmával több helyen nhiködésbe lépett.
Aa intortnf jelentése szerint a tog nap délelőtt
Németország fölött lelőtt repülőgépek száma 7?-re emelkedett,
ezekből több, mint 50 négymotoros
gombázógóp volt. Az erős vadászvédelemmel repülő amerikai böm* bázógépeket sok német vadász támadta minden oldalról, A német vadászok igon' csokély . veszteséget szenvedtek/a légi csatában.
Nem elkerült áttörni a Carentan-vfdókl német vonalakat
szat tarlottak. A repülők törne-
(Intorinf) Tegnap ujabb erők harcbavetésévcl melyen támadó repülőgépek támogatásával az első amerikai hadsereg folytatta támadását a Cötcnlltt-féísziget német védővonala ellen, hogy azt átszakítsa. Már a kora reggeli órákban heves harcok alakultak ki Coreiitan-Periers környékén. A harcok naphosz-
ges bevetése ellenére sem sikerült mcgseihtmlsileni a német védelmi határokat. A támadó amerikai csapatok "ismétélten súlyos veszteségeket szenvedtek a néniét páncélos vadászuk' és egy uj fajlá német fegyver inegsdtn}' misitő tüzében. Eközben 29 pán-cel.Kocsit tétlek' harcképtelenné a néniét csapatok.
{légy aftgehzász hajó pusztult el ma éjjel a,Csatornán
(NTI)_ Német biztosító erők mára virradóra Le Havre előtt ellenséges haiókötelékeket * támadtak meg. Két gyorshajót fel
gyújtottak egy rombolót
egy másik gyorshajói" pedig su lyo síi n megró ngá it a k
A VSza ina-öböl ben etsüttyesztette-k^
Párpercee légitámadás volt az éjjel Berlin ellen
Berlinből jelentik : Brit repülőgépek mára virradó éjszaka éjiéi után berepültek Berlin rőté. A légvédelem rendkívül heves tűzzel fogadta a támadókat.
akik csak néhány percig tartóz1 kodtak Berlin felett. A támadók, bombákat* dobtak a város lakónegyedeire.
Lapzártakor érkezett
A vezérkari főnök jolontéso szeriül; a honvédcsapatok mindkél arcvonalán számos ollonscLos támadás omlott össze. A magyar lovitsang beavatkozása sikerré vezetett.
"A legutóbbi-'napok ellenséges lerepülései a magyar légitórkm tiOO áldozatot kŐvotóTt a (k>!gái i lakosságból. A némot -magyar légolhá-
rítás sikeres volt, amennyiben 84 ellenséges gép, köztük 64 nehéz, négymotoros bombázó lozuhant, több utogsérűh.
fíóbbols miniszter n.agyjolontésA'-gii-hostsédot mondott, amiölyboiv ki-joloatotto, hogy. minden 'alap raeg» van arra, hogy nyugodtan! nózho* tymk a jövő ole. ¦«!*
Újra kell kezdeni
a uiunkát, ha szükséges százszor Is, valahányszor lerombolják, amit felépítünk, tlsak azért isi Ez a multunk, jelenüfrk/és1 jövőnk parancsa ina, amikor^ bárhova fordulunk, romokra \ lép a lábunk. Újra kezdeni és soha abba nem hagyni a munkát. Ez a magyar dac, az örök élni akarás, amikor annyi ellenséges szándék tör minden magyar életre és uj. szebb életet alakító szándékainkra. Ha! a világ minden gazsága ősszecskü-szik ellenünk, ha az egyik karunkat le is szaggatja a bomba, ha a lábunkat leomló törmelék is zúzza szét, ott u mdsik keteüuk az épitő munkára, ott a másik lábunk, hogy előre haladjunk. Megállhatnánk-e egy pillanatra is, a kétségbeesés összeroskadá-sa nélkül, ha nem ez a dacos erő és vakbuzgó épitő elszántság volna á motorunk, amikor ősi multunk emlékére címeit paloták, épitő- és szobrászművészek ríanekeinek szörnyű porbaomlását láljuky amikor romokban heverő békéVtd^honok csendjéből, a légoltalmi pincék mélyéről n borzalmas halált hall testvérek vérének gőze árád felénk és halálhörgés remegteti műiden Jdegszálunkat. Százszor megszakadna a szivünk és lázadoznánk sorsunk ellen, ha nem ébie bennünk' valami kimagya-rázhatotton Ősi dac, valami olyan szívós él ni akarás,' ansely a tatárdulás után egy országot volt képes újjáépíteni a romokból és összeszorított fogakkal, dacos szembenézéssel, befelé való síróssal, türelemmel tudta kivárni a pogány török 150 éves keserű uralmát. Ezekből'az ősi időkből bányásszuk most elő fegyvertársunkat a mai szörnyű időkhöz. Hősi multunk ez a cso-daíorrása áramlik most szét bennünk. Kitartani a ^ győzelemig vagy a halálig, üvölt a sziréna, szállnak az ellenséges légi erődök és bomba záporoz alá. Ma itt, holnap ott. Ki tudja, mit és kit, mikor talál. Mindegy! Tölgyét' a fergeteg kidörfthet, de meg nem hajlíthat. A miagyar nemzet életfájának gyökerei ezer év könnyel és bérrel megszentelt talajába nyúlnak alá. Nincs olyan földi erő, amely onnét kitéphetné. És amig a fa áll, ha megtöri, ágakkal is, a fauira lombot hajt ós kivirágzik. Mezt ez az élet, a lermésiíet tőrvénye. A kiontott mártír vér csak 'megszenteli a főidet, csak ragaszfék, hogy jobban tapadjunk hozzá. Amit a bomba porba süjt, mind emberi kéz mimikájának eredménye. Ami rom/-
ZALAI KóZL'ÓNY- ¦
1944. július 8
h)á lesz. mindenl újjá lehel építeni,, ha a lut, a lélek, ti nain zeli széliéin'és az építő szándék megmarad. Mindezekéi nz ősi nemzetfenntartó erőket pedig semmiféle barbár düh. gonosz szándék meg nem semmiisitheti. Ezek uzVtrök dacolnak uiosl minden ellenségünkkel és hordják egybcVhutárokon belfd a dac, iiz élni ukurás, u munkakészség, az áldozatvállalás, a rend, a fegyelem és a magyar cgyelakarás sűrfl kévéit, hogy senuni gonosz szándék ne vehessen erőt rajtunk. Most a ha-
lálnak és pusztulásnak irtózatok aratása van rajtunk. De Isten mellettünk áll és jóságos irgalmával ránk ragyogtatja majd a napfényt és a magyar égboltra a diadalmas béke szivárványát. Ezekkel a gondolatukkal vonuljunk az óvóhelyekre, hu elbődül a sziréna és valahányszor magyar életek és értékek "szörnyű pusztulásáról kúpunk hirl.' Egy pillanatra se feledjük, hogy élni fogunk Fiainkban, nemzetünkben, meri a hitünk megdönthetetlen.
Rendőrkézre kerülnek, akik eltulajdonítják a zsidó ingóságokat
A nagykanizsai rendőrség erélyes közzel rendet teremt a zsidó ingóságok frontján
A nagykanizsai rendőrségre egyre-másra érkeznek leljclcmé-suk a zsidó lakások ingóságaival kapcsolatban. Odáig julotl már a dologi hogy a polgármester megkeresést intézeti a rendőrkapitánysághoz, kérve, hogy cie-Kinteiben inditsa meg a nyomozást. A kupilányság azonnal intézkedésekéi foganatosított a rendszeres fosztogatások megakadályozására.
Az első napon lesújtott a rendőrség Borbély János kocsisra, aki az Erzsébet-tói- íő, sz. alatti raktárba vitte az összesző-detl zsidó 'ingóságokat. Mikor onnan kijött, a detektivek igazoltatták. A Kocsi ülése alatt a zsidók ingóságaiból származó ruhát és egyél) holmit találtak. Borbély, dereka köré volt csavarva egy nöi kabát, három zsák, slb. Talállak nála dunyha-huzatot, férfi cipőt, lepedői, asztalteri tol és egyebeket. • Borbély bevaíotla, hogy ezeket ílodics Gyula Szekeres-utca Ül), sz. alall lakó társával lopta és azután a Aocsi-ülés alá rejtette.
Kovács József Pivári-ul sz. alatti lakosnál a kabátja belső zsebében cipőt, kesztyűt, a dereka köré csavarva egy 12 személyes asztalterítőt, l'erfi és női ingeket találtuk.
Ifodics Gyula lakásán a rendőrség 3 l'érfikubálol, I ballonkabátot 1 pullóverl, 1 pongyolát, 1 férfi és 1 női hálóinget talállak. Ílodics beismerte, hogy ezeket a dolgokat apránként a zsidólukásokoól lopta, ugy hogy magára vette vagy. a ruhája afali a testére csavarta. Borbély Jánosnál a házkutatás során 5 lórii kábától, 1 ballon-kabátot, nadrágot, slb. találtak. Borbély, azt állította, hogy az egyik leltározó, bizottság vezetőjétől kapott fehérneműékct. A kihall-
Zsidó leányt akart vagyont rejtegetett
Eriékes fogást csinált Pápán n. rendőrség. Tudomására jutott Ugyanis ,hogy'a lengyel származású Lubénszky Gosztonn grófnő, egy, Fischer Klára nevü pápai zsidó leányt akar megszöktetni a szombathelyi kórházból. A nyomban megindított nyoím(o-zásba belekapcsolódott az egyik kitűnő nagykanizsai detektív is, akinek segítségével sikerült a
Ű&m A HONVÉD
gálás ezirányban is megtörtént.
Az eredményes és gyors nyomozást Forgács Antal detektív lolylalta le, aki már ismételten sikeres rendőri inunkat végzett, Szélest István rcndőrlörzsör-mester,. polgári"" nyomozóval együtt* Most rendszeresen folytatják a nyomozást a zsidóiugó-ságok tolvajai ellen.
Jtiir szerint a rendörségnek meglepő adatok vannak a kezében. |"
A nagykanizsai rendőrkapitányság elhatározta, hogy kimen tétlenül eljár mindazok ellen, akik a nemzet vagyonát képező zsidóingaUáuokat ellulajdonit-ják, ezért felkéri a nagyközönséget, hogy akinek birtokában vannak zsidó ingóságok, azokat haladéktalanul szolgáltassák be, mely esetben ellenük nem indul eljárás. A nyomozás során és a feljelentések kapcsán tartandó házkutatások alkalmával rendőrkézre kerülő zsidó ingóságok eltuhndonilói ellen u rendőrség kénytelen lesz a legszigorúbban eljárni,. Kelkéri a rendőrség, a nagyközönséget, hogy kisérje figyelemmel a zsidó ingóságok szállítását és amennyiben észreveszi, hogy. eltulajdonítások vagy elrejtések történnek, szóljon a legközelebbi rendőrnek. A rendőrség adott esetben a nemzeti vagyont képező ingatlanok eltu-jaldonitói ellen nemcsak a bujn* ügyi eljárást indüja meg, hanem az illetőt azonnal' rendőrhatósági őrizet alá helyezik, nevét pedig a nyilvánossággal közük. A rendőrség a nyomozást rendszeresen folytatja és ebben a tekintetben elvárja a nagy közön1 ség támogatását is. Aki bármit észrevesz, jelentse Forgács Antal detektivnél a rendőrkapitányságon.
szöktetni és zsidó egy lengyel grófnő
zsidónő szökését megakadályozni. Fischer Klárát őrizetbe vették. Az esettel kapcsolatban házkutatást tartottak a grófnőnél és a pincéjében a szén alá rejtve rengeteg ruhaneműt, aranyai Ls ékszert találtak, ami a zsidóké volt és a grófnő ott'elrejtette. A grófnőt előállították és rendőrhatósági őrizel alá helyezték.
Di', Majoros János karp. honvéd a P. öM. táboriposta szám-, ről július 1. kelettel küldi üd-Iivó/letét Nagykanizsára ismerő-' seinek, jóbarátainuk. (A Zulai Közlöny már jun. 2Ü.-tól u táboripostai eimre megy. Üdv. A szerk)
líöröndy Tibor honvéd a li. 878. lábori]>osta számról jul. 2. keleltel kéri, hogy hozzuk lutlo-mására feleségének, szüleinek és összes ismerőseinek : — jól van, ne aggódjanak érle. Övéinek sok csókot küld, ismerőseit üdvözli.1 *
Vass János oszt. írnok a V., üUU. táboriposta számról jun. 27. kelettel üzeni Pertukra' kis családjának, barátainak és ismerőseinek, hogy jól van, egészségesen állja a vihart. =Mindc-nüll leégett falvak és városok és ezek romjai között „clŐrcmenc-lelö nmgyar és német katonaság, -• irja. -•- Itt talán minden magyar honvéd jobban lüsz « gyö-/.elemben, mint az • otthoniak*
Hege Károly szkv. a Z, !113. láboriposla számról jun. 28. kelettel a Zalai Közlöny utján küldi üdvözletét kedves családjának, a Maort tisztviselői karának ós személyzetének. Jó egészségben teljesíti hazafias kötelességét irja a jobb és boldogabb Magyarországért. ».
Orbán Antal honvéd az L. 283. táboriposta szómról jun. 2Í). keletlei irja ; *Mi, zalai honvédek, köblünk sok kanizsai, visszaemlékezünk arra, amikor pontosra, most két éve, június 28-ún/zahri honvédek megkezdték áz előnyomulás! és meg sémi álltunk a Donig. Miért volt ez ? Mert vörös hordák be akartak törni szép hazánkba és leigázni a magyar nemzetei. Mi, zalai,, kanizsai honvédek, akik megjártuk annak idején Oroszország mocsarail, a donparti füzeseket, most ismét' eljöttünk, hogy megvédjük ezeréves hazánkat és fogadjuk, hogy most is ugy fogunk harcolni, mint ott, a Don-parton, egy szebb jövőért, boldogabb Magyarországért*
*
Homo József szkv. a B. 512. táboriposta számról üzeni jun. 21). kelettel : »Kedves anyukám, a Zalai Közlöny utján tudaton! Veled ,bogy jól vagyok, ne aggódj értem és Te is nagyon vigyázz Magadra, az egészségedre. Több levelel irj, mert nem kapok Tőled levelet, irj minden nap magadról, szeretettel várom soraidat. Csókol hü férjed.*
*
Nagy Lajos m. kir. tőrm. és .Vedres Ferenc örv. az F. 480. táboriposla számról üzenik jun. 24. kelettel: > Kérem köszönetemel tolmácsolni a Zalai Köz-t löny utján "azoknak az ismerősöknek és jobarátoknak, akik a Zalai Közlönyt eddig hozzánk eljuttatták. Mmden jóbarátot és ismerőst szeretettel üdvözlünk, azonkívül csókoljuk azt az ismeretlen kislányt, aki nekünk cigarettát küldölt, kérjük, Írja m*g a címét, <
Szabó Károly tü. ön-., m. kir. próbarendőr a P. 970. táboriposta számról jun. 23. kelettel üzeni: »A Zalai Közlöny minden egyes számát messze u tim-gyár Hazától is boldogan olvassuk kél kanizsai kislány jóvoltából, Szeretettel gondolok y nagykanizsai rendőrkapitányság tiszti, altiszti és ŐrszemeiyzeU tagjaira, Horválh József b. esa-láüjára és Horválh Vicáru. Legyenek nyugodtak : — amig a Kárpálok aljában magyar ágyuk dörögnek és a bércek oruian mugyur honvéd áll, addig egyetlen muszka sem Leszi ál a lábát a Kárpátokon. Fm jói vugyok, írjanak sokul.*
Kulcsár József tizedes a V. 384. táboripostu számról június 29. keletlel irja : »A Zului Közlönyön kérésziül szeretném üd- *' vözölni iüskaiuzsun lakó szü-Idmet, testvéreimet és rokonaimat. En jól vagyok, miattam ne aggódjanak. Szeretettel üdvözlöm és csókolom mindnyájukat. Sokat írjanak, mert ha időm van, én is írok. Szeretetlel üdvözlöm a, kis- és nagykanizsai kislányokat és ismerősöket.«
í
Varga Ferenc örv. a C. 981. táboriposta számról június 21. kelettel, mint * lapjuknak u fronton is hü olvasója* vkéri, hogy értesítsük Nagykanizsán, Huny adi-u. 13. sz. alatt lakó feleségét és édesanyját, valamint a testvéreit a József főherceg-u. Ü8. sz. a., hogy ne aggódjanak miatta, A csomagot, cigarettát megkapta és már várja a masikat, írjanak löbbször'és küldjék továbbra is szorgalmasan a Zalai Közlönyt. Mindnyájukat csókolja, az ismerősöket üdvözli.'
* i «
Farkas János honvéd az F, 529. táboriposla szájúról jun. 25. kelettel irja; »Kedves tele-ségem jóvoltából Ut, a Kárpátokon' lm is olvasgatom mindig a Zalai Közlönyt és ezen a kedves "Helyi lapunkor keresztül üdvözlöm az összes kanizsai ismerősöket. I^egyenek bizalommal hozzánk, meg fogjuk védelmezni a Kárpátókat.t
Üzen az otthon
Molnár József honvédnek az A. 111. táboriposta számra üzeni Árok Istvánná Szombathelyről : iKedves Bátyám, légy nyugodt, nálunk, hála Istennek semmi baj nincs. Leveledet nehezen várom, meg azt a boldog órát, hogy újra viszontlássuk egymást. Számtalanszor csókolunk: húgod és sógorod*
\. ¦ ¦ i
Godina János honvédnek az F; .974. táboriposta számra
Lebontásra kerülő épület
teljes egészében eladó. Bővebbet Nagykanizsa, Horthy Miklós-ut 15. szám alatt.
1944. július 8
ZALAI KflZLöNY
üzeni Godina, .lánosné Nagykanizsáról, hogy egészséges, * jól von, sokat, gondol rá, kéri, hogy minél tőimet írjon, Sokszor csókolja félesége,; édesanyja és test-i vérei.
Osvald Ferenc honvédnek a V. 377. lálioriposlu számra üzenet: ¦ Kedves Fcrkó bácsi! Lap* hál megkaptam, jól vagyunk, egészségesek. Kérem a jó Isteni, vigye győzelemre fegyvereiket. Egy barna kislány imádkozik értük, hogy mind jöhessenek liaza egészségben és győztesen. Sokat gondolok reájuk és üdvözletemet küldöm. Sokat irjon. (lozdán Mariska.
Á Drávába ölt? gyermekét, majd utána vetette magát egy muraközi fiatal anya
mgzi
Fekete hajnal
Nálunk csak néhány évo van érvényben a rehabilitáció. Rzon a téren a nyugati államok mwrolöztok,1 A magyar természet valahogyan natívon nehezen veszi át a mogbocsái-tást. Kótségtolon hol\-08(JiQ.irv valaki, mondjuk, fiatalkori botlásáért no legyen kénytelen ogy íloton át vezekelni, mert mindon 'büntetésnek ¦ i-sak a javítás lobot a feladata. .Majd noai azt mondom, nem az a fontos honnan jönnek,' hanem hova mennek az emberek, Annak ellenére, hogy a megbocsát tv* és a multat letörte törvény nálunk is érvénybon van, a magyar közönség még ma, sincs átitatva onnok a szol lomé lói ('•s ha egy kis jóslásba morék bocsátkozni, nem is lesz soha, különösen ha női Ixx'HÜlotröt van szó. A női iHK'siilotot valahogy ugy képzelem el, hogy logjohb, ha arról mini is Vázolnék, mert ha már szóba kerülhet egy nőnek a IwCSÜleto, akkor baj van.
A filin'nagyoíi kényes problémájú, amikor ogy kalandomét egy vasúti szerencsétlenséggel ka]x-8olatbnu l>o-í'-empész ogy szobrászművész élőiébe, aki a szoronesétlonség következtében szomo világát veszitotto el.
tíz a kidandornó — a végén kiderül — megtalálja a holyos utat a boldogsághoz. liár elfolojtbni a látogatását éjszaka u ház barátjánál, még mint nézők som vagyunk hajlandók megbocsájtani.
llolytplon lélektani megokolás az is, hogy a férj, mikor megtudja, hogy \\\ félesége a vasúti szoron-rsctlenséguuk halálos áldozata lett és egy szerencsés 0|»ráeió segít-ségévol visszanyori szomo világát, világkörüli utján a világvárosok lokáljaiban kerosi volt feleségét: Amikor megtalálja annak hasonmását, azzal együttól isioni és világi törvények nélkül;
Von a filmben valami, ami uj ötletet, uj moglátást korcs és a külföldi felfogást mindon további nélkül egyszorüon csak átülteti a magyar talajba. 10« lohot hagyszorÜ íilmtémának, de sohasem fog a magyar gondolkozás módhoz hozzásimulni.
Nohéx egy művész férjet elképzelni annyira tájékozatlannak meg akkor is, ha sziunov.ilágát olvesziti, hogy no ismerje fol fofeségo gyer-mokszoprán hangja helyolt a másik asszony férfias altját. Az egyik filigrán, a másik nyurga ,az ogyiknok a kezo finom ,a másiké csontos. A film. szempontjából ózok a dolgok nem voltait fontosak, a hangsúly arra holyoaódött, hogy a férfi uj szűrőimét, a második asszony iránt növelje és a véglotokig fokozza.
Megértjük a film szabadabb levegőjét, becsüljük tágabb lolkiismo-rotél és fölül tudunk omolkodni apró kicMinyoskodésokon, mégis — a rehabilitációs törvény elleneié som tudjuk a film nagyon sok hibáját moglMjcsájtani. I
Dr'áviivás'ávhclu, július H (Síif'ái Uuló&Ut')nkt<ói'.) Szomorú dráma ügyében nyomoz a drávavásérlieiyi csendőrség. Szoktat Erzsébet muraközi leány" falujából elment Budapestre munkát vállalni. Talált is elhelyezkedést. A fővárosban csakhamar megbfnverkedett egy jóképű fiatalemberrel A Szerelmi viszonynak következményei lettek. Már egy tiónapos vbtt Szóld át. Erzsébet gyermeke, ami-kpr hírül kapta, hogy a fiatalember, aki időközben kiment' a harctérre, olt elesett. Elhatározta, hogy gyermekét hazahozza j Muraközben I akó nővéréhez, aki azonban a .nehéz körülmények között ncní vállalta a gyermektartást, A maga ráhagyott leányt nagyon elkeserítette a dolog és
eihuláro/.la, hogy véget vet. a gondjainak. Elment a Dráva partjára és ott az egyhónapos csecsemőt bedobta u sebes viz hullámaibaj majd egy hangos sikoltással maga is a folyóba ve-telte magát.' A kiáltást és locs-cstmást mdlotla aa éppen arra felé portyázó csendőr, aki percek alatt ott termelt és kiakarta menteni n folyóból Szóidat'Erzsébetet ,de az neiiV akart megmenekülni, ugv hogy valósággal erőszakkal keílell a folyóból kihúzni Sikerült is n csendőrnek n szercucséjlen teremtést az életnek visszaadni. A csecsemői a viz sodra 'magával ville. Mivel gyermekét megölte- a csendőrök bekísérték Nagykanizsára és akadták a kir. ügyészségnek.
A CSillagOS ég titka Rip0rt a magyar
- csillagvizsgálók munkájáról
Magnar Vidéki Sajlótitdósitó ' " csillaga-
(A
munka fartőtől) A modorn szat Ko|>ernikiis, Kepler, Galiloi ós Newton munkásságával veszi koztlo-tét s az á moréhon uj alnjxikal to- ¦ remtó megállapításaik óta halad ogy-ro fokozódó irammal olŐro, szórós összofüggéslxjn a csillagászati távcső és egyéb müszorok fejlődésével."Sza-, had szommol a legéiosebb látású ember som tudna háromezernél több csillagot összeszámlálni az élten. Ma azonban, amikor mái- több mint tuó-tercs átmérőjű toiU'sékkol ós kél és fél méternél is nagyobb tükrökkel felszerelt roflektorokon,- ilhtve ref-raktorokon, valóságos acsillagágvu-kon<< keresztül kutatják tudósaink az Ogol,
az észlelhető csillagok száma mintegy 1600 millióra emelkedett s a legtávolabbi égitest, 'amelyet még meg tudunk figyelni 240 millió lényévre esik földünktől,
vagyis onnyi időbe telik, míg a másod porconként 0OO.OÖO km-es sebességgel száguldó fénysugár a közöttünk lovö távolságot megteszi, Napjaink csillagászai már emberi agy számára voltaképjxm fel sem fogható, Hzédülotos számokkal és arányokkal dolgoznak, b'olfodozésoik, a mögfigvolósok végnélküli sorozatával alátámasztott kövotkoztűlésoik merőben megváltoztatták a magát hajdan a világ középpontjának tartó oiítbor felfogását a mindonsógről. Ma már tudjuk, hogy földünkkel, sőt ogéez naprendszoiükkol együtt csak él képzel botot lonül parányi pórszem vagyunk: ogyotlon jolonlékto-lon kis egység a' vógíolonbon, az univerzum óriási randszoréhon.
Szép, langyos, dorült egü osto borult a fővárosra. Már odalent elinduláskor is örömmel állapítottuk meg, hogy szokatlanul jó nvadász napot« sikerült kifognunk, dó itt fönn a Sváhhogy tetején, ahová mái-nem ér ol a nagyvárosi állandóan beburkoló jwr, korom, füstrétog, még sokkal tisztább fénnvol tündökölnok a mélykék égőn a csillagok. Egyotjon gombnyomás és a svábhegyi csillagvizsgáló intézőt 25 tonnás, hattnnas főkúpolája csöndos zibnmögéssol mozogni kozd, hogy az'égbolt kiválasztott iHintja foló'forduljon megfigyelő részével. Megmozdul a tahogópadló, majd szinte valószínűtlen köiuiyed-séggel beáll a megkívánt irányba maga a
' 13,000 kilós Italaimat, méretű, tiO cm. wiilásu, modern teleszkóp
is. Izgatottan illesztjük: azoniünket az okulárhoz, hogy az intézőt tudós adjunktusának voltoséval egymás-
után »közolebbi« ismeretséget kössünk az égbolt izgalmas Játniválókat nyújtó primadonnáival. Először leg-kozolobbi szomszédunk, a Hold ragyogó ozüston tündöklő karóját vészesük szemügyre: szinte elérhető közelségűén rajzolódik szemünk elé az egymás bogyén-hátán tornyosuló,
Több mini 290 4vqb a magyar cMímghulmtó tudomány
Á kapott iválaszokból örömmel álla-
tlee kontvnsistu hejvyek, völgyek. kÖC' alakú kráterok és sima lapályok élottelon, rideg világa. Ezután töst-véroinkot vesszük sorra, naprendszerünk éppen megfigyelésre alkalmas hcIyzcÜMiu levő bolygóit: a lonyug-vásra készülő, káprázatos fényben csillogó Vónust, a liz hold-gyormo-kes JupiUk't s a hármas gyürüvol övozott sejtelmes fiaturnusl. Ha alkalmas időpontokban többször is lésbe állnánk; sorba vohotnénk még napanyánk többi cyermekét: a Merkúrt, a M"ai-sot, uránuát (a Neptunust is. A legtúrolahb osŐ Plútóval azonban .mér csak fénvképíolvétet alapján köthotnénk ismoielséget.
Távolabb haladva a térben tejútrendszerünknek a mi Kapunkkal ogycnIŐ olbirálás aláeső "állócsillagjai" közül látoiratunlt ozután mog néhányat. Végül íxxlig, hogy még mcsazóbb hatoljunk a térbe, a hozzánk legközelebb eső, a mi tejútrendszerünkhöz hasonló egysógot képviselő örvény szerű Androméda-ködro irányitjulí toloszkúpiiukat. Ez a »közelsóg« annyit jelent, hogy az a fém/sugár, amelyet mi ¦most látunk, több mint félmil-/ió évvet ezelőtt indult a Földünk felé az Audromááából. Egyotlon teleszkóp mollott oltöl-tott osto is örökké cmlákozotos élményt jelent a csillagászat nohóz tudományában csak kontárkwló számára, — do ahhoz, hogv valaki a csillagpk világában valóban jártas legyen^ külön' adottság, a lognaho-zolib tánulniányok elvégzése, állandó elmélyedt kutató muiika: ogy ogész, onnok a magasztos célnak szontolt élet szükséges.
A svábhogyi csillagvizsgáló teleszkóp-óriásán Koi'üBztül nuigyar földről fordítjuk ég foló tokintotünkot, természetes tohát, hogy fellett kér-dósoink közül nem manuthat ki a magyar .csillagászat.története, orod-méuyoi iránt való érdeklődésünk.
olthatjuk'meg ,hogy ezon a tórön is bátran büszkélkedhetünk országvilág előtt. Az első magyar csillagvizsgáló I7!lfí körül Nagyszombatban, a Pázmány Péter alapította ogvetom korolélwn tólosült. Ezt kő-
Ceretan
Vlixontalodólcnok engodmónyi Btmrtéirll tljttofft; „Hayit,, NOVéNYVéOELMI SZEREK elosztom
ZALAI KÖZLÖNY
1944. július 8
rette az egri, gróf Esterházy érsek
alapítványa 1786-ban, majd a gyulafehérvári' csillagvizsgáló 1704-bon, molvot gróf Batthyány Ignác püspök alapított. Ha tekintetbe vesszük, hogv közel ÍOO évig tartott, amig Angliában az 1576-bon alapított-, greenwichi csillagvizsgálót :i második csak 1.771-bon kövotto, ugy niog-állapithaljuk, hogv a magyarság a csillagvizafitiiok ^kialakulóban lövő nemzetközi.hálózatában már a 18. szazadban is^kwóképiioii volt kópvi-solve. A nagyszombati csillagvizsgáló keletkezése ' időjében felszerelése szempontjából a kor nívóján állott' s meg a híres broonwichí intézet som volt sokkal különbül felszerelve nála. ¦ ' V
Ettől az időtél kezdve, felváltva több magyar csillagvizsgáló intézőt működött' állandóan hosszabb-rövidebb ideig a'z ország területén: Várpalotán, a királyi várban, a Gollórt-liogyon, Dicskén, Horonyén, Kiskartalon,, Kalocsán. \
1048 csillag aztnhépe az ógyailai hat aló tusban
A leguiabbkori magyar csillagászat világnirü megalapítója Konkolv-Thogo Miklós volt. 0 hivta életit 1871-l)on az ógyailai csillagvizsgáló intézetet, molypok a világ minden tájáról csodájára jártak. , Az ógyailai csillagvizsjailó egész a trianoni összeomlásig folytatta valóban korszakalkotó működései. !tl novolkodptt fol az uj magyar- csillagászat kiváló tudós gárdája. Az intézőt logjolontósobb munkálata az ógyailai Spektrum Katalógus volt, amely 1048 csillognak adja szhikép-tipusát ós kiinduló pontja''lőtt a modern csillagász tudomány egyik logjolontósobb kutatási ágáni-k. Kon-koív-Tbogo Miklós kimagasló őrde-inokot szerzőit a inüszertÖkéletosités torén is. Az összeomlás után az ógyailai műszereinek átköltöztetésével alapították meg a Svábhegyi Csillagvizsgáló Intézetet s azok' szinte kivétel nélkül még ma is hasz nálatban vannak. \J
A mai Svábhegyi CáHIagvizsgálÓ Intézőt nem épült rekordltai baszó méretoklwn, de Kiváló fölszerelésével míndenbou alkalmas a legkorszerűbb csillagászati munka végzésére Állandó komoly kutató tevékenység folyik itt, amelynok eredményei ma is világszerte megbecsülést szoroz-nok a magyar névnek.
Ma háborúban élünk sajnos, első-1 sorban a gyakorlati élőt kórdéseinok megoldására kell minden erőnket fordítanunk, do őzért a magyar csillagászok nap-nap után ott ülnek ma is műszereik mollott s zavartalanul végzik tovább folbocaülhototlon értékű, elvont tudományos munkájukat és amaíryar amatőr csillagászok is nonirég tartott alakuló közgyűlésükön szervezett erővel folytatják a csillagos ég figyelését.
Ml van a hivatalos lapban?
A Budapesti Közlöny póntoki, 151. számában a következő rendeletek jelontok meg:
óvadékképos értékpapírok jegyzékének közzétételéről es az' üzleti biztosítékul és bánatpénzül olfogad-diató értékokro vonatkozó roíidolko-zések módosításáról,
a kimagasló érdomokot szerzett harcosok külön kormányzói olismo-i'éséról,
a vasúti pályaudvari laktárak használatának korlátozásáról.
Éti
július hónapban 11-én, 15-én, -1« án, 22-én, 25-én és 29-én rendez Budapesten ügetőversenyeket.
f\ versenyek délután fél 3 órakor keídődnek.
Orosz haretér, junin* Szerelem a végtelenbefuló arszág-utakat,, amelyek mint a szerelmes férfi karjai az Imádott nő alakját, öletik körül a földet, szeretem az országutak népét, legyen az .nyughatatlan vándor, vagy cigánykararán, vidám hétrégi kirándulásra induló szerclmesjtár ,vagu távolí célok felé menetelő katonaság...
Szeretek kóborolni a végtelen nr-tzáffutakon, elbeszélgetni az országutak népével, nyalábszámra szedni szarkalábat, nagyfejű fehér margarétái és odaadni az első arrajövőnek: . — Nesze, testvér, fogd oLt a virágot, vidd fiaza és hirdesd le is: ameddig virágok nyitnak az áldott ineZŐkon, szép az élet és érdemes élni!
*
Szép az élet és érdemes élni — bizonyítja nekem egy ukrán paraszt-asszony és unokájának meleg dióbarna szeme .amely odaadó,. tiirÓ knli/ahiiséggel tekint egy szélcsválln szőke óriásra,..
/// csíptem cl őket valahol a i\ár-l>álok előterében kanyargó országutak egyikén, hosszú poros karavánhoz tartoztak, amely ItcjA'k, hónapok óta menetel előre a nagy Hegyek felé, amelyeknek hófőate. csúcsa olyan biztatóan és olyan hívogatóan tekint most a tágas orosz síkságok felé,.,
— Jól ismerjük a vörösöket — mondják. Több mini husz keserven esztendeig sínylődtünk a bolsevista '¦'¦paradiesomban , mig végre jött a megváltás, A világosság szelleme elűzte, a sötétséget.
Egyöntetűen vallják ezt mind-annyid ii a poros karavánok fárját utasai, akik a földjüket elözönlő bolsevisták, elöl menekülve magyar és német csapatoktól kérnek oltalmat és támogatást.
Elgondolkózva nézem a szekérkaravánt .majd ni utasok 4Hitnek fel a láthatáron. Az enyhén fújdogáló szellő magyar nóta hangjait hozza felém. honvédek jönnek, nótázva, vidáman, mintha nem is a front mögött az ellenségtől csók néhány kilométerre, hanem odahaza lennének szép Magyarországon.
Csukott kalonakocsi suhan el mosi
mellettem. Különösképpen fel sem tűnt volna, de megáll h két magos* rangú katonatiszt lép ki belőle. Széles piros sáv a nadrágjukon s.olyan ismerős az arcuk. Csak egy pil'anat s »1áris felismerem 1 bar alig akarok hinni a szememnek. Valóban ö tenne az, vitéz Csatay honvédelmi mi', niszter? Igen, semmi kétség, ó az. Ügy látszik .az arcvonalba igyekszik hogy személyesen győződjön meg csapatai helyzetéről.
A miniszter kocsija már tovább is robogott. ,
Zörgő Botondokon gépkocsizó lövészek húznak el, csókot daliáinak a földeken dolgozó fehérnépnek, majd egy bicegő koldus köszönt rám és két fénytelen szemével olyan szá-' tialmaf keltőén néz, hogy önkéntelen a zsebembe nyúlok.
Pan, cigaretta... nyögi keservesen. Cigarettát kér ,nem pénzt, a cigarettái jobban becsülik erre, mia,t a bankót...
finnvédet kap tőlem, furcsa sajátos keveréknyelven köszöni. meg', ma jd arról /. rzd beszél ni, h ogg a monarchia hadseregében szolgált egykor és, egyszer megfordult Ma~ ¦ gyarorszá^ti is.
Az árokparton tarka teheneket legeltetnek a gyerekek x én szóimat tok velük is. Nem értem' a nyclim* [ 'kel, mégis megnevettet/ük .-gyniastu\ és egy lombos fa árnyékában boldogan kacagunk.
Pedig háború van én cVnnkégex reiiülógéiick keringenek a fejünk felelt. Valahol előttünk ágyúznak és a környéken a házak fele romokban fierer. Az élei áronban nem állhat, meg ,az élet folyik tovább, ¦a virágok éppen ugy nyitnak, mint tarai'/ ilyenkor, vagy fiz évvl ezelőtt én lassan érni kezd a rozs. Nézem a forgalmas országutat, felvételekéi készítek, de. vAncsak'á gépem működik, az idegrendszerem ih, elraktározom a képeket én az nnt-likatbumomban olyan szépen megférnek egymás mellett a nevető szarkalábak a menetelő ukrán néppel, az otromba harckocsik a Jtzőkc haját fésülő pásztorlánykával. .
Koncz Antal liaditudÓHitó
KISKANIZSAI ÉLET
Megsuhant a kasza
uz aranyló kulászrengolcghen. hogy az uj életet- adó magvak a nemzeti közösség céljait szolgálhassák. Újra aratunk. A ii.ondvisel.es kifürkészhetetlen jóvoltából ez az aratásunk is panaszmentes. Mégis aggódva nézünk.néha a magasságok felé. hogy mikor sújt ránk a vész, melynek súlyos megpróbáltatásait érezzük lépten-nyomon. A magvar mezők drága kincse osztagokba gyűlik és Utána millió és millió ajakról suhan az ég felé egy röpke hálaima: Ks add még nekünk a mindennapi kenyerünket! ... A titokzatos holnapok még nem tudjuk, mit
hoznak reánk. De bánni nehézséggel kell is megküzdenünk ií máért, bízunk a dolgos magyar kézben, amely helyi állt ide--haza a belső arcvonalunkon, azzal a kitartó erővel és halhatatlan energiával, amelyet alattomos és .emberhez nem mélló eszközökkel igyekeznek megtörni ellenfeleink. - Hisszük, hogy ez nem íog nekik sikerülni soha, meri a magyar föld kincse; a magyar kalász zizegő hangja, a magyar gazda lelkét' acélozza, harcra, küzdelemre, földjéért, sorsáért, amelyhez ezer éves múltja köti!
Változás történt
a kiskanizsai ferences plóbá-
Jufius
6tól-
9-fg-
VÁROSI MOZGÓ
A siker-sorozatból t . . Magyar fi lmujdonság / ¦ FEKETE HAJNAL
ÜFA ütlághiradő. Részletek napjaink aktuális eseményeiből.
Előadások kezdete: $4, L6 ós ?8 órakor.
nlán. A ferences tartományfőnök: p. Halmos Fortunát 1íjs, kanizsai hitoktató, ferences lelkészt K apu vá rra helyezte, ugyanakkor a kanizsai rendház egyik kitűnő Fiatal tagjai P. Fekete Gézát a kiskanizsai plébániára osztotta be, P. Halmos Fortunát a plébánia megalakítása óla működött Kiskuuizsáu és mint közszeretetben álló lelkész és hitoktató sok értékes előadáson keresztül ismerkedett iirog vele fiatalságunk. NEgész Kiskuni zsa sajnálattal veszi hj. domásul a távozását.
Meglepő fordulat
történi az elmúlt napokban a kiskanizsai sporttelep előkészítésének ügyében. A Városépítő Blokk ügy-vezetője, dr. Iíodii Károly városi képviselő, Vécsey Barnabás műszaki tanácsnok, P. -Hánás Gyula plébános. Kiss Tóth Imre kiskanizsai városi képviselő, P. Sólymos Rezső és még sokan az érdekelt Telek közül meglátogatták o lltinymli-léri sporttelepei, melynek elkészítése sürgősen megindul. A szakértő bizottság megállapította, hogv a bacíltislelep eltüntetésére, kevés napszámmal 8-11) nap alatt közeli helyről feltöltésre szükséges anyagot lehel szállítani. Az egész lei'el fásj-laili és kerítéssel kel! ellátni, ami szintén nem okoz nehézségeket. A kiskanizsai közérdek szempontjából fontos üíiy a legközelebbi városi közgyűlés egyik lárgysorozuli pontja lesz.
Adományok a hadba-vonultakért
Kiskanizsai plébánia ÜOO pengő. Halíeza .József Piván-tt., 1*0-lai Sándor diompkkomáirí&nfi-u. 50- 50 pengő, Szoltól .lános Va-razsiü-u.. Kálovics Sándor Szent Húkus-ü.. Horváth .lános Piv.'t-ri-u. 30- 110 pengő. Dolmányos József prszág-u. 89/sz. 20 pengő, Kellennanii Ferenc Országit. 10 pengőt adományozóit.
Mi újság a budapesti Élelmi-szernagy vásártelepen ?
Az élő- és vágoll baromfi, valamin! a tojáspiacon az árak változatlanok.
, A zöldség- és rözelcTtiélék piacán a fokhagyma ára 20. a ka-' por ára 10, a leveles karfiol ára 80. a tisztított karfiol ára pe'dig '230 fillérrel emelkedőit, viszont a sárgarépa, a petrezselyem és a sóska ára 20, a kelkáposzta és zöldborsó ára 10, a vajbab ára 160, az uborka ára pedig 200 fillérrel csökkent.
A gyümölcspiacon a körre és a ribizke ára 50, a cseresznye és a földieper ára 100. a Kaj-szinbarack ára 220. a málna ára pedig 250 fillérrel csökkeni kg.-ként. (MVS)
ff
KAWECO"
töltőtoll kapható »» Sehleas Gyula
könyvkoroskodőnól Horthy Ilklis-nt 8. Telelőn 129.
1944. július 8
Zalai kozlonv
hírek
Naptár. Július 8, Szombat. Rom, hat. Erzsébet k. - Prolealáns Teréz.
Július 9. Vasárnap. Róni. hal. Veronika. . protestáns Lukrécia.
— (Esti szentmisék)
A iuiiíykiinizHíu Jézus Szive plébánia- és ii Szent József plébánia tudomására hozza ii hiveknok, hogv ozontul minden vasár- és ünnepnap,' mnikur légivobzóly miatt n délelőtti szontniiflókoi nom loliot megtartani, uwte 7 órákor a. Jókub Szive lomp-lomhan és u foiT-ncremli pléhám.i lomplpintmn uzontmise losz. Az osti szentmiséken áldozni in lohol, hu 4 órával előbb Hzontségi böjtöt tartunk.
— (Személyi hír) ,
A Központi-Sajtó Vállalat legutóbbi gvülésén a nwiíüroBodotl ól-nűki székébe Batthyány-Strtittnmim László herceget, Köríncníl örökös vnruraí választotta mog egyhangú lelkesed és»ol.
— (Uj polgármester)
A nt. kir. MÜgyminiflztQi' dr. Hornyuk Miklós városi tanácsnokot, Gyöngyfa város helyettes polgurmoa torét Veszprémbe potgArmcslohrJ lu-riovozto,
— (Áthelyezés)
A Iwlügyminiszter Holzapíol Lajos zalitszentgróti községi jegyitől és.Halmos László zidacai'uwi kfir-jogyzöt kóleuünöfion átholyozto.
— (Vöröskeresztes vizsga) Vasárnap fejeződik Ihj a nagykanizsai Vöröskereszt ápolónői szakosztálya által a nagykaniasai Kotró Dámé, loányintézet ' VII. és VIII. u-tztályii növendékei róezóre rondó* zott házi hotogápolónói tanfolyam. A záróvizsgám megmérkőzik1 a vármegyei fó<i|x)lónó, vitéz gróf Tololci liélané Maylálli Mária grófnő, a főispán nojo. A vizsgát u loányhcoiun-ban tart j alfáin otf 12 órakor. '
— (Orvosi hir)
Katonai szolgálatomból szabadságra érkeztem, július 9-kétóI 12-dikéig rendelek. Dr. Szigothy Aladár. (:)
— (Cserkész-táborozás)
A Piarista Diákszövetség Balaton-(izúrszón diáküdülót létesített, amely boa nyáron át az ország mindon részéből piarista diákok táboroznak. Tegnap reggel iv nagykanizsai piarista diákok egy csoportja indult el Balatonszárszóra Szikray Koronc tanár vezetésével. Korábban Fazekas Antal tanár vezetett ogy csoportot, mig Itoisz tanúr a logközelebbi na-pokbsn indul a szárszói táborba.
— (A Baross Szövetség)
értositi tagjait, hogy további in-lézkodésig a Saöyeweg hivatalus órája szombatonként déli líí óra, ezokon a napokon délután hivatalon óra nincs. Elnökségi (•)
— (Felhívás)
Az Ipartestület elnöksége felhívja nzokat a személyokot, akik IS) 11 április 20-én zsidó ipari műhelyekben (üzemben) mint tisztviselők, sogédok, tanoncok, kifutók, pénzbo-Nzixlök stb. alkalmazásban voltak, saját érdekükben azonnal jelentkezzenek az Iparloslülot lilvatabíbun. Szoiriélyazonossági irataikat fjwlgári személyi lap, katonai könyv) hozzák magukkal. (¦)
— (Felmentett vállalatvezetők)
A sümegi járás fószoigabírája özv, l'app Jononót a káptalanfái ttoinin-gor zsidó szatócsüzlet vállalatvezetői megbízatása alól fölmentette. Bluin Sándor mihályfai zsidó azabómühe-lyénok vállalatvezetőjét, Katona Józsefet ós Ausch Sándor kiagörbói zsidó vegyeskereskedő íiziotónok vezetésű alól Balogh Józeef vállalatvezetőt u sümegi fÓBzolgubiró fol-me&tettjt.
Megölt a villám egy embert a meggyfa alatt
Minap a késő délutáni órákban Böhönye fctetl "átvonuló zivatar elől a szölltíjében lévő meggyfa alá húzódott Bódis Mátyás 17 éves böhönyei földmű-
ves. A fába esapó villám bálálfa sújtotta. Özvegyén kivül ^egyje-ánya maradt. József nevű fia a mostani világháborúban * hnl't hősthalált.
- (2000 kg. alma egy fán)
Voralborgböl érkező jolentés közli, hogy az egyik gyüinölosöerjon ritka-termésű almafa áll, amoly már 100 esztendős múltra tokhitliol vissza, V//.' a fa élénk bizonyítéka annak, hogy* a gyümölcsfák kellő állana inoílett milyen kiváló üixxliuónvek érhetők el.'Tizenöt osztondón ke-rosztül minden évben lemérlek őzen almafa termését, amely ozon idő alatt nem kovoaobb, mint 18.750 kg.-ot tetl kí, amely évi átlag 1250 kg.-tiak felel meg. A legnagyobb évi torméa 2600 kg. almát orodiné-nyezett. Az utolsó 15 évben azonban a loggvongébb termés is meghaladta a 2000 kg.-ot. (MNK) 1
10 boidas tanyai gasdasag,
cserepes lakóházzal, több száz termő faj-gyümölcsfával, egy hold fa (szőlővel, trágyával
ielesbérbe adó
lelkiismeretes, dolgos f Öld -inives Cialádnak. Pár igásállat megvehető, felszerelés kibérelhető. Közeli, vagy balatoni fürdőhelyen mindennek jó piaca van. Csak komoly érdeklődővel tárgyal a tulajdonos.
„Balatonnál" jeligérc Monkhart hirdetőbe, Budapest, V., Szt. István-körut 9.
Nagykanizsa menyei város adohlVAtal&tól.
'Iárgy; Zddóhazakra vonatkozó hirdetmény.
Hirdetmény.
Flgyelroeztoljtik a Sár alá veit zsidó hátak gondnokslt, hogy n lakbérekből bármi ufiven nevezendő kifizetéseket, kivéve a köztartozásokat, csak a m. kir. adóhivatal vagy a salaegenztRl ni. kir. p6nzÜKylKazRflt6pög engedélyével telje-illbütnek.
Nagykanizsa, 1944. július 7 én.
ww Városi Adóhivatal.
NtgykaniEsa mogroi várói polgár mos te re tél.
ad. 1074 ko. 1944.
Tárgy: A ttlr szempontjából ellátatlnu togya-ntók Összeírása.
Hirdetmény.
F al rag aszókon Is, e lap hiaábjnla la közhírré tettem, hogy a zsír szempont-lábúi ellátatlan [oqyasztrik (háztartáson-hlut a háztartás leje) kötetesek n köz oHáláel hivataltól vön ön 8 án hojelan-lölttpot váltani :¦¦ azt oUhon kltöltvo U>. cs 11. én h közellAlAal hivatalhoz beadni. A beadás clmuhajtása, vagy iiiniü adutok vuiiAi.it kihágást képoz. Tömegével vannak fogyasztók, akik a nyomtatványért uem Jöttök el s így kénytelen leazok ellenllK klhagásl f> i-jrlcnlCfll tenni. Kzt elkerülendő, utoljára flgyolnioztetem a lakossáRot, hogy min-d ¦ ¦¦ i, k r. aki zslrből eltáiatlan, vagyis, aki zslrjegyre keplu a zsírt, bétfön, 10 én váltsa kl a bejelentő nyomtatványt úi H-f'" adja «¦/( hn kilöltvo, mert ellenkező eeetüen a klhágAsl lel-jelentéseket haladéktalaonl megteszeai
Nagykanizsa, tuu. július 7.
Polgármester.
fídom a mélyen tisztelt üzletfeleim szíves tudomására, hogy alkalmazottaim szabadságolása miatt e hó 23-tól 30-lg terjedő Időben gyártelepemen munkaszünetet tartok és Fő-ut 14. sz. alatti üzletem Is zárva lesz. fl gyárban csupán irodainspekciót tartunk és a kereskedelmi áruk kiszolgáltatása fog folyni.
TARJAN-PALCSICS.
Unger-UHmann Elek Húskereskedésében
sin-, rud- 6% patkóvas-, továbbá szeg-
ataivanyok bavailbafok És
rlofhsr'»*-Qépek, gépwxij, uaeipAgyfém és golyós osnpáor Soénylését elitrtéxem.
Melege van / Fáradt?
Vásároljon Nyugógyat 1
Kapható: Bék.bell minőiig.
SAV0LÁ8Z J0Z8EF
Zrínyi Mlklisuta. 2. ¦ Tel.fan 7-18.
ÉRTESÍTÉS.
Értesítem a mélyen tisztelt vevőimet, hogy
szövő- üzememet
Jullu.1 -tői ax.pt.mb.r 1-lE dili 12 órától aite 20 óráls tartom nyitva.
Sa.k.n.l J*.«»ln*
MERCUR SZÖVŐDÉ
N.Byiitnlz.1, Erz.íbet tar 18.
APRÓHIRDETÉSEK
ÁLLÁS
]
PAkavgafls]! vagy háslaxalgél
¦ionnal lelveizek, nem kihordásra hanem műhely mutkáia. Kóbor sUtőde. 2213
HéHw««aitanSnak »jA..lkoilk jól tőző kOzépkora nÖ Urihlzhoz stakict-nőnek In elmenne. Ajánlatot kiadóhivatal továbbit. 2186
Egy o«<é>l6|)éph«K eey traktoros és egy (tetŐ Iclvítellk. Qm Pet lfl ut 52 2216
Nlalaiiialt stlrgősen eladók Errsébct-tét 15.. 2179
BlBloaltA társasig keres kUlaó és beleö mankálslok elvégzésére érettségi-lelt egyént; Aiánlatokot „)ó munkaeró* Jeligére a-kiadóba kérek. 2225
ADÁS-VÉTEL
VaaSáavbii v.ih tugmyoi M«atff>a« eladó. Clm a kiadóban. -
MHORT'nAa galaobokbaa i Fava-rozók, tcbtrgtpcSt, mczófjaidsaigl és stabll-molorok tésiére állandóin raktáron tart; Igénylő Ivet ói felvlláiíúiltáil nyafl Ttutidi Ouiztáv drogéria. ' 1094
A oamenlAm gyártáshoz érté 2 ember és I segédmunkás azonnal felvétetik. TotnsalU Oynla cég, Klrály-utCfl 31. 2(67
NapDaeslaa minden izerdán kiphaló. Kiö]sp,yiéieket ftlveizek. ToJiJkereikedéi, Magyír-utca 9. t 2163
Mae'vatatra kciceek egy ruliás ixekrényt. Címet Szabó Anti tűbe kérem leadni.
Balga nyulak fiaival egyUtt és egy bak eladS Ránócit-ntca 71. ss. 2385
Modem kenyhtszekrény éa tttkör-aaztal eladó. Szekeres, ró ut 24 2222
.. Haaan*ll kerékpár jó gumikkei eladó Magyar utca 32. 2223
¦tanaaal haiználl fekete féillruha eladó. Keresztes, Teleki ut 4 2233
»2a.-B.2cm. a|tó tokkal egyfllt eladó. Muszel csemegeBzIet. 2231
4 darab egyéves disznó eladó — Varazsdl-ut 19. 2227
HÁZ ÉS INGATLAN |
AdAaiaataa magán- éa berkizalut
köiyelit; Papp Telekful 8., teleion: 1370.
Attila-utca 8. számú i»é« eladó. Bó-vebbet VórÖimarty-utea 46. szám. 2228
filMdó Kiakanlxiáa kisebb magánház, Nagykanizsán nagyobb kcitesház, Kcut-helyen összkotnlortos báromszobás, Kérlz-tUidón teljes berendezésével Otszobáa adókedvezményes villa. KózvetltŐjak Horválh ingatlaniiods, Sugár-ut 42 2232
j BÚTOROZOTT SZOBA \
Keresek ka ián baji pata bútorozott aueabAl azonnalra, vagy 15-ére. Clm a kiadóban.' 2233
KÜLÖNFÉLÉK
keadtak, bármely gyáitmányt éa fajlát. Macsek lakatosmester, József fólierccg-ut 87. 2M7
Elvaaaall Csányl-utcában csütörtök éjlel légó szolgálat alali egy s/einiive./. Megtlláló Jutalmat kap a kiadóban. 2234
ÍAL'AI KÖZLÖNY
mi július 8
NagylűinJieft 'megyei véro*.
rxilgármeatopfitől.
ad. 18.488/1944.
Tárgy : A mozőgazdasáííi termónyoknok az ellenség aitai való gyújtogatás olleni biztost-
VIE.
Hirdetmény.
A mezőgazdasági termények gyújtogatás, különösképon íxxlig légitámadások (.Ital kolotkozó tüzek ollón való védóso céljából a mezőgazdasági termények bohordúsára és íséplésére Nagykanizsa város térületére' a körotKozőkot mndolom el: Cséplés szempontjából a várost*, kerülőtökre osztom és minden kerülőt elém korülotvozotókot nevezek ki. Minden ¦kerülethez' egy-egy cséplőgép nyor beosztást, moly cséplőgép az alább ismertetett sorrend szorult tartozik a cséplést elvégezni. A osóplés kozdotét mindon korülot-vezető tartozik hozzám és a eaéplő-géptulajdonosnak 48 órával ölóbb bojolenteni.
A cséplés mogkozdésénok napján egy korülotbon som lohot több lehordott gabona, mint logfoljobb 000 koreszt, az íb ugy olosztva, hogy ogy-ogy mogfololó tolokro nom juthat több, mint 800 koroszt. A gabona folytatólagos bohordásúnál ug.y kell a behordást végezni éa beosztani, hogy ogy korülotbon som lohot egyszerre több esépoletlen gabonái mint 900 korosat, Csuk olyan telken lobot csápolni a város beépített területén, amely telek az utcától legalább 60 méter mély. Vagyis a hátsó telekhatár éa az utca közti távolság az 50 métert moghnlndj'n. Az n gazda, ki a város terülotén lévő telkén akar csépelni, húrmok-kora a ' tolko, ehhez az ongedély iránti kérőimét hozzám kell benyújtania."A további foltétel az, hogy a legközolobbi épulotnek legalább 15 méter távolságra kell feküdni u ka-zultól. Ez esetben is u teleknek az épülőtöktől logniesszobb osé részén kell a kazlakat fölállítani és bgy tolókra 800 keresztnél több nem os-hot. Szomszédos ilyen lelöknél fi-gyolommol kell tenni arra ís, hogy acsépléaro behordott kazluk no ogy-sorl>a korüljonek, honom azok sakk-táblaszorüen nyorjonok olholyezéat, vagyis -például,- ha uz ogyik a tolok legmélyebb pontján van, a, szomszédos, no molléjo, Itanom legalább 20 méter távolságra feljobb állítsa fel a,kazlat, n harmadik megint az el-öővol, a nogyedik a másodikkut ogy-vonalbuii és igv tovább. —¦ Azok a gazdák, akiknek ilyen alkalmas telek nem áll rendelkezésre, azok a nagyobb telkokkol biró gazdák telkén csépelhetik ki á gabonáinkat és azok a nagyobb telkes gazdák ezt az ottKodólyt inog nom tagadhatják. ¦—¦ A cséplés holyi és időrendi beosztását a hirdetmény végén közlöm éa az íil gazda, aki ehhoz nom alkalmazkodik és a korülotvozotó utasításával szombon szabálytalanságot osolokszík, kihágást követ ol és. azon kívül nom csóiwlhotl ki gabonáját a városban lóvo telkén, hanom csak a földjén és ott ia cBak. ükkor, amikor a csóplőgópok a beosztás szerinti eséplósaol végeztek, ós ilyon ;azda esotlog kiteszi magát annak, lóg)' a géptik vidókro niounok és cseplőíTÓp nélkül marad.
Felhívom a guzílák' figyolmét továbbá arra-, hogy tartoznak ogymást táipogalni ós áogitoni. A cséplés után szalma éa a takarmány csuk cseréppel, vagy palával fodott csür-tton vagy pajláhan tartható, a gazdák |>odig, akiknek gabonáját ulo-gon telken csépelik ki,' tartoznak szalmáinkat és takarmányukat "csép* lés után 24 órán belül az idegen tolókról elszállítani.
A kovülotok- beosztása a kövot-közŐ:
/. kerület. A cséplés Attila-utca olojén kezdődik, folytatódik' Attila-utcán veiéig, o Hőzsa-utea végétől az olo-
jéig, Toloky-utCA régétől az élőjéig. Azután a katonarét.
Korülotvozotó : Horváth fiánla János, najrykanizaoi Teloky-u. Itikos. Csóplőgéptulajdonos: Bojtor Kálmán, Toloky-u. 56. sz.
//. karület.
A cséplés kezdődik Honvéd-utca régén és folvtntó<lik Honvéd-utca olojéíg. Azután Itákóczi-utea VÓgó-tŐl az olojóig, Kinizsi-utca végétől az elejéig. VörÖsmarty-ulca élőjétől végéig. Petőfi-titea elejétől a végóig, azután Szabadhegy.
KeniloUozotó : Molnár Foronc, Nagykanizsa, Hákóczi-u. 46. szám alatti lakos. GsóplógóptutajdotWö i Szálai János, Tolcky-n. 77/b sz.
///. kerület,
A cséplés kezdődik Magyar-utca olojén, folytatódik Magyar-utcán végig, azután a Garay-utca elejétől a végéig. József főhorcüg-utca végétói áz olojóig.
Korülelvezolő : Bodonok János, Nagykanizsa, Vörösmaithy-iitcai lakos. Cséplőgóptulajdonos : id. Bűj-tor Kálmán, Fotóti-u. 52. Gnray-és József főherceg-uteákra beosztva és Nagy Lajos, Magyar-u. 111. Magyar-utcára beosztva.
Kiskunizsán a körületek a következők :
/. kerület.
A cséplés kozdódik a FÍvári-ut-cán az északi végén, utána köveike-zik Rába-utca keleti végén, utána Sziget-utca nyugati végén, azután Kisrúc-utea északi végén, utána a Peisőtomotő-utes nyugati végén.
Kerülőt vezető : Jiokniiinn. György, Bába-utca 2. na- Csé^lőgóptulujdo-nos : Haj György, Pívari-utca 2. sz..
//. kerület.
Cséplés kozdódik a Nagyiác-ulca északi végénél, utána a Jukubkuli-utca déli végén.
Korülotvozotó : líaj Ferenc, Nagy rácz-utca 48. sz. Cséplőgóptulajdonos: Horváth Imre, Tavnsz-u. 22.'n. ///. kerület.
Cséplés kezdődik Alsótcmotő-utca koleti végén, Pápai-utca koloti végén, utána KáczKort-utca a ketlos számnál. Azután u Bajcsai-utca északi vegén.
Körzotvctzotó ; Godinok György, Pápai-utca 14. az. CséplőgéiVtulaj-tlonos : Anok György, Szt. Flóriántér 15. sz,
IV. kerület.
Cséplés kezdődik tv Varazsdi-utcu nyugati végén, folytatva a Tornyos-köz 2-os azúmnál. A Szt. Flóriái\-tér 29. számnál.
Körzotvozotő : Kis Tóth Imre, Szt. Flórián-tér líi. sz. Csóplógéi)-tulujdonos : Bojtor József, Petőti-utca 40. sz.
V. kerület.
Cséplés kozdódik Ország-ut keleli végén a Szt. Flórián-térig. Azután a Hajgatö Sándor-utca északi vénén, utána a Tomplom-tér, kezdve a 10. számnál.
Körzotvozotő: Horváth Forono, Ország-ut ^9. sz. CoéplÓgéittulajdo-nos : Niczingor József, Oiszág-ut 11. sz.
VI. kerület:
Csópléfl kozdódik Szt. Hókus-utco déli végén. Folytatódik Ortorony-utca déli végén. Azután Borok-köa 1. száinnál kozdvo éa Zsigáidi-köz u keleti végén. Utána a Kismezó-u. 4. számnál kozdvo.
Körzotvozotő : Magvar József, Or-torony-utca 29. sz. Csóplógóptulaj-
donoB ; Poiohztogi Gyula,' örloron.v-utcn 8. SKám. • \
VII. kerület.
("'pepiéit kozdőilík u Ilomokkoiná-romi-utca északi végén, folytatódik .a C'ifiánv-utca déli végén.
Körzotvozotő: Mától ílvörgy.Cigány-u len 14. sz. Cséplőrréptulajdo-nos : Horváth Ferenc, Szigot-utcn 19. szám.
Vili. kerület. Cséplés kezdődik Hiinyadi-téion az l. számnál, tovább a Szonetnoki-utca keleti vesén, azután a Könm'is-utca déli vécén, utána a Ttozmaring-utcn déli vegén kozdvo, Orszác-tit a Hunyadi-tértől kozdvo a nyugati végén.'
Körzetvezető : Dolmányos Józsof, Ország-ut 89. sz. Cséplóiíóptulajdo-nos : Gerely Gyula, Sze|x>tnokÍ-u. 31. szám.
Minden boosztott cséplŐgóptiilai-donos tartozik a beosztáshoz alkalmazkodni, különben elleno eljárás indul.
Fenti hhdolményro további fol-vilácosítást nyujl a városi mérnöki hivatal. ¦
Nagykanizsa, 1941. július hó 4.
í?m Polgármester.
NRfirykanir.im megvoi város. jwIfxáriuoeterétAt.
18.242/1044.
Tárgy : Körzethatár kibó-. vi téso az állati orók felhasználáaavál helyközi forgalomban űzött árufuvarozás tekintetében.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy a m. kir. Kereskedőiéin és Közlekedésügyi Miniszter Ih- a 75.200/1911. Xl.'ezá-mu rondelob'vol a közellátás zavar-talanságánatt énlekélxiii az állati íüővoI üy.íitl helyközi szekér fúva rostás távfítógi határa tokintetÓIwrr a 22.800/1939. K. K. M. sz. lendo-\ot V. 8-ának -(8Vjjek.-bon mogélla-pi.tolt Korláloziisá't a rendkívüli hft-hortis viszonyok tartamára felfüggesztette.
Nagykanizsa, 1944. június hó 30. 221) Polgármester'
IVliigyarszerdahely község ElOljArőságálól.
882/1944
Hirdetmény.
Az 1883. évi XX. t.-c. alapjSn kózzétesszük, hogy Magyarszerda-hely község területén gyakorolható vadászati jogot haszonbirbeadjuk nyilvános érv- résen 1944. július hó 17-én délelőtt 9 órakor a Körjegyzői Hivatalban, 1944. augusztus l-löl számitett 10 évi e. 1. vadászterület nagysága 267 kh., erdőterület Őz és szarvas állománnyd, kikiáltási ár 200-— P. II. vadászterület nagysága 1295 khv, szarvas, Őz, nyul és fácán állománnyal, kikiáltást ár 400.— P. Árverési feltételek a Kör-jegyzői Hivatalban a hivatalos órák alatt megtekinthetők.
Magyarszerdahely, 1944. míjus 14. .oá. KoxEigl Elölláróság.
mmw.m
VILLAMOS ARAM-SZOLGÁLTATÓ RT.
Aram szám lék fizetése, reklamációk, hlbajelen'-felvilágositéis minden vH'-. délelőtt •* - .
Nagykaniísa megyoi rároa polgármoeto rétÓI.
18.842/1044.
Tárgy : Tarlóbuktatáa (Bisán-tás)' kötolozóvé tétolo.
Hirdetmény.
A tarlóbuktatás sürgős keresztülvitelét nz 1804. óví XIT. t.-c. 52-5,4. S-a alapján elrendelem.
Felhívom o gazdaközönségot, hogy n learatott területek tárlóit a töv-vfiny értolmóbon a legrövidobb idén belül szántsa fel.
A tarjó felszántása ugyanis nemcsak nagy niértéklwn pusztítja a káros növénvokot, állatokat, hanem a föld talajnedvességét is visszatartja, sót a régit/un ad t'fHoknuk kitett trnbonatorményt a jryujtóhomhák okozta esetleges tűzkároktól is óvja.
A koi-szerü cnzdálkodás, a termelés fokozása és védolmo érdekében tehát a gyors tarlószántás nélkülözhetetlen. .
A munkálatok miolóbbi elvégzem fontos nomzoti érdek, miértis a nin-hwztók ellen az 1801. évi XII. t.-c. 05. íjnak K. )xmtjn alapján az eljárást megindítom./
Nagykanizsa, 1944. július hó 4, i2ii Polgármester.
Nagykanizsa megyoi város' * polgármesterétől.
19.032/1044.
Hirdetmény.
A város hivatásos tűzoltósága részérő 16 öltöny téli ogyoiirnha ol-késjsítését vállalatba adom. Irásl>eli ajánlnt »Tüzoltóruha elkéazitése^ felirattal 1044. július 18. napjának délelőtt 11 órájáig adható bo a v. iktató hivatalba.
Nagykanizsa, 1044. július hó 3. in? Polgármester.
Nagykanizsa tu. város versenytárgyalási hirdotményoí. Kivonatok. A teljos hirdotményokot és n kiírási kiadmányok egyéb részeit a városházán, a városi kiadónál a hivatalos órák alatt bo lobot tekinteni éa 1 példányt — ha árukaláhh foltüntetvo nincs — díjmentesen lohot szorozni,'
18.428/1044. sz.
Nagykanizsa megyei város elad:
699 köhméter tölgv-, 184 köbméter akác-, 258 kríhmótor cserés 38 köbméter fenvő-bányafát, továbbá 03 köbméter tölgy-, 27 köbméter akác-, 85 köbrriótor csór-, 75 köbméter égor-füz-nylr óe 2t köbméter cBorosznvü rönk szörfét 25 om. és vastagabb átmérőjű kü lönböző hosszmeratekkol.
A kiírási kiadmány, ára —.— P-
Az írásbeli ajánlat benyújtásának határideje 1944. évi július hó 16-án déli 12 óra.
Bánatpénzt kell lotermi.
A jolcn hirdotmény módosítása, a 16.927/1944. szám alatt 1944-június 10,-i kolottol már ogyszor Kibocsátolt hirdotménvnok, 'melv mogjplont a • M^agy'ar Vaj|)iac 1044. június 17,-i, továbbá a Zalai Közlönynagykanizsai napi lén 1044. június 16.-i és 17.-Í számában.
Nagykanizsa, 1044. évi június 27. im Polgármester.
ZA LAB KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
Eladja: HKSia^utAUiaÍft.T. NigykaübH' Telelői kiadó: Zalai Károly Nyomatott --. • „KOijjBitlasifll R. T. NaeyhanltM' nyemdijábai Nsgykanlztáe Nyoadiért telel: Ititi Kiretj
i'elaâô:
Itta:
Herilokoiat:--------| "i«4« evt., 153«, Nagykanlma, 1914. Julius 10, héllfl_Ara 16 fillér.
ZALAI KÖZLÖNY
BterkoBZtd'ség es kiadóhivatal: Fő-ut fi. wim. ftaerkesetôséRl és kiadóhivatal! telefon 78. >¦./.. Megleletílií minden hétköznap délután.
'OLITI K A I NAPILAP
Felelős'szerkesztő: Barbarita tajos
Blőüzelé*! ára: egy hóaapra.4 poned SO till&r,
nogfyedévre 12 pengő" 49) rfllí-r. HgyesHZâin: hétkëznup letilt., szombaton 30 fllL
Vité» Imrédy Béla;
„llőttöik egyetlen törtéi? vai: — a bábom törvénye"
. Vitéz Imrédy Béla közgazdasági miniszter, Poca országgyűlési képvi-solöjo vasárnap résztratt a Magyar Megújulás Pártjának órtekozlotén és u Koloti Arcvonul Bajtársi Szövoteég |K*si tatarozásán. A miniszter Iw-szédo olojén kijelentette:
— Ma olőtttuik egyetlen törvény van, a háború törvénye. >A háború törvénye pedig az, hogy ozt a háborút mog koll nyernünk. A többi kérdés alárendelt iolonlóöégü. Bgy háborút csak ugy lobot mognyorm, ha annak vezetésében ogvség és céltudatosság érvényesül. Ebbel kotté követkozik. Egysógbon és gondos hűségben kell kitartanunk szövetségesünk mellett. Ha vannak, nézeteltérések, ozok csak háal por-patva-rolc, melyeket ot'koll intézniük nz arra jllotékoseknok. Tormészotoson ér vény ositeni koll érdokeinkot min-donkivol szemlén, szövetségesünk irányában is. Ettél nom tágítok. A nagy európai konszernbe mi is bole tartozunk és jogainkat érvényesítenünk koll. Céltudatos, egységes vozo-tésnok kell lonni. Nom vagyok hajlandó külön pártpolitikai szompon-tok szerint irányítani a magyarság politikáját. Eüsmorem, hogy más pártokban is vannak JkcsüIoÍos, jó-ezándóku emberek. Az a fontos, hogy őzökkel együtt egy cél folé meneteljünk. Aki fenntartás nélkül el tudja fogadni a társadalmi rétegekre-nom bontott magyarságot, az uj magyar ólotot, az a jnunkatár-. sunk, az álljon mollénk és mono-toliünk ogyiitt a bocHÜlotos jövő folé és no egymás foj be verésé vol próbáljuk olintézni a kérdésokot. Ma nom szabad kiólozní azollontétekot. Ma nom a retorziók időjét éljük.
Vitéz Imrédy Béla meg ezeket mondta i
Az utóbbi Időben bizonyos elégedetlenség ütötte fel a fejét. Ennék nagyon sok okit és alapja van. Mgam is elégedetlen vagyok. Elégedetlen maga n miniszterelnök ur is, bár nem' is a mi pártunkhoz tartozik. Elégedetlenek vagyunk vnlnmeny-nyien, 'mert szeretnénk a magyarság ' 'megújulásában gyorsabb tempót látni, hogy a régi liberális társadalom1 rendszerét gyorsabban igvekzzünk megszüntetni. Szeretnénk, ha a magyar kis ember érdekében minél több történnék, ha a jövedeleméi a vngyoncloszlás igazságosabb lentié, li'ogy a terheket azok viseljék, akiit azt kell hogy visuljók, viszont jusson qda is, ahol arra szükség van.
•Sok mindent javítani kell, sok minden nincs midbeín. Sokszor gondolt már arra, hogy jó volna visszatérni áz ellenzéki oldalra, inert ez a magyar Utmperamcn-luntnak jobban meg js felel. l)e kötelességem olt állani a poszton, mondta, ahonnan jobbajn
Irányithatom a magyar gazdasági életet. Már kétszer elhagytam a miniszteri bársonyszéket és megtudom ezt harímtadszor is csinálni minden szikrányi fájdalom nélkül, de nem teszem meg, ha ezzel nem tudom! előre vinni a nemzet ügyét. A párt minden munkatársát háronr irányit hűség kötelezi. Először hívnek kell lenni magyarságunkhoz. Elsősorban Kormányzó t'ninkra gondolok. Az első hűség oz ő személyét illeti. Mi egy népi szocialista Magyurországérl szállunk síkru és ezért a magyar egységért teljes lélekkel szolgálunk. Nem adhatjuk Fel elveinket egy tál lencséért, se a hatalom sokkal nagyobb részéért.. Nem kell az a halálom, mtclyben nenr harcolnátok etveimörf és nem maradhatok hü azokhoz Nem kell az a hutalom, mtclyben nem harcolhatok a-magyarságunkért.
— A harmadik hűség*áz euró-,, pui harc legnagyobb-osztályosá-
nak, szövetségesünknek jár, aki már a legnagyobb áldozatot hozta a közös ügyért. Nem mulasztóin el azonban hangsúlyoz* ni, hogy már nálunk is a hadigondozottak száma 150 ezeréi lesz ki. Ezt nz áldozatot jogunk van I/nngoztatnij nemcsak bent az országban, hanem kifelé is, baráttal és ellenséggel szemben egyaránt. Nekünk -kötelességeink vaunak az uj Európával szemben. Ezt a harcol folytat? mink kell a végső győzelemig.
A termelés kérdéséről szólva hang sulvozía,_ hogy most minden azoké, akik nom tudtak tartalékokat szerezni maguknak és nagyon, loron-gyolódtak. Minden segítség elsősorban azokat illeti, akiknek hozzátar-' tozója a harctéren küzd, vagy a két kozo munkájával keresi meg a ko-nyorét. Nem a -pénz lesz a jövőbon a fontos, bog)' ki vohot majd magának rajta Íiifiot, vagy cipőt; Szorvo-zottsóggol koll megoldanunk a kérdést. A faluéi jegyzőre eddig is sok liárultt do a közigazgatásunknak ol koll bti ¦ni még ozt a megterhelést,
hogy az igazságos-szétosztást biztosítsa. Mi talán, akiknek még vaia-mennyi tartalékunk van; tovább járhatunk a fényes, vagy rongyos ruhában, mort oz is kötelesség.
Hangoztatta, bogy a zsidó kérdésnek 60- -70 százalékát már megoldottuk. Minden törekvésünk oda irányul, hogy a zsidó házakban ós üzletekben azok részosütjének, akik arra' érdemokot szoroztok, minden oda jusson ,ahova ko|l. Sommi esette nem fogjuk tűrni, hogy az Aladárok helyett Edöuiórok jöjjonok.
Vitéz Imrédy Béla Pécsett ogy másik beszedőt is mondott, molybon azzal a fegyelemmé) foglalkozott, amivel kötelosségoinknt kell ma ol-végozni.
Egy társadalmat kizárólag törvényekkel fönntartani -• mondta — nom lotat. Ehlioz lélekből fnkodó fegyelemre van szükség ért okkor a harcunk nom lesz oiedniéuytelon. A gvőzelem vagy baléi pmblémája áll oiöttünk. Óriási orŐfoMzitósro vau , szükséi*. Ma sokat is kell áldoznunk, azt a hazát, mehet mi örököltünk, becsületesen kell utódainknak átadni. Juhot á vörös haderő, .volo szemben fogunk állni és ki fogjuk vívni velük széniben is n gvőzolmul. Talán sok magyar élete árán, do ma a megalkuvás ' nélküli harc a jol-nzavunk, • ¦ fejezte bo' beszédét ? ite* Imrédv Béla közgazdasági miniszter.
Caen utóéin elkeseredett harcok kBxben tovább tart a kemény német ellenállá*
Vasárnap ós ma éjszaka ls pusztítottak a német szárnyasbembák Anglia partjain
Berlinből jelentik • A Caen ellen folytatott támadás eredményeként az angolszászoknak vasárnál) sikerűit behatolniuk a város északi részébe. Egész éjjel elkeseredett utcai harcok voltak. A pergő tűz a tengerről és a levegőből is szüntelenül, tartott a német állások ellen. Ma, hétfőn délelőtt is kemény harcokban állnak ellen erős német csa-
patok. A Vire és faute között az amerikaiak vasárnap rendkívüli hevességgel Folytatták támadásukat. A Vire nyugati partján bavigny-ig nyomódtak előre és elérték La Dessert térségét. Saintcny-től északra sok elien-s égcs iám a d á s összeom I o It a német ellenállás erején. La Haye környékén a németek visz-szafoghdlak egy magaslatot.
Légvédelmi tüzérségünk és a zivatar sok ellenséges repülőt visszazavart ma éjszaka
fiudapest, július 10
(MTI) Tegnap este, és a mára virradó éjjel egyes ellenséges repülőgépek sok utvomdon átrepülték az országot, A zivatarok miatt a gépek egy része visszafordult. Légvédelmi tüzérségünk és vadászgépeink az átrepülő ellenséges repülőgépeket hatásosan zavarták, flombázásrúí és karokról jelentés nem érkezett. ¦ , ''
Szárnyas bomba eltalált"'egy londoni kaszárnyát
A brit hírszolgálat jelenti VA 1 tcslőrgárda parancsnoka és sok
repülőbombák Londonban eltalálták a Wellington kaszárnyái. Sok ember életét veszítette és sokan megsebesültek, köztök a
tiszt.
A német repülőbombák mára virradó éjszaka is súlyos károkat okozlak az angol partokon embertan ós anyagiakban.
Csendes vasárnap ft keleti fronton
Ptouatlt bombázták
A keleti arcvonal déli- szakaszán, a Dnyeszter alsó részén és Ilesszarábiábnn, valamint Moldvában tegnap nem volt je-
lentősebb esemény.
Tegnap a déli órákban az angolszász légierő kötelékei támadást intéztek Ploesti ellen. A
bombák lakónegyedekre estek ós több középületét és lakóházat elpusztították; a lakosság körélyon veszteségek voltak A légvédelem több ellenégcs bombázót lelőtt.
Nehéz harcok a keleti hant középső szfíhasián
A koloti srerensl középső aznka-szának több pontján a*'8idvos harc tovább tart. Baranoviesinél a bolsevisták körül akartak koritoni ugy némot csoportot, ennek azonbuii sikerült a katlanból kiszabadulni és csatlakozni az olháritŐ arcvonal .kötelékeihez. Ujabb várost fel kellett adni. Vilna helységben egész nap tartottak a súlyos harcok. --'A város déli részébe az ellenséges páncélos alakulatok'betértek. Pünaburgnál éa Poloczknál nem kor ült nagyobb harcokra sor. Számi tant loliot, hogy 'rövidesén mogintlül u szovjet, támadás a keleti arcvonal északi szakaszán 'is.
Nincs nyilatkozat Roosevelt ás De Gaulle megbeszéléseiről
A Német Távirati Iroda jelenti : Roosevelt és De Gaulle Washingtoni megbeszélései már szombaton berejeződtok. A megbeszélésekről som a Fehér Ház, sem De Gaulle nem nyilatkozott.
ZAUAI KÖ2LÓNV
1044. Julius IQ
A munka honvédelem
Sztójay Döme miniszterelnök már egyes gyártelepek meglátogatásával es a munkássággal való közvetlen érintkezéssel bi-zonvságát adta annak, hogy ő és kormánya egyuránj, honvédelemnek tekinti az idehaza folyó tenueiő munkát. ííppeiv ezért különös gondja van úrra, hogy ez u\n«inko, amelynek legelső rendű célja a hadsereg szük-scgleleiuek biztosítása, zavartalan legyen. I)e gondja van a kormánynak arra is. hogy az idehaza' dolgozó munkás megkapja termelő munkájának azt az ellenértékét, ami neki és családjának lisztes megélhetési biztosit. A Nemzeti Munkaközpont kötelékébe lartozó munkások küldöttségének tisztelgése alkatmái is megragadta á miniszlei'-elnök annak az álfáspoutjának kifejtésére, hogy az itthon folyó munka szerves alkotórésze a honvédelemnek, Ennek a munkának a biztonságát azok adják meg, akik a harctéren védelmezik az ősi,' határokat. Mindenképpen jogos tehát az a követelmény, hogy az itthon folyó termelő munka méltó • legyen honvédcink teljesítményihez. Hangsúlyozta a miniszterelnök, hogy a kormány minden lehetőt meg- akar tenni a munkásság éJcLszinvon alának emelésére. Ez u törekvés természetes is, hiszen mindannyian egy közös célért küzdünk és dolgozunk, a közös ¦ munkában tehát egymást tám|>-gatnunk kell. A kormány azon az uton akar haladni, amely a korszerű szociális állami irányának és kívánatosainak megfelel, Ez pedig annyit jeleni, hogy mim! a munkát, mind 'pedig a munkást kellően értékelni hídja és akarja is. Hála Istennek, régen lehullottak ezek a mesterséges válaszfalak, amelyeket a levitézlett szabadelvű " gazdasági rend állított a munka es a töke, a munkás és az államhatalom, közé és amely választófalak alkalmasak voltak arra, hogy egyesek a munkásság elégedetlenségének felszított tüzénél süssék maguk számára u pecsenyét. Uj szociális világrend hajnalát éljük, nem lehet többé arról szó, hogy az erősek kizsarolják, kizsákmányolják azokat, akik náluk gazdaságilag gyöngébbek. A ^kormány éppen ugy, mini uz öntudatra ébredt nemzeti társadalom tisztában van azzal, hogy a munka és az ember, aki ezt a munkál végzi, mélyen megbecsülendő értéke és szerves alkotó része a ncmzelcsalád nagy közösségének. Nincs többé oka senkinek arra, hogy osztályharcok fegyvereit kovácsolja és ilyen harcokra szervezkedjék. Nincs oka, tehát joga sincs hozzá többé. A magyar nemzclcsa-lád keretén belül egyenlő jogú édestestvérek élnek, egyik kenyerét éppúgy biztosítani kell, jüüy a másikét. Ez azonban azt is jelenti, hogy a nemzeti Jetért s a magyar jövőért vivőit súlyos harcainkban ma a munkafegyelem, a rend és nyugalom, ajnic-lyekel a miniszterelnök hangoztatott, mindennél foutosabb követelmények, mert ezek azok a tényezők, amelyekkel áll ,vagy bukik az ország. Azt mondta a miniszterelnök, hogy ő és kor-jnánya míndcul meg akarnak
adni a tértnélö munkásnak, am.il a mai keretekben megadni lehetséges. Dé a kormány és a harcban álló nemzet joggal elvárja minden fiától a fel Tokozott munka teljesítményt. Hiszen msi már a harcterek .mögötti lé-
giveszély is bizonyítja. hbgj> mindnyájan a nemzet katonái vagyunk. Ahi idehaza doigozik^ az a nemiét munkáltad seregének tagja. Odakint fegyverekkel, idebent a munka eszközeivel kell győznünk.
kor bármelyik hadikórház ren-, delkezésére tudjuk bocsátani vérüket. A magyar társadalom1 széles rétegei, öreg, fiáiul, nők, . : férfiak, egyszerű és előkelő emberek siettek segítségünkre, ahol megállapítottuk alKajmalossá-gukat és vércsoporthoz tarlozá--sukat. "v . . - Ugyanis négy vércsoportba tartoznak, az emberek. Már most ez a különböző csoportba tartozás azt jelenti, hogy csak a . saját, megfelelő vércsoport ad hot egymásnak vérátömlesztést. Ellenkező esetben hiábaváló nz áldozat, mert a vérhűtő vörös vórscjljci u beteg vér'pólyójában egyszerűen kicsapódunk és gyógyulás helyed esetleg borzalmas szerencsétlenséget okozhatnak Az átöröklés Ténye döntő az egyes vércsoportok eredeténél, természetesen rendkívül tclküs-méretes vizsgálat előzi meg azt js, hogy a vér mindenképpen egészségesnek mondható-e,
— Külföldi hadseregekben már békében belállítják a katonák vérkulnszlcrét , hogy adotl esetben mindjárt olt kint a fronton egymás vérével pótolhassák u vér vesz leséget. Ezeknél a katonáknál a lobbi köteles okmány mellett olt van a vórpró-babizonylat is. A modern habom így is megoldhatatlannak látszó nehézségekkel lepett meg bennünket, tömeges harctéri sebesülések és rendkívül sürgős műtétek cselén nem mindig varázsolhatok elő a véradók, A Magyar Vöröskereszt azonban kikísérletezett egy eljárást, amikor u véradók vérét telszéssze-riuti mennyiségben bocsáthatjuk a front rendelkezésére. Sikerült ugyanis » véradók véréibe-szárítani, romlósmentesen tárolni ós ezer meg ezer kilométerre szállítani. A Magyar Vöröskereszt üvegcsövekbe forrasztva szálUlja a -véradóit a hadműveleti területre, ott aztán az orvosok kellő higjlús nián csaknem száz százalékos eredménnyel használjuk friss vér helyett
— Meg kell jegyeznem^ hogy a véradással kapcsolatban téves lüedehnckrdl is hallottunk. Sokan azt állítják,, hogy' a véradás legyeiig üléssel jár a véradóra nézve. Ez,neniiguz. A véradótól egy véradásnál 200-300 ecm. vert vesznek. Az egészséges véradó, és. csakis ilyen jöhet számításba, az egészséges véradó szervezete csakhainnr pótolja a vérpályából elvont néhány deci 1 vért, a vérképző szervek ugyanis rögtön 'mozgósítják a tartalék vérsejteket, Túlságosan sűrű ¦vérvételt úgysem engedünk, tmert a szervezetnek időre van ' szüksége, hogy pótolja" az elvont vért. Körülbelül fél esztendőn- w kint történik ez a pótlás rendes körülmények között.
— A véradó egyik legszebb példája a hazaszeretetnek és bajtársiasságnak,, amellyel bős honvédőinknek áldozunk! Éppf" ezért hivatalos lapunkban a Magyar Vöröskeresztben állandóan hozzuk azoknak a névsorát, akik mindennél fontosabbnok 'érzik ennek az adónak a megfizetései. A magyar katona, igaz soha e! nem múló hálája lesz érte a jutalom...
¦ ' .' ¦ ' -
Mi miaden került eíö a keszthelyi zsidók elásott, befalazott értékelből?
Keszilwly, julius 10 Mint a Keszthely és Vidéke jelenti, a keszthelyi zsidók, bár Közismerten sok gazdag volt köztük, feltűnően kevés értéktárgyal jelenteltek be a kötelező adatszolgáltatás alkalmával. Miután a keszthelyi gettó lakóit az azóta már kiürült zalaegerszegi gettóba szállították, ott vallatóra fogták őket és ennek során a.nyomozó közegek pontos adatok birtokába jutottak, hogy melyik zsidó hol, hogyan rejtette el értékeit, mielőtt be kellett költözniük a gettóba. A nyomozók pontos rajzok birtokában érkeztek meg Znlogcr-szegröl Keszthelyre és szerszámokkal felszerelve azonnal hozzáfogtak u rejtekhelyek feltárásának, vágy a zsidó értékeket rejtegető személyek felkutatásának.
Herényi Béla vojt lakásán egy raktárhelyiségben elrejtett vaskazettákból mintegy . 200.000 bengő értékű brilháns, arany ékszerek kerültek elő. Ligeti
Jenő volt hitközségi titkár lakásán a fal alá beásva és egy eislerna alá bevésett rejtekhelyen arany női órákat, brilliáns-gyürüket, ezüst cigarettatárcákat, egy kolliert, összesen 20 darab értékes tárgyat találtak.
özv. Frank Ignacué pincéjéből arany és ezüst holmik kerültek elő. Fischer Lajos volt kereskedő a konyhai cementlap, alall brilliáns ős arany tárgyakat rejtett el. Egy keresztény kereskedelmi alkalmazol I lakásán a volt zsidó gazdája aranyóráját, kél női aranyórát, egyéb értéktárgyakat és ruhaneműi találtak, Kruusz Zsigmond lakásán dobozban elrejtve több aranyórái karikagyűrűk, gyémántgyűrűk, 10 drb. tízkoronás arany, 10(1 drb ezüst ötpengös és 7 drV dollárbankjegy kcrüjt elő, Weisz Ignác faházában 2 aranyórái, 2 arany láncot, többi arany karkötőt, értékpapírokat leltek.
A nyomozás tovább tart,
Belefulladt a Zalába a zalavári apátság egyik munkása
Keszthely, július 10 Az idei nyáron még nem valami hosszú fürdőidényre te-kiulhelünk yisszu és mégis már egyre-másra szedi ti szabadban való- fürdőzés a halálos áldozatait.
A fürdés ujabb áldozata a Zalába fulladt bele a zalavári apátsági birtokon.
I'oplek islván mint időközi munkás volt alkalmazáshun a bencés apátság gazdaságában. Munka utáni pihenöidejél arra
használta fel társaival együtt, hogy fürdőzni imjentek a Zalára. Toplóftj- aki kitűnő úszó volt, sokai hancúrozott a vízben. Társai mulatságára hosszú ideig uszotl víz alatt. Eközben--ugy látszik túlerőltette a szervezetéi, meri egyszerre csak nem bukott fel többé a viz színére. Társai keresték, de már késő volt, nem talállak reá. Halászokat hívlak segítségül, de mire megtalálták, már csak Toplek István holttestét húzták partra.
Hazulról Is lebet mir vert adói a fronton ápolt sebesültnek
A nagy háború arra landolta az emberiséget, hogy egyik'ember csak akkor boldogul igoz.au, ha a másik Icsteslő! lelkestől melléje áll. A mai katonai sebészet szinte hihetetlen fejlődést mutat, a különböző testrészekből kioperált szövetek átültetése és más valóban zseniálisnak mondható műtétek terén. Súlyos, csaknem elvérzett sebesültek,- a súlyos vérszegénység és sebfertőzések gyógykezelésénél szinte csodaszerként hat a vér-
Iranslttsio u vérátömlesztés. A Magyar Vidéki Sajtó tudósi tó fővárosi munkatársa a Magyar Vöröskereszt Budapesti Központjában a kővetkező felvilágosítást kapta a •véradó", lerovásával.
Előre kell"bocsajtanom, hogy végtelen hálával gondolunk a magyar' társadalom miegértö lelkesedésére, amellyel véradóját siet leróni. Itt a véradóközpontban nyilvántartjuk önként jelentkezett véradóinkat és bármi-
Uiiaer-Ullmann Elek vaskereskedésében
•In-, rud- és petkóvas-, továbbá szeg-
utalványok Beválthatók és ilfiiespWIL
Hofhari^gépefc, gépsxij, OMpagyfém é» golyón csapágy Igénylését allotéxun.
IMI július 10
ZALAI KÖZLÖNY
„Katonás szellemű, spártai ifjúságot neveljünk!"
Vitéz Bóldy Alajos vezérezredes beszéde a levente-parancsnokok baiatonlelloi tanfolyamán
Balafonlelle, július 10 j
A Levente Hírközpont jolonti: Lovontepai'aiicsnokok számára. Köz ponti' fráriytadó Tanfolyam kezdő-dőtt Balatonlollón. A tanfolyam megnyitásán mcgjolcnt vitáz Bfildv Alajos vezóiezjedos, az ifjúság honvé-dolmi növelésének országos vozotőjo, aki az ogybogvült parancsnokok előtt lieszédót mondott. t
— Ennek a tanfolyamnak az a célja, hpgy a résztvevőket a lovonto-intézmény céljairól tájékoztassa: megismertesse volük' a legutóbbi újításokat, módszer változtatásokat és továubkó|>ezzi'ik uz egyes parancsnokokat is. '";
— Elsősorban a parancsnokokhoz *zólolc. Parancsnokolni annyit jolont, mint teljesen uralkodni afelett, ami felett parancsnokolni akarunk. Is-tnoriii kell alárendeltjeink lelkületét. Első reltótol
a helyes fellépés. Mog kellett alkotnunk a lovcntenovo-lői tisztikart. Ennek a megalkotása adja még azt a biztonságot, nmolyro Itofeté, a lovontointézmény fotó építeni lobot s amely kifoló képviselni tudja tv lovontcérdokokot.
— A végső cél jkxÜc:, amelyre ezt a lovontonovelői tisztikart fol akarjuk használni az, hogy — mint a miniszterelnök ur is kijelentett í
fátUmás szellemű, spártai dfju-s'áffpt neveljünk.
— A nagy célkitűzés szemmel tartása, ihol lötí figyelem bo kell vonnunk uz ország bolső bolyzetét, társadalmi tagozódását, így például elsősorban azt, Rogy ' • ¦ . ' i . . '¦
a mezőgazdaság éfdekeit a te-cenleiievcléssfil összeegyeztessük.
N^om" szabad elófordubii 'unnak, bogv ii kotló közölt súrlódás legyén; Ezt
helyi viszonyok tomoratéboii mindig ki lehet küszöbölni.
— A lovontoparancsnoki tisztikar'
megszervezése, összofogása mollott a követkoző fontos célkitűzés az if-juvezeték kiképzése. Ennek értéko a sok közül az, hogy az ifjuvozotót megtanítjuk a
felelősség-érzetre. A jövőben csak az a -nomzot állhatja inog holvét a nemzőtök vor-sonvúlxm, amo"lyiiok minden egyes tagja a maga bolyén felelőssége tudatában csolokszíl*. Mintegy százhatvanezer ifjuvozotőro van ssüksé-günk, A katonai szolgálat korhatárát ogy évvol leszállitotttik, ezért az ifja vezotöi kiképzés korhatárát is 16 évről lö-io csökkentettük Az ifitt vezetőkből választ/ók ki a jövőben a tartalékos tiszteket és a tiszteseket. Az ifjuvozetoi kar legyen a népi közösségi gondolat igazi hordozója. ügy érzem, hogy az iíjuvozetó intézménynek formáló orojo lesz az egész nbnizetro,
Külön meg akarok emlékezni a leúnylovonto intézményről. A lo-vcntelcány intézménynek kell növelnie azokat a magyar lányokat, jövendő anyáitat ,akík már a zsenge ifjúságban, szinte a bölcsőben l>o-,oltják az igazi nemzeti őrzést. Sokkal egyszerűbb lesz majd a lovonte-intézuiénvnek tovább növelnie azokat nz ifjakat ,akik a helyes nemzeti, hazafias szollomot már a családi tűzhely mellől hozzák magukkal. Kzéra* arra kérem a levente parancsnokokat, hogy támogassák a lovoirteleány intézményt.
— A lovon íoflzervézoí * az' or&zúg leghatalmasabb intézménye. A vezeték legyenok'büszkék arra, hogy a Joven te intézmény révén olyan
lét bomba ballett a búzatáblába
Nem szabad légiriadókor a gabonatáblákba bujnj.
Sok panasz hangzott már cl vidékünkön is, hogy-mezei járókelők légiriadók idején belegázolnak a ¦'¦magas gabonatáblákba és ott rejtőznek nem gondolva azzal, hogy rejtőzésük ott céltalan, mivel felülről a repülő látja őket. másrészt pedig az aratásra váró gabonában feleslegesen jelentékeny kárt tesznek. A mezei táblákban való rejtőzés tilos és értelmetlen.
íme a bizonyság: — d pénteki ötórás délelőtti légiriadó alatt, amikor nagy légiharcok voltak Magyarország légiterében is, égy' északról dél felé haladó ellenséges repülőgép hal bombát dobott le Kaposvár határában, a Hó/.sn-nvajor közelében. Mind a hat bomba Cseh János földműves búzatáblájába esett. Kettő felrobbant, négy nem.
Ugyanabban nz időben Mos-
dós somogyi község felett egészen alacsonyan húzott egy négymotoros amerikai lil>eráiof, amely a kisberki' réten kényszerleszállás! végzett. Nyolc főnyi legénységét a község népe foglyul ejtette. A gép alig rongálódott még.

Akii mezőn, szabadban ér a légiriadó, árokba igyekezzék feküdni, ennek hiányában fák, bokrok oltalmába menekülni a felülről való látás elöl. Kazalba bújni veszélyes, mert hu a repülő gyujlolapokat is szór, a kazal, Ónnen ugy, mint a lábon álló érő félben lévő gabona könnyen meggyullad és odaérhet, vagy a füstidéin egfullud-hat, aki oda bujt A sík földön mozdulatlanul lefeküdni is jobb, mint a gabonába, kazalba rejtőzni.
fldom a mélyen tisztelt üzletfeleim szives tudomására, hogy aikalmazottaim szabadságolása miatt e hó 23-tól 30-lg terjedő Időben gyártelepemen munkaszünetet tartok és Fő-ut 14. sz. alatti üzletem Is zárva lesz. fl gyárban csupán iroda inspekciót tartunkxés kereskedelmi áruk kiszolgáltatása fog folyni. t \
tarjAn-pAlcsics.
ffeués tej
ML
Franck
cikóriakave
Leesett a templom lépcsőjéről és meghalt egy kiskanizsai asszony
Vasárnap délután a litánia után sajnálatos szerencsétlenség történt a kiskanizsai plébánia templom előtt. A hivők a templomból kijövet azt vették észre, hogy Tischlér Katalin idősebb kiskanizsai (Pivari-utca 25.) asszony meginog, majd fejjel lefelé zuhan a templom lépcsőjén. Mire felemelték elveszítette eszméletét és homlokán több sebből vérzett. Te-
lefonáltak a mentőknek és értesítették a városi orvost, dr- Szabó Istvánt aki azonnal a helyszínen termett, de már csak a beállott halált .állapíthatta meg. A szerencsétlen asszznyt valószínűleg hirtelen rosz-szullét fogta el a nagy melegben és igy történt a szerencsétlenség. Haláláért senki sem felelős.
¦i a belyzet a Earádl-Ulmek kOrfll?
Felülről kellene intézkedés a már meglévő Karádl-es Jávor-filmeknek a műsorokról való levételére
A nagykanizsai moziban, mint Szerte az ország városaihan, még mindig pörögnek olyan filmek, amelyüknek főszereplői a játóktól oltil-tott szí neszek, történetesen Karádi Katalin és Jávor Pál. A közönség — érthetőidé és indokoltan —- mindenütt zúgolódik özek olloií a filmek ellen, do a mozisok mindenütt kénytelenek régebbi szorzódésoik alapján a filmeket műsoron tartani. Kor--inány-intézkedés ugyanis megtiltotta Kantéival és Jávorral uj filmek készítését, de nem tiltotta meg a már elkészült Karádi- és Jávor-filmok további játszását.
Most Nagykanizsán is hirdtt *
mozi ogy Karádi-íilmot. Természetesen itt is hallani emiatt kifogásokat a közönség kóréból. Mcgkórkoz-tük azért Magyar, János mozngaz-gatót, mi a helyzet ozon a toron? Válaszát a közönség tájékoztatására itt adjuk:
— .Magam is tisztában vagyok azzal, mondta Magyar igazgató, hogy a Karádi- és Júvor-filmokkol szemben a közönség részéről ollonszonv mutatkozik. Készséggel tennék inog mindont, ha módomoan állna, hogy a régebben srorződési log lokőtott ilyon filmeket no kelljen a mozinak lejátszania. A holyzel. azonban aa, bog# » kifogasoft filuWkat nem tu*
ZALAI KÖZLÖNY'
utóbbi ictÓben kötöttek le * mozik, bunem . Bókkal régebben. A most Kanizsára kerülő Karádi-fihnot például 104» szoptombor 28-án költ szorzódés erőjével koll játszani. Öröméét állnék ol iv szerződőstől, do a filmköicsönzö tekintottol arra. hogy a íihh. nm is érvényben lévő játszási ongcdéllyel rondelkozik nom tud foloiílást adni a szorzódj& alól. Tudtommal 207 -film áll jolon-log ujra-conzurázás alatt, do ozok között nem szorapolnok Karádi filmjei. Ennek az a magyarázata, hogy a B/.oro|)lók szemólyo miatt kifogásolt filmoklxm tekintélyes korosz-tén.v tőkék fekszenek és bizonyára ozok védelméből} hozták mog a W-mány-rendelkezést ugy, hogy Karádi, és Jávor uj filmeken nem BXOrepol-hotnek, do korábbi filmjoik niüso-ron maradtak, fin tehát teljés mértékben megői'tom a közönség álláspontját, do a tiltakozást nom a mozíigazgatóknál, hanem a logfol-sóbh fórumoknál koll mogtoiuii, bogv a mozik mentesülhessenek rég'bbi szerződéses kötolozottségoik alól.
nokokat ídoígkinos minőségű 11. oszt. tisztekké kinorozto,
¦ Awendeiv Antal zalaogorszogi, Madár JózsoT nagykanizsai forgalmi-adóhivatali II. oszt. tiszteket I. oszt. tisztekké, Dolgos András, Kocsis István II. és Frinirne) Tibor zalaogorszogi forgahimulőhivolali gyakornokokat idoiglonos minőségű II. oszt. tisztekké,
Wontzoly /.ollón nngykunizsai és itolezor István zalaogorszogi kisegítő munkaorőt gyakornokokká,
Borboly Peróne csáktornyai vánir
ezuki 1. oszt. lisztét váaiszak tisztté,
fő-
119« i if, ...
Fodor Elok zalaegerszegi pénzügyi kezelőt idoiglonos minőségű irodasegédtisztté, Harangozó Erzsébet, özv. Tóth Istvánné zalaogor-sWgi uénsQgyi dijnokokat idoigbnos
zalaogorszogi kisegítő szolgát II. észt. iiónzügvi altisztté kmovozlo. eszközt kapnak kozüktx>, amellyel a nemzet növelésének résziévé lesznek és megteremthetik az alapját az ujabb ozor évnek! '¦/:"„
Nagykanizsa a Jövő Kényre Is Szűcs Lászlót kívánja színigazgatónak
Pénzflsvi klievezések
A Kormányzó Ur, Őfőméltósága Köő János pénzügyi főtanácsosi cimmol és jolloggol folruházott pénzügyi tanácsost, a nagykanizsai adóhivatal főnökét pénzügyi főtanácsossá novozto kí, f
dr. Bálint Imre zalaegerszegi pénzügyi tanácsosnak a pénzügyi főtanácsosi címet és iellogot, dr. Hartl Béla ránzügyi titkár, tapolcai adóhivatali főnöknek a (léuzügyi tanácsosi cimet és jelleget adományozta,
Finkér Frigyes zalaogorszogi számvovóségi tanácsosnak a 11. oszt. főtanácsosi címet és jellogot, Murányi Dezső állampénztári tanácsos, balatonfüredi adóhivatali főnöknek a főtanácsosi címot és jelleget, dr. Mészáros Antal Ionti pénzügyőri biztosnak a főbiztosi cimet és jollo-got, Tóth Jenő zalaogorszogi pénzügyi irodafőtísztnek az irodaigazgatói címot ós jellogot adományozta,
Meceóry János zalaogorszogi pénzügyi spgédtítkárt pénzügyi titkárrá, dr. Gáspár László pénzügyi fogalmazót (Nagykanizsa) sogétl titkárrá, dr. Bocz Ferenc zalaegerszegi pénzügyőri biztost idoiglonos pénzügyi fogalmazóvá, Várnai Tamás oki. gaada, kawthelyi lakost a zabioger-szegí pénzügy igazgatósághoz idoiglonos fogalmazóvá, Polczor Zoltán zalaogorszoíti j>ónzügyi sz&mollonórl számvizsgálóvá, Sárváry István zalaogorszogi azámtisztet számelkm-órré, Bogin István zalaegerszegi, Háry Sándor zalaogorszogi pénzügyi számvovóségi dijnokokat gyakornokokká1 kíiiovozto,
. Paraitz Dezső úUampénzlári fő-tapáososi cimmol és jolloggol folruliázott zalaegerszegi állam pénztári tanácsost állampénztár! főtanáeaossó kinevezte*
Patty József -keszthelyi állum-pénatán I. oszt. tisstot' főtisztté, vitéz Egyedi János zalaszenlgröli II. os«t." államiiónetári tisztet I. oszt. tisztté novozto ki, -
Franazia József sümegi, Mültor István ' balatonfüredi, vitéz Légrády Józser, Kovács László és Bornát Károly ^polcai .adóhivatali gyakor-
80 fillér
a Zalai Közlöny Zsebmenetrendje.
Az autóbusz-menetrendeket is tartalmazza.
Mör kapható a kiadóhivatal-'',. pan, Fö-ut 5.
A nagykanizsai színházi kö zónség a tavalyi és az ídeiszini idény tapasztalatai alapján a .színház idei látogatottságával í bebizonyította, hogy sokrabe esüli Szűcs László igazgatói rendezői és színészi képességeit a háborús nehézségek beludá sával is gondos társulat-szerve zésl. az előadások művészi szinvonalat és a színpadi kiállítás igényességél. Mosi ugyanezl n véleményt ailla Nagykanizsa város polgármesteri hivatala is Szűcs ígnzgalé színhazáról, amikor hivatalos igazolást adolt az Országos Magvar S/.ininü vészeli Kamarának arról, hogy a város vezetősége legteljesebb mértékben meg van elégedve Szűcs igazgató és társulatának munkájával és éppen ezért a város polgármesteré a maga részéről is hozzájárul ahhoz, hogy a Színművészeti Kamara a ka-
nizsai színházi, állomási a jövő idényre is Szűcs igazgatónak ítélje.
Minthogy a Szűcs-társulat többi állomásairól is ugyanilyen hivatalos véleményezési kapott, Nagykanizsai közönsége reméli, egyben őszintén óhajtja is. hogy jövőre is a Szües-társulatot lássa viszont á kanizsai idényre. ]gv kivánjn ezt Nagykanizsa és környékének fejlődő kulfurigényei.' amelyek számára eddig a legtöbbel kétségtelenül Szűcs László társulata nyújtott.
Ugy értesülünk, hogy unveny-nyibe'n a Kamara hozzájárulj jövőre Székesfehérvár. Nagykanizsa, Kaposvár. Pápa, Veszprém, Ujdombóvnr városokból fog állni a sziuikeiület és ebben Szűcs igazgató á május 15-löl július 15-ig terjedő ídpt szánta Nagykanizsának,
1644. július 10
k elsils ii 10 órakor kezdődik jj %5-lg tart.
Kijelölték a zalai élelmiszerellátásban résztvevő nagykereskedőket
Az alispán a vármogyo fogyasztói részére a közel látásügyi miniszter által történt élolmiszorkhitnlásoknak átvételére, továbbá nagykereskedői munkálatok lebonyolítására az alábbi nagykereskedőket jelölte ki:
Az aisólendvai járásban: liszt-nagykoi-cskedőü! Göncz Gábor aisólendvai ,zsir- és zsinidékuugvke-roskedőül ¦Ungor Fomne alsólendviii, burgónva ős hüvelyes nagykereskedőül Nóvák György alsólehdvni lakost ;
a halálon füredi járásban: Kasztén János., Tonczor Dezső és a Hangya Fogyasztási Szövetkezet balatonfüredi lakosokat;
a keszthelyi járásban: Némoth. Korem- kosztholyi lakost;
a lenti járásban: Soófl. József lontí lakost;
a lotenye járáflbun: Hrazdina Géza lotonyöi lakost;
a nagykanizsai járásban: Hangya Kirendeltség nagykanizsa lakost; "
a novai járásban: Németh László -zalaogorszogi lakost;
a pacsai járásban; Csősz Tóth Károly pacsai lakost;
a (wrlakí járásban: liszt nagykereskedőül Glavina János, zsiradék-nagvkoreskodőül Korlozsa János, bui i/ónya és hüvelyes nagykereskedőül Krizsai István perlaki lakosokat;
n sümegi járásban: lisztmigyko-reskedóül .Molnár IstviTll, zsinúlólc-nagykoreskodóül a BÜmogi liuugya Szövetkezetei, burgonya, hüvelyes ép egyéb nagykqivskoaŐul Csiztu'tizin István HÜmogi lakosokat;
a tapolcai járásban: Kövessy Sándor és Hauer Foivnc tapolcui lakosokat;
a zalaszojítgróti járásban: Tóth Károly zalaszcntgróti lukost;
a zalaegerszegi járásban: Kémotb József zalaogűfszogi lakost;
Zalaogorazog mogyoi városban: Xénmth József, Némoth László és Fanglor Gvula zalaegorszogi lakosokat; \
Nagykanizsa mogyoi' városban: vi-léz Tóth Béla nagykanizsai lakost.
Mi van a hivatalos lapban?
A Budapesti Közlöny 152., szombati száma rendeletet kö ,zöl:
a liyilváuos számadásra kötelezett'vállalatokban a vezető állások, igazgatósági és felügyelő-bizottsági állasok bétől léséről,
egyes ipartársulatok vagyo nának bejelentése Ős zár alá Vételéről,
a bőrtalpú lábbeli és talpbőr forgahivának szabályozásáról,
lÜtilszerek és kozmetikai ké-szítniények árszabályozásáról kiadott 'rendelet módosításáról,
a marónátron eladási áráról és.'elszámolásáról, * a ftristályszóda legmagasal)b áráról,
az övöhclyépilésre' a ttdaro-zási hitülakció kérőiében adható kölcsönökröl. A vasárnapi, 153. számból : u légitámadások okozta károk állami kártalanítására vonalközé rendelkezések módosításáról,
napi 10 pengő javadalmazáson felüli munkavállalók OTT-bejelentéséről,
az öregségi, stb. biztosításban alkalmazandó napibéroszlátyok módosításáról,
háztartási alkalmazottak Öregségi, rokkantsági, özvegysiígi, árvasági biztosításáról, /
illatszerek és kozmetikai cikkek ármegállapításáról (helyesbítés).
SPORTÉLET
Kanizsai eredmények a levente hadtest atlétikai versenyen
Szombat helyen tartották meg a levente hadtest-bajnokság atlétikai versen vét népes mozőnyökkol. Mintegy 200 induló vette fol a nemes küzdőimet. Ott voltak Kossthcly, Sopron, Veszprém lovonto-atlétái is. A kanizsai járás lovontél a kövotkozö eiedményekot érték ol:
II. korceoportbon: -100 in. síkfutásban 2. Dér László Nkanizsa 55.8 mp., 800 in. síkfutásban 4. Acs István Nkunizsn 2.1_8.6 p., 1500 m. síkfutásban 1, Molnár János Kísko-
márom 4,85 2. Pintér József ;anizsa l.ftí.-l p., távolugrásban Pintarics Dénes Nkanizsa 5Ü8
em„ rúdugrásban 1. Acs István Nkunizsn 280 cm.
III. koirsoiwrtban: 100 in. sik-futásban Ü. HodaJI László Nkani-zsa 1 l-.G mp., -100 m. sikfutasban
1. IIóbor László Nknnizsa 56.2 mj>.,
2. Itácz István Kiskomároin 57.3 mp., 800 ni. síkfutásban 4. Varga Vince Komárváros 2.16 p., 1500 in. sikf utasban 1. Varga Jnnos Kiskomároin 4.88 p., ihagasugrosbán 4. Pálfalvi János Nkanizsa 165 cin,, 5. Gerencsér Jenő Kiakomároin 150 cm., gerolyvotés 1. iiác-z István Kiskomároin 36.82 ni.
Gyékényesen is győzött a Sáska-levente
Vasárnap Gyékényestül játszóit barátságos labdarugó mérkőzést a Kískanizsai Sáska, Leven te és 4:2 arányban legyőzte a gyékeuyosi MAv nsapatál. A Sáska-Levente erő
sen tartalékos volt, mort a legjobbjait nélkülöznio kellelt, de így is könnyen és iiiegérdomolton győzőit
idegenben A csapat Kunná --
Jámbor, Miliői Mujzor. Gazdag. Horváth Hoiczog, Némoth, Szol- 1 lár, Kiss II., Horváth IV. összeállításban szuro|xjlt.
Mi. Julius ,10
(A honv. hadtiud cutályi Csa|wtnink súlyos hiircok koxboil' iivoinillnak ölöm K .fölé. Szinte J.i->zakod a föld n robbanások zajától. DorüU uz ég, do eső szitái fölülről: HCél és vasesó. Zuhog, huhog, vijjog
u loflkülOnböxöbb nohősí fegyverük lövotióko. A jtokol szabadult ol min-(ion ördögével, bolokawiszkodnak on-tiok a föJdrésznok széloil>o ós rázzák, rángatják, lo akarják so|»orni a házakat, az oinliorekot róla.
Egy gyalogsági támadó cso|>ort hatalmas lonuülottol tör olóro. Sí-korfll átgázolni a folyón ős mogyotni lábukat a túlsó [járton. Körülöttük recseg » föld, vijjogva csapódnak Ik> a lövedékek ... l>o nincs hátra, csak olóro, olóro, mindig csak plöVr... Láthatatlan trombitások rohntujulo izzik, cseng, bong most a szivekbon, az ezeréves jol, amoly mindig csak olóro ösztökélte - a legnagyobb vér-i zivatar közopotte is a magyarokat'.
A sok zöld párol is honvéd között most feltűnik az egyik fa árnyékában ogy piroshajlélíás cso|X>rt is. Néhányan vannak csak s olyanok, mint á pipacsok a zöld mezében,. Tüzérek. A hogyi üteg földerítAi, Olt vaunak a gyalogság elsó vonaléban. tUidióiuknt pillanatok alatt to-lopítik, halk kattogások az ördögi dübörgésből! és néhány pillanat múlva kész az összeköttetés az üteg féfigyolöjóvol. Orosz Ferenc sza-línBzvozotö a feldorítöjúiór parancs* aoka. Kezében térkép, müszor, Kö-i'ötto gyalogsági lövoaekek sivítanak.
Do az usoppot som zavarja íniiu-kájában. Messzire belátja a terepit. Apró, mozgó Tokolo tömogokot vess most úszni. Az apró pontok egyre nőnek távcsövének meséjében.
Szovjut harckocsik, suttogja s mögöttük töméntelen bolsevista gyalogság.
Szorgos kézzel dolgozik, méricskél a térképen ,aztáu hirtelen kbzébo voszi a rádió mikrofonját... i\y. ütep fófigyolőjo jolontkezik. Közvollen összeköttetést kér az üteg tüzoló-átlásával. Eh már diktálja ís a ló-olomeket.
A helyzet ogyro szorongatottabh lesz. .Mind sűrűbben és sürübl>on surrannak ol főjük folotl. moltettük aszovjot gyalogsági lövodékok, akna recseg a közelükben. Kubájukat, mü Szerüket tolofröcsköli homokkal. Do a tüzérek csak dolgoztuk tovább. Tudják :nincs megállás, inort ha most nincs helyén a szivük és /szűk, akkor inogscinniisül a hídfőben levő gyalogság is...
Néhány pillanat múlik csak el, do e/ok a pillanatok most végtelenségnek tűnnek. A tüzéiek közül hevenyészett lövészgildrökból veszettül lő gyalogságunk ,szüntelenül kolojjol a géppuska, szórja a golyószóró a lövedókokot, fis a bolsevisták mégis jönnek, nyomulnak olóro... Ki-ki-dólnok a soraikból, do mit jelent ez a néhány ember. Olyan, mintha a vándor a búzatáblából kiszakítana itl-ott náhány marék búzát...
Ks most borzalmas reccsenés hallatszik. Egymásután négy gyors robbanás. Aztán megint négy. í> igv tovább.
- Hurrá, - kiált fol egy- honvéd, — hurrá, pompásan lőttek tüzér bajtársak I
Most már a kaszás állott bo a bolsovisták soraiba ós arat. Kakásra hullanak a bolsevisták... Megtorpan tüzük is...
Orosz szakaszvozotó szomóbon boldog fény csillan. Sapkáját hirtelen lecsapja a földre. Homlokán kövér izzaetságcöoppok gördülnek. Ix> som töröli, liatf termókonyitso inog a földöt. Mintha öt kozo volna, ugy dolgozik. Egyszer a távcsőt állítja bo, a másik pillanatban már a térkópon mór, aztán a rádióhoz hajol ... Egy közolbon csapódó akna leszakít a közöli fáról ogy nagy ágat a nyakúba zuditja a szakaszvo-üctónok. fsak egy mozdulat, mintha
ZALAI KÖZLÖNY
legyet hajtauu. el, félrotolja az ágat p márts ujabb tűzparancsot kiált bo a mikrofonba... ^
A szovjet támadás megtorpan. Gyalogságunk a hídfőt egyre bsőÍoh-um. Az oroszok torvo noni sikerült.
Orosz Fotone szakaszvozoló ,feldo--ritőtisztes bátor fpllépésévol, Ötletes, öntevékeny tűzvezetésével mogaka-dúlyezUi a hidfő rnogsommÍBÍtéí-éí.
Kajtlonyi György hdgy hadituaósttó
Péntekéi lesz Szatmárnémetiben ár. Hegyi Lajos polgármesteri beiktatása
I)r. Hi^yi T.tijos nkit a belügyminiszter kitflnictő bizalmi u nnuvknnizsni polgármester, heiycllesj szúkliűl állitolt Szat-miívnémqli lömínyliatósúgi jogú varos ciírec, |iolnuj> utazik cl családjával együtt ui székhelyire, hogy elfoglalja állásál. Ünnepélyes beiktatása héttőn |csz
Utána dr. Hc^yi polgánucsler Szatmárnémetien maradj csak csak családja tér vissza még egy időre Nagykanizsára. Dr. Hegyi augusztusban kiveszi szabadságát és azt Nagykanizsán tölti. Ekkor teszi majd meg bucsulátogatásait.
hírek
N.plár. Július hó 10. HÍK6. Rom, kai. Amália. - Protestáns Amália.
nyítra t&b roggol 7 órától csto 6 óráig. (HótfÓ, szorda, pontok délután és kedden ogósz nap oófcuok.) Telefon: 560.
— (A folyammórnÖksógnSI)
A íöldinüvolósügyi ininisztor & vízügyi szolgálat mérnöki létszámában ltuidiborgor Pál (Nagykanizsa) kip, mérnököt kir. főmérnökké kiuo-vozto.
— (A rendőrségről)
A bolügyminisztor üráhár Ivujost, a nagykanizsai rendőrkapitányság se gédhivatalának főtisztjét iroílaigaz-galóvá, MészárOB Árpád dotoktiv-cBOjxjrtvozotót dotoktivíülügyelóvé ki' nevezte. Az olólóptotés olisuioréso annak a becsütotos magyar munkú-nak, amit a kőt tisztvisoló bosszú óvókon át kifojtott.
— (Kinevezések)
A zahiegorszogi pénz-ügy iguzgjató kinevezte: .Molnár Pál nagykanizsaij Kuss Endre Csáktornyái, Horváth Imro lotenyoi, Horvátit Kiss Oyula stridóvárí pénzügyőri fóvigyázókat szem lészokké, Gyalultai Zoltán és Módos József nagykanizsai, v Németh Károly lenn, Mozőfi Lajos alsolonuvai, Ács György és Somogyi Imre Csáktornyái, Gyórffy Zoltán alsúlendvai pénzügyén 1. o. vigyázókat fő vigyázóig Marton László tapolcai, hopl&ui Józsof nagykanizsai, Vasa Imro zalaegerazogi, Tu-bol.v Gyula lotunyoí pénzügyőri II. oszt. vigyázókat ideiglenes minőségű I. o. vigyázókká,
— (Halálozás)
Súlyos gyász érte Erdélyi Jánost, a nagy kanizsai városháza ny. kato naügyi nyilvántartóját. beloségo, szül. Ábrahám Katalin ny. állami tanítónő, óvos korában, elhunyt.' Erdélyiek már a tavasz óta balnlon-iiuiriai villájukban éltek. Eidélyiii.' az utóbbi idólwn lietegoskodelt. Tagnap agyvérzést kajWtt és boszállitoL-ták a kspOBvári kórházba, tíogiloni azonban már nőin lohototl, szelíd,
jóságos lelkét visszadaui az Élőt lírának. Mint tanítónő 40 óvot szolgált, mind a negyvenöt Nagykani-Ksán, Illetve abból 12-ót Kiskani-zsán. Megbecsült, lelkiismeretes, lii-vatását nzorotó tanítónő volt, példa-kójH) a dolgozó nőnek, aki amollott szerető családanya. Holttestét Nagykanizsára szállítják. A temetés időpontjáról még nem történt intézkedés.
— (N«m kall izgulni,)
ha útra készül! Vegye meg a Zalai Közlöny zsebmenclrendjct 80 fülérért, abban minden adatot megtalál.
— (V.olt zsidó üzletek)
üzemének továbbvozolésóro a pa-ca&í főszolgabíró kirondolto: Kop-csándi Lajos pacsai lakost a volt Martos Izsó-üzlet vezetéséit), — Darvas Józsof pacsai lakost ugyanannak másik üzletágában, — lior-vúib Lajos pacsai lakost Kroiiiaior Ernő üzlotóbo, — Özv. Tausz Jó-zsefnó bucsuszoutlászlói lakost Ilou-l)orgor Ármin volt bucsuszoutlászlói zsiüó koTOskedó üzlotóbo, ~ tízalay Síindor jhicsjií lakost ltochnitzer Józsof i>acBai üzlotótK), -- Bárdos József pacsai lakost özv. Kohn Sán-dornó j*acsai tejipari üzoiuélxv -— Ko|tcsándi Lajost a juesai Koroin-félo zsindolygyár vezetésére, A sümegi'járás lóazolgabírája Varga Lajos bodorfai szatócsot kirondolto özv. lioif Mórné szatócsüzlóiénak vezotóséro.
— (Az éhség érzése)
Téves az a régi felfogás, hogy az éhség központja a gyomor. Nemet orvosi "kutatások ugyanis bebizonyították, hogy az ébsug székholyo a nyolócflölxm van. Ez a tény világosan mutatkozik akkor, ha az om-oeri gégét és nyolóoSÖVOt kokainnal érzéstelenítik. Ebben az esotben azonnal ' uiogszütiik az éhségérzot, iia előzőleg még oly kinzóan lopott in fel. Ezzel kapcsolatban érdokoa az indiánoknak a mogfigyoléso, akik uiár régen folismortck ozt a tényt. Ezért pl. nagyobb móno te léseknél, vagy éninsóg idojón a kokanövény leveleit rágcsálják, mért ez az' éh-'
Julius 10-11-
12én
VMROSÍ MQZQU HéH6'L%í
iéíyei
A szenvedéiyes szerelem hangjai szólalnak meg a
SZALMALÁNG
című legújabb franoia filmben
Magyar vildthirmdé
Előadások kezdete: $4, $6 ós ?8 órakor.
Hegé lm! lat pillanatok alatt,megszünteti. Mint ísmorojos, obbóT'a nö-vónyból állitják oló a kokaint és így az indiánok folis.niQréso .valóságon alapszllf, mórt o növény nodvo a nyolócsövot érzéstoloniti. Később az orvosi kutattisok igazolták őzen feltevések liolyosséfíét. (MNK)
— (Ax életfbe kerüli)
egy lekésett vonat. Nem késett volna le, ha 80 fillérért megvette volna a Zalai Közlöny zsebmenet-rendjét.
—'(Gyertek, énekeljünk.)
Nadáuyi Zoltán versoskönyve most jolont inog az [íj Idők kiadás ' sában. Verses könyv a vüág fogy véreinek zajában: iuigy moglepotés. A mcglopoléson tul élmény w, mort Nadányi Zoltán a magjar lirai költők logolsó vonalában áll. l'j yoisos-könyvo, amely lirájának legjavát tartalmazza, uj'verseket és régi köto-loinelt válogatott, gyöngyszomoit, Nadánvi Zoltán százszázalékos lírikus. Költészeté sohasem tér ki a lira lipmnölygŐ modoréból, legföljebb néhány vidéki zsánorképoi ad, amolynek Nadányi szintén elsőrendű müvelője. A magyar tájköltészot is kap Nadányitól néhány remekbe ké-s/.iilt márványtáblát: ú Ilorottyö vidéke ós főleg a Balaton.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbatauink is Umeró-selnk, kik (•lellhctdlen drága Jó Űriem, ítlcnjiánk, apósom, fiunk, sógorunk, illetve rokonunk
Lótsxló Imre
ayufí. fsjo«y»6
temeteien menielenéstlkkel vagy bármi más módon mélységes fájdalmunkban osztozni szívesek voltak, fogadják ezúton is hálás köszönetünk kifejezését.
A gyászoló oaalád.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon Ismerőseink és Jóbari-talnk, kik felej(hetetlen drága jó édesanyánk, anyósunk, nagyanyánk és rokonunk
székely Hómeth Súndoraó
t*metésén megfclen<s(lkkel vagy bármely mád módon nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, fogadják ezúton Is köszönetünk hálás kifejezését.
A gyászoló osalád.
APRÓHIRDETÉSEK
ÁLLÁS
Hé««*»l(nSnak alánlkclk . |íl
IfizA höiéphorn nö Utlházboz ii.kacs-nftnek Is clrucímc. A|íulalot kladdhlvatll továbbit. 21WI
Egy ¦¦épIRfléphu .07 ttnkloios i$ eay tklo lel.tlcllk. Clm l'ttill ut 52 . 231«
2 tmpBKútnoKS 18 egy kllutó leányi lelvcji l'ullpái' vlrlsIUlel. 2242
r
ADÁS-VÉTEL
1
VatséjiylMi való niganyoa «u eladó. Clm a kiadóban.
¦AORT-fláx pailaokokbaiia 1 l'uvn-roxók, tebergépek, mezóXRtdaaifll és itablt-moterok részére állandóan raktlion tart; IjrénylS Ivet éa lelvilágosiUit nyajt Teottcb Qusxtáv drogéria. 1954
Egy koMvhakradwna és ruhák eladók Jéiscf ffllieicíg ut 50. 324«
1 darab u] neatufianheip eladd. — Széftienyl Lajos lakatos és szerelő Kos-Bulli-tír 13. 2241
Hapoecalbts minden saerdin kapható és mindennap clAJegyeahetÖ. t'oJásKcrei-kedéj, Magyar-ntu 9. »1*0 2245
Mindennapi levelexésból OSmgyMMt tltnsuMtffaoal béíveggyUJtéai celUea ¦•gmiik, Bubarlts, Zalai Közlöny sxeikczxtóségc, naponta délután 8—7 óra között. Bm 1 hirdetés mlarilg érvésyw,
ZALAI KÖZLÖNY
A iiaxykanlíSFif hlr. törvényszék. P, 1482/1044. nznra.
Idéző hirdetmény.
A nagykanizsai kir, tflrrénywék köz blrré teszt, hoov a NagykanÍ7flat Taka-rékpénztár R. Ti felperesnek -ElelnKe; ée Ftscher oéfi alperes ellri.' 6163 P 21 flll. tokn 6« Jár. Ir&tit Ipdltott perében a periéi vétel re éa érdemleges tárgyalásra ha.arnapot tts/fut éa felhívta a Mákét, hoty 1
1944. íiapJpí'.ibsc hó 1H. napián dSialOH 8 Arakor hivatalon hnlvlné-gében (Törvényház, Erzaébpttér 7. házasam I. emelet 38. eJtészAm *'stO Jelenjenek mi>K, egyszersmind pcdtg Elstnger és Flsoher oég (képv.: EWnger Jenő v. Flaober IgoAo) alperesek részérő — akik lamaretien helyen tartózkodnak — flgyBeadnokal dr. Hajda Gyula Ggy-vódet (lakik Nagykanizsám nevezte kl.
A blrtaág Toihlvia az alpereseket, hogy a fent megjelölt határnapon és érában meghatalmazott Uiryvéd áttét Jelenjenek tnef. mert ellenkező esetben az tlpry-Mitlnok fog helyetlük eljárni.
Nagykanizsa, 1944. évi Június hé 29. napján.
Ur. Hámori Zoltán sk. kir. lazékl bíró.
A kiadmány hlteléfll: Hegyi Ilona a. k.
A nagykanizsai kir. térvényszék, P. 1481/1914. uzáai.
IdézA hirdetmény.
A nagykanizsai kir. törvónvBzék kéz blrré teszi, Iiojív a Nagykanizsai Takarékpénztár ]t. T. telpsresnek Kl> lng*r éa FIscber alperesek ellen 20000 ar. P téke As Jár. Iránt Indított' perében ft Bérfelvételre és érdemleges tárgyalásra határnapot tüzétt óh fnibivti « feleket, horry
19)44. aaaptambar hó 15. napján déiatött 9) órakor hivatalos helyisé-gében (Törvényház. Erznébet-tér 7. házszám i. emelet 36 ajtószám alatt) Jelenjenek meg, egyszersmind pedig Elnlnger é« Piscber cég (képv.: ElBlatrer Jené, v. Plscher Ignáq}ealp»rc8i?k részére — aktk IsmeretJ*™ hülyeu t*rtóz-kodnak — Ügygondnokul dr. Hajdú Gyula Okvvedet (hulk Nagykanizsán) nevezte hl.
A bíróság felhívja az alpereseket, hogy a fent megjelölt határnapon és érában meghatalmazott ügyvéd Altat lolenjnnek meg. mert ellenkező esetben az ügygondnok fog helyettük eljárni.
Nagykanizsa, 1944. évi JuoIub hé 29 napján.
Dr. Hámori sk. hlr. (széki bité..
A .kiadmány hiteléül: Hcgy'i Ilona a. k.
A nagykanhtsai kir. törvényszék. P. 1460/1944. mám.
Idéző hirdetmény.
A nagykanizsai kir. törvényszék közhírré teazi, hogy a Nanykanizsai Bank-egyealllct és Délzntat Takaró pénztár Itt. folpereenek Ideái Kötött- éa Szövött-árugyár, Poüák és Társa*cég (képv.: Koronyat István vállalati vezető, v. Itécsel Imre, v. ytrasasr Jézsel) alperes ellen 0960 pengő töke és Jár. jrant Indított perében a pcrtelvételie éa érdemleges tárgyalásra határnapot tűzött ki és felbtvta a telaket, begy
1944. szaptembar hó 15. napján dólolőtt 9) urakor hivatalos helyiségében (TőrvényhAz, Erzaébet-tér7. házszám I. emelet 38. ajtóazánt alatt) Jelenjenek meg, egyszersmind pedig Ideál Kötött- és Hzüvöttárugyár, PollaK éa Társa cég (képv. : Koronyai IstvAn vállalati vozeté, v. Kéosel bure, v, Straaaor József) alperes részére — akt Ismeretlen helyon tartózkodik — ügygondnokul dr. Tamás János ügyvédet (lakik Nagykanizsán) nevezte kl
A bíróság felhívja alperest, bogy a lent megjelölt határnapon és érában Jelenjék meg, mert ellenkező eaetben az ügygondnok fog bolyette eljárói.
Nagykanizsa, 1944. évi Június hó 29. napján.
Dr. Hámori Zoltán sk. kir. Iszéki bíró.
A kiadmány hiteléül : Hegyi Ilona s. k.
1202 ,i,.ili:.[t
1944. július 10
Nsvgykanii** magvai város polgirmaskrétől.
ad. 18.486/1944.
Tárgy: A mezőgazdasági forményoknok az ellenség által való gyújtogatás elleni biztosítása.
Hirdetmény.
A mezőgazdasági termén wk gyújtogatás, különöské|H?n |x*iig légitámadások által kclotkoző tíizek ellen való védóso céljából a mozőgaz-dasági tormények hohordáBára és csópléséro Nagykanizsa város torü-lotéro a következőket rondolom el :
Cséjílés szemjxmtjából a várost kerülőtökre osztom és minden ko-rülot élóro korülotvozotőkot novozok ki. Minden kerülethoz egy-egy cséplőgép nyor lx>osztást, mely cséplőgép az alább ismortetott sorrend szorint tartozik a cséjáest ol végezni.
A cséplés kezdetét minden kerülot-vozotő tartozik hozzám és a cséplő-géptlilajdonosnsk 48 órával elébb bojolonU'iii.
A cséplés megkozdésénok napján egy korülotbon som lőhet több behordott gabona, mint legfeljebb 000 kereszt, az is ugy elosztva, hogy egy-egv mogfololő telekre nem juthat több, mint 300 kereszt. A gabona folytatólagos bohordásánál ugy kell u bohordást végo/.ni ós beosztani, hogy egy korülotlion som le-bet ogysrarre töbl> CBŐpelotlón gabona, mint 0OO kereszt. Csak olyan telken lobot csépelni a város bcópi-lolt területén, amely telek az utcától legalább fiO motor mély. Vagyis a fiátsó telokhatár éa az utca közti távolság az 50 métert meghaladja. AzVq gazda, ki a város térületén lévŐ tóikéit akar Csépelni, bármekkora a telko, obbez az engedély iránti kérelmét hozzám kell benyújtania. A további foltétol az, hogy a legközelebbi épülotnek legalább 15 méter távolságra koll foküdní a kazaltól. Iíz esőiben is á teleknek az épülőtöktől logmosHKohh eső részén koll a kazlakat fölállítani és egy telokro 300 keresztnél több nem eshet. Szomszédos ilyen lelöknél fi-gyeloinmol koll lenni arra is, hogy a oséplésro behordott kazlak no ogy-sorba korüljonok, bánom azok sakk-táblnszorüon nyorjonok olholyozést, vagyis például, ha az ogyík a tolok legniélyobb pontján van, a szomszédos no inolléje, hanem legalább 20 méter távolságra feljebb állítsa fol a kazlat, a harmadik megint az cipőről, a negyedik a másodikkal ogy-vonalbaii és Így tovább. — Azok a gazdák, akiknek ilyen alkalmas to-nem áll rendélkezesre, azok a nagyobb telkekkel bíró gazdák telkén csépj illtetik ki a gabonáinkat és ezek a n; gyobb telkes gazdák ezt az engedélyi mog-iiom tagadhatják. — A cséplést holyi és időrendi beosztá-sát a hirtlulmény végén közlöm ós az sa, gosda. aki ohlioz nem alkalmazkodik és a korülotvozotó utasi-Itásával fizombon szabálytalanságot cselekszik, kihágást követ el és azon kivül nem csépolhoti ki gabonáját a városban léve telkén, hanem csak a földjén és ott is csak okkor, amikor a cséplőgépek a beosztás szenti cséplóBBol végeztek, és ilyon
gazda esetleg kiteszi magát annak, hogy a gépek vidékre mennek és cséplőgép nélkül marad.
Fölhívom a gazdák figyelőiét továbbá arra, hogy tartoznak egymást támogatni és segíteni. A cséplés
után ozalma és a takarmány csak cseréppel, vagy palával fodotl ceür-ben vagy pajtában tartható, a gardák jxidig, akiknok gabonáját idtv gen tolkon csépolik ki, tartoznak szalmájukat ós takarmányukot cséplés után 24 órán bolid'az idogen tolókról elszállítani. *
A körületek lioosztiiaa a kövot-kező :
/. kerület.
A cséplés Attila-utca oloiőn koz-dédik, folvtatódik Attila-utcán végéig, a Itózsa-utca végétói az olo-jéif. Taleky-uU* végitől az elejéig. .Azután a katonarét. ¦ Kerülotrezotő : Horváth Bánta János, nagykanizsai Toloky-u. lakos, Cséplőgéntulajdonos: Boj tor Kálmán, Tolokv-u. 56. ez.
//. kerület.
A cséplés kezdődik Honvéd-utca végén és folvtatódik Hónvéd-utcq olojéig. Azután Rákéoxi-utcs végétől az olojéig, Kinizsi-utca végétől az elejéig. Vörösniarty-utea-elojétól régéig, l'otófi-utca élőjétől a végéig, azután Ssahadhcgy.
KorülotTOzctó: Molnár l-oronc, Nagvkanízsa, Ilókóczi-u. -Ili. szám alatti lakos. Cséplógéptulajdonos : Szulai János, Toloky-u. 77/b sz.
///.. kerület.
A csiijilés kezdődik Magyar-utca elején, folytatódik Magyar-utcán végig, azután a Oaray-ufea elejétől a végéig. Józsof főherceg-utca végétől az elojóig.
Korülotvozotó : Bedének Jánós.vj Nagykanizsa, Vöresmarthy-utcai lakos.' Oséjdógójitulaidonos : id. lioj-tor Kálmán, Potőíl-u. 52. Garay-é.t Jó/,s*;f fémreeg-utcákra beosxtva és Nagy Lajos, Magyar-u. 111. Magvar-utcára liooszlva.
Kiskanizsán a kerületek a követ* kozók ¦
/. kerület.
A cséplés kezdődik a Pivári-ut-cán az északi végén, utána követ kőzik Bába-utca keleti régen, utána,, Sziget-utca nyugati végen, azután Kisrác-utca északi végén, utána a Kelsőlemetó-iitoa nvugati régén.'
Korülotvozotó : Hokinnnn Ovörgy, Bába-utca 2. sz. Cséplógéptulajdonos : Haj György, Piran-utca 2. sz.
//. kerület.
Cséplés kozdódik a Nagyrác-ntca északi végénél, utána a Jakabkuti-utca déli végén.
Korülotvozotó : Haj Peronc, Nagy rácz-ulca 43. sz. Cséplógéplulajiló-nos: Horváth imro, TavnszMi. SS/a.
///. kerület.
Cséplés kozdődik AlsŐtomotő-utca keleti végén, l'ápai-utca koloti végén, utána IláczKort-utou a kottoa számnál. Azután, a Hajcaai-utca északi végén.
Körzotvezetó : üodinok György, Pápai-utca 14. sz. Cséplőgéptulaj-donos : Anok GyŐrgy, Kzt. Flórián-tér 15. sz.
IV. kerülete
Cséplés kezdődik a Vanizsdi-utca nyugati végén, folytatva a Tornvos-köz 2-os számnál. A Szt. Flónán-téi- 211. számnál.
Körzotvezetó: Kis Tóth Imre, Süt. Flórián-tér 16. sz. Csóplógéj>-tulajdonos : Bojtor Jó/sef, Petőn-utca 18. sz.
V. kerület.
Cséplés kozdódik Orsság-ut koloti végén a Hzt. Flórián-térig. Azután a Hajgátó Sándor-utca északi végén, utána u Templom-tér, kozdvo
DRJWMLfiSI
villamos Áramszolgáltató rt.
Áramszámlák fizetése, reklamációk, hibajelentések, felvilágosítás minden villamos kérdésben délelőtt 8-tól délután 15 óráig. Csengery-ut 51, telefon 294.
a 10. számnál.
Körzotvezetó: Horváth' Ferenc, Ország-ut flO. sz. Cséplógéptulajdonos : Níczingor József, Ország-ut
41. HZ.
VI, kerület.
Cséplés kezdődik Süt. Rékus-utca déli végén. Folytatódik Ortorony-utoa dőli vógón, Azután Herok-köa 1, számnál kozdvo és ZSigtídi-köz a keleti végén. Utána a KismozŐ-u. 4. számnál kozdvo.
Körzotvezetó : Magyar József, Ör-torony-utoa 29. sz. Gséplőgáptulaj-dónos : Pereeztogi Oyilla, Ortorony-utca 3. szám.
VII. kerület.
Cséplés kezdődik a Homokkomárom t-utca északi végén, folytatódik a Cigány-utca déli végén.
Kőreotvozotő : Mátés György. Cigány-utca 1.4. sz. CsóplŐgóptuíajdo-nos : Horváth Forenc, 8ziget-utca 19. szám.
Vili. kerület.
Cséplés kozdődik Hunyadi-téren az 1. számnál, továbh aSzepetnoki-utcs keleti vágón, azután a Könnös- 1 utca déli végén, utána a Tlozmaring- I utca déli végén kozdvo, Ország-ut ; a Hunyadi-tértől kozdvo a nyugati végén. |
Iínrzetvczetó ! Dolmányos József, Ország-ut 89. sz. CséplŐgéptulájdo-nos : Oeróly Gyula, Szonotnoki-u. 81. szám.
Mindon boosstott csóplőgÖptulaj-donos tartozik a beosztáshoz alkalmazkodni, különben ollono eljárás indul.
Fenti hirdotményro további fol-világositást nyújt a városi mérnöki hivatal, • >
Nagykanizsa, 1944. július hó 4. 3130 Polgármester.
¦ Nagykanizsa megyei vároa ' polgármofltorótől.
Tárgy : Tarlébuktatás (szántás) ' kötolesővÓ tétolo.
Hirdetmény.
A tarlóbuktatás sürgős keresztülvitelét az 1894. évi XII. t.-e. 52-51. §-a alapján otrendolom.
Felhívom a gazda közönséget, hogy a learatott területek tarlóit a törvény értőimében a legrövidebb időn l>olül szántsa fel.
A tarló folszántása ugyanis nemcsak nagy mértékben pusztítja a káros növényeket, állatokat, hanem a föld talajnedvességét is visszatartja, sőt a légitámadásoknak kitett galmnatorményt a gyújtóbombák okozta osotlogós tűzkároktól is óvja.
A korszorü gazdálkodás, a termelés foltozása és védolme érdekében tehát a gyors tarlószántás nélkülözhetetlen'
A munkálatok mielőbbi elregséso fontos nemzeti érdek, miőrtis a niu-' lantok ellen az 1894. évi XII. t.-c. 95, gnak K. pontja alapján az eljárást megindítom.
Nagykanizsa, 1944. július hó 4. sut Polgármester.

[ESDÍHl
papiros kapható ; lapunk
"'"'"""J>""" "
zni.a1 közlöhv^ t
POLITIKAI NAPILAP Kiadja: „KSigaidaságl R. T. NsoyhHbM' Felelős kiadó: Zalai lUiuly Nyomatott • „KSigaidaiágl li. T. Nagyknnlx**-
nyondijáluui NaBykaiilzsán ' N/csodáért t»Ul: Zalai Orali
Bini:
BsadfokORat:- 84. évi., 154. sz. Nagykamzsa. 1944. július 11. kedd Ára 16 fillér.
ZALAI KÖZLÖNY
ÖJMH-kes/.tíiKéíí és kiadóhivatal: FŐ-ut 6. szám. ftsw-kceztósógi és kiadóhivatalt telefon 7a ». Megjelenik minden hétköznap délután.
POLITIKAI NAPILAP
Peleles szerkesztő: Barbarits Lajos
Elölizotesl ára: efry hónapra 4 pengó 30 ttute,
negyedévre 12 pengő 40 filler. Kgyesszam: luMkir/rmo 16 fíll., szem haton 30 flit
Vitéz Imrédy Béla a (leírni, Ipari és
(MTI) Vitéz Imrédy Béla kőz-Ip/dswi'víi miniszter fölszólalta pécsi iparosok és koroskodók ülésén. Bo-Rzédébon újra leszögezte, .milyen ¦agy szükség fan a nagy magyar •sszofogásra és ogységro. A régi rendszer hivei, akik a régi ründszer megtartását óhajtják, nom számit hatnak a magyar nomzot támogatására,. A maga részérói csak önzetlen magyar életot .tud elképzelni, őzéit
figyelmezteti a régi világhoz makacsul ragaszkodókai, hogy vigyázzanak. Figyelmezteti az uj rendszer hangoskodóit is, mert itt csak becsületesen dolgozó és becsületesen gondolkozó magyaroknak van helyük. Vitéz Imrédv Béla minjszlor ez-¦lán a zsidókérdésről beszólt. Magyarországon ez volt a leghatalmasabb társadalmi oporáció bosszú évtizedek alatt. Kijelentette, hogy egyetlen magyar ember kezéhez , egy csöpp zsidó vér nem tapadt. ¦gy ilyon hatalmas kérdés megoldásánál ol korul hctotlonok a kisebb hajók, d* ozok luegszimtebfeőro torok-
zsidókérdés megoldásáról, a kereske-mnikás blvatásreaii szervezetről
szünk. Különösen gazdasági téren hiányzik a zsidók kikapcsolása kő*, votkoztóbon a megfelelő szorvpzot. Nem fölülről jövő hivatásrendi szor-vozotot gondol kiépíteni, honom olyant, amelyben a koreakodők ós az iparosok moghiznak,
melynek enues-szervezete a /tarosa Szövetség lepne. A miniszter bőszéit a .kereskedőimi alkalmazottak nehéz holyzoUtról és hangoztatta, hogy a zsidó üzletek bozárása kövotkóztélxm állástalanná vált alkalmazottak sorsáról a gondoskodás folyamatban van.
Vitéz Imrédy Béla közgazdasági miniszter érintkezést keresett-Sí. pécsi .szénbányászokkal. Beszédében kiemelte, hogy a munkásnak szívügyének kelt te-kintenic snjál üzemét. Nem ellensége a tőkének és a beruhá-zásnak, mért ezáltal lehetővé válik; hogy minél több ¦ magyar kapjon a gyárakban és üzemekben kenyeret. A magyar munkásság legyen bizalommal a most kiépítendő szervezete
iránt, melynek! segítségével Javulást kivonunk elérni.
Nem arról txw sió, hogy a munkásságot polUikai célzat fal, politikai szervezetbe iö-mörilsök, hanem arról, hotfy rfazdasdfjl téren n helyzetim (amisünk. A múltban á tőke nagyon félt, sőt irtózott a munkások szerve-zeleltőr, a magyar kormány mini fél ettől, sőt én azt várom," hogy a nemzet építésben a magyar munkás.ság derekasan ki is v<s4 szi az ü] idők szellemének megfelelően a részét. Imrédy íjéin beszéde végén isméi a kötelességről és felelősségről beszélt. Célunk az. mondta, hogy dolgozó, önuálló hivatásrendi szervezeten felépülő munkásságot nkar á magyar kormány, akiknek munkáját a nemzet mindenkor nagyra értékelte és megbecsülte.
Kemény harcokban áll helyt a német védelem az arcvonalakon
t Caen dóll része szilárdan nőmet kézen van
Boriinbői jolonlik: A romokban heverő ' 1
Caen városában a küzdelem tegnap fokozódó hevességgel larlutl tovább. Csont nz invá-ziós hadsorog tervéi szerint már június 6-án el keltett volna foglalniuk* ízzel szénibóh öt hét után jutottak' csak közöl támadásuk céljához. A kiszélesített ojőtérbon sok orós némot tllonáltásí fészek sikeres harcokat vir a támadókkal és annyira késleltetik az ellenséges felvonulást, hogy íi német csapatok zömének zavartalanul sikerült az uj védelmi vonalat a várostól uéhany kilométerre elfoglalni. A brit hadvezetőség torvo, hogy az áttörést.a városon kivül kikényszo-riteo, mindonütt -meghiúsult. Nom sikerült az. átUVés as amerikaiaknak a Catent in-félsz igeien som. Itt kiszélesítették ugyan kíssó hidfóálla-vaikat a Vire torkolatánál, n német állások áttörése azonban meghiúsult és még most sincsenek abban a helyzetben, hogy hadműveleteiket nagyobb területen folytathassak. A normandiai félsziget valamennyi "zakaszán vosztoségea harcokban egyes ordőrészlotekért, kisebb magas latokért ós holységekért folynak a ¦arcok ós ez így tort mindaddig,
mig ol nom érik Saint bo városát és nem [esznek abban a helyzetben,
hogy támadó erőjük teljes súlyát kifej tbessék.
Visszaverték az angolszászok támadását az Orne nyugati partján
8 kllomolersn 12 hadoutály támad a OGont hídfőnél
lalni. bár erős hajétüzérség támogat la támadásukat
Az Orne nyugati partján, a (iaron-erdöben igyekeznek a brillek rendeződni, hogy a város ellen támadást . hajtsanak végre, Ezt azonban a németek.
Az fnlerinf jelenti: A Cacnl htílfö körüli harcok az éjszakai órákig tartottak. A brillek megerősítették csapataikat és jelenleg mintegy 12 hadosztály az alig fi kilométeres arcvonalon igyekszik áttörni a német vonalakat. Caen városa, melynek déli része szilárdan német kézen van, nem -tudták teljesen elfog-
érős tüze megzavarta, ugy hogV kiindulási állásaikba vonultak,, vissza.
Az olasz tengerparti szakaszon az ellenség kénytelen volt beszüntetni támadásait
Az olaszországi arcvonalon az elmúlt napokban a súlypont a tengerparti szakaszon és Volterra vidékén voli. A német páncélosok és gránátosok a Tirrení-tenger partján visszaverték az amerikaiaknak- erős tüzérségi előkészítéssel bevezetett támadó-j sait és a támadóknak "olyan su-
lyos veszteségeket okozlak, hogy kénytelenek voltak támadásaikat beszüntetni. Volterranál az angolszász rohamozók^ a .'1 kilométerrel hátrább helyezett, uj német állások előtt súlyos veszteségedet szenvedtek. Az- angol és amerikai kötelékek támadásai tovább folytatódnak.
Erős német védőáll^sok körül folyik a haro Vllna középpontjában
A keleti hadszíntéren Vilna hol.v-\j
őrségének a városba benyomult-bolsevistákkal vívott nagy elhárító harca áU az események központjában; A :
„múlt hót esoményoi miatt a német parancsnokság n védőimet Vilna központjába vonta. Itt orós védó-állást foglaltak ol, moiyot aknák és
útzáré fölszerelések biztosítottak. A' szovjot vozotésnok páncélos örökkel végrehajtott támadását, hogy a némot vonalakat áttőrjo, heves harcokban
meghiúsították és óhszcs állataikat megtartották. A második fontos esemény a keleti badszintóren a német hadorőnok l'oloczktól nyugatra a .bolsevisták fölött hívivott teljes elhárító sikere. A szovjet vezetés l'oloek vidékén 8 lövész hadosztályt és három páncélos dandárt vont össze, hogy minden áron nyomuljanak be a némot védelmi rendszerbe és törjonok olóro északi irányba, hogy ezzel az ogésü
Düna-vonal elessék. Ez nem sikerült.
A harmadik említésre méltó eee-mény, hogy a bolsevisták á rondki-vüli siilyos veszteségek után
Követtől nyugatra csak köny-nyebb erókkxí indítottak támadást.
A német védelem már a német állások olótt oly súlyos veszteségeket okozott az ellenségnek, hogy a.támadó alakulatok egyike sem érte- el a német íllásrendwzert.
A , bandaharcok uf satypont/d \ alakult kt a Balkán \ nyugati rÓdzén
A délalbániai hegyekbenv robajt ott tisztogatási liadmÜvB*" letek után a Halkan nyugati rc-szében a bandák ellen uj súlypont alakulI ki a szlovén és a liorvál határvidéken Több crös kommunista bandát harcokra kény szeri tetlck és nagy terepne-" bézségek után. több ütközetben szélverték és mogson;|rnfisitették őket, főien horvál kötelékek, Más helyeken ii körül/árl banditáknak kitörési kísérleteit meghiúsították. Montenegróban íi német csapátok benyomuitaTt az ellenfél készenléti állásúiba és ezzel megakadályozták, hogy a kommunisták egy folyón ál elmenekülhessenek.
Egész Angliából hordták a munkásokat Londonba romeltakarításra
A Daily Sketch jelentése szerint Anglia minden részéből ipari munkásokat és iparosokat vontak össze Londonban, hogy. helyre hozzák, amennyire lehetséges a V. 1. által okozóit károkat. London már olyan be-nyomásl kelt, mint akii' jó helyben hagytak. A V 1. London elleni támadásai különböznek an líMO-'ll. évi légitámadásoktól. Ezeknek a támadásoknak a Itatása érezhető volt a nyugati arcvonalon is, ahol az amerikai támadások már hetek óta csökkennek A V. I támadásai London ellen szünet nélkül tartanak. 1
ZALAI KÖZLÖNY
1!M'l. Julius 11
Tilehi grófné;
„Mindenbe, amit a magyar nö tesz, vigye bele meleg nöi szivét!'1
Vöröskeresztes házi ápolóW vizsgája a nagykanizsai leány intézet ben ,
Többször volt már alkalmunk rámutatni arra a lelkes magyar munkám, amit a Vöröskereszt nagykanizsai ápolónői szakosztálya kifejt ¦ nemcsak az átutazó katonák ós soIk1-HÜltok gondozásával, szoiotetadontá-iiyoknuk a frontra küldésével, hunom vöröskereszté* áiHjlónök kiképzésével is honvédszolgálatra, valamint loá-aiyoknak. asszonyoknak a házi Iwtog-ájx>lásbu való bo vezetésével. Mog-nyugtató tudni,, hogy a Vöröskereszt nagykanizsai választmánya izzó magjai' szivének minden lel köblösével és •ízakszerü hozzáértéssel mindo-íiin: ott van. ahol dolgozni kei) a jó Ugy szolgálatahau. Nzt láttuk vasárnap is, amikor a V .nagykanizsai Notra Dante leány intézet VII. T-s VIII. osztályúnak növendékei töhh hete* háziápolási tanfolyam után vizsgát tettek. A leányok mindany-nyian igazi •magyar honleányokhoz méltóiul, jövő hivatásukat is szem elölt tartva, olyan tudást sajátítotlfck el, amire ma 'már minden házban, minden családban szükség van. Minden házban ott kell lennie a gondos és hozzáérte betegápoló női kéüiiűk, amely az orvos munkáját megköny-nyiti, amely a betegen gvfinged kézzel segíteni tud. KÍ'ro \i nemes női munkára tanította több héten át a Vöröskonw.t ánolónói szakosztályának tanfolyamán a leánygimnázium két legfelsőbb osztályának növendékeit ( soma Kálmán IVzsőné fővárosi intéző testvér, akinek munkájú minden elismcié'sre érdemes. A záró vizsgán vitéz gróf Toleki llélánó Alavlátb Mária grófnő, vármegyei fŐápolónő elnökölt. Olt volt dr. f'j-
bázy Sándor 111. kir. tisztiorvos, dr. [lentzik Kerenenó szakosztályi vozqtő, Ofenkvk Mária h. vozotő, Knortzer Ovflrgy, a Vöröskeit^szt választmányának titkára. A főispán? né megnyitója után megkezdődött az elméleti vizsga, A fŐápolónő szakszerű kérdéseire a növondékek meg-1o|kV tudással válaszoltak. Meglátszod, hogy szivoson tanultak, mprt tudatában vannak, hogy mint leendő
családanyáknak is szükségük lösz mindazokra. Ami a háznál elő szókon fordulni, az első sogélvtól az orvos megérkeztéig, az mind szóba került. .Majd gyakorlati bemutatásra került sor az agy vetéstől a kötözésig, A leanvok mindegyike kész házi lx>-(egá]K)IŐnó.
A főispánná zárólioszédéhen kifej-tette a bologá|>olás, főleg a házilie-tCgápolás elsajátításának fontosságát, főleg a mai időkben. Azonban ez nem ér semmit, uioiidla, ha nem visszük bo obbo a munkába » szc-reb'tet. Szeretettel koll mindem csinálni és akkor kitűnő,ápolónők lesznek. Miudenltn, amit a magyar nő cselekszik, meleg nőt szivét kell hogy Iwlovigyo és akkor nagyon jó munkát fognak végezni. Majd megköszönte a szakosztálynak és az oktató testvérnek' munkásságukat.
Szépudvary Ilonka a tanfolyamot végzett növendékek iWvébon mondott köszönetet, majd rózsacsokrot nyújtott át az oktató intéző-tesi vérnek.
... fís a legfiatalabb ápológárdu, arcukon az élet biztató ígéretével, nekiindult a bviwszlolt sisakrosiálvu Holnapnak...
A Rszgonyi-utcai nyilvános óvóhelyek megáldása
'A nagykanizsai ltozgonyi-ut-cai iskola pincéiben berendezett nyilvános óvóhelyek és a tor-iiacsárnok inőgötíi fedett u. n. .-bunkerek . valamint az iskolaudvaron ásott nyílt árokóvóhelyek megáldása ma délelőtt lör-t'énf meg. Összegyűlt Vznlknlom-ti\ az óvóhelyben emelt virágos oltár körül az n környék lakossága, akik a légiveszély idején ezekben az óvóhelyekben szoktok menedékei keresni. Ölt volt vitéz Filé Ferenc, az iskola igazgatója, valamint Szép)
udvary L'ás/.ló parancsnok ve zetésével a tartós légó szolgálat emberei is. Dr. Horváth Józsit hiltunár először az óvóhelynek az egyik család által ndomtí-nyozotl Toszületcl áldotta meg" majd az óvópince és ővóárkok kerültek sorban mcgáhlásra. Dr. Horváth hittanai' beszédélwü a szenvedés és áldozat emberi és nemzeti értékére mutatoli rá. A lélekemelő szertartás a hazaéri, harcoló katonáinkért mondott imádsággal végződött.
Hivösre került egy Mattol villafosztogaté szövetkezet
¦ Még ezév tavaszán a líalatonbog-lár-környéki villákban sorozatos bo-törésok történtük. így Bogláron, Jankovícs-tele)»n, Balatonuj bolyon, Szépiákon hatoltak Ih- ismeretlen tottesok a még üitísen álló villákba és onnan kisebb-nagyobb értékű ingóságokat loptak el. X csendőri nyomozás hosszú botokig nem vetaotett ercemén v re, inig pár nappal ezelőtt sikerült kézrokoritoni a balatonmenti villák nemeit, Sípos József !I2 öves szentpétori szülotésü és változó-lak-holyü bányász, Szánté István 28 éves ugyancsak állandó lakhely nélküli DSpeitámOS és Kozma Miliálv
voltak a bűnszövetkezet tagjai. A, csendőri nyomozás i negál lapította, bog)1 a hotüró -szövetkezet értelmi szerzőié Kiiws József volt, aki Szántó Istvánnal kettesben nyitogatta fel a villákat s ezalatt Kozma Mihály teljesítette az őrszolgálatot.
CyV kir. törvényszék bi'mtctótanácsa vojita [elolösségro a tolvujszövotkozot tagjait többrendbeli lopás büntette miatt. A bíróság' valamennyi vádlottat bűnösnek mondta ki és Síikis Józsefet kél és félévi Togyházra, Szántó Istvánt 8 hónapi börtönre és Kozma Mihályt hárotnhónapi fogházbüntetésre t telte".
Unger-Ullmann Elek vaskereskedésében
sln-„ rud- én patkóvas-, továbbá szeg-
utalványok beválthatók
Hotharr gapak, gepaxii, OsapAgafém és golyóa oaapágy IgényíéaAt •Itaiinm.
legötölte a körmét ¦évtelen
Soha llycu divatja nem .volt a gyaniisltásoknak, névtelen feljelentéseknek és rágalmnknak, mint napjainkban- Éppen ezért tanulságosak az alábbi törvénykezési esetek.
Dr. Fábián Imre balatonbogiári körállatorvost különböző dolgokkal rágalmazta meg Lakatos József és Csonka József, mindketten fonyódi gazdálkodók. A rágalmak terjesztése, mint kiderült, bosszúból történt.
kél rágalmazó és egy feljelentő
Most a bíróság mindkét rágalmazói 200—200 pengd pénzbüntetésre Ítélte.
Egy 19 éves fiatalember névtelen levében feljelentést tett valaki ellen. Kinyomoztak, hogy a névtelenség mögött Jankovics öyörgy barcsi lakos rcjtózlk. Két hónapi fogházat kapott, mert névtelen feljelentése bosszúból fakadó rágalom-volt.
A osokmahegyl békeblró halálos tragédiája a nagykanizsai törvényszék elölt
A Szécsiszigethez tartozó Csokma újhegyen halálos dráma történt 1943. december 13-án. Azon az éjjelen hazafelé tartott a hegyről Nyakas Károly néhány ismerősével. Mikor Horváth Vince körhintás háza felé tartottak, hangos szóváltás ütötte meg fülüket és a következő pillanatban Horválliék házából sikoltozva futotl ki a család, utánuk késsel a kezében maga Horváth Vince. Ezl fát válj, Nyakas odasieted és ki-rdöre vonta a körhintást, hogy miért bántja a családját. Hogy mi történt ezután pontosan, nem tudni. Horváth azt állítja, hogy Nyakas nekitámadt és megütötte. Viszont Nyakas á halálos ágyán eskü alatt vallotta, hogy mikor ö Horvátitól békességre Intette, az szó nélkül leszúrta őt. Tény, hogy Nyakas Ká
roly a szúrás következtében a kórházban meghalt. Horváth Vincét emberölés miatt letartóztatták, de későbben a vádtanács szabadlábra helyezte.
Ilyen előzmények után most került a halálos dráma ügye a nagykanizsai törvényszék elé.
Horváth Vince ideges állapotára hivatkozott, kijelentette, hogy önvédelemből nyúlt a késhez. A törvényszéki orvosi vélemény szerint a vádlott idegessége alkoholos állapotából eredt. A szúrás súlyos volt, dc nem halálos, a kés a sebet fertőzte és ebből kifolyólag állott be a halál.
A bíróság a vád- és védőbeszé-gck után elrendelte a bizonyítás kiegészítését éa a folytatólagos tárgyalást jiiiius 18-ra tűzte ki.
Itt a „só-valuta"!
Hogyan lehetna Nagykanizsát is „só-valutáért" elegendő hússal, tojással ós baromfival ellátni?
A minap az egyik határmenti községben az éjféli órákban egy volt katonabajtársammal találkoztiín. A neve, KiS-Bódts József. F.gy pénzügyőr kíséretében éppen a határ felé tartott. Vágó marhákért mentek odaát ra.
A dolog kicsit fúrta az oldalamat. Hogyan is bonyolítják le a horvátokkal az állatkcrcskcdelmct legális és nem csempész utonV Hiszen a vasúti közlekedés a felrobbantolt hidak miatt szünetel. A jól végzett munka után. — most már világos nappal — elmondta a volt katonabajtársam, hogy a kereskedelmi minisztériumtól engedélyt kapott egyelőre 300 drb. vágómarha. 300 drb. borjú és 300 drb. bízott sertés behozatalára Horvátországból. Mutálja ís az engedélyeket. A vágómarha engedély száma: 49,439/1944. Az árut azonban nem devizával, hanem sóval kell kifizetni.
— Hogyan bonyolitják le ezt a „só-valutás" csereüzletet? — faggatom tovább Bódls bajtársat, aki a katonai g. h. legkedvesebb embere volt minden alakulatnál.
—- Csónakkal átmegyünk a Dráván odaátra katonai kísérettel, — válaszolta — de. néha enélkül is. Odaát egész kis országosvásár vár engem, mert a sónak nagy keletje vau.
— Mennyiért veszi áz állatokat? — kérdem tovább.
— A vágómarháért 5—-8 métermázsa sót fizetek. A sertés élősúlyban 3 kg. só. A borjú kilója 2 és fél kiló só. A sertéseket és a borjukat csónakon hozzuk át. A marhákat kettesével a csónakhoz kötve úsztatják át a Dráván. Ideát azután
levámolva vasúti kocsiba rakjuk az állatokat és budapesti vágóhídra szállítjuk. Ez a sü-valulas Uztel a gyakorlatban. — fejezte be Bódis bajtárs.
Éppen „máma olvastam a Zalai Közlönyben, hogy Nagykanizsán sok a nehézség a húsellátás körül. Megkockáztattam a kérdést:
— Vállalná-e Bódls ur, ilyen „só-valutás" módon Nagykanizsának ?10 állattal való ellátását?
— Kezet rá! Vállalom, de nemcsak marhával, sertéssel és borjúval való ellátását, hanem — üzleti nyelven szólva — tojást és baromllt ís minden mennyiségben tudok ízjiK litani, nem feketén, hanem maximális áron. Az éjfáő vonattal még tejet és vajat is lehetne szállítani.
Az illetékes minisztériumi urak is végre rájöttek arra, hogy a „só-valutá^-val milyen jó üzletet lehet lebonyolítani. S miért csak a csempészek lássák hasznát a sónak, mint csereeszköznek? Sónk — hála Istennek — van elég.
Nagykanizsa és a MAORT közellátási vezetőinek becses figyelmébe ajánlom ezt a hivatalos „só-valutás" csereüzletet. A kereskedő cime: Kls-Bódis József Alsósegesd, telefonszáma: FelsÖsegesd 3. Tessék megpróbálni I A behozatali engedélyt Nagykanizsa közellátása részére is meg lehet szerezni, vagy egyszerűen áthatni.
Határmenti beosztásomból a Zalai Közlöny utján szeretnék hozzájárulni a nagykanizsai háziasszonyok gondjainak enyhítéséhez, ha mással nem, legalább jó tanáccsal, amit meg ís lehet valósítani.
Longauer Imre.
ii elsötétítés na 10 órakor talli és 725-ig tart.
09
T9-M. Julius 11
ZALAI KÖZLÖNY
Igy becsUli meg a hadirokkantat egy kis muraközi község
Obadlcs József belical honvéd a becsület mezején yitézül teljesítette kötelességét bajtársaival együtt az ezeréves magyar hazánk védelmében. Közben ellenséges golyótól súlyos sebet kapott. A kórházban le kellett vágni a balfcarját, majd hazakerült, mint a földműves munkára képtelen hadirokkant. A község bajtársi szelleme most munkába lépett. Az elöljáróság közbenjárásával megszerezte neki a trafikengedélyt, a . község a templommal szemben ingyen telket adott a trafikházikó felépítésére. A község lakói ingyen szolgáltatták a napszámot, a fuvart és mindenki buzgólkodott, hogy valamivel hozzájárulhasson ahhoz, hogy Obadics József biztos kenyérhez juthasson, íme, Bcllca község megindító példáját mutatta meg' annak, hogy a haza megbecsüli hőseit és nem engedi éket hiányt szenvedni.
A KÖZÖNSÉG BOVATA
- Légoltalmi jótanácsok
Igen tisztelt Szerkesztő Úri A közönség rovulti melleit ajánlatos lenne lapunkban'cgy állandó -Légollulmi roA'at vezetése is. amelyben a Légéi érdeklő lonlosnhb eseményekel és azokból les/.ürhetö lapasztulalo-kal közönségünk elé lehetne tárói. Így elsősorban e rovatban lehetne liuionu'isáru hozni 'feltűnő b'elükkel az elsötétítés, kezdetét és végét, amely időpont a légi riasztó szolgáiul időtartamára is [elhívja ;i figyelmei. A másik fon Ion tudnivaló ez a házcsoport és háztömb-parancsnokoknak is szólna : minden házcsoport parnnesnok-nak tudnia Ítéli n pnrapcsnnk-Bágti alá tartozó .hazak évébe Ivének hollétéről, kertben vnn-e vagy n pincében, hogy szükség esetén n gyors mentési munka minél hamarabb elvégezhető legyen. Mert nem elég a pince-óvóhelyet a külső falon nyilakkal jelezni, A házfal heoinlása eltakarhatja a jelzést és akkor a mentés is késedelmet szenvedhet.
Még egy különös esetre hívjuk fel az illetékesek figyelmét. A városban sok a csavargó, kóbor kutya. A legutóbbi éjjeli riadó alkalmával n József fő-herceg-uhm a riasztóügy cl etest, (nő Volt u riasztóügyeletes!) aiegtámadott egy kóbor kutya és megakadályozta a riasztásban, Az asszony sírva, kiabálva könyörgött segítségért ! Lehetetlen 'állapot, hogy u kötelességét teljesítő és a közösségért nyugalmát feláldozó asszonyi ilyen nem várt támadás érjen' Nagykanizsán különösen fontos a gyors, késedelem nélküli riasztás, mert határszéli város !
A gyepmesternek összekellene szedni az utcán csavargó kutyákat, tekintet nélkül, hogy bejelenteti n kutya vagy nem. Az utcán, tereken, parkokban csavargó kutyák nem1 becézhetők •öh'beknek sem »házÖrzőku-lyuknak* | Tehát amig n gyep-mesler elvégzi e téren munkáját, legajánlatosabb furkósbottal riasztani. . N. /.
A mezógaaiaság Időszeri kéréseivel és az orvos-hiánnyal
foglalkozott Zala vármegye közigazgatási bizottsága
Zalaetprszeff, július II Zala vármegye közigazgatási bizottsága tegnap tartolt ütésén elhatározta, hogy augusztustól kezdve egy napon, minden hé második szerdáján tartják u kisgyülésckel és a közigazgatási bizottság üléseit. Ha ez a nap ünnepre esik. előtte kedden tartják meg «az üléseket. I*>. időmegtakarítást jelent és egyéb-.kénl .is a kisgyülések tárgysorozata kormány intézkedések kö-votkezlében megszűkült, az eddigi 100 löd tórgyponl leapadt :«) -40-re.
¦(lyömöivy SándoV,dr. Thns-sy Kristór. Ko vács-S ebe síén v Miklós felszólalása után vitéz gróf Teleki Béla főispán beje-lenlelle. hogy a jégkár sújtotta vidékei; köles és hajdina vetőmag kiutalásban részesülnek. Ezeken a vidékeken n beszolgáltatás jcsökkentésére is folyamatban Vannak az intézkedések. A főispán közbenjárását ígérte n eséplé,si nyersolaj biztosítása érdekében. MegWséWi, hogy legalább a II. légvédelmi esoporl-ha helyezeti gazdaságok alknl-mázolta! m nlesüljenek>a kettős légó-szohiálat kötelezellsége alól.
A cigányok ujabb szigorú ösz-szclrása szükséges, meri mindössze 280 jelentkezett munkára n varmegyében.
Kortnányrendelkezés az 1—2 tehencs gazdáknál.15 éven aluli gyermekekként 70 literrel csökken lette a tejbcsztolgáltatást. Vaj feldolgozó gépet csak a tej-, gyűjtő üzemek állithatnak fel, hogv igy ne vonhassák el a tejel a közfogyasztás elöl.
Közölte a főispán a beszolgáltatás eddigi eredményeit Eszerint a 100 holdon felüli gazdaságoknál a kenyérgabonában 01 százalék, a zsircgységben 13 százalék, a szabad választású terményeknél pedig 11 százalék a többlet. A 100 holdon altili gazdaságoknál viszont kenyérgabonában !l!l százalék a bcszolgáíla-tásí többlet, a zsircgységben a hiány 110. a szabadválasztásu terményeknél 5 százalék a hőszolgáltatási hiány, de remény van ennek a hiánynak a kiegészülésére is. Az eredmény tehát teljesen megnvuiílnló. sőt szép.
A varmegyei tiszti főorvos 10 orvost igénveit. etíbftl nyolcai kap.a vármegye. A M állatorvos közül csak 7 van a' helyén. Egy-egv állatorvosra 50 00 község jut és üzemanyag hiánya, tul-ma1 ás Fuvai'ok miatt a községek megközelítése aZ orvosok számára szinte lehetetlen.
Tűzkár csekély volt a megyében, az elmúlt hónapban, mindössze 1150 I\ dc biztosítás révén ez is mcglérül.
Minden vármegyében magalakul a Bajtársi Szolgalat
Véros önvédelmi harcunka hodba-vonultaknt, azok családtagjait, a ha-dh-okkantákat, a hadiözvegyeket é» a hndiárvákut sújtja a legközelebbről: honvédőink és hozzótartozóikiaik élete" és halála tízért ina a lognn-gyohh lunuvnr közügy. A kormányzat halálában van á hadigondozás igen iiíitv jelentós részének s ezért nz elmúlt évben felállította az Országos Miuliifondozó Hatóságot, amely vitéz dr. Ilonczos Miklós igazságügyi államtitkár, elnök irányításával korszerű módon irányítja az állami hadigondozási. Etapok a hatósági hadigondozásnak középfokú szervo ffiíncs s a hatósági hadigondozás elsőfokú szervei : n járási, városi, Ihalnpeslen :i körülöli hadigondozó-bizotlságok minden késodolom nélkül közvetlenül éiitttkeznokaz Országos Iladigondozó Hatósággal,' A liadí-j&ndozottak ügym'nok loliefő loggyor-
sohb olintézését igy sikerüli biztosítani.
A hatósági hadigondozás mollott n hadigondozottak szociális érdekvédelméből! igen szép sikerről, -működik ugyancsak vitéz dr. Ilonczos .Miklós elnök irányításúval a hadigondozás társadalmi feladatait ellátó Országos Hadigondozó Szövetség. Ennek a szovotaégnok bolvi szervo a községi/ illetve megvoi városi szociális munkaközösségek kereten belül élőt rolli volt nliajtárai Szolgálata. A bajtársi szolgálat a holyi társadalmi egyesülőtökkel szoros együttműkö-
désben siet mindazok családtagjainak megsegítésére, akik n haretéi-on a végsókig való helytállás és férfias önfeláldozás próbái alá vetve naponta tesznek tanúságot a magyar kötolos-ségtudatróL A hadhavoniiltafc csalod -tagjainak, a hadiözvegyeknek ós a hadiárváknak a hadbavonult családfa helyett a társadalom a Iw-jtársi szolgálatok által nyújt támaszt és sogit-segot és n. hadirokkantak mollott nz egész'magyar társadalom ugyancsak ezeknek a szervezőteknok utján áll1 sogiló szeretetével megpróbáltatásuk nehéz idején.
Az Országos Iladigondozó Szövetség elnökének megkeresésére 'most a belügyminiszter a társadalmi hadigondozás feladatúinak minél tökéletesebb megoldása érilokélxm a bajtársi szolgálatok törvényhatósági tagozatonként való megalakítását rendelte ol, A "Törvényhatósági [lajtára Szolgálat« lesz a jövébonaz Országos Iladigondozó Szövetség éa a községi bajtársi szolgálatok között az összekötő szorv. Knnok a szervnek olnőko o vármegye alispánja, vagy törvényhatósági joggal felruházott, város polgár mcsloro, illotvo az általuk javaslatba hozott) a, budigondozás kérdéso iránt érdeklődést tanúsító közéloti személyek közül az Országos iladigondozó Szövotsóg által mogbizott személy. Ez a személy a vármogyoí és városi közjóléti szo-votkezetoknok is hivatalból tagja lesz éji a közjóléti Bzöyeft-kozetok jultatá-
fldom a mélyen tisztelt üzletfeleim szives tudomására, hogy alkalmazottaim szabadságolása miatt e hó* 23-tól 30-ig terjedő Időben gyártelepemen munkaszünetet tartok ós Fő-ut 14. sz. alatti üzletem Is zárva lesz. fl gyárban csupán Irodainspekolót tartunk és a kereskedelmi áruk kiszolgáltatása fog folyni,
TARJAN-PÁLCSICS.
sainál a hadigondozottak gazdasági érdekeit képviseli.
A tör vényhatésági bajtárai szolgalat gondoskodik a jövőben űrrel, hogy ogy-ogy vánuogyD, város területén a társadalmi hadigondozás a hatósági hadigondozás kiegészítőjeként egyöntetű logyon. A törvényhatósági bajtársi szolgálat társadalmi uton is biztosítja a jövőben ogv-vgy törvényhatóság területén a haubavo-nultak családtagjainak, .hndirnkkan-' toknak, hadiözvegyeknek, hádiárvák-nal(*fokozott orköicsi és szükséghez képest anyagi támogatáaál; a katonai szolgálatot teljesítő holyott a mezőgazdasági és ipari mmífiák elvégzését; biztosítja a hadigondozottak ké-rolmoinok és panaszainak gyors ki-vizsgiUitaát ÓS érdombon eljar-ügyük kedvozé oUntézésó érdokéban a hatóságoknál ós'magánosoknál ; biztosítja azt, hogy n harctéren küzdi honvédek itthon maradt családtagjaik között az állandó ko]X*solat fennturtossék.
mgzi
Szalmaláng
Igen ügyes megoldásban• egy ké-l»t láttatni moly azt mutálta meg, hogy az egyén,, jobban mondva az én hogy képzoli önmagát a világ központjának. Sok igaz van ablwn, begy minden enilrar ogy külön világ, akit csak annyiban érdekelnek az események és az eszmék, amennyi-bon abból hasznot |iuz, vagy attól óvakodni kivan. Egész nevelési rendszerrel törekszünk az egyéni éti W-tö résé re és bolyéira különösen ina a közössé-.' gondolatát elültetni.
A külön ,az érzékenyebb világiam élé szipészek én művészek életében még nagyobb fontosságot nyer m én hangsúlya. A népszerűség, a sir kor, a csengő aranyakra váltott to-hoteég egyszer toÉŐjmntiához jut. Az iitánpotlas, a fiatulok élotorojo utólóri a legnagyobb művészt is. fin ez a pillanat, jnikor már a hur tovább nom feszithotó, ogyonló a halállal. Tehát ha külön világuk is van n művészeknek, nom lőhet őzért Okot irigyelni, mert özekért az előnyökért ók kéfszor halnak meg. , A francia gondossággal és aprólékossággal kitünóon megrajzolt színész éloto bizonyság orro. Mint u fuldokló, mikor az utolsó szalmaszálba kapaszkodik', ugy vedig Ók az utolsó reményt ís, mely a, folazi-rion tartja müvészotükol és lunilpr kónytolonok rádöblmnni, hogy kivé-telos teljesítményüknek vége, akkor összeomlik a mosovár. A filmben a szinészapa o csodagyermok filmsztár fiacskájával korul szembe. Ke- * sorü érzésokkol könyveli ol, hogyan fordulnak ol tólo régi hívói. A csoda-gyormok is hamar tapasztalja, hogy a siker csajxmgő és á bukás.ollón nincs védokozés. Az ezerarcú kodvea közönség tapsa nogvon könnyen pzór arcú szörnnyé változik. A sikert könnyen a bukás váltja fel.
AosopiiH szorint az ibolya vihar olótt elhajlik, míg a jegenye derékba törik. Rs o művészek mindig arra törokszenok, hogy- no maradjanak észrevétlen ibolyák.
A színész magánélete mindig kü- . lönös csomogokónt hat a kezönséere. • Divatot diktálnak ruházkodásukkal és nyogleségoket torémthotnok szo-káwaikkal. Á filmlwlí színész ma-gánóloto semmibon som különbözik a nyárs])olgárok Ólotétól, sót (irőm. mo! állapítjuk meg, a lotört sz.inész-l)on' mindig maradt annyi önérzet, hogy a súgólyukba is az a cél -re-zette, hogy családjának szükségleteiről n maga erejéből gondoskodjék ós no nyúljon a fia könnyen ine-g-korosott pénzóliez.
[titkán nyújt n film ilyen tükör-ké|wt, nielylxm ha torzítva é« fol-nagvilva ís, az ombor önmagát látja. Különösen jó oz ma, mikor az #ti mogint erósobl-en tért kezd hóditani, mikor az önzx-tlenségro ,az ogyéni órdokok háttérbe állítására a logna-gyobb szükaég lonno.
Zalai közlöny
IM4. >Uus U
Fflrödjilnk, de ne éljünk naphosszat strandéletet
Ellesett Időszerű párbeszédek és tanulságok
«- Csókollak Angyalom! l'gy örülök, hogy találkoztunk! .Mondd, esni Bdosnm, mi tiui a strand nicgliyitaV sAral? Toporzékolok a niárc*jtŐl, mort árról bosy/jlnok, hogy nz idón mnn lesz strand! Mondd csak. mt* íud a férjed, mikor nvitják sa-andot V
mogií
ir
Ne idegoskndiél Drágáin! strand meg Tog nyitni, do a férjet _ ¦élkül. Tavaly eleget roszokedtonk a tftmml miatti n lefogadtam, hojrjf nem megyek, a stnuidm ¦ do i som fog menni. Nokod is ajánlom ftdewiin, hogy ne menj a strandra, Kioi't olliiztál ós ilyen alakkal az ómkor nem mutogatja magát. Pá fotonéin, sietek a Tarrónőmhöz.
Mondd édes Jutkáin, mi lesz a stranddal ? Anyukám •meglopott erv hóditó strandruliával. romokiU áll, csak látnád! Nem tudom, hogy mi van Kehéi- Jenővel, akivel tavaly annyit szórakoztunk n strandon?
A strand engem nem érdokel, édos Pirikém. mert hivatalt vállaltam, nincs idom strandra járni, do Neked sem ajánlom, inert éppon'.. Foliór Jenő mondta nekem, do köztünk maradjon ¦ hogy kár ezért . a Jutkáért znngoraláhai vannak 6s még mutogatja a strandon. Un férjhez akarsz menni, ne monj a strandra! I'á Pirikéin! Ne haragudj, do tudod, hogy én mennyire szüretiek és csak a javadat akarom.-Anyukádnak közeit csókolom!
Szervusz Itondikám! Mondd, nt igaz abból, hogy az idén a légó
miatt nem lesz strand? Pedig mai alig várom a megnyitást, hiszen ismersz, sportéin por. vagyak, do meg 'oly nagyszerű muri sehol sínes, mint a strandon. Hogy én tavaly ott mit mulattam a Jácint Inéin, azon a dagadt lányon! Tudod, akinek az anyjn folyton karattyolt, hogy ulncikö, ne menj "a fiuk I;özé!« líét még a karikalábu Harmatit Ilin! Km lékszol rá? 0 akart a légo-lányok kőzött a primadonna tómul Olyan volta rizlmn, mint egy fóka! Hogy 6u mit röhögtem!
Hál Igort .kedves Ferim, tavaly m)éc röhöghollél, de az idén komolyra fordult a sorsunk. Önkéntes munkaszolgálatra jelöni kézien i! Kngom a strand, mog a lányok most nem-érdekelnek. Nekem az ti fontos, hogy Mielőbb a honvédség tagja legvok. Sreinisz, iuviszont látásra.
- foles örogom! Mit hallottál az idei strand megnyitásáról? Nyakunkon van a kánikula, már alig várom, hegy kint legyek. Tudod, nekem valóságos felüdülés a strand! Látni azokat az édes |ibuskúka\ a vízben, meg ty homokban. Valósággal légoltalom u szeműimet a sok szép aranyhal ócskákon.
Mondd, csak örogom, . hány éves ragy to?
Micsoda kérdés? 56 éves multam?
— Akkor mar értelek ... Hát csak logoltesd szomoidet tovább, én még ott nem tartok és strandra nem járok. Ajánlom azonban, hogy strand helyett közöltesd a köszvényedel, amire annyit panaszkodtál! Szervusz Oregoni! S*Íotok a moziba! Szeleezky Zita-játszik!
Telő van a város strandkérdéaek-kol. IJton-utféleii egyébről sincs szó, mint arról, hogy mi van a stranddal? .Mintha egyéb gondunk nem is lenne, mint a strand. Különösen, ha a hőség az omberekot órnyéklui korgott, azonnal folvotódik "a kérdés, hogy mi losz a strandfial. Mintha a melegnek egyetlen orvossága a strand (enne. Szó sincs róla, a fürdésre szükség van.
A kigénia í-» nz egészség is megkövetelik, hogy a nyárt hő-heg beálltával fürödjünk, de Strandéletre szükség nincsen.
még kcvésbbS arra, hogy fél éit egész napokon ót a strandon zene mellett szórakozzunk. Az ilyen élei' ellentétben áll a háborús- idők komolyságával. Akkor, amikor dőrék honvédőink ,y I /Verejtékük és vérük hullásával védik vj/hazánk határait, itthon minden *,v ' egészséges embornok az idő kihasználásával kottős orővol koll dolgozni a honvédség érdekébon. Pótolni a bevonult orókot, hogy a termelésben
fennakadás no legyen. Fürödjünk, de. ne-éljünk strandéletet.
A légi veszélyezettség megköveteli hogy a strandfürdók :>I/«ríveszely« esotóbon ki logyohok ürítve és a »f/igiriadó« elhangzására már mindenki beosztási helyén, vagy otthon logyen. CélszorÜ tehát, a fürdésre szánt időt tényleg fürdésre használni és nem arra, hogy homokban ho-verészve. magunkat néger fokotéro süttessük. Hagyjuk mop- a homokot légo-bomoknak, mort a homoknak most tűzoltás n hivatása. No folojtsük ol, hogv a etrondmo L'deneékot a benno és körülötte nyüza-jo gö fürdözőkkol még nagy magasságiból is jól ki lonot vonni. No adjunk alkalmat*az amerikai gangsztoroknpk U'aneggyilkoltlsi'áv.A fürdók vozot^-ségoi riasztóügyolölDS szolgálatot tartanak. Ennok alapján a rádió Ixi mondásaira vagy más hivatalos lio jelentésre, idojélxm üríteni köfoKsok a fürdók területét. -Fogadjunk szót ós gyorsan felöltözve (a nők pudort és rúzst mellőzve), gyorsan i,..„vuik el a strandot.
Mult éyboh a különböző külföldi fürdőholyokoh és strandokon több mint 10.000 strandolót-gyilkoltak le a terrot bombázok.
Okuljunk! Ktrandélotro nincs szükség!
T0USE0K KAROLY
Naptér. Juliin M II. Kedd. Köm I. PÍiib p, - Proleaiáns Ltlf.
h i rek
¦ A gőzfürdő nyitTa van roggol 7 érától oato 6 óráig. (Hétfő, szerda, pántok délután és kedden egész nap nőknek.) Telefon: 660.
~ (Halálozás)
Patior Mihály nyug. fóraktárnok megholt. Temoiéso szerdán délután ¦1 órakor lesz aróm. kot. temotó halottasházából. (:)
- (Munkácstól Vereckólg)
eimmel érdokos elóndáat hallottunk vasárnap, délután a magyar rádióban. Földink, Somody István budapesti újságíró, a kedvelt rádió-olőaaó vezette el hallgatóságát tórbon és időbon ogy szines és tanulságos kirándulásra Munkácstól a Latorba völgyén át a Voreckoi-szorosig. Szin-to látta a hallgató a vad pompájú magyar tájakat, amelyoknok Szóbeli festésében Somody mostori otthonossággal kalauzolta, a rádió közönségét. IJgyanilyon közvotlon könnyodséggol vezette "ol hallgatóit a magyar történelem korszakaiba, majd Munkára folBzobadifásakor szorzott saját él-ményoiuck világába. Zalai hallgató tábora mindig szívesen és szeretettől hallgatja újságíró kartársunk és zalai földink előadásait.
— (Nincs fürdő Egerszegen)
Kddig csak arról volt. novozotos a zalai mogyoszékholy, hogy nincs szállodája. Most fürdójo sincs. Az egyetlen kádfürdőt, minthogy tulajdonosa zsidó volt, bezárták ós ntiiul-oddíg:nem törtónt mtézkwlés özorn-l)oUliUisárö. '
— (Áramszünet) Nagykanizsán a József főhor<>ot/-
ut, Vörösmarty-utca, Potéíi-ut, Su-gár-ut által körülzárt városrész rtgyon fogyasztóit folyó hó 18-án, csütörtökön rcggol 5 órától délután íl óráig, javítási munkák miatt kikapcsoljuk u villanyáram-szolgáltatásból. Drú-vavölgyí.
Fájdalomtól megtört szívvel, de a Mindenható akaratában megnyugodva jelentjük, hogy szeretett, felejthetetlen jó feleségem, édesanyánk és rokonunk
Erdélyi Jánosné sz. Ábrahám Katalin
nyug. állami tanítónő
életének 63-ik, boldog házasságénak 34-ik évében, a betegek szentségének ájtatos felvétele után 1944. július hó 9-én feggel 7 órakor visszoadtajóségos'lelkét Teremtőjének.
Drága halottunk földi maradványát folyó évi. július hó 13-án d. u. 6 órakor- fogjuk a temető halottasházából a rom. kat. egyház szertartása szerint beszenteltetni és a családi sirboltba Örök nyugalomra helyezni.
Az engesztelő szentmise-áldozat a megboldogult lelkiüdvéért Július hó 13-án d. e. Vs8 órakor lesz a Jézus Szive plébánia-templomban az Egek Urának bemutatva.
Nagykanizsa, 1944. július hó 11-én.
Emléked velünk marad, nyugodjál békében i
Erdélyi Jánoa W|J«, Lakatot Fcrcneoe h. ErdaljI Kalallo, Marsit <> Jinoa ertrmckel, lii. Erdtljl Janoast injou, Lakaloa Ferenc vt|c, Sárika, Katinka unokái, Ledáca Klaa latvanne ábrahám Emília, Posan; ErnSne Is. Abrabtra Mária, Abrmbám Rexaff, SOmcghy OdÖnnt IS. Abrabim Tarésla, Ktniíny Sindorné *s. Abrabám Viktória itilvOtl. Abrahtm RexaOné H Btv. Abrabim Jóuefo< fosomol, Ledica KUa latviit, Po&éhj i'.mi, Krmihiy Sindor i* Sümcgliy Ödön lígoul <a a Eyáaxoló rokonalL.
Julius 10-11-12-én
MAROSI MOZGU
Héttő, kedd, szerda
A szenvedéfyes szerelem hangjai szólalnak meg a
S Z A^L M A L ÁN Q
oímü legújabb francia filmben
Magyar vildghiradó
Elóaddsok kezdete : ?4, ?6 és órakor.
— (Anyagsugárzás a Napból)
A Búvár irja: A csillagászok megfigyelték, hogy a Nap folülntérál föltörő protuboranoiák néha másfél millió kilométernél is nagyobb távolságra szakadnak. E gyorsan foi. szálló, lángnyelvok elképzel botot Ion HelMjsséggol mozognak s több ntfa kilométernyi utat tobotnok metr niC sód percenként. Kótségtolon, hogv némelyik kitörés annyira hevee, bőgj a kilövolt anyag örökro elszakad tt Naptól. Központi ógitostüuk o szerint nomcsak oloktroniágnoaos energiát, liánom mérliotctlon nioiuiyisi'-^pi anyagot is" sugérom szót a világűrbe.
Nagykanizsa megyei város pojgármes toré tói.
19481/1944.
Tárgy: Légoltalmi alkörzctek beosztása és a légoltalmi önvédelmi paranesnekok kc-tclességc.
Hirdetmény.
Az önvédelmi parancsnokoknak, (ház-tönib parancsnokok, házcso|iort parancs nsksk és házŐrsrg parancsaokok} tudo-roiaára adom, h«gy Nagykanlua leruielét hár*m alkörze(parancsn»ki kerületre osi-(oltam be. Ezek az allcörzetparancunok-sagl kertiletek a következek:
1. alkiirKet: Nagykanizsán KIrály-ulu Pó-ul és Teleki utcától délre esó terOlel. (Megfelel az I, közigazgatási herfiletnek).
Alklrretparancsnokség riadó esetén az OTI síékhaz alatii piticc. Bejárat a Kis-slrház vendéglő udvarán At.
AlMn'/clparaiicsiiok : Fapp János nyug-állemányu ezredes. (Likasa: B4tvfis-lér 28. siám.)
U. albSrist: Nagykanizsán Király-utca, Pó-ul és Teleki-utcától északra ese tcrti. let. (Megtelel a II. közigazgatási kérőiéinek).
Alkarzelparancsnokság riadó cselen az Arany János utca 12. szám alatti hát pincéje.
Alkérielparancsnok: SchÖpfl Rex*ó nyugállományú ezredes. (Likasa: Sugár-ut 32. szám)
III. ull.try.ot! Klskanizsa a Prinoipális-lél nyugatra esÖ terület (Megfelel a III. közfgazgatiai kerületnek).
AlkOrzcIparancsaoksig rísdó esetén a Templom-téri Iskola óvóhelye.
AlkSrzelparanesnok: Br. Herjavecz Sándor tlgyvéá (Lakása: Klskanizsa,Templomtéri évotln.J
Fenti karileti beosztás szerint Minden háztömb-, házcsoport- és házöiségparancsnok légoltalmi Ügyben s területileg illetékes atkorzetparancenok alá tartozik. Esellegci bombatámadás esetén a kár-jelentést és egyéb Jelenteni valékat az illetékes alkorzelparancsnoki óvóhelyekre kell Juttatni.
Minden önvédelmi parancsnok nézze meg a hozzá illetékes alkör/elparancs-nuki óvóhelyet (riadó helyet), hogy szükség esetén azt azonnal megtalálhassa.
Nagykanizsa, 1944. JuÜus 6.
jrwa Polgármester.
APRÓHIRDETÉSEK
KtJleti Arcvonal Bajléral S»ö-vimétj umtíf hanlxMl tftrxae »«4h-héséba gandnohol p«r«e. Hsdl-rokkaniak Jelentkezhetnek Mateosi Irodában, Horlhy Mikiét ut 2. 2250
Vaságyba vale ruganyos laat^ao eladó. Glm a kladúban.
KQISnfola használt bútorok 1 lLiriy.-i4.il utca 16.
Egy használt, mély gyermekkocsi «lada
Pc-ut 1. ,z. i. cm. 2253
Találtak egy kulcsol. Igazolt lulaj-donosa átvebtli a k:&döhlva(aiDan. 2251
zalai kűzlöht
POLITIKAI NAPILAP
Kiadja: „KuzgartlBSágl R. t. Nagyfciau*<r Felelős kiadó: Zalai Károly Nyomatott • „Külgazdasági r. f, Nagykarilxto** nyeadáJábtR Nagykanizsán Nyoiadáért 1*1*1: Zakti Kiraby

-
HeadíokoíütW*-_____
, Tábori posta:
84. évf., 155. sz. Nagykanizsa,1 1944. Julius 12; szerda Ára 16* fillér.
'Jmifíririii'iaiw—I..UI........íi,.-,., ,„.. I,._____,__________......__
mm
POLITIKAI NAPILAP
Szerkesztőségős kiadóhivatal: F5-ut 6. szóin RarrkenztöaéRi 6s kiadóhivatalt telefon 78. az, Mffjclonlk mladoit hótközaap délután.
Felelős szerkesztő,: Barbarita Lajos
Elölizotosl ára: orv hónapra 4 pongo* 30 tiliér
negyedévre 12 pencő 40 ffilór. Efiyesszám: hctk«znan 10 ült., szombaton30 fili.
Eredményes harcokat jelentenek e keleti harctér siakasiairól
Minden támadást visszavertek az utolsó 12 órában a normandiai hldfé-arovonaton
Az inváziós arcvonalról,jolpntík: A Oaen körzetében kedden a német ol lontani ad ás az Odor-patak környékén jelentós oiwl-ményro vozotott. A néitiót csa|mtok-nak ollontámadással sikorült az Bri-irolszászoknak rendkivöli vérveszteséggel mogszorzett torülotoit mind visszaszorozni; Az Orno torkolatától kolotro ogy betörési holyot n némot csanatok toljosen olreleszeltok, több íoelyot ojtottek és nehéz Ingyvorokot zsákmányoltak.
Az Ornctól nyugatra
mocsonunisiteíték uz angol támadó fso|>ortokat. A némot páncélos grá-
nátosok tovább nyomultak olÓro északi irányba és a helyenként szívósan védekező nngol csapatokat szól vorték és Esenvillo holységol elfoglalták. A német támadás nagy veszteséget okozott az ellenségnek. Sok nehéz páncélost is zsákmányoltak.
Tichytőt északra a britek kedden- tovább törtök olóro orós tüzérségi előkészítés után. Krős összixmtositolt gvalogos és páncélos kötelékek indultak támadásra, hogy az áttörést kierőszakolják. Minden kísérletük azonban kudarcot vallott, ogy hogy a brit vezolésnck lx> kelleti szüntetnie a harcot.
Az angolszász főhadiszállás elégedetlen az Inváziós ' hadmüveletek eredményével
(NTO Az ollenségot Normandia-ban a hídfő arcvonalán uz utolsó 12 órában mindenütt visszavotofték és betörési szándékait előre meghiúsítottuk. Ezáltal jelentós elhárító sikereket értünk el. Ez az olháritó siker annál jolontősobb, mort Montgomery a hatodik inváziós beton nyíl-
ván sikoivs vállalkozásokba akart kezdeni. Ugyanis az ollonséges főhadiszálláson az eddigi eredményeket nom tartják kielégítőnek, mert rtzók nincsenek aránybán »z áldozatokkal. .Az inváziós hadosztályok lényegében vévo ott állanak, ahol az első najion "állották."
Légi és tengeri uton támadták ma éjszaka, a Csatornában az ellenséges hajó-gyülekezéseket
Az In tenné jelenti: Mára virradó éjszaka nehéz német harci repülőgépek több órán át folytatták támadásaikat ellenséges hajógyülekezések ellen. Néniét repülők a Szajna-öbölben és a Cotentin-félszigcten sok bombát dobtak n-kikötőben levfí hajókra. A német gyorsraiok különösen az ellenség kirakodásait, vnlanünt az inváziós arcvonal területén lévő repülőtere ket támadtak. .Telitalálatfal fölgyújtottak egy nagy üzemanyag
raktárt. Kedvező látási , viszonyok mellel! jó eredménnyel bombázták az ellenség fontos katonai rádió állomásait.
¦.¦•*¦
Az Intcrinf jelenti : Mára virradó hajnalban torpedó alakulatok a normandini part elölt ellenséges hajó egységeket támadtak meg és igen, erős elhárításba ütköztek. Hés/Jeles jelentések még nem állnak rendelkezésre.
Montgomery csodálatát fejezte ki a németek elszánt ¦ ellenállása felett
Montgomery kedden este rádióbeszédet 4nté»étt csapataihoz, amelyben elismerte, ho^y az invázió megkezdése, óta szakadatlanul nagy harcokat kell az ellenséggel vivní és a németek
makacs harci készsége és elszántsága csodálatunkat vívhatja ki. Közölte, hogy Normandiában 11 hadosztály harcol, ezekből fi brit, a többj kanadai, illetve cszakaijierikai kötelék.
Tegnap egy egész háztömböt pusztítottak el a szárnyasbombák London belvároséban
Berlinből jelentik: Kedden délután ujabb repülő bombák zúdulta* Condon belső térülő-leire és Délanglia fölé. Több bomba egy háztömbre esett, amely elpusztult és sokan ineg-baltak.
iA brit hírszolgálat jelentése alapján közlik, hogy a München ellen végrehajtott keddi légi-
támadáskor 211 északamerikai bombazógépet lelőttek. 2 nénvel vadászgép nem téri vissza.
A V, I, pnnztlió hatása még növehedni fog
Berlini jól értesült körökben kijelentették, hogy a német megtorló fegyverrel való támadúso-. kai különleges terv szerint hajt-
ják végre, L'ondon, mint uz ellenséges hadvezetés központja áll a támadás célpontjában és minden brit elhárítás ellenére a szárnyas bombák célnégyszögek szerint indítják útba! A
szárnyas bombák sorozata a számításoknak megfelelően ér célba. A cél a belváros, a hajógyárak és nz ipari negyedek. A német fegyver eredményének megítélésére száz fokot használnak. Az első napokban csupán belövésről lehetett szó. Ez a belövés csak mint néhány fok szerepelt. London és Dél-Anglia eddig csak a kezdetét ismerte meg a V. 1. hatásának, mondják illetékes német helyen.
Uj német robbanóanyag szerepel Vilna védelmében
Az MTI jelenti, hogy Vilna védői kedden is sikeresen visz-szaverlék a bolsevisták "több támadását, akik' pedig összpontosított támadást intéztek a város nyugati része ellen. 30 nehéz ellenséges páncélost a védőkmeg-semmisitettek, nagyrészt az uj német robbanó anyagokkal, me-
lyet légi uton szállítottak a csapatoknak. A holsevisták'minden áttörési kíséri-e Dünaburg irányában meghiúsult. Polocknál szintén eredményes volt a német elhárítás. A koletl arcvonal többi szakaszain csak helyi jellegű támadások voltalr/, . .
Kt>vel vidékén folytatják a bolsevisták áttörési kísérleteiket
A szovjet a Vilna ellőni támadás láihogatására sok nohéz tarack üteget vetett harcba ,liogy a némotnk ellenállását megtörjo. A ' \ ¦
Berlinből jelenük: A bolsevisták hétfőn nem tudták folytatni, nagy támadásukat a Köveitől nyugatit* elterülő vidéken. A némot csapatok kömény és elszánt elhárításukkal a bolsevistáknak olyan veszteségeket okoztak, hogy
legalább 9 hadosztály, és ? páncélos dandár megsemmisült, vagy legalább is erősen megtépázott nak'kell tekinteni. A holsovísták itt mintegy 40 -15 ezer oml>ort vesztettek hatottakban és a sobessül-tek száma legalább háromszoros. Mindonnok ellenerő számítani kell, hogy a bolsovisták áttörési kisérlo-teikot megismétlik, mort Kővel vidékén orós csapat- és anyagszállításokat figyeltek mog.'
szoviet kötelékeknek mégscní\si-került benyomulni-a német i'o-valaklxi. .
Ahol mégis átmenotilog el tudtak érni holyi betörést, ott a némotek ellonlökéssol visszavototték őket és rendkívül súlyos Tosztoségokofc okoztak. A Vilnától észnluiyugatía harcoló német kötolékok jó oredmónyt értök ol, mikor
elhárították azokat az erós támadásokat, melyeket a bolsevisták északnyugati irányból Kov-nó felől intéztek.
noly'sága mellett is nélkülmcg lehet ál'
A keleti harctéri helyzet komolyságáról ós a kibontakozásról beszólt Dlttner altábornagy a nemet rádióban
Díttmar altábornagy, a német I ntilyozott körülményük kőzött rádió katonai szakértője tegnapi előadásában részloteson foglalkozott i koloti arcvonat holyzetóvol és hangoztatta, hogy a helyzet ko félreismerés m
lapítani atyán jelenségeket, melyek a nehéz körülményekből való kibontakozásra e.nged-nck következtetést. Mindonesotit) kótségtolon, hogy a szoviot hadvezetőség ü^yosou műkőd jk és bizonyos hadvezetési olvo-ket sikerült a német hodvozetéstől elsajátítania. Utalt azokra a nohézsó gekre. molyok a keleti arcvonalon megoldásra várnak. Az a tény, hogy a szovjet a keleti hadszíntér középső szakaszán meglepetésszerű eredményeket'ért el, azokkal a rendkívüli köiülméiivekkol magyarázható, melyek szükségefisé tótték. hogy az egyes szakaszoko^Nirányhig szüno-toíő tevékenység miatt a rondolko-zésro álló tartalékokat Ijiáshova irá-nytfs&jt.; liz azonban a j'Ővóro nózvo semmiféle kényszerűséget nom hoz magával. Hogy némilog kiogyon-
milyeni nagy a német kötelékek eltenálló ereje, bizonyítják a Polocknál és Köveinél tivotL elhárító harcok. A támadásban* mutatkozó szovjet fölényjiem tartható i'égleges jelenségnek, bár kétség som fér ahhoz, hogy legfőbb feladat a Bzovjot Iwtörósok áltól előállott holyzot megjavítása., A szoviet támadó "orojét ismorvo, nem kell hangoztatnunk, hogy
a megoldandó feladatok a legnagyobb erőfeszítést igénylik. A harcok a legnagyobb nehézsé-'gek ellenére sem. alakultak ugy, ahogy azt Németország ellenségei tervezték. Az uj német fegyvor hatásával, fig-lalkozva kijolentotto, hogy időt koll biztosítani ahhoz, amig az uj fegyver hatása és oredményo érozhotové válik. Szükség van a harci eszközök legnagyobh bevetéséit). Ezt uey találja legjobban elérhetőnek, na ol-ismorik az összes. rondellwzésr© álló orŐk kömény hurchavotésőnek uzük-ségosségót.
ZAUAI KÖZLÖNY
19-14. július 12
őrségváltás I
Szatmárnémeti szabad királyi város törvényhatósága pénteken délben Iktatja be aj polgármesterét, dr. Hegvi Lujos voUk nagykanizsai polgármester-helyettes-főjegyzőt.
A beiktatás pillanatában . az az érzésünk, hogy a fiatul, de. nagy tapasztalattal reudolkpzö ujj szatmári polgármester bátor, kiálló magyar magatartása, ügyszeretete, tiszta közéleti és hivatali munkássága révén érdemelte ki ;i kitüntető megbízást. De. nem csalatkozunk abban sem, hogy a szamospnrti, szép nin-. gyár .város is megérzi életében ennek a fér fiúnak kiforrott egyéniségéből s nagy mcnkn-kcdvéböi fakadó intézkedéseit.
Már nem töprengünk afelett, hogy Szatmárnémeti nyelvében és érzésében színtiszta 'magyarsága elvitte tőlünk dr. Ilegyi Lajost, aki évtizedeken át a kanizsai polgármesterség marsall-botját nordta tarsolyában S akit kétségtelenül el sem engedtünk votnn, ha az önkormányzat élhetne régebbi válaszléi jogával. Elkövettünk mindent, hogy megtarthassuk Nagykanizsának, ami minden érdekünknek meg is felelt volna, hiszen gyökér volt a gyökéren, hus, a húsunkból, jé-ban-rosszban, öröinünknok-bá-uatunknnk megoszlója vagy hordozója.
Kétségtelen Nagykanizsa város közönsége a vesztes ! S most, hogy az egész város közönségének rokonszenve kiséri eiuelke-dell os ránkuézve is kiiünletö-száinba menő szatmári polgár* mesterségébe, különös érdemének hangoztatjuk azt, . hogy Nagykanizsa város válságos napjaiban tapintattal s mégis kedtí szigorral, a legkényesebb személyi ós anyagi kérdések-hon olyan eréllyel vezette, alig néhányad nuigával ezt a várost, hogy azt semmiféle megrázkódtatás, vagy. hátrány nem érte.
Érdemei közölt legelső helyre mégis azonban azt könyvelheti cl a távozó dr.. Hegyi Lajos, hogy n már-már izzásba hevülő közhangulatot levezette és meg le rémtette, azt n békés légköri, amely mellett utódja a várost egészen biztosan uj lehetőségek felé vezetheti.
A távozó dr. Hegyi Lados, Szatmárnémeti szabad királyi város uj polgármestere, klusszi-kus meghatározásúi adta a polgármester ós nagyközönség viszonyának, amikor azt mondta : — »a polgármester sem felelte, sem alatta nem áll a város közönségének, hanem u nagyközönségéért a város polgárai kőzött él I-
Ez pedig tény, is volt s ezt éreztük abban az őszinte légkörben, amelyben Nagykanizsa város bizottságainak és közgyűlésének tanácskozásai az utóbbi néhány hónap alatt dr. Hegyi Lajos közreműködésével lezajlottak. Az őszinteség és nyíltság jellemezte ezekben működéséi és ezzel megteremtette Nagykanizsa város kőzbékéjét.
Nagyobb értéket a mai napokban pedig- alig hagyhatott volna bárki nekünk 1
Mikor tehát dr. Hegyi Lajos hosszú kanizsai szolgálat után, akaratunkon kívül, sut kívánsá-
gunk'ellenére is elhagyja a város kapuig mídön sok szerencsét kivárniuk szatmári polgár mesterségéhez, ugy" érezzük, hogy a baráti kapcsolatok to-
vább élnek a szamospnrti nagy varos íróasztala melletti is, dr. •'Hegyi Lajos és a mi kis városunk között'! c 1 ,, . Dr. Botfa Károiti
Dr. Hegyi Lajos elbúcsúzott a város tisztviselői karátOl
Hétfőn délután a nagykanizsai városháza földíszített közgyűlési termében a város tisztviselői kara meghaló keretek között, mondott szeretetteljes Islenhozzádot a ma székhelyére távozott dr>. Hegyi Lajos főjegyzőnek, Szatmárnémeti uj polgármesterének, Ott' volt Nagykanizsa uj polgármestere ís. vitéz dr. Simonfay Lajos.
Dr. Hegyi Lajos szűnni nem akaró éljenzés közben lépeti !1 közgyűlési terembe, ahol dr. Poliyondy József, tanácsnok a szerelel szavaival búcsúzott attól a férfiútól, aki nemcsak főnök és irányító volt; hanem a legjuegértöbb kartárs. Csak a Ijsztvisclök tudják igazában, mit veszített a város dr. Hegyi Lajos távozásával, aki (2(i esztendei munkásságával valóban megérdemelte a polgármesteri, kinevezést. Ez a kinevezés is megmutatta, — mondta dr. Potlyondy
hogy érdemes a közért lelkesen, fáradhatatlanul dolgozni, mert a jutalom az Illetékes' tényezők részéről is megérkezik. Dr. Hegyi polgármester meg-
köszönte a szeretetteljes Isten-liozzailot, megköszönte 11 tisztviselői kar támogató készségéi és iminkájál 2Ö esztendőn keresztül, -megköszönte a kritikát ís, amely nála mindig termékeny talajra talált. Elismeréssel szóit a városi'tisztikar munkájáról. Majd áz uj polgármester szeretetébe ajánlotta a város tisztikarát, amelyik tud és amelyik akar is dolgozni.
Vitéz dr. Simonfay Lajos polgármester utalt arra, hogy 2f> esztendei közigazgatási, városigazgatási, közéleti munkásság nagy dolog és tudja azt is, mit jeleni egy városból távozni, amely szívünkhöz nőtt, Nagykanizsa város közönsége nevében búcsúzik a város volt pol-gánneslerhelyeltes főjegyzőjétől addig is, míg ma]d a városi képviselőtestület megfelelő keretek közéti fog tőle elbúcsúzni.
A tisztikar sokáig és lelkesen ünnepelté a távozó dr. Hegyi Lajos polgármestert, aki a városi tisztikar és az egész város szeretetét, és becsülését vitte magával uj állomáshelyére
Hét pályázó van a nagykanizsai közkórház belgyógyász főorvosi állására
Nagykanizsa város polgármestere pály/izalol irt ki a nyugdíjazás folytál) megüresedett városi közkórház hcibeteg-oszlályáuak főorvosi állására. A pályázatra hét kérvény érkezeti. A pályázók : .dr. Kovács Zoltán egyetemi tanársegéd (U.Udápcst), dr. Jiárdos TjDor belgyógyász ^Budapest), dr. Sebestyén 'istváu belgyógyászati oszlalytöorvos (.Körmend), dr.
Tárczay Miklós . belgyógyász (Muraszombat), dr, ÜUtera Zoltán városi orvos/Nagykanizsa), dr. Majoros Jáiwís orvos (Nagykanizsa), dr. Szigcthy Aladár orvos (XugvKanizsa).
A bcérkv'zell pályázatok alapján a jelölési a Vjmlgármestcr felterjeszti a belügyminisztériumba. A kinevezés rövid idő kérdése*
Vasárnap helyszíni szemle lesz volt kanizsai zsidó ingatlanoknak iskolai és más kózeilekra való felhasználása ügyében
Az uj polgármester először a koreskedelmi iskola felügyelő-bizottságának ülésén elnökült
A nagykanizsai városi közép kereskedelmi iskola felügyelő-bizottsága.' volt az clsö, amelyen vitéz dr. SimonfaV Lajos polgármester elnökölt, miután hétfőn átvette a város vezetését. Simonfay polgármester megnyitójában köszöntötte a bizottság tagjait, kérte őket, hogy köny-nyitsék meg nehéz, felelősségteljes munkáját. Hosszabb vita folyt Ketskés Tibor tanár pályázata
körűt. A pályázó történc lem szakos tanár. nős. Viszont az iskolának elsősorban nyelvész és számlnnszakos tanárra volna szüksége, A bizottság több hozzászólás után ugy határozott, hogy, alkalmazza, Ketskés 'Tibor
tanári azzal, hogy 30 napon belül köleles felesége keresztény származását igazolni.
Majd a kereskedelmi" leányiskola ügye került a bizottság elé. Dr. Boda Károly hosszabban kifejletté, hogy * a leányliceum típus \netn megfelelő Nagykanizsának. Ezl az iskolát vissza kell fejleszteni ujfiól leáiu/gim-názium'má. Leánygimnázium és kereskedelmi leányiskola kell Nagykanizsán a polgári mellett, hangsúlyozta.
Simonfay polgármester ígéretet tett, hogy tanulmányozni fogja a kérdést, mert Nagykanizsának a Duuántulon fontos
szerepe van, mint iskolaváros, nak.
. Dr. Iloda Károly szévátclte a kereskedelmi leányiskola elhelyezését. Nem tartja alkalmasnak a volt izr. székház két földszint! lakását erre a célra. Sokkal, megfelelőbb volna a volt zsidó nőegylet sugár-ulí székháza. A Horthy Miklós-úti nagy zsidóbérházat díák-intor-nátiis céljaira tartja alkalmasnak. * Vitéz Tóth Béla a tanonc-otthon t-s internátus megvalósítása érdedében emelte fel szavát.
A polgármester azonnal intézkedett, hogy a zsidó nőegylet sugár-iiti székháza a kereskedelmi leányiskola céljaira fenn* tartassák. Kijelentette, hogy !1 legnagyobb készséggel rendelkezésre all a város kultúrintézményeinek, iskoláinak fejlesztése érdekében, de mindig tekintettel kell lenni a város teherbíró képességére.
Dr. lioda Károly a kereskedelmi fiúiskola el-helyezésének Kérdését is kívánja egyidejűleg rendez nij.niert azt a mosfani helyiről ki kell telepíteni, az epületet lebontani,
hogy semmi sem, emlékeztessen a < múltra*.
A bizottság megállapodott abban, hogy vasárnap réggel Ü órakor a polgármesterrel együtt megtekintik a szobaniorgé zsidó épuieLekei közintézmények, iskolák céljaira való (elhasználásuk végett.
A bizottság ezután kérte !1 polgármesteri, járjon el sürgősen illetékes tényezőknél, hogy dr. Borsa Béla a megszervezed kereskedelmi leányiskola igazgatója, Küronya István pedig u iiuisüoia megoi/.olt Igúzgatűju legyen, míg elérkezik az, utu, hogy úuronyát megválaszthassák igu/galőnak.
Baiogu József ezután meleg szavaknál köszöntötte az uj jiol-garmeslerl, aki clsojzben ctno-s-oil a városi bizottság ülésén, majd kérte, hogy
at, igaujutó-kétdést végre
közmcajiuuyuástioz segítse.
Vitéz di'. Sbuoufuy Lajos polgármester kijeleiUutle, hogy, urouuuei és .szívesen Jöll Nagykanizsára, Mindenkor csuk u köz erdeke lebeg szeme elöti, ebből a látószögből lógja a város ügyeit intézni, de o is kén, hogy az ügyekel mindig u bizottságokban tárgyalják le nla-posan és részloteson, hogy a Közgyűlésen a hosszú viták elkerülhetők legyenek.
Vitéz Tóth Béla a Városépitő Blokk nevében kijelentette, hogy. mindenkor szívesen együtt működik a polgármesterrel a város közönségének javára és boldogulására.
ivli van a hivatalos lapban?
A Budapesti Közlöny 154., keddi száma rendeletet kőzöl:
a hatásköri biróság^lagjaiúak tiszteletdíjairól, illetve az ülé> dijak felemeléséről,
mezőgazdasági motorok kedvezményes olaj^beszerzóséröl, ,
1*344. Julia» 12
ZALAI KÖZLÖNY
l/asaiw;^ délutáni séta a Uowát nemzeti UíUéa ckámpmti vÁcosá&OH, [/aca^dan
Varosad, 10-14 július . (Muraközi' iudósilönktnl) A júliusi
napfény vidámon játszik n Urává
víztükrén és a hullámok fénytéré
játékában gyönyörködhetünk, ' míg
átérünk a vnrazsdi közúti hídon. A
harmadik híd szakasz még' mindig
csak ideiglenes, fából készült, túlo
százmólorixí ihmMjí csak a hidpiUérok
ágaskodnak ki a Dráva megduzzadt
vizéből a még mindig felépítésre
váró vasúti hídból. Túlról éduskés
harsillatot hoz ál. a szél és foledtoti
a három év előtti háború emlékeit.
A vámházon tul ugyanis hársfákkal
szegótyozott széles ut vozot a városba.' Itt azonban már a mai háború nyomai látszanak. A felrobbantott vasúti hídhoz vezető holt vágányon Jiourzh, kiégett vonatszerelvény vaavázai
vöröslőiről:: a várasd-környéki par-
tizánliarcok omlékoi.
A Muruközi-uton azonban már
lüktető élet fogadja az érkezőt. Jobbról épülő modorú bérházak omolot-
sorai szegélyezte az utat a tetszetős
villák között. K a házak olőtt min-donült hársfák, toló virággal ós virágot szódé, hangos gvorok-rajokkol. Am állomás körül örömniol újságolják, hogy
mái! egy hete közvetlen vonat van Zágrábba, Nagy újság ez, mert Varazsd nyolc hónapig el volt vágva Zágráldót. Volt ugy, hogy n partizánok a vasúti vonalnak csak egy kis szakaszát bitorolták, do volt Úgyis, hogy a közutakat is mogszállvá tartották hónapokon keresztül. Igy a forgalmai Csáktornyán ós Németországon át bonyolítottak lo és a ix>stát is Csáktornyáról külön iHistaautók szállították Varazsiba. Az órtékesobb szállítmányok, minthogy a vasútvonal
tucatén még mindig előfordulhatunk tarlizáu támadások - minap is rá-övöldíiztok a varazsd- -zágrábi vonatra még mindig Csáktornyára érkeznek. Most is hatalmas, megrakott teherautók dübörögnek el mellettünk: gvaiiet-szállitnii'inyt búznak (Viktor nyárul.
Szetnléfödls a wuvz&di kúakaiók lükül
A Msöváros, a r5vid, szűk, ko-zugos utcákkal és régi házakkal határozottan barátságos és kedves. Az aszfaltos utcák, az egy-egy nagyobb középülettel tagolt hamu cineletsorok, a/, üzletek toljos városias jtclsőt adnak o régi városnak. A tornyos városháza előtti tér most üres. Itt állt Sándor király szobra, ido a nacionalista horvát álíamalaku-lás ezt is oltüntotto a régi rondszerro emlékeztető többi ömlőkkel."
A városházával szemben a pálosok egykori kolostora és temploma áll. IVrszo a kolostorban ma már nem ;i magyar szerzel;>*ek laknak, hanem usztasa katonák. Az udvarlmn mosakodó katonák és a kapu előtt lef|>ossallasban őrködő usztasa katona áll, váll ráfektetett fogyvorrol. Általában mindenfelé sok horvát és német katonát látni szerte a városban. A Kő-téren van a Hala ci|«V-üzlet is, de a kirakatokból porszo csak fa és miitulpu szandálok kínál-
ják magukat. Az (trák azonban az első pillanatban megdöbben töok\ A női falalpu szandálok egységesen *H7!1 kunában, a férfi szandálok 11107 kunéban vannak iolezvo. Egy liíor borért 750 kunát kérnek és néhánv lovolozŐlapéri és bél végért 280 kuiiat fizettünk. .Magyar tűinek szokatlan a nagy összeg, pedig nem jolont többet, mint 2 |H'iigó H0 fillért, vagy 7.Ö0 pengőt. Az utakon sok a bosnyák arus és nyakbaakasxtott üzletükön még jófajta csontfésiik és jó gumtpertlik is találhatók, a bicskák, hziijharmonikák és tükrök között. Az idősebbje magyarul is tud.
'Olcsó János! Olcsó János! t;i;ilii'i) ulánunk, amikor meghallja a magyar szót. Egy fésűért százakat kér kunában, .do mikor pengőben kezdünk alkudni, végülis odaadja '¦' pangóért. Sigvoson fogadják a )>on-gől, merthogy Magyarországba is gyalu'on ellátogatnak.
. A ferencesek temploma mellett megyünk tovább. De a szép, tágas ronianstilü templomban is körülnézünk, ftrdokes, hogy Varazsd sok temploma közül az alig lli.OOO lakosú városnak !) temploma van és egyik szebb, mint a másik! — az épületek nagyrésze román fttilü, ,a lielsö líeixmdozés pedig barokk. A barátok templomának Koroszloló ..Szont János főoltára is tiszta barokkomig a evöuvörü szöszeik, a 12 ajwsíol domborművű képévol a legtisztább reneszánsz. A dus aranyo-
zású templomokban freskót alig látni. A templom olőtt Orgor Nínszkí'dalmáciai )>üspök hatalmas bronz szobra kelt figyoltuol. Nom messze az egyik mozi kirakatában, hatalmas magyar plakát: »Fólvé>!« — hirdetik magyarul az öles betűk a műsoron lévő nem is magyar filmet. Magyar szót különben szintén lehet hallani Vnruzsdon, sok varazsd! töri a magyar nyelvet és a magyar szóm nem egy német vagy horvát katona is megszólalt niollottünk magyarul. ¦
liUsonatytyacas auké^ek, bái^ÓHus ládák a uái-tnwzeuín&aK-
Az Orsolyák zárdája és temploma mollól már látni n régi várat is. A külső várbástyákból helyenként csak omladékok vannak meg, do » bolső vár épülete teljes épaéglron és lakható állai-otban megvan. A régi külső sarokbástyák helyén épült épülőtökben és a vár ogy részébon íb katonák vannak, de azért meg lobét tokintoni a .várat, "inert ogy szárnyában van olhelvezvo a varazsdj múzeum. A boltozatos hűs kapualj alatt régi ágyú mered felénk. A múzeum olócaomokában is ágyuk, régi kardok, |>ajz8ok, fegyverek és ágyúgolyók miiulou nagyságban és műiden időből. Az Erdó'dy grófok egykori otthonában igen sók magyar vonatkozásit tárgyat találni. A falakról a régi horvát bánok tekintenek ló iánk, legtöbbjo diazniagyarban, ma-
gvat* festők alkotásai nyomán. Az* Krdődy grófok, Khuori-Hédorváry gróf és a többiek areké[toíro azonban utólag pirossal hazafias horvát szólamokat rostottok a nacionalista őszinek hirdetésén'. Krdődy grófnő sarokszobájának régi szép bútorai, vitrinjének értékes ékszerei csakúgy érdekes látnivalót adnak, mint a többi termek lierakásos, titkos fiókos szekrényei, régi csillárai, cink edé-, liyoi faragott ajtófélfái, tenyérnyf pecsétekkel díszítőit császári és királyi okmányai, n régi térképok és rajzok tömlcólogo, vagy a különösen gazdag orom és penzgyüjtoinóny, nmolvDon rómaikori ritkaságok is okodnak. Igen érdokos az alkimista konyha, amelynek kemencéje folott a lombikok sokasága és o színes kotyvalókokkal teli üvogok ós régi
könyvek halmaza mállott a doponya ós a bagoly aem hiányzik.
A várkápolnában Corroggio »Szont éi«-ónok igon sikorült másolata található. Eredetijét a drezdai képtárban láttam, A sokrostyébon a régi zászlók, a lőiéses folyosókon podig az egykori céltáblák vannak összegyűjtve. Legérdekesebb azonban a néprajzi osztály, ahol néhánv oredetí
paiasztaxoha van b*rtnnd«ET»: k«-
numcávol, fonó- és szövőszékkel, népi bátorokkal é* odényokkol. Igen éldelte*, Imgy a ládák tulipános fosté-sfiok, az ivócautorák is toljoson ugyanolyanok, mint az alföldi magyarokéi. Kézi malomkövek, faokék ós igon értékes népviseleti ruhák és kézimunkák teszik móg teljessé a kis mujwuin eme részét. (
ttuátifók kedjéce UamM a UotfaU uáwa
A várbáatyák földsáncai felé vesz-szük utunkat, mert a déli várfalon lévő naisVo sürget. Elbúcsúzunk a vadszőlővel Iwfuttalott, középkori hangulatot keltő, az emelőtökén is oszlopsoros négyszögű várudvartél, amelynek közelién szép csigás kut van és a földsáncokon át a temetőbe igyekszünk; Utközbon a régi bányaiskola mellett uj, modern háztömb épül: az uj bánva-iskola. i
A tomotó valóban méltó oiirójmi hírére. Hasonló szé|«en kozolt. parkszerű lomotót még sehol som látliun. A síremlékeket színto ollüntotik az egységes terv szorint hol hasábola-kiíro, hol kup, hol bongóra lakura
nyírt tujafák, amelyek a »ok virággal és a szépen rondbetarlott kavicsos utakkal a sebönbruuni és a potsdami királyi parkokra emlékezlotnok. Igon érdekes és ogyedülállö a hősi tomotó is. A falszerüen szögletesie nyírt tujafák által körülvett külön temotő-részon-hiányoznak a szokott sirdom-' bonttatok: egyetlen sima gyop-par-cella az ogész, csak a fojfák bolyén áll ki a földből 10 centiméterre égy-egy kis vaslap s rajta ogy szám. Kőzéjxm is csak egyetlen sima emlékoszlop, iígyszorüségében is fol-emoló az ogész. A varnzsdi halottak valóban a legszebb környezet bon alusszák örök álmukat.
Bunkeeek és alcHotne^Uc védik i/ataatdói a fuvUózan-U&tystásoUUt
A temotőn tul idelátszanak a várost körülvevő bunkerek. Köztük aknamezők zárják el a partizánok Útját. Tito bandái ugyanis már több-Szer megigérb'k, hogy hatömok Va-fazsdra, do oz Szinte loholotlennek látszíkf mert Varazsd hűséges hive az uj horvát állameszinének. A kirakatokban, Üzletekben gyakran lobot látni Ante l'ovolios, n horvát államfő rényképét és a vnrazuli szép parkot is róla novezték el. Itt a parkban, az évszázados fák alatt, csendes, nyugodt vasárnap délutáni a hangulat. Persze nem mindig ílyon zavartalan itt som oz élőt, a szirétíák itt is gyakran megszólalnak és ilven-koi* a házak falán vörös karikával
és' nyíllal jolzott óvéholyokon — tuindon 4—5 hasban van ilyen! — pillanatok alatt oltünik a nép. Mert a varozsdiok még jól omlékoznok oz elmúlt hetek terrortámadására és a falakon még ott a gvászjolontés, omoly o 20 varazsd i áldozót közös temetését közli, do a bomba é» gép-fegvTorgolyék bcesapődásának nyomói íh jól láthatók az cgvos házakon. R o varozsdíak ezt Íb Tito azámlá-íjára írják. Megiegvezték és nom felejtenek ,do élnok és dolgozunk. Mert oz a kedves hársfaillatú város bízik a fiotni Horvátország erojél>on és a végső ourépai közös győzelem-bon.
Gáthi-Graf Ernő
Gyűjtsük a csonthéjas gyümölcsmagvakat!
Zseblámpaelem és gázálarc szűrőbetét készül belőle
A Ivovontú HirköziKítit jolonti:
Kövesen tudják, hogy a zseblámpák szárazé lemenők, valamint o gáz-álafcok szürőboféténok milyen fontos alkotó anyaga az ugynevozott >'itktiv szén«, ámolyot a cso'nthóijna-tnagvak héjjábúi állítanak elő. Ilyen célra alkalma*-.a sárga- és ószi-barack, a szilva, dió és mogyoró maghéjja. ,
A hadnpornok igen nagy tnennyi-séglien van szüksége ilyen nyomanyagra. Ezért a lovon(ointézinény országos.szervezetéről hozzáfogott a felsorolt gvümölcsök csonthéjjos ma vának gyújtáséhoz. A gyűjtőét a bevonté Gazdasági Szövetkezések Központja végzi.
A lovonték országszerte nagy propagandát fojtonok ki a gyűjtés őrdo-
kótK'ii s igy mindenki tudomást szoroz arról, hogy a csonthójjas magvakat nem szabad oldobni, honom azokat gyűjteni hazafias kötelesség. Míntlon házban gyűjtsük a csonthéjjá* gyümölcs-magvakat s ha azok tárolása 'bármilyen nohózségot okozna, adjuk át o lovontéknok, akik bpváltósi.árat is fizetnok érte.
A múltban a hadiipar a konzervgyáruktól, magtörő üzemektől és hulladék-ke reskodÓktél szerezte bo a szükséges mennyiségű csonthójjas magvokat. Ez ma már nom elogondő. A nyári gyüiuölcsfegyaaztás idején oz országban nem szabod olresznto cgvctlon csonthójjas gyümólcsinag-nok som: öbszo kolT gyűjteni éa zsoblámpaolem és gázálarc szűrőbetét gyártásához fölhasználásra adni.
Julius 31-én lép életbe az uj lábbeli-rendelet
A Budapesti Közlönyben megjelent nz iparügyi miniszternek a bőrtalpú lábbeli, valamint a talpbőr forgalmának a szabályozása tárgyában kiadott rendelőié. A rendeletnek a közellá tási miniszter eddig hatályban volt rendeletétől eltérő fon-tosabb rendelkezései szerint iparostol csak pirosszinü utalványra lehet bőrtalpú etpot' beszerezni,, zöldszinü ulalváuyt tehát csak' kereskedőnél lehet beváltani.
A zöldszinü utalványok a jövőben hasonlóan u piros utalványokhoz, csak annak u tör-
vényhatóságnak területén vált-" halók be, amelynek íerületén^ftz utalványt kiállították. ¦
Az utalványoknl a kiátlitásu-kut kövclö második hónap végéig lehet beváltani, inig eddig csak egy hónapig volt erre mód. A 27-os számnál kisebb gyermekcipőket a jövőben szabadon, utalvány nélkül lehel beszerezni. Talpbőrkereskedő a jövőben talpbőrt csak nz utalványon [eltüntetett suly .szerint szolgáltathat ki, Ivhál nem idom-darabokban. A rendelet 1944. évi július 31,-én lép hatályba.
ZALAI KÖZLÖNY
DudaUtéHifi tikedékek
1044 június hó Kertet viVÓk
Meseairól olyan ,müit n többi bu*bd*örnyéki községek. Apró kortes házacskák sorakozunk egymás mállott. Elsőrangú épUóaaokTiosonyomai látszanak azokon m. ouioleteB villákon .amelyek ugy válnak ki az alacsony házacskák köaüL, mint Gúr' ver a törpék" országának omhoroi közt,
A kis, gendoaaü megművelt kor-tok j» gazdára valUuwtk. Qyüiiyörü gruppok, ainolyoknük^Virá^ai csodás illatot árasztanak a nyári eatókeu, zöldség-ágyakkal váltogatják egymást.
A luizak iiioüi megélénkültök. Lakóik, ukik a téli hónapokat nagyobbá ra Poeten töltik, most bol-uogaa élvozik a nyári nap arany-sugarait kürtjük mely csendjében, ahová legföljebb a,Dunáról hangzik fol egy-egy gőzhajó kürtjének ijedt hangja. KV. azonhan nem zavarja nyugalmukat, mert már megszokták, mint a kis fehér macákat, amely körülöttük settenkedik éa néha-néha unalinábaü elkap egy szomtolen logyot vagy szúnyogot.
Hogy azonban nekik so fagyon fonókig tejfel az élőt, éjjol vagy nappal, ahogy a sora hozza, lo kell menniük a légoltalmi pincékbe — riadó iö«tén —, iui.-líor nagy lelki nyugalommal, mint ahogy egy ny. minisiteri tanácsoshoz vagv nry. ormoshoz illik, veszik holmikkal" teli bőröndjeiket és zokszó nélkül vo-(•yiiliifíí ol a homok ós njésskŐho vájt pincékben a község vegyes foglalkozási! lakéi közt.
íta az ember az óletüket nézi, hékoíiség veszi, körül ée elfeledkezik egy pillanatig arról, hogy kilomóte-rokiw lőlo lüzuttö buli az égből, Ica-Hacvwaaé, noheazé téve ártathui cm-lwnx*k küzdelmes életét.
Házak a föld alatt
A figyelmesebb szemlélő, vagy az, aki már bebarangolta a községet éa ismeri minden zogút-Kugát, ozon-liivül máét ta t'iHtn'oveHz.
Az ut nioredokou visz (elfelé, az -érdeklődő kicsit kifullad,'' uiire megérkezik utjának céljához. Meszes tulajon járok, amelyen hol süj'übbau, hol ]ledig ritkábban l»e*it a zölil gyep. Jtaita kteskók lógóinak, hasznos, kis allatok, sokat látni belőlük Budatétényben. Van ház, ametvbon Iwttő ,sót húrom . is van. Szükség vau a tőjükre, hiszen némely családiul 1 öt-hat gyermek' is van, akiknek tej vagy tejeskávé nélkül az élet ¦— mm élet.
Előtted negyven-ötven centis kó-méaykóU j iónok ki a földből és az idegen csodálkozik, az első percben iieut tudja, uiiról van szó, do azután felvilágosítják.
Kóbevájt lakások felott jár, amelyek egykor pincék voltak. A nagy laki'ui-iiwég kéaztetto az omboiokeí, hagy idekőltözzunek.
Meghökkenésemet éa csodilkozá-sómat félreértik'.
— Persze ,lenéznok nu'nket, mert szogények vagyunk - mondja, ogy 17—18 éves íekDtohaju éjB foketo-szomü lánv, aki üyon bolyon lakik.
Heves tiltakozásom nem nyugtatja meg. Elszomorodik' és ozt mondja: ¦
-~ Azért közöttünk is loholnak tisztességes emberek, sót talán becsületesebbek vagyunk, mint az az ur, aki a szép házakban lakik.
Igazat adok neki, mire kissé megnyugszik, de lehet, hegy osak azért, triect kitárta a lolkében lévő örök igazságot, hogy beesülafcos, tisztességes embor kunyhóban és palotában egyaránt található.
Tibike én a katonabácaik
1914. július 12
Volt ogy jó barátom. Nem ..., még most is az1, csak most kissé távol van tőlem. Néhány boto a luxiak útját járja.
•Együtt jártam vele a budatétényi csöndes utcákat. Mi tett berniünket
barátokká? ..... Talán aa, hogy mind
a ketten messzi vagyunk az oly nagyon megunt éa mégis olyan nagv ragaszkodással szeretőit szülőföldünktől. Az ország két szélső részéből jöttünk, hogy találkozzunk ogy meleg kézfogásra. Ú folvidőki volt, a Nagyságos Fejedelem régi városában látta meg a napot és roméi te át a cseh-urálmat, mig én a Dunántúl délnyugati sarkáhól szakadtam ide, otthagyva családot, ismerősöket és kiiamorhototlon, do annál inkább szorotott lényokot.
Hamar egymásra találtunk barátommal. Azonos lelki attitűd, életszemlélet, örök nosztalgia a szüló-iránt: ezek kapcsoltak oggyé'kottón-kot. Feleséget és két kisfiút hagyott otthon és egy csodálatos világot: gyermekkorának aranyban tündöklő színhelyét, fin ... koovos hozzátartozókai, jó ísmorósökot és... szép, fájó emlékeket, amelyek a csöndes nyári estén a holddal bolopóznak szobánk ablakán és kísérnek, mint a kis kutya a gazdáját.
.Most elment... és egyedül járom a tétényi főnnsikot es morengvo nézőm onnan a mélyben kanyargó Dunát, a vonatokat, amelyek délfelé tűnnek el, csak a füstjük maiiul pár percig a láthatáron.
Egyik este, Pestről hazatérőben,, ogy kisfiú (7 H éves) állja utamat éa kérdezi, miért vagyok egyedül, hol a másik szemüveges kutona-l>ácsi.
Válaszomra elszomorodik""Ős azt mondja:
— Szegény! Mikor jön vissza? Erre nem tudok felelni neki sem-
mit, mit is tudnék?
Tibike, igy hívják, roményóf fejezi ki, hogy azért mi továbbra is jóbanitok leszünk: már mint <» és én.
líégi ismerősünk volt ó. Sok kis pajtásáról éa testveiével együtt állandó vendégeink voltak. Ok tették színesebbé, olcvonobbé szürke hétköznapjainkat. Hangos játékukkul ók hoztak életet az élőttelonségbű, amely néha szinte elviselhetetlennek látszott. Hu néha amikor tul hangosak voltak - - rendre intettük őket és a kapcsolatok megszakításával fonyogotództiink, csöndesebb >k lőttek és megértő arccal bocsátották meg szeszélyes hangulatunkat.
-Most csak én vagyok egyedül Tj.ln barátja ,aki ugy' kullog utá-naru, mint a kiscsibék az anyjuk oltalma után. I
Legutóbb, amikor találkoztam vele
mert mindig nem lehetek otthon nagyon szomorú vók az arca. Aggodalmasan kérdezte, hogy én is nem liágyÓm-e itt? Megvigasztaltam, ha esetleg ol kell is mennem, akkor is hü, igaz barátja maradok neki mindvégig.
Erre nagyot ugrott örömében és szaladt a vízvezetékhez, hogy ivóvizet hozzon be a szomjas ttkatOJlu-hácsmak,«
»
Ennyit írtam lludatétényiöl és élményeimről. Magamról csak ezt tudom jrní:
Ha.alattam elzúg a vonat, voloszáll ogy sóhaj s gondolat.
PARRAOÍ ISTVÁN
H10 érakor Hol és %5-ig tart.
50.000 repeszdarabot szér szét egyetlen másféltonnás bomba
As ejtőernyős vlíágltóbombőtól a 2000 fokos hőséget fejlesztő nkna-feambélg
A háborút jóval megelőzően már feltalálták és ki is próbálták a
világító hu inbákat, amelyeknek, fénye nemcsak pontok fölfedezésére, hunom fényképfolvé-tolok készítése céljából is núlkülüz-hetollonnó vált. Ezok a bombák né-háuy méternyi szőlős ojtőornvén lógnak, !1 kidobás után meghatározott Időben kigyulladnak és mintegy négy percig ógnek. A bomba másodpercenként két métert esik.
Az oloktron-termit I
gyvjtópdleát az angolok minden támadásnál fölhasználják. Ennek a bombának a súlya 1.7 kilogramm, átütő ereje nincs, mert az olajén tompa, ugy hogy majdnem mindig csak a legfelsőbb emelőtökön fejtheti ki működését. Néhány hónap óta özeknek a bombáknak az alján három, puskaporral töltött részt helyeznek ol és ezok a. Iwcsapódáa utáni harmudík-ötödik percbon robbanva, repeszdarabokat szórnak szét. Ezok a repo-Bzok arra valók, hogy a tűzoltókat inogaebeeitsék. A néniot városok lakossága már jól Esméri a küJönle-goe bombát ós ezért annak becsapódásától számított Öt porcon belül mindönki biztos fedezek mögé mo-nekül olőle.
A foüzforbomba tisztára angol találmány. Es nem egyéb, mint busz liter égóanyagot magában foglaló közönséges kocka-alakú bádogdoboz, amoly a l)ocs«-|>ó-dáakor szétesik ós tartalmát szét-fröcsköli. A tartályban benzin, vagy benzol van, amit nyers kaucsukkal kevernek és külön rekeszekben foszfor! találunk. Ez » foszfor mennyiséi,', mihelyt a lovogó oxigénjével egyesülhet, mocgvallad, do meggvul-Ind B tartály tóváhbi tartalma is,*Mi vei a tartály fala közönséges bndog-Ul való, átütőképessége a legjobb eset bon ia a jadláson szakad szót, hegy Uirtalnitt átfolyhassak a legfel-
sóbb oinolutokon lévő lakásokba. Van azonban az angoloknak 14 kilós foszfor gyiijtóhoinbájük is, umolvnck tartalnia ugyan legfeljebb 8— 1 liter, ez azonban már átüti 'az emelotekol és a folyékony tartalmat egy szórja
szét, hogy átütés közbon mindou
irányban tüzek keletkeznek. Az ilyen foszforbombák leesése osolőn íi ö portiig az oltás teljesen kilátástalannak tetszik, do mihelyt valahol a tűz kifejlődött és a foszfortartalom némileg már kimerült, az ilyen lángok könnyen elolthatok.
Az angol rombolóbombák
a legtöbb esetben 1800 kiló nehezek és különlogesen magasériékü acélból készeitek, azonfelül a bomba hegyét
a páncélgránát ok begyével azonosan kéjwzik. Egyetlen ilyen 1Ö00 kilós 'bomba ötvenezer rejioszdarabot szór, szétV Ujabban az angolok
ahna-bomlfákal is használnak (u légi-akna elnevezés téves) éa ezek az akna-bombák nem átütő kenosségükkol, sem pedig m-poszd ara ujaikkal, hanem a töltésük állal előidézett óriási légnyomással hatnak. Ilyen akna-bomba végső bo-bességo a cél olérésénok pillanatálmn másodperconkénli körülbolül 8000 méter lévén, a robbanásuk pillanatában kifejlődő 2000 fok hóséget te-kintotbo véve 15.000-szer nagyobb körzetben hatnak, mint bármiféb egyéb robbanószor.' 11 ven akna-bomba folütódésének pillanatában a közvetlen közöl t>on negyzetcentimé-teitmként 8000 méter sot>efiséggel terjed és mindent szétrombol, ami útjába kerül. IV már 200—800 méter távolságban oz a légnyomás oly csekély, hogy esetleg csak ablakokat tör lio, 'vagy köiuiyohb tárgyakat sodorhat ol. Hu tekintetbe vesszük, hogy például a cserép négyzeleonti-niéteienként !100 kiló nyomást Írnél, elképzelhető, hogy az akna-l>om-ba felüt ödésvnok köz volton közeleln'ii milyen óriási rombolást végez.
Amikor csend van a hadakutján...
Kinn ülünk a kisernd előtt. Viszonylagos csend van. Az em-horek " félmeztelenre vetkőzve süttetik ¦magukat a napon. Csak n tüzérség w szüntelenül.
Cigarettázunk; Nézzük a szálló kék füütót s Inlán .niind-ketton ugyanarra gondolunk, ahogy tekintetűnk végigsiklik n dombos vidéken és a katonákon, akik nz erdőből friss vizet hor-> danák vödrökben és lassan bal hígnak n keskeny szekérulon. A fenyőkön, mnetyek tisztelelet parancsolóan" és sóleton emelkednek a felhők felé.

Egyre erősödő rúgás hallatszik, Az' onibcrek tclf így élnek., Az őrmester is eldobja a cigarettáját é.s előre hajlik.
Az égen megjelenik két Hala,
Méltóságteljesen úsznak, u gyomrukban n gyilkos gépezettel és n bombateherrel, amely kivetésre vár.
A közeli falu felől lövések dörrennek, légvédelmünk üdvözli a betolakodókat. Ebben b. pillanatban uj gép tüuik fel, szemben a Hatókkal. liz gyorsabban, repül, a hangja Is vékonyabb, berregőbb.
Vadász ! kiáltja az Ői mester és feláll.
A gépek találkoznak, A vadász megugrik íí mint az ölyv, az egvik Hala fölé kerül. Mintha megáll un a felette. Az orosz gép menekülni akar, hirtelen oldalra dől es éles Ívben fordul. Dr u vadász mögötte marad és egyre lejjebb kényszeríti. Oldalából apró lángok törnék elő és a Hala mozgása meglnssudik.
¦¦ Mögvnn! ordítja egy baka hamisítatlan alföldi tájszólással. v
A Hata egyszerre megcsuklik, a,vadász most egészen ráül "s szinte hallani, hogyan kopognak az orosz gép hátán a lövedékek
— Most I
A kiáltás egyszerre szakad ki mindenki száján. A Hata megperdül és orral előre zuhan. Olyan lassan esik. szinte fényképezni lehetne. Aztán elnyeli széniünk elöl a közeli dotnbpe-i*onr. A vadász, újra felfelé tör, erős ívvel, merészen.
Önkéntelenül a másik orosz gépel keresem. Sehol sincs.
Leszáll az est. Az erődített állás előtt elhagyat™ áll n keskeny gyalulatlan fapad, amely ülőhely és zászlóalj-iroda ' egyszerre. Az állás keskeny nyílásán át a növekvő árnyékot figyeljük. Az erdő felől szállnak az ihatok, az orosz éjszaka közeledő jele ez. S ha nem hallanám a szomszédos állásból a lávbceszélöliszt monoton hangját, azt hinném, valami csendes kiránduláson vagyok. Az egy forrnia mély hang csendesen száll.
De n nionolon hangot egyszerre elnyomja egy másik hang: csendes, édes dallam. A katonák dúdolnak csoportosan, halkan a domb alatt.
- Édesanyám kis kertjében kinyillott a rózsa...
Úszik, úszik n nóta, leng és repül a szivek felé, mintha száz meg száz apró harang szólna Néhányan tercelnek hozzá. Be-, hunyjuk a szemünket. P.s együtt szállunk n dallal a nagy orosz végtelenből haza...
Túri Türtjonyi h.dffy.
4
194-1. július U
Hl RE k
Naptár. JuIíum hó 12 Szerda. Róm.W
0 János. - Protestáns Izabella.
A GOZFORDO nyitva van roggol
1 órától osto 6 óráig. (Hétfő, azorda, péntek délután éa keddon egész nap uoknok.) Tolefou: 680.
— (Aranymise)
KborhWdt Béla szonUzéki tanácsos, címzetes ttúifcerüloti főigazgató, a nagykanizsai piarista gimnázium volt igazgatója és ujjáépitőjo a na-jiukban mondta ul arany miséjét tjzombatholyen.
-- (Ferences áthelyezések)
Most tartották a Szűz .Máriáról 'nevezett .ferenoosrend évi káptalanját, amelynek rendelkezése kövotkoz-icben zalai viszonylatban u kövot-düüó személyi változásokat rcudollék el: Sümegre került Bokor Engelbert atyai Csáktornyáról hitszónoknak, Uticsuszentlaszióra Kray Dezső atya a, csallóközi Szentantalról hitszónoknak és Tótb Aladár atya Érsekújvár ról. Nagykanizsára került Vitéz Albán atya Veszprémből bitoktatónak és Sába Angelus atya Sümegről hitszónoknak és káplánnak. Kiska-nizsára korült Fokotrj Géza atya Nagykanizsáról hitoktatónak, Halmos Fortunát atyát pedig Kinkani-üsáról Kapuvárra ronaeltek.
-'(Tanügyi hírek)
A vallás- és közök tatás ügyi miniszter Preiningor János ceéktérnyai iillitnii lanitót nyugalomba liolyozto. A miniszter a caubrondoki állami iskolának 7678, a hársligeti állatni iskolának bOÜO, a balatonazopózdi róni. kat. iskolának 6000, a zalo-esébi rom, kat. iskolának r>ÜOU( a lesoncotomáji községi iskolának 80 eaor pongót utalt ki ópitoai államsegély címén,, ¦ A tankerületi kir. főigazgató Ambrus Lajos állami tanítói a muraszent marton i állami népiskolához novoztoki. — 'Kőhalmi hrzRébet letonyei róni. kat. iskolai luuitunó, állásáról lotnondott betegségé tuiott.
* - (Vörijs Kereszt hir)
A nagykanizsai Vörös Kereszt fiók intézőbizottsága holnap, csütörtökön este 7 órakor ulóat tart a vitézi szók házban,
- (Adózási helyzet)
A zului pénzügy igaagató jolontúso Híorint a vármegyében az adóhátralék a múlt övről 1.8 millió pongó. Az idei olŐirás lb.Ö' millió pengő, ebből az olsó fólóvbon befolyt 4 unlliö pongó. Esedékes bátratok ti millió pengó, vagyis kózol 37 »ze-zalók. , ,
— (Áramszünet)
Nagykanizsán a József föhorc<y-ut, Voiösniarty-utea, l'etófi-ut, ttu-gár-ut áltál körülzárt városuósz egyelj logyaaztóit folyó bú lü-án, csütörtökön reggel ü urától Uólutan $ óráig, \ javitési munkák miatt kikapcsoljuk \a villanyórán-szolgáltatásból. Bra-vavölgyi.
- (Osztöndlj-pályázat)
líala vsnnogyo alispánja a belügyminiszter 644.U01/ÍU44. OSzK. sz. ívuitclote alapján olnyorhotó népes, csalodvédolaii ösztöndíjra pályává ** lot hirdet augusztus 1, iiatúiiílüvel. Az ösztöndíjat kérhetik mogóihoté-bükboa voszelyoatotütt, tőként ffleafő-ífttudasaggal foglalkozó, legalább négy lb evőn aluli gyormokkoi bíró diádból származó, Kifogástalan ma gavísolotü, jolos oloinenowlu, tohut-"^ííes iparos ós korüskaüó tanoncok, h/aktantolyami, mezőgazdasági, ipari szakiskolai, ogyeteini, tóiskoiai hali-Katók, középisKolai tanulók, akik inas ösztöndíjat nem elvennék tauulniá-nyiik íolytatására. A pályázathoz uaükségos egységes kérveny-ürlap a polgérmeatoii hivatalokban, vagy a törvényhatóság olaö tisztvisolóiónól
zalai közlőnv
kapható. A kérvénybe* az ówégí bizonyítvány hitolw' másolatát ia csa, tolni kuli, valamint a Úrrtuy-urlán-(•al együtt kapható kardőivai. r (Világító ablakok)
Jankovleo Morooil könyve most jelent meg oz Uj Idők kiadásában. Müfajszerúen novelláknak lobot nu-vozni Jankoyics M&rcellnek özeket az Írásait. amelyekben azonban az írói mondanivalónak, szolid áradása elmossa a szigorúan vutt »történés-iiok« a korlátait, hogy bennük a most* és az elmélkedés arányoson elegyüljön. Mindegyik részocskéjo egy dogy egésznek, anioly az író lelki arcát torja olénk: a gondolkodó magyarét, aki napjaink útvesztőjében keresi a helyes és megnyugtató tájékozódást. Jankovícs .Marcell omel-kedett szellőin, a felvidéki kisebbségi sorsban tisztult meg, hogy népe sorsának koresőjóvú váljék, líz toszí művészi hitolüvó nosztalgiáját, ahogyan múltja, omlókéi fele lordul és ahogyan jelenünkben széttekint. S ok ajánljo könyvét mindazoknak, akik ugyanazt szorulnék mogtulálni amit .ó.
— (Mire jó a krumplilevól?)
Amióta sikerült a burgonyalovól-ból collutozot olŐállitani, az eddig haaznavobolotlon növényrész értékes nyorsanyiiggi'i lóixitt eíö. Númutor-szúgbnii azért m intézkedtek eme nyersanyagnak minél tókélotesobb clóálliti'i&áia vonatkozólag'. Kunok ko-resztülvitelo szom ponti óból olószor is az iW.ol loszcdott lovolokot Bzé-. ritják, majd pré&ülik. Ily módon • sikerült a ozáliitás zavarlalansúgút biztosítani, míg ugyanis a fnsa hurgonyalevolekljól égy kocfliiako-Hulnvra-esupáu 4 toiuia fér ,a szárított ós présolt lovolokböl kérőken 10 tonna azállitható. Jpwi toldol-gozásukra ezáltal sokkal gyorsabbtvn és künnyobbon knrülbot sor. Nómot-orszúgbán x földolgozott burgonyalo-volokból érento nagyi uonivyiségü nyersanva^ kerül fölhasználásra.
Háztartási aikalaiazotíak msikaaáótaak
figyelmébe! "r
lositiísi jUrulókkal AffjkU utó-Ing, minden hónun l!>. napján
80 fillér
a Zalai Közlöny Zsebmenetrendje.
Az autóbusz-menetrendeket is tartalmazza.
Már kapható a kiadóhivatalban, Fö-ut 5.
A .belügyiuinisztcr július i.-i
hatállyal életbeléptét te u háztartást alkalmazottak öregség, rokkantság, Özvegység és árvaság esetére szóló Kötelező biztosítását. A rendelet értelmében ezek a munkavállalók javadalmazásuk nagyságára való tekiiV tet nélkül a 7. napibérosztályba tartoznak, 5.20 pengő átlagos napibérrel száriiitva.
Az öregségi, rokkantsági, öz-vegységi és árvasági biztosítási járulékot és járulékpótlékot azokra a napokjva kell, fizetni, amelyekre a betegségi biztosítási járulékot. Az uj járulék és járulékpótlék, együttes összege napi 0.21, illetve havi .7.20 pengő. Ezt a járulékot a munkaadó a betegségi és baleseti biz-
pján
köteles az OTI felszólítása nét kül megtizetni. Az OTf a Itáz-tnrhísí alkalmazottak után fizetendő oiszes liirsadalombízto-silasi jórulékot egy összegben, ¦köteles kiróni.
Az 1911 július L-e után munkába lép.ü háztartási alkalmazol lakai az öregségi és árvasági kötelező biztosítás szempontjából nem kell külön bejelenteni, viszont a július L-e előtt alkalmazásban voltakat az OTI felhívásának kézhezvételét követő naptól számítva 8 napon belül újból be kell jelenteni, annál a kerületi pénztárnál vagy kircn* doltségílól, amely a munkaadóhoz a felhívást küldte.
Sikeres német ellentámadások az olasz harctéren
Az olaszországi hadszíntéren nagyobb harcokra a Tirrént tengerpart szakaszán került sor. Az ellenségnek elkeseredell harcok után a Trasiiueno-tónál si-
kerüli 2 3 kilométeres terület-nyereségre szeri tennie. A többi arcvonal szakaszon a német védőknek sikerült ellentámadással visszavetni a támadókat.
Titóhoz utazott az uj szerb miniszterelnök
A brit hírszolgálat jelenti, hogy Subasics, az uj szerb kormány miniszterelnöke elutazóit Angliából, hogy másodszor is találkozzék, Tiíóval. >
Mmvt követaéget téteaitettek . Albániában
Berlinből jelenitk : A birodaL
mi kormány a nóSníet és/albán kormány közötti barábYviszony elmélyítése érdekében'ioriuailag is felvette a dipjomueiai érintkezést uz albán kormánnyal. A Német Birodalom tiranai követségének vezetésével Kraft Béla követet bízták ínegT"
Németország nem fél a híresztelt angol megtorló fegyvertől
csak kezdet és a németek az esetleges angol megtorló fegyverrel szemben is alkalmazni tud- . nak bizonyos fegyvereket.
Min
Berlini jelentés szerint a legutóbbi időben az angol Jűrügynökségek és a rádió "semleges országokban azt a hírt terjesztették, hogy Németországban nagy aggodalmakat váltott ki az angol megtorló fegyverről szóló hírek. A német külügymi niszléríumbun megállapítják, hogy Németországban' nyoma sincsen az aggodalomnak a megtorlás lehetősége miatt. A V. 1.
NIROSAN
' N6v «r». v6d»o ,m
Permetezőszer a szőlőtnoly Irtására
MéregMeul Í»A-o» U kg. 1001. vtebao) olcutb'an. ArséuiMiito3! Beszerzi*! hely: Teutich drogária, NayykanjHa.
július VÁROSI MOZGÓ mm' k<sd<t>
A szenvedélyes szerelem hangjai szólalnak meg a
SZALHALÁNO
oimü legújabb franoia filmben
Magyar vtlághtradO
Előadások kezdete : §4, !6 ét ff Órakor.
ff
T
ni elpusztítanak a Jelmubaditók" Francia-országban
Az egyik francia lap azt írja, hagy a szovjet és az angol-amerikai hadsereg erőfeszítéseiből kitűnik ezen országok háborús célja. A szovjet viselkedéséből világosan látható, hogy egéjsz Európa feletti uralomra törekszik és az angolok Franciaország halálát akarják. Franciaország semmit setmi kaphat úgynevezett felszabaditóitól, ukik mindent elpusztítanak, Franciaország számára csak a szabadság és rabszolgaság.és a becsület vagy gyalázat közötti választás marad meg.
Az osztalysorsjáték húzása
Ab Osütélysorsjáték mai Busásán & fóbb Dyeroméuyoket a kÖTaUkMÓ szamok nyerték:
60 ozor pengőt nyert a B 1.626.
20 ozor pongót a 84.266.
10 ozor pongót a 77.650.
5 ozer pongót a 18.700, 57.327, 70.210, 74.860.
8 ozor pongót a 82.000, 70.278.
Egyozor poiigŐt az 1.674, 12.614, 48.4U7, 52.fe'tíl, 60.888, 71.810, 78.029, 78.846 és a 89.801. számú sors jegyek.
A voJSwik k*M«U saáraok belaecuió-¦éei t leJtn*Mi«»t » vataST m
ZALAI KÖZLÖNY
KatQrlé*ni«M ma*rveí VAroa poljr^nnaetereHol.
10.653/1944.
Légoltalmi parancsnok. Légoltalmi készBltBégl gyakorlat
H?rdettnénv.
Közhírré festem, hogy folyó hó ÍR ín. vasárnap delelőt! 10 órakor léeolt*imi rhdó kÍKíüllséfil gyakorlatot tarlófr. Minden halóságl légoltalmi Szolgálatra !>«¦-OSX-tolt : mviH. I nliS-; Kralnál* f ot. ripetlónA, eeéazséiitlííyl lárór. kllld«nc. türnlró. mun-M*0R'lagha beosztott, mfl*zakl r«|bn be-o'j'ott c°yén, levente. iartn7lk fent meg* letolt Időben iMntotiti megjelenni beosztási helvén, (Városházi léco Mrpont. — I. slkflzae-nt I «TI székház, - U álkor, pont: Aranv János-ufra 12 a/, — Hl. :il körwnt: Klukanlzta, Templnni-térl iskola, — Tflialtólakfanva, — laireslanonc Iskola.)
Mentőállomások: IVárosháza. ATI. Arany HnM-n. 12 az, Temrtlom 'ért fsUoia, Tílzollólaktanva, glmnájlum. Sít. Flórián-téri Óvoda, Petfff.yfcaf iBkc-la. Cscngery-»1 »3 hi élt .i MA OUT lakótelepe
Ároknak a leventéknek és munkáaosz-taffbclieknak fi bn koll vonulni, akiknek a beveoulása cR*k eselleíes bembafáma-«1Aw után ktHetM* RHenben nem kell bevonulni a városházi Wtto (levdetes szolgálatra bcmrtoflak köifil ároknak, akiknek a szolgálata nem arra ai időre e«Ik. Ezek a következők' tiszti ügvdates. Ide fon. rádió Uevdele* é« Állandó küldönc. (A riadó kUMöncAk bevonulnak.! Meg kell felcnnlílk beosztási helyeiken ai ösz-íi/ft tllrolli-, ntentőkociknak én a kíz-llszlatágl kocáiknak, a tanti jármüvekhez szükséges közli irtását.) kocsisoknak lovaikkal. Mindenki tartozik a bevonulási helyén «z IHelA szakbeeaztris srirlnl i"nip-'Hliii gyülekezni és addig a szolgálati helvén maradni, amíg a légoltalmi parancsnok n nzcmlél be nem fejeit* éa a távozásra az mipedéivt meg nem adta. Aki megjelenési kölelcreltségének nem (ész afamret. az az ÍR39. II t.-c. 184. § ba titkot? vétséget kivet el.
Nagykanizsa, 1944. július 8.
int Légoltalmi paranosnok.
Nagytonízsa tuogvei vároa polgarmoM torotól.
Tárgy: Légoltalmi alkörzclck beosztása éa a légoltalmi önvédelmi parancsnokok kötelessége.
Hirdetmény.
Az önvédelmi parancsnokoknak, (háztömb parancsnokok, házcsoport parancs nokok és házőrség parancsnokoki tudomására adom, hogy Nagykanizsa lertllclét három alkörzclparaucfiioki körűidre osztottam bc. Ezek az alkörzelparancsnok-ságl kerütclek a következők:
L alkgrxal: Nagykanizsán Király-utca, Fő-ut és Teleki utcától délre eső terülel. (Megfelel az I. közigazgatási kerületnek).
Alkörzelparancsnoiiság riadó eselén az OTI székház alatti pince. Bejárat a Kls-sörhát vendéglő udvarán ál.
Alkör/clparancsnok; Happ János nyugállományú ezredes. (Lakása: Efllvös-tér 28. szém.)
II. alfeSriat: Nagykanizsán Király-utca, Fö-ut és Telekl-ulcatól északra eso terüld. (Megfelel a II. közigazgatási kerületnek).
Alkörzelparancsnokság iladó esetén az Arany János utca 12. szám alatti ház pincéje.
A! kör/el parancsnok: Schöpfl Rezső nyugállományú ezredes. (Lakása: Sugár-ut 32. szám.)
Hi. alkarul: Kiskanlzsa a Principálistól nyugatra esö teriilet (Megfelel a III. közigazgatási kert)kinek).
Al körzetparancsnokság riadó eselén a Templom téri Iskola óvóhelye.
Alkörzetparaucsnok : Dr. Ilcrjavecz Sándor ügyvéd (Lakása: Klskanlzsa, Templomiéri óvoda.)
Fenti kerületi beosztás szerint minden háztömb-, házcsoport- éa házóiségparancs-nok légullalmi ügyben a területileg Illetékes alkör/dparancsnok alá tartoziK. lísellegca bombatámadás esetén a kár-jelentést éa egyéb lelcntenl valókat az illeiébes alkörzclparancsnoki óvóhelyekre kell juttatni. ( *
Minden önvédelmi parancsnok nézze meg a hozzá illetékes al körrel parancsnoki óvóhelyet (riadó helyet), hogy szükség esetén azt azonnal megtalálhassa.
Nagykanizfia, 1944. július fi.
NajQrfamiiBR m«frrei Táros
polgárruea torétól.
Tárgy: Magánépilfcezések korlá-lozáia és egyes épllfl-anyagok bejclcnlése.
Hirdetmény.
A M, kir. Iparügyi Miniszter 32 600/1944. sz. rendeletben foglallak alapján a következőket rendelem el: I. §¦
MsfrAn'pl<k*i4<«k korlitoxiia.
Mindenféle magánépllkezést azonnalf hatállyal bc kell "tüntetni Semmiféle házal, kcrllésf. Járdát atb ¦ mai napiul kezdve építeni nem szabad. Csak azekat a megkezdd! házéplléseket lehet lolv-lalnl, amely óplllclek alapterülete 100 minél klBebb és amely épületeknél az alapozás ,i Ifllajszinllg már elkészült. Ezeket nz építkezésekéi Is csak folyó évi augusz-
tus I.Mg szabad folylafnl. Ároknak, akiknek az építési engedélyük már mefl van, és az épllkeiéd a fenti alapon nem folytathatlak, külön kell kérni a m. kir Ipari Anyaghlvatallól ex építkezés megkezdésére, vagy tnlyfalására engedélyt. Ezeket az engedélyeket hozzám kell benyújtani.
Egyáltalában nem vonatkoznak ezek a korlátozó Inlézkcdések óvóhely, vlzlároló-medencék és kutak építésére, ezeket a meglévő szabályok surint lehel épilenl.
Lptte«nyaiiok bujoloutcie.
Minden nagykanlzsaf lakos, egyház, egyesüld, vagy részvénylársaság stb. ~ akik akár saját vagy más részére az alább felsorolt építőanyagokból az alábbi felsorolásban megjelölt építőanyag mennyiségeknél nagyobb mennyisége van, tartozik azt a városi mérnöki hlvalalnál be-flzerezhelő bejelentőlapon hozzám folyó évi jullui hó 20-lg bejelenteni.
Nem tartoznak ezen bejelentés! kölele-zellnég alá a felsorolásban megldfllt építőanyagokat előállító iparosok és azo-
Polgármester.
fldom a mélyen tisztelt üzletfeleim szives tudomására, hogy alkalmazottaim szabadságolása miatt e hó 23-tól 30-lg terjedő Időben gyártelepemen munkaszünetet tartok és Fö-ut 14. sz. alatti Üzletem Is zárva lesz. fl gyárban csupán irodainspekoiót tartunk és a kereskedelmi áruk kiszolgáltatása fog folyni.
TARJAN-PÁLCBICS.
Unger-Ullmann Elek vaskereskedésében
•In-, rud- «i» patk6vas-, továbbá szag-
Ktelványok beválthatók ii íléieyifezliei.
Hafh.rr-gep.il, gépuij, c»apégyMni ém golyá. cMpégy iaényl.wfct elintanm.
BÁTAPT Autúbusz-menetrend
ÉrrénrM 1M4. június 5-tat vluxavonaalg
Vasárnap és ünnepnap az összes forgalom szünetel.
N»gykanl»a—Leiamya—Alaúland**-
hAvaoi
Nagyhaniisa pu. Nigykaiiizsa Korona azáll. Lelcnye Alsólenilva Korona-ezalló i. 1. 1. í. 6.20 6.35 7.211 835 c d 12,00 12.10 13.00 1 14.45 15.00 15.54 17.00 c. 18.25 18.40 19.30
Alaólcndva Kotona-azdlló Lcüilvavásárhcly Bclalinc Muraszombat Korona 8a. Muraaiombat pu. 1. i. 1. é 4. 8.45 940 10.00 ____ 8.50 9.25 íoiio 17.10 1805 18.25 18.35 17.10 18.07 1855 1905
Murámon,b.l >l.tl..il..-L.t.a,.-!).,,..,!...
¦ c 1 i c
Muraszombat pu. 1. —. - 7.15 —.—
Huritiombil Korom ti. L 7.0O 7.25 12.20 1430
Uclaliuc I. —.— 7.47 __ 14 52
Lcndvnvásárhdy 1. 719 —,— 13.12
Aliíttndvi Koroot ií. é. 8.40 8.40 13 45 IM5
Alfdltndii Korom u. i. 850 _ ~~ 15.55
Lctenyc 1, 5.00 10.00 13ÍI5 17.05
Nig)Vinlit* Korom u. é. ÍM 10.50 1405 17.55
Nagykanizsa pu. é. 6.00 11.00 14.15 18.05
Stridevár OaAktornya—Mur.
d c c . ti
4.40 6.05 1. Slrldóvár í. 15.17 18.30
5.01 0.26 1. Muraszentrnárton i. 14.50 1809
5.50 —.— 6. Csáktornya, Zrínyi-tér 1. 17.20
5Í5 —.— i. Csáktornya pu. I. —.— 17.10
6.50 Muraszerdahely pu. 14.25
1010 Muraszombat pu. 12 20 —.—
c ^- Csak kedden, csütörtökön, szombaton közlekedik, rí — Csak hétfőn, szerdán és pénteken közlekedik.
í ¦» Alsólendva-Muiaszombat közt csak hétlön, szerdán, pénteken közlekedik,
DRflVflV0LS91
VILLAMOS ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RT.
Áramszámlák fizetése, reklamációk, hibajelentések, s/aksieiü felvilágosítás minden villamos kérdésben délelőtt 8-tÓI déluUn 18 óráig. Cseneery-ut 51, telefon 204. . ,
kii torgalombahozó kereskedők közül azok, akik az anyagokat gyárlják, forgalombahozzák éa tárolják abban az es«|. ben, ha az valami közmunka részére tör-téiik. vagy pedig az az óvóhelyek épité-sénck. miniszteri bl>tosán.ik rendelkezése alapján történik Bejelentendő épllőanyagok lelsoiolása:
1. Falazó légla kisméretű I0T.0 drb
2. Falazó légla nagymérelü 1000 drb
3. Üreges falazó téga 500 dib
4. Födém tégla 500 drb
5 Hurkoló tégla 1000 drb
6 Radlkál kéménylégta 1000 drb *
7 llornyoll tetőcserép 1000 drb 8. Hódfarkú letőcscrép 1000 drb ' íí. Válaazfat tégla 6 cm.es 1000 drb
10 Válaszfal téfcls 10cm.es 1000 drb 11, Keramit tégla 1000 drb 12 Asbest pata 100 drb
13. Celluloie pala 100 drb
14. Bitumenes fedéljemez bármely mé-' rétben 5 tekercs
15. BArtedéUemtz 5 tekercs
16. Csutkás és parafád falszigclcló-lcmer 5 tekercs
17. KátrányoB fedéllcmez bármely méretben 5 tekercs
.18. Kálrányos ciupaszlcmez bármely méretben 5 tekercs
19. Csulkás és parafás kálrányos szigetelő lemez 5 tekercs
20. Bitumen 20 kg.
Nem vonatkozik a bejelentési kötele zellség a fenli fdsoruláB I., 2, 7. és 8. telel alatti anyagokra nézve azokra, akik tőlem tégla vsgv cserép vásárlási igazolást kaplak f. évi május óta ar. Anyag-hlvaial 402, 127/1944, Kzám alatti rendelkezése aljpján.
3 §. ¦ )
Akik u fentieket megszedik, kihágást követnek el és hat hírlapig terjedő elzárással bUntelcndÓk. A be nem Jelenteit anyagot a hatóság elkobozza. Nagykanizsa, 1914. Július hó 6.
«« Polgármester.
BPRŰHiRDETÉSCÜ
]
Két muriká.nO« és rgy herék; áfomt tudó kifutót lelvees a Vajgyár. 2254
Hosizu gyakorlattal bíró oépéaar gőx-géphez, traktor, motor mellé gépésznek ajánlkozik a cséplés) ixezonra. Cím a kiadóban. 225ti
¦aJAréstAt kétesek. Zrínyi Mlkiót-utca 7. 216!
Hunyw«alóat, arára Is, bérmllyen szám-axskl munkát keretek. Clm a kiadóban.
Nagyrécecf bérgaidafág olyan fAxft- -iMlaslaHaBl keres, akt rendes, szorgalmas és otlbe-nri vegyik, f hó 15 I belépésre Jelentkezés a nigyréctct bérgazdi< ¦lg MrlAlaél, Nngyrécsén. 2264
ADÁS-VÉTEL l
KQIAnfféfa használt bútorok Hunyadi-utca 16.
:ladok. 2249
SMarialt, hallott almát ét barackot minden mennyiség*! veszek. Hóbor Sándor, Stetnen utca 23. és Ország mag-keteikedó, udvari raktárában. 2355
Haaanáll bútorok eladók Hunyadl-atea 19. * 2257
Egy fcoNvhafcratlano eladó Jéiscl főherceg ut 56. 2261
Eov*KQ>>ai fautar, ruhiBBzekrények, lámpák eladók Csengery-ut lS/b. földszint. 2261
Káal aioraá-osstógép eladó. Clm a kiadóban. 2263
\ Mindennapi levelaxésból ÖatzegydUöll Utmaijbéliraaat bélyeggyUJtétl cétúkn aeaaaasutak. Barbnrito. Zalai KotlÖn> uaketatösége, rutponta délután 6—7 órs köíölt. Et i hirdetés mlnitia érvényes.
ZALAI KÖ^ÖRV
POLITIKAI NAPIMP Kladla: „KÖzuazdtaáot R. T. Natjykgftii-felelőé kiadó: Zalai Kani, Nyomulóit a „Ktt/űíuda&áiji R. T. rtarjykanli«4' .nyeadájábsui Nagykanlrtán Hyowdáórt taUi: Zaial Kárdr
cm:
SomUokojal :-«bori «!«ta:
84.
»¦ óvf., 156. az. Nagykanizsa, 1944. július 13. csütörtök jira 16 tityér»
fmiiiiiMÉBi -- ¦ *" ...... ¦ ¦ -¦----------"¦ -----'-L-:'—
Hb» ojo
Mb
P 0*L * T*|iK *
kiarkewsiófióg te kiadóhivatal: Fő-ut,p. szám. teerkcsztöfiíiíi oá kiadóhivatal! teloton 78. az. ' VlB^!o(onlr: mfhdon V'lköznáp délután.
Felelős szerkesztő: Bárbarlts Wajos
KJötizetésI ára: egy hónapra * pongo' 30 fi!,»», negyedévié 12 pengi 40 ffiler."' 7?^ B>ye8Bzám: H6tk*«nnri *¦« ISI., «iernhaton 30 rllL
48 $ra alatt teljes kudarcot vallott Montgomery ?*rf * riagy áttörési kísérlete ' ^ 1 \Wv>
Az angolszászok 35 hadosztálya nem bírja i lehengerelni a megszilárdult német védelmet
A brieii li;uIsKÍntémn á keddi nap ¦yogpdün tolt ol. Ugyanakkor a kö-nepe* izakaszrői nagyobb. 'olháriié nikort jelentenék. Viía^Ywan fohV m«rbo*f. hogy Bm/ranovictitól nyugatra, Vilma *Arosál>an valamint Dünahurg-t$ délre. és délkeletre a németek meghinsilottdk a bolsevis-tefV* mindi-a áttór.étti kisérfelét. baranovioeinól a nóuiob caápíitok kén/talonok voltak visszavonulni uj állásaikba 6a így megakadályozták, b'ogy s szovjet páncélos orők átkaro-tust luaj inának' végro.yA nőmet csapatok Dünaburgtól óelro ós dólkó-fetre toljoa elhárító sikort arattak, *azj veszteséggel omlottak öhszo a tolaeriaták tőmogtániadásai.. A szovjetnek ;»/. rolt a célja, hogy olfoglaljí> bünstburget és ezzel megszerezze az egész Duna-vonalat, ahonhbn fnl-¦öngrölítbobi az egész arcvonal aza-k-.i,-y\. A német gránátosok
olyan nagy veszteségeket okozlak a bolsevistáknak, lifigy tá-mtutáxnikat abba kellett hagy-niok.
Vitaa helyőrsége' továbbra is védte a táixwt, ]>odig a szóvjot lövész és
páncélos alakulatok igen hovoson támadtak.' A német helyőrség al-szigotolt helyzetedben omhtésre mólté teljesítményt végzett.
A vilnai^.cfók az egész napon »t .yivott rendkívül súlyos harcukkal lokötöttók a liolso-vista erőket és lolietévé tették az uj német alakulatok rondszoroa fol-vonulásút. A koloti arcvonal, lobbi szakászán csak bolyi elhárító Tiareok voltak. • • 1 ' ¦
Kovolnél északi irányból támadott a szovjot, de
a támadás összeomlott a német csajaitól: előterében. Ah a körülmény, hogy á keddi nap nyugodtan tolt "ol, nem jolonti azt, hogy a dontÓ jollegü harcok olmu-radnuk.
A szovjet Dünabnrgnál és Köveinél uj (ámudó alfikulaiokal vont össze "'' ' azzal a kottós céllal, bOgy a keleti arcvonal északi szakaszát összorop-pantsa ós a döntő' áttörést végrehajtsa. Mint Boriinbon megállapítják, a német hadvezetőség megtette a szükséges ellenintézkedéseket.
Fontos terepszakaszt foglaltak el a németek Carentantól délre ¦Caon körzetében nem volt ellenséges tevékenység
Az invázíós hadszintórrót a legutóbbi jolontéaek arról számolnak 1», hojjy a német védelmi orók"8t. Lo-161 ('•szaknyuiridm, a CoUantiu-fól-geU'ii heves harcokban teljek olbaritó a ikorekot értök ol a nagy aiuo-rikaí támadással szemben. ¦ 1 * A Vire én Töd folyók torkolatánál ellentámadással az amerikai tömegtámadást felfogták. tVcnlantól délre fontos terepszakaszt foglaltak el. A Tod egész mocearan lapálya ismét némot ollon-Irzés alatt Van. Ilymódon a szük-sfigos roboszállásókat ¦ kiőpíthottók és záró oltásokkal megakadályozlak, hogy az eUenseg,.a ttomét
vonalak - hátába keriühessen. Caon körzotólwn a brit gyalogéiig Blinden bizonnyal a kedden elszenvedett sulvos vorosóg kövotkoztébon toljoaon tétion maradt. A Baronbél Aire holységlw vozotó ul mentén erős olleneégea készenléti állásokat
figyeltok meg. Ezeknek az a rendeltetésük, hogy a német állások ollón rohamokat indítsanak. A
német tarack-ütegek eredményes támadást intéztek a készenléti állás ellen, aminek következtében a csapatok olyan veszteségeket szenvedtek, hogy tegnap nem tudtak kibontakozni. összefoglalóan meg follOt állapítani, hogy Montgomerynok a déli. irányban való áttérési terve két nap alatt teljoacn kudarcot vallott. Muntgu-mory 88 Si> gyalogos ÓS* páncélos hadosztályt és igon sok ogyóo csapatot votett' harcba több hadihajó tüzérségének és a légierő támogatásával, molyok
mind eredményteleneknek bizonyultak a német védelemmel szemben.
A Szajna-öbölben a német röpülök folytatták eredményen támadásukat Bombázták az Ürno folyó hídjait is.
Erősödik a német ellenállás az inváziós arcvonal gyújtópontjain
met állások ellen, melynek volt n célja, hogy az itteni
Az Interiuf jelenti: Az inváziós arcvonal egyes .szakaszain
szerdán délidáq.viszpnylq-.. ¦ » gas nyugatom troli, tekintettel aü előző napon cli szenvedett súlyos veszteségekre. A suiivt-Iöi szakaszon az amerikaiak széles arcvonalon folytatták támadásaikat. A várostól délnyugati, irányban erős tüzérségi tüzelést indítottak R né-
met erők lekötésével St: Gcor-gesnél kényszerítsék ki dél felé az előretörést Erős brit páncélos kötelékek, amikor a B.aycux-ből f'acnbc vezető útra érték, erős német ellenállásba ütköztek. Itt súlyos harcok fejlődtek ki, melyekről még nctol érkezeit jelentés. A Caennél Jelsoruko-
zott német csapatok erős brit hadmozdulatokba ütköztek, a kifejlődött kü'zdclmek sorai/ sikerült a nemlét 'vonalakat néhány kilométerre elQbbrc helyezni. A brittek itt súlyos veszteségeket
szenvedtek, a
nemei páncélosok visszaszereztek sok* helysétfef* és visszaállították az összeköi-tetést a német fftesapatok-kat.
Ugyanakkor a Vire torkolatótól nyugatra eső normandiai partvidéken a német vonalak keskenyebb szakaszra való vissMa voníísáVal megernsörlölt a njfi-mcl ellenéllás.
Kudarcot vallott a St. Lo irányában Indított angolszász támadás
' Kuthibeot vallolt a nagy amerikai támadás is, melyet Saint-I^o irányában inditoUakv Néhány kisebb helyi betörést a né* mclek elreteszelték és Tnef*.setav-misilettók.íA . iV i U;\,
¦ rendkívül nar/y veszteségek kőueikeztében az amerikaiak kénytelenek iroltak beszüntetni^ a harcot az er/ész vonalon.^ A Donve folyónál a német páncélosok két amerikai hadosztály! készenléti állasát szétverték, ezernél több foglyot ejtettek 'és
Normandiában a nagy csata rendkívül hevessé fokozódott. A nagy harcok Sainl-LótóM.északra és a Vire vidékén voltak. Mivel a
'fegyveres SS alakulatok td's'szafofflalták tfntertrill . hetyséffet, uz angolszászok, uj hadosztályokat- vetetlek harcba. Enter-villban .utcai harcokra került a sor, melyek az éjszakai érákig tartottak'. Délre a bríHck nagy átkaroló hadmüveletét olyan hatásosan vélték tüz alá, hogy a szárnyakon a brit kifejlődés ihlgy vcszleséfíckkel omloflősz-sze.
sok zsákmányt ejtettek köztük,
19 nehéz páncélost is, ( 63-at lőttek le az újból Münchent támadó repülőgépekből
Tegnap München körzetében némtet légvédelmi, erők eddig 31 négymotoros t*cpülőgóp lezuhanási helyét állapították meg. Több amerikai repülőgép megsérült, de .sikerült Spanyolország irányában tovább repül
lak bombákat és mücjm>lékeket, lakóházakat pusztítottak el. A' lakosság körében, veszteségek yoltnk.
'Az. Interiuf jelentése szerint a megszállt nyugati területek, á Bnjnr yidék és a Riviéra partja
niük. Az élniult két nnpi hóin- j fcle\lfy'éiídig 03 i-epülőgépet, húzóshoz hasúnlófln ismét i töbwnyíre uégyinotn^os bomb(i-MQnchen lakónogyodeiro dob- ' zót lőttek le.
3650 az USA júniusi repülögépvesztesége
harmad részben rcpülögópen-kint 10 főnyi legénység volt alkalmazva és ezek bombázóidé-pék voltak.
Az .Egyesült Államok légierejének főhadiszállásáról közlik, )iogy az Egyesült Államok június havi repülőgép vesztesége 3íiíí0 repülőgép, melyeken két-
Megtorlások Felsőolaszországban hat római fascista kivégzése'rftiatt
(MTI) A német íöhnd.iszállás jelenti : A megszállott olaszországi jelentések1 szerint Rómában a rendőrség löiucgesen fogja össze .(politikai okokból n polgárokat/fíat fiatul- fnseistát halálra Üdítek és agyon lőttek. A felsőolaszországi rádió figyel-nncztctte a rómaiakat, hogy
amennyiben ezeket a halálos ítéletekéi végrehajtják, megtorló intézkedéseket lépteinek éleUie és a kezeik között lévő túszok közül legalább annyit kivégeztetnek. Időközben Rómában.vó* re is hajtották a .politikai gry'Ílr kosságot, miért n rrlsöolaszor-száfn' hatóságok folyamatba tet-íélr a megtorló intézkedéseket.
Roosewelt hagy áldozatokra és nagy szenvedésekre készíti élő az amerikai közvéleményt '¦
Amsterdamból jolentik, hogy líoo-1 nok és nemzeteknek nagy áltloxato-sovolt fogadta Peru uj követét éa a- J kat kelt hozniuk és nagy; szenvedéso-
' '«I
hozzá intözott lx!Szé(Iélx)il hangsúlyozta, bogy a háború legfontosabb szakasza mörft knvntkozik. A nópok-
) nagy i kon koll keresztül -menniük --dotta' az amorikaí eln<)k-
ZALAI KÖZLÖNY
1944. július 13
A pécsi szózatok
nyomán országos visszhang ébredt viléz Imrédy Béla gazdasági miniszter szavaira. Akárhogy ítélje meg* a pártpolitika és a közvélemény a pécsi meg-: nyilatkozást, el kell ismernie, hogy a. mai idők hangja, a jövőm való ug&oxlaloxni, a párt swinpon tokon felülemelkedő magyar politikus őszintesége, jószándéka és nem utolíö Sorba ír kivételes bölcseségc tükrözik belőlük vissza. Az ember nem tudja, mit csodáljon inkább, a szónoki képességet, a gondolat és eszme gazdaságot, vagy azt a páratlan gyakorlati érzékel, amely a rögtönzött beszédek hatására lenyűgözi az embert. Hu ínég annyi hibája volna is Imrédy Bélának, akkor is el kellene ismerni kivételes szellemi képességeit, cmlieri nagyságát és egyéni ériékeit. A magyar közéletnek olyan kimagasló alakja, akit nem lehel pártszemüvegen ót vizsgálni és mérlegelni, hanem csupán egyetemes nemzeti szemlpontból értékelni. Imrédy Héla rjéesről baráti jobbot nyújtott minden párt felé, kérő szóval fordult mindenkihez, ne azt keressük, ami elválaszt, hanem Ami összehoz bennünket Az élet és halál kérdéséről vifn ¦szó. nem pártok, emberek, hanem az egész nemzet életéről •vagy haláláról. Ha nem talál-
Í'uk meg egymást, mindnyáj un-;nt elsodor a véres veszedelem. Halálosan komoly, nagy időkben hangzott el ez a figyelmeztetés, amelynek akarva, nem akarva el kell jutni minden magyar lelkiismeretéhez. Igaz, hogy vau ok elégedetlenségre, jogos panaszokra és követelésekre, de az is igaz, hogy soha nehezebb körülmények között nem volt u nemzet, mint napjainkban. Ezért kell kiemelni magunkat a napi élet apró-' cseprö, egyénileg nagynak látszó bajaiból és kellemetlenségeiből, hogy a nemzet érdekét lássuk és szolgóljuk az egyéni áldozat vállalásával Súlyos és nagyszámú feladat vár megoldásra. A magyar életbe uj szellem áradt be a kitárt ablakokon. Ennek az uj szellemnek időre van szüksége, hogv kiszorítsa azt az évszázados liberális szellemei, amely a pénz bálványának hódolt*- alig becsülte a munkát s az embert is n szerint értékelte, mennyiben szolgálja azokat az önző 'érdekeket, melyek egyesek anyagi, gazdasági jólétét, hatalmát jelentették. A magyar konzervatív hajlamú, nehezen és lassan illeszkedik be uj életszemléletébe. A múlthoz való kötöttsége, a régi világ gondolkpzásába -való be-. idegzodöttsége révén ugy látja, nem találta helyét pedig nem a mult tradícióinak megtagadásáról és nem is arról van szó, hogy elvessünk mindent ami az egyén és ' a ncmzel szempontjából ériékes és hasznos volt, ha nem éppen a magyar keresztény erkölcsi értékeket, amelyeket a belső ellenség szívós igyekezetieh meghamisítani igyekezett - kibányásszuk és uj életünkéi felékesítsük. Soha nem volt erre nagyobb szükség, mint ma, almikor a legfőbb törvény a háború törvénye és az
egyetlen lehetőség a kibontakozásra : a harc. Harc nem egymás ellen, hanem együtt az ellenség ellen, hogy kivivjuk azt
4 osépMsi üzemanyag és a kisgyűlés
Tegnap délelőtt tartotta juliuni ivniliw ülóaét Zala varniogyo kisgyü-lóse vitéz Iliuiyady László főjegyző olnökleto alatt.
A kisgyűlés Balatonfüred község egészségház létositósóvol ka]X>solatos határozatát visszautasította, mivel a felajánlott terület ogészsógház ópité-séro seinmifélo szempontból sem megfelelő.
Némotujíalu község biróválasztusát a kisgyűlés mogsotnmisítotto, mi-vol az nem a törvényes, ofőirt módon folyt lo. -
A kisgyűlés hozzájárult dr. Novai Imre nagykanizsai városj tanácsnok nyugdíjazásához.
Az cgyosa pontok letárgyalása után gróf Somasicb Antal a
benzin ellátás nál tapasztalható hajókat tette szóvá és kérte, hogy a rendelet holytelon ma* gyarazatuból eredő hiányokat szüntessék meg. l.'gyanesak szóvátotle, hogy Koinárváros lovente- és sport-
^)ályájának felállítása csak Ügy váÜk ohotóyó. ba a paimovolde területé-bőt huNív.ii loriot forniájáliait biztosítják a szükséges területet. Horváth Gergely a gój>olajhiányt
tetto szóvá, amely' szerűit a cséplőgépek egy része máris beszüntette a munkát. Kérte, hogy
intézkedjenek a hatóságok arról in, hogy a lóherén tartókat ne. kelljen fehzántani, mivel azok úgysem t&veszélyosok.
Rámutatott arra, hogy Zalaegerszegen szükséges lenne az üzleteknek
a jövőt, amely' a szociális és osztálytalan, erkölcsön és tisztességen felépülő uj magyar élet.
az Uzlet! záróra kérdése napirendjén
reggel 8 érakor való kinyitása, mivel a vidékiek a mostani rendszer miatt vásárlásaikat nem tudják a riadók miatt elvégezni.
Egy harmadik felszólaló azt tette szóvá', hogy a zsidó orvosok kikapcsolása miatt Türjo és Zalabér környékén 15 kilométeres körzotbon nincsen orvos. Kérte, hogy a fogolytáborban lóvő lengyel orvos, folytathasson idoiglonos gyakorlatot. Kifogásolta, hogy a- kincstári erdőgazdaságban most folyó crdőkitcrmeEésnél in.indon munkás kapott egy pár bakancsot, ugyanakkor a gazdaságok csak minden öt Otllbor után kaptuk egy pár bakancsot, ami súlyosan veszélyezteti a jövő évi munkáskérdést,
Vitéz llunyady László válaszában bejelentette, hogy \
, a főispán « mái napon a ben-, ,zin~ és gépold j-ügyben eljár az illetékes minisztériumban. A lóhorrel bevetett tarlók bontását nem kell elvégezni, az
Üzleti táróra megváltoztatását pedig tanulmány tárgyává teszi. , Bejelenti, hogy a cigányok Ügyébon. radikális megoldás készül. A lengve' orvos ügyében megteszik; a niogfekdó léjiésokot, ogyuttal átír a kisgyűlés nevébon az illetékéé hatósághoz, hogy az aratást idó alatt az erílöki-tennelés szüneteltessék, tt bakancs* ot látásban pedig az egyenlőséget érvényesítsék.
tízzel a kisgyűlés véget ért.
Letartóztatták a drávavásárhelyi leányt, aki a Drávába dobta gyermekét, utána ugrott, de kimentették
Megírtuk, hogy Szoldát Erzsébet muraközi leány elkeseredésében a Dráva folyóba, dobta egyhónapos csecsemőiét és azután maga is utitmi ugrott. Sikoltását azonban meghallotta az éppen arra cirkáló csendór-járór ós •bar a leány ellenkezett és nem akarta, hogv kimentsék, a csendőrök, kihúzták és visszaadták út az óletnok. A győrinek a folyóba veszett.
Szóidat ErzBóbetet hosxállitptták Nagykanizsára és átadták a királyi ügyészségnek.
l)r. Stur Dénes hír. törvényszéki
vizsgálóbíró maga eló vezettotte a szerencsétlen teremtést, aki szomorú kálváriáját elmondotta a vizsgálóbírónak, szereiméiül ogószon addig, inig szerette volna, hogy kis gyermekét buga növelje fel, do annak som volt módjában kérésének eleget.tenni és így elhatározta, hogy nemcsak gyermekivel végez, hanem önmagát is elpusztítja.
A vizsgálóbíró letartóztatásba helyezte Szóidat Erzsébetet, aki megnyugodott a vizsgálóbíró határozatában. •
Nyissák korábban az üzleteket t
Tüzelő őp világítás megtakarítása miatt elrendelték annak időjén az üzletek dólolótt í) órai nyitását. Azóta már régosrégen élotbo lépett a nyári időszámítás. Azóta már ido b tova az uj fűtési ós világítási gondok óhzÍ időszaka kopogtat az ido malawival. A* mi üzloteink azonban a rendelet erejénél fogva még mindig reggel (Mg zárva vannak. Nem kol-lomes rendszer ez sem kereakodŐ-nok, sem vásárlónak, de akkor, amikor takarékossági, tehát közvetett honvédelmi okok indokolták, mindenki szó nélkül bolonyugodott. Mit
takarít meg azonban mii a koreskodó' azzal, hogy reggel 9-ig sétál vagy az üzlctaitö olólt beszélget, amikor podíg száz dolga volna és lunikor száz dolga volna annak a vásárlónak is, akinek igv H fél délelőttje rámegy ami. hogy ií-óra ofÖtt nem tud Ixi-
vásárolni." Kz nem'takarékosság már,
hanem munkaidőnek év munkaerőnek- igen nagy fokú és országosan összeadva igen nagy mennyiségű pazarlása.
Most i>edig_, amikor n délelóttjoin-ket egyre-másra veszik el a többórás légiriadók, valóban minden ész-
Értesítem
az igen tisztelt vevfiközönséget, hogy üzletemet
sport- és Játékáruval
kibővítve. Deák-tőr 15. szám alá helyeztem át.
Kelemen Ferenc
. , . mOMikl olkk koroskűdö.
szerűség azt követeli," hogy ayisssft ki az üzleteket miaéí «lobb, fnéf t bókebeimét is korábban, bofy mir* a veszélyes idő következik, av, émW. rok már végezhossenek váuárbbflHií. kai.
Ugy halljuk, hogy a kanuaai piacon máris megindult valami nwcsi-lom, sokan az árusítók már 6 eraLtF kiülnek a piacra és sokan a háziasszonyok kosul a korai arákra tel. tök át píaci horasárbinaikat, tn&v\ oda van az egész délelőttjük An családjuk életrendjei ha (ami mostanában igen gyakori) piacén éri Óíc* a légi veszély, "Nagyon okon u a tortxie, atni ugyancsak érlelődik, hogy az iskolákban is korábban fajiak az előadásokat kezdeni & általában igyekeznek rugalmas lariroa-dokot csinálni, az Órákat a lázira-szély-mentos időkre csoporfcfSTtaai,
Ifa iskola, piac rá tudott már ét-redni arra, hogy a megszökött rend nem szent éa sérthetetlen, mert annál nagyobb hatalmasság: ' a korlati ólot_és annak ..nini veszélyei mást kövotebiek, akkor hatóságainknak nyugodt lélekkel, sőt a biztonságért felelős lolklisinorot köfoleMé-gével kell sorom]Hiba lépniük aa ill«-tékos érdekkó])visoletekkel egyetcni-bon. hogy a mai üzleti záróraréndV lobokét változtassák inog és tegyék lehetővé azok alkalmazását, a Talósá-gos helyzethez, a haiionlfl ftalottünk leskelődő légi vesződő lem hm.
Erdeke ez nemcsak a Tajrártók*-zönségnek, hanem a közrendnek én a gazdasági ólotnok ís. A köiáremd-nek- azért, meri U*ssék csak me*f-nézni azt a zűrzavart, ami kitör u utcákon mari csak arra a birre iu (ami sok esetben bizonyul valótlannak), hogy »lmllgat a rádió*, tígy-szerre kapkod, rohan miiulonki, csoda, hogy korókp&rok, koraik, tgj-inasnak' lokdösi'xlo ómmrek komo-lyobb bajokat még nom okostak. Viszont ha 9 órára a napi beviísiír-lások és a piac forgalmának zöme már lebonyolódott, akkor mireeljöi a délelőtti" szirénabugás ideje, jófs! kevesí'bb az ombor az utcán és jóml kisebb a .hazafelé rohanás sodr* -orojeV • ' ".*"
A gazdasági életre nézve pedig mindenképix'ii hátrányos minden párórás kenézer-szimetobs a boltokban, irötlákhan, müholyokltta, hát legalább adassék mód minden- / kinek arra, bog)' korábbi nyilassal (egyen valami napi forgalmuk az üzleteknek, A későn nyitott üaletek-bon .összezsúfolódik a forgalom és ogy-egy ilyenkor felüvöllö sziréna-jelre szinte leliototlon az üzletek gyors lezárása ugy, hogy mindönki élőbb fizessen és ugy távozzék. Igen sokan, ha nem is rossz szándékkal, do kény tel áinségból vagy az életösztön okozta' feledékenységből bizony csak rohannak kí az üzletből és egyik-másik üzlet, főleg hetivásáron napokon, nem kis veszteseget szenved emiatt is,
A városba vásárolni érkező vidékiek szempontjából ís felettébb kívánatos, hogy korún nyissanak az üzletek. Muraközből és más környék boti falvakból, bála Istennek, töine-goson érkeznek vásárlók a kanizsai üzlotoklK!, do egy légiriadóé délelőtt után mindnek uros kézzel kell visz-Bzamonnio a késői üzletnyitás kövut-koztében. Mennyi forgalom marad Így el ós mennyi hasznún, munkáid* vész kárba!
Minden érdek, a közé óff a magán-omboró ia azt kovoteh, hogy sürgős intézkedés történj ék-.az ázloti zitr-óráknak a légi veszélyhez való alkt'l- " mazása, vagyia a korábbi nyitás ér-dokóbon. Lcgyou inkább annyivaí hosszabb az üzletek obédídói sarva-larláaa, vagy iogyék korábbra as f*t* zárórát.
A maí élőt sok liokros gondja, baja mellett erre is koll jutnia gondnak, kell lenni lohotóeógm'k, mert ezt az intézkedést maga az éWt követeli.
Htptér. Július 13. CsUtOrtOk Röm. kat. Anaklét p. - Prolet-btns Jen6
1944. j\il*us 13
ŐriégTálláí!
ii.
„A polgármester sem felette, sem alatta nem áll a város közönségének, hanem a nagyközönségért -a város polgárai között él T — mondta búcsúzóul az eltávozott, volt polgármester-helyettesünk, a mostani szatmári polgármester, aki szatmári beiktatásán ezzel a jelmondattal köszöntötte a városának polgárságát is.
Újból leírtuk ezt a mondatot, mert nemcsak Szatmárnémeti szabad királyi városban történt Őrségváltás, hanem Nagykanizsán Is, abban a városban, ahol élünk s igy érthető-leg bennünket a legjobban érdekel.
Sflt, a kanizsai Őrségváltás jelentőségében talán nagyobb horderejű országos viszonylatban is más városokban történt változásoknál, mert ezt a nagy válságot Izzó közhangulat előzte meg s igy az emberek -érdeklődése is jobban nyilvánul meg vele szemben, — másrészt az uj vezetők és elsősorban az uj polgármesterrel szemben lépnek fel nagyobb igények.
A polgármester a tisztviselőknek adott utasításaiban egészen uj szellemet honosított meg. olyan szellemet, mely után állandóan vágyakozott a város polgársága és nem kételkedünk abban, hogy amit etéren elmondott s e lap hasábjain részletesen Ismertettek, — meg is valósítja maradék nélkül.
Ezt a szellemet magával hozta az uj polgármester s ez szerencsésen fedi Nagykanizsa, város polgárságának puritán szellemét, magyaros érzületét, a tisztviselők iránt mindenkor megnyilvánult, fokozatos megbecsülését és a kölcsönös szeretetnek kívánalmát.
Nem hozhatta azonban magával az uj polgármester ennek: a városnak ügyeit, gondjait, céljait, törekvéseit és nem ismerheti fájdalmainkat sem.
Éppen ezért etéren helyzete majdnem áttekinthetetlen, legalább is hosszú időt rablóan nehéz és éppen ezért nem céltalan c lap hasábjain néhány cikk keretében foglalkozni a város problémáival s igy hosszas .tanácskozások helyett, rendelkezésére bocsájtani az uj polgármesternek mindazt, amit e város közönsége megvalósítani óhajt-
Ezt a célt szolgálják e cikkek.
Cikkeink kizárólag várospolitikai kérdésekkel foglalkoznak és pedig olyanokkal, melyek már nagyrészt foglalkoztatták a város bizottságalt, közgyűlését és a nagyközönséget.
A tárgyalandó várospolitikai kérdések közül elsősorban azt a közgyűlési kívánságot kell leszögeznünk, mely szerint, a vonatkozó törvény értelmében, ezután a múlt gyakorlatával szemben a következő évi költségvetést legkésőbb a kora ősszel tárgyalni kívánjuk. Igen fontos és elháríthatatlan okok kellenek ahhoz, hogy a múltban szerzett tapasztalatok miatt a közgyűlés elkésve, vagy éppen a költségvetési év alatt tárgyalhassa a költségetést.
Természetesen a mult gyakorlata nemcsak a törvényt sértette, hanem teljesen lehetetlenné tette az áttogó munkát, a közgyűlési kivánságok teljesítését, vagy tervek megvalósitá-a sáf, hiszen azt kellő időben meg sem kérdezték.
Többször kifejezést adott a közgyűlés annak a kívánságának, hogy a város sorsát maga kívánja elsősorban kezében tartani azokban a kérdésekben, melyek a törvény értelmében hatáskörébe tartoznak. Ez
pedig csak ugy lehetséges, ha a költségvetés Összeállítása során a közgyűlés érvényesítheti célkitűzéseit és akaratát. Ez Önkormányzati életűnk lényege, tehát elsősorban ehhez kell ragaszkodnunk, s reméljük etéren megszűnnek az edelgl súrlódások.
Nagyon megnyugtató lesz ránk az a körülmény, ha tudomást szerezhetünk arról, hogy az 1945. évi költségvetés előkészítési munkálatai megindulnak.
Hasonló súlyt kívánunk a jövőben helyezni á zárszámadások kellő időben való tárgyalására, hiszen tudjuk tapasztalatból, hogy annak tárgyalása során, igen sok tapasztalatot gyűjthet az azzal foglalkozó a következő évi költségvetéshez.
Ennek is azonban a közgyűlés elé kell kerülnie a költségvetési évet követő hónapokban, még pedig ugy, hogy a költségvetést az megelőzze-Nem lehetséges, tíogy a városvezetés nélkülözze ezeket a szerezhető
tapasztalatokat, csak azért, mert a zárszámadás keltő Idsben tárgyalás alá nem kerül.
' A mai városvezetésre hárul az a feladat, hogy az elmúlt évek még le nem tárgyalt zárszámadásait beterjessze és képviselje a közgyűlés előtt. Tekintettel arra, hogy azok a körülmények, amelyek annak idején indokolták a zárszámadások visszaküldését és napirendről való levételét, a közgyűlés intézkedései folytán egyrészt kellő biztosíték szerzése miatt, másrészt a kellő számítások elvégzése és a város igényei-. nek érvényesítése révén megszűntek, — a város vezetősége ezeket a zárszámadásokat sürgősen letárgyalhatja és az első bizalom megnyilvánulásaként azt a közgyűlés minden bizonnyal ol is fogadja. Ez egyébként alkalmas volna a város polgármesterének és á közgyűlés-,
Inek arra, hogy a jövőre vonatkozó kérdéseket megbeszélje, megvitassa. Dr. Jiotkt Károly
h i re k
— (A Magyar Vöröskereszt)
orflnftLoe elnöke dr. Tholwaj Zaig-mond lu^kanizaai IcTentae^jjwüInti elnököt, vitéz Kiló Ferenc \gta0átA, Mozikor Marika éa Klappvr Hrarik* rÖrőakoroszteíi tanfolyamrczctólaot ér domea nuinkaesáfruk elianwr&Aüi & VörÖfl Kereszt díszjelvényé*'! Vüa-tette ki. . %
— (Esküvő)
Varga Margit és tiörlei l^joa július 15-ón, ázom haton délutú* 6 órakor tartják esküvőjüket a ruifrr-kanissái szxtntforoncrendi plébánia-teinplom ben.
— (Gyászmise)
Dr. Tholway Zsigmond ny. hivatali igazgató, Kolozsvár nzűlótke, a június másodiki kolozHvári torror-bombázáa kolozsvári áldozataiért július tő-ón, szombaton délelőtt 9 órakor gyászistonliszteletet mondat a nagykanizsai foroncoa nlóbájiin.-templomhan. Kéri a Nagykanizsáa élű erdélyiokot, valamint a velük lótokl>on ögyüttórző és együtt gyászoló magvar közönséget, nogy szíveskedjenek oxori az iuiHf|jt'dve* rekviemen mogjolonní es elküldeni imáikat az Ég lírához kincses Kolozsvár hősi halottaiórt.
— (A Turul Szövetség)
ín'i:-. tál)orába in megkezdődtök a tagfelvételek Nagykanizsán. Jelent kőzni lehet középiskolai végzetteég-gól Arany Ilonánál a Mojiotwtfy-irodában es Péter fcvikénél a Ne'p-takarókban. A Turul Szabadopjfotom közoli megnyitására való tok intettel a vezórség kóri az összes turulintá-kat, hogy » körlevélben kibocsátott fölhívásnak sürgősön tegyenek oto-got. Dr. Horváth József, a Turul Szövőtftég vezér©.
— (Dologházból dologházba)
I Johnná Kortme koiecsonyi Írtkost a nagykanizsai törvényszék különböző lopások miatt szigorított dologházba utalta. Később feltételesen szabadlábra holyoztók ós tartózkodás, helyéül Korecaoityt jelöltök ki. l>o-in ina Foronc azonban rendszeres jc-lonlkozési kötelezet tefrgének nem fett eleget, bűnein engedély núlkúl elhagyta a közséyot éa ismételten lopásókat kövotott ol. A javíthatatlan ombort a csendőrök elfogták 6« be-szál li tolták a nagykanizsai királyi ügyészaégro. A törvényszék hüm* -nek mondta ki Dontinát és minél visszautalta a szigorított doíoffhásbh, amelvnek legkisebb 'tartatna öt wtr tondp."
— (Fejberugta a lova)
Györgyük f-ajos lotonyei lakos fát szállított az erdőből, oközhen lova ugy fojborugta, hogy a nagykanizsai mttntők beszállították a közkórháaba,
— (Egy födé! alatt)
Gyallay Dpmokos olbeszéleaoi mwl jólétitek mop-az Uj Idők kiadásában. Harmincnál több olboszólós. Egyik órdokesobb, lüktetőbb, oloro-nobb, mint u moaik. Dua változatossága témának és Iiaiurnak. A köny-ÓVoa óh nioHolyoa törtenetek minden HwimplÓjO él, A havasulji Gergő a Küküllők hidjánál, ü vőn Marci, a juhpásztor, akit a falu apifija-nagyju kikísér u tomotŐbo, Györké Mihály öreg gazda, aki smind csuk 1110*1-tyogva. csöndeson orogél« hazafelé. Csudajátó Kólómon, aki gyémántos »bi<skot« hagy a háborúban eltűnt, d«» csodálatosan hazakerülő fiám. mind-mind (devonon lépnek elő s könyv lapjairól. VihighálioruH ömlőkéit, gyermekkorának derűn és aao-moru oseinúnwit-izos, zamatos erdélyi nyelven mondja ol a finom-tellu olls-szóló. Olyan ez u gazdiig elIxj.szélőgM'ijteniény, mint ogy friss, .mezei virágcsokor, amely Krdély drága földjéről hoz illato* üzenetet.
Segítséget kérnek a bombakárosultak!
Adjon, aki még nem adott földönfutóvá tett magyar testvéreinknek I
A 35-ik ezrest kezdte meg a Zalai Közlöny gyűjtése ;i nagy-knnizsni és vUl^ki mugfyursáfí Áldozatos, ningynr érzéséből boiulmkúnistill iostvérelnk iiicíí-scgitÓRÓro. Az összegekéi 11 gyűjtés rendjén eddig 9 részletben juttattuk el !1 bőlfifíyminlsztő-riiim illetékes számlájára.
Akiket eddig megkíméli az isteni Gontlviselés a hálMiru Icg-l)(>rzalmasal)b esajiiVsálól. az oltlioiilalanságtól,. a földönfutó sorstól. nkik illeg ú hábonu öt ötlik évében is saját ágyunkban alszunk, saját nszlnlunknál költjük «'1 clMulűiiket, .vncso-ránknt, akik méfí nem .tud-
juk, mi az, lmlolt kedvesünket keresni üszkös törmelékek alatt, — mi, akik mindeddig a. *:ors kegyeltjei vagyunk, gondoljunk azokra, nkik mindezt már átélték és élik.
Adjon, aki nem adott még ti kUnunbáz4)tlak felsefíólyezésére. Minden adományt nyugtázunk.
Bddlpl (tytijtAflörtk 83,832.d8 P
N. V. 2.- P
Nagykanizsai tiltftiiAzt
kézmaveaek 50.— p
Florek Kndrénft 10.— P
¦iMzolto Teat (Kacorlak) 20.— P Dr. Szakács Sándor ' 100.— P
Levente-ÜanepÖlyíKerecaeny) 60.— P KovAra. Farano 30, P
Kalisz-leányoktKereoseny) ITO.- P
Osezeaen- 34.224 58 P
SPORTÉLET
Atlétikai kerületi egyesületi bajnokság 111. fordulója Nagykanizsán
A MASZ megbízása bő I az NVTIÍ rendezi mejí vasiírnaii délelőtt 10 órai kezdettel 11 Zririyi-sporl telepen a kerületi allélikai .ejrycsületA bajnokság III. fordulóját.
Az NVTK lelkes kis atléta gárdája. iniután részt veti !1 Kerületi EB I. - II. fordulóján, — a Ili. fordulón itthon versenyez n kerület legjobb atlétáival. A imilt év óta a bevonulásokkal ós több elköltözésből, valamint elhelyezkedésből történi kiválással'az NVTE atléta csapntn erősen megritkult. A szakosztály .ifjúságiak beszervezésével igyekezett felfrissíteni és megerősíteni a megritkult atléta csapatot. Ez részben sikerüli is a vezetőségnek', azonban természetesen az újból megszervezett fiatal gárda nem tudta azokat a teljesítményeket nyújtani, inni elegendő lett volna a kerület legjobb atlétáival szemben a tavalyi helyezést megtartani. Igy a mult évben biztosított II1. helyezés helyett, jelenleg csak a IV. helyet tudta magának'biztosítani a kerületben.
A délnyugati kerületben a bajaink és a KTSE atlétái jöttek fel erösebben, mert mindkét fordulón nagy létszámmal vetlek részt és mindkőt egyesület-
nek minőségileg és elsőrendű atlétái vannak.
A versenyen részt vesznek n ZMNTE nt'lélái is, nkik ebben nz évben kapcsolódtak bele az atléta életl>e.
Nagy Mezőny Ígérkezik és erős verseny várható, mert a bajaink tartani akarják az elsőséget, niág a KTSE !>e ukarja hozni Unja mögötti 5 pont liőt-rányát. hogy igy az első helyet vívja kí magának. De a szekszárdi atléták is erősen készülnek, inert .mindössze csak 7 ponttal vannak a KTSE atlétái mögött. Az NVTE pedig ki akarja jiasználni az itthoni előnyöket és. nagyobb arányú pontszerzést remél elérni. A délnyugati kerület bajnokságának állása a ÍIT. forduló előtt a következő :
1. BLE 71 pont
2. Kaposvári Turul fi(i pont
3. Szekszárdi LE őfl pont
4. NVTE 19 pont 5.^Szigetvári LE fi pont 8. ZMOTE ő pont Kornéljuk, hogy a két hazai
egyesület minden erőit bevetve szép sikereket fog elérni,
//. L.
1944. juhws Ki
- (Hová c«ap a villám?)
A legújabb nérnoé statianikhi ki-waUiátuik ttzorint Ö villámok kilone-iti^xlr&na InaiiíB ós MguuituB közéit (;«#p 1«. Vtlliuuoklüül U*gwizda-?i&S: hV«i«i> fty,esős, viharos jimnia. A saabad földukivn luliwnisjioi' nV^rvyi
vriiaiii lo. mint a' rArwoknali
A krttüsiféle fafajtak, vuitfón " koi:«4**k.a tíiiajuím. jótq.1 y*a * tudomány foglalkoKt •**>*< á kérd&wra, a német k<
«bV mát' w/\ i iiii'-1jI11. hogy a töl-Kjat. I uh fát ón füttyöt ki'iiílni koll viharon időben a legfeljebb u biikk-íu »ln4t axabad moimlékot kon vilii. A tuduMiiVnyiv* statisztika villámvo-fi.Ai ti/.eiu|xmtiál>OÍ három rso|xirt-, iia onziju v fiihivt. Lofft^bbct HKOJl-vaa a villúim:sai>áötól a nyárfa, a
Imgifé, a szilfai a Tíizfíi éa olt oJíAö-f«, kisebb mértékbon !1 hárs, ux alma, a «*mwzny<t, a dió és n szolid-¦ BHVtoim>ffi ,logkovi':sblH: uy, úgorfn, wll^osaaniiVo & » bükk. Toniiésao-Mhoii - helyi kíii iilinényok is h.ifri-rattDak. \A. á talajvíz kozolKÓgt) slb, Attilában ajánlatos viluirban tnindon fút kerülni. A talajfajták sem egyformán visr!Íkiilt(,'k a villámlással
h/omliun. t^bpvoaobh villám a ino-k-zos talajba üt, u márgh*0 kétazem-«10 ein-'ti a veszélyt, »/. agyag hél-sínroaeró, a homok kilönroixwéro, (MNK)
Mi van a hivatalos lapban?
A IIudajRwti Közlöny szerdai. 155, vráma mnduletol közű!
a visszacsatolt felvidéki közszol-fAtali idkalmnzottnk, nyugdíjasok, ¦r.vrgyuk, árvák állami»lgárHi'igúniik is;a*oTiWini a határidő iiiojiho^aftb-¦itásáról,
rüzoltú tömlők olőéjlitánáről 6s forral máról,,
a tóeplés zavartalanságig nnk biss-to^itasúröl,
a« egyetemi vjzsgadijuk ujabb megállapításáról.
Nincs elég óvóhely a V. /. elől menehűlá angol lakosság stanzára
;NTI) Anglia egyes vidékéül nöinot megtorló botabnk által •kozolt túzíikct észleltek ős a mokotlnál erősebb légvédelmi ágytuást hallottak.
A brit hírügynökség közlése SDciiut Angltiibiin rünas elég óTő'',<dy és !1 .repülőbombák Mis lilásai elől 11 lakosság kény-felei uz úgynevezett Amíerson-ó\'óhelyokcn élni. ICzek a kertekben* ásott és hullámba doggal befedett óvóárkok.
London és Dél-Anglia kiüri-lésél fokozoll ütemben folytatják A Daily Mail megállapilá-sn szerint eddig 521.000 gyermeket távolítottak cl .Londonból és a gyermekek elutaztatása igen vontatottan halad.
„Franciaország nem kivethet más politikát...'
YichylHMi tegnan minisztertanács volt, melyről a következő hivatalos jelentést adlak ki :
A minisztert anáeson Lavali miniszterelnök ligyejniezletctt arra. hogy melyek az alapelvei, ninxdyek a kormány tevékenységét meghatározták. ['pniicínor szág nem követhet más |x>íiti kát, mini nrnil a koiímtinyfö ez év június (ián megjelöli.
Vége a kolumbiai forradalomnak
Az Inlorhtf jelenti : Kolumbiában elfojtották a lomulal-luuit, miuílenütl Centi és nyugn lom van. Lope/. elnök újból át vette hivatalai.
Augusztus Mól véglegesen sza
(MTI) Az autó-forgalom végleges szabályozásáról ma rendelet jelent meg, mely augusztus 1-tó'l kezdve véglegesen szabályozza n gépkticsi forgalmat. A rendelet megszünteti az E és az C jelzéseket és olyan jelzések alkalmazását rendeli cl, melyekből a felmentés célját is meglehet állapüani. Pl. rórvos*, »hn-diüzom*. A gépkocsik részére megállajutott üzemanyag kon-
balyozzak a gópkisosi-forgalmat
HntféhSl a kereskedelmi hiiuisz' téruun allapitja meg nz egyes minisztériimink .sz^m/ira. ame-lyek a koutingens szerint enge-(iólyezik forgalotnba a gépko-csikat. A rendelet haiigsulyoz-z:i, hog.v a kereskedelmi minisz-térium a jóvóben is szigoruaii ellenónztctni fogja a gépkocsi-forgalmat es anmtk kényelmi célokrti vaio haszuiUal.-it
«2
8)910 órakor
és V25 ig W.
Nagykanizsa megyét rároa pcljtármosterétől.
16.653/19«.
Légoltalmi parancsnok. Lígollalml késztlltsÍK< gvskoilal.
Hirdetmény.
Közhírbe tetzeni, hogy folyó hó 1(5 an, vasámnp délelőtt IS urakor légoltiilrru riadó kcazültsiigl gyakorlalol isrlok. Minden halísáci léüoltslml BzolRálatra be-oszlott: ervos, larlAs szolgálatos, ápolónő, egészsegUgyl |áiór, ItUIdono, tdzoltó, mun-kánosztagbn keosztotl, műszaki rajba bc-osztalt eayén, levente, tartozik lenliueg-jelelt illőben ponlosan meg|elcnnl beosztási helyén. <Vár»ház( légó kazponi. — I. llklzponl: j»TI Mm** — I). alkóz-aont: Arany JánosutCa 12. BZ. — III. ab kiV/finnl: Ki-k;ini^.i, Templam-tírl iskola, — Tűzoltólaktanya, — Ipsraslsnonc iskola.)
Mentőállomások: 1 Várostlázn, OTI. Arany János-u. 12. sz., Teinploiirlérí Isvola, TUzollólaktanys. gimnázium, Szt. Plóiiáq-térl óvoda, Pelófi-utcal Iskels, Cbcngsry-ul 63. sz es a MAORT lakótelep).
Azoknak a leventéknek és munkásosz-
Isabclíeknek \s be kell vonulni, akiknek a bevonulása csak esetleges h>*n]baláms-dáB ulán kltelezÓ. EllenMn nani kell bevonulni a várasházt Légó Igyelcles szolgálatra be«82(«ttak kSzOl szaknak, akiknek a szolgálata nem arra az Időre esik. Ezek a kbrelkeiAk: tiszti Sgyeletes, telefon, rádió ügyeletes éa álland* küldla*. (A riadó küldöncök bevonalnak.) Meg kell jelennlfjk beosztási helyeiken az ftsz-Bies tflzolló, menlökocBiknak és a klz-llszlatágl koculkiiak, a fefltr jármivckhei szükséges kozliszlaságl kocsisoknak I*-valkkaf Mindenki tartozik a bevonulási helyén az illető szakbeesztás szerint csopoilba gyülekezni és addig a szalgi-lall helyén maradni, amíg a légoltalmi parancsnok a siemlét bo nem te|ez(e és a lávazásra az engedélyi meg nem ad(a. Aki megjelenéii kölelc/etlfiecének r\tm tesz eleget, az az 193». II. t.-c. IS4. $ha ütkOzo vétséget követ cl. Nagykanizsa, 1944. július 8.
5.4i ^Légoltalmi paranosnok.
A GŐZFÜRDŐ nyitva van reggel 7 órától ooto 6 óréig. (Hétfő, nzorda, péntek délután éa koddon ogeaa oap nőknek.) Telefon: 660,
„. VÁROSI MOZGÓ Csaiőríóktót-
13—16-ig vasárnapig
Csak 16 éven felülieknek /
Az olasz filmgyártds remeke
MA ESTE SEMMI UJSÁO
UFA vtlághtradó. Részletek napjaink aktuális eseményeiből.
Előadások kezdete: ?4, ?6 és ?8 órakor.
NIROSAN
•i*6i i«r»; v&w1 ¦'' aht itt n»
Permetezőszer a széiőtnoly irtására
Hercgtslen ! V>l+on (1 kn. jm 1. vízben) oldatban. Arxénmantes ! Beszerzisl hely: Teulsch drogéria, Nagykanizsa.
Mdom a mélyen tisztelt üzletfeleim szíves tudomására, hogy alkalmazottaim szabadságolása miatt e hó 23-tól 30-ig terjedő időben gyártelepemen munkaszünetet tartok és Fö-ut 14. sz. alatti üzletem Is zárva lesz. fl gyáiban csupán Irodainspekoiót tartunk és a kereskedelmi áruk kiszolgáltatása fog folyni.
TA*y{l!K.páLCSíCS.
UiiNsr-illinianii bek p^er,es|tedéséb&n
•In-, Vud-áe patkóvas-, továbbá í«eer'
aiiiv^nyok iwmiűmím ti ií^úél
»»*•» «á»i«i«, gépazij, caopáujHém én «oIi;iu _o«a,i»«iy ijlényléaA^ eliti^é^brri. 1 ' ;!':''
80 fillér
a tálai Közlöny Zseb-menetrendje.
Az tulóbusz-menetrenrlekel is tartalmazza.
Már kapható a kiadóhivatalban, Fö-ut 5.
Értesítem a n. é. közönségei, h«g>
......„ f-ajíl.......,
fcserígéry-ut 21. sz. alatt az udvarban '
megnyitom és kérem nagybecsű pártfogasát.
Tisztelettel ,i,s Káhfátí Gáborné.
Hirdetmény.
2 a la karos község úrbéri birtokossága 1944. augusztus hó 5-én a
kocsm át
haszonbérbe kiadja.
Bővebb felvilágosítás áz elnöknél kapható.
f\ három legtöbbet igérö közül a birtokosság annak adja, akinek akarja. UK
APRÓHIRDETÉSEK
| ÁLLÁS J
ilnywaltiati éráia Is, bármilyen szim-ssakl muakát keresek. Clm a kUdAbsrt.
Két ftmttakáanftt és egy kerékpársnl ludo kllutat felveti•« Vajgyár. ÖH
eáphlnsinskal 'aionnall bclénétre felveszek. Leiidval Miklós kéztmanka. rövid-áru Üzlete, hliizó vállalat Slnger vsrráxép képviselete Nagykanizsa, Pó-ut 14. 2271
| , ADÁS-VÉTEL |
bstiiutt, hullatl almát éi bsrackot mladrn mennyfséjíet veszek Hóbor Sándor, Szemére utcs 23, és a vároil gyllmölci-csniTiagoIoban. 2355
egvamoba hutor, itihásszekiényck, lámpák eladók Cicngeiy-ut m.'b. (öld-szint. 220t
IrAfiaztalt, Írógépet, Iróg^pasitilt, Ihonet székeket, kis pénzszekrényt és Jég-szekrényl veszek. Cím a kiadéklvalal-ban. 2270
\ Mindennapi levelexésbAI öflizegytljtöll ilfimagbrélyagat bélyeggyQJtéti céiokia metitzurawelí. BnrbaiitS, ZY,il Közlöny ucrhtaatösíge, naponta délután 0—7 óti Arizott. i'« a iUrd.-íó-i mindto érvényes.
| LAKÁS Ü/i.lCriiia.YbSt'Xi |
RaklArhatyl«óa azonnal kiadó — Migyar-ulci 9. 226Ö
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NSPILAf Klridja: „Közgazdasági R. T, Narjyksauaj Felelős kiadó: Zalai Károly Nyomatott a „Külgazdasági ti. T. NagykanliM" nyomd ájibaa Nagykanizsán Nyomdáárl Talál: IkW tanb
996789
84» évf., 157. sz. Nagykanizsa. 1944. )ullus 14. pónlek Ára 16 fillér.
ALAI KÖZLŐ
POLITIKAI NAPILAP
BMirkcBr.tőüdB ?8 kiadóhivatal : K6-ut i>. szaru fcerkwKtoscKl «íw kinüúhlvaiali toleton 78. kl Megjelenik minden hétköznap délután.
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
raőHzotcsI Ara: egy hónapra * pongo 30 fillér,
negyedévre 12 pengő 40 flllír. tí(rycflHzani: hötkWsnap'ölllU « iembftten 30 ML
4a délelőtt bombatámadás volt Budapest ós környéke ellen
Angliának a török garanoia-követelésekkel és az általános ellenszenvvel is meg kell küzdenie az Ankarában tlz napja tartó katonai tárgyalósok során
Göbbela birodalmi miniszter a !)a; ltoich oímfl lapban megállapítja, hon Nemotorsséfij éa szönitoégosoí-nek háboríts céljai közolobh állanak azokhoz a renionyokhos, molyokot az egész világ fűz a békéhez, mint »» oUenséa célkitűzései. Valamennyi nép a habom után nyugalmat és iiogkünnyobh ülést, mélyreható szociális javulást ós biztositott ólotot vár. Yiég pedig npm másoknak az élete árun. hanom sarat erejükből. >!i soha nem akartunk mást, mint éppen ozt ós a L.'ilíiu ii ötödik övébon u uáboru befetezésótÓI is est várjuk.
rajtunk áll, akkor ezekért a colokat háború nélkül is olérnottÜk vol-
na én népünk száméra, inog is valósítottuk volna, ha ellenségeink a háborúval ozt meg nem akadályozták
.'ulna A i hogv habar i
eódnó.
inisztor rámutatott oikkében, n ilyen lonno a világ, ha a az ollonség győzelmével vóg-A bolsevizmus a legrövidebb idő alatt egész Európát a legszörnyűbb pokollá változtatná. A zűrzavar nemcsak a Némotbirodnlmat, hanom Európát, sót az tjgész világot pusztulásba döntené. Ez ollón az allajwt ollón nem találtimk más utat, mint a háborút mogismótolni, A nómot ügy az egész müveit világ ügye.
Ma délelőtt bombázták Budapestet és környékét
tfent hivatalon éfiesütés pzeritU a ma délelőtti légiriadó nemcsak 'Mre-puléx voU Magyarország légiterén, hanem isméi ellenséges bomltá-zák támadását élte át a magyar fóváros, valamint annak kórnyéke. Amint 03 Nagykanizsán is megdUapiihfiló volt a légi harcok zajából, az eJlen-séjén bombája kötelékekel ét ktsérÓ vadászokat saját és szövetséges lég-sikáritás kemény tüze. fogadta és nagyrészüket azét i* zavarta. A budapesti és környéki károkról, iialam int a lelőtt ellenséges repiitögÁpeJt számáról jelentések még hiányoznak.
A Caen-vldéki betörési terület egy részét a németek visszafoglalták
Isxemyu pergőtüxben Indult meg sz angolszász támadás az Orne átjáróiért
támadó ellenséggel. Az elhárításnak
(NTI) Szárazföldi és haditengo-rÓH»*i ütegek uzÖmyü i»rgétüzébon az angolszászok ujabb tamadáarto (adulta* Gaen nyugati részén, hogy ¦tatalmukba körítsek SS Omo átjáróit. Ar. olső támadás páncélos ókei-»ok aikerült előretörni és néhány fontos ponton a német állásokba •otörni. Közvetlenül OaontÓI északra ás nyugatra egyes német ollonálláai fészkek legendás bátorsággal még Mindig; harcolnak az újra és újra
sikerült az angolszászok olórolörését idoiglonesen feltartóztatni. Közbon ellenséges páncélos kiitolókek ujabb kísérletet tettek arra, hogy áttörjék a nómot állásokat é« az (Irne folyón átkoljonok. A megindult német ol-lontámadás, moly még mindig tart, némi eredménnyel járt, amonnyibon sikjorült az elvoszilett térülőt ogy ró-szét visszavonni és néhány páncélost elpusztítani.
900szállítóhajó a Szajna-ébÜlben a német ütegek tüze alatt áll
gyclhették meg. A teher- és a szállÜtó hajók továbbra is a nyílt tengeren rakják át rakó-1 mányaikat kisebb szállító csó-I na kokra ,mert a partokat "nem
(UTI) Az Interinf jelentése szerint a Szajna-Öbölben növekedett a hadihajók számla. Szerdán nem kevesebb, mint 900 szálUtó hajót számollak össze. A. szállító hajók biztosító kötelékei szintén igen erősek. Megfigyeltek ezen a tengerrészen 1 csatahajót és :i cirkálót "is. A német parii ütegek a rossz látási viszonyok ellenére is erős tűz alá vették a hajókat, de'tü-ztlé-süknek eredményét nem fi-
merik megközelíteni. A súlyos veszteségek árán megszerzett Cherbourg kikötőjét hosszu időn keresztül nem használhatják, mert az aknák rombolásai következtében a kikötőt jó darab ideig nem lesz módjukban kiépíteni és használhatóvá tenni.
Tlz napja angol —török katonai taháoskozások vannak Ankarában
Törökország biztosítékokat követel
kat a kérdéseket, melyeket a kairói értekezleten annak idején nem sikerült elintézni. A kato-
Stook holmi jelentés szerint Ankarában megkezdődtek az angolkórok katonai tanácskozások, a brit kövei és Törökor-8i:ág politikai vezetői között. A aw^eszelósek feladata nyilvánvalóan az, hogy elintézze azo-
nai megbeszélésekről, melyek mintegy tiz napja tartanak, tií-íékoztatták az Egyesült Államokat. Törökország a tárgyalá-
sok folyamán biztosítékot követel. Elsősorban, liogV'garantálják a török területek sérthetetlenségét 6s másodszor a'megígért, de nem teljesített fegyver- száHit<\soknak pontosan le-
gyenek a szövetségesek eleget. A kairói értekezleten a tárgyalások, mint ismei-elesek, azért maradtak félbe, mert Törökország szerint a fegyver szállítmány ok elmaradtak és Törökország nem érezte magát elég erősnek, hogy belépjen a hábornba. Most ázi angoloknak a tárgyalások folyamán le kell küzdeniük azokat a nehézségeket, amelyek nz ellenük irányuló általános ellenszenvben megnyilvánulnak. (MTI)
Churchill nem ad több csapatot az Invázlós harctérre Atlee h. miniszterelnök nem válaszolt a magtorié fegyver ügyében
A világ a bondon elleni támadásról beszel állapítja meg a Tat r.imü svájci lap.
Egy amerikai ujságiró beszámol londoni bonyomásairól és azt irja, hogy a romok eltakarítása nagy erőket köt le és a légvédelmi készült ség az angol liadsoregnek tetemes hányadát szögezi délangliai területekhez.
Churchill legutóbbi bosxéWbol világosan kíőrezKotö, hogy további csapatokat nem hajlandó nz invázió c/>ljairarí'ndatkoj'.'éíire . bocsájtani.. ..-
Atloo holyettes miniszterelnököt tegnap megkérdezték az alsóházban a német .megtorló fegyver elleni küzdelem állásáról. Atloo őrnagy válasza az volt. hogv jolonlng semmit seni mondhat.
Ma éjiel fa...
Berlinből jelentik a brit hírszolgálat alapján : A maya vir-radó éjszaka a német V. 1. bombáival elárasztotta Dél-Angija területeit. A bombázások kámkaí okoztak.
Vilna német helyőrsége átvágta magát az ellenséges zárógyürün
A keleti nyári offenzíva leg-
közelebbi célja Brest-Lítovsk, Duvno, Kóvrio. Utóbbitol délkeletre az elhárító harcok sikerre vezettek, amennyiben német kötelékek elszakadó mozdulatok keretében ujabb állásokba vo-vnltak vissza. Tegnap a déli órákban teljes erővel megindult a támadás Dünaburg ellen és égyro hevesebbé váltak a harcok. A német erőket o fő harci állásokba vonták vissza, ahol a csapatok kihasználták a te-
rep által nyújtott előnyöket és a támadásokat több helyen visz-sza verlek. Majd ellentámadásban az ellenségnek súlyos veszteségeket okoztak és foglyokon kívül jelentős mennyiségű fegyvert ós hadianyagot zsákmányoltak. Vilna német helyőrsége a város valamennyi .számottevő be rendezésének teljes elpusztítása után és valamennyi harci eszközével és felszerelésével együtt ótközrlöfle magát n né met csapatok zöméhez.
Nagyon heves harcok lángoltak fel a Trasimeno-tó északi vidékén
visszavetették őket
Az olaszországi arcvonal súlypontja a nyugati szakaszon, a Frasimeno-tótÓl északra volt. Az adriai szakaszon az előző napi súlyos veszteségek következtében a lengyel zsoldosok nemi tudták támadásukat folytatni. A Tirréui-lengcr mentén amerikai páncélos kötelékek megkísérelték mjegnyitani a Lívornoba vezető utat. A német páncélos grá azonban
hatosok
támadással
A Trasime-no-tótól északra nagyon heves harci tevékenységre került sor. Ennek folyamán a német állásokat körülbelül egy kilométerre) hátrább tolták. Az erős csapat és hadianyagszállilás azt mulatja, hogy az angolszász főparancsnokság reméli, nogy itt sikerül döntő áttörést elérnie, amivel a löbbí arcvonal szakaszon hiába kísérletezett.
Megoldhatatlan problémák Özönét vetette fel a V. 1. Londonban
(N'IMI A német szárnyasbombák tegnap folytatták London és Dél-Anglia bombázását. Anglia sajtójából is megállapítható, hogy a V. 1. szüntelen támadásai miatt az ajigoi kormány belső problémái nagyon megszaporodtak. A lapok állandóan a kiürítés, ki bombázó ttak olholyo-zése, eltávolított gyermekek gondozása, romeltakar ítás, helyroállitás problémáival foglalkoznak, Hzinto le-
küzdhetetlen ellátási cü szállítási kérdések niorülnek fel nap-nap után. Az épülőt- ós anyag-karok lényegesen nagyobbak, mint rendes bombázásnál, mert a V. 1. légnyomása maga is sok házat dönt rozba, Sokezer a fedél nélkül maradtak szárak. A bajokat fokozza a kedvezőtlen időjárás. Igen nagy a hiány munkaerőben, ami még jobban 'megnehezíti a hatóságok helyzetét.
ZALAI KOZUONY
1944. július 14
Vöröskereszt-kitüntetések
Szép ünnepség volt tegnap
este Nagykanizsán, u Hunyadi-utcai Vitézi Székházban. Akkor ült Össze 11 Vöröskereszt nagykanizsai választmonyának intézőbizottsága vitéz. Béhizik Lajos' kir. kormánv/őtanáesos, a nagykanizsai választmány eh^a-kének elnöklete .alatt, hogy' át-/l .nyújtsa a lelkes és fárnímátoLn ián vöröskeresztes mimkásságu-kérl a kitüntetetteknek az el is-nierö díszoklevelet és díszjelvény L A Vöröskereszt választmányán és intézőbizottsági tagjain kivül ott volt Hentzik Fc-renené. járásbirösági elnök neje. az ápolónői sziikosztály vezetője. Lankás Vilma, ft- Keresztény Nőegylet ÜgyV. elnöke, Dénes" Jenő állampénztárt ny. főtanácsos. Balogh Lajos piarista gtmn Igazgató, dr. Molnár Antal leánygimnáziumi igazgató. Kisfaludy József postahivatali Igazgató, Dobrovits Miién volt os/gv. képviselő. Rcisch Béla, az Első Magyar helyi főnöke, -vitéz Filé Ferenc igazgató, div fPholway Zsigmond -nyűg pös> tahivatáli igazgató. Vitéz Bent-zik Lajos ClnŐK bcszédéberintél-tatla azt a nemes, nagy munkát, amit a Vöröskereszt-kifejt Elismeréssel szólt a helyi munkatársak önzetlen tevékenységéről a' nagy cél .szolgálaiában, majd hálával adózol! a kitűnő ¦munkatársaknak, akiknek tevékenységét l|letékes helyen-is elismerték és kitüntették. Ejtek : vitéz Fi ló Ferenc* igazgató, a tanfolyamok lelkes rendezője, Klapner Erzsébet és Muzikár Marika tanfolyam vezetők és dr. Tholway Zsigmond lovcnte-i'gvesülelí elnök, akiknek az ülés résztvevölnek-telkes éljenzése közben átnyújtotta a díszjelvény! és díszoklevelet. ¦ Dr. Tholway Zsigmond a kitüntetettek nevében megköszönte az elismerést, amely még jobban fogja fokozni szolgálatkészségüket és ügyszeretetüket a magyar Vöröskereszt érdekéhen.
.Előléptetések a rendőrségen
" A nagykanizsai mndöikapilúnysá-¦gón előléptek: .Popovits István segédhivatali díjnok kezelővé, Itali Pál, Németh Ferenc. Mogyós József rendőrtiszthoivotteSOK %?t. tisztho-lyottosokké, Gyöngy Eereric főtörzsőrmester tiszthelyettessé, Ihunza Sándor, Kőhalmi Krnö, Lócsi Jó-zsof, Halász 4. József és Kovács 18. István rendőrök őrmesterekké, ltondórökké véglegesítették Molnár :í. Gyula, Csaháy György, Pap 1. András, Végh 1. István, Itábavölgvi Pál, RáhavÖlgYi Lajos, fiorsingor János, Itóvész Traro, Dobos 8. József, Karácsonyi János, Varga 16. János, .Nagy 9. Lajos, Szíjj Vilmos, Oiesz ¦Ferenc, Póté Gvida, Zsoldos Lajos, Varga 17. Józsof, Borbély 1. Ferenc, Kápolnás Mihály, Krisztián Antal, Nomcs Gergclv, Szabő 3. Károly, Somogyi 1. 'JózsoC Szili Kálmán, baranyai Károly, Szálai 1. Sándor, Nómotn 4. Károly, Varga , .18. József. Németh 2. István. Lon-/ gvol 'András, Kíbs % István, Olasz József. Kovács 16. József és Osz János próbarondórökot, olőléptok Horváth <">. Sándor, Pászka líácz Lajos, Horváth 12. huro, Pótorváry Gvörgy, Horváth 1-rttyörgy, Némoth 20. .Tozsof és lindrödy György próba rendőrök.
Naptár. Julius hő 14. Péntek. Rom..kat. Bonaventura, - Protestáns Eflrp.
Vasárnap délután avatlak fel Balalonberényben Nagykanizsa város gyermeküdülőjét
_ Az a mustármag, ami annak ido jón u /.alai Közlöny szorkosztőrtégé-ból indult ki, termékeny talajra talált és gyümölcsöt torníotl. A Zalai Közlöny mozgalma u harctéren küzdő nagvkanízsaí ;bonvédok rászorult iryermekoinok nyári üdültetóséro, \öröss Michaola szociális missziós nővér fáradozása és a hivatalos város támogatása moíftoromtotte Balaton-boiénylH'ii Nagykanizsa város gyér-moküdültetÓ telepét. Az olsőgver- 1 inok-csoi)ort már künn nyaranva- | sárnap délután fi órakor lesz az üdülő-telep ünnopélws folszontoléso. A hivatalos város részéről kimennek
Balatonborénybe vitéz dr. Simonfay Lajos ixíjgárinestor, dr. Pottyondy József tanácsnok, Véesov Barna műszaki tanácsnok, dr. ílaba Józáof városi aljegyző, a szooiális ügyosz-íály vózotojo, a Szociájis AlíssziÓ részéről Mandukits Colesztin főnöknő. A szontclést Vajay Józsof esperes-plébános végzi, majd a polgármester mond avató Iwszédot és átveszi az üdülő-tolóját Nagykanizsa város közönsége számára.
A nagykanizsai magyarság áldozatkészsége és nomea szivo tetto lehetövö a nagykanizsai városi gvor-moknyaraltató felállítását.
i varazsdl fogházból megszökött, magyar terflleteo fejszével leitölte a határőr!
Három évi fegyházat kapott a partizángyanus szökevény
Poljanecz József horvátországi, bartolovecí lakos, 23 éves földműves, valamilyen bűncselekmény gyanúja miatt a várasd! horvát törvényszék fogházába került. Onnan a többi foglyokkal öt is kirendelték az erdőbe faírtásl ipunkára. Poljanecz egy alkalommal kijátszotta Őreinek éberségét, fejszével a kezében megszökött és.napokig bujdosott, inig sikerült a magyar határon átjutnia. A íejszés embert a magyar határon észrevette Kovács János határőr és megállásra szóllilolta fel. Az ismeretlen futásnak eredt, dr a magyar határőr emherségból nem akarta fegyverét használni, hanem utána eredi. Mikor már egész közel volt hozzá, az Idegen visszatérdtill, a fejszével felütötte a határőr fegyverét, majd több hatalmas ütést mért a magyar határvadász tejére, hogy az vérében Összeesett. Egy másik határvadász- a másik oldalról látta a jelenetet, kerülővel a. fejszés lámadó elé futott és éppen akkor érlc utói, amikot az a falu első házába
akart meneklilnl a kerítésen át. Előállította az Őrsre, a súlyosan sebesült Kovács határvadászt pedig kötözésre küldte, majd kocsit kerítettek és beszállították a kórházba. A vizsgálat megállapította, hogy a magyar határvadász sérülése rend-kivtll komoly voll, ugy hogy még ma sem gyógyult ki teljesen súlyos sérüléséből.
Szándékos emberölés bílnlcttéhek kísérlete, hatósági közeg elleni erőszak és liltotl határátlépés vádjával került a partfzárigyanus I oljanecz József a nagykanizsai törvényszék dr. Almássy-lanácsa elé. A tagba-szakadl horvát szökevény tagadott, de a tanuk alátámasztották a vádat. A lörvénvszck Poljanecz Józsefet bűnösnek mondta ki a három rendbeli bűncselekményben és e/ért összbllntetéstll három évi fegyházzal és öl t'vl jogfbszlással sújtotta. Az itélct jogerős. A büntetés kitöltése után a magyar határvadász merénylője közigazgatási elbánás alá kerül. . - . , v ,.
Életveszélyes a lezuhant repülőgépek közelibe menni
Egyenként robbanlak fel a töltények a gógánfal határban lezuhant bombázó égése közben
Zalaegerszeg, július 15 A szövetséges német, valamint a magyar légierők találata következtében Gógánfa község halárában egy ellenséges négymotoros Libcralor bombázógép le-zuhanl. A gép pontosan az ukk-gógául'ai vasútállomások közti pályatestre esett, a 0-os szánni őrház és az ukk gögáhfai közút közvetlen szomszédságában. Megállapítás szerint a gépből nem ugrott kí senki, így vnlószi-
nü. hogy a liennülök valnniény-.nvien bennégtek. A felrobbant gép égése következtében ' állandóan robbanó töltények miatt nem leheléit a közelbe jutni". A gép a vasúti pályatestben nem okozott kárt, azonban a mellette elhúzódó távbeszélő és UWiró huzalokat megrongálta. A sümegi járásban lezuhant ellenséges gépek száma ezzel már háromra emelkedett. .
Fehér helyett meszeljük szürkére a falvak házait
Nem ís kell, hogy az ember holdvilágos éjsznkán repülőgépről győződjék meg arról, Jiogy' mennyire elárulja a magyar lakolt helyeket a suk fehérre meszelt íul. Az élénk piros tető és a hófehérre meszelt Ti\) nappal is messziről fölhívja az ellenséges repülök figyelmét arra, nogy olt lakolt hely van s a lakott helyen elpusztításra érdemes értékek.
Ezt a veszedelmet sók^elycn már felismerték s a házak" és tanyák falát zöldre, szürkéskékre, Vagy hamuszürkére lueszeitek. Az át Testes nem kerül nagy költségbe, különösen, ha visszaemlékezünk nagyanyáink módszerérc, akik a fal alját
kékesszürke festékkel húzták el, ezt a lestéket pedig maguk gyártolták abból a szalmáníimuból, ami kenyérsütés után a keiuen-cébfil kikerült.
Sürgősen ajánljuk mindenkinek figyelmébe ezt az olcsó és kilfmöep bevall festést módozatot, annál is inkább, meri az alkonyi szürkére festett házak a magasból épp oly kevéssé fc-dezhelő fel, mint a német hadsereg közismert füstszűrkc lőszerszállító tehergépkocsijai.
A GOZFDKDO nyitva van reggel 7 órától osto 6 óráig. (Hétfó, szorda, péntek délután éa kodden égess nap nóknok.) Telefon: 660.
A V. 1. mérlege
Berlin, július 14 Berlinben már előre szármdtak azzal, hogy az angol kormány, mely először is megkísérelte az első nemet megtorlás! fegyvert, a V. i..et a lehetőségig bagatelizálni, ameny-nylben a sokfajta német jelentest röviden blöfnek nevezte el, végül is kénytelen lesz komolyabban nyilatkozni, ami már meg ls történt. Ka közben még mindig fennáll bizo-nyos ellentét a németországi és angol ábrázolás között, amennyiben egyik részről legszívesebben lemosnák róla a nagyobb katonai jelentőséget, mig a másik részről jelentékeny hatást tulajdonítanak neki, ugy ez berlini vélemrny szerint természetes dolog, mellyel nem érdemes sokat foglalko/ni. Hiszen nem kételkedik senki sem abban, hogy ennek a fegyvernek használatával idővel ugyls teljes mértékben fog kiderülni az Igazság annak hatásáról és jelentőségéről.
Egy hónapi használat után máris ¦olyan tények sorozata áll elóttOnk, amelyek megengednek egy méltatást. Először is kiderült, hogy az angol-amerikai légi háború óta a német propaganda által állandóan Ígérgetett bosszúállás és megtorlás nem csak mese és' szemfényvesztés akart lenni, mint azt az angolok hitték. Sokkal inkább rendkivtll komoly ' realitássá vált London és a délangol városok 1 számára június 15 óta. Hatása alatt most a szkeptikus Ír hajlandó lesz komolyan venni a mérvadó német helyekről hangoztatott Ígéretet, amely á továbbiakban sok különböző távolharc! eszköz használatát helyezte kilátásba Anglia ellen. Az általában jól értesült körökben azt is rebesgetik, hogy az uj fegyverek, melyek rjtég következni fognak, sokkal na- . gyobb'1 hatásúak (esznek, mint a 'négy hét óta éjjel-nappal harcba vetett rakéta-hombi. Ha Angliában morális megrökönyödéssel beszelnek ezentúl a német barbárságról, ugy német részről ilyen megfigyeléssel szemben semmi megértést nem fognak tanusitani. Meg szabad állapítani, hogy a német lakosság Híreimé, különösen a bombázott városokban, a várakozás hosszú ideje alatt az angol-amerikai megtorlásra, nagyon kemény próbára volt téve. Sokan már kezdtek kételkedni Németországban, hogy tényleg igaz lesz-e a megtorlás! fegyver meséje. Ezért a délangol területek és városok állandó lövetésének hirét nagy lelkesedéssel és megelégedéssel fogadta áz egész ' német birodalom. Ha ehhez egy kétségkívül nem lebecsülendő katonai hatás is jár, ugy megtorlás! jellege, azok után, amik az. utolsó másfél évben történtek a légi háborúban a német lakosságr gal, kéznél fekszik. Emlékeztetünk csak arra. hogy kevéssel ezelőtt a birodalmi sajtófőnök, dr. Dietricli egy nyilatkozatában arra utalt, hogy ezek titán német részről kettős morált és emberséget nem fognak tanusitani a légi és egyéb háborúban.
Az uj német fegyver stratégiai jelentőségéről még nem lehet végleges Ítéletet alkotni. Itt még egy olyan fejlődés kezdetén állunk, melynek hálása főleg hosszú időtartamában áll. Az tény, hogy az invázió lefolyását a francia Normandiában a V. 1. harcbavetésével nem sikerült megzavarni. Ezt kétségen kívül nem Is várták német részről, mivel kezdettől fogva egy közvetett hatást vártak csak, amelv annál jobban fog megerősödni, ml;
1944. julhis 14
ZAUAI KÖZLÖNY
nél tovább tart. De már most sok katonai következmény lépett fel,, német vélemény szerint, amennyiben aí állandóan folyó lOvetés által június 15 óta az angol-amerikai Invá-ilós front fontos katonai célpontjai szenvedő, féllé váltak. Még fonto-labb ai a tény, német vélemény szerint, hogy a német rakétubombák áltat 'az angol légi fegyvernem nagy része le van kötve. Harcbavetése óta az. angol hadiparancsnokság kényszerítve érezte magát, hogy lényegesen megerősítse a vadászgépek számát Dél-Anglia felett és kisebb mértékben bombázhasson csak Európa többi részében a V. 1. harcbavetése miatt. Ma már biztos, hogy nagy angol és amerikai légierőket vonnak el emiatt az ínváziós frontról Is.
Az uj német harcieszköz sikerét mégis egészen tárgyilagosan Ítélik meg Berlinben. A lapok tudósításaikban minden olyan momentumot kihagytak, amelyek a lakosságot túlzó elképzelésekhez vezethették volna. Katonai és erkölcsi hatásáról, mint ahogyan Churchill is- be vallotta beszédében, nem áll fenn semnii kétség. Németország olyan utón felelt az angol-amerikai szörnyű légi háborúra, mely megmutatja az .angoloknak, hogy semmilyen eszköz sem állhat rendelkezésükre, amivel ez ellett védekezhetnének és hogy ezáltal ók maguk Is szenvedő féllé vállnak a háborúban. Olyan ¦leckét állítanak fel ezzel nekik, melyben kevéssel ezelőtt még nem is hittek hatalmassá vált légi erejük biztosnak vélt árnyékában.
mozi
Ma este semmi újság
Huudokiim-szerü H.rni romín iaeén-i'ii'ilt, a Kuniéi iás hölgy síitől 'ár-iiyúkii"drámaisága ők az alánt film-nzinjntazás könnyöt) naturalizmusa ogyosül óbbon a film-drámában fis avatja tust kinvagástÓ értékű művészi élménnyé irodalmi ós BzinmÜvószoli síkon egyaránt. A Kloiíre* dii mai nehéz levogöjénok füllodtségél, nini-Iwii a film tárgya születik őh ki-iKiinlik, a nioiítisztulás viharos folyamata kisopri az érzelmosségélKm íh őrön vnlószorüséggol liatő förtőnot-ból. l/inyul a J)ó nrofundjs móly-ségbibo, óz orkölcsl halottak szórnom birodalmába, mogm utálja annak szá-nandó alakjait, azoknak vergődését a bűn' visszahívó orajo ós ;v tiüsta élőt hivó szava között. A buknil nők itínnodőkhelyt'n lejátszódó történőt nem tóved éjiy pillanatra som alantas kíváncsiságokat kiszolgáló vágá-nynkra, hunom végit: annak n uondo-lattmk jogyél>oi\ pörgeti az önkéntes »javiíóintózö*t« Vdékes belső ólotót,
' hogy hogyan küzVl a jő a'rosszal, a vér ;i női hivatás magasrendű vit-
, gyávái, u társadalom n társádnlmon-kivühség sárgafoltjával, a könnyelműség a tiszta 'asszonyiság niog-liecsülósóvol, a shuaarcu sátánok a
> gyűrött, cinizmusba menekült om-bori jósi'iggar'és liocsülotOHBéggol. Az torkölcsi értolomlxm íh jószun-dúku film az olasz fihnlorniés egyik legszebb művészi értékű alkotása is wívhen.
3000 zsidót oltottak bs Zalában tífusz ellen
Három zsidó orvos maradt á vármegyében
'//ihcffcrxzen, július 15 Zala vőrnictíye lisztiföorvo-sánuk a kisgyűlés elé terjesztett
1'elöntése szerint a vármegye io/.egfszscgúgyi Állapota általában az előbbi' hónapénál jobb volt. 224 egyént és 51 lakást tctvellenitcllek. Hasibngymáz ellen ;tl7:t személyt, köztük 3000 zsidói oltottak bc.
A vAnnegye orvosi íclyzeto
18.101 kg. oukrot ntalt Zala anyáinak ói
A nép- Ős családvédelem terén jelentós szociális intézkedés a zöld keresztes cuko rutai vény ok bevezetése. Ennek a juttatásnak az n célja, hogy 0 terhes és szoptatós anyák, valamint n gyermekek 12 éves korig bezáróan cukorhoz jussanak. A cukrot a belügyminiszter utalja ki
ugyanazon jelentós szerint katasztrofális, mivel 20 körorvos, 2 községi, l városi orvos katonai szolgálatot teljesít. A pótlásra a vármegyei tisztiorvos eljárt o kormánybiztosnál, aki az igényelt 10 orvos helyett 8 orvosi ki is utalt, köztük%z itt-maradt íízuli.i zsidó orvost. Kz-zcl a helyzet némileg enyhült.
kl a bellgymluiszter i gyermekeinek
és a vármegyei tíszliföorvos ellenőrzése mellett a zöldkcres/.les szervek juttatják el utalvánnyal az arra rászorulóknak'.
A belügyminiszter július 1-tŐJ december 3l-ig terjedő időre, tehát az 194-1. óv második felérc 18.100 kg, cukrot juttatott Zala inegye részére.
A bombatámadások áldozatainak háromnegyed réww Aletben maradna, ha... v
A búzánkban eddig lezajlott légitámadások tapasztalatai azt mutáljál;, hógv az áldozatok-tőniogo azokból adótlik, akik a légiriadó ollmng-zú«ii után n.'in veszik Igényin az. ővéholvft. liussz, mérnök Áltál félőt nem vizsgált óvóbolyon tartózkodtak, vagy inúi' későn határozták^! magukat uz óvóholy igény nevetőiére.
Az áldozatoknak &ű százalékú a kíváncsiakból körül ki. Azokból, akik vagy legénykedésből, vagy uzért maradnak az,utcán, kertekben, ablakok-bun, h(jgy júl értesültek, hifszorzők Ic.iíven.'k.
.Másik 25 százaléka azokból kerül 'ki. akik kapuk alá és olyan helyokra menekülnek, melyek véduhnot' nem nyújtanak, vagy akik fej vesz tetten szaladgálnak.
További 25 százaléka olyanokból adódik, akik a bombasujtott házlwn, vagy nzzrd szomszédos őnfiiotökbóri tartózkodtak és. nom vetlek igénybe az óvóhelyet.
Végül 20 százaléka telitalálat kö-vetkiv.ték'ii lúdt inog, Ksiítlog kellő-log alá riöm lámaaztott, tehát mérnök állul felül nom vizsgált pincc-ővóliolveken tarlóükodUik. Utóbbi osotekIxin u ház ouiladókn törte át az ÓvólfOly födenifit és temette tie uz pmböivikot. ,
Kontiokből láijiik, bogv nz éldozatdft 70 xzázalvka mey-mentlietS lenne, ha az emberek fc'/.tfrlmezeltek-tMit&nck és ttem lennének kimnfohtk. könnyelműek,
tinneni. nz óvöliolyon töltenék n veszélyes idót. Un jól kiéjiitett, vagy megerősített óvóhelyről gondoskodnánk óh meglévő óvóhelyünket ópi-tészméruökkol fölülvizsgál tuti iánk.
A tolitatábitokat figyeleml»v6vo u /cntemlitolt 25 Hzázalékos vonztoség lecaökkonthetó lonno 10 uzázalókra, esetleg Ö százalékra, vagy még kövesebbre, ha mindonütt jó óvóhelyek állnának rendetkezéaro.
Knnok logmarkánsabb bisionyitőku egyik !ívártelo|ííínk 'bombázásának oaoto, tiliol többszáz alkalmazott közül intn'dö8Bze 38 ember msztotto életét. líblHil 18 ombor telitalálat
áldozata kitt. -1 ombor azért vesztette élőiét, .mert nom az ővőholyen, hanem annak olótorébon tartózkodott. Végül 10 ombor súlyos sérülé-sííi kŐ-v(!tk 'zlóliou utólag á kórházbnn halt ínég. .Vőgeredménvlxm a,gyárlolo-jietí alkahmizottnk 2 és fél százaléka OBOtl áldozatul, holott több mint 1UOO bomba órto a 'telepet ésJtör-nyékét. .
Az óvóhelyek kiválóali voltuk, uz omborek pedig fogyóiniozettók, oiuiok volt köszönhető, hog>* a niilyes támadás ellenére it logmihimáliaabb vesz-loség állt elő;
Kzzel özemben sz egvik városunkat ért támadás alkalmával töhbszáz einlier vesztotie ólcítét azért, mórt az óvóhelyek gyöngék voltuk. Kzokot az omlndékok temették 1».
A vesztesíjgek nagA-sága, illetve annak növekedő százaléka tonnészo-toson más egyéb körülményoktól is függ. A stirün In^pitett teffíletek'.*n különösön földszintes házak obo-tébön — több tolitalálattal és ház-beomlussal kell számolni. Ilyen helysőgekl)en a lakosság városlioz nem kötött tagjainak ritkításával falum való kitelepítésével lőhet sogi-foni. lOumli a veszteségek számát a lógitámadá«nk gyukori megifíiiiétlő-dese ugyanazon terüloton, inert uz alapjában "megrentlilctt htlzak ellenálló kéiwsségo állandóan csökkon. Í5z osetbún kiüritősről koll lieszét-nünk. Hasonlóan nagyobb veszteségek állanak elé, hn az'ellonség áh-d használt ojtŐ-lőszor hatása ronilHilás ós gyújtás kÖvotkoztéboH, oltói- a tondes roinbolóliombáktól, pl. 1800 és S600 kg-os aknaliombtÚc és fosz-foroa jgyujVóbpmbák alkalmazása otíb-forps gj'iijtőbombák alkalmazása ese-fólien. Tímolkodhofik a vosztóségok száma telitalálat oaotón ott, ahol kevés óvóholy van és őzökben tömo-gok vannak os8zezBufolva,Btb.,Btb. A eéde/tiiet minden viszonyok között a föld tdatt kelt keresnünk, mert a térszint felett máe a léij ¦nyomás maga in elegendő" ah~ hop, hogy az ott tartózkodó tii-dóre/ledénsel azonnal meghaljon.'
Ml jobb: a földszintes ház pincéje vagy a kerti árok-óvóhely?
1 * Vidéki- viszonylatban, ahol fölog
földszintes és ógyomoíotos házak vannak, sok'szó ősik arról, hogy mi jobb: n. földszintes ház pinceóvó-íiolve, avagy a kortbon épített árokóvóhely? : , Telitalálat esotólton íolioson muid-egy, liogy az a ház- óvóholyé", avagy, oz' árokóvóholyóh ér bonnünkol. Alindkél osetbon Iwomlással koll hzh-
molni.
Védettség ázom pontjából azonlmn feltétlenül a pinceóvóhely nyujt jobb és 4óbb védelmet, ha az jól ki vaneyitve. vagy meg mn ero*iti>e.
Elsősorban ropesahatás, gynj tó-bomba, lógnyomiis es aknahatiis ollón jobban véd, mint a fedett árok-
óvóhely. Egészségi szempontból padig öBsz^HasonhUiatatlanul iobb, mint az árokóvóhely, moly nedve*, nyirkos, esetleg vizes. Ezekben át-fazásokkal számolni koll.
Akinek viszont gyenge, könnyen beomló, rossz. pbjcoóvóiielyD van, annak lielyeaebb fedett árokóvóhelyét kófiziteni, azt azután nemcsak jól befedni, de az árok alját és oldalát dcszkaanyaggál, vagy rosszőfonat-tal bólemi kell, hogy a föld nedre*-riégét testünk át no vegye.
Hogy ogy esetleges hazbeomiáa idkalmával az óvóholyon betomette-ket gyorsan ki lehessen montoni, célszerű a vészkijárat helyét a házon és az vftesten (köriubeJHt az úttest közepéig) nyittat megjelölni.
Kohérre moszolt házon piros, vagy sötét, sötétszinü házon fehér festékkel.
A teljesen nyitott árokóvóhely ro-ozodolnioh hogy a légnyomás a bont-tartózkodókat" -¦ ha az nom elég mély és a hontlévók nom húzódnak jól lo — kiveti az árokból. l>o m-szélyes azért is, mert szertehulló ro|>oszek és gyujtóliasábok borepttl-hotnek a nyitott-árokóvóhelyre.
A'rrfí, mező, vízmosás, széles patakok modro stb. védolcniro oiyáltalán nem nlkafma-sak, Ezoknél többet ér vafamuly ház padlójára végigfoküdní, vagy hiuj hi-]»n, veszély eaotőn, ogy gödörbe, száraz árokba lofoküdm, ug>' 'hogy a fej se tegyen kint. ' "
Vasúti utazás alkalmával, ha.az t'itasoknt kiazállit-ják a vasitttS(0CBÍkból, a sintót távol szót koll Hzélcdni. Velősök barázdáit kell kíkorosni, fadarabbal gyorsan gödröt ásni és ha á gépok kozoled-uok, azokba "befeküdni. Ezok vóg-veszélvlxjn igénylwvotl védekezési
múlok.
i1 elegeknek
i\ ninceóvóbelyon fokvőhnlyet koll előkészíteni, litiulö esotélKín jó! taknrva le kt^ll vinni. Súlyos botegei, akit szállítani nem lelvot, a szobában ágyb.uii koll hagyni,, mort a loszállitássai esetlog többet árthatunk, mintha font őrizzük. Ilyen oaotbon az orvosi véloméliM dönt.
Kentiekel szivloljUk meg; ébtün-kut ne koíikíiztassuk, liánéin riadókor
menjünk óvóholyro
TOltSEOK KÁROLY
Igazságügyi kinevezések
A Kornuuiyzó Ur dr. Longyol Károly nagykanizsai kir. ügyészségi olnöKnok az itélóbírák és ügvéazDk részére megállapított III. nzolóai csoport jollogét -adományozta (ami iiióítósáaofl mmniol jár).'
Dr. Nádasy József, dr. Noh László és dr. Haláaz László nagykanizsai bírósági aljogvzőkot birósi'igi jegyzőkké, dr. Pólya Károly jogirya-kőrnok bírósági aljogyzóvé lél»ti olő.
ITj. dr. Wobor Klek nagykajiizsni lakosi a jiéesi tábla területére joggyakornokká novozték-.ki.
Sólyom Kálmán uágytojurizHai' törvényszéki fogházfo(ügvolót a VIII. •fizotési osztályba léptotték olŐ.
Hanzsalita Jézsoiné lotony rásbirósági kozolónőt irotío tisztté, Pataky Ovörgyi niur^'kaníztjái bírósági dijnokot kezelővé, ' Kbváea János kosztholyi jártisbiróságí altisztet szakullisztló és Szumosváry Lujif. mervkanizsai fogházőrt í. oszt. altisztté léptették oló.
Mi van a hivatalos lapban?
A Budapesti Közlöny csütörtöki, 156. szórna a következő rendeleteket közli:'.
a, személygépjárművek forgalmának korlátozásáról,
a velőniagvizsgálati dijak meg-állapUásáról;
Ijefozési fiikor kiutalásáról.
zalai közlöny'
1044. húm& i j
125.000 ímmte kap Titanln-tApszeri
Csipkebogyóból és szintetikus uton gyártanak vitamint a leventéknek
szövetkezete fog közroMiükodni.
A Levente Hirkó:pant jelenti: 1 magyar ifj i izséj[éne k le^fiibö ón? az Országon líjnságí HftWr-.mígügyi Bizottság, a legki vá-
lólli tudósok levonulásával nagyjo Isnléeégü szakidéul tartott uzyjimág vitaminullátásáról. Az üléson \ineg-j#ltait vité/. líéldy Alajos vozórWro-doH, ás*, ifjúság honvédelmi növelésé-mJí ós a testne velősnek országos to-aetöjo is, aki dr. MiHian Bála orvos veoérörnagj elnöki megnyitója után honguuIyozU, hogy óp testű és ón Islkü, edzett, orós ifjúságra ran szült aájfünk ós ha ozt ol akarjuk őr ni •L egészségvédelemre, tápftílkv-záw és vilominelfálásra igen nagy gondot kel! fordítani, A torontointŐJsmáay a maga egyedül-?ilu.ni hatalmas szorvozotovel loho-tovó teszi u legpontosabb megfigyeléseket, mindenüvé ol juttat ja a szüksége* tápanyagokat, do ugyanekkor az esetleg nehezebbon hozzáférhető, da ae országban inogtál ál liató nyersanyagokat is egybe tudja gyűjteni és Tibaininkészitésro rendelkezésre Iw-caátani.
Az OIESB fótit kára jolentést tett a vitamin-helyzet jnlonlogi állásáról. Az értekezlet megállapította, hogy a leventéi fjuságnak
a ¦aépfápUUkozás egyoldalúsága és hiányossága miatt feltétlenül szüksége van vitaminra. Az érek óta folyó propaganda ellenére a néptáulaikozáa még mindig nem változott inog lényegesen ón hiányzanak Ixilóle a vítamintarlal-rau óteUik. tízért van szükség vitamin adagolására, do ugyanokkor M/tiLüé;.; ran a néptáplálkozás megjavítására is, hogy mesterséges vitamin helyett a mindennapi ennivalóban kapja um:; mindenki a számára szükséges vitaminokat. Az általános tapasztalatok mellett a jövőben küjöli kiserlotobot és vizsgálatokat is fognak végezni a vitaminhiány fokának megállapítására.
A levontok közölt különösön a téli, tavaszi időszakban osztótonk ki ^ múltban vitamint.
Kél hónapon keresztül a feg-lubban rászoruló 125.000 leventét balták tl a szükséges C vita-¦lihinal. Kísérleteznek a 11 és az-A vitaminnal is.
\ dobozokba csomagolt levente vi-laniintápszort sikerült népszerűvé sémii az ifjúság előtt s az izloles ntaminport szívesen elfogadják éfl .•l is fogyasztják. Még cólsnorübb lenne fútt útolokbu feldolgozni a vi-tanűnokat és levontofoglalkoztatáe. után
'HH-tyy ebédel kiosztani'és ebben adni vitamint. Kunok a tervnek azonban sok bolyén el nom háritlialé akadályai vannak, mert niucsonok meg hozzá a szükséges nyersanyagok.
Kw'-it a jövőben is szintotikus «ton, illetőleg inegfelolő nyersanyagokból, például
osipkebogyólfól kivont vitamint foguak tápszernek feldolgozni. Az tlä-kiesxttwi kisérleteket íb meg-k«záik.
A TÍlainiukészitéshoz szükséges ayersanyagok élÓterOintésébon, ösz-BütHOfűjtét»ebon a leventék gazdasági
80 fillér
a Zalai Közlöny Zsebmenetrendje.
Az autóbusz-menetrendeket is tartalmazza.
Már kapható a kiadóhivatal-bgn, FŐ-ut 5.
vitamin-gyárát* silenek,
amely félkészre feldolgozza a gyűjtött nyorsanyagot éfl teljtw el kész i-tésro tovább adja. Ennek a levente vitamin-gyárnak a gyüitőtolopéno szállítják majd a lövelltek a gyűjtött csipkebogyót, hogy vitamint készítsenek belólo.
Ah 01 EB értekezlete azzal zárult, hogy a lovunteífjiiság vitaminollátását az eddigi lendülettel tovább folytatják, ha lobot még fokozzák, korszerűsítik és kisórletekot folytatnak a további tökólotosítésro.
Mindennapi IcvtlMStból euxegyOtfOIt t«mBMlv«e*t Mlycsgytljteil ctíoktt ¦ignHik. Bubults. Zalai KSúony netkeMtaa^e, naponta díluiín 6—7 óri kötött t'« ¦ hirdetés Mindi* érv*nves
Idészorü politikai kórdósokot tárgyalt tegnap este a MÉP pártvezetősége
Budapest, július 15 (MTI) A Magyar Elet Pártjának törvényhozói tegnap az esti órákban tartották szokásos heti klubnapjukat. Ezt megelőzően pártvozetősógi ülés volt, melyen résztvett Sztójny Döme miniszterelnök ís. A pártvezetőség fontos időszerű kérdéseket vetett Tel s azokra n miniszterelnök kimerítően válaszolt. A párt "kéj>-visclői, felsőházi tagjai és a főispánok együttes élénk eszmecserét Folytattak az időszerű po-litikai kérdésekről.
Ma
k Elsötétítés ii 10 órakor Műi és %5-lg iirt
városi tiozoó c>ar.T.7is
Csak 16 éven felülieknekI
As olasü filmgyártás remeke
MA SSTE SEMMI VJSÁO
UPA vtlághtraáó. Részletek napjaink " aktuális eseminyetbei.
Előadások kezdete : ?4, f6 és ?8 Urakor.
fldom a mélyen tisztelt üzletfeleim szíves tudomására, hogy alkalmazottaim szabadságolása miatt O hó 23-tól 30-lg terjedő időben gyártelepemen munkaszünetet tartok 4« FŐ-ut 14. az. alatti üzletem Is zárva la/iz. I\ gyárban csupán Irodainspekciót tartunk és a kereskedelmi árak kiszolgáltatása fog folyni.
TARJAN-PALCSICS.
NIROSAN
Permetezfiszer a szf lömoly irtására
¦értttilni i«Ns(i *« imi.vizb.ni 0id»u„,n. AriéiaMtii!
B»»nétl h.ly: Tautsch drogéria, Nagykanlsaa.
Unger-llllmann Elek vaskereskedésében
sin-, rud- és patkóvas-, továbbá szeg-
ntalványok beválthatók is ilíliií?i.8l.
ffllÉAIfiítiyi VILLAMOS ÁRAM-
Ammsjáml'ák flzetíse. reklnmációk, hlbo]elentésck, felvllAgositAs minden vKtamos kérdésben délelőtt B-tól délután 15 éráin.
Csensery-utSI, telefon 294.
akszero
hírek
— (Á vármegye jóváhagyta)
Nagykanizsa képvisolőtesMltoténat azt a határozatát, amely sr«rint Ivánkovics Korenc zeneiskolai tanáft a VIII. fizetési osztály, Boti Lajos műszaki tisztot ixxlíg a X. fizotésj osztály 3. fokozatába léptette jtló. tigsajiesak jóváliagyáat nyert a varoa ama határozata \h, atnelyben 81.000 i>engót szavazott moR a kereakedelrni leányiskola lótoeitésere.
— (Gyászmise)
t)r. Tholway Zsigmond uy. a.^).i hivatali igazgató, Kolozsvár srukiMe, a június másodiki kolozsvári terror-bombázáa kolozsvári áldozaitaiiárt július 15-én, szombaton délelőtt ti órakor gyászistontisztudetnt mondat a nagykanizsai ferences pléhÓHiitw templomban. Kéri a Nagykaniz«ári 616 ordélyíokot, 'Valamint a mliik Lélekben együttérző ós együtt gyi-azoló magyar közönséget, hogy nxi-veskodjenek őzen az ÜTuiopárrow hpÚ-viemon megjelenni és olkükkvii imáikat ast Eg Urához kiUeHss Kolozsvár hősi halottaiért.
— (Uj egészségügyi védőnők)
A beliigyminisztíir Kassai llonu TÓdőnőgvakornok, nagykanizsai la-i kost az .újonnan mogszermzntt zala-' szántói, Várhelyi Kmilia védöné-gyakornok, szombathelyi lakost po-díg ixxlig a tornyiszontmiklósí közegészségügyi körbo osztotta be ogósx ségügyí vedőnónok. Az utóbbi beosztást az tette leliotóvó, hogv1 a MAOltT ogószséghazat leteaitott.
—- (Áramszünet)
A Dráravölgyi órtesitéaa szerint Kíslcanizsán ós a bandd(-kórhazi ré-. szen folyó hő 16-án, vasárnap reggel 4 órától dólelőtt 0 óráig javítani munkálatok miatt áramszünet lesx.
— (A rendőrség munkája)
vvAz elmúlt hónapban a nagykanizsai rondórka]>Ítányság 45, a zaia-' egerszt^i pedig 44 esetben indított nvomozást, amiből kideritottek 41, illetve 3ö eaotot.
— (Vágóhfd Balatonfüreden)
Balatonfüred nagykőzeeg' k6pviHt,-lutestülotu elhatározta, hogy uj kőí-vágóhidat épít, amihez noaaxutojá-ratuMABl, -11ib és oti köb;Höm.-ket vesz fel.
MPKÓNIRDETÉSEa
MUiUI v.lé Ha U..UIclviltin K«lciu« inttuikaikl, DUk tér 15. 2212
thoaet uékeket, kis Mnxuekiényt y.ekíéuyi vesick. un ¦ kiadó! bu. ™?
lléfHMUUUlt. skiínyl e> |éi-kUítóki.íKI-
¦¦••mik* minden n* tofkltó «I mhleoup el8|«yc.liel6. To|i.k«tJ-keJte, Micrir-ktM >. 33«
hallat! almai t. birickol ¦lüde. »ennyltCRct Tttztk. H6bOf Sía-dar, Sumte »Im 13. él a vlrotl ay«mölc> (Bewagolóban. 2x95
Entukt buioi*. nUUitaekteayek, Uaipák elaéik Cungeiyul 18/». ««-
Alig lu.ináll aHI,.ul».ia „«>¦• »..r.|l, eladó. CIm a kl.döb.n 1
2273
¦aktarkalalaéB auaaal kudé —
aUgyai^lta 9. 23»
Ha bérsatéra atnktést na, telrlo-nill.ii aS4-r«. 227«
ZALAI KÖZLŐIT
POLITIKAI NAPILAP
•tt-.li«: ..K.iiutulll aT. NiiykaMw. Falelda kiadót Zalai UMr Nyomatott > „Utaaitalial R. T. Kagykaaln«' ¦vHaMlakaa KTOk.»luá« Hyooiiáéii laUI: Zalai Un*
mm:.
Hím:
Reidlokosalu ^tori porta:-
«4.
évf., 158.82.
Nagykanizsa, 1944. Julius 15.
szombat Ar« 30 fillér.
POLITIKAI NAPILAP
wrkMztte« t* kiadóhivatal: l-'d-ui i aám. jerkeMMÍltl 6t kiadóhivatal! tolóion 78. sz. MJsIcIcliik minden liMWlznap d«után.
Pélelos szerkesztő: Barbarita Lajos
Klöllzetésf ára : eay hónapra * paníö 'SO filler.
néiíycdóvre 12 penilo 40 llllér. Kfivos szitm: liólküzn..«> 16 tili,, y/.omlmtnn 301111.
A német légierő nagyerejü támadásba lendült keleten és nyugaton
Som a szovjet, sem az olasz arcvonalon nem sikerült az állandó heves támadásokkal áttörni a német vonalakat
tlutoiínf) A lucki tervszerű arcvonal röviditÓH ci';lja Inul mii voloti tartalékok biztosítása. Az erős ulóvé-ilok megmaradtak eddigi állásaikban A szovjet csapatoknak
.sehol &m sikerü'l a német fÓ harci térségbe bmyomnlniok. Pinszk vidékén, valamint a Pripjol mocsaraknál cBimán holyí harcok voltak. Grodnovnál a bolsoVisták nyo mon követték: a német mozdulatokat. Ahnenotilog sikerült kétszer henyomulniok
a városba, do visszavotöttókökot. Kredményes harcok voltak a Vilná-tól nyugatin. A varos^némot holy-őrségo utat tört magának nyugat foló. Kzek az érék nyugati irányban továbbra is elszakadnak.
Diindburglól délre stUyos harcokra került tor. Az.olrotöBZolt holyi botörésoktől ol-tekintvo a szovjet csapatoknak sohol sem sikerült a német fŐarcvonulhu .behatolni. Dünabnrg záróálláaui szilárdan némot kézen vannak.
Ma éjszaka szovjet-repülők jártak Magyarország felett Bombázás sehol nem történt
(MTI) Július tt-én az eéti órákban itzakkeleti irányból valószínűleg tizovjctörosz őé.pek széles kiterjedésben több útvonalon Erdélyen é.tt fíácskán át révülve délnyugati irányban berepültek Magyarországra.Vfdö tzinüleg ugyanezek* a.gépek ma a hajnali órákltan a berepüléssel azonos útvonalon rissizarepiUtek. A berepülés zartiró jellegű roll. Uombázái^-ól kárókról jatenfés nem érkezett.
26 e/fenséges repülőgépet lőttek le tegnap délelőtt Magyarország felett
A Némc*. Tátnniii Iroda jelenti j Némtet és magyar légüédet. mi erők a Budapest térületért július t'i-én a délatőtti órákban berepülő ellenséges gépek .ellen támadási intézlek. Eddigi i\:im teljes ntctféltapifás szerint lí ellenséf/cs képel lőttek Ifi, ezek között 5 ntQtfntotoros bombázógép volt. Sok más repülőgép-! <t Itatásos légvédelmi harcban annyira megrongáltak, ltogy allffha érték el Újból olaszországi támaszpontjukat. (MTÍ1 Hivatalos helyen közük, | alkalmával az ország területén 26 hogy a tegnapi ollonrágóa lieröpülés | angolszász roptitőgópot jöttek lo.
Nagy német légi támadások a nyugati vizek felett
Az Interini lógüeyi tudósítója jo-loYití:'Az olnnilt éjjel nehéz riómot harci Vé'fnllógépok »zázai több orod-mónyoa támadást hajtottak végre, a Szajnn-öbölbofi lóvŐ iiajógyülokozé-Hok oikm. A tengerpart közvetlen
közolélsm több hajún toli találatot értök el. Ugyancsak tolibö találtak Ogy hajót a* La Manche csatorna vizén. ( Néhánv repülő század ('non térségébon páncélos és jármű cső-lóitokat vert sz'ét.
84 szovjet repülőgépet lőttek le 24 óra alatt a középső frontszakaszon
harcigépekel lőttek le. A keleti arcvonal elhárító filegei további 22 ixmüh'ígépel mcgsemkivisitef-tek. t
(Interinf) Pénteken heves légUitíreokra került sor u keleti arcvoiutl középső szakarán, ahol .62 szovjet repülőgépet, legnagyobb részt páncélozott
Ma éjszaka is szárnyasbombák árasztották el Dél-Angliát
Berlinből jelentik : A ¦ brit IHrs«olgálat beismeri, hogy mára virradóra a néniéi szárnvas-bornbák ismételten boítibákknl
árasztották el Dél-Anglia egyes területeit, A jelentés szerint a néuiel megtorló 1'egyver bo)rnl)ái isinél jelentős károkai okoztuk.
Szétverték az amerikaiak áttörési kísérleteit a Livornoba vezető ut mentén
végre, melyet a német biztosító erők szétvertek. Poggibonsi helysége elvesze.ll, azonban a német ejtőernyős vadászok meglepetésszerű lámatláysnl Poggi-
Jnterinf) Közép-Olaszországban amerikai páncélos csapatok » Uguri-tenger Mentén és a l-ivornoba vezető útvonalon 'óbb áttörési kisérWtet hajlottak
bonsi magaslatain retcszálláso-kat létesítettek. A Tiberís mindkét partján a kora reggeli órákban heves támadások indultak meg. A brillek támadását véresen visszaverték.
Eredménytelenek a nxovjet
támadónk m Ladoía-ló ' keféli vidékén
A karéliui földszoroson a szovjet nehéz fegyverek és páncélosok támogatásával kísérletet tett arra, hogy kibövitse hidfö állásál. A támadókat mindenütt visszavetették. A fJ T.adoga-tótól keletre löbb helyen heves harcokra került sor.' Az ellenség támadásai eredménytelenek maradtak.
Agyonlőtték Mandel volt francia minisztert
Paris, július .15 . Az. Intorinf. jelenti: Mundol volt francia minisztert óa.képviselőt, -aki n múltban angol barát, magatartásával Franciaország sírásója volt, a frnucia hatóságok a némot hatósá-sáknak adták át. bűnös üzelmoí miatt. Mundolt autón való szállítás
Halálra ítélték fosztogató gürög tisztek egy csoportját
közlion megtámadták ós agyon lőtték. A vizsgálat megindult.
Heríúf ?I
(IntorififV Tölily párisi lap cáfolja llerriot volt miniszterelnök halálának lurét. A tmiriai lupök megállapítják, hogv Herriot kiti'mó ogészség-nok örvond.
Az angol hírszolgálat jelenti, hogv a kairói rendkívüli görög haditörvényszék hét tisztet az első görög dandárból halálra Ítélt. '• Továbbá öt tisztet és
egy katonát.életfogytiglani börtönbüntetéssel sújtott. Az elilcl-tek ellen háborús időben elkövetett fosztogatás volt a vád-
Lapzártakor érkezett
A vezérkari főnökség jelentése szerint a Kárpálok előterében mind erő teljesebben lámádnak n bolsevikiek. A. magyar honvédség mindenütt visszaverte a támadásokat, Különösen a debreceni, majd a marosvásárhelyi csapatok tüntették ki magukat ezekben a harcokban.
A magyar városokat éri legutóbbi ellenséges boiübalámadá-
soknak 120- polgári áldoznia volt. 31 ellenséges bombázógép lezuhant a légvédelmi tüzérség találatai következtében.
A japán főhadiszállás tagadja, hogy a hnnnaui harcok alkalmával gázt használl* volná, Ezt^n brutális hnreieszközl mindaddig nem kivánja használni, inóndja a jelentés, atuig az ellenfél erre nem) vetemedik.
Zala és Somogy képviselői négy vármegye MÉP-törvényhozóinak közös értekezletén vettek részt
Budapest, július 15 (MTI) .V MfiP országos elnöksége megkczdle a párt törvényhozóival a tárgyalásokat. Hars, llönl, Somogy és Zala várti)c-gyŐk képviselői érteke/Jelre gyűltek össze vitéz TeJekí Mihály elnök és Hunyadi iíuzás. András alelnöknél, hogy kerü-
letük, illetve a vármegyéjük po-' litikai, gazdasági és társadalmi viszonyairól és a közhangulatról tájékoztassák az elnökséget. A felvetett kénlésekre nézve fel-világosi tásokal kaptak az országgyűlési képviselők és megállapodtak a szükségesnek lál-szó intézkedésekre nézve.
Iiurédy miniszter köszönete a nagykanizsai Baross-bérűéinek
A nagykanizsai 'Btiross-kerü-lel elnöki tanácsüléséből vitéz Tóth Béla kir. kormányfőlmiá-esos ,kerülnli elnök- íttelqg hun-gu táviratban üdvözölte vitéz linrédv Béla v. mtnisztettelnö-
köt, gazdasági miniszterré történi kinevezése alkalmával. Vitéz Imrédy Béla gazdasági miniszter levélben válaszolt u migykanizsai Baross-kíTület vezetőségének üdvözlésére, amiért őszinte köszönetét fejezi ki.
IAUM KO/XONI
1014. Julius lf)
Őrségváltási
Megelőző1 cikkeinkbe 11 a városi Költségvetés és zárszámadás kellő időben való beterjesztésére és le tárgy alá saru vonatkozólag jelenteltük be kívánságunkat u város uj polgármesteréhez. ^ ..
Tudjuk azonban, hogy' ezeknek a kívánságoknak csak ajk^ kor tudhat eleget lenni ívváv ros vezetősége, ha kellő száinu és alapos gyakorlattal rendelkező tisztviselő gárdával rendelkezhet.
Sajson, több éviized imilasz-lása következtében semmi erőlködéssel nem mondhatjuk azonban azt; hogy. a pólgániüíster-nek a kivánl száinu. képesílcsü és gyakorlatú lisztviselö állna rendelkezésére. Söl, az elmúlt hónapok alatt a rendelkezésre álló liszlviselőkkel a távozott polgármester-helyettes ember-lelelti munkál végzett, amelynek nyoma a tisztviselőkön, tárad Iság lonnájáhan nagyon is jelentkezik. Nemcsak kevesen dolgozlak, de rendszerint valamennyinek elöltük sokszor uj, ismeretlen ügy beosztásban kellett dolgoznia.
.Minden elismerési megérdemelnek azok, akik a várost ért válságos napokban gondolkodás nélkül fizikai erejükéi meghaladó mértékben eleget tellek kötelességeiknek.
Két dolgol azonban meg kell állapítanunk. Eloszol- azt, hogy ez igy nem mehet tovább és fcello száinu tisztviselői kell a polgármesternek rendelkezésére boesájtununk, egyrészt a megüresedett állások hetöllésé-nek sürgetése révén, másrészt a már ineegszervczetl, de eddig betöltetlenül hagyott iogahnazói, állásokat he kell töltenünk még akkor is, ha valamilyen Ionná-ban íizetéskiegészilést is kell adnunk a pályázóknak,, ha az olőirányzöfl lizetésböl megélni nem tudnának.
Teljesen időszerű volna elsősorban a fogalmazóikar átszervezése, megfelelő állások beállításává). A foga Ima zólkar mai létszáma egyáltalában nem elég már s nem nyújt kellő elölrnie-neleli lehetőségei a törekvő, ujat nyújtani és dolgozniakarú tia-lalságnak.
Krre nagyon a^almas volna a szervezel! szabályrendelet korszerű átdolgozásával kapcsolatban sürgősen rátérni, mert nem vitás, hogy a szabályrendeletek megalkotása első munkák egyike kell, hogy -légyen.
De nagyon megdöbbenteti bennünket, amikor azl tapasztaltak, hogy egyes ügyosztályokban beosztott ,s ott hosszabb ideje már működő tisztviselők egyáltalában nem tudták meg-
szerezni azokat o tapasztalatokat é* ügyismerelekel, nielyek esetleg arra jogosíthatnák fel Őket, hogy a vezető távollétében, mint helyettes működhessenek.
Ez a ' legsúlyosabban elítélendő hiba volt az ügyosztályok vezetőitől, akik áz intézkedés és végrehajtás jogát a fontos kérdésekben annyira fenntartották
Értesítem a n. é. közönséget, hogy
Csengery-ut 21. sz. alatt az udvarban
a mai napon megnyitottam
es kérem nagybecsű parifogasat.
Tisztelettel Kanta* Gábgrné.
!1 maguk részére, hogy a beosz-lolt fognlmazáskarbell HsztviM-lökkel ineg sem tárgyalták azokat még abból a célból sem, Hogy (Skel neveljék, hivatásukra képezzék és ezzel az utánpótlás kérdéséről is gondoskodhattak
AÍoiiiár--— -r~~v-T~~~~~~"
Nem ludjuk mik voltak ezeknek az okui, egy azonban biz-
Nyíregyházáról kapott városi főjegyzőt ás pelgármesterheiyettest Nagykanizsa
Dr. Borsónyi Józsefet városi tanácsnokká nevezték kl
itfilSl
kanizsai városháza ..agy átállítása során mindeddig nyílott kérdés volt-a városi főjegyzői állás belöllése. Nagykanizsának megvoltak a maga jelöltjei a jelenlegi tisztikar korébői, a lelsőbbség azonban máskeni döntött.
.Ma érkezeit meg a hivatalos lapban ti belügyminiszter döntése, amely szerint Nagykanizsa nugyci varos lőjek;zojévc es
polgárines torhelyet lesévé di. BalTa István nyíregyházi városi 1. oszt. aljegyzőt nevezte ki.
A megüresedell egyik tanácsnoki állasra n belügyinfliúszter a nagykanizsai városi tisztikarból választolt utódot, amikor ugyanebben a hivatalos lapban megjelent rendeletével Nagykanizsa városhoz tanácsnokká kinevezte dr. Borsónyi József I. oszt. aljegyzőt.
agToogzirta a leiastget egy zalai gazi»
Zalaegerszeg, július ló Még a tavasszal történi, május derekán, hogy Gergáiy István 67 éves pakodi föluinűve's, u szőlőhegyen összeperlekedétl a leieségcvcl, Merkovies Erzsébet-lei. Egész napi munka uláu azon kaptak össze, liogy az asszony miért vett fel első házasságából származó gyermeke részérce közel iUÜÜ pengős kölcsönt Gergáiy birlokára. Gergáiy ez l csak .másoktól tudta meg. l-'eleségu ugyanis restelte bevallani ncKi, liogy a fiát egy leány i>crbelogla tartásdíj miatt és erre kelleti a pénz.
Az cmiékczeles eslén már hu-zaieié tartottak, (iergályban a szesz is dolgozott. Verekedés lett a szóváltásoól és eközben Gcr-gáiy lavillával az asszony alsó-icsiéhe szúrt. Gergályné sebeibe bei eh alt.
A törvényszék elölt Gergáiy azzal védekezett, hogy egyénekben békességben éllek, csak ez a pénz-história bosszantotta lel és az asszony megütötte őt, erre futotta el az indulat.
A törvényszék 11 havi börtönt szabott ki jogerősen Gergáiy gazdára.
Gyászmise volt Nagykanizsán a kolozsvári bombázás hősi halottaiert
A dóli végok a testvéri ogyültérzés melegével nyitották niog.mugyar szivüket a gyász oiótt, ami az egész országot orlo kincses Kolozsvár barbár bombázásával. Nagykanizsa erdélyi kolóniája ma délelőtt .gyász-misét mondatott a kolozsvári légitámadás hósi halottaiert. Kolozsvár szülötte".'ós szerelmese, dr. Tholway Zsigmond ny. postahivatali igazgató mondatott gyaszpoinpua jekvíomot Mátyás király városának kegyottonűl olpusztilott magyarjaiért a nagykanizsai foróílcos plébúniateuipioniban. A több mint léi évezred viharait megélt templom boltívei alatt dr. Tholway hivő szavára mogjolentok mind a Nagykanizsán éló erdélyiek, a katonai és polgári élet élenjárói, a Királyhágón tuli magyar világ számüzöttei ós visszaáhnodói, hogy.
fonó magyar imádsággal kérjék az Kgok Urat; — »logyen agy, mint régen volt!« és legyen bókes nyugodalmuk azoknak, akik gálád elleiiség bombáitól találva már ott fenn, az örök hazában szószólói a magyar igazságnak. A "szentélyben Horváth Géza tomolkozési vállalkozó állított tel gyönyörű katafalkot a gyászmí-eóro. Az ünnopólyos rokviomot 1*. Gulyás Gellért plébános mondta papi segédlettel. A plébános a lol-koKhcz szóló bcezédbon szólt a kolozsvári magyarok hősi áldozatairól, a magyar küzdőterűben való helytállásról, beszedő alatt kemény férfi-arcokon csillantak meg a sokat próbált magyar lélek könnycsoppjoi. A kórusban Németh •János kantor orgonajátéka oniolto a lélekbemarkoló ünnepi hangulatot.
Nem kezdik mag a tanévet augusztus elsején
lós, hogy ez nem volt közérdekű cs igy utánpótlást néni lehel nevelni! • ¦ • *
Nem .beszélve arról, hogy a legfontosabb kérdéseket meg. csak Uszliértekezlcten sem. tár-gyúlták meg a vezetők, olyan tóidig talán elő sem fordult, hogy az egyes ügyosztály-okon bolül tárgyalták volna egymás közőtl a kérdéseket Igy történhetett azután meg az, hogy az őrségváltásnál nem volt utánpótlás egyrészt, másrészt a vezetők" távozásával az ügyek intézése ismegszünt ,s egyes dolgokról senki felvilágosítást adui nem tudóit.
Végeredményben lehal a faladat az, hogy a tisztviselők közötti belső harmónia, a szükséges, tudás megszerzése, az ügyismeret és az intézkedésben való gyakórlulszerzés érdekében az általános és irz ügyosztályi tisz-tiérlckezletek réndszeresiltessii-nek.
Szükséges azonban az egész ügy beosztás átszervezése is, inert nem lehetséges . az az aránytalanság,'liogy egyes tisztviselők aránylag semmi felelősségteljes munkát ne végezzenek, míg mások megterhelése olyan nagy legyen, hogy kötelességüknek képiednek eleget tenni,
Természetesen az egyes tisz-viselökeí egyéniség üknek megfelelő ügyosztályok élén kívánjuk látni, ahol a polgármesternek u legnugyobb segítségei tudják nyújtani munkájukkal.
Nagyon fontos az is, hogy u vezetői tisztségeket az egész vonalon logalinazáskarbcU tisztviselőkkel kell betölteni és fontos 'intézmények élén mások vezetőként nem is állhatnak. Beleértjük ide azokat az intézményeket is, amelyek ugyan az Önkormányzat ellenőrzése alatt nem állanak, de a nagyközönség érdekeli szolgálják, vagy a köz. igazgalás egyéb ágával párhuzamos munkát végeznek.
Szükségesnek tartjuk a kiváló eredményt mutató tisztviselőnek soronkivüli jutalmazását.
Végeredményben igazi őrségváltásról csak akkor beszélhetünk, ha a leváltottakat legalább löbbértékü munkaerőkkel cserélhetjük fel. ../'¦
Az őrségváltás nemcsak előlépési jelent, hanem fokozottabb munka-vállalást;, de megkövetel több munkát, nagy; Ügyszeretettel és hivatásszereletet is.
Reméljük, ezek alapján képzett és neveit utánpótlással elérjük azt, hogy nemi jöhet olyan megpróbáltatás vagy válság, amely zavarba hozhatná a tisztviselőt. Sőt tudjuk biztosan, hogy csuk ezekkel lehet korszerű Közigazgatást felépíteni!
Dr. Boda Károly
Nagykanizsán is lüre járt, hogy az iskolaévet augusztus elején megkezdik, tekintettel a már hosszú szünidőre ,és arra, hogy a téli hónapokban esetleg újból a lütőanyaghiány parancsol majd tanítási szünetel. Sokan már biztos adatokat is tudtak a korábbi tanévkezdésre vonatkozólag. Most azután egymás után szólalnak meg a vidéki ke-
I rölelek tanfelügyelői. Bár Zalából még ilyen nyilatkozatunk nincs, de-több más dunántúli ! város lantelügyelője már nyi-I látkozolt és mindegyik egy ön te-\ lüen azt közli a nyilvánossággal, ; hogy nincs szó a tanévnek ; augusztus elsejei megnyitásáról 1 sem az elemi, sean a középiskolákban.
80 fillér
a Zalai Közlöny Zsebmenetrendje.
Az autóbusz-menetrendeket is tartalmazza.
Már kapható a kiadóhivatalban, Fö-ut 5.
1944. július 15
ZALAI KÖZL'ONY
Menekülés sebesülten, ruhátlanul, 30 fokos hidegben a partizánok fogságából
(Honvéd hadttttiiósHá std)
Huilán találkoztam volo. Ott ült a V'ónnozó sarkán egy padon .h a ko-ratavnszi jiapfénylien sütkérozett. Mélyen ftiő «zomo az 'oroszoktól zsákmányolt fogyvoi-okot vizsíiíilgnlta szórakozottan s közben emlékeiben kutatott.
Megszólítottam. Feszesen tisztelgett h kérdő níllnntással nézett rúm. ^Kérdezzek? Szükségtelen .hiszen a pok kitüntetés mindennői Hzobbcn bőszéi. A logolojén a magyar' arany vitézségi érőm s a többi 'szép sorjában szintén iirról beszél, hogy ez ft h/nknszvezető talpig magyar katona. Gomhlvukálmn két német kitüntetés is latható.
Vitóz Itásoki Lajosnak hívják n nzaknszvoznlőt. Ózdon születoU, mosi 29 éves, nős, egy gyormolío van. Mint az ózdi vasgyár munkása vonult 1« 10-11 noveml>en'l)On s azóta meg som vált n katonazulibonytól. Klózólos; résetvott a folvidéki, a délvidéki és erdélyi bevonulásokon, inog ja kapta az öbszcs emlékérmeket. Az emlékérmeknek köszönhe-
tem, hogy sikerült kifüstölni tpljo-sen a loniesovkai bandatábort mondotta halkan, komolyan. Nem azt mondta, hogy az'emlékérmeknek köszönhoti élőiét. Pedig igy kollett volna, mert ez az igazság.
Hogy in történt tulaj(lonképi>on?
1941 novombor 18-án indult el a felvirágozott katonavonal Oroszország folé és vitte a magyar fiukat oda, nbol fői-Nuk vívják' élot-halál harcukat a határainkat' foíivogotő ellenséggel. Kurszk, Ugor, Iximo-Bovka... Az orosz partizánokkal votték fol a harcot, őzökkel a fanatikus orv lövészekkel, akik sárbnti|>or-nak mindnn onilwri érzést, minden nomzetközi mcL'állaiKMlást.
—' Kztalin elvadult terrorlegényei igon sok munkál adtak — mondta a szakaszvezető bár megérkozé-zésem után is tapasztaltam, liogv kiniÓlolleh koiryei! >usói:irel véirzik ki á véletlenül fogságba csott bajtársa-' kat. lla nem lettem volna ott s nem látom a saját szememmel, cl sem hinném azt a gyalázatos harcmodort
Tiz évi fegyházra Ítélték a sormási gazdát,
aki fejszével agyonverte Varga Istvánnét a hegyen
30 fokos hidegben a parilxánok caaviójában
Szinto szikrázik a azome, amikor az cinlékokot idéz". Csak azok tudnak ennyi meggyőződéssel Iwszfilní, nkik mogjárták már a halál mezeket.
A múlt év márciusában járőr indult a hutnlmaf**sinei Imnilnfészek felderítésére — folytatta v. Rákost bajos azakuszvozető, Ovatoíim ludadtunk az erdőben. A harminc fokos hidoghon és a nagy- hóvihar-liiui bizony csak lassan mohettünk. Amikor a sűrűbe érkeztünk, még jobbon fitrycltünk, de semmi gyanúsat noni vottűnk észre. Délfelé azonban eldördült az ellenség fogy-rere. TŐrlx! csaltak. Któro engedték bennünket majdnem a baiutatáliorig innjd bekerítettek. Minden oldalról rrVilkós'tűzet kaptunk. Két óra Imsz-^zat tartott már a harc, lőszerünk fogytán volt. A főhadnagy ur meg-'clxísült s amikor molléjo kusztam, lingy bokötözzeni a soIkH azt mon-ilotta.: »Hs nem kapunk sogitsé^if, l'fij losz!« Engedélyt kertem, -hogy átvágjam magam az ellenség gyűrűjén s hogy az iitközbon elakadt
szánról leszórt hozzak, Uolvózápor-Itnn 'mentem vissza, bokortól bokorig kúsztam, csak. hogy sikerüljön n vállalkozásom. Másódmng;ninnal von tattam n lőszeres szánkót, do bárhogy siettem, mégis lu';t óra volt már, amikor Visszaérkeztem. Huszonnégy bajtársam kőiül már a legtöbben harcképtelenek voltak. A golyószórót vettem kezelésbe s 'marinát:, rjgy látszott, hogy .HJkorül a .szüntelen rohamozó banditákat visz-szaszoritani, amikor én is kuptrim egy robbanó lövedókot. Mórt u partizánok csak ozzol lőttek. s~
Néztem, a felkötött béna Íjai karját. Tudom, hogy mit jelent robbanó lövodókbt kapni. Volt alkálinkra bőven látni puazlitásáhOroszország-hun. Akkor, amikor nomzotközi megállapodások vannak érvényben, amelyek tiltják a robbanó lövedékek használatát s amikor ezeket a megállapodásokat minden hadviselő fél 1« is tartja .egyedül a bolsevisták járnak külön utakon. ¦'.-.
Ez év április napjaiban halálos dráma zajlott le a llomok-
.komáromhoz tarlozó Középhc-gven. A felesketett községi begy-őr. I.akis István körútját véffi'Z-vén.a begyen, gyanúsnak találta-, hogy Varga Islvánné, szül. Cíál Erzsébet idős asszony hajlékában minden csendes és a külső ablaktáblák is zárva vannak. Mivel ismételt zörgelésrc sem kapóit választ, benézett az ablakon és véres dunyhát látott nz ágyon, az öregasszony pedig a földén feküdt. Jelentette az esetet a községi bírónál. Megállapították, hogy gyilkosság történt. Az idős asszonyt valaki le-baltázla. A kiszállt nagykanizsai csemlörjárör megindította 0 nyomozást és órák alalt sikerüli a lettest kézrekeriteni Simon István sorinási gazda személyében. Mikor a csendőrök kihallgatták Simont, töredelmes beismerő vallomás! lelt. Elmondta, hogy apósa tartotta el az öreg asszonyt, aki ennek ellenében Ingatlanai apósára íratta. Az utóbbi időben azonban az öregasszony hatálytalanítani akirta a szerződést, vissza akarta venni, Meg is indult a per. amit Vargilué elsőtökön elveszített Elmondta Simon ,hogy Vargáné miiulíg szidalmazta öt. szaláfmli-falónak, lélrahordozónak; esu-
I ToHn. meri egy nlkulnmtmal szalámi lopásért kisebb fogházbüntetésre ítélték. Ez is nagyon bántolta és a kérdéses napon, amikor egyébként is'már alaposan be volt rúgva, elhatározta,
Az „életmentéi" magyar emlékérmek...
—• rílvosztotteni az eszméletemet - - folytatta U szakasz vezető. — A nőkor magúmhoz tértem, a banditák zsoblám|>afény inollett vizsgálgatták zubbonyomon uz emlékérmeimet. Ixívotkőztotlek ugyanis s alsóriilmhan foküdlom a hótakarón. Hal karomat ngm tudtam moz^itni. do fájni nem fújt... Azt hittem, a hőlyzot már teljesen rémónytolon. Szétnéztom s okkor megpillantottam tiiollottom a ládát a kézigránátokkal. Közéjük vágok egyet gondoltam.
¦ lía nom síkorüt, logulább agyou-lónok s nom ketl tovább szenvedni a sobommel... Üo sikorülnio kelt a gránátdobásnak, inog kell fizet -aom bajtársaimért! Olyan erőt éreztem akkor magamban, hogy\ ma is CBodálkozoni, ha vissza gondolok. A partizánok óppon a zubbonyomról otc|)ott omlékóVnioiin fölött osztozkodtak s közbon hangosan vesze-kodtek. Osztozkodtak, mint Krisztus köntösén a imroszlók. lOz volt a log-atkalmasabb pillanat: föltápászkodtam s elkezdtem dobni a kézigránátokat. Meg ís volt a hatása. Nfigy kavarodás támadt. Láttam, hogy a
közöli bandatáborbúl egyre érkoznok ujabb partizánok. Futni kozdtom. vagy öt kilométort szaladtam mozit-vláb a hótakarón, amikor egy némot egységgel találkoztam. NY-inöt őrnag' teritott rám kö|k>nyt. Még volt, annyi orőiu, hogy jobb kezemmel megmutassam az irányt, azután inngiut elvesztettem eszméletemet. Kgy liét múlva hallottan) azután a konotopi némot tábori körbázban, hogv a bandatábort sikeiüft teljesen felszá-ninlni. Akkor már ott voltak a sebesült bajtársaim is, akiket szintén a némotok montettok meg.
Kihallgatott. .Megkérdeztom:
—- Gyógyul már a karja?
— Azt hiszem nemsokára a régi toszok. Szeretnék már újra fegyvert fogni és ki a Kárpátokra. Mert a fegyveres ollcnsóir ellen csak fogy-vor'rol védekozhotünk.
Nézőin a fiatal, gyormokképü nio-gynr szakaszvozotót... Kiszánt akarat, fóktolon bátorság, tűz lobog sze-mélKJn, >lár tagja a vitézi rondnok, meg is kapta a 14 hold vitézi főidet.
Mcrly hlván kdp, őnn.
Értesitem az igen tisztelt vevöközönséget, hogy Üzletemet
1 1 sport- és játékáruval
kibővítve, Deák-tér 15. *íám alá helyeztem át.
Kelemen Ferenc
műszaki olkk koruakadö.
hogy megöli az Öregasszonyt. Több hegyihajlékot felkeresett, mindenhol Ivott, majd apjának pincéjében egy hosszunyelü baltál szc/zetl es azzal felfegyverkezve elindult Vargáné pincéjébe. Az öregasszony lehordta és kitessékelte ÖU Erre Simon dühbe gurult és az öregósz-szony felé sújtott a fejsze Tokával, majd amikor elterült a földön, még vagy háromszor a fejérc ülőit. Azután kiment a ház elé, az ablakokat betette, hogy ne látszódjék, mi történt benn, Másnap, mikor feleségével dolgozott a mezőn, hallotta, .imikor többen mondogatták, hogy (Iá! Orzsét megölték a hegyen . Erre elment jelentkezni á községi bíróhoz.
Az ügyet most tárgyaltn a nagykanizsai törvényszék Ur, Almássv-lnnácsn. Simon, a korábbi beismerő vallomásával szemben ,most már a »légnyo-másos fcjsérüllctk emlegette és sok mindem-e nem akart visszaemlékezni.
A perbeszédek után a törvényszék szándékos, emberölés bünteltélMMi mondta' ki bűnösnek SimonJstvánt és Őt ezért tíz évi fegyházra és ugyanannyi jogfosztásra Ítélte. . Az ítélet jogerős.
A halllgalóság padsoraiban -egy Öreg, fejkendős nénike sírt rcl az itélcl kihirdetésérc. A tiz évi Tegyházra itélt vádlott ¦-édesanyja volt...
Ceretan
V Vfsxonteladóknak engodményJ
./^v Betttriitrit tájékoztat;
•flaftei^NOVeNWÉDELMI SZEREK ELOSZTOM
ZALAI KOZLONV?
1944. Julius 15
Leventelfjusáe és korszellem
Magyarorstiág volt az olső az európai nomzotok között, alibi nomcsak folismorték a hohvéúoleiu átfogó mivoltát, hanem meg is sVorvoztok ilyen szemszögből nézve az ifjúságot:.a lovonto intéz mén vhon a nemzet fejlődésének uj iránvt szabtak. E téron ml magyarok voltunk azok, akik jó példával jártunk elöl Euró-
Íiában mtndjárt az űlsŐ világháborút lövető forradalmak után. A lovonto szó mint, a magyar ifjúság fizikai és szellemi erejének megbonthatatlan ós folyton növokvö tömörilójo — 1021-bon hangzott oI először és az-ótft százszorosan mogorŐHötlTO visszhangozta o szót a város ős falu.
Mmkót követtek o tőrén más nagy ourópui nomzotok is. Viszonyaik, erejük, áldozat kés zségük ős szervozó-ké)tessógük fokához mérton érték utol, vagy szárnyalták tul a magyhr póldát. Ma_.jóformán nincsen "oly eurónat uomzet, ahol az ifjúságot: no növelnék intézménvoson és ogvségo-son a nomzetl célok szolgálatára. Jól jogyozzők inog, egységesen és mogbonthatatlanul, mert bár a leg-nemcsobb célokért való, do külön Caojiortosulás végzoteseii káros lobét a nemzet egészére.
Nemzeti céljaink és törekvéseink sohasem állottak olyan tisztán ölettünk, mint napjailikban. M világos fölismerés adta közünkbe a fegyvert — a magyarság léténok veszély'ozto-tóso. Amellyel nemcsak önmagunkat, hanom' nz európai koroszténv kultúrát is védolmozzük, mint vé-dolmoztük annyiszor a magyar történelem folyamán, Szövetségeseink oldalán harcolunk az orosz hordu nllnn, amelv bolsevizmus köntösében tőr reánk óB egész lOurópáru, hogy ezen az eszmén keresztül órjo ol aljas törokvósoinok vágyálmait. A liolsovista veszedelem mérgező csirájával és szellemi fertőzésével akar ellenségei táborában is szövetségest találni, hogy igya fortőzőssol meggyengített soraiban árinál könnvob-Ih'h és lííztosaltltan arathassa győzelmét,
Voszedolmos köntös a bolsevizmus, moly alatt barátnak álcázott ördögi etlÓnség lappang. A nemzetközi zsidósággal szövotkozolt bolao-vizmus ellen a harcot csuk keresztény, nemzeti ala}>on álló szociális borondozésÜ állam ké])©s eredményesen felvenni.
A bolsevizmus elleni harc lényege* foltótolo tohát ft keresztény nemzeti 6s ázooiálla erők áltat mozgatott népi közösség. A három szólian foglalható ősazo a mai korszellom, mely bői kiindulva, vossünk egy röpke, de átfogó pillantást a magyar loven-tointésmónyro.
Büszkén állapithatjuk meg, hogv o téren is bő példával jártunk elől a nomzot életében. A levente ifjúság erkölcsi novolóso ós világnézeti bo-állitottaága keresztény nemzeti ós szociális irányzatú volt, anélkül, hogy abból egységet megbontó politikát csinált volna. Így maradt és esakis ig.v maradhat meg- a magyar ifjúság .erőteljes egységben a mai sorsdöntő időkben, amikor erre a legnagyobb szükség van.
A lovenlointézmény t megvalósító törvény első fojozoto egyenes iránjvt szab az intézményhez tartozóknak, amikor a lovontoinlézmény lényogét a keresztény és nemzeti erkölcsben rögzíti. Kz már elevo moghatározza és gyakorlatban végre is hajtotta azt, hogy kizárja magából mindazokat, okik a kereszténység és korosz-lóny orkölcs ellenségei és nem a nemzeti, hanom a nemzetközi vonalon keresik a boldogulást, A lovonto-intézmény már óvok óta zsidómentés légköro, őrös nemzeti beállítottsága és társadalmi elkülönítést nem ismerő szociális irányzata elérő biztosította a lovonto ifjúság egységét, egészséges korszollfliuét, mely változatlanul és az átállítás szükV-gos-sége nélkül szolgálja híven a szebb magyar jövőt.
Megkezdték a Csáktornya! tsldótemplom lefeoitását Y
Csáktornya, július 13 A zsidókérdés elintézésében sor kerül a zsidó templomok és zsidó középülelek lebontására ifi. Hatósági rendelkezésre Csáktornyán mAr 'folyamatban is van a zsidó,templom lebontása. Szorgos munkáskezek dolgoz-
nak az épület bontásán, úgyhogy rövidesen eltűnik a esák-lornyai utcáról a régi világra cmlckezletfi, Jellegzetes épülcl Ugy értesülünk, Imgy hasonló, sors vár az ország lobbi városainak zsidó templomaira is.
ÜZEN A HON VED
Perlakv zászlós július 4. kelette] i a I). 815. táboripostn számról szi-vélyós üdvözletet küld a keleti frontról' minden Ísmorősének.

Takács l'Vienc honvéd a V. BŐR. tál»ori]X)sta számról július 3. kelettel üzeni a Zalai Közlöny utján Visznek Katónak: Kedvei) lapját szo-rotettel fogadtam. Köszönöm, hogv ismeretlenül felkér 'sett k. soraival. Nagyon sok lovelot várok, mert mi itt künn ebből tudjuk, hogy a magyar lányok gondolnak otthon a mosgzo idegenben harcoló honvédekre. Üdvözlöm a kanizsai magyar leányokat.
Lajki János honvéd és Haj Forenc honvéd üzeni n V. fJftS, tálmriposta számról Julius ű. kelettől: "üdvözletünket küldjük *züleinkih'k. hozzátartozóinknak és ismerőseinknek. Hála Istennek, jól éiw.zük magunkat, nincs sonimi bajunk, Több lövőiét várunk hazulról",
Porendy Mihály honvéd üzeni az M. 302. 'tábor iposta számról július 7. kolottol: »Mint otthon és ittkünn is a Zalai Közlöny mindennapos olvasója, kérem tolmácsolni anyum -nuk, testvóieiiniiok és rokonaimnak, hogv jól vagyok és sokszor csókolom éket. Bok lovelot és olvasnivalót kórok.«

A P,. 67,1. táhoríposta számról július 2, kolottol Fülöp Ferenc honvéd, Sülő István tizedes, Fülöp Sándor, Varga Antid, Pálosi (cstirka) György. Horváth József honvédek üzenik: »Szorotottol gondolunk a kiskanizsai bucsu napján, távol otthonunktól, hozzátartozóinkra, rokonainkra és ísniorőseinkio. No aggódjanak értünk, mert jól vagyunk, semmi bajunk nincs. Sok levelet várunk huzulrol.«
*
Darica Károly szkv. az A. 704. tálmriposta számról üzeni július 4. kolottol: »A Zalai Közlöny utján:
küldöm üdvözletemet kedves családomnak, valamint a Köztisztviselők RzÖvotkozoto összes alkalmazottá intik és vevőinek, ugvszinién minilon ismerősömnek a szet»b jövő roményé-hon.«
*
Németh József honvéd az L. 2«S. tálmriiostn számról július H. kelettel üzeni folosőgőnok, kisfiának, szüleinek, testvéreinek- rokonainak, ösz-szos ismerőseinek Kis- és Nagykanizsán, hogv jól van. ^Vigyázzatok mairatokra, mi is imádkozunk és kérjük n jó istent, hogv mi. zalai honvédek, minél előbb dícsőségeson hazatérhessünk a szebb és boldogabb Magvarors/á'.ri'a.« Hozzátartozóit snk BXOr esókolja-és kéri, sokat Írjanak.
A I'. 678. - (áltorrnosla s/ámrél üzeni ("Végez v Gusztáv honvéd. Fülöp Ferenc, Pallosi György és Varga András honvédek. Oinnnort Károly tizodos és Magvar József órvozetű r-suládjaiknak Nagykanizsára, úgyszintén hozzátartozóiknak és ismeréseiknek, hogv mindnyájan jól vannak, no aggódjanak értük .eV sok levelet várunk.
Varga Fei-enc «<zkv, !1 t*. -.801. tábortpontu számról Július í). keletlel üzeni: iiKzoroienol üdvözlöm a nagykanizsai ismerősöket és poharatokat. Kérem valamely ismerősömet va<ry jóbarátnmut, hogy ha moffvosai ezt n Zalai Közlönyt, küldjék kí eimemrc.«
Üzen az otthon
A K. Ő48. sz. táborhxwtára üzenet Kálovícs László tüzértízeílosnok: »Kedv.es gyermekünk és testvérünk! A Zalai Közlönv utján kívánunk a jó Istentől jó ogészségot, erőt, fegyvereiteknek dicsőséges győzelmet, hogy minél előbb viszontláthassunk. Mindig rád gondolnak szüleid, testvéreid és az egész csaliul. A kia^Tenmka sokszor csókol külön
Az idegenlégiétél fosztogatásig és a
Egy fiatal munkás, Szegedi Ernő, betört alkules segítségével egy debreceni eipőüzletbe és onnét' 1200 pengő értékű cipőt és bőrt vitt el. A betörésben társa is volt, Szabó József személyében. Szabó József a dunántúli bűnügyi hatóságoknak is ismerőse. A Balaton-vidéken ^munkálkodott hosszabb időn át, a kabinfosztogatás 'mesterségében tökélelesitette magát specialistává. Fényképezőgépekre vadászott főként ,meg órákra,
a balatoni kabinszegedi börtönig
de ha jobb feladat nem akadt, megelégcdelt ruhafélékkel is. Előszeretettel a pesti gazdag fürdővendégek kabinjait szimatolta ki az elegáns fürdő tel epeken. Most pétiig Debrecenbe került kézre. Azzal védekezett., hogy az idegenlégióban szolgált Afrikában és nagyon sokat szenvedett, aminek következtében morfinista lett és nem teljesen beszámítható. A bíróság elrendelte elmebeli állapotának megvizsgálását.
Unger-Ullmann Elek vaskereskedésében
•In-, rud- és patkóvas-, továbbá .szeg*
állványok beváltbitók és eliWeliL
Hof gépek | gépmziji csapágy fem és golyós cupégy Igényleaét oltntéxam.
Ml van a hivatalos lapban?
A Budapesti Közlöny pénteki, lf>7. számában a következő rortdo-letek jelontejj-niog:
a filmügyek intézésének egységes szabályozásáról, .
légitámadás folytán ügyeik ollátú-sáhan akadályozott egyének javán u polgári pores és nom porcs eljá- '. nUban és magánjogi toron hozott kivételes ívmlolKezésekről,
egyes áruk bohózataiénak korlátozásáról, . • ±. 4 1
sárgacsillag viselésére kötelozeit, keresztény vallású zsidók külön úr-dekképviselotótól, .;:
ay. u jságol; terjedehnónok és árának ujabb megálla))itásáról,
orvosi szigorlatok rendjének módosításáról,
a kárpáti tcrülofekon. szabad tüzek gyújtásáról és a mozgási szabadaké italozásáról.
Ki kanhat befőzési oukref?
fítulapegt, július 1.1 (MTI) A hivatalos lapban megjelent u közellátási míiíiszlor rendelete a Mózesi cukor kiutalásáról, A rendelet értőimében a Iwfózéshoz ebben az óvlton cukrot igőnyelliotiwk az 1032 június 80-ika után szfllotett gyermekek, továbbá azok az ingatlantulajdonosok (ingatlanok haazon-élvozői; haszonbérlői), akiknek külön-külön, vagy összesen lognliíbh UK) négyszögöl kiterjedésű, földiopn* it>l. ribizkévnl, málnával, esoroszny.'-vei. körtével, meggyel, birsalmával, kajszi- vagy öszibanu-kkal iHiültet-n szakszerűen kozolt torniőgyümölessük van. A gyümölcsös terülotébo a rajta fekvő ház, udvar és gazdasági épületek területe nom számítható liele. Ugyancsak igónyolhétnek l>o-főzéai ciikiíit azok a' t-m intézetek. novotŐintézotok és árvaházak, amo-lyok le.'alább tíz növentléknek cllá-<unt nvtijtanak, valamint a kórházuk, szanatóriumok; klinikák és háb-i képaé intézefelc. Ninos igényo l»ofá-zósi cukorra annak a gyümölcstermelőnek, akt mint cukorréiKitormelé, a rópitermés értékesítésével kajKS-i-latos megél la iKxlás alapján a culcoi-gyáiliöl, vagy szeszgyaiVil járandó, ság címén a' nyári ídősznk alatt »t kilogrammnál több cukrot igényel' hot. Azok sem kapnak liefózéaí cukrot, akiknek havi fejadagja 30 deka cukor.
A gyermekek részérő fólkiíu-grailim befőzési cukrot lenbt igényelni, l'.zt a cuRrot a háztartás', feje legkósÓhb július 31-ig szóban vaL'v iráflhnn annál a községi elöljáróságnál, illetve polgár mesternél, körzeti jogyfiók'nál igényolhoti, alton naii cukorjegveil kapja.*vagy kapni.i kellene. Az igénvlést ösftzonasonbt-ják a közollátásí törzslap adataival és augusztus fl-áig kiadják a gyor-inekek részét\> fejenként a félkilo-giantm 'cukor vásárlására jogosító Mózesi cukor vásárlási engedélyi-Olyan városokban, ahol házfolögyo-lók vannak, az engedélyokot a házfelügyelőt; utján is ki lohot osztani.-
A rendelőt rőszlotoson szabályozza a gvümölcfltormolők igénylésének módját. A kérelmeket szintén a községi elöljáróságnál, illetve polgát-Bjáimostornél kell bonyuitani. '
A rondelot kimondja, nogy. a befőzési cukrot csak engedély ellenében szabad kiszolgáltatni. A vásár lást ongodéty egyik része jwstátaka-rékpjnzl'iri'bcfizolé&i la]> és vásárlás előtt ennek a lapnak u felhasználásával kilogrommonként 2 pongó iiutrórfogyasztási adó és árrószesedés különbözetei kell Isifizotni. Az en gódélv csak érvónyos, ha a Iwfizoté.-u lap elismervény részo szorint ozt a különbözőtől az engedélyes befizette A lH>fő/ésÍ cukor igénylésével, kiszól gátfutásával, vagy más célra való folhnsználatávul línponolatos vissüa-filésekot szigorúan büntetik.
48
194*- jyUus^ 15
KISKANIZSAI ÉLEI
Legyünk megfontoltak
tt mai idők nehéz, valóban idegeket próbára tévő óráiban. Ne fegyunk kicsinyesek, ne fényünk önzők, ha céljainkat nem juonnal és nem egészen a mi szánk ize eszerint érjük el. liz természetesen nem jelenti azt, jjogy jogos érdekeink védelmé-' heu kemény elhatározó képességünket, akaraterőnket elő ne vegyük és puháuyok maradjunk. Sajnálattal tapasztaltuk, hogy' vannak dolgok, ahol inkább a megfontolásnak é* tár-űj-ilagosságnak kellene előtérbe Kerülnie, mégis kicsinyeskedük • vagyunk. Jó hogy csak elszór--lau akad egy-két eset, de okulásul mégis szóvá tesszük. A lórié-net arról szól, hogy- a cigányoknak vau egy rossz lovuk, ,nwl egyes gazdák szerint >lclegeli az összes legelőinket és hál igy, meg ugV !1 cigány nem is fizet legelendő l slb. Talán ugyanezek a gazdák viszont a legelőtől néhány méterre tévő" gördövényi homokbányáig sem tudnak elmenni homokéri, haucími a legelő terű leien hatalmas gödröket úskúhiak, amivel pedig saját állataikat is lábtörés veszélyének teszik ki, nem beszélve arról, hogy' az >áskálás> is okoz annyi kárt, mint a cigány lova. Hát eddig a történet. Nem akarunk általánosítani, csupán arra kérjük gazdatársainkai, hogy a mai idők komolyságához mérten, mindenkor megfontolt' és komoly közérdekű Ügynek szenteljél, drága idejükéi, mert csak ez visz bennünket előre a belső fronton is.
Kiukanizsai hírek
Örvendetes, gyorsasággal készül a Yarazsdi-ut, melynek építési a közeljövőben a befejezéshez ér. .Megnyugtató körülmény, hogy a nehéz idők ellenére is nagyszerű tempót vezényel a város műszaki hivatala n fontos munkában, libböl reméljük, hogy á többi problémáink sem lesznek megoldhatatlanok. *
A másik jó hír az uj cséplést rendelet által szabályozott és rendszerbe^ iktatott munkarend. A poulos kerületi beosztásoktól nagyon sokat remél a gazda közönség és főleg az időveszteséget leltet könnyen elkerülni, ami, a cséplőgépeknek egyik városrészből a másikba való lturcolásával áll elő. »
Miháld csapata lesz vendége a Sáska Leventék csapatának vasárnap délután 4 órakor a kiskunizsai tlunyndi-lcri sporttelepen, A sáska csapat ez ul kallómmal is a legjobb együtles"-H'l veszi fel a küzdelmet. Minden valósziuüség szerint Kuzina Jámbor, Miilei _ Mujzer, tiuzdag, Horváth I." Herceg, ¦'Kiss ff Kiss i.( Németh, Horváth IV. összeállításban szeneiéi n kiskanizsai csapat. *
Kiskanizsai versenyzők is esznek vasárnap a kerületi atlétikai bajnokságon. Valószínű az fóVTÉ színeiben indulnak a sask:ik és néháuy an győzelmi inneniivel, is egyes hosszú távokon. ) v —k—
ZALAI KÖZLÖNY
A nagykanizsai Városépítő Blokk táviratban üdvözölte Hegyi Lajost tegnapi polgármesteri beiktatása alkalmából
;|)r. Hegyi Lajos nagykanizsai h. polgármester, mint közöltük, családjával elutazoU Szatmárné-nielibe. Kíséretében volt (ír. I'aizs Ferenc városi aljegyző, lír. Hegyi Lajost-tegnap délben Iktatták be ünnepélyes keretek közöli S/.ataiárnéincli törvényhatósági joga szab. kir. város polgármesteri szikébe., Az uj polgármester Kndrödy Harna-liás főispán kezébe letette az esküt, majd székfoglalói mondott,
amelyben kifejletté polgár mesi e 'i programját. A. nagykanizsai Vári
árosépítő
Blokk,;-minden egyes tagjának aláírásával meleghangú üdvözlő táviratot küldött dr. Hegyi Lajos polgármesternek, amelyben Isten bőséges áldásai, kívánja működésére.'
liz Nagykanizsa és egész Zala magyarságának is igaz szívből jövő kívánsága.
Nagykanizsán temették el a hahóit országúton felborult autó áldozatát
-Minap halálos Bzoienesétloaség' történt Nagykanizsa és Hahót közölt l'^y kllJf: Ilii ailtü t::bb UUlSÍl-
val addig meg nem állapított módon felltorult, inikiizlM'it ..(.hisztav liaiiór olyan Btdyoa sérülésekot szenvedett, hogy Iwlohall, két társa íh koinoh seímkel kapott'.' Utóbbiakat a kérhóabu szállították. Iláuor holt* testét ma délelőtt temették el a itag1;kanizsai rk. sirkoilbon. forno tésci-e kivonult a holyői'sóg tisztika-ránnk küldöttsége és díszszázada,
a rendőrség éa csendőrség tiszti küldött ségo és logóuységi diszszaka-sza, valamint a halott bajtársaihói alakalt díszszázada. A, katolikus temetési szertartás^ után a bajtársak vállukra qpiolták a koporsót és kivitték pihonöholyóra, ahol egyházi beszüntetés után hajtatjai diszíüzzol mondtak Istcnhozzádut.
Ixigyoit könnyű thisztav liánéinak n mogszontolt magyar földbon való pihenése és álmodjon dicsőséges tengely-győzelemről. -
Három napja eszméletlenül fekszik a nagykanizsai kórházban egy utas, aki kiesett a robogó vonatbél
Tegnapelőtt este Barcs és \ugykanizs~a közöli a sebesvo-íiul egyik kocsijából eddig meg ^niiin állapított körülmények között kiesett egy fiatalember ós eszmélet lettül .véresen terült el a sínek mentén, Megállították a vonatul, felrakták a sebesültet és Nagykanizsára szállították. Az állomásról a mentők a késő éjjelt órákban a kórházba vitték. Több izben próbálták kihallgatni, de mindezidcig nem 1
sikerült. Már - harmadnapja, hogy teljesen eszméletlen. Koponyatörést ós súlyos belső zúzódás! szenvedett. A nála talált iratokhói csak annyit sikerült megállapítani, hogy Lítahár Istvánnak hívják, 1H éves és Dárda községből való. Hogy hogyan történt a végzetes utazás és mi volt a fiatalember utjának célja ,mosl nyomozza a hatóság. Litabár István állapota nagyon komoly.
Egy halottja és egy sebesültje van ... a Kivancsisüoűásnai.
Felrobbant egy bomba-alkatrész a szentmargitfalvai határban
Ssentmtirgiffalva, július 15 (Tudósítónk jelenti) Napokkal ezelőtt berepüli ellenséges ropülók boni hát dobiait le Szoulmargitfulva 'hátárában, íígy bombauUiatrósz .ott maradt Vi inezóu. lízt találta meg Skoda látván községbuli gaz.da, aki testvérével, Prunnur Józeofnóvai a '-földjükön, dolgozott. A férfi piszkálni keztite az olotte iaiüorotlen gyuta-
csot, a szorkezot felrobbant ós Skoda kezét összeroncsol la ,Í9slvérónok po-dig arcát ós nyakát sobositotto meg. Mindkettőt beszállították a nagykanizsai kórházba, a férfi súlyos sérüléseibe tegnap belehalt, testvérének állapota javult.
A .csendőrség szigorú nyomozást indított ebben az űgyuen.
Három munkást agyonütött -a villanyáram
Három ártatlan emberáldozatot köveiéit'ismét a munka. A MAÜJíT lovászi telepén eddig meg nem állapított módon ixihh munkást.villanyaram ütés ért, amely hármat közülük halálra sújtott. Térsztonyák lm re 27 éves, Liábocz Károly 86 óvos én Tkálocz Foronc 20 éve* iiaikáa a helyszínen szörnyethaltak.
Az esetet azonnal jelentették az illetékes hatóságnak. A csendőrség azon na! megindították a nyomozást.
Horváth Uóza nagykanizsai te-inotkozési vállalkozó a bárom koporsót ma dólbon kiszállította Lová-szibaós még délután elszállítja óket szülőfalujukba, ahol muulogyiknolt külön Lesz a temetése.
hírek
Naplúr. Julius 15. Sz< inba). Róni hal. Henrin cs. - Protestáns Henrik.
Julius 16. Vasárnap. Rom. kit. /Kannel Jt.-A. - Cmteaiana Valter. ......
A OOZKOR.DO nyitva van reggel I órától este 6 óráig (Hétfő, szerda,„ péntek délután és kedden egesa nap löknek, t Tolofon: 660.
— (A Kathollkus Legényegylet a bombakárosultakórt)
i -tA' nagykanizsai Katolikus Legény-ógylót itlólyátérzéssel a kibombazott családokVsorsa iránt, sietvo áll a fol-soKÍtés szolgálatába. K hó 24-én a Városi Színházban vidám műsoros estei rouiloz a fórf(cserkészek közrc-müködésévol. Műsora azollomoson liss/eállilutt, s/óiaküKtató, vidám tréfák", jelenetok, ének, láncszámök, valnmint irodalmi értékű rövid szin-daraliok, .linóm mántlolin muzsika kedves keveréke lesz; A rendezőség bizto> abban, Uony. senkit csalódiís turni érhet, mert műsoruk a szokott színházi liahurék műsorát minden, bizonnyal fölülmúlja. A rondczú.HÓg noni adakozást vár a homhakárosul-lak részére, hanem komoly munkával, komoly uróíeszilésekkel dolgozik a ón, hogy fióadásuk őbiiénvlieh jutalmazás iogvon mindón résztvevőnek. Az előadás tiszta jővodohno 100 'szá/alékban a boníjmkároaultnkó!
— (Alapazabaly-jófahaRyás).
.' A j»;nziigvniiniszter « Nagvkani-KiTes/lehy'n'irsiis 'r.-l:ei];.'/i'.sj
Hizlositö. Mgyésülct (előbbi címén: Nagykanizsai Keieszlóny Társas Te-niotkezé^i lígylet) métloHitoft alapszabályait a 'iHilflgyniinísztorrol egyet ériében láttamozta.
- (6 orvos 1 állásra)
.Mint jelentettük, a nagykanizsai kórházi iöorvosi állásra hét }Kilvázú jelentkezőit helyből, vidékről éi.'H|.r* daiwströl. "Most olvassuk, hogy a y/n'lnoííorszecn' hasonló kórházi orvosi állásia ölen adták be. pályázatukat.
•— (Nem Iteti intuir»,)
ha vira készül! Vegye niea a Zalai Közlöny, zsebmenetrundjet 80 fillérért, okban minden adatot meg-talál.
- (Áramszünet)
_ A Drávavölgyi értesítése szerint Kiskanizsáii és a barakk-kórházi részen folyó hó lti-án, vasárnap reg-'gekl ómtól délelőtt 0 óráig javítási munkálatuk miatt úramszünot losz.
Hz lutiti w 10 árakor Mai és %5-lg lari.
— (Feltevőnk a harangot, tüz van!)
A lakosság vagyona, javai elpusztulnak. A vos/xyaeleni elmultával számba veszik, ami mogmarudt. A tűzkár igen nagy" ós a vagyon cao-kóly rószo volt niztositva. l3z szolgáljon okulására! A 85 évot WóÓ Magvai Altalános lliztositó Társaság holyliuli fóügynökségénél kössön tüz-biztositást! Cini; Csongery-ut 2.
- (Vigyazr a cseresznyefán) Simon I.ojon lenti lakos a lakásuk
közelében lévő esoL«8zn^'ofAra felment csoreBznvót szedni. Mogesu-szott s az eléggé luagaa fáról az alatta-tóvó árokba zuhant. Jóval később egy asszony fedezte fel a szerencsétlenséget. Simont azoiuial orvoshoz vitték, aki bordatörést állapítod meg és kórházba utalta. A Halni la válságos. •
- (Kerékpárt lopott)
rKltier Kerone kiskanizsai géplakatos, a MAOlfT Kiialv-utcai irodaépülete előtt egy korékpárt ollopott. iíajtocaipték ó* a gyoraitott eljáráa alánján dr. Gáspár Zoltán törvényszéki ogvesbiró olé állitotűik. Azzal védekezett, hogy a eajét kerékpárja defektet kapott és mivel sürgés volt a dolga, a falhoz támasztott gépen folytatta útját. A kerékpárt vÍBgza akarta vinni. A törvényszék jogorú-aea két hu ti foüházra ÍUíltáj, ^
ZALAI KÖZLÖNY
1944. július 15
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon ismerösplnk, Jdbarátaink és a II. körz. fanleBfIllelc. kik Alrloil em'ékü dr.1ga hűséges fviesfccm ,
Erdélyi Jánosné \J
temeléüén meeíelcnésOkkel v.iey bár-ni-'tv mSs módin naav falrtalniunhal enyhíteni iuyckczick, fogadlak ezúton ts hálás köszönetünk kifejezésit.
A gyászoló család,
Nagykanizsa mejrvol rái-oa polfrár mesteré tót.
18500/1944.
Hirdetmény.
A város hivatásos tOzollósófa részére 1 pár tiszti, 16 pár legénységi uj csizmát, továbbá 1 pár tl«ztl és 16 pár legénységi csIzmMejelésI szerzek bc. írásbeli alíuilat „Tflfljltó-sáfr részére csizma be szer? és" felirattal f. évi fullus hó 21-én d, e. II óráig adható be a v. iktató hivatalba.
Nagykanizsa, 1944. július 14. jt»t Polgármester.
Nagykanizsa mtgyej város polgirmestorétól.
1136/ké. 1944.
Hirdetmény.
Felhivom mindazokat, akik zsidó lulajdonban lévő Kildct. vagy rétet használnak, hogv folyó hó 17-én, hétfőn délután 3 és 5 óra között jelentkezzenek cazdakttnyv váltás végett a v. Közellátási Hivatal terménv-beszolcráltafási osztályán (Hunyadi-utca 11.) mert ellenkező esetben ellenük kihágást eljárást kell indítanom.
Nagykanizsa, 1944. évi július hó 15-én.
ms Polgármester,
Nagykanisna mogyoí város polgármesterétől.
18.843/1044.
Tárgy : Tarlólmktatáa (szán-Ux) kötelezővé tétoto.
Hirdetmény.
A tarlóim ktatétt sürgés keresztülvitelét az 1894. évi XII. t.-c. 52-5-1. ij-a alapján elrondolom.
Fölhívom a gazduki'ieönséget, hogy a learatott térülőtök tarlóit a ter-vénv értolméhon a logrövidebb időn bőiül szántsa fel,
A tarló felszántana ugyanis nemcsak nagy mértékbon pusztítja a káros növényokot, állatoltat, hanom a föld talajnedvességéi is visszatartja, sót a lég it ám ad ásóknak kitolt gabonaterményt u gyújtóbombák okozta osotlotíös tűzkároktól is óvja.
A korszerű gazdálkodás, a termelés fokozása és védelme erdőkében tehát a gyors tarlószánttus nélkülözhetetlen.
A munkálatok miolőbbi elvégzése fontos nemzoti érdek, miórtis a mulasztók ellen az 1804. évi XII. t.-c. 95. §nak K. ponjJ8 alapján az eljárást mogindiloin.
Nagvkanizsa, 1941. jiiIÍub hó 4.
¦un Polgármester.
— hlkitfliiiiit
mindenki a helyi koreskedékoól és Iparosoknál szenzzo bel
Csak 16 éven felülieknek I
Az olasz filmgyártás remeke
MA ESTE SEMMI ÚJSÁG
UFA vildghtradó. Részletek napjaink aktuál is eseményeiből.
Előadások kezdete: i4, ?6 és f8 órakor.
fldom a mélyen tisztelt üzletfeleim szíves tudomására, ¦ hogy alkalmazottain-! szabadságolása miatt e hó 23-tól 30-lfí terjedő időben gyártelepemen munkaszünetet tartok ós Fő - ut 14. sz. alattj üzletem Is zárva lesz, fl gyárban csupán irodalnspekciót tartunk és a kereskedelmi áruk kiszolgáltatása fog folyni.
TAIBJinN-PÁLCSICS.
MIROS
Nov Ittrv. vódvs »»
Permetezőszer a szőlőmoty irtására
Kerettelen! lo/o.o«(lkr^rjol.yijben)oldMB»n. Arzénmentöí I Beszerzési hely: Teutsch drogéria, Nagykanizsa.
rMm Autóbusz-menetrend
Ktvéuyoji 1944 június 5-161 vIuMVonAtlg
Vasárnap és Ünnepnap flz összes fordulom szünetet
Maaykunlxaa—Latanya—JUaólandna—-Muratiombat
¦AUBT
Nagykanizsa Du, Nagykanizsa Korona száll. Lclenye Alsólcndva Korona-szálló I.' i. é. 6.20 0.35 7211 835 c c d 12.00 12.10 13.00 1 14.45 1500 15.54 17.00 c 18.25 18.40 19.3U
Alsolcnüva Koiona-s/álló Lendvavasárhely Bclallnc Muraszombat Korona sz. Muraszombat pu i. i. I. i 0. 8.45 940 10.00 8.50 9.25 íoiio 17.10 18 05 18.25 18.35 17.10 18.07 1855 19 05
ti,,!..,..,!,.! Al.ll.nl.a -NaB>k>nl«>a
c 1 d c
Muraszombat pu, 1, — - 7,15 _,_
Mur.xontbil Koran. ,i, j. 7.00 .7.25 12^20 1430
líclatinc 1. —.— 7.47 14 52
LcnUvavásarlicly i. 7 49 13J2
M.-il. iL, Koron. ií. 4. ___ 8.40 8.40 13 45 15 15
Aliol.ndri Koron, ,1. 1. 850 _ 15.55
Letcnyé 5.00 I0O0 I3J5 , 17.05
K.g)'.,¦¦ t.., Koron. ,i. i. 5.50 10.50 1405 17.55
Nagykanizsa pu. í. 0.00 11.00 14.15 i 18.05
Strtii." wái- - Csáktornya-—Murnaaardahaly
4,40
5.01 ,'i 50
6.50'
! io-io |
• Ciuk keddei
¦ Csak hétfőn.
¦ Alsólcndva--
Strídóvfár Muraszen! marton Csákttirnya, Zrínyi-(ír Csáktornya pu. Mura szerdahely pu, Mi.raszomh.it pu,
. I 15.17 i 18.35 < 14.50 1 1&09
. —.— í 17.20 -.- I 17.10
! )4.25 :--
I 12 20 i—
Mapj*»0]rxa»eU i '
t, o-uiörtökün, szombaton közlekedik s/erdán cs pcnlekcn közlekedik.
Muraszombat közt csak Itéllön, szerdán, pénteken közlekedik
ÍIRÜUflUni GV; villamos Aram
PiSjEJjag szolgáltató rt
Aramszarniák fizetése, reklamációk, hibajelentések. -rdkszeiü felvilágosítás' minden villamos kérdésben délelőtt 8-tól délután 15 Óráig. Csengory-utöl, telefon 294.
APIÓUiRDETESEK
c
ÁLLÁS
]
QaphlmxSnStcat szennait beMníire (elveszek. Lendvnl Miklós kézimunka, rövidáru tlzlcte, himzö vállalat Stnirer varrJ«ét> képviselete Nagykanlzaa, Pö-ut 14. 2271
Ogyes, seif utat (elvesz délelőtti órákra, Oroszl Károly itltódt, Ciengery-ut 58 M82
KaraahadSaagádat él ktizalgitónflt felveaaünk. KÖztlazlviaclök Szövetkezete, Erziébet-tír
¦ankáaolr, nunkiinök lelvélelnak. Haalgoude-iottak clßnylicn. Hántaló (Wm, Szérnere utcn 4. 2291
S ADÁS-VÉTEL I
Szedeti, hullait túlinál ét barackot minden mer,nyfiéir*t veizek. Hóbor Sándor, Stemere utca 23. 6a a váróit gy»maie«-ciionia Rolóban. 2255
Fehér gyermek apoHt-ttocal 6a oaalédáey eladó Clm a kiadóban. 2275
Mély oyarmahkoo*) eladó. Ctengerv-ut 75 . 2277
Egy hold baithday eladó Plvárl-ut 6. ar. Szenlay Líszl*. 2278
Fatáp-fála MglaRyárnil lábon átírt [a sladó Bövebbetprlorony-utca 43. 2281
Szép héjas dlá fejlap nélrül, minden mennyiséében knrhali H| Krcft Józ-ff taiier, cáciiicüe, Klrfl!y-u. 34. . 3286
¦»rat«liol a lermagasabb napi áron Véstek lír/»6bct-(ér 22. tziin, Centril ki-véhaz melleit. Ugyanolt kínyok barackot magOinl lelvételnek. — Sánta gytlmö'fs-keteskídfi. '3294
Egy Jókaiban lévő roély gyarniali-kooal eladó Magyar utca 15. 'S^OI
BÚTOROZOTT SZOÍÍA
]
Stcrcuyen bularovall ktllönbeláfalu azóbát keresek 2 azemély rc8zére. Ctm a kiadóban. 2290
I I.AKÁS, ÜZLKTHISLYISKG |
ÜaktArhalflftáfl azonnal kiadó — Magyar-utc4 9. 2269
Héahtaa, köipontban egy izoba fullus 19-től auguiitaa 4-Ig átadó. Cím a *!¦ adób-n. 22P0
I HÁZ 1>S INGATLAN I
Több kisebb, nagyobb hasakat, teletelhető' kélhotd aiánlóTöldet. Brép vlllatelket adásvételre kozvetit Horváth, Sugár ut 42.
228H
Adámanlaa magán- és bérházakat kSivetlt: Papp Telekfut 8„ teleion: 570.
KÜLÖNFÉLÉK
Ha bérautöra szüksége van, tetthi-nAljon 304-ra. , 2274
aimnáaluml és polg. magántanliáíát elvállalja tanár, Klsloludy.utca 9.
lak. tanulók középlskolil
2279
Elvaaaatt egy angóra bak nyut. BeciU-letes meglaláló Jutalom ellenében hona viasza Sugár-ut 25/b. alá. 2284
stgaréaaA cicáimat állaimért tőnek elajándékozom. Horlby MtklÓB-ut 17—19. 22ö9
Oailati vagy vállalalhoz (átsülnék 15.000 pengővel. Clm s kiadóban. 2295
Mindennapi levelexéiböl összegyűjtött iflmaabélyaeat bélycggyliítéii cétokr« mcniraaaiett. Barbarlta, Zalát Közlöny weíkentóaége, naponta délután 6—7 óti között. i«i a hirdetés mfndia érvényes
zalai közlöny
POLITIKAI NAPILAP Kiadja: „KKxgudaságl it, T. NsgykB«t*a>'
Kalüloa kiadó: Ksroi. Nyonuitott a „XSzgairJasáijI n. T, Hayyktnliur '•yomdllábaa rifáayk'ani»áft
tili'
Hoadlokosai -. _i Tábori posia:.
84
évf., 159. sz, Nagykanizsa, 1944. Julius 17. hétfő
Ára 16 fillér.
ZALAI KÖZLÖNY
ifMrki'ftztíW^ 6a kiadóhivatal: l-W-m &. hzáiu l^erkemtasóél és kiadóhivatal! telcton 78. sx Megjelenik minden hétköznap délután.
' O L I T I K A I NAPILAP
Pélelos szerkeszti: Barbarlts Lajos
KUJIlzetésI ára: >'.;>¦ hónapra 4 pungű 30 tlltfe.
negyedévre 12 pengő 40 fillér. Kcyea szám: hétkürnnr 16 UH.: Kzoinbftton 30 till.
A németek visszavették az amerikaiak által elfoglalt Poggibónsi olasz várost
A keleti harotér déli szakaszáról esemónytelenséget Jelent a román hadijelentes Kemény harcok folynak a normandiai harctéren
iNTI) TatnopoUiál orés német páncélos kötelékek avatkoztak a harcokba •» orélyoe előretörésekkel megtisztították azokat a helydé-geket, aham az ellenség az előző napon betart. Ucktól délnyugatra szovjol lövósz-hido^tályok fiamét támadást indítottak. A néniét erősítések visszavétenék őket. Lúcktól nyugatra a szovjet elórotóréaok sikortolonok voltak. A nagy vórroflztoségoken 'kivül '42 páncélost voszitottek. A Pripjot-mo-^araktól északra » asovjot |mncólo sok és gyalogság támadásai mog-hiuBulUk. Bitnek északi részén a
német csapatok sikereset! nyomulna}; előre, egy az arcvonal-Itan támadt résen keresztül.
A Njemon vidékén a harcok orőaöd-
nok, igy különösen
• grodnői hiti fő eVen voltak erős lámadáéok, ezek meghiúsultak és a német erők Orodnó-től északra sikeresen hatadtfak előre:
A kaiéliai arcvonalon német és finn repülőgépek Iwves támadást intéztek a Mtorjet álláeok ellen. Támadásaik különösen a tavakban gazdag vidék liidfél ullen irányulnak.
Német elhárító sikerek a keleti arcvonalon
A ketoti arcvonal középső szakaszán a német haderő a parancs értolméboir folytatja -ofojiafautA' -mo«* iulatoit. Ettél délre a néinot csapatok szilárdan tartiák állásaikat. A uovjet csapatok Tarnopoltól északnyugatra ós Lucktól nyugatra votot-tok harcba több lövész hadosztályt fe páncélos köteléket. A némol csata tok ismét teljes elhárító sikort íratlak. A nehéz és könnyű gránát-fetóV tüzére estefelé átmonotilog ol-lanyhuli a csata. A csokóly jolontó-séfcü helyi botőreaokot a nemet csapatok ellentámadással visszavetették
r'» az ellenség ismét véres vesjtte-ségoket szenvedőit. A nemet csapadéknak-ezen a szakaszon kivívott elhárító sikere annál figyolomro-móttóbh, mivel á bolsevisták igon nagy hadinnvag bevetósóvol tiímadtai és' a támadásukat több ellenséges csatarepülő raj támogatta.
Román hadiielentáa
A mai román hadijelentes szerint közép Besszarábiában a Dnyeszter torkolata környékén és Moldvában az arcvonalon nom törtónt semmi különösebb esemény.
A Vlre-Aire szakaszon egy betörés kivételével visszaverték az angolszászok minden támadását
As mváziós arcvonalon t'tumté' délnyugatra a súlyos harcok nem csökkenő licvosséggol tovább tárta--«ak. A második nmorikai hadsereg erős páiicelos alakulatai délnyugnti irányban a caoni útvonal mentén hatéban állanak néinot csapatokkal. Az amerikai csapatok arcvonalának súlypontja Vire-Aire-tóI nyugatra wi, Kzon a szakaszon ¦ az amerikaiak jelentés vosztesógokol szoivrod-Az amerikai csapatok (bontól jvugatra móitott támadásait több wfa erős tüzérségi tűz előzte meg.
A több órás clkosoredcll harcban a német védők visszaverlek .minden támadási egy betörési boly kivételével, ahol nem tudták megakadályozni az északamorikai csapatok előrenyomulását egészen az lístroé környékén levő német állások nyugati sza-szakáig. Itt azonban az angol szószok olyan orós ellenállás oló kerüllek, hogy egy) részük megsemmisült, a lübhi futásban korcséit monodékot. A német csapatok wk foglyot oj-tottek.
Az egyik svéd láp az inváziói arcvonalról közli, hogy a néniéi wapatok St. Lónál fanatikusan juzdeiiek. A harcok St. Lónál zulónösen súlyosak. A svéd lap 'dézi az egyik amerikai liadi-'•"'Ósi^ó jelentését, melv szerint
Súlyos harcok St. Lo-nál
a németek ugy harcolnak, mini eddig soha. Az amerikai csapatok csak akkor és abban az esetben érnek el kisebb eredményeket, ha az áldozatokra egyáltalán nincsenek tekintettel.
A V. 1. miatt egyre nehezebb' az angol kormány helyzete Szüntelenül hullanak Angifában a szárnyas bombák
Az angol lapok szerint a né-
Az elmúlt 24 órában ismét támadták, a szárnyasbombák a Jelangliai brit grófságokat. Londonban is riadó volt és a szár-jyasboímbíik veszteségeket és Wrokat okoztak.
inel megtorló fegyverek szakadatlan támadása következtében Angliában igen erősen rom* lőtt a hartffulat. Az angol lakosság nagyon fel-
háborodott, amiért a kormány nem képes a lakosság biztonságáról godoskodni.
Az angol lakosság mind itangosabban támadta a kormányt, meri védtelenül kiszolgálják a szigetország lakosságát. Chur-
chill maga is beismerte, hogy előzőleg' tudomása volt a < német megtorlás ej Ö készei léteiről. A lapok a német.megtorló Tegfy-ver visszahatásaként
erősen bírállak a Németország ellen megindított terror háborút és niagál Churchillt 'is.
Az angol nép vesztesége sokkal súlyosabb,: mint arra az angol felelős tényezők számítottak. Eddig 135.000 asszonyt és gyermeket távolítottak el Londonból. N ^
Poggibonslt a németek visszafoglalták
gránátos csapatok visszafogtál-**' ták az Átmenetileg elfoglalt Pdg-gibonsi helységet.
Az Interinf jelenti Berlinből: A legutolsó jelentések szerint "a tegnapi heves harcok eredményeként ma délelőtt a német
A svéd külügyminiszter a semlegességről és a háború Utáni segítésről
Meg kell őriznünk n békét és » szabadságot. A svéd belügyminiszter megállapítja végül, ha Svédországnak a háború végéig sikerül megőrizni semlegességét, akkor kötelességének fogja tartani azoknak az országoknak! a scgilségére sietni, melyeket a háhoni vihara elpusztított.
¦ Gunther svéd külügyminiszter beszédet mondott, melyből az NTí a következő részleteket emeli ki: Svédország továbbra is semleges marad. A semüeges-ség sohasem volt népszerű azok előtt, akik háborúba keveredtek. A svéd politikát ugyanaz a cél vezeti ma. mint a múltban.
A további német megtorló fegyverek ellen még kevésbbé tudnak majd védekezni az angolok
Berlinből jelentik: A Daily Mail közlóso szerint Harley angol püspök az egyik értekezleten kíjelentetle, hogy az invázió olsó hetében az angol hadsereg kevesebbet vosztett halottakban, mint. Délanglia a német megtorló fegyver működésének olső napjaiban. A püspök aimak a véleményének adott kifejezést, hogy az angol hivatalos körök figyelmeztessék Németországot, hogy még súlyosabb feltételekéi erőszakolnak majd rá, ha továbbra is alkalmazza a
hadviselésben ezt az uj .ördöngös eszközt. Német illetékéé helyen az* anglikán egyház egyik vezetőjének nyilatkozatával érdomosnek \ tartják foglalkozni. Megorösithotik n püspök! véleményét annyiban, hogy a neiiuv tok még eresebb ós hatásosaid) fegyver föklött rendelkeznek, Még púdig olyan fogyverekkoL/űiölyok ellen a védekezés lehetősége annyira som lesz meg,* mint az tilsó számú néinot megtorló fegyver ellen.
Biztonságba helyezik a Velencébe gyűjtött olasz műkincseket
Az olasz hatóságok a német katonai parancsnoksággal karöltve igen nagyarápyu munkát végeztek, hogy az olasz műkincseket biztonságba helyezzék Főleg az eddig el pem pusztított műemlékek megmentéséről vau szó, melyeket Velencébe szállítottak és.n^Poge-palotAban ,,íl-Iitoltak tel. Á festményeket, óNxrnbormuvokcr és szobrokat olt helyezték el és nem a háború elején kijelölt helyeken, melyek időkőzben veszélyeseknek bizonyullak. A műkincsek
elhelyezésénél szakemberek működtek közre. A .műkincsek rendkívüli szAllilási nehézségek elé állították a hatóságokat .és a hémel parancsnokságot, mert 18 méter hosszú és 2 méter széles festményekről, valamint olyan szobrokról van szó, amelyeknek súlya 70-100 tonna közölt van. Az ellenséges hatalmiakat a hírek szerint értcsitel-ték ,hogy Velencét á legértékesebb olasz mükiucsek gyűjtő helyéül választolták ki. .
ZAL'AI KOZLONtt
1944. tajfcta 17 .
Őrségváltás!
IV.
Rá mutált 11 tik előző cikkeinkben azokra a körülményükre, melyek feltétlen szükségesek ahhoz, hogy a város igazgatása sikeres legyen. Ilyenekként jelölttik meg' többek közöd a polgármester és közgyűlés, s ezen keresztül az egész város közönségének harmonikus együttműködését. A szakképzelt, kellő számú 3 kellően fizetett. — jutalmazott — tisztviselő beállítását, A helyes Ügy-beos/iást az ügyek intézésében. Most még rámutatunk ami k szükségességére is, hogy a tisztviselőknek megfeleld hivatali helyiségre is szükségük van ahhoz, hogy eredményes munkát tudjanak végezni.
Rá kell mutatnunk azonban akkor; amikor a tisztviselő figyelmes, urimódpn történő fél-fogadását megkívánjuk, arra Is, hogy az Ügyes-bajos dolgait intéző polgárságnak is kellő megértéssel kell a hivatali helyiségeket felkeresnie és az ügy-elíntézes alkalmával fogadja megnyugvással a szakszerű magyarázatot, felvilágosítást 'míg akkor is, ha az éppen a fennálló intézkedések miatt reánézve nem is azt eredményezték, amire számított.
Ilyen kedvező légkörben és ilyen ősszhangzatos együttélésben nehéz napjaink sordöntő problémái is könnyebben megoldhatók és elvi-selhetők.
őrségváltás nem csak a személyekben történt igy meg, hanem az emberek érintkezésében is uj szellem alakult ki, az annyira kívánt közösségi szellem, mely viszont egy kis város polgárságának a közösségi élet felé való haladását jelenti.
Igy leszünk egyek valamennyiünkért, Így alakul ki az igazi magyar élei, melyben nem lesznek alá- és fölérendeltek Jelentéktelen egyéni jelentőségben, hanem lesznek egymásmellé rendelt tisztviselők, harcosok, munkások és mások, — a közösségi élet jelentőségében.
Csak ez a lelkület lehet az Őrségváltás lelkülete!
Ez az uj lelkület pedig tetemre-hívja, mindenkor a felelősségérzetet, valahányszor különösen közérdekű közös dolgokban intézkedünk, vagy nyilvánítunk véleményt, ' Ilyen felelősségérzettől átfűtött intézkedésnél soha többet nem lesz Csáki szalmája sem erdő, sem vil-lamosszcrződés, vagy város szénája és kocsija" Értéket jelent majd minden rög, amely közös tulajdon. Vagyis gazdája lesz e városnak, aki Őrködő szemével mindig jelen lesz ott, ahol rá szükség lesz.
A közigazgatás és közvagyon közös célt-kat szolgálhat csak, ami kihat közös utódaink életére is s feladata valamennyiünk életének egyenlő módún történő szabályozása és megkönnyítése, — de abból, senki előnyt nem szerezhet mások, vagy a közösség rovására.
Akiket pedig vagyoni cenzusuk, vagy a köz bizalma állitott kii/.megbízatáshoz, — azzal élni elsősorban kötelességük. Ez a megkülönböztetés kötelességet jelent elsősorban, jogban pedig semmivel sem többet, mint amennyi a közösségben "Ölök bármelyikét illeti.
Most különösen szigorú mértékkel élhetünk csak önmagunkkal széniben, mert a rendkívüli viszonyok következtében a polgárság nem gyakorolhatja számonkélő jogát és Igy a közgyűlésben a már annyira szükséges Őrségváltás nem történhetik meg. Mert tagadhatatlan,
hogy az utolsó hónapok eseményei vet kapcsolatban, melyek városunk életében lejátszódtak, a város polgárságának joga volna véleményt nyilvánítani azzal, hogy egy községi választás során verdiktet mondana végső fokon. •".*.
Csak igy volna elképzelhető egy, a közösségi szellemet képviselő, megifjudott közgyűléssel azt a nagyszabású munkát teljes sikerrel befejezni és Végrehajtani, mely városunk múltjából, kedvező földrajzi fekvéséből, az ásványkincseket rejtő délzalai földből, polgárainak rátermettségéből, munkaszeretetébőt parancsolóan adódik.
A közvélemény megnyilvánulásának, sajnos, akadályai vannak a háború .miatt és igy az adott helyzetnek megfelelően, azoknak kell viselniük a felelősséget és munkát, akik azt eddig is megtették. Pedig a munka nem könnyű! Elsősorban súlyosan nehezedik reánk továbbra is erdőgazdálkodásunk teljes kátyúba jutása.
Eléreti csak panasz van panasz után. A bajok, hibák orvoslására tett intézkedések nagyon lassan fejlödnek a végsÖ, helyes megoldásig, Sürgetjük az erdőhivatalnak teljes álszervezését, erdőgazdálkodásunk gazdaságossá tételét. Jövő erdei érdekeink miatt a szükséges és elmaradt gyérítések és erdőtelepítések sürgős pótlását. ,
Nagyobb jövedelmet kívánunk az erdőből elérni, hogy a terhek viselésére fordíthassuk. -
Az egész erdei gazdálkodást fokozottabb ellenőrzés alá kell helyezni, de szakemberek közbenjöttével ugy, hogy a szakmunkák zavartalanul, kellő időben, a szükséges mozgékonysággal legyenek végezhetők- /........
Ez a kívánságunk a város legjelentősebb vagyonára vonatkozólag nagyon sürgős annál is inkább,, mert az utóbbi hónapok kedvezőtlen légköre nem utolsó sorban az erdőgazdálkodás körüli mttlasztások'-bÓl és vlszásságokból származott. Lényegesen érinti nemcsak anyagi érdekeinket, de veszélyezteti a köz-békét is, pedig éppen a régiek szerint is, — ez kellene legyen legdrágább kincsünk.' ebből nyilván örömünk és büszkeségünk is. Az errevonatkozó intézkedések egységesítését és összhangbáhozását azonnal végre kell hajtani.
Reméljük, errevonatkozó kívánságunk mihamarabb teljesül, s végleg nyugvópontra juthatunk a kérdésben ugy* hogy a köz érdekét feláldoznunk ne kelljen!
Dr. 'Botfa Károly
Naptár. Július hó 17. Hétfő. Róni. kai. Elek h». - Protestáns Elek.
Dr. Lontay Alán főszolgabírót Veszprémbe helyezték
A GOZFÜKDO nyitva van röggel 7 órától oe-to 6 óráig. (Hétfő, azorda, piritok délután éa koddou ogéaz nap nóknok.) Telefon: 660.
Változások a zalai
A belügyminiszter di', Lontay Aliiul, !1 nagykanizsai jurás föszolgabirájál központi főszolgabíróvá Veszprémbe helyezte át. Dr. Lontay Alán 2'A év óta szolgálja Zala vármegyét és n járást Nagykanizsán. KbbŐl 8 esztendőt toltoti mint szolgabíró Civómóirv István, majd dr. Holt ka Andor röszolgnbirósága alatt és 15 év ótu vezetője, mint főszolgabíró, 8 nagykanizsai janisnak.
Dr. Lontay Alán főszolgabíró nagykanizsai munkássága alati a járást minlajárássá fejlesztet te, számtalanszor hangNniyózlak Illetékes fényezők a nagykanizsai Járás kipróbált vezoTését Dr. Lontay igazi gondviselője voli n járás községeinek és népének. A jegyzői kar mindenkoi az Igazságos és kartárs! Felügyeleti balóság fejét tisztelte benne. Távozása ürt hagy Nagy ka-
főszolgabírói karban
nizsa, társadalmában.
Dr. Lontay Alán utódjául a belügyminiszter dr. Krnsznay Istvánt, a lotnnmegyef völgyséwi járás főszolgabíróját helyezte Nagykanizsára.
Szerte az országban nagy ki-cserélések történtek a főszolga-biróságokon. Igy Zalában is. A Csáktornyái járás főszolgabíráját, dr. Vidn Ferencet a belügyminiszter visszahelyezte föszol-gabirónaaV Letenyére, Csáktornyái főszolgabíró lett dr. Bez-nícza Pál Csáktornyái szolgabíró. D* Bődy Zoltánt, a lenti járás főszolgabíróját a belügy--miniszter áthelyezte Novőra főszolgabírónak, a novai főszolgabírói széket pedig dr, Forintos László znlaszentgrótj főszolgabíróval töltötte be. Znlaüzent-grótra dr. Bnrcza Béla, az eddigi Idényei fŐbiró került főszolgabírónak.
Nagy légó-szemle volt vasárnap reggel Nagy-ég KManhf^n
A légoltalmi parancsnokság vasárnap Lógó-szemlét tartott Nagykanizsán és Kisknnizsánis, hogy. meggyőződjék minden rendben van-e egy komoly veszély esetén, a város közönsége számilhat-e az illetékes Légtt-soregro, amikor arra komoly szüksége lesz". Az egész szervezetei mozgósították. Percek alatt olt volt mindenki, ahol lennie kellett, pontosan, katonás fegyelemmel és remiben. Mintha valóban támadás érte volna ti ¦városi. (Véletlenül ópiien liá roimörás légiriadó volt.) Olt voltak minden ült az osztagok, a fogatok, slb. Viléz.'dr. Sinvon-fay Lajos polgármester, vitéz dr. liükky Jenő, a rcrtdőrkapi-lányság vezetője. Lógó-.parancsnok, Vécscy Barna műszaki tanácsnok és Marion Ferenc rendőr főfelügyelő, helyettes parancsnok. Tusy Béla vizimi üzemigaz-
gató, Veréb Ottokár tnzoltópa-ranesnok személyesen infézked-tek és ellcnóriz.tek rmndent. Az alkórzelekl)CM Schóffel Hezsó és Papp ozmlesek, minl kórzel-panmcxnokok vcgezték az ir'á-nyllást. Kiskanizsa is dereknsan kilelt nragáért. Ott is mimten a legnagyobb szabatossággal, ka-, lonas ponlossággal ment végbe. Itt dr. Herjavccz Salidor pn-rauesnotí, Szépwlvary Lásztó a lógó-százud paranesnoka és CíOZtlál) .lózser h. légó-pnraues-nok tevékenykedtek. Vitéz Búlíky parancsiiok beszédéhen legteljesebb elisnuerésél fejezte ki ti migy és kiskailízsai legó-szervezcteknek. Külónós elisme-réssel szóll a kiskani/.sai légó-szei-vezel pelotas magalnrtásáról.
Nagykanizsa iiyngoclt teliet: a legnapi scV'egszetnle megjmln-latla. hogy veszély idején min-denki ludja a kofelességél.
SPORTÉLET
Vitéz Zalán jó ersdménnyal lett első magasugrásban
Vasárnap a tifili órákban rondo*, tök nm; « délnyugati egyesülőtök kézli atlétikai bajnokságot Kok kitűnő versenyző részvételével. A resalólos orodinónvok :
100 m. 1. Pétorfalvv (Szekszárdi LB) 11.8 mp., 2. Kogy ÍKTSK) 11.0 m., 8. Miller (l'AC) 1I.8 m|)., 4. Bicskoi (Szekszárdi LE), 6. Alitai (PEAC).
400 m-on: 1. Hiúra (PACI 64.2 nip„ 2. Koilár (Szekszárdi LES B4.4 mp., 8. Oöbőlős (Szokszárdil LE) 51.4 mp.l t. Erdős (ZMNTE), 8. Dir (NVTE), 0. Juó dr. (l'HACl.
1500 m-on: 1. Váradv i Szekszárdi
l.K) 4.11H.4 p„ 2. Wolring (Szekszárdi I.H) 4.40.0 )>., 8. Mórica (KTSK) 4.40.6 p„ 4. Slarőthv-Csaba dr. (PEAC), 5. Pintér (NVTE), 6. Kőrös (NVTE).
6000 mítoron: 1. Villányi (PAC) n.00.6 p„ 2. Kalovica (NVTK) 17.10.0 p., 8. Sobík (NVTE) 17.88.9 p., 4. Oüinosi (NVTE), 6. Szmodic« (NVTE), 6. Bin (NVTE).
110 m. gát: 1. Tncaai (PEAC) 10.0 mp., 2. Szablár (Szekszárdi l.H) 17.4 nit, 8. Csojtoi dr. (PEAt'i 18.4 mp:, 4. vitéz Zalán (NVTE), 5. Iluzfa dr. (I'HAC), 6. Acs (NVTE).
4x400-as atafóla: 1. Szekszárd! , 1.10 (Pítorfalvv, Váradv, Itaffai, Bojtár) 8.42.4 ]>., 2. PEAC A csapata . (Angyal, Tucsui, Joódr., í^oitoi dr.^ 3.44.7 p, 8. PAC (Kondor, Müllor, Villányi, Bluin) 8.48.6 p.. 4. PEAC lí CHapaUl (Potz, Pápai, Bllziifl dr., • Móróthy-Csdba dr.), 6. NVTE (Aca, lVir, Körösi, Molnár).
Súlylökés; 1. Müllor (PACi 12.10 motor, 2. Kondor (PAC) 11.66 m„ 8. Oritfoton (PEAC) 11.38 m„ 4. IVhár (Szekszárdi LE).
Mafíaaugráa: 1, vitóz /alán (NVTE) 170 cm., 2. Horváti) (Szekszárdi i,E 166 cm„ S. Taanady (PAC) 166 cm.,'4. Buaaa dr.
1944. ftjUus.n
/AJJAJ KOZEÖMB
/PKAC), 5. Fohér (Szekszárdi LE), 6 Fo*» (PKAC).
A lralapácsvotóst hétfőn rendezik inon Pócsott ,mort a kanizaai ogyesü-loteknok nom volt katapácsar
Az eredmények nom voltak valami
kiomolkedők. Csupán vitéz Zalán ugrása, a 4x400-ae staféta kitüdolnía jolontés. A vorsony rondozéöo körül a íHíeai vezetőség mollott Horváth NVTK atlétikai szakosztálvvozotót illoti dicséret.
Jól szerepeltekga kanizsai úszók Kaposvárott
Vasárnap Kaposvárott -került le- ' 200 m. molluszás: 1. Boros*?). ' tioiivolitasra a vérosi uszodában az' . 3.17.4, 2. Szorafin I. K. 8.17.8, első kerületi úszóverseny. A .kani- \ 3. Szorafin II. K. 8.21 mp. ¦/sa'i fiuk az utazás fáradságai oltó- 100 ni. gyorsúszás: 1. Bánsáci D.
1.09,2. VáVkonvi P. 1.008, 8?Bó-
nőre is jő időére*! menyeket ártok el.
A versenyen Pácai Kaposvár, Dombóvár. Bonyhád és Nagykanizsa csapata indult. Az egyes'vorsony számok eredményei a következők:
66 kétharmad ni; fin gyorsúszás: 1, Latin Nk. 45.6 mp.. 2. Vécsoy [»AC 45.8 mp., 8. Hahóti K. 17.1.
66 kétharmad ut. fin hátuszáa: 1. Séfrán Nk. 56.2 m., 2. Latin Nk. 1.08 mp, 8. Kovács Nk. 1.00 mp.
66 kétharmad m. fin mellúszás: 1. Vcchov PAC 48.6 mp., 2. Tarnai 11. Nk. fíO mp., 8. Hanga PAC 50 mp.
3x66 kétharmad m. fin vogves-ráltó: 1. Nagykanizsa (Sáfrán, Tárnái II., Latin) 2.30 mp.. 2. PAC 2.10 mp., 8. KT8K 2.18 mp. A kanizsai fiuk fölényesen utasították magok mögé ollonfeloiket.
3x66 kétharmad m. fin gyorsváltó': 1. Nagy kán kísa (Kovács/Uog-mir. Latin). 2. Pöcs. 8. Kaposvár. Ovönyörü küzdolem .biztos gyózolom jolleniözto ezt a számot is,
66 kétharmad m. női molluszás: I, Simon Zsuzsi KTSE 1.001 mp., ¦>. l'álíalrv Kllv Nagykanizsa 1.008.
gonriodpr Nk. f.14 mp.
400 ni. gyorsúszás: 1. Várkonvi P. 6.48, 2. Bánsági T). 5.51, 8. Karácsonyi K. 6.06 mp.
3x83 és egyharmad m. gyermek gyorsváltó: 1. Pécs 1.06.6 mp., 2. Kaposvár 1.10 mp., 8. Nagykanizsa 1.28 mp. —
Az nszívorsony bofojoztórol Ka-IKjsvár és Nagykanizsa vízilabda csapatai szálltak vízbo. A kanizsai fiuk mozőnyben nagyon szépen játszottak, csak kapu' olőtt nom tudtak érvényesülni, a nagyobb tudású és rutinosabb koposvárí vizílabdázókkol szemben. A mérkőzést Kaposvár csapata nyorte 6:0 arányban.
A ppntvorsonyt Pécs csapata nyerte 66 ponttal, 2. Nagykanizsa 40 pont, 8. Kaposvár 12 .pont.
A fiuk szorgalmasan készülnek a jövő vasárnap Nagykanizsán sorra korülö kerületi vorsonyro, omolyoii a kerület töbli úszócsapata is reszt vesz. ¦
''..A'.,
Izgalmas és kemény küzdelem volt Kiskanizsán 84ika-Lennte-Hibáid 4:2 (0:1)
Levente csapat ostromol állán-
Az utazási nehézségek miatt csak 7 órakor kezdődik a mérkőzés Miháld és Kisknnizsa csappiai közölt :i Hunyadi-téri sporttelepen. Már a kora délutáni órákban tömeg verődik össze a téren, ahol Németh Sanyi játékvezetése mellett v kis: kanizsai kölyökbujnokság két válogatottja, a Rajna'FC eV a Rácváros-Teinpíomtór válogatottja méri össze erejét. A Rajna FC-ben'sok fiatal tehetséget látunk és a 7 : 3-as győzelmük i.s megérdemelt.
A Sáska Levente Kuzma .lámlwr, Perkó — Mujzer, Miilei. Horváth I. - Herceg, Kiss II., Kiss I., Németh, Horváth IV. összeállításban kezdi a játékot a piros-zöld színekben játszó nüháldiak ellen. Izgalmas és érdekes mérkőzésnek voltunk tanúi. Ugyanis a nagy lelkesedéssel játszó Miháld csapata az első félidőben - bár a Sáska
dóan — megszerzi a vezetést, Csak a masrtdik félidőben tud kiegyenlíteni Kiss I. góljával a helyi csapat, majd 2:í-es vezetés titán ismét kiegyenlítenek a vendegek. A mérkőzés utolsó perceiben azonban,^ "megembereli magát a Sáska csapat és egymás után értei góljai!. A kis-kauízsai együttes játéka még csiszolatlan'és tervszerűtlen. Ali ez különösen a három belső csatárra. A rossz helyezkedések és a meg nem értés'oka, hogy a rengeteg.gólhelyzet kihasználatlanul maradt. A vendég-eket nagy lelkesedésük jellemzi. A Miháld védelmében néhány egé' szen jó játékost láttunk. Szol-lár játékvezető kifogástalanul vczelle a mérkőzést, ugy hogy a miháldiak meghívták vasárnap a visszavágó mérkőzésre.
-Ic-n~l-
KÖZGAZDASÁG
Élelmiszer-árak Budapesten
A Budapesti Elelmiszcrnaay-vásártclepcn 1944. évi július lió 0-tól 1941. évi július hó 12-ig az ílfl- és vágott baromfi, valamint a tojáspiacon az árak változatlanok.
A zöldség- és főzelékfélék piacán az njburgonya legmagasabb nagykereskedelmi ára f. hó5-lűl kezdfidőleg akövetkezö: darabos 01.80. 2 cm-nél kisebb átmérőjű 28.20 pengő-niélertn'á-zsánkent. A lobbi árucikkek közül a lokhagvma ára 10, a fejes-saláta ára 40, a karfiol ára 30, a tisztított karfiol ára 50, a zöld-liorsö ára 60, a sárgarépa, petrezselyem ára 20 fillérrel emelkedett, a fejeskáposzta ára 30, a tök fözö ára 14, a paraj ára
20, a vajbab ára 10, az uborka ára 150, a paradicsom ára pedig 150 fillérrel csökkent.
A gyümölcspiacon a kajszin-barack ára 150 fillérrel emelkedett, az őszibarack ára 200, a cseresznye, málna ára 100, a meggy, ribizke ára 50, az egres ára pocdig'60 fillérrel csökkent kg.-ként.
Az újdonság piacán a következő áruk jelentek meg: az alma 110 100, a körte 200-500 pengő volt, a zöld tengeri cső ára 100 drb.-ként 10 pengő volt.
A kialakult árakról a vásárcsarnok igazgatósága .Hivatalos Arjegyzés<-t ad ki, melyet évi 31.20 pengős előfizetési áron bárki megrendelhet.
és cukor
franei
Hivatásrendi előadni tanfolyam a balatonberényi KALOT népfőiskolán
A magyar katolicizmus kultúrintézményeinek büszkesége a balatonberényi KALOT népfőiskola, amely a' gróf Ilunyady-birtokon nyert otthont. (F.zt I>ersze megfelelően át kellene alakítani és kiépíteni, hogy fellegvára legyen a KALOT-nak.) A népfőiskola most hívalasrcn-di előadói tanfolyamot rendezett, amelyre az ország minden részéből jelcidkeztck a magyar társadalom vezetőrétegéből, ügyvédek, tanárok, orvosok, tisztviselők, stb. A tanfolyam ma, hétfőn kezdődött olyan orszá-gosnevü előadók részvétclévvl, mint thx Oortvny flyörgy miniszteri tanácsos (Budapest), dr. Kovrig Antal egyetemi tanár (Kolozsvár), dr. Pfetffer Miklós kassai prépost-kanonok és mások. A tanfolyam egyhetes. A jelentkezők között vannak felvidékiek is", valamint a határszéli erdélyi városokból, az Alföldről és Kelet-Magyarországról, akik mind a nagy egyetemes magyar ügy szolgálatában őrhelyükön magyar küldelésl teljesítenek.
„Zrínyi-rohamlöveg, előre!"
rf (A honv. liadílud szd.) [Láttál már közeledő vihart? Hallatád az ég vészes, folmorajló dörgését? Figyelted a mogtorpanó fol-'liők félolmes rokotoséget? Nem 411-tát-o inog tisztolotlol és ogy kicsit összoszorult mollel az ég liatalnia olőtt?
Nos, ilyen fajta fólolom fog el, ha közeledni látód a győzelmi magyar fogyvorok ogyik legszebbikét; a /rinyi rohamlöveget. A i.-ómot»k Tigrisnok lwcézik fólolmos harckocsijukat, ón a Zrínyit a vadkanhoz hasonlítanám.
Tosto zömök, alacsony. Páncélzatát — amoly jóval orösobb minden eddiginél - külön lukacsos Oldallemez védi. Tornya moglohető-son beépített, mégis jó kilátást és kilövést nyújt, alacsonvsaga viszont biztosítja nz ellene Taló minimális találati lehetőséget. Font a tizenhatosoknál találkoztam velo először. Különös, félolmes' Itatása, azonnal megragadott. A magyar oró jelképét láttam benne. Eppoit bovotésről jött több más táraóval együtt. hyolcszáz orosz és két T 34-es egy nap alatt
Alacsony, zömök, hatalmas orejü fickó F. I. szakaszvezető, B. J. százados parancsnoki Zrínyijének vozetőjo. Cigarettával kínálom, ugy kezdjük a beszélgetést.
— Ezek az igazi harckocsik — mondja. — Könnyű szerről futnak olőrc-hátra 60 kilométeres sobés-
ZAL'AI KÖZLÖNY.
I'.IH. július 17
séggol.
- - Iftjgp fol.Tt lü a bevetés?
- Háromnegyed "11 órakor kezdtük nic> a támadást a falu ollón. MöJielkoztwn' erdőhöz értünk, amely I>on roilttotog orosz katona Telt. Mi-, olőtt meg tulajdonk';; ,-onÍ célunkat megkezdhettük volna, özeket kellett loküzdenünk. A mi géuj/tiln'in kifő'
.^még 10 ürinvi rOhniiiluvegűnk volt. lígéaz nap vart ránk. Az én kocsim egyedül 140 lövést tett délután Itat őriig. Ara erre az időre H00 cllon-aégc* harcost som m isi tettünk meg b a/, én lövegem egyedül kilőtt kél l1... 84-at. Ak első ollonségos harckocsit a harmadik lövésre találtain telibe. Nokünk semmi bajunk so történt, csnk az órrnoator ur sobo-aült meg', aki a legnagvobb tüzhen fontos jelentést vitt bálra az osztályparancsnok úrhoz. Kemény küzdelem volt, de mire a nap lebukott, az erdőt teljesen megtisztítottuk az ellenségtől'.
inkább a pokolba ...
Kél szuronyos tábori csendőr orosz foglyokat kisér. Borotválatlan, véres, rongyos alakokat. Szomorú ballagás az, ahogy baktatnak.
Nézőm ókoí. A' hiányos táplálko-tástól szürke és sovány az arcuk, kifojezésleien a tekintetük. Ugy kódorognak, mint ;i megvert kutyák.. 'Mikor a parancsnoki S5rinyi-ld-iog melle érnek, az egyik megtorpan és szemében állati féloloni ül,, ahogy a harckocsira bámul. Azután gyors, ideges kiáltozásba kezd.
¦ Mit magyaráz ez?,— fordulok h. társaaágoiiin'an lovŐ fititnl zászlÓB-hoz. ' !
Mosolyogj.
- Azt kiállja, hogy inkább a \*>-irolba mogy ,niultaein inégegvszer & Zrinyi-róhamiöreg ellen...
Turgonyi András Udgy haditudósité
Mi van a hivatalos lapban?
A Hudaposli Közlöny szombati, 158. számálian rendelet jelent meg:
a honvédség határőrizeti közegeinek fogy ver használati jogáról és a rendkívüli fegyverhasználat hatály-' bfl!ő| jóséról,
a hőszolgáltatási kötelezettség el* mulasztásáért pénzbírság kiszabásáról.
A vasárnapi, löt), számból: egyes iiigyojies magán munkaközvetítő irodák inegszüntotésí'.röl.
"meghívó.
a nagykonllu. Zrínyi Mikiim Irodalmi él MQvéuall K8r 1944. evi lullii. 1,6 29-én, kedden il. 11 8 értkor a vrtroHlia/H kla lan&cHtermöbeu tartja
49. rendes közgyűlését,
ni oly re az I. t. Tag|a1nkat meghívjuk és megjelenésüket Kérjük.
Ha a tagok a közgyüléfen határozat-kónoa aaámbao nem jelennének meg, akkor 1044. évi aug. 2-án, szerdán d. u. ii arakor ujabb rendes közgyűlést tartunk, mely az alapszabályok értelmében a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes len.
Nagykanizsa, 1944. Juliim 17-én.
Aí ElnOkaOB. Tátrgyaoroxati
1. Hluökl megnyíló.
2. Választások
3. Esetleges indítványok.
Az indítványokat ő nappal a közgyűlés elöli írásban kell benyii)tani. »9.0
c?0 fillér
¦ff*Zalai Közlöny Zseb-mertetrendje.
Az autóbusz-menetrendeket is tartalmazza.
Már kapható a kiadóhivatalban, Fö-ut 5.
hírek
— (Kiakanizsal ferences hit)
P. Bánás Gyula kiskuiizsai plébános szombaton olutazott a Keronc-rond magyarországi főnökéboa, aki a plébános indokolt kérésére visszavonta a P, Halmos Fortunát és P. Fokote Géza átholvozösét illető intézkedést. A kőt kitűnő hitoktató lohál Kiskanizsán marad a hivők nom kis örömére.
— (A vármegyéről)
A Irolügyiniuiszter dr. Jézsa Fábián zalaegerszegi vármegyei aljegyzőt vármegyei niásodíojogyzövő novezte ki Zala* vármegye törvényhatóságához, dr. Szűcs Andor vármegyei másod fójogyzót pedig vármegyei árvaszéki üuiökkö nevezte ki Zala vármogyéhez. Dr. Ihiosz bajos zalaegerszegi vármegyei fogalmazói vármegyei aljegyzövú nevezte ki Zala vármegyéhez.
— (Pályázat)
Zala vármegye alispánja pályázatot hirdet a iwrlaki községi Bogéd-jogyzűi állásra július 80. határklovol.
— (Hadifogoly fiát keresi) líiacs János Siírd 67. Somogy m.
Kéri azt a hölgyöt ,aki ozelóti í) 10 héttől orosz fogságbői kapott u fiától levelet, szíveskedjék a címét velo közölni megbeszélés végett,
— (Az életébe került)
egy lekésett vonat. Nem késeit vohui le, ha 80 fillérért megvette volna a Zalai Közlöny zsebmenetrendjét.
— (A befőzési cukor)
kiutalásáról szóló szombati híradásunkba sajtóhiba _ csúszott be.
Nem 100, lianem 800 négyszögöl tormőcyümölcsös a feltétele a Iwfú-zési cukor kiutalásnak.
Íz
ma3 ilo árakor teli és 3A5-ig tart.
Julius
19-21-lg
MRO >l MOZGÓ
Héttő, kedd, szerda
Willy Forst sziporkázó vígjátéka: NEM ANOYALOK AZ ASSZONYOK Főszerepben: Marthe Harell, Axel Ambesser Aktuális maqyar vildghtradő
Előadások kezdete : hétköznap i6 és f8, vasár- és ünnepnap ?4, ?6 és ?8 órakor.
NIROSAN
Nev törv. védve
Permetezőszer a szölönioly irtására
lérígtelenl Wo-oii (íkR. iw 1. vízben) oldalban. Aríétmentisl Betzerxéil hely: Teutsch drogéria, Nagykanizsa.
fldom a mélyen tisztelt üzletfeleim szíves tudomására, hoyy alkalmazottain! szabadságolása miatt e hó 23-tól 30-ig terjedő Időben gyártelepemen munkaszünetet tartok és Fó-ut 14. sz. alatti üzletem Is zárva lesz. fl gyárban csupán irodalnspekciót tartunk és a kereskedelmi áruk kiszolgáltatása fog folyni.
TARJAN-PALCSICS.
Unger-Ullmann Elek vaskereskedésében
sin-, rud- és patkóvas-, továbbá szeg-
utalványok beválthatók és
Hofheiri.-0épak, gépaurll, osapágyfém é« golyós csépég» loénylaaét elintézem.
uvivmi
villamos áramszolgáltató rt.
Áramszámlák fizetési-, reklamációk, hibajelentések, szakszerű felvilágosítás minden villamos kérdésben déielőtt 8-tól délután 15 óráig. Csensery-ut 51, telefon 294.
Bécs felett 23 ellenséges re^ilögépet lőttek le ioíítiai) dnlolott
Tegnap délelőtt a Bécset tá-inadó észak amerikai repülő kötelékek az eddig beérkezett je-íentések szerint legalább 23 repülőgépel veszítettek, melyekel n német légvédelem és néímiel gépek lőttek le. Ugyanezen a napon a nyugatról berepülő cl-Icnségcs bombázó kötelékek, melyek egyes nyugat és délnémet-országi helységek ellen intéztek terrortámadásokat, szintén nagy veszteségeket szenvedtek.
Elfogták a március 19-en megszököl báró Hatvani Andrást
A MOT. jelenti, hogy báró Hatvani Andrást, aki május lilén megszökött, a tegnapi napon a Hullám-fürdőben elfoglak. Báró Hatvani András a hatvani-cukorgyár társtulajdonosa volt és a vagyona cca 15 millió pengőt lesz 'ki. A báró a rendelet ellenére semmiféle vagyont nem jelentett be Elfogatásakor 30 ezer pengőt talál-4ok" nála. Az eljárás ellene folyamatban van. A bárót addig is internáltak.
¦PROHIRDEIESEK
ALLAS
]
Munkások, mnnkáinök felvetetnek. Hadigondozottak előnyben. Hántoló tl"m. Szemére-utca A, 2291
Gyakorlata gép- ít gynrsliónot alkalmit auRuaítuH l-re Hangya klrendcltsíi!.
2396
F6H0mlndaneal keresek swguBitus 1 ére, abl rendes, szorgalmas ?8 otthonra vágyik, cím a áladéban. 229»
Egytfivaa kis fiam melle komoly, gvet-meksierelö bejárónőt (elveszek. — Háiv Ilkdrgyár. 22S9
Kllaléflu* (elvesz KrUtály ecetgyár. Klríly-utca 17. - 2301
Szolid 30-35 évet egyedim nőt háx-laptáal taanddh •I«éaja4s*POi fizetéssel Qaraboncra keresek. — Levélcím; űlriea Lajoané vegyes kereskedése, Oarabonc. 2303
S ADÁS-VÉTEL I
Saetta», hullait almát é*,b«rackot minden mennyiséért veuek. Hónor Sán-dnr. Sieraeit uica 23. és a vároil gytimOlc»-csomagoléban. 2255
Baraokot a legmagasabb napi áron veszek Erzsébet-tér 22. szám, Central kávéház melleit. Ugyanolt leányok barackot magoml felvételnek. — Sánta gyümrt'cs-kereskedó. 2294
f WrOROZOTT SZOBA I
Karaaak albérletbe bútorozott szob&t konvhahasznilatlal. AgynemUm van. Cim o kiadóban. 2302
KÜLÖNFÉLÉK
eiv«aaatt egy nól kapéra a Pó-nt-tól Kstonsréllg. Kérem a becsllletes meg-Ulilót, adja le a kiadóhivatalban Jutalom ellenében. .
ZALAI KÖZLÓMT
POLITtHai NMPILAF Klftdja: „Kiiinnídiisáo) H. T. Hnftyk»,:¦-.-
b'e\e\0i klado: Zalai Kenu; Nyomatott ¦ „KQigaidasácl H. T." tJtgykami**' nyafndá]áb>n NagyktnUMn
Clm:
Boiiulnkcizat :
84
• övi., 160. sz. Nagykanizsa 1944. július 18. kedd
Ara 16 fillér.
ZALAI KÖZLÖNY
Éwrkeaztőség és kiadóhivatal : Fö-ut 0. szám. ftKjrkeöütosCfíi és kiadóhivatalt toli.'fon 78. ki.. Megjelenik miniJon hétköznap délután.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Elötizetést ára: euy hónapra 4 pcnir* 30 miét,
aegycdevro 12 pengő 40 filter. Bgyea szám: h>lko7n»r> 16 fili,, «vnmbatnn 30 HJL
8t. Lo vidékén összeomlott ai angolszászok elkeseredett pánoélos támadása
Visszaverték a polook-dünaburgl vasútvonal mentén a bolsevisták tömeg-támadásait Roosevelt rövidesen a pápával Is találkozik római látogatása során
(tntprinf) Azok a súlyos elhárító liarcok, molyok Gnentől délnyugatra megindultak, tovább tartanák. Az Oniö egész torkolat-vidékére kiterjedtek a nagy csaták. A támadások nem hozták inog a várasba való Ixi-nyomulás loliotóségét, de rondkivül súlyon vosztröégokot okozott az ellenségnek, Mogkiaéroltók itt in, hogy a német védohni rendszort folsza-kitsák én őzért különleges alakulatokkal a 112-os magaalat záró állásait akarták moKazorozni. A németek n brittokot több érán át tárté éjszakai liarr után kiinduló állásaikba Tulwlték viasza. EUonségoe orfik ílómtöréat indítottak u (Jaon • -Villa Boka^o útvonal montén és ulőrték Noajo községet i». A dél és délkel-et felől előretörő ellenséget a -német tartalékuk Caentóí nyugatra felgöngyöli-' tették. ¦ "
Egy lövész és páncélos kötelék déli irányban az Odon pataknál „hosszú harc u tán bolyi betörést ért ol. Ezt azonban a német csapatok elrotoszol-(ék> Bgy páncélos cHo}>ortnak sikerült Sarnt l,o várót széléig előrenyom nini. do itt a néííiot védolnii orúk meg-hiúsították, hogy botórionók Haint Lo városába. Az esti Órákban a nemeink a
betöreti helyesel annyira össze-Hzilkilették, hogy nagyobb akció IrhonyoUtására alkalmatlanná váh.
A Viro és a Totjk között a súlyos harcok tegnap még tartottak. Az amerikaiak egyes hnlvokon oléro tortok ,do lónyogoaon kisebb orékkol, ugy hogy a néinot csapatok miitdon nagyobb nehézség nélkül vissza tudták votni ökot.
Cáfolják a vatikáni japán béke-hireket
akkreditált Husota japán követ a
Tokióból jetentik : A külügyi hivatal szóvivője határozottan megcáfolta azt a Rómából származó hirt, hogy a Vatikánnál
pápával tárgyalt és bizonyos feltételek mellett kész tárgyalni békéről. ' ,
Roosevelt Rómába utazik
Stockholmból jelentik, hogy Roosevelt római látogatása már. a közel jövőben beKÖvetkezik. A külügyminisztérium tdasitotla vatikáni képviseletét. ÜÖgy meg-
felelő ufódon készítse elő a pápa és az elnök találkozását. Ez a tanácskozás döntő jellegű az elnök választás szempontjából is.
jármit oszlopokat, melyek a bolsevista támadások gerincét' al-
kotják. Grodno vidékén B2 jármüvet pusztítottak el a késő délutáni órákig. Grodno ésLuck kőzött a folyókon és tavakon mutatkozó szovjet forgalmat eredménycsen zavarták és 7 koímpot elpusztítottak. Egy súlyos tüzérségi agyukkal.megrakott kompot is eltaláltak, ugy, hogy az elsüllyedt.,
Sikeres német védelmi harcok keleten
(íntórinf) Hétfőn a Poloek—Dtt-nabu'rg vasútvonal montón a szovjet folytatta északi irányban a támadást, A több óra hosszat tartó nehéz harcokban, a szovjot vahimonnyi tömeg-támadása összeomlott és a támadóiéit kiinduló állásaikba vetették viasza. A harcokban 48 harckocsit vesztei-tok a bolsevisták.'A Szovjot kiséYlo-
tet tett arra, hogy ezzel egyidejűleg Opocskíitól délro kiszéloflitao arcvonalát és a német 'védelmi arcvonalat ¦feltépje. Ezt a német vezetés idojé-hon megakadályozta. A német orók Kontvajcnél a szovjot támadásokat visszaverték. Véresőn összeomlott a szovjet támadás Kovol éa*í)ünaburg között is."
Jelentés a tegnapi és ma éjszakai magyarországi berepülésekről
(MTi) Hivatalos helyről köztik, hogy juliu*\l6-án a dé.tdbtt történt angolszász berepülés során saját és szövetséges vadászok, valamint a légvédelmi tüzérség 10 ellenttégex gépet lőtt le magyar (erülfJJeleit
Egye* eHens'ége.s gének mára virradó éjszaka <tét\őt az ors'zág tégilf-rébe berepültek es a Duna—Tisaa közének átrepülése után égzaknyiiyat felé távoztak. A ke.re.piUe» zavaró jellegű volt.
Szigorú oenzura Törökországban
los idegen hírszolgálati irodák híreit és a rádiók adását átvenni.
Ankarából jelentik ; Hivatalos rendeletek szerint a lapok a jövőben csak a lörök külügyi hivatalnak híreit közölhetik. Ti-
Egyszemélyes német tengeralattjárók a nyugati vizeken
Mint az Intei'inl" beavatott Jié-Ittct tengerészeti körökből értesüli, az utóbbi időben egyszemélyes torpedóvető tengeralattjárók működnek az Orne torkolata előtt. Ezzel megoldódik a
titka, hogy mi az aj harci eszköz, ¦amelyiiek sikereiről az ellenséges hadi jelentések is megemlékeztek és amely eddig a legjobb eredményekkel váll be.
Három oldalról ostromolják Caent
ÜerUnbŐl jelentik, hogy hétfőn a normandiai harctér súlypontja változatlanul St. Lo és Caon •környékén van. Az" cbjö brit hadsereg St. Lotöl délnyugatra levő térségben elkeseredetten támadott. Egyes helységek többször is gazdái cseréllek. Az amerikaiaknak St. Lótól
délre erős páncélos kötelékekkel megindított támadása összeofiftV lotl. Caént északról, észuknyu-galról és délről rohamozzák, hogy a német záró állásokai áttörjék. A németek néhány előretolt állást feladtak. Néhány helyen az ellenség belört. ezeken a" helyeken meg folyik a harc.
A német légierő hatalmas pusztítást végez Grodno és Luck között a szovjet felvonulásban
A keleti arcvonalon erős nemei csatarepülő alakulatok Síd-kov és Grodno környékén lámadták, ahová pillanatnyilag áttevődött a szovjet áttörési kisér-h'leinek súlypontja. A német re" P""'h">k folytatták támadásaikat
a szovjet élcsapatok ellen. Legtöbb helyen ellenséges légvédelmi lüzér'ségbee ütköztek, melyet a bolsevisták a mögöttes ösz-szekötő vonalok védelmében meglehetősen előretollak. Ered-ntenvesén támadták a szovjet
Váratlan hadgyakorlat Stockholmban
Stockholmban, mint az MTI jo- | oliónség a loyogóbó) közelit és Htock lenti, váratlanul hadgyakorlatot tartottak. Az volt ii feltovéa, hogy az
holm központját akarja birtokába vonni.
Az angolszászok kudarcot vallottak Arezzotól északra intézett támadásaikkal
¦ Az Inlerinf jelentése szerint Közép-Olaszországban Volter-rától északra és Arezzo vidékén nemcsökkenő hevességgel tartottak tovább a súlyos liarcok. Volterrától északra és északkeletre az angolszászok több páncélos köteléket vetettek harcba'. A támadással az volt a céljuk, hogy a nejnél állásokat áttörjék és felgöngyölítsék. Német pán-
é-Vgránáfosok a tű /,'in,i'„i.ic-; ,„„,!;.¦IH,*
célosok
dókat Kiindulási pontjukig vetették \\|ssza. Yollerránál egy kisebb betörési helyet tartalékok bevetésével elszigetelték' Ós» ezzel minden hadászati fontosságától megfosztották. Az a szándékuk, hogy Arezzoból kiindulva a várostól északra levő német állásokba betörjenek, meghiúsult.
Arcvonal-rövidítés az olasz harctéren
•Egy, másik súlypont alakul! ki Arezzouál. a hm több órás ki'iz-* delem után ü néniét vezgtés Arezzol kiüriletlc, azonban erős ulevédek' maradtak a városban, melyek súlyos és véres vuszlejSé-geket okozva az ellenségnek, a láuíadö kötelékeket visszavetették. ¦ '"'
Az olaszországi harctérről jelenti az Interinf, hogy Poggi-bonsi városát, melyet az előző napon a némel ejtőernyősök meglepő támadással visszafog-lallalQ az arcvonal megrövidité-sére irányuló parancs következtében isméi feladlak. A német visszavonulás minden ellenséges nyomás nélkül következett' be.
ZALAI KOZLOM
Nemzetünk nevelése
Ady szavaival í'lvo, mí magyarok »vallii(hisí' nemzőt nuryunk, vagyis* a sorstól fizve-vorve ébredünk csak Öntudatra és valólian. történ.-Imiink során mujdncm. lúinclij; a legnehezebb ídöklion. lebdültiiuk ' logjoblian ólon1, killönüson Vzolkmii, kulturális teret), A Irinnonl tyuif«*-ili!i nyomasztó első esztendői után is 'togolóiizör szellemi tóieii kozdódólLiuei: nz építés s mikor az európai égbolton tor-nvosuló viharfelhők árnyékukat már előre vetítettek .akkor !1 80-tís óvok öleién ínég hatáliiiasahii cselekvési vágv. teroliélyesodctl szót nemzeti ólotiink minden területén. likkor koz dódölt el szociális, gazdusát*i ós k»I-turális ólotiink folnióréao, amolv ha nem is sikerült mindig táriíyilu»os tudninánvossái*i;ul, de kétségtelenül a jóindulat, a sogitenitiknnis jogyÓ-ben tÖrtÓnt. A' lóiiyinegállapitások után, majdnem azzal egy időben, moirimlult a gyakorlati munkii í«,d melynek lényeire: « nuitry:irsúii<>t : éfrinló öhhzcs' megoldandó problémák í tudatositáaa, i'I.<ú.hu'Ii:hi n/.oknál, ¦ akiknek módjukban van a változta- ; fás. a si'ijités. de egyúttal minden ! magyarnál is,, inert hiszen mindnyú- j junlí életéről, jövőjéről van s/ó. .
Nom tagadhatjuk azt. liOffv szélt>s j nÓprétogoinhbon jokniktg sokkai tis.z- j tiittahh u helyes magyar világnézet | ós unnak segítségévéi sokkal kiégvensnlyozoltabb az ogyénok magatartása, mini évtizedekkel ezelőtt. A hátur Bzcmhonézés még a bizonytalan jövővel., is; önnek a nevelésn-k konzöithbtó, A macink erejélion való bizalom és ogylwji a kizárulni' önmagunkra való támaszkodás rideg ténye, ma már annyira általános, hogy túlujdonkóp[>Cn á felelősségűt érző magyarok lelki egysége úgyszólván valóságnak tekinthető. 11a valamire, nkknr erre az eiudtnényre büszke lehet egy olyan -nemzőt, mint" a magyar, amely rokontalanul, kevés jó baráttal, évszázadok óta élot-nalúlharcát vívja nemcsak a boldogabb 'jövőjéért, hanem ugyszólváa a puszta .fönnmaradásáért." lízl az önmagunkra döbl>oiiést tohát határozotton az'.utolsó évtized nemzetnevelési munkájának javára k/my-, vélhetjük «1.'
A nagy oSzmoi tisztulásnak lenné-fizetős volojái ója, hogy az ünma-gunkhaszállás knvotkeztélwn korábbi magatartásunkat ís revideáljuk. Igy a pozitív hazaszeretetet léptetjük olótórbo a réjji frázisok beívelje » ebből kialakult a ina már általános öncélú magyar politika hite. Tudjuk, hogy önnek minden toron valp' érvényoHitóso mennyi akiálályhn üh kőzik, do mégis ürvendotoaon halad élőre s oz igen biztató j,-l a négy évszázados )>ártottkodá* inegsz.ünlo-tése felé. Nomzolnev/'léHÍ piögroin-munk leul.'ibb pontja: Ktőször nézzen} és védjem a magyar érdekokot, akkor biztosan nem Kerülünk tévútra!
Amíg a napi ós pártpolitika- inkább okúluszlju egymástól még az azonos cólu embereket is, addig a IKilitikamontes helyosobbon mond va — eszmei magaslaton tudatosult ói- gyakorolt nomzet|>olitika, u log-iobb szándóku ogyénokot összo tudja hozni közös munkára, őszinte együtt mükiHlésro. ICz is CHak novoléssol érhető ol, ünzotlon, áldozatos lelkű magyarok számúnak warApitfiaával. Hiszen csak kicsit keli körülnézni és láthatjukI hogy az egyes neinzoleli életében milyen* döntő tolentöségo van u, mindenük fölött álló egyetemes nemzeti szompontiuik, mofynok alá tudják roiidolni az egyéni érdo-koket. ]•]¦/. az igazi öntudat 8 ma már nom vitás, hogy csakis u nagyobb faji öntudattal és több úldo-zátkószaóggol bíró nojimriok maradhatnak fönn, f
Nomzelnevelősüiilí egyik igen fontos orothuényúnok tokintlioto- a na-\ Kvobb tololóshéiíórzot is. Bátor épitöi akaratra van ina szükség, do különösön arra, hogy minden gondolatunk és caolokodotuiik a jövőnkért való óriási felelősségtől lógjon átitatva.
Kunok a mind szélcwohbon olhatal-masodó felelősségérzet i tok tudható Ik> az a jogos törekvés is Jingy a sorsunk irányításúban részt kornbk azok, ukík magukban hivatást Oroznék . mognmrudnsunkért. felemelkedésünkért duljíozni. tlgv is nevezliot-jiik, hogy oiínd jol>l»an terjed a köz-ügvekkel-valö törődés vágya ÓS akarata. Főként azoknak a rétegeknek ilykép|)en való bekapcsolódása fontos a nemzet közösségébe, amolyokiHt közömbössége válsagas időben igon nu^'y megrázkódtatást idézhet elő. Kzért k-.>ll az ipari és agrár-rétegek ópilé inunlíáját n/. országnak igénybe venni;
A magyar hivatásról is beszélni kell, mint neiiizotnovolé.si problémáról. A KárjMtinedeiu.'éuek, mint magyar élettérnek, igon komoly szerep') volt és lesz mindig. Nyugat"és Kelet között nemcsak elválasztó, hanem
, liU4. július 18
kioKVonlitő' feladatot is végoztünk a múltban s a iüvétfon ugyanceíak vállalni koll a Közvetítés noiiéz, do szép munkáját. A vezotéu volt od-dígi legjeflegzetesvilib munkánk, anélkül, hoirv »uralködas« lett volnu. Ikml a sorsliözösség felisiuoiVsso ós felismertetése az itt .élő Jjóiwkkol biztosította a Ix'tkés munkát és a jövőlion is ogyedül oz viszi olőbhro a dunai héko niegtoivmtését. Ma már nem ringaljuk magunkat illúziókban, isiuorjük a nehézségeket, do vállaljuk ís azokat, amint fOÓO éven út vállaltuk i a vezetést annak minden gondjával, ugyanúgy ezután, is .vezetni akarjuk a Kárpát medencét ogy jobb és szebb jevő felé. Ezt koll má kivétel nélkül minden magyarnak egységesen, ntogáUcúvás nélkül akarnia, mórt enélkül nincsen magyar élőt és nom lesz magyar jövÓI
Ür. Péter tinió
Ünnepélyes keretek között szentelték fel Nagykanizsa város gyermek-üdülőtelepét Balatonberényben
Vasárnap délután szép ünnepség színhelye volt Balatonberény fílrdö-község. Akkor szentelték fel a Nagykanizsa város közönsége által épített gyermek üdülőtelepet. (A gondolat a Zalai Közlöny szerkesztőségéből indult kí, amikor a szerkesztőség megke/dte-a gyűjtést a harctéren küzdő nagykanizsai honvédek rászoruló gyermekeinek testi-lelki üdültetése céljából, mint olyan sók más esetben egy negyed század folyamán, ahol keresztény és hazafiam megmozdulásról volt szó, a kdni-zsai hősi temető 1300 sírkövének (elállításáról, a háziezredek honvéd-zászlóitól a visszatért területeknek nemzeti zászlóval való ellátásaié! a a fel nem sorolható sok akcióig. Ezért külön ünnepe volt a herényi avatás a Zalai Közlönynek is.)
örült a szivünk, amikor láttuk a herényi donihon, szemben a magyar tengerrel, az egyszerű nemes stílusban épült gyermek: üdülőtelepet, amellyel kevés város dicsekedhetik. Ott van a főhomlokzaton a hatalmas felirat Nagykanizsa város címerével a középen„Nagykanizsa város gyermek-üdülőtelepe." A Vécscy Barna városi műszaki tanácsnoknak cél-. szerüsúget szolgáló tervel szerint készült telep egy kis magyar őrhelye a kérészinek és hazafiságnak, egyben a szociális szellemnek.
Mikor megérkezünk, már ott vaunak a kanizsai szülők, sok kedves kanizsai ismerős, tisztviselők, a jóságos kékkeresztcs nővérek. A nyaraló gyermek-csokorral körülvéve. Az Ifjú magyarság rózsáskertje.
Elsőnek száll ki az autóból vitéz dr: Simonfay Lajos, Nagykanizsa vAros polgármestere, majd Gulyás Gellért ferencesplébános, Vécsey Barnabás városi műszaki tanácsnok, Mandukits Celesztin missziós főnökasszony. Várnak már a kanizsaiakra Vajay József esperes, Száva Nándorné, a Szoc. Misszió szervezetének elnökasszonya, Gosztolya János berényi plébános, egyhm. kerületi tanfelügyelő, dr. Benczc Im-réné, a KALOT-főískola igazgatónője, Simon József községi főjegyző, Sólyom Kálmánné, a Szoc. Misszió patrrJnagc-hOlgyc, majd megérkezett dr. Krátky István kormánytaná-
csos, nyűg. polgármester családjával. A kedves Magdolna- és Vincen-zia nővérek kalauzolták a vendégeket a nyaralótelepen. Végig néztük a fiuk ós leányok, hálótermét,' a mosdót, hatalmas terraszl, amely egyben napozó, a ragyogó konyhát, ahol nagy lábasokban és kondorokban rotyogott a fiatal fogak alá való sok mindenféle jó. Es büszkék voltunk arra, hogy imc: — ez Nagykanizsáé. Nagykanizsa város áldozatkész magyarsága lette lehetővé, hogy df. Krátky István polgármester és feleségének lelkes fáradozása, sok utánjárása eredményes legyen, ök szerezték meg az ingatlant és fáradoztak a kivitelezés minden részletéhcn. Ezentúl nem lesz többé probléma, hol. helyezzük el a kanizsai szegény, -vézna gyermeke' ket nyári Üdülés/e. Megvan Nagykanizsa városinak a maga külön gyermek nyaraltató telepe.
A telep' felszentelés! Ünnepélye kedves műsorral kezdődött. Először egy fiúcska köszöntötte a polgármestert, vitéz dr. Simonfay Lajostí majd egy bájos pöttömnyi leányka szavalt és virágcsokrot nyújtott át a polgármesternek, aki uri gesztussal azt azonnal átnyújtotta dr. Krátky Istvánnénak. Majd még több szavalat és kedves gyermek-ének hangzott el, amit Baa Ilona tanítónő tanított be. Kollár Kató a gyermekek felügyelője.
Ezután Vajay József csperes^lé-bános megszentelte az uj üdülőtelepet, végigment minden helyiségen, majd könyörgést mondott, hogy Isten áldása legyen mindazokon, akik benne laknak.
- Utána vitéz dr. Simonfay Lajos polgármester mondotta el szép avató beszédét, utalván arra, hogy mikor ádáz tusa folyik a különböző harctereken, amikor terrorbombázók gyilkolnak védtelen asszonyokat és gyermekeket, akkor itt a\ béke és nyugalom hajléka épült fel, a magyar gyermekek nyaraltató-tclcpe. Itt áll előttünk a magyar jövő, a magyar gyermek, ennek akarunk mi Jobb jövőt és jobb életkörülményeket biztosítani. Kérte a gyermekeket, hogy becsüljék meg azt a szeretetet és gondosságot, ami lehetővé
Unger-Ulimann Elek vaskereskedésében
•in-, rud- és patkóvas-, továbbá szeg-
utalványok beválthatok és iISMBtgi
Hofh»rr-nép«kt gépsxíj. osspAgyfém é« golyós osapágy ftgényfosét •HntAwn.
tette az ö nyaralásukat is. Majd ismertette az üdülőtelep történetét és annak megvalósulását. Szólt Krátky Istvánué és dr. Krátky István fáradhatatlan tevékenységéről az ingatlanvétel, annak megszerzése és az épület felépítése körül,-kiemelte Kádár Lehel államtitkár jóindulatú támogatását, aki lehetővé tette 50.000 pengő kamatmentes államkölcsön megszerzését, megemlékezett dr. Somogyi Ferenc országos szociális felügyelő hathatós segítségéről; köszönetet mondott a városi képviselőtestületnek áldozatkészségéért, a tervező Vécsey* Barna műszaki tanácsnoknak, Réthy Lajos városi műszaki tisztviselőnek, Gosztolya János esperes-plébánosnak, aki bosszú esztendőkön át lehetővé tette a nagykanizsai szegény gyermekek bala-toriherényi nyarattatását az ottani rk. iskola épületében. Szereteltei szólt a polgármester a Szociális Misszió kedves nővéreiről, akik az édesanya melegségével vezetik esztendők óta a gyeimeknyarallatást és a gyermekek szellemi és testi erö-siléséröl gondoskodnak. Megemlékezett Simonfay polgármester a Zalai Közlöny szerkesztőségének munkájáról, mint ahonnan az elgondolás kiindult és megmozgatta a város közönségét, mígnem Vöröss Michacla missziós nővér bekapcsolódásával a megvalósulás vágányára lépett a polgármesteri pár segítségével. Itt a közönség lelkesen éltette a Krátky-párt. Végül Simonfay polgármester mindazoknak köszönetet mondott, akiknek bármi részük is volta telep megvalósítása körül.
Vitéz dr. Simonfay polgármester szivhez szóló avatóbeszéde után a missziós nővérek megmsonnáztatták a kanizsai gyermekeket és megvendégelték a polgármestert és kíséretéi.
Száva Nándorné elnökasszony felolvasta Vöröss Michaela missziós nővér Üdvözlő táviratát, aki nem tudott eljönni, hogy lássa úttörő munkájának gyümölcsét, de lélekben együtt, volt az ünneplőkkel és Isten áldását kérte a telep felszentelése alkalmából az uj Intézményre.
Vitéz dr. Simonfay polgármester későbben kíséretével látogatást tett dr. Krátky Istvánnál, majd átment a KALOT népfőiskolába, ahol dr. Bencze huréué Igazgatónő fogadta, végigkalauzolta a magyar katolicizmusnak ezen a szép Őrhelyén a megjelenteket. A polgármester a legteljesebb elismerésének adott kifejezést a látottak felett.
Éjjel volt már, amikor a polgármester kíséretével — háromszoros országúti autódefekt után — hazaérkezett.
Nagykanizsa város magyarsága büszke lehet az Ő gyermeküdülő-telepére, ahol most is: Jobbára a harctéren küzdő hős kanizsai honvédek gyermekei üdülnek.
De örül a Zalai Közlöny szerkesztősége Is, hogy ezt a szép szociális és magyar gondolatot sikerült elvetnie és látni annak tető alá hozatalát.
A hős kanizsai honvédekért!...
(B. R)
38
XAUAI KÖZLÖNY
Nyíregyházáról kapóit uj tanácsnokot a nagykanizsai városháza
A nagykanizsai városháza vozotÓ ftpWtiai. maldnom teljesen kicsoré-lodtok, A polffarmoslor és a fójogvző után a tnnácsnoki ürosodésok Ijotöl-toafiro is sor korült. A Iwlügyminisz-lor ugy döntött, hogy az ogvik tanácsnokot is idegenből kapU Nagykanizsa város s őzzel az átalakulás a város vozotésébon loljessó vált.
Mint ismeretes, a belügyminiszter egy hónapra Nagykanizsára küldto Ur. l'crenczy Gyula uiakói városi
tanácsnokul, amikor hirtelen mog-'csappant a nagykanirtsai-városházan a vozotó tisztviselők száma. Most a injnisztor Foronczy tanácsnokot a szolgálat érdekeljen véglogoson Nagy kámzsára holvozte.

ZolaogorBzog város is kajjott egy uj aljegyzőt. A Ixilügyminisztor dr. Andorka Tibor tart,' tüzér zászlós, zaláogorszcgi lakost Zalaegerszeg város II. oszt. aljegyzőjévé novozlo ki.
Augusztus első napjaiban Iktatják be Nagykanizsa uj polgármesterét
Vitéz dr. Simoufay Lajos, Nagykanizsa megyei város |wlt,'áriiiostoro hétfőn délelolt Zaliici^rszogon .tisz-tolgott a főispánnál, majd látogatást 'tett a többi megvet vozetőférfiáknál Illeléj szór
mester nagykanizsai beiktatása augusztus első napjaiban, rendkívüli közgyűlés köretében történik, amo-lyon részt vesz vitéz gróf Teleki liőla főisnán és vitéz dr. Hunyadi László atispánholyottes, vármegyei fójogyzó.
Illetékes lielyról volt érlosülésünk szoriát vitéz dr. Sinionfay jwlgár-
Helyszíni szemle a kozlntéeméiyek részére Blkglmas zsidóházak körül NagvksDlzsán
Nagykanizsán a városi" kép-visclölcstülcl legutóbbi bizottsági ülésén elhatározták, hogy az iskolák, közintézmények részére alkalmas volt zsidó házakat megtekintik és a helyszíni szemle után meghozzák javaslatukat Elsősorban a kereskedelmi leányiskola, kereskedelmi fin iskola.* városi múzeum és könyvtár, iparoslanoneisltola, laiioncoUhon, sth. megfeleld elhelyezése van szőnyegen. Vitéz Ur. Smionfny Lajos polgármesterén kivül részt veti a helyszíni szemlén a város részéről Vé-csey Barna műszaki tanácsnok, dr. Ihiha József városi aljegyző, a lakáshivatal előadója, a Városépítő* Blokk Ingj<ti vitéz
A vendéget hasbalótték a pnszfrtfal fcorcsmarast
Tóth Róla kir. konnáriy tanácsos vezetésével, ott voltak az iskolák igazgatói, az ipartestület elnöke, stb. -
A bizottság több órán át végigjárta a várost és megszemlélte mindazokat a zsidó házukul, melyek közintézmények céljaira számbajöhetnek.'Ezek ler-hiészélesen mentesülnek a lakások céljaira való kiutalásiéi. ()tt. ahol, lakások vannak, a város megfelel fi lakásokról gondoskodik a mostani lakók számára, hogy birtokba vehesse az egész házal- így a zsidó ingatlanok sok életbevágó fontos városi közintézmény elhelyezését foglak lehetővé tenni.
1i)H. július 18
mgzi
Nem angyalok az asszonyok
Wilíy b'orsl filmjén nem lál-s?.ik meg a háború. Sem a f)hvi kttlélyvilágán;sem tárgyán, sem n kiállításán. Kiint a legjavából. Töbh di'wmenzíös bonyodatoni halmozódik bciine olyan ügyes oördülékénységgei, hogy .. meg-Ifipctésből itM5glepotésl)e csík a néző. Maga n niese szellemes ; könnyed ]>crgésc mellett is érdekfeszítő' és végig ömlik rajt szivek tiszfa derűje és érzelmek melege Messze tul a filmvígjátékok atlagán és kitaposott utjain, nőni helyzetekből, nem személyeserékliőí, nem a filmek megszokott és agypnunt mulattató iH'kvizitinnaihól ered a szinte lélekzelállító bonyodalom, hanem emberi, főleg' asszonyi jellemek jószáiidéku agyafúrtságából, amivel a féi'fisorsot irányítják. Mintha valami fordított hatású görhetükör szépítene meg mindent, hazugságot,, huncutságot, ' bcretvneszü ravaszságot, bűnügyi rém-mesét, ártatlan szélhámosságok célratörését. Az egymásra' rétegeződő helyzetek kibómlásábun nincs pillanatnyi megtorpanás, Willy rorsl reiidezöi bravúrja mind? vcgig ura marad az események összefonódó szálaínak. Az idény* ['fíyik legkiemelkedőbb, legjobb, '^szórakoztatóbb és legszebb filmje, mcgérde'mili az iránta ''megnyilvánult tömeges érdeklődést.
N»pyb\ JuliUwv hö f*. Kedd. Róm. kat. Mmlll lw. - Protestáns Frigyei.
A Csáktornyához ' tartozó Pusztáin községben Meszartcs János vendéglőst hashalötlék. A vendéglős a mulatozó egyéneket rendreutasította, mire az egyik előkapta a revolverét és
a vendéglőst kétszer hasbaIfttto. A vendéglőst a mentők azonnal beszállították n csáktornyai kőr-i házba. A-lövöldöző egyén ellen pedig azonnal megindult a vizsgalat.
8
Hl REK
A G0ZF0RD0 nyitva van reggel 7 órától osto 6 óráig. fHótfó, azord*, péntek délután és kedden eges? nap nófcnok.i Telefon j"660.
— (Kinevezés)
•Vitéz gróf Teleki Béla főispán dr. Cpóry Zoltán közigazgatási gyakornokot tb. szolgabiróvá, dr. Apáti Imre zalaegerszegi lakost díjas közigazgatási gyakornokká kinevezte.
— (Állatorvosi hlr)
A földművelésügyi miniszter dr. Szabó Béla in.' kir. főállatotvost állomáshelyére, Ijcntiho. visszaron-ilolte. Kgyidojüloií a jényleges bkoI-gálatru kötelezőit Fábián Nándor nyűg. m. kir. fóállatorvost dr. Bárdos László ni. kir. állatorvos katonai szolgálatának tartamáru a lotonyoi ján'isí m. kir. állatorvosi teendők ellátására Unitiból Ijotonyére rendelte ki.
— (Jegyzői áthelyezés)
A ltolügyininisztor Kovács János körjegyzőt "saját kérőimére a muraközt Ligotvárról a komárólnmógyoi Irsa nagyközség jegyzői állására he--lyozte ut.
- (Menetrendi hir)
A AfAV Balatonszentgyörgy éa tiopséfty között vasárnaptól, július . 16-tól 'kezdve szeptombor 1-ig uj vonatpárt átütött bo a forgalomba. Az 1223-as fizómóly indul Balatonszentgyörgyről ÍÍ.46,' Fonyódról 10 óra 44 porckor, Tíalatoiibogi árról 11.08, Siófokról 12.36, Lopsönybo órkozik l!1.18-kor. Ixípsénynól ín-
¦ dul a 2228-as személy 20.20-kor, Siófokról 21.08, Boglárról 22.25-kor, Fonyódról 22.42-kor, Balatonszont-
¦ Ryörgyro órkozik 23.23-kor.
— (Az dletdha kerüli)
egy lekésett vonal. Nem késett volna te, ha 80 fillérért megvette, volna a Zalai Közlöny zsebmenet• rendjét. v j
-i (Vállalatvezetői kirendelés)
A sümogi járás fószolgabirájii a követkézé, vállalatvezetőket rondolto ki; Péter Lajos ny. sümogi utbiztost Kuchs és Orosz sümogi kőbányájához, Molnár Kálmán sümegi vegyeskereskedőt Qoltl Alliort. vogATekoros-kedésídioz, Hochsüld Józsof HÜmegi koreskedőt Böhm Józsof fűszorkores-kedéséhoz, Tuboly Lajosnó sümegi' illatazorkoroskodó't Noumark Sándor illatszorüzlotéhoz, Sarlai Jenő nvom-. dászt Horváth íinro nyomdájához ós papirkcreskedí'iHéhoz, l)örnyoi József vogyoskoroskodöt Wirth László vogyeskeroskrxlóséhez és Klóin Gyulán* szatócsüzlotéhoz, Bók Józsof sümegi kereskedőt Klein, Ignác rÓ-fösÜzlctéhcz és Htoinor Ignacnó ve-gyoskensíiködöséhez, Borsos József sümogi Uőrkeittskodőt Stoinor l^orone l/irkei-eske^lésőhoz, G^öroi István sümegi szabót Grűnbatim tostrórok szabó üzeméhez, id. Tóth Gyula sümegi szabót Klóin Sándor szabó üzomóhoz, Lcnorics Dozsé BÜmjogí : szabiit Prollor Pál szabó üzomóhoz, Végh Imre sümegi- szabót Stoier János szabó üzoménoz, Kántor Fo-.ronc bádogost Lówingor Kudolf bádogos müliolyéhoz, Moster János sümegi cijNTSzt Koch testvérek' oi-péazimri üzeméhez ós Koch Mór divatáru üzletéhez, Haral>csók Sándor sümogi kőművest ICaufmaim
Elsötétítés
%10—%5
óráig
S-íftreacsétienség a Csáktornyái zsidotemplem bontása fe57b«a . ,„...N \
Ismeretes, hogy a belügyminiszter elrendelte azokban a községekben az izraelita imaházak lebontásai, ahol nincsenek zsidók s ahol azokat az épületeket nem lehet hasznosí-laui. Tekintettel arra, hogy Csáktornyán egyellen zsidó sincsen, a hatóság elrendelte' a volt zsidó imaházak lebontását, aminek munkálatai, meg is kezdődtek.
A bontási munkálatoknál Vii korndélclőttí órákban az imaház léteiéről munkaközijén lezuhant Snvcesnyák Ferenc 39 éves munkás, akinek az esés következtében eltört alkarja,, a lába és a fején súlyos sérüléseket szenvedett. A szerencsétlen embert, akinek 3 gyermeké van, súlyos állapotban beszál-Ulollák a kórházba.
legvoalák az élelmiszerjegyét a tilságos t?t<ivetelésekkel fellépő mezei mnokásnak
A Zalai Magyar F.lct írja: Számos helyen panasz merült fel, hogy a mezőgazdasági munkások, kihasználván a munkaadók szorull helyzetét, túlságos nagy bérköveteléssel lépnek fel. Egyik zalai birtokos elpanaszolta ,hogy a kaszás 25 jjcngő napszámol, napi ötszörös étkezést és egy pinl bort kért. Kgy másik azt panaszolta, hogy csak ugy voltak hajlandók dologba áfliü, ha dohánnyal ellátja Őket..
Illetékes helyen figyelmeztet-n*fk a most kapott felsőbb rendelkezésre, amely a munkabér-túllépést a legszigorúbban megtorolja. Attól a munkástól, aki nem akar az előirt feltételek mellett munkába állni, — törvényes intézkedések alapján --az 'élelmiszerjegyeket is meglehet vonni.
Hasonló sors vár azokra is, akik azt mondogatják, liogy?: »nem érdemes dolgozni .
Korocsonyi Kalász-lányok a bombakárosultakért
Kerccscay, július 18 (Tudósítónk írja) .Még omlékozotos ¦annak az ünnepélynek a sikere, aiiielvot a koroosonyi lerontok rendezlek, amikor a Kalász leányok máris megrendezték ünnepélyüket a tMini bakárosul lak javára.
Bevezető szavakat mondott Szerdahelyi Margit, a Kalász leányok uiGgblsott vozotőjo. Nótázás után „ wHészog íérj« párbesxéiliH mondták ol nagy sikerrel Gozdán László és Hoth Ilona. A magyar lAiieboniutató olyan sikert aratott, hogy a műsor utáni szünet lton a nézőközönség niagn is táncra korokodoll. Vig mese ko'rotél>on mondotta el nagy hozzáértéssel Horváth Valéria a »Három soj]W-ot. Majd Horváth Papp Sándor ozüstkah'iszos koreesouyi gazda voifét Bzovnllii nagy sikerről Gozdán László. A vers címei »Szovjol paradicsomi'. Egy három felvonásos színdarab, )>Hofgoüz macskái; követko-íott eziilán. A hanyag feleséupf Horváth Anna alakította. A nóznközön-hatídmas tapssal jutalmazta a , kiváló Kzoroplól. A férjet Bankó József játszotta, tíobár Ferenc és Ilorválh Krzsébot a gyormokílkot félté szülök szoi-o|>él töltőitek bo. Az egyes felvonások között Bunkó júzsor énekelt magyar nólákal.^Kr-tlőly köszöntése «. verset Takács Vaiarla szavalta falusi magyar szívvel és érzéssel.
Nojrv érdomo a keiecsonyi Kalász leátiynKtiok, hogy nagy olfogiáltsn- ' uutc 'olloilÓJÁ) is toljos magyar lélekkel igyekeznek segikMii bajhajiitolt aiagyar testvéreiken. Köszönetet kell mondani a leányok vezetőjének, Szerdahelyi Margitnak sok törődő-/i'ist'iért.
Az iinnopély tiszta Ixwétolét a iHsnlmkárosiiltak javára, 150 )>engót ;i Zalai Közlöny már nyugtázta folyó hé t'l-iki számában.
ZALAI KÖZLÖNY
1944. július 18,
Miklós kómÜTOH uÉ hos űzőméhez,
¦ r 11: u ,Jrtzs<if sümegi korriskodót üüt. Sáfrányáé koreakofkWíliíw, So-honyai torenc sümofri korctiNodŐi Mand<jlb;uiiil (lózu Vt'irv(wkiin«kodó-•í'iliOlí én línhin JóksciÍ fÜ«zoiünlo-téhoz. Kövéén Súwlor bórktut'Mkixiől líraim Sémitől nyorsIjórkiuusknléHi't-li<v.. Hozntlényí -.aigiiiyiuf süniogi *Í|jéwaí lliaiiii .)iik:it)7ci|hVz üzi»rno-
— (Nem kell izgulni,)
lm útra kUmBl Vegye meg a '/aáuí Köatőrty zsebmenetrendjéi 80 fMUrért, q*bo* minden adatot meg-
— (Ingyenes helyek a csáktornyai tanítóképzőben)
A ridláe- és közoktatásügyi mi-niéxtér o csáktornyai éli. tamtókén-kó-intézetben M ín'gyonee féldijas Woolóottlioni kodvozményoa bolyét engotlólyozott. Az ingyenes é» kod-TCKtnényos liolv elnvuréaót az a li-counii oh tani toké pzó-int/iznti növendék {IV. osztályos) kérheti, aki kdtotiiz/ittségDt vállal, hogy a magyar tanítási nyelvű népiskolára képoaitő tanítói ok'lovélon kivül muraközi, vág}' vond nyelvon való tanításra íh ké)»esité»t szoroz; Jralamint arra, hogy tanítói oklovolenok megszerzem után a in. kir. vallás- t'-s közoktatás-' Ögyi uiínÍHztor által kijelölendő állomáshelyen ugyanannyi ideig tanító ként működik, mint ahány éven áv az ineyoiios, rogy kedvezményes t«-niogatáat élvozto. A kérvonyokot aiiKUB7,tu» íí-ig keh benyújtani. Rész létei" tájékoztatást a esáktornvai in. kir. állami tanítóképző-intéM-t jgitz-^uU'wAgn ml.
SPORTÉLET
Szombathelyi L. E. - Nagykanizsai I- E. bajnoki őkölvivó verseny 10:6
A ill. kerüld bajnoki ököl-vivó-verseny első fordulója Szombathelyen az SZKC. sportpályán voll. Az izgalmas és kc-nu'ny összecsapást liíOO főnyi közönség nézte végig.
A részletes eredmények a kővetkezők" Klölállók a nagykanizsai versenyzők.
Szekszárdi- Némelh. veszt ' Szekszárdi Németh Öreg, rutinos versenyző, de igy is nagy riDegcrőltetésébe kerül a győzetem.
J'oUii Hitzin, veszt Hazin. Szabálytalanságért leléptették.
Pehelysúlyban nincs kanizsai versenyző. Szcnta és Rácz távol vtyi.Szenta Iínlutonruredröl a munkahelyéről nem jött meg.
Modor—Takács." veszt Modor. Isméi clkönnvcltnüsködte a versenyt.
Kasza—Kupor, veszt Kupor. Kasza visszaadta a Kanizsán ka-]iolt vereséget Knj)omak.
Étsy—Énekes, veszt Éneklős, fitty nngj'on megverte ellenfelét, az egész mérkőzés alatt gyötörte .írtért*u mérkőzés előtt nagy mhÓt helyezett kilálás-ba jStsynck.
A nu|> legnagyobb mérkőzése a Büki--Gáspár küzdelem volt. Büki vesztett, de igen .csekély pont különbséggel. Seres Körmendről színién nem jött miog és .igy 1 pont különbséggXM Szombathely javára kezdtük meg a versenyt.
Ez v«K az első veréscíífnik Szombathelyiül., Augusztus . f ,'J-án Nagykanizsán isinél találkozik a két csapat visszavágó mérkőzésre;
Kanizsai vasutas a keleti Mrotér magyar bőseinek galériájában
A .Magyar I lóaök galériáiéban, arait napqntn «y ki « honvedolmi min isztí'-rímn i I letékes osztálya, nagykanizsai hós novévol találkoztunk.
Szalay Cléza tart-, hadnagy, a polgári élotlwn a ntigyknníxsal NtAV fütóházi fóníikség irodai tisztvÍBolőio, a kanizsai vasutas Hiwrtejrylot kiváló sportolója és labdariigoesaptttáiiak intézője, hosszú hónapok óta a kcloti harctéron leljosití a legnajrvobb magyar fér fi kötelességet, líófa szól a Magyar Hőseik sorozat alábbi kiadványa:
tíz évben, április 8-án Szalay Géza t. hadnagy- parancsot kaiwtt. hogy páncéltörő agyus szádadéval a Strybanconál ogy ozredesoport tá-inudását támogassa. A megindult támadás kibontakozását azonban u jól elrejtett ollenségew géppuskák i megakadályozták. Kkkor Szalay had-nagy u ellonségos géppuskák elhe-
lyezését ügyes fel dori léssel pontosan megél lapította, majd páncéltörő ágyúit, az azokra zúduló igon erős onopaégos tűz ol lenére í« ugy he-lyezto tüzolőállásbu, hogy á géppuskák közül kettőt, valamint egy golyószórót a legrövidebb időn bolul kilőtt, többel pedig visszavonulásra kényszer í tett.
finnek n határozott, öntevékeny és eredményes közbelépésnek volt-köazönhotó, hogy a megakadt tárna-dáa ujabb lonaületot kapott, a tul-orŐhon lévő "ellenség vétlohni rond-flzero toljosen Összeomlott és a gyalogezred-csoport a túmadásA a logtol-joeobb síkorrol végrehajtotta.
Szalay Géza tart. hadnagy fogy-vortónyeirai boigazolta vozotesra váló hivatottságíit éa előrelátó foldorité-vol biztosította, hogy oinboromok és tüzgépoinok foloHlogcö kockáztatásával minél oredményosobbon működjék kosra a harc sikoro érdokélxm.
Darabokra tépett a vonat egy öngyilkost a keszthelyi strand közelében
Keszthely; július 18 Tragikus módon vetett véget életének GÖndöcs Ferenc -11 é\-es keszthelyi kőműves. Amikor az esti személyvonali ösz-szekölő Bálatopszentgyörgyről a Helikon strandfürdőhöz ért, a kabinok végén uonozdony elé ugrott Göndöes rcrenc. A VQ-,
nat átrol>ogott n szerencsétlen emberen és darabokra tépte. Göndöes Ferenc, szorgalmas és jóravaló ember volt, aki özvegy édesanyjával és több testvérével együtt csendes családi életet élt Feltevés szerint valami lelki bánat miatt követte eí végzetes tettét.
-""'"W/, VÁRÓ® MOZGÓ ™«e>,%%;
Willy Forst sziporkásó vígjátéka: NEM ANGYALOK AZ ASSZONYOK Főszerepben: Marthe Harell, Axel Ambesser . Aktuális magyar ullághiradó
Elóadások kezdete : vasár- és ünnepnap ?4
hétköznap !6 és +8, ' /ő ás is órakor.
fldom a mélyen tisztelt üzletfeleim szíves tudomására, hogy alkiilmazottalm szabadságolása miatt e hó 23-tól 30-ig terjedő Időben gyártelepemen munkaszünetet tartok ős Fö-ut 14. sz. alatti üzletem Is zárva lesz. A gyárban csupán i rodains pekoiót tartunk és a kereskedelmi áruk kiszolgáltatása fog folyni.
TARJAN-PÁLCSICS.
NIROSAN
Ní» törv. Téd7e 'ím
Permetezőszer a szölőmoly irtására
'léregfWin! l»/oo»(l k8.íool.Tliben)oldotbun. Arzénmonti)»! Beszanésl haly: Teutsch drogéria, Nagykanizsa.
villamos áramszolgáltató rt.
Áramszámlák fizetése, reklamációk, hibajelentések, szakszerű felvilágosítás minden villamos kérdésben délelőtt 8-tól délután IS óráig. Cs«n»cry-ut51, telefon 294.
Nagykanizsa megyei varos adóhivatalitól;
ad. 217ÍÍ/IÍU4.
Tárgy: ZaldótuUak kémány. seprosl dljáank rsndezöú.
Hirdetmény.
Felhívjuk a zsldóházsk gtadoftkoit, hogy a kómenyftepréflt dijat, minthogy az körndó jeli«gg«t blr, a kéményarprti mostereknek kltlEetbellk.
NagykRolzea. i(H4. jutlus in.
isos Városi Adóhivatal.
APRÓHIRDETÉSEK
Állás
1
¦unkAaab. munkímök Iclvölctuck. HsdJcosSWotUk előnyben. Hánt«lé tium, Siemcrc ulcfl 4> 22sl
OyakeploH gép- é* gyoMlrónöt alkalmaz augusztus l-re Hangya kirendelt.-*?.
FdB*mlBdan«st keresek aagusztuí léte, ski rendes, sxorgitmis ós oitboont váRy)k. Cini a kiadóban. 2298
Egfévaa kis Ham mellé komoly, gyu-mtksieretö bíjitóaíít felvesiek. — Háiy HkÖtgyár. '___2JS9
Szolid 30-35 éves egyedjm aöt kéa-ISipláStl teendBk «l«éaKés«rű fiié-téssel Oarftboncra keresek. — Leveleim: SAmob U]owé vegveskereskédiM, Oaiabotic. 3303
¦ásmarams: lanoncot stonsil [elvett Donát. 2307
«xannall belépésre keresett egv fiatal
hentes-segédet vsgy mlndsaes kocnsL — Ugyinvtt 1É kocsi ma ihatrflgy* eladó. Sinon István hentes, Ktskantxss. 2310
Jól tónveió bat»raMtat«si feivenek. Oíbor BMtorszaktlxlet ' ¦ 2312
Jdaa«n)I«l«*a*aa "Jfl éven llatalcmhti állott kerea tiiletben kllutóntk, vagy bit-rnilycn mfls munkát. Több nyelvet bit. Címeket a kladhivatalba kór leadni. 2313
¦41 napszámos ós egy kifuíólcány (elvétetik Tulipán vüágUílet. 2316
ADÁS-VÉTEL
¦arsekart s legtnagasabb napi áron vc&xek Brzaóbet-tér 22. azám. Centfái kávénál mellett. Ugyanott leányok barackot sugoinl felvétetnek, — Sánu gytlnioki-kereskedó. 2294
BaPBOkol, hallóalmát, ribiszkét minden mennrlsófiben, legmapaesbp saplárűo vesz Ctegiédt j gyűroólcsfeldolgosó, Meió-gszdaságl Közraktárak telepen, Vár-uí 8. Telelőn: 55. 23tx>
éléi Uóaiiiai. cbódlcV, k0nvvsxekiényr ¦yáil ruha 10-11 éves fitt részére eladó
Kifályutca 30 2309
4*fcarban tévő betegtoiókocslt vennék. Clm s kiadóban. 2311
Elsflranel* házlizóttes vászon, löriii-köifi, szalvéta slb. állandóan ' kapható. Kender- éa lenfonál laiszOvétót elvállalom. PsdánylnÓ, Király u. 40. 2315
I bútorozott szoba I
EgyBKcmciy lesióre batoraxaM szobát keresek, lebetóleg a Cseagery-uthos közel. Clm Cseogery-ut 33., mérnöki iroda. 2304
KaiflabaJaratM bútorozott szobát snrgóscn keresek. Clm a kiadóban. 2314
| KÜLÖNFÉLÉK' I
Ha Mrauléra szttkttCge van, lelcio-niljon 304-ra. 2305
zalmi közlőmv '
POLITIKAI NAPILAP KInd|fi: „KSznszdaságf R. T.lütjyktaw-felelóa kiadó: Zalai Koroly Nyomatott • „Ketoiidaságl u. T. Nagykanlia*' nyomdája bárt Nagykanizsán
Olio:
Sendlokoíal : Tábori posta:
84.
évi., 161. az. Nagykanizsa, 1944. Julius 19. szerda
Ár. 16 fiikár.
POLITIKAI N A" ILAP
RttH-keMtőfléff ó« kiadóhivatal ; Kd-ut 5. nzúm. tUerkcaztosöRl 6s kiadóhivatalt telelőn 78. bz. Hcfíjelcnlk. minden hétköznap délután.
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
GlŐUzelcal &ra: vyy hóuapra 4 peflgd 30 tiiior.
Uegycdóvre 12 pernio 40 filler. Kgynaazdni: hétköznap 10 UH., szombaton 30 fili.
Hagy csapást mértek a németek az Orae torkolatvidéke!, betört aagol enékne
Nyolcvan amerikai repülőgépet lőttek le tegnap a Bajorország elleni támadás ssorón
(Interinf) Az inváziós arcvonalon az angolszász támadások súlypontja Ismét
Salnt Lo
vidékére tolódott át. Az északamerikaiak ismét uj erőket vonultattak fel ?3 felváltották a legutóbbi napokban megtizedelt kötelékeiket. Az uj kötelékek súlyos tüzérségi előkészítés után a St- Lo és a Bajcux közötti területen St. Lo irányában indítottak támadást és a várost északról és északkeletről lépésről-lépésre haladva közelítették meg. A kis fennsíkon fekvő városka elkeseredett küzdelem középpontjává vált. A helység északi és déli szegélyén levő völgyekben elhelyezkedett ellenséges csapatokat a német alakulatok megtámadták és elzárták a főarcvonallól, majd az egész csoportot felmorzsol-
ták. Ugyanilyen veszteség érte a St. Lo-ba vezető útvonalon támadó és7akamerikai csapatokat. Ugyancsak megkísérelték a St. Georges felé lezárt útvonalnak áttörését és Reminél szintén nagy erővel támadtak. Ezekből az Összecsapásokból kemény páncélos harcokra került sor és
sikerült a németeknek az előretolt ellenséges élek előrehaladását megakadályozni,
A vasárnap indult harcok Caennél még teljes erővel tartanak. A harcokban * o németek visszafoglaltak területeket
Az egyik súlypont. Ismét Neyeaux-nál volt, ahol az ellenség déli Irányban Indított áttörési kísérletét meghiúsították.
Kezdeti sikerek után nagy angolszász vereség Normandiában
(Interinf) Kedden délelőtt a kezdeti sikerek után nagy csapást mértek a német csapatok az, Qriie tork'plnlvidékcn áttöri angol erőkre. A németek lendületes támadással visszavetették ii támadókat és Hiúmban az áttört angol páncélos kötelékeket itregscirXnisitvc végi állásaikat visszaállították. Sok fegyvert és foglyot ellettek. A brillek vesztesége súlyos. .Teljes cred.ínény-iiycl járt az a. tisztogatási hadművelet is, melyet néniét kötelé-
kek hajlottak végre Caenlól délnyugatra. IU is sok foglyot . ejtettek és 14 páncélost megsem-misilcltek. Vendel körzetében a nemét tartalékok eredménycsen megtámadták a britlek harci állásait.
(Interinf) Nehéz német repülőgépek a mai napon is folytatták az Ornc-torkolntának "térségében támadásaikat. Szönyeg-bonibázással nagy károkat okozlak.
Három angolszász hadihajót tettek harcképtelenné különleges német légi alakulatok
méretű bombákat használtak, melyek az erősen páncélozott hadihajókon is súlyos rongálásukat okoztak Az egyik hadihajót líreszltöl nyugatra, a másik keltőt az Orne torkolatában találták el. A két utóbbi hadihajó valószínűleg tüzérségével a caeni csalókat támogatta.
\ Az Interinf jelentése szerint a német' 1 éöierö tegnapra virradó éjszaka figyelemreméltó sikereket ért el az angol és amerikai hadihajókkal széniben. Különleges repülő kötelékük néhány órán belül háronucllcnsé-.„ges cirkálót tettek harcképtelenné. A német repülőgépek olyan
szacsapások,melyek megfosztják attól a lehetőségtől, Hogy az előrehaladásokat eredményeknek könyvelhesse el. A nyugati harctéren folyó hadmüveletek Jelenleg olyan harci cselekményekké alakulnak, melyek az első világháborúra emlékeztető anakronizmusként hatnak. A küzdelem néha egy gránáttölcsér körül dui, árokrészletekért, erdő darabkáért, vagy magaslatokért, mint például legutóbb a 112. számú magasiátért. A további hadműveletekre vonatkozóan megállapítható, hogy Montgomery mindent meg fog tenni annak elkerülésére, hogy megismétlődjenek azok a borzalmas kudarcok, melyeket eddig Normandiában elszenvedett, E célból még több hadianyagot fog elpazarolni és még jobban ragaszkodik eredeti terveihez. Ezt azzal igyekszik mentegetni, hogy ha elegendő áldozatot hoz, végűi mégis
80 ellenséges repülőgépet lőttek le tegnap Bajorország felett
(Interinf) Julius 18-in a bajor I ppmerániái terület felett 80 északterületek ellen intézett északamerl- amerikai repülőgépet lőttek le, mely-kai terrortámadás alkalmával és | bői 64 négymotoros volt.
Német ellenlökés megakasztotta a Bresztlitovszk felé
irányuló szovjet rohamot A grodnol bolsevista hídfőt visszavetettek a folyó keleti partjára
mas áttörést kíséreltek meg, hogy hatalmukba kent sók Breszlitovszk városát. Az első támadás alkalmával sikerüli felgöngyölíteniük a vékony német biztosító erőket és délnyugati irányban löblj kilométernyi terepet foglaltak el. Azonban a német páncélos erők ellcnlökése olyáh mélyen behatolt az ellen-
csak sikerül [elmorzsolni és kimeríteni a német haderőt. Azt hlsszllk, nem csalódunk, ha ugy véljük, hogy az eddigi normandiai harcok csekély eredményének következtében, ami megszüntette a stratégiai lehetőségek fokozását, az ellenség most teljes figyelmét isméi kelet jelé fordítja és egyre jobban a szovjet hadvezetőség-től várja a helyzet jobbrafor--üulását.
Kétségtelen, hogy szövetségeseink feszült figyelemmel várják a német hadvezetőség válaszát a keleti ese-. menyekre. Csupán egyfajta válasz van erre, és az minden erő mozgósítását jelenti, azt a kemény és sikeres ellenállást, ami az utóbbi napokban megakadályozta, hogy. a német szárnynál a szovjet további éréket tudjon mozgásba hozni. Ez a harc fokozott energiákat fog kiváltani, de megmutatja az ellenséges világnak győzelmi akaratunk sikeres helytállását.
Teljesen megállt az ipari termelés Dólangllában
például sört kapni, mivel ezekben a gyárakban jobbára asszonyok és gyermekek dolgoztak, akinek a támadások következtében el kellett költözködniük.
A brit hírszolgálat jelenti r Tegnap ismét ujabb repülőbomba támadás zúdult Dél-Angliára, melynek ipari termelése a támadás következtében szünetel. Dél-Angliában nem lehet
Dittmar altábornagy az ellenség normandiai „eredményeiről" Az angolszászok •'.szovjettől várják s hadi helyzet jobbraforduláaát
Dittmar altábornagy a katonai I mandiában csupán helyi sikerek helyzetről mondott beszédében meg- és ezeket j8 CBak nagy veszteségek alapította, hogy árán érte el. Eddigi előrehaladásával
tw ellenség eddigi siketéi Nor- I szemben állnak azok a német visz-
A keleti hadszintéren Tnrno-poltól nyugatra és Lucknál nem csökkenő j hevességgel tartanak tovább az elkeseredett szovjet tömeg támadások, melyeknek az ti célja, hogy-a német arcvonalat széles szakaszon áttörjék és í.cmberg felé nyomuljanak előre. A harcokban erősen lőmöri-telt lövész és páncélos alakulatok vettek részt, melyeknek néhány helyen sikerült terepet nyerni ós a lengyel líug felső folyásához közeledni. Azzal kell számolni, hogy ezen a területen még hosszabb ideig tartanak a nagy- elhárító csaták.
A keleti hadszíntér középső szakaszán ,a bolsevisták néhány kilométeres arcvonalon hataj-
séges állásokba, hogy a szovjet rohama megakadt és a bolsevista kötelékeket elvágták összeköttetéseitől.
Groduonál a bolsevistáknak hétfőin; nyhajnali órákban sikerült néhány > hídfői létesíteni, azonban a német kötelékek ismét a .folyó keleti partjára vetették vissza az ellenséget.
A japánok kemény ellenállás után feladták Saipan szigetét
Tokiótól, a következő részleteket jelentik a Saipan szigeten történtekről. Ellenséges repülő kötelékek július 11-én és 14.-én nagy , légitámadást intéztek a sziget ellen. A bombázások tartama alatt megkezdődött a partraszállási hadművelet, amelyben körülbelül 300 partraszálli-'tásí járiníi vett részt. A -japán csapatok azonnal felvették a harcot a behatolókkal és két izben verték -vissza az ellansé-got. A súlyos veszteségek elle-
nére később az ellenséges csapa-lok égy részének sikerölt megvetnie a lábát a szigeten. A japánok egy hadihajót és egy cirkálót elsüllyesztették; két másik cirkálót , felgyújtottak és harcképtelenné tettek tíz páncélost. Ennek ellenére az ellenségnek sikerült parlraszállitain egy hadosztálynyi erőt. A japán csapatok erre kény telének voltak arcvonalukat megrövidíteni, majd szívós ellenállás után a sziget az ellenség kezébe került.
ZALAI KÖZLÖM
1944. Julius II)
A nagykanizsai leánygimnázium évkönyve
A Xotrf Dani* na&vkanizMi Icánvginmázíumániik és Uccuménak 1943 14. évi Évkönyve megjeleni. A tetszetős kék-fehér Évkönyv beszámol az elmúlt iskolai ívről : 269 nyilvános és 8 nuigántan"i.iló osztályzatai bizonyara kíváncsi szemmel lapozgatják szülök, tanulók egyaránt. A gimnázium I. osztályában "iü, a II. osztályban lő, a 111. osz-lálvban 37, a IV. osztályban 2t> Ós a VHI. osztályban 13 nyilvános louuló volt. A Víll. osztály i;i-as létszámából 7 volt helybeli. A gimnazisták 171-en voltak. A líceum I. osztályába 12, a II. osztályba 34, a Hl. osztályba 22, összesen 1)8- tanuló járt, A 2ÜÍ) nyilvános lunulóból' 112 volt helybeli, 127 vidéki"
A jui.nisz.teri rendelkezés szerint - olvassuk az Évkönyvben a jövő 'tanévben a felső -1 osztály mái' líceum, az clsŐ 1 osztály továbbra is gimnázium marad. Jövőre már Uccális érettségi lesz, az idei volt az utolsó gimnáziumi érettségi,
Az Évkönyv tájékoztat arról is, mire kepesiU lányainkat a Uccuin. Lieenüs érettségivel a következő, lóleg nÖkliCK való életpályára lehel menni: rajz, eiieK, zene, testnevelési, polgári iskolai, Uccumi, tanilónŐKcpzöi, gazdasági szaktanári okievci sze-rezhetü a megtelelő főiskolán, Kcrcskcdeüiű akadémiai, kertészeti töiskohd, szociális gondozói cgyelojiü tanfolyam, zöld-keresztes kiképzés van nyílva a Jiocumi érellsegi elótt és mindazok a pályák, huvá a magyar törvények érettségit kívánnak. Érettségi ulán egy évi tamtúnö-képzöi lantoiyiunmal tanitónöi oklevelet lehet szerezni. Ezért különösen ajánlható szerény miyngi viszonyok közt élő helybeli tanulókuuk, mert kevés köllséggel lehel kenyérkereső oklevelet szerezxü a szép oktatói pályára. Előnye még a Uccumnak, hogy, IV. polgáriból különbözeti vizsgálat nélkül lehel a Uccum elsó osztályába beiratkozni. Licouini érettségit tett leány csak azokról a pályákról vau kizárva, ahová latin kell; iicnt lehet orvos, gy égy szer ész, nem lehel ludoinányegyckúnli hallgató a bölcsészeti karon.
Az intézel interuátusában 79 vidéki növendék nyeri otthont Ugy értesülünk,' hogy sok vidéki szülőt cl kellett utasítani inter-uátusi férőhely hiánya miatt.
Az Évkönyv lapjain elénk tárul az iskolni ifjúsági egyesületek munkája is. Máriakon-gregáció, Önképzőkör, Sportkör, Vöröskereszt, mind beszámolót ad az iskola belső világáról. Az Énekkart mindannyian gyönyörködve hallgattuk a .lezus Szive templomban a vasárnapi tizenkettes szentmiséken és a város társadalmi muiepein. Ugy érezzük, a Notre Dame jó munkát végzett.
Folynak a kihallgatások a Dagybaiizsat erdö-űgybeii
Naptár. Julius hó 19. Szerda. Róm. ksL 1'. az. Vince. - Protestáns Emília.
A GOZF0RD0 nyitva nm regga! 7 érától osto 6 orafe. (Hétfő, azorda, péntek dálatáM én aadaan agaai nan
uókimk.) Tokfon: 640.
A niujykanizsai városi erdö-ügy egyik hajtásaként a m. kii', erdöl'eiügyelöség feljelentést tett amiatt, hogy a vágás-területek — már hosszú idü óta egy évig üresen állnak, nem lellek becrdösHve, a fiatal erdőt nem munkálták kellően és igy a szakértői vélemény szerint ji várost leteiues kár érte. A szakvélemény nem látja biztosítottnak az erdökczelésl, azérl állami kezelésbe vételéi látju szükségesnek.
A feljelentésre a nagykanizsai rendőrkapitányság megindította a szokásos eljárást, Ennek során kihallgatta dr. Krátky István ny. polgármestert, Szémann (lyörgy erdőmérnököt s most dr. I'rack István ny. városi lanács-nokot. a gazdasági hivatal volt főnökét, valamint Szabó Gyula erdöbórlŐt.
A jegyzökönyvekel a rendőrkapitányság 'megküldi a kir. crdőfelügyelöségnek.
Rövidesen a városi közgyűlés elé kerül a volt zsidó ingatlanokban elhelyezendő kanizsai közintézmények tervezete ,
A nagykanizsai zsidó ingatlanok minapi helyszíni szemléjének egyik eredményeként — er* lesülésünk szerint - u sugár-uli volt illuuienscJiein-féle (Krei-nerj. házal közép ke reskedeliui leányiskolának, mig a Sngár-ut és hozgonyi-ulca sarkán lévő volt zsidó udcgyleü székházat, lunely valamikor szálloda volt, a kózépkei'esKedelmi íiu iskola céljaira javasolják igénybe venni. Miaukét ház nemi átalakításra szorul, hogy a célnak meg-leleljon. Az eddigi keresKedeüiü iskoia telke!, hadi kórháznak szánják, később az epületet a zsidó kislempiouimal együtt teljesen lebontják.
A tervek szerint az iparosta-
nonciskola Stern Gyula tégla-gyáros Hozgonyi-utcai házában nyer elhelyezést ,vagy pedig u volt Seidcmann-lcle házba kerül.
A lobbi közinlézmenyek megfelelő elhelyezésére vonatkozó javaslat elkészítése most van folyamatban. A javaslat, ugy tudjuk, a legközelebbi városi kcpvisolüicstütcü ülés elé kerül.
Ilir szerint tervbe vették egy nagyon hasznos intézmény, egy úgynevezett népszálloda felállításai is, ami a IcgmesszcbbknenÖ párlolási érdemelné.
AdikBHQiü a bombakar@8Mitiiuial{!
Minden adományt;nyugtaz a Zalai Közlöny
lübombázotl magyar véreink- j sorompóba lépnie a polgári ká
ih'k tüslöigö roinoüKá vált otthonaik lieiyeti ujat kell adni. A darabokra tépeti kis bölcsök helyeti ujukaL Kell faragiü. Az összetört holmik, töiiKi-emcnt sok-sok falul kenyér, elpuszlult munkahelyek, szerszámok he-lyoll ujai kell adui a magyar testvérek kezébe, bel kell öltöztetni u ruhátlanul maradt sok száz gyermekei, kenyérkereső szülőt, tüzér gondoskodásra vau szükség boinjjakáj'osultjajlnk körül. Es az íuiml-niuiU pénzbe kerül. Amikor az ország minden közereje a háború folytat ásóhoz szükséges takkor a magyar társadalom áldozatkészségének keli
rok áldozatainak megsegítésére, ez történik gyűjtésünknél a bombakárosuuakért. Ez történik minden fillérrel, amil a közönség a mindenüktől kiiosztott kibomb ázol lak részére ad e hu-s ónokon.
Adjon még, aki nem adott! Minden ÍUlér a hazáért, az uj magyar lölépitkczésérl hozott áldozat.
luUUKi ay ni U;.. Ili hí S4.Z24.08 1J
N. N. iKlskaalzsa) tt.— P
Öiv. lioveai JuiiOnó !L0.— P
tíz. 1. 20.— I'
Itstuial üyuláaó {orvosi iiunoraiiuoi dr. X-ioi) m.— l>
(Wesea: 3-Uik).öH tJ
Sümeg környékén a levegőben felrobbant egy négymotoros bombázó
Mint a Zalai Magyar Élet irja. Sümeg mellett a vitéz és vakmerő vadászaink találatától megsérült ujabb négymotoros Liberator gép zuhant le. A lövések éppen a gepmotorjnit ta-
lálták, ugy hogy iVég a levegőben [elrobbant a repülő szörnyeteg. Az egyik szárnyát niesz-sze elvetette a robbanás ereje a többi résztől. A pilóták szénné égtek.
Unoer-Ulimann Elek vaskereskedésében
sin-, rud- és patkóvas-, továbbá szeg-
utalványok bevalttatok (s ilíluplilik.
Hofhwt^-sáiMk, yépu^ij, OMpUssyfém én golyó* c^jtégy jfléwyieaaét llitéjwm.
V.
Az elmúlt hónapok nagykanizsai városházi válságához luwoídó ingatott légkor töltötte lx> liotncsak a közgyűlési tonnot, hanoin az eges* várost ís az emlékezetes Transdtuiu. bía -Drávavölgyi harc sorún, amibor eldűlt, hogy a faros hosszú óvtize-tlokro a DráyavŐlgyinek adja a viU lamofl-koncoasiét. Nom céltalan fel-olovcnitoni azokat az Ígéreteket, íóm-lásokat, kifogásokat, amelyek a doa-tést mindkél oldalról megelőzték.
Volt olyan álláspont in, hogy* a-villamos-k'oneossíót nom szabad* kiadni) hanom a városnak h&zikezti-lésél>° kell vennie, amely esetben a várón beláthatatlan jövodolmokhoz jut, sót"odáig is fojlódfiotnok a jövo-dolmek, hogy a várost pótadó nélkül kormányozhatja' a polgármester. Bizonyára" nagy kisebbségben lőhettek* azok, akik ezt állították, morl a asábitó boállitás ellouéio sem sikerült akaratukat érvényesíteniük. Mijulunesotro kár, hogy a közgyűlési jegyzőkönyvök orrövonatkozólag nom tártalmaznii!< anyagot és főként azért kár, hogy az ido'voiiaiko/.ó számításokat nem találjuk meg annak mollók-lotébon, vagy szövegébon, pedig pron ulv hirdetői bizonyara ilyent romtól-keleseié liocsájtotlak u közgyűlésnek.
Hogy igazság r'an a dologban, nzt mi som nizonyitja jobban, mint a tény, hogy ma már nom tudjuk, akudna-o valaki, aki a város kőjsgyü-lésébon, akár a város polgárai között, aki no házikozolésbo kivánnii vonni a nagy értékot jelentő villamos eoncosötót.
L>o üinollott bizonyít az a tény is, hogy a város közönsége csalódott a szerződésben, mert annak nagy réséét a vállalat nem teljesítőibe, mint ahogyan az oddigíukbui mogúllapit-hatok.
Nom kívánjuk itt rószléteeon tárgyalni ezeket, hanom felhívjuk a lészlotok után érdoklódók figyelmét az idevonatkozó pénzügyi éa villa-mos-eUcuórzó bizottságok jogyzé* könyveire.
'lényként koll mogüinlitonünk azt is, hogy a mulasztások bekövetkezését nom k i zárólag a l) rávavö Igy i idézto olé, hanem az órségváliast mogolózó rezsim szaunájára is igen sok irlmtó bolóle. Kégi oiv, hogy ahhoz, hogy az adón ne toljotiit&ou pontosan, szükségou a hitolezó bolo-ogyozéso is, mórt oilcnkozó osotboa lonolott volna a szankciókat órvényo. sitoní a JUrávavölgyivol szemben.
JDo bizonyíték a mulasztásoki'a az ís, hogy a város, boyételoi a llráva-vólgyivol kötött szerződésből kifolyólag u többuzörösÓLO cmolkedtok azóta, auiióta a közgyűlés vette kezébe a szorzódéa érvónyositését.
A közgyűlés pedig e kórdéslwu régsó elhatározásra jutott éa csak olyan intézkedéseket hoz, molyuü kizárólag a város éa a küzoa&cg érdokott üzolgálják.
A. közgyülóa véglog olliatározta, hogy a Hzorzódósbol nom ongod.
i\om enged podig azért, mert arra oka nincsen I 11a annak időjén a Drávavölgyi nom a mai szerződés teltételeit togadta volna el, — uine-tyokot ogyóhKént önként vállalt, — akkor esetleg a város közgyüléso házikozolésbo votto volna a viltamos-müvot, illotólog úgyis határozhatott volna, hogy nom áldoz íol eg>' európai liiru," nagy tol jc^itmónyat sok munkást foglalkoztató gőzmalmot, amely tulajdonképpen a targyalanok-nak egyik logtájobb sobo volt.
A urúvavolgyivol folytatott tárgyalások azonban még egyáltalában mnesonok bofojozvo, csupán a ve-zaim-változáB miatt egyolóre a tárgyalások nom voltak a kívánt módon folytathatók. .i
A jfzorzódéa végroliajtásáiiak állandó ollonórzószorve ma is működik és reméljük a kérdéseket sikeresen oldja mog. itomóljüi, hogy azok az anyagi romóaységok, molyok tarheinknok a koncassioból szár-
1011.-július 10
ZAL'Al KöZL.*ONV
mázó jövedelmek itfcján való részbeni fedezésérc irányulnak, mihamarabb bokövotkoznek ős az 1045-ös költség-TOtcalwii már kedvezően éreztetik hatásukat.
Az őrségváltásnál kiinduló pont a Právavőlgyí szerződés.
[)o nem kisebb jolonlöségü kérdés reánk nézvo a Maort-ügy, ninelv »61 az olső követéimeny a/,, hogy a Mnort-nnk' hole kelli 1 lösz kod niö1 u város közösségi ölotél>o és nem loholnék ex territoriális jogai, vagy nem lehet nz általa favorizált városrész ox territoriális' terület:
A szerencsésen, hlakuló légkör alkalmas arra. hogy ozt n difforéncíát a város ólotéhőlkiküezöhöljiik.
AHapitsukmog' a váras ós a Maori viszonyét ahbnn, hogyszoroncsénk-nok tartjuk, amikor az isteni Gondviselés jóvoltából Délzala olajvidóké-nok lehetünk központja és önnek következtéiben újra lüktofó élet von utcáink kövezetét. Nagy mogolégo-déssel tölt ol Itennünkot az a tudat. Iiogv az, ország logirigyoltohb városai kézé tartozunk, mort a Maori révén : a hir Bzftrnyaira vott bomiünkot. Ehhoz a szerencséhez óh megnyugtató tudathoz, azonban ogy kis boldogságot kérünk a magunk- részérő és pedig azzal, hogy szeretnők már látni azt a kölcsönös polerárj meglwcsŰlést; amely ro joggal számithat még a Maort sfezóről is a város polgársága, amely a város polgársága részéről számtalan for-. mában már mognyilvánuft eddig is a-Maort iránt. Lemondtunk sótato-rünk tekintólvos, szép részletéről és még ozon a helyen az áldozatoknak és átengodésnok nincsen vége. Átengedtük a Futura-tolket. Fölajánlottál; logszohb töroinkot. Igyekeztünk megfonni mindent, amivel kedvéhon jártunk a Maoriinak. jSiinek elleném a Maort testileg és blkilcg ismeretlen torület a város iKŰaáiWigri részére. v—.
A város vozotójénok és a Maort vezetőségének kell meglevőm tinink kölcsönösen az asszimilációs légkört fa akkor minőm áll útjában-annak, hogy ez a-város tényleg részese to-hesson azoknak az olónyöknok. mohok n szerencséi egymásra találósból kw.sogtotik, ¦— do' nom kérhet a Maort som olyant, amit a toljosSjús határain bolül ennek a városnak miudon nagyért éa széliért annyira lelkesedni, tudó közőnségo örömmel , inog no adna. .
Nom szabad azonban olfolodni nzt som, hogy a Mnort alapjában ma a város élotébön dÖntó tényező. Alkotásai, torvoi a város képét változtatták meg. Kom szabad olfeled-koztü arról som, hogy áldozatai,-ma? lyekot ma hoz, nagyok s Így joggal elvárhatja valamonnyiünk mogbecaü-lését Óa mogórtósót is s joggal számíthat arra, ami megilleti az első tohotvisolőt é« az olső és legnagyobb áldozatbozót.
A : Mnorfc-vozotők közül ma már több ül a város közgyűléseién ós a i tárgyalások során szaktudásukkal nagy szolgálatokat tohotnok a város közönségének, de kitűnően, szolgálhatják a'fórumon koresz.tül ennek a lolkiogyaégnok-niegtoromtését ia és mog ia vagyunk arról győződve, ¦íltogy leghőbb kívánságuk az, hogy a Nagykanizsa-Olajváros lolkileg-testilog' egybeforrjon 1
Ab őrségváltás egyik legszebb orodmónyo lesz ezl
Dr. lioda Károly
100 százalék Zalaegerszeg városi pótadója
A zeneiskola ós a leventeleányok kapták meg az egerszegi Sijhütz-ház emeletét
Zalaegerszeg város pénzügyi és jogügyi bizottsága együttes ülést tartott. Az ülésen a két bizottságnak összesen két ' tagja jeleni meg a városi tisztviselőkön kívül. '
A város 1-1.5 százalékos előirányzatával szemben a belügyminiszter 100 százalékban állapította meg a városi pótadó kulcsát. Kereseti adó változatlanul 7 százalék.
A minisztériumi bizottság légoltalmi hiányok pótlására hív-
ta Te! a várost. A jegyzékbe foglalt hiányok 385.000 pengő költséget igén veinek és még további 175.000 pengő a város-légoltalmi szükséglete. A város mindezekre 250.000 pengő Ötéves' kamatmentes államkölcsön!-on részesül, a többit 10 éves váHó-kölcsönre veszi fel a zalaegerszegi pénzintézeteknél.
, A zalaegerszegi Schütz-ház emeletét igénybe vették a városi zeneiskola és a levente lcánvok részére évi 1500 P bér főjében.
trNynl vegye fel az összeköttetést Tevével!"
Egy támadó ezreddel valahol efíy aácBországí azahadákban
(Honvéd hadltudöslté std)
— Mi van Vidrával? —- Még nom jelentkezett!
— Nyúl vegye fel az összeköttetést 'levével!
Kinek a parancsa?
— A FooRkéfi! '
Ilyen és ohhoz husouló mondatok ütik meg minduntalan fülünket, közben ltaták keríngonok a fejünk folott, az erdő sarkáról T. 34-OHokot jelentőnek s végül jolentkozik Vidra is; tüzérségi támogatást kér a 881-os I>ontia, ködvetőket az uteakoroszle-ződésro és stukákat a faluba...
A támadásban léve ezred parancs-, nokságán vagyunk Ogy' szakadék al-
ján valahol Oácsországban. ltctrgol óta váltakozó oredménnvol folyik a csata, Az ezred támadásban van. M. ezredes közvetlenül a vonal mögött adja ki utasításait nz. előretörő zászlóaljnknnk és a támadást támo-
' gató tüzórülówknek, nniolyokkol résst ben távbeszélő, részben rádióösszo-kéttetcse van. A vidra, nyal, tovo stb. egy-egy zászlóaljnak, vngy.tü-
jzérütegnok a fedőneve és aki a fedőnevek bonyolult világában jól ot tud Igazodni, nom leélik mog azon, ha valahol a/ erdő szélén nyúlnak fol koll vonnio nz összeköttetést 1o-vóvol.
Száz C 34-est lőtt fd egy nemei fözászlós
Amikor ezeket a Korokat Írom, csata még javában dul. Az ellenség ellenállása még nom tört még, de minden jel arra mutat, hogy alaposan megtörik. Egy rendkívül fontos útvonal birtokbavételéért folyik a Imre, amely körülbelül kút kilométernyire húzódik a magyar állások olótt. Az oroszok szívósan védekeznek, szerencsére azonban tüzérségük nincs és így nom tudják ellensúlyozni a mi tüzérségünket. Annál több azonban az aknavetőjük és a géppisztolyuk, amelyek a keloti harcok tapasztalatai szerint a gyalogságnak leghatásosabb fegyverei. Az egyik támadó zászlóaljunkat most is élénk aknavető tüz alatt tartják és bármennyire is jól ló a tüzérségünk, egyelőre nom tudja elhallgattatni az ollonségoa aknavetőket.
A zá-szlóaljparancimok jolontéso alapján az ozredpanmeanok végül'is
atuko-támogatást kór, ozt inog is igérik.
A ltaták közl>on eltünnok a-fojünk fölül. Érdekes, hogy a levegőben sürii egymáfliitánhan tűnnek fel hol orosz, hol német gépek, do csak a legritkább esetben találkoznak Össee, logiharera alig körül sor.
Ismorős bugást hallunk most. Jönnek a stukák. Köteléklwn, szé-i>on, méltóságtóljesen úsznak el, hogy a kövotkoző pillanatban rá-zubanjanak a célra. Ugvanobbon n pillanatban mogíndulnak olőro n?. ezredhez leosztott némöt páncélosok is. Kis idő múlva lolkondozvo iolonti az otrvik német, hogy ogy T. 84-ost kilőttek, hamarosan még kottŐról jön hasonló jolontén. Kiderül, hogy mindhármat ugyanaz a német fözászlós lőtto ki és aki ozze) már a századik orosz T, 84-ost nom-mísitetto meg.' Nagy az öröm mindenütt. —
Mintha százezer rekedt veszett kutya voniUna
KlülrŐI ismét harckocsi-gyüloke-zést. jelentőnek; <lo jóval a vonat mögött, ugy hogy odn'-már nem tudnak olórojutni a némot páncélosok. Az ezredparancsnok intézkedésé te megszólalnak ekkor a ködvetők. Hókat olvastam erről az aránylag uj némot fegyverről már régobbpn is, do a működése minden képzplol't felülmúl, .Mintha százezer rekedt veszott kutya vonitano, olyan hangot ad olŐszÖr, oz aztán halk niorailáeUft megy át, hogy a lxjcsn|*ó(lás pillanatában hatalmas robbanással érjen véget.
Foglyokat hoznak most. Egészen üregek és egészen fiatalok, vogyeson.
Feketerigó az ágyuk hangversenyében
Közbon megint orosz rcpülógóiwk látogatnak mog. Az, egyik veszettül géppuskázik, 'Jogvédelmi gépágyait lövik az, otlonséges géleket, jrzok hamarosan köröket is oldanak. Ugy-szólván somrai eredményt som ér-tok ol.
Másik zászlóalj is jelenti, hogy elérte a kitűzött célt. Az útvonal mögött a faluban a vörösök ollontá-madésba gyülokoznek. Tüzérségünk most össziwntositott tüzet ad rajuk, s/öíioli hon nők...
Valamennyien axt - vallja kJ hogy nemrég óta katonák és V szovjot úgyszólván kiképzés nélkül vetette 1)0 ókot a harcba.
A némot páncélosok közbon visz-szatérnok. Kiderül, hogy saját veszteség nélkfll hét orosz harckocsit és kót vontatót lőttek kí.
»Nyul« és »Tovc« között most hó-zwj, támad, ogy hátrább álló zászlóalj .parancsot kap a hézag kitöltésére. ,
Az egyik zászlóalj jolonti, hogy elérte a támadás célját: azt a bizonyos utvonalat. Parancsot kap( hogy ássa ho magát, mig a töhuiok is oda érnok.
Pokoli hangzavar- van. Do az egyik bokor alatt fekotorigó ónokéi, mintha ini som történno. Volgvlxm és dombon, fék között és a sólymos rétokon ádáz dühvel tómból a harc, mindenütt, nyílt terepen, vagv leitokho-lyon ott losolkodik a halál; IV néhány fa-virágba borult már a a azok-füt, a barkát és kikiricsot mohok udvarolják körül. A zöldolő tormó-ezot orőa hittel hirdeti n/. élet diadalát az onyószott fölött',..
A'ohc* Antal luHlitudóailó
13 Jótanáos
hielauzonyoknak a betfizAthez
1'. A lekötéshez rnö használjunk vászon rongyot. Az ^nedvességet magába szivja és a pexiészedes't oló-sogiti.
2. A lokötőjwnirt mindig lobogva forró vizbo mártsuk közvotíonü' "lekötés olótt ugy fogjuk mog, hogy a Itólső rótoghoz kozűnk no érjen.
8. Palackozott oltovésnél csak ui dugót diaaználjunk, amit előbb jól kifőzzünk.
4. Amikor gőzölünk, lehetőleg egy forma nágyengu üvogokot to-sryürrk egyszerre a gőzbe, mort kü-lonbon nom gőzöliWik egyonlotosen.
6. Gőzölésnél papír helyett lohot szalmát is hasznabii, do csak toljo-son tiszta és már kifőzött szalma legyen az, mort.a friss vagy dohos szalma azagát átvoszi a befőtt.
G. Amit gőzöltünk, levében hagyjuk kihűlni.
7. A kigőzött, kész bqfőttot sohase fogdossuk a pprgameniiél vagy lo-záró guminál.
8. Használat után minden csak befőzéshez, használt eszközt (szita, fakanál, üvogok atb.) szódás meleg vlzbon mosHuuk.ol és alaposon öblítve, lisztára törölvo legyük ol.
s 0. A kigőzölondö l>ofőtt totojéie csak alaposan leforrázott. tinz.ta ruhát tegyünk, nem használt konyharuhákat.
10. Kamrába csak o teljesen kihűlt és megszáradt papirosa bofŐttot tegyük.
11. A kiürült üvegeket csak tol-jesou tisztára mosva, kitörülvo szárazon togyük a kamrába.
• 12. Minden befőttet havonta legalább ogyszor vizsgáljuk meg," hogy az osotleges romlást már a legelőjén hiogakadály ózhassuk.
18. Takm-ókos háziasszony, aki büszko éléskamrája cSinossúgára, mindon üvogre ráírja, miből ós mikor készült.
A Iwfózós legfőbb parancsa a tisztaság és az egészséges gyümölcs, vagy főzolókfélo. .
Napsugár a mérlegen
Németországban nemrég olyan ér-zókeny mérlcgot szerkesztettek, a mcllvel inilliomodgrammnyi súlyokat is lobot.mérni. A föltaláló! az a feladat vezette a találmányához, hogy a villanylámpák izzószálaim 'szükséges rendkívül csekély monnyiségü foszfort kollott megmérnie. Az első o célra készített mérleggel BÍkorült mér 1 niilliogratrunos súlyt mérnto. A további kisóriotozés oredmén.TO-kóp|teu ez uz alsó határ 0.0005 gm-i'a szállott lo, nnii azt jolónti, hogy a mórlog egy niilliogramm qz-rodrészének a felét, illotőlog egy gramm milliomoihébzénok a folot kéjies mérni. Erről n monttyinégról ugy alkothatunk némi fogalmat, ha tekintetbe vesszük, hogy egy centiméternyi hosszúsága gyapjuszál 0.001 ing-ot nyom, tehát 4 millio-modgtamiiiot. Kzzól szombon ogy szúnyog szárnya már 0.08 mg-nyi rsulytft kópvisol, ami viszont még mindig azt jolonti, hogy 33.000 sztí nyogszárnyat koll egymásra tenni, hogy l grammnyira lenyomja a serpenyőt. A napfénynek egy négyzot-contimétornyi folülotro g>akorolt nyomását, amely egy milligramm tizedrészét teszi kí, tehát tízmilliomod grammot szintén lehot mérni
ezzol a márloggul. Tormcszetesen
ilyosfélo dolgok méiéaéro ritkán körül sor, do pl. az orvosUidományban a vórviszonyok vizsgálatánál szükség van ilyen pontosságra.' Sót a technikai tormolóabou is előfordulnak, olyan sulyok, muolyok nom szárnyalják tula sziinyogazáj-uyakat.
Ismét kísért t a „Szent Antal lánc11
A katolikus egyház illotókes tényezői' nem szűnnek eléggé figyelmeztetni a hivŐkot, hogy tartózkodjanak a jámborság mozébo öltözött babonák folytatásátél. Az ilyesmi nemcsak ellenkezik az egyház tanításával, honom ogyonoson novetségosaé toszi &-A a piély tisztelőtől, amivel a hivő -az egyház szentjoivol szom-ben visolffitik', amikor, közbenjárásukat kéri. Az efajta babonák kificamítják az egyház tanítását a szentek kultuszát illetőlog és az egyszerű embert egyoneson félrevezetik.
Ilyon babona, amit az ogybáz kárhoztat, az ugynovozott'Szont Antal-lánc* amely ollón ismételten -fői-szólaltunk már o hasábokon, do n moly csak nom akar megszűnni. A kanizsai posta mogint naponta hord szót lovolokot, lapokat, amelyekben névtolen felhívás van a Szent Antal lánc folytatására. Szószorint közöljük ogy ilyon letel szövegét:
»Ezt a láncot Szent Antal tiszteletére kozdték ínojr és írták lo. B láncnak bo koll járni az egész világot, olyan szomélyoknok küldjük ol, akittok szüksége van Szent Antal Hogitsógóro.* IÍ láncot ogy, amerikai pátor irta- lo. hny:*;- ahkm a 24 órában küldjük ol tí/. első másolatot, amely hon megkaptuk ós minden nap egyet 18 napig. Már a 10-ik napon jön a szeren-' 060.. Egy posti asszony 18.000 porigót nvort, ogy hozzátartozója hónapok ota várta kinevezését, ki-t lohc napra kinevezték, egy férfi . mogsaakitotta a láncot, 10 napra olvcsztolto az édesanyját. A lánc mogkozdóso után kívánsága teljééül. »Szcnt Antal mindenkin ae-git és meghallgatja imáinkat/' Testvér! Másold lo és továbbítsd! Szent Antal szerototéro.« Felháborító - a Sgont Antal kultuszt az oláh pópa lehenet-gyógyitö • módszerére kificamítani. Igenis, Szent Antal aogit, do ohhoz nom kell, hogy m láncot 24-ik órában küldjük cl« és azt 13 napon át folytassuk és akkor »mogjöu a szoron-cso.« Aminthogy botorság az a kijo-lontós, hogy »a lánc megkezdése után' kívánsága toljesül«, mert a tiszta szívből jövő ima onélkül is meghallgatásra talál. Az pedig, hogy »ogy férfi megszakította a láncot és a 10-ik napra olvosztotto édos-ftíiyját« ¦ogyonoson folháborltó; Mort sem Iston, som Szent Antal nom i tótól végrehajtó, noha a butaságnak akkora foka mogérdemolné, . hogy, szigorúan megbüntessék... Aki ilyen Szent Antal láncot kap, akár postán, akár egyébként kózbo-* sitvo, vigyo ol a legközelebbi plébániára és "szolgáltassa 1» papjának. A papság pedig világosítsa fol a jó-tolkokol, hogy a Szont Antal lánc terjesztői a butaság és legnasryobb-foku babona terjesztői, akik ínogór-damolnék, hogy a vallás tisztelete ollcni kihágásért a rendőrségre ko-rüljonek.
A Szont Antal tiszteletnek való-bon nincft szüksége arra, bogv ilyon Iieteg agyrémek mozdítsák oli.
1941 július 19
A háborús koszton \. Jobban lefogynak i a férfiak, mint a nők
• Régi tapasztalat, anií" már aj első világháború korából származik és most újból beigazoló-
flj dott, bogv a gyengébb élelmi-szerellátás idején a férfink lényegesen erősebbon lefogynak nihil a nők. Ha nincs, is min-
'. dig kedvükre, annyi bizonyos, hogy az áramvonul> Iránt legtöbb 'megértést mutató neint képviselői a csökkent tápanyagról-vétel ellenérc is minden hadvi-
- selő országban bámulatosan tudják súlyukat tartani, sőt arra is
•¦ Van elég'eset az orvosi gyakor-1 latban, hogy kénytelenek soványító kúrára jelentkezni. * Ennek az érdekes jelenségnek magyarázatára az lenne a leg-kézügvbcrsö feltevés, hogy a .
¦ női szervezet jobban kihasznál-
• ja.a tápanyagokat, mint a féríj ; szervezet, másrészről pedig arra
is lehetne utalni, hogy a férfiak ; rendszerint nehezebb, tehát töhh í erót fogvnszló munkát végeznek
Az orvosok véleménye szerint !, azonban, akik a problémát f rendszeres vizsgálatnak vetették 1 filó. n kérdés korántsem1 ilyen k egyszerű,
' ' Közismert, hogy békeidőkben hölgyeink nagy előszeretetté! Tó-pvasztnlták a cukorkát, csokoládét és más édességeket és bár azok a boldog idők. amikor mi í sem állt ezeknek a kedvtelések-; nek az útjában, már régen elmultak, még mindenki tudja, hogy az édességeknek hizlaló
¦ hatása van Ez a lény azonban korántsem annyira magától ér-
f letődő .mint közismert A cukor 1 .ugyanis nem u zsírokhoz tartozik, hanem a szénhidrátokhoz, ahhoz tehát, hogy zsirp'ár-[ na alakjában raktározódhasson , Tel a szervezetben, először át i kell alakulnia. Ez az átalakulási i folyamat a mai időkben annál s nagyobb jelentőségű, mivel n , három fő'táptálék. a fehérje,
• zsírok és szénhidrátok közül éppen a zsírok hiányzanak' a leg-nagvobb mértékben mindennapi, táplálékunkból.
I A táplálkozásban l>eállott vái-, tozásokra. illetőleg az étkezésre . fordított élelmiszerek mennyísé-
- gének csökkenésérc a szervezel
- alkalmazkodóképességének lat-havetésével szokott válaszolni, melyei elég nagyra lehet he-
" .csípni, hiszen különben tel-
¦ jesitöképessége cl\iselhctelenül csökkenné. Kétségtelen, bpgy i'
I háborús időkben is az a helyzet. \
- hogy a lest alkalmazkodik n , megváltozóit körülmén^khcz és
a táplálék utján felvett zsiradékok hiányát a bőségben rendelkezésre álló szénhidrátok egy részének zsírrá való átalakításával igyekszik áthidalni. A női-» test most már ezt a folyamétól nyílván könnyebben és nagyobb arányokban tudja lebonyolítani. Azt, hogy ez miképpen történik, a tudománynak nimdcz-idcig még nem Sikerült kideríteni, a női lest c különleges képességének okára azonban nem nehéz rájönni : — a női testnek a terhesség és szoptatás idejére bizonyos tartalékokat kell' felrak tározn in. bogv a rendkívüli igénybevételt elviselhesse.
A férfiak háborús lesoványo-dásának oka tehát abban rejlik, hogy testük csak csekélyebb
ZAL'Al KÖZLÖNY
80 fillér
a Zalai Közlöny Zseb-menetrendje.
Az autóbusz-menetrendeket is tartalmazza.
Már. kapható a kiadóhivatalban, Fö-ul 5.
ÜZEN A HONVÉD
L. 849. tábnripostáról üzeni Kocsis Károly szkv. július 11. kolottol a porlaki városházára Csomóz Sárikának: »Szabadsága alatt jól érezzo magát. En jól vagyok ós több lovolot. várok. Szcrotetforüdvözlöm.íí *
F. 753. táboríiwstáröl üzeni köny-nyüd Ferenc szkv. Július 10. kolottol, hogy a sormási malom-átadás körül tévedés csúszott bo a Jíalai Közlöny július 1-i tudósításába, amonnylbon az internált Csordás Istvánnak nem az időköziién öngyilkos lett Gyertyák a vójo, bánom a táborilap írója, Könnyűd szkv., aki már 1941-hon, 42-l>eii is az orosz fronton volt és most újra ott van és jogtalannak tartja Csordás internálását, mort az csak az-igazságot korosto.

II. 962. télioríppstárél Rózsás János honvéd (civilbon fcstőniostor Nagykanizsán) július 9. kolottol: aüzlotfoloimnok, barátaimnak és is-űiorősoimnok szorct?t teljes üdvözletemet küldőm.-Hála Istennők, egész-ségos vagyok ós jól érzem magara.* *
A. 764. táboripostálói Bakos Péter karp. bonvéd, Kovácsik Ferenc, Pp-¦ezuk Pál, Hágtad i József, Kovács Sándor Órm.. Kísö^József csendőr ftrni., Peti György szkv., Kovács Gvula érv. üzenik július 9. kelettol: »A Zalai Közlöny utján mondunk Iston hozzádot nagykanizsai barátainknak, isinorósoinknok, akiktől ol-köszönui elvomiliísunk alkalmával az idő - rövidsége miatt nem volt módunk. Kérjük, gondoljanak ránk és minél több lovolot. ós újságot küldjenek. <;

1). 315. táboripostn számról Cor-. laky zászlós üzoni július 9. kolottol: Poriak v Géza zls ós velo együtt a 1). 81íí. táboi'iposta számról a »dró-tos. család" minden ismerősüknek üdvözletüket küldik. Igen jól vannak.
II. 672. táboripostárél Harsányi Imjos ín. kir. zls július 6. kolottol üzoni: »Móg a megszállás idejében búcsúzás nőikül elhagytam a nagykanizsai laktanya békés kapuit, az összes helyőrségi olóljáróimhak B ismerőseimnek a hosszú és heves harcok utáni mezőkről ezúttal küldöm üdvözletemet azzal, hogy a
további sorsunkért vállalt feleléséét tudatában hnzánkórt és Európa győzelméért kitartóan harcolunk.« *
A. 174. táboripostárél Toplak Jón őrv. üzeni július 6. kolottol Gulor-fólttáro szüleinek!.03 testvéreinek: »Hála Istennek, jól vagyok, nincs semmi bajom ,több lovolot irjannk sokszor csókolom mindnyájukat. Ké rom n gu tor földi lányokat, korcsso-nok fel Involoikkol. Üdvözlöm az ogész fiatalságot^
* "\
V. 877. táboripostéról Szvotkó let ván szkv. üzeni július 12. kolottol Mi, kanizsaiak ugy vagyunk itt r Zalai Közlönnyol, mint uyonnok í Íő|HiitAsávaI: - - elválaszthatatlanok Néha egy-két Z. K. érkezik hozzánk majdnem harag a vége, hogy ki olvassa előbb. Nem tudtam o jelenséget olhallgatni s egyben megkérni hogy b. lapjában tolmácsolja jóbará Iáinknak és ismerőseinknok üdvözlő tünket a V. 377-ról. Aláírások: Iför váth József órin., Németh Jozsol Hz. í'Sabnk), Ágoston Ferenc gk. v. Kniiffinnnn hdp. órm.. Hojtor Józso liz., Tahin József. Vándorfi Józso: honv.. Horváth Ferenc (Nkanizsu Honvéd-utca), Kálmán György szkv Kovács Vilmos szkv., Milloí 'Józant szkv., Dolmányos József őrv., Pond Ferenc szkv., gk. v., Tulioly Gyúlt bonv., Nagy József honv.', Tüllí Jonő szkv., Varga Ferenc honv. •
li. P69. táboripostárél üzoni"Í\rod-rovics JÓzsof honvéd július 7. kolottol Nagykanizsára édesanyjának, f» loségének 6a nővérének, hogy jő van, semmi baja nincs, kéri, irjanal sokat.
— ¦ , '* .....,
1). 860. táboripostárél üzeni Mor-genstein Foronc honvéd július 7 kolottol Nagykanizsára feleségénél és sógorának, hogy jól vau, somni baja; kiéri, inihél többet irjannk. *
L. 373. táboripostárél Tisléi1 Jó zsof honvéd üzeni julíus G. kolotlo Tótszordaholyro szülőinek és kedve folesógéuek, hogy jól van, somni liaja, a csomagot megkapta. Töbl lovolot vár ,sok szerencsét, örömöt é bőséges ai'Jttást kivan mindonkinok Pisla unokatestvérének és csaladja nak és jóismoróscinok is.
Üzen az otthon
¦ P. 881. táboriposta számra a csör-nyoíöldí Tamás János szakaszvezetőnek üzoni Kiss Mária (Nagykanizsa, Potófi-ut 78.), hogy jól"ván, sókat gondol reá. A Zalái Közlönyt elő-, fizette tészóro a tábori címére. Sok üdvözlőtől küld ös'sok lovolot vár.
* —•
A. 481. táboriposta számra a zala-szonthalázsi Csordás János, tizedesnek Üzoni Gölöncsér Margit (Nagykanizsa, Kölcscy-u. 3.), hogy olófi-BOtto számára a Zolái Közlönyt ma-tói fogva. Jól van és sokat gondol it)á. Kéri, gyakran irjon. Szivélycson üdvözli.
*
P. 678. Horváth József honvéd
fKiskanizsa) részérő üzeni feleség* és édesanyja, hogy itthon minduny nyian jól vannak'.arabiasal rendi: 'i végezték. Vigyázzon magúra. Szem tettel várják a mielőbbi viszontlá tást. A Közlönyt minden nap kül dlk elmére; '
' *
II. 488. Horváth Ferenc honvéd nek (Kiskanizsiv) üzeni folesf'igo, kis lánya Ós édesanyja, hogy no aggód jék miattuk, itthon mindnyájan jó vannak, egészségesek, a mozoi mun kával is rendben vannak. Kérik hogy Iston sogítso ottkünn Ós vigyázzon magára, írjon sokszor. Szo rotettol csókolják.
ii mm m V.10 órakor lnlii is'AMa tart.
DRAVAVStSVí
villamos áramszolgáltató rt.
^pamszímlik fizetése, reklamációk, hibajelentések, felvilágosítás minden villamos kérdésben délelőtt 8-tól délután 15 óráig. Csengory ut 51, telefon 294.
l<Mt. július 19
mértékben képes 11 szénhidra-luk átalakítására. , Egyébként szűkösebb élelmezési viszonyok idején azt is meg lehel ügyelni, hogy olyan férfiak, akik azelőtt édességekhez hozzá sem nyúljak, most valóságos cukor-éhségei éreznek. Bizonyos, hogy tza jelenség az Ismerteteti folyamattal !5 összefüggésben van, :iz igazi ok azonban mégis másban rejlik. A bőséges széuhid-rált'clvételnek (íicnu csupán cukor larlozik u szénhidrátok közé '.) az a következménye, hogy a leslbcn a cukor feldolgozásához szükséges inzulinból fölösleg képződik, mely .foglalkozási' keres, azaz édességek utáni vágyai kelt.
Zalai kozloM
Az iparügyi miniszter tájékoztatása az uj munkás-szervezetről
A munkásság szerzett jogai nem vesznek ui
A MOT jelenti, hogy Szász Lajos iparügyi miniszter nyilatkozót! az uj munkás-szervezetről. A munkásságnak kötelező tagsággal az cgyesúlut megtelelő szakcsoportjaba''kcll tartozni. A szakmai alcsoportokból alakul meg a Országos Szövetség, amely az ipar imunkásság iiefmr zi'ti céljait szemelött tartva, mindenben az érdekeiket képviseli. Az Országos Szövetség politikával nem foglalkozik, klleiibcu hozzá tartoznak a béregyczlcté-sek, munkás számudások, továbbá képzési ügyek, tájékoztatás és ingyenes tanácsadás, a szabad ido felhasználása, az ipari munkakataszler ,Stb. A miniszter' nyiiulkozalu szerint a munkásság szerzett jogai érvényben maradnak és nem vesznek el.
Három talyponlon folynak kemény harcok Otatz-orszánban
Olaszországban a Livorno vidéke ellen intézett angol-amerikai uugy támadás trópusi hőségben folytatódik. A harcok . hevessége oráról órára nő. lirőa páncélos alakulatok nyomultak le) a német állasok ellen, de se-liul sem tudlak azokat áttörni. Az angoloknak ugyan sikerüli egyes helyeken betörést elérni, de Monté Custo, liuceiuuo, l'e-f rignuno, Udiauo vonalánál a néaielek a támadási megakusz-lullák.
A másik súlypont a Tibcris két partján alakult ki, de a támadás meghiúsult az összponio-silolt német tüzérségi tűzön. Az uugolok egy helyen sem tudlak 'terepet', nyerni.
A harcok havmatiik súlypontja isinél az Adria szakaszán volt, ahol lengyel zsoldos kötelékek <-'gy páncélos hadosztály támo-Ralásával Ofagni helységei' támadták meg. Több órás rendki-vül heves harcok után u német utóvédeket Ofagnó helyiségéből visszavonták a várostól két kilométerre levő csapatok zöméhez. A támadókat a néniét gépfegyverek puszliló tüze fogadta és meg is állította a lengyelek elörctörésít.
A tábla leszállította Babics Lajos és Petrics János kanizsai hentesmesterek büntetését
Nagy pori vert fel 1943-ban az. ugyncvczelt -második hus-flgy . Akkor feljelentést leltek Dcirlsoh Ignác henles ellen lil-toU szalámigyártás miatt, amihez —-/a íeljelcnlcs szeriül -a szükséges marhahúst Babics Lajos és Petrics János nagykanizsai hentes mcstJur oki öl vásárolta, ilymódon a három hentes elvonta a hust a közfogyasztás elöl. A rendőri nyomozás, majd a házkutatás alátámasz-lotla a gyanút Ugyanakkor a nagykanizsai henlesok kb. JGU sértési vágtak le Dcgcri és, nzo-kal leölt állapotban teherautókon Nagykanizsára szállitoUak. Kiosztásuk után mintegy ' iüü kg. zsirszalonna-többlcl maradt fenn, anjil a husiparosok maguk köbölt osztottak: ki egyenlő
arányban, anélkül, hogy erről a városi közellátási hivatalnak elszámoltak volna. Mikor a dolog kiderült, Králky polgármes-ler kötelezte Őket, hogy a többletei közfogyasztás eéljair\n vlsz-szaadják. Hz meg is /Törlént Ucutsch, Babics és Petrics tőbb , hónapon át Internálva voltak ¦ ebből az ügyből kifolyólag. A törvéiryszék Babics Lajost 3000, Petrics Jánosi 1000, Deutsch Ignácot 2000 pengő pénzbüntetésre ítélte. Babics és Petrics megfellebbezték az elsőfokú Ítéletei. ,
Minap foglalkozott az ügy-gyei a pécsi tábla, amely'az etsöfokű Ítéletet Babics Lajosnál 1000 pengőre, Petrics Jánosnál 500 pengőre leszállította.
Három évi fegyházzal sújtották ¦ csokma-aegyi Halálos dráma főszereplőjét
Halálos dráma játszódott le UM3. december 13-án este .a Szécsiszigetbez tartozó Osokmn-hegyen. Nyakas Károly fiatul gazda többcdmagával a hegyről hazafelé larlotl. A falu szélső házából segitségkiállásl hul-lotl, - ínajd a házból egy egész család" futva menekült, utánuk pedig egy dühös ember, késsel a kezében, A helyzet rendkívül veszélyes volt. Nyakas Kárgíy megsajnálta az üldözött csidádot és odasietett a késes emberhez, aki nem volt más, mini Horváth Vince körhiutás és Nynkus szemrehányást telt a dühöngő embernek. A jólelkű hékebiró alaposan megjárta. Életévet kellett fizetnie jószívűségéért. Horváth Vincéi ugyanis annyira felingerelte Nyakas közbelépése, hogy kését a békebiró hálába mártotta. Nyakas belehalt a súlyos sérülésbe. Horváth Vincét
a csendőrök emberölés miatt letartóztatták és beszállítót Iák n nagykanizsai fogházba. , Azzal védekezett, hogy nem ' akarta megölni Nyakast, de Utas állapotban volt ós amikor Nyakas — állítása szerint — megütötte öt, késével védekezett. Később szabadlábra helyezlek.
A. nemrégiben megtartott első főtárgyaláson nem kerüli sor .Ítélethozatalra, mert a törvényszék szükségesnek láUa a bizonyítás kiegészítését. Most volt ebben a bűnügyben a folytatólagos tárgyalás. A bíróság a tanuk kihallgatása után — el-lérőleg a vádtól, amely Horváth Vincét szándékos emberöléssel vádolta, bűnösnek mondta ki a vádlottat halált okozó súlyos testi sértés bűntettében és ezért öt három óvi fegyházzal sújtotta.
Ügyész és a vádlott fellebbezett, --ri
]""us 19-n-is ^ROSt tlOZGO
Métte, kedd, szerda
Wtlly Forst sziporkázó vígjátéka: NEM ANGYALOK AZ ASSZONYOS Főszerepben: Mart he Harell, Axel Ambesser Aktuális magyar vlldghtradó
Előadások kezdete: hétköznap i6 és ?8, vasár- és ünnepnap %4, ?6 és /a órakor.
ZtfljROSÜklV
Név «rv. vMvb ' »»
Permetezőszer a szőlőmoly irtására
Béregtelon! !•/•••• (lkíMWi.vlibeiDeWstbMi. Arginatateli Bsusrzstl hely: Teutsch drogéria, Nagykanizsa.
H I Ft EK
~ (A Katholtkua Legényegylet a bom bak áros uttakért)
A nagykanizsai Katolikus Legényegylet mély átérzéssot a kibombázott családok sorsa iránt, sietve áll ti fel-sogités szolgálatába. E hé 24-én a Városi Színházban vidám műsoros estet rendez a férficserkészek közreműködésével. Műsora szollemoson Összeállított, szórakoztató, vídém tréfák, jelenőtök, ének, tancszámok, valamint irodalmi értékű rövid sziu-darabok, finom mandolin muzsika kedves keveréke to»z. A rendezőség biztos- abban, hogy senkit csjdodáa nem érhet, mort műsoruk a szokott színházi kabarék műsorát minden bizonnyal folühmilja. A rendezőség nem adakozást vár a bombnkárosul-lak részérő, hanem komoly munkával, komoly oréfcszitésekkol dolgozik azon, hogy olőtuláauk élménybon jutalmazás logyon minden résztvevőnek. Az olóndás tiszta jövcdolme 100 százalékban a bombakárosulmké!
— (Nem hall teaatnt,)
ha útra készült Vegye meg a Zalai Közlöny zsebmenetrendjét 80 fillérért, ahban minden adatot' megtalál.
— (Anyakönyvi hirek)
Nagykanizsán a legutóbbi kimutatás óta 15 gyormok született, 10 fiu és "> leány: Cseh Antal napszámos és Gvorfi Margitnak rk. fia, Poór József MÁV futó és Paizs Máriának rk.-leánya, Németh Vilmos uradalmi erdÓér és Némoth Arankának rk. fia, Kiss László városi erdőőr ós Tamás Erzsébetnek rk. leánya, Pápai Lajos kovácsmester éá Némoth Ilonának rk. loánva, Csorfó József MAV fütö ós Molnár Juliannának rk. fia, Bzabafi Gyula MAV lakatos
ŐS Horváth Annának rk. fia, Mosza-
rica Ferenc füldmüvos ós Musztacs Alojziának rk. fia, Tóth Vínco MAV műszáki altiszt és Hajdú Toréziának rk. fia. Csöke József Maort gépkocsi-szerűin ós Keleméi) Ilonának rk. fia, •
icze József kómüvossogéd ós üo-dinek Máriának rk. loánva. Takács István eipószmostor és Tóth Annának rk. fia, Sásvari Katalinnak rk.
fia. Láng Rozáliának rk. fia, 0\ön-gyösi József kőinüvcstanonc és Fíhv^-gbr Rozáliának rk. fia. — Házasságot kötött 7 pár: Zöldvári István rk. gépkocsivezető és Farkas Ágnes, Némoth Zsigmond rk. autószerolő-spged ós Plánder Ilona, Pete Forone rk. bádogossegéd és Csizmadia Mária kofogyán munkás, Hári Ferenc rk. városi hivatalszolga és Halász Katalin, Bérlői Lajos rk. magántisstvisolé és Varga Maráit hnnktisztviselőnő, Gyurícza Józsoi rk. koceÍB ós Ceányí Erzsébet bojárónő. Foldó János rk. ' villanyszorofő segéd és Jorglor Mária. .— Halálozás törtónt 15 osotbon: Korontsy Etelka rk. 41 éves háztartásbeli, ilugyáes Vilmos rk. ny. áll. rendőrségi dotok'tlv rk. 46 óvos, ösv. Balogh Lászlónó Ónál Katalin rk. .67 éves, i László Imre ny. községi ¦"körjegyző rk. 60 éves, özv. Nemein Háiidorné Makk Zsófia rk. 78 óvos, Máté György rk. földműves 22 ótos, Tislór Katalin rk. háztartásbeli 65 óvos, PaUor Mihály ny. MAV ÍÓrak-térnok rk. 89 évos, özv. Pintér Zsig-mondnó Tóth Mária rk, 68 óvos, Bauor Gusztáv rk. német katona 82 évos, Pápai Zoltán István rk. 2 hónapos, Bzoghalmi Miklóené Boroczkv Julianna rof. 48 évos, Horváth Márton rk. földműves 68 éves, Skoda István rk. földmüvos-napszámoe 28 éves, Őzv. Varga JózsofnÓ Kíbs Julianna rk. 48 eves.
— (Az „utazási betegség")
Sok/osell>on előfordul, hogy Ogyen emberek a mozgó jármüveken köllo-metlon közérzetről panaszkodnak, hn iránnyal ollontétbon ülnek. Ezt a jolenséget általában autazáiii betBg-ségnek« nerozüc. Az orvosi kutatás ujabban fényt derített erro a hircsu körülményréi auielynsk okit végül,
ZALAI KCZUgN»
in ftMmKr^n#AAAcre vezették tíaaia. Kk hü iiwzáfli rOMHnllAt azonban a fülben fotlé|>Ö i*oiidollcriossé<rokkol i» Öafle^íüctfhot. A taiwisr.talat azonban töhbséjiI>on azt bizonyítja, hojry a Kyojigo Hzomü, rmxy aaömiíombAn-talm,akhan szenvedő otíyénok kivétel nélkül hajlamosok orro az "utazási rofwziil|ctro,« sAr. is mcfrAllapitAfft nyort, hogy az üroa pyomor ozt a jo-lonwígot még fokozza, azért az ilyen ogyénoknok ajaniatos az étkezések után o mozífji jármitro ülni. (MNK)
- (Árdrágítás)
. Osvegy Varga Oyörgyné nady-réc*»l asszony korillt vádlottként a nagykanizsai' törvényszék oló, mort 20 mázna szénát adott ot a maximális árnál magasabban, összesen 750 pengéért. Árdrágításért 800 pongö ponzbüntotéfli-o ítélték.
Roosevelt Londonba és Moszkvába Is ©(látogat?
Az olnökválnsítánsal van ÖStze-függóshon Roosevelt vatikáni látogatása
Az NTI jelenti Stockhohnbél: Rémai amerikai körökből/ szár-mázé hir szerint küszöbén áll Roosevelt rómailálogalrts;i. Tay-lor vatikáni megbízott megtelte a lépéseket, hogy az elnököt a Vatikánban fogadják, Az Egyesült Államok katolikusaira való tekintettel ez a lálogatás jelentőséggel biraz amerikai elnökválasztásnál. Roosevelt nagyon fontosnak tartja, hogy a katolikus egyház feje őt fogadja. A jelentés szerint XII. Pins napa is szívesen látja Roosevelt látogatását ,hogy ezzel kapcsolatbon szóbahozza Olaszország holsevi-zálásrtt és a Szovjet uniónak kiszolgáltatott lengyelek feletti aggodalmát.
Ujabb jelentések szerint Roosevelt európai látogatása alkalmával Londonba Is ellátogat, esetleg egy moszkvai megbeszélésen is részt vesz. Annyit bizonyosnak mondanak, hogv ,\or-mandiába is ellátogat.
Nagykanizsa megtoi város polgármesterénél.
17.481/1644.
Tárgy; A román Öregségi, rokkantsági, Öavegységl és nrvn ¦ági nyiiKrilJ, IMetőICK bánya-oyesbWbtKtoattasban jogokat . sunelt txeuelyek Jelentkezese.
Hirdetmény*
Kftzblrró fenem, bogy az 600/1948. M. B. hz. rendelet 8. §-a értelmében a romftn tsraadslomblitoeltáiban lörag-86(11, rokkniilHftgl, özvfgynegl ós Atvn-hAgI iiyiiiídltbl/toHltíHbnn) valamint a bnDVnnyiiiiborhUtoeltáflbna szerzett ]o-líoknt. a rendeletben aiabilyozott lel-tetaJekkel és mértékben le csak abbao bk enetbea a*flb*<i eltBmernl. Im a biztosítóit, vagy nteehetfilmaznUfa azokat leRkéeobbTW. ^v| d^ceiaber hó Sl. itoplAiií az 1942. évi decamber hé St. iinplft után kormánylintÓHAjd Intftzko-dfisael történt felepltősuk esetében pedig a költözéft nnpjBt kflvetfl két íw elteltéig az Orrtsagos Tarsadalomblítosltó Intézet illetéken kerHIet! pénztáránál
(kirendeltséginél) heieleatl én a romén Umdjjftwblatoeltésf: (nyuRbérblztoal-•MjíRttW mpgtbwtesét alürtokában lévő okmányokkal Igazolta.
Felhívom tehát mindazokat, akik mint testi (fizikai) muokAsok. bánya munkálok, háztartási alkalmazottak, nvntíy mint s/olteinl nmpkésok, vagy pedig mint bbstosltdara kötelezőit szaruid loijlnl közeliünk a romén társadalom-blstoattáabaa blztnsttvn voltak, irzernő-lyeaon. vagy megbízottjuk utján loitalk beletentéae ufVi|ftból a* OrezAíos TArsa-dalomblatoaltó lutözot kerületi pénz-tiraoal Jelentkezzenek. Nagykanizsa, 1944. lantua SO.
un Polgármester.
fl 'föld alatt épülnek fel a Jövő városai
fl lóvé építészei lefelé építik majd a felhőkarcolókat
Fantasztikus rogényok és iamorot-torjesztŐ irásmürak nyomán úgy él képzőletünktton a jövő városa, mint rengeteg ombor-hangyaholv, egymás hegyen-hátán xsii tolódé sokszázomo-lotos Báboltomyokkai. közöttük magasan lobogó utcákkal és riadu.klok-kal, A magasba, a fénybe, a végtelen kék ég folö nőnek nijnd az utánunk kővetkoző nomzodókok városai — igy sziuozzük ki magunknak irigyen,
f\ mai városok
ha az oljövcndó korok csodáiról és szónségoiról álmodozunk.
Bgy ja|>án építész azonban most alaposan lehűti,a wjötfólwlátófw lol-koseílésót. Szerinte: a háború vos-öklo áppon az ellenkező iránvba kényszoriti maid a fejlődést. A jövő városai nom fölfolő terioszkodnok, hanem a föld alá. a mélybe. Mog-iiienokülnok a kvŐ háborújának ré-mo, a légitáipaoTis olŐl.
- békevárosok
A japán szakértő érdekes érvokkol hi/unyi;al gondolata mellett: • — No folodjük ol — mondotta többek között —, hogy regen a vá-rosónitészottxjn mindig számlmvotték a háborús veszélyt. Az Ó és középkor politikai viszonyai között minden város bármikor hadműveletek középpontjába korülhetolt. Sohasem mulasztották ot ezért fallal és árokkal orozni és határait őrtoronnyal páncélozni körül. Az utcákat láncokkal rekesztették ol, a házakat vasfog falazatuk védto — mindniogannvi külön orősség, molyot n behatoló ollonségnek egyenként kellőit megvívnia. Nom in beszélve a város katonai központjáról, a várról, moly szinto uralkodott az egész tolopü-léson. r • ¦¦¦
— Az ujabb időkbon azonban változott a város helvzoto. Ha távol osott az arcvonaltól, nem kotlott felnié moglopetésszorü támadásoktól. Nom fordulhatott oló, ,hogy a város közolébon hirtelen ellenség üsso fol a Pojéf. Ahogy a középkori harcmodor mindinkább kiveszett, az og>** mással csot»|>átézá Itelföldi kiskirályok, várurak és rablólovaitik letűntök, ügy alakultak át fokozatosan a városok is zárt. falazott erősségből az ombori' műveltség, a munka, a szorgalom, a fénv, szépség és előtöröm szabad, nyílt gócpontjává, így lottók a régi korok hadi városai
a jelenkor Mkovárosaivá.
- Igv volt ez folytalja n japán mŐrnnk - töhl«'-kovéslié az olsé világháborúban is. Afost azonban hír telén uj rém jeloiuk mjoff a város fölött: a repülőbomba! A légitámadása hadszíntértől távolosó városok fölé ie negyedórák alatt elviszi a háború BZfírn.VQsőgoit, A béke szabad városait készületlenül éri a csapás; kapkodva, rögtönözve védekeznek eliono, léutrömbzárakkal, elsötétitéssol, óvó-helvekkel. l)e - mint az ufőbbi idők esoményei bizonyítják — mind ez édeskevés. A l>éko városa ott vor-cődík tohototlenül és kiszolgáltatottan a hadisten véi-es csizmája alatt.
—¦ Mágia találunk az idoiglonos rontlszabáivok között egyet ¦ ¦ fjgyel-moztot építészünk — moly valóhaii ha tékony oltalmat jelouthot, ha mindenütt óh kövotkozotoson alkadnaz-zák. Az övóhelyró. Igen, városlaké utódaink kénytolmi és tái-gyakmik is bizonyos montsvár a pusztulás óráiban. Kbliól következik az ötlot: a jövő városát mindonestül, házastól, utcástól, egéssz lakosságával, mindou közlokodósével ogvütt le kell BÜllycez leni egy roppant méretű fithlnlatti .Ővóhelyi-e. Igon városlakó iitótlaínk, kénytolen-kolletlen földalatti katakombákban húzódnak meg, hogy megmeneküljenek a maiaknál is sokkal pusztitóhb lojnilőtámadásoktól.
Felhőkarcalók helyett .fflldkarcolók"
Kz azonban ép|>onséggol nom jo-(onti azt, hogy a jövő városát toljo-son a föld alatt rondozzük bo és eltümiok a folszinon álló házak. Házak ozután is lesznok, csak távolabb köpülnek ogymástól, bogy bom-babccsai>ódás né romholhaHson lo ogyszorro nagyobb házcsoportot, szűnnek a sokoniolotos épületek, nom cmolnok több felhőkarcolót, mort kitűnő boinbacélpontok. Az énítmóny földfolotti része könnyű, olcsó anyag hói készül és esak hovonyészvo rendezik be, hogy légitámadás után gyorsan lohosson pótolni mindent és csekély maradion a kár. A gárok csak békoiifölxm laknak majd • őzökben az Ideiglenes jellegű holyl- |
ségokbon. /ía háborús föllegek tornyosulnak'' az ország egére Jovonul-nak a hazak földalatti részeiho. lOzok lesznok az igazi; állandó lakóbolyok, ahol mindenki teljes kényoleniben-és biiftonságban élhet.
A japán építész látomásában fény üzóoü liorenuezott »pmcolakasok«#jiá-lózata bontakozik ki, ogyinus alatt vonuló földalatti omolotsorok, molyok ugyanolyan mélyen' hatolnak a föld gyomrába, amilyen magasra hágnak most a felhőkarcolók. Valóságos »földkarcóló« lesz minden egyes ház, olyan, mint' a tongoron úszó jéghegy .melynek nagyobb része a viz 'alatt lappang ós csak csúcsa nvulik a felszín fölé.
Élet a földalatti városban
Légivoazély időjén tormészetoson kihal és olsötétül a város földfolotti része. Do odalenn, n föld alatt annál ólénkobboű i»i»g majd az élőt. A földalatti házakat egymás között szé los ,kivilágÍtolt alagutak kötik összo; úzokbon zajlik háború időjén a város ogész gyalogos és jármüfogata. Föld alá koriilnok az üzlotok kirakatai, a szórakozóheb'ck, a kávéházuk, az éttermek és valamennyi vakító kivilágításban tündöklik majd. Az alogut-utcákon a legvadabb bomba-
támadás közopoltu is ugyanúgy ragyognak a rikító szines fónycégórok, mint a béko földfeletti vá'rosailian. Kzokot a katakombavárosokat nöm kell elHötóliloni,
Akármennyire tündöklő is azonban ez a földalatti városkép, nyilvánvaló, hogy túlzott. borúlátásból Hzülotett. Kornéljuk, hogy a jövő rácáfol orro a vélekedésre s a katakomba-város nem valfesut inog..., mort nem lesz rá szükség*!
fldom a mélyen tisztelt üzletfeleim szíves tudomására, hogy alkalmazottaim szabadságolása miatt e hó 23-tól 30-ig terjedő Időben gyártelepemen munkaszünetet tartok ŐS Fő-ut 14. ez. alatti üzletem Is zárva lesz. fl gyárban csupán Irodalnapekciót tartunk és a kereskedelmi áruk kiszolgáltatása fog folyni.
TARJAN-PáLCSiCS.
1844, fttltua IS
> TIz halálos ítélet Lenkoy őrnagy meg-gyilkolása Ügyében
(MOT) A pestvidéki tftrvcnvszék rOglOnitéll bírósága a 12 cigány KözlH, akik meggyilkollak Lcnkey őrnagyot és iegy rendőrlorzsflrmes-tert, tizet halálra llélt. Ezek közOl öl nöt is. A halálra Ítéltek közön szerepel Horváth Józsel (Jnka), Horváth József (Milo), Horváth Bálint Horváth Bálmtné szlllctelt Horváth Mária, Herceg Veron, Herceg Júlia, Mallna Antalné, Kazár /József, Tóth Ferenc és Tóth Fererrcné. Két vádlott ajtzal kerülte cl a halálos Ítéletet, hogy nem töltötte be a 20. élet-évét: Az egyik fiatalkorút 13 évi. , máslkat 6 évi fogházra ítélte a rö»-tónltéló bíróság.
APRÓHIRDETÉSEK
í
AllAs
J
Szolid 30-35 évtt egyedéit nöt h*a. •«Hé«l |e»ndöb GUigxénirt,
(énnél-Qaraboncra keresek. — Uvélclra: Déima Lajoané vegveskcreBkedíw. Oarabönc 7 / 2303
Axcnnnll belépéire kerciek tey flalal hentes-w-gédel vskv mindene." koalst. — Ugyanott 10 kocel mnrhátréfva etadA Simon Ütvén lien'cu, Ktnkanlífla 2310
Jól lénveifi butoramlatost felvcmfa. (labor ButorizakQslet 2312
V*a- Am loaléh-xnbmab.n JArlas
kcreakcilfluíRédei ét Crv fdkáxbAI vaW llul tanúidnak felvetlek. írásbeli nlinlaiot kérek. Sildéi Oyuln vae- éa featékkeres-kadő, Naftykanlzsa. 1 2322
Egy fértlaaoM** azonnali hclépétre felveez Kocsek (cdráBilUlel, Csenptrv-ut 17. 232I
Hifutrtltut aionnall felvételre keresek. Kelegyár, Siemere utca 4. 2323
| ADftS-VÉTEL |
Két Irőaaxtal, ehédlö-, könyvszekrény, nyári ruha 10—11 évta flu részére eladó Király-utca 30 2309
Jókai-bán lévő betegtolókOCtlt venník Cini a kiadóban. . . 2311
ElnÖrBudö háziszőttes vision, lÖilll-köio, Bialvéta stb. Állandóan kaptialó. Kender- ée-lenfonál felszttvéiét elvállalom. Padánylné, Király u. 40. 2315
BÚTOROZOTT SZOBA
Egyezemélv restére bulortiKoit siobíl keresek, lehetőleg a Csengcrv-uthoi kOxel. Clm Csengery-iil 33., íiiérnOhl Iroda. 2304
KUianbejaralu butoroiolt szobát sürgősen keresek. Clm a kladőbaa. 23H
egy ulcal klllönbcjaralu bulopoxotl szoba fürdőszoba használattal aupusí.im l-re Madó Érdeklődni lehet Kisfaludy-utca 6. szám alatt, délelőtti órákban. 2318
KUlötibcjái'Hlu bútorozott szobi kiadd Teleki ut 7. (Vwande) 2320
KÜLÖNFÉLÉK
Ha bérautóra szüksége van, telelő* náljon 304-rc. . 2305
Mindennapi leveleiéabű! önizegyilltűtl Idsnaabélyagat bélyeggyujtéil cétokri tn<aQvaax*h. Baibaills, Zalát KtMÖnr ixerkuttéBéKe, naponta délután ö—7 őrs kötött. Ba a hirdetés mindig, érvényei
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
Kiadjn: „KPieaidaiáal R. T, Nngyk")>a* t-oli*lú» kiadd: Zatal Kiróitr Nyomatott a „KflzgaidaaAel R. T, Nagykairizee* nyonúálábu Nanykanlzaán
N^ondMrt talaj: Zatal Kareb
r«Jado:
tito:
Bendfokfuat:
Tábori tóala:.
84. évf., 162. sz. . Nagykanizsa, »44. július 20. osütörtök Ara 16 fillér. *—..........—ii ím—mim a—l_
mm
ZALÁI KÖZLÖNY
giorkef/.trtsí-f: kiadóhivatal: Kö-ut 5. szám. ÍMrke-nt6sC«i ós kiadóhivatalt telefon 78. sx. Mct'jt-'Icnlk iiiimtcn tiétkÖzaap délután.
'OL1TIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
EIOHzetesl Ara] egy Mo&pia * pen^ó 30 finar, Rpyes r.
negyedóvro 12 pengő 40 tíltór. Ruyes szám: hftkil/mtnieffll.. s/.nnihntAii 30 f|
Hatalmas páicélos csata dnl az Orne belet) vidékén
A fokozott nemzeti erőfeszítés kormányának megalakulását várják a rozsa-kabinet lemondása után
Augusztus első napjaiban dönl a török kormány, amelynek nem hadbalópós, hanem időnyerés a politikája
A kwleti hadszíntér harci esomé-jivriimjk fősulypontja a Broszt-Litorozktól északkolotro lovó vídökon rolt, rolamint a Vilnától éezakm elterülő vidéken. Broszt-Litomkiól keletre a némot csapatok moghiusi-tották a szovjot olőrotőrését. . \
jSgu nzovjel páncélos csoportot
fínszt-Litovszktól északra sikeresen visszavetettek. Joloidog a borsstlitovszki vasútvonal mentén folynak ndiarcok. Itt a nó-nn't <sa|>atok a 'holsovlsta erőkkel elkoscrodott harcban állanak. Grod-nólól északra és északnyugatra hosz-..¦;tn tartó páncélos harc fojlÓdölt ki.
A német támadó ékeknek sikerüli mélyen előretörni. A buliéi istáknak igen nagy veszteségei roltak. Vilnától északra egy nemot páncélos kötelék három lo-
vász hadosztály ollón indult támadásra és kiváló ordményt ért ol. A hahcvisffl'lövész kötelékek vonalú/ átszakították, nagy mélységben áttörték és a két szárnyon lévő erőket lerohanták és nagy veaztoségokot okoztak az ollonségnok. A frissen harcba vetett támadókat az összpontosított néniot géppuskák gyors tüze verto szét. A szovjet inogkisérolto, hogy orótyoson utána nyomuljon a rugalmas hadvezetés kövotkoz tóton elszakadó nemot fegyvorok gyors fodozö tüzében.
Súlyos harcok fejlődtek ki I)ü-naburgtól nyugatra, majd nagy ivben l'nlock térségében os Opacska vidékén. Itt is a németek toljos olharitó sikert vívtak ki.
Lemondott a japán kormány
A Domoy japán hírszolgálati Iroda köztese szerint Tozso tábornok, japán miniszterelnök korináiryu nevében átnyújtotta lemondását a császárnak^
A jelentéshez a japán tájékoztató iroda ma reggel a következő
magyarázatot
fűzte, a Tozso kormány lemondásának okairól. Amikor a nagy kelctázsiai háború kitört, akkor a Tozso kormiány a császári főhadiszállással szorosan együttműködve1 minden tőletel-hetöl elkövetett, hogy a háborút eredményesen folytathassák. Amikor azonban Tozso miniszteréi n$k 'álta, hogy Japán eorŐ-
A Kolot foló haladó támadás célja az ogyik Ornba torkoló patak olé-réso volt. A déli iránybarrharcbave-tett ollonsógos erők arra kaptakjpa-ranesot, hogy déli irányban néhány kilométor területi.'nyorcségro tögvo-nok szórt. Majd Nyugat folé kanyarodva .¦ftoritsék hatalmukba az Orne 'szakaszát. BTosszú időig tartó elkeseredett harcokra került a sor, melynek hullámzásában több helység gazdát cserélt.
Tegnap újból fellángolt a küzdelem,
melybe mindkét részről folyamatosan uj orőkot vetetlek' 1». Noyoifl vidékén szintén olkosorodotjt harcok folynak a némot állásokért. KülŐnÖ-son Súlyos; harcok voltak az elmúlt 48 órában fit. Lo északi é» észak-koloti részén, ahol igen orés észaV-amorikai kötelékek indultak rohamra a város ollón. A déli órákban sikerült feltartóztatni az amerikai csapatok rohamait, azonban a késé esti érákban páncélos'kötelókok ós a gépesített gyalogság áttörte a gyenge némot biztosító vonalat és benyomult St. I-n hol&ojábo, ahol heves harcokra került a sor. fCzekkol a had-> mü?e letekkel
egyidejűleg a nyugati irányban megindítóit heves amerikai támadások összeomlottak.
a nőmet előnyomulás során több helységet visszafoglaltak íMormandraban
St. Lo romlalt átengedték az ellentégnek
tartalékait még jobban igénybe ke.11 venni, akkor lemondott, "nwrt orÖscbb kormány munkájára van szüksége-
Tozso összegyűjtötte 'kormánya tagjainak lemondási kérelmét és azt átnyújtotta a császárnak. A császár a lemondás után felszólítottá Gfdo pecsétőrt ,hogy az uj' miniszterelnök I személye iránt közölje vélomé- I nyél. A pecsétör erre értekezletre hívta össze a császári palotába a volt miniszterelnököket és a titkos kabinet tagjait Az értekezleten résztvett Tozso lá-boi'nok lemondott miniszterelnök is.
Az Interinf jólontí:
Az iaváziós arcvonat helyzetéről a késő esti órákban a kövotkoző io-lontes érkozott Berlinhői: Az első brit hadsorog az űrnő keleti iwrt-jáji, a Viro folyó mentén támadásra indult és támadása még mindig nem szűnt raog. Mindamellett szerdán már éreztették hatásukat a nemot ol-lonintézkcdósok és könnyebbüli visz-ezavortók a támadókat. K térülőtök-
től északnyugatra .1 némotok átmenetileg olvosztott holyaégeket foglaltak vissza és további előrenyomulásban vannuk. (loentői nyiríjatr* fit.' Lo városának rohmalmazát kemény) küzdelom után á némot csapatok át-engedték az ollonségnok. A némot csapatok ni állásokba vonultak, fthon nan visszavetették az ellonsógnok minden támadását.
Az eddiginél hevesebb a V. 1. bombáinak ostroma Délanglia étlen
Caentől délkeletre összeomlott a brit támadás
(lu onjif) Az Ornotól kolotro nagy MWóIos csata dal. A britek mintegy ^hadosztályt süritottok ösbzo, hogy ¦ifcöros támadást háj teának' végre Ucntól délre és dólkoletro. A mint-fl kilométor széles arcvonalon narom nagyon eré« páncélos táma-¦« uiihUt meg, moly négy óra hosz-
Hoves amerikai támadások omlottak Össze St. Lo-tól nyugatra
Minden eddigit felülmúl az Ornotól keletre Indított angolszász támadások hevessége A"'
száig tartott. Az átmonotitog olfog-latt nelysógoklwii Bulyoe harcok folynak. A némotok az ellonség olóro-törósót moghiuBÍtották. Caentól délkeletre hoves tüzérségi' olókészités után ujabb támadást indítottak a britek, do az városon Összeomlott a némot csapatok szívós olfonállásán,
ái iuváziÓB arcvonal osomónyoiról ¦> mtormf a kövolkozókot jolonti:
^"i,6» Öt. Lo körzetéhdn 48 éra rf Bí*loa arcvonalon ismét súlyos ffiJk ,folynaÍL- Eddig » második Z í t}a(ll«rcg csupán arra szoritko-w» hogy, Gaontól délnyugatra több tacólos hadosztállyal támadjon. i0Kia|) az Ornotól keletre is nagv-
mérotü hadmüvolotoket indított meg. •Eddig nom tapasztalt hovosségKOl több órás páncélos ós tüzérségi ta-madássat .valóságos bombaszőnyeggel árasztották el az Ornotól kolotro VótoSitolt némot hidfőállásokat, ahol •a támadások keleti és déli irány itan rendkívüli hevességiivé /o-kozÓdtak.
A brit hírszolgálat jelentése szerint a német repülőbombák kedd Óta sokkal nagyobb nienv-nyiségben jelennék meg ^ér-Anglia fölött, mint a támadás kezdetén. A brit elhárítás- minden eddiginél nagyobb zárötüK/i
zcl igyekszik a becsapódó német repülőbombák ellen védekezni. A bombák becsapódása közben a légvédelmi ütegek állandó robbanása hallatszik. A déli grófságok és London területén kórok és veszteségek történtek.
Elkeseredett harcok a Bresztlitovszk vasútvonal mentén
(iNTI.) A keleti hadszíntér harci eseményeinek gyújtópontja Tíresllitovszktó) keltet re és északra levő vidéken, valamint Grodno tájékán és a Vilimtől északra levő övezetben volt BrcsUitővsktól keletre meghiúsították a bolsevisták előretörő-
-Bíolistok
seit Csupán egy páncélos csoportnak sikerült északfelé előrenyomulni és elérni' a Brest-Utovskból Bialistokba vezető vasútvonalat. Ezekkel a szovjet erőkkel a nómet'bízlositó kötelékek elkeseredett harcban ?M-naiC';. ! 1
í' Anconát kiürítették, Liverno okoztak az
6NTI) Az oJaszországi hadmiivo-lotíík jolonlog két szárnyon fejlődtek najívobh jolentőségii hni-cokká, jjivornonál, iftotÓlepf Anconánál. Az Ancona vidékén küzdó némot cso-pörtnak sikorűlt föltart áztatni a n longyol zsoldosokat, mig a nohóz fegyverek olszállitása, hadifontossi'iguj borbndnzésok olpusztitása után sikerült Anconát zavartalanul kiüríteni, bivornotól délre és ^délkeletté nom kóvotkoztok he ujabb fojloményok.
körül súlyos veszteségeket ellenségnek
Nyilvánvalóan azért, mört az oUon-fteg as előző napon moginditett.támadásában rondldvül súlyos vbszte-ségoket szenvedett. A némot Hadvezetés rdvornonál is ugyanazokat a hadászati olvokot követi, mélyokot eddig alkalmazott. Mindeneseire meg állapítható, hogy a némot csapatok már eddig is iolontős elhárító ored-ményekot értek ol ós liacy vesztoaó-gekot okoztak az ollonségnok mind emberben, mind hadianyagban.
ZAL'AI KOZL'ON*
1044. július 20
Törökország döntése aug. 2. után várható A török kormány célja továbbra Is Időnyerés
Az Oroszországgal való tárgyalások iráni még az érdoklódós som nagy, morf a szovjetnek toljosen közömbös, hogy Törökország háborúba lépj vagy nem. Törökország ha<tlmlói)óbo köz-vollonol)hül a Balkánt érintené, ahol a holvzot nom változott n különö-bou Bulgária holyzoto szilárd.
A terük nem zoigy ülés, ajnely ilyon kor nyári szabadságát tölti, tanácskozásait uugusztus 2-ig napolta ol. A török kormán)' u nomzotgyüJés véloményo és döntése nőikül nom határoz.
Ankarából jelentik: Beavatott török imlitikai korokban ugy vélik, hogv a szövőt sógosokkol folyó tárgya hí sok Imii Törökország végleges döntést- (fsuk augusztus másodika után ho/.. Ankarában nyoma-sincsen a nagy o.soni/,:.yokot megelőző feszültségnek, mert/általánosan az a vélemény, ItOgV^/ ,
a háborúba )*iló' betépi* nem jer bele a törökországi (ehetőségek keretébe. A török kormány célja továbbra is az időnyerés és az, hogy engedményeket érjen el n szövetlegesekkel szemben.
Az angolszászok „fizetnek" az olasz árulásért Nem hajlandók diplomáciai viszonyba lépni „szövetségesükkel"
A Hoiioini-korinányiiaki Kómában tan<itt második minisztertanácsán elhatározták, bogy a délolaszországi kormány fölveszi a diplomáciai kapcsolatokat Londonnal ős Wnshing-tonnal. Bonomi beszámolt, hogy London és Washington nem hajlandó a délolaszorszagi kormánnyal felvenni a rendes diplomáciai kap-etiolatokat. Arra utalnak az angolszászok, hogy Olaszországol olyan
Moszkvai Utasításra polgárháborút szitának a francia kommunisták
hogy ínég saját országuk felél
legvózött országnak ¦ kell tokintoni, am'olv foltétól nélkül megadta magát. lOtokihtOtbon a háború bofojo-zéso elótt változás nom várható. London vállalkozott, arnt, hogy diplomáciai összekötőt, vagy jwlitikai szemlélői hajlandó elfogadni, do ezeknek diplomáciai jogokat nom adnának. Az Egyesült Államok még a legkisebb diplomáciai érintkezés lohotóségél is olutasitotta. ^
Francia hivatalos körök foglalkoznak Franco tábornok iiYÁ napi beszédével é.s kiemelik', hogy a Szovjet Unió kiakarja terjeszteni a bolsevizmus! Ang-lin'hozzájárulásával egész Európáim és ebben a törekvésében a francia kommunisták támogatják. A franciaországi' kommunisták már korábban kjjelchtet-ték. jelenti Vichyből az NTf,
dozásn árán is a Szovjet Unió győzelmére törekszenek. Moszkva utasítására szeretni'!; a jelenlegi háborút holgárhábo-ruvá változtatni, hogy - azután az országot bolsevizálhassák. — Ugyanilyen irányban működnek a kommunisták Algírban n ha-zaflásség álarcában.
Egv tótszerdabelvl gazda a cséplőgép kerekei alatt
Kukuruzsnyák líémus 56 éves tótszerdahclyí gaztla -uíséplőgé-pét vontatta az udvarába. Közben a befogott két'ló közül a/ egyik megbokrosodott, ugy hogy az istrángja elszakadt. Az erős zökkenő folytán u gazda a csépiŐbép alá esett, amelynek első kereke keresztül ment a szerencsétlen emberen. Mindkét
lába eltörölt, súlyos belső sérüléseket és zuzódásokat szenvedett. A községi posta azonnal betelefonált a nagykanizsai mentőkért, akik a tólszerduhelyi guzdát autón szállították be súlyos sérülésével a nagykanizsai kórház sebészeti osztályára. Senkit felelősség nemi terhel.
Zalaegerszegen munkára kényszeritik a naplopókat és utcai polifizálókat
Zalaegerszeg város képviselő' testülete közgyűlést tartott, ha ugyan közgyűlésnek lehet nevezni, amikor u üü lagu képvi-aelőtestülotből mindössze hát Ijcltjjuik'meg a város közgyűléseinek tárgyalásán.
A közgyűlés tudomásul vette a 115 százalékban előirányzóit városi pétudóüuk 100 százalékra tőrlént miniszteri leszáll Hasát. *
. A felszólalásokra adott válaszában dr. vitéz Tatnásy István polgármester intézkedést ígért atekintetben, hogy akik politikai festegetésekkel, ragasztásokkal csúfítják cl a város utcáit, kirakatokat, aszfaltot, házfalakat,
azokat a hatóság megfigyeli és gondoskodnak róla, hogy ha egy-keitöt elcsípnek, a többinek is elmenjen kedve az cfajtu utcai politizálástól.
A hatóság mondta n polgármester — gondoskodni fog arról, hogy ezek a röpcédula ragasztók és mázolok, akik a társadalominak dologtalan elemei, rendes foglalkozáshoz jussanak. Éppen a napokban állítottak össze egy századot olyanokból, akik naplopásból akartak volna élni. A naplójuknak további táborát is oda juttatják ahova valók, — fejezte bc sza-vájt a polgármester;
Ahol a rongyból bankó-papirost csinálnak
Látogatás a 150 éves papírgyárban, ihol a postabélyegek és bankjegyek papirosa koszul
Diósgyőr, július 20 Mintha templomba jépnénk bo. Áhítatot, mogillotödésl árasztó tomp-lomlia. Olyan érzés fog ot, amikor belépünk az ősi, európai hírű diós-gyóri pajnrgyár bolsojóljo. Az 'érzés nem tévedés": valóban tomplom az, ahova a profán világból beloptunk. Tomplom, a magyar munka..ész és toromtőoró nagyszerű tompionra, a melybe büszkén tekinthet minden fia önnek a megtépett--fuj tanuk. -
Az ourópai hirü diósgyőri papírgyár csöndes jubiloulnát öli. Másfélszázados fennállását ^ mostanában töltötto bo.
A papír axOletese
Boán a gyárhoiyiségbon liirnnu-szos dübörgéssel morajlik a sok-sok gópon az egyhiuigu, do azért mégis sokféle melódiája dal: az alkotómunka harsogó komoly muzsikája. Forró lovcgőlwn csattogó korokok ütemes lármája, bongótokon, futó szélos papirlcixxlók ^sodáJkoztatnak ol s kezdve a papír szülotésótöl — ami óriási comoutkádokbon történik - egész a finom, zizegő bankjogy-papirosig, a néző egyik ámulatból a másikba esik.
Sürü, vizos, langyos l>óp kavarog a hollandiai kádaknak novozott halal-mas kavaró medencékben, ahol a nyers collulozomaasza végez körfor^ gást a hasogató kések alatt, inig a gyantaoldattal- megkötött,, hígabbra vált oldat lefolyhat a pajrirgópokliaz.
A panirgéjKik termo... Mintha valami komor droadnought gépházában lonnónk. Hosszú gépmonstrum tölti 1» a hatalmas termőt; u rottontó alkotmánynak rongotog koroko, hoji-gore, simító- és sajtóollóliongoro,
fogaskereke mind" solxis forgással dolgozik. Földrongésszorii ' robaj reszkettető dübörgés reng a botort.' padló alatt és rázza,, cibálja, ronioif. toti a ropimnt géptermet. A gópozo-ton végnéíküli, szélos papírszalag fut szünet nélkül. Kezdetben még notl-vos, csuromvizes, bőségesen caopecj és a végnélküli szalag, aztán a posst-hongoroK kipréselik os kiszívják hé-lólo az utolsó csöpp 'nedvességet is a gőztől szárító további géprészok pedig pillanatok alatt ropogós szárazra változtatták.
. Hogyan születik a vízjel?
Közbon egy szélos rézhonger a vízjegyet préseli szakadatlanul a
Eulia papirlopcdőlio. A vizjogy & észitÓ.gyár jegyét vagy botéit tar-talmazza. A iwsta- és okmánybého-Tíok papírosaim a rézhenger az is-mort vizjogyokot préseli.
A most már kész popir utja a fogyasztóig már kevésbé érdekes éa titokzatos. Most a símilégéjwk veszik át a vastag hengerokro fölgotubolyítt széles papirsza tagokát ós aszerint BÍmitják fényesre vagy hagyják" ór-dösorí, ahogyan a papír ronuoltoléas kívánja. Ucvancsak gőpok vt'ígzik ol azt is, milyen legyen valamolvik jiapir vastagsága. Á* papirgj-ártótíó-, pori ugyanis csuk egyforma papír LkóbzüI, A vékonyitáfl munkája viV'/i 1 ol azután azt, hogy az ogyikbél iró-gépátütépapir, a másikból vastag Könyvpapír készüljön.
A végnélkülj papiroseznlagból a vágógéjwk termélwn vágják ki a különböző mérotü ivek loj»o(löit. Hatalmas, 'érdekes, szollemos- gé|»k végzik ezt a munkát, csodálatos jion-tossággal és gyorsaflággal.
Mielőtt a útjára a külső vilú; torom bo korüt.
Amíg a papír eljut odalg
apir ölindulm
ujjak gondosan átvizsgálják számlálják '
gba, a kiválogató ftirgo, finom női
mog-
papír iveket, umolyok közül u valami hibája darabokat kidobják. Tengernyi papirfóle van ebben a tőrömben.
Végül a csomagölútorom kövotko-zik, umolyl)on önmükö^lő csomagoló-góixik gyorsan és pontosan végzik a papírok go.ndos olosoraagolásának igen fontos munkáját.
A papírgyár, amely 1Ö0 munkással dolgozik, üzemét nomrégon je-lontőaon fojlosztotto. Az ordoi vasút állomásánál építettek ogy vasúti
mérlegházul is, nini lotto hatalmas nvorsanyagcsuzdút, n'agj'- anyagraktárral. Felépült a modern I»ron-dezésü, kisvosuttal folszorelf szén-csuzda. Az áru a Lillafüredi Állami Erdői Vasutak lij, erro a cétra kó-szült fedett teherkocsijain ,a lúdi-rakodóhoz kőiül, ahol a most épült fedott raktárház alatt /átrakjuk a MÁV vagonjaiba. Sok ' száz vagon evento.
A saját villamos óraművel, köz-ixmtí fütéssol, kércgpttpirgyártássnl rondolkoző üzom tieztára koixwztény kezekben van. Munkásainak ós tisztviselőinek szociális igényoíról a tog-mosszebbmenőbhon gonaosko<lik,
Miért készül a penge papirosa is Diósgyőrben?
Csak kevesen tudják, hogy a ma- j gyar bankó és a magyar postahelye- ( gok papirosa a diósgyőri jiapirgyár-ban készül. Kunok rövid, de éruukos törté'noUi von. Valamikor Svájcból hazahozták a magyar bankögyárttis munkáját, pályázatét hirdettek bank iogypapiroB gyártásán*. A pályázat Icgíóbb feltétolo volt: a papirosnak orős ós iuwry ssakitáei próbát kellott kiállani. A pályázaton számos külföldi, köztük nemotországi papírgyár is resztvott, ám a diósgyőri papírgyár mindegyiket »kontorlK>« vorto, mort az ó bank jegy papírosa volt a logorősobb, logszivosabb, logtartó-sahb.
A magyar barütjogypapiros azonban »láthatatlan«. Az állami közogok könyörtolon szigorral őrzik. Szűz, tiszta, hófehér papirmozó oz, tisztított rongyokból készült, amely a szélos hengbrokro vastagon domborodik és nem kolt izgalmat, vugy ér-
deklődést. Kjipen olyan, mint az a lovélpapiroBgöngyölog,~'amoly mellette van.
Szerettünk volna áhiiatos kézzol közeledni a magyar bankjegyek papirosához és félénken tisztolottol vé-gifTSÍmitani rajta, do nom loliotott mogközoiítoni a torinot, ahol a i«<ngi papírosát készítik.
Pedig szerettük volna látni a ro«-goteg pai>irostömogot, omolyro a magyar bankjogyot nyomját. Amikot, tia ínnon olkorülnok, már í.ioni »gyártmány«-hak hívnak többé, ha-, nom — jienznok...
Pénznek. Bűnük, vágyak, aaen-vodésok, Őlvozotok, mámorok olindi-tójának, bocsülotok. tisztoseögok niofr rontéjának, uj bálvány imádok bálványának ...
Mégsem tomplom oz'a templom, ahol ilyen eszközök tőrömnek...
Véchy-Iiorvdih Rezsó
Unger-Ullmann Elek vaskereskedésébéli
sin-, rud- és patkóvas-, továbbá szef-
ntalványok beváltbatók Él ililmuktttt.
Holharr-Bipnk, gépszii, oupágyfém «¦ golyós o—mán >S*ny1***t •lintézam.
1914. július 20'
/.AI.'Ai KOZCON*
Ü'ZBN A HONVÉD
799. táboripostárol Magasházi Sándorszkv. üzeni jul. 7. kelettel: „Édesanyámra, testvéreimre szeretettel gondolok. Én jól vagyok. Kérjük a |ó Istent, hogy tovább is segítsen bennünket, Tegyen velünk a végső győzelem kivívásáig, az otthoniaknak peojlg adjon erőt a sok megpróbáltatás elviseléséhez. Az összes ismerősöket üdvözlöm, ha ráérnek, gondoljanak rám is." *
H. 799. táboripostáról jul. 4. kelettel üzeni Magasházi szkv., Vág-völgyi István örv. és Bogár Ferenc honvéd: „Jól vagyunk, levelet keveset kapunk, a mi kedvelt újságunkat, a Zalai Közlönyt rendszeresebben kérjük küldeni és csomagot fs várunk. Minden Ismerősünknek ezúton üdvözletünket küldjük." *
H. 799. táboripostáról Keszli István Őrv. jul. 3. keleltel üzeni: „Az összes ismerősöket Üdvözlöm és kérem őket, hogy a kiolvasott Zalai Közlönyt legyenek szívesek címemre elküldeni. Egészséges vagyok. Feleségemet, gyermekeimet csókolom, a nagyszülőket Is a testvérekkel együtt. Sok újságot és levelet várok a messze távolból." i *
L 826. táboripostáról Flcischner István honvéd üzeni jul. 8. kelettel menyasszonyának. Fiiszár Krisztinának Nagykanizsára: „Névnapod alkalmával sok-sok jót, egészséget és boldogságot kívánok és kérem a jó Istent, hogy a jövő névnapodat ugy érd meg, mint boldog asszonyka és én legyek ennek a kis asszonykának a boldog férje. Csókollak, drágái Ke reszt mamának is jó egészséget és sok jót kivánok. Aput, anyut csókolom. Testvéremnek és feleségének, Cziráky József festőnek (Nagykanizsa), Ferinek és feleségének (Csurgó), Bözsinek (Klskanizsa) üzenem, hogy ne aggódjanak, jól érzem magamat és addig nem megyünk haza, mlg Isten segítségével győztesen mehetünk' mindannyian."
¦ » '
L. 283. táboripostáról Horváth László honvéd Üzeni jul. 10. kelettel Pokszepetkre szüleinek és testvéreinek, hogy jól érzi magát, ne aggódjanak érte. Üdvözli mindnyájukat és kéri a szepetkl lányokat, hogy több levelet írjanak, mert keveset kap.
\ Z. 878. táboripostáról üzeni Hor-\váth József Örv., Szabó József őrv., Szabó László, Horváth Ferenc, Baltavári Tibor szkv., Tóth József tiz., Oelencsér Lajos honvéd, Rácz Imre tlz., Körber József honvéd, Tóth János honv., Lengyeltóti (?). Pál őrm. jul. 9. kelettel: „Tizennégyen kanizsai bajtársak hálás köszönetünket fejezzük ki a Zalai KSzlőny kiadóhivatalának, hogy olvashatjuk kedves lapunkat. Mind egészségesek vagyunk, Szabó örv. külön Is Üdvözletét küldi Zalai urnák és Stampf Zsigmondoknak."
*
A 739. táboripostáról Pecsics János szkv. és Kálovlcs Sándor honvéd üzeni jul. II. kelettel; hogy szeretnének levelezi szőke és barna kislányokkal, leveleket várnak.
¦ *f .
B. 512. táboripostáról Bencze Oéza örm. jun. 23. kelettel üzeni Soós Józsefnek és családjának Nagykanizsára: „Sok-sok szeretetemet és bókjaimat küldöm a messze tá-
volba. Ne aggódjatok, jól vagyok. Rövidesen szabadságra íogok menni. Üdvözletemet küldöm minden ismerősömnek ,és Kanizsán állomásozó bajtársaimnak. Kérem őket, megemlékezésül küldjenek olykor egy-egy táborilapot elmemre."
*
F. 708. táboripostáról Szőke Imre Gyula honv. és Homó Józset szkv. üzenik jul. 9. kelettel Nagykanizsára és Letenyére Ismerőseiknek, szüleiknek, testvéreiknek, hogy jól v írnak, egészségesek. „Szeretett bajtársak és ismerősök, kik otthon vagytok 1 Mi itt messze /valahol a galíciai mezőkön küzdünk a vörös uralom ellen. Szilárd lélekkel, megfeszült izmokkal állunk a muszkával szemben és igyekszünk minden veszélyt leküzdeni és ha kell, az életünket is feláldozzuk, a szebb magyar jövőért, de az ellenséget a szent magyar földre lépni nem hagyjuk." Kérik az ismerősöket, Írjanak és küldjék számukra a Zalai Közlönyt, amh kiolvastak.
*
C. 329. táboripostáról Nóvák Ferenc tiz. jul. 11. kelettel üzeni, hogy jól van, több levelet Írjanak és a
kiolvasott Zalai Közlönyt néha küldjék el elmére.
V. 365. táboripostáról Scheier István tiz. üzeni jul. 11. kelettel nagykanizsai hozzátartozóinak és minden jóbarátjának, hogy ne aggódjanak miatta, jól van, Inkább sokat írjanak. /
V. 365. táboripostáról ugyanezt üzeni ugyanakkor Vugrinecz Jenő honvéd.
H. 876. táboripostáról üzeni Krisztián Antal Őrv. jul. 12. kelettel, hogy üdvözli a nagykanizsai rendőrkapitányság és a II. kisegítő toloncház tisztjeit és tisztviselőit és az egész őrszemélyzetet. Szeretetfel küldi üdvözletét a kedves menyasz-szonyának, szüleinek és testvéreinek és kíván nékik jó egészséget. „Nekünk pedig — irjá — a harcoló honvédeknek azt kívánom, hogy minden utunk a győzelem felé vezessen."
* A. 609. táboripostáról Pap Lajos láb. lelkész, volt zalaegerszegi káplán szeretettel köszönti a hazalakat. Üzeni, hogy ott van dr. Moldoványi és dr. KŐníg kanizsai orvos bajtárs Is, akik ugyancsak szeretettel köszöntik családjukat, hozzátartozói-
Egy riasztó ügyeletes feljegyzései
lliasztó üyyetetes voltam. Tízkor megkezdtem a szolgálatot. A szolgálat előszói- abban állt, hogy így szóltam salát becses énemhez:
- Egyél valamit, Etelka, mert okkor könnyebben bírod a szolgálatot! ' /
Szívesen hátlgattahi a belső lárng-ra, meri a nyolckor elfogyasztott csésze tejecske laktató hatása már clmztott.
Ifin. egy tojásból készítettem tojás ételi, azután leültem figyelni és-dolgozni. A figyelés abban állott. b"gy füleltem, szól-e a szomszéd rádiója, mert nekem ilyen masinám nincsen. Szólott, énekelt, én ezalatt felvarrtam kabátom tályogos gomb-mit, fiz már igen esedékes coll. utána1' harisnyát stoppoltam. Mondhatom ennél szívderítőbb foglalkozási is ismerek. Itendbesze.dtem az Íróasztalomat. Érdekes egy ityen asztal. Az ember összerakja azt a pár lapot, ami válaszra tár, aztán néhány újság, térkép ... Jól van ..., de I nap múlva össze-vissza van minden, fin azt hiszem rendes íróasztal csakjiil van, illetve csak annak van, tmul nem dolgoznak rajta vagy meUettc. Etelka azonban ir, olvas, varr, rárak, lerak s igy az íróasztal gyakori rendellenségnek örvend. Cgyeiétcsségem ideje alatt szépen összeralitam. A rádió is elhallgatott,
— Mi lehet? 'Ml.teltet f — kérdezgettem Etelkát.
Etelka nem felelt, felvette kabátját és elindult házi szemleutra. Más ülőkben ilyen késői órákban nem mert. kimenni az udvarra, de most natran lépkedett .körülnézett, sehol semmi haj. Kinyitotta a kaput, kinézett: járnak-e. emberek? Hát ebben a pillanatban egy fiatalember akar belépni az fijtón,
— Nem lehel kérem.' — szÓU rá Etelka szigorúan. - Igazolja mktgál nem ismerem Ont.
Az úrfi megmondta nevét, csak-uguan a házban lakó egyik csatádhoz tartozott s igy bebocsátást nyert, mert kapukulcsa nem volt. Etelka bezárta az-ajtót s azután visszavonult magánlakosztályába. _
— No, most olvashatsz! Már meg** érdemled! — engedélyeztem, neki.
Elolvasta az újságot, elolvasott egy novellái, jobbat, mint amilyent 5 szokott irni, utána elővette imakön i/vét- és Kempis Tamásból- elmélkedett.
J« az ilyesmit elővenni és néha ismételni nehogy túlságosan sokra értékeljük becses éneinket vagy cselekedeteinket, mert Kempis Tamás azt mondja;
tá'send és magányban érik a lélek. Ki a mulatságok erején diatlal-maskoílik, ahhoz isten közelit*.
^Igazságosabb volna magadat Kidőlni, minek előtte testvéred elten panaszt .emelnél. Ha lüretni akarsz, tűrj magad is*. ,
Jó negyedóráig olvasóit. Óh,'már' egynegyed IS-re jár az idő. Jól van, majd eltelik a többi is. Most elóuettt a szakácskönyvei.
— Nehéz, nehéz! - mondogatta, amikor három szelet csokoládét, mandulát és negyed kilő cukrokat olvasóit, hogy ez is kellene a süteménybe, meg az is, ami nincs.
De a rétesbe nem kell annyi: pedig a rétest nagyon szereti. Nem is tagoltja. Nini! ilisz van is itthon cseresznyéje. Most azonnal el is készíti és reggel megsüti. Kimagozta a cseresznyét. Tiz deka lisztből (ennyi elég egy személyre!) meggyúrta a rétestésztát, pihentette Aztán odnkésziigetett meg, ami a, • rétesbe kellett, zsír, cukor, morzsa, fahéj. S mire éjfélt mutatott az óra, a kís tepsiben a kis rétes készen volt.
— Jól van, Etelka! — szorítottam meg saját kezemet, — derék leány vagy, ~ dicsértem magamat.
Aztán kikémleltem az ablakon. Semmi nesz, a lámpák égtek, tehát zavaró rcjnilé* sem vok es egyetlen lakó sem kívánta, hogy zavarorepü-léskor felköltsem. Aztán tettem-vettem,' egyetmátt kiszedtem a légó-csomagból s rosiízaU'dag csóváltam a fejemet, mert az élelmiszeres táskában fisak két pogácsa lapult. Ki ette meg a többit, vájjon ki? Bizonyára Etelka! hj-ejl Ugylátszik nemcsak a rétest szereti...
Megint kinéztem az ablakon. Egy ember jött arrafelé:
-Kérem szépen .nincs valanH a rádióban? — kérdeztem szerényen
— fis zokon van zavaró repülés,-— 'mondta kés&njáró felebarátom. —( Nálunk nincs baj. j ; 4
^¦^Aztán nemsokára háromnegyed 1. Ukengetés. Udvarias szomszédom eljött, a riasztó jelvényért. No, most már le tehet pihenni. Mindenkinek nt/ugodalmas jóéjszakát kivánok!
HULL OlLl .
kat és barátaikat. Mindnyájan löt vannak és sok levelet kérnek. Kérnek egyben minél több kiolvasott újságot, mert sak zalai bajtárs van ott. Dr. Moldoványi és dr. Kénig már kétszer előléptek ottksnn.
* .
B. .372. táboripostárol Czlczell István tiz. üzeni Semjénházára jul. 10. kelettel: Sok szeretettel gondolok a kedves szüleimre, és az összes hozzátartozókra és mindnyájukat nagyon sokszor csókolom. Kérem a semjénházl fiukat és leányokat, hogy minél többet Írjanak. *¦
P. ,831. táboripostárol TurÓczy István szkv. juh 12. kelettel üzeni Klskanlzsára menyasszonyának, hogy jól van, aggodalomra semmi ok, sok levelet vár és szüleinek üdvözletét küldi.
* *
¦ P. 831. táboripostáról Pós Jenő honvéd jul. 12. keleltel üzeni Nagykanizsára szüleinek, hogy jól van, ne aggódjanak és a kanizsai leányokra szeretettel gondol.
*
- H. 433.. táboripostárol Rubecz László honvéd döcögő magyar szóval, de egész magyar szívvel üzeni jul. 10. kelettel, hogy mint kárpátaljai hazafi, olvassa ottkünn olykor a Zalai Közlönyt és üzeni a zalai magyar testvéreknek, hogy Isten segítségével nem nyugszanak, mig le nem győzik a bolsevlzmust.
A. 481. táboripostáról üzeni Pénzes Lajos tlz. Jul. 12T kelettel, hogy jelenleg elég jő helyen vannak és szerelettel várják a híreket az otthonról és, egyben ezúton mondanak Istenhozzádol azoknak, akiktől elvonulásukkor nem tudtak bucsut venni. A győzelmes hazatérés reményében köszöntik ismerőseiket, jó-barátai kat, \
L. 283. táboripostárél Bognár Ferenc szkv. jul. 13. kelettel üzeni, hogy sok szeretettel gondol édesanyjára, testvéreire, mindnyájukat sokszor csókolja. Hála Istennek, egészséges, ugyanezt kívánja mindnyájuknak. A nyomda alkalmazottai közül nővérét, Bárány Istvánnét sokszor csókolja és üdvözletét küldi Németh Mariskának. Üdvözli összes Ismerőseit, kanizsai kislányokat és fiukat, kéri, hogy írjanak és küldjenek kiolvasott újságokat.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
1146/1044. ké.
Tárgy: GazdukÖayvek kiadása.
/^Hirdetmény.
Az' 19W1M&. gazdasági érre szóló gazdakönyvek elkészültek. Az érdekelt gazdák azok átvételo végett folyó hó 2i-étŐl péntektől kezdve 25-éIg bezárólag Jelenlkfzieuek a hivatalos órák alatt a v. Közellátási Hivatal terraóny-beHzolRAI tatást osztályán (Htmyadl-u.il.)
Figyelmeztetem • gazdákat, nmls a gazdnköiiy v blrlekukbao nincs, a cséplést nom kezdhetik meg,
Nagy kuni/.KH, 1944. jillns 18
wjo Polgármester.
ZAL'AI KÖZLÖNY
r'iH4. július 20
h i r e k
Naptár, július 20. CslUBrtÖk. Rom. kai, Jeromos.'- Protestáns Illés.
A (10ZK0KD0 nyit™ v*n rorajej 7 Órától eato 6 óráig. (Hétfő, BzenU, pántok délután és kedden egész nap nőknek.) Telefon: 660.
- (Kinevezte)
Az i^zságügyimnitsxter Iteukó kkm nfljg>kaniztiai törvényszéki >>•• á*f^tisztol segódliirulali Iwleiptóípv távi' küioToato.
— (A tűzoltóságról)
VooHors Antal nagykanizsai tüz-•Jtóparancsuok Ixitogiíegéhél folépül-vóii,át»-ottoolüzollÓHt'ig vozotÖHÓt. Ki-roJKtolt helyettese, Veréb Otttnár kis-kunimlasi tűííottöparaiiesnok- tegnap ríiMuiutazott állomáshelyére.
- (Pályázat)
Mint itunurotoft, IJazaő József, a BUgykuiiizHai városi ós járási ipartestület vezotójogyzójo rfoeoniber hó Ht-éro felmondta állását. A tontülot ' •hiokségo a legközelebbi napokban pályázatot hirdet az állásra, amely ríiakolai képzettséghez van kötvo.
— (A Turul Murakereszturon)
A Turul liajtáitsi Szövetség nagy-luunzsai törzse egy ujabb csoporttal gyarapodott. Murukorcszturon. mog-•lakáít Cserpos Gyula MAV tiszt lolkos fármlozásával a Turul' egy ujabb őrhelye.
- (Az Iparos Hitelszövetkezet)
tagjait tisztelettel érUwiíjÜk, hogv a bofiBOtéáok folyó hó 2l-től koz-dődólog további intézkeílésig minden hél<!n péntek délután G—8 óráig lösznek. Elnökség. (:)
— (A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség)
ezúton felhívja a nagykanizsai Imj társakat, hogy július -28-án, vu- 1 sárnap este fél nyolckor Szent Imre 1 bem^-utea 12. szám alatti székházukban (dr. Hoch Ügyvéd volt háza) mindenki megjelenni szíveskedjék.
- (Mechlvó)
lirtzteletUil közöljük, hogy 1044. jidhis hó 21-én, pénteken oste Ü órai kezdőiből választmányi ölést tart a Zrínyi Miklós Nagykanizsai Torna-egAv ülőt. Elnökség. ' . (;)
-- (Munkaszolgálatos főiskolások figyelmébe)
A Magyar Nomzoti Diák Szövot-sög a honvixlolmi miniszter ongo-dófvo alapján bajtársi szolgálatot állított fol, hogy a főiskolai és egyetemi bajtársaknak, akik munkaszolgálatot teljesítenek, sogitségóixj le-
Í;yon. A Szövetség a munkaszolgá-fttot végző égyetemt és főiskolai bajtársaknak minden ügyében (boira-tús, monza, lakás, stb.) ingyonosen intézkedik, valamint a munkaszolgálat ideje alatt mindenben segítségére van. A Szövetség fölhívja u munkaszolgálatot teljesítő ogyotomi és főiskolai bajtársakat és azok hozzátartozóit, hogy mindon kérésükkol forduljanak a Főiskplai Unj társak Szövetségéhoz Budapost, ív. kor., Bonni íolwoíss-u tea 2. szám.
— (Az életébe berÜlt)
egy leMbáett vonat, Nem késett vJ-iut te, ha 80 fillérért megvette volna a Zaíai Közlöny zsebmenetrendjét.
—' (Szedjünk hársvlrágot!)
A parkokban óa sétányokba u hársfa igen kedvolt növény. Bzorgos kezek összegyűjtik etno iának sar-gásfohéj- virágait, majd hüVös helyon megszántják'. Az ebből készült toa a ^kzdaiwszonv »házimtikájiüiak« egyik5 fóiiips kelléke. Különösön Jiu-rutoknál és hüléaes m^betogodóack-
nél igen 'gyógyítóin!' hat, mert olő-sogiti az izzadást, flatása megszünteti a görvsökot és sorként i a nzorvw-zot zavartalan mükö^iési'l. Úgvszültén a hársfa termékből k.'szült porok, bélhurtitoknál éa mérgezési tü-iiuteknél nyernek alkalmazást, külsőleg podig a sobkozoléseknél és daganatoknál hasznosítják. Ilymódon joggal nevezhető a harsfatea az egyik leghasznosabb | házigyócjsíor-iwc,
— (Nem kell tzgutntj
ha útra készül! Végy* meg a Zalai Közlöny zsebmeneírendjét 80 fillérért, abban mindm adatot megtalál.
- (Balatoni idill)
A zamárdi csendőröm őrizetbe votto és a ]>ÓC8Í rondórkapitányságm kisérto dr: tiartos Ötté 28 óves hu-da)>ostÍ magánzót, akt a törvényes rondolkozésok ollonéro nem visolto ¦ u sárga csillagot. Bartos olmondbi, hogy 1040-tton tért át, azonban tanukkal és iratokkal tudja igazolni, hogy keresztény szülőktől származik s ennek kimondását a budapesti ítélőtáblától várja. A rendelet értel-nn'-heii, ha a fonti állítás mogfolcl ís a valóságnak, viselnie'kellett volna a .zsidó csillagot u"tábla döntvényé--nok kiboesátásáig. Ezért a rendőrség büntető bírája itóletot hozott az érdekes ügyben és 40 napi elzáráa-bflntotésBpl .sújtotta dr. Bartos Ottót, oki jóhiszomusógóvol védekezett éa az itóletot mogíollobhozto.
Hogyan lehet a husi nyáron te frissen tartant? ,
Meleg időben is eltart 4-5 napig a hűs, lia a húson egy zsinórt húzunk keresztül és a zsinórnál fogva a hust egy-két percig annyi forró zsírba mártjuk, hogy a hust teljesen ellepje. Utána szép lassan kihúzzuk belőle és hűvös helyen felakasztjuk. A zsirt bármire fel tudjuk használni. Még eltarthatjuk ugy is, hogy vagy : 1. Ecetes, niiiába csavarva, hűvös helyen. 2. Ha ecetes ruhába tekerve faszénpor közé ássuk. 3. Ha jól záródó edénybe jég közé ássuk! Sóval eltett hus, A husda-rabhoz arányítva veszünk lábost vagy tálat, 10 deka hashoz 40 deka sót számítunk. Alaposan bedörzsöljük a sóval, a dézsába is teszünk, erre fektetjük n sózott.hust, a hus tetejére is sót szórunk, azután tiszta deszkával lefedjük és sulyokkal lenyomtatjuk. így sós levet ereszt, ninuly'elfédi. Főzés élőit egy nappal vízben kiáztatjuk a hust, sőt először vízzel felforraljuk és ezt a levet leöntjük. Ha-' romfit hetekig is el tudnánk tartani besózva, fazékban, fedővel légmentesen letakarva.
Juffus
20-23-ig
VMROSI npZQO W^-g
Veit Harlan minden eddigit felülmúló gyönyörű sxines filmje a
FORGÓSZÉL
UFA vildghtradó. Részletek napjaink aktuális eseményeiből. i,
Naponta 3 előadás: ?4, {6 és. $8 órakor.
fldom a mélyen tisztelt üzletfeleim szíves tudomáséra, hogy alkalmazottaim szabadságolása miatt e hó 23-tól 30-lg terjedő időben gyártelepemen munkaszünetet tartok és Fő-ut 14. sz. alatti üzletem Is zárva lesz. t\ gyárban csupán irodainspekoiót tartunk és a kereskedelmi áruk kiszolgáltatása fog folyni.
TARJAN-PáLCSICS.
Név l«rv. védve »M
Permeiezőszer a szálönjoly Irtására
Bérflfili'lcii! t"»-cw(i ke. iMi.viitbpiOoMntbuii. t rzéumenlos! Boszor2ésl hely: Tautsch drogéria, Nagykanizsa.
VILLAMOS ÁRAM-w SZOLQALTATÓ RT.
AromMimlák flzettse, reklamációk, hibajelentések, szakszerű felvll4gosltJs njlndfn vlllnmos kérdésben délelőtt a-lól délután 14 őriig.
' 0?PW°ry-M.tfti, MsL&aj&
latén akaratában megnyuf-odva, fái-dalommal értssltem barátaimat éa ismerőseimet, hogy drága jé Édesanyám
özv. TÓTH FERENCNÉ
szil. Lapsth Rotálls életének 78. eveben (olyó hé 19 én rövtd szenvedés ulán vá<atlanal elhunyt.
Drága halottunkat f. hó 21-én d. u.. 5 órakor a rém. kat. temető halottasházából helyezzük Htok nyugalsmra. „-Engesztelő szentmise I. hó 2I-'én reggel !5 órakor lesz a felsőtemptom-bah.
Nagykanizsa, 1944. Jultus 20.
Tóth Imra Mily gyászomban osztozik telesé-gem síül, viaaica Mária, gyermekeink
Magda ís Gitta éa 8 fyáawlá rokonáig.
80 fillér
a Zalai Közlöny Zseb-menetrenaje.
Az autóbusz-menetrendeket is tartalmazza.
Már kapható a kiadóhivatalban, Fő-ut 5.
APRÓHIRDETÉSEK
Állás
Egy férflasgétléil azonnal) btléntare (elvesz Kocsek (odrásxflilet, Csenpetv ut 17. 2941
Clfutáflail azonnali (elvételre keresek. Kefegyár, Szentere-atea 4. 233.1
¦¦auaaráM tanoncot azonnal felvesz Déaát 2307
Kni-cBünlt egy szolid nőt. Idea vagy fiatal nem számit. Kassulh-tér 12. ajtó \
2326
adás-vétel
ElHÖfenüU hSztizŐttei vászon, ItWül-köií, aiHlvéln stb. állandóan kapható. Kender- és lenfonál ftluOvéaét elvállalom. Padánylné, Kfrálva. 40. 2315
Elföd egy aegédmotoroa kerékoár. Clm a kladőhl va tálban. - 2327
E
bútorozott szoba
>uiSnk.j«r«<M bolortuolt «obât
•nrsSi.il «trtitk. Cini B kudUb... '?114
.¦l.'*"*«ir*"-»J,Y boloiMotr<z»b<"Ííl-tdíT-eUMu/r (Vtr.ndá.) 232«
KtlLÖNEÉLÍK
nAIJon
———-—_Se
Mlndt.in.pl lev.le.í.bai Oa.iegyUliSII oeSSitSijt.' mponU ' dílííin' ÍS"???
kötOtt ti. a hl
l mlndly érvényes.
Z«|UU KÖZLÖNY
?fy.m*U ««riL«i-Kl»d|n : „KSzgameOal n. T. jbeyMHt' Peloló. kl.dit: Zelai K4n», Nyomatott • ..u.,.,..,,^ n. t. K.t)i..l„.-nyomdélíb.. H.jyk.nlui«
B4 m ôvf., 163. sz.
Nagykanizsa, 1944. Julius 21. pintek
Ara 16 «II*».
mm
POLITIKAI NAPIL
Éltenztóíifig 6h kiadóhivatal : l'ö-iit ó. «zám. kwatôaéjfi ós kladóhlvutall telelőn 78. az. ' »(egJelenlK miudon hótköznap délután.
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
BlÖíJzotósI áru: ogy hónapra 4 pongo 30 11114% nogyedóVre 12 pengő AO (Mór.
ligycsszám: hí-tküznnnie; riti.. s/.nmh«ton 30-mi.
Felszámolták a Hitler kancellár ellent összeesküvést
A harcterekről lényeges változást egyik arovonálról sem Jelentenek
leni gondviselésen midi, hogt
Egész Európái mélyen megrázta « hir. hogy a nemei és az európai köMitég erdekeiről megfeledkezett német tisztek egy csoportja merény-kitt követelt et a Németi/irodalom Veiére és legfőbb, munkatársainak egy. része elten. A merényletet és « abban résztvevőket csak elítélni tudja a keresztény nemzeti európai közvélemény, mert'jót tudja, .hogy hátbatámadása történt ezzel nitn-Jennek, amiért ót. esztendő óta fa Itgzáért való áldozat mérhetetlen, terheit vállalták népek és ember-milliók. Ezt az áldozatot gyalázták meg a merénylet elkövetői s csak az «-
„ —----„.,»-., ,.vgy az a
ferfiu, aki legfőbb irányítója az Európára törő sötét hatalmak, elleni harcnak, továbbra is őrhelyén áMvá vezetheti a tvégső győzelem reményében Európa népért,
A magyar közvélemény a sorsközösség, mély átérzésévet kíséri figyelemmel a németországi eseményeket és a német néppel együtt ad hálát Istennek, hogy megmentette annak az^&mbernek éleiét, akinek lángoló akaraterején és tisztánlátó politikájának diadalán.fordul meg a magyar milliók sorsa is.
Összeomlott az összeesküvés \
A vezetők megölték magukat vagy megölték őket
•ben a liadtscrcg zászlóaljai agyonlőtték Ökct. Az agyonlőttek közólt van gróf Staúffen-berg tábornok, a merénylet 'elkövetője, összetűzésre sehol seatí korült sor.
A,Német Távirati Iroda je-lenüasc szerint a Birodalom) bűnös tisztjeinek Összeesküvóse a Führer ellen teljesen összeoro-lolt. Az összeesküvés vezetői a merénylet meghiúsulása után részben megölték magukat, rész-
Hitler beszéde és intézkedése)
Az Összeesküvő tisztek csoportját kiirtják — Himler a hadseregfőparancsnok
(NTI) A Führer fóhadiszállésáiól jelentik: Ilitlor vozér és kancellár tegnap osto a némot rádióban a %*f-rotkozŐ beszédet intézte a némot néphez:
Német Nóptársaím és Nóptérs-DŐiinf Nom tudom hányadszor, ismét merénylőtől terveztek és hajtottak végro ollcnom. Beszólok hozzatok, hogy halljátok hangomat s igy inegj-gyoKŐdhossotck,'hogy ogészségos vagyok és közelebbi részlotokot tudjatok meg ogy gonosztct-tről, moly a német történelem l»n j)ólda nélkül áll. Nagyon ízégye.nletes vállalkozásra ostoba tisztek összeesküvést szőttek. hogy ugyanakkor volom együtt kiirtsák a némot nemzet .vezető embereit íh. A bomba, molyot gróf Stauf-fenberg ezrodos közvetlen közo-lomlteu helyezett ol, tőlem két méterre robbant és súlyosan megsebesítette több nevezető munkatársamat, az egyik meg is halt. Én cöodálalosknpéon kisebb égési Htoktól, zuzódáaoklól és utóitoktól eltekint^ sértetlen maradiam. Ezt %\ fogom fol, mint a Oórídvfsolés ujabb jolót, hogy tovább haladjak, annak a célnak érdekében, molyot wldifí is szolgáltam. Olaszországhoz baaoiüóan most .Németországban is akadt egy egészon kis csoport, amely Mikor, amikor a némot hadaprog swlyos harcban fegyverrel a közében ^holnapért küzd, 'Németország hátúba akarja dobni u tért, mint 1018-ban. .Nóm rólam van szó, nem *? én élotomről Ijeszélek kedves Nép társaim, mórt; az én élotom munka es áldozatvállalás csupán a nom-eetért.
A merénylők köre egészen kicsi, a német vétlerőhöz és a német hadsereghez semmi köze és azt most kón,>/örtefoni& ki is irtjuk. Megparancsolom, hogy egyotlou polgári hatóság som fogadhat ol parancsot olyan tényezőktől, akik az ösHzeosküvökhöz tartoznak. Egyetlen katonai hatóság, egyetlonltatojittnoir imgedolnioökedhotik olyan parancsnak, molyot az összeesküvők kiudtak. Ezokot a parancsokat miudonkinok inog kell tagadniu. A változott helyzetire való tekintettől
flimler birodalmi minisztert nevezem ki a német hadsereg fő- ¦ parancsnokává. IMorian tábornok a kiesett vezérkari főnököt pótolja, aki molló a koloti arcvonal ogy másik bovAlt vozotőjót rondoltom. A birodalom vozotésében semmi nem változik.
Az egészen kicsi klikknek a kivégzésével megoldom a kérdést, mert azoknak n csapatoknak, amc; Kok a harc torok arcvonalain harcolnak, szükségük van arra, hogy oa országban rond Ós nyugalom legyon. Mort lehótbtlon, hogy mig bátor és derék cmlwrok százezrei én milliói mindenüket feláldozzák, addig odahaza egy ogészon kis csoport hátbatámad hassa éket. s Olyan leszámolás következik^ milyent mj, nemzetiszocialisták megszoktunk. Ezt minden bátor katonatiszt és katona megérti, ha olgondolja, ltogy milyen sors várt volna Németor-
szágra,' ha ez a merénylet sikerül. Nem azért mondok a TereriitŐnok'
köszönetet, hogy ón élek. Az ón életem csak gond ós munka, hanem azért, hogy lohotóségot ad a tofábhi munkára. A Gondviselés útmutatását látom abban, hogy folytatnom kell müvemet és folytatni in fogom.
Görlng beszéde a légierőhöz
Mindenkit agyonlőnek, aki a merénylő klikkhez tartozik
A Német Távirati Iroda jelenti a Führer főhadiszállásáról :
Gőring tábornagy, n légi haderő vezetője beszédet intézett a légi fegyvernemhez.
— Repülő bajtársaink! — mondta. — Hihetetlen aljas merényiéi el követett el az egykori tábornoki kar egyik tagja, egy azok közül, akiket a rossz ós gyáva vezetés minit félreállítottak, :t mi I'Tihrcrünk ellen,. Gróf Stnuffcnberg egy nyomorult klikk megbízásából, melynek tagjai egykori tábornokok voltak, gyilkos merényletet követett cl. A mindenható Gondviselés a Führcrt csodálatos módon míegmentette. A klikk tagjai 'most azzal próbálkoznak, hogy hríniis parancsokkal závárt keltsenek a ampátok ¦ kőzött. <
A Führor mcgbizásáböl n birodalom területén alapos tisztogatást fogunk végrehajtani a merényletben résztvevők ellen. Stolper tábornok, a belső néniét véderő parancsnoka, a légi fegy-vernem minden köteléke felett, is parancsol. A hndscrcgfőpn-roncsnokká kinevezett Ilimímler SS vezető parancsán kivid, akii a légvédelem, valamint az ösz-szes katonai szervezetet kötele-
sek támogatni, repüléseidéi, akármilyen gépről legyen szó, csupán az Ö. vagy az én engedélyemmel szabad végrehajtani. Mindazokat a -llsziuket és katonákat, bór-mili/en Ipf/i/cn Is a rangjuk, itahtnrint' azokat a polgári enyéneket, akik a nie- ¦ re.nyletben resztvettek, i>qtf{f ezen klikkbe beletartoznak, rőfílön te kell tartóztatni is agyon kell lövetni. Ezeknek az árulóknak kiirtása kötelességek legyen. Ennek a parancsnak az érvényét senki megakadályozni ne merje, meri ugyanazon nyomorultak ezek,-akik arra is ícészültek, hogy aa arcvonalat elárulják. Azok, akik! ezekben résztvettek, hűtlenek lettek esküjükhöz és kiközösitet-ték magukat n népből. Megsemmisítésük újra erőhöz juttat bonnünket. Ezzel az árulással szemben . .
a néniét nép szilárd 'hűséggel és szeretettet 'ragaszkodik a" FiVirerlwz és küzd a ffUfoçIG&tert és minden 'erejét továbbra is a r/yőze-
lentéri for/ja bevetni. ¦ Dönitz vezértábornagy. a haditengerészei főparancsnoka hasonló beszédet intézeti a haditengerészet tagjaihoz.
Dönlfz beszéde a haditengerészethez
Dönitz ollontongornagyj^/H né haditongorészot fóparanpsnokii l»o-szédot uitézott a haditongorészot tag jajhoz:
j Szent harag és mérhototlon düh tölt ol öqnpunkot — mondta amiatt a morónylpt miatt, moly Bzorotolt Kührorünk élotélw knrül-hotott volna. A Oondviselés másként akarta, mogóVta és mogŐrizto ól, mint ahogyan a német hazát nem hagyta el küzdőiméiben. Egy kis tábornok-csoport kísérelte Boeg ezt a morénvlotet és ezzel a legközönségesebb árulást kövptte ol a Führor és á némot nép ollón. Ezek a gazfickók csak napszámosai az olToii-ségnok ós hűtlenségüknél csak ostobaságuk nagyobb, ha azt hiszik,
hogy a Führor eltávolításával kiszolgáltatnak lionnünkot az ollonségnok, melynek kövotkozményo férhaink kiirtása és hozzátartozóink rabszol-
Sasorsba juttati'isa lonno. Kimond-atatlan boldogtalanságba döntöttótó volna a népot, ha a merénylet sikjen iiill volna. Most azonban útjában állunk ezeknekárulóknak. Á ha-ditongerészot tagjai esküjükhöz Idevon továbbra is a legnagyobb harci készséggel állnak a Kührer oldalán. Parancsot csak tolom, vügy saj/ifc katonai vozotójüktól fogiulhainak í.i, igy lehetetlenné teszünk minden félrovozotóst ó« kimélotlonül mog-semmisitünk. mindönkii, aki loptad az árulókat.
A m Ép megemlékezése a merényletről
(MTI) A MGP klubnapján Teleki Mihály gróf országos elnök mélységes n^egdöbbenéseV nck adott kifejezést, a Führcrt ért merénylet miatt. ÖröJmímel
állapította mçg a jelenlevők osztatlan helyeslése közben, hogy a GóndVisclés a nómet nép vezérét és kancellárját ez alkalojmnal ift megóvta. MagyaroVszág a szöt
ZAL'AI KÖZLÖNY
1944. július 21
vétségei birodalom oldalán küzd a.Führer céljaiéit, melyek a ma-
gyar érdekek mogvaiósitÜsíít is biztosítják.
A merénylet híre Prágában. Belgrádban, Madridban
Berlinből ielcntik: Hálni csehszlovák államelnök táviratban fejezte ki örömét, hogy a Fflhrcr szerencsésen •meghicnc--kült a merényletből..
Belgrádban nagy megdöbbenéssel fogadták a hirl. Az ille-tékes^kő^i'ök hangoztatják, hogy.
a nép hűségesen kitart a Nénié* Birodalom mellett. ~
A spanyol lapok annak a véleményüknek adnak kifejezést, hogy a merénylet nem döntő a németek ellenségei számára. Ezt* igazolni fogják a'háború fejleményei.
Roosevelt már ufón van Eutópába
Berlinből az ango) hírszolgálatnak azt a jelentését" ismertetik, mely arról számol be, hogy Roosevelt a Csendes-óceán egyik támaszpontjáról rádióbeszéddel üdvözölte a demokraták gyűlé-
séi és bejelentette, hogy az elnökjelöltségei elfogadja." A jelentésből 'kitűnik, hogy Roosevelt ütőn van, de közelebbi célját a háborús időknek megfelelően titokban, tartják.
Uj támadás indult a Vire nyugati szakaszán Heves, változó harcok az Orne-vtdóken
(NTI) A német páncélosok és gránátosok ,valainan1 az SS páncélos hadosztály katonái az Utolsó 18 órában az Ornetól keletre folyó harcokban 2',\1 páncélkocsit semmisítettek meg, ezenkivüft" sok hadianyagot zsákmányoltak. Az ellenséges támadó crok az anyagi veszteséghez hasonló méretű vérves-í'eségel is szenvedtek. Az arcvonal- az ellenség heves támadásai ellenére Troarntól déli irányban halad, majd Caen felé nyugati irányban Le Molay és Neyers helységeknél végződik. A változó
harcok hevességére jellemző, hogy egyik helység az elmúlt 18 órában (i ízben cserélt gazdát. A község pillanatnyilag az ellenség kezében van. Az első amerikai hadsereg arcvonalán csupán St. Lo-térségében került sor harci cselekményekre. . Az elpusztított város, meLyet ál.n-gcdlek az ellenségnek,* a német tüzérség tüze alatt áll. A Virel ii ny\igatra vezető szakaszon, a szokásos erős tüzérségi és per-gőtüz után ujabb ellenséges 'támadás indult meg.
j jármüvet pusztítottak el. A csa-tai-epülöket támogaló német vadászok 11 szovjet gépet lőttek
Erős német légltevékenység keleten
Az Interinf légügyi, tudósítója jelenti: A keleti arcvonalon erős csatarepülő kötelékeek csütörtökön egész nap • folytatták támadásaikat szovjet páncélos kötelékek és szállító jármüvek ellen. Német gépek a grodnói-vilnai szakaszon több, mííit 30 páncélkocsit semmisít ettek meg. A páncélos erőket követő gépesített jármüvek ellen intézett támadások során több mint 10
-. (NTI > Erős néróet eBatarepulógo-]x;k igen nafrv támadást hajtottak végro Ilialistol; és örodno terségé-l>oii szovjet páncélosok ellon. 68 ollonséües náiicólost romboltak szét telitalálataikkal. Egy másik kütolék 11) ütegol sommisitott mog. A támadás során még 8 szovjet ropülőgé-pot lolőttek.
Mi történt a zsidókkal?
A német birodalmi sajtófőnök nyilatkozata az ellenséges oldalról terjesztett hírekre
Borimból jolontík: A külföldi hajtó képviselői olőtt Süiulorniaim bírotlalun sajlöíónök-holyottos megállapitotta, hogy az ol-lorfsógcs oldalról terjesztett amaz állítások, amelyek szerint az- eurój>ai zsidókkal való Itánás-módban snlyos visszásságok történnek, nem mások, mini célzatos hírverések és uszítások. Valahányszor Európában valami rendszabályt visznek keresztül a zsidók elajdgótölóaéro, az angol-amori-kaí lapok borkeiben vihar támad. Ezok
a védelmi remlszalKÍtyok -nagyon • mérsékletes módon történtek. 1940 őszéi? Németország leliotóve tette a zsaluknak a kiutazást. Csak 1941-bon hozták az európai zsidók ollón az oIhó intézkedéseket ós o/. a asídó csillag" vibolésóröl szóló rendo-let volt. Kesébb ozt az OlsÓ intőzko-dést kitorjosztették azzal, hogy
tervszerűen elkülönítették Őket
és belekapcsokák a zsidókat az európai munka-f otyamaOia. Ezek az egyedüli rendszabályok, a melyekot a zsidók ollón hoztak.
Az elkülöíiitést ós'a munkafolyamatba váló bekapcsolást olrondoló intézkodósoknél egy egész csomó omberios szempontot tartottak szem
előtt, például
minden öreg zsidóval kivételt tettek, valamint olyanokká} is, akik bizonyos érdemeket tudtak igazolni.
Az ilyen zBÍdókat hozzátartozóikkal ogyüt't ogy külön zsidó közösségbe fogták ogybu, araoh/nok szőkholyo a védnökségben lóvo
Therezienstadt. Ezt a tolopot csak rövíddol.ozolótt látogatták moc a nomzotközi Vöröskoroszt kiküldöttei. A telopnok zsidó kormányzata van ós
nincs munkakcjiyszer. Az-egész világgaí levelezhetnek és csoma-gokaj is küldhetnek és kaphatnak.
Portugáliáiról például csupán a múlt hónapban mintegy húszezer csomag Crkozett számukra.
A tflfihí zsidókat, akikol munkára lohotott fotíiii, hivatásból! képzettségük szorint állították munkába és az az alapelv, hogy a
házaspárok együtt maradnak.
A zsidók clíietyezésc és étel-
miféüse rendes, mint minden Tárgyalások folynak a Vöröskoroszt-tol, hogy ozek a zsidók is kaphassanak élolmiszor-küldoménvokot külföldről. (MTI)
Angol és olasz tapasztalatok felhasználásával gyártják a német ember-torpedót
Részletek az uj német fegyver első alkalmazásáról
Berlin, július -21 A nőmot sajtó ívsz leteket közöl'a német haditongerészot uj harci eszközeiről, molyekkol a Szajna torkolatánál tgon nagy sikereket értekből a nómot tengerészek az angol-amerikai inváziós flottával szomboh, Egy uj német- ogy-oiulieivs torpedóról van szó. Ezok n német sogyotnbor-, torpedóka a legrövidebb idő alatt készültekéi minden különösebb foltétol nélkül, a parti harcok alatt improvizálva. A szorkbzptükot, mint a loholó legogybzorübbot- irják lo. Egy olyan torpedóról van szó{ moly-nök fejélwn ogy ember ül, aki vozoti és aki egv üvesfíolyón korosztül né* ki a vízből. Ez a különleges száguldó eszköz egy másik torpedót víbz az oldalára kapcsolva, moly alatta •fokszik a viitbcn ea mohot alkalmas pillanatban lök ki.-Ezek az ogyem-, bortorpedé harcosok n német kato-nanvolvben a »nógcr« nvolveljwp-ták."
Ennek az uj fegyvernek az erojo' abban áll, hogy a támadó volo ószro-
vét lonül tud az ellouség lo^közvotlo-nobb közelébe jutni és őzért a torpedó találata föltétlenül biztos. így számos hatalmas ollonbógos hajót tud' egy ilyen ogyombortorpedó ol-süllveszteni. Az o|ső ilyen ¦- lövést (lerhild főhadnagy lőtto ki. Eltalált és inogaomm isi tett volo egy »Aurora« osztálya cirkálót, mely 5270 tonnás rolt.
Már az első támadási éjiaekán, melyen ezt az uj .foiryvcrt harcba vetették, igeii nagy *Vólt a sikere. Cirkálók, rombolók és töborszállitó hajók ismorkedtek ,meg vétó és a
tenger mélyére süllyedtek. Gyorsan ogy más után tudta jolonfoiű a 114. mot Oberkommando az uj fogvvur első áldozatait: két cirkálót, húrom rombolót ,ofty fregattét,-nyolc Icoor. szállítót 47.(500 bruttóval oIhöIIvosj. tett és sok más hajót súlyosan ma*, rongált.
A némot hadjtcngorészotlxm on-nok az uj fegyvernek a hassuáUti ogószon uj volt. Egy kétcmlioroh tor-podót.már az olasz liadttoiigoreszot. boiv is 'használtak. Ennél kot búvárruhába öltözött ember ült' a torjicdó két oldalán. Kormányozták a cél folé, mockisúrolték a'torpedónak s fojót a cél irányában kilőni, ók maguk j»dig a torpedó megmaradtsA részén újra biztonságba korülni.
Az angol hiidilcngorészet is röviddel ozelött jelentette, hogy UI49 januárjában wmhori torpodókaU használt a harcokban, molyok n lormoi vizokon könnyű olasz cirkáló. Itat süllyesztettek el. Többet azonban orról az angol kétomborea loriicdórél nem lebotett hallani. El tudjuk képzelni, hogy nénuit résziéi minden tapasztalatot fölhasználtak i(z uj fegyver mógalkútásakor, mint, ahogyan az odáig isroorolossé vált tix-li-nikai részek íh bizonyitják. 1)<3 on-nok a fogyvornok a tormésiwtébon fekszik, hogy- mindonokolőtt a partvidékeknél lohot használni és őzért most az invázió kezdeténél nyert tulajdonképpen először komoly szo-ro|ttt>, Epl lohot tétolezni, hogy oz ua uj fegyver még nagyon jotontos Süorepbt is fog játszani a háború folyamán.
iegszfl»teltk a Mísforgalmn fedrászflzleleket
Korlátozzák a női fényűzési fodrászatot
Az iparügyi, miniszter u közelmúltban rendeletet adott ki, melynek célja egyrészt az iparok háborús jellegű egyszerűsítés©, másrészt pedig a mai idöklKin feleslegesnek ítélt iparok mt^sküiitotóso. jvólog olyan szakmák ogyszerüflitóséről, illclvo mogszüntotéséről van szó, amelyek a jolonlogí háborús viszonvok között nom hadi fontosságúak. Elsősorban a nyersgazdáikodasi, másodsorban áraintakarékossági szomi>oiitok az irányadók a jendolot végrehajtásánál.-
Németországban már régen korlátozásokat léptettek ólotlK) a fodrásziparban. (
Az iparügyi miniszter az előbb omlitoíl ronaolcto értőimében rövidesen nálunk is intózkedésok várhalók a fodrász iparral kapcsolatban., lllotékos bolyon torvbo vették a'kis-forgalmu és foleslogosnok nyilvánított fodrászüzlótok mogszüntótését.
Annak eldöntésénél, hogy melyik üzlot fölösleges és melyiknek a.fenn-
maradása szükséges, a méltányosságot és igazságosságot veszik elsősorban figyolemlio. 'Tormészoteson to-klntotbo veszik a szaktudást ós a közönség órdokoit is, vagyis a2t, hogy a környéken búny fodfászüalot van. A koriáto/.ások ólotlxiléptotéso-nél finyolemlw \eszik a forgalmat lj, 8ok olyan fodrászüzlet van, ahol úgyszólván o^ész, héten korosatul alig van valami munka s csupán szombaton fordulnak inog nagyobb számbali vondógok. Ezoklion az üs* lötökben szombatra rendszerint egy kisogitót alkalmaznak.
A jolonlogí tervek szerint fólor a női fodrászipar luxussiigait fogiálc jelentós mértélilicn korlátozni. A liaj restes a mai snlyos időkl>on teljesoa feleslegen fényűzés ós csak azoknál fogják engedélyezni, akiknél a haj-színváltozás ólotbjvatáeukkal fügt* összo, például a színésznőnél. A tar-t^ondolúlast, a vízhullámot t-* a vashullómot továbbra is ongodélyo-zik. \
Zalaegerszegen megmotozzák a gettó leltározásánál dolgozó munkásokat
Zalaegerszegen a kiürült gettó felszámolása folyamatban van. A város közönsége is sürgeti a inunkn mielőbbi befejezését, mert zalai kisebb jjellók oda-szállilásával a zalaegerszegi gettó túlzsúfolt volt s ennek következtében sürgős egészségügyi takarításra van szükség a gettó körül terjengő bűz és a szerves anyagok rothadásáhól ered'" fertőzés-veszedelem miatt. Ilyen irányú felszólalás is hangzott cl a városi képviselőtestület ülésén a minap, ahol a gettó területén lévő kutak megvizsgálását is követelték, mert valószínűleg azok is fcrlőzöUek. Égy utcasor
kertjei is a geltó területérc es* nek és ezeket nem tudják tulajdonosaik megmunkálni, nmig <? gettó teljes felszabadítása meg nem történik. A polgármester kilátásba helyezte a tisztiorvosi megvizsgálást és ennek eredményeként a szüséges intézkedést. A gettó megnyitása is megtörténik, amint a pénzügyi hatóságok a leltározással végeznek A leltározás folyamatban van. Azt a pénz ügy igazgat óság. külön ügyosztálya végzi jHr. Csendes Géza pénzügyi tanácsos és helyettesének ár. Dómján' István pénzügyi titkárnak vezetésével. A kirendelt női és férfi
,1044. július 21
munkaerők ebédszünetben és uniiika után csuk megfelelő ellenőrzés után távozhatnak a gettó területéről, n munkásokat a remtőrőrszomek és.a polgári hatóságok megbizolljai ineunyo-lozzák. hogy elejéi, begyéit a nemzeti vagyon széthordásának. A gettó egyik zsidó lakásában 1121) darab olyan damaszt asztalterítőt talállak, amelyek még mosásban sem voltak.
myzi
Forgószól
A színes filmmel szemben a nóző-I»n nincs kritika, Csodálkqzunk, íio'ív van ilyon, mint annak időién, mikor a néma film hanKpssá főtt. Pompásnak és olragadónak találjuk. Pedig n sziik vászontóreil toljos sötétben élénkqbbon hatnak a természetes szinok íh, mórt hiányzik a tompító környezőt. Tudják ezt a rendezők is és oz az alkotásul; nem türolmotlon, nom rikító, hanem tartózkodó és reális, a német filmgyártásnak egyik kimagasló alkotása.
A kozdotton folülotosnok látszó fiatalkori szerelemről kiderül, hogy egész életre szól, moly mégsem tel-josüihot. mert a két szerelmes ellon-kozú lolkialkattal rondolkozik. Van uonban valami kimondhatatlan lelki hűség, amely együtt tartja' ókot anélkül, hogy egyéniségüket mogia-jradnák. A film céltudatosan, vagy s/.imbülikusan a férfi állhatatlahsá-gának és nói örök hüsógnok a kifejezője.
Alt-embernek a munkához és az egyéni boldogsághoz joga van. iígy-Szór élünk ós ennek az életnek .^24 órás napjai ugy [üregnek egymás után, hogy mikor élotmérlog készítésre kerül u sor., csuk nagyon kevesen tudnak életnvoroségtst kimutatni. Klóbhro megyünk, do nom közolobh a. boldogsághoz.
A film alapötloto osomóiiyokbon inkább szegény, de lolkioklxm annál gazdagabb. A rondoző nom rontja ol ni férfi körül viharzó oseménvo-kot azzal, hogy erkölcsi szakadékba dobja ót. Nem, a film mindig megáll az órkölcsí magaslaton eV nom -aknázza ki a könnyű loholőségoltot.
Södorbuum Elisabeth konlinon-aflnk egyik legnagyobb művésznőié. 'Teljesítményének Ógyik rugója kétségtelenül az, hogy nom világraszóló szépség, de ezt Ixilsó eszközökkel pótolni tudja. Az otthont kívánó meleg, szivet dobogtató igazi nöíos-ségo viv k eredményes küzdelmet a nyugtalan férfilélékkol. Oyongosé-govol, passz ivitásával,. még a legvadabb kísértések pillanataiban is győz. Hz » bolsé harmónia nemcsak finommá -hanem hatalmassá növeli . alkotását. Kari Itaddatz; a művész inogazemélyesíléjo kok fojtott romantikával' játszik és szinte kiabál szerepéből a férfi otthontalansága.
A szinos némot tájak fostói szépsége kitűnően érvényesül a vásznon. Kitűnően sikerültek' a római fellvó-tolok is. A Konstantin bazilika romjai alatt tartett koncert ol bűvöl fol-vóteloinok szépségével. . A néző . kiolégülton hagyja ol a mozit, mert amit kapott, az valóban művészet volt és a rondozésnek olyan toljositmónyo, inolyro csak a némot alaposság képes. Több magyar film-Dón is felfedeztük, hogy kezd ezon, ^egyedüli lielyos utón járni, amikor n szógém'os, inkább emberi ólot-ötlotlíől a lelkek gazdag kapuját nyitja meg.
Niptér. július hó 21. Pénlük. Róni. kat. Praxedua. - ProtcsiAns Dániel.
A két uj nagykanizsai városi tanácsnok tegnap átvette hivatalát
Gyorsfénykép dr. Borsónyi József és dr. Ferenczy Gyula tanácsnokokról
nyugalomba vonult dr. Novai Imre tanácsnok hivatali helyiségébe, tette át székhelyét, míg dr. Ferenczy átvette dr. Prack István )ny. tanácsnok irodahelyiségét. /
Ebből az alkalomból felkerestük a két uj városi fötisztviselőt, hogy u] Őrhelyükön bemutassuk őket Nagykanizsa magyarságának. Amig a .kanizsai gyökér' etjttlett odáig ¦¦ Dr. Borsanyi (Bibersek) József nagykanizsai gyökér, aki eddigi nagykanizsai városi szolgálata alatt megszerezte a kézönség becsülését mindenkor előzékeny és szolgálat
jilirt adtunk arról, hogy a belügyminiszter dr.Borsányl József nagykanizsai városi aljegyzőt, úgyszintén a. miniszter által Makóról két hónapra Nagykanizsa városához kirendelt dr. Ferenczy Gyula tanácsnokot, Nagykanizsa megyei városhoz tanácsnokká kinevezte.
Az uj' tanácsnokok átvették hivataluk vezetését. Dr. Borsányi a
A ÜOS5KORDO nyitva rtVroggoi 7 órától osto 6 óráig. (Hétfő, aaorda, í*ntok délután ós kedden egéaz nap «*nek.) Telefon: 560.
kész, url modorával, közigazgatási tudásával és szorgalmas munkásságával. Már edülg is bebizonyította, hogy rátermett és érdemes arra a bizalomra, melynél fogva Őt a belügyminiszter Nagykanizsa város vezető állásába emelte. Az előszoba máris telve van felekkel dr. Borsányi tanácsnok ajtaja elétt. Az őrségváltással kapcsolatban egy „gyorsfényképet" kérünk tőle személyét illetőleg a nagyközönség részére.'
— 1905-b a Nagykanizsán születtem, mondj', édesapám mint 48-as kanizsai liázk zredbell, harctérre in-"diiit, ahol hősi halált halt. Ez súlyosan éreztette hatását szerény családunkban, ugy hogy 1919-ben la-katusiuasnak mentem, két év múlva felszabadultam, majd két évig se-gédeakedtem, utána sikerült csak tanulmányaimat folytain! és elvégezni, majd Nagykanizsa város szolgálatába lépni Mint fiatalember tevekény rés t vettem a? ellcnforra-datomi mozgalomban, nevezetesen ott voltam Muraszombat visszavéte-
lénél, a jugoszlávok elfogtak, mig sikerült fogságukból kiszabadulnom... A többit már tudjuk. Dr. Borsányi munkásságával csakhamar felkeltette felettesei figyelmét a városnál, fokozatosan előlépett, mig a polgármester bizalma az adóhivatal vezetésével bizta meg. Városházi szolgálata alatt az összes Ügyosztályoknál dolgozott és Így alapos gyakorlatra tett szert a városigazgatás minden ágában. Emellett részt vett minden hazafias megmozdulásban. Az öregcserkészek csapatának egyik legtevékenyebb tisztje volt, a Kai, Legényegylet lelkes titkára, a MOVE, a Baross-szövetség, STOSZ stb- tevékeny vezetőségi tagja, Dr. Borsányinak mindig'volt ideje arra, hogy kivegye részéi a közért való munkából.
— Hogy mit üzenek a^áros közönségének? Azt, hogy maradtam — .tki eddig is voltam. Nagykanizsai gyökér vagyok, a közönséget szolgálom, minden gondolatom a város közönségéé....
Boisányi tanácsnok az uj világrend embere, aki tudja, hogy mivel tartpzik a város közönségének. Nagykanizsa magyarsága sokat vár dr. Borsányi tanácsnoktól,
Ax oláh megszállástól a déli végekig vezet Ferenczy tanáeenok ui/a
Dr. Ferenczy Gyula tanácsnok tegnap érkezett meg Makóról és nyomban elfoglalta hivatalát. Dr. Fe-renczyt két hónapja rendelte kl a belügyminiszter 'a nagykanizsai városházára. Ez alatt a rövid Idő alatt is megmutatta, hogy régi városigazgatási férfiú, jártas mindenben, a gyakorlat embere. Bárki Is forduljon hozzá, a legegyszerűbb magyar is, a sorsközösség és együttérzés törvénye alapján ajtaja mindenki előtt nyitva. Elve: a közösségért van őrhelyén.
Dr.. Ferenczy tanácsnok 1894-ben Kolozs-Korpáden született, tanulmányait a kolozsvári piaristáknál, majd a Ferenc József Tudományegyetemen végezte. 1914-ben kezdte pályafutását, amikor Kolozs vármegye törvényhatóságának szolgálatába lépett. 1918-ban az oláh megszállók nem tűrték meg izzó magyarsága
miatt, kiüldözték, menekülnie kellett. Igy került Makóra, ahol főispáni titkár lett, majd átlépett Makó város szolgálatába, ahol mostani nagykanizsai tanácsnoki áthelyezéséig ténykedett. Teljes 22 esztendőt. Legutóbb mint városi tanácsnok. Nős, egy hetedik gimnazista fia van.
— Nagyom megszerettem Nagykanizsát, két hónapi ittartózkeda-som alatt, mondja. A törvény, jog és igazság alapján állok. Előttem mindenki egyenlő, ajtóm mindenki előtt, mindenkor nyitva áll. Minden erőmmel kívánom Nagykanizsát és polgárságát szolgálni... "1
Igen,'ez az uj világ hangja.
Nagykanizsa magyarsága szeretettel fogadja és köszönti két uj főtisztviselője!, mint az uj nagykanizsai váresi élet és várospalilika őrtállólt.
Lemoniotl Rita leié h. mliiszterelnSk
(MTI) Magyarország^kornjányzója a miniszterelnök előterjesztésére vitéz Rátz Jenő m. klr. titkos tanácsost, szolgálatonkivüli viszonybeli vezérezredest tárcanélküli magyar királyi miniszteri állásától és egy-
ben a miniszterelnök helyettesítésére kapóit megbízása alól — saját kérelmére — felmentette.
Az erről szóló legfelsőbb elhatározást és kéziratot a hivatalos lap péntek reggeli száma közli.
Unoer-llllmann Elek vaskereskedésében
¦In-, rud- ás patkóvá*-, további szég-
atalványob beválthatók és siplel.
lépB.'ij. oaapágyrém és golvoa) jflényl*»*t »llt»MUt»m.
Hntharr-flBfiBk. .
aaapAay
h i re k
— (Áthelyezés)
VoroIo Judit állami tanítónőt Csáktornyáról Zalaegerszegre he-lyoz-lék át a varmegyei Iskolánkívülí Képmüvoléshoz.
— (A vármegyéről)
A főispán dr.' Kiuuv István tisz-toletlioli szolgabíró, vármegyei közigazgatási gyakornokot,' a bolatinci szolgabírói kirendeltség vezetőjét fogalmazóvá, líaki BrnŐ hadirokkant, simontornyai lakost |Kxiig törvényhatósági utbiztosnak novozlo ki.
(Gyógyszertár-jogosítványok)
A belügy miniszter a zsidóktól megvont gyógyszeyrtári jogosítványok közül a nagykanizsai »Mário« gyógyszertár jogosítványát vitéz Poronos István, a fonti "Magyarország Védö-asszonya« címűét Kóczián Dozsó, ;i pacsin »Kzonthároniság« ciinüóí Balogh Ferenc gyógyszerészeknek adományozta.
— (Dupla zsemlye)
A közel látási miniszter rendeletül hozott, amelynél; értelmetlen azokban u községekbon és városokban, ahol a vízcszhoml.ve előállítását ós kiszolgálását eddig mogoni«txlu> a miniszteri rendelet, július fü-töl kezdődően két váltójogy ollonólion egy darab legalább 8.8 dukagmmm és legfeljebb 9 dkg. sulyu, úgynevezett kettős zsemlyét is szabad forgalomba hozni.
— (Utazási kedvezmény)
A koros kódolom- ós "közlekedésügyi miniszter az 1044. évre is ongodé-lyozto az ípfffi, koroskedelmi 6n bányászati munkavállalók, valamint a volük utazó családtagjaik részérő a munkavállalók fizotésos szabadftágK alatt igény bevehető egyszeri oda- én visszautazásra jogosító 60 százalékot* vasúti monotdíjkedrozniényl.
SPORTELET
A délnyugati uszóbujnoksa II. fordulója Nagykanizsán
Felyó hó 23-áu, yatórnapdélután 5 órai kezdettől a dóJnyu-gat-kerüleli úszóbajnokság II. fordulóját rendezi u ZMNTlí Úszószakosztálya a nagykóELlzsuJ városi uszodában. A versenyen Pécs, Kaposvár, Dondjóvár, Szekszárd, Bonyhád ós Nagykanizsa legjobb úszói vesznek részt. Az egyéni és váltószámokból álló versenyre külön Jwléjiő-dij nincs.
Kölyök-toborzó az NVTE-pályán
¦J A Nagykanizsai Vasutas Tornaegylet vezetősége július 23-án, vasárnap délelőtt 9 órai kezdettel kölyök toborzót tart a vasutas-pályán a jövő futball-nem-zedék kiválogatása végett. (:)
4
ZALAI KOZLONTfl
1ÜÁ4. Julius 21
T«vdl>6 szélesedik az elhárité eamta m keleti arcvonal déli és hözifpső szakaszán
(hiLerinfl A keleti arcvonal déli ./akaszáii és a középső szakaszol) folyó nagy elháriló csata * leifu lobbi két napon még job-kaii kiszélesedett. A bolsevisták ¦tíogníusitaui. vagy legniábh is javaién akarták a nűm'et északi scámy körzetél>eii végrehajtott ¦íryszer üinozduhiloku' és ezzel Lfi«i>erg irányába akartak elíi" rctőnii. Vilnátöl keletre és Dfl-¦alwrtítól nyugatra élénk harsai íuVuuk
Amerikátok bombázták Sanghmtt
A Doiney-inida jelenti, hogy anwrikai repülőgépek súlyos tá-nutdást hajtoltak' végre Saughai elten. Katonai céJpontokatShcin találtak el, ellenben 80 lakóházat szétronilM)Uak. lízek lakóival együtt 250 a polgári halálos áldozatok száma. Az amerikai gépek a Csiingking-K.inában 1 létesített repülőtereken szálllak Col.
KÖZGAZDASÁG
Széna és szalma beszolgáltatás Zalában
A líndapésli Közlöny július 19.MJ száma közellátásügyi miniszteri rendeletet közöl a széna V& a szalma ' beszolgáltatására vonatkozó rendelkezések kiegé-szitéséröl. A rendelet értelmé-' ben Zalában az lílll. évben learatott kenyérgabona vetésterület (buza, rozs, kétszeres) után kataszteri holdanként a 20 holdon felüli szántólerülettcl rendelkező gazdáknak 10.0 kg. szalmát kell bcszolgátlatniok. llz » beszolgáltatás a szántóterület .után megállapított husbeszolgáb talási kötelesség teljesítésére, továbbá a rendeletben meghatám-zott állutbeszolgáltiltáson kívül történik.
Lovak, fogatok összeírása
A lovak, öszvérek, fogaton júrómü-wk mazo Írásáról és liaTosági vizsgálatától a honvédelmi mlnleztoi- ren-delotot adott kj. amely szórmt a lovak, öszvérek és fogatos járómüvek lisH/ftirásának idejéül augusztus 16-ikntél BÍmptombor líí-ig torjodó idó-tartamot, azok hatosági vizsgálatának, osztiilvonásának idejét azoptem-l»r 16-tól 1046. január Bl-ia torjodó Idóbén állapítja meg. A lomlo-íot megjegyzi, hogy az összoirás a honvédőim, szolgáltatás cimén a hntiTédség részére idoiglonoa haazná-ktra igénylwvolt lovakra, Öazvérokro in vonutkozík.
NsgykutÚMa magni varoa pslaArmwU r#m.
ad 964/ké. 1M4.
Tárgy: Mnrgarln kiváltást.
Hirdetmény.
A S*4|ké. 1H-14. számú hlrdetmenyem-bon mai- közhírré tetlem, hogy a zslr-legyek lillus, aigusztus és szeptember havi atolsé, sorjában 4-oh. „uh én 4eflle.«esa szelvényeire klzárólaROiakls margarint szabad klBZelgRltatat « széket a szelvényeket Joltós :>Mk kell beváltani. A beváltási határidői moBt lalhu 80 álg megbeiszabbitora s figyelmeztetem n közönséget, hogy a feel-venyokút váltsa be, mert a beváltási határidőt tovább meghosszabbítani nem ált módomban. Nagykanizsa, 1944. Jullue 18-án.
2jW Polgármester.
Veit Harlan minden eddigit felülmúló gyönyörű szines filmje a
FOR.QÓSZÉL
UfA vtldghiradö. Részletek napjaink aktuális eseményeiből.
I/aponta 3 elöadis : i4, i6 és i$ órakor.
Gazdák figyelmébel
terelőn ueífJmng níimit
a biiza büdös, vagy kéüszögje, az árpa kemény, vagy fedett porüszögje, az árpalevél csikossaga és foltosságn, o gabotvinemüek (főleg rozs) hópenésze ellen biztos védelmet nyújt. Beuerxésl hely: Teutuch drogéria, Nagykanizsa.
fldom a mélyen tisztelt üzletfeleim szives tudomására, hogy alkalmazottaim szabadságolása miatt « hó 23-tól 30-ig terjedő időbér, gyártelepemen munkaszünetet tartok és Fő-út 14. sz. alatti üzletem Is zárva lesz.' fl gyárban csupán irodalnspskoiót tartunk és a kereskedelmi áruk kiszolgáltatása fog folyal.
tarjam-palcsics.
y?m Autóbusz-menetrend SáüSl
Érvényű 1944. juniti-, 5-ttJl yluMvonáaíf.
Vasárnap és ünnepnap az összes forgalom szünetel.
Nagykanizsa pu. Nagykanizsa Korona száll. Lctenye Alsólundva Korona-sz-alló 1. f, é. 6.20 6.35 7.2« 8.35 c. c d 12.00 12.10 1100 1 14.45 15.00 1554 17.00 c 18.25 18.40 19.30
Alaólendva Korona-szálló Lendvavásarlicly Belalinc Muraszombat Korona sz. Muraszombat pu. 1. i. I.i ' é 4. 8.45 940 10.00 8.50 9.26 io!to 17.10 1805 18.25 18.35 17.10 18.07 1855 19.05
Murasxombat—AlBälandvn—Lalanya—Hagy kan Ix«
c 1 d j c
Muraszombat pu. 1. — 7.15 —,— .—
M.riiromblt Kot... II. 1. 7.00 7.25 12.20 14.30
Uclallnc 1. —..— 7.47 —,— 1452
Lendvavásárlicly 1. 7 49 —.— 13.12 —
AltjlH.il Kora,, u. 6. 8.40 8.40 13 45 15.45
AliílMdi, K«wi, u. i. 8.50 15.55
Letenye i. 5.00 10.00 13.15 17.05
Niaylunlii. K*r«« í. 5.50 .10.50 1405 17.55
Nagykanizsa pu. é. 6.00 11.00 14.15 18.05
Slrlddver-Gaáktarnya—Muraaxardafaalj
d c c d
4.40 6.05 1, Sirldóvár é. 15.17 18.36
5.01 6.26 1, Muraszentmirton 1. 14.50 18.09
5,50 — t. CsAktornya, Zririyl-tér 1. —.— 17.20
5.55 *—.—• i. Csáktornya pu. 1, 17.10
—.— 6.50 Murasz#rdallcly pu, 14.25 —.—
10-10 Muraszombat pu. 1220 —.—
MaB'fÉoyaéaak i \
< Csak kedden, calilOrtoWn, siombalon közlekedik. - Csak héttön. szerdán és pénteken közlekedik.
• Alsótendvs—Mutauombat közt csak béttfin, szerdán, pénteken közlekedik.
DRflvSVÍHW
villamos áramszolgáltató rt.
AromsEémlák fizetése, reklamációk, hibajelentések, szakszerű felvilágosítás minden villamos kérdésben déiulőtt B-tól délután 15 óráit. Csensery-utS1, feleion 294.
Németek Londont, angolok Lipcsét bombázták
lííirlinból jolenti az Intorinf, hog-j gyorsjáratn néniot bothbá^ógépÓK mára virradóra támadánt inú'-zúík London és Délkelet-Anglia ollón. A bombázók mély repülésben súlyos károkat okoztak katonai l>oren<lozé-•ekbon. »
Boriinból jelonli az NTI: liszi^k-aiuoriliai^ bombázógóiK'k tegnap tít-madást ííilóxtok Dölnvngul- fot l)<jl-Nómetorazúg ellen, Az ollonsógof. bombázók niogtámadták ^Vidjrioh-hafent és fjlpepöt; A támadás során az ollonségoe kötelékek -17 ropüIÓRV-pbt veHztettok.
Ttorlinbél jelentik, hogy IjQndpn a mára virradó éjszaka is a öémot szárnyas humbák tüze 'alatt állott a délangliai grófsággal együtt. Kiírok és veszteségek kelütkezlük.
Nagykaniesa megyei téro« polgár mosteré tói.
1147/k6. 1944;
Hirdetmény.
11200(Vlí)44. K. M. sz rendflet alap-Ián mtndeo gazda géppH köteles csépelni. Kéztcséple^re osAk a KormAoy-iii.'inn ndbat eniird^lyt
ltodnak kavokötesb^z vnló kfrelcsöp-l.'ii.Ni-/ a Közellátási Hlvaial nrfbat prJKfdölyt, éhhez m nnKedélyhex a nftfrykanizsai pnzdák Molnár Ferenc viiiív Hnrválh SántA János kópvlitflld-tfHltlIntl tanok, a klíkftnl'-Kiiliík flo/dAn ,liV/.-,-r városblztos, a snölfltulajdonosok a heRybtró írásbeli Igazolánál kötelesek mnsukks) hozol a következőkről:
L Van-e és ha van. milyen az áptl létük
2. annsk Jnvllása as Idén szllkaé-
g*H o
S. u JavItAshor. bány kévn zsuppra vaa «/.Bki>énük. houy vsn ée mllyoo' zsuppos épületük, hotry aannk Javítása az Idén Bzllksénes-e s ''"íiy hány kévére vnn HtéllenUI nz.UV«6Kllk.
Nagykanizsa, 1944. Iitllus 18-án.
ti Polgármester.
ÁLLÁS
Egy férllaaa"at szonnill helépétre (elvesz Kocsek fodrésiHilet, CscBfierv-Mt 17. 2321
KifutAfiut azonnali (elvételre keresek. Kefegyár, Szemete- utca 4. 2323
IdBaabb ember napuzámos munMt vállal. N^íívlctnlisti, Zrln;l M-u, 26. 2332'
ADÁS-VÉTEL
EiBÖi'tanrto hízlizőttei vánzon, törUI-közt, azalviiifl Btb- Allimdóan kapható. Ken.drr- én lenfonál felszövétöt elvállalom. Pítttányiní1. Kliálv u. 40. 2315
Baraobol, hullrtalmál, tlbl«ikét mtn-dea mennyiségben, legmagasabb nnpláion vesz Czeclédlj. gyümölcafíldolgozó, Mező-gatdasigl KOzraktáiak telepén, Tir-ut 8. Telelőn: 55. 23#ü
0a«K«ti«lHkh«tA vaságy rnfiioyo« lafráC bítéttci egyqtl clidT C|m a ki:
2318
adóban
KÜLÖNFÉLÉK
Ka bérautóra szüksége van, teteto-náI)on 304-r«. 2305
L(tfais*eatl egy sQ'étsztlrhe nfil lem-bqrcsík Uiísébel-léttől KlnUsí-nlca 2, cukornagykcreakedtíílé. Kérem n tjeqsüle-tt« megtalálót adja le a kiadóhivatalban. 2333'
ZALfti ICŐZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP'
Kiadja: „KBigiidatátlI R.T. NagykBataW' Felelél kiadó: Zalai Károly Nyomatott a „KSzQiirJtnágl H. T. Nagykar,*<¦*/' nyonidá]ábRa Nagykaslzián IWowiUArl I.iliJ: IttUl Urw |
évi,, 164. sz. Nagykanizsa, »44. július 22. szombat ara 10 fillér.
ZALAI KÖZLÖNY
fi,, _ fáS) politikai NAPILAP*
3wrkc4/.lőaÓK óa kiadóhivatal: t-'ő-ut ö. szám. fserkesetteöll éa kindtt hivatali telefon 78. ez. McfiJolonik minden hétköznap délután.
Illlíll lííi^ P0^ITIKAI NAPILAP
felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
Elötlzctésl ára: egy hónapra « pangó 30 ttuet,
----fl 40 llllór.
., szombaton 30 ÜIL
negyedévre 12 nongő 4*0 ffllőr. ügyes szám: hétköznapifll!u% a
A bolsevisták minden támadását elhárították a magyar honvéd-csapatok a hét folyamán
Kolso tábornok megalakította Japán uj kormányát A kQzdő hadsereg minden arcvonala újra hitet tett a Führerhez való hűsége mellett
A koloti hadszíntér nagy elhárító csatáinak súlypontja az olmuhV,24r órában főlog
Lembergtől keletre és az arcvonal északi szárnyán bonlakozott ki. Lomtjorgtól kólotro óa délnyugatra a bolsevisták több uj páncélos és gó|x>sitott egységet vetettek harcba és folytatták mogismó-tolt körülzárási kisórlotoikot az őrös német kötolőkok ellon.
Az északi szakaszon „
podig Dünaburgtól északkeletie, fő-rlog Pflfckov és Oszlrov között hiúsult meg n szovjot orÓs tömegtarnadása. ¦"Az ölné súlypontnál a fiolsovisták luogkiséiolték ismételten a Rörülzá-ráat, do nómot harci kötelékek erélyes ellontámadással olvágták a szovjet csapatokat hátsó Összoköttotó-soiktól es folmorzsolták Ókot. A bolsevisták a legszűkebb területen 59 páncélost vosztettek. 87 . harckocsit a uémut páncélos csatarepülők semmisítettek meg. t
A középső szakaszon osak holyi, jolontőségü hadmüvoloto-kot jolontouok'. Nyilvánvalóan az dIózó napokban clszonvodott nagy veszteség kövotkoztébon kénytolon a szovjet megfelelő pótlásról gondoskodni. Némot részről számolnak azzal, hogy » harcok ózon. a szakaszon' csak a következő napokon élénkülnek meg. Ezzel szembon az északi szakaszon, a karcok heve' rendkiviili mértékben fokozódott.
A bolsevisták több uj hadosztályt ős kót páncélos dandárt vetettek harcba, hogy a. némot állásokat áttörjék. 67 páncélosuk olvosztéso után a némolok az egész vonalon visszavetették ókot. A helyt\botöré»okot visz-Bzavortók. Azok az orűk, - molyok az Osztrov és Pszkov közötti uj nómot állásokat támadtak meg, már az újonnan olfoglalt némot"állások olő-toróbon Összoomlottók.
A Kormányzó és Sztójay minisztereinek táviratot intézett Hitler kancellárhoz
(MTI) Magyarország Kormányzója Hitler: vezér ós kancellárhoz az ellene elkövetett meghiúsult merénylet alkalmából meleghangú táviratot intézett örömének adva kifejezést, hogy a vezér az isteni gondvise-
lőn rendeletéből szerencsésen megmenekült.
Vitéz Sztójay Döme miniszterelnök a magyar kormány és a magyar nemzet nevében ugyancsak táviratban fejezte ki jokivánatoit a szerencsés megmenekülés alkalmából.
A 22. sz. magyar hadljelentés
(MTI) A magyar honvédvezérkar főnöke 'közli, hogy a 'Kárpátok előterében az éfijtutt héten rendre meghiusitotlttk a szovjet támadó vál-udkozásait. A magyar csapatok záró tüzében maradt halottak száma ázásokra rug. A Breszt-Litovszknál bevetett csapataink súlyos elhárító küzdelmet vtvnak. Különösen a második huszár ezred vitéz honvédéi tüntették ki magukat. J
Magyarország légiterében tegnap W ellenséges repülőgépet lőttek le a szorosan együttműködő magyar és nemet Ugvédcfihi ütegek.
Részletek a hatórás összeesküvésről Okirati bizonyítékok szerint az ösazeesküvék egy külföldi hatalom szolgálatában álltak
Berlin, július
Hivatalos holvról jotontik: A Hitler ellőni morónylotbon résztvevő 'összeesküvők -felgöngyölítése a mo-/ónylot pillanatától a legutolsó résztvevő olfogatásáig összoaon hat óráig tartott. A kis összeesküvő klikk megkísérelte a Birodalom hatalmi eszközeinek birtokába jutni, de vállalkozásuk összeomlóit anélkül, hogy az Összeesküvők vérén kivÜl egy csepp vét is kiomlott votna. A nómot tisztek zárt egységben állanak a Fuhror mögött. .A merénylőtől a meg aznap kivégzott «5 óvón blaufonborg gróf hajtott* végre «
FUhrer közvetlen közelében olbolye-zott időzitott bomba felrobbantásával. Amint a merénylőt után 48 órával mogtalált y
okiratok igazulják, uz/összee&kü-vök szoros összeköttetésben álltak az egyik ellenséges hata'om-mal.
Uöviddol kivégzésük elótt kihallgatásuk során kitűnt, hogy az egész összeesküvő usoppít néhány szolgálaton kívül bolyozott tábornokból állott akiknek már a háború elótt óvokkol semmi szerepük sem volt a hadseregben. Ezok az ollonségoa hatalmakkal már hosszabb idő óta fölvették az érintkezést, A némot
védőiének semmi közo som volt az összeesküvőkhöz és ogyik résztvevő som harcolt egyotlon arcvonalon, som. Ezt a tényt katonai körökben nyomatékkal hangsúlyozzák. Vala-inonnyi arcvonalról rengeteg nyilatkozat érkezik, molyok a Führor iránti megingatbataílan hűségnek és
valamennyi arcvonalon kivívandó győzelembe s-etett bizalomnak a bizonyítékai.
Az áruló kHkk bizonyos hírszolgálati szervvel ís rendclke-za'fí,
melyet részükre egy alantasabb r*n gu-tiszt közvotitott. így kísérőitek' mogi hogy bírt adjanak a többi áruló szerveknek s őzzel v .
közvetítették az arcvonalra is a parancsokat. Ezeket a parancsokat valamennyi felvevő helyen felismerték,
a nyílt árulást sojlotfók benne éa
igy 'nem hajtották régre.
Az NTI jelenti Tokióból: Koiso tábornok ma átnyújtotta a japán császárnak az uj kormány névjegyzékéi. Yonel len-
Megalakuft a Japán kormány
gernagy tengerészeti miniszter, Sigcmicu pedig külügyminiszter lett az uj kormányban.
Spelmann érsek a Vatikánba érkezett
Az angol hírszolgálat jeleni!, hogy Snehnann érsek bíboros, newyorki hercegérsek 'pénteken
este megérkezett á Vatikánba. (MTI);
Állandóan foktzédlk a szárnyasbomba-támadások .. ereje és hevessége '
Londonra és azt a benyomást keltik, hogy a támadások állandóan fokozódnak, igy az elhárítás is szünetnéjköl inJüködik. '
Külföldi lapok beszámolnak a német repülőbombák fokozott erejéről. A szárnyas bombák eddig nem' tapasztalt tömegben és erővel zúdulnak Dél-Angliára és
Caentél északra teret nyertek a németek
Normlandiában heves harcok után a német kötelékeknek sike-rült ellentámadással Caentől északra lercí-ivyeyni, A németek St. Audreas kőrqyékén két helységet néhány szétforgácsolt erőtől eltekintve megtisztítottak
és ezek megsemjmSsitőse is folyamatban van. Caentől délnyugatra erős tüzérségi előkészítés ¦ után támadókat a német állások előtt visszaverték. Coumün-tól-nyugatra a brittek támadása szintén összeomlott.
Megakadt a Pisa felé Irányuló ellenséges előretörés
veszteségekét szenvedtek. A Ll-
Olaszországban az 5. amerikai és a 8. brit hadsereg erős kötelékei mind a nyugati, mind a keleti tengerparton támadtak. A német csapatok á Pisa felé való előretörést megállították. Az amerikai harci kötelékek ebben a vállalkozásban nagyobb
vorno-"és Pisa közötti országúton a német utóvédek továbbra is visszaszorították a támadókat északt irányban. A töbkí arcvonal szakaszon nem volt lényegesebb harci cselekmény.
A magyar határon kívül történtek bombázások tegnap este
(MTI) Teffnap a késő esti órákban ellenséges gépek széles kiterjedésben dél és észak felől átrepülték az'ország1 légiterét. Feltehető, hogy ugyanezek u gépek a berepüléssel azonos útvonalon északról délfelé visszarepültek. Eközben főbb száz gépből álló ellenséges kötelék repÜtt át a Dunántúl felett és támadási intézett a halárainkon kivid eső városok ellen. Az országból sem károkat sém betotbázást nem jelentettek. (Interinf) A berlini légvédel- jai ellen intézett angolszász remi tüzérség u mára virradó éj- pülőgéptámadások során nz jel igen heves tüzérségi tüzet északamerikaiak indított brit zavaró rcpülogé- 68 repülőg'épet oeszltetlek, pékre, Tegnap KÖzép-Némletor- melyek közül 50 négymoto-szág és a protektorátus célpont- ros bombázó volt;
a
ZAUM KOZfONt-
1944. július 22
Kenyér és fegyver
Araiunk megint. A jó mag aranyló érett kalászba szökött. Aki dolgozott, szántott, vetett és hitt munkájának eredményében, az most megkapja jutalmát. A jól végzett munka öntudata megkeményíti az ágéit, amely rendeket vág, u gabonatáblákon. Aratók, eséplök munkájától hangos mindenütt a határ s n I'egycJmczélt munka üteme tölti be amhgynr vidék életét. És ez a helyes. Minden más zajnak, lármának el kell némulnia olt, ahol a nemzet érdekében végzett munkáról van :jzó. Az aratás, betakarítás nehéz munkáját végző magyar ugy sem kíváncsi sem b párlszervezök lármájára, sem a féktelen hatalmi vetélkedések zajára, sem peéfig a homályos célzatú szervezkedésekre, mert csak a végtelen látóhatárt nézi, amely ráborul az egyetemes magyar életre. J;rzi, tudja, hogy a magyar kenyér tápláló ereje szükséges ahhoz, Hogy élete legyen a nemzetnek és harcunkat győzelmesen megharcolhassuk. A magyar gazda nyu-gaüttft, áldozatos munkája ' és csendes mély hite a legnagyobb erők egyike ebben az országban s ez az erő eltaszít 'magától minden olyan szándékot, luncly az életet adó kenyér termelését, a család és a nemzeti közösség ellátását veszélyezteli. Az arató gazda éppen ugy, mint a mezőgazdasági munkás a magyar iöld örök intését követeli, amely mindig a magyarság nygy céljainak hűséges szolgálatát s az áldott magyar föld megvédését kívánta mindenkitől, aki ezen a földön életei, kenyeret, megélhetési lehetőséget, emberi jogokat ós európai élcttormát kapott. A magyar föld'és annak munkása elvárja, hogy verejtékes munkájának eredményeit hangos agi-lációval, pártharcokkal, felelőtlen megoldásokkal senki sc veszélyeztesse. A magyar vidék népe visszautasít műiden olyan törekvést, amely megbontju a termelő munka rendjét és ve-, szélycztcti a nemzet kenyerét.
A kenyér mclctt erős, acélos fegyverekre van szükségünk, amelyekkel megvédjük életünkéi, jogunkat s a kenyeret, amely a nemzet 'asztalára kerül aratás után. Fegyverre van szükség, amelyet a magyar becsület, Keresztény erkölcs s az önvédelem hősi ereje kovácsol acéllá, hogy cl lén szegezz ük minden veszélynek, minden ellenségnek. Fegyvereinket a hadiüzemekben a magyar munkásság százezrei kovácsolják, Sok ezer kéz ereje s a "magyar ipari munkásság felelősségteljes munkája és becsületes helytállása acélozza meg fegyvereinket, amelyek" hős honvédcink kezében a nemzet letörhctetlen vér döcrejét jelentik. Ez .a, munkásság, u hadiüzemek katonái sem kérnek a pártharcokból, személyeskedésekből, sötét rágalmazásokból és felforgató törekvésekből, mert tudják, hogy ezek a törekvések a munka rendjének s a magyar életnek teljes összeomlásához vezetnek.
Az életet adó kenyér s a íieirar zet életét védő fegyver jogán követeli tehát a magyar társadalom hatalmas többsége a rend, a fogyeleni és a belső béke meg-
valósítását. A világ szörnyű viharában a magyar erők'szétforgácsol ása, részérdekek .hajszolása, a hatalom után sóvárgók egyen étlen kedésc egyet jelont a pusztulással. A kenyeret adó magyar vidék népe éppen- ugy, mint a hadiüzemek munkásai elvárják, hogy kenyerünk és fegyvereink, gazdasági termelési és honvédelmi érdekcink vé-
delmében megálljt vezényeljenek mindazoknak, akik a halál 'árnyékában is törpe célokért törtetnek. Magyarországot csuk az egyetemes magyar sors hősi vállalása mentheti meg. Csuk a testvéri egység, (i mély felelősségérzet, a kenyér és a fegyver szent jogainak tiszteletbentarlá-sa vezethet a győzelemhez s a nemzet jövendő élete felé.
A Turul nyári szabadegyetemet rendez Nagykanizsán
Ismételten foglalkoztunk azzal'a lendületes magyar munkával, amit a Turul Bajtársi Szövetség nagykanizsai törzse a városban és környékén fejt ki élén dr. Horváth Ferenc kereskedelmi iskolai tanárral. A vezetőség már hetek ,óta dolgozik a közeli hetekben Nagykanizsán nz Iparoskör emeleti termében megnyíló nyár íszabadegyelem sikerén. Hatalmas megmozdulásról van szó, amennyiben si-
került olyan országos nevű előadókat megszerezni, mint vitéz dr. Kolosváry-Horcsa Mihály államtitkárt,. vitéz Endre László államtitkárt, Oláh Györgyét és Bosnyák Zoltánt. Az előadásokon mindenki részi vehet. Belépés díjtalan.
A Turul nagykanizsai törzsének hatalmas megmozdulására már előre felhívjuk Nagykanizsa város és környéke magyarságágának figyelmét.
„Síig törvény és jog van, zsidótól sem lenit lopni!"
A nagykanizsai zsidólakások
Aniták idején foglalkoztunk azokkal a betörésekkel és lopásokkal, amiket néhány fiatal, sül fiatalkorú követeli el Nagykanizsán. Háromizbecn betörtek Kasztl Mérné Teleki-utcai zári és lepecsételt lakásába és onnét ruhaiiemüeket, fehérneműt, stj>, elloptak, azokat cludták és a pénzen osztozkodtak. Egy másik csoport meglátogatta Kertész Méla méruöK Hunyadi-utcai lezárt íajkását és ott zsákmányolt. Hasonlóképpen történt Lcilner Józsefnónái, majd dr. Schmidt Imre orvos inagyar-ulcai lakásán. ;
Egy alkalommal megtudták, hogy. egy zsidó lakás padlásán egy másik tolvaj társaság mintegy lü megrakott bőröndöt készíteti már ki előre, hogy; alkalmas időben elvigyék. Ezt is cl-akarták lopni, de mire a •másodkéz*, odaért, az élelmesebbek már megelőzték Őket.
Az egész ugy derüli ki, hogy egy este a nyilaskcrcsztespárt tübb lagjn hazafelé tartott a párthelyiségből, műikor a ma-gyar-uleai dr. S cianid t-1 a kasból világosságot láttak kiszűrődni. Mivel tudták, hogy a lakás zárva van és a tulajdonosok távol vannak, figyelmeztették a renclörőrszemel jás igy sikerült a társaságot, majd a többieket is lassan felgöngyölíteni és ártalmatlanná Tenni. , A rendőrség a zsidó lakások betörőiből nyolcat fogott el és tartóztatott le. Ezeket átkísérték
betörői a törvényszék előtt
részint az ügyészségre, részint a fiatalkorúak bíróságához'. Házkutatást is tartottak az illetőknél. Már chjö kihullgatásuk atkaimával mindent beismertek és részletes vallomást tettek. Bevallották azt is, kinek mit adlak ct a zsákmányból. így a vádlottak padjára került egy csomó orgazda is.
A törvényszék folyosója tömve volt'érdeklödökkel, ^gyanúsítottakkal a tárgyaláson.
Két szuronyos fogházör kiséri be a nyolc vádlottat, akik közül Öt fiatalkorú, három pedig felnőtt.
1. Fintér Károly volt MAOIVT-munkás, aki S.vkutona volt Franciaországban. 2. Egy 17 éves fiatalkorú, kereskedő segéd, apja hősi halott. 3. Kukoly Ferenc asztalossegéd, 2IÍ éves. 4. ismét egy fiatalkorú, lü éves, ki-lutó egy úzlclben, lopásért már állt a fiatalkornak bírósága elölt. 5. megint egy 16 éves kifutó egy üzlülből. ti. Horváth Károly segédszinész, Legutóbb napszámos volt, SS-kalonáuuk jelentkezeti, 7. cjjy nagyon, fiatalkorú. 8. szintén fiatalkorú. Ezek mind foglyok.
Következik l l vádiolt, férfiak; asszonyok, fiatal leányok: orgazdaság gyanúja alatt, mert *a lopott dolgokból vásárollak.
Elnök ezután végig kihallgatja a vádlottakat. A kihallgatás során mindegyik vádlott azt mondja .hogy. bűnösnek őrzi magát. Mindegyik elmondja, hogy
fidom a mélyen tisztelt üzletfeleim szíves tudomására, hogy alkalmazottaim szabadságolása miatt e hó 23-tól 30-lg terjedő időben gyártelepemen munkaszünetet tartok ós Fő-ufc 14. sz. alatti üzletem Is zárva lesz. A gyárban csupán irodalnspekolót tartunk és a kereskedelmi áruk kiszolgáltatása fog folyni.
TAIUAN-PAUSSIGS.
milyen szerepe volt a betörésnél) hogyan beszéltek össze, mit loplak, min osztozkodtak. — Egyik-másikánál kiderült, hogy kölyök kora mellett már -három vagy négykeresztes¦< betegsége van. Az elnök intézkedett, hogy a fogházban tegyék meg az intézkedéseket kigyógyí-tásukra. Az elnöknek arra á kérdésére, hogy mi vitle őket a lopásra, egyik sem! tudott elfogadható választ adni.
— A levegőben volt...
— Megzavarlak...
— Mások is: loplak...
— Zsidóké volt...
Ilyen feleleteket adtak. De mindegyik megbánta tettét.
t Ne lopj 1 ez isteni törvény, — hangsúlyozta erélyes, emelkedett hangon dr. Ahnássy Gyula tanácselnök. — Tehát amíg törvény, jog Ós igazság van : a zsidóktól sem szabad lopni, Egyéb-kéitrTS-^uisidó holmi nemzeti vagyonnak lelt nyilvánítva!,..
Az egyik védő. a vádlottak mentségéül utalt a sok lopásra, ami a zsidó vagyontárgyak körül történt.
— Dc ha idekerülnek, itt mind elveszik méltó büntetésüket, — válaszolta a tárgyalás elnöke."
Majd az orgazdasággal gyanúsítottakra Került sor, akik sorban jóhiszeműséggel védekeztek, i .
Dr. Varga László ügyész szigorú büntetés kiszabását kérte.
Dr. Hajdú Gyula, dr. Saller István, dr. Petrics József és dr. Herjayecz Sándor ügyvédek ¦mondtákel ezután védőbeszédei-ket. Utaltak azokra a jelenségekre, amik előttünk folynak és amiknek szerencsétlen megtéve-dettjei a védenceik.
Déli 12 órakor hirdette ki dr. Aimássy Gyula törvényszéki elnökhelyettes' a bíróság ítéletét. Pintér. Károlyt egy évi börtönre és három évi hivatalvesztésre ítélte. Másodrendű vádiolt fiatalkorút egy évi próbára bocsátotta. Harmadrendű vádlott Kukoly Ferencet egy évi. börtönre és három évi hivatalvesztésre ítélte. Negyedrendű vádlott fiatalkorút javítóintézetbe utalta, ötődrendü vádlott fiatalkorul egy évi próbaidőre bocsátotta. Tlatodrendü vádlott Horváth Károlyt nyolc hónapi'börtönre és három évi hivatalvesztésre Ítélte, Hctcdrcndü vádlott fiatalkorul egy évi próbaidőre bocsátotta. Nyolcadrcndü vádlott fiatalkorút négy hónapi fogházra és annak kitöltése Vutan javítóintézetbe vahj utalásra ítélte.
Az első ítélet kihirdetésénél Pintér Károly édesanyja eszméletlenül esett össze, a teremőrök vitték ki a teremből.
A lopott dolgokból vásárlók közül kettőt 150 pengőre? hármat fejenként 50 pengőre ítélték, a többieket felmentetlék.
Beton
víztartályok*
kutkávák és gyűrűk
beszereihetők
mnakovits
ob ma n 16 ru y y árába n
Teleklut 13. Mám.
1044, július 22
Emlékezés a propaganda
hősi halottjára, akit megöltek, mert „eladta magát Hitlernek"
ZALAI KÖZLÖNY
A napokban tartóztatták le Ph. flenriot francia propaganda miniszter gyilkosát. Ezatkalomból közöljük} a 'következő megemlékezést. Valiimi unszimpatikus Monsjour Losago-zsal, Okos Jánossal vitatkozott Jialáln olótt való nnp osto a mikrofon előtt. Akik hallották, azt mondják, olyan furcsa volt a hangjh: mintha órozlo volna, mi sors vár rá. figg öreg barátját robbantották feleségestőt. házastól, kutyástól, macskástóla levegőbe már nem is kétes cégjolzósü banditák: róla" emlékezett meg a rádióban.
— Ifa fájdalmat akartatok okozni nokem, logyotok boldogok: olérlétck n célotokat, gyáva gyilkosok, — mondotta mély moiívotéssol llonriot.
Es milyen, különösön csengenek dib a tízperces rádióbeszéd végo Tele olmondott szavak:
— Utoljára válaszolok ma nektek! Hiiesok voltak ozok a rádióbeszédek nagyon. -
Minden áldott este tizenkilenc óra negyven perckor rádiókészülékek tízezreiben csendült fel dolgozószobájából a miniszter jólismert hangja, , hogy véleményt nyilvánítson óbbon .vagy abban u dologban. Korokon meg is mondta mindig a magáit; ha kolloll érintette a logkinosobb témákat in. Olyan meztelen Őszinte* sóggol beszélt, olyan igazán noqii franciás tapintatlansággal nevoztó' nővén a gyormokot, hogy »gutgo-smnt« és »anli« egyformán a fejéhoz kapott: '¦*'."
— Uram Isten, hogyan is riiorí/j oz az ember igy kinyitni a szóját...
Kömény és ("arnii ennél sokkal ver SKodölmosohb) nagyon szellemes szavára folfigyolt a' viliig, barát és ellenség egyaránt. Nem lohotottcsak
iiíy vállvonogatva tudomásul venni. Amit mondott, igazán nem volt olyan, hogy az ofryik fülömén bo, a másikon meg ki.
—• Key oinbor, akinek csak hívói ős halálos oUónségoi vannak, igy jollcmezték nokem kövessel ezelőtt moífongodhotó kit. túlzással Henriotot.
Mint Oochliols 1040-bon az angolok izzadtsárosan kioitvalt Vicfory V-jét, ugy fordította 1044-ben Phi-lippo Honriot a halált hozó amerikai néüyinotorasoknnk a propagandista tárgyilagos szemévol nézve nem is olyan buta novét szinéröl-visszájára:
— Jőnnok a »Liborntor«-nk! Megszabadítanak honnotokol barátaitoktól és ísmerósoitektél, kis vagyonkátoktél. n közlokedési lohetéséíroktól, gyáraktól és üzcmoktól, hidaktél és vasúinktól, a mull nagy építészeti emlékeitől, a doiico patiio, az- édes haza natryságától. a saját kedves életetektél... Hát csak várjátok a Ljlwrator-ökot, hát csak köszöntsétek, a mogszahaditékat!
Az egyetemi világ számára rendezett egyik nagy vichyi fogadáson csodálatosan finom ösztöntói vozot-tetve tapintott rá az affSC francia állnmfó a'dolgok olovonjóro. Közét .atyailag Honriot vállán nyugtatva annyit mondott csak neki:
¦ ¦ Ön valósággal forradalmasította Francinországot. Fogadja érte, kérem, őszinte hálámat.
Illetékes francia komiányliöröklwri szimbolikus jolontéségünok mondták ezt a jolonotot. Köztudomású ugyanis, hogy
l'hilippe llenriol naponta két-. szer megtartott rádiáelöadásai-
ban a francia népet radikálisan az Új-Európa, utján vezeti és a .legélesebb harcot hirdeti a földrészünk. ifjú népeit fonyogotó amrolszúsz-plutokrata és orosz-bol-sevista veszcdolom ellen.
Nagykanizsa város pénzügyi bizottsága a Szabó Gyula-ügy békés elintézése mellett foglalt állást
Az „SS kém" politikai végrendelete
Százszor és ozorszor vetették a szeméro, hogy eladta magát fiit tereknek, hogy az -88 kémje, hogy piszkoit áruló...» Legutolsó rádiószózntábau aztán, hatásos gosztussal, magáravotfo rágalmazóinak ozt a vádözönét:
-- Nem állok a partraszállók zsoldjában. Nem véílom és bujtatom a zsidókat ós szabad kém üvesoket. Nom akarom, hogy a bolsovikok mog szállják Franciaországot. Nom borulok lo VI. György-és líoosovólt olótt. Felooiolem. a szavam asszony
gyermekgyilkos'; légi- és földi terroristák öllön. Hát mi som egyszerűbb, hogy a nómotok ügynökének mondotok ongom!
_ Ugy hangzott, mint valami politikai hitvallás — ós még csak nom is aoitotto,senki, hogy ilyen hamar politikai végrendelet lesz bolőlo;.. Németországnak ez az »ügynöko<« napokkal halála előtt járt csak fíerlinben — ételében először. Félnapokat töltött francia munkástáborokban és együtt kanalazta honfitársaival az egyszorü, do kiadós obédot. Hadifoglyokkal oreszkedott szóba a Potsdamot* Strasso kollós közepén — és még aznap délbon rádión tolmácsolta üdvözlotoikot a oiosbzí francia hazába. A programm-ezabta időn messze tulmooŐ eszme-csorét folytatott Loy Hóborttal, őzzel a afoltóflpn szocialistával", ahogyan üt egy. toiigerontnl számára sugárzott ládióintoivjuhan novozto.
Öoobbols ¦dr.-nál ia órákat töltött. Ilitlor talán legnagyobb szónoka és újságírója nagyon rövidén', do napon találóan igy jellemezte ozt a busa szemöldökű, sötéthajú franciát: Már az olsö kézfogáskor éroz-tom, hogy kiváló államférfival és nagy ombörrel állok szemben. Egyo-
nos jeliemii, nagyon szollomns ember volt Honriot —¦ és brilliáns politikai szónok.
A nouköhn »Üj Világ* gigantikus iiagyteiinéjwii tartott lioszédót a nőmet filmhiradó folvovégó|x> ís meg-örökitotto számunkra. Amikor nyurga, barna alakja megjeleni a votitó-rásznon, nem volt már az élók ho-niiban. Halk, sajnálkozó moraj futott végig akkor á boriin! kismozi nézőterón. Hanyagul zsohredugott készet állt mog'a nódiumon, aztán csendes hangon, felső testét lassan ide-oda ingatva lieszélni kezdett. Valami megfoghatatlan varázs áradt bolőlo. Fojtott szenvedélytől fűtött francia szavuk kopoktak a lovogőlmn-a moziközönség inukkanás nélkül, szinte mogbabonázotlan üli a helyén -A. tninísztor egyszerre szóles éosz-ttissal hútramutatott a "Nono \VoK« színpadát ékesítő zászlókra:
— 131 [tudjátok-o képzelni, mi lonno ma, ha 1040-lten is ilyen IkÍ-kóson megfér egymás mcllott a trikolór és Hitler (iorogkorcsztcs zászlaja?!
A Csatorna túlsó /Htrtján ugy féltek tőle, mint a tűztől ' ós nem tudtak mcgfololö kalihorü propagandanagyságot Bzonibeállitani vole. A luostorHÓgesen szított rága-' lomhadjárat is eredmény tolón maradt, - erről tanúskodik uz öixíg Pélaín emlékezetes szép gesztusa - -hát az *orgyilok fegyveréhez nyúltak. A* hangját elnémították ugyan (felesége szomeláttára hajnali fél fiatkor végeztek vele az United Prcsa amerikai lihügynökség beválásit szerint >közvotleti irtain tásra« dolgozó tenoifiuk), do az igazság, amelyet hirdetőd, mégis csak igazság maiad. A benne rejlő energiákat tpegsokszo-tozza a vértanuk glóriája.
Tvgougi Ödön
Nagykanizsa városi képviselő-lesiületének pénzügyi bizottsága tegnap délután \együltcs ülést tarlott, amelynek egyetlen tárgy-pontja volt —- ismét az =crdö-ügy , helyesebben állásfoglalás a Szabó Gyuhi által indított perben.
A bizottsági ülésen Szabó Győző ny. járásbirósági elnök elnökölt. Vitéz dr, Slntonfay Lajos i)ólgármostor ' megnyitójában kérte a bizottság. tagjait, hogy felszólalásaikban légyenek higgadlak, inald ismertette • az ügyet, niniKíl ehelyen már sokszor részletesen beszámoltunk.
Bejelentette a polgármester; hogy u gazdasági hivatal vezetésével dr. Borsónyi József t&-nácsnokot bizta meg. Bejelentet-
te, hogy a közgyűlés ama határozatával szemben, amely megszűntette Szobó Gyulával a szerződést, Szabó perorvoslattal élt amink megállapítására, hogy a város által vitatolt 00.000 pengős követélés nem áll fenn, hanem ellenkezőleg neki van 17.000 pengő követelése a várostól. Az ügyhöz sok hozzászólás történt, hellyel-közzel tulfü-löl l légkörben. Végül is u bizottság abban állapodolt meg, hogy a köznyugalom érdekében a kérdést békés ülim igyekszik megoldani, és azért megkérte a polgármestert, hogy folytassa tárgyalásait Szobó Gyulával.
A bizottsági ülé* majdnem este 10 óráig tartott. ,
Békebeli, tehát olcsóbb tezlil-árot nem mUA eladni a zsidó üzletek leltározásából
A korcskcdolmi miniszter leiratot intézőit a városok polgármestereihez és a jút'ásoliifőszolgabiráihoz éa cli-endollo, hogy tilos á vállalati vozotők kirandolésévol újból megnyitott zsidó üzlotok árukészloloiböl kiárusítani a l)ékeholÍ minőségű toxtilárükttt. A (miniszter kösponli kiküldöttek utján ollonóriztotte a zsidó keieskcdók üzletéhez tartozó árukészletek zár alá vétóiéról szóló rendelet liolyos végrehajtását ós a kíküldottok jolontéséből mogállapi-
tolta, hogy az újból mognyílott zsidó üzlotok árukészlotéból az ugyhovozott bókoboli minőségű, vagyis oíeső eladást áru textiláruk kiárusítását is moekozdtók. Tekintettől arra, hogy a minisstor a l>ókoIx)li minőségű toxlilú'u szétosztásáról később kivon intózkodni, ugy rondolkozott, hogy u kirondolt vallalatvozolők mindenfajta békeholi minósógü textil, ruházati, cikk árusítását, azonnal füg-i'.r.-s/.ók fel.
Ceretan
mm
. Vlnonlolodólínak ongodményJ Bttzerittrtl táj.'kotíal:
• flanes» NOVÉNWfüELMI SZEREK ELOSZTOM
ZALAI KÖZLŐN*
I944. július 22
Ong ember nem Tén ember,,,
Egy él aái is «eafeeriUU "-röl
Egy emberöltő, azaz az átlagos emberi éleikor közönséges számítás szerint harminc év, Minthogy azonban az utolsó 70 év alattüz átlagos életkor ötven százalékos emelkedést ért el, az emberöltő szón ma inkább az egyes nemzedékeket elválasztó korhatárt szokás érteni.
Az a felfogás, hogy az átlagos emberi életkornak harminc év felel meg, minden valószínűség szerint még a görögöktől és rómaiaktól maradt ránk. A rómainál például egy negyven éves ember már aggnak számítolt. Körülbelül ugyanez volt a Helyzet, a középkorban is. Igv például a német császárok átlagos élettartama a nyolcadiktól a 18-adik századig csak .'KI év volt.
Ma az átlagos emberi életkor-emelkedését általában az egészségügyi viszonyok javulásával szokás magyarázni, azonban kérdéses, hogy ez a tényező egymagában elégséges-e.' Amint ugyanis V. K. Wcndt. a Kaiser-Wilhelm-lársaság ember- és örökléstani intézetének kutatója megállapította, az élettani tényezők mellett más körüifrníé-nyek is közrejátszanak, hiszen az életkor nem csupán az egészségügyi viszonyoktól, hunom nagy 'mértékben a faji tv, lajdonságoktól is függ. Valószínű, hogy a 18. század óta, amióta az átlagos emberi élettartam majdnem megkétszereződött, a rövid élettartamra hajlamos faji csoportok lassankint mind inkább kihaltak és a hosszú élctüeknek adtak helyet.
Wcndt megállanitásai szerint a teljes testi és lelki érettség korában is figyelemre méltó eltolódás következett l>e. Goethe, Gottsched és Kflstner, a hires matematikus például a mai viszonyokhoz képest rendkívül korán kezdték meg az egyetemi éveiket. Igaz ugyan, hogy arra az ellenvetésre, hogy mindezek csak rendkívüli esetek .nehéz válaszolni, mert sajnálatosképpen nincsen statisztika, mely világosságot derítene a 18. századi egyetemek hallgatóinak átlagos életkorára, az elgondolkoztató példákat azonban tovább is lehet folytatni, Paganini 16 éves korában kezdte meg virluózknr-rlerjét, sőt Mozart már hat éves korában megmutatta oroszlánkörmeit, Gauss pedig, a zseniális német matc(m!atikus 19 éves korában érte el teljesítő képességének csúcspontját, míg ma csak a 25—30 éves ember számit teljesen kirejlődöttnek. Még nincs is nagyon messze az az idő, amikor a negyedik évtizedükbe lépett cmbereketMmmka-képtelcnség pimén meneszteni szokták,, ezzel szemben viszont
Ford azon az állásponton van ma, hogy éppen az 50—60 éves emberek azok. akik a legnagyobb állhatatossággal, kitartással és odaadással tudunk dolgozni, szerinte tehát azokon a munkaterületeken, ahol főképpen ezekre a tulajdonságokra van szükség, az úgynevezett ö regem berekét lehet a legelőnyösebben alkalmazni.
Az is érdekes, hogy mig Lessing nagyon kedvezőtlenül nyilatkozik a negyvenesekről, akiket szerinte már alig lehet teljes értékű embernek tekinteni, Ilufcland. korának egyik legnagyobb orvosa már száz évvel ezelőtt megállapította, hogy minden élőlény életkorái a ter-
3-~\—
meszel ötször olyan hosszura tervezte, mint amennyi ' évre érettségük eléréséhez szükségük van. Ilyenformán tehát az ember átlagos életkorának 125 évelek ' kellene lennie. Akárhogyan álljon is a dolog, ma mindenesetre azo.n az állásponton vagyunk, hogy a nagy teljesítmények nem ismernek korhatárokat. Planek, korunk legnagyobb fizikusa 12 éves korában lépett fel kvantumelméletével, Cervantes 58 éves volt, amikór Don Quixotéját megírta, Verdi legszebb operái 74 éves és 86 éves korából szártnnznak, végül Tizian éppen 60 éves korában festette kél leghíresebb alkotását.
Ú beteg Topolino
eladó.
^Bővebbet KELEMEN ISTVÄN autó-garage.
Sajtostésztát pirit a. magyar honvéd a Sztaiin-orgona torka előtt
ft hadosztályparancsnokkal az előretolt flgyelöéllásban
(Honvéd haditudósító szd.)
Meredek ós lankás hegyóriások I agyagot. Feszülnek az inuk, recseg, között húzódik a hadosztály körloto. ropog mindén. Hiába a nagy orőlkő-Sötötzöul fonvóordókkol hon tolt kup- - déa nem jutunk tovább. Tanácstala-alaku hoiívek, lomblevelű- onlókkol ' nul állunk mm? nz oldalkocsis motor
fedeti enyhén ereszkedő hegyoldalak váltogatják ogymást. A végtolon orosz- síkság itt ölelkezik Összo a Kárpátokkal s az ollupoflndó vül-gyokiwn már magas gabonát lenget az orosz puszták foló szaladó szól. Két nap óta szomorkélŐ cső áztatja a ixrvágások óh erdók között kanyargó utakatí Harckocsik, Bzokorek, lovak ós emberek tömege dagasztja feneketlen Bártengerré a fölázott
kerékpár mellett, töröltetve izzadt homlokunkat. Do a szitkozódás nom tart sokáig. Botond kocsi közeledik, moaráll, jolontkozünk, rajta a hadosztályparancsnok ur és már megyünk is tovább vele a tüzérségi tüzolŐál lésokba és az előretolt figyo-lóállásokba. Minden rosszban van valami'jó, az elakadásnak köszön* hűljük ózt a megtisztel totóst.
Vizsgázik a magyar Ipar az úttalan utakon
Nomcsak a kocsivozotó vizsgázik jólesőn őzen az uton, hanomlálmagyar ipar is. A dagadó vondég-marasztaló sárban, a.morcdok kapaszkodókon, sót egy lecsúszott útszakasznál nz u( mollott huzódó patak medrébon akadályt nom is-jmorvo tör előre a Botond, elismerést, megbecsülést szerezve a magyar mér nőknek,- munkásnak, iparnak,
A hegyek között porconként változik a kép, bár a vigasztalan zuhogó MÓ zavarja a kilátást. Az ut mollott fölállított légvédelmi tüzérek ütegeit Dvadáflztrófoák« díszítik. A lplőtt gó-pok roiu-siiihól valóságos kiállitáa no-rakozik fol, mollotto hatalmas táblán a felírás: >;Puaztilsd/«
TüzolóáHashoz érünk. Humiínc-
nogvvon motorról is csak akkor vosz: szük észro a földi és légi mogfigvo-lés ollón áleá&ott lövegokot, amikor iwntosan rájuk mutatunk. 15/ a tü-Itélotea álpizás már nom mesterség-Iwli'részo a katonaságnak, művészet ez, melyet a folytonos gyakorlat és a leswtébbi háborús óvok tapasztalatát foilosztottok a tökély legmagasabb fokéra.
Az ollonség áltat lelátott útszakasz előtt megállunk és gyalog folytatjuk utunkat. Morodok hogyeh, csúszós agyagos talajon kapaszkodunk fol. Katonák földoródökot építenek. Pillanatra ahl>ahagvják a munkát, foszoson tisztologitűK, aztán tovább dolgoznak. Bonki nem Io|>ó-dik mog, hozzászoktak itt már a piros sávos nadrághoz.
Reggelre elnémul egy beásott harckocsi-erőd
Ilont a figyolÖállásban-fiatal százados jelentkezik Szeme ragyog az örömtől, amikor hozzáfog a helyzet és föladata ismortotóséhoz. Először térképen mutatja mog a legfontosabbat, a saját vonalút, aztán távcsövéhez nyúl és a térképen fölvázolt vonalat megmutatja a terepon. Kiötlő kis dcszkalnpon fekszik a~tüz-vázlat. T)o az ollonségról is van mondanivalója. Az olöttünk lúvó faluban a tomplomtól balra aa'ötödik ház omladozó falai közé a bolsovis-ták dólolótt ogv harckocsit áslak ho oródszorűon. Jó szem koll hozzá, hogy távcsövei megtaláljuk a páncé-
los kiálló csöveit. A falu koloti szegélyén az utkorosztozódósnöl már kél nap óta uttorlaszt építettek, ma délbon bofojosték a munkát. A község mögötti sötét ordó túlsó szegélyén a hajnali órákban valószínű sztalin-orgonát vittok állásba. A mieink pontosan bomorték, lm ojjol megásó, lal, néhány lövéasol elhallgattatják. Csodálkozik majd a muszka, hogyan találunk rá éjjol olyan gyorsan -mondja mosolyogva a százados. Mo-lég kézszorítás a jutalom ezért a mindenre kiterjedő lelkiismeretes munkáért. '¦¦
Vacsora-kóstolón a hadosztály parancsnoka
Lofcló vonalvizsgáló járőrről talál kezünk. Az Őrvezető parancsnok feszes tisztolgéí után iolontkozik. líö-vidon, katonásan válaszol a (oltott kérdésekre.- .1
'-- A vonalnak nincs semmi baja. Naponta kétszorvVizsitálnak s ha a kzóI losodorta a vezetéket a földiv, újra felakasztjuk, hogy csökkentsük a lohnllgatáu' veszélyét. Különben fedőneveket és rajtjolakot használunk, do az óvatosság sose árt.-
(jent a völgybon, a hatalmas fényé erdő tövólwn, ahol az ollonség sem láthatja a füstöt, honvédok nyílt lányon melegítik a vacsorát. A had-
osztályparancsnok • ur elbeszélget ezekkel u fiukkal. Kanalat kér, mog-kóstolja a vacsorát. Oton íh nyújtják a kanalat tenyerükkel törölgotvo. Kiderül, hogy nem is melegítik a varsorát, meleg volt az úgyis, csak ép a sajlostésztát »pirilósan« szore-tik. Ext a fényűzést rabat mogongod-ítélik maguknak.
Jó étvágyat kívánunk a pirított .¦yijtnstésztához, aztán megindulunk az akadályt nom ismerő Botonddal szállásunk foló.
Kiss János hdgy. haditudósító
őszintén!
totális háború -botsaidat a módszer?!
A>m világszemléletről, hanem gyakorlati módszerekrőt van itt szó. Valahogyan csak rá kell fanyalodnunk robusztus ellenfelünk módszereire, ha el akarunk készülni vele. Ez még távblróD sem jelenti azt, bogi/ magunkévá tesszük képzelet-világát és azt a módot, ahogyan Ő él és gondolkodik.'Ez nem az alap. etv.Viancm a módszer kérdése. Ivein maradhatsz csököm/őseit a tÖrvhüs-nál, ha ellenfelei/ húsz méterről rffnnajas viUát hajit beléd. A legfinomabb úrfi is leveti a kabát iát és fölgyüri az inge ujját, ha három útszéli fickó támadja meg, akik y-szabály tata nul •'¦ ugyan, de annál eredményesebben használják ökln. .ket. Mert mit is használ az úrfinak, ha leterittetven büszkén hivatkozha-tik arrtí, hogy sportszerűen küzdött és szigorúan ragaszkodott a játékszabályokhoz?
A totális háború kemény követet, méttyekkel lép fel valamennyiünkkel szemben. Ezeknek a követelményeknek nemcsak a természete, de intenzitásuk foka is az cUenség háborús célkitűzéseinek háborús voltából következik.(Ok nem ismernek semmiféle kíegi/czéat. .Vem kézen-fekvö-e tehát, hngt? mi is ugyanúgy lépünk fe.v^cllenükt A modern bábom rendkívüli intézkedéseket követet a klipek éleiében,'még jhdig nemvsak az állam, hanem chómr-ban minden egyes polgár részérői. Könnyű ezt elmondani, nagyon nehéz az elmondottak szerint cselekedni és élni. Mégis ulra meg újra meg kelt hogy kisérefjiik. Még_ mindig kettőképpen ki íiem használt irtózatos erők rejlenek népünkben. Ki kell merítenünk ezt az erőforrást • is, még pedig olyan gyorsan és olyan alaposan, amityen 't'/orsan és amí-lnen alaposan egyáltalán enak lehet. A totális háború csak akkor tényleg totális, ha mindegyikünk e.linond-hatja magáról, hagn teljesítményé-vek további fokozása tulerőUctést jelent és csökkenti .eddigi teljesítményét. Milyen távot. vagyunk még '.ettől a pillanattól!
ideje, hogy a háborít kemény törvényeit önmagunkkal szemben is alkalmazzuk, A frontkatovla és az otthon légiterror alatt nyögő részei elvárják ezt tőlünk. Amennyivel többel adunk ma, annyival többet kapunk holnap, l-ngyen csak a hlplál van ezen a világon — és még az ís az életünkbe kerül.
Dr. O.
SPORTÉLET
Kölyök-toborzó az NVTE-¦ pályán
A Nagykanizsai Vasutas Tor-nacgylet vcz-etílsóge : július 23-nii, vasárnap délelőtt 9 örni kezdettel kölyöK toborzót tart a vasutas-pályán a jövő futball-ncin-zedék kiválogatása végett. (:)
Visszavágó Mlháldón
A kiflknnizsai Sáska. SC és a Miháldl RC visszavágó mórkőzéso holnap, vasárnap délután iosü Mi-háldon. Indulás Kanizsáról délután 2.83 órakor.
104i. Július 22
közgazdaság
Minőség) vetőmagot kaphatnak a gazdák
A termelés ogyBógosiléso, a terméshozam növoléso éa a minőség iiivitúsa érdokébon u földművelésügyi miniszter az idén is nagyobb •mony-iiviaégii eredeti noinoajtott és után-lórinesztett búza, rozs és ősziárpa vetőmagot juttat a gazdáknak. Az eredeti iiGinesilott Votómagot a m, lür. Növénytermelési • Hivatalnál (Budapestj IV., Horthy Istvún-körut %) lehet igónyolni. A hivatal olsÓ-sorban a továbbsza]K)ritásra is vállalkozó nagyobb gazdaságok íészóro ód eiwioti uemositott votómagot. A vetőmagért a hivatalos alapáron fölül in ÚKötin ként 18 jxjngó felárat koü fizetni. A szaporításra vállalkozó ötzduságok réazém.a hivatal a fel- < árból mázsánként 8 pongő és a vasúti fuvar megtérítését yállnlja.
Az utántormosztott votómug kiosztását mindon esetben az illetékes vérmogyoí m. kir. gazdasági foldgye* Jósok intézi, tohát ugy a 100 kat. boldon aluli kisgazdák, valamint a 100 kat. holdon felüli gazdaságok & vármegyei gazdasági tolüfíyolösé-gokhez toíduljanak. Az utántermosz-lotl votómognél a felár a kormány hatóságilag megállapított alapároiH fölül mázsánként 8 pongő. Az akció riscli a vasúti fuvardíjat és a fol-lirliól mázsánként 2 pengőt térit meg. lírdóly területén a kiosztást n f óUl müve lés ügyi minisztérium erdélyi kirondoltstigo végzi. Tekintettel u nngy érdoklódésro, az igénylők már niost jplontkozzonok, a Kisgazdák csoportosan,. a községi olüljaró-gag utján.
Nagykanizsán Is megkezdődik az egységes cipó gyártása
Az iparügyi miniszter megbízta az ország minden városában a cipésziparosokat egységes lipusu lábbelik készítésével. A cipésziparosok csoportokban egy-egy mester vezetésével állnak össze erre a munkára. A megrendelő a Lábbeli Központ. Nagykanizsára is megérkezett az erre vonatkozó intézkedés. Nagykanizsán is' egy csoport alakult az egységes típusú lábbelik készítésére Puska Forenc szakosztályi elnök vezetése alali. A csoport a legközelebbi napokban megkezdi a munkát.
Peronotzpora-kirok a zalai szőlőkben
Ainjg révfülöpi jelenlés szerint ott a peronoszpóra^ctiuk kismértékben láthatd egyes helyeken, Zala más bortermő részem a szőlősgazdák arról panaszkodnak, hogy egyes csemogefui-túk, küiAuöscn a sas/la érzékeny veszteséget szenvedett. Ez a kényes szőlőfajta leginkább igényli u permetezésnek kellő időben való eltalálását, márpedig a sok esö megakad áiyózta ennek a munkának pontos elvégzését. Az esőket követő párás meleg még csak elősegítette " betegség terjedéséi, amelyei aztán már a késői permetezések aem tudtak megakadályozni. Szőlősgazda körökből vett értesülésünk szerint a terméskilátás gyenge irányzatú ,
Élelmiszerárak Budipesten
A budapesti élelmiszer nagy-yásártclepen 1944. évi július hó 14-1Ő1 t944. július 20-íg uz ólö-f« vúgottbaromfi, valamint n tojáspiacos az árak változatInnok.
A zöldség- Ós főzelékfélék' pia-
2ALAI KOZIONV
cán az ujlnurgonya legmagasabb nagykereskedelmi éra f, hó 15-töl Kezdődően a következő : du-robos 37.05, apró 20.85 pengő métermázsáuként. A lobbi árucikkek közül a Zeller ára 20, a vajbab ára 40, a zöldborsó ára pedig 00 fillérrel emelkedőit, viszont a retek ára 10, n kclpá-poszta és a paraj ára 20, az apró hegyes zöldpaprika áru 20, a petrezselyem cs u sárgarépa ára 30, a sóska és a tölteni való zöldpaprika ára 10, a fokhagyma'és az uborka ára 50, az almaparadicsom ára pedig 300 fil-
lérrel csökkent kg.-kint.
A gyümólcspiucon az egres ára 20, az őszibarack ára 200, a meggy' ára pedig.250 fillérrel emelkedett jviszont a ribizke. áru 20, a* kajszinbarack áru 00, n málna ára 100, a cseresznye és áz újdonság alma ára 150, a nemes fajtájú alma ára 200, az újdonság körte áru pedig 250 fillérről csökkent kg.-kint
A kialakult árakról a vásárcsarnok igazgatósága 'Hivatalos Árjegyzés--t ad ki, melyei évi 31,20 pengős előfizetési áron bárki megrendelhet.
hírek
Naptér. Július 22. Szombat. Kém. ka). M. Magdolna. • Proiesiáns M. Magdolna.
Julim 23. Vasárnap. Róm. kat. Apollinár. • l'roleaiáns Unke.
— (A herceg Nagykanizsán)
liatthyány-Strnttmann László hor-cogj Körmond örökös várura, kanizsai és zalai nagybirtokos, tegnap jurtáján vitéz Bontay Korouc és dr. Andriskái Jenő' jogtanácsos kisóro-tébon Nagykanizsára érkozott 6» rö-rid időre megszállt a lioreogi varban, később (Jyólapuszfára hajtattak, majd viBHzatértok Körmondio.
- (A városházáréi) 1
Dr. Bálin István, Nagykanizsai város n j (-olgárinosterhotjoltüs-fó-jogyzójo táviratot intézott a iwlgár-nnjstorhoz, aiuolyoon közli, hogy állását kedden olfoglalja.
— (A piaristák köréből)
A kogyoatanitórond főnöko dr. Szűcs Imre áldozópapot, aki ozidö-Hzormt nom foglalhatja ol római állomáshelyét, a nagykanizsai gimnáziumhoz helyezte tanárnak és kon viklusi elöljárónak, igon nagy örö-méro a kanizsaiaknak, akik mindenkor szorototlol gondoltak dr. Szűcs Imrére, a pályafutását vulamikor Nagykanizsán kozdott piarista tanárra. — Nagy Vincét, aki ugyancsak a kanizsai gimnáziumból korült a piaristák kocskomóli gazdasagának élero, must -Mornyóro holyoztók a rend nagybirtokának h. kormányzójává.
— (A „Turul'' Szövetség)
nagykanizsai bajtársi ogyosülotbon a szervezési osztály vezetését Máté Sándor dr. orvos, a pécsi ogyotomi orvoskari Turul volt vezére volto 'ál. A kipróbált, harcos turul-vozór nagy értuko a nagykanizsai bajtársi egyesülőinek, Dr. Horváth Jozsof, a Turul Szövetség vezére,
- (Felhlvásj)
Fölkérjük a Nagykanizsai Katii. Legényegylet összes tagjait, hogy folyó nú '24-Őn osto fél l órai koz-dottol a városi színházban tartandó vidám ostra minél nagyobb számbim megjelenni szivoakodjonok. Vezetőiig. (0
- (Vállalatvezetők kirendelése)
A loionvoi járás fóazolgabirója Loitnor Ödön lotonyoi téglagyárának vezotósóro Bauor Mihályt, Licht Sándor ottani vogyoakoroskodés vo-zotéséro Potocz Uyula lotonyoi lakost rendelte ki. — A nagykanizsai járás fóBzolgabirája Grünbaum Zajg-mond és Uóla golsoi malomüzem vezetésére Vas iBtván golsoi^ost,
— a zalnszentgróti járás fószolga-birúja .Márton Ernő zalnszontgróti flzikvizüzomóbo Kövess Imro hadirokkant, zalnszontgróti lakost rendelte ki üzemvezetőül,
— (Uj bélyegek)
Az MTI jolonti, hogy a korosko-dolmi miniszter augusztus elsőjével uj rajzú 20, 24, 80, 60, 70 és 80 filléres postabélyeget bocaájt forgalomba.
— (Cipő éa talp iskolásoknak)
A nagykanizsai állami népiskola mindhárom körzetében igon korlátol! monnyiségbon kész gyermekcipő 6s féltnlp körül kiosztásra az iskolától távolabb lakó és többgyermekes családok iskolakötoloft gyormekoi részérő. A kiosztás az egyes körzetek igazgatóinak irodájáhtm folyó évi július hó 24-én (hétfőn) öa 26-ón (kedden) délolótt 0—12 óráig és délután 8—5 óráig losz. A cipót 30—60 pongő, a íóltalpat 4.6U— á.UJ pongó Kószponz ellenében vehetik ál a szülök. Igazgatók fölhívják a BzülŐkot, hogy a cipót igénylők gyermekeikkel jelenjenek meg, a főiudpat' igénylők pedig a mog-javitáartt még alkalmas gyormokci-pót is hozzák ol az iskola irodájába.
— (Takarékoskodjunk)
Ezt a jolmoüdatot mindenkinek szivébe és agyába koll vésnio! Takarékosság uz'élotbiztositáal Uondol-jon arra, hogyha életében minden igyokvóaénok, láradozásának végcélji családjának jobb jövójo volt, halálu után som toboti ki foloségét, gyor-piokoit a nélkülözésnek. Az életbiztosítás számtalan módozatát szivo-son ismerteti az 1857-bou alapított legrégibb Elaó Magyar Általános biztosit" Társaság. iiolyU-li íó-ügynökségo: Csongory-ut\2. (:)
— (Nem heti tzgutnü)
ha útra kenuul! Vegj/e meg a Zalai liuilvng z»tbmen*lr*n4jét 60 fillérirt, okban minden adaiet megtöm,
— (Halálos esós a kocsiról)
Ifjú Varga Oyula 18 ótos rigacsi legény fa tuvarozása közbon leesett a iával mograkott kocsiról és a kocsi alá korült. A legényt kórházba szállították, ahol néhány napi-szenvedés után a súlyos belső sérUlésoibo belo-balt.
— (Felrobbant a töltény)
Koszlor Ferenc szontimi'öfalvai földműves a község határában lozu-liant ollonségos repülőgép körül talált töltényt ütogotte. A töltény föl-robbant óa a földműves1 kezét Összeroncsolta. ,
Unoer-Ullmann Elek vaskereskedésében
rud- ás patkOvas-, továbbá szug-
¦In-
Dtalványob bevaltliatóE is ilíjwukittt.
A Kath. Legényegylet
és a férficserkészek a bombakaroBultakért
HétfÖn osto fél hétkor a Városi Színházban tartja Nagykanizsa ltot lolkos egyosüloto vidám előadását, a boni balta rosultak folBOgólyozósóro. liátran állnak a közönség ofó. Ehhoz csakúgyoií bátorság kell, hogy Nagykanizsán'-ily nomos célra clőadáat rendozzűii egy kanizsai együttes. Nagy nérek nélkül, csupán a "maguk eiejóból. Nagykanizsa közönsógo od-tlig .csak a részvétlenségét mutatta mog. A fúrficsorkóHzck legutóbbi komoly színvonalú előadása a bombakárosultak részérő annyi tiszta jö-vedolmot som hozott, mint a szomszédos kis Miháld községbon tartott előadás. Azok maradtak ol az oló-adásról, akiknek még akkor is ott kollott volna lomiiük, ha az előadás színvonalas voltát fol som tétoloz-hotték volna. Nom baji A Legényegylet ős^ a Kévfic sor koszok még-cgyszor a közönség olé állnak a ha ismét kong a torom az ürossugtől, nem magukat, tiancm a kanizsai közönséget szégyeníti majd.
Most ugyanolyan szeretőt tel ós bizalommal' hívják a közönségot a bomba káros ültükért. Jegyek olóvélol-ben Szabó Antal sportüzlotébeii kaphatók. PéuztárnyUás délután ú órakor,
Balogh Oyula
A lengyel miniszterelnök Ankarába utazik
Lisszabonból jolentik uz angol hii-széftgálat közléso alapján, hogy a londoni omígráns fengvel kormány minisztorolnölto "Moszkvába utazik, hogy Sztálinnal tárgyaljon. A Ion-gyei miuisztcrulnük utazásához Chur chili és Koosovoll hozzájárult. Most
élóiik -figyelemmel várják u fojlo-
mónyokot, hogy Moszkva mit szél a lengyol kormányolnök kezdomé-nyezéséhez,
Súlyos harcok Guam szigeten a partraszállt ellensegget
Tokióból jelenti a Domei-iro-da, hogy Guam szigetén igen heves harcok folynak a japán helyőrség és az ellenséges csapatok közölt, akik július 21-én szálllak a szigeten parira. A japánok súlyos veszteségekéi okoztak az ellenségnek. (MTI)
Háború Dilamerikában?
. Lisszabonból jelentik, hogy a washingtoni argentin követ hivatalosan megcáfolta azt az wmerikában terjeszteti hirl, " hogy Argentína támadásra készül Chile és Uruguay ellen.
A OOZFOHDO nyitva van reggel 7 érától ősbe 6 éráig. (Hétfő, szerda, péntek délután éa kedrlan agéiz nap Dtffcnak.) Totafto: 660.
inilulnuHS! liHImlillilii
MENETRENDJE
írvényta 1944. Juntua G-tól. Ernihét-ttt-.-v*«uUHo»tás
4'0D
71« 8 oo
1Q 90
14-0» t4*»
10 90
ao«
JJ49
ti
is.
S-g"
ii
Viair- és ünnepnapokon ai autóbusz nem közlekedik.
ZAL'AI KÖZLÖNY
WU. juliua 22
Nnjgyjfoniiia mop;vel raroi
polgárra.* t.r*Wl.
20.387/1944.
Hirdetmény.
A város tulajdonát képező Cédfi nevű lovat 1944 Július 26 án d. e. 0 árakor az allalvésártéron nyilvános árverésen eladom.
NaKyaanlztifl, 1914 Jullun 18.
»3« \J , Polgármester.
Nagykanizsa magvai város polgármesteritől.
1180/ko. 1944.
Befőzési cukor igénylése.
A családfők mindegyik 1932. Június hó 30. uap]a után aztlletott gyermekük után fól-fél kft. befőzést oukrot igényel-lifiínok. Az Igenytóst július hó 31. nap-t jAlsr kell olóterjeszteni a v. Közellátási ¦ Hivatalnál és pedig nz 1S32. Övben született gyermekek utáni Igénylést a gyermek siöl. bizonyítványának felmutatásával személyesen kell előterjeszteni, mlg az 1932. év után BZÜlotett gyermBkek cukorlgénylését egy levelezőlap felhasználásával postán kell beküldeni./A levelezőlapra a következő adalókol kell Írni: „N. N..........u.
.....bz. alatti lakos családfő befőzési oukrot Itrénylek: *
1036. óvben született József
11)38 „ „ Mária >íb. gyer-
mekem ul4n
Családi Tejlop számom:......"
A közellátási hivatal a beórkezelt Igénylések elbírálása után az arra Jogosult gyermekek részére b betűin! cukor vásárlást engedélyt kiállítja és hirdetményben közli annak átvételi Időpontját.
Csalrtdonklnl 5 kg. boíőzésl oukrot IHenyélhetnek azok a gyümölcstermelők, akiknek töldleperrel, ribiszkével, málnával, cseresznyével, meggyol, körtével, hfrsatmával, kajszi- vagy őszibarackkal beül teteit szakszerűen kezelt gvümöIcHÖxtlknek külön, vagy összesen legalább 300 négyszögöl a területo s ezt a körülményt hivatalonan Igazol-
Íak. Ejmn líónyléa módját ós határidőét külön hirdetményben fogom majd ;Üzhlrró lenni. Nagykanizsa, 1944. Július 21.
21» Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
Tárgy: Lő Ritám ad ás okozta kár-tételok háziállatainknál.
Hirdetmény.
A légitámadások háziállatainknál Ib veszteséget ós ezzel súlyos anyagi kárt okozhatunk. línnok lehető oaökkentése erdőkében olreniletem, hogy ha légnyomás, vagy ropenzdarabtól Bzarvas-marha (borjit), ló, Juh vttgy sertés i-Dniil, Yngy olyan súlyos sérülést Bzen-ved, hogy őlotben tarihalásához nincs remény, n>t azonnal lehetőleg ol kell vóreztetnl ón urnkszertlrn (elbontani, kibelezni. Különösen fonton ez n nyárt mideg Időben, mikor felbontás nélkül már 1—2 óra alatt la emberi élelemre használkatatlunná leBí a bus, ba nom kezelik mntfleHrton.
Nehogy a húsiparon koreséaévol, alkudozását!! feleslegesen teljék nz Idő, r legközelebbi hiislpnrosboz kell fordulni, nki ¦ lügetlontlt attól, hogy 0 togja a húst ktárttaltsnl, vagy eem — köteles nz Allatot o legnagyobb gyor-HnsAggal ín líojnbiaHággal Hznksr.orüen olvóreztetni, lebőröxef, felbontani és gondoskodni nrrOl, hogy uz áltat tulajdonosú r kí-nyK/er vágásról nzonunl őrtcellee a várost állalorvost ós a htia* vlzsüálnt megtörténtéig minden szerv és n bus gondosan mugórlztessók.
Amennyiben n hus a vt/sgálat norán logynszlásru alkalmatlannak, esetleg csekélyebb órlókünek bizonyulna, végy nom annak a husiparoansk utnlom 1:1, aki földolgozta, a huslparna munkájáért esetenként méltányos dijat álls-pltok meg.
Nflgyk>.nlz i:i. 1914. Július 18. 24*
polgármester.
Merénylet egy németbarát bolgár lap igazgatója ellen
Szófiában ismeretlen lettesek merényletet követtek el az\egjyik legnagyobb lap, a Zora igazgatója ellen. Az igazgatót, amikor a lap szerkesztőségébe be.'akart lépni, vasdarabokkal mentéin adták és megsebezték. A bolgár rendőrség azonnal meginditotta
a nyomozást.és lezárla azt á városrészt, ahol a merénylet történt. Az Igazgató 26" évvel ezelőtt alapicottaxi Zora cimü lapot és azt a Németországgal való együttműködés szellemében szerkesztette.
7"%-«* 'városi f10Z<3Ó
Veit Harlan minden eddigit felülmúló gyönyörű színes filmje a
FORGÓSZÉL
UFA vtldghtradó. Részletek napjaink aktudlis eseményeiből.
Naponta 3 előadás : ?4, j6 és órakor.
tÜSM Autóbusz-menetrend 1*535!
Érvénye* 1944. jimhis 5-tÖl vIbskhvüuAbIjí-
Vasárnap és ünnepnap az összes forgalom szünetel.
Manykanfsaa—Lalsnya—Alaólendira—MumiKoinbal
Nagykanizsa pu. Nagykanizsa Kotona s/áll. Letenyo
Alsóleridva Korona-szálló
Alsóiendva Korona-azálló
LendvavAaírhely
Belatine
Muraszombat Korona sz. Muraszombat pu.
»40 10.00
d 1 C
I2.0U 14.45 I6.2Í
12.10 1500 18.40
13.00 16.54 19.30
-•— 17.00 ---
17.10 17.10
—,— 18.07
1805 —,—
18.25 18 55
18.35 1905
Muraaxombat—AladlandM»--Latanya—Hagykanljeaa
Muraszombat pu.
Hurinorabit Korom ii.
Belatlnc
Lcndvaváaárhely
AIiíIwíyI Korom «.
Altíkndii Korom n. Lctenye
NlgyVlnliU Karom ,,,
Nagykanizsa pu.
1. 1. 1. 1. 6. c 7.00 749 8.40 1 7.15 7.25 7.47 ?40 d
1. 850 __
1. 5.00 10.00 13Í15
e. 5.50 10.50 1405
í. 6.00 11.00 14.15
c
12.20 u'30
—,— 1452
13.12 --
13 45 15.45
15.55
17.05
17.55
18.05
Slrldéver—Caáklornya—Muraaaardahaly
d c c d
4.40 6.05 1. Strtdóvár é. 15.17 18.36
5.01 6.26 1. Muraszentmárton 1. 14.50 18.09
5.50 —,— 6. Csáktornya, Zrlnyl-ter !.. _.— 17.20
5.55 —.— í. Csáktornya pu. 1. .—,— 17.10
—.— 6.50 Muraszerdahely pu. 14.25 —._
—-— 1010 Muraszombat pu. 12 20 —
M«g]«gyséaak t
¦ Csak kedden, csütörtökön, szombaton közlekedik.
• Csak hétfőn, szerdán éB pénteken közlekedik.
* Alsólendva—Muraszombat közt csak hétlön, szerdán, pénteken közlekedik
Gazdák figyelmébe 9
iba|er| ceretnn uetomag sznrazpnc
a buza büdös, vagy kiüszögje,
, . az árpa kemény, vagy fedett porüszögje, . ..
az árpalevél csikossága és foltosságo, a gabonanemüek (főleg rozs) hópenésze ellen
biztos védőimet nyújt. »*»
Besienésl hely: TeuUch drogéria, Nagykanizsa.
ORMvra
villamos áramszolgáltató rt.
Aramazémlák fizetése, .reklamációk, hibajelentések, s/akszetü felvilágosítás minden villamos kérdésben dálolöií 8-tól déluiin 18 óráig. Csengery-utet, telefon 294.
ÁLLÁS
Flalalp rendru, tltzli bejárónőt kerawk azonnalra. Jóé, Tetetil-ul 4. 234Q
¦•jAreaSI izonnafra fetveiz Kr.v^s
aötőde._______^ 2352
Cov«*a* kis Ham mellé komoly, evet. mekaierető bejírőnöt telveazek, — Hírv
llk/'rffvA'. jljjg
ADÁS-VÉTEL
zi
ElaSranda hliltzAltei vliron töm) kői*, aialvéta stb. illaerfáan kanbafij Kender- <s iMÍOftil lataiövéiét etvállalorn' Partanylní, Király u. 40. 3315
Baraokol, hvIMalmit, rlbiaikét m|n. dsn meanrlsígben. Ugmar/aiabb nanlarori vesz C/«glédi ], gyUmölcaffIdolijozi, Merő-cazdaaliíl KÖiraktárak leiepén, V*r-ut 8 Telolon: 90.
öaaMaaaakltalA vasány raganvea matrac beteltél egyOtt eladó. Clm a ki" ¦i^ban-__ 2338
SflrdBkAdak I drb alig hasznait t drb n|, 1 d>b 20 It. ItutvödSr r'urlé Baksa bádogosnál, Erzsébet-tár 11.11. 13%
JagsMakréaiy aludó. Siekeres, 1*6 ut 24 er. 2342
Kiadó egy mototkerékpár TAO köbem tuellákkocalvai, Tagy csak gumik, vagy egyba. — Clm; Bocskay Jénoa vendígléa Damlsa, Muraköz. 2349
Mélv ayarmakkoeilt megvételír keretek. Címet a kiadóba kérek leadni. 23M
anidök eladók, angol és mangalica keverék. Dflvebbet Sugár-ut 2., hánnti. t«n*b_____ 234S
JAAIIapalliaBi tévő mély gyermekkocsi! megvélelre keretek. Címeket a b|. adóba kérek. 2357
Nehéa lelcliíió, nagy szekrények, nsgy ngsóra, olalteattnéay, ul, nagy bongvor-kendfl alade. Sugárút 29. fiám. 2554
I. ház mmm i
Adómantas magán- és bérházakat köivetlt: Papp Teleki ut 8., teleion 1 670.
AtUla-utca a ixámu ház aladd. Bővebbet Vörösmarty-utca 46. szám. 2337
Elad* Nagykanizsán két kisebb, egy nagyobb kerles bár, balatoni fllrdón lii-romtzobái villa, azíp villatelek. Megbízóit Horváth, Sugár-ut 42, 2348
[fái*hely, melléképülettel, gyumölctöi-sei, fzlntdföld ás szőlővel eladó Ibaroi-ban. Bővebbet Koitullt-lér S. alali. 2144
Hávlxan 12 oaobás pentfő berende-ríflsel együtt eladó. - Érdeklődni lehet; Tihanyi Ügynök Kcsithtly, Parku. 7. 2351
I LAKÁS, UZLETHELYlSfi(J|
Egyuobaa! konyhái lakásomat el-cserérriém hatonlóval, lehetőleg a várói bellcrületén. €im Magyar-ntca 85 , 2358
I KÜLÖNÉLJÉK I
Ha karaatéra azllksége van, telefonaljon S04-r«. 2305
Elvaaaalt Honvéd-utcától PetőfJ-ultg
egy fétll esőkabát. Kérem a becsületes
megtaláló! Jutatom ellenében ad a le a
vároal gycpmealcrl teltpen. 2S41
PAalakaa, első légiriadókor a vároa-hái! kltttnácslsremből egy szUtke kfltötl-kabátot egy aitxony több egyén azeme-látára tlvllt. Kérem a becaületes megla-láJOU kabátot kiadóhivatalban adja le. 2353
SMIndanfAla házi kötést ét Üzletre varit vállalunk. Clm a kiadóban. 2155
zalai közlöny
POLITIKAI NA." ILí.,'
IQftdJs: „KttzoazdatáglR.T.NasyltittiMr' Felelős kledó: Zalai Káról, Nyomatott a „KSxgiidaságt R. T. Nagykaniiaar* hyühiilájíbsri Nagykanliitn MyondááH t«UI: ZaM Unt/
Olm:
Bradloknat:-—- 84« évi, 16S, sz. Nagykanizsa, 1944. július 24, héttt . Ar« 16 fillér.
ZALAI KÖZLÖNY
furkeaztóaég es kladóliivntni: Fő-iu 5. ezam. BaerkcsztóaéRl és kiadóhlvatall telefon 78. bx. MöKJclenlk mlndon hétköznap délat&n.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Blőflzetéul ara: cv.y üónapra 4 peaaó 30 fillér,
aogyedévro 12 iiciikíi 40 liílór. KRyeanzam: hétkiVnptp tOflti.. wonibalon 30 rill.
St. Lótól délre készül az n], nagy normaidiai összecsapás
A kaletl harctéren sehol sem sikerült áttörni a német vonalakat
, A Japánok visszavertek egy ujabb partraszállási kísérletet a Csendes-óceánon
(NTI) A koloti hadszíntér déli szakaszán duló nagy csata tórlwlílng íeon imgj kiterjedésű mozgó csatává változott. A bolsevistáknak súlyos roaztoaégok árán ttikorült páncélos kotolékoikkol olóro nyomulni Lemberg
táros külsó szegélyóig. Ettől északnyugatra a azóvjöt támadó ékek Ja-mszutunál olértők a Szan Hzakuszt. A bolsevisták a Bug felsó Bzakaszán l/iihlint
értők oi. Jelenleg az egész Övezetben a ncmot csapatok hovos luireokl>an illának szovjot rohaniosztagokkaL A> ellonfolok egyes bolyokon megfordított arroiuuon állnak egymással '•zeniben. így például Xomborgtől kolotro és északkolotro meg élénk liarcok Tannak nőmet gépesített kötelékek ós szovjet harci csoportok között. A német légierő, egész napon át molyropülésImsh avatkozol t l>o a földi harcokba és a szovjet készenléti állásokat és a folyók átkolÓ helyeit támadta. Az egyik német harci röpüli ézrod lehetővé tette, hogy ogy nC-
mot harci kötelék a folyón való átkötést végrehajtsa mindaddig, inig a német csapatok szilárd állást foglaltak el a Folyó nyugati partján ós visszavorték a bolsevisták támadásait. A koloti arcvonal
/ireszt-Litovszk és Qrodno közötti szakaszán kömény harcokat vívtak ós visszavetették a szovjot minden támadását. Kovoltól északnyugatra azonban a bolsovistáknak sikerült a német páncélos kötolókok kitartó ollonállásaval szomlxm ia torot nyerni.
Diinaburg és a Pejpusz-tó között nom csökkonő lioveeséggol tovább tartanak a harcok. A szovjot a karaljai földszorosról elvont sok uj páncélos harcba ve tósóvol szőlős arcvonalon szünet nélkül támadta a ncmot vonalakat. A bolsevisták legtöbb támadása összeomlott. A szovjet 1 iádTOzotőségnok ismételt ki-sérloto, hogy keskeny arc vonalszakaszon minden áron áttörje a német védelmi rendszert, meghiúsult.
Hitler napiparancea:
»A győzelem mindennek ellenére a miénk leszi"
A Führor az összoceküvéa toljoa | főparancsnoka a kövotkoző napipa*' kiküsiEÖböIéso után, mint a badeoteg | rancaot intézto a had sorodhoz:
*A hadsereg katonái! Lelkiismeretlen tisztek kis köre ellenem és n véderő vezetőségének vezérkara ellen gyilkos merényletet követett el. hngy az államhatalmat magához ragadhassa. A Gondviselés a gaztettet megakadályozta. Az otthont hadsereg hü lisztjeinek és katonáinak azon itali tetterős beavatkozása álfal az'árulő kdkkeí néhány óra <Patt eltöröljék vagy elfogták. Nem is váriam ezt másként. Tudom, hogy ti, mint eddig, példás engedelmességgel és hü kölelcsnégteljesiféssel latrán harcoltok, amig végül a győzetem mindennek éltemére a mienk lesz.«
Súlyos harcok ós uj támadás előkészületei az Invázlós (várótereken
Berlinből jolonti a NTI: Az utolsd '?4 órában tovább tartanak a súlyos liarcok az ürno folyótól kolotro eső harci térségben. Á küzdelem St. André és St. -Martin helységek birtokáért folyik. St.'André egy részét n német erők megtisztítottak az ol-jonségtől és a romok között most liovoö liarcok folynak. Szombaton oslo az ollonség .\laltot községet elfoglalta. A németek a betörést siko-reson olrelcBMBltók. [Ollonségce tüzér-Kóg "j nohéz lövogokkol lövi a St.
ho városból délnyugatra és ujabban a dölkolotro vozotó utakat is. lObbőI arra kővotkoztotnok, hogy az angolszászok St. Lo térségé-bon akarnak támadó hadműveleteket indítani. A Sovroa patak északi partvidékén uj támadást, indítottuk a néniot állások ollón, do nom sikerült bonyomulniiúr a német vonalakba. Az Ürno íorko-latyidókón a nómetjégíorő sikerült támadásokat intézett az ollonségOS hajógyülekozések ellen.
Tegnap Pardubitzef, ma éjszaka Bukarestet bombázták
Ma éjszaka.Bukarest lakónegyedeire hullottak angolszász repülőgépek bombái. A polgári
(MTI) Tegnap — mint Prágából jelentik —' ellenséges repülőgépek az éjszakai órákban átrepültek Détkelet-Néfmetor-szág és a Cseh-morva Védnökség területe felett. Eközben bombákat dobtak le a védnökségben Pardubitz, városra, A bombák lakótelepeket értek, A lakosságnak halottakban és anyagiakban veszteségei vannak.
lakosság ' veszteségeket szenvedett. ¦
Kudarcot vallott m rlltal partraszállási liiBofloi Távolkeleten
A Marianna 'szigetcsoporthoz tartozó Tinian szigeten ameri-
kai erők akartak partraszállni. Nagy erővel kisérelték meg a
partraszállást ,dc a japán védők erélyes közbelépése a tervek keresztülvitelét megakadályozta. A' tenger felől támadó ellenségéit visszaszorították. Az ellenség néhány pnrlruszálliló hajóegysége elpusztult, i
Uj súlyponton nagy támadás készül az olasz harctéren
(NTI) Olaszországban nem változott lényegesen a helyzet. Az alaposan szétvert.angol és amerikai kötelékek ujabb felvonultatása a rírenzétöl .délre lévő vidékeit tovább folyik. Különösen u Poggíbonsiból Firenzébe vezető uton bclybztok készeidéibe sok hadosztályt. A 8. hadsereg főparancsnoksága nyilvánvalóim uj súlypontot akar képezni, ugy hogy rövid időn belül nagy támadássnl kell számolni. Az angolszászok nemrégiben á szárnyak irányában ezen a területen nagy erőket vontak össze. Egyébként az
egész arcvonalon csak helyi jellegű harcok vannak. A 8. hadsereg gyengébb egységei támadásra indultak Cassino vidékéről'kiindulva. A német kötelékek a Pisába vezető uton hátrább vonultak. Az angolszászok! ezen az arcvonalszakaszon sok páncélkocsit vonultattak fel. Az olaszországi arcvonal legszélső keleti szakaszán a német tarackütegek továbbra is lövik Anconn kikötőjét. Az angol tüzérség viszonozza a tüzet. A lengyel zsoldosok gyengébb támadásait n németek visszavetették.
London 6000 háza közül\2000-et megrongáltak a szárnyasbombák
Az United Press jelentése szerint szombaton és vasárnap'-szakadatlanul zuhogtak a szárnyas bombák Angliára- A károk valószínűleg igen nagyok.
Az Aftonblnded című svéd la]) egyik londoni jelentése megállapítja, hogy csütörtök óta egyre
jobban fokozódnak a becsapódások. Az egyik kőrzetöep ledobott bombák fiOOO ház kőtul csaknem 2000-et megrongállak. Miután ezt az adatot a városi hatóságok jelentették be, hitelesnek tekinthető. A bombázás mára virradó éjszaka Jolvtató-dott.
Az uj japán miniszterelnök még szorosabbá építi a német—japán kaposolatokat
szíves kapcsolatainkat, bár nagy távolság választ el bennünket egymástól., Külpolitikánk egyetlen célja, hogy közös háborús céljaink elérésére összes erőinket összpontosítsuk.
Tokiói jelentés közli Koiso tábornagy, japán miniszterelnök nyilatkozatát, melyet japán újságírók előtt, tett a szövetséges Németországról. A nyilatkozat Így szól:
— Tovább építjük szoros ps
Sigemicu japán külügyminiszter nyilatkozata
Tokióból jelentik, hogy Sigemicu, aki ismét betölti a külügyminiszteri lisztéi, rádióbeszedet mondott. Beszédében közölte, bqgy japán politikai és diplomáciai céljai scmínjféle alapvető változást nem szenvedeti. Az eddigi politikát még fokozottabb eréllyel követik és még szorosabb együttműködést
igyekeznek megteremteni a szövetséges országok között. Japán folytatja a háborút a sikeres befejezésig, azoknak az eszméknek megvalósítása érdekében, melyeket a nagykeletázsiai nyilatkozatban rögzített le, azért Japán kapcsolatait még szorosabbra kívánja fűzni, elsősorban a szomszédos országokkal.,.
Agyonlőtte magát a balkáni/ügyek angol katonai előadója Istambulban
Ankarából jelenti az NTI : Istambuli jelentés szerint Cribbc angol őrnagy Istanibulban agyonlőtte magát. Cribbc őrnagy az istambuli katonai at-
tasé segédtisztje volt. aki szoi-gágálnta keretében főként a balkáni kérdésekké,! foglalkozott. Az öngyilkosság okát eddig még nem sikerült megállapítani.
gAL'AI KOZr;ONV
1944. juUus
llnnbás-alfcolmány
Szász Lajos iparügyi miniszter nagyfontosságú nyilatkozatában ismertette a napokban megjelenő1 nagyjelentőségű rendelet, amely szabályozni fogja iparkmunkásá-gunk egységes szervezetéig -
Az iparügyi miuisztóriunkálfal elkészített rendelet radikálisan' szakit a régi munkásszervezetek rendszerével és ipari munkásságunkat valóban intézményesen a nemzeti termelés egyik döntő tényezőjévé emeli. A magyar munkásságnak ez a „Magna Cbarllia"-ja minden eddiginél átfogóbb, teljesebb gazdasági és szociális összefogást biztosit.
A jüvöben minden munkás, tartozzék bármilyen szakmához is, köteleden a MIMOS2, vagyis a Magyar Ipari Munkások Országos Szövetségének lesz tagja, mely a munkásság nemzeti célú egyetemes, egységes és egycdllli érdekképviselete. Célja és feladata gondját viselni a munkásság érdekelnek és ezért állandó és éber figyelemmel kiséri a munkásjóléti kérdéseket. Közreműködik a munkabérek megállapításánál, a munkaviszályok elhárításában és békés kiegyenlítésében, tanácsot ad, segélyez és jogvédelemben részesiti az arra rászorulókat. Részt vesz az ipari munkások továbbképzésében, a szabadidő megfelelő felhasználásában és még sok más egyéb kérdésben is.
Az. egyetemes magyar munkásság t csucsszervezete távol áll minden-irányú pártpolitikától, Az irányt mutató útjelző tábla nem foroghat szélkakas módjára. Valóban nem engedhető meg, hogy a magyar munkásság egységes érdekképviselete kicsinyes pártpolitikai célok labdajátékává, egyéni hiúságok és ambíciók ugródeszkájává váljékI „A pártpolitikának a gyárkapun és a szövetségen belül helye nincs"'*—, hangsúlyozta emelt hangon Szász Lajos iparügyi miniszter abban a nyilatkozatban, amelyben ismertette a nagyfontosságú szervezet célját és feladatait.
A szervezet természetesen semmiképpen sem korlátozza a munkást politikai jogainak gyakorlásában, mint ahogy nem fosztja meg más egyesületekben, szervezetekben már előbb szerzett jogaitól sem. Igen, a munkás szabadon politizálhat továbbra Is, de nem Ittl Mert Itt nem pártokért és nem politikai hatalomért folyik a küzdelem, hanem az egész munkásság munkajogáért és kenyeréért, nyugdijáért és Üdülő-szabadságáért, jóléti, egészáégi, művelődési és családvédelmi érdekelért. A nyugateurópai nagy munkás-forradalmak eredményei Is azt Igazolják, hegy az érdekképviseletek reformja csak politikamentesen oldható meg. *
1848 a magyar tömegek előtt megnyitotta az alkotmány kapuit. A kormány, amikor gyors egymásutánban megjelent rendeletekben szabályozza és megoldáshoz Juttatja munkásságunkat érdeklő nagy problémákat, egyúttal bevezeti a munkást a gazdasági életbe is, ahol végre valóban a nemzeti termelés egyik döntő tényezője lesz. A magyar munkásság, az őt megillető helyen gyümölcsöztetheti nagyszerű energiáit, a múltban is sokszor megnyilvánult kitűnő képességeit, ős-erejű tehetségét az egész nemzeti közösség javára, saját és családja boldogságára,
A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség nagykanizsai törzsének házavató táborozása
„Akik ebben a háborúban megtették kötelességüket, azok jogokhoz Is fognak jutni a háboru.után"
" doh jolonlovó arcán, Egy uj világ fundamentumának oszlop lerakó, vortok tábort, Iioíív nemcsak igohir-dotói logyonnk, honom harcos, bátor kiálló katonái n múlt szollométól
A Koloti Arcvonal Bajtárai Bzö-
Vptsóffű uz uj Magyarország bátor, fiatul harcos Bservezoto. A zalai szervezel ólén vitéz Xasnády Ftorone óh Küronyn István, a frontnak kőt sokat próbált bőso áll. A hzoitozóbí munka céljo a magyar lólok egy táborba tömöritóso, aiiioly non. ismer inant, csak cgyot: győzni* vagy" mecf-halh.il Aminthogy nom is íohot mos
célkitűzés Magyarország számára, mint -- győzőiéin vagy halál!
A Koloti' Arcvonal Bajtársi Szövetség nagykanizsai törzao .amely egyúttal központja a zalai hálózatnak, már korábbiul bontotl zászlót,
tegnap azután ünnopélyoa tábeiesaa korotclKüi megtörtént a törzsoviatas a Bajtársi Szövetség Szent lm no horcog-ulvai székházában. Erre az alkalomra
az országos vezérkar tagjai' is lejöttek Nagykanizsára. Itt volt dr. Noy Károly országos ügyve-zoló, a Bajtársi Szövetig alapitója. Vadon l'ál, az országos éraokvodoimi csoport vezetője, dr. Péter Aladár országos főtitkár, Waelio Lajos olsó segédtiszt, A vendegek inkáról érkeztek gépkocsin Nagykanizsára, In-lén színién szövetségi munkát végeztek.
Valahogy olyan más volt a légkör, tiszta, magyar szívok tostvórszoroU'to én u uorsköz ősségi érzéso izzotl min-
nogtisztitott Uj-Mug.varországnak.
A Szövetség szabálya szerint a nagykanizsai torzsot a zalaegerszegi olesotl hós, Harsáy Ödön után no-vozlók ol.ozzol is k'ifojozésrc juttatva a hősök iránti hálóját ős kegyeletét.
Szopok voltok a vozér-kar tagjainak nomoson egyszerű magyaros egyenruhát, rajt' a szövetségi jol-vóny:
« halálfej. amoly azt akarja kifojezni. hogy: győzelem vagy halál!
.Az avatáson ott láttunk pártkü-lönbség nélkül mindönkit, aki a Szővotség h(yé szavát kövotto a magyar tostvérok kézfogására. A tag-avató táborozás olótt uz országos ügyvezető, a helyi vozetók, valamint a flórom jobboldali pártból mogio-tentoh rriegbcezétés utín rnegaluv pocltak abban, hogy a Hajtárai Szövetség célkitűzései a napi politikán felül állna/;, e:ért a jobboldali pártok tagjai is belépneka Szövetaégbe, ezzel is domonstrúlni ukarváu azt,
hogy a súlyos időkben minden harcteret járt majryar egymásra talál.
Az országos ügyvezető avató beszéde
Egy porcos nóma tisztelgés után azolosolt hősök omlókónok, dr. Noy Károly orSZágOS ügyvezető tltog-kozdbi ümiopi avatóbeszédét, amely az Uj-Magyarország himnusza volt. Utalt arra, hogy a hábftru hatodik oszteudojélxm vagyunk, amikor Ma-
gyarország is totjosségélioii részt vosz az élolro-halálrn monó kiizdn-tombon. Kzt a háborút csak ugy lohol luognyorni a zsidóság ós a nolflO-vizmus oíloa, ha azt dicsőséges német szövőisógosünk oldalán végig-küzdjük. ftt
jntnaenkinek az egyént erdeke eltörpiU,''itt arról tan szö:'lenni vagy nem Unni/ Azok, akik a fronton küzdöttek vé
gig az orosz iioklot, tudják, nTit jo-if.nt a zsidóság ós a bolsovizimis és azért életükkel adóznak a győzolom órdokóbon. Ezért akarja a Koloti Arcvonal Bajtársi Bzövotségo kiépí-teni Hzervozotót, Es
Itt nem jöhet tekintetbe ki milyen párti, itt nincs /xírt, a Szövetség minden pártokon felül ált.
Nagykanizsa városa volt aií.olső, a moly megértette a hivő szót és azt, hogy nincs más számunkra, mint győzolom vagy halált Mort ozt a háborút győzelemmel koll bofoiozni. IOzt inog koll nyornil Es ozt u húlio-rut mog fogjuk nyornil Minden magyarba, ifjú