* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
| 50.63 MB | |
| 2026-04-23 15:42:13 | |
Nyilvános 33 | 271 | Zalavármegye 1932. 121-145. szám június | Hiányzik: 146. szám Zalavármegye Politikai napilap. Zalaegerszeg. 1922 [ápr. 10 - 1932. dec. 31.] Megj. [hetenként háromszor, 1925]: hetenként hatszor. Szerk. 1924: Kakas Ágoston, 1925. okt. 2.: Herboly Ferenc, 1930: Kakas Ágoston, 1932. 146. sz.: Sylvester Péter János. K. Zalavármegye Lapkiadó Társaság. Ny. Tahy Rozália utóda Kakas Ágoston. - 2 r. A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: XI. évfolyt». ; Zalaegersieg, 1932. fnnius 1. Szerda A»a 12 fillér. 121 szán IRHE6TE POLITIKAI NAPILAP p ÉtktíÉm. Elfifizetést negyedévre 6 P. Szerkesztőség és Kitartás és hősiesség Kőszeg városa most -.ünnepelte jubileumát annak a nagy hőstettnek, mellyel négyszáz évvel ezelőtt egy elszánt, kitartó várvédelmi csapat fel tudta tartóztatni azt a hatalmas hadsereget, amelyik a Nyugat fele vezető végvárak bástyáit egymásután döntötte le, hogy elérje áhítozott célját: bevegye Bécs városát. Jurisich Miklós, Kőszeg várával útjáf szegte ennek a hódító előrenyomulásnak, amely esemény Európa történetében igen nagy jelentőségű. Magyarországnak történelmi nagy tényeiért nem a üolgota kAerves útjait kellene járnia, hanem a műveltségben nyugodtan előrehaladó nemzefek háláját és viszontszol-gálatait kellene ereznie. A kőszegi várvédelmi tény csak egyetlen eset nemzetühk nagy teljesítményeiből. Láncolata van annak, hogy miként tartottuk hátunkat ezer éven''át" a Nyugat kapujában, hogy irfialatt mi véreztünk s hoztuk anyagi és véráldozataink tengerét, — Nyugaton a nagy emberi gondoltok szabadon fejlődhessenek. Mégis mr lett az osztályrészünk? Egy porbasújtott, országa nagy részétől megfosztott s a megmaradt földon gazdaságilag tönkretett nemzet kiált a hatalmak felé, peréneje ''újrafelvétele érdekében. Mielőtt ennek anyaga ismét, — talán méltóbb birák kezébe kerül, addig dolgozza fel ez a nemzet múltjának nagy tényeit úgy, hogy azokbő! okuljon s azokat jövő sorsának kiépítésére használja fel. A kőszegi ünnepségen az ország kormányzója magas szárnyalású beszédben hintette szét a bizakodás szellemét s mutatott rá arra, hogy miként 400 évvel ezelőtt kitartással és hősiességgel lehetett feltartóztatni a monstrum török hadsereget Kőszeg váránál, úgy most is, amikor naponta szembenállunk a gazdasági háború raj vonalaival, nem-lehet más "irányelvünk, mint volt Jurisich katonáinak: kitartás é:> hősiesség. Ha ebben a nagy Erőfeszítésben ^-megálljuk a helyünket, a megmaradt magyaj várat kishitű, gyáva, vagy netalán árilhPlcatonák módjára ott néni hagyjuk, be kell következnie a győzelemnek. Erre joggal számithat nemzetünk. mert ha bekövetkeznek a legrosszabb helyzet, hogy a nemzetközi konferenciáknak nem sikerülne a/bajokat. gyökeresen meggyógyítani, akkor sem mi leszünk a legnehezebb helyzetben. Az ország kormányzója mondta ezt s neki bizonyára oka volt ezt ti bizakodást hangoztatni. Bármily bajba jutna is a nemzetközi gazdasági helyzet, nekünk a betevő falat biztosítva vau. Magyarország agrárállam, ame''.y jellegéből önként folyik, hogy a legszükségesebb megélhetési cikkek honunkban bőségesen megtalálhatók. Ha ne-talaiirfn bonyolódnék a világpolitikai helyzet, nek/uk akkor sem kell aggódnunk, inert a és nyugalom biztosításinak feltételei ádva vannak. Ilyen tehetőségekre azonban minden reményuok szerint nem kell számítani. Bizmink kell "abban, hogy javul a helyzet, *mi ha bekövetkezik. Magvaroi^zág ki nem hagyható a középeurópai kikristályosodási folyamat döntő jelentőségű figyelembevételből. ^ Hazánk földrajzi helyzete dönti el ezt. a problémát. Tőlünk vizi úton megközelíthető Európa szíve, ahonnan viszont jcözel keleti »árnyba megkerülésünk nélkül eljutni csak oly módon lehet, ha ezt az irányváltoztatást a rosszindulat parancsolja. Ez* a vargabetű pedig magában viseli a büntetést. mert a szállítás költségei, a szállítandfo" anyag rovására kerülne. Egészen bizonyos, hogy az elközelgő *dők külpolitikai anyagának legnagyobb jc-lentöségü részét azoknak a problémáknak a gyökere« megoldása fogja tenni, amelyek a ■szétzilált középeurópai gazdasági egységek rekonstruálására törekszenek.-Ennél a probjé-/ '' T -n- mánál dördülnek »el a gazdasági háború minket érdeklő legnehezebb ütegei. A csonka ország várába zárt kisded magyar nemzet ezeknek a problémáknak megoldásakor tann-sítson épen olyan hősiességet, mint amilyen kitartást s vitézi erényeket tudott fejmutatni 400 évvel ezelőtt Jurisich Miklós csapata a ---;- kőszegi bástyákon s bízzék a nemzet'' vehetőinek jóakaratában, elhivatottságában, tudásában és becsületes szándékában ép úgv, mint ahogy bizhatott Kőszeg várvédelmi csapata vezérében. A kitartás és hősiesség közös érzetében győzni fog ez a nemzet a .gazdasági háborúban. A kultusztárca vitáia a Máz mai ülésén Budapest, május 31. A kultuszminisztert tárca költségvetésének tárgyalását folytattáfc ma a képviselőházban. £ b e r Antal azt fejtegette, hogy az ország nincs abbau a helyzetben, hogy elbírja a 140 milliós kultuszt költségvetést. Le kell mondani az olyan luxusról, inint az Operaház. A vetőmagnemesítő intézet fenntartására nincs pénz, de mindenféle művészeti főiskolákba beledugják a pénzt. Ma, amikor a diplomás emberek úgysem tudnak elhelyezkedni, fölösleges a sok egyetem. Dánia példáját kell követni, ahol a mezőgazdálkodásra nevelik a fiatalságot. B u ch i n g e r Manó: Demokratikus kormán v kellene! Vary Albert: A demokrácia és a kultúra nem ellensége egymásnak! Cher Antal elismeri, hogy a kultuszminiszter emberfeletti munkát véglett a takarékosság terén, de még így sem birja el az ország a költségvetést. Hangoztatja, hogy reálisabban és joh-ban a közgazdaságra kell nevelni az ifjúságot. Andrasek Károly nagy kultúrális veszélyt látna abban, hogy ha a zenei főiskola és művészeti főiskola céljaira előirányzott ösz-szegeket még jobban megnyirbálnák. Inkább átcsoportosításokra lenne szükség. A klinikákat például kozkörházakká kellene átalakítani. A művészeti intézményeknél öO százalékkal csökkentették a kiadásokat, pedig ezek az intézmények nagyobb támogatást érdemelnének. A modern művészetet is szóhoz kell juttatni. Sok művészünk szerzett már külföldön hírnevet, ezeket itthon is támogatni kellene. Éber Antal: Exportbűza kell és nem exportművészet! — Nem csak közgazdaság van a világon! — kiáltják a jobboldalról. A n daházi Kasnya: Van, aki könyvet is olvas, nemcsak eszik egész nap! Beck Lajos színházi ügyekkel foglalkozott. A színházi válság nagy kárára van a kultúrának. Talán egyedül a Nemzeti Színház az, amelyiknek nem kell küzdenie a nehézségekkel, mert úgy ahogy megvan a maga Kon-zervativ\jniblikuma. A kormány a hibás abban. hogy a hét bő esztendő alatt nem rcn?« derte a nyugdijak ugyet és igv most rengeteg a nyomorgó színész. Nem fogadja el a költségvetést. "Kocsin Károly a néptanítók anyagi viszonyaival foglalkozott és tiltakozott az újabb fizetéscsökkentés ellen. A iK^ptanítók sérelmeit évről-évre ide hozzák a Ház elé, de sajnos az mindig xsötétebb képet fest. Tarthatatlan állapot, hogy ezek az emberek hónapokig nem kapják meg fizetéseiket. Igazságtalannak találja a lakbérek leszállítását. Az agrárkérdéseknek nagyobb teret kell az iskolákban biztosítani. Eckhardt Tibor a fiatalság elhelyezéséről beszélt. Meg kell végre szüntetni az álláshal-mozásokat és szabaddá kell tenni az utat a fiatalok előtt. Egy kis jóakarattal a fővárosnál 1500 egyént lehetne elhelyezni, továbbá még legalább MMH) fiatalnak lehetne az'' államnál helyet biztosítani. Át kell térni a gyakorlati oktatásra és vissza kell térni a fiataloknak a faluba. Nem szahad megengedni, hogy továbbra is a fővárosban pitsztuljanak munkátlanul, káros színházi légkörben. A nőknek — mondta — vissza kell térniök a családokba és helyet kell adni az ifjaknak. Élénken foglalkoztatja az politikai köröket Hindenburg köxépkorményt kiván. — Elmarad a lausannel konferencia? amerikai, angol és francia Németország sorsa Berlin, május 31. A német kormány lemondásának hire nem érte váratlanul a hivatalos politikai köröket, mert napokkal ezelőtt kiszivárgott a hire annak, hogy a birodalmi elr*)k és a birodalmi kancellár között lűncs meg többé a/ eredményes együttműködésnek a lehetősége. Előre látható és a néphangulat azt mu- , tatja, hogy a Birodalom felelős politikusainak erős jobbrafordulását kívánják. Hindenburg hétfőn este megbeszélésre hívta össze a politika vezéreit, igy Loebet, a birodalmi gyűlés elnökét, a szociáldemokrata párt vezetőségéből Wels és Breitscheid képviselőket, valamin* Hitlert, aki Göczing nemzet: szociálista képviselő társaságában jelent meg. '' Az értekezleten a birodalmi elnök határozottan kijelentette, hotfy jobboldali kö-zépkormárjyt kiván. A Deutsche Allgemeine Zeitung közli, hogy Hitler pártja az uj kormány megalakítása előtt uj birodalmi választásokat kiván. Külpolitikai okokból az őszi hónapok előtt végleges kormány nem alakitható. Addig erős jobboldali átmeneti kormány vezetné a birodalom ügyeit. A szoc. dem. is támogatni fogják a kormán vt. Washington, május 31. Hivatalos amerikai körökben bizonyosra veszik, hogy a német kormányválsággal kapcsolatosan a lausannei konferenciát el kell halasztani, miután a német politika, jelentós irányváltozáson megy keresztül. Időt kell ugyanis nyerniök, hogy megismerkedjenek az uj német politikai irányzattal és ennek alapján döntenek a hadisarcok és jóvátételek ügyében. Páris, május 31. A reggeli lapok érdeklő, désének középpontjában a német kormányválság áll. Nem is i''tiikolják azon aggodalmukat, hogv a válságtól féltik a lausannei értekezlet sikerét és attól tartanak, hogy Bruning bukásával közelebb sodrodnak a németek az angol és amerikai felfogáshoz, amelyek psdig a pénz elér-téktelenitését célozzák. Egyes lapok szerint most lenne itt az ideje, hogy a francia—olasz jóviszonyt helyreállítsák «s veszélyt látnak Európa/békéjére nézve a német frontváltoztatásban. London, május 31. Az angol sajtó a legnagyobb aggodalommal beszél a lausannei konferencia elé tornyosuló ujabb akadályokról, amelyeket a német kormányválság iile- ZALAVARMEGYE zett elő. ügy tudják, hogy hétfőn .este az angol minisztertanács behatóan foglalkozott a német üggvel és a minisztertanáccsal Mac Donald is összeköttetésben állott telefon utján. Az iigvröl az a hivatalos angol vélemény, hogv Bruning bukásit a súlyos adóterhek cs egyéb elviselhetetlen megterhelések idézték eló. rol, amelveket a nemet kormányválság me- eio. , f j"'' C Bonyolódik a keszthelyi Gazdasági Akadémia 30 ezer pengőiének eltűnési ügye Megírtuk, hogy a keszthelyi Gazdasági Akadémia részére kiutalt 30 ezer pengő az akadémia titkárának Zimay Károlynak asztaláról eltűnt. A kiküldött fegyelmi bizottság előbb elmozdította a titkárt állásából, majd a föliimivclésügyí miniszter utasítására az akadémia bűnvádi" feljelentést Jttt Zimay titkár ellen. J Az ügy már a törvényszéki vizsgáló bírája elé került, aki hivatva íesz eldönteni Zimav titkár érdekes védekezésének helytállóságát. Azzal védekezik ugyanis Zimay. hogy a kézbesített 30.ÍXK) pengőt íróasztalára tette. Közben áthívták pár percre a másik irodába, ahonnan visszatérve, meglepetten tapasztalta, hogy az összeg nincs az asztalán. A váraf''anul jött eset anrtyira mfctffélemlítette, hofjy nem éraett kellő lelki eröt arra, hogy felettesének jelents?. - ✓ Inkább hibás könyvelési manipulációkkal élt zavart lelkiállajíotában. Az első vizsgálat után csakhamar újabb fegyelmi bizottság foglalkozott az üggyel s ekkor már Zimay titkárt állásvcsztettnck nyilvánították. A kincstárt mindamellett károsodás nem éri. mert Zimay jómódú rokonsága az ügy tisztázásáig máris betábláztatta ingatlanaira a 30.000 IM. Mindenki, különösen Zalamegye és Keszthely közönsége, feszült figyelemmel várja az ügy fejleményeit. Junius végén lesz a leritii választás Bár a képviselőházban Is'' bejelentették már az alsólendvai kerület meg üresedését, a vá-lasztásök felől még mindig nem történt semmi intézkedés. A vármegye alispánja ugyan« a belügyminiszter rendeletét várja, ami a mai napig még nem érkezett meg. A miniszter rendeletének megérkezése után aí alispán összehívja a vármegye központi választási terminust. Tekintettel arra, hogy a rendelet megérkezése után néhány nap a választmány összeilléséig is eltelik, a lenti-: választási nap már csak június 20-ika után lesz. A jelölteknek tehát épen elegendő idejük lesz (3—3 vasárnap) a kerület beszervezésére. választmányát s ez a választmány dönti el a Lopott. azután lelgyultotta a házat Doszpöt Jenő ebergényi föld míves május 20-ére virradó éjszaka betört apósa: Lőrinc József babosdöbrétei gazdálkodó házába és onnan nagymennyiségű élelmiszert és ruhát lopott el. Az elvitt holmik a padláson voltak felhalmozva javarészben: Doszpot a lepás után eltávozott apósa házából. Alig távozott onnan a tolvaj vő, kigyulladt a ház padlása és a tüz oly j$yorsan terjedt tovább, hogy rövidesen lángokban állott az egész épület. A ház alvó népét a szomszédok verték fel, akik észrevették o tüzet. Az öreg l.órinc Józsefet, a ház tulajdonosát, csak nehezen tudták a szomszédok kimenteni az égő házból. Kevésen múlt, hoj|y az öreg bent nem égett. > A falu trepe hosszas és fáradságos munka után eloltotta a tüzet. Ekkor vették észre, hogy it tüzet megelőzőleg betörés történt. Az esetről csakhamar tudomást szerzett a nagylengyeli csendőrörs is és hozzálátott a nyomozáshoz. A nyomozás során őrizetbe vették Doszpotot. aki a csendőrség által elébe tárt bizonyítékok súlya alatt megtörve, beismerte a betörést és egyúttal elmondotta azt is, hogy ő gyújtotta fel apósa házát, még pedig az^rt, hogy eltüntesse lopásának nyomait és azt a látszatot keltse,, hogy az cl*. tünt holmik a házban elégtek. A csendőrök Doszpotot hétfőn esti- bekísérték a zalaegerszegi kir. ügyészség fogházába. A vizsgálóbíró kedden délelőtt hallgatta ki; ekkor a betörést beismerte, a guijtogatást azonban már letagadta. A vizsgálóbáró ezután kihirdette Doszpot előtt • Y az előzetes letartóztatásról szóló hatá-rozatot. A fennálló rendelkezések szerint a gyújtogatás statáriális eljárás alá tartozó bűncselekmény. A kir. ügyészség rövidesen határoz, hogy Doszpot esete oda tartozik-e, vagy nem. A lausannei konferencia lunlus 16-án 01 össze i . London, május 31. A Daily Mail legújabb híradása szerint a lousannei konferenciát június 16-án minden körülmények között megtartják. A konferencia programjának középpontjában az összezsugorodó világkereskedelem problémájának megtárgyalása áll. Washingtoni jelentés szerint az Egyesült Államok nem vesznek részt a Konferenciáig még akkor sem. ha az kereskedelmi ügyekkel foglalkozik. A jóvátételeket illetőleg — úgy tartják — egyáltalán nincsenek érdekelve. Álláspontjuk az, hogy majd hivatalosan elintézik maguk között, mit kell megfontolás tárgyává J tenni a jóvátételek ügyében. Szálloda megnyitás! Tisztelettel hozom a n. é. közönség tudomására, hogy junius 1-én, szerdán az Arany Bárány szálloda, kávéház és étterem üzemét megnyitom, amely naptól házhoz szállítandó étkezésre előjegyzéseket méltányos áron elfogadok. Kőbányai sörök! Balatoni borok! Tisztelettel Kiss Lajos vendéglős. I Hívnak a hűsítő habok, — gondoskodjunk fürdoruházatunkról és válasszunk egyéniségünkhöz illő színeket még fűrdfiköpenyben is. Schützék kirakatában megtaláljbk mindig a legújabb mintázú frottier anyagokat. V A leventezenekar egyenruhát akar össze-muzsikálni magának % A zalaegerszegi leventezenekar szeretne felruházkodni, mert nagyon fura látvány, amint különféle polgári/''ruhákban vonul fel a zenekar a réztrombitákkal. -Sajnos azonban a leventeegyesületnek nincs ilyesmire pénze, társadalmi úton összegyűjteni pedig az aránylag nem is nagy összeget, reménytelen vállalkozás volna. , /" A levente zenészek úgy segíteneMéhát magukon, hogy hangversenyt adnak. Folyó hó 5-én, vasárnap, a Varga Mihály, azaz Varga Miska vendéglő kertjében nagy hangversenyt rendeznek a leventék, egyenruha-alapjuk javára és erre a hangversenyre szeretettel várnak mindenkit, aki néhány fillérjét nem sajr nálja a számukra olyan fontos céltól. Kérjük a közönséget, támogassa a -leventék törekvéseit. Ezer gazdatiszt a budapesti orsx. kongresszuson Az Alsódunántúli Gazdatiszti Kör rendkívüli közgyllése állást foglalt az tijkeletii oki. gazdacgyesületekkel szemben és határozatilag kimondotta, hogy csakis az 52 \ív óta fennálló Magyar Gazdatisztek és Erdőtisztck Országos Egyesületét támogatja. Faber György titkár részletesen ismertette a június 5-én tartandó országos kongresz-szust előkészítő bizottság munkásságát és a kongresszus programját. A kongresszuson ezernél több ^gazdatiszt megjelenésére számítanak. A kongresszus a budapesti Vigadó nagytermében folyik le, a fővédnökséget ei. fogadta József kir. herceg, a védnökök sorában pedig 18 gróf, báró, nagybirtokos szerepel. A magyar gazdatiszti kar ettől a kongresz-szustól várja sorsának jobbrafordulását. A dunántúli gazdatiszteknek erkölcsi kötelessé-gévé tette a közgyűlés a kongresszuson -való megjelenést, mivel az országos méreteket Oltott mozgalom innen indult ki s a kongresz-szils megszervezése a Fejér, Tolna, Veszprém-vármegvpi, valamint az Alsódunántúü Gazda-tiszti-Kor agilitásának eredménye. Örömmel vette tudomásul a közgyűlés, hogy az Alföldön is megalakultak a gazdatiszti körök, az .Alsódunántúli Gazdatiszti Kör taglétszáma pedig 16S-ra emelkedett. A közgyűlés végül jegyzőkönyvi köszönetet szavazott Szentiványi Béla jószágkormányzónak a vitaüléseken tartott előadásaiért, majd Köszeghy Béla alelnök felszólalása után, aki a «Magvar gazdatiszti kar válsága» című könyvet méltatta, ugyancsak jegyzőkönyvi köszönetet szavazott Faber György titkárnak a munka megírásáért. Konföderációs értekezlet. Páris, május 31. A dunai államok pénzügyi szakértekezlete hétfőn ült össze Párisban, amelyen a négy nagyhatalom képviselőin kivül résztvett a belga, svájci és hollandi delegátus is. . • • J Amerikai-magyar egyezmény. Washington, május 31. Magyarország hét-főn egyezményt írt alá a fennáló 13.86S font. sterling fundálása tárgyában. - v 1932. június 1. ZALAVARMEGYE HÍREK. — A pápa 75 éves. XI. Pius pápa ma ünnepelte 7>-ik születésnapját. A/ egész világ tolikussága őszinte, szívből jövő imája szállt égbe és azért könyörgött, hogy még sok éven át legyen az Ur kegyelme Öszentségén. — Beiratások a Notrc Dame zárdában. A zalaegerszegi Notre Dame zárda róm. kat. elemi (mindennapi) iskolákban a jövő tanévre szóló beiratások f. évi június nó 14-én és 1 >cn lesznek. '' — A Hurtyadi-csoport Zalaegerszegen. Báró Kray István, a zalaegerszegi kerület országgyűlési képviselője két nap óta városunkban tartózkodik. Pénteken ideérkeznek a Hunyadi, csoportból Hunyadi Ferenc gróf, Turcsányi fgon, Rakovszky Tibor is, akik az iparosok, iiál, kereskedőknél, gazdáknál tartandó érte. ke/letekeiv vesznek részt. — A második plébánia ügye Nagykanizsán. A nagykanizsai róm. kat. egyházközség szombati tanácsülésének legfontosabb tárgya a második és harmadik plébánia létesítése volt. p. Molnár Arkangyal ferences házfőnök rendje álláspontját fejezte ki, amikor kijelentette, hogy Kiskanizsát átengedi világi plébánia vezetése alá s ha Nagykanizsán második plébánia is szükségessé válik, annak vezetését is vállalja a Szent Ferenc-rend* Más megoldás, szerinte, anyagi romlást jelent a ferences plébániának. i)r. Krátky Isjván polgármester le-szögezte, hogy szükségf van második és harmadik plébániára, azonban a gazdasági vi-szon\ok csak a kiskjmizsai plébánia létesítését engedik meg egyelőre, világi papság vezetésével. Úgyszintén világi papság végezhetné a Nagykanizsán létesítendő második plébánia pásztorációját is. — Kézimunka- és rajzkiállítás. A zalaegerszegi m. kir. áll. polgári leányiskola kézimunka- és rajzkiállítása június 3-án délelőtt 9 órakor nyílik meg, amelyre az iskola igazgatósága ezúton hívja meg a váro<~nagy-érdemú közönségét. A kiállítás nyitva lesz r3„ 5. és 6-án délelőtt Q—12-ig és délután 3—>ig. 1-3 — Legdivatosabb nöí viskal-szalma sapka és lynap legolcsóbban, nagy választékban DeutschnáL — A Zalaegerszegi Egy házi Ének- és Zeneegyesület kerti mulatsága június 4-én a Mi-s/ori-féle kerthelyiségben. — A lőtér és gyakorlótérhez szükséges ii>-gatiaiüok biztosítása érdekében a honvédelmi miniszter felhívta a polgármestert, hogy a legsürgősebben kössörumegegyezést a telektulajdonosokkal. — A textiliák és kaucsukárúk adóváltságá-val kapcsolatos intézkedéseket a hivatalos lap mai száma közli. , — Újból lesz Keszthelynek újságja. A hónapok óta szünetelő < Keszthelyi Hirek» vasárnap dr. Tamás János gazd. akad. tanár szerkesztésében újból megjelenik. A lapnak állandó munkatársa leSMlr. Gárdonyi Lajos is. — Anyakönyvi hirek. A zalaegerszegi áll. anyakönyvi hivatalban a múlt hét folyamán ^következő bejegyzésele,történtek: .Születés: Botha József nyomdász és Nemes Erzsébijt István fia, dr. Szalay Gyula vm. tiszti főrli gyész és Marthon Margit Magdolna leánya, tkíjsos János iöldmívesAés Szabó Gizella János fia, Valkovics IK''laXkörjeg.yzö és Daczug Mária (Szécsisziget) Es^tírt leánya, Wcjininger Sándor kir. törvényszéki * fogházfelügyclö és Hegyi Mária Zoltán fia, Kováts Ferenc kisbirtokos és Herold Gizella Feribe fia, Her-czeg Hermina házicseléd Károly fia, Kiss Mihály kőművessegéd és; Nagy Mária Imre fia. Halálozás: Nagy Ferenc molnár ()2 éves, Horváth Margit 1() éves (Ikervár), Guttmann János magánzó 74 éves, Farkas Anna 2 éves, Takács Ferenc napszámos 24 éves (Lenti)'', özv. Kelemen Imréné 49 éves (Oroklán, Durgó hegy), Németh Emma 3 éves, özv. Vidovic*s Jánosné 77 éves, Kovács Hona 10 hónapos, Tallián István h-yonidász 39 eves, Hegedűs Irma 14 éves (Gyürüs). Házasságot kötött 3 pár: Fertő Elek pincér (Budapest) Fodor Olgával (Zalaegerszeg). Kustánci Béla zenész (Zalaegerszeg) Bergovics Teréziával (Szenterzsébethegy), Adorján János napszámos Ger rencsér Katalinnal. / — A keszthelyi frontharcosok is tömörülnek. Keszthelyen Vargha Gyula gyógyszerész, volt 31. gyalogezredbe!« főhadnagy megkezdte a központ megbízásából a frontharcosok megszervezését. A munka szépen halad előre és Zalaegerszeget megelőzve, rövidesen Keszthelyen is egy táborban lesznek a frontharco. sok. * » — Bourettin, színtartó, legújabb divat, színekben, legolcsóbb árakban Schütznél. — Filléres gyors Nagykanizsán—Barcson át Pécsre június 5-én. Zalaszentivánról indul 7 órakor, l*ert;re érkezik 11 óra IS perckor. ^Pécsről indul 19 óra 26 perckor, Zal5szent- ivánra érkezik 23 óra 25 perckor. Menetdíj oda-vissza 5.90 P. Kellőszámú utas „jelentkezése esetén ülőhely biztosíttatik. Közelebbi felvilágosítást a zalaegerszegi Menetjegyiroda ad, hol június 4-ig e vonathoz jelentkezéseket elfogadnak. Greta Garbe idei hj nagy világfilmje INSPIRÁCIÓ Modern szerelmi regény Párisból lOfelv. Főszereplők: Qreta Garbó, Lewis Stone és Róbert Montgomery Bemutatja az EDISON mozi szerdán 7 és 9 órakor. 7 órai élőadás olcsó helyárakkal! — Tízéves érettségi találkozó Csurgón. X. Csurgói. Ref. Főgimnáziumban 1()22 évbeh végzett növendékek június 11-én és 12-én tartják 10. éves érettségi találkozójukat Csurgón. '' A rendezóbizottság kéri^az ezelőtt 10 évvel Csurgón végzetteket, hogy a találkozón feltétlen jelenjenek mxeg. Június 11-én este 8 órakor bankett a Koronában, június 12-én & program közös a csurgói öregdiákok szövetségének programjával. •— A pacsa-najíjkapornaki espereskerületi róm. kath. tanítói kör június 6-án délelőtt fél 9 órakor Pacsán, az /iskola tercnéiben évi rendes közgyűlést tárt/ A tárgysorozaton több értékes előadás szcnepel. Igy a fegyelem és fegyelmezésről Wtéz Varsányi József '' igazgató-tanító, a gyermek kötelességérzetének felébresztéséről Pungor Aladár k\ tanító ad eló. «Pedagógus "tarisznyája. Iskolai éle''t-képek» címen Landi Ferenc ''igazgató-tanító, «Mértan tanítása az új tanterv szerint» címen Kovács József tanító és «Legsürgősebb teendőink» címen Kauzii Gyufa esp. ''ianTelügy''elo tartanak előadást. — Legjobb minőségű nöi és férfi tennisz-cipök eredeti gyári áron DeutschnáL — Már kezdődik a fürdöjárás. Soha olyan korán nem kezdték, mint az idén a nyári fürdőzés, illetve a lakásbérletek iránt való érdeklődést. Élelmes emberek már gondos-kodtak-nyári lakásról, főkép a Balaton mellett. A szigorú devizakorlátozás — ha más téren .kártevő hatást is mutat — a fürdószakmában mindenesetre előnyt jelent, még pedig nagy előnyt. 1932 fürdőévadját bizonyára az fogja jellemezni, ahogyan már kisebb áruló adatok jelzik, hogy nagy tömegek fogják ellepni a magyar fürdőket. Nemcsak a főszezonban, hanem az eló- és utóidényben is. Remélhető, hogy a magyar fürdő- ésv üdülőhelyek ezt^ nem várt kedvező konjunktúrát nemCsafl? az idei szezonra fogják a maguk nézőpontjából kihasználni, hanem olcsóbb árakkal, gondos kiszolgálással rászoktatják a magyar közönséget, különösen a külföldre gravitálókat, a ha- < zai üdülésre. Igy aztán dokumentálhatják, hogy; -amit a közönség a drága külföldi utazás eki maradásával megtakarít, abból már 8—10, sót 14 napos nyaralási költséget fedezheti. — Az újpesti rendőrség letartóztatott két nagykanizsai érettségizett fiatalembert. Az újpesti rendőrség a nagykanizsai kapitányság megkeresésére letartóztatta Spadler József és • Báthy István érettségizett fiatalembereket, akiket több betöréssel gyanúsítanak. Azonkívül kiderült, hogy Uáthy, Spad''.er nevére érettségi bizonyítványt hamisított. Az ügybe bel<j van keverve Köszeghy István szintén érettségizett fiatalember, akit ugyancsak köröz a rendőrség. — A bűn útján. Lukács Ciyörgy 1Q éves nagykanizsai szabósegéd egy lopott kerékpárral megszökött a városból & miután azt eladta, visszatért. Ugyancsak ó ) vette fel a múlt hónapban atyja nyugdíját is annak tudta és beleegyezése nélkül. Az őrizetbe vett fiatalembert átadták az ügyészségnek. — Színes bourette már 2 pengőért kapható Schütznél. Ha, kedden este léi o m a budapesti Gzája Néparéna testvérvállalata a Czája Cirkusz - > Holnap, szerdán délután 4 órakor teljes esti műsorral, mérsékelt helyárakkal családi és iíjosági előadás és fél 9 órakor rendes helyárakkal esti előadás Leszállított olcsó helyárak! Jegyelővétel-. D. e. 10 órától a cirkusz pénztárainál. A vadállalállomány reggel 10 órától napnyugtáig megtekinthető. ZALAVARMEGYE 1932. junius 1. f i • Majális szúrkáLással. A hévizszentand rási fiatalság majálisán néhány legény heves szóváltásba keveredett egy hazakészülő le gériyesoporttal. A szóváltást bicskázást követte, melynek egyik áldozata \Gyugyi Imre szentandrási legény lett, akit kórházba szá!^ lítottak. Könnyebb serülést szenvedett Bencze József. A csendőrség megindította a nyomozást. V r— Az ormándLaki parcellázási üdvben dr. Siía^y üyula vármegyei tiszti főügyész által lefolytatott vizsgálatkor már Űrnapkor beszámoltunk. Az iratokat most áttették a kir. ügyészséghez. — Borzalmas öngyilkosság. Schíemmer Jenő alsózsidi fiatalember hozzátartozói távoflété-ben forgópisztollyal szívenlőtte rtiagát. A gyilkos Jövést a szobában követte eL ahonnan minden erejének összeszedésével kitámolygott a konyhába, ott összeesett és a cementpadlő-zaton összezúzta fejét. Hazatérő hozzátartozót holtan találták a szerencsétlen fiatalembert. Az öngyilkosság oka a fiatalember nyomasztó anyagi gondja vo''t. A csendőrség megindította a -nyomozást. ~ — Vásznatokhoz hosszúszálú, elpusztíthatat. lan «Sea-Island > amerikai fonalat használunk* Schütz Áruház, < zrínyi-nyomda részvényeket minden elfogadható aron eladok. cim a kiadóban. — Kötél helyett háromévi fegyház. Aminjt megírtuk. Műik János szepetneki gazda felgyújtotta vejének. Fischl Jánosnak pajtáját, mivel felesége minden ingóságát vejéhez szállította és maga is hozzá költözött. Az ügy statáriális bíróság elé került, amely azonban a rendes bíróság elé utalta. Május 28-án voh a tárgyalás a nagykanizsai törvényszéken. — Rádióüzenetek a pécsi fotóamatőr kiállításról. Az idei nemzetközi vásár egyik föatt-rakriója volt. hogy a vásár látogatói a rádió mikrofonján keresztül üzenetet küldhettek hozzátartozóiknak, ismerőseiknek, Lzze! a nagyszerűen bevált újítással a pécsi fotóamatór kiállítás rendezősége is kedveskedni fog a kiállítás résztvevőinek és látogatóüiak. A kióUí-tás iránt egvébkéift mindénütt nagyfokú érdeklődés nyilvánul meg. Prospektust díjmentesen küld a kiállítási iroda, melynek címe: Pécs, Percze^utca 12. A zsűri száz értékes díjjal jutalmazza a szép képeket. A kiállítás megnyitására az ország minden részéből filléres gyorsok indulnak l''écsre. — Agyonetette gyermekét. Czetthoffer Má-rijj nagykanizsai takarítónő másféléves kislánya egyik éjjel hirtelen meghalt. A városi tiszti főorvos megállapítása szerint hússal való túltáplálás a halál oka. Az eljárást a boncolás mellözésévcl lefoIy tat ják. — Tüz pusztított- Reziben. Valószínűleg gondatlanság miatt kigyulladt Kurudi Ferenc és Süte Lajos reií-i lakosok pajtája. Leégett egy istálló és egy pince is. A ÜHtKl pengős kár részben biztosítás útján megtérül. Az állami polgári leányiskola tomavizs-gája csütörtökön délután 6 órakor Jesz. a Move sporttelepen. — Időjárás: Változékony idő várható, egyes helyeken, főként a Dunántúlon még tsók, a hőmérséklet további sülvedése nélkül. ;.A TAKAREKOSSAG HULLAMA. EitőI a most felettébb aktuális kérdésről ol- IJZKt beismerő vallomása ^újtogatást. A bi- Muik János előbb tett ellenére most tagadta a zonyítás végeztével a bíróságoz enyhítő körülményekre figyelemmel, ,3 evh fegyházra ité''.te .Műik Jánost jogerősen. — Véletlenül elvágta az ereit egy kétéves kisfiú. Csiszár István és felesége sümegi lakó-sok a múlt héten öveges Kálmánné íelügye-letére bizták kétéves kisfiúkat, míg ők a me-zój voltak. A gyermek kezébe kés került, mellyel oly szerencsétlenül vágta el balkezének ereit, hogy kórházba kellett szállítani. Állapota életveszélyes. Gondatlanság miatt Ovegesné ellen eljárás indult. — Jogerős a sáskái gyilkosok büntetése. A zalaegerszegi kir. törvényszék Czikó tanácsa 1031 februárjában gyilkosság büntette címén életfogytiglani fegyházra ítélte Kalmár Oábor sáskai napszámost, aki 1030 liovember 7-én a sáskai vrdöben Ráberhoffer ''Mihályt annak felesége biztatására e győri lőtte. Ugyanakkor Ráberhofferné halálbüntetést kapott, tzt az Ítéletet a győri kir. ítélőtábla Kalmárra nézve változatlanul jóvahagyta, Ráberhofferné büntetését azonban életfogytiglani fegyházra változtatta át. Az ügyben a''Kúria a napokban hozott Ítéletet és ebben a tábla ítéletét jogerősen helybenhagyta. vasunk érdekes cikket a TŰZHELY című folyóirat legújabb számában. Az alig pár hónapja útnak indított képes újság rengeteg friss és szellemes cikkével, képeivel, a oiai család legizgatóbb problémáit igyekszik megoldani. A háztartás, a takarékos gazdálkodás, a boldog házasélet, a nevelés, a fcert ápolás, a szobaberendezés, a konyhai és kerti változatosság. a testi és szellemi kultúra minden vonathozását felölelik a legjobb írók cikkei. A képek pedig ügy peregnek le ^lőttünk, mint egy ötletes film pillanatfelvételei. Bizonyos, hogy a mai idők ezernyi nehézsége közepette a család, de főleg a nők, »dtünő segítséget, olcsó és szórakoztató tanácsadót találnak e folyóiratban, nemcsak a nyomtatott füzetekben, de a szenzációszámba menő ajándékokban is. Ime, néhány példa: a 0.60 pengős előfizetési árért a .TŰZHELY nemcsak, hogy egy gazdag folyóiratot ad egész éven át, de nvomban ajándékoz minden előfizetőnek egy zsúrasztalterítót, valódi Indanthrennel lenvá-szonra festve, négy szalvétával, valamennyi kézzel hímezve. A teljesen kész tctftó kellemes kék színével felvidítja a szobát, a verandát, a bridge asztalt. De ezenfelül jnég olyan rejtvényversenyt indított meg a TŰZHELY, melyről beszélni fognak mindenfelé. A hatszáz díj nyertese felé, mint ^lső dij: egy Lingel-féle úriszoba integet, a második díj gyanánt pedig egy teljes menyasszonyi kelengye mosolyog a boldog nyertesre. (Szállítja: Mössmer X>zsef Fiai cég). A Tűzhely kiadóhivatala: Budapest, IV., SzerrTta-tér 3. Döntő csata a kínai-japán fronton. $ Tokío, május 31. Hotijc japán tábornok közel húsz órai harc után döntő csapást mért a kínai felkelő csapatokra. A harcot Ma-csangszau csapatai ellen indította és 17 nagy bombavető ágyút állított be, melyek órákon át szórták a bombákat a kínai csapatokra. A harcban 7000 kínai esett el. Gorgulov a cseka megbízottja voh. Páris,.május 31. A francia köztársasági elnök gyilkosát, üorgíilovot tegnap szembesítették egy Lazurov nevű volt kozákkal. Ai a Páris, május nök gyilkosát, tették egy Lazurov nevű volt kozákkal. jL[ „ leghatározottabban felismerte, hogy (itfgu. lov a cseka tagja volt *és öt órákon át kínozta annak idején. Gorgulov természetesen kétségbe vonja LazaroV Állítását. RÁDIÓ. Szerda, június 1. 0.15: Katonazene. 12.5: Cigányzene. 1.13: Népiskolai testnevelő tan. folyam. 3.30: Morse tanf. 4: Előadás. 5: Elő. adás. 0.2b: (iramofon. b.45: Olasz lecke. 7.10: Hangv. 8.10: Llöadás. 8.40: Zenekari hangv, 10.30: Cigányzene. v.»ftuHdonot tt *•''»''$» kf<3£; U«iS A10STO* r«!«i6* KtftMit:: tuvrSTttt peren janoi ''5<■»»*•<«''* : f*$TMt Pál ér. 1932—4291. vght. Arveréil hirdetmény. Dr. Boschán Ernő ügyvéd állal képviselt Duna Ált. Bizt. Rt. javára 275 P 29 f. töke és több követelés járulékai erejéig a budapesti kir. járásbíróság 1931. évi 339360. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1932. évi április hó 9 én lefoglalt 1829 pengő 50 fillérre becsült ingóságokra a zalaegerszegi kir. jbiróság fenti számú végzésévé) *! árverést elrendeltetvén, annak az 19C8 évi XLI. te 20. §-a alapján a kővetkező megnevezel! dr. Richler Jenő ügyv. által képv. Kaufmann János javára, dr. Löke Imre javára, dr. Hollós Ferenc ügyv. áital képv. Perutz Testvérek javára, dr. Holló Lajos ügyv. ált. képv. Ferdinánd Pribly javára, dr. Antal Gáspár ügyvéd által képviselt Weisz Sámuel javára, dr. Büchler Mór ügyvéd által képviselt Ríitharek Elek javára, dr. Halpen Jenő ügyvéd aHal képviselt Fischer és Bader cég javára, dr, Neuhauser Imre ügyv. ált. képv. Havas és Weisz javára, dr. Linksz Jenő ügyvéd áital képviselt Renier Károly javára továbbá a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tflnő más foglaltatok javára is, az árverés/ megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll s ha ellenük halasztó hatalyu Igénykereset folyamatba nincs, — végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Pókafán leendő.megtartására határidőül 1932. évi janius hó 6. napjának d. a. 5 órája . O tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt üzleti berendezés, árucikkek, edények, lovak, kerékpár s egyéb ingóságokat a legtöbbet Ígérőnek készpénz fizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fogom adni. Zalaegerszeg, 1932 május 15 DSnest István, kir. jbir. végrehajtó. Akár elutazikf akár itthon nyaral, okvetlen szüksége lesz Frottier kelmékre Üo''^SéiS"*"0* 9.— Frottier fürdőlepedő ffSWÍS 18.- Flaneltakaró rendes nayy3gfl rsonyos fogást* 5.30 strandkabát, nyári ruha színtartó minőségben a legnagyobb választékban Schütznél. Nyomatott Kakas Ágoston könyvnyomdájában, Zalaegerszeg, Széchenyi t^r 1. Telefon: 131. I és pongyolaanyagok tó minőségbei ii évfolyam. Zalaegerszeg, 1932. jnnias 2 Csütörtök Ara 12 flllár. « 112 szán POLITIKAI NAPILAP S^ielMÜi Hiaden bélköawp éOaiéa. Elöfhe!6a: negyedévre 6 P. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 1. Telefon: 131 2 Tufpányi Egonéi Klebekberg Kunó gróf éles összecsapása a Ház mai ülésén A kultuszköltségvetés részletes vitája Budapest, június 1. A képviselőház mai illésen áttérték a kultusztárca költségvetésének részletes tárgyalására. Pintér László visszautasította a *szociá-listáknak a katolikus egyházra lett kijelentéseit, majd a gazdasági válságról beszélt és kijelentette, hogy hiába jönne finánc-zsefti, a gazdasági válságot gyökerében kell kiölni. Klein Antal a közalapítványi birtokok bérlőinek helyzetéről beszélt és kijelentette, hogy nagyon szigorúan bánnak el velük. Meskó Zoltán a népiskolák fejlesztését hangoztatta. Utat kell nyitni bármily módon a fiatalságnak, meg kell szüntetni az álláihaltno-zást. inert ezt kivánja a tisztesség és a nemzet érdeke is. Könnyű kiadni a jelszót, hogy a nők menjenek vissza a családi tűzhely mellé, de nehéz ezt keresztülvinni. A nők legnagyobb része kénytelen családot eltartani és nem tud fékhez menni. Ma az a helyzet, hogy szívesebben alkalmaznak női munkaerőt, melyet valósággal kiszipolyoznak és sokkal kevesebbet fizetnek érte, mint a férfimunkaeróért. Malasics Géza a tanítók helyzetével fog..-lalkozik és a rendes javadalmazás mellett foglal állást. Ezután arról beszél, hogy a kut-tuszminisztériumhaii valóságos terror folyik, különösen a moziccnztira terén. Téglássy Béla rámutat arra, hogy a magyar kultúra értékét külföldön is elismerik. Megemlékezett Klebclsbcrg Kiínő gróf érdemeiről, különösen arról, amelyet a népiskolák terén szerzett. Hcl.yesli, hogy a jelenlegi kultuszminiszter nem dobja teljesen oda a magyar kultúrát a pénzügyek miatt. • Nagyon ió, hogy a miniszter sportbarát, mert egészségls ifjúság nevelésére van szüksége az orsz;«nak. Turchányi Egon a Nemzeti Színház vezetését támadta és az egész ottani gazdálkodást zavarosnak és túlméretezettnek találja. Sajnálatos dolog, hogy ebben a színházban olyan szereplöt engednek szóhoz jutni, aki legélesebben támadta Magyarországot. Olyan férfiaknak, mint Herczeg Ferenc, Pékár Gyula és Szász Károly, szintto-aT-STy álláspontjuk, hogy hogy a^flfcmzcti Sáínháznál baj van. tzi flán lihssza^án bírálta Klebelsbcfg nty-köd és ét, ¡gcir-t-Ics hangon. ^ Kultúrpolitikája — mondta — egyáltalán nem felelt meg az ország érdekeinek és kárára volt a nemzetnek. Klcbcfsbcrg Kunó gróf hosszasan válaszol Turchányi felszólalására. Mindjárt az elején kijelenti, hogy a Vádak, amelyekkel ót Turchányi bántani* akarja, nem felelnek meg a valóságnak. Visszaemlékezett a régebbi eseményekre, mint pl. az Erzsébet-városi bombamerénylet ügyére. Turchányi akkor felelősségbe vpnta őt és később a legnagyobb lojalitásra! hajlandó volt nyilatkozatot tenni és ó akkor is bocsátott úgy néki, mint az újságok-.l g)'', másik alkalommal, amikor ót ismét élesen támadta Turchányi a Mázban, hivatko-20,1 a veszprémi nagyprépostra. Ö akkor levelet intézett a nagypréposthoz, aki válaszában Turchányi magaviseletét minösithetetlenneK nyilvánította. G á ( Jenő a zsidó hitközségi választásokat tette szóvá és kérte a minisztert, hogv mielőbb döntsön ebben az. ügyben. Meskó Zoltán: Mit szól ehhez Sándor ^Pál? Sándor Pál: ízléstelen dolognak tartom ezt az ügyet idehozni. Gál Jenő: Bízza csak rám a képviselő úr, mit tanok ízléstelennek és mit nem. Ismételten arra kérte a minisztert, hogy tegye meg ez ügyben a szükséges lépéseket. Sándor István a jogakadémiák fenntartása érdekében szállt síkra. Hangoztatta, hogy a jogakadémiákon olyan tanszéket kell felállítani, ahol a Magyarországon élő nemzetiségek nvelvén tanítalak. Letenye maga kéri a zalaegenzeg-letenyei autóbuszjáratot A legilletékesebb válasz Nasykanizsa ellenző magatartására Letenye nagyközség képviselőtestülete foglalkozott a megyeszékhelytől és a világtól való elzártságával a legutóbbi, külön e célból összehívott közgyűlésén. A Nagykanizsavidéki Autóbusz Vállalat ugyanis a Letenye-(Nagykanizsa közötti magánjáratát újabban napi egyszeri közlekedésre redukálta. Ez a körülmény Letenyére és vidékére nagyon hátrányos és az amúgyis rossz közlekedésre valósággal koronát tesz. A legközelebbi vasútállomás: Murakeresztur, 15 kilométerre van Lc-tenyéhez. Utja rossz. Szinte hihetetlen, de így van, hogy Letenyéró! — a járási székhelyről — ha valaki Zalaegerszegre szerdán délelőtt 10 órára meg akar érkezni, már kedden reggel autóbuszra kell ülnie Kanizsa felé. Es ha véletlenül nem végezte cl a dolgát Zalaegerszegen fél 12-<,g, a vonat indulásáig, akkor csak harmadnap, csütörtökön dél- utá.i 4 órakor táthatja ismét Lelencét. A posta is a feladástól számított 3 nap alatt érkezik csak Letenyére s így el lehet mondani, hogy Letenye ezer kilométerbe van a világtól s a megye városaitól. •Á képviselőtestület eme tűrhetetlen állapot megváltoztatását határozta el. K-érte a m. kiil postaigazgatóságot, hogy Zalaegerszeg, Söjtör, Bánoksze-ntjgyörgy, Leteitye között naponta egyszei*, Letenye, Becsehely, Nagykanizsa között pedig naponta kétszer indítson autóbuszjáratot. E kérelem támogatására a képviselőtestület Zala-megye alispánját és Zalaegerszeg polgármesterét is felkérte. Letenye megmozdulása a legilletékesebb válasz Nagykanizsa ellenzésére. Meggyőződésünk. hogy a letenyei állapotok tarthatatlansága Nagykanizsát is arra bírja, hogy beszüntesse teljesen téves alapokra helyezett érveléseit és inkább segítségére lesz a községnek és vidékének céljai elérésében. A polgármester időközben érdeklődött a postaigazgatóságnál. Ma art a választ kapta, hogy az útvonal Zalaegerszeg--Bánokszentgyörgy szakasza elhanyagolt, alkalmatlan s a iárat csak ennek rendbehozása után volna megindítható. Most már a vármegyén a sor, hogy az uka-dálvokat elhárítsa. Az épülő Zalaegerszeg Minden idegennek, aki hozzánk vetődik, feltűnik az a nagyarányú építkezés, amellyel kevés vidéki város dicsekedhetik. Egész új városrészek épültek ki az utóbbi pár esztendő alatt Zalaegerszegen és így a város terjedelme nagyban kibővült és csupa új, takaros házzal gazdagodott. A városházán most állította össze az újonnan épült házakról szóló kimutatást dr. " Mikii la Szigfrid főjegyző és meglepő eredményi mutat fel ez a jegyzék. Zalaegerszegen 1929 január elsejétől a mai napig nem kevesebb, mint,. 206 új ház épült. ''A legtöbb házat 103l-ben építették. 153 új házzal gazdagodott ebben az évben a város. A folyó évben eddig már 20 új ház került tető alá és ezenkívül számos olyan építési engedélyt adtak ki. melynek alapján még csak a jövőben kezdik meg az építkezéseket. Kétszázhat ház igen jelentős szám a város fejlődésének szempontjából, hisz egy tekintélyes községnek alig van összesen több lakóháza. jerszeg tehát fejlődik, épül és ha végigtekintünk a sok csinos új házon, bátran mondhatjuk, hogy szépül is. Sajnos, a tempó az idén lassú egy kissé és a sok munkanélkülit látva, cl sem hinné az ember a fejlődést, bz építkezéseket, ha a statisztika nem bizonyítana. — Készül az ui kormánylista Németországban Berlin, június 1. Hindenburg német birodalmi elnök kedden este fogadta Pappen centrumpáni képviselőt és megbízást adott néki az új kormány megalakítására. Pappal» máris felvette az érintkezést a számbajöhető politikusokkal és talán már ina benyújthat]* a birodalmi elnöknek az új kormány listáját. Az új német kormány megalakításával megbízott Papper, ma reggel megbeszélést folytatott Bruninggel, a lemondott kancellárral és állítólag felajánlotta néki a -külügyminiszteri tárcát. A centrumpárt ugvvczetö elnöksége és a szociáldemokrata párt külön-külön megbeszéléseket tartottak a mai napon. ZALAVARMEGYE » Augusztus elseién beköltözik ul helyiségébe a ttelánia A Zalaegerszegi Stefánia Szövetség ked^ Hen "délután igazgatósági ülést tartott Czobor Mátyás elnöklete mellett. Németh János tfr. vezető-főorvos előterjesztette az új Stefánia-otthonra vonatkozó jelentését, amely tiszta képet nyújtott az új épület anyagi befektetéseiről és egyéb fontos tudnivalókról. Az ülés foglalkozott még a Stefánia és az OTI "között felmerült peres üggyel, majd megbeszélték részletesen az tij otthon felavatási ünnepségének programját. Az ülésen résztvett igazgatósági tagok ezután testületileg elmentek a Tüttössy-utcában ievő újonnan épült székházhoz és ott terepszemlét tartottak. Az épület már majdnem tel- jes egészében készen áll, igen tetszetős külsejű és a belső berendezés is mindenben megfelel a Stefánia céljainak. • . Az tij Stefánia-otthon S helységből all es pedig: a l orvosi rendelőből, iroda * és mérlegelő helyiségből, öltöző szobából, kvarc és röntgen kamrából és váróteremből. Ebben az épületrészben van még a fóvéijönö lakása es irodahelyisége is. Külön részben nyert elhelyezést a tágas .tejkonyha és mosogató helyiség, ami a leghigéntkusabban lesz . felszerelve. -—- A Stcfáina augusztus elsejére mar be is költözik uj otthonába, ami Zalaegerszeg szociális intézményeit ga/.dag:totta szemlét tartottak. Az épület már majdnem tel- cialis intézményén gazuagmma._ A textiláruk lorgalmiadóváltságának szabályozása \ Május hó utolsó napján jelent meg a pénzügyminiszter S0.300. sz. rendelete, ami a textiliákkal kapcsolatban a régebbi rendelettel szemben lényeges módosításokat tartalmaz. A rendelet életbelépésétől kezdődően minden részben, vagy egészben textilanyaggal, bőrrel kárpitozott ülőbútor eladásából származó "bevétel után 1 százalékos forg. adó fizetendő. Nem kell készletfelvételt íVpfcjeletitést tenni az átalányozott kereskedőknek, mert azok kivétel nélkül átalányuk további 4 hónapon át vámfizetésével eleget tettek váltságfizetési kötelezettségüknek. Raktári készletüket megállapítani és beje. lenteni azok a kicsinyben is árusító (kis t-s. nag\) kereskedők sem kötelesek, kik eddigi adójukat tételes feljegyzés vagy vallomás alapján fizették. Ezek készletük utáni váltságfizetési kötelezettségüknek-avval tesznek eleget, hogy az 1931. évi november és december, továbbá az 1932. évi január és február havi teljes, levonás nélküli bevételük alapul vételével az esedékes forg." adót legfeljebb négy egyenlő részjetben befizetik. Ez természetesen nem érinti az 1 «>32 junitis l-e után is forg. adókötelezettség alá eső áruk eladásából származó bevétel forg. adó befizetési kötelezettségét. A megállapítandó váltságössZegcn kívül annak 10 százalékát külön fizetik még azok, akik fonalakból 1932 május hóban bevételük felénél kisebb forgalmat bonyolítottak le. Akik a bevételük nagyobb részét fonalakból érték c!, azok a megállapított váltságösszegen felül annak >0 százalékát külön befizetni kötelesek. Akik kintlevőségeik után esedékes adót f. ev június hó végéig befizetik, azok a korábban adott 20»''o-os kedvezményt megkapják. Ha valaki a készletváltságot teljes egészében június hó végéig befizeti, az adóváltságból 10fo-ot levonhat. Azok az iparosok, kik adójukat átalányban, vagy más módon fizették eddig, készletvált- PETTYESADIVATI SCHÜTZÉK kirakatában látható: Crepe de Chlne Crepe georgette Crystaün Jól motható műselymeV — — l.eg<zebb ujdnoságok ság fizetése alól csak akkor mentesek, ha raktári készletük forgalmi értéke az MX) pengőt nem éri el. Június hó l-ig ezek az illetékes forg. adóhivatalhoz e körülményt bejelenteni tartoznak. A bejelentési kötelezettség a textil s bőranyaggal részben, vagy egészben kárpitozott ülőbútorokra is kiterjed. A készletváltság összegét minden e rendelettel érintett adózó kiszámítani és június hó S-ig az illetékes forg. adóhivatalhoz erről bevallást adni tartozik. Juniusi lélek Irta: P. F.RÖS A. ALAJOS ferences házfópök. Június első péntekére esik ez évben Jézus Szentséges Szivének fóünnepe. Isteni Mesterünk önmaga határozta meg. hogy Űrnap nyolcadát követő péntek legyen Szent Szívé-nek napja, melyen az egyház hü gyermekük engesztelő szentáldozást végeznek s jóvá-teszik azt a sok hibát, melyet a hálátlan világ meggondolatlanul ellene elkövet. A ferencesek vezetése alatt lévő Jézus Szent Szíve templomában egész június hónapban az esti (> órai könyörgésen ezért esedezünk. Zalaegerszeg Jézus Szíve tisztelői, Urunk fenti határozatát, rendeletét parancsnak veszik s Jézus óhaja szerint megszentelik a pénteki fóünnepet épiigy, mintha vasárnap lenne; délelőtt és este szentbeszédet hallgatnak, szentmisén vesznek részt, szentségekhez járulnak és elimádkozzák a Szentatya által előírt engesztelő imádságot. A Jézus Szive társulat tagjai a 10 órai szentmise alkalmával közösen járulnak a szentáldozáshoz, '' hogy nyilvánosan tüntessenek Urunk-Istenünk mellett. Ugyancsak résztvesznek a pénteki 10 órai és este í> órai templomi körmeneten is. Kiveszi részét az egész napi szentségimádásból. A mi isteni szeretetünk még többet, még több áldozatot is fog hozni. Jézus Szíve szeretetének a társulaton kivül is kell most diadalmaskodnia. A nagy nyilvánosság előtt isT meg kell vallanunk azt, hogy mrnket semmi sem választ el a Szent Szívtől. A má katolikus gerincességünket oda kell állítanunk példakép a diadalmi körmenetre, mely vasárnap, június 3-én, a 10 órai szentbeszéd, illetve istentisztelet után indul meg Zalaegerszeg Jér zus Szíve templomából a Rákóczi, Jókai, VÍ-rágh Benedek és Verböczy utcákon át visz-sza a ferencesek templomába. Nemcsak a Jézus Szíve társulat tagjai, a Jézus Szíve szövetség és a Szívgárda tesz ott hitvallást, hanem apostoli buzgósággal illó megjelennie azon minden vallásos egyesületnek, minden jóakaratú hívőnek, hogy tüntessünk Jézus Szíve mellett, hogy megmutassuk, hogy <jsz-szetartozunk, hogy egy Atyának vagvunk a gyermekei és az isteni Mesternek tanítványai. Budapest főváros s más vidéki városok/egyesületei tömörülnek, tüntetnek Jézus SzíVe tiszteletében s az engesztelő körmeneten való részvételben. v^ Bárcsak minél többen venhének részt a 1932. juniu 2. pénteki Szentségimádáson és a vasárnapi ctu geszteló körmeneten, hogy lássák az apostol* lelkeket és az Urnák énekkel zengedező hitvallókat. Jézus Szíve »társulatának az egész vijágon 31 millió tagja van, azonban Magyarországon körülbelül 28 ezer felnőtt tag vallja magát Jézus Szíve szövetsége katonájának. Hát Zalaegerszegen mennyi lesz majd a vasárnapi diadalmi körmeneten az isteni Mesternek kisé-roje? ^ * Jézust szeretők és követők, legyünk ott mindnyájan! Isten hozzon benneteket az engesztelő pén. teki szentségimádásra és a vasárnapi diadalmi '' körmenetre, drága jó egerszegi hívek!" » A gutortölde-öreghegyi emberölést szerdán tárgyalta a törvényszék I A Gutorfölde községhez tartozó Oreghe. gyen ez év április 27-én — mint akkor megírtuk, — ifjú Tüsjye Károly 24 éves ga/da-legény játékpuska-aggyal agyonverte édesapját, idősebb Tüske Károly öreghegyi föld-tnívcst. A 49 éves gazda dúrva és iszákos , eruber. volt, aki állandóan ütötte-verte a családját. A családban napirenden volt a perpatvar. Igy történt ez április 27-én is. A családapa megint sokat ivott és valami cse-kélvségen összeveszett a feleségével, akit meg akart verni. A dúrva ember kötekedéseit nem nézte tétlenül az egyik fia: a 19 éves Sándor és csendre intette az apját. Tüske ekkor a fiával kezdett dulakodni és az időközben odasiető öccsétől. Józseftől kapott husánggal megverte az apját, aki az ütésektől súlyosan megsérült a fején. Este 7 óra ^tájban ciz öreg Tüske Károly megint összeveszett a családjával. A ház népe a dúrva családfő elől az udvarra menekült a lakásból. A dologba ekkor beleavatkozott az időközben hazatért legidősebb fiú: ifjabb Tüske Káfoly is és felelősségre vonta az apját. Az apa és fia között szóváltás támadt, az öreg állítólag kést is ragadott magához, hqgy elbánjon a családdal. A fiú a vita hevében felkapta fapus-káját és azzal kétszer fejbeverte az apját, a harmadik ütést pedig az állára mérte. Idős Tüske Károly az ütésektől agy- és kopDn(yazúzódást és állc»anttörést szen vedett. Sérüléseibe reggelre bele is halt. Az ügyben szerdán tartott tárgyalást a zalaegerszegi kir. törvényszék büntető tanácsa. A kir. ügyészség ifjú Tüske Károly ellen fel-inenóágbeü rokonon elkövetett szándékos emberölés bűntette, Sándor ellen pedig súlyos testi sértés vétsége címén adott ki vádiratot. A főtárgyaláson mind a két legény jogos önvédelemre hivatkozott. A nagyszámban kihallgatott tanuk igazolták a néhai sértett izgága magaviseletét; valöságos réme valt a családnak és azok sokszor vo!tafci<énytcIenek a goromba családfő elől még éjszaka is a szomszédokhoz menekülni. A tanuk azonban azt is bebizonyították, hogy a kritikus pillanatban az anya k''s gyermekei már az udvaron voltak, tehát nem fenyegette őket közvetlen veszély. A törvényszék a bizonyítási eljárás lefolyr tatása után meghozta Ítéletét, amely szerint; ifjabb Tüske Károlyt bűnösnek mondta ki felmenőágbeli rokonon erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettében és ezért háromévi fegyházat, mint fi*- és 5 évi jogvesztést, mint mellékbüntetést szabott ki rája. Tüske Sándort súlyos testi sértés vétségéért 14 napi fogházra ítélte, de mivel a cselekf, menye közelállott az önvédelem határához, a bíróság a büntetés végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. A felek az ihletet mcgfelebbczték. » 1932 junius 2. RMEGYE Legendatépés EliiululVv-a diadalmas gépmadár, a magyar reménység szárnyas megtestesülése, Justice for Hungary, Endresz Györggyel és Bitai Gyu-Iával — Rómába. Ahova a harangok hangja szokott elmenni a néphit szerint, Nagypénteken, új erőért, Isten előtti tisztelgésért. Elment a gépmadár, ünneppel eresztették útnak, ünneppel fogadták. Es a gép lezuhant. Két ország temette mély gyásszal, két halhatatlan hősét. £5 fonódik a magyar szívekben a legenda. Ahány a sziv, annyifélekép. Isten megpróbálja a magyar Jóbot és a cél előtt még egy-X szer megroppantotta minden reménységét. Vagy ugy, hogy a csillagoknak csillagként kel) letűnni, lángolva-lobogva leszaladni az égről, hogy mint emlék, örökre megmaradjon. Vagy talán úgy, hogv Isten új hősöket akart adni a magyarnak, hogy meg ne rettenjen a föld poklának és a levegőég veszedelmeinek semmiféle utbaállásától. Fonódnak a legendák egy piros gépmadárról, ineg két hősről. Kedves Bitai Gyula, szeretett barátom, évek óta nem láttalak, most elnézegetem a képedet, egyik pesti lapból vágtam ki, amint nagyon szomorú szemekkel indulsz a gép felé. Endreszt körülfogják, hozzád senki nem szól. Pedig ugyanakkora áldozatra indulsz. E''.néze gctlek, meggyászollak, rágondolok azVegyiitt-b létekre, asszonyok között, nekem is kedvesek. neked is. Szerettünk élni. Most együtt élsz. velem és velünk és gyermekemkor^A történelemmel. Es lásd, a szép fájdalomba, a legenda gyö nyürüsegébe, a glóriás elmúlásodba im>st belenyúl bizonyos Asboth Oszkár nevű tir és fennen hirdeti, hogy holmi száltörés volt a propeüerbcn a/ oka, a Müegyetenű repülök nem értenek hozzá, ö ért hozzá, majd az ügyészség mindent kibogoz. Jönnek a roncsok. Az égett vasdarabokon, talán Endresznek, talán neked is, a drága fejedből, rá van sülve a véretek, örök bélyegként, talán még a szivetekből is szakadt rá egy darab. Ereklyék ezek a roncsok. De Asboth Oszkár ur, a repülőtudós, ügyészkézre* adja, metélik, re Szelik, fürészelik, oldják, mikroszkópozzák; ezt a hatalmas, gyönyörű, gyászos és fájdalmas legendát leráncigálják a hétköznapba, leráncigálják bünűggvc. / Nem tndom, értesz-e, kedves Gyulám. Bizonyos. hogy értesz. Te tudod, hogyan történt. de ezt a csúnya, hétköznapi vitát Te Sem akarod. Róma temetett, Magyarország temetett... Most a legendát Asboth Oszkár meg akarja tépdestetni az ügyészséggel. Még kidertil az is talán, hogy ti vagytok a hibásak. te, meg az Endresz. Asboth Oszkár törekvése tiszteletreméltó, de ne tegye. Ne nyúljon a roncsokhoz, ne nyúljon a szent madár, a hősök emlékéhez senki. Legyen mindenkinek a hite szerint és leg>en ragyogó, fényes, gyönyörű a legenda. I gy-e. Gyulánk, ti is igv akarjátok?... (Svlveszter.) A Feketeszáru cseresznye című pompás színdarabot Zalaegerszegen igen sokan ismerik, egyrészt mert többízben előadta már itt a színtársulat, másrészt olyan hallatlan sikere volt a darabnak a fővárosban!, hogy aki ott járt, nem mulasztotta el, hogy meg ne nézze a Vígszínház e remek műsorát. A darabot tehát látták, ismerik sokan és így annak mesteri meseszövése, felépítése nem lesz űjság a publikumnak. De igenis nagy meglepetésül szolgál majd az előadás. Az Iparoskor rendezi a darabot. A szereplök mind elismert, kitűnő előadói Zalaegerszegnek. A főszerepekben viszontlátjuk a színpadon a legjobbakat, akik ttföá^uk legjavát adják kitűnő szerepeikben. A Feketeszárű cseresznye előadása június U—12-én lesz a Kultúrházban. ) (M) — Székrekedésnél, emésztési zavaroknál, gyomorégésnél, vértódulásnál, fejfájásnál, álmatlanságnál, általános rosszullétnél igyunk reggel éhgyomorra egy pohár természetes «Ferenc József» keserűvizet. A Czála Cirkusz bemutatkozása Zalaegerszeg felébredt, megmozdult és elindulj az állonlás felé, ahol sátrat vert aCzája cirkusz. Lám-labi, ez a város még ér,'' még érdekli valami. v A cirkusz ... Ez az egyetlen, ami vonzza a publikumot és ahol meg lehet találni egy táborban azt a^sokfple embert, akik máskor úgy különülnek el egYjinástólj, hogy — láthatatlanokká válnak. A tegnap esti cirkuszi bemutfató rengeteg embert Vonzott. Rendőrök és rendezők alig tudták a rendet fenntartani... Ritka látvány nálunk a gomolygó embertömeg. Czájáék tényjeg büszkék lehetnek, hogy ennyi embert meg tudtak mozgatni. A cirkusz nézőterének mérete szokaíkfiiul nagy és iinpoz''áps. Az előadás jó. A műsor kiemelkedő szjáma az «öt Plentners» ugró akrobaták igen ügyes produkciói. Czája Já-nosné «Achtned» lova szép, okos állat. Jól ido* mított és megérdemli az igazgatóné a tapsot, amivel honorálták mutatványát«. Szépek, ügyet-sek <a «Tylle görlök» és megemlítésre méltó a «Nations triő» zenemutatványa. A htimor\ az augusztok és bohócok képviselik a szokott formák között. Nevetnek rajtuk. Tetszik és ez a fő. «Grita Geliri* lovon jön be és énekel. Igen kellemes, szép hangja van és Tamara nevű lova táncot jár mellé, övék n legtöbb taps. A műsor utolsó száma izgalmas és érdekcSv^Hat oroszlán produkciója ez L. Berberidas oroszlánszelidítö vezetése mellett. A fénevadaky nagy hatást érnek el és izgul az aréna. Ma űj műsorral szerepel a Czája cirktisz, amely ezidószerint egyike a legnagyobb cirkuszoknak. A zenekar fölötte áll a megszokott «saját» zenekarnak. (Müm.) H 5REK. — A Csány szoborügyben 4-én délután 5 órakor tanácskozás lesz a polgármesteri hivatalban. Az értekezleten a bizottságon kivüJ a Mansz elnöksége is résztvesz. — Áthelyezések. A celldömölki vasútállomás személyzetének csökkentésével kapcsolatban Bodó András és Pap József mozdonyvezetőket^ Tapolcára helyezték át. C — A gimnáziumi Diákszövetség értesíti tagjait, hogy az e havi baráti baráti összejövetelt 2-án, csütörtökön délután tartja meg a gimnázium udvarán. — Pedagógiai szemináriumi nap lesz csütörtökön Kiskanizsán, a Polgári Olvasókör nagytermében. A szeminárium előadói: vitéz Barnabás István dr. kir. tanfelügyelő, Zsigmond József, Grastyán István és Feix Margit állami tanítók: Az előadásokat tornavizsga követi. — Megszűnik a győri tankerületi főigazgatóság. A vallás- és közoktatásügyi miniszter legújabb rendelete értelmében a győri tankerületi kir. főigazgatóságot július elsejével takarékossági szempontból megszünteti. * — Pótvásár Kapolcson. Kapolcs községnek a május 10. napjára esett országos vásárja helyett, amelyet az alkalmatlan idő miatt nem tartottak meg, június 13-án pótvásárt engedélyezett az alispán. Greta Garbó idei uj nagy világfilmje INSPIRÁCIÓ Modern szerelmi regény Párisból lOfelv. Főszereplők: Qreta Garbó, Lewis Stone és Róbert Montgomery. Bemutatja az EDISON mozi szerdán 7 és 9 órakor. 7 órai előadás olcsó helyárakkal! re és — Gyomor- \és bélzavaroknál, étvágytalanságnál, szorulásnál, fülfuvódásnál, gyomorégésnél, feíböfögésnél, szédülésnél, homlokfájásnál, hányingernél 1—2 pohár természetes «Ferenc J6zséf''> keserűvíz alaposan kitisztítja az enié*.z- \tőütakat. Közkórházi jelentésekben olvassuk, hogy a Ferenc József vizet még a fekvő''betegek is nagyon szívesen isszák és általanosan dicsérik. A Ferenc József keserűvíz gyógys.er-tárakban, drogériákban és füszerüzletek''>en kapható. — Az állami polgári leányiskola tomavizs-gája holnap, csütörtökön délután nem h^t, hanem öt órakor kezdődik a Move sportpályán. '' A — A Zalaegerszegi Egyházi £<iek- és feneegyesület június 4-i (szombat) kertmuftnsága iránt változatlanul nagy az érdeklődés, ami teljesen érthető is, ha figyelembe vesszük, hogy. Miszori bácsi ételei és italai a legkényesebb igényeket is kielégítik, újonnan átalakított kerthelyiségének szépsége pedig szavakkal/iem fejezhető ki, — azt láthí kell! Ezenkívül a cigány is kitűnő lesz, a belépőjegy ára pedig csak csekély 30 fillér. Kezdete este 8 órakor. — A «Feketeszárú cseresznye» 11—12-én a Kultúrház modern színpadán, kitűnő szereposztásban. ,—j — Beíratások a Notre Dame zárdában. A zalaegerszegi Notre Dame zárda róra. kat. elemi (mindennapi) iskolákban a jövő tanévr szóló beiratások f. évi június hó 14-ún e 13-én lesznek. v Kézimunka- és rajzkiállítás. A zalaegerszegi in. kir. áll. polgári leányiskola kézimunka- és rajzkiállítása június 3-án délelőtt 9 órakor nyílik meg, amelyre az iskola igazgatósága ezúton hívja meg a város nagyérdemű közönségét. A kiállítás nyitva lesz 3., 4., 5. és 6-án délelőtt 9—12-ig és délután 3—5-ig. . . <4-3 —Jjzines bourette már 2 pengőért kapható Scliütznél. — Versenytárgyalás tejszállításra. Zalaegerszeg megyei város közkórháza részére 1932 június 16-t<SJ 1933 június 15-ig szükséges napt kb. 160 liter tej szállítására írásbeli versenytárgyalást hirdet a polgármester. Az ajánlatokat a kórház igazgatójának címezve, zárt borítékban «ajánlat a. kórház tejszükségletére » felírással 1932 jűnius 11-én déli 12 óráig kell a kórház gondnoki irodájában benyújtani. Szállítási és egyéb feltételek a közkórház gondnokánál tudhatók mW. — Tiz százalékkal leszállították az iskolák államsegélyét. A vallás- és közoktatásügyi miniszter leiratot intézett az összes államsegélyes középiskolák vezetőihez, amelyben közli, hogy az államháztartás rendkívül súlyos pénzügyi helyzetére való tekintettel tiz szalékkal kénytelen csökkenteni a középiskolák állami hozzájárulását. A csökkentés már ez év július elsején lép életbe. Természetesen az ebiből származó megterhelés az iskolafenntartókra háramlik. — Párisi tanulmányutak. A Mefhosz Idegenforgalmi és Utazási Iroda jűnius 17-én rendezi első 15 napos rendkívül kedvezményes párisi tanulmányútját. Részvételi díj 320, diákoknak 260 pengő. Jelentkezni lehet az Utazási Irodában (Budapest, IX., F^renc-körut 3S., fsz. 2.) levélben is. Érdeklődőknek prospektust díjtalanul küld a többi tanulmányutakról is. Hívnak a hüsitö habok, — gondoskodjunk fürdőruházatunkról és válasszunk egyéniségünkhöz illő színeket még fürdőköpe^yben is. Schützék kirakatában megtaláljuk mindig a legújabb mintázú frottier anyagokat. — Az Iparoskör rendezésében a. «Fekste-szirú cseresznye^ 11—12-én. — Endr&z arcképe. Endresz György, a hőst halált halt magyar óceán repülő arcképét művészi emléklap formájában és gyönyörű, réz-ka rcsz erű kivitelben készítette el Tolnai Világlapja és 4000 budapesti kirakatban he- v lyezte el teljesen díjtalanul. Az idő rövidsége miatt a képből csupán négyezer darab készül-hetett és ennek következtében többezren kértek telefonon és levélben további képeket, de ezeknek a kéréseknek Tolnai Világlapja sajnos nem tehetett eleget, mint ahogy már vidékre sem volt módjában a képet1 elküldeni. V — Vásznainkhoz hosszúszálú, elpusztíthatatlan «Sea-Island-> amerikai fonalat használunk. Schütz Áruház.; — Ooszpat nem kerül a rögtönitélő hírősig elé. Az ügyészség Doszpot Jenő ebergé-nyi földmtves ügyében, aki betört apósa házába és a gyanú szerint a házat fel is gyújtotta.-faem indítványoz statáriális eljárást, tekintettel a vádlott tagadására, a gyújtogatás ügyében. Az ügy egyebekben nyomozati stádiumban van. — A filoxeramentes kertészetek névjegyzéke. A polgármester az összes érdekeltekkel közli, hogy a németországi . filoxeramentes Vert eszetek névjegyzéke a polgármesteri hivatalhoz beérkezett és déleiött 10—12 óráig a városi irattárban (II. emelet 7. ajtó) megtekinthető. (— Vérengző legények. A folyó év február ahvában Egeraracsa községben táncmulatság volt. Itt ismeretlen okból Pék üyula és Vastag István legények összeszólalkoztak cs Pék megszúrta Vastagot. Pár héttel később pedig Vastag István és Ferenc inegíesték és agyonverték Pék Gyulát.< A nagykanizsai törvényszék halált okozó sulVos^testi sértés bűntettéért Vastag Ferencet 2\:vi "egyházra, "Ist-tánt pedig 1 havi fogházra ítélte jogerősen. — A keresztény agrárcsoport zalaegerszegi értekezletei. Hunyady Ferenc gróf parlamenti csoportjának több tagja, amint már tegnap jeleztük, pénteken Zalaegerszegre érkezik. Pénteken este az Iparoskörbcrt lesz értekezlet. Szombaton délelőtt 10 órakor ugyancsak az Iparoskör helyiségében lesz értekezlet, de ezen csak meghívottak vehetnek részt. Szombaton este a Kereskedelmi Körben, vasárnap délelőtt pedig a Gazdakörben lesz értekezlet. A Magyar Asszony júniusi számát a magyar asszonyoknak szenteli. Cikkeket közöl Berta Ilona, dr. Gálné Fekete Irén, Ignátz Lászlóné, Erőd Schrődel Ernő, özv. Nagy La-josné, Vajna Géza, dr. Dűtler Hildegárd t-s Olcsvárv Odönnétől, novellát Várkonyiné Be-recz Iréntől, verseket Spath Gyula, Józsán''é Szikray Ilona és ölbey Iréntől. A rendes rovatok is a megszokott gazdag tartalmúak. Az egészéves előfizetők között a Velencei tó mellett levő nvaralótelket sorsol ki a szerkesztőség. (Budapest. VII., Rózsa-utca 23.) ZALAVARMEGYE Szarvasrr.arhakivitel Máltába. A magyar mezőgazdasági kiviteli intézet egy hét alatt 217 darab szarvasmarha kiszállítását eszközölte Málta szigetre. Remélhetőleg továbbra is értékes piacunk lesz Málta sziget^ ahol a magyar szarvasmarhának jó hírneve van. — kosáryné Réz Lola: Ha a szív megszólal. Egv^apróhirdetés regényének lehetne nevezni KosáryÜc Réz Lola, a kiváló írónő új munkáját, melynek hősnője egy vidéki jómódú fiatal leány, aki egy apróhirdetés útján igyekszik megszerezni a férjet és a boldogságot. Az érdekesés élvezetes regény a Mindenki Könyve legújabb kötete. Ara 30 fillér, kapható mindenütt. — Bourcttin, sziutartó, legújabb '' divat. Színekben, legolcsóbb árakban Schütznél. — Időjárás: Lényegtelen hóváltozással változóan felhős, de még mindig esőre hajló idő várható. ZRÍNYI-NYOMDA RÉSZVÉNYEKET MINDEN ELFOGADHATÓ ARON ELADOK. y { CIM A KIADÓBAN. J Lemondott a román kormány. Bukarest, június 1. A jorga kormány lemondott. A király Titulescut bizta meg kormányalakítással. A kormány bukásának oka a súlyos pénzúgyi helyzet és a tisztviselői fizetések 30 százalékos leszállítása volt. 1932. juniuS ''2. Értekezlet a miniszterelnöknél. Budapest, június I. Ma délelőtt megbeszélés folyt le Károlyi Gyula gróf miniszterelnök hivatalos helyiségében, amelyen résztvett Pes-thy Pál, Ráday Gedeon és Mayer János. Az értekezleten az a memorandum került tárgyalás alá, amit nemrégiben juttattak a kép-minisiterelnökhöz. ^ RÁDIÓ. J Csütörtök, június 2. 0.15: Szalonzene. 12.5: A házikvintett hangv. 4: Mesék. 5: A gyümölcsfák nyári gondozása.^5,30: Hangv. 7: Angol lecke. 7.30: Cigányzene. 8.30: Színmű a Stúdióból: Dalol a kalapács. 10.20: Gramo. fon. ZALAEGERSZEGI PIACI ARAK Buta 1000- 11 C0 Rozs 1000-1100, Árpa 17 00-1800, Zab 1800-19-00, Tengeri 1500-1600 P Burgonya 4.00--5.00. BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS. Búza, (tiszavidéki) 1260-13 10, buza (egyéb) 12 -45 1260, rozs 1400—14 10, árpa 1475-15 00,. zab 18*50 -1925, köles 14U0-14.50, tengeri 16 70-1700, buzakorpi 1235 12*50. Irán>uit: egyenetlen, forgalom : élénk. l»p!c»lű5«C« «» »••• !• KAKAS iOOJTO*. r»i«u uirtH«!: suvesuA rtre« jAmos rfaaMaur* I fCSTHT Pkl 4r. Dr. Urbán Károly orvos rendeléseit zavartalanul folytatja Zalaegerszeg Jókai-utca 9. szám alatt m ahol minden üldözés ellenére Is megvan a ^ ,, " ■ / -o berendezés. Rendelés: délelőtt 8-12-ig, d. u. 2 6-ig. A legkellemesebb és legelegánsabb nyári férfiruha anyag a „TROPICAL"! riiva## selyemvászon férfi és n m aa OUreiI női ruhákra reklámár r l.ZU * •- .V Szahara 140 em'' wiffgvapiuszevet P 7,90 Rí ll •« 140 em. széles '' ■ « nyári gyapjúszövet > P 8.90 Tropical. Miami. Poroso pehelykönnyű inganyagok gyönyörű választékban Schütznél. Nyomatott Kakas Ágoston könyvnyomdájában, Zalaegerszeg, Széchenyi tér 1. Telefon: 131. XI. éfíolyaa. Salaegerszeg, 1832. jnoias 3. Péntek 12 fillér. 123 szim J képviseli a nemzetet? Irta: í>r. BEkKI GYllLA, országgyűlési Képviselő. A Keresztény Kisgazda Földmíves és Polgári Párt, amelyet épen összetételénél fogva neveztek el röviden Egységes Pártnak, erejének és igazságának tudatában nyolc hónapig tűrte azt, liogy a legképtelenebb inszinuáciők-kal jHessék. Á régi kopott fegyverekkel, azzal a politikai kockajátékkal jötték a poétikai cllcnláhasok, hogy először .erkölcsileg kell a pártot megsebezni, azután azt a hírt kel! róla terjeszteni, hogy ninc?s gyökere a. népben. Bocsánatot kérek, de ebben a pártban nagy számban parasztok fiai és parasztok unokái ülnek. Nagyon tévednek tehát azök, akik azt hiszik, hogy ennek a birtokos osztálynak és ezeknek a vidéki képviselőknek nincs a népben gyökerük. Sokkal több van, mint azoknak, akik ezt a gyökeret reklamálják s ezen a gyökéren állandóan rágódnak! Ezek az urak még mindig nem tudjak azt. hogy ez a tizenkét év óta fennálló párt voStakénen egy pártszövetség. ez nem egy liatafmas mammut-párt. Ug) jött Jélre, hogy 1921-ben Bethlen István és nagyatádi Szabó István összefogtak és mindenféle társadalmi osztályt, pártot, a 48-as Kossuth párttól kezdve a keresztényszocialista pártig, a munkapárttal együtt, meghívtak arra, hogy az aktuális kyiéléti és gazdasági feladatok megoldásában vegyenek reszt « tegyék félre azokat a kis és nagy problémákat, amelyek egymástól elválasztanak és igyekezzenek csak azokat napirendre hozni, ame-Ijeket meg lehet oldani. Ez a pártszövetség 145 tagbW áü. A centrumhoz tartozik 62. A centrum a konzervatív nemzeti gondolat reprezentánsa. A keresztény kisgazda és föld-mrves frakcióhoz'' tartozik 55, a liberális frakcióhoz 10, az ókonzervatívok .négyen vannak. a keresztényszocialisták hatan. Ezenki^ vül az indusztria cs a bankvilág is képviselik van 5--6 taggal. Ki képviseli akkor a nemzetet. Ha m: nem? Azt mondották, hogy 10 év óta nép nélkül ''kormányozunk. Nép nélkül csak egyr kormány-izat volt Magyarországon, még pedig a fcom-■nun bukása után: a Eriedrich-kormány, amely-\en és annak utódjában. Kassav Károly is helyet foglalt, mint a szélső jobboldal exponense. A néptől vató elszakadás roppant kedves probléma. Nem tudom, hogyan magyarázzák az ellenzéki oklalon, hogy mi kikapcsoljuk a népet. Hát kitől kaptuk akkor mi a mandátumot? Nekem például 13.800 választóm van és 2400 szóval győztem nagy küzdelem után. VAzt m</ndják. azért veszett ^el a .néppel va.V» kaplgplatunk, mert nem titkos a Választás. A párt illusztris megalapítója \:s a pártszövetség létrehozója, gróK-Bethlen István Debrecenben titkos szavazással lett megválasztva. A kisgazda frakció vezére, Mayer János u legnagyobb alföldi városban, Hódmezóvásár-hel yen, titkos mandátumot kapott. Klebeífc-berg Kunó gróf Szegeden S ezer szavazattal többet kapott, mint Rassay Károly. Fn ugy Utom, lK)gv titokban és nyíltan a nép ,e mellett áll, 10* éves munkáját becsüli és feltételezi róla, hogy a nemzet nagy egyetemes érdikeiért fog továbbra is ^dolgozni Mi, akik nagyatádi Szabó ls£in évtizedes politikai programját nemcsak valljuk, hanem gyakoroljuk is, kezdettől fogva titkos választói jognak voltunk és vagyunk a hívei. Hiszen — hogy mást ne''említsék. — amikor a Éried-r»cli féle titkos választó» jog alapján választott az ország, nagyatádi Szabó István mellé több, mint 44» csizmás képviselőt kuklott a nép a nemzetgyűlésbe''. Természetes tehát, hogy nemcsak valljuk, hanem kívánjuk is a titkos választói jog törvénybe iktatását és annak mihamarabbi gyakorlati alkalmazását is. A magyar polgárság józansága és hazafiassága garanciát nyújt arra, hogy a titkos választói jog alapján összeülő új parlament többsége sem fog letérni a valláserkölcsi és a hazafias alapról és így a titkos xválasztói jog egyszer és nündenkorra megszűnik olcsó vesszőparipája lenni a szocialista és polgári ellenzéknek. Tizenkét órás ülésben tárgyalta a Más a földmivelésügyi költségvetést Budapest, junius 1. A képviselőház mai ülésén áttértek a földművelésügyi tárca költségvetésének vitájára és a sok szónokra való tekintettel elhatározták, hogy 12 órás ülésben tárgyalják azt. Marschall Ferenc előadó rámutatott arra, hogy különös gondot fordítottak ez évben a földmivelésügyi tárcára és az sok tételnél emelkedést mutat. Az - átszervezésnél 500 ezer, a kivitel megszervezésére pedig 5—6 miüió pengőt vettek fel. A miniszter fö céljául tűzte ki a gazdák megsegítését 6s ugy mint a répatermelők* nél és tejtermelöknél rendet kíván teremteni mis gazdálkodási ágazatban is. Meg kívánja oldani a különböző kivitel! lehetőségeket. A tapasztalat azt mutatja, hogy a gazdák szívesen tanulnak, megfelelő vezetés mellett. Nagy súlyt helyeznek a jövőben a szakoktatásra. A mezőgazdaság megoldásában kell keresni a krízis kulcsát. Kun Béla hangoztatta, hogy az előadó tiszta agrárszempontokat képvisel, de másutt és másban nem lehet ezt feltalálni. Azt fejtegette ezután, hogy ne hagyják érvényre jutni a bankérdekeltségeket és kérte, hogy az árveréseket függesszék fel az uj termésig. Igazi kisgazdatámogató agrárpolitikára van szükség. A továbbiakban élesen kikelt a szesz- Németország ui kancellária Papén Megalakult ai ui német kormány. — A %xo<láldemokrata párt elégedetlen • kőzépkormánnyal kartelek ellen és hogy etekintetben a nép érdekeit semmibe sem veszik. A «Motalkó* árát is csellel emelték föl. A költségvetés egyes tételeit bírálja ezután. Becsületes agrárpolitikára van szükség. * • - A földet vissza kell adni a földmivesosz- táfynak, mert aké a föld, azé az ország. Csizmadia János szemére veti a kisgazdapártnak,s. hogy a választásoknál mellőzi a párt érdekei\ és nem segíti lábhoz, hogy minél több kisgazda-képviselő legyen a parlamentben. Hosszan ecseteli a falu népnyomorát. Az elhelyezkedési lehetőségek csökkennek.! i A bankoké lesz nemsokára a magyar föld. A peresitéseket meg kcl( szüntetni. Igen nagy fontosságú a kamatkérdés, különösen annak mielőbbi leszállítása. Azt hangoztatta végül, hogy a földmivelésügyi tárcát igen mostohán dotálták, pedig figyelembe kellene venni, hojjy agrárország vagyunk. W a 11 a s z Ágost kifogásolja egyes mezőgazdasági intézményünk működését. Az országos növ én ynö vesztő és gabonakisérleti állomásokat össze kellene vonni, mert igy eredményesebb működést tudnak kifejteni. Beszélt még a buza minőségének megvédéséről és a márkázás bevezetését sürgette. Ha a paprikánál be tudtuk vezetni sikeresen a márkázást, ezt kell tenni a búzával is. Berlin, jun. 2. Hindenburg birodalmi elnök szerdán kinevezte az uj kormányt. Kancellárrá Papcnt nevezte ki, a belügyi tárcát báró Ciayl kapta. Warmbold volt gazdasági miniszter a hadügyi, Braun pedig a közélelmezési és "közművelődési tárcát vállalta. Az uj kormány többi tagjáról csak ma tste lesz végleges döntés. '' A szociáldemokraták ellenzéki álláspontra helyezkednek az uj kormánnyal szentben. Va-'' lószinü, hogy nem fogja támogatni a centrumpárt és bajor néppárt sem az uj kormányt. A kormányválság igen nagy izgalmat és érdeklődést vált ki Nagynémetország egész területén. < A centrumpárt kormányra jutását nem jó szemmel nézik a többi pártok,és főként a szociáldemokraták sejtenek veszedelmet az uj rezsimben. , • Hindenburg mégis ezt a megoldást találta a legjobbnak, inert igy látja biztosítva leginkább az ország békéjének nyugalmát. A reggeli lapok behatóan foglalkoznak az uj kormánnyal. A üermama a centrumpárt szellemének megfelelően élesen kritizálja az uj kormányt. A Tag nyilatkozata szerint pe- -dig az uj kormánynak nincs meg ra fundamentuma:- a parlament többsége. Szerinte a kormány , csupán Hindenburg tekintélyén nyugszik. Papén, az űj birodalmi kancellár ma délelőtt megkezdte a tárgyalásokat. Londonból megérkezett Neurath nagykövettel, aki hajlandó elfogadni a külügyi tárcát. Ugyancsak eredményes tárgyalások folytak Schwerin — Krosigk gróffal, aki *a pénzügyminisztérium egyik osztályát vezette eddig és most rábízzák a pénzügyi tárca vezetését. Az igazság-ügyininisztcr minden bizonnyal üürtner lesz, aki elvileg már bele is egyezett kinevezésébe. Az újonnan kinevezett miniszterek csütörtökön délután fél 6 órakor tettékde az esküt és hat órakor már össze is''ültek az első minisztertanácsra. *A birodalmi gyűlés feloszlatása, a centrum-párt és bajor néppárt állasfoglalása után ''elkerülhetetlenné váít és az legkésőbb kedden meg is fog történni. Páris, junius 2. A német kormányváltozással kapcsolatos francia izgalmán megnyugtatása érdekében Loebe német nagykövet nyilatkozott Hcrriotnak. Szerinte a német kormányváltozást nem erüiti a külpolitikát, csup''án a német beípolitika kap irányváltozást. Viszont , •Herriot kijelentette, hogy nincs alapja az angol—német aggoda/maknak, a fausannei konferencia elhalasztását illetőleg. ZALAVARMEGYE 1932. juniu Elutasította a polgármester az ipartestületi elnökválasztás ellen beadott lelebbezést A március hó 13-án tartott ipartestületi elnökválasztást Lang Nándor és 17 társa meg-felebbezte. A polgármester, most, két és fél hónap inulva hozta meg döntését, melyben '' a felebbezést elutasította és a választást 1 érvényesnek mondta ki. A felebbezés megokolása az volt, hogy az alapszabálvokban előirt S nap betartása nélkül hivták egybe a közgyűlést és egyes tagok rent is kaptak meghívót. Az önkéntes ,tago-gat nem szavaztatták le. Leszavaztak olyanok is, akiknek szavazati joguk nincs és volt olyan tag, aki kétszer szavazott. A megválasztott elnök a közgyűlést megelőző hetekben korcsmáról korcsmára gyűléseket tartott a gyűlése* zési tilalom ellenére s ott a saját megválasztása mellett agitált, a választáskor pedig, bár titkos szavazás volt elrendelve, Horváth az egyik szavazatszedö küldöttségnél tartózkodott, a szavazókat szemmel tartotta, sőt még szavazólapokat is osztogatott stb. A mintegy kilenc oldalra terjedő véghatározatban a polgármester megállapítja, hogv a közgyűlésről mindenki idejében tudomást Szerzett. Az 500 iparos közül csak 23 aláírás hiányzik a kézbesítési ívtől, 12 név pedig olvashatatlan. De ezek közül is leszavazott 20. > Az, hogy az önkéntes tagoknak nincs szavazati joguk, csak az ipartestületi jegyző eg>éni véleménye volt, de ez nem érvényesült, mert a 7 önkéntes tag közül ir leszavazott három. Szavazati jog nélkül egyetlen szavazatot adtak le. Ezt a polgármester megsemmisítette. Ug) ancsak megsemmisítette egyik tag kettős szavazatát is. A korteskedés korcsmai módjára nézve azt mondja a véghatározat: ...lehet ugyan a kortéziának egy-egy nemét etikailag kifogásolni, ha ugyan az-zal éltek, l . de a választás megsemmisítésére a korteske- J déssel való élés, még ha az illető saját sze- ^ mélve érdekében is használja azt fel, «törvényes okul nem szolgálhat, mert az ipartestület alapszabályai 7e nézve semmiféle tiltó rendelkezést nem tartalmaznak. A közgyűlés nyilvános, ott mindenki megjelenhet. Á szavazás alatt az ülés . fel volt függesztve s mivel nincs jogszabály, hogy a jelölteknek el kell hagyniok a (helyiséget, Horváth István — mint a többi jelölt is jogosan tartózkodott a teremben. A szavazás alatt is joga volt Horváthnak korteskedni^ c ténykedés legfeljebb etikailag kifogásolható, de alapszabályokba ütközőnek nem minősít he tó. A szavazólapok egyformák voltak, emiatt a titkosság sérelmet nem szenvedett. Horváth István oly abszolút többséggel lett -elnök, hogy a szavazat érvénytelenít esek esetén is 3S abszolút szótöbbsége marad. Az előadottakból — fejezi be a véghatározat — nyilvánvaló, hogy a felebbezés semmiféle oly konkrét esetet nem tartalmaz, amefy módot nyújtana az alapszabályok alapján az elnökválasztás megsemmisítésére s így a rendelkező rész szerint kellett határozni. Az alapszabályokon tehát nem esett semmi csorba. Legfeljebb az etikán ... A véghatározat ellen 15 napon belül feleb-bezéssel lehet élni. Titulescu hazaérkeztéig nem alakul meg a román kormány . Bukarest, június 2. Károly román király szerdán délután megkezdte a kormányalakításra vonatkozó tárgyalásokat. Előírás szerint először ''a képviselőház és a szenátus elnökeit fogadta. Kiszivárgott hírek szerint Romániában az összes pártokat felölelő |>olitikai té-jivezök bevonásával alakú! meg az új kormány. Megalakulása után biztosra vehető, hogy a parlamentet feloszlatják és új választásokat írnak ki. A külföldön tartózkodó Titulescu a király parancsára legkésőbb pénteken reggel megérkezik Bukarestbe, azonnal jelent- kezik a kirágnál és minden bizonnyal ö kap megbízást az új kormárfy megala-tására. Addig is, amíg ez megtörténik, a válságot ideiglenes kormánnyal fogják áthidalni és ennek az átmeneti kormánynak az elnöke Ange-lescu, a Nemzeti Bank jelenlegi kormányzója lenne, ö magához rendelné a befolyásos politikusokat és pénzügVi tanácskozásokat folytatnának. Á helyzet jelenleg az. hogy mindaddig, amíg Titulescu meg nem érkezik, a román politikai élet teljes bizonytalanságban marad. Az összeférhetetlenségi javaslat bizottsági tárgyalása Budapest, június 2. Szerdán kezdte meg a képviselőház igazságügyi és közjogi bizottsága az igazságiig\ miniszternek az összeférhetetlenségi törvény reformjára vonatkozó javaslatának tárgyalását. A tanácskozáson a miniszterelnök és a kormány számos tagja megjelent. Ostör József ismertette a javaslat részleteit és kiemelte azokat a pontokat, amelyek eltérnek az eddigiektől. Statisztikai kimutatásból ismertette a képviselők foglalkozását. Eszerint a képviselőházban a gazdák száma 74, a köztisztviselőké 57, magántisztviselőké 13, ügyvédeké i(). más szellemi foglalkozásúaké 0, egyetemi, tanári és tanítói pályán mükö-ködóké 12, kereskedői, ipari és vállalati állásban levőké 11, ezenkívül van 8 hírlapíró, 3 művész, 9 lelkész és S magánzó. A statisztika szerint az agrár érdekeltség a képviselőházban 40.2 százalékkal szerepel, a köztisztviselők 23.2, a szellemi foglalkozások 19.3 százalékkal. A javaslat szerint bizonyos megszorításokkal a jövőben is lehetséges lesz a köztisztviselőknek képviselővé vak) megválasztása. Egyéni ügyben sem az alsó-, sem a felsőházban senki sem szólalhat fel. Képviselő nem lehet felelős szerkesztő. A vállalatokban helyet foglaló országgyűlési tagok igazgatósági és egyéb elhelyezkedések lényeges szigorítás alá esnek. Ugyanez áll a közbenjárásokkal is. Az állammal, vagy az állam részéről túlnyomó részben támogatott vállalatokkal kötött jogviszonyokra is szigorítást tartalmaz a javaslat. A jelenlegir rendszer mellett a legcélszerűbbnek mutatkozik a bíráskodást a felsőház és képviselőház tagjaiból az elnökök által kinevezett törvényhozóknak egy külön, sfcínte szakbiróságot alkotó parlamenti összeferhe-tetlenségl^biróságára bizni. Tizenkét'' tagból állna ez a bíróság, s ebből hét tagot sorsolnának ki. Ez a héttagú bíróság ítélkeznék az ügyekben. Az előadó tetszéssel fogadott beszéde után Nagy Emil alkotmányjogi aggályait fejezte ki. Jánossy Ciábor szerint a javaslat tárgyalási módja semmiféle alkotmányos rendelke-i zést nem sért. Farkas Tibor elóbbrevalónak tartja a választójogi reformot, mint az ösz-szeférhetetlenségi javaslatot. örffy Imre azt tartaná helyesnclrr4jaji kormány passzív maradna a javaslatiul és inkább a bizottságra bízná a javaslat egyes részeinek kialakulását. Turi Bélának nincsenek alkotmányjogi aggályai a>vaslattal szemben. Ras-say Károly elfogadta aJ javaslatot. — o — Hívnak a hűsítő habok, — gondoskodjunk fürdöruházatunkról és válasszunk egyéniségünkhöz Illő színeket még fürdőköpenyben a. Schützék kirakatában megtaláljuk mindig a legújabb mintázó frottler .anyagokat. A nemzetközi árstablllzáló konferenciát Londonban tartiák meg London, június 2. Az angol sajtó egyöntetűen örömmel veti fel a nemzetközi árstabi-lizáló konferencia eszméjét, habár annak sem idejét, sem pedig színhelyéi nem tartják megfelelőnek. / Hoover amerikai elnöknek az a véleménye, hogy feltétlenül Londont kell a konferencia színhelyéül megtenni, mert Lausanne az amerikai közvéleményben elválaszthatatlanul a jóvátételek és a háborús adósságok rendez^/'' sével kapcsolatban/él. Ha elfogadják ezt az eszmét és Londonban tartják meg a konferenciát, úgy a konferenciák torlódása miatt csak november végén kerülhetne erre a sor. Természetesen ide utalnák a lausannei konferencia technikai anyagát és a szakértői jelentések egy részét is. A Daily Mail kizártnak tartja, hogy ezt a , gazdasági értekezletet meg lehessen tartani anélkül, hogy a háborús adósságok kérdése szőnyegre kerüljön, mert ez lenne a konferencia tulajdonképem kiinduló pontja. A gazdasági ^világkonferencia nagyszabású újítások bevezetését vette tervbe, így többek között egy hatalmas világbank felállítását és a nemzetközi árűcftrc fizetési eszközének (cscrcvaluta) bevezetését. Kádfürdő nyílik a Kossuth Lalos utcában Kaszás János zalaegerszegi fodrászmester egy felállítandó kádfürdő-telepre iparengedélyt kért. A fürdót a Kosstfth Lajos-utcai házban, három káddal akarja Kaszás felállítani, ir.eg-felelő modern berendezéssel. A polgármester Kaszás tervével kapcsolatosan hirdetményt bocsatolt ki. — Aki a, vállalat ellen — mondja a hirdetmény — bármi oknál fogva kifogást akarnak tenni, kifogásukat kötelesek a törvény értelmében szóval, vagy írásban 1<Í32 évi június !k> 13. napján délelőtt 10 órakor a helyszínére kitűzött tárgyaláson előadni, különben az üzlctte-lepet, ha csak köztekintetnek nem szolgálnak akadályul, a polgármester engedélyezi. — A telepnek .és felszereléseinek pontos rajzát, körühné*<es leírását és szabatos magyarázatát az érdekeltek a városházán (II. ein. 7, ajtó) a hivatalos órák alatt a tárgyalás napjáig megtekinthetik. A magunk részéről az a megjegyzésünk, hogy ha lehet a tervet ne gáncsolja el sem hivatalos, sem magánrészröl senki. A létesítendő fürdő akkora szükséglet, hogy a »vállalkozó a legmesszebbmenő támogatást érdemli. . Megtakarított pénzét legelőnyösebben kamatoztatja, ériékeit, okmányait legolcsóbban megőrzi a Magyar Távirati Iroda R.-l. és a Stúdió érdekkörébe tartozó Mtflyar Neaseti Gaxdaságl Bank Rt. Budapest, IV. Károly-király u 10. szám a Magyar Távirati Iroda R.-t Nyugdíjpénztára palotájában. 1932. junius 3. ZALAVARMEGYE V HÍREK. j 4-én, közfél 8 • — A város képviselőtestülete június szombaton délután 4 órakor rendkívüli gyűlést tart. — Az izr. istentisztelet péntek este órakor kezdődik. — Missziós ünnepéty. A Szociális M!sz-szflótársulat folyó li<"» 5-én, vasárnap délután 5 órai kezdettel Jézus Szent Szive ünnepélyt tart a következő műsorral: 1. Jézus Szentséges Szivéhez; énekli a Leánykongregáció énekkara. 2. Az örökmécs előtt (Székely Lászlótól) és Jézus Szent Szivéről (Szülik Józseftől) szavalja Hári Emma. 3. Weisz Laurencz-töl: Az Istenben bízott az én szivem; énekli lovag Sutér Edéné, zongorán "kíséri Fürtös Lajos tanár. 4. Ünnepi beszéd. Tartja Gerencsér József szanatóriumi lelkész. 5. Puccini: Tosca imája; énekli lovag Sutér Edéné. (>. • XI. Parancsolat, Bárdosi Németh Jánostól; ''Magyarnak, lenni, Sajó Sándortól és Grand*. Cafémnu. Szabolcs ka Mihálytó!, szavalja Farkas Ferenc keresk. isk. tanár. 7. Prohászka—\ Demeny: Hiszek a Szent Szívben; énekli a Leánykongregáció énekkara. — Belépődíj A nincs, a műsor megváltása kötelező. A műsor ára felnőtteknek 40 fillér, gvermekeknek 20 fillér. — Rott püspök felszentelte a balatonszárszói templomot. Nagy .ünnepe volt,. Balatonszárszó községnek. A nehéz időkben tényleg dicséretes módon uj templommá} gazdagodott a csinos kis község, amelyet l|<>tt Nándor dr. veszprémi megyéspüspök szentelt most fel, ünnepélyes keretek között. Ajz új róni. kat. templom sok száz hívő áldozatkészségéből ''épült és megépítésével Balatonszárszó''és kör-r\ éke buzgó híveinek régi óhaja teljesült. — Pályázat ovónöi állásra. Zalaegerszeg m. várt>s ovoda felügyelő bizottsága a nyugdíjazás folytán megüresedett községi óvónői állásra pályázatot hirdet. Illetmény: törvényes fizetés az 1930 évi 47. tc. értelmében havi 100 pengő és megfelelő lakpénz, vagy természetbeni lakás. Pályázati határidő e hirdetmény megjelenésétől számított I I nap. Az okmányokhoz válaszbélyeg csatolandó. A kérvények Pehm József apátplébános, ovoda felügyelő "bizotts/gi elnökhöz címzendók. Az állás 1932 szefneinber 1-én elfoglalandó. — A Zalaegerszegi Egyházi Ének- és Zeneegyesület június 4-i (szombat) kertimulatsága iránt változatlanul nagy az érdeklődés, ami teljesen érthető is, ha figyelembe vesszük, hogy Miszori bácsi ételei és italai a legkényesebb igényeket is kielégítik, újonnan átalakított , .kerthelységének szépsége pedig szavakkal nem fejezhető ki, — azt látni kell! Ezenkívül n ciginy is kitűnő lesz, a belépőjegy ára pedig csak csekélv 50 fillér. Kezdete este S órakor. Az Iparoskör rendezésében a FEKETESZARU CSERESZNYE 11—12-én a Kultúrházban. — Bourettin, színtartó, legújabb divatszínekben, legolcsóbb árakban Schütznél. — Ferences hírek. Legyünk ott mindnyájan a Jézus Szíve /iagv körmeneten, mely június 5-én, vasárnap délelőtt, a 10 órai szentmise után lesz a ferencesek Jézus Szíve templomából a Rákóczi, Jókai, Virág Benedek és Werbőczy utcákon át. Ezt megelőzőleg, pénteken, Jézus Szíve fóúnuepén. a ferences templom búesúnapján. vagvis június 3-án egész nap. reggel 7 órától este 7 óráig szenlségimádást tartunk. Szentmisék:^ 7, 8, 9 és 10 órakor, este () órakor szentbeszéd és litánia. Ugyancsak pénteken, a 10 ór^ szentmise előtt és «te a litánia előtt templomi'' körmenet. A vasárnapi Jézus Szive körmenetre ezúton hívjuk meg a zalaegerszegi rőm. kat. egyházközség tagjait, a hatóságokat, hivatalokat, egyesületeket, intézményeket, iskolákat, az összes helybeli és vidéki híveket. Ugyancsak 5-én. vasárnap este 6 órakor templomunkban Szentbeszéd, majd utolsó templomi körmehet. Június havában mindért este 0 órakor Jézus Szíve litánia, ünnepen és vasárnap uK)ancsak este 0 órakor szentbeszéd. — Fe- • Te»ces zárdafönök. Orvosi bizonyítványos nyári vendégeket csalogat Ausztria hány fakó, szerény plakáton krvül sehol egy magyar fürdő követelő, kiabáló nyomtatványa, mellyel kinálná magát. Június eleje van s egyetlen panzió, vagy villaítirdetó nem jelentkezik a vidéki lapoknál. A balatoni fürdők, a műstrandfürdök és a folyamfürdók várják ölhetett kézzel, hogv a vendég, akinek az idén úgysem lesz módja külföldre menni, egysz^p napon majd bekopog. Amint Látható, van mód kimenni, orvosi bizonyítvánnyal. Hatalmas paksamétát hozott a posta. Az. «Osterreichisches Verkehrsbureau», fiókja küldte, csupa ausztriai füfdóprospektus, tetszetős, tökéletes, kimerítő, nyomdatechnikai szempontból is pompás. Térkép van mindegyikbe^, menetrend, költői szárnyalású táj-leírások, fáj az ember szíve, hogy nem ülhet azonnal vonatra, elmenni a havascsúcsú hegyek közé. Általános, egész Ausztriára szőlő prospektuson kívül van itt Pörtschach, Bad-gastein, Achensee, Veiden am vWörther See, Zell am See, a tiroli Igls, Ischl títí). prospektusai, van egy nagyszerű újítás, szállodakúponokkal és mindehez magyar nyelvű kísérőlevél, melyből megtudjuk, hogy a Magyar Nemzeti Bank orvosi bizonyítvány alapján, gyógy kúra, vagy magaslati helyen való tartózkodás céljaira a feflnemlített iroda útján, minden ejíyes esetben rövid úton engedélyezi a szükséges schíllingösszegot. Az iroda még orovsi bizonyítvány céljaira való nyomtatványt is ad. Mindezt pédig látva és tudomásul véve. elszomorodik az ember, hogy magyar fürdók érdekében sehonnan sem kap hasonló paksa-métákat. A menetjegyirodák pultjai osztrák, olasz fürdőV prospektusaival vannak tele. Nó- A legtekintélyesebb közgazdasági szaklap — Kresz Károlyról } j £s akinek nem kínálnak legalább ugyanennyit itthon, tetszetős prospektusokkal, mint Ausztriában, az kimegy majd oda. Propagandát! Propagandát a ivagyar fürdőknek itthon, magunk között! Mozduljon meg egyszer már a Balaton népe és szervezkedjék. Szép a bürokratikus gondoskodás, a fürdő-szabályrendelet, a többi lassú, hivatalos ba-''.atonszolgálat, de lépjen már egyszer előtérbe az Üzlet, szolid, de > eleven, világravaló Üzlet, amelyik nem ryizí tátott szájjal, *hpgy hogyan viszi el az osi bizonyítványos betegeket előle Ausztria. A (Magyar Közgazdaság- legújabb száma hosszabb cikkben foglalkozik dr. Kresz Károly alsólendvai kcpviselöjelöltségével. A cikk hangsúlyozza fcCresz dr. pártonkívüli mivoltát és jelzi, hogy programbeszédéhez, Hegedűs Lóránton kívül, a «magyar gazdasági és pénzügyi élet számos kiválósága» fog leutazni Lentibe. Tehát nem szófecsérlő .jelszópolitikusok, hanem komoly, pártpolitikai elfogultságtól mefftes szakemberek. A lap a továbbiakban így ír: «Kros^Ká- — Arcképes igazolványok érvényesítése. A közalkalmazottak gyermekei részére rendszeresített, nyári utazásra jogosító arcképes igazolványok érvényesítése, mint már jeleztük, az államvasutaknál megkezdődött. Az érvényesítés dija 1 pengő. — Jelentkezések a filléres gyorsra. A folyó hó 5-iki filléres gyorshoz Pécs-re jelentkezéseket a helybeli Menetjegyiroda csak folyó hó 3-án délig fogad el. — Agyvérzés érte a hévízi gyógyfürdőben. (iergály György pusztaszcntlászkw gazda a hévizi gyógyfürdő III. osztályú fürdőjében fürdés közben hirtelen rosszul lett, elmerült és mire segítségére érkeztek, mái halott volt. Áz orvosi vizsgálat agyvérzést állapított meg. WM a t ^■liSgg PETTYES A DlVATI SCHÜTZÉK kirakatában látható: Crepe de Chlne Crepe georgette Crystalin ^ól mosható műselymek — — Legszebb ujdnoságok roly mandátuma kétségtelenül nagy nyeresége lenne a magyar parlamentnek, mely a viszo-- <í nyok folytán elsősorban gazdasági és pénzügyi problémákkal foglalkozik. Kresz Károly nemcsak a hazai pénzügyi életben közismert szaktekintély, hanem külföldön is. A múlt -esztendőben Washingtonban a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara ülésén szerepelt nagv sikerrel, de általában nincsen a nemzetközi pénzügyi életnek olyan megmozdulása, amelyben Kresz Károly részt ne venne.v — A helybeli állami elemi iskolák kézimunka- és rajzkiállítása Na Jókai-utcai iskola tornatermében jűnius 5-e^}l órakor nyílik meg, melyre az érdeklődő közönség figyelmét ezúton is felhívja az igazgatóság. A kiállítás nyitva lesz 5., 6. és 7-én délelőtt 9—12-fcg és déíután 3—b-ig. Az -Anyák napjá>-t pedig június 5-én délután 4 órakor tartják meg ugyanott. 1 _3 —r Legjobb minőségű női és férfi tennisz-cipők eredeti gyári áron Deutschnál. — Vásznainkhoz hosszúszálú, elpusztíthatat. lan «Sca-lsland<> amerikai fonalat használunk. Schütz Árúház. ? — Meghívó. A Move Zalaegerszegi Sport Egylet június 12-én délután 5 órai kezdettel a Horthy-téri sporttelepen levő klubhelyiségében rendes közgyűlést tart az alábhi tárgysorozattal: 1. Elnöki bejelentések. 2. Beszámoló az 1931 évi működésről. 3. Pénztári ibejelentek. 4. Számvizsgáló bizottság jelentése. 5. Költségvetés az 1932 évre. 6. Alapszabályok módosítása. 7. Arvay László és társai, Moldoványi Béla és társai, esetleg egyéb indítványok. 8. Választások. — Az alapszabályok 30. szakasza alapján csak oly indítványok tárgyalhatók, amelyek a közgyűlést megelőzőleg legalább 4 nappal az elnökséghez írásban beadattak. Ez a közgyűlés az alapszabályok 29. szakasza értelmében a megjelent tagok számára való tekintet nélkül határozatképes. Azok (a tagok, akik 3 havi tagsági díjjal hátralékban vannak, a közgyűlésen részt nem vehetnek, illetőleg tagsági jogaikat nem gyakorolhatják. A közgyűlésre az_ egyesület tagjait tisztelettel meghívja Pásztor Imre, a Move ZSE elnöke. Zalaegerszeg, 1932 június 2. , — G. F. B. selyem harisnya 6 féle minőségben eredeti gyáron áron legnagyobb v** lastékban Deutschnál. — Gyanús halálozás. Sármellék községben hirtelen halállal, bgyanus körülmények között meghalt Boncföldi Vendelé 33 éves asz-6zony. Holttestét Keszthelyre szállították, ahol boncolás után megállapítják, hogy forog-e fenn bűntény, vagy sem. Egyébként a csendőrség máris nyomoz. — Színes bourette már 2 pengőért kap-ható Sdhütznél. — Garabonc község leggazdagabb polgárát izgatással vádolják. Tegnap üh Nagykanizsán a vádlottak padján Molnár" F erenc Garabonc község első gazdája, aki a körjegyzőségen a fennálló rendszer, továbbá az adózás ellen, majd a korcsmában a papság és egvházi adó ellen izgató kyelentéseket tett. Csizmadia Sándor körjegyző figyelmeztette a gazdát, de az nem hallgatott rá. A kijelentések a csendőrség tudomására jutottak és a kir. ügyészség előállította Molnárt. Molnár a tárgyaláson szerényen viselkedett és tagadta, hogy izgató szándékkal beszélt volna a nehéz viszonyokról és az adózásról. Ezt kítszik igazolni Csizmadia körjegyző tanúságtétele is, aki Molnárt igy jellemzi: «szeret beszélni». A többi tanuk kihallgatása után tekintettel az enyhítő körük^ényekre, 14 napi fogházat kapott Molnár. Végrehajtását azonban felfüggesztették. Az Ítélet jogerős. — Legdivatosabb női viskal-szalma sapka és kalap legolcsóbban, nagy választékban Deutschnál. [ FEKETESZARU CSERESZNYE 11 —12-én a Kultúrház modern színpadán kitűnő szereposztásban. — Az egeraracsai apósgyilkosság. Egerara-^csa községben a múlt év december 29-én * jc György egeraracsai gazda az anyósa, Szüts\ Jánosné rábeszélésébe konyha késsel tfzívenszűrta az apósát, Szűcs János földmí-vest. A nagykanizsai törvényszék szándékos emberölésért és arra való rábírásért Hanc<?t és az anyósát ez "év telén (10—510 évi fegyházra itéíte. A pécsi klr. ítélőtábla imost hozott itéíetet az ügyben és Szücsné büntetését 7 évi fegyházra mérsékelte, Hanc Györgyét pedig változatlanul helybenhagyta. A kir. főügyész az ítélet ellen semmiségi panaszt jelentett be. r — Egy többszörös tolvaj bűnhődése. Horváth Kálmán 49 éves pékfürdői cserepessegéd, akinek lopás és egyéb bűncselekmények miatt már 10 izben gyűlt meg a baja a hatóságokkal. A mult év december 17-én Köves-kálla községbe n ellopta Pálfi Dénes gazdálkodó télikabátját. Bűnéért csütörtökön vonta felelősségre a zalaegerszegi törvényszék bün-tetó egyes bírája és a* terhelő fbizon\itékok alapján hat havi börtönt, mint fő és 3 évi jog-vtsztést. mint mellékbüntetést szabott ki rája. Az ítélet jogerős. ZRÍNYI-NYOMDA RÉSZVÉNYI DEN ELFOGADHATÓ ARON CIM A KIADÓBAN. T MIN-ELADOK. ZALAVARMEGYE Szárnyal a fantázia 1932. június 3 ( Repülögépkattogás ritka zene a fülünknek, hisz alig nvílik a?£alom. hogy felfigyeljünk rá. Nem csoda tehát, hogy ez a pár nap óta folyó repülőgépzenés ébresztő nagy érdeklődést kelt városszerte. Felbúg a motor hangja, melynek nyomán az ég felé szegeződik sok-sok" pillantás. Nézik a nagy madiirat és meg-indul a találgatás. — Jugoszláv gép ez, ha mondom — erősíti az egyik. — Kém-gép! — csap rá azonnal a másik és már magyaráz is kézzel-lábbal, sok szóval, hogy jobban kellene ügyelni, terepszemlét tartanak a határmentén, a vasútvonalakat vizsgálják stb. Alacsonyra száll le a gép, olvashatóvá válik magyar jelzés, kissé megnyugosznak a kedélyek. l — Kiránduló gép — szól a jólértesült. — Nézcgelódnek! — Nem lehet az — kész a vitára egy magas fiú, — hisz rajokban jönnek, nem látod? y . j A «raj» kettő darab gépmadár. Egerszeg túloz. Szereti ezt tenni mindenben, mindig. A találgatás nem ér véget. Kapcsolatba hozzák mindennel, még romantikus szerelemmel is. Ez a romantika szól pedig a modern »vagróK aki igy tesz reggeli egészségügyi sétát szíve bálványának ablaka «fölött». Szép mese. Friss, újszerű, érdekes. Lehetetlennek egyáltalában nem lehetetlen a mai technikai fejlődés mellett. A gépek nem is sejtik, milyen nagy szolgálatot tesznek a kíváncsiaknak. Mert a fantázia gyorsabban szárnyal itt lenn, mint karcsú gépmadár ott fenn a magasban. (Mőm.) AAAA^A^AAAAAAAAAAAAAAAAAAA^A^A^A^^ — Térképelőfizetés. Érdekes, újszerű tér-képelófizetést vezettek most be, amely pontos és megbízható útbaigazítással könnyíti meg a turistáskodást. Pontos tájékoztatást kapunk arról, merre menjünk, milyen az üt és mekkora a távolság. A Stoits-féJe útállapot-térkép és távolsági helységnévtár éhe Ve figyelmeztet az útelzárásokra, útjavításokra, új utakra és az utak járhatóságát pontosan feltünteti. A gondosan javított térkép évente többször, az utazási idényben pedig havonta jelenik meg, úgy hogy állaridó megbízható tanácsadóul szolgál. Előfizetési W egy évre 4 pengő, portómentes megküldéssel. Előfizetéseket elfogad Kakas Ágoston könyvkereskedése. — Háromszáz tenyészkakast osztanak ki a zalai kisgazdáknak. A földtnívelésügyi miniszter ez évben is folytatja a tenyészkakasok kiosztását a baromfitenyésztés fejlesztése ér- '' dekében. A kakasok szállítása augusztus 15. és december 15. között történik. Az idei kelésü fajtiszta rhode izlandi teny észkakasok mindegyiket 1—1 parlagi kakas elven ében szolgáltatjak. A beadott pajjlagi kakast levágva 1 pengőért köteles visszavenni a kiosztásban részesülő gazda. — Junius 4-én c«ak magyar nótát játszanak a pécsi zenészek. A Pécs-Baranyai vendéglő, sök, szállodások és korcsmárosok ipartársu-latának elnöksége felkéri tagjait, hogy az ország feldarabolását eredményező békeparaiics aláírásának 12-ik évfordulóján, vagyis folyó hó 4-én, a gyásznapra való tekintettel vendéglőjükben a ''zenészekkel csak magyar darabok játszását engedjék meg. — Időjárás: Atlegcdő idő, egyes helyeken esetleg még zivitarok és záporesők, lehetségesek. MOZI. Ma, csütörtökön, 7 és 9 órakor játsra az Edison mozi Greta Garbó idei nagy világfilmjét, melynek címe: INSPIRÁCIÓ. Modern szerelmi dráma Párisból 10 felvonásban. '' STAN ÉS PAN AMATORBETÖRÖK. Hangos burleszk 2 felvonásban. Metró világhlradő. — o — A legnagyobb érdeklődés előzi meg a Redl ezredes című filmünket. Ez a film emlékezetünkbe idézi a világháborű kitörésének idejét, amikor a monarchia kémelhárító osztályának fejéről - kiderült, hogy esztendők Óta az oroszoknak kémkedett. Valósággal lenyűgözi a közönséget az a történet, amely nem kiagyalt mese, hanem a valóság hű kópiája, tanúságtétel, hogy a legérdekesebb meséket maga az élet komponálja. Redl ezredes története Világszenzáció volt az életben, ugyanaz a fHmen is. A Forum-mozi játszotta Pesten hetekig ezt a filmet. RÁDIÓ. Péntek, június 3. 9.15: Hangv. 12.3: Kamarakórus hangv. 1.15: Népiskolai testnevelő tanfolyam. 4: Divattudósítás. 5: < Harc a nemzeti hadseregért.* Előadás. 5.30: Szalonzene. 6.20: Gyorsírás. 7: Kuruc dalok. 7.45: .Sport-clóadás. 8.10: Zenekari hangv. a Zeneművé-sííthFőiskolából. 9: Külügyi negyedóra. 10: Cigányzene. 11: A Broadyvay Bovs zenekar hangv. l»rty''»|«0«e» H ••!•<«• Kifli: RA KAS A00ST0*. r»!«t&» uvtHiU: »nvtsrt» "ért* jjLNOS íiwMtMfl <. FKSTHV Pál gr. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejthetetlen jó fér elhunyta alkalmából részvétüket bá módon kifejezték, fogadják hálás kösl netemet özv. Tallián Istvánnc és családja. Akár elutazik, akár itthon nyaral, okvetlen szüksége lesz , Frottier kelmékre Í&TS9.— I Frottier fürdőlepedő gflSWSr 18.— Fiáneltakaró lotiM 5.80 Püama, strand kabát, nyári ruha ^ i^mmM m f szMar?ó°nünósigben a legnagyobb választékbanl <5CltU(ZftCl» Nyomatott Kakas Ágoston könyvnyomdájában, Zalaegerszeg, Szécfcnyi tér 1. Telefon: 131J---- XI. évfolyam. Zalaegerszeg, 1932. június 4 Szombat Ara 12 fillér. 124 szám fittel ü POLITIKAI NAPILAP ■ag]«l«Ri Mlktaap ttfctin. Előfizetés: negyedévre 6 P. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 1. Tetefon: 131. E A földmivelésí költségvetés tárgyalása Budapest, június ''3. A képviselőház csütörtöki ülésén a földmivelésügyi tárca költségvetését tárgyalták. Inkey Pál báró hangoztatta, hogy fa-behozatalunkat Ausztriából és Csehországból eszközöljük, mert így élelmiszert tudunk J>i-szállítani. G y ö m t> r e y Sándor a bolettával való visz-szaéléseket tette szóvá, Somssich Antal gróf pedig a földhözjut tátották sorsára hívta fel a kormány''figyelmét. Apponyi György gróf a Nemzeti Bank devizapolitikájának helytelenségéről, a termelés átszervezéséről és egyéb gazdasági kérdésről beszélté . j • Marton Béía népművelési kormánybiztost követel a nép közötti izgatás és a pusztító lázítás'' ellensúlyozására. Purgly Emil földmivelésügyi miniszter válaszolt a fcíszóla|á^>kra és ígéretet tett, hogy üdvös intézkedésekkel azon lesz, hogy a mezőgazdaság fejlődését előmozdítsa. Reméli, hogy annyi munkát tud adni, hogy inség-munkára nem lesz szükség. Tervbe vette a miniszter, hogy kísérleti állomásokat állit fel a vidéken, hogy a gazdáknak legyen hova fardulniok ta- na k. A borfogyasztási adó jelentékeny leszáí-lítását is tervbe vette a kormány. Az erdős í-. tést az idén is folytatni fogják. A pénteki ülésben folytatták a földmívelési tárca költségvetésének részletes tárgyalását. Zsilinszky Endre kijelentette, hogy a mai nagybirtokrendszer nem tartható fenn. E kijelentésére Hunyady Ferenc gróf közbekiabált: — A nagybirtok és kisbirtok között érdekellentéteket hirdetni: bún az ország ellen! Zsilinszky szerint a földadó antiszociális. Kócsán Károly, a következő felszólaló a szövetkezetek kérdésével foglalkozik. A mai rendszert át kell szervezni az egész vonalon termelőszövetkezeti rendszerré. I)u kai Takács Géza a jégkársújtott falvak megsegítését kéri. Sürgős intézkedésedet kér az árverések felfüggesztése és a kamatláb leszállítása tekintetében. Nagy elismeréssel beszélt a bihari közigazgatásul, ahol nem volt ellátatlan ínséges a télen. \ Ezután Túri Béla, majd farkas Tibor szólaltak fel. Utóbbi a termésértékesítéssel foglalkozott. Nagy hibának látja, hogy rácsért. 1.500 xagon'' nemes vetőmagot oszt ki, mert a búzának kell lenni a legfőbb termelési ág- az értékesítés lebonyolításából a magánkereskedelmet kikapcsolták. C Az összeférhetetlenségi iavaslat folytatólagos bizottsági tárgyalása Budapest, június 3. A képviselőház igazságügyi es" közjogi bizottsága csütörtökön folytatta az összeférhetetlenségi javaslat tárgyalását Tomcsánvi Vilmos í^al elnöklésével. Györki Imre a választói junktii jug között. kívánt a javaslat és Ilyen értelemben kiterjesztett elő. sebbségi véleményt is Farkas Gyula szerint a választójog kiterjesztése maga "is szükségessé teszi az összc-férhetetlenség radikális rendezését. Az Ítélkezést nem engedné át a rendes bíróságoknak, mert azokat a politikától lehetőleg mentesíteni kell. Az ügyvéd-képviselőket a jogvitás közigazgatási ügyektől ehütani nem szükséges. \X olft Károly egy novellát jobbnak tartott volna. Az összeférhetetlenség a politikai tisz- tesség kérdése, amit alapelvként kellene törvénybe iktatni és az eseteket általában ez alá Helléné vonni. Állást foglal az ellen, hogy a köztisztviselői kart összeférhetetlenségi szempontból külön csoport gyanánt kezeljék. Szerencsés a javaslatnak az a része, amely v. két Ház tagjaiból akarja megalakítani a közös parlamenti bíróságot, mert ettől nivóemelést vár. A vitában még Vargha Gábor, Lakatos Gyula, Hajós Kaknán és Kelemen Kornél szólalt fel. Valamennyien elfogadták a javaslatot s rövidesen áttérnek . már a részletes tárgyalásra. A diplomás munkanélküliek és a földosztás I i • t • a » - - «• ■ 1 » I A I _ ___________4% SV«I> jV A^''í il Itt <I/Tá,'' AundinkalTn su:yostx>uo gondot okoz a iplomás jímuikanélküliek elhelyezkedésének ugoldása és egy súlyos gazdasági válságnak ellett jönni, hogv köztudattá váljék, miszerint MindinkáÍTb'' súlyosbodó gondot okoz a diplomás ^uii me kelíc.. ,____________ . ____________ , . a H">ke és munka egymagában csak primitív boldogulást adhat a*s az ész, ha nem is az ország gerince, de kell arra, hogy helyes vágányba irányítsa a két előbbit. Tetszetős jelszavak tömegeket bolondíthat-nak meg és terelnek nem kívánatos irányba, tehát mindig szükséges egy kérdés többoldali megvilágítása, hogy tiszta kép tegyen nyerhető. Ily kérdés, mit naponta hallunk és olvasunk a sajtóbw, hogy a diplomás munkanélküliek h«tjft*tessenek el a mezőgazdaságban, a falvakban egy újabb földreformmal kapcsolatban. * \ A/ 1021—1928-ban véghezvitt földreformmal bár jelentékeny területet vettek igénybe a nagybirtokokból, egyeseknek —- tekintette! a nagyszámú igénylőre — átlag körülbelül ^•3 kat. .holdat"lehetett juttatni» mely terület nem biztosíthatta egy család megélhetését, ha csak nem rendelkezett már előzőleg is néhány hold földdel. Az eredmény, — tekintve a pénzügyi megalapozottság hiányát is hogy a földreformmal senki smes megelégedve. Vegvük elő a statisztikát. Eszerint a földbirtok összterülete 16.148,314 k. h. Az 1025. évi statisztika szerint 840 ezer kisgazda kezén volt 8.110,223 kat. hold. 1020-től 1028-ig O. F. ÖT" utján juttatott föld 027.018 kat. hold. Összesen tehát kisgazdabirtok 0.038,141 kat. hold. Levonva az ősszeterületből, marad 7.110,173 kat. hold. 0.630 középbirtokos tulajdonában van 2.651,000 kat. hold átlag cca 270 kat. hold és így marad 4.456,175 kat. hold nagybirtok. Ebből a közbirtokosságok-területe 761 ezer kat. hold, községi terület 717 ezer kat. hold, összesen: 1.478,000 kat. hold, kisgazdák által használt közös terület. Tehát 1.130 nagvbirtókrts kezén van 2.087,173 kat. hold térület, benne 1.400.000 kat. hold erdőterület, melv nemzeti érdek- S bői nem osztható. Osztható falat igy mác csak 1.>78.173 kat. hold vairT A középbirtok (100-1000 kat. holdig) felosztását még eddig senki sem kívánta, mert ezt szükségesnek tartják és amennyire szükséges, annyira igazságosnak kell, hogy tartsák a nagybirtokosok jogát — ha "már az ó terhükre megy a játék, — hogy legalább kö-zépbirtokosok maradhassanak és akkor már csak nem egész fél millió kat. hold az, ami osztható. Akadhat olyan demagóg, aki felosztaná az összes nagy- és kisbirtokokat, mely esetben az erdő. valamint a községi és közbirtokossági területek leszámításával, mely két utóbbi úgyis kisgazdák kezén van, 3.500,000 kat. hold kerülhetne felosztásra. Jelenlegi cca 1 millió kisgazdára felosztva mi jutna egyre és mi lenne az eddig alkalmazott cselédséggel, aratókkal, sok kisgazda gyermekének az uradalomban, hónapos munkával szerzett gabonájával, ipari növények termelésével stb.? Tehát _ szabad-e az igényéket felcsigázni, szabad-e ígérni többet, mint a lehetségesei? Szabad-e egyesek látszólagos segítésének ürügye alatt százezreket nyomorba dönteni? Minden újonnan bérbeadott földbirtok 15 százaléka törvény szerint kisbérletbe adandó, azután itt van az előbb-utóbb bekövetkezendő hitbizományi reform, az eladósodás folytán eladó nagy- és középbirtokok tömege, tehát kell-e ide erőszakolt földreform? Ha így áll a helyzet, diplomás munkanélkü-liek, hogyan akartok, vagy hogyan akarnak benneteket a mezőgazdaságban, a falvakban elhelyezni? • De bármiként forduljanak a dolgok, statisztikailag megállapított tény, hogy a kisgazdák 1025—1028-ban átlag csak a gabonaneműek-nél a nagybirtokkal szentben elért kisebb termés folytán, kétszázmillió pengő értékben termeltek kevesebbet; tehát előbb-utóbb abba a helyzetbe kerülünk, hogy ezen, állami beavatkozással, segíteni kell, mert minden év-hen nem lehet földet osztani, a népesség szaporodik, a kisbirtok is osztódik és mindinkább kisebb terület fog egy család rendelkezésére állani, amely kell, hogy megélhetését biztosítsa, tehát a termelést meg kell szervezni és szakszerűen irányítani'' és itt lesz elhelyezkedési lehetőség a diplomás munkanélküliek részére, de itt elsősorban csakis a diplomás gaztlak — akik jelenleg, ha szerencséjük volt, mint adóellenőrök, postások stb.^ míg ha nem volt szerencséjük, szégyenére egy agrárországnak, sokan mint napszámosok és útszéli vándorok tengetik életüket, — jöhetnek szóba, mert a földmívelés a mesterségük. Ezeknek a szakértelme, ezeknek éjjelnappali okszerű küzdelme a természettel ezeknek földimádata által kerülhetnek jobb helyzetbe a föld mívelói és csak ezáltal menthető meg a/ ipar, a kereskedelem és minden egyéb foglalkozási ág. Lenti. F. J. Halva született Endrcsz Györpy gyermeke. Budapest, június 3. Tudvalevőleg a római tragédia,fősének, Endresz GyörgyneU felesége előrehaladott áldott állapotban volt? amikor férjét a katasztrófa érte. Lndre''sznét a borzalmas eset nagyon megviselte és többízben idegrohamot kapott, ami a születendő gyermek szervezetére káros hatással volt. Péntekre virradóra Endreszné rosszul lett, azonnal kórházba szállították, ahol halott gyermeket hozott világra. ZALAVARMEGYE A szabadban Wrdés rendiének megállapítása A »11. kir. államrendőrség zalaegerszegi kapitánysága kiadta a szabadban való fürdésre vonatkozó határozatát. A szabadban fürdés a Zala folyóban kizárólag az úgynevezett Kismalom fökitt levő és <sSzabad fürdő felírású táblával megjelölt területen és a tulajdonos engedélyével a Gömbös, Hentz és Kismalom alatti medencében van megengedve. , A szabad fürdőben, valamint a Hentz, Gömbös és Kismalom alatti medencében fürdőzés alkalmával ügy a férfiaknak, mint a-nöknek olyfürdóriiha viselését rendellek el. mely a jóizlésbe és közerkolcsiségbe nem ütközik. A fürdés ideje délelőtt 8 órától esti S óráig. A fent megjelölt heheken kivüli fürdés, valamint fürdés urügve alatt a Zalának északi oldalára (balpart) átmenni, ott a növényekét letiporni, fürdés közben a réten kergetőzni, a malmok kerekeit, partmüveit és a zsilipek hídpadlóit ugródeszkául, virtuskodásra es bravúr mutatványokra felhasználni szigorúan tilos. A vasúti hidak közelében fürödni tilos. A Hentz malom melletti Skublics-féle rét mellett a fürdés kizárólag a m. kir. csendőrség és rendőrség tagjai részére van megengedve. x í ^A rendelkezés betartását a rendőrség ellenőrzi és az ellene vétőket, szigorúan megbünteti. A határozat a kihirdetés napjával életbelépett. \ o — 1 Elhailások a takarékoskodásban Ha tisztelem egy hivatal főnökét, nem okvetlen velejárója, hogy elismerjem alárendeltjei csalhatatlanságát. Ha tisztelem, követem a kormányt, nem szabály, hogy helyeseljek az alatta álló bürokrata gépezet minden csavar* és kerékmozdulatához. Innen indul ki ez a kis cikkecske. A takarékosságról van szó, arról, amelyik tulajdon képen pazarlás. Zalaszentgróton megszüntették az adóhivatalt. Valami magasabb-rangú miniszteri urájárt lenn, — mondják — és elővette zsebéből /a végzést, mely szerint Sümeghez kapcsolódik a szentgióti adóhivatal kerülete. Ebben a hivatalban I tisztviselő dolgozott. A hivatal a kincstárnak, a tisztviselői'' illetményeken kívül havi ''400 pengőjébe került. Most két tisztviselőt elhelveztek Sümegre. Az átköítözködés 2300 -3000 pengőbe kerül. A másik két tisztviselőt messzebbre helyezték, ezek költözködése is inkább többe, mint kevesebbe kerül. A sümegi adóhivatal 27 községgel lett ga/dagabb. Ennyi községgel több lesz az utiszámlázásra való lehetőség. Végeredményben nem takarékosság a hivatal leépítése. És ha hozzáadjuk, hogy például Bczeréd lakója 2 nap alatt jut csak el a sümegi adóhivatalhoz, a leépités káros is. Zalaszentgróton megszüntették a forgalmi- adóhivatalt, május hó elsejével. A főnököt, aki nyugdíjas, elcsökkentették, az ellenőrt beosztották Sümegre. A sümegi ellenőr azóta hetenként három napon át Zalaszentgróton tartózkodik és a fizetésén kivül utiszámla illetményt kap, tekintélyes összegben. Ez nem takarékoskodás. »__ A textileseknek leltárt kellene felvenni a raktáron lévő árujukról az uj fizetésrendelettel kapcsolatban. Mentesülnek azonban e kötelezettségtől, ha havi forgalmiadóátalányuk négyszeresét befizetik. Ez a kereskedőkre nézve meglehetősen előnyös. A gyógyszertárak is árusítanak textilárut, kötszer formájában. A gyógyszertár forgalmának a kötszer forgalma mintegy 3 százalékát teszi ki. £s a forgalmiadóhivatalok, a rendelet értelmében a gyógyszertárakat felszólítják. hogy az egész gyógyszertári forgalom után fizessenek be négy havi átalányt. Ebben az eljárásban meg nagy «tévedés» van. Ha egy világos és egyenes kormányakarat azon a sok Íróasztalon keresztül kihajlik az egyenesből, arról csak az íróasztal tehet. De hát, az istenért, ne tegye!... V. ítélt a zalatárnok-hegyi syilkos felett a törvényszék Varga József Gyura 43 éves baktüttősi földmíves ezelőtt 3 évvel valami csekélység miatt összezőrdült a 60 éves unókabátyjával, Márfi István ugyancsak baktüttősi kisgazdával. A két rokon gaz ¿a azóta állandó haragban állott egynfással. Ez a "haragos viszony folyó évi április 29-én végzetes szerencsétlenségnek lett az okozója. A jelzett napon mind a ketten fenn dolgoztak a tárnoki hegyen levő szólőbirtokukon. A kora délutáni órákban Márfi átment Vargához. szőlőkaróval felfegyverkezve, hogy bosz-szuj.it kitöltse rajta. A szőlőben meg is találta unokaöccsét, aki a pincéből egy csomó karót vitt a vállán a szőlő közé karózás céljából. Márfi ekkor karójával rásújtott Varga kafo-csomójára, amit Varga eldobott, azok közül egyet gyorsan felkapott, megfordult, nekirontott Mártinak és kiütötte annak kezéből a karót. Márfi látta lefegyverzett állapotát és futásban keresett menedéket. A felbőszült unokaöccs azonban utána szaladt ts karójával agyba-főbe verte. Márfi az első-Ütés után megszédült és elesett. A dühös embernek azonban ez nem volt elég, hanem ir.ég a földön fetrengüre is hatalnus ütéseket mért. Az ütések következtében Márfi István «»sz-szes bordái eltörtek, súlyos koponvahorpadást és tüdővérzést kapott. A szenvedett sérüléseibe pár óra múlva bele is halt. Varga József felett pénteken ült törvényt a zalaegerszegi kir. tőrvényszék Czikó tanácsa. A kir. ügyészség Vargát szándékos emberölés bűntettével vádolta meg. A vádat a bizonyítási eljárás lefolytatása után azonban a kir. ügyész erőafMelindulásban elkövetik emberölés bűntettévé módosította. A törvényszék déli fél 1 órakor hirdette ki az Ítéletet és Varga Józsefet • erős felindulásban elkövetett emberölésbon mondotta ki bűnösnek, 4 évi fegyházat szabva ki rája. A vád és a védelem, az elitélttel egyetemben. megfe''.ebbezték az ítéletet. 1932 unu tojás drb. O-T f. Cseresznye kg 30 oo f. Marhahús kg 0.80—1.20 P, borjúhús 1.2a-1.80 !\ sertéshús 1.40-1,60 P, zsír 1.80-1^ 1». háj 1.80—2 P, zsírszalonna 1.70—1.8« p, kolbászfélék 2—3 P. Halak: fogas kg 2.40 P, sül lő 1.80 P. ponty 1.20 P. harcsa 1.80 P, keszeg 30-60 f. Az állami polgári leányiskola tornaünnepélye Csütörtökön délután igen sokan jöttek ösz-sze a Move sporttelepen, aliol az állami polgári leányiskola tartotta sikeres tornaünnepélyét. j A tornaünnepély minden esztendőben élvezetes, meglepetésekben bjvelktídó program-számokból áli, de ez évben talán "ínég felülmúlta az eddigieket. A növendékek ügyes-osszetanultságról tesznek tanúságot, mozgékonyak és a modern, ritmikus, egészséges és" fejlesztő mozdulatok igen szép, kedves összhatást mutattak minden gyakorlatuknál. Szabadgyakorlatok, csoportos bemutatók, játékos/fürgeség tették változatossá a programot, almi nagy tetszést váltott ki a jelenlevő kbol. . " A betanítás nehéz munkája Borbély Boriska testnevelési tanárnő nagyszerű szakértelméről és hivatásának szeretetéről tWt bizonyságot. Az állami polgári leányiskola kitűnő szellemben neveli növendékeit, amiről örömmel győződnek meg a szülök és a nagyközönség minden egyes nyilvános szereplésük alkalmával. A csehek és a görögök katonalovakat vásárolnak Magyarorsiágon \ görög kormány egyelőre 700 darab ka-aló szállítására versenytárgyalást hirdetett, lyre az összes európai kitenyésztő államok kereskedői tettek ajánlatokat. A görög kormánynak az a különös kikötése volt, hogy a legjobb aján''atot tevő áUam vállal-•ozói kötelesek a 700 darab ló pénzbeli értékének megfelelj összegig Görögországban valamilyen árut vásárolni. A katonalovakra a legjobb ajánlatot egy szerbiai lós zá Unó érdekeltség tette és egyúttal kötelezettséget vállalt, hogy bizonyos mennyiségű sót vásárol Görögországban. A görög állam a magyar ajánlattal szemben a kedvezőbbnek látszó szerb ajánlatot mellőzte azért, mert a magyar ajánlatot tevő vállalkozók megfelelő m nvi-ségii görög dohány vásárlását'' vál''alták. Ilyen alapon a magyarországi kereskedők kapták meg a görög lószáilitást ezer dofla> értékének megfelelően. A görög dohánvt a magyar dohányjövedék veszi át megfeíelő napiárban. a kereskedők pedig megkezdik Magvarország lótenyésztő vidékein 700 darab jó-minóségu melegvérű katonaló összevásárlását. A gazdák nincsenek tájékozva arról,-hogy a lőkcreskedök milyen összegű átvételi árakat hajlandók majd fizetni a magyar lótenvésztő gazdáknak. Félni lehet ,attól, hogy a'' lóvásárlók kihasználták a gazdák szorult helvzetét és a lovakért alacsony árakat fognak kínálni. Ugyancsak nagyobb katonalóvásánlási ügyben folytattak tárgyalásokat a cseh Mkcreskedók ís, akik a cseh hadsereg részére- 2000 darab katonalovat akarnak szállítani Magyarországból. , A ton melvre Cseresznye és zöldségek a piacon A nehezén készülődő nyári szezon; végre mégis elérkezett és megmutatta magát a piacon. Megjelentek az első gyümölcsök, az eper és a cseresznye, továbbá a primőrök is előkerültek a földből. Igy az ugorka, cukorborsó, karfiol, amelyek igen nagy kelendőségnek örvendtek, habár «borsos» árakat kérnek értük. Nagyon sok volt a malac és fogyott is. A pénteki hetipiac árai így alakultak: bab kg 30 f, mák 1 P, dió 70-^80 f, fokhagyma csomója 30 f, vöröshagyma kg öl) f. sárgarépa, zöld 30 f, saláta kg 12 f, tök kg 30 f, fejeskáposzta (holland) 30 f, ugorka 1 P, kalarábé csomója 10 f, burgonya ó kg 12 f, burgonya,^ 80 f, cukorborsó 80 f, karfiol kiesülv /somija 13—,20 f. Tyúk drb 1.30—2 P, áirke 0.70-1.50 P, pulyka 4—7 P, sovány kacsa 1.60—2 P, hízott kacsa 4-3 P, sovány liba 2—3 P, hízott liba 7-^8 P, szopósmalac 1.60—4 P, tej literje 12-^16 f tejfel 48-32 f, túró kg 70-80 f, vaj 3.20 P, Hívnak a hűsítő habok, — gondoskodjunk fürdő ruházatunkról és válasszunk egyéniségünkhöz Illő színeket még fürdököpes^yben is. Schützék kirakatában megtaláljuk mindig a legújabb mintázú frottier anyagokat. 1932. junius 4. RMEGYE Szőlészeti és borászati Mentés A tapolcai m. kir. szóköze ti és borászati felügyelőség jelentést tett az alispánnak a kerületi borvidékről, mely szerint • flflcfesőt tavasz miatt elmaradt szőlők májusban szépen fejlődtek és a munkálatok zavartalanul- folynak '' A férfinapszám napi 1 — 1. 40 P, a *mi napszám 0.80—1 P. A május 8-iki jégverés n csáfordi, zalakoppányi, kehidai, barátszigeti, nagykanizsai és bárdibükki szőlőtelepekben 20 százalékos kárt okozott. A borkereslet továbbra is lanyha. Sopron és Vasmegye kereskedői vettek bort kisebb tételekben. Csopaki 14.3 fokos bort'' 45 fillérért, révfülöpi 11.5 fokosat 22 Fillérért, badacsonyi 12.5 fokosat 26 fillérért, káptalantőti-i 12 fokosat 22 fillérért, mindszentkállai 10 fokosat .17 fillérért, lesenceistvándi 12 fokosat 18 fillérért és halagoshcgyi 11 fokos bort 1-8 fillérért vásárolnak. Junlut 4. « A verőfényes nyári reggelt fekete gyász sza! borítja be az emlékezés. Meg kell állnunk ennél a szomorú dátumnál és erővel fel kell támasztani csüggedő fejünket, büszke öntudattal, amely a magyar faj szívósságának, le nem tÖrésének^lanutétele''. Merj erősen nagv tud lenni ez artnemzet a bajok, a csaposok idején! Elbírt« a szörnyű, szenvedéses háborús kálváriát és uátna a megpihenés helyett jött a/legszörnyűbb csapás — Trianon! Tizenkét j éve ma, hogy a magyar történelem leggyászosabb és ieggaládabb ítéletét kimondottak felettunk. Azóta vérzünk, seny védünk és minden erőnk összeszedésével küzdünk a bizonytalan holnapért. Elzárták vérkeringésünk útját, halálra ítéltek bennünket, de ugyanekkor nem számítottak e faj ezer próbás szívós erejére. Legyőzve, megcsonkítva nem maradt egyebünk. mint lelkünk hatalmai ereje — a lüt! Mert tizenkét esztendő pusztítása sem volt «elegeqdö arra, hogy letörjünk, megalkud junk. Erósebbcn. mint bármikor él bennünk a reménység és bizva-bizuuk abban, hogy les/ még feltámadás! Nem szabad beletörődnünk, nem fogunk beletörődni soha a gyalázatba és minden lelki és gazdasági leromlásunk ellenére élni fogunk. mert élnünk kell! Élnünk kell elsősorban ezért a szegény megtépett országért^ e/ért az ezer sebből vérző magyar hazáért és élnünk kell azért a három millió magyar testvérét, akik egyedül bennünk bíznak nagy magukra maradásukban. Nem szabat! elgyengülnünk, nem szibid fel-sufni a harcot, ami meg fogja hozni hatalmos életenergiánk gyümölcsét és darabokra fogjuk tépni mi még, ha másként nem, ököllel —• */ átkos* trianoni papirrongyot! Felemelt fővel, büszke daccal állunk a világ előtt soha ezt Nem ismerjük el és nem fogadjuk el egy hősi nemzet milliós nemakarásával és a tizenkettedik évfordulón is csak azt mondjuk, azt kiáltjuk a világ Ítélőszéke felé: hogy nem, nem, sonaí fMöm.) Életbelép az ipartestületI reformról szóló törvény. Budapest, jűnius 3. A kereskedelmi minisztert egv szűkebbkoru iparosküldöttség kereste fel. amelvnek érdeklődésére Kenéz Béla dr. miniszter kijelentette, hogy az ipartestületi reformról szóló törvény július 1-én életbelép. Az érinti támogatására előirányzott összeg már fel is van tüntetve a kereskedrlmi tárca költségvetésében. Ozletáthelyezés tyéber Ferenc uri szabó üzletét Kossuth J-ajos utca 9. szám alá (Gáspár női fodrász mellé) helyezte át. és ugy kiáltjuk: n^m ismerjük el a gyalázatos, ránkdiktált ebekét». HÍREK. V s \ »— Bérmálás Nagykanizsán. Amint már megírtuk, Rott Nándot- dr. veszprémi megyéspüspök bérmaűtján Nagykanizsát is érinti, ahol már megkezdték az előkészületeket a junius 7-iki fogadtatás és a junius 8-án és 0-én lefolyó bérm^Mási ünnepségek minél ímpozán-sabbá tételé — Németh * Mária osztrák kamaraénekesnö lett. Németh Máriát, a világhírű operaénekes-nőt, Zala szülöttjét és büszkeségét az osztrák kormány ka maraénekes nővé nevezte ki. A ritka kitüntetésben csak kevesen részesülnek és csupán o|vajiok, «kik zenei téren oljjan magas nívón aJTanak, mint Németh Mária. A kinevezésről szóló okmányt ünnepélyes keretek között adja át az osztrák kultuszminiszter a nagy énekesnőnek. — A reálgimnázium folyó hó 5-én, vasárnap délufán I órakor rendezi évvégi tornaünnepélyét a gimnázium játszóterén, amelyre szeretettel meghívja a Áros közönségét az Igazgatóság. , \ 1—2 — Ki lesz az egri érsek koadjutóra? Szmre-csányi Lajos egri érsek mellé, tekintettel an-¿mk , idős korára, a közeljövőben koadjutort neveznek ki. Megindult a találgatás a jélöltc- { ket illetőleg és eddig a következő nevek kerültek kombinációba: G''.attfelder Gyula szegedi, Shwoy Lajos székesfehérvári püspökölT, Baranvay Jusztin egy. tanár, Lindenberger János debreceni plébános, Csávossy Elemér jezsuita páter és Morvay Ferenc pápai magyar gyóntató. Biztosat m£g nem lehet tudni kit neveznek ki a koadjutorságra. — A pócsi filléres gyorshoz a menetjegyek szombaton a Menetjegyirodában átvehetők. A vonat, minthogy kellő számban jelentkeztek, Zalaszentivánon megáll. — A helybeli állami elemi iskolák kézimunka- és rajzkiállítása a Jókai-utcai iskola tornatermében jűnius 5-én 0 órakor nyílik meg, melyre az érdeklődő kTizönség figyelmét ezúton is felhíyja az igazgatóság. A kiállítás nyitva lesz 5., (>. és 7-én délelőtt 0 —12-fcg és délután 3 —5-^g. Az < Anyák napjáv-t pedig június 5-én délután_4 órakor tartják meg ugyanott. '' 1 —3 — Színes bourette már 2 pengőért kapható Sdiütznél. L FEKETESZARU CSERESZNYE II —12-én a Kultúrház modern színpadán kitűnő szereposztásban. — A Zalaegerszegi Egyházi Ének- és Zeneegyesület június 4-i (szombat) kertimulatságának — a rendezőség jelentése szerint — minden előjel sikert jósol. Gyönyörű kerthelyiség. mesés cigány,"kitűnő ételek és italok, rengeteg táncos, mind-mind a legteljesebb siker biztosítékai. Esetleges rossz "idő esetén is bizlosítva van minden vendég fedéb alatti elhelyezése. Belépőjegy 50 fillér. Kezdete este 8 órakor. PETTYESA DlVATI SCHÜTZÉK kirakatában látható: Crepe de Chlne Crepe georgette CrystaNn Jól mosható mOselymek — — Legszebb ujdnoságok — Emésztési gyengeség, vérszegénység, le* soványodás, sápadtság, mirigybetegségek, bőrkiütések, kelések, furunkulusok eseteiben a természetes «Ferenc József» keserűvíz szabályozza a belek'' annyira fontos működését. Az orvosi tudomány számos vezérférfia meggyózó-dött arról, hogy a valódi Ferenc József víz hatása mindig kitűnően beválik. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzJetekbcn kapható. — A város péfizűgyi bizottságának/pénteki ülésében a polgármester ismertette a munkásszanatórium megszüntetésének ügyét és javasolta, hogu? város vegye kezelésbe a szanatóriumit, ama feltétellel, ha az OTI a beruházást itthagyja s öt évig 100 ágyat igénybe vesz. A bizottság dr. Arvav László felszólalása után, a polgármester hozzájárulásával is, arra az álláspontra helyezkedett, hogy ragaszkodik a szerződéshez. A szanatóriumot tarijsa tovább az OTI, vagy vegye át az állam. — A szeretetház kibővítésére előterjesztett polgár« mesteri javaslatot leszavazták. — A zalaegerszegi m. kir. áll. polgári leányiskola jómagaviseletü t*s szorgalmas tanulóínak megjutalmazására Schütz Sándoi> és Fia cég 20 pengőt küldött, melyért ezúton is hálás köszönetet mond az igazgatóság. — Vásznainkhoz hosszúszál ű. elpusztíthatatlan cSea-Island.v amerikai fonalat használunk. Schütz Árúház. ; — Tériiépelöfizetés. Érdekes, újszerű térképelőfizetést vezettek most be, amely pontos és megbízható útbaigazítással könnyíti meg a turistáskodást. Pontos tájékoztatást kapunk arról, merre menjünk, milyen az út és mekkora a távolság. A Síoits-félvűh^Uapot-térkép és távolsági helységnévtár ''CVwe "figyelmeztet az útelzárásokra, útjavításokra, új utakra és az utak járhatóságát pontosan feltünteti. A gondosan javított térkép évente többször, az''Utazási idényben pedig havonta jelenik .meg, úgy hogy állandó megbízható tanácsadóul szolgai, Előfizetési ár egy évre I pengő, portómentes megküldéssel. Előfizetéseket elfogad Kakas Ágoston könyvkereskedése. — Villámcsapás. A kerkaszentmiklósi postahivatal telefonvezetékét villámcsapás érte. Megrongálódott a posta és csendőrség vezetéke, Sót a Letenyére vezető egyik oszlopot apró swl/uikókra tördelte. — A kis kanizsai pedagógiai szeminárium. Csütörtökön tartották Kiskanizsán a pedagógiai szemináriumot a helybeli t;s a járási tanítók és számos világi érdeklődő részvételével. I''aizs György kir. tanfelügyelő nyitotta meg lelkes szavakkal a szemináriumi napot. Bejelentette, hogy Draskovics Márton komár-városi igazgatót a miniszter kitűntette 40 éves működéséért. Vastag ferencné komárvárosi tanítónő köszöntötte a'' kitüntetett igazgatót. Zsigmond József igazgató *A természeti és gazdasági ismeretek tanításáról» tartott nagy sikerű előadást. Grastyán István áll. tanító A gyümölcsfák szaporításáról, - nemesítéséről'' adott elő mintatanitás kíséretében. Ugyancsak mintatanitással egybekötött fényes sikerű előadás voTt Feix Margit tanítónőé is., aki ,a kézimunkatanításróü értekezett. Az előadások után megnyitották a szép produkciókkal díszes kézimunka és rajzkkíllítást*, amit tornaünnepélv követett. A jól sikerült szemináriumi gyűlés végeztével ebédre gyűltek ösz-sze a résztvevők, ahol Kovács Illés igazgatót 25 éves működése alkalmából melegen ünnepelték. — A poros balatoni utak. Amilyen élvezetes minden tekintetben a balatoni nyaralás, ép úgy, elkeseríti a fürdózóket az a körüJtjiény, hogy bizony a balatonmenti utak igen porosak és ez a por behatol az ut njeíett fekvő villákba^ kertekbe és elrontja a jó levegőt, amit egyébéként meg lehet találni a Balaton paílján. Ezen az áldatlan állapgton eddig ugy segittek. hogy szezon elején fek>lajozták a balatoixnenti utakat és ezzel lekötötték u port. Most azonbai^ tekintettel az áfealanos takarékosságra, a keres kedelemugyi minisztérium mellőzi az olajozás elrendelését és így bizony sok port keli majd nyelnek a nyaralóknak. ( j ► t . — Baleset cornbtö réssel. ficamodással. A napokban Bedekovics Istvánné nagykanizsai lakos több ismerősével kocsin jött haza a Szentgyörgyvári-hegyröl. A kocsi felborult és titkai egymásra zuhantak. Egy fiatalasszony csecsemőjével együtt rázuhant Bedekovics-néra, akit a mentők combtöréssel és ficamodással a kanizsai kórházba szállítónak. — Eltűnt földmneslegéin-. Keresztes István 17 éves kisórsszőlőhegyi lakos a napokban'' ruháit magához véve lakóhelyéről eltűnt. — Körözik. — Tűz Babosdöbrétén. Lőrincz József ba-bosdöbrétci gazda háza a mult napok egyikén éjjel 1 órakor kigyuöadt. A túz a szobában keletkezett, csakhamar azonban láng kiborult a/ egész kis ház és leégett az istálló is. Kétségtelen, hogy gyújtogatás oko/ta a tüzet. Az 1000 pengős kár biztosítás utján megtéful. _ Határzár Ausztria felé. Az osztrák határ egész hosszában három napon át határzárt rendelt el a mag var kormány, l''gy az árűfor-gajom. mint a személyforgalom szüneteli. Ilyen ^atárzárt egyszer már az osztrákok is foganatosítottak ellenünk. Most maguk is tapasztalhatták. hogy mit jelent a gyakorlati életben a határzár. Jelentette elsősorban azt, hogy az osztrákok e három napon át nem juthattak hozzá az olcsóbb magyar^í^bniszerhez. Pedig odaát ugyancsak magasba szöktek az élelmi cikkek árai. főkép az utolsó időkben. Es még válságosabb lesz a helyzet odaát, ha az osztrák kormány meg nem szűnteti velünk szemben az elzárkózás politikája). Az Iparoskor rendezésében a FEKETESZARU CSERESZNYE 11 —12-én a Kultúrházban. — A nö miatt. Dala János ikervári földmíves féltékeny volt Szabó József legénytársára egy leány rirf^tt. Ez a féltékenység bosszút forralt benne es^c év május 2-án, a sótonyi szőlőhegyen Szabó ^József bal csuklóját *ugy megszúrta, hogy csak sürgős segítséggel tudták Szabót az elvérzéstől megmenteni. Dala a szombathelyi törvényszék elé került, ahol most jogerősen 14 napi fogházbüntetésre ítélték. — Kommunista röpiratokat terjesztettek. PaJkovüs Ferenc és Magyar Ferenc magyarlaki földmiveseket a csendőrség letartóztatta, mert Szentgotthárdon és töb& más községben izgató hangú kommunista röpiratokat terjesztettek. A földmivesek bevallották, hogy ezek a ropiratok Németországból, Ausztrián át jutottak hozzájuk. — Repülő táncosnők. Rendkívül érdekes cikket közöl a repülő táncosnőkről a Délibáb színházi képeslap űj száma, amely változatos és gazdag tartalommal jelent meg. Számtalan érdekesebbnél érdekesebb cikket, fiportot, pompás mélynyomást! illusztrációt, két egyfelvonásos színdarabot és folytatásos regényt, rejtvényrovatot talál az olvasó a Délibáb új számában. Ara 2ö fillér. — Időjárás: Esők és viharok v árhatók, nyugat felöl hősúlyedés, esetleg élénkebb nyugati szelek. •redmé- ZALAVARMEQYE SPORT. A nagy küzdelem. Vasárnap, jún. 3-én találkozik a két örök rivális zalaegerszegi futballcsapat, hogy megvívják a tavaszi forduJó legjelentősebb mérkőzését, a ni elvnek eret n vétől függ az elsőosztályba, való jutás Mindig nagy embertőm egeket mozgatott meg a helyi csapatok találkozása, de azt liisz-szük. hogy a vasárnapi mérkőzés olyan közön* -«éget hoz össze, amilyent a Move ZSE pá-/ lvája még futballmérkózésen n^m látott. Aj városban az emberek — mintha félretették volna a mai idők nehéz gondjait — csak a vasárnapi találkozót vitatják, latolják. Az utcán, különösen az esti órákban, kisebb, nagyobb csoportokba verődve tárgyalják az eljövendő nagy eseményt. Míg kinn az utca hangos a szurkolók táborától. addig a csapatok vezetői komoly munkát végeznek elzárkózva, hogy a nagy találkozó jól sikerüljön. Gondok vannak mindkét csapatnál, űj játékosok, tartalékok a láthatáron. A pályákon pedig serényen folyik „az edzés, mert mind a két táborban az a jelszó: — Ha győzünk, bajnokok lehetünk, mert a bajnokság,, még teljesen nyílt. Ezzel a-tudattal indul in Hl d két csapat a küzdelembe és ki tudja? Az égyiknek sikerül, a másiknak nem...Vagy döntetlen ... Csak ez történhetik. ZRÍNYI-NYOMDA RÉSZVÉNYEKET MINDEN ELFOGADHATÓ ARON ELADOK. CIM A KIADÓBAN. RE l)L mozi. EZREDES AZ A RULO. A (bécsi titkos levéltár hiteles adatai alapján készült dráma 12 felvonásban. A világháború kitörésének idejében robbant ki ez a titok és világszenzációként hatott. A monarchia kémelhárító osztályának legfőbb katonájáról derült ki. hogy az oroszok kéme volt. A nézőt hallatlanul leköti és lenyűgözi ez a történet, amely nem komponált mes<j sokkal érdé-kesebb, az élet egy igaz regélve. Az i>rt>>zok lOpernbatt 13 áhtevti kéinjér/l derül ki, hogy a monarchia egy ezredese, a kémelhárító osztályfőnöke rés ahogy ez kiderül, az a leg-apróIékosabB ^részletekben van kidolgozva. \ film főszereplője Theódor Loos. aki a Kém-szolgálatban az orosz kémet játszotta és ül Dagover, aki egy orosz grófnőt játszik. Szombat-vasárnap megy ez a film az Edisonban. Vasárnap 5 órakor olcsó hetyárakkal. rádió. Szombat, június 4. 0.15: Szalonzene. 12.5: Gramofon. 4: Oyermekóra. 5: Cigányzene. (>: Következetesség és példaadás a gyermeknevelésben. ó.''M): Cimbalomhangv. 7.40: Da-;oV 8.15: Fedák Sári rádió-estje. 0: Katonazene. 10.30: Cigányzene. laetw »Idcot ''•»•!• MM4t ka«*» IOOSTOn. »>*r*»MtS: SYlVCSTt* PtTCN JAN0S ''{■•ailiri : ftSTHY PAl Dr. Urbán Károly orvos rendeléseit zavartalanul folytatja > Zalaegerszeg Jókai-utca 9. szám alatt. ahol minden üldözés ellenére is megvan a berendezés. Rendelés: délelőtt 8-12-ig, d. u. 2 6 A legkellemesebb és legelegánsabb nyári férfiruha anyag a „TROPICAL"! Rliroff selyemvászon térti és n m r%f\ DUreiI női ruhákra reklámár r f.ZCI Szahara 140 cm'' "¿¡"gyapiuszövet P 7.90 -i Ríua 140 cm. széfes B O AA 1 "d nyári gyapjúszövet H 0.7V Tropíca/, Miami, Poroso pehelykönnyű _inganyagolt gyönyörű választékban Nyomi,ott A8"stőn-könyvnyomdájában, ZiUtgtrsztg, Széchenyi tér 1."Telein: 131. Schütznél. V. _ XI. évfolyam Zaiaegerszeg, 1932 junius 5 Vasárnap Ara 12 fillér. 125 szán MEGYE POLITIKAI NAPILAP VlgjeMti aleden héfköxnap éílufjn. Előfizetést negyedévre 6 P. Szerkesztőség éi kbdőhlratal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér l. Telefon: 131 A föld éjNaz ország Nagyon érthető, hegy a fö!dutivelési tárca költségvetése iránt országszerte a legnagyobb érdeklődés mutatkozik. A mezőgazdaság sorsától függ minden más gazdasági ágazat boldogulása. Ez ma már közhely, mert alapvető igazságot foglal magában. Ha a gazdák vásárolni tudnak, akkor az iparnak és kereskedelemnek is jól megy sora. A fold és az ország szor«*an összefügg. A mezőgazdaság válságot tehát súlyosan érzi az egész ország. Már pedig a gazdasági válíúg a legnyo-masztóbb erővel a földet és / a mezőgazdaságot sújtja. A világpiaci árak. olyan mélyre zuhantak, hogy a mezőgazdasági termelés nem rentábilis többé. A gazdák munkája az önköltséget sem tudja előteremteni A terménvek értékesítése Ls mondhatatlan nefjézs^gekbeüt-közik. Vámsorompók és ki\''te!i tilalmak állják útj :t a mezőgazdasági értékek - kivitelének. Amellett a dós Ságok, magas kamatok és a kar-teürozott ipari cikkek felhajtott árai is terhelik a mezőgazdaságot. „ Érthető tehát a gazilakozönáég sok panasza és nyugtalansága. A kormány teljesen átérzi a mezőgazdaság nehéz helyzetét, amelyen minden lehető módon segíteni iparködik. Ez „világosan kitűnik Purgly Emil földmívelési miniszter költségvetési beszédéből is. Világszerte minden nagy erőfeszítéseket tesz a mezőgazdasági termelés ■felsegítésérc. A behozatal nrytalt államok nagy agrárvámokkal, a belső fogyasztás megdrágításával mozdítják elő a mezőgazdaság rentá-bilitását. A kiviteli államok pedig különböző prémiumokkal emelik a mezőgazdaság jövedelmét. Az agrár adósságok konvertálása, a fizetési kötelezettségek elhalasztása, a végrehajtások felfüggesztése is napirenden van. A BethlendsorrnáfU-4,bo!ettácal igyekezett a mezőgazdaságnak segítségére lenni. A boletta azonban a gyakorlatban nem vált l>e. v^gy helyesebben szólva: nem elégítette ki teljysen ts minden vonatkozásban a jjazdaköerinség jogos igényét. A Károlyi-kormány más rendszabályokkal pótolja a bolejtát: főképen a lisztforgalmiadó bevételéből fedezi a mezőgazdasági termelés megsegítéseitek költségeit. A kartelek megrendszabályozása és ''az árak leszorítása is állandóan foglalkoztatja a kormányt. amely ebben a tekintetben :s az árak csökkentése terén már eddig is jelentékeny «eredményeket ért el. Nehéz a kormány helyzete, amikor minden gazdasági ágazatra tekintettel kell lennie, mert az általános gazdasági és pénzügyi válság folytán minden foglalkozási ágazat nagy nehézsége kkeF_küzd. Bármennyire át vagyunk " mezőgazdasági lermelés. fontossá- azért a kormányzat tevékenységének fásánál nem szabad "egyoldalú szempon-1 vezéreltetni magunkat. Az ország sorsát, egész berendezésűi és »»sszintézményeit nem lehet és nem szabad egyedül és kizárólag a mezőgazdaság mai nehéz helyzetének szemszögéből elbírálni. Azért emeljük ezt ki, mert az olyan felfo-Ká>t, amelynek ellenzéki oldalról a földmíyelésí Mt.iban szórványosan kifejezést adtak, hogy •tudniillik a $00 milliós költségvetést,még-radi-kálisabban le kell szorítani, az összes kultúrintézményeket, a vidéki egyetemeket, a Nemzeti Színházat, az Opertt, a küLÍ<Hdi kollégiumokat stb. gyökeresen le l^df bontani, a itttl-us/etek és a testnevelés istaf>olására szánt kiadásokat meg kell szüntetni; ezt a felfogást józanul nem tehetjük a magunkévá. Mert ''ez már túlmegy nnitden határon. Elvégre u gazdasági válság nefti tart örökké és az or-*zág fejlett intézményeíT,és a magyar nemzet \ ''-i . '' is hatt Kától =r itrtotj* kultúrszükségleteit nem nwnuorítffcrtjuk le a mai gazdasági válság színvonalára. Hasonlóképen nem tehetjük a magunkévá azt a javaslatot sem, hogy a külföldi tartozások törlesztésére és kantatszolgáltatására nézve csináljunk tabula rázát s jelentsük ki. hogy egyáltalán nem fizetünk. Eszerint a Nemzeti Banknál, külföldi számlára, pengóvalutában kezelt pénzeket használjuk fel belső szükségletek ellátására, mondjuk: a mezőgazdaság céljaira, a külföldi hitelezők megkérdezése és hozzájárulása nélkül. Olyan felfogás ez, amely felborít minden tisztes jogszokást adós és hitelező között s amelynek elfogadása örökre megrendítené a magyar állam hitelét a külföldön. Elvégre meg kell fontolni, hogy az. a pénz, amiről itt szó van, a más pénze s ezzel mégsem bánhatunk ügy, mintha a mienk lenne. Errenézve sehol a civilizált világban — az államok részéről — nincsen példa. A külföldi adósságokat rendezni * kell. az , kétségtelenrl)e csak a hitelezőkkel valóimig''-'' eg\ezés útján. A kamatokat is le kell szállítani mert uzsorakamatokat nem fizethetünk; az is kétségtelen és szükség esetén, ha méltányos egyezményt a hitelezőkkel e részben elérni nem lehet, egyoldalúan is le kell szállítanunk a kamattételeket''a válságos helyzetnek megfelelő színvonalra. De tabula rázát sem a külföldi adósságokkal, sem a belső kultúrintézményekkel nem csinálhatunk, mert nem lehet az a feladatunk, hogy egész állami és nemzeti életünket destruáljuk kifelé és befelé egyaránt. A mezőgazdaság megsegítését pedig mindnyájan óhajtjuk". A kormánynak is ez egyik legfőbb gondja és legmelegebb törekvése. Ez világosan és meggyőző erővel tűnik ki a földmívelési miniszter költségvetési beszédéből. — o — A Ház áttért a kereskedelmi tárca költségvetésére Budapest, június 4. A képviselőház péntek: ülésében befejezték a földmívelési tárca költségvetésének vitáját és a Ház a költségvetést úgv általánosságban, mint részleteiben elfogadta. Purgly Emil földmívelési miniszter válaszolt a tárca költségvetésével kapcsolatosan elhangzott felszólalásokra és hangoztatta, hogy nincs szükség a földreformra, hanem ehelyett pénzúgyüeg rendesen alátámasztott földbirtok-politikát kell folytatni. A kisembereknek annyi földet kell juttatni, amennyit azok kevés üzemköltséggel meg is tudnak mívelní. Hosszasan beszélt ezután a miniszter állat-kivitelünkről és bizakodással állapította meg, hogy az olasz reláció megfelelő kiépítésével úgy az olaszországi, mint a svájci állatpiacainkat újból vissza tudjuk szerezni. A Ház folyosóján súlyos összetűzés volt Lakatos üyula és Andaházi-Kasnya Béla képviselők között, de a sértés részleteit a/ ülés folyamán tisztázták. X szombati ülés megnyitása után Alntásy László házelnök bejelentette, hogy Kállay Tamás összeférhetetlenségi ügyét június IS-án tárgyalják. A bejelentés után megkezdték a kereskedelemügyi tárca költségvetésének általános tárgyalását. Görgey István ismertette a költségvetést tés rámutatott azokra a nagy megtakarításokra», Kormányalakítások nehézségekkel THulestu nem tudja megalakítani a koncentrációs kormányt A francia és német kormányok véglegesen megalakultak amelyeket a tárca költségvetésénél eszközöltek. \\ közutakra sokkal kevesebb összeg van előirányozva, mint más évekbe és mint a szomszédos államokban. A kivitel kérdésének megoldása a legfontosabb, de itt is takarékos számítással éltek. Foglalkozott ezután az üzemek kérdésével. Az Államvasutak a súlyos idők ellenére sem helyezkedhetnek rideg üzleti alapokra. A helyiérdekű vasutak megvásárlásával sikerült egységes tarifát bevezetni, ami a közönség szempontjából előnyős. M a g y a r Pá! szólt hozzá elsőnek a költségvetéshez. és azt fejtegette, hogy a legmesszebbmenő takarékosság sem menthet meg meg már bennünket és mindent el kell követni a munkanélküliség megszüntetésére. Ma még bizonytalan, meddig tart a világválság, de ügyelni kell a fordulópontnál. A magyar iparágakban, különösen az elmúlt pár esztendőben, igen örvendetes fejlődés mutatkozott és nagyon sok olyan iparcikkünk van már, ami teljesen fölöslegessé teszi a külföldi behozatalt. A nagytőkések alkalmazkodjanak a mai viszonyokhoz. Haszonra való törekvés nélkül nem lehet dolgozni, de legvenek szerények. Beszélt még az idegenforgSIom föllendítésének szükségességéről és azt hangoztatta, hogy főként a keletről jövő idegenforgalomra kell a fősúlyt helyezni. Bukarest, június 4. Titulescu egész idejét" azzal tölti, hogy a különböző pártok vezetőivel tárgyalásokat folytat. Igy háromórás értekezletre ült össze a nemzett parasztpárt \ezet<Vi-v^l, akik hajlandók támogatni a koncentrációs kormányalakításban Titulescut. Politikai körök véleménye szerint a kormányalakítás egyáltalán nem megy könnyen és Titulescu igen nehéz feladatot vállalt az új kormány megalakításával. Tárgyalásokat folytatott tna délelőtt Mamiival és Vajdával, majd jelentést tett Károly királynak aztigyek állásáról. A király valószínű-. lee ismét személvescri intéz felhívást a pár- . tokhoz, hogy Titulescut támogassák vállalkozásában. A «Cuvantul» mai szarha azt a hírt közli, hogy Titulescu kormányalakítási terve csődöt mondott és csak pár óra kérdése, hogy visszaadja a koncentrációs kormány ^megalakítására kapott megbízatását és azt fo^ja javasolni, hogy átmeneti kormány alakuljon az ügyek vitelére egészen őszig. — Az «Uníversuln ugyanilyen értelemben ír. Megalakult a Herriot-kormáitV Páris, június 4. A francia kormányalakítás hosszas huza-vona után végre befejeződött és pénteken megalakult az új kormány. Her-riot miniszterelnök ma délelőtt 11 órakor ¿megjelent Lebnin köztársasági elnöknél és bemutatta kormánva tagjait. ^ A harmadik Herriot-kormány IS .miniszterből és 11 államtitkárból áll. A kormány tagjai közű! 0 szenátor és 23 képviselő. Pártok szerint: 21 radikális, 3 független szociálista és reformpárti szocialista. 4 balközép párti és 1 mérsékelt köztársasági párti. A túlnyomóan radikális elemekből alakult kormány nem felel meg a várakozásoknak, mindamellett remélni lehet, hogy az új kormány nem lesz rövidéletű. Hernotnak ismeretes külpolitikai felfogása szellemében, az űj kormán\ programjában első helyen előreláthatólag a külpolitika kérdései állanaV Egyéb« ZALAVARMEGYE ként a külföld máris nagy reményeket fűz az új francia kormány'' külpolitikai szerepléséhez. Papén kancellár nyilatkozata. Berlin, június 4. Hindenburg elnök csütörtökön kiegészítette a kormányt és így az uj német kormány véglegesen megalakult. Bru-ning lemondott kancellárhoz igen meleghangú levelet intézett a birodalmi elnök, melyben leszögezi, hogy Brüníng rendkívül nagy munkát végzett és ezt a munkát nagyra is ér- Papcn. az űj kancellár nyilatkozott az újságírók előtt és azt mondotta, hogy nagyon nehezen szánta rá magát a kancellárság vállalására nemcsak azért, mert ez nagy feladatot ró rá, hanem mert Brüníng helyét kellett elfoglalnia, aki igen közel áll a szívéhez. Kedvező kereskedelmi megegyezés lőtt létre Olasz- és Csehországgal Róma. június 4. Az olasz kormány a magyar állatkivitel szempontjából nagyon előnyös szerződéssel biztosította, hogy Magyarországból 1.000 darab szarvasmarhát lehessen Olaszországba szállítani, levágott állapotban. Az első szállítmányt már útnak is indították. Prága, június 4. Csehország és Magyar ország között kölcsönös megállapodás történt arra nézve, hogy "Magyarország 10 millióval hozzájárul a tátrai és egyéb felvidéki fürdók magyar részről való fellendítéséhez, amivel szemben Csehország kötelezettséget vállal ugyanannyi értékű magyar árú bevitelére. ■ IH^Mt JUllllitf v • • v • — —'' * " ö .-- WWVSAVWWVWS^VVVVVVVVV^^^^^MW^^^^^ Recseg-ropog a jugoszláv királysás — Zágrábi tudósítónktól. —'' A Marinkovics kormány, csakúgy, mint előde, a Zsivkovics minisztérium, alkotmányosság szempontjából egy szemernyivel sem javítja a jugoszláv királyság ,népeinek helyzetét. A külvilág szemét ugyan töbf»é-kevésbbé sikerül bekötnie a kormány szolgálatában tilló szerb sajtónak, de, akik a jelekből következtetni s "a sorok között olvasni tudnak, világosan látják, hogy Azt délszláv Jugoszlávia belseje forró katlan, melyet a hónát önállósági törekvések csak ideig-óráig fékezhető erői napról-napra nagyobb erővel feszítenek. Két. merőben ellentétes világnézet vívja ott most élet-halál harcát. Mindegyik tudatában van annak, hogy ha a küzdelemben ahil marad, akkor hosszú időre minden hangnak tl kell némulnia, mely szabad levegő után kiált. Áll ez elsősorban a nyugati kultúra zászlóvivőire, a katolikus horvátokra, akiket a pravoszláv egyház polipkarjai Zágrábig, sót még azon túl is előretolt harapófogók gyanánt fojtogatnak. A szerbek vezetőemberei azt állítják és vallják, hogy a görög keleti egyház jelenti Jugoszlávia számára az igazi jugo-szlávizmust, a nemzeti eszmével .megtermékenyült életet, a katolicizmus pedig a bizonyos haláít. Ezért Jétesüh Varnava, belgrádi-patriarka buzgóikodására a közelmúltban Zágrábban új gór. kel. püspökség, jóllehet alig 12 egyházközséggel rendelkezik! Az építendő székesegyház részére a zágrábiak — a lapok hírei szerint — «szívesen* ajánlottak fel telket. Ámde lelkük mélyen az elkeseredés vizei gyü''emlenek fel s hol az egyik, hol a másik oldalon próbálnak napvilágra törni. Egyszer a jugoszláv királyság nemzeti zászlajának letépésében, máskor a horvát zászló kitűzésében, majd egy bomba robbanásában nyilvánul meg ez a törekvés. S iiiába \ annak résen szemei, eljön az idő, mindenütt Belgrád őr-amikor a gátak szétszakadnak s a felszabadult elemeknek semmiféle erőszak sem állhat ellen. A beavatottak azt állítják, hogy az a türelmetlenség, amely-lyel a szerb hatóságok Magyarországgal szemben viseltetnek, amire jette-mző példa, hogy a «Justice for Hungary» megdicsőült hőseinek hamvait hazaszállító vonatról a magyar nemzeti színeket állítólag levették, a mostani délszláv megváltozása miatt államberendezés közeli való félelem bői történik. sem szívesen látják, ha magyar ember u állam területére lép. Hogy e-z minél ritkábban történjék meg, a beutazási vizűm díját Magyarország területéről 10 pengőre emeltek fel. A volt < Bácsmegyei Napló , most csak Napló , ti magyar iskolaügyben kapott állítólagos (engedményekről hoz nagybetűs hírt. Azonban kiderült, hogy nem engedményekről, hanem .csupán miniszteri Ígéretekről van szó. A tények egyelőre nem beszélnek még. Kojics közoktatásügyi miniszter ugyanis azt a kijeleru tést tette, hogy nap-nap után nyit meg űj magyar .tagozatokat az elemi iskoláknál, számos magyar tanítót reaktivál, továbbá jelenleg nem magyar tagozaton működő magyar tanítókat visszahelyez a magyar tagozatokhoz. Hangsúlyozta u miniszter, hogy Szántó Gábor magyar képviselőnek igen nagy érdemei vannak ebben az ügyben, aki a maga részéről teljes erővel támogatja a miniszteri akciót. KojicS kijelenti, hogy bárkinek hajlandó felvilágosítást adni ebben az ügyben. Szántó Gábor csak annyit ismer él igaznak a miniszter kijelentéséből, hogy tárgyalt vele a felállítandó magyar tanítóképző ügyében s ígéretet is tett, hogy a magyar tanítói utánpótlás bizonyos mértékű biztosítására az elhelyezett magyar tanítókat visszahelyezi a magyar osztályokhoz, sőt néhány áthelyezést máris foganatosított. Zentán olyan hírek terjedtek el, hogy az algimnáziummá degradált zentai gimnáziumot egészen megszüntetik s ezzel az intézkedéssel Központi szálloda, Budapest Baross tér 23. (a Keleti,pályaudvarnál.) UJorman átalakítva ás berendezve Szolid uri ház. Folyóvíz, fürdő, telefon, központi fűtés. Tulajdonos: Llngel-butorgyár. Igazgató: PALK0VICS EDE. 1932. juniu . a négy alsó magyar párhuzamos tagozat is elvész, dalán örökre. De veszélyben van u bccskercki gimnázium is, mert a közoktatás, ygyi minisztérium ujabb 30 gimnáziumnak algimnáziummá való lefokozását tervezi, kőztük van a becskereki is. A megszállott délvidéki városok súlyos anyagi helyzetben vaunak, fizetési kötelezettségeiknek nem tudnak eleget tenni. Ezt részben megmagyarázza a nyugdíjazásoknál, fizetéseknél elkövetett könnyelmű pénzpocsékol ás. Nagykikinda városának polgármesterét pl. 11 évi szolgálat után nyugdíjazták, jóllehet csak két évig állott a város szolgálatában. Sok oly tisztviselőt küldtek nyugdíjba, akinek a szolgálati idejébe beszámították a bankári pályán, vagy pedig a Szokol szolgálatában ^eltöltött időt is. '' \ A gazdasági helyzet leheteticn voltát hí. zonvítja a sok közül az az eset is. hogy Katalinfalva kénytelen volt megszüntetni csak most felépített községi malmának üzemét, mert az űj gabonatörvény értelmében kirótt havi 10.000 dinár forgalmi adóátaiány fizetését az üzem képtelen teljesíteni. By. Olcsón lehet nyaralni a Balaton mellett Az "Idegenforgalmi Tudósító» bennünket közelről érdeklő közleményt bocsátott amely a balatoni árdrágításokkal fogl: A cikk rámutat arra. hogy alaptalan az^_______ időben felmerült aggodalom, hogy a házai fürdőhelyek, kihasználva a valutanehézségek okozta konjunktúrát, olyan árdrágítást csapnak majd a nyáron, hogy a közönség számára lehetetlenné tes/ik az. itthon üdülést*. Mi módon és honnét támadt ez a vélemény, nem kutatjuk, de tény, hogy a Balatoni Szállodások és I^Miziótulajdonosok Egyesületének ülésén a nagyszámban megjelent tagok oly határozatot hoztak, mely a tisztességes szállodás-ipart rehabilitálni kívánja. A választmány elhatározta ugyanis, hogy olyan kötelező nyilatkozat adására szólítja fel az érdekelteket, amely szerint az idei fokozott érdeklődésnek dacára sem emelik a tavalyi árakat. Megbízták a Balatoni irodát, hogy a kötelező nyilatkozatot meglévő szálló- és penziótulajdonosok névsorát sokszorosítsa és az érdeklődőknek elküldje. Ilymódon a közönségnek módja-ban áll megtudni, hogy mély szállók és penziók becsülik többre a konjunktúra kihasználásánál vendégeiket és — jóhirüket. Ha sikerül az akció, eredményét megérdemelten élvezhetik. Ezen a határozaton kivül, amely csak arróf biztosítja a nyaralókat, hogy nem emelik a tavalyi árakat, igen sok olyan penziótulajdonosról tudunk, akik igyekeznek jóval a tavalyi árak alatt kiszolgálni vendégeiket és* igy; a balatoni nyaralást minden tekintetben ol-csóbbá kívánják tenni. A balatoni élet fellendítésére különben mindent elkövetnek a hivatalos körök, igy különösen az Országos Testnevelési Tanács igyekszik naggyá tenni a Balaton forgalmát. Az iskolákban ismeretterjesztő eladásokban kivánjáfc^negismertetni a magvari tengert a növendékekkel. Javaslatot tettek a kultuszminiszternek. amely szerint az állami iskolák részére kötelező filmelőadások közt évenként legalább kétszer Balatonismertetö filmet mutassanak be részletes bevezető szöveggel. Leg? alább egyszer évenként a fürdőszezon előtt minimum egy órán át essék szó a Balatonról, , általában az üdülés és speciálisan a Balatonvidék sportjainak előnyeiről. A diákok legalább egy (kilgozatot készítsenek a Balatonról. .. 4 A magyar iskolákban, elsősorban a balatonvidéki iskolákban tartsanak minden évben egy idegenforgalmi napot, amelyen az oktatók megmagyarázzák az idegenforgalom jelentőségét, a fürdővendégek iránti magaviselet módját. Az államvasutak új, nagy s igazán elismerésre méltó utazási kedvezményeivel kapcsolatban rendelkezzenek az ediginél nagyobb-számü sportversenyeket. Á 1932. junius 5 RMEGYE Mozaik Ha a/J utas Genovában a Pisa felé haladó vonatra ül, körülbelül Európa egyik legszebb cs a maga nemében páratlan vasúti/vonalán megy végig. A vasút szakadatlanul a tengerpart mellett fut s mivel itt u part kevés megszakítással meredek sziklafal, a vonat állán-dóan alagútba be és alagútból kiszalad, bosszú galériák alatt robog és a vizbe épített emelet magas töltésen vágtat tova, míg az örökké zajgó Líguri tenger azúrkék hullámai dörögve ostromolják a töltés kőfalát, hogy azon tajtékzó, fehér habbá törve meg, vissza-essenek a hullámsírba. Páratlanul grandiózus látvány, Egészen Speziáig tart ez a gyönyörű út. szakasz, a Riviéra di levante, — körülbelül 120 kilométer hosszban. Ott a vasút egyszerre egy völgybe kanyarodik be és feltűnnek balról a carenzai hegyek. Aki először jár erre, hirtelen meglepődik. A magas, sziklás hegyhát taraja veges-jvégig hófehér, mindenki azt hiszi, hogy a hegyhát hóval van borítva, holott a temperatura 30 fok meleget mutat és a tengerben rvígaji fürödnek. Beszédes olasz útitársak aztán rendszerűit elmagyarázzák, hogy ott fenn van Carrara, az a sok fehér pedig csupa márvány, kristálytiszta fehér, műit a frissen hullott hó. Európa leghíresebb márványbányái alatt robogunk. Ezért aztán itt nagy kisietheti minden1 márvány. A nem egészen t/szta fehér, erezett márványból házakat építenek, kerítésoszlo-pokat csinálnak,. Láttam/egy kis falusi osté. riát amolyan Becsaliífélét - márványból, sót országúti hidat A márváuytömhök (Ki-faragásánál széthulló törmeléket pedig út-kövezésre használják. '' Ez a magyarázata aztán annak, hogy a közeli városok, Genova, Pisa, LivorníV-^ a szobrászat centrumai; vannak utcák, ahol minden második üzletben csupa fehér márvány szobormunkát árulnak és rengeteg cm-ber keresi a kenyerét azza,'', hogy régi jdasz-szikus szobrok másolatait faragja ki művészi Tökéllyé minden elképzelhető nagyságban. Meglepően olcsó is itt a márványból készült műtárgy,, néhány líráért gyönyörű milói Vénuszt vyhetünk kisebb méretben papirnvom-tatónal Ez a magyarázata annak is, hogy Genova valósággal tobzódik a carrarai márványban. Különösen feltűnő ez a híres genovai temetőben. a Campo Santo-ban. A várostól elég távot, a Bisagno folyócska völgyében egy meredek hegvoldalon fekszik ez a világi íres temető, messziről olvan, mint valami monumentális park, telve szobrokkal és fedett csarnokokkal.^ Elképzelhetetlen tömege sorakozik itt egymás mellé a díszesebbnél díszesebb síremlékeknek és a szebbnél szebb szoborműveknek. Hosszú fedett csarnokok két oldalán állanak sűrűn egymás mellett a gazdag genovai patríciusok kriptái és szoborművekkel- gazdag síremlékei s mindé/, hófehér carrarai márványból. Lenyűgözően nagyszerű ez a temető és a niaga impozáns méreteivel s a szobrászművészet remek alkotásaival szokatlanul mély hatást gyakorol mindenkire. Sok érdekessége van a Campo Santo-nak\ de a lOgbizarabb a Teresa Balbi síremléke. Gyönyörű márványkripta előtt ül az elhaltnak márványba vésett alakja, előtte kosár, telve g)umölcs és zöldséggel. Kofa volt szegény Teresa a jgenovai Plazza delle Erbe-n, a zöldségpiacon. Jól mehetett az üzlet, hogy ilyen hatalmas síremléket készíttethetett magának carrarai márványból. Külön kuriózuma még ennek a síremléknek, hogy azt Teresa Balbi még életébdK^cészíttette cl saját elgondolása szerint s mondják, hogy minden vasárnap, ha nem kellett a Pjazza-n ülni, kiment a Campo Santo-ba és teljesen kész síremléke előtt üldögélt egész délután, gyönyörködve márványba vésett énjében. —* Akárcsak Máriá Terézia császár és királynő, aki ugyancsak még életében elkészíttette a bécsi kapucútusok temploma alatt elhelyezett Kaisergruftban levő síremlékét, amely ma is a legmonumentálisabb szarkofág az elhalt Habsburgok síremlékei között. Mária Teré- ziáról is elmondja a császársírok között kalauzoló barát, hogy minden héten egyszer eljött a klastromba és a folyósóabiak Ájellett eHjelyezett zsámolyon imádkozott, elnézegetve az alant reá váró hatalmas, bronz szarkofágot. -Érdekes rokonvonás ez a nagy királynő és a genovai kofa életében. * Az elmúlt nyáron Márta-Zellbc rendeztünk egy autókirándulást. A ^ewmerüigen át mentünk, bekanyarodva a vadregényes Mürz völgyébe. Utbaesik Mürzsteg, egy a hegykatlanban eldugott kis alpesi falu. Arról nevezetes, hogy egész. Ausztriában itt «an a legtöbb zerge a környező hegységekben jk. e/ért néhai Fcy renc József király,- — aki tudvalevőleg \úf-belf vadász volt, — itt pompás vadászkastélyt építtetett. A kastély egészen közel van a falu mellett egy dombon s a mostani köztársasági kor-i mánjy ebb<*>! is jövedelemforrást csinált, mint a Burg-ból, — belépti díj ellenében mutogat-'' ják az e£(ykori .hatalmas uralkWló meghitt vadászlakát. Felhasználva az alkalmat, megtekintettük mi is. Rengeteg ritkábbnál ritkább és szebbnél szebb vadásztrofeával van tele, azonfelül az egykori, nagynevű uralkodóknak, az orosz cárnak, a német császárnak, a bolgár kirágnak, a walesi hercegnek pompás berendezésű vendégszobát sorakoznak benne. Á kastély -felügyelője, aki még Ferenc Józsefet is szolgalíta, jó arcú öreg, lábújjhcgyen jár, borongó, mélabús tisztufrettcl majgiyaráz. Végül a díszes la koszt á\vok után benyit egy feltűnően egyszerűen berendezett szobába és megilletődve mondja: — Ez volt a császár öfe''fcége szobája! A sarokban egiy egészen egyszerű, közönséges vaságiv. Benne kevés, és egyáltalán nem fejedelmi ágiynemű. Letakarva egy finom pjyapjúpokróccal. A másik sarokbai^egy imazsámoly, aztán egy szekrény és a szoba közepén efjv termetes íróasztal. Minden úgty van ma is, mint ahogy a- császár utolsó ottlétekor maradt. Megtudjuk a DEJO HÁT MEG EZEK 18 KÜLFÖLDRE VIGYÉK Mm A A LEGJOBB POLOSKA-, MOLY« ÉS LÉGYIRT6I K-M J »» í t mj ■ «1 m* 9* w ■ kísérő feíögiyeiiőtől, hogy bizony a hatalmas uralkodó egyszerű katoiflMgyban aliudt és minden reggel öt órakor már az íróasztalinál ült giyertyavi''tíg mellett és államügyeket in. tézett, mert az udvari kurír mindennap jött és ment teli aktatáskával) még ide isi, ahova pedig a kirájy pihenni és, szórakozni ¿ott. Határozottan niegiftetódik a vándor ebber. a szobában és elgondolkozik a boldog múlt ''emlékein, amiben talián meglehetős része völt ennek a páratlan, nag^v tekintélyű, talpig fce-ccsületes gondolkozású, nag\vszorgalmű, val-láso$._és jószívű uralkodónak is. Ugiy vagyunk vele mi is, magyarok, sokan, hoj?D* amíg az ő uralma a''fatt rltünk, jobbat akartunk és a Habsburg el''ienes politikával kacérkodtunk, — ma pedíty, amikor Európa első gava''Xérja már csak emlékezetünkben él, szívesen kikaparnók a tiz körmünkkel a Kaisergruftbóí, mint ahog\y Gáli Jenő mondta a napokban a parlamentben Tisza Istvánról, ha életre tudnók kelteni. Biztosan tudom, hogjy ha a háború In-fejeztekor a jó öreg Ferenc József még életben vo!«na, nem szakad ránk Trianon ilyen Tett borzalmasan, és egyy kicsit jobb vo''Jíia ahely^ zetiink is, ha a kora hajnalt órákban, ami^r}-az emberek legédesebb állmukat alusszák, ez az öreg ember oívastia a státusiratokat gyer-tyavilágná''j és intézné a sorsunkat páratlart i gondosságával. Dr. Szász Gerö. Az arany-értékmérő kiküszöböléséről érdekes inditványt fos tárgyalni Zalavármegye tőrvényhatósása Borsod, Gömör, Kishbnt vármegyék törvén) hatósági bizottsága á legutóbbi közgyűlésében nagyon érdekes határozatot hozott az aranyértékméró kiküszöbölése érdekében. A határozat a következőket mondja: { A közgyűlés abban a szellemben, amely gróf Bethlen István nyilatkozatában is oly erőteljesen nyilvánult meg és eleven erővel lépett a nyilvánosság elé, egyrészt igazságtalannak tartja, hogy mikor a nyersanyagok értékéhez képest az aranyak, illetve az arannyal mért pénzek értéke a normálisnak többszörösére emelkedett, a pénz tulajdonosok a termelőkkel szemben jogtalanul gazdagodjanak, amikor a gazda köteles tűrni, hogy földje, jószága, búzája, bora, gyapjúja, stb. pénzben mérve a három év előttinek a töredékére csökkent, ugyanakkor a pénztulajdonos ezt az. eltolódást mint előnyt élvezte; másrészt elviselhetetlennek tartja, hogy az adós azt a kölcsönt, amit három /év előtt kapott, földi javakban mérve sokszorosan fiz^s? vissza és nemcsak megsokszorozódott tökében, hanem még szélsőséges uzsorakamatokkal is. A gazdasági élet alapja nem a rente, hanem a termelés. Az iga/i mérték az életben nem lehet az arany, hanem az áru. Az ország polgársága vérzik, verejtékezik, hogy a pengő mesterséges árfolyamát fenntartsa, verejtékezik azért, hogy joga legyen adósságait olyan magas értékben fizetni, amelyet semmiféle földi igazság meg nem kívánhat. Különösen éppen ez okból súlyosan érinti az agrárcikkeket és még fokozottabban szenved alatta Magyarország, mert a mezőgazdasági cikkek az árak esésével szemben sokkal kisebb ellenállást tudnak kifejteni, mint a vámokkal és kartelekkel védett ipari termékek és hogy Bethlen István ezen elgondolása mennyire természetes, bizonyítja, hogv a külföldi hitelezőink, Inint azt a záloglevelek és egyéb kötvények áY|oJyafha bizonyítja, nem is ért ékelik, adósságainkat aramban többre, mint amennyi az arany visszavalo-. rizált értékének megfeleL (30 -JS százalékig.) Az arany értékemelése nem jutott még nyugvópontra. Azok a hatóerők, amelyek azt., létrehozták, nyilván még ma is és\ talán még fokozott mértékben érvényesülnek <Js igen valószínűnek kell tartani, hogy az áru értéke az aranyhoz viszonyítva még kedvezőtlenebbül fog alakulni. Abban a\jneggyóződésben, hogy túlhalad» tuk azt a hatart, melyet intézményes beavatkozás nélkül eltűrni lehetetlen, a közgyűlés felír a kormányhoz, hogy Bethlen István koncepciójának értelmében készítsen elő egyrészt a külföldi hitelezőkkel szemben oly egyezményt, amely az arany megdrágulásának egész terhét nem hárítja az adós vállaira és megvédi őket a továbbj'' drágulástői is. Másrészt belső forgalomban is intézményesen a hitelező s adós közötti jogviszonyban ne az aranynak eltorzult mértékegysége, hanem a gazdasági életben tcnfleg szereplő értékek hellettesitsék. ezt a mai viszonyokban hasznavehetetlenné vált értékmérőt. A közgvülés csatlakozásra szólítja fel az összes törvényhatóságokat, hogy hasonló szellemű feliratban kérjék a kormányt ezen indítványban foglaltak támogatására >. A határozattal Zalavármegye törvény in tósága is foglalkozik és valószinülcg hasonló . álláspontra fog helyezkedni. ZALAVARMEGYE A Hunyadi-csoport egyesülést keres a Gaál Gaszton párttal Amint jfleztuk, Krav István bán''» ország-gvűlési képviselő fegyvertársa:: Hunyadi Ferenc gróf, Turchányi Egon. Rakovszky Tibor, pénteken Zalaegerszegre érkeztek, a kerületben tartandó értekezletre. Pénteken este az Iparoskörben volt értekezlet. Krav báró bemutatta képvisek>társait, majd Hunyadi gróf tartott beszédet. Felsorolta a Bcthlen-kormánv hibáit, beszélt a bankok, kartelek uralmáról, a közéleti tisztaság, a független politikusok előtérbe jutásának szükségességéről. Rak óvsz kv Tibor kisipari kérdés vSekről beszélt, Turchánvi Egon pedig hosszú beszédben kritizálta a Rendszert s lendületes ecseteléssel mutatott rá a Hunyadi-csoport által kivívandó jobb jövőre. Szombatod''délelőtt az Iparoskörben bizalmas értekezlet volt a választókerület vezető mas értekézlet volt a valasztokeruiei vezető lasra inuui. _ egvéniségeinek részvételével. Sok pap jelent meg. földbirtokosok, tanítók, kisgazdák stb. Krav báró nyitotta n»eg az értekezletet. Turchánvi Egon hosszasan fejtegette a párt céljait. térveit. majd a hallgatóság köréből több felszólalás hangzott cl legnagyobbrészt akörül, hogy a Hun^adí-csopart miként egyesülhetne a Gaál. Gaszton párttal, a politikai hatalom eléréséért? Hunyadi gróf összefoglalva a felszólalásokat. támogatást kért törekvéseik számára, f Szombaton este a Kereskedelmi Körben, vasárnap délelőtt a Gazdakörben lesz értekezlet. majd a csoport vidéki politikai kirándulásra indul. Meddig tartoftak a régebbi idők s gazdasági válságai Német eredetiből forditatta: D''r. R. J. J (1.) A gazdasági kérdések egyike sem érdekli* ma jobban az emberiséget, mint az életkérdés: meddig tart még ez a krízis, mikor lesz megint kedvezőbb a helyzet? Ha ilyeténképen tesszük fel a kérdést, félig-meddig már válaszoltunk is rá. mert mintegy előrebocsátjuk, hogy a válság nem állandó valami és, hogy az áltaLinos gazdasági hanyatlást egy újabb virágzás fogja követni. Ez az optimi/nius nem csupán úgynevezett megérzésen alapszik, vagy a természeti példán, hogy az éjt nappal, a telet tavasz követi, hanem igenis három «(generáció gazdasági tapasztalatain. Már ezeTfttt^is voltak válságok, már régebben is előfordult, hogy gazdasági virágzást gazdasági hanyatlás követett, főleg háborúk és forradalmak után, ezek azonban oly eseményekben lelték magyarázatukat, melyekből az utókor semmiféle következtetést le nem vonhat. Ilyen speciális oka volt példáid lt>64 -lMw-ben Angliában a súlyos válságnak, mikor a hollandiai háború kapcsán a holland hajóhad megjelent a Themzén. amit bank-bukások. csődök, tűzvész, pestis éhség kisért. l''g\ancsak a hétév;es háború is vont maga után összeomlásokat, melyek soraiban főleg a hadispekulánsok szerepeltek. A mai értelemben vett válságot azonban körülbelül száz éve (ismerjük csak. Ennek a ''«modern- krízisnek nemcsak abban áll a lényege, hogy rendesen pénzügyi katasztrófával. bank és tőzsde krachhal kezdődik és innen áttevődik az iparra, üzembeszüntetéseket és munkanélküliséget vonva maga után. hogy dús^ magtárak és teli tárházak mellett is emberek milliói nélkülöznek, hanem legfigyelemreméltóbb e krízisekben azok visszatérésének szabályszerűsége. Az első ilyen tipikus krizis, helyesebben pánikszerű gazdasági összeomlás Angliában volt 1823-ben, mely nemcsak a kontinens országaiban éreztette katasztrofális hatását, hanem az amerikai Egyesült Államokban is. Több évig tartott, míg a világgazdaság e csapás után valahogy is egyensúlyba billent. Tizenegy évre az 1S25-ÖS pániktól ismét Angliából indul ki egy súlyos gazdasági válság, anélkül, hogy egy pusztító háborúban, vagy más idevágó politikai eseményben magyarázatát lelhetnénk. Majd ismét 11 év és 1847 tavaszán megint csak Angliában tör ki pénzügyi pánik; az ehez csatlakozó gazdasági depresí>zió, mely • Európára — Amerikára egyaránt kihat, egyik oka az 1848-iki politikai szabadságharc mozgalmaknak világszerte. A gazdasági katasztrófák eme pontosan tizenegy évi időközben — 1823. 183b. 1847 — való visszatérése oly frappáns benyomást tett. hogy /érdekesebbnél érdekesebb tióriák keletkeztek a magyarázatára. Tizenvgyéttenként egy válság: ez nem lehet véletlen, mondották, ennek természetes oka kell. hogy legyen. Igy Jevons, az akkori idők legelismertebb, angol nemzet-gazdásza e szabályosan jelentkező kríziséket az ugyancsak tizenegyévenként jelentkező napfoltok megjelenésével igyekszik magyarázni. A napfoltok szabálvTís .ciklusától -függ szerinte a terméshozam, ettől a termés ara i:s ettől «viszont a gazdasagi konjunktúra 11 évenkénti ciklusa. A neves nemzetgazdász, ki különben a modern konjunktúrakutatás egyik atyja, csupán akkor adta fel e teóriáját, mikor az ellenfelei kikutatták, hogy a termés ára J, 5, sót 13 éves ciklusba is hozható és így tehát lehetetlen azt egy szigorú természeti torvénynek alávetni. x Hasonló meggyőződést szerezhetünk a 10. század tapasztalataiból és megfigyeléseiből melyek szerint a modern < nagy kapitalista gazdálkodás sem egyenesvonalűan emelkedő, hanem bizonyos körforgalomban annak egyes fázisai periodikusan vísszatéim-k. Azaz konjunktúra és dekonjunktúra időközönként váltják egymást; a konjunktura. '' csúcspontjáról hirtelen és meredeken zuhan a dekonjunktúrába. Ez a krizis, mit egy hosszabb gazdasági \\ilság követ, majd ismét egy fellendülés jó, mi egy hausse-ban éri el végső fokát, hogy ismét baisse kövesse és kezdődik minden elölről. A lö. század második felének évtizedei ezt a felfogást igazolják. Az 30-es évek föllendülése, mely időben keletkeznek az e&ö bankrészvénvtársaságok, fájdalmas véget ér az 1837-iki súlyos tyfeisben; 18W>-bi ismét egy mennvköcsapá^ 1873-ban pedi különösen Németországot sújtja egy mélyr^ ható válság. Pedig ezeket az éveket a némi közgazdászok a < (iründerjahre* virágzó korának nevezték. (Folytatjuk.) Ha jó bort akar inni ebédjéhez hozasson az Arany Bárány szálló vendéglőjéből. Csopaki bor 1 liter 70 fillér. _ ^ 1932. junius 5. » A Generáli százéves lublleuma Kivételesen szép évfordulóhoz jutott el a Triesti Altalános Biztosító Társulat, tnelv 100 évvel ezelőtt. 1831 december 26-án alakult és mindjárt megalakulásakor hazánkban is megkezdte működését, ezzel megvetve alapját a magyar biztosítási ugy további fejlődésének. Első I képviselője Pest egyik legrégibb bankárja, Malvieux Keresztély József Aolt, aki köz»/ 10 éven át intézte a General ügyeit, majd utána a rVgi Pest egyik legnagyobb kereskedő cége következik, a Kunewalder Testvérek fcég, mely, egészen 1830-ig nagyszerű munkájával az orszácjerületének beszervezésével fejleszti az intezetet és népszerűsíti a biztosítási intézményt. Lemondásuk után a Generáli saját kezelésébe veszi a pe-sti vezérügynökséget és annak vezetését előbb Ellenberger Henrikre és Krellwitz Róbertre bízza, majd Rott Józsefet állítja annak élére, ki páratlan szaktudásával t^s az intézmény iránti szeretetteljes lelkesedésével olyan eredményeket ér el. melyek a Generálit a magyar hjítosítási piacon kezdettől fogva elfoglalt vezető pozíciójában véglegesen megerősítik. Az intézett tevékenysége nemcsak a biztosítási intézmény sziklaszilárd kiépítésében.''hanem a magyar közgazdasági életre jelentékeny hatású intézetek, koztuk elsősorban a Magyar Általános Takarékpénztár r. t. és a Magyar Jég és Viszontbiztosító rt. megalapításában is megnyilvánul. Rott József elhúnyta után, 18%-ban örökét Steinhardt Einil és Poór Jakab foglalták el. Poór Jakab szervező és teremtő erejével továbbépíti elődei nagy munkáját és még hatalmasabbá teszi intézetét, úgy hogy 1008-jyín a magyarországi vezérügynökség magyarországi igazgatósággá «alakul át. Az intézetnek e nagyvonalú fejlődését megakasztja a f.ijdaainias világháború - és az ezt követő évek annyi fájdalmat hozó eseménye és amikor Poór Jakab, soha el nem múló fájdalmára a Generaliuak és az egész magyar biztosítás* intézménynek 1010-ben elhúnyt, új vezetőség áll a magyarországi igazgatóság élére, mely a múltak hagyományos szellemét egyesíti a modern kor követelményeivel, hogy megfelelhessen annak a- feladatnak, melyet a Generáli vezető poziciója és a pehéz gazdasági viszonyok reá rónak. A magyarországi üzJet egyik . erős láncszemét képe/TrHtatalrnas vüágintézet-nek, melynek biztosítéki alapja 1 milliárd 471 millió lirát. az életbiztosított tőke több mint b milliárd lirát. kárfizetései pedig az alapítástól kezdve 10 milliárd líra korüli összeget tesznek ki. E hatalmas összegekben megnyilvánuló eredmény annak a bizalomnak köszönhető, melyet a Generáli a biztosított felek milliói körében előzékeny és lojális üzletpolitikájával 100 év alait magáu^k-kifcvott és ez teszi a Generáli jubileumát az egész közgazdasági élet. fontos eseményévé. Az intézet föugynöksége városunkban a Magyar ^Általános Takarékpénztár rt. fiókjánál van. A megyeszerte közkedveltségnek örvendő fóugynokségnél minden biztosítási ügyben mindenkor a legnagyobb előzékenységgel állanak a felek rendelkezésére. Varga vendéglő (Berzsenyi-utca) kerthelyilésének megnyitása junius hó 5-én, vasárnap lesz. - A megnyitáson a leventezenekar Is hangversenyez. O B E ÜST P F D L A z ÁRULÓ ^ Monarchia hírhedt árulójának tör- __Személyek: ténete tizenkét fejezetben. M « . . Oberst Redl . . Theodor Loos _____, AZ E D I S O N B A N ! AZ orosz grófnő . . Lil Dagover SZOMBAT—VASÁRNAPI A bécsi titkos levéltár hiteles adatai alapján készalt izgalmas kémdráma. 1(«32. junius 5. ZALAVARMEGYE^i HÍREK. • • • • '' » — A főispán Budapesten, Gyönuirey György főispán hétfőn többnapi tartózkodásra Budapestre utazik. — Szent Antal centenn&rís ünnepség A pá-dovai csodatevő s z e n 11 é avatásána k 700. évfordulóján (J 232—1932) a zalaegerszegi ferencesek templomában a Szent Antal ünneppel kapcsolatban négy napon át, vagyis Június 11-tó! június 14-ig ájtatosság lesz szentbeszi:-dekkcl, még pedig: június 11-éa, slwnbffton ^y-ste 0 órakor szentbeszéd*!utána litánia; 12-én, yisárnap délelőtt 10 órakor szetbeszéd, majd uhnepi mise, este () órakor szentbeszéd, majd litánia; 13-án, hétfőn - reggel ^fél 8 órakor szentbeszéd,- Üliomszentelés, mise templomi körmenettel, este 0 órakor szentbeszéd, utána litánia; 14-én, kedden reggel fél 8 órakor befejező szentbeszéd, 8 órakor szentmisével kapcsolatban a szokásos keddi Szent Antal ájtatosság: — A szentbeszédeket P. M:ít és Hilár bűcsúszentlászhí zárda főnök-plébános tartja. Egész június havában felvétel ¡esz a Szent Antal ima-szövetségbe. A keddi Szent Antal ájtatosság az év minden keddjén meg lesz tartva, a. reggel 8 órai szentmisével kapcsolatban. — A zalaegerszegi Kaszinó vezetősége ezúton is felhívja az igen tisztelt tag urak figyelmet, hogy most vasárnap, s ezután'' minden vasárnap délelőtt sörözést tart. — A város képviselőtestülete a szombaton tartott közgyűlésében elhatározta, hogy End-resz Oyörgy és Bitai Ovula hozzátartozóinak részvétét fejezi ki, Mussoüninek. pedig^felirat alakjában köszönetet mond az új gépért. A szanatórium ügyében a pénzügyi bizottság javaslatát íogadták el. A szeretetház kibővítése ügyében ugyancsak -elfogadták a bizottsági javaslatot. Az irattári selejtezési munkák példás keresztülviteléért Ekler János irattáros 100 pengő jutalomban részesül. A közgyűlés 4 órától 4 óra 25 percig tartott. — A reálgimnázium folyó hó 5M*n, vasárnap délután 4 órakor rendezi évvégi tortiaünnepé-lyét a gimnázium játszóterén, amelyre szeretettel meghívj^ a város közönségét az Igazgatóság. 1 —2 — Nyilvános cserkésztábortüz. A Zrinyi cserkészcsapat június 12-én, vasárnap este 0 órakor a Move-pályán nyilvános Já bor tüzet tart, melyre a Város /"közönségét szeretettel meghívja. A tábortüzén a legkülönfélébb szá- , mok szerepelnek. Belépődíj nincs, műsor-^ váhás kötelező. '' — A Zalaegerszegi Egyházi Ének- és Zeneegyesület június 4-i (szombat). kertimulatságának .— a rendezőség jelentése szerint — minden előjel sikert jósol. Gyönyörű kert-J|e!viség, mesés cigány, "kitűnő ételek és >ta-•k, rengeteg táncos, mind-mind" a legteljesebb siker biztosítékai« Esetleges rossz "idő eSetén is biztosítva van minden vendég fedél alatt: elhelyezése. Belépőjegy 50 fillér. Kezdete este 8 órakor. v — A Keszthelyi Premontrei Diákszövetség junius 5-én kirándulást rendez Keszthelyre. Kapcsolatosan a 20 évvel ezelőtt érettségizettek találkozóját is megrendezik. ti elemi Iskolák kézi-ímH^ka- é^ rajzkiállítása a Jókai-utcai iskola _____iben június 5-én ü órakbr nyílik tneg, melyre az érdeklődő ko?onség figyelmét ezúton is felhívja az igazgatóság. A kiállítás nyitva lesz 5., 6. és 7-én délelőtt Q—124jg és délután 3—5-ig. Az «Anyák napjá»-t pedig június- 5-én délután 4 órakor tartják meg ugyanott. 1 Fűszerét vegyeskereskedés ¿aiaszentgróton a piac közepén, berendezéssel és árukészlettel saját kézből eladó. /árgarancia mellett részletre is. | — | - Cím ban. Eladó 5 szobás ház. cca. 244 [> ölön, Kert utca 39. szám. Bővebbet Rákóczi u. 35. szám alatt. Egyszerű magyarázat. Hiába-indul el érte Hunyadi, Az. Egységes a hatalmat nem adi\ Nincs mit furcsáin!, ha Turchánvi . Lenne a hatalmon, ó sem adná \ S ha adná sent Klebinek adná. így hát hatalomban még nem leltet t Várni kell, várni... , Zsidóul is csak Kresz kell Lentinek. Zsidóként állítják be a Kreszt. Tény Pedig, hogy ó ősrégi keresztény. Nem volt ö Krausz, (irosz, sem pedig Majer, Van olyan goj, mint a Nejgebajer. Palesztinát nem ismeri. Azonban ha lesz Sikere, hát elmondható: Szűnik a dalesz!... Nincs a Városban üzleti érzék. Bővíteni akarta a boltot A polgármester egy tüdőkórházzal. Csodaszert, amivel Wetterstem oltott: Comaint akart, birkózni a lázzal. Leszavazták. Pedig okos dolog volt. Ha kuruzslás, hunefut ámítás, hát Anná! jobban ment volna a bolt. Iksz Ilon. A lesszebb színművek egyike a < Feketcszárü cseresznye >, Hunyadi Sándor óriási sikert elért darabja. A zalaegerszegi iparosműkedvelők régi terve, hogy ezt a darabot színrehozzák. Most a ten- testet ölt: június 11-én és 12-én, szombaton és vasárnap a Kultúrház szép, modern színpadán mutatják be, remélhetőleg igen nagy sikerrel a darabot s minden törekvésük az, hogy mély nyomokat hagyó élményt szerezzenek a közönségnek. Az előadást lelkes segítőkkel Sylvester Péter János rendezi. Szerepelnek: Miklós Böske, Kulcsár Böske, Farkas Dudus, Püski Rózsi ka, Albert Károly, Dávid Imre, Hevesi Imre, Horváth Jenő, Imre János, Kakas László, Kajtár Gyula, Püski lm rev Schmidt János, Spollár Ferenc, Sylvester, Tóth Gyula, Tolvaj Károly, '' Wapper Károly és Wapper József. ^ Az előkészületek teljes gőzzel folynak, az érdeklődés napról-napra nagyobb. — Megvolt a felvétel a tanítóképzőkbe. A kultuszminisztériumban pénteken döntöttek a tanítóképzőkbe való felvételről. Elsősorban a jó bizonyítvánnyal rendelkező hadiárvákat és sokgyermekes családból származó jelentkezőket vettek fel. — Össztánc. Farkasovszky Teri tánciskolájában, a Kultúrház emeleti nagytermében vasárnap este fél^ó órai kezdettel össztánc lesz. — Repülőgépen repülhet mindenki, aki vasárnap a Varga-vendéglő kerthelyiségében megjelenik. — G. F. B. selyemharisnya 6 féle minőségben eredeti gyáron áron legnagyobb vá-lastékban Deutschnál. , — A felekezeti iskolákban nem szabad tandíjat szedni. A közoktatásügyi miniszter let iratban értesítette az egyes felekezetek elöljáróságait, hogy minden tekintetben ragaszkodik az ingyenes népoktatásról szóló törvényben meghatározott szellemhez és azért az 1 pengő beiratási díjon kívül nem tartja megengedhetőnek, hogy a felekezeti iskolákban tandíjat szedjenek. — Több millió pengő megy ki a statisztika szerint évenként féregirtószerekért külföldre. Igazán •fölöslegesen, mert a DEJO magyar légy és poloskairtó a legjobb külföldivel is egyenértékű. Ezt állítják a mi gazdasszo-nyaink. » — Színes bourette már 2 pengőért kapható Scfiütznel. 58. Jótékonycélu M. Kir. Állami S O RS JÁTÉ K Főnyeremény: azonkívül 40.0Ő0 aranypengő 20.000 aranypengő 10.000 aranypengő 5.000 aranyperigő összesen 17.000 különböző nyeremény Egész sorsjegy ára: Fél sorsjegy ára : 3*— aranypensö 1*50 aranypensö Húzós 1932. évi junius hó 7-én délután 3 órakor. — A mezőgazdasági termények tűztől való megóvása érdekében a polgármester hirdetményi bocsátott ki, melyben részletesen körülírja a cséplésnél, kazalozásnál, behordásnál követendő tűzbiztonsági teendőket. Ahol a terménylerakás helye a lakóháztól 50 méternél kisebb távolságra van, csakis polgármesteri engedéllyel szabad a terményt behordani. A vonatkozó kérvények június 20-ig nyújtandók be, A • • — A gazdászbajnokság győztese Keszthely. A Budapesten lezajlott idei gazdászbajnoksági küzdelmeken az ország összes gazdasági főiskolája résztvett. A pontversenyben Keszthely, lett az első. Körössy Dániel keszthelyi gaz-dász öt első és két második helyet ért el. A pontverseny eredménye:\J. Keszthely ól, 2. Debrecen 35, 3. Magyaróvár 21 ponttal. y, — Lövöldeavatás és lövészverseny Letenyén. Június 12-én nagy sportesemények színhelye lesz Letenye. Akkor avatják fel az ottani Polgári Lövészegyesület és a Levente Egyesület új lövöldéjét, a letenyei járási lövészversenynyel egybekötve. Ünnepi beszédet mond dr. Pozsogár Rezső országgyűlési képviselő, a járási lövészegyletek elnöke. — Térképelőfizetés. Érdekes, újszerű tér-képelófizetést vezettek most be, amely pontos és megbízható útbaigazítással könnyíti meg a turistáskodást. Pontos tájékoztatást kapunk arról, merre menjünk, milyen az űt és mekkora a távolság. A Stpits-féle ütállapot-térkép és távolsági helységnévtár előre figyelmeztet az útelzárásokra, útjavításokra, új utakra és az utak járhatóságát pontosan feltünteti. A gondosan javított térkép évente többször, az utazási idényben pedig havonta jelenik meg, úgy hogy állandó megbízható tanácsadóul §zolgál. Előfizetési ár egy évre 4 pengő, portómentes megküldéssel. Előfizetéseket elfogad Kakas Ágoston könyvkereskedése. Hívnak a hűsítő habok, — gondoskodjunk fürdőruházatunkról és válasszunk egyéniségünkhöz illő színeket még fürdőköpe^yben is. Schützék kirakatában megtaláljuk mindig a legújabb mintázú frottíer anyagokat. FEKETESZARU CSERESZNYE 11—12-én a Kultúrház modern színpadán kitűnő szereposztásban. ZALAVARMEGYE 1932. junius 5. — A has teltsOtíe, májtájéki fajdal n ik, emésztési nehézségek, gyomorbéliiurut és sárgaság a természetes «Ferenc József» keserűvíz használata által megszüntethetók és a/agy, a szem, a tüdő vagy a szív felé irányuló vér-tóhilások ellensúlyozliatók. Gyomor- és bél-speciálisták igazolják, hogy a Ferenc József vízzel, különösen az ülő életmód következtében jelentkező bajoknál, nagyon kedvező eredményeket érnek el. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható. — Megakadt a hévizfürdöí izr. templom építése. A műit év tavaszán nagy ambícióval kezdte meg a íűrdövendégekbö! alakult vezetőség az űj izr. templom építését, mert a régi templom nem képes befogadni a nagyszámú fürdővendéget. Az általánosan ismert rossz gazdasági viszonyok ezen a téren ,is\ éreztették hatásuRat, mert anyagiak hiányában a templom építése félben maradt.-Aki a templom építését egy-egy téglával előmozdítani segí tené, küldje el fillérjeit a Keszthelyi Takarék pénztár rt. 33—34 számú csekkszámláján a Hévizfürdói izr. templomegyesület építési számlájára. —- A nyári meleg a faggyúmirrgyek működését fokozza, miáltal az arczsírosság és az ezzel járó arctisztátalanság gyakori. A kellemesen illatosított SULFAMYL kénpúder rövid használat után megszünteti az arc zsírosságát\ mittesszereit és pattanásait. Minden szaküzletben kapható rózsaszín, testszín és bania színekben. 1 Az Iparoskör rendezésében a FEKETESZARU CSERESZNYE 11—12-én a Kultúrházban. — Elhri''lások a takarékoskodásban címen megjelent tegnapi közlemény a gyógyszertárak textilkészletének adóztatása ügyéhez is reflexiókat fűz. Nehogy az érdekeltek helytelenül járjanak el. a zalaegerszegi körzeti forgalmi adóhivatal szükségesnek tártja közölni a pénzügyminisztérium tegnap megjelent púirende-letét, mely szerint mitidazók az adózók, l^ik forgalmukhoz arányítva csak jelentéktelen textíliákkal rendelkeznek, mint drogériák, gyógyszertárak, termelő és értékesítő szövetkezetek, nem a korábbi rendeletben meghatározott 4 hónap forgalma alapján róják le a'' készletváltságot, hanem szabályszerű leltárt készítenek a textilváltság alá eső áruikról s ennek alapján fizetik majd be az illetékes hivatal által kiszabandó váltság összeget. — Letartóztattak egy utazót. Az egyik éjjel Nagykanizsán letartóztattak egy mérleggyári ügynököt, aki ellen magánokirat hamisítás, sikkasztás és csalás címén tettek följelentést. Kihallgatása során elmondotta, hogy a följelentést előbbi munkaadója tette, mivel ót ott-hagwa, egy konkurrens gyárnál vállalt munkát, ahol jelenleg is alkalmazásban áll. — Legjobb minőségű nöi és férfi tennisz-cipök eredeti gyári áron Deutschnál. — ítéletek a balatonir.agyaródí szurkáló gazda ügyében. Még a télen történt, hogy Kafka György kiskomáromi gazda, akinek szekerére felkéretőzött Nagy Hajdú György ba-latonmagyaródi gazda, vendégét összeszólalko-zás közben mellbeütötte. Nagy Hajdú György a támadásra előkapta kését és megszúrta Kafkát, akit kórházba szállítottak. Később egymás ellen kölcsönösen följelentést tettek a gazdák. Most tárgyalta az ügyet a nagykanizsai törvényszék s mindkét gazda irtás állapotával védekezett. Minthogy egyébként becsületes, szorgalmas emberek. Kafkát b heti, Nagy Hajdút pedig 3 havi fogházra ítélték, de a büntetés végrehajtását felfüggesztették. — Elvált fele? égé lakására ment aludni — három hónapot kapott. Tarsoly György 23 éves nagykanizsai lakos egy éjjel behatolt különváltan élő felesége lakására, aki édesapjának, Fuchs János zenész házában lakik. Fuchs följelentette vejét magánlaksértésért. Tarsoly azzal védekezett a most megtartott tárgyaláson, hogy neki, mint férjnek joga van felesége lakására menni, egyébként pedig még nem oly éles az elkülönülés közöttük. A bíróság 3 havi fogházra ítélte Tarsolvt. — Betörés. Nemesapáti községben éjszakának idején ismeretlen tettesek zártörés utján behatoltak Török Sándor gazdálkodó éléskamrájába és onnan sertéshúst és zsírt loptak el nagyobb mennyiségben. A kemendollán csendőrség keresi a tolvajokat. — Bourettin, színtartó, legújabb divatszínekben, legolcsóbb árakban Schütznél. — Időjárás: Változóan felhős, meleg idő várható, inkább zivataros esők fordulhatnak elő. SPORT. A nagy^derby. Vasárnap délután .5 órakor Orav biró sípjelére indul meg a két örök rivális, a ZTE és a Move ZSE között a tavaszig forduló legizgalmasabb fut ballmér kózése. A megelőző bajnoki találkozók is m*raig nagy eseményszámba mentek, mert a város futball-hegemóniájáért küzdöttek a csapatok egymás között, de a vasárnapi mérkőzés nem csak a helvi futballuralomért, hanem sokkal nagyobb .célért folyik, még pedig*a II. osztályú bajnokságért. Éz a mérkőzés lesz i a szombathelyi alosztály 1031 — 1032 évi bajnokságának a kulcsa. Ennek tudatában indul mind a két csapat a küzdelembe és ennek tudatában dolgozik mind a két egyesület vezetősége lázasan, de csendben, hogy a nagy ütközet a csapatok előkelő helyéhez mért legyen. A csapatok formáját - ha az előző mérkőzéseket vesszük alapul — megállapítani nem tudjuk.,-A ZTE Kőszegre tartalékkal meni, míg Pápán a felázott talajon ricm tudta kijátszani formáját. Ugyanez áll a Move játékosaira is a szombathelyi meccsre vonatkozólag, míg az előző mérkőzése, a Pe-íutz ellen csonka csapattal folyt le. A ZTE védelme a régi megbízható embereiből áll, ellenben a halfsora meglepetésszerűen állhat fel, mert a csapatnak jelenleg öt megbízható fedezet áll rendelkezésére. A csatársora Jáliccsal megerősítve veszi fel a küzdelmet. A Move csapatában Miilei II.-őt sérülése valószínűen kizárja a csapatból és Szabó áll a posztján, míg a csatársorba Horváth beváló-gatása valószínű. A-roérkózésre a tippünk döntetlen, de nem lehetetlen, mint a műit is igazolja, hogy vala-melyik csapat egy-két gólos győzelmet arat a szerencse jóvoltából. A mérkőzést nagyszámú közönség szurkolja végig, sót lesznek olyanok is, akik tán vasárnap látnak először labdarúgást. Ezért elvárjuk mindkét csapattól, hogy fairen játsszék, és még több hívet szerezzen e sportnak. MOZI. REDL EZREDES AZ ARULO. v * ^ A bécsi titkos levéltár hiteles adatai alapján készült dráma 12 felvonásban. A világháború kitörésének idejében robbant ki ez'' a titok és világszenzációként hatott. A monarchia kémelhárító osztályának legfőbb katonájáról derült ki, hogy az oroszok kéme volt. A nézőt hallatlanul leköti és lenyűgözi ez a történet, amely nem komponált mese, sokkal érdekesebb, az élet egy igaz regénye. Az oroszok «Opernball 13» álnevű kémjéről derül ki.hogy a monarchia egy ezredese, a kémelhárító osztály főnöke és ahogv ez. kiderül, az a leg-aprólékosabb részletekben van ki<íolgoz.va> A film főszereplője Theodor Loos, aki a Kém-szolgálatban az orosz kémet játszotta és l.il Dagover, aki egy orosz grófnőt játszrk. Szombat-vasárnap megy ez a film az-F.di-sonbau: Vasárnap 5 órakor olcsó hclyárakkal. RÁDIÓ. Vasárnap, június 5. 0: Hírek. 10: Ref. istentisztelet. 11: Egyházi zene és szentbeszéd. Utána zenekari hangv. 2yGramQfon. 3:Gazd.-előadás. 3.43: SzalonzCTíe. 4.45: Előadás a rádió és az időjárás közötti kapcsolatokról. 5.15: A Ganz-gyári Dal- és Zeneegyesület hangv. 6: Színházi emlékek. 0.30: --Zenekari > haíTgv. 7.45: Sporteredmények. S: Színmű Stúdióból: Balassa Bálint. *>. 15: Cigányzene. '' 11: Tangó és jazz-zenekar. Hétfő, június 6. 0.15: Szalonzene. 12.5: Hangv. 1.15: Népiskolai testnevelő tanfolyam: 4: Asszonyok tanácsadója. 5.05: Cigányzene. 0.25: Német lecke. 6.50: Előadás. 7.30: A Zeneművészeti Főiskola operai növendékeinek évzáró vizsgaelóadása az Operaházból. Utána » szalon-, jazz- és cigányzene. v* / Németh László tetófedó mester Zalaegerszeg, Bethlen'' Telefon 221. Vállalok: bármilyen űj cserép- és palafedést, régi tetőzetek javítását, régi zsindelytetők lebontását s annak cseréppel vagy palával való befedését jótállással. — Levél- vagy telefon--hivásra helyszínre jövők és költségvetéssel díjmentesben szolgálok, v- Jutányos árak 1 Dr. Urbán Károly orvos i ^ rendeléseit zavartalanul folytatja i • Zalaegerszeg Jókai-utca 9. szám alatt. ahol minden üldözés ellenére is megvan a berendezés. Rendelés: délelőtt 8-12-is, d. u. 2 -6-ig. 1932 junius 5. V ZALAVARMEGVE A L/A II A Zalavármegyei Gazdasági Egyesület közlegényei. Rovatvezető VIDAJANOSj*. e. titkár. Állattenyésztési vándorgyűlés. A/ Országos Magyar Gazdasági Egyesület •állattenyésztési és állategészségügyi szakosztálya a Zalavármegyei Gazdasági Egyesülettel karöltve június hó JW-én, vasárnap, Keszthelyen állattenyésztési vándorgyűlést és ezzel kapcsolatban június 18-án és lö-én Zala-várinegyében tanulmányi szemléket rende*, amelyeknek programja a következő: Június 18., szombat: Indulás Budapestről a Délivasut állomásáról reggel 7,40 órakor gyorsvonattal. Érkezés Nagykanizsára délelőtt 11.27 órakor. Nagykanizsáról indulás 11 ."30 órakor autóbuszokon újnépi Elek Ernő gazdaságába. ahol a hollandi és szimmenthaL szarvasmarhatcin észét és hússertéstenyészet kerül bemutatásra. Indulás tovább 13 órakor gróf Teleki Tiborné pölöskei uradalmának megtekintésére. Ebéd -után az uradalom állat-tenyésztésének bemutatása. Indulás Pölöské-róJ 10 órakor autóbuszokon Keszthelyre, út-közben néhány községi gulya megtekintése, úgyszintén a zalavári apátság zalaapáti-i gazdaságának megtekintése. Érkezés Keszthe!\re 20 órakor. Vacsora és éjjelezés Keszthelyen. Június hó lö.. vasárnap: Reggel 8 órától a m. kir. gazdasági akadémia, Festetics Ta-. sziló herceg < (ieorgieon majorjának és a váró«» nevezetességeinek a megtekintse. Délelőtt 10.30 órakor állattenyésztési vándorgyűlés Keszthelyen a városházai nagytermé-ben, majd ezt követően a Zalamegyei Zold-mező Szövetség alakuló gyűlése. (A tárgysor« j/atot késf>bb kó/.óljuk.) / A Balaton é< strandfürdő megtekintése után 14 órakor ebéd a Hullám szálló éttermében (étkezés étlap szerint). Ebéd után indulás 18 órakor autóbuszokon a m. kir. gazdasági akadémia tangazdaságának megtekintésére, majd Fenékpusztán Festetics Tasziló herceg angol telivér ménese kerül bemutatásra. Indulás Fenékpusztáról 18.30 órakor Balatonszentgyörgy állomásra. 10.13 órakor visszautazás Balatonszentgyörgyről a gyorsvonattal Budapestre. Érkezés Budapestre a Délivasut állomására 22.25 órakor. A zalamegyei/ vándorgyűléssel kapcsolatos szemléken a ry<ztvevók száma technikai okokból korlátozva van, ezért célszerű a részvételi szándékot mielőbb az OMGE állattenyésztési szakosztályával közölni. A jelentkezéssel egyidejűleg autóbuszköltségekre, közös borravalókra és egyéb általános kiadásokra 20 pengőt kell személyenként ''az. OMGE pénztárába beküldeni. Az állattenyésztési vándorgyűlésen valórészvétel megkönnyítése érdekében a kereskedelemügyi miniszter és a Délivasut igazgatósága a \.indorg> ülésen és a tanulmányi szemléken résztvevők számára a kiindulási állomástól előreláthatóan ez évben. is 33«>/o-os utazási kedvezményt fog engedélyezni. Ezért a jelentkezésnél a kiindulási állomás és az utazási vonal megjelölését is kérik. >en ér- 4 vándorgyűlésen való részvétel nincfci korlátozva és ott örömmel látunk minden deklődő gazdát és vendéget. Termésbecslés újs vetésállásjelentés mi.id^nfeiül. (MAK) Kanadában az időjárás'' és a talaj nedvességi állapota általában kedvező az utóbbi időben. Argentínában is kedvező az időjárás a szántásra és a vetésre. Beérkezett jelentések szerint a búzaterületeket 10 százalékkaljiagyobb-ra becsük, mint a múlt évben. Ez/Eszemben a lenmaggal bevetett területek csökkenést mutatnak fel. A legújabb hivatalos becslés szerint Argentína kiviteli fölöslege búzában 14,370.000, tengeriben 40,<>50.0000, lenmag-ban 11,280.000 métermázsa. Az Egyesült Államokból érkező jelentések •szerint nagy területeken lépett fel a tn^sszeni légy és pedig olyan tömegben, amelyM915 óta nem fordult elő. Ausztráliában bőséges esőzések voltak a gabonatermő övekben, amelyek a földműn-kálatok elvégzését nagyban elősegítik. Indiából érkezett jelentés szerint Punjab-ban a búzaterméseredmény kisebb, mint ahogy várták és a legújabb becslés szerint 14,800.000 quartert tesz. ki az egy hónappal korábbi 15,704.000 qharterral és az 1931 évi végleges 16,547.000 quarter eredménnyel szembqi. — Bombayban a hivatalos becslés szerint a búzatermés 2.848.000 quarter, tehát valamivel több, mint tavaly. Oroszországban az időjárás az őszi vetésekre igen kedvező és bőséges esőzések voltak. Romániában a vegetáció lényegesen hátrább van, mint tavaly volt. Bulgáriában is ugyancsak hátra van a ve- tések fejlődése a hűvös tavaszi időjárás következtében. Svájcban az őszi vetések fejlődése nagyon lassú, viszont a .tavasziaké az utóbbi hetekben erősen megindult. A késői őszi to/s és árpa gyenge. Az őszi búzában szintén jelentós téli kár mutatkozik, míg a tavaszi háza általában kielégítő. Olaszországban az utóbbi napok meleg időjárása kedvező a vetésekre.'' Idénymunkások balesetbiztosítása. Az 1920: XVI. tc. 8. szakasza alapján a munkaadók kötelesek a leszerződött idénymunkásaikat (sommás munkásokat, gazdasági nyári cselédeket) balesetbiztosítás szempontjából bejelenteni és az 1.41 péitgó hozzájárulási díjat befizetni. . ^ ZALAEGERSZEGI PIACI ARAK Buza 1000-11 00. Rozs 1000- 11(0, Árpa 17 00-18 00, Zab 18-00-19 iX), Tengeri I50P-1600 P Burgonya 4.00--5.00. v BUDAPESTI TERMCNYJELENTES. Búza, (tiszavidéki) 12 60-13 10. bur.a (ecyéb) 12 — 45 12 60, rozs 14 00-14 10, arpa 14 75-15 00. zab 18''50 - 11)25, köles 14O0-14.50, tengeri 1670-1700, buzakorp.-t 1235 1250. irányzat: egyenetlen, forgalom : élénk. lipu llüí''Cl kl««4: KAKAS iO&tTOft. F*!•<&« •/•rf*útS: SUVeSTCA Krt* JAxts ''»■Miftkaurt i reSTHt Hl *''. APRÓHIRDETÉSEK. HÁZHELY az Erzsébet királvné-utcában eladó. Érdeklődni lehet a rendőrségi bejelentő hivatalban. MAKULATIJRA-PAPIROS olcsón kapható kiadóhivatalunkban. _ v ELADNI vagy VENNI valója ha van, hir-"tfesse a Zalavármegyében. Jó! Csináltasson Tökéletes! h u l -l á m o s D AUERWELLENT (Tartós hullámot) Egész nyáron türödhet, sportolhat hullámot marad a hal Szebb, mir.t bármely vassal ondollált frizura. • Legteljesebb garanciát nyújt Gáspár Ferenc hölgyfodrász és kozmelikus. — Kossu''h utca 9. 1932. évi Nemzetközi Verseny harmadik dij nyertese. s A legkellemesebb és legelegánsabb nyári férfiruha anyag a „TROPICAL"! Bureti Selvemvá5nőinr,uhákia relr«m*r P 1.20 Szahara 140'' nyári gyapluszövet P 7.90 P:,l9 140 cm. széfes n O Q/> IIf a nyári gyapluszövet r 0.7I/ Tropical, Miami. Poroso pehelykönnyű inganyagok gyönyörű választékban Schütznél. Ill valódiak LEGJOBB ALKALOM hogy olcsón vásárolhassa t \ közismert márkájú vásznainkat. Zalagyöngye: jó minőségű, minden célra alkalmas . . P 1 20 Hajnalka extra fi»e: finom szálú, ismert jó minőség . . . . P 180 Schütz-Creton: 82 cm. széles. Kiválasztott fonálból, fehérneműnek és hímzésre kiválóan alkalmas . P 2 — Sphütz-Rádió: 84 cm. széles. Erős szalu és mégis selymes szövésű, ágyneműnek a legjobban megfelelő (a )iires „Madonna44 márkával teljesen egyenlő) P 2 20 Ugyanaz 180 cm. szélességben: paplanlepedőnek a legkiválóbb . . . . P 4 80 / / - ~ Ezenkívül a bevezetett és közkedvelt olcsóbb cikkek is raktáron vannak. Tövényesen védett minőségeinkhez a legfinomabb amerikai „Sea-Is!and" hosszúszálu pamutfonalat használjuk fel. A fonás, szövés és kikészítés'' cégfőnökuflk személyes felügyelete mellett történik. Tekintse meg állandóan változó kirakatainkat! SCH0TZ-ÁRUHÁZ ZALAEGERSZEG. XI. évfolyam Zalaegerszeg, .1932 Judíos 7. Kedd Ara 12 fillér. 126 szá POLITIKAI NAPILAP «•tieltnlH aladeo MUOznap Miután. Eszeltet negyedévre 6 P. Szerkesztőséi» és kiadőhiiaUl: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 1. Teleion: 131» T c -——--- A filléres gyorsok beszüntetése ellen tzólaltak lel ma a Házban A kereskedelemügyi tárta költségvetésének vitáját folytatták Budapest, junius (». A képviselőház mai ülésében folytatták a kereskedelmi tárca költségvetésének részletes tárgyalását. Pintér László tiltakozott az ellen, hogy a filléres gyorsvonatokat a nyárra beszüntessék. , ■ v Propper Sándor: Megszüntetik, inert bevált! Pintér László: Inkább filléres tehervona-tokát is be kellene állítani. • ¡. — Éhből nem lenne haszna a ni ed ej jegyirodának! — kiáltják közbe. Kenéz miniszter: Csak 3 százalékot kapnak az eladott jegyekből a menetjegyirodák! Pintér László hangoztatja, hogy iparfejlesztési politikát kell folytatni és a kis ipafosok <tá-mogatására kell a fősúlyt htlyczní. Tegyék könnyebbé a vidéki kisiparosoknak a közszállitások hozzáférhetőségét. Ezután a nem optált vasutasok ügyével foglalkozott. Propper Sándor kifogásolta, hogy a Vasúti Munkások liapját nem engedik megjelenni. Tegyék lehetővé a szervezkedést ugy, mint külföldön. Ezután a vasúti alkalmazottak anyagi helyzetével foglalkozott és kijelentette, hogy a magyar vasúti díjszabás a jövedelmekhez képest tul magas. Kocsány Károly arról beszélt, hogy a munkanélküliségre nagy gondot kell fordítani. Majd a vasúti menetrendek összeállítását kifogásolta. Vázsonyi János a kereskedelem és kisipar védelmét sürgette és elismeréssel szólott arról a hivatalos szellemről, amely a kereskedelem ügyeinél tapasztalható. Kijelentette, hogy ennek a szellemnek kellene érvényesülni más tárcáknál is és meg kell értetni, hogy ezek a hivatalok a közönségért vannak. U s e 11 y Béla rámutatott arra, hogy Vá-zsonyi olyait beszédet mondott, amely után el kellett volna fogadnia a költségvetést. Nagy hibát lát abban, hogy a nagy tőke kivonult a mezőgazdaságból, felmondta a hitelt és most igyekszik behajtani a követeléseket. ( Ne gördítsen a tőke továbbra is akadályokat a mezőgazdaság életképessége elé. Beszelt ma-gánkarte! politikáról és hogy minden eszközzel olcsóbbá kell tenni az életet. Végül megemlékezett a keresked^emügyi miniszter érdemes munkájáról és kérte, hogy ezen az uton haladjon továbbra is. Junius 24-én lesz a lenti-i választás Meduna Zalavármegye központL-választniánya hétfőn délelőtt 10 órakor Bődy Zoltán alispán elnökletével ülést tartott a lenti-i választások kiírása ügyében. A választmány a képviselőválasztás napját, június hó 24., péntekben állapította-meg. A választási bizottság elnöke dr. Keglovics Béla lenti-i ügyvéd, helyettes elnöke dr. József járási tiszti orvos lesz. A választási biztos kijelölése iránt a győri r. ítélőtáblát megkereste a választmány. A Riasztási elnök utasítást kapott, hogy a szava-zatszedó küldöttségeket haladéktalanul alakítsa meg. 1 «« Kétfilléres" akció a Csány-szoborra SAnibaton délután szükebbkörű értekezlet volt a városházim, ahol a Csány-szobor adós-ságugyével foglalkoztak a megjelentek. Az értekezleten dr. Mikula Szigfrid városi főjegyző elnökölt, aki ismertette az ugy állását. A Csány szobrot, mint ismeretes, annakidején adósságra építették és a meglehetősen nagv összeget már sikerült is a vármegye és a város segítségével lcfj*#t»fr->üe még mindig fennáll pengő/fartozás, amit a szoborépító vállalkozik a legrövidebb idő alatt ,_kér ^ letör-leszteniXiUcíve kifizetni. A A pénzKelőteremtésére azonbáb nincs más mód, mint a nagyközönség áldozatkészségének igénv bevételével és ép ezért érdekes hozzájárulási terv merült fel. ami alig kíván "áldozatot egyesektől és mégis sikerülne kifizetni a szobor tartozást. «» A terv szerint Zalaegerszeg városában és Zalavánr.egye egész területén «kétfilléres» akció Indul az összctrelöteremtéséhez. Minden személytől tehát csupán két fillér-nyi áldozatot kívánnak, ez pedig olyan csekély összeg, amit a mai nehéz viszonyok mellett is módjában áll mindenkinek lefizetni. A város és a községek már a napokban megkezdik ezt az újszerű hozzájárulási akciót és bizunk benne, hogy teljes sikerrel fog járni. Zalaegerszegen a Mansz. hölgyei vállalták a lebonyolítás nehéz és fáradtságos munkáját, ők fognak házról-házra járni és kétfiUcrt kérni mindenkitől. Fogadják szívesen e szerény kérelmet tolmácsolpkat és adja szívesen a közönség azokat a két filléreket, amellyel lehetővé .teszik a Csány-szobor végleges kifizetését. Kresz Károly dr. nyilatkozata a lenti-i kerület népéről , X Lenti, június ó. Cikket ígért laptyikba dr. Kresz Károly, a lenti-i kerület pártonkívüli jelöltje, de bizony cikket írn^ most nem-ér rá. Ismerkedik a kerülettel, ez, pedig munkának is nagy, hát még, ha valaki szívvel csinálja. Lenti már benépesedett autókkal. Minden ftárt autón robog, dr. Kresz setmnézi tétlenül. Nem ülhet le cikket írni, de meg beszélgetni se. Menetközben beszélgetünk, a szép dús mezők kö/ott. az országúton. Amig nyilatkozik. szíves ismerősként köszön, vissza a gyalog járókelő. /falun épének. ^ — Az elmúlt évtizedekét külföldön töltöttem — mondja dr. Kresz Károly. — A külföldön, Amerikában ép .olyan gazdasági válság van,-mint nálunk. A társadalom minden rétege mindenütt ép úgy érzi a válság ránehezedő ólomsúlyát, mint mi. He merem átírtam, hogy. r "S. ekkora krisztusi türelemmel és ekkora ha- . zafias önmegtagadással sehol se viselik a bajokat, mint itt, ebben a trianoni határmenti kerületben. ■ r s Boldog vagyok, hogy eljöttem e derék nép közé. Ha megválasztanak, nem csak hivatásom szerint, de szívem szerint is szószólójuk leszek; a kis földmunkástól. a vezetőkig itt mindenki megérdemli, hogy szeretettel dolgozzanak értük. — A jó pap holtig tanul, — mondja a közmondás. Merem állítani, hogy külföldi utazásaim, tárgyalásaim során nyert tapasztalataim után mérhetetlen sokat láttam és tanultam itt^ mikor a falusi házikókban közvetlenül találkoztam azoknak a gondbarázdáknak az okozóival, melyek időnek előtte koravénné\teszík jóravaló népünket. lé^te Merem állítani, hogy az. elmúlt tiz esztendős államgazdálkodás is kevesebb kritikában részesült volna, ha a felelős tényezők időt szakítottak volnál és az aktatómeggvártás helyett közvetlenül a nép között szereztek volna meggyőződést a hibákról, bajokról. • — A választási előmunkálatok — folytatta mosolyogva dr. Kresz Károly - nagy lendü* lettel indultak meg, amint látja. Az elletijelöl* tek részéről semmiféle, etikába üsközó harcmodort nem tapasztalok, korteseik azonban előveszik összes gyengécske fogásaikat. Azf híresztelik, hogy zsidó vagyok. Életemben soha nem csináltam felekezeti politikát. Véleményem szerint a mai nehéz helyzetben ezzel foglalkozni nent szabad, de egy közgazdasági politikusnak amúgy sem kenyere az ilyesmi. Nem is válaszolok hát egyebet erre az olcsó fogásra, csak annyit, hogy nem vagyok zsidó. Akikkel közvetleuúl érintkezem, a derék falusiak korében, ez a/, ügyetlen kortesfogás szóba sem kerül, semmivé lesz. Mint mindéi? olvan kortesfogás, amelyik valótlanságokkal akar hatni. — Megy a munka — fejezi be dr. Kresz Károly. — Bízoni, szívesen fogadnak, megértenek. talán toem túlzás, ha azt mondom, hogy megszerettek. A szeretetre építek s egyelőre ennyi elég is. Porzik az út, szaladgálnak a kortes a utók. Még bizonytalan, hogy melyikek lesznek három hét múlva virágosak és melyikek szöknek el csendben, észrevétlenül! Kresz dr. autójára szépen illenék a virág ... (Jé.) Vaída kapott megbízást a román kormány ^ megalakításéra \ Bukarest, junius 6. Mint már az előzmények mutatták, Titulescunak nem sikerült a koncentrációs kormány megalakítása és ezért vasárnap délután i órakor kihallgatásra jelentkezett a királynál, akinek visszaadta megbízatását. Károly király ezután magához fcérfctte Vajda^ volt miniszterelnököt, aki jelenleg a nemzeti parasztpárt vezére, akit megbízott egy uj, úgynevezett «választási kormány megalakításával. A parlament feloszlatása már csak napok kérdése-és ennek megtörténte után a pártok maguk között fognak megállapodni abban, hogy kik legyenek az uj kormány tagjai. ZALAVARMEGYE 1932. junius . Pedagógiai szeminárium Keszthelyen művelési titkár a háziiparról tartott élvezetes előadást. n A második nap programja is igen «.vezetet volt. Értékes előadással szereit Szabó Pá1 alsópáhoki rk. tanító pompás nrintiunitással. Kovácsics Jenő keszthelyi közs. tanító és (inba« Gábor pesti gyakorló iskolai tanító. A nagyközönség számára az ének- és torna-bemutató jelentett nagy élményt. Majd az uj elemi iskola udvarán Szépudvary László nagykanizsai áll. tanító tornászcsapatával bemutatót tartott. Amit előzőleg értekezésében elmondott. azt bemutatta ^gyakorlatban is. Amit nyújtottak a kiskáírizsai gyerekek, azzal a legelsők között lehetnének az országban is. A nagyközönség szűnni nem akaró tetszésnyilvánítással honorálta az élvezetes látnivalókat^ A munkarend befejeztével dr. Barnabás'' István szólt a tanulókhoz, kiemelve, hogy épen a trianoni béke aláírásának évfordulója van, reményt a tanulók derekasan végzett munkája adlut a jobb jövőre. Elismerését fejezte kj a tanfelügyelő Iwsits Gyula keszthelyi községi elemi iskolai igazgatónak is a helyi rendezés fáradságos, de sikeres munkájáért. Meddig tartottak a régebbi idők gazdasági válságai kémet eredetiből fordította: Dr. R. J. Péntetaft és szombaton folyt le a pedagógia* szeminárium programja Keszthelyen a Kováqt-féle mozi helységben, amelyet mindkét napon megtöltötte a hallgatóság. A vendégek sorában ott volt Gergye Ipoly csornai prépost is és Keszthely lakosságának nagy része. Az első napon a munkarendet dr. vitéz Barnabás István kir. tanfelügyeki beszéde nyitotta meg. Majd Bódy József keszthelyi községi tanitó «Életrenevelés az angol iskolákban- címmel értekezett, szép előadással. A kultuszminiszter kifejezett rendeletére az elemi iskolák is bekapcsolódnak a balatoni fürdőélet fellendítésének munkájába, különösen A balatonkörnyéki iskokík és a tanítóság van-) nak hivatva közresegáteni e téren. Részletesen feldolgozta a közreműködés módját dr. fiékefi József kir. s. tanfelügyelő és ismertette azokat, kiválasztván a tanítási anyagot és módszert a sikeres munka céljára. Ek>adásával kapcsolatban Usth Gyula igazgató-tanító mintata-nitást tartott. Majd Nóvák Frigyes sümegi állami elem: iskolai igazgató értekezett szép előadásában a természetrajz, gazdaságtan módszeres tanításáról. Lillik Béla vármegyei nép- (II.) A válságok még mindig oly szabályosan látszanak visszatérni ekkor, hogy a legtöbb féor&Ikus eg> átlag 10 éves válságciklusról > beszél, anélkül azonban, hogy emez időtartamnak elfogadható magyarázatájLJtudnák adni. Ha azonban ezeket a periodikus konjunktúra folyamatokat vizsgáljuk, szkeptikus magyarázatra könnyen ragadtathatjuk magunkat és különösen szociálista teoretikusok azok. kik így levont ko\ étkeztetéseikkel sötéten látják a kapitalista gazdaság jövőjét. (A szerző előtt "úgy látszik ismeretlen gróf Károlyi Imre híres sárga könyve. A ford. megj.) Marx Károly ugyanis nyomatékosan rámutat a tényre, hogy j a konjunktúra ciklusok rdóközi nagysága nem egyenlő, sőt folytonosan rövidebb az cgves időközök nagysága, viszont a krízisek annál súlyosabbak. A világgazdaság hatalmas fellendülése a 19. század utolsó évtizedeiben azonban ellene szól e sötét jóslatnak. Ugyanis miután az 1882-es és az 1800-es súlvos. nemzetközi pénzügyi válság lezajlott, az európai országok 10 kri-zismenten éven át virágozhattak. Am a századforduló. után ismét rövidebb időközben lép fel válság válság után. 1000-ban csak Amerikát ^érinti egy gazdasági visszasesés, 1907-ben egy űjabb összeomlás a Wall Street-en okoz pánikot, majd 6 év pauza, hogy 1013 őszén mi is egy könnyebb krizisi éljünk át. A világháború megszakítja a szokásos lezajlást, gazdaságilag rendkívüli konjunktúrát teremt, annál mélyebbre ható a háborűt követő válság. 1020 és a hadseregek tömegszükség''.etére felépített árnívók kártyavárként összeomlanak.'' Csupán az Egyesült Államok .győzi gyorsan le a háború utáni krízist, hogy azután hét éven jít eddig nem látott prosperitásban gazdagságot gazdagságra halmozzon, mígnem 1020 őszén az ó varázsbegyük is elsülyed. Eiwópa a világháború okozta káoszból sokkal lassabban tud csak kijutni. Egy egységes szempontú világgazdasági konjunktúráról kezdetben egyáltalában nem beszelhetünk. A legtöbb európai országban infláció van és konjunktúra. mit csakhamar egy dekonjunktúra, illetőleg defláció követett. Lehet-e ebben a növekvő zűrzavarban egyáltalán még csak vélt határra is gondolni, hogy meddig is tarthat ez a krízis? A konjunktúrakutatás tudománya, mely a nemzetgazdaságnak legfiatalabb ága, minden igyekezetével iparkodott és iparkodik egy erre feleletet adó statisztika összeállításán. Kutatásai közben sok értékes adatot talált arra, hogy először is a régi primitiv felfogást a konjunktura körforgására nézve jelentékenyen korrigálnunk kell. Arra lettek ugyanis figyelmesek, hogy a 6, illetőleg 11 éves rövid konjunktura hullámok mellett figyelembeveendők az úgynevezett hosszú konjunktura hullámok, melyek mintegy félévszázadot (»lelnek át. Igy a múlt század negyvenes éveitől az 1873-as súlyos válságévig nagy áttekintésben egy hatalmas gazdasági fellendülésről beszélhetünk, mely végűi i> csupán a 00-es évek közepén zajlik le. Innen ismét felfelé tart a hullám és a kisebb kríziseken át egész a háború utáni évekig lart, hogy előbb Európában, majd Amerikában összerop-panásszerü véget érjen. Praktikus szempontból nézve ez. a vhhoszü hullám teória» persze csekély jelentőségű, mert a legtöbb ember nem él oly soká, hogy fél évszázaddal gazdaságilag számoljon. Az emberiség élete kisebb időközökben jelentkező, azaz «rövid hullámú» konjunktúrákban játszódik le gazdaság:lag. Erről is végzett pontos vizsgálatokat a konjunktúrakutatás. Gondosan analizálta a konjunktúra lezajlását egyik válságtól a másikig és arra a meglepő eredményre jutott, hogy körülbelül minden negyven hónapban egymáshoz hasonló konjunktura hullámok vannak és hogy az általában is mi^K konjunktura ciklusok csupán két-három kevésnbé feltűnő ilyen 40 hónapos ciklusra tagolhatok. Meg kell azonban jegyeznünk. hogy minél mélyebbre hatolt a konjunktúrakutatás a statisztikai fineszekben és matematikai számítások művészetében, annál csekélyebb vblt a világos, kézzelfogható eredmény. Ha a bölcsek kövét a konjunktúrakutatás nem is találta meg. mégis bizonyos tapasztalati tényekre világosan rámutat, azaz. hogy ennek a válságnak is megvan a határa. A kérdés, ami ma az emberiséget legjobban érdekli, szigorúan véve nem a tudomány ama vitás kérdem;, hogy mily nagv is egy teljes konjunktura körforgalom egyik krízistől a másikig, hanem mindannyian tudni szeretnők: meddig tart előreláthatólag ez a de- , presszió, melyben az egész világ jelenleg » szenved. Ha e kérdést megelőző konjunktura ciklusokkal összehasonlítva vizsgáljuk, az a sokak számára valószínűleg meglepő tény derül ki, hogy az elműlt évszázadokban jelentékenyen hosz-szabb depresszió-periódusok voltak már. mjnt a mai, mely még tart. Az 1873-as súlyos gazdasági leromlást 6 évig tartó, megszakítás nélküli depresszió követte Angliában és Ausztriában. 1800 válsága után Németország 4 és fél, Franciaország 5 és fél évig szenvedett a depresszióban. Oroszország 1890-töJ^kezdVe majdnem megszakítás nélkül 8 évig c^tvaKag-ban. A jelenlegi világdepresszió ptdig még nem egész 3 éve tartván, arra a valószínűségre számíthatunk, hogy miként a konjunktura, ugy a depresszió sem fog örökké tartani. Zalaszentgrót búcsúi a dr. Misner Antaltól A zalaszentgróti Önk. Tűzoltótestület szombaton este búcsúuiuiepélyt rendezett dr. Mis-jjer Antal egyesületi elnök tiszteletére. Az ünnepélyen a hivatalok, egyesületek, jóbará-tok és tisztelők serege jelent meg és Zalaszentgrót társadalmának minden rétege ünnepelt és búcsúzott a közszeretetben és köz-be«ülésben álló elnöktől. Több üdvözlő beszéd hangzott el. Schmidt Jenő dr. járási főszolgabíró, Maugliár Károly dr. körorvos és Bauer Viktor tűzoltóparancsnok szép szavakkal incitatták Misner Antal érdemeit. Misner Antal dr. alkotó munkásságot fejtett ki úgy a községi, mint a/ egyesületi életben, 53 éven át dolgozott, működött és ez ^ félévszázados áldozatkész numkás&ága elismerést és szeretetet váltott ki Zalaszentgrót közönségéből. Misner Antal dr. erdeme többek között a tűzoltótestület létesítése, de főként annak fenntartása, életképessé tétele is. Mint orvos, generációknak nyújtott nehéz óráikban segítséget és vigasztalást. Mindenki szerette, uagyrabecsülte és most mindenki fájó szívvel búcsúzik tőle és őszintén sajnálja távozását. Mint embert is sokan szerették és most hogy családi körülményei elszólítják Zalaszent-grótról, csak barátokat hagy hátra, akiknek igen rosszul cs:k Mi>rtcr dr.-tó! búcsút venni. Leguiabb hírek Bem. Musy kijelentette, hogy a dunai államok szanálására, kiküldött szakbizottság nem Párisbait, hanem Genfben ül össze folvó hó 0-én. Megállapítja, bogv komoly nehézségeket kell leküzdeni ezen az értekezleten, de remény van arra, hogy ez sikerülni fog. Stockholm. Svédországban olyan nagy hófúvások vannak, aminőkre emberemlékezet óta még nem volt példa. Nordbotten és Wiister-botten tartományokat csaknem teljesen elborította a hó és az utak teljesen járhatatlanokká váltak. London. A mexikói földrengések alkalmával 300 ember vesztette éütét. A hatóságok az istentiszteletek, mozielöadások tartását és minden zárt .helyiségben való tartózkodást, az űjabb földrengésektől való félelem miatt, betiltottak. '' N Varsó. Lábán helységben. Bochnia kerü-Ictluxt összetűzés támadt a lakosság és a rendőrség között, melynek során 2 ember meghalt, öt súlyosan megsebesült. Budapest. Erdrcsz György lialv ¿született leánykáját vasárnap 4emették el az édesapja sírjába. A «Justice for Hung;yy>> csavarrészei csütörtökön érkeznek Budapestre. Peking. A mandzsúriai viszonyok tanulmányozására kiküldött népszövetségi bizottság befejezte működését és visszatért székhelyére. Budapest. Klein László bankigazgatót a rendőrség valutacsalás miatt letartóztatta. Budapest. Két nyugdíjas színész ma megjelent a rendőrségen és koldulási engedélyt kértek. Kívánságukat^ rendőrség teljesítette. Nagykanizsa. Reinarque, a híres német író vasárnap keresztülutazott Nagykanizsán és ott kijelentette, hogy liánom napig tartózkodott Budapesten, teljesen titokban. Hívnak a hűsít ö habok, — gondoskodjak fürdőruházatunkról és válasszunk egyéniségünkhöz illő színeket még fürdököpenyben h. Schützék kirakatában megtaláljuk mindig a legújabb mkitázú frottier anyagokat 1932. junius 7. ZALAVARMEGYE Elemi Iskolások kézimunka- és ralzklállltása Nagy érdeklődés színhelye vasárnap délelőtt óta a zalaegerszegi állami elemi iskola Jókai-utcai épületének tornaterme. A központi és a körzeti iskola ugyaitis itt állította ki u tantilök rajzait és kézimunkáit, amik a most záródó tanév munka-eredményei. A kiállítás mindéit tekintetben megérdemli a. figyelmet. A neveléssel, oktatással foglalkozó egyének épúgy gazdag tanulságot merítenek belóüe, mint a szülök és azok is, akiknek alig''van valamelyes közük a .tanügyhöz. Megemlítést érdemel elsősorban az a körülmény, hogy ez az első—rendszeres és nagyszabású szemléltetése az elemi iskolai tanulok kézügyesség! és esztétikai oktatásának Zalaegerszegen. Mert bár korábbi években is megvolt a kiválóan feldolgozott anyag, a* megfelelő helyiség hiányában nem lehetett ezt a kellő formák és méretek közt csoportosítani és a nyilvánosság szeme elé tárni. Jó az ilyen kiállítás, mert ez enged bepillantást abba az. életbe, ami az iskola falai közt folyik tiz hónap folyamán. Mennyi szakértelemről, szeretetről, türelemről, gondos és $zorgos irányításról tanúskodik minden, az első osztálybeli csöppségek papirhajtogató tevékenységétől, a fantáziáját foglalkoztató ceruzavonalakból kialakított kezdetleges \ formáktól kezdve az ötödik-hatodik osztálybelieknek szinte mesterségbeli ügyességéig. Az anyag könnyen áttekinthető inótfbn osz talyiok szerint van csoportosítva. Az/vlsö osz-''tályban — mint említettük papiiliajtogatás-b(Vl, papirvágásból, kukoricaszárbol összeállított bájos dolgok: kosaracskák, [betlehemek, szekrénykék, állat ka k, sőt mi tobti, egy egész <okft>s fogat»; a második osztályban Utár agyag munka is kezdődik: alma. körte színezve is, mintha csak a fáról szedték volna. Az agyagmunka folytatódik a harmadik, negyedik ''osztálvon át, változatosabbnál változatosabb figurákkal a természetből és a mindennapi .^létből. Az utóbbi ''osztályokban már a faragó-munka is megjelenik s az ötödik, hatodik osztályokban szinte kizárólag ilyen tárgyakat látunk: házieszközök, szerszámok, a földmíve-lés körébe vágó holmik, irtadárköHetók, etetők, gazdasági épületek, gémeskút, boxbajnokok, akrobaták, bohócok. Nem merev alakok, hanem aminek moZogni kell, az mozgatható is ám és a kereplő és nagyhaugon tud kerepelni. Az alsó fokozatú osztályok rajzai érdekesen mutatják a szárnyaló gyerekfantáziát, ahogy a képek útrakehiek a beszéd- és érte-lemgyakorlat folyamán, majd a nagyobbak mintarajzai, térkitöltő tervezései magyar motívumokkal. A leányok kézimunkagyűjteménye megérdemli azt a nagy figyelmet, amellyel a látogatók minden darabját végigmustrálják. *'' bu- \ horgolás, keresztöltés, slingelés, zsáki munka, hímzés kedvesebbnél kedvesebb ''darabokon van képviselve. Látunk ott kézitáska ka t^zJiötén veket, gyerekruhákat,^ asztalterítők et. párnákat olyan kivitelben, hogy a nagy iskolásoknak is becsületére válnának Egv-egy pompás ötlet ragadja meg az ember érdeklődését. Például a sok kis tűpárna-szív kö/ött egy hatalmas szív-díszpánta. Egy-egy született tehetségnek biztos jelei bontakoznak ki némelyik csoportban. Az a Kiss Laci III. osztályos, teszem, akinek az agyagból mintázott állatfigurái szinte élnek, lélegzenek. már többet ártil el magából, mint puszta kézügyességet. Ebben a gyerekben isteni szikra pislog, amire az iskolának fel kell hívni a megfelelő tényezők figyehnét. A tanítóság odaadó, szép. lelkes, becsületes magyar munkát végzett < Az Iparoskör rendezésében a FEKETESZARU CSERESZNYE 11—12-én a Kultúrházban. Qzlfttáthelyezét Wéber Ferenc-uri szabó üzletét Kossuth Lajos utca 9. szám alá (Gáspár nő fodrász mellé) helyezte át. > Tornaünnepélyek A zalaegerszegi reálgimnázium vasárnap délután tartotta meg évvégi torna vizsgáját, igen nagyszámú Vérdeklődó közönség és^a tajdári kar jelenléte" mellett. A növendékek kitürft* eredményekkel mutatták meg tudásukat a különböző szabadgyakorlatokban, szertornában, atlétikában és tornajátékljan. ,igen. élvezetes formák között. A díjkk>sztás és a Himnusz titán fegyelmezett díszmenetben Vonultak el a növendékek a közönség előtt.; Ys Szombaton délután a Notre Dame zárda tartotta tornaünnepélyét rendkívül nagy érdeklődés mellett, amikor a növendékek -példás fegyelmezettségről és kiváló tudásról tettek tanúságot. ^ > A leánykák felvonulása és a tornaszwtook bemutatása nagy tetszét váltott ki a megjelentekből. HÍREK .... > — A polgármester Budapesten. Czobor Mátyás polgármester kedden néhány napi tartózkodásra Budapestre utazik. — A pápai követ Veszprémben. Angelo Kotta érsek, pápai követ június 18-án látogatást. tesz Veszprémben. Az előkelő egyházi vendég fogadtatására nagyban készül Veszprém város katolikus lakossága. — Lelkészbeiktatás. Bakos I ajos református lelkészt vasárnap iktatták be a balaton-arácsi ref. lelkészi tisztségbe. —■ A nagykanizsai úrlovasversenyck eredménye. A Somogy -Zalai Lótenyésztő és Lovas-sportegyesü!^ úrlovasverseuye szombaton és vasárnap zajlott le Nagykanizsán és a k<»vetkező eredményeket hozta: kezdők díjugratása: 1. MesterháZy- százados; nyeretlenek díjugra-tása: 1. ífj. Mik''.óssy * Elek úrlovas; Pnimaus díjugratás: 1. Háry Dezső; hölgyek díjugratása: 1. Mesterházy Sári; military O. kategória: 1. Némethy Tibor százados; szerencse díjugratás: 1. vitéz Nádossy Elek. — A nagykanizsai türvé.iyszék büntctö_uíná csa hétfőn négy napra kiszállt Keszthelyre, ahol számos bűnügyi tárgyalást folytat le. — Felmentették dr. Gellén Sándor tOSa-apáti ügyvéd feleségét. Dr. Gellén Sándor zalaapáti ügyvéd följelentést tett felesége ellen súlyos testi sértés címén. Több tárgyalás volt ebben az ügyben a keszthelyi járásbíróságon. Az előző tárgyalások folyamán már majdnem esküre bocsátották dr. Gelléntj de a most lefolytatott tárgyalás folyamán a bíróság ezt megtagadta, mivel nyereségvágyból elkövetett bűncselekmények miatt bűnvádi eljárások folynak Gellén el jen. Dr. Gellénnét a bíróság u vád alól fölmentette. — Vásznainkhoz hosszúszálú, elpusztíthatatlan «Sea-Island» amerikai fonalat használunk. Scltütz Árúház. — Egerszegiek filléres utazása. Vasárnap reggel filléres gyors indult Sopronból Pécsre, Nagy kanizsait keresztül és ehez a vonathoz Zalaszentivánon csatlakozásuk volt a zalaegerszegieknek is. A vonatot nagyon sokan vették igénybe, annak ellenére, hogy az bizonyos nehézségekkel járt. Hogy az emberek mégis rászánták magukat az útra, legjobb bizonyítéka annak, hogy várva-várják, amikor Jíőn''et-lenül beállítanak egy-egy filléres gyorsvonatot, amellyel minden herce-hurca nélkül érkezhetnek el a célig, egyik-másik nagyobb városba. ZRÍNYI-NYOMDA RÉSZVÉNYEKET MINDEN ELFOGADHATÓ ARON ELADOK. CIM A KIADÓBAN. — Anyakönyvi hírek. A zalaegerszegi áll. anyakönyvi hivatalban a műft hét folyamán a következő bejegyzések történtek: Születés: Borsos János kir. tanfelügyelőség! altiszt és Vklóczí Katalin Katalin leánya, Páti Ferenc máv. raktármunkás és Szalai Zstizsámta Karo-lin leánya, Takács József szabó és Szabó Ilona László fia. Halálozás: Vagányi Antal jb. irodatiszt 53 éves (Szepetk), Fitos Vince szabó 45 éves. Házasságkötés nem történt. — Leendő anyáknak kellő figyelmet kell for-dítaniok arra, hogy bélmüködésük rendben legyen, ez pedig a természetes «Ferenc Jőzsef» keserűvíz használata által érhető el.^Nöorvosi klinikák vezetői, egybehangzóan dicserik a valódi Ferenc Jőzsef vizet, mert könnyen bevehető és rendkívül enyhe hatása gyorsan és minden kellemetlenség nélkül jelentkezik. A Ferenc Jőzsef keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzlctekben kapható. V ^ '' — Bourettm, színtartó, legújabb divat, színekben, legolcsóbb árakban SchütznéJ. — Baleset az országúton. Sári József orta-házai 34 éves út kaparó vasárnap kerékpáron szülei meglátogatás;!ra indult. A keréjkpár kibillent egvnesúlyából és utasa oly Szerencsétlenül esett le róla, hogy bal combcsontja eltörött. A zalaegerszegi mentők siettek segítségére és beszállították a kórházba. — Legjobb minőségű női és férfi temtisz-clpők eredeti gyári áron DeutschnáL 4 , , — Cigány verekedés a bíróság előtt. Orsós Ferenc 31 éves és Orsós András 18 éves léteméi teknős cigányok április 3-án a csáfordi cigánvtanyán véresre verték Bogdán Péter cigányt, akivel régóta haragos viszonyban voltak. Orsós Ferenc fejszével, az öccse pedig husánggal működött/Bogdán az ütések következtében koponyacsonttörést és súlyos belső sérüléseket szenvedett és két hónapig állott orvosi kezelés alatt. A zalaegerszegi kir. törvényszék hétfőn tartott tárgyalást az ügyben. A vádlottak tagadták a terhükre rótt cselekményt, tagadásuk azonban a súlyos terhelő bizonyítékokkal szemben semmit sem ért. A bíróság szándékos emberölés megkísérlésében mondta ki őket bűnösöknek és Orsós Ferencet 1 évi. Andrást pedig 2 évi fegyházra Ítélte jogerősen. v — Legdivatosabb női viskal-szalma sapka ésjkalap legolcsóbban, nagy választékban DeutschnáL — Tennlszverscny. A Move Zalaegerszegi S|5t»rt Egylet folyó hó 18—19-én házi teniszversenyt rendez, melynek keretében lebonyolításra kerülnek a nyílt **n»or férfi egyeS es páros, nyílt női egyes, továbbá az egyes számokból a junior versenvek. A junior verseny-ben indulhatnak mindazok a nők és férfiak, akik országos, megyei és házi. versenyeken nem értek el sem első, sem második helyezést. A győztesek éremdíjazásban részesülnek. Nevezési dij egy-egy számraVJL pengő, két számra 1.50 pengő,- három számra 2 pengő. Jelentkezni lehet a díjak befizetése mellett a közkórházban dr. Borbély Andrásnál, június 16-ig. FEKETESZARU CSERESZNYE 11—12-én a Kultúrház modern színpadán kitönő szereposztásban. — Színes bourette már 2 pengőért kapható Schütznél. > — ítélethirdetések. Pete Vendel sárhidai gazdálkodót a zalaegerszegi kir. törvényszék a múlt év június 3-án szándékos emberölés bűntettének a kísérletéért (a baki erdőben orv-vadászkodott és rálőtt az uradalmi erdöórökre és a csendőrökre) 3 évi fegyházra ítélte. Az Ítéletet a múlt hó elején a felsőbb bíróságok is ^helyben hagyták és azt a büntető tanács elnöke hétfőn hirdette ki Pete előtt. — Virág Lajos diszeli géplakatost a zalaegerszegi törvényszék a múlt* év decemberében szándékos emberölés kísérletéért 1 évi és 0 hónapi börtönnel sújtotta. Ezt az ítéletet a felsőbb bíróságok most jogerősen helybenhagyták és azt a kir. törvényszék elnöke hétfőn közölte Virággal. — G. F. B. selyem harisnya 6 féle minőségben eredeti gyáron áron legnagyobb VS-tastékban DeutschnáL — Időjárás: El.énk szél, nyugat felől zivataros esők. kelet felől csak lassan terjeszkedői lehűlés. ZALAVARMEGYE 1932 junius . SPORT. Move ZSE—ZTE 4:2 (1:1). Bajnoki. Biró: tiray. 1500 ncző. - Vasár-jiap délután l órakor megindult az* ember-áradat a hforthy-téri sporttelepre, hogy fanuja tegyen a tavaszi forduló legizgalmasabb futballrr.erkózésénék, ami negyed ó órakor keK dódott. A hangulat mind a két táborban nyomott. hangtalan, nem a régi derbikre emlékeztető. -o* A választásnál^ Movenak kedvez a szerencse és így a ZTE kezd. Az c!ső\ pillanatban Szukics labdája okoz munkát Némethnek, majd Leránt kiszökik és Borsos csak kifutással ment. A Move marad támadásban, Szabó áttolja'' a bő^t Léránuiak, aki a S. percben bevágja /I*)). A gól után heves iram kezdődik. Miilei /ll.-ót leviszik a pályáról* mert kiújult sérülése; később visszajön, de csak statisztál. A 20. percben korner a Move ellen, de eredménytelen. Erős az iram, minden pillanatban mennek a lövések, hol egyik, lufl a másik kapura Lérántot a lö-oson gáncsolják, a szabadrúgás, után pattog a labda; végül Leránt mellé lövi. Mezőnyjáték alakul k^A 30. percben korner a ZTE ellen, de eredménytelen. .Most meleg helyzet a ZTE kapuban, de Németh ment. A 35. percben Mülei II. I l-est csinál-, mit Beke belő (1:1). A félidő mezőnyjátékkal,végződik. A II. félidőben a Move kezd. S$ábó Wei-Landhoz ad, ki Léránthoz tolja a labdát, miből a Move megszerzi a vezetést (2:1). Ismét veszedelmes támadás a ZTE kapu ellen, de Weiland lesben áll, amit a biró lefúj. Most nagy helyzet a Move kapu előtt, Németh nincs a posztján, Tomózer keresztüllépi a labdát és Varga ment. A 7. percben korner a ZTE ellen, esedménytelenül. A következő pillanatban ugyarTa*^ helyzet a ZTE kapuban, de a szerencse mthnk A 25. percben Wefynd tiszta he''.yzethcií nem lő. Horváthnak adja a labdát. aki a kifutó Borsos mellett beteszi (3:1). Most Borsos van muiücában. A 29. percben a lb-osról a Move ^Uen szabadrúgás, de Németh bravúrral véd. A 30. percben korner a Move ellen, eredménytelenül. Most Szukics lövései teremtenek meleg helyzeteket a Move kapuban. A 31. percben Beke beadását Wald-hauser gólba teszi (3:2). Az iram öldöklő. Szukics. majd Tomózer bombái félremennek. A 43. percbén Bubics 20 méteres labdája csúszik a jobb sarokba (4:2). Az utolsó percek mezőnyjátékkal telnek el. A Move csapatának minden embere dicséretet érdemel, de külow/sen Weiland, Szabii és Németh, míg a ZTE-ból Tomózer, a kitűnő Szukics és Borsos dolgoztak emberfelettit. A Move ZSE házi céllövő versenyének eredményei: Föverseny 50 ni, VI0 fekvő, 10 álló: I. dr. Szász 152 p., II. Horváth 1. 150 p.. III. Keresztury 140 p. Egyesületi mester és fólövész képesítő verseny, 30 lövés, 50 m. Mesterlövész: Keresztury 254 p., fólövész: I. dr. Szász 237 p., II. VVga I. 229 p., III. Horváth 221 p. Kapáslövés, 50 mÁ 5 lövés: I. Kereszturv 42 p., II. Horváth I. 3S p.. III. Mátyás 28 p. Az országos rendőrtiszti versemen Buda- pesten az egvéni versenyben 4 helyezést ért el Leng vei Mihály MZSfc 173 ponttal, 5. helyezett Holtóssy József MZSfc 170 ponttal. A csapatvcrstjnyben I. vidélÍL.''rendőrkapitányság •Lengyel MZSE a győztes csapatban. Futballeredrr.ények. Vasas—Somogy , M) (2*)). Újpest—Bocskay 6:6 (3:0), SzetfcA Ferencváros 7:2 (3:2), TiA''C—Kőszeg 3:/, a Budai «11» Pozsonyban S.-O arányú vereséget szenvedett. — o — A bajnokság állása: szombathelyi csoport. 51 IS cl 53 13 27 47 13 25 29 ^2 24 30 20 23 23 30 19 23 29 14 21 30 11 18 39 10 10 41 9 5 8 6 — 14 — Fura elói Jalavárne8fé"-re! Egyesület neve o N 5 o >> c ■c z 8 O e > l. Move ZSE 16 13 1 2 2 SzSE 16 12 1 3 3. Sárvár 17 12 — 5 4. ZTE 16 11 1 4 5. Kőszeg 18 9 1 8 6. Perutzgyár 16 6 12'' 8 7. Tapolca 17 5 y 1 11 ^ 8. Körmerd 15 4 2 9 9. Testvériség 17 4 1 12 10. CESE 10 3 — 7 11. P Vasutas 10 — — 10 ■o US 3 , RÁDIÓ. Kedd, június 7. Ó.I5: A házikvintett hangv. 12.5: Orosz balalajka zenekar. 4: Mesék. 5; (iramofon. f>.15: Francia lecke. <>.45: Cigány-zene. 8: < Az. újságíró magánélete. » 8.30: A párisi rádióállomás műsorának közv.a (liamps Elvséés színházból. Utána cigányzene. M »•!•«» ilicl««»5 i00STQN. — /„«lí, inrtMOtt SYlVÉ»^« PtTlB JJCNOS fiMUtlUn • reSTMV PAl ír. " yi/i/i/t/xruvvvvifvi* * — "i'' \ Csődárverós. Vb. Szántó Henrik zalaegerszegi bej. kereskedő csődtömegéhez tartozó rőfös-áruk és üzleti berendezés alulírott tömeggondnok irodájában Zalaegerszegen 1932. évi junius 9 én, csütörtökön d. u. 3 órakor nyilvános árverésen a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében el fognak adatni. A csődválasztmány határozata értelmében a fenti ingóságok a leltári becsértéken alul eladatni riem fognak A csődleltár és az ingóságok junius 9-én délelőtt 9 órától 12 óráig az üzletben megtekinthetők. Dr. GARAI GYULA zalaegerszegi ügyvéd, csőd tömeggondnok. / Dr. Urbán Károly orvos • « '' rendeléseit zavartalanul folytatja - Zalaegerszeg Jókai-utca 9. szám alatt. ahol minden iildjSzés ellenére is megvan a V berendezés. Rendelés: délelőtt 8-12-ig, d. u. 2 Akár elutazik, akár itthon nyaralt okvetlen szüksége lesz A frottier kelmékre w^Zé".'',9, Frottier fürdőlepedő 18. flaneltakaró "nd" (olrtsu « 80 Pijama. strandkabái. nyári ruha és pongyolaanyagok ** _szénter*ó minőségben a legnagyobb választékban ^ - Nyomatott Kakas Ágoston könyvnyomdájábliirZalaegerszeg, SzéThenyi tér''l. Telefon: I3ÍT w Sthütznél. XI. évfolyam. Zalaegerszeg, 1932 junius 8 Szerda Aa 12 fillér. 127 szá Hafjckaftr^toöta Mftőxaap étkatéa. Előfizetési negyedévre 6 P. POLITIKAI ''NAPILAP tőség és kiadóhivatal: Zalaégerszeg, Széchenyi-tér 1. Telefon: tfl. A pénzügyi tárca költségvetésének tárgyalása a Ház mai ülésében Budapest, junius 7. A képviselőház hétfői ülésében letárgyalta a kereskedelemügyi tárca költségvetését részleteiben is. A felszólalásokra Kenéz Béla dr. kereskc-delemugvi miniszter válaszolt, aki bejelentette, hogy szó sincs arról, hogy a filléres gyorsvonatokat beszüntessék, miután az várak ozá-'' son felül sikerült. Legfeljebb az történhetik, hogy a nyár folyamán., amikor weekend-'' és írirámJulóvona-tok is közlekednek, nem lehet minden esetben filléres járatot beaUitanj. ígéretet tett ezután, hogy amint javulnak a viszonyok, a Máv. vasutasok automatikus előlépési rendszerét visszaállítja. Megígérte a miniszter, hogy a nagyobb százalékos hadirokkantak kérésére számukra kedvezményes- vasúti jegyet adnak ki a jövőben. Hangsúlyozta, ő is azt kívánja, hogy o vidéki kisiparosok a fővárosiakhoz hasonló mértékben juthassanak hitelhez. A rádióadót illetőleg igazságtalannak tartaná, ha az előfizetési dijakat a készülékek szerint állapítanák meg. Kifejtette ezekután az olasz -magyar kereskedelmi szerződés jelenlegi helyzetét. Nincs szó — mondotta — a magyar—olasz gazdasági kapcsolatoknál elzárkózásról. Különben is ezt a kereskedelmi kapcsolatot az 1928. évi szerződés szabályozza. Beszélt ezután az állat-kiviteli kérdésekről és azt a reményét fejezte ki," hogy az "Olaszországba irányuk) magyar állatkrvitel nagy fellendítést fog hozni az országnak. A magyar-csch kereskedelmi szerződésekkel kapcsolatban kijelentette, hogy nincs tudomása arról, hogy a cseh kormány vissza akar lépni az eddigi megállapodásoktól. Végül beszélt a kartelekről és kijelentette, hogy a tőrvény igazságosan, de a legnagyobb szigorúsággal hajtja azt végre és nincs az a hatalom,, amely a kormány kezét megkösse. A Ház mai ülésében áttért a pénzügyi lárca költségvetésének tárgyalására. Temesváry Imre előadó rámutatott arra. hogy az uj költségvetési év I93l juliusátót 1932 március végéig 691.2 millió pengó kiadást és 710.5 millió pengő bevételt tüntet fel, de ez a plusz csak látszólagos, mert 131 millió kölcsön is a bevételi oldalon szerepel. Farkas Tibor az állami számvevőszék működését bírálta. Beszélt a Bi^. (Jóvátételi Bank) és a Magyar Nemzeti Bank közötti kapcsolatról és határozati javaslatban kérte, hogy a pénzügyminiszter tájékoztassa e kérdésben a Házat. Azt kívánta még. hogy a külföldi delegátusaink számát csökkentsék és a transzfermoratóriumot szüntessék meg. A hitelezők és adósok között rendet ke''.l teremteni, ha máskép nem megy, egyoldalüan. A költségvetést nem fogadta el. h s z t e r h á z y Móric gróf hangoztatta, hogy nagy érdeme a pénzügyminiszternek a költségvetés összeállítása, de be kellett volna terjeszteni az 1930—31 évi költségvetést is, ösz-szehasonlítás céljából. Ezután kulöirbözó pénzügyi dolgokról beszélt, inajd kérdést intézett az állam kezelésében levó részvények és értékpapírok jövedelmezősége iránt. Általános készülődés a lausannel konferenciára a konferencia szúiltelyérc mennének, mert megegyezést kívánnak létesíteni egymás kc>-zött a minőségi leszerelés? kérdésében. A lausennel konferenciát most már m^i- '' den bizonnyal június 13—16. kőzőtt tartják meg. London, június 7. A Daily Telegraph írja, hogy bár nagyon sajnálják Brüning távozását, nem félnek attól, hogy a német irányváltozás kihatással legyen a tausannei konferenciára. Egyes lapok tudni vélik, hogy a német kiküldött leghatározottabban ki fogja jelenteni, hogy Németország nem képes a háborús adósságok megfizetésére és amennyiben erre továbbra is presszionálnák, két» hónap múlva fizetésképtelenséget jelent még a kereskedelmi adósságaira is. /XAAfl/VWtfVVWVl*!*!*^*!* Páris június 7. A sajtó értesülése szerint az üj kormány nyilatkozota legkésőbb szerdán^ megjelenik és abban szó lesz a jóvátételek'' ügyéről is. Az Oeuvre szerint Franciaország tiltakozni fog az ellen, hogy egyes európai államok jogos követeléseiket egyoldalúan ki-várisik elintézni, még pedig saját érdekük szerint. A lapnak az a véleménye, hogy Franciaország ezt nem is tehetné meg anélkül, hogy ez a francia adófizetők rovására ne "merfjvn. A Petit párisién valószínűnek tartja, hogy a kormány-nvilatkozat utáni vita rövid lesz. A volt többség^ tagjai nem akarnak nehézségeket görbíteni a kormány működésedé, mert aza nézetük, hogy a lauscimei konferencia küszöbén szükség van a francia kormány tekintélyének megóvására-. A párisi lapok genfi tudósítója arról ad hírt, hogy a négy nagyhatalom lausennei képviselői megállapodnak Otinfbeu, mielőtt még Nagysikerű volt a második zalaegerszegi pedagógiai szemináriumi nap Népes, nívós, s<6éi&kerü volt a keddi második idei zalaegerszegi pedagógiai szeminárium, melyet a Jókai-utcai új elemi iskola termében tartottak. Ott volt Palkó János dr. egyházmegyei főtan felügyelő, vitéz dr. Barnabás István kir. tanfelügyelő, a tanfelügyelőség teljes számban és a városi és környékbeli t tanítóság Vitéz Barnabás kir. tanfelügyelő megnyitó beszéde után Németh Lajos áll. elemi Iskolai " % tanító tartott előadást a slöjdoktatásról. Nagy elismerésben részesült, a kir. tanfelügyelő külön kifejezte neki köszönetét. Laub János áHami tanító gyakorlati kézimunkatanítást mutatott be. Negyedik osztá-hos gyerekekkel gereblyét készíttetett. Az oktatás közvetlen, derűs módja, a téma megszerettetésének sikerült eszközei általános tetszést arattak. Az a maga feledtség, ahogyan a gyereksereg neki feküdt, alkotási lázzal a mun- kának, fényes igazolás laub felkészültsége mellett. Nagy elismerést kapótt érte. Ezután kétszólamú énekeket adott elő Laub osztálya feltűnő fegyelmezettséggel, átérzettséggel. Kis szopránszóiistája, meg a kísérője, egy sikerült duettben, nehéz, lelkes Tanítói munkát bizo-nyitottak. Rettegi Miklós állami tanitó a testgyakorlás tanításáról tartott magasnivóju előadást. Amint elismerő szavaiban a tanfelügyelő tneg-á''lapitotta, az előadás az önképzés nagyér-téku eredménye. Rettegi, V. osztályos fiukkal és VI. osztályos leányokkal az udvaron gyakorlatban is bemutatta az előadásban ¿s-mertetett testnevelési módszert, nagy sikerrel. Dr. Fára József vármegyei fó!evéltáros a magyar történetírás uj utjai cimen tartott nagy, felkészültségű tudományos értékű ck>adást. A sikeres, szép program a kir. tanfelügyrtd tárószavaival fejeződött be. Politikai hírek Budapest, junius 7. (irieger Miidós képvi» selö, aki eddig a keresztény gazdasági párthoz tartozott, kilép a kormánytámogatók sorából és a gróf Htmyady Ferenc vezérlete alatt áUó politikai csoporthoz csatlakozik. A Gaál (iaszton párt vezető "emberei nw latkozatot txícsátottak ki, amelyben kijelentik, hogy a párt nem áll elk-ntétben a gróf Hu-nyady-féle politikai csoporttal, hanem épen most fo''vnak tárgyalások a két párt közötti barátság kiméNftésére. A Keresztény Kisgazda éa FoMmeveJő Párt tagjai csütörtökön este pártértekezletet tart»» nak, ahol aktuális gazdasági kérdésekkel fog lalkoznak. Ungauer Indítványa ax összeférhetetlenségi ¡avaslathoz A Keresztény (iazdasági és Szociális Párt hétfőn este folytatta az összeférhetetlenségi törvényjavaslat bizottsági tárgyalását és elfogadta Lingauer albin javaslatát a következő szöveg beillesztésére; A magyar alkotmány szelleme szerint az országgyűlési tag törvényhozói megbízatását, valamint a megbízatásból fakadó minden befolyását és összeköttetését csak arra használhatja, hogy törvényhozói kötelességét mentül függetlenebbül és mentül lelkiismeretesebben teljesítse.* E törvényhozói kötelesség pedig abból ál^ hogy az országgyűlési tag állandóan részt vegyen a törvényalkotás munkájában, ellenőrizze a kormányzást, a törvények pontos és pártatlan végrehajtását, figyelemmel kísérjen mindent, aminek szemmeltartását a nemzet egyetemes érdekei megkívánják. E kötelességeit akként kell teljesítenie, hogy állásfoglalásai és elhatározásai csakis meggyőződése után igazodhatnak, távoltartván magatói minden olyan befolyást és érdekeltséget, ami ezen állásfoglalásainak szabadságát korlátozhatná, vagy feszélyezhetné, hozzátartozik c kötelességéhez az is. hogy a törv ényhozói tekintélye érdekében óvakodjék minden olvan magatartástól, ami a közéleti tisztességgel össze vént fér, vagy ami a törvényhozói függetlenségét kockára tenné és tartózkodjék minden olyan cselekvéstől, ami annyit jelenthetne, hogy az illető a törvényhozói tiszttel egyjittjáró közéleti kapcsolatok a itusok, vagy pedig a saját magánérdekeinek az előnyhöz juttatása érdekében igyekszik érvényesíteni. A Lingauer-pótlást* 7uri Béla a ^részletes tárgyalás során előterjeszti a Házban. ZALAVARMEGYE 1932. junius Hirek a lenti-i válaszfásokról Lentiben folyik a nagy munka, a pletyka s/erint már bizonyos patkóerszényeket i>szto-£jtnak, fe''.irva rája, hogy éljen a képviselőjelölt ur. Sok sikerült viccet szül ez a kortes-erszény, egész derűs formát ad a nagy kampánynak, de lesz ennek keményebb oldala •is, amint az előjelek mutatják. A választási front képe ellentétben a hangulatcsináló híresztelésekkel, határozott és valóságos Kresz előrelendülést mutat. Dr. Kresz Károly ajánlási iveit nagy tömegekben irják alá s naponta négy progranjbeszédét tömegek hallgatják végig. Dr. NémethyneK vannak erős falui, de tudjuk, hogy a választópolgár senki kezébe se szokta letenni a hűségesküt. Ami pedig Neugebauert illeti, seregei ritkán, eV-vétve láthatók. Dr. Kresz Károly Zsigmond Gyula országgyűlési képviselővel járja a kerületet. Vasárnap Lentiben lesz nagv nap, amikor a pártonkívüli ellenzéki jelölt támogatására nagynevű, ismert politikusok is leutaznak. —4 A győri kir. Ítélőtábla teljes ülése kije-JöUe-a választási bi/tost Siposs József kir. törvényszéki tanácselnök személyében. Helyettese: dr. Kovács János kir. törvényszéki biró lesz. \ Ismeretlen tettesek Ihatatlanná tették öt kút vizét Hétfőn este Zalaegerszegen,, a város belterületén öt lakóház kútjába - ismeretlen tettesek kátrányt öntöttek és - ezzel élvezhetetlenné tették a kutak vizét. Fölháborítóan, visszataszítóan csúnya ez a cselekedet. Olyan fokú zűllöttségre, gonoszságra mutat, hogy vele szemben a legkönyör-telenebb eszközökhöz kell folyamodni. Már rendőrkézen van az ügy és már nyomon is van a rendőrség. De nem lesz elég a tettesek egyszerű megbüntetése. A/ ilyeneknek a körmére kell nézni tovább is, kényszeríteni kell őket az embertársak vagyonának, egészségé- nck megbecsülésére., mert az ilyenekből nőnek ki a társadalom törvényen kívüli, orgyilkos és tolvaj szemetei. A háztulajdonosokat figyelmeztetjük: nagyon határozott célt^. szervezett munkáról van szó. A tettesek *iem állnak meg az ötös számná^. ha a rendőrség rájuk nem teszi a kezét,, hanem folytatják, ahol lehet, ahol alkalmat találnak arra, hogy a kutat megközelítsék. Zárj« le'', mindenki a kapuját,, ha pedig az esti sötétben valaki az udvaron kátrányos merénylőt találna., bánjék el vele érdeme szerint. Aztán adja át a rendőrnek. Hétlön este nagy tűz pusztított Gutorlöldén Hétfőn este nyolc óra negyven perckor vidéki tüzet jelzett a zalaegerszegi tűzörség szi-Tcnája. Többszöri hívására percek alatt együtt volt a hivatásos és önkéntes tűzoltósereg, készenállt a szerelvény, csak épen teherautóra vártak, hogy a kis motor fecskendőt mobilizálhassák. De a teherautószerzés rettentő nehezen ment. Emiatt egy órát késtek a teljesen felszerelt, percek alatt alarmírozott zalaegerszegi tűzoltók. Irány: (iutorföldc. Onnan hívtak telefonon kétségbeesetten segítséget. A teherautós huzavonától függetlenül elment a mentőkocsi, dr. Borbély Andrással. Elment a tűzoltókkal Czo-bor Mátyás polgármester is. Mózes László parancsnok ötszáz méternyi tömlőt pakkolt fel, ismerve jól a falusi tüzeknél fellépő vízszerzési nehézségeket. Kiment a csendörségtől Rutich százados is 7 emberrel. Mire a színhelyre értek, a haszontalan gyenge kis vizipuskákkal kuzködö gutor-fóldei. tűzoltók mellett ott küzkodtek már a környékbeliek is. Egymás után \omiltak fel a novai, zalatárnjki, karácsonyfai. náprádfai, or-taházai tűzoltók is. De nagy. önfeláldozó munkájuk kárbaveszett volna, ha nem jön az egerszegi erő. az ötszázméter tömlő. A falun keresztulhűzódó patak vizét szivattyúzta a kis motor, óriási erővel. Ez mentette meg a falut. Sifter István nagycsaládű, négy gyermekes napszámos kicsi házában keletkezett a tűz. Hamarosan elterjedt és végeredményben hat lakóház az összes melléképületekkel együtt martaléka lett. Ferecskó József napszámos,-Fcrecskó János, Horváth László napszámosok, Kovács Ferenc, Fitos József 8—13 holdas földmívesek a károsultak. A kár körülbelül 10.000 pengő. A nyomozás eddigi szerint a tűz gyújtoga-tásból eredt. Az oltási munka közben hárman meg is sebesültek. fiakon Ferenc náprádfai lakos jobb-vállán zúzódásokat és másodfokú égési sebeket szenvedett, Horváth Péter mikefai lakosnak lába zúzódott össze. Horváth Lászk) -gu-torfoldei károsult elsőfokú égési sebeket kapott a fején és a kezén. A sebesülteket Borbély András dr. látta el, a mentők élén. Éjfél után 1 órakor állította meg a veszedelmes tüzet a tűzoltók szakadatlan munkája. csak ennyit: szép volt, emberséges y a város, áldozatok árán sem^hagyja Elismerést érdemel minden falu tűzoltója, de elismerést érdemebiek a zalaegerszegiek is. (Izobor Mátyás polgármester ott a helyszínén mondott nekik köszönetet lelkes, emberbaráti > " • buzgólkodásukért. Az egerszegiek éjjel 3 órakor érkeztek haza. Segített a város a falun. Testvérként. V. kérdéshez tárgyilagossággal még lesz hozzáfűzni való. A szomorúan elhagyatott faluk tűzvesze-delmére nézve lesz néhány megjegyzésünk. De most volt, hogy------,--------------... cserben a falu vésszel hadakozó népét Megalakult az ui román kormány Bukarest, június 7. Vajda Sándor, a nemzeti parasztpárt vezére megalakította az új román kormányt. A kabinet névsora a kö-vetkezó: miniszterelnök és belügyminiszter Vajda Sándor, hadügyminiszter Stefanesca Ainza tábornok, igazságügy miniszter Potarca, kereskedelmi és iparügyi miniszter Lugosonu, pénzügyminiszter Mironescu, erdélyi államtitkár Hatiegau, besszarábiai államtitkár Halipa. Az új miniszterek már le ^tették az esküt. Az űj pénzügyminiszter nyilatkozatában kijelentette, hogy legfontosabb teendőjének a tisztviselői fizetések és nyugdíjak folyósítását tartja. Igy az elmaradt májusi és júniusi illetményeket már folyósították i^ a román közalkalmazottaknak. Hivatalos körök remélik, hogy az új parlamentben sikerül a nemzeti parasztpártnak 40 százalékos abszolút töbhséget szereznie. I Magda Schneider BOLDOG SZIVEK — Más takarmányát etették fel. Kolompár Salamon, Lakatos István várföldei, Kolompár Ferenc és Lakatos Károly petőhenyei cigányok ez év telén nagyobb mennyiségű lóhert lopkodtak az orbánv<pfaH£izdáktól. Bűnükért kedden kellett feleiníök a zalaegerszegi kir. törvényszék büntető egyesbirája előtt. A biró a terhelő adatok alapján Kolompár Salamont, Kolompár Ferencet és Lakatos Károlyt egy-egy havi fogházra, Lakatos Istvánt pedig 14 napi fogházra ítélte jogerősen. HIREK. — Az alispán, a főjegyző, a polgánnester Budapesten. Bödy Zoltán alispán és Czobor Mátyás polgármester kedden délután Budapestre utaztak hivatalos ügyben. Hét fém Brand Sándor megyei főjegyző is Pestre utazott. — Igazgatói címadományozás. A korjnányzó a vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére Suszter Oszkár zalaegerszegi állami Deák Ferenc reálgimnáziumi tanárnak a középiskolai igazgatói címet adományozta. — Ünnepelt szombathelyi kőltö. ösz Ivánt, az ismert halkszavú poétát, akjt szűkebb hazáján kK''iil t» jól ismernek ésx értékelnek, 23 éves írói jubileuma alkalmából meleg ünneplésben részesítették barátai és tisztelői Szombathelyen. A jubilánsnak aranvtollal és ceruzával kedveskedtek a hívei. — Ferences hírek. A Szent Antal oltár felszerelésére adakoztak Bertalan Rózsi Viktória nővér 38. sz. (III. részlet) gyűjtőívén: 52 P, még pedig: dr. Mikula Szigfridné 2 P, özv. Vizsy Jánosné 2 P, egy Szent Ferenc tisztelő (apja ekékére) 10 P, Lendvay La-josné 1.20 P. dr, Susitzky György 1 P, «Assisi virága» szereplői (12 zalaegerszegi k''ánykon-greganista) 30 P, Hegyi Kálmán hP, N. N. 2.80 P, Zsidegh Mária 2 P. (Viktória nővér <>sszes gyűjtése 3ó<> P.) Börcz Jánosm/-űjabb gyűjtése 3.84 (összesen 100) P. Üzyv Kardos Sándorné. gyűjtése 4.20 P. Egy katonája Szent Antalnak (kistisztviselő) 30 P. özv. Zsilúiszk.y Sándorné 3 P. Berghoffer László 2.74 P. Neszele község 2.40 P. Özv. Háry Ignácné, Somogyi Sándorné (Lövő), Vaszorika Jánosné 2- 2 P, Balogh Menyhért (Sárhida), Bakon Gézáné és Mohi József l -l P, Simon Karolina 3 P. Karlovits Vince hitoktató 2 P, Németh Bözsi két darab oltárterítő. Az Isten fizesse meg. — Zárdafónök. Ötlet, móka. vidámság! BOLDOG SZIVEK •— Kanizsai leány az «ideális feleség». Az ismeretes «ideális feleség'' pályázatot Wein-berger Böske nagykanizsai leány nyerte, aki minden vizsgái tárgyból egyesre felelt. — Baleset a sinierakásnál. Zalaszentiván— Kisfqludpuszta állomáson a sínkicserélési munkálatok közben Kaposi János Szepetken lakó pályamunkásnak balkeze a sínek közé kerüK és középső ujján zúzódást szenvedett. Az ál-loniáselöljáró első segélyben részesítette Ka-posit. » „ . — Barlahidán tbz volt. Az egyik barlahidai gazda lakóháza eddig ismeretlen okból'' tcg-,. nap éjjel kigyulladt. A házban levő családtagokat csak nagy nehézségek útján lehetett a veszedelemből kimenteni. • — A lelkészek korpótlékának csökkentése. A kultuszminiszter értesítette az egyházi főhatóságokat, hogy 1932 júliusától, illetőleg 1933 januártól kezdve a lelkészi korpótkkot 10 százalékkal csökkenti. . ,. — Lopott, azután eltönt. Serfőző litván 28 éves balatonfüredi sütősegéd munkaadójától, Krmtfmer Dezsőtől 22 pengőt elsikkasztott és ismeretlen helyre szökött. Körözik. — Büntetésről büntetésre. A nagykanizsai rendórbiróság Bencze Imrénét jogtalan fuvarozásért 1200 pengőre elitélte. Az ítéletet a budapesti főkapitányság megsemmisítette és új tárgyalásra utasította a kanizsai rendőrséget. Ettől az ügytől függetlenül Benczénét ismét jogtalan fuvarozásért 400 pengőre, vagy 20 napi elzárásra Ítélték, mivel egvik kanizsai cégnek Budapestről vasárut szállított teherautón. Mivel Benczénénck már sok van a rovásán hasonló kihágások miatt, a rendőrség elrendelte a teherautó lefoglalását. — ítélethirdetés. Pete Gywgy sárhidai földmívest ez év elején dr. Deseő Árpád kir. törvényszéki biró lopás vétségéért 8 napi fogházra ítélte. Ezt az ítéletet a gvőrí tábla most jogerősen helybenhagyta. Az Iparoskdr rendezésében a FEKETESZARU CSERESZNYE 11—12-éti a Kultúrházban. 1932. junius 8. í ZALAVARMEGYE ,» — Betörö kömüvessegéd. Ifjú Klenner Lajt* 24 eves sümegi kömüvessegéd folyó hó WiU vasárnap délután behatok Bánáti Ju-r liaiuia sümegi lakásába és a fölfeszített szek-\ rcnyból 312 pengőt ellopott. A házbeliek ész-uvették a betörést, utána iramodtak, az. utcán el is fogták és átadták a csendőröknek^ akik kedden hozták be a zalaegerszegi kir. ügyészség fogházába. A kir. törvényszék büntető egyeSbirája nyö inban meg is tartotta az ug>ben a fótárgyalást és arra való tekintette?/'' hogy Klenner lopásért már egyízben büntetve volt. 7 havi börtönt szabott ki rá. Az ítélet jpgerös. — Somogyi kisgazdák a lisztforgalmi ad6 bevezetése ellen. A somogynicgyci kisgazdák népes gyűlést tartottak Kaposvárott, amelyen "hevesen tiltakoztak a lisztforgalmi adó bevezetése ellen és a rendelet mielőbbi visszavonását, illetve módosítását követelték. Indítványozták, hogy ez ügyben írjanak fe*l a kormányzóhoz. I FEKETESZARU CSERESZNYE II—12-én a Kultúrház modern színpadán kitűnő szereposztásban. — öngyilkosság. Márton Péter 3ö éves zala-szvntbalázsi lakos hétfőn reggel felakasztotta magát. Öngyilkosságának oka valószínűen a háborúban szerzett gyógyíthatatlan betegsége volt. j — A csecsemőhalandóság csökkentése érdekében a/ Országos Stefánia Szövetség a zalaegerszegi anva-T és csecsemövédó intézet útján röpcédulákat/és plakátokat bocsátott ki. amelyekben haszmjs tanácsokat ad az. anyáknak arra nézve, hogyan védhetik meg leg-kojinyebben csecsemőiket az annyira veszedelmes következményekkel járó nyári hasmenésektől. A \edekezést ti/ pontban sorolja fel a röpcédula és a plakát: 1. Sohase válasszátok el nyáron csecsemőiteket. 2. A nem szoptatott csecsemők étkének elkészítésére mindig megbízható tejet vegyelek. 3. A friss tejet .tiszta, súrú s/úróji szűrjétek át és~hideg bolyén tartsátok. 4. A csecsemők táplálékát gonr-dosan Yigy készítsétek el. ahogy azt az orvos elrendelte, 3. A •gb a csecsemővel megetetnétek, összement, savanyú, sárga, vagy bűzös tejet ne adjatok neki. 7. Óvjátok i>ecsemőiteket a tűző napsugártól. 8. .Nappal inkább lui\<>s szobában, vagy árnyékos helyen tartsátok s esetfelé. ha már kicsit lehűlt a levegő, vigyétek ót a szabadba, ö. Minél melegebb a/ idő. annál lengébben öltöztessétek a csecsemőt. 10. (ívjátok úgy ót, mint táplálékát a legyektől. ->. A táplálékot mindig pontos időben és a/ orvos á.tal előírt mennviségben ad-wj/ok. () Mielőtt ''kóstoljátok meg [ Ábrahám Pál Operettje BOLDOG SZIVEK — Be kell jelenteni a fflldben talált régbégeket. A közelmúltban ismételten előfordult, hog\ a gazdák szántás, vagy kapálás kozbe''ii régiségeket találtak, melyeket a földfordítók • , noha a/oknak rájuk nézve nem volt értéke részben megsemmisítették, részben |>edig hazavitték gyerekjátékszernek. Illetékes hely most figyelmeztetőit tett közzé, amely rámutat arra. hogy ez a meggondolatlanság az illetőkre nézve súl\os következményekkel járhat, mivel a ¿örvény értelmébén a föld méhéből előkerült vagv egyébként talált régészeti, történeti, embertani. földtani vagy őslénytani értékkel bíró talált dolgot a megtaláló köteles 30 nap alatt a hatóságnak bejelcnte-ni. Aki e kötelezett-Miének nem tesz eleget., vagy a talált dolgot elidegeníti, vétséget '' " követ el és hat hónapig. terjedhető fogházzal büntetendő. — Tolvaj Cigájtylegény. Lakatos Károly <i\x»rgy petóhenvei születésü kól>orcigány még február 23-án \''l mázsa takarmányrépát lopott Kiss Károly |>etőhenyei gazdától. A zalaegerszegi kir. törvényszék büntető egyesbirája kedden ítélkezett feletti- és I havi fogházat rnúit fő- és 3 évi jogvesztést mint mellékbüntetést szabott ki rája jogerősen. — Vásznainkhoz hosszúszálú, elpusztíthatatlan . Sea-Island» amerikai fonalat használunk. Schutz Árúház. SZOMBAT - VASÁRNAP nevezetes két napja lesz a városnak. Ezen á két napon kerül bemutatásra az Iparoskör mú-. kedvelőinek előadásában Himyady Sándor «Feketeszáru cseresznye» című szenzációs színműve, amelynek tartalma olyan megkapó és élvezetes, hogy a Vígszínház műsoráról alig lehetett levenni.'' h A szereplök, csupaVérbeli műkedvelő, nagy kedvvel és szeretettel tanulták be a darabot és olyan felkészülten állanak a közönség elé, hogy dicséretére válnék a színpad bármelyik hivatásos művészének. Amint halljuk. Zalaegerszeg publikuma sokat vár ezektől vJ. előadásoktól és rendki-. vulí nagy érdeklődés HÜyilvánul meg mindenfelől. Annyit elárulhatunk, hogy akik várnak valami szépet, ügyeset, jót a bemutatótól, nem fognak csalódni. Jó előadásban, kifogástalan összjátékkal kerül a közönség elé a «Feketeszárú cseresznye» előadása. Mindkét előadásra a jegyek szombat estig a Kakas könyvkereskedésben szerezhetők meg, vasárnap pedig egész nap\z Albert cukrászdában válthatók. 4 (ö.) vwwwwwwwwwwws/s/wwwwy V- . ——----^ — A filléres vendégedet is meglopják. A nagykanizsai vasárnapi filléres vendégek egyikének a sétakertben rendezett juniáÜson ellopták ezüst cigarettatárcáját. A károsult jelentette az esetet a közelben levő detektivnek és a Nyomozás megindult. — Szerencsétlenség munkaközben. Hanzsák Kálmán alsósági földmívesnek, miközben a téglagyárban a szíjat tette fel a kerékre, keze szenvedett. Alla- három helyen nyílt törést pota igen súlyos. Remek muzsika BOLDOG SZIVEK — Húsz tagú útonálló banda Nagykanizsán. Papszt Béla és felesége, Wotyrál József, Horváth János és Pahocsa József nagykanizsai lakosok vasárnap este a Szentgyörgyvári he- gyen Eden kioszkból liaza- most megnyitott indultak, amikor az egyik vendég üvegpohárral fejbe dobta a távozójc feözt levő Papszt Bélánét. A csendőrség közbelépésére az incidens abbanmaradt és a társaság nyugodtan hazaindult. Amikor^ azonban a vasúti hídhoz értek, a kissé hátramaradt Pahocsa Józsefet 20 tagú útonálló társaság külön fék* módon bántalmazta. Pahocsának segítségére ment az ó társasága, de azok is tehetetlenek voltak a túlerővel szemben. Csak Horváth tudott kiszabadulni a támadók közül, a többit azonban vérben hagyva találták ine;g a későbbi hazatérők. Még azon az estén a 20 tagú bandita csapat megtámadta Gcrócs gazdát és Frisz Jenő szerelót is. A nyomozás megindult. — Színes bourette '' már 2 pengőért kapható Sciiütznél. v — A Korunk Szava június elsejei száma Széchenyi György gróf, Aradi Zsolt és Balla Borisz szerkesztésében megjelent. Az új szám ankétet közöl a hitlerizmusról. Az ankét cikkeit Milotay István, Eckhardt Tibor, Ignotus, Kéthly Anna, König Antal, Kray István báró és Mihelics Vid irtaj^ Feltűnést kelt Leon Kochnovskynak, a páfrisi fs''ouvelk-s Litte:raíres szerkesztőjének a lap szamára frt cikke is. Csávossy Elemér az új társadalmi rendről közöl tanulmányi. Széchenyi György gróf a társadalmi igazság érdekében történő összefogásról, Possonyi Lászk>, a Magyar Prózaírók sorozatban Zflahy Lajos portréját rajzolja meg.-Fiala'' Ferenc szellemes cikke, Sigrid Undset, Aldous Huxlcy, Szekfu Gyula és Keperling részletek egészítik ki még a cikkanyagot. Az idő sodraban tartalmából: Von Schlciche, von Lpp, von Heyv. Huszonötéves kegyelmesek — Olaszországban. Akiknek az enciklíka fáj. God világfürdő. — A lap mindenütt kapható. Kiadóhivatal: Bp.. IX.. Lónyai-utca 30. Egyes szám 30 fillér. L Veraetetlen slágerek BOLDOG SZIVEK i t Az utóbbi évek legszebb filmje BOLDOG SZIVEJC — Július l-Iöl kezdödőleg egy éven át nem kell földadót fizetni. A, pénzügyminiszter rendelete értelmében a júiius 1-ével kezdődő állami költségvetési év folyamán a földtulajdonosoknak nem kellv földadót fizetni. Az ország összes földbirtokosainak földadóját a gabona-értékesítő alap téríti meg, amely alapot a lisztforgalmi adóból létesítettek. — Olcsóbb lett a tankönyv. A kultuszmi-lüsztérium a magyar könyvkereskedők országos egyesületével érdemleges tárgyalásokat folytatott atekintétben, hogy a tankönyvek árai már a követ kezdeti* névben lényegesen kiszállíttassanak. A v miniszter óhaját a könyvkereskedők honorálták és amint értesülünk, meg is állapodtak abbao, hogy nagyobb árengedménnyel fogják a tankönyveket árúba bocsátani. — Időjárás: Húvös., szeles idő várható, esőkkel. MOZI. - Szerdán két nagy film egy műsorban kerül bemutatásra az Edison moziban. Tekintettel a két'' és félórás hosszú műsorra, az első előadás pontosan fél 7 órakor kezdődik, hogy a második ö órakor megkezdődhessék. A fődarab a világháború legnagyobb csatája a filmen: ROHAM A VERDUNI HALÁLMEZŐKON. Minden idők legnagyobb hangosfilm drámája 10 felvonásban. Nincsen olyan regény, amely fölérne ezzel az élményszerű felvétellel, amely a világháború leghíresebb útközetét, Douau-mont erőd elfoglalását mutatja be. 100.000 einbeV vett részt, ezekben a harcokbato'' ágyúk, gépfegyverek, gránátok, a modern haditechnika egész arzenálja. Ilyen filmünk még nem volt. '' 1 Azonkívül Szőke Szakáll nagvszerü vígjátéka: HÁROM A PAPA. Zenés vígjáték 8 felvonásban. 0*************f********************* ZRÍNYI-NYOMDA RÉSZVÉNYEKET MINDEN ELFOÓADHATÓ ÁRON ELADOK. CÍM A KIADÓBAN. **0****0**0***********0************** ^ RADIO. Szerda, június 8. 0.13: Katonazene. 12.3: Cigányzene. 1.13: Népiskolai testnevelő tanfolyam. 3.30: Morse tanf. 4.10: Felolvasás. 3: énekkari hangv. 3.40: Felolvasás. 0: Zenekari hangv. 7.13: Olasz lecke. 7.43: Kultúrcst a kecskeméti Katona József színházból. 0.30: Az Operaház zenekarának hangv. Utána cigányzene. ZALAEGERSZEGI PIACI ARAK Buza 1000-11C0, Rozs 1000-11 00. Arp«. 1700-18 00 Zab 18-00-1900, Tengeri 15 00-1600 P Burgonya 4.00- -5.00. BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS. Buza, (tiszavidéki) 1215 -12 55. buzi (egyéb) 12 15 — 12 30, rozs; 1225—12 4C, árpa 15 25-15 75. rabi 17O0 - 1757, köles 1400-14.50, tengeri 1693—1710, buzakorpa 12 35-1250. irán/ut: barátságos, forgalom : csekély. laptumidanot *• 5« kt«34i kakas aoostom. Htmuu: suvestt* ■trtf» jího» r|mM«u-i : ^eSTKT pal •r. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejthetetlen jó férjem elhunytával részvétükkel és virágé küldeményeikkel fájdalmamat envhiieni igyekeztek, ezúton mondok hálás köszönetet. Ozv. Fitos Vincéné LEGJOBB ALKALOM hogy olcsón vásárolhassa közismert márkájú vásznainkat. Ezeo vásznak M Zalagyöngye: jó minőségű, minden célra alkalmas . . P 120 4 - Hajnalka extra fine: CSAKIS BZGD I fi°om szá\u, ismert jó minőség . . . . P 180 ¥6dÍ600yBl 1 Schutz-Creton: 1 911 m 82 cm. széles. Kiválasztott fonálból, fehér- neműnek és hímzésre kiválóan alkalmas . P 2*— Schütz-Rádió: 84 cm. széles. Erős szálú és mégis selymes szövésű, ágyneműnek a legjobban megfelelő (a hires „Madonna" márkával teljesen egyenlő) P 2 20 Ugyanaz 180 cm, szélességben: paplanlepedőnek a legkiválóbb . . . . P 4.80 Ezenkívül a bevezetett és közkedvelt olcsóbb cikkek is raktáron vannak. » » Tövényesen védett minőségeinkhez a legfinomabb amerikai „Sea-Island" hosszúszálu pamutfonalat használjuk fel. A fonás, szövés és kikészítés cégfőnökünk személyes felügyelete mellett történik. 7 Tekintremeg állandóan változó kirakatainkat! SCHUTZ-ÁRUHÁZ ZALAEGERSZEG. V -A XI. éflolyam Salaegerszeg, 1932 junins 9. Csütörtök Aa 12 fillér. 128 száa He POLITIKAI NAPILAP kttkftnap Mfofás. EHJftxefH: negyedévre 6 P. Szerkesztőség és kladóhlvii^: Zalaegerszeg, Szécbenyl-tér J. Telefon: 111« A bizalom kérdése Az appropriációs javaslat, amely a költségvetés le tárgyalás után került a képviselőház napirendjére,, felhatalmazza a kormányt az ország ügyeinek vitelére: a kiadásokkal és bevetésekkel való sáfárkodásra. Ez a javaslat tehát involválja a bizalom kérdésének (elvetését a kormánnyal szemben. A költségvetésben és a róla folytatott beható vitában, a kormány egyes tagjainak fcl-vüágo&ító előadásaiban is megnyilatkozott a kormányzat minden törekvése, amellyel az ország minden rendű szükségletét a lehetőség szerint kielégíteni iparkodik. A mai mondhatatlan nehéz viszonyok között a/ államháztartás egyensúlyának megóvása, a pengővaluta értékáüásának és stabilitásának biztos ítása^-továbbá a különböző gazdasági ágazatok érdekeinek számbavétele, lehető istápolása és általában gazdasági és szociális irányban i amennyire ez emberileg lehetséges — enyhíteni a gazdasági válság súlyos kihatásait: ezekben jut kifejezésre a Károlyi-kormány országos politikája, az a misszió, amelyet vállalt és amelyet híven és lelkiismeretesen teljesít az ország szolgálatában. Már az állami költségvetésnek StM) millió pengőre való leszorítássá is egy nagyjelentőségű kormányzati tény gyanánt jelenik,- meg. Hogy ez ujabb áldozatokat követel az ország és a társadalom részéről», önként érthető. De a nemzet áldozatkészsége ¡nélkül nem lehet a csonka yrszág jövőjét biztosítani. A költségvetésnek '' ilyetén összeállítása emésztő gondot rótt a pénzügyi kormányra. A nemzetgazdaság sokoldalú igényeinek kiegyenlítését minuciózus gonddal végzi a kormány és a költségvetés világosan tükrözteti ezt a lelkiismeretes kormányzati gondosságot. A mezőgazdaság megsegítéséről feltétlenül gondoskodni kellett: ezt l>e kell látnia mindenkinek. Mert a mezőgazdaság rentáhi''jtásá-tól és vásárióképességétól függ minden más gazdasági ágazat boldogulása. A tisztviselők javadalmazásának újabb csök-kentésáiez fájó szívvel nyúlt a kormány, de ez a rendLabály is az államháztartás egyensúlya és az Ország belső, fizetőképessége szempontjából- elkerülhetetlen volt. Ls elvégre jobb, ha a tisztviselők a kevesebbet is biztosan megkapják mintha a javadalmazás folyósítása egyáltalán kérdésessé válnék* vagy ha a tisztviselők leromlott pénzben kapnák a nagyobb pénzcsomót. Nem könnyű feladat a mai Magyarországon és a^-mindjóbbaií—kiélésedő nemzetközi fe-nZÜ''tCcg\kö/epeW e ellátni a kormányzat teendőit. \ "/ ^■ \ Kifelé és6efelc egyaránt helytá}lm az*ország érdekeinek szolgálatában: az adott kö-^ rültnények között a legnehezebb feladatok közétartozik és ha politikai bizalomról van szú, bi/vást elmondhatjuk hogy a kormány —« eddigi tevékenységét áttekintve teljes mértékben rászolgált az ország bizalmára. Az ország nehéz, helyzetben van. Súlyos gondok és terhek nyomják a polgárságot. Fzt a kormánynál jobban senki sem tudhatjrf és senki sem érezheti*, mert hiszen a kormánynál futnak össze az ország összes -gondjainak és panaszainak szálai. Az ország, (fajainak legelső és legfőbb letéteményese* fhüga a kormány. IX- vessünk egy pillantást \ határon tüi. a külföldi államok fele s akkor azt fogjuk látnó, hogy úgyszólván sehol sincsenek jobb viszonyok, sőt a külföldi emberek, akik itt a helyszínen vizsgálják az ország közállapotát,»egyértelműen megállapítják, hogy Magyarországon még istenes állapotok vannak, a külföldi országokhoz viszonyítva. Németországban, Romániában, Jugoszláviában. Csehszlovákiában, Lengyelországban, Görögországban, sót a dúsgazdag Amerikában is a legnagyobb zavarok vannak. Magyarországon rend van és gazdasági tekintetben sem állunk rosszabbul, mint az említett államok. A tisztviselők megkapják javadalmazásukat, a pénzintézetek divi-dendát fizetnek. Nehezen élünk, de élünk valahogy és várjuk a jobb jövőt. Csak elcsüggedni nem szabad. Rendületlenül keli bíznunk az ezeréves magyar nemzet jövőjében. £1 magyar S áD Buda még és — megvirrad még valaiia, nem lesz mindig éjszaka. A Károlyi-kormány derekasan rászolgált az ország bizalmára s méltó is, hogr a parlament és az ország egyaránt elismeréssel adózzék a kormány fáradhatatlan, közérdekű tevékenységéért. A pénzügyminiszter expozéja a Házban Ma a pénzügyi tárta költségvetését résxlatalban tárgyalták az ország Budapest, junius 8. A Ház keddi ülésében a pénzügyi tárca költségvetését nagy lelkesedéssel fogadták el általánosságban. Korányi Frigyes báró nagy expozéban válaszolt az elhangzott felszólalásokra. Nagy optimizmussal beszélt a miniszter, kijelentve, hogy ez év végéig legalább is 7<M> millió pengő fog befolyni és nem lesz igazuk a sötéten látóknak, akik ezt kétségbe vonták. Megállapítja, hogy nem olyan rosszak az adózási viszonyaink, mint azt általában tartják és kevés országban szeretik a polgárok ügy hazájukat, mint nálunk. Aki az adófizetések ellen dolgozik« az államellenes és hazafiatlan cselekedet kö-vet el. Ma kötelessége mindenkinek megfizetni adót, mert aki ezt nem teszi, az az tönkrejuttatásához nyújt segítséget. Beszélt ezután a külföldi hitel.ügyekről és kijelentette, hogy igen sok külföldi hiteleró teljes mértékben belátja súlyos helyzetünket. Európának és a hitelezőknek egyéni erdeke fűződik aho/„ hogy ne várják be, g eljutunk a terhelőképesség végleges de?orga.iizáiódásához. A kormány elhatározott szándéka, hogy ha nem tapasztal a hitelezők részéről kellő megértést, egyoldalúan lesz kénytelen bizonyos intézkedéseket teiuu. — Végül mezöguíd i-sági problémákkal foglalkozott és kijelentette, hogy i a mezőgazdaság kamatterhének csökkentésénél nem szabad szenvedni az ország Kitelszervezetének. A mai ülésen áttértek a pénzügyi tárca költségvetésének részletes vitájára. Pintér László rámutatott arra, hogy a pénzügyminiszter tegnapi beszéde nagy megnyugvást keltett, különösen pedig az a körülmény, hogy végre illetékes helyről történt nyilatkozat a külföldi kötelezettségeink tárgyában. Elismeréssel beszél a Dohányjöved :k munkájáról, rfiert valóban kitűnő és olcsó árút termelnek a piac számára. Helyesli a trafikengedélyek revíziójának gondolatát; csak egy elv dominálhat: hogy a hadirokkantaké legyen az elsőség. * A pénzügyminiszter csendben végzi háládatlan munkáját, amiért a legnagyobb elismerés illeti. Klein Antal azt hangoztatja, hogy párt-különbség nélkül mindenki osztja a pénzú^v-miniszter véle mén vét abban, hogy ha nem segít rajtunk a küllőid, egyoldalúan kell biztosítani magunkat. . Nem helyesli azonban az új adósvédetmi intézkedéseket. Azt fejtegette, hogy a xarte-lek drágítanak meg mindent és élesen kikelt az élesztő-kart elek működése ellen. Kérte a minisztert, tegye''lehetővé, hogy karteleu kívüli élesztőgyárak is működhessenek. F e^tet i cs Sándor gróf arra mutatott rá, hogy a 2fc°o-os hadirokkantak havi/2 pengő segélyben részesülnek; ez az összeg sokkal megszegvén ítóbb, mintha semmit se kapnának. Jobb segítség volna, ha ezeket a hadirokkantakat földhöz juttatnák. A kormánynak semmiben sem szabad alávetnie magát a napi hangulatoknak. A politikán kivül állok szeretnek kritizálni, de ezt\ szerintük helyes út megjelölése nélkül teszik. Beszélt még kereskedelmi szerződéseinkről és kijelentette, hogy » ha olyan d3l£okat tapasztalunk, mint a cseheknél, akik elamerikázták a csaknem kész kereskedelmi szerződésünket, egyoldalúan kell cselekednünk. Mielőtt azonban erre a lépésre határoznánk magunkat, mindent el kell követnünk, hog? barátságos úton oldjuk meg ezt a kényes kérdést. , Mojzes János a költségvetést abban az esetben tartja reálisnak, ha terményeinket értékesíteni tudjuk. Usetty Béla hangoztatta, hogy a pénzügyminiszter nyilatkozata mindenben kielégítő és világosan látszik, hogv néki az a célja, hogy a termésünk elhelyezését biztosítsa. Fz azonban nem tőlünk, hanem a külföldtől függ, hisz hiába kínáljuk fel, ha a külföldi piacok nem akarják fölvenni. A pénzügyminiszter felelős állásában többet nem mondhatott, de nekünk bíznunk kell bc.me. Kijelentette még, hogy diplomatáink helyes alapokon dolgoznak a kitűzött célok elérésében. P a 11 a \ i c í n i György őrgróf kijelentette, hogy ö is lelkes támogatója a sportnak, tít? nem tarlja szükségesnek a luxus-sportoÍKszub-véncionálását. Beszélt a devizapolitikáról és azt fejtegette, hogy a magyar vasutakat 30 millió franknyi kár érte azáltal, hogy külföldről bérmentesítve hoztak be''árúkat. Kérdést intézett a pénzügyminiszterhez aziránt, hogy miért nem lehet pengőnket kivinni. Londonban és másutt alig lehet pengőhöz jutni, ami az idegenforgalom szempontjából káros. Meskó Zoltán a földteherrendezésről beszélt. A lausennei és genfi konferenciáktól nem vár sokat és attól fél, hogy megismétlődik Genfben a washingtoni insegfelvonulás. amellyel egyes nemzetek magukra akarják majd vonni az ott tanácskozó államférfiak figyelmét. Azt »ajánlotta a pénzügyminiszternek, hogy adjanak jutalékot annak, aki a valuta-sibereket feljelenti. Malasics Géza javasolta, hogy készítsenek az adózókról statisztikát «$» hajtsák be az MM) pengőnél nagyobb adótartozásokat. Rámutatott arra, hogy a kapitalisták és a nagybirtokosok vannak a legnagyobb adóhátralékban. Tű kacs liéza feltárta a hadirokkantak, özvegyek árvák súlyos helyzetét és kérte a pénzügyminisztert, hogy lehetőség szerint mielőbb segítsen jajtuk. . \ ZALAVARMEGYE 1932 junius . Ui rendje volna szükség a falvak tűzvédelme tekintetében Tessék elképzelni, mi volna a különbség, ha a tiz falu (vagy a helyzethez mérten több falu) központjából a legrövidebb idő alatt kifutna A napokban nagy tűz volt egy, Zalaegerszegtől 23 kilométernyi távolságra lévő faluban. Zalaegerszeg város tűzoltósága, bár csak 5 kilométeres körzetbe kell kimennie, kivonult a tűzhöz, mert vész esetén nem nézi senki az írást, ilyenkor polgármester, tűzoltóparancsnok, tűzoltó — a szívre hallgat és nem sajnálja a 100 pengőre tehető benzin költséget és anyagveszteséget, ami a kiszállással velejár. kimentek hát a zalaegerszegi tűzoltók, de hogyan. Egy órai késéssel. Koldulttiok kellett teherautót, mert a közületi és magántulajdonban lévő teherautókra nézve már nem áll n szív parancsának felsöbbsége. Többször szóvátettük már azt a nagy elhagyatottságot, amelyben a falvak, tűzbiztonság tekintetében, találhatók. Sok-sok falusi tűznél jelen volt e sorok írója. A helyi "vizi-puskák, még ha űjak és 4.000 pengőbe, kerültek is. bizony kevés és gyenge eszköznek bizonyulnak a kimerült kutak mellett arra. hogy a több házon tomboló tűznek ütját állják vele. Ezen a pénzen inkább egy-egy körjegyzőség, vagy könnyen egymáshoz jutó tiz község tartana egyetlen kis motorfecske n dó j. soj\-sok tömlővel. A falusi tűz, ha kedve tartja, órákig tart. Ismeretes, hogy a legtöbb esetben a távoli községdk lófogaton segítségül jövő tűzoltóságainak is''akad dolga. egv kis motorfecskendö, annyi tömlővel, hogy vKerkából, Zalából Váliczkából. Sédből merhesse a vizet! Az az akció, mely odairányult, hogy a biztosítótársaságok járuljanak hozzá a községek tűzbiztonságához, még nem aludt el. Ezzel kapcsolatosan a vármegyének kellene akciói indítani és az egész megye tüzrendjét teljesen űj alapokra helyezni. Abból a pénzből, amit egy nagy tűzvész esetén társadalmi akcióból, megyei segítésből, adólcirásból előteremtenek, "meg lehetne venni egy-egy motorfecskendőt és akkor sokkal kevesebbszer kerülne- Sor arra, hogy félfaluk koldusbotra jussanak/és mint tűzkárosultak, kolduljanak. Nagyon üdvös volna, ha a vármegye törvényhatóságának legközelebbről érdekelt, falun élő tagjai megfontolnák és a kezükbe vennék ezt a dolgot. Valamit tenni kell a faluért e téren, mert eddig bizony mindig attól függött a tűzkatasztrófa kimenetele, hogy a falu melyik sarkán lobbant fel a láng és hogyan fujt a szél. Tűzörségi felszerelése miatt, egy-, egy kut vizére utalva, egy falu sem állta útját még a tűznek, a legönzetlenebb tűzoltók mellet ^_sem. MUogta a rendőrség a kutfertőzőket V Takács kihallgatása alkalmával elmondotta, hogy négy társával együtt csinálták a dolgot, még pedig ügy, hogy az egyik helybeli cégnél vettek folyékony kátrányt és azt üvegből öntötték a kutakba. Az egyik Kossuth Lajos-utcai házban az üveget bele is ejtették a kútba és ez lett az árulójuk. A gonosz kútfertözók főként a Kossuth, Tüttóssy és Petőfi utcákban «dolgoztak* és tették használhatatlanná a kutak vizét. Takács Jánoson kivül sikerült még négy másik gyanúsítottat is előállítani a rendőrségre, ók azonban ezideig még nem akarnak semmit sem tudni az ügyről. lakács János azzal védekezik, hogy így akartak munkához jutni, mert abban bizt.ik, hogy a kutak kimérésénél sikerül munkát kapniok. Takácsnak ez a feltevése nem volt elérhetetlen, mert az egyik házba*}, ahol jelentkezett a kút kimérésére, fel is fogadták és vele végeztették el a munkát. Tegnapi számunkban megírtuk azt az eléggé cl nem ítélhető esetet, amely szerint Zali-égerszjigen a hétfőről keddre virradó éjszakán körülbelül öt helyen megfertőzték ismeretlen tettesek a kutakat. A lelketlen emberek ugy követték el gonosz cselekedetüket, hogy az éjszaka,-folyamin belopóztak a házak nyitott kapuin és a Vutakba nagymennyiségű kátrányt öntöttek, aini által a kut megfertözödött és a vize teljesen élvezhetetlenné, ihatatlanná vált. * A tegnapi öt-hat bejelentésen kivül még egy egész csomó olyan házban követték el ezt az aljas munkát, ahol csak később vették észre és jelentették be a rendőrségen. Erélyes nyomozás indult a minősíthetetlen ügyben, ami mára már teljes eredménnyeljárt. Megállapította a rendőrség, hogy egy nagyobb társaság követte el a kutfertózése-ket, akik közül sikerült is egyet Takács János zalaegerszegi napszámos személyében elfogni, aki részletesen beismerte a csúnya és emberetelen cselekedetet. Takács Jánost a rendőrség őrizetbe vette. Igazi népművészet egy iskolateremben Az állami polgári leányiskola, kézimunka- és rajzkiállítása bezárult. Elmondható, hogy a nagyszámú látogató előtt igen nagy, komoly sikert aratott. Az iskola megtalálta a magyar népművészeti munka felé a helyes utat és ezt minden egyes növendék és a növendékek munkájában gyönyörködő minden egyes néző megérezte. • A kiállítási terem már az első pillanatban a színek harmóniáját, a vonalak finomságát, könnyedségét mutatja. Művészi ízlésű az elrendezés és művészi értékű minden egyes darab. Sehol egy elhibázott színfolt, sehol egy bizonytalan, gondatlan vonal. A régi iskola mintakendöit. kötött harisnyáit hiába keressük. A mai fokozottabb, kényesebb igények kielégítése, a praktikusság a nő munkatudásában — ez a cél és ehez igazodik, szigorúan ma-fcyar motívumaival minden egyes kiállítási darab. A rajzoktatás is ezt a célt tűzi ki. Magvar motívumok, virágos, színes tervezések töltik ki a rajzanyagot. Ehez szorosan simul, igazodik a kézimunka. Az elsőosztályosok magyaros keresztöltés-es térítőit a második osztály kis-írásos és nagyírásos kalotaszegi munkái követik. és mind szebb példányokat produkál a felsőbb két osztály: buzsáki hímzések, ollózott, felvarrott mintás terítők, szűrhímzéses pompás párnák, mellénykék tömege mutatja a hozzá- értést, a fejlett ízlést, a kiválóan eltalált irányt, mely tudat alatt minden magyar gyermek-leiekben ott gyökerezik. Gyönyörűség a szemnek, a sok lakásban látott hamis, tömegcikk-kézimunka és hamis magyar diszítés után ez u sok finom, harmonikus színű, meleg tónusú anyag. Elmondható: a kiállítás bármelyik darabja bármelvik előkelő lakásban helyet foglalhat. y Ilyen útratalálás mellett remélni lehet, hogy a lakásokba bevonul az igazi magyar kézimunka. Művész gyűjtötte valódi népművészeti minták alapján dolgoztak s ha a sok-sok lány szétviszi ezt az ízlést, ezt a tudást, nívójában nagyot emelkedik és valóban büszkélkedni való lesz a lakás magyaros jellege. Dr. Fatér Endréné adta a kiállítás csillogóan fölényes lelkét a tanítványoknak, nagy-gonddal, szeretettel, ürész Irma iskolája büszke lehet e teljesítményre. A kézimunkák közül meg kell dicsérni Jakab Anna,, Jáross Ilona, Boleratzky Lívia, Czirkovics Adél, Varga Mária, Hegyi Mária szép munkáit. Rajzban Bezák Erzsébet, Jáross Ilona, Varga M'' '' Czirkovics Adél, Jakab Anna, rtorváth E bet, Takács Rozália, Pesthy Piroska tűnné De meg kell jegyeznünk: á kiállítás egyes darabjai közt még a technikai ^kivitel tekintetében is nagy harmóniát látni. Valamennyi egyformán szép és jó. e-ki. A magyar védelme Irta: SÁRKÖZY VIKfOR. A pár éve folyamatban lévő megmozdulás kapcsán mind nagyobb és nagyobb mértekben látjuk azt a törekvest, hogy őstermelésünk azon ágazatát, a gyümölcstermelést — mely az utóbbi három-négy évtizedben nagyfokú elhanyagolásban részesült -—.fejlesszük, a termelést fokozzunk s megingott üzemi berendezkedésünkben egy olyan változtatást eszközöljünk, mely a búzatermelésre és állattartásra bozirozott gazdálkodásunk mai rossz eredményét némikép megjavítja. Az első lépések, melyek a fenti irányban Jörténtek,* bár nem nélkülözik a terv- és cél-| szerűséget, azonban szerény nézetem szerint a kérdés gyökeres megoldására mégsem elégségesek. A gyümölcstermelés fejlesztésének előmozdítására irányuló akciók fövonása az ujabb létesítések tervszerű és szakszerű keresztülvitele, egységes fajták nagyobb mértékű, vidékenként való elterjesztése Ez az akció, ha szabad magamat'' igy kifejeznem, a jövő zenéje és kétségtelenül értékes munkásság, melynek eredménye 8—10 év alatt fokozottabb mértékben -meg lesz, azonban nézetem szerint a mai viszonyok között még nem elégséges arra, hogy a nemzetek versenyében helyünket megállhassuk. Ha körülnézünk Európ3 piacán — mert hisz egyrészt termelvényeinket itt tudjuk elsősorban értékesíteni, másrészt a „Tengeremül* is termeivényeinek értékesítésével Európát, annak magasabb kulturáju és igényesebb lakosságát keresi fel s igyekszik piac gyanánt megtartani — azt latjuk, hogy nemcsak egyfajta gyümölcsöt, hanem olyan kifogástalan minőt éget hoz* nak i(gy a^:urópai, mint a tengerentúli termesztőké piacra, mely nemcsak a fogyasztók ízlésének megfelel, hanem az egészségügyi követelményeken kivül a szemnek is élvezetet nyújt. Nem akarom azt mondani, hogy a magyar gyümölcsnél izre, zamatra jub^ gyümölcsöt tud a külföld piacra hozni, azt azonban feltétlenül el kell ismernünk, hogy hibátlanság, fajta-egyöntetűség és formásság tekintetében ma még legalább 80 százalékkal szebb, tetszetősebb gyümölcsöt tud a kú.föld az európai piacokra hozni. Ujabbatt-az amerikai és ausztráliai gyümölcs-szállítmányokon kivül nagy tért hódítanak Európa nyugatán az olasz küldemények, melyek a speciális olasz klimatikus viszonyok következtében minőségileg is megállják a helyüket — s mind nagyobb és nagyobb tért hódítanak azokon a piacokon, ahol egyrészt az éghajlati viszonyok nem alkalmasak finom gyümölcs termelésére, másreszt az illető ország, vagy metropolis sürü lakosságának igényeit nem tudják a hazai termeivényekkei kielégíteni. Ha körülnézünk kissé s figyelemmel kísérjük a hivatkozott piacokra kerülő gyümölcs minőségét, azt a megállapítást kell tennünk, hogy az a mar említett követelményeknek megfelel, ízléses csomagolásban, egyöntetű minőségben, féreg- és betegségmenteswri<erül ugy a piacra, mint a fogyasztó asztalára. Magyarország a külföldi nagy szállítók mellett elenyészően csekély termeivénnyel tud az eiyópai piacokon megjelenni, söt még hazai szükségletét sem tudja annyira fedezni, hogy ne lenne kifogástalan minőségű gyümölcsnek külföldről való részbeni behozatalára ráutalva. Ha kérdezzük, mi az oka ennek a jelenségnek, hamarosan megállapithatjuk, hogy nem gyümölcsünk izének, zamatosságának hiánya, hanem a minőség a hiba, mert nem termelünk ma még olyan minőségű gyümölcsöt nagyobb mértékben, mely kifogástalanság tekintetében a tengerentúli szállítók árujával kiállítatná a versenyt. Hogy mire vezethető vissza ez a részbeni ílmaradottságunk, azt a szaklapokban közölt cikkekből könnyen megállapithatjuk, melyekben állandóan hangsúlyozva van, hogy a gyümölcskártevők elleni védekezést fokozottabb mértékken kell végrehajtanunk, ha azt akarjuk, hogy bifogástalan, piacképes árut tudjunk előállítani. (Folytatjuk.) 1932." junius 9 ZALAVARMEGYE \ x H1REK* — MEDÁRD napja volt ma, hűvös, szeles és esős, ami pedig azt jelenti, a néphit szerint, hogy negyven napon keresztül esőben k-sz részünk. Szomorú. Negyven nyári nap, htcskosan, sárosan, nem ideális dolog. Nem örül néki sem a gazda, akinek fő munkaidejét teheti tönkre, sem a nyarak''», aki azért költi a sok pénzt, hogy fürödhessék, levegőzzék a napon, sem a sok nyári vendéglős, akik a keservesen hosszú tél és a nehezen eljött tavaszt csak a nyár biztató elérkeztéért tudják hiretemmHkivárni. Az idei té!" pedig épen megmutatta, hogy a magyar éghajlat nem négy évszakból áll, hanem egyetlen, hosszú, nyolchónapos hideg-bői, ami után joggal várjuk a szép nyári meleget. Medárdkor esett. Hogy jön-e negyvennapos esőzés, azért nem bizonyos. Mert az idómeg-figyelók szerint nem , egyszer fordult, már elő, hogy a medárdi eső ellenére olyan pokol: szárazság következett, ami épen olyan káros volt, mintha kiázott volna jpvetés a földből. Az időjárást felülről kormányozzák, tehát nekünk csak a bölcseségben való bizodalom , marad. — Bérmálás Nagykanizsán. Rott Nándor veszprémi megyéspüspök impozáns fogadtatás" közepette megérkezett Nagykanizsára és loOO bérmálandót részesített a bérmálás szentségében. Az egyházi és világi hatóságul; tisztelegtek a megyéspüspöknéi. — A Zrínyi cserkészek , tábortüze. Június 12-én, vasárnap este 9 órakor a Zrinvi cserkeszcsapat a Move sportpályán tábortüzet rendez, amelyre a város közönségét szeretettel meghívja. A tábortuzön a csapatnak mind a négy raja szerepel s a műsor komoly és víg számokból fog állni, melyek méltán érdeklődésre . tarthatnak számot. Belépődíj nincs, a 20 fiUéres műsor megváltása azonban kötelező. » . — Izr. istentiszteletek sofuoszkor. Máriv jú-mus 9-én délután háromnegyed 8, 10-én délután fél 8 órakor, hitszónoklat 9-én délután háromnegyed 8 órakoSáchrisz 10-én és 11-én délelőtt 7 órakor; Mtiszáf 10-én délelőtt fél 11, 11-én délelőtt 10 órakor, Mincha 11 -én délután 4 órakor. Hitszónoklat és Mázkir 11-én délelőtt fél 11 órakor. — A megyei cserkész lánctábor előkészítő munkálatai serényen folynak. A csapatok június 1 5. és 20. között szállnak táborba, hogy ket-h.íroiu hétre birtokukba vegyék a novai erdőt és élvezzék a táborozás örömeit. A táborozási igazolványok is megérkeztek már a Szövetségtől, melyek a táborozáshoz az engedélyt adják meg. A lánctábornak külön orvosa is ¿esz: dr. Trájber Kálmán, a Zrinyi-csapat öreg-fajának parancsnoka, aki állandóan a táborban fog tartózkodni. A Cserkészszövetség a lánctábor parancsnoki teendőinek ellátásával dr. Bódy Zoltán várm. főtitkárt, a ''Zrinvi csapat parancsnokát bizta meg, az ö helyettesítésével pedig ifj. Kucsera István cser-készcsapáttisztet. FEKETESZARU CSERESZNYE II —12-én a Kultúrház modern színpadán kitűnő szereposztásban. Nyolchavi börtönre Ítélték a gyenesdiási segédiegyzöt Keszthely, júnitu 8. A nagykanizsai kiiVtör-vényszék, mint móf~Thegírtuk, kiszállt Keszthelyre, hogy ott négy napon keresztül helyszíni tárgyalásokat foganatosítson. Ennek során kedden tárgyalták Horváth^Jámis g^enesztort obb ■j ... sajat Horváth J ános gVeti lügyét, aki a /kiáUíi egengedettnél nagyi a többletet tanút mindN diási segédjegyzó bűnügy járlatlevelek utáni a tnege illetékeket számított fel és céljaira fordította. A tárgyalás során mintegy harminc hallgatott ki a biróság, akik majdnem terhelóen vallottak Horváth jegyzőre* A biróság meghozta Ítéletét, amely szQ^it Horváth János gyenesdiási segédjegyzót 25 rendbeli csalás és l rendbeli hivatalos hatalommal való visszaélés vétségében mondotta ki büqösnek és ezért összbüntetésü! 8 havi börtönbe Ítélte. — Bourettin, színtartó, legújabb divat, színedben, legolcsóbb árakban* Schütznél. —idtn is lesz kertmozgó. Az Edison mozgószínház az idén is kiköltözködik nyárra a Bárány udvarába. A kertmozgebau csütörtökön lesz túzrendészeti szemle. — ötvenezer pengö''segélyt kór a sonngyi alispán a .viharkárosultak részére. Mint már megírtuk, legutóbb óriási vihar vonult végig Somogymégjye felett és sok gazdát ért ezáltal jelentékeny ,kár> sót nem egy van olyan, akit az orkán valósággal koldusbotra juttatott. A kársújtotta gazdák segítő akcióját a vármegye alispánja vette a kezébe és részükre ötvenezer pengő segélyt kér a föld-mívelésügyi minisztertől. Purgly miniszter Ígéretet is tett a gazdák megsegítésére, de hogy ez milyen mérvű lesz, az még bizonytalan. Verhetetlen slágerek BOLDOG SZIVEK Hívnak a hűsítő habok, — gondoskodjunk fürdőruházatunkról és válasszunk egyéniségünkhöz ülő színeket még ffirdőköpc^yben b. Schützék kirakatában megtaláljuk mindig a legújabb mintázú frottler anyagokat — A megye nem engedélyezte Szombathely vámsonmpóit. Szombathelyen a város vámsorompók felállítását határozta el, de a váíosi határozatot a vármegye törvényhatóságának kisgvűlése nem engedélyezte. — Leesett a kerékpárról. Kéri György 29 éves semjénházai fiatalember Sormás és Kis-kanizsa között lezuhant kerékpárjáról és oly súlyos koponyatörést szenvedett, hogy mentőknek kellett a nagykanizsai kórházba szállítani. — Vásznainkhoz hosszúszálú, elpusztíthatat-Ian «Sea-lsland» amerikai fonalat használunk. Schütz Árúház.. — Villám csapott a templomba. A mostanában gyakori viharok a szigligeti templomot is megpróbálták. Villám csapott ugyanis a templomba, ahol két asszony imádkozott. Megrongálódott a templom és a két asszony is megsérült. t — Gondatlan kovácssegéd. Boll a Pál 25 éves tapolcai kovácssegéd a mult lu> 5-én Zalapetend község országútján revolvert mutatott a barátjának. Völgyi Lajos veszprémi '' asztalossegédnek, akinek részére azt vásárolta. Időközben a fegyver elsült és a golyó Völgyi hasába fúródott, aki a szenvedett sérüléseibe a tapolcai kórházban május 7-én bele is halt. Az ügyben szerdán tartott tárgyalást a zalaegerszegi kir. törvényszék büntető tanácsa és lk>Ilát a terhelő bizonyítékok alapján gondot-lanságból okozott emberölés vétségéért 3 havi fogházzal sújtotta. Felek az Ítéletet megfeleb-bezték. i — Hívatlan vendégnek kívül a helye. Zsan-kó Ferenc 21 éves zalaszentlőrinci földmives ez év húsvét hétfőjén este 9 őra tájban megjelent a szentlőrüid gazdakör táncmulatságán és ott vonakodott megfizetni a 80 fillér belépődijat. A község hirája ezért rendreutasította, majd kiutasította a garázda legén>1, mert hajba kapott a rendezőséggel Zsankó ekkor kiment az udvarra és ott azután egy téglával mellbe dobta a bírót: A zalaegerszegi törvényszék kedden Ítélkezett Zsankó felett és hatósági közeg elleni erőszak és súlyos testisértés vétségéért 7 napi fogházat szabott ki rája. A kir. ügyész sulyosbbitásért felebbezett. & — Gyomor-, bél- és anyagcserebetegeknél a természetes «Ferenc József» keserűvíz az emésztószervek működését hathatósan elójnoz-ítja s így megkönnyíti, hogy a -tápláló anya-le a ''vérbe kerüljenek. Orvosi szakvélemények hangsúlyozzák, hogy a Ferenc Jőzsef víz különösen iilö életmódnál igen hasznos gyomor- és bélszabályozó szer. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. Ellopták a mágnest a motorról. Farkas László és társa nagykanizsai lakosok somogyi szeqtmiklósi kertészetükben vizet szivattyúztak egy erre a célra szolgáló motorral, Égy őrizetlen pillanatban a motorról valaki L^ze-szcrelte a körülbelül 180 pengőt érő fnághest. A tettes után a zalaegerszegi rendőrség is nyomoz. — Okmányt hamisított. Orbán Ferenc szélsősági gazda a mult év őszén egy az édesanyja nevére a nemesvitái jegyző által kiállított bortermelői igazolványt . önkényesen ^megmásította. Közokirathamisitásért vonták perbe és jogerősen 7 napi fogházat kapott. Az utóbbi évek legszebb filmje _BOLDOG SZIVEK — Színes bourette már 2 pengőért kapható Schütznél. j . í — Az elemi Iskolákban nzm lesz kőtelező fílmoktatás. A kötelező iskolai filmoktatás te-réó a vallás- és közoktatásügyi miniszter már a >jöro iskolai év kezdetétől nagy változtatásokat léptet életbe. A filmoktatást azonban nem a népművelési ügyosztály körébe utalja. A filmoktatás rendezéséről most jelent meg a miniszter rendelete s az első újítás az, hogy a filmoktatást az iskolába tereli és^az 1932—33. iskolai évre csakis a középiskolákra utalja. elemi (gazdaságii, iparostanonc) iskolákban a jövő évben tehát filmoktatási díjak nem szedhetők. A filmoktatás tekintetében a miniszter az országban 10 körzetet szervezett. Az irányítást maga a minisztérium végzi, míg a körzetek vezetését egy-egy középiskolai tanár látja el, mint a minisztérium megbízottja. A népművelési bizottság gyorsíróversenye. A népművelési bizottság zalaegerszegi gyorsírótanfolyamának résztvevői vVrsenvt rendeztek, a következő eredménnyel: sebességi versenyben 1. Fodor István, 2. Moásolits -Magda, 3. Háry Endréin-. A szabatossági versenyben 1. Décsi Alajos, 2. Heltneczy Márta, 3. Merkly Rózsi. A győzteseket díjazták. Az Iparoskör rendezésében a FEKETESZARU CSERESZNYE 11—12-én a Kultúrházban. — ítélet a ságvári postamesternő ügyében. Foglalkoztunk annak idején a ságvári postamesternőnek: Kelemen Ferencnének sikkasz- • tási ügyével. A kaposvári törvényszék most tárgyalta ezt az ügyet. A postamesternő es öccse, akinek javára sikkasztott Kelemenné, beismerték bűnösségüket. Kelemennét 10 hónapi, öccsét, Vincze Lajost pedig 2 évi fogházra Ítélte jogerősen a biróság. — Még mindig így látják messziről. Tübin- genbó! látogatócsoport készül Budapestre. Az Államvasutak hivatalos menetjegy irodája ezzel kapcsolatban Jevelet kapott, amelyben azt kérdezik, hogy a főváros közelében «vannak-«* még cigánytelepek, ahol pogány istentiszteleteket tartanak?" A. Magyar Idegenforgalmi Érdekeltségek Szövetségétől pedig valabamai érdeklődök kérdezték, hogy van-e aszfaltút Budapesten, továbbá fürdókád a szállókban? Ezek a tudakozódások is mutatják, hogy milyen nagy szükségünk van széleskörű külföldi propagandára. — Egy iparművész találmánya. Christ László kaposvári iparművész érdekes új eljárást talált fel a trükkfilm készítésére. Az iparművész találmányát szakkörök igen ügyesnek találják és jövőt jósolnak neki. Magda Schneider BOLDOG SZIVEK ZALAVARMEGYE 1932. junius . Remek muzsika $ BOLDOG SZIVEK ] Gxújto^a''ásal gyanúsított gazda. Iháros-erénvben nemrég tűz pusztított Sziics Ferenc. Hódoscsek Civőrgy és Lukács József gazdák épületein. A tűz keletkezésének idejében Horváth József inkeantalfai lakos indokolatlanul Ihirosberényben tartózkodott. A csendőrség Horváthot gyanúsítja a gyűjtoga-tássa!, ezért bekísérték az ügyészségre. — Pápán a dollárkölcsön törlesztéséből a tisztviselőket fizetik ki. Pápa város képviselő-testülete rendkívüli közgyűlést tartott, mert dönteni kellett afelett, hogy a város rendelke-• zésére álló 36.000 pengőt teljes összegében a Speyer-kölcsön törlesztésére fordítsák-e, vagy pedig a városi tisztviselők fizetését adják kJ belőle teljes összegében. A közgyűlés névszerinti szavazással kimondta, hogy az összegből é?b«sorbwj ji tisztviselők fizetendők ki. a fennmaradó összeg pedig a Speyer-kölcsön annuitására fordítandó. A tovább befolyó ösí-szegekbö! a helybeli iparosok és kereskedők számláit kell kiegyenlíteni. — A modern mágia titkai. A modern mágu sok: a szemfényvesztők, bűvészek, illuzionis-ták titkairól és "trükkjeiről páratlanul érdekes képekkél illusztrált leleplező cikket közöl To> nai Világlapja űj száma, amely gazdag táctá-lonunhl jelent meg. A népszerű képeslap egy száma 21> fillér. — Időjárás: Északi légáramlás a hő jelentősebb leszállása .nélkül, nyugaton és délen esők lehetségesek. Ábrahám Pál operettje BOLDOG SZIVEK — Kanadábai a fiatal nök dohányzása ellen törvény javaslatot készítenek. Kanadában a fiatalabb nőknek a dohányzástól való eltiltására törvényjavaslatot terjesztettek he és a törvényjavaslat indokolásában hivatkozik egv washingtoni nőgyógyászra, aki =>000 szülési esetből megállapította, hogy az erősen dohányzó nő nem képes gyermekét maga táplálni. Á/ erősen dohányzó mik karjáji elhelyezett piócák nikotinmérgezésben pusztultuk el. — A modern kozmetika egKk legnagyszerűbb szere .1 szabadalmazott eljárás szerint előállított SULFAMYL kénpúder, mely a zsíros arcbőr kezelésére, arctisztátalanságnál pű-der helyett nélkülözhetetlen. Szaküzletben kapható. — Megtiporta a megvadult bika. Bolhási ^nosné galamboki asszonyt a község b:kája felöklelte és megtiporta. A szerencsétlenül járt asszony t életveszélyes sérüléseivé a nagykanizsai kórházba szállították. v_/ — Június 15-C*n megindul a kaposvári repülőjárat. A KaposCár—Budapest közötti személyszállító repülőjárat június 15-én megindul. Kaposvárról a gép reggel indul Budapestre Pécsen keresztül és délután érkezik vissza Kaposvárra. [ Ötlet, móka, vidámság! BOLDOG SZIVEK" Uzleiáthalyezéf Wéber Ferenc uri szabó üzlelét Kossuth Lajos utca 9. szám alá (üáspár nő fodrász mellé) helyezte át. MOZI. _ VSzerdán két nagy film egy műsorban kerül bemutatásra az Edison moziban. Tekintettel a két és félórás hosszű műsorra, az első előadás /Sontosan fél 7 órakor kezdődik, hogy a második ö órakor megkezdődhessék. A fődarab a vtfágháborű legnagyobb csatája a filn^n: ROHAM A VERDUN1 HALALMEZÖKÖN. Minden idők legnagyobb hangosfilm drámája 10 felvonásban. Nincsen olyan regény, amely fölérne ezzel Váz élménvszerű felvétellel, am ély a világháború leghíresebb ütközetét. Douau-mont erőd elfoglalását mutatja be. 100.000 eqiber vett részt ezekben a harcokban, ágyúk, gépfegyverek, gránátok, a modern haditechnika egész arzenálja, llven filmünk még nem volt% » ) Azonkívül Szőke Szakáll nagyszerű vígjátéki: * HÁROM A PAPA. Zenés vígjáték 8 felvonásban. RÁDIÓ. Csütörtök, június 9. «1.15: Gramofon. 12.5: Szalonzene. 4.15: Felolvasás. 5: Uazd. előadás. 5.30: Hangv. <>.45: Előadás.. 7.15: Cigányzene. 8.1 b: Az X)rszágos Színművészeti Akadémia vizsgaelőadása. Utána tangó- és jazz-zenekar. > PETTYES A Dl VATI SCIHTZÉK kirakatában látható: V Crepe de Chlne Crepe georgette Crystalin Jót mosható müselym;k — — Legszebb ujdnoságok 1 ZALAEGERSZEGI PIAC! ARAK Búza 100J 1100^ Kozs 1000 - 11 00, Árpa 170Q-18Oü, Zab 18-00 -1900. Tengeri 15 00-I61X» p Burgonya 4.00--5.00. BUDAPESTI TERMf-NYJELENTES, Buza, (üsravidéki) 12 15-12 55, bu/a (cwyéb) 12 15-12 30, rozí, 1225—124C, ~arpa 15 25- 15 75. iab 17-00 - 17-57, Adles 141)0 -14.50, tengeri 16*0-^710, buiakorp.i/1235 -1250. Irinyiit: barátságos, forgalom : csekély. r r LaetuiaidcnM tt >•!•(• kl«dó! «»US iOOSTON. Mnli iwMimi anve»n{* itttn jAmos PhMMUn t If 9THV Ml APRÓHIRDETÉSEK. MAKULATURA-PAPIROS olcsón kapható kiadóhivatalunkban. ELADNI vagy VENNI valója ha van, hirdesse a Zalavármegyében. 12 HÁZHELYET keresek sürgősen megvételre. Baumgartner, Petőfi-utca 10. '' XGY ÜZLETHELYISÉG a régi postaépületben azotuialra kiadó. Bővebbet a Zalaegerszegi Kereskedelmi Banknál. 1932-4357. vghf. Árverési hirdetmény. Dr. Berger Pál és Imre ügyvéd által képviselt Reiner Károly javára 307 P 22 f. tőke^s löbb követelés jámlékai erejéig a zalaegerszegi Ifir. járásbíróság 1^32. évi 4C6. számú végzésével elrendeli Kielégítési végreh:ijtás .folytén végrehajtási szenvedőtől 1932. évi május hó 14 én lefoglalt 2079 pengő 50 fillérre . DecstHt ingó. ságokra a zalaegerszegi kir. ¡bíróság fenn sza-. mu végzésével az árverési elrendeltetvén. annak az 1908 évi XLI. tc 20. §-a alapján a következő m»*gnevezett dr. Hollós Ferenc fleyv által képv. Peruiz Testvérek javára, dr. Holló Lajos ügyv. ált. képv. Ferdinánd Pribly javára, dr. Antal Gáspár ügyvéd által képviselt Wei»z Sámuel javara, dr. Büchler Mór ügyvéd Által képviselt Rtitharek Elek/ javára, dr. Fürst • Jenő ügyvéd által képvi''selt Kaufmar.n és Bruckner javára, dr. töke Imre javára, továbbá a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tünó más foglaltatok javára is. az '' árverés megtartását elrendelem, de c*ak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll s ha ellenük- halasztó hataiyu Igénykereset folyamaiba nincs, — végrehajtat szenvedő lakásán, üzletében Pókafán leendő megtartására batáridőül 1932. évi Jonius hó 27. napjának 3 órája tűzetik ki, amikor a biróílag lefoglalt üzleti berendezés, árucikkek, kerékpár, ló, lószerszám egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénz fizeti* mellett, szükség eselén becsáron flul is el fogom adni. Zalaegerszeg, 1932 május 31. Dénesi István, kir. jbir. végrehajtó A legkellemesebb és legelegánsabb nyári férfiruha anyag a „TROPKAL"/ Plirfllf selyemvásxon térti és n <f *%g% női ruhákra reklámét r I.ZU Szahara 1 nyári''gy api u szövet P 7.90 «iua 140 cm- "éles n D OA • ■ » nyári gyapjúszövet r 0.7U Tropical, Miami, Poroso pehelykönnyű _inganyagok gyönyörű választékban Schütznél. .Nyomatott- Kakas Ágoston könyvnyomdájában, Zalaegerszeg, Széchenyi tér l. f^íTl^lT « XI evíolyaia. ; 2a<á«ser..zeg, 1332. junius 10 Péntek Ara 12 fillér. 129 szám POLITIKAI NAPILAP héfkfliwap délután. Ejjgizefési negyedévre 6 P. Szerkesztőség és kiadóhivatal; Zalaegerszeg, Széchenyi-tér t. Tefrfon; 131 T-X----^ A felhatalmazási törvényjavaslatot tizenkét órát ülésben tárgyalta ma a Ház Budapest, június Q. A Ház szerdai iilésébcp részleteiben is elfogadta, a pénzügyi tárca költségv etését. K órányi Frigyes báró pénzügyminiszter a .felszólalásokra válaszolva hangsúlyozta. hogy a kamatkérdésröl tett kijelentése összhangban van az egységeppárt óhajtásával. f\rra a vádra, hogy a kormány nem segíti kellően a mezőgazdaságot, kijelenti, hogy az utolsó S év alatt 1184 millió pijngövel támogatták a mezőgazdaságot. A tisztviselők fizetésjavításáról jnég nem lehet szó, legfeljebb a csökkentett fizetések visszaállításáról beszélhetünk. Az adóbehajtásokat érő pan^-szók közt akadtak tán jogosak is. .de általánosságban nem lehet kifogást emelni a végrehajtók ellen, mert utasításuk van, hogy kímélettel járjanak el. A mai ülésen Almásy házelnök Mártonffy Gyulát véglegesen igazolt képviselőnek jeirn-tette |\i, majd elfogadták Berky üyiilának azt a javaslatát, mely szerint a felhatalmazási törvényjavaslatot 12 órás ülésben tárgyalják. Ezután .megkezdték a javaslat tárgyalását. T e in e s v á r y Imre ismertette a javaslatot és bejelentette, hogy — bár a népszövetségi megbízottakkal folytatott tárgyalások szerint a költségvetést 8i0 millióra kellett volna leszállítani, — sikerült a kiadásokat SOO millióra csökkenteni. Hunyadi Ferenc gróf szerint a Károlyi kormány politikájának több olyan értékes elve van, amely érdemes a támogatásra és a miniszterelnök nagy érdeme, hogy a sorozatos támadások ellenére sem tért Le arról az útról, amelyen megindult. Ángyán Béla utalt arra, hogy azok a gazdasági szakértők, akik nemzetközi fórumok előtt szerepelnek, eddig prepotenciával határos magatartást tanúsítottak és most egyszerre frontot változtatva, a prepotenciát impotencia Váltotta fel. Weltner Jakab bizalmatlanul nézi a kormány munkáját, mert annak politikájával semmiben sem ért egyet. Nehézségek a Máv. és Délivasut egyesítése körül Amint már közöltük, a Máv juliu* elsejivel átveszi a Deiivasuta:. Az átvétel körül azonban nagy a bizonytalanság. Igy azt sem tudják, hogy a Máv fennhatósága »la t továbbra is megmarad-e a vasat önállósága, vagy csak külön üzletvezetőségként szerepel a jövőben. Állítólag julius elseje'' u''án Máv jelzéssel indítják a vonatokat a Délivasul vor.ajain és az egész ügykezelést a Mav szabályzata szerint végzik ____ Nem lesz azonban ilyen egytierü az alkalmazottak átminősítése '' , A Délivasut alkalmazottamat* egyes rétegei viszonylag magasubb fizetési osztályban vannak, mini a Máv ugyanolyan képieUsegű és ugyan-annm ideje szolgáló alkalmazottjai. A^á,lamvasu:akriál ugyanis az úgynevezett Tamássy-féle előléptetési rendszer bevezetésé óta az alkalmazottak csak nagyon nehezen kerülhelnek magasabb fizetési osztályba. Ha a 29 ezer Máv alkalmazóit közé még 2500 Délivasutast is besoroznának, akkor ez az összes vasutasok előléptetését még jobban visszavetné. Igy természetesen mind a két vasutasság a személyzeti összeolvasztás ellen van dolgon csík abban az esetben lehetne jeleni, ha a Máv alkalmazottakat is a Déli-vasutnal szokásban volt előmeneteli rendszer szerint kezelnék. Ez azonban nagy mértékben emelné az aiiamvasut kiadásait. A nehéz kérdést valószínűleg ugy oldják meg, hogy a Máv tisztviselők és a Délivasutasok külön fizetési csoportban maradnak és a Délivasut csak nyugdíjasai helyett vesz majd át Máv-tisztviselőket és alkalmazottakat az idők folyamán. v. Gyömörey lőispán országos szervezetet hívott életre a gyümölcs termelésre és. értékesítésre A nagy figyelmet és érdeklődést kiváltott expozéhoz mindenekelőtt Blaha Sándor belügyi államtitkár a belügyminiszter nevében jelentette be, hogy a vármegyei és községi közigazgatást ebben a feladatkörében és célkitűzésében a legmelegebb támogatásban fogja részesíteni. Gróf Hoyos Miksa roppant nagy fontosságúnak látja az akciót, különösen azáltal, hogy a vármegyék a közigazgatási hatóságok útján meleg szeretettel és céltudatos munkával karolják fel az akciót. l)r. Tellmann miniszteri tanácsos a föld-növelési miniszter képviseletében melegen üdvözölte.a (iyvmörcy főispán által kezdeményezett akciót, mélyítek keretében a kormánynak a gyümölcstermelés és a f kertgazdaságok fejlesztése érdekében kijelölt nagyfontosságú programja megvalósítható lesz. A nt^ügyimnisztéritini tanácstermében Budapesten \zjy*tím nagyfontosságú értekezlet volt. Az értekezletet Qyömörey Gyö>gy zalai főispán hívta öJkze és ő elnökölt. Készt vettek a belügyminiszter, a földmívelési miniszter képviselői, az Országos Mezőgazdasági Kamara képviselői, majdnem minden vármegye fő- és alispánjai, kőztük Bódy Zoltán zalai alispán is. Gyömörey György főispán ismertette az értekezlet célját és előadta, hogy az ország agrártényezóinek körében az az egybehangzó kívánság hangzott el, hogy a kormány kertészeti és gyümölcstermelési programjának gyakorlati kivitéle érdekében szükség'' van egy országos szerv létesítésére, akár/.¿öfszágos egyesület, vagy szövetség formájában,'' amely szervezet az állami és önkormányzati közigazgatás támogatásával a gyümölcstermelésben rejlő gazdasági erőt* a nehéz helyzetben levő mezőgazdaság javára jobban kiaknázni tudná. Az értekezlet egyhangúlag az országos szt-p-vezet felállítása mellett foglalt állást és Gyömörey György főispán bejelentette,, hogy az országos szervezet elnöki tisztére Kálla) Mikii« ny. államtitkár, volt főispánt kérte fel. Gyömörey főispán a kiküldött bizottsággál meg is kezdte már a megalakulás! munkálatokat. Az országos egyesülettel kapcsolatban egy külön, de vele teljes harmóniában működő szerv ezet létesül az értékesítés lebonyolítására. A gyümölcstermelés és értékesítés fontos problémája ügyében a tegnapi napon tartott értekezletet felette döntő fontosságú lépésnek tekintik, amelynek* eredménye lesz nemcsak a gyümölcstermelés intézményes megszervezése, ami megyénkben már eddig is kezdetét vette, hanem az elkövetkező őszi idényre egy jobb és biztosabb értékesítési lehetősége is. A magyar gyümölcs védelme IrtB : SÁRKÖZY VIKTOR. II. A mezőgazdasági kuliura fejlődésével, a forgalom emelkedésével s az évtizedek alatt kifejlődött és általánosan elterjedt betegségek nagymérvű kiterjedésével, mah már azt mond-Intom, egvetlen egy hely, egyetlen egy gyümölcsös. de egyetlen egy gyümölcsfa sincs, melyen vagy az egyik, vagy a másik kártevő feltalálható, annak pusztítása megállapítható nem lenne. Már most azt a kérdést kell feltennem, hogy ha ilyen általános a baj, ilyen imminens a veszedelem, ilyen nagy az akadály, mely meglevő gyümölcsöseink termésének értékesítését, a gyümölcstermelés jövedelmezőséget hátráltatja, megván-e a megfelelő védekezés ezzel szemben, megvannak-e a megfelelő hatósági intézkedések a baj, a veszedelem leküzdésére, a károsodás elhárítására, a gyümölcstermelés minősegenek biztosítására s igy közvetve nagyobb jövedelmek elérésére s igy közgazdasági viszonyaink javítására? Válaszul ma csak azt mondhatom, hogy egyrészt a termelők nem ccsudtak fel még abból a lethargiáből, melybe őket a fatalitás ringatta, másrészt a hatóságok, a földmivelésügyi kormány még nem nyúltak azokhoz az eszközökhöz, melyeket a nemzeti termelés érdekében igénybevenni törvény részükre biztosit. A magyar gazda tudja és tudta, hogyha jó szőlőtermést akar elérni, akkor a peronospora és mondjuk a philoxera ellen is védekeznie keliett. Arra azonban senki sem gondolt egészen az ujabb időkig, hogy ha jó minőségű, kifogástalan gyümölcsöt akarunk termelni, akkor a millió számra fellépett állati, főleg pedig növényi (gomba) kártevők eüen fel kell vennünk a harcot I Az''1894. évi Xtl. törvénycikk bár intézkedik abban a tekintetben, hogy a mezőgazdaságra káros állatok és növények irtassanak, azonban egyrészt megfelelő szervezet hiáivyában, másrészt, mert annak a régi törvénynek- szakaszai nem rendelkeznek minden, az ujabb időben nyomunkba szakadt baj elhárítása iránt, a meglevő hasznos rendelkezések sem hajtattak végbe ugy, ahogy azt a termelés mai érdeite megkívánná. Mivel ujabban egy rendkívül veszedelmes kárievő lett Magyarországba behurcolva, a St. Jósé, vagy kaliforniai paizsietü (Aspidiotus pewiüiosus), ennek következtében a földmivelésügyi kormánynak olyan intézkedéseket kellett tenni, mely ezen, gyümölcstermelésünket / ZALAVARMEGYE 1932 in ni US 10. végveszéllyel fenyegető kártevő radikális kiirtására alkalmas. Ezen mtéztedések kapcsán azt a kérdést keli felvetnem, hogy h* ?z ois/ág szakértei, a szakkörök lá?j*k. hogy mi a veszedelme gyü-ir.öxv.srmdésünkriek, nem lenne-e szüxs^es, nem lenne-e célszerű olyan intézkedések megtétele, melyek ezt a veszedelmet fejünk felól elhárítanak ? A kaliforniai paizstetű ellen a ,védekezést országos érdekből fel kellett venni s minthogy ennek ,''eghithaiósabb irtása a téli permetezés, mciy viszont 50 százalékban védelmet nyújt a gyüinOJcskartevök többi fjjiai eüen ts. az a gondolat lep önkéntelenül is előtérbe, nem látná-e szükségesnek a földmivelé*Ügyi kor ni ári v ai 1894 évi XII tc 58. szakaszában foglalt feihjulmazas alapján rendeletet bocsátani ki abban a tekintetben, hogy a téli védexezés a gyümöiC-öíökben mindenütt végrehajiassék? Bár nehez ennek a kérdésnek a inegVdJsa, nehéz a keresztülvitel ellenőrzése, de ugy vélem, hogy megfelelő elgondolással ez» a kérdést is meg lehetni: o''dani s ha szükséges, haló-ági beavatkozással a véd kezést i> keresztül leint vinni, végre lehet hajtan*. Ha ;;zu>án met''fcleló megértéssel, kenő magyarázattal és ami a fó, megfelelő olcsón lesz ez a munkálat végrehaitva, akkor nemesik a veszedelmes kártevők pusztítsa, illetve gyérítése lesz megfelelően keresztülvive. hanem az elért és tapasztalt eredmény alapján a gyümölcstermelök maguk rá lesznek vezetve arra a helys útra, me:yet^a termelés érdekeben követniük "kell. A gyümölcsfatelepitéfck áilarni irányítás :nel-Weiti keresztülvitele és a védekezésnek hatóság rendeletre való keresztülvitele nézetem szerint ugv a jelen számára, mint a jOvö részére meg fogja hozni a kivánt. gyümölcstermelésünk tjh dekében álló eredményt. Amerika nem hailandó a jóvátételből engednit a franciákban viszont hailandóság mutatkozik Washington, június 0. Egyes angol lapok Stimson államtitkárnak az angol nagykövettel folyatott megbeszéléseivel kapcsolatban kijelentik. hogy Amerika nem helyesli a német jóvátételek teljes eltörlését. Af Central News közli a/, amerikai külügyi hivatal1 ^naftározott kijelentését, mely szerint az amerikai külügyminisztérium hivatalos irányelvei a háboríts adőssajjők kérdésében a következők: 1. Az Egyesűit Albinok nem hajlandó bárminő, a háborús adósságuk törléséről szóló tervhez hozzájárulni. 2. A jóvátételi kérdés kizárólag európai probléma. j. A háborús adósságok torlése nem felelne meg lélektanilag az amerikai nép gondolkodásának. London, június (>. Az angol kormány Parisból értesítést kapott, hogy a francia kor-mánv lényegesen módosíjja eddigi jóvátételi politikáját A Daily Express szerint a /francia közvélemény a jóvátétel kérdésében nagyon átalakult. Az a nézet uralkodik, hogy a jóvátételeket a mai gazdasági helyzetnek megfelelöe.i revideálni kell. mert jobb kevesebbet, mint kapni. semmit sem Frarniaország nem zárkózik el a dunai államok gyors megsegítése elöl Paris* június <). A francia lapok szerint igen nagy jelentőségű lesz az a találkozás, amely Herriot és MacDonaJd, a francia és az angol miniszterelnökök között történik meg a napokban és amely a középeurópai és délkeleti államoknak nyújtandó segítségre vonatkozó tárgyalásokban merül ki.'' A Petit Párisién szerint Franciaország nem zárkózik el az egyön- Eltűnnek Zalaegerszeg uuáiról a sátrak tetű megállapodás elöl és belátja« hogy a Dunamedence és a Balkán államainak gyors segítségre van szükségük. Görögország és Bulgária súlyos helyzetére való tekintettel hajlandónak mutatkozik Franciaország még arra is, hogy a Tardieu-tcrvet megvalósítsa, ami azt jelenti, hogy egyöntetű eljárással kíván a bajbajutott országokon gazdasági és pénzügyi téren segíteni. Sokszor szóvátettük már a közönség nevében a panaszokat az utcai élelmiszeres és cukros sátrak ellen. Esztétikai és egészségügyi szempontokból egyaránt fontosnak láttuk régóta a sátrak «leépítését \ mert a szociális szempontokat a sátorengedélyczéscknél másként is lehet érvényesíteni s az netn lehet ok arra, hogy,''a sátrak időtlen időkig csúfítsák pz utcák képét. A városháza végre belátta a kívánság jogosságát. A polgármester a várost tisztiorvos előterjesztésére, nagyon nyomós közegészségügyi ér\ek alapján június hó 13-ével megszüntette a sátrakban való árusítást. A kiadott rendelet végrehajtása iránt minden intézkedés megtörtént. A sátor-megszüntetó rendelettel kapcsolatosan végre rendezhetné a polgármester 3 bérkocSiállás ügyét is. A legnaposabb, legforgalmasabb utcarészen állnak a kocsik s a velejáró sok kellemetlen látnivaló és illat eléggé ismeretes. A bérkocsiállást át kellene helyezni kevésbbé napsütött, jobb szennyf levezetéssel ellátott úttestre s így végre meg-felelőképen alakulhatna ki a Széchenyi-tér,, képe. . t Az OMCE állattenyésztési szakosztályának vándorgyűlése Keszthelyen Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület | pölöskeí uradalmába, útközben néhány köz-állatenyésztési és állategészségügyi szakosz- ségi gulya megtekintése. Ebéd után az ura-♦álva a Zalavármegyei Gazdasági Egyesülettel karöltve június l<)-én, vasárnap, Keszthelyen állattenyésztési vándorgyűlést és ezzel kapcsolatban június 18-án és IQ-én Zalavárme gyében tanulmányi szemléket rendez. Június 18-án, szombaton a Budapestről és vidékről érkezett résztvevők Nagykanizsáról kiindulva kirándulnak új-népi Elek Emő gazdaságába, ahol fi hollandi és szimmentáli szarvasul a r ha -és a hússertéstenyészet kerül bemutatásra. Indulás tovább 13 órakor Teleki Tiborné grófné dalom angol félvér ménesének, telivér szimmentáli tenyészetének, magyar gulyájának, posztógyapjas merinó juhászatánaik és ser^. téstenyészetének bemutatása. Indulás Polos-kéről 18 órakor autóbuszokon a Zalavári Apátság zalaapáti uradalmába, ahol a kiránduló társaság a félvér ménest, a magyar pirostarka teheneszetet és a sertéstenyészetet fogja megszemlélni. Indulás tovább 10.30 ¿ra^op) Hévízre, ahol a meleg gyógyfürdő myijtekin-tése után vacsora. Éjjelezés Hévízen. (Szállodában 30o/o kedvezmény.) Június iü-én, vasárnap" reggel 8 órakor indulás autóbuszokon Keszthelyre a gazda- sági akadémia megtekintésére. Délelőtt 0.30 órakor állattenyésztési vándorgyűlés Keszthelyen* a gazdasági akadémia dísztermében. < Zalavármegye állattenyésztése» címen újnépi Elek Ernő földbirtokos, < Az állatértékesítés néhány időszerű kérdése» címen Konkoly Tliege Sándor dr., az OMGE főtitkára tartanak előadást. A vándorgyűlést követően az Alsódunántúli Zöldmező Egyesület tartja alakuló gyűlését, amelyen Kolbai Károly gazd. akadémiai tanár előadást tart < A zöldmezőgazdálkodásról». Alapszabályok előterjesztése és elfogadása. Indítványok. A gyűléseket követően a Balaton és u strandfürdő megtekintése után a gazdasági akadémia tangazdasága, majd Fenékpusztán Festetics Tasziló herceg angol telivér ménesét, magyar gulyáját, legeIögazdaságát'' tekintik meg. A zalamegyei vándorgyűléssel kapcsolatos tanulmányi szemléken a résztvevők száma technikai okoból korlátozva van, ezért célszerű a részvételi fviándékot mielőbb, de legkésőbb juuitts hó 10-ig az OMGE állattenyésztési szakosztályával közölni. A jelentkezéssel egyidejűleg autóbusz-költségekre, kcjfíos borravalókra és egyéb általános kiadásokra 20 pengőt kell személyenkint az OMÍiE pénztárába beküldeni. * Az állattenyésztés] vándorgyűlésen való részvétel jnegkönnyitése érdekében a 111. kir. kereskedelemügyi miniszter és a Déli Vasút igazgatósága a vándorgyűlésen és a tanulmányi szemléken résztvevők száma a kiindulási állomástól előreláthatóan ez évben is 33 százalékos utazási kedvezményt log engedélyezni. Ezért a jelentkezésnél a kiindulási állomás és az utazási vonal megjelölését is kérjük. A vándorgyűlésen való részvétel nincsen korlátozva és ott örömmel Iáinak minden ér-> dcklódó gazdát és vendéget. Vármegyénkből a tanulmányi szemlén résztvenni óhajtók, amennyiben autóbuszt kívánnak igénybe venni, úgyszintén a fenti pengőt, amennyiben külön mennek, ugy a közös borravalókra és egyéb közös költségekre 4 pengőt szíveskedjenek az egyesülethez befizetni. • A vándorgyűlésre a Zalavármegyei Gazdasági Egyesület ezúton is tisztelettel meghivja a vármegye es városok, községek, gazdakörök vezetőségeit, továbbá a vármegyei és járási gazdasági felügyelőségeket, a törvényhatósági és kózsygi állatorvosokat, stb. és a vármegye gazdatarsadalmát. A miniszterelnök nyilatkozott a mezőgazdaság megsegítéséről Budipest. jumus 9. Karo vi Gvula gróf miniszterelnök a me/rtgazda^g megsegítését illetőleg a *öveik?zökben nyuaikozott : — A kormány belátj-», hogy n rT.e/őgazdaság megsegítése eludázhatMIariui szükséges Magam is g ada vagyok — mondotta — ós így mélyen átérzem a mezőgazdák súlyos helyzetei. A jelenlegi gazdasági érd^k : pénzkérdések, azért jórészt a pénzügytMiruÁfíertől ktii segi''ségel várnunk Folyamatban vm a mezőgazdaság megsegítésére v< naikoió ké''il*<ek letárgyalása. Remé''netőleg a jOvÖ év kO/epén e tárgyalások teljes eredmennvei vég/.Odnek. A tárgyalás nem \\ zári körű értekezlet, hanem nyilvános lesz s hivatalosak lesznek elsősorban az egységespárt reprezentánsai, azonkívül több gazdásági és pénzügyi szakértő is. A kormánynak egyébként cond|a lesz arra, hogy a határozatoknak gyakorlatban is érvényűk legyen. - Halló, itt rádió Délibáb!... A Délibáb színliázi képeslap nagyszerű újítással lepte meg olvasóit: hatalmas rádió-rovatot nyitott. Ebben a rovatban mindent megtalál az olvasó, amire egy rádiózóruk szüksége van. Pletykák, hírek, műsorismertetések, fényképek a szereplőkről, rádióriport, a mikrofon újdonságai stb. A rovat bő és gazdag tartalmát egy újszerű hullámhossz-táblázat egészíti ki, amely a lapból kiemelhető. A Délibáb a leggazdagabb színházi, film és''''rá dióújság. Ara csak 26 fillér. 1932. junius 10. ZALAVARMEGYE Itthon is ió... \ Irla : SOMODY ISTVÁN. Nemzetgazdasági okok már régen szükségessé tették annak propagálását, hogy a magyar kö/.önségnek az a tehetősebb része, amely megengedheti magának a fürdőhelyen való üdülést, ne menjen külföldre, hanem a hazai fürdőket keresse fel. Ennél a kérdésnél nem csak hazafias szempontok, voltak irányadók, hanem gazdaságiak is, mert hiszen nem volt mindegy, hogy a nyaralásra ,költött több száz ezer pengő külföldre kerül-e, vagy a magyar gazdasági élet vérkeringését lápá:ja. Az éveken át t3rtó felvilágosító munka, amellyel együtt folyt a magyar fürdók fejlesztése is, bizonyos eredményt tudott felmutatni, de ez még nem volt kielégítő. A nagyobb eredmény eleiese elé két nehézség tornyosult. Az egyik az volt, hogy a nagylátugatottságu, kulturált külföidi fürdőhelyek nagyobb kényeimet tudtak biztosítani a fokozott igenyekkel rendelkező közönségnek. Természetes hogy könnyebb volt a rpodern élet kényelmi eszközeit nyújtani azokon a külföldi üdülőhelyeken, ahol a nagy idegenforgalom és a hosszabban tarló szezon rentábilissá tette a költségesebb beruházásokat is. Ez a magyráz3td annak is, hogy ezeknek az üdülőhelyeknek jz árai viszonylag inersé keltek voltak, gyakran nem kerültek többe a hazai fürdőknek* árainál, sót bizonyos esetekben ezek alatt is maradiak Elismerjük tehát, hogy voltak tárgyi é&-ko-moly okai is annak, hogy a magyar nyaralók tehetősebbjei előszeretettel keresték fel a külföldi üdülőhelyeket. De meg kell ¿llapitani, azt is, hogy voll ennek másik oka is, — néha talán döntőbb, mint az előbbji, — még pedig a tulzolt külföldi adat, az a helytelen felfogás, hogy ami külföldi, az jobb, és nem utolsó sorban a jómódnak és az előkelőségnek a látszata, amelyet egy-egy külföldi nyaralás keltett. Nem volt eleg előkelő régente itthon nyaralni. Hogy ez így volt, azt jellemzően bizonyítják azoknak a parvenüknek az cselei, akik pestkörnyéki falvakban töltöttek néhány hetet, de módot talállak rá, hogy a jóbarátokat pukkasztó képeslapjaikra előkelő tengeri, vagy magaslati üdülőhelyek ''postájának bélyegzői kerüljenek. Ilyen körülmények között azlán nem volt csoda, ha legszebb hegyvidéki és balatoni gyógyfürdőink és üdülőhelyeink a közömbösség és a gyér látogatottság jegyében lemaradtak a versenyben Igy volt ez a háború előtt és az azt követő tőzsdekonjunkturás időben, mig aztán lassan a javulás útjára tértünk ezen a téren és az utóbbi 4—5 év alait lényegesen megvállozott a helyzet. Megváltozott azért, mert az állam és az ér dekeít közületek áldozatkésszégéből a magyar "fürdőhelyek fejlődése, különösen a fürdőtörvény utan, le nem tagadható lendületet mutatott és a közönség érdeklődése fokozottabb méitékben fordult felé|ük. Elismerjük, nehéz volt viiába szállni azzal az elkeseredett balaioni nyaralóval, aki a porban fuldokolt és a kényelmetlenségek lépten nyomon jelenikezö bosszantásait még azzal sem enyhítette, hogy .legalább olcsón nyaral. Ez a helyzet azonban már a múlté. Az utóbbi években kiépültek az utak és, talán az egész jelentéktelen helyeket kivéve, a kultura bevonult a balatoni fürdőhelyekre, amelyeknek nem csak fürdőit, de őslakóit is átalakította. Mint a magyar tenger régi barátja, ismerek nagy balatoni üdülőhelyeket, amelyek pár évvel ezelőtt még porfészkek voltak s a kuliura legprimitívebb nyomait is alig viselték képükön és ma jól kiépitett, portalanított útjaikkal, pompás parkjaikkal, gondozott es csinos strandjaikkal, villany világításukkal, vízvezetékükkel, szórakozó helyeikkel, jó piacukkal és megértőbb őslakosságukkal kellemessé és ^ kifogástalanná letzik az üdülést A balatonmenti ivóvizkérdést az egyre szaporodó vízvezetékek oldják meg. Azoknak a fürdőknek a sorába, amelyek vízvezetékkel rendelkeznek, ezidén a nagy lendü-kilel fejlődő Lelle is belépett. A balatoni üdülés kellemessebbé tételének az ut, víz és élelmezés kérdés megoldása fellett jelentős lélektani motívumai is vannak, amelyeket a balatonkörnyék: nép felfogásának kedvez? átalakulásában kereshetünk. Maguktól is rájöttek, s a/ isko''ánkivüli népművelés is ráneveli őket, hogy sokk;il hasznosabb és jobb politika a fürdővendég megbecsülése, szeretete es idényeinek! lehető kielégítése elfogadható Í rá kon A baltfkjni falvak lakáskiadással fog-> alkozó gazdái »-gyre jc-bb-.n kövei a villatulajdonosok peldáfát a kertes, gyepes udvaroknak a gazdasági udvaraktól való elválasztásában. Az állatok teljes-elkülönítése^ főként aA. üdülőgyermekek szempontjából es a legytjíc elleni védekezés szempomjából nagyon fontos^s err-fokozottabban kell ránevelni a baiátdnmenti népet. ^ A kü földi nyaralást csak Orvosilag indokolt esetekre korlátozó devizainlézkedé^ek ez idén aggodalmassá tették az azelőtt is iiillhn nyaralók számára a helyzetet Attól tartottak,w^iogy a kényszerű lielvzet kihasználása az árak magasbaszökkentésében fog jelentkezni. A balatonmenti érdekeltségek kimondották, hogy nem drágítanak, de a közönség ezt némi kétkedéssel fogadta. E/l a kétkedést eloszlathatjuk. Ma már kialakul: a helyzet és a súlyos gazdasági viszonyok miatt jó közepesnél jobb fürdó«>ze/on aiig várható* Lent jártunk a Balalcty mentén és örömmel albpnotiuk meg, hoev eddig az árak valóban nem magasabbak a tavalyiaknái s az élelmezés még olcsóbb is lesz. Meggyő.ödisünk, liogy senkinek sir.cs oka elkeserednie azon, hogy nem mehet küifö.dre nyaralni Nen csak azeil, mert ez a legkevesebb, amelyet az ouzag elvaihat, hanem azért is, mert a magyar fIKdök fejlődébe módot ad a fokozott igények kielégítésére is. A fitydők felé csak annyit, hogy a fogadkozás megtartásával most ragidjlk üblökön az alkalmat és hódítsák meg a külfn.d szerelmeseit is, hogy a Bilaion vizének, levegőjére!:, napsütésének és homokjának együttes gyógy hötásái a magyarság növekvő tömegei fordítsák egészségük konzerválására, vagy rekonstruálására és a jövö nemzedék fejlődésének elősegítésére. Ml P. £K. ÉRDEKES ÉVFORDULÓ 1003 junius .Y()-én szerb a belgrádi-'' királvi testőrsége!. katonatisztek éjfélkor behatoltak koriakba és felkoncolták a megölték I. Sándor királyt és a feleségét, Draga királynét, sót kiirtották a királyné* rokonságát, Masjn ezredes családját is.1 Az ösz-szeesküvést Oroszország szervezte meg és látta el pénzzel ;• mert Sándor király és általában az Obrenovics dinasztia az Osztrák-Magyar monarchiához húzott. Oroszországnak pedig céljai elérésére egy vazullus, vagyis tőle függő uralkodóra volt szüksége. Igy jutott azután trónra a £aragyorgyevics-család I. Péter személyében (a mostani király apja), aki kész eszköze volt Oroszországnak és azzal együtt készítette elő az utat a világháborúhoz és a monarchia, valamint Magyarország feldarabolásához. Péter király első dolga az volt, hogy vámháborut kezdett monarchiával. — Tanulmányi kirándulás. A zalaegerszegi m. kir. állami polgári fiúiskola 80 növendéke csütörtökön jól sikerült kiránduláson volt Hé viz—Készt hely eit. — Papszentelés. (iróf Mikes János megyéspüspök vasárnap tizenkét V. éves diáxonus kispapot és két ferences theológust szentel áldozópappá, a szombathelyi székesegyházban. — G. F. B. selyemharisnya 6 féle minőségben eredeti gyáron áron legnagyobb vá-lastékban Deutschnál. — Lelkészkonferencia. A dunántuli evangélikus egyházkerület lelkészei Kapi Béla püspök vezetésével igen népes konferenciát tartottak Sopronban. A konferenciával kapcsolatban este istentisztelet volt az evangélikus templomban, ahol Nagy Miklós zalaegerszegi ev. lelkész, gondolatokban gazdag, mély színvonalú beszédet intézett a hívekhez. FEKETESZARU CSERESZNYE 11—12-én a Kultúrház modem színpadán kitűnő szereposztásban. — Társasvacsora.'' Suszter Oszkár zalaegerszegi rcálgiuunziumi tanárt, mint megírtuk, a kormányzó középiskola: igazgatói címmel tüntette ki. Ez alkalomból több barátjának és tisztelőjének kívánsága szerint barátságos vacsora keretében óhajtják iránta való nagyrabecsülésüket és szeretetüket kifejezni. Ezért folyó {hó 13-án, hétfőn este 8 órakor a vasúti vendéglőben »közös vacsorát rendeznek, melyre a {kitüntetett Suszter Oszkár mmden barátját és (tisztelőjét szeretettel meghívják, fékezés étlap szerint lesz. A résztvenni óhajtók elhatározásukat legkésőbb vasárnap dé>ig*í reáU gimnázium igazgatói irodájában közöljék. — Az ev. püspök Kanizsái. Kapi Béla dr. dunántúli ev. püspök csütörtökön Nagykanizsára érkezett, hogy a somogy-zalai ev. lelkészek kongresszusán részfcyegycn. t — A Batthyány-utcát bitumenes burkolással látja el az államépítészeti hivatal, egészen Kaszaházáig. A munkálatok már folynak. — Elhunyt ev. esperes. Németh Pál vései ev. lelkész a somógyi ág. h. ev. egyházmegyének 33 éven-át vo''yt esperese meghalt. Remek muzsika BOLDOG SZÍV ^K '' — Tűzrendészet! szemle. A kertmozi helységében, az Arany Bárány épületében ma dél-ílótt tűzrendészéti szemlét tartottak, amelyen résztvett dr. Fülöp I ászló városi tanácsnok, Lengyel Mihály rendőrfelügyelő és Mózes László hív. tűzoltóparancsnok. A szende eredményeként a kertmozi megnyitását engedélyeztek. '' . < —"Vásznatokhoz hosszúszálú, elpusztíthatatlan «Seá-lsland» amerikai fonalat használunk. Schütz Árúház.: — A vármegyei és községi nyugdijasok részére a júniusi nvugilletmény utalásához a belügyminiszter megfelelő kamatmentes kölcsönt utalt ki. A nyugilletményt néhány napon belül folyósítják. Az Iparoskör rendezésében a FEKETESZARU CSERESZNYE 11—12-én a Kultúrl — Legjobb minőségű női és férfi tennisz-cipők eredeti gyári áron DeutschnáL — Bciratások az állami elemi iskolában. A polgármester közhírré teszi, hogy a zalaegerszegi állami elemi iskolákban a jövő tanévre szóló beiratások június 14-én és 13-én délelőtt'' 9— 12-ig és. délután 3—5 óráig fesztek. Ezeken a napokon a mindennapi (6—12 évig) és az ismétlő iskolakötelesek (12—15 évig) beiratandók és pedig» az Apponyi utcától és Deák tértől keletre lakók a Központi elemi iskolában, a nyugatra lakók pedig a Jókai utcai új elemi iskolában tartoznak beiratkozni. 6— 13 évig minden tanköteles gyermeket, szel-^ lemi, vagy testi fogyatkozásra• való tekintet'' nélkül be kell íratni. Aki e rendelet ellen vét s gyermekét be nem íratja, ''-kihágást követ el és súlyos pénzbüntetéssel, esetleg elzárással fog ^büntettetni. ------- - *i* Az utóbbi évek legszebb filmje BOLDOG SZIVEK Hívnak a hűsítő habok, — gondoskodjunk fürdőruházatunkról és válasszunk egyéniségűnkhöz illő színeket még fürdökőpenyhen is. SchOtzék kirakatában megtaláljuk mindig a legújabb mintázó frottler anyagokat. ZALAVARMEGYE 1932. junius 1. — Nagy rr un ká-cl bocsátás ok a szmtgott-hárdifkazapyárban. A szentgotthárdi kasza-gyár a munkásoknak mintegy 70 százalékát már hetekké. ezelőtt elbocsátotta. Hír szerjut az ó munkaszúuetük 3 hónapig tart. — Legdivatosabb nüi viskal-szalma sapka és kalap legolcsóbban, nagy választékban DeutschnáL — Köztpi>kolaÍ internátus Sümegen. A reálgimnáziummá fokozatosan átalakuló állami reáliskolával kapcsolatom községi fiüinternátus igazgatósága már in olt elfogad jelentkezéseket 1032—33 iskolai évre. Az alsó négy osztály reálgimnáziumi, a felső négy osztály még reáliskolai jellegű lesz. A vezetőség a m^i nehéz gazdasági helyzethez alkalmazkodva havi ^r* pengős kedvezményes helyet biztosít /a szülők foglalkozására való tekintet nélküjí minden, legalább jó viseletű és megfelelő eiómcnetclü tanulónak. Jeles és jóren-dúeknek még nagyobb kedvezményi is nyújt. Az internátus az állami középiskola tanárainak vezetése alatt áll. Részletes tájékoztatót kí- vánságra küld az igazgatóság. \ x [ Magda Schneider BOLDOG SZIVEK — Színes bourette ható Schütznél. már 2 pengőért kap- h — Tehetséges kezdü. Nemrégen történt, hogy egy nagykanizsai kereskedőcsalád kislányának nyakáról egv 12 éves leány ellopta az aranyláncot és azt a zálogházban találta meg a nyomozó detektív. Az első sikeres lopás után most ismét szerencsét próbált a fiatal tolvajnő — sikerrel. A napokban Vörös Mária kanizsaiN>ejd\t figyelmeztette, hogy poros a cipője s amik az cipőjét nézte, kilopta zsebéből a pénztárcáját és a bennfoglalt ftsz-szeget elcukrozta. A rendőrség megindította ellene az eljárást. r Ötlet, móka, vidámság! BOLDOG SZIVEK — Elmaradt''a Ietenyei járási lövészverseny. A múlt vasárnapra tervezett lövöldeavatás és lövészverseny Letenyén a kedvezőtlen időjárás miatt júprus 12-ére maradt. '' — Nyilvánossági jogot kapott a kanizsai leányliceum. A vallás- és közoktatásügyi miniszter leiratot intézett dr. Mátray Rudolf tankerületi kir. főigazgatóhoz, melyben értesíti, hogy a nagykanizsai ícánylice*umnak megadta a nyilvánossági jogot. * — Bourettin, színtartó, legújabb divatszínekben, legolcsóbb árakban Schútznél. [ Verhetetlen slágerek BOLDOG SZIVEK FizessBB elő a Jalaváimsirrii! — Időjárás: Még változó, aránylag húvös idő várható, helyenként záporeső, a légáramlás gyengülésével. Holnap a lassú ^felmelegedés megindulása, .\J Ábrahám Pál operettje BOLDOG SZIVEK J MOZI. -- Ma két nagy film egy műsorban kerül bemutatásra az Edison moziban. Tekintettel a két és félórás hosszú műsorra, az első előadás pontosan fél 7 órakor kezdődik, hogy a második 0 órakor megkezdődhessék. A fődarab a világháború legnagyobb csatája a filmen: ROHAM A VERDUNI HALÁLMEZÖKON. Minden idők legnagyobb hangosfilm drámája 10 felvonásban. Nincsen olyan regény, amely fölérne ezzel az élményszerű felvétellel, amely a világháború leghíresebb útközeiét, I)ouau-moW erőd elfoglalását mutatja be. 100.000 ember vett ri^zt ezekben a harcokban, ágyúk, gépfegyverek, gránátok, a modem haditechnika egész arzenálja. Ilyen filmünk még nem volt. } Azonkívül Szőke Szakáll nagyszerű vígjátéka: HÁROM ÜV PAPA. Zenés vígjáték S felvonásban. I RADIO. Péntek, június 10. 9.15: Hangv. 12.3: íira-rnofon. 1.13: Népiskolai testnevelő tanf. 4.1í): Hasznos háztartási tudnivalók. 3: Tizenhét év az egyenlítő alatt. 3.23: Katonazene. 7: (iyors-jrás. 7.30: Külügyi negyedóra. 7.13: Szal«»«-:ene. S.30f A Szegedi Dalkor jubiláris díszhangversenyének kozv. Szegedül. Utána cigányzene. T ZRÍNYI-NYOMDA RÉSZVÉNYEKET MINDEN ELFOGADHATÓ ARON ELADOK. CIM A KIADÓBAN. ZALAEGERSZEGI PIACI ARAK Bura 1000-11 00. Rozs 1000-1100, Árpa 170U-1800, Zab 18-00-1900. Tengeri 1500-16-00 H Burgonyi 4.00--5.00. BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS. Buza. (tiszavidéki) 1215-12 55, buza (egyéb) 12 15-12-30,-rozs, lf25-12 40. árpa 15 25 -15 75. zab; 171X1 - 1757, köles 14-00-14.50, tengeti 1690-1710, burakoroi 12 35 12*50. Irányzat: barátságos, forgalom : csekély. Laplu «Idono« ét kí*t$-. KAKAS JlOOSTON. UtrtMMti S>iv£STE* PCTCN jiNOS rä»MUUr, : Ptsmv ^AL tr. Dr. Urbán Károly orvos 4 > - rendeléseit zavartalanul folytatja . Zalaegerszeg Dókai-utca 9. szám alatt, ahol minden üldözés ellenére ír megvan a berendezés. Rendelés: délelőtt 8-12-igr d. u. 2-6-ig S-lg. j Akár elutazik, akár itthon nyaral, okvetlen $zük$ége fesz Frottier kelmékre V&aT&nlsntart6k 9.— Frottier fürdőlepedő ftÄ! 18.-Flaneltakaró rendes na9W&soWos ^u 5.80 Piiama, strandkabátf nyári ruha és pongyolaanyagok . sisatarJSp minőségben a legnagyobb választékban Schütznél. — Nyomatott K&k*s Ágoston könyvnyomdájában, Zalaegerszeg, Széchenyi tér l. TelefonTbTT U. évíolyai --- Zaía«oer:-52eg, 1932 Junins 11 Szombat a fillér. száa ZALAVARHEGYE POLITIKAI NAPILAP 3= MftOxup Hfiüfe Botodét: negyedévre 6 P. Szerkesztőség és *iadőhlvatol: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 1. Telefon: Kamatláb ás tőkeképződés Irta: báró ÚRBAN GASPAR országgyűlési képviselő. A belső piac vásárlóerejének talán legfontosabb növelési módja a hitelélet méltányos rtsidezése és_ezzel kapcsolatban a helyes deviza- és kamatpolitika. A kamatláb további sürgő* csökkentese valóban elkerülhetetlen. Az improduktív és 40 - 50 százalékban eladósodott mezőgazdaság képtelen arra. hogy tartozásai után kilenc és félszázalékos kamatot fizessen és ugyanakkor közszolgáltatásait ispon-„tosan teljesítse. " f • Azt szokták mondani, hogy á kamatláb lényeges csökkentese megakadályozná a tőkeképződést. Olyan országban, ahol a lakosság 70 százaléka mezi »gazdaságijai foglalkozik és amely ország lakosságának további <>0—70 százalék.)nak nem betétje, hanem adóssága van. A mi gazdasági viszonyaink önhibánkon kivul oda romlottak, hogy ínég azok a gazdák sem képesek, a legtakarékosabb életrmxldal sem tőkegyűjtésre, akiknek nincs adósságuk. Kérdezem , tehát*, hogyan várhatjuk. hogy az a többség, amely kilenc és félszázalékos kamattal kell, hogy megküzdjön, v&lalia is, belátható időn belül, tőkegyűjtésre gondoljon? -y . A magas kamatláb eridószerint egyenesen megakadályozza az egészséges tőkeképződést, mert — véleményem szerint — helyes tőkeképződés csakis produkt)v munka és takarékosság eredménye lehet. A már meglevő tőkének a magas kamatláb révén történő szaporítása a/ egészséges tökeképződésnek csupán legutolsó folyamata léhet, .íutuíty folyamat a szükséges előfeltételek nélkül nem nemzeti érdek, hanem sok esetben káros hatású. " ^ De kjfilönben is erős bizalmi vál$ág^xkn, a vállalkozási kedv teljesén hiányzik és ha a kamatláb csökkentése a vállalkozási szellem megerősítésére vezetne, akkor ebből sokkal nagyobb gazdasági előny származnék, mint amennyi kár a tőkeképződés esetleges csök-kenésébő!. Figyelemmel azonban arra, hogy a vállalkozók a mai gazdasági viszonyok közepette még egy mérsékelt kamatnak megfelelő összeget rs a!ig képesek megkeresni, emellett számo''niúk kell bizonyos rizikóval, tőkéjük egy részének esetleges elvesztésével, —nézetem szerint — legalább is túlzott az az aggodalom, amely li tőkeképződés megakasz-tását félti a kamatláb csökkentésétől. AzL^iS tTatVni. hogy a kamatláb lényeges csöklentese esetén a betevők kivennék betétjük^ a bankokból és a^betéti kamatot meglő kamatláb mellel} helyeznék ki magánosoknál. Köztudomás szerint a pénznek legfontosabb hivatási az, hogy a gazdasági életet megtermékenyítse és semmi esetre sem az, hogy. a bankok trezorjaiban feküdjék, azoknak.érzékeny kamatveszteségeket okozva Ma nincs hitel meg a legjobb bönitásu igénylők számára sém. hiába ajánlanak fel sokszoros fedezetet; Ma a bankok elzárkóznak minden hiteligénylés elől. ha rendelkeznek is megfelelő tőkével, egyrészt, mert a múltban kihelyezett hiteleik nagyrcszbeji rosszakká váltak, másrészt pedig felnek az imftífttrilizálódástól. fűnek megszüntetése végett igenis szükséges volna e bizalmi krizisnek az adósok bonitasa megjavításával való eltüntetése, ami újból tsak a kamatláb lényeges csökkentésével érhető el, ha nem akarjuk Románia elitélendő példáját követni. alu>! a preventív intézkedések elmaradása, \ agy késlekedése miatt az adósságok egy részének intézményes leírásához akarnak folyamodni. Ha pedig a betétek terén a nyugalmi helyzet tovább is késnék és fokozódnának a bankok létérdekeit veszélyeztető ina-gánkihitelezcsek, akkor ennek megakadályozására igenis további energikus kormányintézkedések válnak szükségesekké. A belföldi kamat jelentősebb csökkentésének egyik akadályát külföldi hitelezőinkkel szemben fennáL''ó kötelezettségeink képezik. A lehető legvégső határig igyekeznünk kell a külföldi hitelezőinkkel szemben kötelezettségeinket teljesíteni, hogy ezzel is dokumentáljuk, hogy jóhiszemű és becsületes adósok vagyunk. Ugy látszik azonban, l»ogy elérkezett az az idő, amikor férfias nyíltsággal és minden káros presztizspo''.itikát félretéve, újra a külföld elé keR állnunk, mint tettük ezt januárban a transzfermoratórium kapcsán, anükor bejelentettük, liogy külfökli fizetési eszközökkel tovább nem fizethetünk és be keO jelentenünk, hogy most már pengőben sem tudunk elege* tenni kötelezettségeinknek. Ha pedig hitelezőinkkel a megegyeaés belátható idón befűt nem sikerülne, akkor nagyon megfontolandó) volna a fizetések ideiglenes megszüntetésének egyoldalii kinyilatkoztatása. Egy erősen leszállított kamatláb megerősíti gazdasági életünket, fokozza a teljesítőképességet, helyreállítja velünk szemben külföktt hitelezőink bizalmát, megváltoztatja a tőkeexport-országok elzárkózotlságát, biztosítja < pengő stabilitását és biztosítja a költségvetés realitását is. (, . Külföldi adóttágainkra már annyi kamatot fizettünk. hogy a tőke nagy részét Is leróttuk vele! A képviselőház Ölése Budapest, június 10. A Ház csütörtöki ülésen a költségvetési törvényjavaslathoz még hozzászólt (Isizmadia András, aki határozati javaslatot nyújtott be. Követek a be!- és külföldi kamatnak a magyar föld teherbírásával arányos mérséklését a termények árának megfelelő színvonalon való tartását, az eladósodott gazdák, kisiparosok és kereskedők kamat- és tőketartozásainak általános rendezését, a kartelek visszaéléseinek megszüntetését és a gazdasági kérdések megoklása után alkalmas időben a titkos választójognak törvénybe iktatását. A javaslatot előzőleg az egysége»-párt*agrárblokkja letárgyalta és elfogadta. Peyer Károly a kormány gazdasági politikáját bírálta. Eckhardt Tibor azokról a terményértékesítési nehézségekről beszélt, amelyek elé a cseh-magyar kereskedelmi szerződések meg-bukása miatt jutottunk. A devizagazdálkodást ártalmasnak mondja mezőgazdaságunkra A tartja. javasr s ezért kiküszöbölendőnek latot nem fogadta el. A képviselőház pénteki ülésének elején dr. Kenéz Béla kereskedelmi miniszter beterjesztette az iparfelügyeióségek 1 <> 31 évi tevékenységi kimutatását, majd folytatták a költségvetési törvényjavaslat tárgyalását. Pékár Gyula erélyesen visszautasította Vá-zsonyi Jánosnak a munkapárt ellen intézett támadását, mely szerint a párt Tiszát cserbenhagyta volna és hívei még a temetésére sem mentek vo''na el. Teljesen hamis ez a beállítás, mert a párt tagjai résztvettek a temctéscu, -a búcsúbeszédet pedig épen ó mondotta, bár megöléssel fenyegették akkor ezért. A munkapárt mindig teljesítette kötelességét. Szil ágyi l_a;os: - Nem úgy. mint gróf ♦Andrássv (iyuláné, .iki most cikkezik ellene! S z t r a ii \ a \ s z k y Sándor azzal kezdte felszólalását. hogy amiért kilépett az egységes-pártból, nem tagadja meg múltját, de a kormánnyal szemben a kritika álláspontjai kell elfoglalni, mert ennek a rezsimnek igen s*>k hiba ja \an. A mai időket csupán a társadalom nagy onfegyclmczcttsége mellett lehet a keserűség kitörése nélkul elviselni. Ulain Ferenc: — ön hozta be e/t a társaságot ide! Sir il ágyi Ulain felé: — A képviselő urat meg Gömbös hozta ide! Sztranyavszky Sándor: — Amit tettem, hazafias felfogással cselekedtem 1 — Ivután hosszasan beszél gazdasági kérdésekről, majd külpolitikai ügyekről. Olyan külpolitikai képviselőkre van szük-•éft akik az élet emberei és nem maradi diplomaták. Régente ó is a nyílt választójog híve vok, de belátta, hogy csak a titkos választójoggal lehet szeretet-mandátumot elnyerni. Hangoztatta, hogy külföldi adósságainkra már annyi kamatot lizettünk, hogy a tőke nagyrész j is le van ezzel fizetve. Pintér László azt fejtegeti, hogy nem lehet addig a kibontakozásról beszélni, amíg a német-francia barátság holtponton van. Hosz-szasan foglalkozott a német-francia helyzettel és arra a következtetésre jutott, hogy a magyar külpolitikának most kel! megragadnia az alkalmat az eredményes munkára. S á n d o r Pálnak aggodalma \au afelől, hogy az előirányozott 800 miTió pengő nem folyik bt;. A pénzügy miniszter által előterjesztett kiadások helytáEók, de a bevételi • tételek való-szinüségéröl kételkedik. _ Magyarországnak is ki kell jelenteni a külföld előtt a fizetésképtelenséget, hiszen a külföld már úgyis tudja« hogy nem tu-dunlr''fizetni. Hosszasan polemizált ezután Hunyadi Ferenc gróffal es WoMf Károllyal. A kartelek támadásait ne fokozzuk a végletekig és ne növeljük a hitelezők bizalmatlanságui adósaikkal szemben. Gondot kell fordítanunk arra is, hogy a inag>ar pénzintézetek hitelét fönntartsuk. Szervezeit kommunista propaganda folyt, egy fővárosi középiskolában Budapest, június 10. A főkapitáitvság imjIí-tika: osztályának tudomásara jutott, hogy a középiskolákban tervszerű kommunista propaganda fp''.vt. Vezetője Pischl Vereuc középiskolai tanár, aki a Mester-utcai iskolában tanít. A propagandában segítőtársa egy nöismeröse: Tiilmaver Róza, aki a tanulókhozjutás köny-nyeb.hségc végett felvetette magát a Mester-utcai iskola VI. osztalyába magán tanulónak. Az ügyben a főkapitányság a legerélycsebhi nyomozást végzi továbbra is. ZALAVAMEGYE 1932. junius A miniszter sokallja Zalaegerszeg és Nagykanizsa kölcsönterhe» ét Kaniztát a további kölcsönök igénybevételétől el is tiltotta a két város költségvetését Jóváhagyták a két A belügyminisztertől leérkezett a két megyei város: Nagykanizsa és Zalaegerszeg jóváha-gvott költségvetése. A jóváhagyó rendelet Zalaegerszeg vagyoni állapotát mérlegelve megállapítja., nogy a város által felvett kölcsönök nem eléggé produktív célokra használtattak fW '' s igy a kölcsönökkel kapcsolatos kiadásokra a vagyonból eredő jövedelmem felül egyéb bevételeket is jelentékenyen igénybe venni kénytelen a város. A további kölcsönfelvételtől minden körülmények között tartózkodni kell, — mondja a rendelet — és a viszonyok javulásával igyekeznie kell a, fuggökölcsönöket kedvezőbb törlesztéses kölcsönné átalakítani. „, A vármegyei hozzájárulás 44.530 pengős előirányzatát törölte a miniszter. A tisztviselők me''.jékjárandő&ágira előirányzott összegeket az'' alispán^ megállapításai szerint érintetlenül hagyta a miniszter. A mérséklés tekintetében külön fog intézkedni. Az íKetménycsökken-tés révén eszközöli költségvetési törlésekre, az egyes tételeknél eszközolt váltótartozásokra még visszatérünk. Lényegében a miniszter a 82f>/>34 pengős szükséglettel szemben 757.118 pengő szükséglettel és a (»44.427 pengő fedezette) szemben 500.25$ pengős fedezettel Tiagyia jóvá a város költségvetését. Hiány: '' '''' v Kommunista szervezkedést leplezett le a nagykanizsai rendőrség lö7.1(>0 pengő, mehnek fedezésére 71 százalékos pótadó kivetését engedélyezte. szemben az eredeti 77 százalékkal. A kereseti adó kivetési kulcsa: (> százalék. A pótadónál nem szabad figyelmen kívül hagwumk. fiogy a 71 százalékban az 1<>2<>. évi pótköltségvetésből eredő (> százalék is benne van. E teherhez azonban hozzá fog járulni a vármegyei pótadó. Mintegy 30 e&r pengőt tesz ki a zalaegerszegi tnegyei pot-adó. mely a pótadószázaíékhoz átszámítva 12—13 százalék növekedésnek felel meg. .Végeredményben 83—84 százaléknak megfelelő lesz a pótadó Zalaegerszegen, az 1932. évben. * Nagykanizsa város költségvetésében ugyancsak módosítások történtek. Itt azonban a pótadó csak 42 százalék, a kereseti adókulcs pedig 5 százalék. A rendelet szerint aggodalomra" ad okot Nagykanizsáiul á sok súlyos kölcsonteher. Emiatt a miniszter a várost * " további kölcsönök felvételétől, a n eni feltétlenül szükséges beruházásoktól határozottan eltiltja és felhívja, hogy minden erővel a kölcsönök törlesztésére toreket Nagyszabású kojnmnnista szervezkedésnek jutott nyomára három hónapi nyomozás után a ngykanizsai rendőrség. A szervezkedés vezére: Stolcer Emil 21 éves magán tisztviselő, tagjai pedig l>ét érettségi előtt áHó kereske-deimista és eg> inásik magántisztv;seiő. Egyébként össze köttetsé ben álltak a budapesti kommunista központtá!. Szervezkedésükben és egész munkájukban oiyan óvatosságot fejtettek ki. hogy csak három hónapi éber figyelés után tudták a szervezkedést leleplezni. A napokban egy Élelmiszer feliratú csomagot foglah le a rendőrség, amely lázitó röpiratokat tartalmazott és a központtól jött a kanizsai szervezetnek. A csomag elkobzása után a rendőrség elóáHitotta Stolcert. a szervezkedés vezetőjét, lakásán pedig házkutatást tartottak. Röpiratokat, lázitó dalokat és budapesti címeket találtak, amiket közöltek a budapesti rendőrséggel. Stolcer letartóztatása hamarosan tudomására jutott fegyvertársainak és azok egyike egy budapesti leány címére táviratot adott fel: «Emilt beszállították a kórházba, sürgősen kerek segítséget: Komjáthy ! A táviratot feladó Komjáthy egy becsületesnek ismén kanizsai kereskedőcsalád érittségi-zendó fia. aki Stolcer letartóztatásakor egy másik osztálytársával a Sétakertben izgatott beszélgetést folytatott esetleges bajbajutásukról s közben a bokorban rejtőzködő detektiv elfogta barátjával együtt. A diákok beszédjéből több gyanús nevet sikerült megtudni s igy körülbeiül tizenkettőre mg az összes gyanúsítottak száma, de ezek'' közül csak öt vehető komolyabb elemnek. Kivallatták először-.Stolcert, majd a két diákot. Stolcerrel nem sokra mehettek, de a két diák egykettőre súlyos adatok birtokába juttatta a rendőrséget. A budapesti kapitányság szintén megkezdte a nyomozást és többek -között előállított egy pesti leányt is. A budapesti rendőrkapitányság megkeresésére a három kommunistát a fővárosba szállítják, mert szükség van jelenlétükre. Erdőőri és vadőri txakvixtgák A földmívelésügyi miniszter engedélyével a kaposvári m. kir. erdóigazgatóság a kerületéhez tartozó Bácsbodrog, Baranya, Somogy, Tolna és Zala vármegyékből augusztus 1-én és az erre következő napokon megtartandó erdőőri és vadőri ^szakvizsgákra jelentkezők" részére Kaposváron négyhetes előkészítő tanfolyamot tart. A tanfolyam megfelelő számú jelentkező eseten július 4-én kezdődik. A tanfolyam célja az erdóóri szakképzést az erdőgazdasági többtermelés érdekében minél alaposabbá tenni és egyúttal az erdőőri szakvizsga letételét megkönnyíteni. Ugy az előkészítő tanfolyamra, mint az erdőőri és vadóri szakvizsgákra vonatkozólag bővebb felvilágosítást a kaposvári in. kir. erdő-igazgatóság, illetőleg az illetékes m. kir. erdó-felügyelő, vagy m. kir. erdóhivatai ijyújt. Akik az erdóóri. vagy vadóri szakvizsgát letenni, óhajtják, továbbá az ek''>ké$zítő tanfolyamra jelentkezők június 20-ig nyújtsák be kérvényüket a kaposvári in. kir. erdóigazgató-s ághoz. i Annak, aki az előkészítő tanfolyamra való felvételét is kéri. a vizsgaengedély iránt külön nem kell folyamodnia. A söjtöri halálosvégü szurkálás a bíróság előtt Ferenc József 38 éveS söjtöri had rokkajtt földmíves már régóta haragos viszonyban volt Tóth István ugyancsak söjtöri földm ívessé^ mert az az ő feleségének udvarolt. Fzt a haragos viszonyt inég az is fokozta, hogy Tóth a Ferenctől kölcsönkért fejszét nem adta visz-sza. A múlt év december 12-én a haragosok a üerencsér-féle vendéglőben találkoztak, de mindegyikük külön társasággal szórakozott. Este ü órakór Tóth távozott a vendéglőből, utána Ferenc József is kijött a korcsmából és . káromkodva követelte Tóthtól fejszéjét.* A vitából azután verekedés fett és Ferenc József zsebkésével többízben fejbeszúrta Tóthot, aki a szúrások következtében szenvedett sérülé-, seibe december 24-én a zalaegerszegi kórházban belehah. A zalaegerszegi kir. törvényszék Czikó tanácsa pénteken foglalkozott az üggyel. A kir. '' ug\vszség Ferenc József ellen halált okozó sti-Ivos testi sértés büntette címén adott ki vádiratot .iratot. A tárgyalásin a vádlott jogos ön* védelemre hivatkozott é£ a néhai sértettre tolta-a történtekért a fclekiáséget. "A tórvéu)s/.ék a bizonyítási eljárás után haláh okozó súlyos testi sértés bűntettéért 2 évi fegyházat mKjt* fő- és 3 évi jogvesztést mint mellékbüntetést, -szabott ki Ferencre. Az Ítéletet az ügyész ~é*< az. elitélt megfelebbezték. , « Az Iparoskör műkedvelő előadása Közeledik az idő, amikor felhúzzák a függönyt a Kultúrházban és a zalaegerszegi iparos műkedvelő együttes bemutatja a «Feketeszájú cseresznye» című nagysikerű színművet. A darab bemutatója holnap, szombaton lesz, de aki elfoglalt ezen a napon, megnézheti vasárnap is, mert két előadásra vállalkoztak a lelkes szereplők és a rendezőség is módot kíván nyújtani mindenkinek, hogy végi^ nézhesse, jobban mondva végigélvezhesse a darabot. * A próbák lázasan folynak; sem időt, sem fáradságot /íenK kiméinek az Iparoskör műkedvelői, mert azt akarják, hogy egészet ad-janak, olyant, ami sokáig emlékezetében ma^ rad a közönségnek, f elsoroljuk, kik azok, akik a nyilvánosság elé lépnek a darabban és közreműködésükkel minden bizonnyal nagy sikert szereznek ennek a gyönyörű színműnek. A »Feketeszárú cseresznye» szereplői: Veli-szavljevics Dusán: Sylvcster P. János, Irina, a felesége: Miklós Bözsi, főbíró: Kakas László, Milica, Dusán nővére: Kulcsár Bözsi, Danica, Milica leánya: Farkas Dudus, Balázsházy .főhadnagy: Wapper Károly, Jankovics hadnagy: Spolkir Ferenc, Csaholvi hadnagy: Horváül Jenő, Berzétcy zászlós: Imre János, a pójía: Albert Károly, Nikics Pántó: Schmidt L. Jáno6, Kispál, számvevő: Tóth Gyula, hajdű: Hevesi Imre, kormánybiztos: Pűsky Imre, ezredes: Wapper József, esperes: Tolvaj Károly, parasztasszony: Kocsis Rózsi, cigányprímás: Bita. József, csendőrök: Ehrenreich Lipót és Kajtár Gyula. ^^ > Helyárak: oldalszék 1.50, I. hely 1 pengő, II. hely 80 fillér, állóhely 50 fillér. — Jegyek előre válthatók szombat estig a Kakas könyvkereskedésben, vasárnap egész nap az Albertcukrászdában. (0) ^AAAAAA^^AA^A^WWVWWW^WWW^V Ozletáthelyezés Wéber Ferenc uri szabó üzletét Kossuth Lajos utca 9. szám alá (Gáspár nő fodrász mellé) helyezte át. FEKETESZARU CSERESZNYE előadása a Kultúrházban Jeggek előre válthatók szombatig a KAKAS könyvkereskedésben vasárnap pedig egész napon át ALBERT cukrász üzletében 1932. junius 11. ZALAVARMEGYE 3 A kultur- és folyammérnöki hivatal egyesítése / A legújabb hírek szerint a folyammérnöki és kultúrmérnöki hivatalokat egyesítik. A vízügyek vezetőségének jelentése szerint a fold-m ívelésügyi minisztérium vízügyi műszaki főosztálya alá kilenc folyammérnöki hivatal, egy balatoni hivatal és nyolc kultűrmérnöki hi-vataí tartozik. Ez a tizennyolc hivatal hetvenhárom mérnökkel és megfelelő számú műszaki altiszttel (vizmestcrekkel) látja el az egész ország területén az állatni vízügyi szolgálatot. A két hivatalnak, úgyment a kultür- és folyammérnöki hivatalnak egyesítési terve ellen most áMást foglalnak több helyről, mert az ügyforgalom szempontjából ezt a racionalizálási tervet károsnak és az. ország vizű gyí ér-ilekeire nézve veszélyesnek tartják. A vízügyi szolgálatnál már eddig is nagymérvű csökkentéseket és takarékossági intézkedéseket foganatosítottak, ügy hogy a Jii-\atal»>k összevonásával úgysem lehetne lényeges megtakarításokat eszközölni,anélkül, hogy az .i vízügyi szolgálat rovására ne menne. Épen ezeknek a körülményeknek figyelem bevet elével valószínű, hogy a két hivatal összevonásától eláll a miniszter. MSRSK. / — A zalaegerszegi áll. elemi iskola folyó hó llWti délután -1 órakor a Kultúrház nagytermében műsoros irredenta előadást tart, melyre a vájt» közönségét ezúton js meghívja a tantestület. Belépődíj nincs. Műsor megváltása kötelező. — A lentí-i kerületben nagy irammal fo-fnk az ajánlási aláírások gyűjtése. Kresz Ká-roív dr. ajánlóinak száma már tűi van a kétezerén, de a másik két jelölt is igyekezik | miTiél többet biztosítani. Neugebauer Ferencnél azonban uagvon kétséges, hogy eljut-e a i szavazásig. ^ — Változás a menetrendben. Celldömölk és Ukk között motorvonatot vezetett be a Máv; '' a vonat Celldömölkről ló.52-kor indul és 20.34-kor érkezik Ukkra. Ezzel a közvetlen ieszthelyi Vonattal további kedvező csatlakozásokat lehetett nyerni. A Zalaegerszegre 21 óra 5f)-kor érkező közvetlen keszthelyi vonat-lal a csatlakozások a következők: Indul Budapest kel. pu. 14.15, Veszprém 16.10, Alsóörs 17 33. Tapolca 19.43, Kőszeg 15.40. Szombat-lu!y 18.40, Celldömölk 1 <>.52, Ukk 20.36, Budapest DV. 14.15, Székesfehérvár 15.53, Keszthely IS.50. Balatonszentgyörgy 10.40, Zala-szei.''tgrót 20.50. Tűrje 21.OS. >'' —Bourettín, színtartó, legújabb divat-színekben, legolcsóbb árakban Schütznél. — Tflz Vasváron. Vasváron kigyulladt Márk /ózsef szalmatetős pajtája. A szél tovahordta a .^/ikrákat és kigyulladt Krig Miklós zsuppos / tiáza is. A vasvári és a kölkedi túzohók a tűz elharapózását -megakadályozták, de a kigyullad'' két épületen nem jiokal segíthettek, ^z ötrzer pengős kárból biztosítás útján valami megtérül. > — Hirek a kereskedelmi iskolából. A zalaegerszegi felső kereskedelmi iskola érettségi vizsgalatai Jesch László igazgató, vallás* és közoktatásügyi s kereskedelemügyi miniszteri •biztos vezetésével június 9-én megkezdődtek. Az évzáró üntaepélyt június 13-án tartják. A következő tanévi keiratkogások június 14. és 15-én lesznek. Az I. évfolyamba felvételüket kérhetik azok a tanulók, akjROa polgári iskola, vagy gimnázium IV. osztályát eredményesen elvégezték. — A női kereskedelmi szaktanfolyam ''évzáró vizsgálatp dr. Szakáll Zsigmond egyetemi magántanár, királyi főigazgató elnöklésével , 13-án délelőtt, fél 11 órakor lesz, amelyre az ér<ljM<lódöket és érdekelteket tisztelettel tneghívjíraz igazgatóság. A jövő'' tanévi beiratásokat június 14—15-én ejtik meg. — A fiú felső kereskedelmi iskola tanulóinak jutalmazására a Vármegyei Bank és Takarékpénztár Rt. 25 P-t, Scfüitz Sándor és Fia 10 P-t, László József bankigazgató 10 P-t, Farkas Jártos állampénztári igazgató 10 P-t küldöttek. A női szaktanfolyam tanulóinak jutalmazására Scliutz Sándor és Fia küldött, 10 P-t. A^ adományokért ezúton is hálás köszönetet mond az igazgatóság. EDISON-MOZI I Ábrahám Pál legújabb filmoperettje. -r A budapesti Urániában 5 hétig futott a legnagyobb sikerrel. Az utóbbi évek legszellemesebb operettje. FŐSZEREPLÓK : M. I. Broworn : Georg Alexander, Paul Bonvivain Hermann Thimig. Clary a felesége ,L-«ó Parry Anni titkárnő : Ma^da Schneider, Mfrs Bessie Bársony Rózsi Bármelyik nagysikerű operettünkkel felveszi a versenyt ez a szellemes ötlete*, csupa melódia film Abból a sorozatból való, amit kiván a közönség Boldog szivek amelyet 2 órán át Boldog emberek nézik végig. Kedvező idő esetén a 9 órai előadásokat a kert moziban tartjuk — Dugulás és aranyeres bántalmak, gyomor* és bél/avarok, máj- és lépduzzadás, hát-és derékfájás ellen ji természetadta «Ferenc József» keserűvíz, naponként többször bevéve hathatós segítséget nyújt. Tudományos megfigyelések beigazolták, hogy a Ferenc József víz alhasi megbetegedések eseteiben gyorsan és mindige nyhén hat. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható. \ — Letartóztatott panzióbérlö. Skopecz BéLa balatonbogiári panzióbérlőt, aki ellen több peres ügy van folyamatbaií, többek között óvadékhamisítással vádolják — letartóztatták és bekísérték az ügy%zség fogházába. .— Tíz pengő egy lóért. Pécs városának egyik kivénhedt lovát el akarták adni, mert munkára nem alkalmas többé. A lóért azonban mindössze tiz pengőt Ígértek, amiért természetesen nem a^dták el, hisz a bőre legkevesebb 7-8 pengőt ér. — Vásznainkhoz hosszúszálú, elpusztíthatatlan «Sea-Island) amerikai fonalat használunk. Schütz Árúház. t i— Fogházat kapott, mert ellenszegült a végrehajtónak. Mencmgár István fityeházai gazdáiul megjelent Flek László végrehajtó és és £zabó Ödön ügyvédi megbízott, hogy foglalást eszközöljenek. A gazda oly fenyegető magatartást-ianusított, hogy Klek balkezében revolverrel, Szabó pedig vasvillával felfegyverkezve tehette csak meg a foglalást. A hatósági közegek följelentést tettek a ^azda ellen, akit most a nagykanizsai törvényszék 4 liívi fogházra itélt. — Találtak egy esőemyőt. Igazolt tulajdonosa a rendőrkapitányságon átveheti. — A hívatlan vendégek fogházba kerültek. Egy felsőzsidj lakodalomba hívatlanul és ittasan beállítottak Kovács József és Füle Jáíios ottani legények, de kidobták őket. Kidobatá-suk után azonban újra visszamentek és az egyik jelenlevő asszonyt sértegették, amiért újra kitessékelték őket a házból. Erre bosszúból meglesték az asszony urát és félholtra verték. A Keszthelyre kiszállt kanizsai törvényszék Kardost 4, Fülét 3 hónapi fogházra ítélte. — Bonyodalmak egy fegyver körül. Mittk János keszthelyi lakosfól fegyvert vett Kras-csenits Andor vonyarcvashegyi lakos, de a fegyver árát nem fizette ki, viszont azóta már harmadik gazdája vai\ a, ffcgwernek. Kras-csenitsnál ugyanis nincs a fegyver, mert —• állítása szerint — ellopták. Felmerült a gyanú, hogy nem úgy adta-e el a fegyvert Krascse-nrts. A nyomozás megindult. — Felmentették a gyújtogatás vádja alóL Jankocs István semjénházai lakos pajtája lo-égett. Jankocs férjes leányát. Haris Józsefnét gyanúsították a gyújtogat ássál, akit bosszúból vádolt be egyik haragosa. A biróságmost sok tanú kihallgatása után Harisnét /fölmentette. a vád alól. i FEKETESZARU CSERESZNYE 11—12-én a Kultúrház modern színpadán kitűnő szereposztásban. Akár elutazik, akár Itthon nyaralf okvetlen szüksége le$z Frottier kelmékre Ärrt0k 9.— Frottier fürdőlepedő 18 Flaneltakaró ,endes na9VSÉErson*os tog**. 5.80 PUama, sir and kabát, nyár! ruha m Jgjl--JL 1 SÄÄ a legnagyobb *é,asztéKban ¿CMItZnei. ZALAVARMEGYE 1932. junius r — A zalakoppányi gyújtogatót behozták az ügyészségre. Rózsás Gábor és Leránt Mária xalaiupp.ür, i Lakosok közös tuiajdonát képező hajlék leégett. A hajlék felgyújtásával vadolt kofcorüros Imre 19 éves zalakoppáji)i legéiyt beszáll itotuk a zalaegerszegi ügyészségre. Korcsmáros beismerte, hogy a gyújtogatasró követte e! Rózsás felbújtására. A gyújtogató azonban nem kerül statáridlis bíróság eié. mhel Rózsás tagadja, hogy ő bű/torta volna fel Korcsmárost a gyújtogatásra. Az fparoskö^endoésében a FEKETESZARU CSERESZNYE ~ II—12-én a Kultúrházban. . • «Jólelkű titkár . Ismeretes, hogy a bánó fcszentgyörgyi cigányokra halállal végződő sortüzet bocsátott több bánokszerrtgyörgyi fegyveres. Az őrizetbe vett egyének között volt Szőke József és Kcle Géza is, kiknek szÉr.''etnél megjelent egy fiatalember cs <dr. Somogyi képviselő úr titkáranak» adva ki magát. ígéretet tett Szőke és Keüe szüleinek, hogy fiaikat kiszabadítja, csak adjanak pénzt bé-lyegrc és kérvényre. ^Wfcor azonban a szülők látták, hogy fiaik nem jöhetnek háza. jelentést tettek a csendőrségen a «titkár^ ellen, akiről kiderült, hogy nem más. máit Grabarits István Csurgói biztosítási ügynök. A bíróság most ö hí''wiapi fogházra ítélte Grabaritsot. v — Időjárás: Nyugat felöl felmelegedés és a szé! gyengülése várható. Egyes helyeken, főleg keleten záporok lehetségesek. SPORT. Move ZSE—P. Testvériség. A bajnokaspiráns Mqve vasárnap Pápára utazik, hogy ősz-szemérje erejét a tabella uiolső helyezettjével, á P. Testvériség csapatával. A njerkőzés a papírforma szerint többgóÚos Move győzelmet •¡Kutat, de mégsem szabad a mérkőzést biztosnak elkönyvelni, mert a Testvériség saját hazájában műidig kemény ellenfél volt. A csapatnak küzdeni kell, hogy győzni tudjon és ezt el is várjuk, nehogy most, amikor a várva-várt I. osztály kapuja nyitva áf! a Move előtt, elcsússzék azon a bizonyos narancshéjon. A csapat teherautón megy; a vezetőség kéri azokat, akik a csapatot el akarják kisírni, jelentkezzenek Horváth István borbélymesternél mielőbb, mert csak korlátolt számú személyt vehetnek fel. Útiköltség 3 P. Körmend csapatát látja vendégül vasárnap a ZTE a Jákum-utcai pályán. Könnyű meccsnek ígérkezik ez a találkozó, ha tekintetbe vesszük a KTK eredményét az SzSErvei szemben. Az SzSE ugvanis Q:0-ra verte a Torna Kórt. A zöld-fehérek pedig megverték a szombathelyieket. így a papírforma nagyarányúi ZTE győzelmet mutat. Tippünk: több-gó!os hazat győzelem. A ZTE csapata ugyan az utolsó mérkőzésein gyengébben szerepcM, de ennek okát nem a csapatban keressük, hanem a felállításban. Egy éven keresztül összeszokott együttest nem lehet csak ügy csereberélni. Reméljük, hogy a vezetőség is rájött erre és a régi, összeszokott játékosok ismét a rendes felállítással állnak ki a győzelemért. j MOZI. Az idei szezon egyik legédesebb vígjátékát unhatja be az Edison moá A film címe: BOLIXXi SZIVEK. Főszerepben a bűbájos Magda Schneider és Georg Alexander. A fihn zenéjét Ábrahám Pál szerezte. Ez az elmés, .sohasem banális, gyújtó muzsika valósággal felvillanyozza a közönséget. Az előadás friss, tempós, hangulatos. A nemrég feltűnt magyar származású Schneider Magda ismét mindenkit elbűvöl szépségével, üdeségével és kedves játékával. Lgy pompás táncos jelenetben először tűnik fel filmen Bársony Rózsi, akit azóta az IJfa filmgyár Liltan Harvey helyett szerződtetett. Az elegáns Georg Alexander fölényes humora és Hermann Thiinig mulatságos ideges férje még a főerősségei a legkisebb epizódszerepig kitunó együttesnek. A vígjáték .leghálásabb helyzetei közé tartozik. ha valakit másnak néznek a színpadon, mint aki az illető valóságbán. Még bolondabb szituációk keletkeznek akkor, ha a körülmények különös alakulása folytán épen a feleségét kénytelen más nővel helyettesíteni és aztán a legkritikusabb pillanatban egyszerre az igazi feleség is belecsöppen a játékba. Bohózatíró legyen a javából, aki a/ így előálló bonyodalmakból, amelyekbe mindenki ártatlanul "keveredik bele, úgy tud kievickélni, hogy ne állítsa feje tetejére a logikát. Ez a főerössége a filmnek. Kiinduló pontjától végig minden a leglogikusabban történik és minden jelenet a legtermészetesebben kapcsoKklik egy-" másba. Ez teszi főleg zavartalanná a néző mulatságát, amit az'' ötleteknek szülte pazar tékozlása fokoz a legmagasabb jókedvre. Premier szom hatóit az Edison moziban. —• Kedvező idő esetén az előadásokat a kei> moziban tartjuk. Vasárnap 3 órakor a helvár 40, 60, 70 fillér. RÁDIÓ. Szombat, június 11. 0.13: Rendőrzenekar. 12.3: A házikvintett hangv. 4: Gvermekóra. 3: Cigányzene, ö: Előadás. 0.30: Gramofon. 7.30: Mit üzen a rádió. 8: A bécsi rádióállomás műsorának közv. Utána cigányzene. ZRÍNYI-NYOMDA^ RÉSZVÉNYEKET MINDEN ELFOGADHATÓ ARON ELADOK. CIM KIADÓBAN. ZALAEGERSZEGI PI&CI ARAK Buta 1000 - JI"00. Ro/s 1000-U-00, Ama 1700- | 18 00, Zab 18*00 — 1900, Tengeri 1500-16-00 1 Burgonya 4.00- -5.00. BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS. Búra, (üszjviriéki) 1215-12 55, bura (esyéb) 12 15-12-30. rozs. 12 25—1240, arpa 1525-1575. iab4 17U0 -1757, kölcs_14t)0-14.50, tengeri 169D-17Í0, buzakorp* 1235 1250. i Irányzat: barátságos, forgalom : cs* kéty. L*pl<.''*|4^nO« «• (•''•»• fctMÓ; RAIAS AOOSTOfc. r«.»£« limNjiti SVlVCSTCft rtTZ* JÁ*0» t«...Mil • f^íTM» "»I .r_ \ PETTYESADIVATI I SCHÜTZÉK kirakatában látható: Crepe de Chlne Crepe seorjíttt Cmtittn í Jól moibató raúselymek — — Legszebb ujdnoságok Fizessen elő a JMnafti! mirnrn II hiiinMBdt ZALáEGERSZEGEI.1 Aruf Bárány épület Téléin 131. A legkellemesebb és legelegánsabb nyári férfiruha anyag a „TROPICAL 99 I Riicall selyemvászon térti és n « OA DUreu „öl ruhákra reklámár " 7.ZCJ 4 Szahara 140 €m'' n''yár^gyapjuszövet P 7.90 n '' ■ ° nyári gyapjúszövet P 8.90 Tropicaj, Miami, Poroso pehelykönnyű ._Inganyagok gyönyörű választékban Schütznéi Nyomatott Kaka» Ágoston könyvnyomdíjában, Zalaegerszeg, Széchenyi Ut I. Telefon: 131? XI evlolyám. Zah''eyerbteg. 1332. Junius 12. Vasárnap Ara 12 fillér. szá politikai Napilap Wv- \ « • Btetaa MtkOznap déluífa. Előfizetés: negyedévre 6 P. Szerke^öség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 1. Telefon: 131. Az agrárpolitika Az ellenzék sajtójában napok óta nagy szorgossággal hirdetik, hogy az egységespárt és a kormány között a követendő agrárpolitika tekintetében ellentétek vannak. Akként állítják be az egységespárt akcióját a mezőgazdaság megsegítése érdekében, mintha az et-lentétben állana a kormánv szándékaival, -mintha a kormányt t''zekkeí a követeiésekkel kapitulációra akarná szoritani az egységespárt. Most azután''bekövetkezett, hogy az egységed-párt kívánságait javaslatba fogla>ta össze és ime Károlyi Gyula gróf miniszterelnök ezt a javaslatot nyomban elfogadta, és ezzel külső» !eg is demonstrálta azt, hogy semmiféle ellentét közte és *az egységespárt agrjrköve--telesei között nem áll fenn. Ha közelebbről nézzül^ az egységespárt megformutázott javaslatának pontjait, ugy nyomban kiderű'', hogy ezek a kívánságok egy-töl-egyig fedik a kormánynak az agrárkérdésekben eddig elfoglalt álláspontját, sőt, hogy a kívánságok teljesítése már huzamosabb idő óta útban van, amennyiben a kormány éppen e kérdésekre néne hónapok óta folytat tárgyalásokat és a követelések megvalósítására -a legnagyobb szívóssággal c-s fáradtságos munkával törekedett, eddig is. Hiszen köztudomású, mert a miniszterelnök s a pénzugy-mnuszler kijelentéseiből tudjuk, hogy a kormány a külföldi hitelezőkkel hónapok óta tárgyal és alkuszik a külföldi adósságok feltételeinek és főleg a kamat-tehernek enyhítése érdekében. Azt is számos alkalommal kijelentették a legilletékesebb tényezők, hogy a kormány a földtcherrendezés kiterjesztése dolgában már legközelebb kész javaslattal fog ek> áüani. A belföldi kamat leszállítása lépésről-• lépésre már huzamos idő óta\ folyamatban van s Korányi pénzügyminiszter'''' többször kifejezte a kormány abbéli eltökélését, hogy a kamatláb leszállítás. utján tovább fogunk* ^ntnni. De nem titkolta a kormány azt a "szándékát sem, hogy a gazdaadósságok további enyhítése szintén be'' fog következni, aminthogy már eddig is az adósvédelem terén minden lehetőt elkövetett a bajbajutott gazdák érdekében. Ami pétiig az egységespárt javaslatának a kartelek által elkövetett és egyéb gazdasági visszaélések meggátlására és megtorkisára vonatkozó pontját illeti, ez is nyílt ajtókat dönget, mert hiszen a kormány a karteltörvényt élet beléptette, a kartclbízott-ság megalakult és az árellenórzó bizottság ✓^működése már is lényeges árleszállítást ered-'' rnénvezett számos "fontos közszükségleti iparcikk elcsóbbításávál. Semmiesetre sem lehet a kormányt úgy odaállítani, mintlta az a kartelek drágítását és egyéb visszaéléseit védeni akarná és mintha a karteltörvény szigorú végrehajtását hátráltatná.- Ami végül az. egységespárt javaslatának azt a pontját i''ieti, hogy a gazdasági kérdések-megoldása után alkalmas időben a titkos választói jogot törvénybe iktassuk: ez a pont még formulázása szerint js teljesen fedi Károlyi Gyula miniszterelnök és kormányának álláspontját. Szószcrint megfelel a miniszterelnök választójogi politikájának ez a formula zás, amint ezt Karolj i (iyula ismételt kijelentéseiből már hónapok óta tudja az egész ország. Hol van telkit az a mondvacsinált ellentét a kormány és az egységespárt között, amelyről nap-nap után rebesget, és híresztel a politikai ellenzék hajtója? Nyilvánvaló, hogy az ilyen ellentét csak jámbor óhajtás, amely nem válik valósággá azzal, hogy nap-nap után vi- lággá kürtölik. Eze4c a számos frakcióra töredezett ellenzéki párfÖtskák rossznéven veszik most az cgységespárttóí, hogy céltudatos agrárpolitika körvonalait állapította meg és hogy a kormánnyal egyetértően mindazokat az ag-rárkivánalmakat meg akarja valósítani, amelyek a gazda közönségben és a nép széles rétegeiben közóhajként éJnek. Ezeket a jogos kivánságokat nem sajátíthatja ki magának egyik ellenzéki párt sem. E kívánságok túl-licitásálásával nem szerezhet magának babért egyik frakció sem. Mert e kívánságokból mindaz, ami egyáltalán megvalósítható s az agrárközönség érdekében álí a kormány az egységespárti többség segítségével hamarosan meg fogja valósítani. Ez az, ami fáj az ellenzéknek, ezért próbál mesterségesen éket verni a kormány és a többségi párt közé. Ezért a-nagy erőlködés, hogy a miniszterelnököt é* kormányát pártját vesztett kormány-hatalon*-ként állítsák oda. I)e ez. a jámbor óhajtásuk nem fog teljesülni. Az. egységespárt agrárpolitikáját. igenis. Károly \ Gyula miniszterelnök és kormánya fogja megvalósítani és a gyakorlatba átültetni. Bármennyire bántja i& ez a siker a demagógiában egymással ver*-setiyzó ellenzéki frakciókat és ezek vezetőinek türelmetlen politikai ambícióit. A belügyminiszter változtatásai a város költségvetésében Tegnapi számunkban foglalkoztunk Zalaegerszeg város 1932 évi költségvetésével» Megírtuk, hogy a belügyminiszter kifogásolta -a város egyes improduktív ^beruházásait. A költségvetésben módosításokat eszközölt a miniszter: helyenként csökkentette, máshol pedig növelte az előirányzott tételeket mind a kiadási, mind a bevételi rovatban. A kiadási tételeknél csökkentette a tisztviselők szeméi)! illetményét, az illetménycsökkentést szabályozó két kormányrendelet értelmében, 15.352 P-vel, majd egy újabb rendelet utasítására 6428 P-vel. « Ugyancsak a kiadási tételek közt 4000 P-vel csökkentette a polgári fiúiskola részére előirányzott 6700 P-, mivel az előirányzott ösz-szegból 4000 P iskolaépítési alapon szerepel; az iskolaépítés azonban egyelőre elmarad, tehát a 4000 P-t törölte. A csecsemóvédö helyiség bérére előirányzott 1200 P a házbérleszáH ítás folytán 200 pengős csökkenés alá esik. Növelések történtek a következő kiadási tételeknél: A hivatali szükségletekre előirányzott 10728 P-t 72 P-vel fölemelte a miniszter azzal az indokolással, hogy a városháza II. emeletén levő főjegyzői telefonáUomást nem kell megszüntetni. A közművelődési alap számára előirányozott 1709 P-t 200 P-vel emelte. A bevételi tételeknél a következő csökkentések történtek: A vigalmi adóná! 500, a borfogyasztási adónál $000 P, a szeszfogyasztás» adónál 800 P, a pezsgófogyasrtási adónál 5(00 P, az alkalmazottak kereseti adójánál 2000 P, végül a forgalmi adórészescdésnél 26ÍXM) P. A sírhely-eladásból és ravatalozást dijakból A Házban ma folytatták a költségvetési törvényjavaslat tárgyalását előirányzott 9000 P bevételt 1500 P-vel csök-kftfi tette, a házhaszon béreknél előrelátható bércsökkenés miatt az előirányzott 45.207 P-ből 3000 P-t törölt a miniszter. A bevételi tételek közöt emelés történt A sörfogyasztási adó bevételénél az előirányzott összeget ''300 P-vel, a piaci helypénz-bevétel 21.5(00 pengós tételét 2000 P-vel fóT-emelte. A villamosmü jövedelméből való részesedés címén előirányzott 48.821 P-t 50.000 P-re növelte. •• A csökken Vések.««, emelések mellett & váró« épületek ház-szükségadójának és rendkívüli adópótlékának fedezetére a miniszter 1000'' P-s előirányzást is eszközölt a költségvetésben, mivel a várostól benyújtott költségvetés erről nem gondoskodott. A vi''iamosmünél az üzemvezető mérnöki állás a város polgármesterének szóbeK közlése szerint az 1932 év folvamán vak''»szinüíeg nenf kerülhet betöltésre, miért is az ezen a címen félévre előirányzott 1197 P-t törölte a miniszter, illetve ezzel az összeggel a városi háztartáshoz vaió hozzájárulás összeg«* 48.821 P helyett kereken 50 (KM) P-re rmrfcr. A megújítási tartalékalap dotálására beállított 6648 P ugyan nem felel meg a rnegkiváríható mértéknek, azonban tekintettel arra, boby a felszerelések egészen újak és hogy a jövedelemből vak» tőketörlesztés »s tulajdonkepea tartalékolás, valamint tekintettel arra, hogy a tartalékolandó összeg emelése csak a háztartáshoz való hozzájárulás összegének csökkentése útján volna lehetséges, a folyó évbua meUözhetön^k tartja a tartalék nagyobbmérvű dotálását, azonban felltivandó az üzem vezetősége, hogy a jövőben megfelelő tartalékolásról gondoskodjék. Budapest, június 11. A képviselőházban tárgyalt költségvetési törvényjavaslathoz a pénteki ülésen felszólaltak még: Sándor Pál, aki szerint sürgősen be kell jelentenünk, hogy fizetésképtelenek vagyunk, mert a külföldön ezt már úgyis régen tudják. Magunkra vagyunk utalva és 800 milliós költségvetést nem bír el az ország. P a 11 a v i c i n i <iyörgy őrgróf arról beszélt, hogy addig nem várható javulás, amig az ország lakossága nem lesz újra Szent István koronájával összetartva. v ) U1 a i n Ferenc nem ért egyet a külföldi adósságok terén kifejtett kormánypolitikával. I n k e y Pál báró, S t r a u s z István és Tóth Lajos élesen bírálták a kormány működését. Gál Jenő/fez új választások elrendelését követelte. B aj cs y-Z s i I i n s z k y Endre azt kívánta a kormánytól, hogy szakítson eddigi politikájával. Komoly telepítési politikát kell teremteni. Külpolitikai vonatkozásban kijelenti, hogy nekünk is feltétlen érdekünk fűződik ahoz, hogy Németország és Franciaország kibéküljenek egymással. __ A mai ütésen folytatták a költségvetési torvényjavaslat tárgyalását. / Petrovácz Ci>-ula útáh arra, hogy a tí-zenkétórás üfrsek mindenkit kimerítenek s épen azok javasolják az ilyen üléseket, akik-nem jelennek meg'' azokon. Ezután hosszasan foglalkozott Búcfüer József tegnapi beszédével. Azt fejtegette, hogy a közszolgálatban álló mérnököknek nem lehet eltiltani a magánmunkálatokat," mert a munkaadó azzal dolgoztat, akivel akar. Ezután a kormány és a főváros közötti -viszonyról beszélt olyan gangon, hogy az einök figyelmeztetni volt kénytelen. Friedrich István szerint a parlamenti munkát csak játéknak veszik sokan s ennél «íjig sokkal jobb. ha diktátorje.Viltek állanak ek>. A sok bizottság helyett inkább tobb tettet kívánunk látni. A magyar társadalom többet kíván. mint hogy a mindennapi kenyere meglegyen s ezért céltudatos irányi-nyitásra van szükség. Nem szabad gyűlölködni és gáncsoskodni hanem közös erővel a kibontakozás útját kell megkeresni. Ha a kormány ilyen pohtíkát folytat, az ellenzéki oldalon ís támogatásra talál. Szüksé- ZALAVARMEGYE gesnek tartja a kozigazgatffe racionalizálását, de nem azzal a módszerrel, amint eddig tették. Bár küldtek racionalizálási kormánybiztosokat, de lényeges lépés azóta sem történt. Sürgeti a titkos választójogot, amiben ma már a bal-és jobboldal is egyetért. Meskó Zoltán örömének ad kifejezést, hogv a kormány programjául tűzte ki a titkos választójogot, de szeretné, ha fix időpontot is mondanának. Az országban folyó földalatti aknamunkát csak felderítő munkával lehet ellensúlyozni. A gazdasági ügyekről szólva kijelenti, hogy már kamatcsökkentéssel sem lehet eredményt elérni. Le kell írni az adósságok egy részét. Azt fejtegeti ezután, hogy a boletta helyett termelési segélyt kell adni a mezőgazdaságnak. Tiltakozik az eflen. hogy Magyarországon templomokat árverezzenek el. Végül kérte a kultuszminisztert, nyilatkozzék a numerus clau-susról. Magyar Pál pénzügypolitikái kérdésekkel foglalkozott behatóan és azt kívánta, hogy ebben az országban legalább a minimális megélhetése meglegyen mindenkinek. Sürgeti a külföldi intézkedéseket és kijelenti, hogy gazdasági diktátorra van szükség, aki mindent megtesz az ország fellendítésére. 932. junius Junius 23-án megtörténik a Délivasut államosítása Bizalmatlanul fogadták mindenütt a Lk;li-vasut államosításiról szóló hírt. amit nem is lehet csodáin:, hisz már nagyon sokszor volt szó erről és az utolsó percben közbe jött valami, ami meghiúsította ezt a tervet. Most jüüus elsejére ismét kitűzték az átvétel időpontját. A/ iletékesck a/t mondják: most már biztos az átvétel. A szombathelyi uzJetvezetöség területén, csak ügy. mint az összes helyeken, ahol u DSA-vasutnak érdekeltsége van, folynak az előmunkálatok az átvételre. Az úzletvezetó-ségnél, az állomásoknál stb. felkészültek a megnövekedő munkára. A délivasuti alkalmazottakat. tisztviselőket és munkásokat már kiképzik az üj munkakörükre, mert sommiféle elbocsátás a személyzetnél nem lesz. Műiden délivasutas megmarad a helyén, illetőleg a vasút szolgálatában, legfeljebb a szükségessé váló munkaejosztás folytáéi más beosztást nyer. A IX;''jvasut tisztviselői szorgalmasan képzik magukat a Máv bonyolultabb adminisztrációjában. hogy az átvétel simán menjen. A közönség szempontjából egyébként sem okoz semmiféle változást az államosítás. A pálvafenntartás átvétele egyébként már most 2''i-án megtörténik. Erre azért van szükség, mert a vasútnál az elszámolási hónap nem 1-vel, hanem mindig 23-ával kezdődik. Az átvétel tehát minden téren elő vau készítve és most már biztos, hogy a_J)éüvasut állami kezelésbe kerül. Nemcsak Zágrábbanf hanem Laibachban is nagy zavargások voltak \ — Zágrábi tudósítónktól. — A Marinkovics-kormány többszöri bejelentés és hosszas halogatás után megkezdte a jugoszláv radiká£s paraszt-demokrata párt községenként való megszervezését. Kihvánvt bocsátott ki. amelyben vázolja a párt programját és eszközeit. A kiáltványt csak azok a képviselők és szenátorok írták alá, akik egyűttaJ tagjai a páitnak is. A legtöbb újság nem közli az aláírók nevétr csak azt, hogy az «összes- szenátorok és képviselők ott szerepelnek a listán. Két nagy népgyűlést is tartottak: Nisben és Újvidéken a kormány tagjainak a részvételével. Marnkovícs kijelentette. hogy a mostani gazdaság: válság mefc'' lett is a törvényhozás Jegelső teendője annak az eldöntés«;, hogy a teljes nemzeti vagy a szeparáció, azaz a konföderáció alapján szervezzék-e meg az államhatalmat. Meg van győződve, hogy az egész nép az egység me''lett foglal állást s nem fog sikerülni az ¿illám ellenségeinek a terve: a jugoszláv királyság szétzúllesztése. Demetrovics is mesének tartja, hogy a horvátok ellenségei az állami egységnek. Például hozzák fel Nagybritanniát, a ni elv szintén csak akkor lett hatalmassá, amikor egységes lett és két nagy párt jelent meg a fórumon, amely az egész birodalom Lakosságát magához tudta kapcsolni. Ugyanennek a folyamatnak keH lejátszódnia Jugoszlávia területén is„ hogy az igazi újjáépítő munka megindulhasson. Azonban a honátok éles elvi és gyakorlati ellentéte az unifi-káciús kísérletekkel szemben általánosan ismeretes dolog s minduntalan kitűnik az erősen cenzúráit sajtóból is. A fcSlobodna Tribuna. arról panaszkodik., hogy Horvátország állandóan izgírtoit lelkiállapotban é^, mert mindig újabb, meg újabb meghatározott dátumok forognak közszájon, amikor valami fordulat fog bekövetkezni az állam életében s ezeket a híreket Jiem tudja megcáfolni még az. a tény sem,. Hogy közülük eleddig egy sem valósult meg. A sokat hangoztatott konszolidációval szemben való bizalmatlanságot fejezi ki az áVampapírok árfolyamvesztesége is, amely már több. mint 20 százalékot ért el az utóbbi időben. A kúlföldi sajtóban napvilágot látót^ horvátországi tüntetésekről nem írhatnak ugyan a lapok, de a laibachi Korosec-ünnepélyen lefolyt tüntetést a hivatalos hírszolgálati iroda sem tagadja le; talán azért, hogy ezzel a horvátországi — kétségért) kívül sokkal nagyobb — zavargásokról elterelje a fi-''gyelmet. A Kofws.ec 60. születésnapja alkalmából rendezett ünnepséget a hatóságok csak azzal -á feltétellel engedték meg. ha az ünnepélyren-dezó vezetőség felelősséget vállal aziránt,"hogy 5 szobás ház- c:a- 244 BlöQv ölön, Kert utca* 39. srtm. Bővebbet Rákóczi u. 35. szám alatt. állam- és kormányellenes izgatás nem fogja fogja a rendet megzavarni. Ezért az elnök a meghívókat személyesen bocsátotta "ki és csak szígorúan megbízható személyeket hívtaJv meg. Az ünnepélyen mégis zavargásra került a sor; , szlovén zászlókat tűztek ki. éltették az önálló Szlovéniát és hatalmasan tüntettek a mai rendszer és az állami rend1 ellen ^ , „ A tüntetők közül 12-t letartóztattak. \a kormány pedig — a báni hivatal útján — további Korosec-üimepélyek tartását megtitfotta. A közlekedésügyi minisztérium ezzel cgyide^ jüleg megszüntette az Ausztriával és Németországgal vak»- vasüti közvetlen személyforgalmat. amit néhány nap múlva csak az Ausztriából jugoszkívia felé irányuló személyforgalomra konátozott. Külföldi lapvélebiények szerint ez az intézkedés a laibachi zavargásokkal s egy ugyanottani katonai összeesküvéssel van kapcsolatban. A délszláv sakó azonban semmiféle megokolást nem aui Az általános elégedetlenségnek a jdé--áz egyetemi '' ifjúság megismétlődő tüntetései, amelyek miatt a belgrádi egyetemet június l>ig ismét bezárták. Igen nagy ellenszenvet keltett az is, hogy az ország összes elemi, közép- cs felső» iskoláiban gy űjtést rendeznek a belgrádi Szent Száva-templom felépítésének lehetővé léte- / lére. Ugyanakkor azonban a belgrádi római kathoükus székesegyház felépítését minden módon akadályozzák. («Obzor*.) A kormány méterenként 100 dinárra emelte fel a filmek behozatal: vámját s azonfelül 10 o/o belföldi film forgatásától teszi függővé^ az engedély megadását. Ez a hatalmas telier lehetetlenné teszi a külföldi vállalatok pn>spe-rálását,» melyek kénytelenek jugoszláviai kirendeltségeiket feloszlatni és az országból kivonulni. Belföldi filmgyártás pedig nem lévén, a moziknak az országhan levő régi filmeket keli újból .elővenni. Belföldi filmipar megteremtését a mai gazdaság: viszonyok kúzótt a sajtó és az érdekeltek egyaránt tehetetlennek tartják, egyedül a szabadkai «NapUbszáll síkra a «hazai filmiparért. A gazdasági válság új^bb súlyosbodását mutatja a biztosított munkások és ma^, na!-kalntazottak számának 100.000-reI történtapadása, amiből a munkanélküliek hivatalos szá-inát is 1 (Ml ezerben állapítják meg. Ebben a számban azonban nincs benne a munka nélkül álló sokezer főnyi szezonmunkás. 60.000 főnyi bánya munkásság, a földmunkásság, a visz-szatért kivándorlók, és akrk még eddig nem álltak munkába. A munkanélküliek teljes száma tehát jóval felülmúlja a 100 ezret. Az állami bevételek ezzel szemben állandó apadást mutatnak. . Bv. szá§üoda, Budapest, Baross tér 23. (a Keleti pályaudvarnál.)'' Újonnan ásalafcitva és berendezve < r Szolid uri ház. > i Folyóvíz, fördő, telefon, központi fűtés. Tulajdonos: Llngel-biitprsyár. Igazgató : PALK0VICS EDE. 1932. junius ZALAVARMEGYE Franciaország politikai feltételekhez köti Ausztria pénzügyi megsegítését Bécs, június II. A nemzetközi bizottság genfi liatározata alapján Ausztria megelégedéssel rvárja pénzügyi helyzetének szanálását, bár erre vonatkozóan Franciaország nem tett semmiféle kötelező Ígéretet. Mégis, a hír hatása alatt, az osztrákoknak nem keltett kiad-niok a külföldi adósságok deváziró! szóló és már teljesen megszövegezett rendeletet. London, június 11. A Daily Telegraph n diplomáciai levelezője szerint a,franciák nemsokára közlik a Népszövetséggel azokat a feltételeket, amelyekkel hajlandók Ausztriának segítséget nyújtani. Ezek között két politikai feltétel is szerepel. Az egyik szerint Ausztriának netn , szabad politikai és gazdasági függetlenségét elidegenítettie, a másik feltétel pedig az, hogy nem szabad olyan dunai gazdasági csoportba belépnie; amelyet Franciaország nem^helycsel. Ez az utóbbi az olaszországi osztrák-magyar megsegítésre vonatkozik. Reálisabb adókivetési vezérelveket! lomására, hogy tavalyi kereseti adóját 150 lengőről 244-re, jövedelmi adóját 180-ról í$0-ra, vagyonadóját 00-ról ÓO-re emelték fel, Hogy a fkiáncközigazgatás refren gyökeres reformokra szorult, hem lehet vitás. Hogy több szerepe van az egész munkában az íróasztalnak, az aktának, a copfnak, mint a reális, gyors cselekvésnek, ez sem vitás. IX'' hogy n mai nehéz helyzetben ferde vágányra csúsztak az adókivetés vezérelvei, ez aztán a leg-kevésbbé vitás. Látja, tapasztalja ezt minden egyes adózó. Szóvá kell tcnnunkf~<<ia£yon rövidey és tárgyilagosan ezt a dolgot, mert rendkívül cso^ dálkozást kelt: az/adókivető közegek honnan indulnak el, mjí vesznek számításba, hogvan okoskodnak, amikor ma a tavalyi adókat, az üzletek, műhelyek pangása mellett, felemelik? Egyedül az az elv érvényesül, hogv a sokból majd befolyik valami, ami több, mint ha a kevesebből folynék be és az az elv se ha sem érvényesül, hogy csak annyit, amennyi reális,^méltányos, igazságos? Efcy zalaegerszegi adózónak most jutott tu- doni; pengőről 280-ra, Ez az adózó ugyanolyan üzemet vezet, ugyanannyi alkalmazottal, mint tavaly. Ugyanaz a háza. De kisebb a forgalma, kevesebb ''a munkája, több az adóssága és minden nap elkeseredettebb. Honnan vették a felemelésre az alapot? és honnan veszik a többinél. Mivel indokolják ezt a fordított arányban A „ való adókivetést, végül is kérvényezésekfe, ami vegui :s kérvény ezésekfe, tárgyalásokra, keserves napokra fog vezetni, de egy fillérrel sem fog többet jelenteni a kasszában, mint amit a tavalyi kivetés jelentett. Nem olvasnak újságot, * nem látják az élet mai nehézségeit azok, akik ezt a vak, bürokrata vezérelvet megszülték és végrehajtják? Reálisabb, megértőbb vezérelveket kérünk! Benne van a kormányprogramban! ! r" Észak felől utat csinálnakf dél felől megfúlunk a porban Levél Szerkesztő úr, jól esik látni ebben a városban valami kis közmunkát. Örömmel kíttam a napokban, hogy a Batthyány utcát burkolják, serény munka folyik a lélekrázó gödrök eltüntetésére. __ Hanem amíg észak felől utat csinálnak, dél felói megfúlunk a porban. Szerkesztő úr. A vasúton túli útrészen rettenetes porlepedő fekszik. Elnéztem egyik nap, hogyan hozzák rendbe ezt az utat. Az útkaparó az út két oldalán talált földet behúzza középre, a lyukakba. Addig marad ez csak ott, amíg egy autó föl'' nem bontja. Autó pedig sok jár Ez év végéig felfüggesztik az árveréseket Egyik estilap értesülése szerint addig, amíg a mezőgazdasági helyzet, a terméseredmény és a nemzetközi pénzügyi viszonyok nem tisztázódnak, illetékes helyen ideiglenes intézkedéseket terveznek. Arról van szó, hogy az árverések végrehajtását ez év végéig, tehát a* új termés értékesítéséig, álta-^ Iában felfüggesztik. A kis,komáromi és nagykanizsai tanítót kör - közgy&ése . » A kiskomárbm: ^Ts nagykanizsai egyesitett < róm. kath. tanítói kör most tartotta Kikomá-romban évi rendes közgyűlését, dr. Sárközi Lajos esperesplébános egyházi és Draskovlts Márton ny. ig. tanító világi elnöklete mellett. (Kreutzer Dezső nagykanizsai esperes a veszprémi püspök bérmaútja miattiéin jeí-enhetett me& a gyűlésen.) A Q órakor kezdődött szentmise után az egyesített járás köf ok" tanítósága az isko!*-teremben Fekete K)ároIy kiskomáromi tanító mintatanítását bal-fftátta meg. Tárgya: az''idő és időmérés éolt. (II. osztály.) Ezután kezdődött a tulajdonképeni gyűlés. Draskovits Márton világi elnök elnöki jelentésében a valláserkölcsüs nevelést hangsúlyozta. fclhíva a figyelmet a téveszmék terjes^-tőire. Majd a sivár tanítósorsról emlékezett meg, kérve a kartársakat, hogy el ne kedvetlenedjenek, hanem mellőzésük és nélkülözéseik mellett n a lelkiismerete« • munkában elmerülve dolgozzanak. N erre. Aztán jön a jó dél-i szél, fölszedi, viszi a port, a vasútra, a kórházba, a környékbeli lakóházakba, a parkba. Tegyenek valamit ezzel az útrésszel is. Erre is ráfér. (KA) Midőn a levélíró kérelmét a nyilvánosság előtt továbbítjuk, hozzáfűzzük még azt a kérelmet, hogy sűrűbben öntözzenek és ha öntöznek, menjen ki a kocsi a vasúton túl a szóbanforgó útrészre is, mindaddig, ameddig lakóházak vannak. Erre az időre felfüggesztik a peres és fa végrehajtási eljárást is, hogy az adósokat megkíméljék a költségektől. Ezt ügy tervezik. hogy azok a gazdák, akik halasztást igé:* nyelnek, kérvényt adnak be, amelynek ugyanolyan hatása lenne, mint a kereskedőknél és i iparosoknál a kényszeregyezségi eljárás meg-indítása. Istenért és hazáért. Endresz és Bitai emlékének néma felállással hódolt a közgyűlés. ^.Németh Imre, Szá>ay Lajos és Horváth Dezső tanítók a Katholikus Tanítók Országua Szövetsége által tárgyalásra kitűzött tételekről értekeztek elismerésre méltóan, élénk esz* mecserét keltve. Szünet után Huszár Győző tanító a tőle megszokott alapossággal a népiskolai tanítás új irányáról tartott felolvasást. Majd a pénztári jelentés és indítványok után új világi elnököt .választott a^ közgyűlés. . _ a \ (—> Maid segítünk magunk Korányi báró pénzügyminiszter a pénzügyi tárca képviselőházi tárgyalásán nevezetes be- ^ szédet mondott Mag) arország pénzügyi és gazdasági helyzetéről. Minden színezés nélkül, őszintén és világosan ecsetelte mindazokat az erőfeszítéseket, atilel veket a kormány az államháztartás egyensúlyának helyreállítása és az ország gazrfa&ági életének fenntartása érde- • kében telt. Leszorította a költségvetést ¿00 mi''iló pcnV>re, az adókat fölemelte, a'' kiadásokat m iWienir áj ív ban a lehetőségig csökkentette. Az eredmény pedig az, hogy az ország kiizködik a gazdasági bajokkal és él vala-l a hogy. de további terheket viselni nem képes. Nevezetesen a külföldi adósságokból r''eánehe-zjedó uzsorakamatokat fizeuii nem tudja. Etében a részben tehát döntő jelentőségű változásnak kell beállnia. A külföldi hitelezőknek nemcsak MagvaVország értlekében, hanem a saját érdekükben is ie kell'' szállítaitiok a magas kamatokat. Mert az adóst tönkretenui c& a teljes fizetésképtelenség állapotába juttatni: nem jó, nem okos és nem célirányos hitelezői politika. A hitelezőknek is meg keik érteniök a nehéz idők intő szavát és a német közmondás — íeben und leben lassen — élni és mást is élni engedni — sohasem volt annyira.jiktuális, mint ezidőszerint. A pénzügyminiszter ezért azt ¡zeni a külföld felé, mindazok címére, akiket illet, hogy abban az esetben, ha nem sikerül «átmenet»- * leg a külföldi adósságok szolgálata címén levonandó összegeket az ország ezidós/erinti teljesítőképességével és a mezőgazdaság ka-matterhét a mezőgazdasági cikkek áralakula-tával a lehetőség szerint arányba hozni: akkor a kormány kénytelen lesz egyoldalúan bizonyos intézkedéseket tenni.« Vagyis a kormánv FEKETESZARU CSERESZNYE előadása a Kultúrházban Jegyek előre válthatók szombatig a KAKAS könyvkereskedésbenf vasárnap pedig egész napon ót A4.B&RT cukrász üzletében \ r\ ZALAVRMEGYE 1932. junius 1. kénytelen lesz ez esetben a kamattél eleket egyoldalúan is a hitelezők hozzájárulása nélkül is leszállítani. lüddig ez a gondolat ismételten felmerült a közvéleményben és különösen Bethlen István gróf juttatta kifejezésre nagy nyomatékkal az t egyoldalú intézkedés — adott körülmények kozott - kényszerű szükséges voltát. De ezek1 végre nem hivatalos megnyilatkozások voltak és ezek a kormányt nem kötötték. Most azonban a felelős kormány pénzügyminisztere az ország nyílt színe előtt jelentette ki, hogy ha a külföldi hitelezők méltányos belátásra nem., bírhatók, akkor az. egyoldalú intézkedés a kormány részéről a kamatleszállításod tekintetében el nem maradhat. borját, ai a rmoce- A rinoccrosz megkíméli a maga emberi irigység nem vesz leckét rosztól. így aztán az iskolázottság hatásának arra is ki kell terjedni, hogy. az élettel harcban á!k> embert edzetté tegye az akaraterejében, az el nem lankadás erényében. Ahogy tényleg ki is terjed, mert az igazi tudás vére, a léleknek, fegyelmezettsége az ''agyvelőnek. Pesthy Pál dr. Naplójegyzetek Jsko''akapuk zárulnak ismét. Nagy hadsereg megy szerteszét, utimálhájában a bizonyítvánnyal. diplomával. Látván pedig e nyüzsgő t sereget, nem egy közülünk összecsapja a kezét : Szent Isten, mi lesz ebb-"4 a sok iskolázott ifjúból?! Hol fognak majd e''helyez-kedni*'' Különös, hogy mindig¿¿s mindig csak azon akad meg az eszünk, hogy az iskolázott embereknek mi lesz a sorsa; mintha bizony az iskolázatlanoknak könnyebb volna boldogulni. Persze, azért van ez a furcsa sopánkodás,'' mivel hagyományokhoz híven az elhelyezkedést csak kaptafa módjára bírjuk elképzelni. Ptstát betesszük a minisztériumba. Palit a vármegyéhez, Jancsit a pénzügyhöz. Lacit a városhoz, Dezsőből tanfelügyelőt csinálunk, Mikiből pedig középiskolai tanárt. A gyereket, alig hogy végez, várja már a hely. a vihartóí védett biztos fedezék, ahol életkora őszéig ek-tipródhat s pályafutásának megvannak a kiépített állom.lsaír-a^fizetési osztályok skálája és a ranglétra. \ , - Minden ilyen sopánkodás a tehetetlenségnek és a gyámoltalanságnak a jele s amellett nem is őszinte. Csupán csak vallomástétel amellett, hogy az iskolázottságot még mindig nem a lelki erők kifejlesztésének, a nemzeti érték emelőjének tartjuk, hanem belépőjegynek a hivatalokba. Pedig ugye, tornázni sem azért tanulunk, sportolni sem azért járunk, hogy tornatanárok, vagy cirkuszi akrobaták lehessünk? j, Ha én a kitanult ifjúság nyüzsgő tömegét látomi azt gondolom: ez így \an rendjén. Bárcsak még több kiművelt emberfő lenne csonka hazánkban. Hiszen számos téren való vtsszamaradottságunknak es bizonyos megrögzött előítéleteinknek az az oka. hogy a tudománytalanság. vagy a tudatlanságnál is rosz-szahb tudá''.ékosság intézi mindennapi életúnk ügyeit. Széchenyi azt mondta, hogj az intelligencia szerint mázsálják meg a nemzeteket. fLs én inkább íriszek''Széchenyinek, mint akárki másnak a parlamenti társalgóban, vagy az út szélén. Mert a legnagyobb magyarnak megállapításait szóról szóra igazolta és igazolja az élet s ami programja, elgondolása van a mai politikának, az mind Széchenyi programjából való. • -— ♦ i A nyomorúság, meg a tudásszerzés nem áll ellentétben egymással. Sőt az egész emberföldrajz azt tanítja, hogy ott emelkednek a népek a/ intelligencia legmagasabb fokára, ahol a megélhetéssel járó gondok a legnehezehbek. Mert nyomorúságában az ember folyvást ku-- tat. érdeklődik, műveli magát a jobb után való törekvésben s így fejlődik a találékonysága. a kezdeményező tehetsége alkotni, teremteni valami újat, szépet s meghódítani magának valamicske területet abból a világ-• bó£ amelyben Lgems mindenkinek^ megvan a maga helye, csak meg kell keresnie. Sok-sok észneli''es fizikai munkásra szorifjas még ez a rrágy ''magyar parlag. Az iskolázottság, a tudás nem lehet a ké-nyelem eszköze, hanem a küzdelem fegyvere. Mennyi sopánkodó s mennyi útbanálló! Szánom, de gyűlölöm is azokat, akiknek fáj a sok iskolázott ember sorsa, azonban jóakarat és becsületes elősegítő szándék helyett minden kezdeményező lépés, minden eredeti tevékenység elé a közöny és a gáncs akadályait rakják. Azért ők a leghangosabbak! Az agráriusok. Csizmadia és társai Pompás határozatot hoztak. Segíteni akarnak. S iám. terveikhez Még (iaá! Gasztonék is csatlakoztak. Szép biz'' cz. Csizmadia és társai - Agráriusnak jók; mind a föld. fia. I>e a honatyák közt sok vax> olyan, sajnos. Aki agráriusnak - csizmadia. V — \ Majd észretérítik. Mindig akad szenzáció egy pici. Lám, ez a Gerjö... Állítólag sok a pénze- Vadusba''. Azt mondja: itt mindenki le van nyúzva« Jobb hát az a pánz odakünn. Mit. — hogy ez vetek volna, bűn? Azt nem! Bűn ha a Szabó, vagy a Krausz viszi, — » * De egy (jcrliol... Hál'' Isten, hogy a hatóságnak Lesz még szava ehez egy pici... Követelőzni kell. -y A polgármester nincs sehol. Pesten spriccerez'' valahol Korányhal. Mert az a hír járja. Hogy a laktanyát Korányi nem állja. Nincs pénz, nem lesz katonánk, azt mondják. Hej, Mátyás^ űr, főzze el Korányi gondját! Tűzön-vizén követeljük a gubát mi, A teremfáját. Mi katonát akarunk látni! Iksz Ilon. EDISON-MOZI | Szombati vasárnap | Ábrahám Pál legújabb filmoperettje. — A budapesti Urániában 5 hétig futott a legnagyobb sikerrel. Az utóbbi évek legszellemesebb operettje. FŐSZEREPLŐK: M. I. Broworn : Georg Alexander, Paul Bonvivain • Hermann Thimig,- Clary a felesége; Loo Parry, Anni - titkárnő: Magda Schneider, Mirs Ressic: Bársony Rózsi * Bármelyik nagysikerű operettünkkel felveszi a versenyt ez a szellemes ötletes, csupa melódia film. Abból a sorozatból való, amit kivin a '' kfizönség Boldog szivek • amelyet 2 órán at Boldog emberek nézik végig. Kedvező Idő esetén a 9 órai előadásokat a kert moziban tartluk Hívnak a hűsítő habok, — gondoskodjunk fürdőruházatunkról és válasszunk egyéniségünkhöz illő színeket még fürdőkőpenyben is. Schützék kirakatában megtaláljuk mindig a legújabb mintázú frottier anyagokat. Az ősszel benyultlák az általános építőipari törvényt Mintegy.-két évtizede foglalkoznak az új építöiparf4örvén\ megalkotásával a kükinbjző kereskedelemügyi miniszterek, minthogy azonban mindegyik javaslatnál ^sikertelen maradt az építőipari szakmák között a munkadhatárolás kérdésében a megegyezés, így annak ellenére, hogy á törvényre feltétlenül szükség van, mindezideig nem sikerült azt tető alá juttatni. Hír szerűit dr./Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter megtalálta az egyes építőipar-ágak között a plattform lehetőségét s a Magyar Mérnök és Építész Egylet közvetítésével megegyezést hozott létre. A megegyezés alapján a két törvény , előkészítése párhuzamosan folyik és a keuesk miniszter tervei szerint ősszel mindkét javaslat országgyűlés elé kerül. Magyar művészek Sokat és sokan foglalkoztak mostanában a magyar művészek mostaho sorsával, de eleget Jtalán nem is lehet írni, hangoztatni, hogv rettenetes helyzetbe kerültek a magyar tehetségek, akik arra lennének hivatottak, hogy továbbfejlesszék azt a kultúrát, amelynek alapját évszázadokkal ezelőtt megvetették világszerte elismert nagyjaink.'' A mai nehéz viszonyok mindenben gátló akadályként tornyosulnak fejlődésünk és fejlesztésünk elé, de talán sehol nem olyan kirívóan észlelhető ez a gátlás, mint épen ozon a téren, ahol nagy szabadságra, függetlenségre. könnyedségre volna feltétlenül szükség. Mert a művészet az a horizont, ahol nincs sem tér, sem idő és a\ falu ép úgy kitermeli a maga kikívánkozó ^Tehetségét, müít ahogy nem számit egy. tíz, száz esztendő a művészet történetében. Mert kevesen tudják, mi is az művésznek lenni! Isteni adomány és emberi átok, ami elkülönít a nagy embercsoporttól és besoroz egy olyan tábórha, ahol küzdés és akarás a jelszó. Nem beszélünk a primadonna-művészekről, akik selyem pizsamájukban festik a kövérre hízott hentesnék portréját, hanem az igaziról, arról, aki az öncélú művészetben nem is keres elismerést, babért és diadalt, hanem dolgozik és alkot azzal a lázzal, ami nem ismer letörést, sem pedig megalkuvást. Művésznek lenni elkülönülést jelent az átlag-emberi élettől és nem elég, hogy meg-kell küzdenie ezerpróbás magával, hanem egy őrok lázas kúz^Hmet kell folytatnia azzal az élettel, ahova nem tartozik és így természetszerűleg nem is tud beleilleszkedni. Művész és realitás, — soha nem találkozó bolygói az élet-égboltozatnak - nehéz összekapcsolni, egvbeforrasztani őket. Es a magyar művésznek most ez a sorsa. El kell hajítania az ábránd-palettát, vágyszobrot, aranvtollat és. igenis, meg kell fognia, ökölbe kell szorítania a vak''iságecsetet, kalapácsot, vé-V>t és az alkalmazkodás tollát! Magyar művész számára ma nincs tere az igazi művészi «el* hajtásoknak», bekényszeríti az élet azoknak a táborába, ahol nincs helyük, mert furcsa adottságaik másfelé predesztinálják őket. "Vége már a bohém művészéleteknek, vége és nagy/ kár érte, mert kipusztul vele cgyí lc32 junius 12 RMEGYE olyan típus, amely Isten külön elrendelése szerűit született és élt ezen a szomorú mar gyar földön. Mindezt eszembe juttatta az a pársoros apróhirdetés, amit egyik^p*csi laptársunkban a''vastam. Ime, közreadom: _ AKADNA-E olyan úriember, ki 300 pengő kölcsönnel pécsi festőművész ősznél rendezendő kiállítását lehetővé tenné. A fenti összeg anyagbeszerzésre volna szükséges. A kölcsönről megfelelő kamat mellett váltót adokw AZ^kivíH az illető a kiállításon kiválaszthat magiínak 3 darab olajfestmebyt, melyet ajándékul adok. Ha akad olyan úriember, ki ezt megérti és segíteni fűd, annak levélbeli értesítését «örökké hálás 1869 jeligére a kiadóhivatalba kérem. Nem tudhatom, ki rejtőzik az «örökké hálás festőművész mögött. Nem tudom, kontár-e. vagy elhivatott, aki fuldokolva szenved itt velünk, közönséges emberekkel, egy táborhan, a rettentő gúzsba kötöttségével és segítségért kiált mindenki felé, akinek van — 300 pengője! «Ha akad olyan úriember, aki ezt megérti)*... Megérti, /logy úgy kell a nyilvánosság ennek a szegény embernek, mint a levegő és jobban, mint az a falat kenyér, amit juttat esetleg ez a nyilvánosság néki. Ha akadna! Ha akadna valami jobb végzet, ami leszedi a müvészáldozatokról a rettentő láncot és kezükbe adná újból a/ ábránd-tükröt. amin keresztül olyan naiv hittel tudtak örülni a tükörből visszamosol vgó bohém életnek. Ha akadna... (Möm.) \ Felvétel a Szent Ferenc-rendbe \ Szűz Máriáról nevezett ferences rendtartomány konkurzust hirdet. Aki ferences szerzetespap óhajt lenni, küldje folyamodványát (mellékelve a keresztlevelet, születési anyakönyvi kivonatot. iskolaK és orvosi bizonyítványt. a Kztikik hcleegyező nyilatkozatát, hogy fiuktól mint szerzetestől, semmiféle anyagi támogatást nem várnak) legkésőbb július 5-ig e címre: Szenti Fercnc-rendi tartományfőnökség. Budapest,'' Ferenciek-tere 8. sz. (Belvárosi Ferenorend.) Folyamodhatnak érettségizet!. vagy oly ifjak, kik a gimnázium VI. cs VII. osztályát jé- eredménnyel elvégezték. Az érettségisek előnyben részesülnek. A szerzetes próbaév elteltével a VI: és VII. osztályból felvettek, mint ferences papnovendékvk vég-• z:k be a reálgimnáziumot a bencést*! pápai intézetében, mint nvjfvános tanulók. Az érettségis ifjak pedig a búcsúszentlászk''w noviciá-•ttisbö} a szombathelyi ferences főiskolába ke-rulnek. A Ferencretul főkép lelkipásztorko-dásjvai. tanítással, bel- és külföldi missziós tevékenykedessél foglalkozik s terjeszti Szent Ferencnek immár 700 éves ifjú és derűs szellemet. A neveltetés teljesen ingyenes. —'' A Szem Ferenc-rend reálgimnáziumot is tart fenn internátussal, melybe a jövő iskolai évben csak az I. és II. osztályra vesznek fel bennlakókat. évi 7b P tartásdíjért. HÍREK. — Bizottsági ülés. Az építőbizottság ma délelőtt ülést tartott a városházán, amelyen különféle építési ügyeket tárgyaltak. A műszaki tanácsos ismertette a bizottsággal a Batthyány-ulca utburkolási és kiépítési tervét. — A Balatoni Szövetség uj elnöke. A Balatoni Szövetség megüresedett elnöki tisztségére József királyi herceget, az alelnbki tisztségre pedig Herceg Ferencet választották meg. — A Szentatya köszönete Mites püspöknek, XI. Pius pápa a, mult héten ülte^meg 78-ik születésnapját. Ebből az alkalomból Mikes János gróf is üdvözölte a Szentséges Atyát, kinek nevében Pacelli bíboros államtitkár tegnap latin nyelvű íáviratban köszönte meg az üdvözlést. — Lövészverseny. A zalaegerszegi polgári lövészegyletek vasárnap reggel 8 órai kezdettel lövészversenyl rendeznek a Move-sportpályán. — Értesítés! Az áll. reálgimnázium Diákszövetsége közgyűlését folyó hó 13-án, hétfőn délelölt 8 órakor tartja meg az intézet tanári szobájában: az elnökség kéri a tagokat, hogy minél nagyobb számban szíveskedjenek megjelenni. A közgyűlést megelőzőleg választmányi gyűlés lesz. — Halálozás Zsilvay Gyula kiskomáromi főjegyző 20 éves László nevű fia, aki egyetlen gyermeke volt szüleinek, varatlanul elhunyt. A köztiszteletben álló főjegyzőt ért nagy csapás, osztatlan részvétet ke.telt vármegyeszerte. — Temetői virágtolvaj. A kanizsai járásbíróság özv. Beregi Józsefnét 8 napi fogháira itéite, mivel a temetőben Hiller Lajosné sírjáról rózsákat lopott és ott rajtacsípték a lőlvajiáson. — A pályaudvari vendéglő kertbelyiségében holnap, vasárnap 12-én zeneestély lesz, 19 én pedig ünnepélyes megnyitás cigány- és levente-zenekar közreműködésivel. — a zalaegerszegi áll. elemi iskola folyó hó 12-én délután 4 órakor a Kultúrház nagytermében műsoros irredenta előadást tart, melyre a város közönségét ezúton is meghívja a tantestület. Belépődíj nincs. Műsor megváltása kötelező. — A . Feketeszáru cseresznye" előadása ma, szombaton és holnap, vasárnap este pontosan fél kilenckor kezdődik a Kulturház nagytermében Kéri a rendezőség a közönséget, szíveskedjenek pontosan megjelenni, hogv késői megjelenésükkel ne zavarják a pontosan érkező publikumot. — Jegyeket a szombati előadáshoz az esti pénztárnál is lehet váltani, mig vasárnap egész napon át kaphatók az Albert-cukrászdában. — Tanügyi hír A zalaegerszegi állami polgári fiúiskolában most fejeződtek be a tanévvégi magánvizsgálatok, amelyeken a főigazgató megbizásaból Sólyom János, nyug. gyakorló polgári iskolai igazgató elnökölt. — Önvédelmi tanfolyamot tartok. Homor, Horthy tér 4. — Disznótoros ozsonna lesz 12-én Bozsokon, a Heigli vendéglőben. Autóbusz fél 4-kor indul a Báránytól. — Bágyadt, levert, dolgozni képtelen egyéneknél a természetes «Ferenc József» keserűvíz szabaddá teszi a vérkeringést és emeli a gondolkodó és munkaképességet. Beható kórházi kísérletek folyamán bebizonyult, hogy a Ferenc József víz szellemi munkásoknál, neuraszténiás embereknél és betegeskedő asszonyoknál rendkívül jótékony hatásai gyomor- és béltisztító szer. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható. — Tanoncvizsga. A kereskedő és tanonciskola növendékeinek vizsgája ma délután Nmtt a felsőkereskedelmi iskola épülelében lévő helyiségükben. A vizsgán megjelent a kereskedelmi kör elnöke és dr. Mikula Szigfrid városi főjegyző iparbiztos is. — Cserkésztábortüz lesz vasárnap. 12-én este 9 órakor a Move sportpályán, melyet a Zrínyi cserkészek fognak rendezni. Érdekessége a tábortűznek, hogy azon, az eddigi tábortüzektől eltérően, egészen uj számok is fognak szerepelni, melyek ugy a felnőttek, mint a fiatalság körében nagy érdeklődésre tarthatnak számot. Belépődíj nincs, a 20, illetve 10 filltrss ismertető megváltása kötelező. — Az arcbőr zsírosságának hatásos ellenszere a szabadalmazott eljárassál kéozült SULFAMYL kénpuder, mely ekcémánál, arctisztátalanságnál kitűnő hatású. Kellemesen illatosítva, testszin, rózsaszin és barna színekben kerül forgalomba. Minden szaküzletben kapható. — Bourettin, színtartó, legújabb divat, színekben, legolcsóbb árakban Schütznél. — A íelefankenTársaság magyarországi gyárának megszervezőjét, Fritsch Györgyöt, a Siemens és Halske rt., valamint a Magyar Simens Rpniger Veifa rt. vezetésevei bizták meg. Ez a hír osztatlan örömet kell nemcsak szakkörökben, hanem széles társadalmi rétegekben is, mert ezúttal valóban minden tekintetben arra méltó személyiséget ért a Siemens-ronzem vezetőségének kitüntetése. — Gyermeknyaraltatás- A Dcbrcczeni Stefánia Fiókszövetség Balatonzamárdin lévő üdülőtelepén évek óta üdűltet gyermekeket. Ezen üdültetésekre ez évben nem debreczeni ''illető ségü gyermekeket is felvesznek 3 éves''ői 12 éves korig, napi 4 pengő ellátási díj mellett. Az üdültetés junius hó 20-a körül veszi kezdetét és csoportonként 30 napig tart, ugy, hugy a második csoport julius hó 20-a után kerülhet sorra. Ezek szerint egy-egy gyermek, után 30 napra, az utazási idót is beleértve 120 pengő fizeiendő. — Amenn>iben pedig az üdültetést igénybe óhajtják venni, a továbbiakra nézve forduljanak közvetlenül a^ Debreceni Stefánia Szövetség igazgatóságához Debrecen. Népház, vagy a Zalaegerszegi Stefánia Szövetséghez, Mária-utca 3. — Időjárás: Tovább melegedő száraz jellegű dő. zrínyi-nyomda részvényeket minden elfogadható áron eladok. t cim a kiadóban. A legkellemesebb és legelegánsabb nyári férfiruha anyag a „TROPICAL"! BUreft $e,yemVá^nríaS reklámár P f.20 Szahara nyári gyapluszövet P 7.90 R f V a 140 <m- "1!Sri gvapJusxöHet P 8.90 « Tropícaf. Miami. Poroso pehelykönnyű C^ltfílvnÁI inganyagok gyönyörű választékban JinUlAllCli SPORT. i. A Movc ZSE—P. Jestvénség mérkőzés e!é nagy érdeklődéssel néz az egész szombathelyi alosztály. A Move erősen felkér szülve indul e mérkőzésre, mert a két pont előnyét meg akarja tartani az titána kővetkező SzSE-vel szemben. A csapat Miilei II. helyén tartalékkal áll fel, de így is oly erőt képvisel, hogv a tabella utolsó helyezettje nem csinálhat meglepetést. Többgólos Move győzelmet várunk. '' A ZTE—Körmendi TK mérkőzést hazai környezetben játssza a zöld-fehér gárda. Ez''-^mérkőzés V helyezésekért folvik és ígv a ZT£ minden tudását belevetve veszi te! a küzdelmet. Erős iramú Játékban lesz része a közönségnek, de mindennek dacára nem tartjuk lehetetlennek, ha a vendégcsapat nagyarányú vereséggel tér haza. Kisorsolták a II. osztályú bajnoki döntőkét • és az osztályozó meccseket. Az intézőbizottság szerdán este sorsolta ki a II. osztályú bajnoki döntőket és az osztályozó mérkőzéseket. 11. osztályú döntők: A) győri csoport bajnoka, B) székesfehérvári csoport bajnoka. (1) szombathelyi csoport bajnoka. Június 19: B—A. június 2b: C—B. július 2: A—C. július 10: A f B. július 17; B-C. július 24. C-A. I Osztályozó mérkőzések: Július 31 ; l. osztály —11. osztály, augusztus 7: II. osztály/-I. osztály. Az eíolállók a pályaválasztók. RADIó. Vasárnap, július 12. 9: Hírek. lOr Egyházi zene és szentbeszéd. 11.13: Ev. istentisztelet. Utána az Operaház zenekarának hangv. 2: Gramofon, i: (iazd. előadás. ''3.43: Katonazene. 4.43: Mit kell tudnunk a magyar népkultúrán'')!. 3.10: Tangó- és jazz-zenekar. b.10: Lírai est. 7: Az operett fejlődése. S.''30: Sport eredmények. 8.30: Zongorahangv. 0.30: Szalon- és cigányzene. Hétfő, június 13. 9.13: Hangv. 12.3: Fúvószenekar. 1.13: Népiskolai testnevelő tanf. 4: Asszonyok tanácsadója. 3: «11. Rákóczi Ferenc nemesi testőrsége. 3.30: Mágvar népdalok és csárdások. <).13: Könnyű zene. 7.iü: Előadás. S: Orgonahangv. a szegedi Fogadalmi templomból. 9.30: Cigányzene. 10.3Ü: Re''Je Gabriella hangv. 11: Tánczene. MOZI. Az idei szezon egvik legédesebb vígjátékát mutatja be az Edison mozi. A film címe: BOLIXXi SZIVEK. Főszerepben a bűbájos Magda Schneider és Oeorg Alexander. A film zenéjét .Ábrahám Pál szerezte. Ez az ehnés, sohasem banális, gyújtó muzsika valósággal felvillanyozza a közönséget. Az előadás friss, tempós, hangulatos. A nemrég ^Itunt magyar származású Schneider Magda :s:r.ét mindenkit elbűvöl szépségével, üdeségével és kedves játékával. Egy pompás táncos jelenetben először túnik fel filmen Bársony Rózsi, akit azóta az Ufa filmgyár Lilian Harvey helyett szerződtetett. Az elegáns Georg Alexander fölényes humora és Hermann Thimig mulatságos ideges férje még a főcrősségei a legkisebb epizódszerepig kitűnő együttesnek. A vígjáték leghálásabb helyzetei közé tartozik. ha valakit másnak néznek a színpadon, mint aki az illető valóságban. Még bolondabb szituációk keletkeznek akkor, ha a körülmények különös alakulása folytán épen a feleségét kénytelen más nővel helyettesíteni és aztán a legkritikusabb pillanatban egyszerre az igazi feleség is belecsöppen a játékba. Bohózatíró legyen a javából, aki az így előálló bonyodalmakból. amelyekbe mindenki ártatlanul keveredik bele. úgy tud kievickélni, hogy ne állítsa feje tetejére a logikát. Ez a főeróssége a filmnek. Kiinduk> pontjától végig minden a leglogikusabban történik és minden jelenet a legtermészetesebben kapcsolódik egymásba. r.z teszi főleg zavartalanná a nézó mulatság;;*, amit az ötleteknek szinte nazar ZALÁVARMEQVE tékozlása fokoz a legmagasabb jókedvre. Premier szombaton az Edison moziban Kedvező idő esetén az előadásokat a kery moziban tartjuk. Vasárnap 3 órakor a helyár 40, 60, 70 fillér. ZALAEGERSZEGI PIACI ARAK Buza 1000-11G0, Rozs 1000-1100. Árpa 1700 1800, Zab 18*00 —1910, Tengeri 1500-1600 F Burgonya 41» -5.00. BUDAPESTI TERMCNYJELENTES. - ^BÜra, (tiszavidékif12*15—1255, buz* íeeyéb)12 15-1230. roz»! 1225-1240. Arc» 15-25-15 75 i\b 17^00 - 1757, köles UtO-14.50, tcn/i.''l ^6U0r*17l0, búzakor 12*5 12-50. (rín/iJt: barátságos, forgalom : csekély. ia.x>.i*ldo)i«« •« <*l«i* ki»Hi KAKAS iQOSTOH. <-« •,:. i/immíu sviviareit rtre« jino% roiMMtaUM . »«5TH* »»l *f. 1932. jurius 12. i\ k vasárnapi oiisére mm aiuítuttel! Miért? Mert: 1. K Miiefüzettel megértem a »zentmisét s igy élménnyé lesz számomra az a szent félóra, melynek igazi szépségét nem ismertem eléggé 2. A Misefüzetet azonnal hmznilnl tudom és nem kell folyton ide-oda lapozrom, mint más misekönv kiadásnál. 3 A misefűzel nagyon o''eso: 16 fillér a képes kiadás cs 0 fillér a kiskiadás - 4 . A Miscfüzelben sok é dekes magyarázat s a kópés kiadásban — melynek címlapját Márton Lüjos művészi képsorozata disziti — egész hétre liturgikus utmutató, naptár és lelki olvas tUüiy is van MEGJELENIK MINDEN VASÁR ÉS ÜNNEPNAPON! Kápható a templomok előtt én a kiadóhivatalban (Budapest. IX. Lónyoy utca 3G. II. udv fsz. C>) Előfizetési ár: A képeskiadás egy évre 9 50 P. félévre 41<0 P. A kij|kiadás egy évre 5 P, félévre 2 50 P. Némath László tetőfedő me3tcr Zalaerj r^ze^, Bethlen-utca 17. sz. Telefon 221. Vállalok: bármilyen új cserép és palafedést, ré^i tetŐ2e:ek javítását. ijí;i zsinde''ytctők lebontását s ar.n*k cseroppel vagy palával való befedéséi jótállással. — Levél- va^''y telefonhívásra he.yszmie jövök éa költsegveléssc. díjmentes ea szolgálok. — Jutányos árak j Becsei aSsó csárdát fyivó hó 12 én megnyitom. Jó zene! — Italok! — és — Ételek! Szíves páitfo^ást kér HORVÁTH ISTVÁN, vendéglős _/ >_._. HEGVÉTELRE KEHESEK közve''len a Balaton nyugati partján hat szobás jóáHapotban levó komfortos kúriát 20 100 holdas gvtlmö.''csös és kert, vagy termőfölddel szMö nélkfll. Ajánlatokat-ármegjelöléssel ..Ház nélkül Is" jeligére Magvar Hirdető Iromba Bpesl, Vili. Sándor-n. 7 alá kérek. A jó reklám A mai nehéz idők- V MP ben fokozni, kell a " reklámot. A silány 038,5 nyomtatványokra ki- » dobott pénz elvész. A szóp nyomtatvány a biztos siker. Korszerű ós szép III nyomtatva nyokaf minden célra JQ olcsón Készít KAKAS S áQOSTON g könyvnyomdája, a ZALAMÁKMEGYE 3 politkai lap kiadóhivatala t^ Zalaegerszeg. Telefon 131. m^j \ Dr. Urbán Károly orvos rendeléseit zavartalanul folytatja ^ Zalaegerszes Dókai-utca 9. szám alatt. ahol minderi üldözés ellenére is megvan a f. r •. t í'' El / - berendezés. Rendelés: délelőtt 8-12-ig, d. u. 2 6-ig. 1932 junius ZALAVARMEGYE AILAM K Zalavármegyei Gazdasági Egyesület Icözle mfenyeL Rovatvezető VIDA JÁNOS g.e. titkár. Az OMGE állattenyésztési szak- osztályának vándorgyűlése Keszthelyen. Ay Országos Magyar (iazdasági Egyesület állattenyésztési és állategészségügyi szakosztálya a Zalavármegyei (iazdasági Egyesülette! karöltve június 19-én, vasárnap, Keszthelyen állattenyésztési vándorgyűlést és ezzel kapcsolatban június 18-án és 19-én Zalavármegyében tanulmányi szemléket rendez. Júniu> 18-án, szombaton a Budapestről és vidékről érkezett résztvevők • * Nagykanizsáról kiindulva kirándulnak új-népi Elek Ernő gazdaságába, ahol »a hollandi és szimmentáli szarvasmarháéi .t hússertéstenyészqt kerül bemutatásra, Indulás tovább 13 órakor Teleki Tibor né grófné pöloskei uradalmába, útközben néhány köz-s<íT! gulya megtekintése. Ebéd után az uradalom angol félvér ménesének, telivér szimmentáli tenyészetének, magyar gulyájának, posztógyapjas merinó juhászatának és sertéstenyészetének bemutatása. Indulás Pölös-teról 18 órakor autóbuszokon a Zalavári Ap.4>jg zalaapáti uradalmaba, aho! a kiránduló társaság a félvér rminest, a magyar pirostajka tehenészetet és a/sertéstenyészetet fogja megszemlélni. Indulás/ tovább 19.30 órakor Hévízre, ahol a meleu gyógyfürdő megtekintése után vacsora. Éjjeleié* Hévizén. (Szállodában 30<''o ''kedvezmény.) Június 19-én, vasárnap reggel 8 órakor indulás autóbuszokon Keszthelyre a gazdasági akadémia megtekintésére. Délelőtt 9.30 órakor állattenyésztési vándorgyűlés Keszthelyen, a gazdasági akadémia dísztermiben. *Zaiavárint*gye állattenyésztése címen üjnépi L''ek Ernő földbirtokos, A/ állatértékesítés néhány, időszerű kérdése címen Konkoly dr., az OMGE főtitkára tarta- Thege/Sándor nak Előadást. A vándorgyűlést követően az. Alsódunántúli Zöldmező Egyesület tartja alakuló gyűlését, amelyen Kolbai Károly gazd. akadémiai tanár előadást tart ''«A zöldmezőgazdálkodásról». Alapszabályok előterjesztése és elfogadása. Indítványok. A gyűléseket követően a Balaton és a strandfürdő megtekintése után a gazdasági akadémia tangazdasági majd Fenékpusztán ftstetics Tasziló • herceg* angol .telivér ménesét. magyar gulyáját, iegelöga/daságát tekintik meg.'' Az á 1 la tten vesztési 4váifdorg£Ültsen való re.-¿vétel megkönnyítése érdekében "a m. kir. kereskedelemügyi miniszter es a Déli Vasút igazgatósága a vándorgyűlésen és a tanulmány! szemléken résztvevők száma a kiindulási állomástól előreláthatóan ez évben is 33 szá-\ zalékos utazási kedvezményt fog engedélyezni. Ezért a jelentkezésnél a" kiindulási állomás és az. utazási vonal megjelölését is kérjük. ; A vándorgyűlésen vaV> részvétel nincsen korlátozva és ott örömmel látnak minden érdeklődő gazdát és vendéget. Vármegyénkből a tanulmányi szemlén résztvenni óhajtók, amennyiben autóbuszt kívánnak igénybe venni, úgyszintén a fenti 20 pengőt, amennyiben külön mennek, ugy a közös borravalókra és egléb közös költségekre 4 pengőt szíveskedjenek az egyesülethez befizetni. A vándorgyűlésre a Zalavármegyei (iazdasági Egyesület ezúton is tisztelettel meghívja a vármegye és városok, községek, gazdakörök vezetőségeit^ továbbá a vármegyei és járási gazdasági felügyelőségeket, a törvényhatósági és községi állatorvosokat, stb. és a vármegye ga zd atársadal m á t. A szudáni fű termesztésénél több hibát követnek el kisgazdáink, ép ezért erről röviden a következőket közöljük. Amint minden új növény termesztésénél, omíg ennek igénveit nem ismerik a gazdák, érthető módon nagyon is eltérő, terméseredményeket érnek el. A szudán ifü jpohar helyett, sőt a mohar igényénél jobb talajokon krtüno zoldtakar-mányt és jó szénát ad. Ezért ajánlatos termelése. Mivel a hűvös időjárás iránt érzékeny, május második hetében vetendő, kat. holdanként 30—40 kg. Mindenesetre csiráztató próbával győződjünk meg a mag csiraképessé-géról s ha. ez gyengébb a szokottnál, akkor ennek arányában többet vetünk. Mivé* ajiuga-hánvás '' után elfásu^, azért buga hányás" után azonnal kaszáljuk le. Ezzel elérjük a/t is, hogy a május közepe felé vetett szudáni fu. után két sarjútermést is remélhetünk; ugvanis sar-jadzásra csak a bugahányás után kozvetlertül kaszáltnáJ számíthatunk,, mert a megkésve kaszált szudáni fű" rosszul sarjadzik. A rendes időben kaszált szudáni «{ü egy sai''jútermést biztosan ad, amely után legeltethető a fagyok beálltáig, amelyek kiölik. A fentiek szerinti'' helyes kezeléssel a neki megfelelő talajon a szárazságot jobban bírja, mint a mohar. Birtokosok, gazdák, bérlök négy középiskolát végzett fiaikat adják a föld-rnrve''.ésügyi minisztérium egyetlen középfokú gazdasági iskolájába: a sifarvasi m. kir. gazdasági tanintézetbe. ElrnWeti és gyakorlati kiképzés,, önálló gazdálkodásra tanítás. 500 kat. holdas tangazdaság. Testedzés, sport, internátus. Önkéntes« jog. Tájékoztatót küld az igazgatóság. \ Konvenciós mesteremberek tanonctartása. Mint egyesületünk egyik régi felterjesztésének eredményét közöljük, hogy a kereskedelemügyi miniszter a szegödményes mesteremberek részére a tanonctartást ismét megengedte;, de erre minden egyes tanoncfe''.vétel előtt az ifcet ékes iparhatóságnál engedélyt kell APRÓHIRDETÉSEK. FELESTARTÁSRA K1ADÜ 190 drb merino juh. Ugyanott eladó kevevet insznált fűkaszáló, marokrakó aratótfep. Éid^Kióddt lehet a posta* hivatalnál Külsövator 12 HÁZHELYET keresek sürgősen megvételre. Baumgartner, Pető fi-utca 49. MAKULATURA-PAPIROS olcsón kapliátó kiadóhivatalunkban. ELADNI vagy VENNI valója ha van, hirdesse a Zalavármcgyébcn. ■ni Tökéletes! Csinsá B D NTl ■ Jó! tássosi hullámos W <7artós íiyilámot) Egész nyáron türödhet, sportolhat IttíiiircjQS marad £ fazi Szebb, mint bármely vassal ondolKilt frizura. Legteljesebb garanciát nyújt Gáspár Ferenc v hMgyfodrász kozmetikus. — Kossuth utca 9. T932. évi Nemz2tközi Verseny harmadik dij nyertese. Airár elutazik, akár itthon nyaral, okvetlen $zük$ége le$z Frottier kelmékre 9. cm. széles Frottier fürdőlepedő Flaneltakaró rendes nagvsÉir^os ^ 5.80 szines m. 18. Pijama. strandkabáL nyári ruha ^¡n^tó°slünöségben a legnagyobb választékban Schütznél ZALAVARMEGYE 1932. Tv LEGJOBB ALKALOM '' / / hogy olcsón vásárolhassa közismert márkájú vásznainkat. Ezei vészük csakis ezen Zalagyöngye: j5 minőségű, minden célra alkalmas Hajnalka extra fine: finom szálú, ismert jó minőség Schütz-Creton: • • P I 20 P l 80 valódiak 82 cm. széles. Kiválasztott fonálból, fehérneműnek és hímzésre kiválóan alkalmas . P 2 — / Schütz-Rádió: á4 cm. széles. Erös szálú és mégis selymes szövésű, ágyneműnek a legjobban megfelelő (a hires „Madonna14 márkával teljesen egyen lő) P 2*20 ~ # Ugyanaz 180 cm. szélességben: —- paplanlepedőnek a legkiválóbb . . . . P 4.80 Ezenkivúl a bevezetett és közkedvelt olcsóbb cikkek is raktáron vannak. Tövényesen védett minőségeinkhez a legfinomabb amerikai „Sea-lsland" hosszúszálu pamutfonalat használjuk fel. A fonás, szövés és kikészítés cégfőnökünk személyes felügyelete mellett történik. *s * * Tekintse meg állandóan változó kirakatainkat! SCHUTZ • ÁRUHÁZ ZALAEGERSZEG. O XI évfolyaa Zalaegerszeg, 1932. junius 14. Kedd Ara fillér. száa hiftOsup éClo(«o. Előfizetés: negyedévre 6 P. Szerkesztőség &*iad6hlvatals Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 1. Telefon: 131, A mezőgazdaság támogatása A pénzügyi költségvetés vitájakor kézzelfogható adatokkal nyert cáfolatot az a vád, mintha a jelenlegi és az előző kormány nem gondoskodott volna a mezőgazdaság támogatásáról és megsegítéséről. A pénzügyminiszter felsorakoztatta azokat az intézkedéseket, amelyekkel a magyar állatit kozpeitzekhöl áldozott a termelés és értékesítés fejlesztésére és általában mezőgazdaságunk javára. E felsorolás szerint 1024, tehát a szanálási év óta a magyar állam ezcrszáznyolcvannégy millió támogatást juttatott a mezőgazdaságnak. ^ A mezőgazdasági terhelés előmozdítására IS millió pengőt fordítottak, a kivitel előmozdítására — a lisztre vonatkozó támogatás nélkül — 27 millió 100 ezer pengőt. Az intervenciós gabonavásárlás deficitje 20 millió, a holetta alapján 00 millió 700 ezer pengő, a dohánytermelésre évente mintegy 11 mrl-lió, az állam terhei összesen 00 millió. A vasúti fuvardíjkedvezmények 137 niülió (>00 ezer pengőt tettek ki, 1024-tól 1031-ig végösszegében pedig 383 millió 800 ezer pengőt. A közszolgáltatások csökkentése ütján nyújtott közvetett támogatás r a földadó csökkentése öt évre 37 millió 800 ezer pengő. Az állatforgalmiadó megszüntetése 11 millió 500 ezer pengő; évente, összesen tehát 31 és fél millió pengő három év alatt. A termelés közvetlen támogatására, a földbirtokrendezés pénzügyi lebonyolítására 21 millió 000 ezer pengő.'' A mezőgazdaság javát szolgáló egyéb állam» akciók a kővetkezők voltak: Vizi beruházásokra 23.7 millió, a szakoktatási intézményekre és mezőgazdaságijnépes-ség művelődésének előmozdításarlr "Tív2 millió, a termelés közvetlen támogatására nyújtott kölcsönök összege 72*4 millió, a termelés támogatására hitel nyújtásával állami pénzekből 30.8 mil.Vó. a gyufa kölcsönből 205.2 millió, exporthitelekből ÍSS millió. A kisbirtokosok földhitelintézete útján a földteherren-dezés céljaira 14 millió, egyéb vizi beruházásokra t>4 millió, falusi kislakásépítésre 30 millió. Ezekután senki sem mondhatja, hogy a kormány és a kormány mögött álló párt nem törődött a mezőgazdasággal. Az általános kívánságnak megfelelően a kormány belement abba^Jmgy: a mezőgazda földadóját a lisztadó útiiln fizethesse be. Nenw lehet lekicsinyelni a/ «»■ előállott 33 milliót^ülönösen nem akkor, tudjuk, hogy ezután cjgyenesadóban az egész mezőgazdaság ^ fog fizetni 21 .ö millió pengőt, a többi foglalkozási ág és a háztulajdon pedig 212 millión felül fizet, amihez hozzá kell adni a földadónak 33''millióját, tehát összesen 240—230 millió jön ki. Amikor a Kormány annyira leszállította a föld adóját, hogy nem is tiz százalékát fizetik « egyenes adóknak, akkor nem lehet azt a .szemrehányást tenni, hogy nem tortént gon-. doskodás — a legmesszebbmenoleg — a föld'' terhének könnyítéséról. Ha a nvolc esztendő átlagát vesszük, ugv kiderül, hogy a magvar jállam évente 148 • millió pengőt fordított a "mezőgazdaság támogatására. A milliárdos .«»sszeget valóban nem lehet lekicsinyelni és ha a pártpolitika a hatalmas teljesítuiétív ellenére meg mindig azzal vádolja a mult és a jelenlegi -kormányt, hogv nem törődik a magyar mezőgazdasággal, • ügy nem egyéb tudatos ferdítésnél és rossz-i hb.zcinü demagógiánál.^ Mert senkitö] a világon- tehát az államU* fccm le he) többet kovetelnif-mint amennyit tel- jesíteni tud. Senki vállaira nem lehet nagyobb terhet rakni, mint amekkorát elviselni képes. '' Mert ha az elviselhetőnél nagyobb terhet vállal, akkor összeroskad alatta, amiből sem a hitelezőnek, sem az adósnak semmi haszna nincs és nem lehet. Magyarország mindenkor féltékenyen óvta hitelét a nagyvilágban. A magyar nemzet mindig becsületes adós volt és minden fizetési kötelezettségének mindig és mindenkor eleget tett. De ebben a válságos gazdasági időben, amelynek vészes kihatásait minden állam egyaránt érzi, az ország eljutott teherviselő képességének végső határához. A magas kamattételeket nem bírja s ha a kormány kijelenti, hogy az ország a legjobb akarattal és a legnagyobb erőfeszítések ellenére sem tud fizetni: akkor ezt mindenkinek, akiket illet, szószerint való, szomorú igazságnak kell el-fogadniok és aszerint keH esdekedniök. Cselekedniök, mondjuk. Mert a konferenciákból, az örökös halasztásokból, a jóindulatú tanácsokból és a zengzetes frázisokból épen-séggel elég volt. Javulás és üdvös változás a válság rombolásai terén évek óta seholsem mutatkozik. A nemzetközi feszültség élesebb műit valaha volt. Az államok mindjobban elzárkóznak. Az árak hanyatlásában nincs megállás és a kereskedelmi forgalom, a termények értékesítése mind nagyobb nehézségekbe ütközik* Szavakkal és bölcs tanácsokkal ezeke*i a végw zetes bajokon segíteni nem lehet. Cselekedni kell. Hatékony, megváltó cselekedeteket vár a világ, minden egyes ország és az egész emberiség. Magyarország hitelezőinek méltányos belátása a kamatok leszállítása tekintetében megindíthatja a hasznos cselekedetek sorozatát. Ezt várjuk és reméljük. Mac Donald és Herriot a békéért Angiim és Franciaország éllamlérllala legteljesebb egyetértésben készülnek a lausannel konferenciára v Pár is. június 13. Vasárnap érdekes tárgyalás színhelye volt a francia főváros. A tárgyaláson résztvettek MacDonald és Herriot, valamint Simon és Martin angol''és francia miniszterelnökök, illetőleg pénzügyminiszterek. A tárgyalás során felmerültek mindazok a problémák. amelyeket a lausaunci konferencia lesz hivatott véglegesen megoldani. Az angol és francia államférfiak tanácskozása rendkívül hosszura nyúlott. Hivatalos közlemények szerint '' a két kormány felfogása között olyan közösség áll fe.m, amely reményt nyújt arra, hogy a lausemiei konferencián helyes és kedvező megoldásokra fognak jutni. A tanácskozás után a két kormány miniszterelnöke nyilatkozatot tett a rádió mikrofonján keresztül. MacDonald hangoztatta, hogy örömmel tett eleget a franciák ama kérelmének, hogy velük előzetes tanácskozásokat folytasson. Az eredményt nagyon hathatósnak jelenti ki nemzetközi viszonylatban. Herriot nyilatkozata szerint teljesen megegyezők a vélemények, amelyek mindenen keresztül a békét akarják szolgálni. Az előzetes tanácskozás igen nagy hatással lesz úgy a lausannel. mint a genfi értekezletre, ahol ugyancsak mindent elkövetnek a nemzetek közötti béke megteremtéséért. A Matin szerint nem varnak sokat a lausemiei értekezlettől, amelynek nem lehet inás feladata, minthogy a háborús adósságok és «jóvátételek ügyében véglegesen döntsenek. Herriot az értekezlet befejezése után azonnal fölkereste a francia köztársasági elnököt és beszámolt a tanácskozás eredményéről. London, június 13. A lapok biztos helyről jött értesülés alapján 4cözlik, hogy MacDonald és Herriot párisi találkozása során teljesen egyetértettek abban, hogy a németeknek a háborús adósságok és jóvátételeknél meg kell a''moratóriumot adni, miután fizetésképtelenségük nem kétséges. Párisy június 13. A laiisennei konferenciát június 10-án tartják meg s valószínűleg csak egynapos lesz. A konferencia után közvetlenül Genfben úlnek\ össze tanácskozásokra. Budapest, június 13''. Walkó Lajos magyar külügyminiszter ma reggel Genfbe utazott. Prág^ június 13. Benes cseh kúlúgynnnisz-ter szombaton Genfbe utazott, hogy résztvegyen a leszerelési bizottság tanácskozásain. London, június 13. A Manchester Guardian hosszú cikkben foglalkozik az osztrák-magyar monarchiával és kijelenti, hogy bebizonyosodott annak a tarthatatlanság*. hogy egyes államokat hat részre osszanak szét. Ez a helyzet az elkeseredésen kívül a sovinizmus túltengésére is vezetett. Az európai térkép megváltoztatása minden tekintetben káros kihatással járt. Felemelték a középiskolai behatási- és tandllakat A vallás- és közoktatásügyi minisztérium folyó hó 0-én kelt rendeletével a felvételi dijat 8 pengőben, az úgynevezett vegyes dijakat 8 pengő 00 fillérben, a filmoktatási dijat 2 pengőben, az iskolai testnevelési alap járulékát 2 pengő 40 fillérben, a Magyar Iskolaszanatórium javára fizetendő járulékot 1 pengőben. a Kisok által létesítendő tihanyi sport-és üdülőtelep javára fizetendő járulékot 1 pengőben állapította meg s ezenkívül egy uj járulékot hozott be: az iskolafenntartási járulékot, melyet «12 pengőben állapított meg. Aki tehát középiskolába iratkozik be. annak a beírásnál összesen 35 pengőt kell lefizetnie. De felemelte a minisztérium a tandijat is, mely a középiskolában eddig a rendes tanulók számára 40 pengő volt, ezután pedig 30 lesz; a magántanulók tandija eddig 80 pengő volt, ezután 100 pengő lesz. Ezek alól a fizetnivalók alól csak a tandíjmentesek, továbbá a hadiárvák, a hadirokkantak és hadiözvegyek gyermekei kaphatnak mérséklést. de ezek is csak akkor, ha legalátrtKjó rendű bizonyítványuk van és szegénységüket hatósági bizonyítvánnyal igazolják. A híresztelésekkel szemben Czobor Mátyás polgármester megérkezett Budapestről és eloszlatta a/t a — távolléte alatt elterjedt — pletykát, mintha a pénzügyminiszter a laktanyaépítést és ezzel a katonaság idehclycvését meghiúsította volna. A valóság az, hogy az építés akadálytalanul megkezdődik és a katonaságot szeptemberben megkapjuk. ZALAVARMEGYE A kisgyűlés lépéseket tesz a magas balatoni lürdődiiak leszállításáért Zalavármcgye kisgyülése hétfőn délelőtt Gvomörey György főispán elnökletével ülést tartott. Az ülésen tulnyonpr észben kisebb községi ügyeket tárg>''a!tak. vadászati haszon-bérleszállitásokat. stb. Zalaegerszeg város hirdetési szabályrendeletét módosításokkal felterjeszti a kisgyűlés a belügyminiszterhez. Nagykanizsa városnak a kölcsönök meghosszabbítására hozott határozatát jóváhagyja. Több felszólalás elhangzott Zala besenyő határozata körül, melyet Mihály Gyula földbirtokos területén kisajátítással létesítendő közút ügyében hoztak. Mihályi Gyula a határozatot megfelebbezte. A kisgyűlés, Szűcs Andor, Bosnyák An<Jr>r, Farkas Kálmán, Pehm József, Kovács Sebestén Miklós. Eitner Sándor és Ffbrváth Oergely felszólalása után a kisajátítás mellett döntött. y A Balatoni Intéző Bizottság a fürdötörvény értelmében kirendelt fiirdőbiztosokon (mindhárom balatoni járásban a főszolgabíró) a nag\obb helyekre külön íürdöbiztosok kirendelését kérté. A kisgyűlés anyagi fedezet híjján ezt a kívánságot nem teljesítheti. Itt szóbakerült a hévizi és füredi fürdődijak tul magas volta is. A kisgyűlés kimondotta, hogy »s N v r ) I \ > '' 27 intézőbizottságon keresztül szabályozni kívánja az egyes fürdőhelyek tul magas dijait. J A zalaszentgróti székház tulajdonjoga tekintetében tárgyalások folytak. A képviselőtestület határozatott hozott, mefy szerint 20 ezer pengős teljes értékelés mellett a kincstár 38 százalékos tulajdonjogát megváltja. E kérdésben ujabb tárgyalások folynak, miért is a kisgyűlés a döntést későbbre halasztja A Balaton vármegye" kérdése ismét felszínre került T i A Balatoni Társaság irodalmi, művészeti és tudománvos egyesület pénteken tartotta évi közgyűlését, amikor a Társaság elhunyt elnöke helyett megválasztott József Ferenc királyi herceg és az uj alelnök: Hercegh Ferenc elfoglalták tisztségüket. A gyűlésnek több kanizsai és kesri helyi résztvevője volt. A gyűlés programjában számos olyan pont szerepelt, amely bennünket, zalaiakat közelebbről érdekel. Dr. Sebestyén Gyula másodelnök érdekes felolvasásban ismertette a Balaton lélekképző erejét és indítványt tett arra. hogy Szent Jeromosnak és Nagy Teodor császárnak szülőföldjükön: a Balaton. partján szobrot állítsanak. Idők során aztán más magyar nagyságok is szobrot kapnának a Balaton partján. A nyáron a Társaság feleleveníti a helikon-ünnepeket Keszthelyen. József Ferenc királyi herceg meghatottan emlékezett Wlassics Tibor báróra, a Társaság elhunyt elnökére, majd előadta balatoni programját. Sarkalatos tétele e programnak, hogy a Balatont össze kell kapcsolni a fővárosi élettel. A balatoni forgalom előmozdításáért ki kell építeni minden közlekedési ágat, A Balaton partján a munkásszanatóriumtői, luxushotelig mindennek kell lenni. József Ferenc kir. herceg beszéde után Lichtenberg Kornél emlékbeszédével és Cl. Báán Jolán szin- A Balatoni Társaság közgyűlése többi cserkész, akik közreműködtek ezen az emlékének áldoztak. Dr. Sebestyén Gyula által indítványozott balatoni havi folyóirat gazdasági okoból egyelőre nent valósulhat meg. de a helikoni-imuepek felélesztését magáévá tette a Társast l)r. Szuda Henrik a Balaton-vármegye megalakításáért szállt síkra. Az uj megye székhelyéül Balatonfüredet jelölte meg. Barbarits Lajos nagykanizsai szerkesztő a Balaton gyöngyének: Keszthelynek és legközelebbi szerelmesének: Nagykanizsának üdvözletét és kívánságait adta elő. A félbemaradt Balatoni Muzcum befejezését, majd a mtize-umban elhelyezendő Balotoni Könyvtár létesítését sürgette nyomatékkal. Indítványozta továbbá, hogy a fővárosból és a vidékről is filléres gyorosokat indítsanak a Balatonhoz. A Ba''atonnak minél szélesebb körökben való megismertetését liceális előadásokkal keJJene propagálni mindenütt, de leginkább a Ba''aton körül. Balatoni sajtóbizottság alakítását ajánlotta végül ,a társaságnak és ez a bizottság irányíthatná a vidéki, főleg balatonmenti lapokat a balatoni élet ismertetésében. Több érdekes indítvány hangzott még ei a gyűlésen, mely este 9 órakor fejeződött be. A „Feketeszáru cseresznye" a zalaegerszegi..műkedvelők '' előadáséban A Zalaegerszegi Iparoskor szombaton és vasárnap a Kultúrházban színpadra hozta az utóbbi évek színházi sikereinek egyik legdiadalmasabb darabját: Hunyadi Feketcszárű cseresznyé-jét. Végre egy műkedvelő előadás, amelynek'' bírálatánál a vidéki űjság hivatásos kritikusa abban a kellemes helyzetben van, hogy a szereplőknek,szokásos érzékenysége miatt nem kell a szépítés, agyondicsérés irányában hazudnia. Legtöbbször ugyanis akkép áll a dolog, hogy az újságban megjelenő közlemény egyedül áll a magasztalásban, a jelen esetben pedig gyönyörű összhangban, a toH csak tolmácsolója a legkényesebb, legszeszélyesebb, mint mondani szokták: ''<ezerfejfi közönség-fcritikának. Az Iparoskör előadását mindkét alkalommal telt ház nézte végig, a közönség soraiban képviselve volt a társadalom minden rétege, a hotvolé épúgy, mint a kispolgári elem, de kivétel nélkül egy voft a vélemény: a műkedvelők teljesítménye fölért a hivatásos művészek teljesítményével. Ez pedig annál nagyobb érdem, mivel a szóbanforgó színjátéknak olyan űtvesztói vannak, külső és belső megjelenítésben egyaránt, hogy azon a keflő föl nem készültség lépten- nyomon elbukhatik, vagy szánalmasan, lélektelenül vergödhetik. Hogy mindjárt az első benyomások is kellemesen hatottak, az a rendezés gondos, nagy munkájának, hozzáértésének eredménye. A második eredmény, ami a hatást fölfokozta és az érdeklődést állandtV elevenségben tartotta, az, hog5^ az összjáték stílusosan mozgalmas, tempós, életes és kiegyenlített volt. Az élet ecsetje festette meg a darabot, az élet színeit is kívánja visszasugározni minden szerep s azt p különleges félsötét tónust, meg a villamossággal telitett levegőt, ami az egészen végigvonul. Svhester P7'' János, Miklós Bözsi, Kakas LászJó a főszerepekben teljesen hűséggel, megrendítő valószerüséggel rajzolták meg a drámai vonalakat. amelyek a szerelmi és a nemzeti érzés összeütközései között hullámzanak. Tűz és temperamentum, líra és tragikum, lefojtott és robbanó indulatok szövevényéből adódott a játékuk, mindenben a kellő mértéktartással. Schmidt János Nikics Pántó-ja, Tóth Gyula számvevője, Albert Károly, a pópa, Hevesi Imre, a hajdú, tanulmánv&£erü?n kidolgozott karakterfigurák, szerenews tehetséges alakítások. Farkas Dudus Danica szerepében üde, lágy és édes, a harmat és a napsugár; párja, Spollár Ferenc, a helyét mindig meglelő egészséges önzés jeliemzetes érzékeltetésével szerzett tetszést. Igen rokonszenves jelenség volt Kulcsár Bözsi, szorgos, együttérző, gyengéd és erélyes. Horváth Jenő Csaholyi hadnagy-a 1932. junius cseppet sem lendült ki a mámor esztétikumából. Kocsis Rózsi a parasztasszony szerepé-fien mint egy odalehelt pasztell, megnyerő hatást gyakorolt. Megkapóan sikerültek az egyes felvonások hangulatkeltő jelenetei, ame-Ivekben az említetteken kivül még Wapper Károly, Imre János. Bita József,~Püsky Imre, Wapper József, Tolvaj Károly, Ehrenreich Lipót, Kajtár Gyula vettek részt kifogástalan tudással. A betanulás külön elismerést érdemel. Súgót jelzett, ugyan a színlap Péntek .József személyében, suttogása azonban még az első széksorig sem hatott el. } SyKcster P. János rendezte a dhrabot. Az előadás körül- igen nagy érdemei vannak Tóth Gyula vigalmi bizottsági elnöknek. Dr. P. Cserkósztábortüz A zalaegerszegi 71. számit ''Zrinvi cserkészcsapat vasárnap este igen jól sikerült tábortüzet rendezett a Move sportpályán. A tágas téren njeggyujtott tábortűz rengeteg embert vonzott és a, sportpálya tribünje, sót a pálya egynagyrésze zsúfolva volt emberekkel. A kis cserkészek pedig mindent elkövettek, hogy kellőleg honorálják ezt a megtisztelő nagy érdeklődést. Énekeltek, mókának; szavalták igen szépen. VakVsággal felüdülést jelentett a megjelenteknek ez a tiszta légkörű, gyermekesen vidám és játékos hangulat, amelyet a kis cserkészek oda varázsoltak erre az estére. * Pattogó tűz mellett hangzott el sok hazafias lángoló költemény, amit mély átérzés festett alá. A nyilvános táborozás bepillantást engedett a cserkészélet kedvességébe és ismételten rámutatott arra. milyen "nemes és szükséges intézmény ez a magyar ifjúság nevelése szempontjából. A sikeres táborozást Bödv Zoltán vm. ve- . zetó-tiszt készítette elő nagy körültekintéssel. A tábortüzet ifj. Szecskay l>ezső őrsvezető vezette szaHértelemmel és nagy kedvvel. A többi cserkesz, akik közreműködtek ezen az estén, külön-külön is elismerést és dicséretet érdemelnek teljesítményeikért. Elemisták a színpadon Vasárnap délután az állami eleini iskola apró tanulóifjúsága hazafias előadást tartott a Kultúrház színpadán. Nagy, gondos előkészület után álltak közönség elé a kis művészek éé amit nyújtottak, felnőttek és gyermekek számára egyaránt szép, élvezetes volt. Sajnos, a felnőttek nem érdeklődtek olyan mértékben, mint ahogy azt elvárhatta a ren- , dezőség és maga a kis művészsereg. Az erkölcsi siker azonban igen szép. Sajnálhatja, aki nem volt résztvevő benne. Schermann Gyula kétszólamú énekkara nyitotta meg pompásan előadott hazafias dallal a műsort. Utána Gondi Béla szavalt kedvesen, majd az ismert kis táncművészpár: Fürtös Asztrid^r'' Lux Baba jártak cigányzenére magyar táncot szépen; a táncot még szebb ének- j kel vezették be. Mándi Anikó melodrámát szavalt Baján Borbála tan írónő zongorakisé-retével. Ezután jött a főszám, Földes Ferenc 2 felvonásos tündérjátéka. Szűk a helyünk, de ideírjuk mind a főszereplők nevét, mert valamennyien szépen, jól játszottak a bájos, szép Hungária: Szatmárv Emilia körül. Paizs József. Lengyel Bébi, Bájk Eva, Pásztor Sári, Ekler Dezső, Major Ferenc, Molnár Nándor, Neumann István, Székelv Gyurka, Feszi Éva, Karlovics Károly, Szilvás József, Pesti Tamás. Széli Gyurka vohak a «beszélő* szereplők, rajtuk kívül aztán felsorakozott fapuskával egy egész hadsereg. A szép előadást megkapó ékikép zárta be. Minden elismerést a rendezőnek: Puer Irénnek, aki nagy munkát végzett. Segítői: Lu-lics Albin igazgató. Rettegi Miklós, Schermann Gyula voltak. Szép volt az előadás, több érdeklődést érdemelt volna. — Legdivatosabb nél rhtal nnkm sapka és Icalap legolcsóbban, nagy választékban Detrtschttál. 1932. junius 14 ZALAVARMEGYE \ HÍREK — Tanévzárás az iskolákban. A zalaegerszegi állami reálgimnázium, a felső kereskedelmi iskola, a Notre Dame-íntézetek, az áll. polgári leány- és fiúiskola június 13-án tartották évzáró ünnepélyeiket és ez alkalomból az intézetek növendékei hálaadó istentiszteleten vettek részt. — Tanitógyülés. A tapolca—balatonfúred-monostorapáti tanító egylet a napokban tartotta évi közgyűlését Révfülöpön. Keszler Zoltán igazgató megnyitójában a nemes irredentizmus ápolását sürgette. Jónay Tibor a keresztény sajtón''»! tartott értékes előadást. Egyéb 4f?róbb ügyek letárgyalásával befejeződött a-grcKés, amit társasebéd követett. — Pedagógiai szeminárium Sümegen. A sümegi járás tanítói szombaton tartották ez évi pedagógiai szemináriumukat vitéz Barnabás István dr. tanfelügyelő elnöklésével.^ A tanfelügyelő megnyitó beszédét több értékes előadás, mintatanítás, végül tornaniutatvánv követte. — Bciratások az állami polgári leányiskolában. A zalaegerszegi itt. kir. állami polgári leánviskolában az IÜ32 -33 tanévi beiratások június hó 14-én és ló-én történnek. Június 14-cn iratkozhatnak az I—II., 13-én a III IV. oszt. tanulók. Beiratási díj 1 P 51) fillér, mellékdíjak 0 1» 00 fillér. ATmeKékdíjak lefizetése most nem kötelezői a tanév megnyitása előtt, szeptemberben /kell lefizetni. Igazgatóság. j 1— ''J — Ev. lelkészi konferencia Nagykanizsán. A zala-somog\i ev. '' lelkészi kerület • tagjai Kapi Béla dr. dunántúli ev.''püspök elnökíé-''fcéve! Nagykanizsán lelkészi konferenciára gyűltek össze. A konferencián több beszéd hangzóit el, a lelkipásztorkodás körébe vágó kérdésekről. Este a templomban vallásos estet tartottak, ahol a nagykanizsai gyülekezeti énekkar és szólóénekesek is közreműködtek. A kétnapos konferencia szombaton záru!j_és Kapi Béla visszatért győri székhelyére. — Bourettin, színtartó, legújabb divat, színekben, legolcsóbb áraMÜm Schütznél. — öngyilkosság. Sznopek Károly 33 éves Zalas^entmártoni lakos a minap este élesre fent zsebkésével szívenszúrta magát és meghalt. A megejtett orvosrendöri hullaszemle és csendőri nyomozás szerint bűncselekmény nem forog fenn, ezért a temetési engedélyt ttieg-adt.ík — Beiratás a zalaegerszegi állami polgári fiúiskolába. A rendes tanulók beíratása folyó hó 14-én, kedden és 13-én, szerdán törtéiiik a polgári fiúiskolának a gimnázium II. emeletén levő helyiségeiben. Beiratáskor csak 1 P 90 fillért, a beiratási díjat és az ellenőrző "könyvecske árát kell lefizetni. A később fizetendő díjakra vonatkozóan az iskola folyosóján kifüggesztett táblázatok tájékoztatnak. Az iskolába elsőízben történő beiratáshoz szükséges a tanuló születési anyakönyvi kivonata, az utolsó iskolai bizonyítványa és újraoltási bizonyítványa; az iskola volt növendékei csak a megelőző tanévről szóló bizonyítványt szolgáltatják be. Az igazgatóság figyelmezteti a szulöket, hogy gyermekeiket a fenti napokon írassák be, mert különben az iskolából kiszorulhatnak. — Farkasovszky Teri értesíti táncnövendékeit, hogy legközelebbi táncóráját a kicsinyek tészére 13-én, szerdán délután 0 órakor, 4 felnőttek részére ugyanaznap este fél 0 órakor tartja meg. Erre az időre kéri pontos megjelenésüket. 1 —3 — Kőtelező lesz a gyorsírás a középiskolákban. A kultuszminiszter közötte a gvors-irasi ügyek kormány biztosával, hogy a jövő tanévben valamennxi iskolában kötelező lesz a gyorsírás tanítása. — Intézeti és iskolai kelengyék legolcsóbban Schütznél vásárolhatók. Előírásos csikós -váznak és ''notctkék intézeti szövetek. — Uj tanuk kihallgatását rendelték el a volt keszthelyi végrehajtó ügyében. Pénzes Mihály volt keszthelyi végrehajtó közokirat-hamisítási ügyében már eddig is t<>bb tanút hallgattak ki, most pedig ujabb tanuk kihallgatását rendelte el a nagykanizsai törvényszék. A Move közgyűlése \ * ^ Vasárnap délután tatfotta a Mpvé Zalaegerszegi Sport Egylet a nagy érdeklődéssel várt közgyűlését, Pásztor Imre elnöklele alatt. Megnyitás után Pásztor Imre elnök köszö-netniondást jlnasoh a ■ futballcsapatnak, múlt vasárnapi szép teljesítményéért. A két csapat {osszehasonIításánáI az(*einok kissé tévedett, miután s p o r t-egyesületekről van szó. Napirend elótt dr. Bencze Imre az alapszabálymódosításra nézve azt a javaslatot tette, hogy hívjanak össze újabb közgyűlést, amikor a tagok 2 3 rész<; jelen lesz. Dr. Horváth Bertalan alelnök magyárá^ata után a közgyűlés az alapszabálymódosítás ^mellett foglalt állást. Erre a jelenvoitakbó! mintegy negyven kivonult a teremből és a továbbiakban már nem vett részt. Zárszámadás, mérleg, elnöki jelentés elfogadása után a közgyűlés az alapszabálymódo-sítást elfogadta, köztük az örökös tagokra vonatkozó új szakaszt is. Ennek alapján vitéz Molnár János volt főtitkárt, Na kinek a dísz-taggá választására vonatkozó javaslatot időközben visszavonták, közfelkiáltással örökös taggá választotta a közgyűlés. Ezután a tisztújítás következett. 7(t szavazattal a régi tisztikart választották meg újból, A közgyűlés az elnökség ünneplésével ért véget. ^Nozzá kell fűznünk e rövid tudósításhoz, hogy sem a Molnár-pártiak szemrehányásai, sem a másik pártiak éjszakai kávéházi kritikái nem befolyásolhatnak bennünket a Move-ügy szemlélésénél. Molnár János az örökös tagságot nem fogadja el. Ez biztos. Áz elnökség békét és rendet szeretne. Ez is beztos. De a kivonult ellenzéket és függvényeit nem fogja megnyugtatni és az új helyzetbe beleilleszteni» ez is biztos. Békét keltene hát teremteni, bármi'' áron, mert nagy kár volna af~egyesület egységéért. Azt pedig, hogy az egyéb ellentétek ütközőpontjaként Molnár János személye tolódik előtérbe, hagyják már abba. — Vitágcsokros, ünnepi ruhába öltözött. csillogó szemű gyermeksereg vpnult ma reggel az iskolába, hogy az évzáró vizsgán bemutassa, mennyi szépet és liasznosat tanult egész esztendőben. Boldog örömmel vitték haza a sok jó bizonyítványt és várakozással eltelve gondoltak arra, hogy vájjon mi lesz jutalmuk egész évi szorgalmukért. A Zalaegerszegi Nőegylet segítségére siet a szülőknek e nagy kérdés megoldásában: látványos., nagy gyermekoperett előadást rendez a kaszaházai kertben és ez az előadás a gyermekek legszebb, legkedvesebb és a viszonyoknak megfelelően legolcsóbb jutalma lesz az eltöltött komoly órák veszódségéért. Bájos, verses mesejátékot, énekkel, táncokkal élénkítve ad elő (»0 gyermek és nyújt felejthetetlen látványosságot, egyúttal boldog vidámságot, szülőknek, ^gyermekeknek és mindazoknak, kik a gyermeki bájban és szépségben gyönyörködni tudnak. Az előadás érdekességét növeli, hogy a szabadban lesz és maga a nagy természet fogja a legszebb hátteret és díszleteket körcsönözni. Az előadás június 26-án lesz, délután 3 órakor a kaszaházai kertben és a Zalaegerszegi Nőegylet már előre is meghívja erre előadásra a város közönségét. A — Csecsemüholttest a hid alatt. Egy so- mogvszentmiklósi házaspár Nagykanizsa felé tartott, amikor a szentmiklósí híd alatt egy fatörzsön mezítelen csccsemóhullát találtak. Jelentést tettek a kanizsai rendőrségen, ahol intézkedés történt a nyomozásra: — Fegyházra ítélt körjegyző. Érdekes közigazgatási bünperben hozott ítéletet a szombathelyi kir. torvényszék büntető tanácsa. Kiss Jimó kőszegszerdahelyi körjegyzőt bűnösük mondta ki egyrendbeÜ folytatólagsai! elkövetett hivatali sikkasztás miatt és ezért két és félévi fegyházra Ítélte. Vádlott társait bizonyítékok hiányában fölmentette a birós ig — A Zalavármegyei Szarvasmarhatenyésztö Egyesület június 13-én, szerdán délelőtt fél 10 órakor Zalaegerszegen, a Zalavármegyei Gazdasági Egyesület székházában rendes közgyűlést tart. — Erős, vérbő, kövér emberek számára a termésxetes «Ferenc József» keserűvíz napinként való ivása_.a legkisebb erőlködés nélkül könnyű és rendes bélmüködést biztosít. Szá- * mos szakorvosi jelenté* bizonyítja, hogy a Ferenc József víz szív- és idegbajosoknak, vese- és cukorbetegeknek, valamint köszvény-ben és csúzban szenvedőknek is nagyon jót tesz s ezért méltán megérdemli a legmelegebb ajánlást. A Ferenc József keserűvíz''gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. — Elpusztult a Czájá cirkusz egyik oroszlánja. Nagy veszteség érye a nemrégen Zalaegerszegen szerepelt,<lz$a cirkuszt. Egyik legértékesebb oroszlánja tüdőgyulladásban megbetegedett (nálunk már nem is szerepelt) és és amikor innét Tapolcára mentek, az úton elpusztult. A cirkusz kára, az értékes vadállat elvesztésével, igen jelentékeny. — A lelketlen liliomtipró bűnhődése. Sándor István mikefai földmíveslegény május 24-én erkölcstelen merényletet követett el egy 7 éves iskolásleány ellen. A zalaegerszegi kir. törvényszék hétfőn tartott tárgyalást az ügyben és másfél évi börtönt, mint fő- és 3 évi jogvesztést, mint mellékbüntetést szabott a legényre. A felek megfelebbezték az Ítéletet. '' — önvédelmi tanfolyamot tartok. Hotnor, Hortlvter 4. ) — Lugkövet ivott. Gombos Rozália zalaegerszegi cseléd leány a szolgálati helyén, özv. dr. (Isák Károlyn* zalaegerszegi lakos házának pincéjében öngyilkossági szándékkal lúgkö-oldatot ivott. Beszállították a kórházba; állapota igen súlyos. — Kedvezmény a csoportosan utazó munkásoknak. A földmívelésügyi miniszter értesítette a vármegyei hatóságokat, hogyha Mezőgazdasági, szőlő- és erdőmunkások, továbbá a földmunkások (kubikusok), kőbányászok és útépítők, ha legalább öten utaznak, vagy öt személy számára váltanak jegyet, félárú jegy-gyei utazhatnak. — A kereskedelmi és iparkamarai illeték kivetési kulcsa. A kereskedelmi miniszter a soproni kereskedelmi és iparkamara — melynek kerületébe Zalamegye is tartozik — IQ32 évi illeték kivetési kulcsát az alapadók 4 százalékában állapította meg. — G. F. B. selyem harisnya 6 féle minőségben eredeti gyáron áron legnagyobb vá-lastékban Deutscímál. — Felvételi értesítés. A dunántúli református egyházkerület pápai nönevelő intézetének (tanítóképző intézet és polgári leányiskola) internátusába június 23-ig lehet felvételért folyamodni. Ellátási díjak: $00. 700 és (csak kerületi lelkész és tanító leányoknak) 600 P. Megkeresésre Tájékoztatót készséggel küld az igazgatóság. y — A borosgazdák borral akarnak adót fizetni. Az ország bortermelői mozgalmat indítottak aziránt, hogy az óriásira felszapo''o-dott adóhatrálé kaikat 10 foknál magasabb szesztartalmű borokkal is fizethessék. A mozgalom egy táborba tömörítette a borosgazdákat és így eredménnyel is kecsegtet az. — Lemondott örökségéről, hogy megszabaduljon a gyerektartás fizetésétől. Lázár Lajos 31 éves''-cserszegtomaji lakos lemondott örökségéről testvérei javára, hogy Cseh Rózának megítélt gyerektartási kötelezettségét kijátssza. A nagykanizsai kir. törvényszék Lázár Lajost 3 heti fogházra, apját: Lázár Istvánt és két öccsét: Károlyt és Viktort 30 30 l> pénzbüntetésre ítélte. — Legjobb minőségű női és férfi teomtsz- cipők eredeti gyári áron Deutscímál. — Halálos gyermektragécRa a bíróság előtt. (iergina János né bajcsai asszony egy napon főzéssel foglalatoskodott, férje j>edig a szobában betegen feküdt. Négyéves kislányuk előbb az anyjának segített «főzni , majd ja mellett termett és kérte, hogy ne haljon meg. Utótfo visszament a koncába-s míg anyja sóért ment a szobába, magára rántotta a forró vízzel telt fazekat. A gyermek égési sebeibe rövidesén belehalt. A nagykanizsai járásbíróság a súlvos enyhítő körülmények figyelembevétel lével 100 P büntetést szabott a gondatlan anyára. ZALAVARMEGYE 1932. junius 1. -------— ítélethirdetés. I*ék (iyula zalabkasai gazdát Va zalaegerszegi kir. törvényszék a múlt év Július 13-án súlyos testi sértés bűntettéért 1 ha\i fogházra ítélte. Az Ítéletet a felsőbb^ bíróságok 3 havi fogházra emelték fel. A bún tető tanács elnöke a jogerős ítéletet hétfőn közölte Pékkel. — Semmiségi panasz. Gosztola József di-szeli földmíves a múlt év december 26-án Gyulakeszin agyonszúrta régi haragosát, László Józsefet. A zalaegerszegi kir. törvényszék ez év február 3-én halált okozó súlyos testi sértés bűntettéért 3 évi fegyházra ítélte. Ezt az ítéletet a gvóri kir. ítélőtábla 7 évre emelte fel e hó elején, amit hétfő« közölt vele a büntető tanács elnöke, (iosztola a táblai itclet ellen semmiségi panasszal élt a kir. Kúriához. — JJetőrés. A minap éjjel ismeretlen tettesek behatoltak.'' a sárkutai vasútállomás irodájába. Megfúrták a pénztárszekrényt, ahonnan 32 pengő készpénzt és 19 pengő értékű menetjegyet elloptak. A balatonalmádi csendőrség az ügyben nyomozást indított. — IdOjirás: Változó félhózet mellett rji<ir-sékclten meleg idő várható, ma főleg az ország keleti részén, holnap pedig inkább délnyugaton esők lehetségesek. RÁDIÓ. Kedd, június 14. 9.13: Katonazenekar. 12.5: Szalonzene. 3.30: Meseóra. 3: Orosz bala''ajlia zenekar, ó: Uj idők, új emberek. Előadás. 6.30: Cigányzene. 7.30: Mi a szenzáció. Előadás. 8: Vidám magyar est. 10: Kétzongorán hangv. 10.43: Cigányzene. \ SPORT. x Move ZSE—P. Testvériség 4:0 (1:0). Bajnoki. — A játék e!só perceiben meglátszik a Move csapatán a hosszú teherautó-zás, mert nagyon mereven mozognak, de igy is támadásban vannak. Weüand hosszú cente-rez^séból Horváth megszerzi a vezetést. L''tána a Move élénk iramot diktál, de eredménytelenül. '' A félidő végén Muller, kerületi főtitkár lép b bajnokaspiráns csapat öltözőjébe, hol nagy éljenzést kap. Mindenkihez van egy-két kedves szava, dicséri a csapatot, biztatja őket. A II. félidőben megindul a Move henger és Léránt révén 2:0 az eredmény. Erős az iram, ostrom alatt a pápai kapu. Szirovecz 1 l-est itéi, amit Léránt betesz (3:0). A Szabó —WeBand—Léránt akcióból az utóbbi négyre szaporítja a gó''.ok számát. A kék-fehér csapatban jó volt mindenki, de különösen kiemelkedett Kelemen, Buhics, Szabó és Léránt. '' ZTE-KTK 3:0 (1:0). Bajnoki. — A hazai csapat az első félidőben nagyon nehezen mozog, ami különösen Szu-kicsra áll. Fáradtság látszik a csanaton, aminek oka a korai kezdésben kereshető. . A második félidőben azonban mintha kicserélték volna a csapatot, felélénkül a játékkedv. Tomózert lerúgják, de így is óriási a hazai fö''énv, ami gólokban azonban nem fejeződik ki. GóXövök: Dóczi, Beke I l-esből és Martinka. Kiemelkedő játékot mutatott To-mózer, IX»czi. Beke, Martinka. Futballercdmények. Move ZSE II.-Zala lövői TK 4:1 (2:0). Újpest—Somogy 3:1 (4:0).-Ferencváros—Budai ull> 3:1 (2:1). Vasas—Pozsonvi Vasas 2:1 (0:1). Bocska>—lll. ker. 2:0 (í:0). Járási céllövőversony Zalaegerszegen. Vasárnap tartották a Move céllövöldéjében a Polgári; Lövészegyesúletek járási egyéni és csapatversenyét, ahol négy helyi és harminckét vidéki egyesület vett részt. Részletes eredmények: Egyéni, 30 ni, 3 álló, 3 fekvő: zalaegerszegi csapatokból 1. Hollósi I. PLE 87, 2. Illés II. PLE 8b, 3. dr. Bódy I. PLE 78. Egyéni, 30 m, 3 álló, 3 fekvő: vidéki csapatokból 1. Fokiéin József Pozva 70. 2. Farkas Jenő Boncodföldé 74, 3. Komáromi Pál Ncmesapáti 74, 4. ^Háry Dezső Kávás 72. Csapatverseny zalaegerszegi csapatok részérc.* I. I. Polgári Lövész Egylet A csapata 363 (Hollósi, Lengyel, Keresztury, dr. Szász. Lukács I.), 2. I. Polgári Lövész Egylet B csapata 340 (dr. Horváth, Baranka, Lukács II.,* dr.'' Arvay, dr. Bódy), 3. Postás Céllövő Egyesület 342 (Varga, Mátyásy, \Németh. Csondor, Nag\). Csapatverseny vidékiek részére: I. Boncod- földe 334 p., 2. Zalaszcntgyorgy 308, 3. Felső bagód 307, 4. Bocfolde 303, 3. András-hida 303. A bajnokság állása : szombathelyi csoport. 7 Egyesülel névé o tf. c « - 5 Z 5 Ji * •9 5 •» >. c u •o ■c C c T3 1. Move ZSE 19 2. SzSE <19 3. ZTE 19 4 Sárvár 20 5. Kőszeg 20 6. Perutzgyár 18 7. Tapolca 19 8 Körmend 18 9. Testvériség 20 10. CESE* 10 11. P Vasutas* 10 16 1 2 57 15 1 3 50 14 1 4 33 14 — 6 30 II I 8 29 8 2 8 23 7 1 11 21 6 2 11 18 6 I 13 11 3-75 --10 - - « í. c * a. 13 33 14 31 16 29 25 28 31 23 29 18 30 15 43 14 51 13 8 6 14 — ) * Visszalépett. Hátralevő mérkőzések: KTK —Move. Peru tz—SzSE, T1AC-ZTE, Perutz-KTK. LJplu''llíOiOt M «•!•''{« kiad)'' KAKAS «OOSTON. liirtniU SVLVeSTt.R PCTCK jiNO* rtaNMUUr, : PCSTHV *''. APRÓHIRDETÉSEK. PERGETETT akácmézet minden mennyiségben vásárol Németh László csetnegekeres-kedó, Zalaegerszeg. Dr. UrbárT károly orvos rendeléseit zavartalanul folytatja \ Zalaegerszeg Jókai-utca 9. szám alatt. ahol minden üldözés ellenére is megvan a ) berendezés. » Rendelés: délelőtt 8-12-ig. d. u. 2 12-ig, 6-ig. I A legkellemesebb és legelegánsabb nyári férfiruha anyag a „TROPICAL991 < Burett "lrmnMt?grü&SinkUmí,^P 12(J Szahara 140 SSS1,,.»^«,« P 7.9Ó Pi u a 140 tm- széles "n O A/l 1 * ö nyári gyapjúszövet H Ö.90 Tropical. Miami. Poroso pehelykönnyű inganyagok gyönyörű választékban Nyomatott Kakas Ágoston könyvnyomdájában, Zalaegerszeg, Szíchenyi tét 1. T Schütznél r. 131. XI cvíolyam. ZaUegertzeg, 1932. jnoius 15 Szerda Ara fillér. száa POLITIKAI NAPILAP hétköznap ¿(italán. Előfizetés: negyedévre 6 P. Szerkesztőség és kiadóbfótfal: Zalaegerszeg, SzéchenyPtér 1. Telefon: 131- Anglia csak azoknak az államoknak engedi el a tartozást, melyek salát adósaikkal szemben ugyancsak könyörületesek lesznek Rothermere a magyar revízióért London, június 14. A Daily Telegraph beszámol az angolok és franciák között uralkodó teljes egyetértésről a háborús adósságok és jóvátételek úgyében és azt irja, hogy mindkét állam a teljes törlés álláspontjára helyezkedik, legföljebb a kivitel körül vannak kisebb nézeteltérések. A Iausannei konferencia ered^ menyét szinte előre látják és a kérdések végleges megoldását várják tőle. Amint hírük, -k földrnívelésre, míg az agrárállamok az iparcikkek mesterséges piacát teremtették meg és ezzel szerződésszegéseket követtek el. A cikk szerint például Csehszlovákia megszegte vállalt kötelezettségét Magyarországgal szemben és megakadályozta bizonyos árúk bevitelét. Ugyanígy tett Ausztria is Magyarországgal szemben. Különben is a csehek és magyarok között két év óta dúl a vámháború és ez a kereskedelmi szellem tönkretette a cseh—« magyar kereskedelmet. London, június 14. lord Rothermere a Daily Mail-ben hatalmas cikket írt Magyarország szózata Lausanne-hoz.> címen. Cikkében hangsúlyozza a lord, hogy a lausennei konferencia csak akkor érhet el eredményt, ha előbb reviziő alá veszik a 12 évvel ezelőtt megkötött triemoni békeszerződést. A jelen európai probléma sarka Magyarország és a segítségre szoruló államok gazdasági strukturája csak akkor építhető fel. ha talpkövéül Magyarországot állítják. A cikk végén a lord kéri ÁlacDonald miniszterelnököt, hogv a lausennei konferencián súrgesse a revíziót. Zalamegye közigazgatási bizottsága több feliratai küld a kormányhoz Ulból veszély fenyegeti az állatállományt - felszólalások az adókról. a betegápolási terhekről, a kisemberek bányáiról a közigazgatási bizottság ülésében Anglia a háborús adósságok elintézésében nagy kedvezmények megadására hajv tondó, '' x • de a háborús adósságok fizetésénél csak azoknál az államoknál javasolja a teljes törlést, amelyek hajlandók saját adósságaiknál is keresztülvinni az ugyanilyen mérvű törléseket. Washingtoni hirek szerint az európai hatalmak figyelmeztetést kaptak, hogy az ottani elnökválasztás előtt ne tegyenek lépéseket a háborús adósságok törlésére vonatkozóan. Ezzel a felhívással az amerikai közvélemény megnyugtatása volt a cél. London, június 14. A Manchester Guardian «Lausanne hátfere» című cikksorozatában arról ír, hogy az utódállamok sovinizmusa tönkretette egymást. Az ipari országok áttértek a A ¿vármegye közigazgatási bizottsága Gyö-'' tnor« György főispán elnökletével kedden délel^t tartotta e havi ülését. Elnöklő főispán napirend előtt melegen üdvözölte dr. Thassy Kristófot, az űj tagot. A bizottság dr. Thassyt a néhai dr. Csák Károly albizottságai tagsági helyeire is beválasztotta. Az eseménjyjelcntés kielégítő közbiztonsági állapotokat mutat. A csendőrség ezertílil negyedévenként_ad jelen-ié/lAz államrendőrség Nagykanizsán május ......... ... .^íigyben. Zalaegerszegen >4 bűnügyben nyomozott. Kiderítettek á|3, illette 28 esetet. Túz volt 11, ebből, 4 gyújtogatás bői, 1 gondatlanságból, 2 kéménytűzböl keletkezett, 4-et nem lehetett kideríteni. - Faarkas Tibor az eseményjelentéshez szólva a közbiztonság rovására jelentkező aggasztó tünetekről beszél. Idejében gondoskodni kell a kenyérellátásról. Aggasztó, hogy ezrek vannak a falvakban m''unka nélkül. '' > A terméi\y értékesítéshez — okulva a tavalyi tapasztalatokon — megfelelő hitelviszonyokat kell teremteni. ~ f A kormány a hitelkérdés tanulmril^yozására ankétet hívott egybe. Indítványozza, hogy a bizottság hivja fel a kormány figyelmét hogy a problémát nagyobb körre terjessze ki. Malatinszky Ferenc: a községi alkalmazottak fizetésére bevezetett uj rendszer nem vált he ^ Hónapok óta nem kaptak a jegyzők fize^ tést. Igy vannak a v tanítók is^ Feliratot javasol a kJormány hoz^ segítésért. Farkas Tibor szerint az együttes adókezelés ideigelencs felfüggesztésével lehetne segiténi. Mintegy 1 bO ezer pengő az az összeg, ami a községi alkalmazottak részére julius l-ig esedékes. A tanítóknál pedig az a helyzet, hogy van olyan, aki egy éve nem kapott már községi hozzájárulást. Bosnyák Géza a boletta megszüntetésével kapcsolatos intézkedésekről beszélt. Feliratot javasol, hogy a üsztforgajmi-adómentes évi két métermázsa fejkvótát három métermázsára emelje fel a kormány. Farkas Tibor ezt a kedvezményt a vidéken gabonáért dolgozó kisiparosokra és munkásokra is kérte kiterjeszteni. A főispán, a felszólalásokra válaszolva kijelenti. hogy a hitelügyi intézkedések tekintetében a napokban tárgyalni fog a pénzügyminiszterrel. A többi tárgyban felirat megy a kormányhoz, a javaslatok értelmében. A/ állategészségügyi jelentés beszámol arról, hogv a Vastnegyéból behurcolt száj- és körömfájás megszűnt, de a sertés megbetegedések súlyosbodtak. Zsuppán Kálmán állategészségügyi felügyelő havi jelentése végén bejelentette, hogy időközben távirati értesítést kapót! Tótszerdahely községben . ujabban fellépett száj- és körömfájásról. A betegséget Jugoszláviából hurcolták be s már 23 udvart megfertőzött, mert egyrészt titkolták, másrészt hanyagul vették. Így kc-rült Tót#,erdahel\röl állat) a kanizsai vásárba s most már Nagykanizsán is fellépett a betegség/ Tótszerdahely elöljárósága ellen az alispán fegyelmit Indított. A legszigorúbb intézkedések megtétettek. Farkas Tibor a veszettség gyakori előfordulása ellen preventív intézkedéseket, előzetes oltást kíván. Hivatkozott az angliai példára, ahol veszettség nincs. Zsuppán áll. eg. felügyelő erre részletesen ismertette a csácsi Veszettség esetét. Itt is az volt a legnagyobb baj, ho^y egy hónapig titokban maradt egy kutya veszettsége. Több tehén beo.''tása vált szükségessé, dc ez nem történt meg. Miután a szarvasmarhánál hónapokig elhúzódhat a veszettség kitörése, Csácson szigorú ellenőrzés folyik. Eme tehenek teje, a bakteorologiai intézet közlése szerint azért teljesen N^gészséges és élvezhető. p, Gyömörey Sándor a sertésbetegségek terén is szigorúbb óvóintézkedéseket kért. Végül is a jelentést elfogadták. Az egészségügyi jelentés szerint április és május hónapban kedvezők voltak a közegészségi állapotok. A gyermekek kanyaró- és vörhenyesetei enyhék és szűrőben vannak. öngy ilkosság 22 esetben fordult ek>, ebből 1b felakasztotta magát négy kutba, kettő vonat elé ugrott. Veszettségre gyanús fertőzéssel 10 embert szállítottak a Pasteurbe. Csóthy Géza prelátus szóvátette itt. Iiogy a trachomaorvosok 2—2 és fél év óta nem kapják meg fuvardijukat. Stirgős intézkedést kért. Hosszasan tanácskozott ezután a bizottság Thassy Gábor vármegyei tiszti-főorvos ama bejelentésén, hogy a kormány a legújabb intézkedéseivel a ragályos és hevenyfertözö betegségek költségeit teljes egészében a községekre hántja és ezzel nagy nehézségek állnak elő. A tiépjtW. léti miniszter segélyképen kiutalt az egész megyére lóOO pengőt, holott az eddigi gyógy-szerszámlák meghaladják már a 10 ezer pengőt. Elnök Végül is bejelentette, hogy a napokban leérkező ininisz.terközi bizottsággal rendezni fogják a kérdést és módot Keresnek, hogy a megye részére jutó államsegélyből az érintett kiadás fedezetet nyerjen. Az adózás állását a pénzügyigazgató jelentése kedvezőtlennek mutatja. A hátralékok százalékonként igv oszlanak meg: Balatonfüredi kerület 11b százalék. Keszthely 108, Letenye 120, Nagvkanizsa Nova 130, Sümeg 122, Tapolca 163, Zalaegerszeg 120, Zalaszent gróf 103 százalék. Farkas Tibor felterjesztést javasolt, hogv a kedvezményes adófizetési határidőt októberig tolják ki. amikor az adózóknak inkább lesz egy kis pénzük, mint most. Az adókivetéseknél nagyon magasra ér-* tékeKk az ingatlanokat. Ez indokolatlan és igazságtalan.-Jehf ''»ogy személyi túlbuzgóságból ered ¿z, lehet, hogy bizalmas rendeletből. Buzsa Gyula min. tanácsos, pénzügy.gaz-gató: Semmiféle utasítás nem jött. A pénzügyminisztérium belátja, hogy a viszonyok megnehezültek. Ha valahol erőltetetten magas a kivetés, az adófelszólamlási bizottságoknál mód lesz segíteui rajta. A bizottság tudomásul vette a jelentést. 2 ZALAVARMEGYE 1932. junius 15. Farkas Tibor jáVaslata értelmében felirat megy a kormányhoz. , Az államépítészeti hivatali főnök jelentc-sénél üyömörey Sándor a badacsonyi és ne-mesgulácsi bazaltkókitermeléssél foglalkozó kisemberek érdekében szólalt fel. A két nagy bánya ál! és az ezernél több kenyér nélkiül maradt kisember szőlőforgatás-bői termel követ, ezt azonban nem tudja értékesíteni, mert a követ a kartelbányák nem engedik a saját területükön átszállítani. Intézkedést kér. , Sándor Zsigmond előtadja. hogy szociális okokon kívül, melyek a kartelen kívüli kisbá-nyák támogatását indokolnák, anyagi i>kok is közrejátszanak. A nemesgulácsi csúcshegyi kís-bánya olyan olcsón adja a követ, hogy Sümegre is onnan szállítanak. A badacsonyi páX nasz ellen azonban init sem lehet tenni^ meij a kartelbánya a magánterülete felett úgy . rendelkezik, ahogy akar. * s itt legfeljebb csak kisajátítással lehetne célt érni. főiispán s a bizottság tobb tagja hasonló véleményt nyilvánított üyömörey Sándor pa-aasza''ügyében. Igy a választ és a jelentést tudomásul vették. Malatinszky Ferenc a Déli vas ti t államosítá-sával kapcsolatosan kérte a főispánt, hogy járjon közben a téli menetrend zalai érdekeltiek megfeWn.-összeállításáért. A főispán erre ígéretet tett. majd bejelentette, hogy a Máv Tapolca és Keszthely között új * motorosjáratot állított be. A motoros június 25-tó! augusztus 31-ig közlekedik. Keszthelyről indul 21 órakor, Tapolcára érkezik 21.5*0-kor. A gazdasági felügyelő -közepes jó termés igérkezéséról számolt be. — A kir. tanfelügyelő a következőket közli: A kultuszminiszter Kapiller Mihály nagykutasi. Draskovics Márton komárvárosi és Háíász" Jenó nagykanizsai igazgató tanítóknak nyugalombavonulásuk alkalmából odaadó munkásságukért elismerést mondott, (ialla Etelt a petrikereszturi áll. ele-minél helyettes tanítóként alkalmazta; a köveskáli tanítói laJcás rend behozására 2500 < pengőt, a zalaegerszegi iparostanoncsiskola óradíjaira 2000 pengőt, a csabrendeki gazdasági ismétlöiskola és a nagyrécsei gazdasági ismétlóiskola óradíjaira 220. illetve 100 pengőt engedélyezett a miniszter. A letenyei rk. ''elemihez Imre Károlyt helyettes tanítónak megválasztották. Beszámol a jelentés a pedagógia1 szemináriumok nagy sikeréről és bejelenti, hogy a kultuszminiszter pedagógiai szemináriumi könyvtárat rendszeresített, mely a tanfelügyelőség kezelésében minden tanítónak rendelkezésére áll. A kir. ügyészségi elnök jelentése lényeges eseményt nem tartalmaz. A bizottság utóbbi jelentéseket hozzászólás nélkül vette tudomásul. Uiabb cikkekre is klteriesz-iették a behozatali tilalmat „ A hivatalos lapban megjelent kormányrendelet tetemesen kibővíti azoknak az árúknak a listáját, amelyek behozatalához külön engedély szükséges. A kormányt erre a lépésre az az egyre jobban erősbödő elzárkózási politika késztette, mellyel más országok viselkednek a mi kivitelünkkel szemben és amely most már kötelezően előírja részünkre is érdekeink ke''.ló védelmét. Az új rendelkezés a textilgyártmányok majdnem egész körét, ezenkivúl a legtöbb kész l>órgyártmányt, egyes kaucsuk-árúkat, a vas- és fémipar félgyártmányait és az ezekből készült készárúkat. egyes gépfajtákat és végül Oly fényűzési cikkeket ölel fel. melyeket eddig külön engedély nélkül hozhattak be, mint a virágok, datolya, ananász, likőr, pezsgő, kaviár, művirág, díszműárú, gramofon stb. Az engedélyezési eljárás formaisága tekintetében az eddigi rendelkezések maradnak érvényben. Az új rendelkezés érvénye azonnal életbe lépett. 4 magyar sikoltásnak el kell hallatszani Lausanneig — mondta Pakots a Ház keddi ülésén szóló miniszterelnöki jelentést, melyhez elsőnek Kertész Miklós szólott. Sürgette a munkanélküliek statisztikáját. valamint azt, hogy a munkaidóról és a nyugdíjasokról készítsenek statisztikát. Kifogásolta, hogy a szocialistákról szóló adatgyűjtés igen hiányos, majd a mezőgazdasági munkásokról készítendő statisztikát követelte. Kocsán Károly ugyancsak a mezőgazdasági munkások statisztikájának elkészítése mellett az ipari balesetekről szóló adatgyűjtést sürgette. Darányi Kálmán államtitkár válaszolt a felszólalásokra. Nagyon nehéz a munkanélküliekről statisztikát készíteni, miután az nap-nap után változó. A mezőgazdasági munkásokról nem lehet addig statisztikát készíteni, amíg a népszámlálási statisztikával el nem készülnek. Visszautasította azt a vádat, mintha a statisztikai hivatalbán pártszempóntok érvényesülnének. Jj - Ezután a kereskedelmi és forgalmi viszonyainkról szóló törvény módosítására .vonat-kózó javaslatot tárgyalták. Előadó ismertette a javaslatot és rámutatott arra, hogy a mai gazdasági viszonyok mellett külföldi államokkal alig lehet szerződéseket kötni. Szükséges, hogy a kormányt felhatalmazzák a szerződések megkötésével, de azzal a kötelezettséggel, hogy a kormány viszont köteles a létesített szerződésekről beszámolni a törvényhozó testületnek. Kétszer akarnak adót szedni a jugoszlávok a határmenti magvároktól Budapest, június 14. A képviselőház mai ülésén Kenéz Béla kereskedelmi miniszter benyújtotta az államkincstár és a Magyar Fo-lvarn- és Tengerhajózási Rt.-gal kötött pót-szerződésről szóló törvényjavaslatot, majd napirend előtti felszólalások következtek. Sárkány Ernó J{éri_a kormányt, hogy a kisiparosok érdekeben változtassa meg a vám-önfcsról szóló intézkedéseket. Elismeri, hogy a kormány jóakarattal van a kisiparosok iránt, de ez a gyakorlatban nem mutatkozik meg. Papíron megvan ugyan a kisipari hitel, de-csak akkor lehet megkapni, ha első helyen lehet bekebelezni. Kenéz miniszter: Közpénzeket nem lehet fedezetlenül rendelkezésre bocsátani. Sárkány Ernő ezután arról "beszélt, hogy a képviselőknek nem a széthúzás, rágalmazás és vádaskodás a feladatuk, hanem épen ellenkezőleg, alkotmányos összefogással kell kúz-deniök az akadályok elhárításán. (Helyeslés.) Pakots József Rothermere lord cikkével foglalkozik és háláját fejezi ki. hogy a lord ismét felhívta a világ figyelmét a magyarok ellen >elkövetett igazságtalanságokra. Az ezeréves nemzet — mondta — önmagát felülmúló fegyelmezettséggel küzd a fenyegető veszedelmek ellen, de most már el kell hallatszani Lausenne-ig, hogy ott- értsék meg, hogy a magyarok az utolsó pillanatban fordulnak segítségért. Ezután áttértek a napirendre. Beterjesztetnék az 1932—33 évi statisztikai munkatervről Berzence, Gyékényes, Zákány és ('')rtilos somogymegyei határmenti községek gazdái ama szerencsétlenek közé tartoznak, akiknek birtokuk van: van hazánkban és van a megszállt területen. Nem szólva az ilyen kettős birtokkal járó számos nehézségről, ezúttal az említett községek adózása körül vannak komoly zavarok. Az em''ített községek kettős birtokú gazdái szabályszerűen adóztak a jugoszláv területen levő birtokukról, de erről egyéb bizonyítékot nem kaptak, csupán csak azt, hogy a koprjv-nicai jegyző szemúk láttára beírta az adókönyvbe a fizetett összeget. Az írást kérő adózókát azzal nyugtatta meg, hogy ez tébbet ér minden nyugtánál. Időközben uj jegyzőt kapott Koprivnica. Az új jegyző nyomban felszólította a kettős-birtokosokat, hogy ^ ha 1926-ig visszamenőleg fennálló adóhátralékaikat meg nem Űzetik, elárverezik a jugoszláy, megszállás alatt levő birtokukat. A gazdák tőlük telhetőleg védekeztek, de nüvel írással nem bizonyíthatták igazukat, a jegyző továbbra js megmaradt álláspontján, tudniillik, hogy elárverezteti a birtokokat. A gazdák a csurgói járásbírósághoz, majd a vármegye útján a belügyminisztérium elé terjesztik sérelmeiket s remélhetőleg orvoslást találnak bajaikra. * Megjelent a löldhözluttatottak részére nyuitott segélyről szóló rendelet A legnagyobb megváltási árat holdanként 1200 pengőre szállították le. A községi elöljáróság legkt;sóbb június vc--géig minden egyes föMfaözjutottat az adott kedvezményekről értesíteni köteles. Amennyiben azonban valamely földhözjutott a használati díj helyett továbbra is a törlesztési részleteket kívánja fizetni, az legkésőbb 1932 jú-(ius l>-ig a községi elöljáróságnál köteles e szándékát bejelenteni. Aki az 1932—1934 évekre is a törleszétsi részleteket kívánja fizetni, az az 1932 évi térlesztési részlet harmadrészének fizetése alól mentesül.'' A használati díjon, illetve törlesztési részleten felül a juttatott ingatlant terhek» adókat is pontosan meg kell fizetni. A közép- és minta birtokok után a használati díj fizetési kedvezményt nem lehet igénybe venni, az egyéb adott kedvezmények azonban ezekre is vonatkoznak. A házhelyek megváltási árát a házhelyhez-jutottak ezentúl 4 százalékos kamat mellett húsz év alatt, még pedig minden év október l-ig kötelesek törleszteni. Ha a mezőgazdasági célokra juttatott ingatlanok megváltási árát a kataszteri • értéket meghaladó összegben állapították meg és a megváltási ár az 1931 december 31-i áHapot szerint kimutatott kataszteri tiszta jövedelem ( Vasárnap jelent meg a földbirtokrendezés során földhözjutottak részére nyújtott kedvezményekről. valamint a megváltott földek ellenértékének kifizetéséről szóló kormányrendelet, melynek főbb részletei a következők: A mezőgazdasági földhözjutottak a törlesztési részletek fizetésének szüneteltetése mellett ezek helyett átmenetileg az 1932, 1933 és 1934 évre az 1931 december 31-i állapot szerint kimutatott kataszteri tiszta jövedelem minden koronája utálf évi 1 pengő 20 fillér használati díjat fizetnek. Ez a használati díj azonban holdanként S pengőnél kevesebb és 24 pengőnél több, illetőleg legelóterületeknél 4 pengőnél kevesebb és 12 pengőnél több nem lehet. » ^ _ • Az 1929, 1930 és 1931 .evi töriesztórészletek, illetőleg azoknál, akiknek az 1930 évi tör-lesztórészlet harmadrészét már elengedték, az 1929 és 1931 évi törleszt őr észletek harmadrészét elengedték. Ennek az engedménynek betudása után az 1931 év végéig esedyíeSsé -vált összegekben még mutatkozó hát/alékát mindenki tiz. év alatt kamatmentesen fizetheti. A hadiárvák, hadiözvegyek és hadirokkantak legfeljebb három kataszteri hold területig, nem csak a vagyonváhság. hanem a megváltott földek után is 23 százalékos kedvezményben részesülnek. / 1932. junius . ZALAVARMEGYE alapján kiszámított kataszteri értéket is meghaladja, a Töldhözjutott legkésőbb 1932 július il-ig az Országos Földbirtokrendező Bi-rósápiál a vételár újabb megállapítását kérheti. Erről bővebb felvilágosítás a községi elöljáróságtól, illetve a m. kir. adóhivataltól szerezhető. A A rendelet szabályozza továbbá azt is, hogy a nemfizetök ki mozdítása körül hogyan kell , eljárni s hogy a megüresedett telkek újabbi juttatása mily módon foganatosítandó. Azok a földhözjutottak, akiket nemfizetés miatt kimozdítottak. megüresedett ingatlant öt éven át sem haszonbérbe, sem juttatásképen nem kaphatnak. Hu. a megváltást szenvedő a bármely oknál fogva megüresedett területeket visszavenni kívánja. azokat részére visszvkvll adni. Ez esetben a megváltást szenvedő az általa felvett összegeket a földhözjutottakra megállapított törlesztési terv szerint fizetheti vissza. A földhözjutottaknak adott kedvezményekre való ;ekintcttel azoknak a megváltást szenvedőknek részére, akik a kötvényes kielégítési módot választották, a köfvények kamatszolgál-tatását és törlesztését, a többi megváltást szenvedő részére pedig a megváltási ár 23 százalékának és a 23 százalék után járó kamatoknak kifizetését 1934 december végéig felfüggesztették. / A választói iog retormh Budapest, június 14. A miniszterelnölc legutóbbi beszéde foglalkozott a választói jog reformjával is. Amint hírlik, a törvényjavaslat megszerkesztése már munkában van $ a kor-mánynak az. a terve, hogy az őszi ülésszakra, beterjeszti a képviselőháziak, amely még ebben az évben letárgyalja. Hogy a jogkiterjesz-fé> milyen méretű lesz, valamint hogy a falvakon is titkos lesz-e a választás, nem adtak illetékes helyen felvilágosítást. Politikai körökben sokat foglalkoznak a jümüs 13-én kezdődő ankét ügyével, amelynek tárgya a mezőgazdasági helyzet részletes megvitatása. Erre az értekezletre f)7 szakértő és sok képviselő kapott ''meghívást. A meghívottak részére kerdöpontokat is küldtek ki^ amelyekre a kormány választ vár a megjelentektől. y Suszter Oszkár ünneplése Hétfőn este Zalaegerszeg úri férfiközönsége meleg ünneplésben részesítette Suszter Osz-kárt. a pályaudvari Ekhamp vendéglőben. Suszter tanárt a kormányzó, eredményekben gazdag, érdemes munkásságáért középiskolai igazgató: címmel tüntette ki és mosLa volt tanítványok, tisztelők, barátok megragadták az alkalmat, hogy szeretetüknek, megbecsülésüknek tanújelét adják. Az ünnepi vacsora első szónoka Péterffv .Béla igazgató volt, aki őszinte szeretettel átitatott beszédében találóan ecsetelte kivákí kartársa 31 éves munkálkodását. Megemlékezett arról a miniszteri biztosi nyilatkozatról, mely a tanári munka művészének nevezte Suszter Oszkárt. Pehni József apátplébános a barátok nevében mondott szép beszédet és Isten áldását kérte az ünnepeltre. Suszter Oszkár meghatottan, szerényen válaszolt a beszédekre. Köszönetet mondott a szeretetért, a nagyszámban megjelent barátoknak, akik neki mind egyformán kedvesek. (Izobor Mátyás polgármester mondott még üdvözlőbeszédet, majd a kitűnő Ekhamp konyha és pince szülte hangulat és Mujiska Rudi muzsikája mellett megkezdődött az ün-neplési program második fele: a sűrű koccintások a szeretett, népszerű ünnet>elt egészségére. A napokban megérkezik az olasz ajándék-repülőgép. Rónuy június 14. A Mussolini által Magyarországnak ajándékozott «(üustizia per rUn-gherja»_nevű repülőgép szerdán, vagy csütörtökön indul Rómából nagy ünnepélyességgel Budapestre. A gépet Liberati őrnagy, ar-olasz repülők egyik legképzettebb tisztje vezeti. Iskolai értesítők A paepal eletnl népiskola értesítőié A pacsai róm. Kath. Szent Imre elemi népiskola, községi tanonctanfolyam és a továbbképző gazdasági ismétlő iskola 1931—32 tanévről kiadott értesítője beszámol részletesen a szépen fejlődő iskolák múlt évi munkájáról A pacsai elemi iskola kitűnő igazgatója,féandi Ferenc állította ''össze az értesítőt, mindtnre kiterjedő, gondos figyelemmel. Megtudjuk belőle a tantestületben beállt változásokat és az egész iskola belső életének •rövid történetét. A pacsai iskola V yiint az értesítőből kitűnik, — tényleg azt'' a helyet tölti be, amelyet be kell töltenie mindetTls-kolának, különösen « községek kultűrális életében, Sok, kedves ünnepély zajlott le ebben a tanévben az iskola rendezésében. Igy a hivatalos nemzeti ünnepeken kívül rendeztek Szent Erzsébet ünnepélyt, karácsonyi pásztorjátékot, madarak és fák napjüt, anyák napját, hősök napját, mely utóbbival kapcsolat-^ ban igen sikerült irredenta színdarabot adtak elő a növendékek. Ezenkivül kézimunka- és rajzkiállítás is volt, szemináriumi nap, tanító-gyű''.és; szóval sok hasznos program töltötte ki a tanévet. A növendékek érdemsorozatának szemlélése közben feltűnik a sok «kitűnő» növendék, amely azt bizonyítja, hogy a jó szellemben vezetett iskola jóra nevelt és fejleszti növendékeit. X Az elemi népiskolán kívül igen szép ered-! ménnyel zárult az általános továbbképző ismétlő iskola és a tanonc-tanfolyam is, artie-lyeknek ugyancsak sok ügyes, jóelőmenetelü tanulója volt ebben az esztendőben. HIRSK. * — A kormányzó születésnapja. Szombaton, folyó hó 18-án ünnepli hazánk hazafias közönsége nagybányai vitéz Horthy Miklós kormányzó születésnapját. A polgármester felhívja a város lakosságát, hogy a kormányzó fenn költ személye iránti ragaszkodásuknak külsőleg is azzal adjanak kifejezést, hogy e napon a város szabályrendelete értelmében házaika lobogózzák fel. A kormányzó születésnapján hálaadó istentisztelet lesz az összes hitfelekezetek templomaiban. — Uj áldozópapok. Mikes János gróf szombathelyi megyéspüspök vasárnap 12 világi és 2 ferencrendi áldozópapot szentelt. A felszenteltek közül Mátyás László június I9-én Zalaszentbálázson mondja űjmiséjét. Manu-duktora Kiss István zalaszentbalázsi plébános lesz. — Adomány. A '' Foederatio Emericana helyi csoportja 20 pengőt adományozott két, főiskolára készülő érettségizett felső kereskedelmi iskolai tanuló részére. A nemes adományért hálás köszönetet mond az iskola^igazgatósága.» —- Házasság. Lukács Dezső és Büchler Klári folyó hó 12-én házasságot kötöttek. — 75 éves a sümegi reálgimnázium. A sümegi reálgimnázium most ünnepelte csendben 73 éves fennállását. 1837-ben nyílott meg az iskola és azóta neveli az ifjúságot kjtűnó szellemben. — A kereskedelmi iskolai érettségi vizsgálatok. A zalaegerszegi felső kereskedelmi iskolában az érettségi vizsgálatok befejeződtek. A 24 jelölt közül Pintér LászkS és Erdőö Aladár jelesen érett. Javító vizsgára utasítottak 4 jelöltet. — Murgács nótaest Balatonfüreden. Mur-gács Kálmán, az országosan ismert dalköltő, a balatonfüredi árvák és szegények javára daU estélyt tartott igen nagy sikerrel. Az előadáson mindenki ott volt, aki szereti a magyar nótát. — — Farlcasovszky Teri értesíti táncnövendékeit, hogy legközelebbi táncóráját a kicsinyek részére 1^-én, szombaton délután 6 órakor, a felnőttek részére ugyanaznap este fél 9 órakor tartja meg. Erre az időre kéri pontos inegjeleit és uket. 1 -3 — Beiratások az állami polgári leányiskolában. A zalaegerszegi m. kir. áliami polgári leányiskolában az 1932—33 tanévi beiratások: június hó 14-én és- 13-én történnek. Június 14-én iratkozhatnak az 1—11., 13-én a Ili — IV. oszt. tanulók. Beiratási díj 1 P 30 fillér, mellékdíjak 9 P 90 fitlér. A mellékdíjak lefizetése most nem kötelező, a tanév megnyitása előtt, szeptemberben kell lefizetni. Igazgatóság. 1 —2 — Anyakönyvi hirek. A zalaegerszegi áll. anyakönyvi hivatalban a múlt hét folyamán a következő bejegyzések történtek: Születések'': Szép Margit háztartási alkalmazott Vendel fia, Lang Ferenc pék és Szabó Irén Irén leánya, Wölfer István mérnök és Bíloveszky na Ágnes leánya, Gerencsér János napszámos és Varga Jolán Julianna leánya, Farkas Rozália napszámosnó halvaszületett leánya, Traj Vendel szállodai portás és Bedó Anna halvaszülc-tett leánya, Hegyi Imre kömüvessegéd és Németh Mária Antal fia. Halálozások: Dénbsi Zoltán 9 éves, Tánczos Józsefné Tóth Mária (Aranyod) 33 éves, Kovács Margit 3 éves, Ek-ler Józsefné Németh Anna (Bak) 33 éves, Tóth József ny. csendőrtiszthelyettes 70éves, Sípos Margit 10 hónapos. Házasságot kötött 2 pár: Adorján János napszámos Gerencsér Katalinnal, Lukács Dezsp kereskedő Büchler Klárával. * — Vásár Racsán, liacsán a legközelebbi országos kirakodó és állatvásár jűnius 23-án lesz. A vásárra hasított körmű állatok is felhajthatók. y— Lovasverseny Keszthelyen. A Somogy-Zálai Lótenyésztő és Lovassport Egyesület július 10-én lovasversenyeket rendez Keszthelyen. Előreláthatólag ez a lovasverseny is olyan sikerű lesz, mint a nemrég lezajlott szombathclvi és nagvkatrizsai versenvek yol-tak. — K~ tapolcai Csobánc dalkör zásztószente-lése. Mint már jeleztük, a tapolcai Csobánc dalköt. zászlót szerzett be, melynek felavatása június 19-én lesz. A zászlóanyai tisztséget gróf Esztcrházy Móricné vállalta. Az ünnepségre a fővárosból is jöttnek dalárdák, úgyszintén közreműködnek a környékbeli többi "énekkarok is. — Ellopta munkástársa pénzét. Egy fiatalkorú felsöbagodi napszámos cgyfltt"dolgozott Zalalövón Búki Antal böröndi lakossal, akitől ellopta ládája kulcsát, azt fehtyiha a benne levő 40 pengőt elvette és ismeretlen helyre szökött. A zalalövói csendőrség keresi. — Intézeti és iskolai kelengyék legolcsóbban Schütznéi vásárolhatók. Előírásos csikós vásznak és sötétkék intézeti szövetek. — Kerékpárszerencsétlenség. Kovács Menyhért 24 éves pozvai cipész tegnap kerékpáron tartott hazafelé. Minthogy ittas állapotban volt, nem tudta figyelmét az egyensúly rhegtartá-sára összpontosítani, lezuhant kerékpárjáról és jobb halántékán 4 ciy-cs seb keletkezett. A mentők sietlek segítségére és beszállították a zalaegerszegi kórházba. — Felöklelíe a bika. Fehér István balatonfüredi csordásra a község bikája, mikor ar itatás után az istállóba hajtotta, rátámadt. Fehér vasvillával védekezett, mégis sikerült a bikának szarvára kapni s ^-többször a feve-göbe hajította. Többen siettek Fehér segítségébe és kódobásokkal sikerült a feldühö-d<itt állatot elűzni. A szerencsétlen csorda» súlyos zűzódásokat szenvedett. — Akinek a hasbeszélés mentette meg ar életét. Az idegenlégióból szökött meg Bíró Andor volt pesti magántisztviselő és hoszr szas hányattatás után a középafrikai vad mas-sai törzs fogságába került. A vérszomjas ben-szülött harcosok között az életét mentette meg az a körülmény, hogy annak idején Tolnai Vikiglapja számtalan ajándékkönyve közül az egyikből megtanulta a hasbeszélés!. A inas sai Birót hosszú hónaj>okon át minden jóval elhalmozták, valósággal vallásos tisztelettel vették körűi és csak nagy nehézségek között sikerült ez elöl a kellemetlenné vált bálványozás elől megszöknie. — Bourettin, színtartó, legújabb divat« színekben, legolcsóbb áraktten Schütznéi. , 4 . ZALAVARMEGYE 1932. junius 15 — Két kányavári fiúi agyonnyomott a leszakadt part. Vasárnap két kányavári kisfiút szeleik Pákára küldtek misét hallgatni. Útközben a gyermekek a kányavári faluvégén levő homok bányához mentek játszani s egy-s/i*csak a faza szerkezetű talaj egy rétege rájuk szakadt. Mire a szerencsétlenséget .észrevették, már csak holttestüket áshatták -ki a föld alól. — Rablással vádolt cigányok. ''Orsós Ferenc 31 éves és Orsós András IS éves, valamint Kovács Aranka és Rostás Ete! letenyevidélci tekn«"s cigányok január 27-én Tapolcáról Megymagas községbe mentek. Itt haivásárlás ürügye alatt felkerestek Németh György hal-kereskedőt, akivel áz országúton találkoztak. Veszekedés keletkezett közöttük. Utóbb Németh följelentette őket rablásért, mert állítása szerint ót megtámadták, megverték'' és 1 b pengő készpénzt elvettek tőle. A zalaegerszegi''kir. törvényszék büntető tanácsa hétfőn, foglalkozott az uggjel és a bizonyítási eljárás titán valamennyi vádlottat felmentette a rablás vádja alól, perdöntő bizonyítékok hiányában. A kir. ügyész inegfelebbezte az ítéletet. i — Rézgálic segélyakció. A földmívelési miniszter körrendeletet intézett a megyei hatósághoz. melyben tudom.iswl^adja a miniszter, hogy a rézgáüc segélyakciót ez évbvn nem csak a szőlősgazdák, hanem a gyümölcstermelők is igénybe vehetik. Métermázsánként 60 pengő a rézgálic, azonkívül a 3 százalékos forgalmiadót is a vevők fizetik. Az igenyelt rézgálic árát december 31 -tg kell megfizetni kamatmentesen. — Ragályos állatbetegség Nagykanizsán. Nagykanizsán a ragályos száj- és körömfájás járványszerű jelleget öltött, ezért a vásárokra egyelőre hasított körmű állatokat felhajtani nem szabad — Jogerős bühtetés. Pék üyula volt,kékkúti községbirőt a zalaegerszegi kir. törvényszék egy évvel ezelőtt hivatali sikkasztás bűntettéért 1 havi fogházra Ítélte. Ezt az, ítéletet a győri kir. ítélőtábla 3 hóra emelte lel, a kir. Kúria pedig a múlt hó végén a tábla ítéletét hagyta jóvá. /amit a büntető tanács elnöke mosi közölt Pékkel. — Botrányt csinált a szegényházban, Gőnc István zalaegerszegi kucséber ez év február 23-án a szegényházban nem volt megelégedve a kiosztott ebéddel és emiatt trágár szavakkal szidalmazta a szegényház vezetőségét. Az ügyben kedden tartott tárgyalást a zalaegerszegi kir. járásbíróság büntető birája és erkölcsrendészeti kihágásért 3 napi fogházra Ítélte • cl. Gönc felebbezett az ítélet ellen. — A bölcsek köve és a rádió. Az évezredek óta kutatott bölcsek kövét felfedezték. A Rádió csodakulcs ez a bölcsek köve. megvet legújabb számában közöl a Délibáb. Furcsa strandélet a háztetőn, görldömping, színházi kulisszatitkok, külföldi érdekességek, rengeteg gyönyörű kép, novella, színdarab tarkítják a népszerű képeslap legújabb számát, mehnek ára 26 fillér. — Gyermeknyuraltiffls A Debreceni Síefá nia Fióks/öve»s?g Balatonzamárdin lévő üdülő, telepén évek ólj üdílitct gyerm» keket. Ez.en üdültetésekre ez évben nem'' debreceni illető s^tü gyermekeket is felvesznek 3 évestói 12 éves kong. napi 4 ptnrő epatasi díj melleit Az üdfilietés junius hó 20 a KÖtü! veszi kezdetét és csoportéként 30 ri3pig tart, ut>y, lingy a másod»k csoport julius hó 20 a ut'':n kerülhet sorra. Ezek szerint egy-egy gyermek után 30/ "Ttapra, az uta/Asi id< t is bcieértve 120 pengö fize''erd"». — Amennyiben pedig'' az üdülteté* igénybe óhajtják venni, a továobiakta nézve Jorduljítiak közvetlenül a Dfbrect-ni Stefánia Szöve''sóg igazeaiósagához Debrecen. Népház, vaj^y d Zalaegerszegi Stcfám^ Szövetséghez, Márta-utci 3. — Időjárás: Változóan felhős, mérsékelten meleg idő várható, egyes helyeken zivataros záporesők lehetségesek. Románia nem tudja fizetni tisztviselőit. Bukarest, június 14. A román korlnány ,nem tud alapot létesíteni, amelyből űzethetné tisztviselőit. A befolyó állami be vét eleket igyekeznek erre a célra fordítani, de ez nem elegendő és ^így elkerülhetetlenül leszállítják a tisztviselői fizetéseket. Ezenkívül nagyon sok közalkalmazottat rendelkezési állományba helyeznek. MOZI. ... ^ vi ág kácagott. ön is kacagni egesz Az fog a KÖPENICKI KAPITÁNY c. világhírű hangos filrnkomédián, amely az utóbbi évek legtökéletesebb szatírája. Megtörtént a valóságban ez a nagyszerű vidám film, amely az egész német bürokráciát nevetségessé tette. — Remek rendezés! Remek színeszek! Remek szöveg! Bemutatja az Edison mozi szerdán fél 7 és ü órakor x nyári zóna helyárakkal! A helyár mindenkinek 40, 60, 70 fillér. Váltsa meg jegyét és ezzel két órára megváltja magát a napi gondoktól! _ Jön Maurice Chevalier |s Jeanette Mc. Donald idei új nagy filmje: EDES LE^TYOTT. Rendezte Lubitsch Ernő, zenéjét szerezte Os-car Strausz, a Varázskéringó zeneszerzője. RADIÖ. Szerda, június 15. 9.15: A házikvintett hangv. 12.5: Cigányzene. 1.15: Népiskolai testnevelő tanf. 4 : Novellák. 5: Szülők-és gyermekek. Előadás. 5.30: Gramofon. 6.30: Énekkari hangverseny. 7.15: Ha föld Isten kalapja... Előadás. 7.40: Szalonzene. 8.45: Kodály: Psalmus Hungaricus. Elöatlja az Operaház zene- és énekkara. 0.30: K\uugyi negyedóra.i 10: Cigányzene. 11: Jazzrzcnekar. ZALAEGERSZEGI PIACI ARAK öura 10 00-1100. Rozs 1000-1100, Árpa I7U0 . 180C1 Zab 18*00-ItH«, Tengeri 1500-1600 H durgonya 4.00--5.UG. BUDAPESTI TERMÉNYJELENTES. Búza, (tiszavidéki) II 65-t I 80. buza <ei!y*b) II 55-11-70, rozs. J2 25—12 40, arpa 1600 -16 25. zab 17-00 - 1750, *öles I4D0-14J0, tengeri 17-10 -1725. buzak-orpi 1235 12*50. Irányzat: baratságos. forgalom : fekély. La0twi*i«onet «« f«i*''i( «<»s Agostom. *»<«.i» liotuK. S*tveSTt« »*tTM JÁNOS Ptmmm#»n • fW *AI m. ZRÍNYI-NYOMDA KÉSZVÉNYEKET MIN-DEN ELFOGADHATÓ ARON ELADOK. CIM A KIADÓBAN. MEGVÉTELRE KERESEK közvetlen u Balaton nyugati partján hat szobás jóállapotban levő komfortos kúriát 20 100 holdas gyümölcsös és kert, vagy termőfölddel szőlő nélkül. Ajánlatokat ármegjelöléssel „Ház nélkül i>" jeligére Magyar Hirdető Irodába Bpest, VIII. Sándor n. 7 a!á kérek. FIZESSEN ELÖ A ZALAVARMEGYÉRE! A jó reklám h" Q A mai nehéz időkben fokozni kell a reklámot. A silány nyomtatványokra kidobott pénz elvész. A szép nyomtatvány biztos siker. Korszerű és szép V) nyovntatvá nyokat minden célra A olcsón készít KAKAS S ÁGOSTON g könyvnyomdája, a ZALAVÁRMEGYE 3 politkai lap kiadóhivatala t^ Zalaegerszeg. Telefon 131. Akár elutazik. akár itthon nyaral. okvetlen szüksége lesz Frottier kelmékre ÍÜa?ií.rtSénsntart6k 9.— Frottier fürdőlepedő Flaneltakaró rendes na9ysáf színes rsonyos fogásu 18.-5.80 mi Fiiama, slrandk.abét, nyári ruha a választékban Síhütznél. w U ---- / Nyomatott Kakas Ágoston könyvnyomdájában, Zalaegerszeg, Széchenyi tér 1. Telefon: 131. Cía 12 fillér. XI évfolyam. Zat^r;gcr?-2»íy, ?932 jiroUis I6 Csütörtök 134 szám POLI TIK AI NAPILAP »»éjelMlli n\mom hélköniip &luf*n. FJőfJzelés: negyedévre 6 P. Szerkesztőséi és kiadőhlntal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 1. Telefon: rJ Külföldi vélemények Magyarország helyeiéről sfeeíé London, június J5. A Daily Mail genfi tudósítója arról ad hírt, hogy Rothermere lord cikke, melyben a magyar igazságért szállt síkra, nagy figyelmet keltett és a Genfben összegyűlt delegátusok körébén élénken kommentálták. A vélemények megegyeztek abban, hogy a cikk éreztetni fogja hatását Lausanneban és komoly haladást idéz elő abban az irányban, amit a lord javasol. ^ hivatalos körök nyilatkozta és a lapok véleménye Szerint a konferencia időpontját most mán nem lehet elhalasztani és azon feltétlenül dönteni kell a jóvátételek" és háborús adósságok kérdésében. Ezt annál is iulyábh meg kell tenni, mert Németország.*képtelén a fizetésekre. Páris, június 15. Herriot francia miniszterelnök kedden este közel kétórás tanácskozást folytatott Grandi olasz külügyminiszterrel, ezenkívül újabb tanácskozásodat kezdett az angol miniszterelnökkel és külügyminiszterrel, továbbá befolyásos politikusokkal. Walkó Lajos magyar külügyminiszter ugyancsak ..felkereste Herriot-t, akivel hosszabban értekezett. London, június 13. Az olaszok a jóvátételek és háborús adósságok kérdését már a múltak világába utalják és inkább a dunai államik problémája iránt érdeklődnek. A Manchester Guardian «Lausannc háttere» című cikksorozatában részletesen foglalkozik azzal, hogy az utódállamokban a nacionalizmus milyen rombolást vitt végbe. Példának állítja Csehszlovákiát«, amely a''monarchia iparának nagyrészét örökölte és most Franciaország, Anglia és Kína felé orientálódik kereskedelmileg, habár nincs tengeri kikötője. --Ausztria is — mondja a cikk — Brazíliában és Kínában keresett piacokat., holott Bécstől igen messze van a tenger. Magyarország helyett ez az állam a sokkal távolabb fekvő lengyel és tornán piacokról szállítja a húst. A magyar paradicsomot és egyéb termékeket sem veszi át Ausztria, hanem távoli országokból, tengeri utakon szállíttatja. A világgazdasági válságot ez a rend- « szer idézte elő. Az utódállamok már kezdik belátni egymásrautaltságukat. Magyarország /''külkereskedelme az 1020 évi forgalomhoz viszonyítva 50 százalékkal csökkent. Az utódállamok helyzete sem jobb. Megérkezett az olaszok aiándékrepülőgépe Róma, június 15. Az olasz kormány által a magyar nemzetnek ajándékozott új «Igazságot Magyarországnak > nevű repülőgép szer- dán reggel 5 óra 30 perckor indult el Torino- ból és felett. reggel S órakor már elrepült Grác Szombathely» Június l''Uncheria» repülőgép 15.-A «Giustizia per I''Unghería* repülőgép reggel fél 9 órakor Szombathelyre érkezett. A város felett alacsonyan szállva néhány üdvözlő kört r<púlt, a szombathelyi repulóiskola gépjeüiek-xiséreté-ben. majd a város repülőterén leszállt. A hatóságok tisztelegtek a .repülőgép vezetőinél. Budapest felé délután fél négykor indult a Giustizia per l''Ungheria. '' é Budapest, június 15. A Giustizia per l''Ungheria délután 5 órakor Budapestre érkezett és a mátyásföldi repülőtéren szállt le. óriási közönség várta a gépet. A fogadtatás nagy ünnepélyességgel történt. Kilenc magyar sportrepülőgép követte a Giustizia-t a tisztelgő körrepüléskor.. A megérkezett repülőgép vezetőinek olasz üdvözlése után a magyar Hiszekegy akkordjai csendültek föl. Az ünneplés folytatódott a Hősök Emlékkövéhez való díszfelvonulásban, majd a gép vezetői: Liberati örijagy és Constanti hadnagy a Gellért szállóbeli lakásukra mentek. Budapest, június 15. Az olasz kormány által ajándékozott gép Fiat gyártmányú, 12 hengeres és 950 lóerős. Az új gép •kétfedelű és nagyobb, mint az elpusztult «Justice for Hungary» volt. Ezer méterig 227, ezen felül pedig 215 kilométeres sebességgel halad. 6250 méter magasságba emelkcdhetik, akciósugara 10 ezer kilométer és így egyhuzamban Budapesttől Chicagóig, vagy Neworleansig repülhet. wiAruinjruwuwinxiruirirrrrri^ri* rr* ——.................................* *1 Szombattól kezdve tilos a lentii kerületben a gvüléstartás ienti-i választókerületben amint az _ , volt —, nagyon megforrósodott a hangulat. Igen nagy szerepe van ebben Di-n/ch Ödön vasárnapi szereplésének. Dinich képviselő ur. a kortt^cszközök nívójának du-kumentálására és díszére beszédében olyan k> tételeket kockáztatott meg, hogy a beszédéről felvett jegyzőkönyv ma már a kir. ügyészségnél fekszik. Valószínűleg ki fogják kérni Dhiichet a képviselőház mentelmi bizottságától és eljárást indítanak ellene. Az izzó hangulat és a kerület nyugalmának fclzaklatottsága miatt szombattól kezdve tilos lesz a kerületben mindenféle gyűlés és pro-grambes/éd-tartás. Ezután már csak a csendes, csoportosulás nélküli agitációs munka jöhet számításba. Az erőviszonyok egyébként nagyon érdekesen alakulnak Kresz Károly javára. Néntethy Vilmos pártja még. ugyan erősen tartja magát, kevésbbe mondható azonban ez el N''euge-beuerékró!, akik alig jutnak szóhoz. ...................... ......... # 0 Mibe kerül a kincstárnak a Délivatut átvétele1 Amint már közöltük {ptíbszor is, a Máv július elsején minden kültihnények között átveszi a Délivasutat. Különböző okok indokolják ennek megvalósítását, így elsősorban az, hogy az egyesítés díjmérséklö hatással lesz, másrészt .pedig fprgalontpolitikai szempontból gazdaságosabban ki lehet használni a mai helyzettel szemben a Délivasut vonalait, de továbbmenve, sokkal gazdaságosabban intézhetők el a menetrendi ügyek, sőt megszűnik u kocsik felesleges sétáltatása is az eddig különálló ^és. külön kezelésben levő két vasút között. \ A Délivasúi központi igazgatásának foko- zatos megszüntetésével lényeges személyi megtakarításokat lehet elérni anélkül, hogy;j:zj*kár szociális szempontból a Délivasút személyzetére, akár pedig az állarnvasutakéra káros-"hatással lenne, mert hiszen a személyzetcsökkentésnél a kihalási rendszer lesz az alap. A/ átvétel anyagi részét illetően még 1923-ban megtörtént a megállapodás, a római egyezményt aláíró államok megállapodtak abban. hogy 1008-ig a Délivasút részvénytársaság Parisban levő kötvényalapjába évente mennyit fizet be az az állam, amely 196?-barf bekövetkező átháramlási időpont előtt veszi át a területén levő vasutat. E megegyezés értelmében az osztrákok évente 0,760.000 aranyfrankot, az olaszok 4,920.000, a jugoszlá-vok 5,720.000, a magyar állam pedig 3,300.0<I0 aranyfrankot fizet a párisi kötvényalapba. Ezek a számadatok élénk cáfolatai annak a híresztelésnek, hogy a mai súlyos gazdasági válságban az átvétel olyan tehertöbbletet jelentene a magyar államra nézve, amely miatt az állami kezelésbe való vételről le kellene mondani. A Credo országos kongresszusa Szombathelyen | Hatalmas ünnepség színhelye volt vasárnap Szombathely. Az országszerte fennálló 60 Credo-egyesulet tartotta ez évi kongresszusát 4000 résztvevői Szombathelyen. A kongresszuson a katiiolikus társadalom minden rendű és rangú r ét ege képviselve Munkásemberek, hivatalnokok, egyházi és világi nagyságok. Ott volt többek "között Rott Nándor dr. veszprémi és Vtrágh Ferenc pécsi püspök, továbbá gróf Csekonics Iván, Korodi-Katona István és Krüger Aladár országguilési képviselők. Mikes János gróf szombathelyi megyéspüspök nyitotta meg a kongresszust, amely az eddigi Credo-kongresszusok között a legna-gyobbszabású volt. A kongresszus gazdag programjának tobb kiemelkedő pontja volt. Főkép a modern kor ferde kinövései, a polgári tiá-zasság. a halotthamvasztás és a bolsevizmus izgatásai ellen foglaltak állást a jelenvoltak. A biatorbágyi merénylő az osztrák bíróság előtt Bécs, junitts 15. A bécsi esküdtbíróság szer-''dán kezdte tárgyalni Matuska Szilveszternek a biatorbágyi vasúti merénylőnek bűnperét. Az osztrák hatóságok cstipán az ott elkövetett ansbachi vastiti merényletért vonják felelősségre Matuskát, miután az magyar állampolgár és Magyarország is kéri kiadatását. Amint ismeretes Matuska örúltsé-get szimulált, de az orvosi vizsgálat megállapította, hogy bár kétségtelenül a lelkiállapota elfajulási jeleket mutat és elkövetett cselekményének előfeltétele pervezitása volt, nem mondható be-számíthatatlannak. A vádirat a Btk. S7. szakaszában minősülő közellen irányuló erőszakos cselekmény bűntettével vádolja Matuska Szilvesztert. A törvényszéki elnök 10 órakor nyitotta meg a tárgyalást. Matuskát két fegyházör vezette elő. A vádlott rendkívül sápadt volt. A feladott kérdésekre érthető, hangos válaszokat adott tört németséggel. A tárgyaláson megjelent Matuskáné is, akit mint tanút fognak kihallgatni. A merénylő», amikor meglátta feleségét,, hangos zokogásba tört ki. Megkezdődött a vádlott kihallgatása. Matuska azzal kezdte vallomását, hogy bűnösnek érzi magát a merényletek elkoVeté-sében. A tárgyalás folyik. ZALAVARMEGYE 1932. junius 16 A vágóhidra vezető nagy forgalmú Berzsenyi-utca i portalanítását kérik a lakók '' Néhány nappal ezelőtt a vasútállomáson túli útszakasz tűrhetetlen portengere ellen emelt panaszt egy elkeseredett pólgár. Szabad legyen nekünk, a Berzsenyi-utca lakóinak is panaszkodnunk. mert mi talán még rosszabb helyzetben vagyunk. Köznyelven Csacsi-utcának nevezett utcánkban — talán a Kossuth Lajos-utca kivételével — a legnagyobb a kocsi- és autófdrgalom. Ennek következtében reggeltől estig (sőt, ha a bozsoki csárdában csirkevacsora voU és jókedvű autós társaságok száguldoznak haza. — még éjjel is) állandó pörkölésben van részünk. A magunk szempontjából talán nem is érdemelne nagy nyilvánosságot a panasz, amit minden mellékutca ugyanígy joggal megtehet. de fontos közegészségügyi szempontok is fennállanak itt. Ebben az utcában szállítják haza a levágott állatokat, itt ragad rá a szekéren, autón hozott húsra az a sok minden, amit az utcapor, az egész-ségügyi káték állítása szerint tartalmaz. E legfontosabb szempontok miatt kérjük az illetékes hatóságokat, tegyenék/valamit utcánk tűrhetetlen állapota ellen tVjöjjenek segítségül a portenger megszüntetésére. Tobb Berzsenyi-utcai lakó. Itt jegyezzük meg. hogy a múltkori pana-v~"szos levélre a vármegye alispánja intézkedéseket tett, hogy a Batthyány-utcai búrko-lásnál megmaradó kátránnyal a vasúton túli'' útszakaszt is hozzák rendbe. Reméljük, hogy a Berzseuyfcíitca panas/a sem marad az illetékesek figyelmén kívül. A gyülevészi eset birói tárgyalása A múlt év december 22-én reggel Gyülevész községben megjelent Németh János zalaszentlászlói körjegyző, két községi rendőr és hat - hajcsár kíséretében, hogy az adóhátralékos gazdáknál a lefoglalt állatokra és egyéb ingóságokra árverést foganatosítson. Az árverés megtartásának híre nagy izgalmat keltett a községben. Nagy tömeg verődött össze a bíró háza előtt és tettleg inzultálták a jegyzőt, majd megdobálták a jegyző kíséretében levő hajcsárokat és rendőröket. A jegyző a tömeg fenyegető magatartása miatt embereivel együtt elhagyta a községet. Az ügyből kifolyólag a kir. ügyészség magánosok ellen kifejtett erőszak bűntettéért vádat emelt Reszneki Antal 28 éves, Ifjú Székely János 20 éves, Vasas Lőrinc 24 éves, Csák Imre 21 éves. Vasas János 26 éves, ifjú Kovács József 32 éves, ifjú Tamás József 27 éves, Borda Károly 60 éves. Vasas Gyula 33 éves gyulevészi gazdák és Weisz Gyula 38 éves ugyanottani kereskedő ellen. A zalaegerszegi kir. törvényszék Czikó tanácsa szerdán tartott tárgyalást az ügyben. A vádlottak tagadták a terhükre rótt cselekményt. Elmondották azonban, hogy látták, amikor mások ütlegelték Weisz Gyula üzlete előtt a hajcsárokat. Csák Imre beismerte, hogy egyik hajcsárt megütötte, mert öt leparasztozta. Székely János ugyancsak beismerte, hogy megütötte egyik hajcsárt. A birőság ezután Németh János zalaszentlászlói körjegyzőt hallgatta ki, aki elmondotta, az eset ie''oíyását. A fenyegető fellépésre Weisz üzletéből telefonált a zalaszentgróti adóhivatalba. ahonnan azt az utasítást kapta, hogy oz árverést függessze fel. Mikor kilépeti a boltból, Reszneki s a két Vasas megtámadták őt. A Batthyány-uradalom kocsisai szabadították ki ót és embereit, szorongatott helyzetükből. Czikó elnök itt a jegyző elé tárta azt tv jegyzőkönyvet, mely arról szól, hogy az árverést szabálytalan időre, engedély nélkül tűzte ki. Az adóhivatali főnök a jegyzőt ezért meg is bírságolta. Meizler Károh dr. védő több kérdést inté-» zett a tanuhoz, majd a bíróság a ''30 itanu kihallgatását kezdte meg. A hajcsárok, a haj duk azt állították, hogy őket tényleg megver ték. Szakát Imre községbíró a jégvert lakosság helyzetéről beszélt, ö kérte a jegyzőt, ne lir-verezzen, mert a nép el van keseredve; che lyett engedje meg, hogy az állatokat a szent gróti vásáron szabadkézből adják el. Déli szünet után 3 órakor- folytatta a biró ság a tanúkihallgatásokat. Kihallgatták a védelem áhal kihallgatni kért mentőtanukat, majd negyed 6 órakór Ítélethirdetésre'' került a sor, mely szerint Reszneki Antal, ifj. Székely János. Vasas Lötinc, Csák Imre, Vasas János, Borda Károly, ifj. Kovács József bűnösök magánosok elleni erőszak vét ségéhtm-.és - ezért fejenként 14 — 14 napi fog házbüntetéssel sújtotta őket a bíróság. Ifj Tamás Józsefet és Vasas Gyulát fölmentették a vád alól, mert nem vettek részt a zavargásban. Weisz Gyulával szemben,''az eljárást megszüntette a bíróság, mert vele szemben az ügyész elejtette a vádat. A kir. ügyész az összes vádlottak terhére felebbezett. Székely János kivételével. Az elitéltek is felebbezéssel éhek. A Ssarvasmarhatenvésztő Egyesület közgyűlése A Zalavármegyei Szarvasmarhatenyésztö Egyesület szerdán délelőtt népes közgyűlést tartott Nyári Kálmán elnöklésével a Gazdasági Egyesület székhazában. A közgyűlés legfontosabb tárgya a Zöldmező Egyesület megalakítása volt. Kolban Károly keszthelyi gazdasági akadémiai tanár ismertette a mozgalom jelentőségét. mely abban áll. hogy a természetes legelőket és réteket minden tekintetben feljavítsa. Somogyban ez az egyesület már megalakult, most Zalamegyén a sor. Czobor Mátyás polgármester ismertette a szabadcsácst legelő feljavításának szép sikerét. A közgyűlés kimondotta végül, hogy a Keszthelyen megalakítandó Zöldmező Egyesületbe tíz. tagot de-legál. Kristály Aladár egyesületi igazgató beszámolt az 1030—31 évi működésről, a törzskönyvezési munkálatok eredményeiről, a te-hénellenörzésekröl. Kérte az alispánt, hogy a tenyészállatbeszerzéseknél továbbra Ls támogassa az egyesületet. Bödy Zoltán alispán ezt megígérte s kijelentette, hogy a földmívelésügyl minisztertől tenyész- állatbeszerzésrc 30.000 pengő kamatmentes kölcsönt kér. A jövő évi közgyűlés, a polgármester meghívására, megtekinti a szabadcsácsi legelőt. Eleitették a zalalövői kőrorvos ellen emelt vádat A múlt év augusztus havában nyomozás indult meg Györké Jolán örbajánházai lakos ellen gyermekölés gyanúja miatt. Gyanúsított beismerte, hogy 1031 július 28-án- magzatát rongyokba csavarta, szalmazsákjába rejtette, másnap pedig a falu szélén levő tóba dobta. Azzal védekezett azonban, hogy László Henrik dr. zalalövői körorvos szerekkel és műtéti beavat kozássa! elősegítette az eset szoTnorú kimenetelét. «Erre László Henrik dr. ellen ts megindult az eljárás magzatelhajtás bűntette miatt s körorvosi állásától is felfüggesztették. Ebben az ügyben a zalaegerszegi tyr. törvényszék főtárgyalást Ls tartott, amelyen a vizsgálat kiegészítését rendelték el s e vizsgálat sörán az igazságügyi orvosi tanácsot keresték meg. Az igazságügyi orvosi tanács megállapítása szerint a László Henrik dr. által Györké Jolánnak rendelt orvosságok teljesen máscélúak voltak és az esettel semmi <>ssze-függésük nem v;olt. Ennek még a lehéfösége js ki van zárva. E szakvélemény alapján a zalaegerszegi kir. ügyészség bűncselekmény hiányában a vádat László Henrik dr. ellen elejtette s a kir. törvényszék az eljárást jogerősen megszüntette. A fegyelmi hatóság dr. LászlóFíenríket állásába azonnal visszahelyezte es az orvos működését azonnal meg is kezdte. Györké Jolán ellen a bűnvádi eljárás tovább folyik. tételek voltak úgy a csapatversenynél, mint egyéninél 3 '' 3 lövés fekvő helyzetben/ i járási vándorserleget, melyet l03Nbe/i A politika hirei A képviselőház keddi ülésében, a kereske^ de!mi és forgalmi szerződésekre vonatkozni törvényjavaslat tárgyalásánál Kenéz Béla kereskedelmi miniszter megcáfolta, mintha a ngvipaar dédelgetése lett volna az oka, hogy Kereskedelmi szerződéseink nem tudtak megfelelő eredményt elérni. Valutaszerzés szempontjából az iparnak ma igen nagy szerepe van. Egyébként a kereskedelmi tárgyalások kiküldöttjei mindig azt az utasítást kapják, hogy az ipari érdekek feláldozása árán is védjék meg a mezőgazdaságot. A kereszténypárt kedden este értekezletet tartott, amelyen Ernszt Sándor rámutatott arra, hogy még a Ház nyári szünete előtt szülvséges a bú/a árának szabályozása és a belföldi hitelek rendezése. A. párt e kérdést a Ház elé fogja vinni. Lövészversenyek Minden tekintetben fényesen sikerült lövészverseny volt június 12-én délután 2.órai kezdette! a zalabaksai sporttéren. A versenyen résztvett 20 lövészegyltft, ebből 8 egylet két csapattal és 6 leventegyclet, összesen 42 ötös csapat. Az egyéni versenyben 70 lövész vett részt. Feltételek voltak úgy a csapatversenynél, mintk M A a reszneki polgári lövészegylct védett, a folyó évre a kerkanémetfalui polgári lövészegylet nyerte el. Az egyéni versenyben 12 lövész részesült jutalomban. \ Megjelentek a versenyen viíéz Bánó Kálmán tábornok, Csorba István ezredes, dr. Vizkelety Árpád főszolgabíró, vitéz Csete Antal dr. szolgabíró, dr. Mcduna József járásorvos, vitéz Perneczky Jenő vámörszakaszparancsnok, dr. Kresz Károly kincstári főtanácsos, továbbá az egész környék és a messze vidék intelligenciája is. Este pompás, tréfás színdarabok és tábortűz szórakoztatták a közönséget, amely a késő esti órákig^ vidám hangulatban maradt együtt. A verseny rendezése és az azon elért szép eredményekben oroszlánrész illeti vitéz dr. Biró Ignác ny. alezredest, testnevelésügyi vezetőt, aki fáradságot nem kiméivé, már hónapok óta megtett mindent a siker, a sport-térdekében. Igeit jól hatott a zalabaksai dalárda\ fölemeló énekszámaival, melyet Ronchetti Gás- \ pár hercegi erdómester vezényelt. A közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazta az énekszámokat és a leventetáborban előadott többi műkedvelői törekvéseket is. Járási céllövöverseny Zalaszent-gróton. Ugyancsak vasárnap tartották meg a polgári lövészegyesületek járási lóversenyét a zalaszentgróti lőtéren, dr. Schmidt Jenő főszolgabíró. valamint Zalaszentgrót és környéke vezetőinek és előkelőségeinek jelenlétében. A versenyen 16 egyesület vett részt, mellnek eredménye a következő: Csapatversenyben (30 m. 3 álló, 3 fekvő lövés): 1. -Zalaszentgróti PL csapata 375 pont (Farkas, Godár, Juhász, vitéz Körmendi, Po''.itzer), 2. Batyk 332 pont (Kiss, Nyuli, Rózsa, Laki, Németh), 3. Aranyod 347 pont (Mágl, Antal, Rohonczi, Mágl, Józsa). Egyéni versenyben (30 m, 3 álló, 3 fekvő lövés): I. Rajky Ferenc Zalavég 82, 2. Németh Ferenc Batyk 82, 3. Stiaszni János Zalabér 80, 4. Józsa János Aranyod 70/ 3. Mágl János Aranyod 70 ponttal. — Az egyéni versenyben a zalaszentgróti csapat tagjai nem vettek részt. —-___ Letartóztatták a nagykanizsai kommunistákat. Budapest, június 13. A budapesti királyi ügyészség Físchl Ferenc gyakorlótanárt. a Nagykanizsáról felszállított Stolczer Emilt, Hilmayer Rózsit és két társát, a társadalmi rend felforgatására irányuk) bűntett, illetve vétség címén letartóztatta. 1932. junius 16 ZALAVARMEGYE W ü fc £ K ■ — Néhai Bíró Márton veszprémi püspök lelkiudvécrt június 16-án, csütörtökön reggel $ órakor szentmise lesz a zalaegerszegi plébániatemplomban. — Az uj keszthelyi ref. templom felszentelése. Junius 26-án szenteli fel a keszthelyi ref. egyházközség uj templomát dr. Antal Géza kerületi püspök, aki junius''23-én utazik Pápáról Keszthelyre. A hatóságok képviselői a templom gyülekezeti termében teszik látogatásukat a püspöknél. — A kórházbizottság ülése. A kórházbizottság ma délelőtt: dr. Mikula Szigfrid városi ''főjegyző elnöklete mellett gyűlést tartott. A bizottság foglalkozott a kórház múlt évi zárszámadásával és elfogadta azt. A tejszállitá-sokat. 30 - 50 százalékban a Tökéssy és Viosz uradalmaknak, őt) százalékban pedig Poszto-lányi bckeháífcaj^birtokosnak adták. — A vakok összeírása. A polgármester a következő felhívást bocsátotta ki: Ismételten felhívom az összes háztulajdonosokat, akiknek házában és az összes családfenntartókat, akiknek családjában 12—10 éves korban vak egyének találhatók, hogy azok neveit és összes személyi adatait (név. vallás, születési és illetőségi helye, iskolai, vakintézeti képzettsége) a városházán, I. cm. 3. ajtó alatt folyó Itó 1{í-ig okvetlenül jelentsék be. — Az élelmiszeres sátrakra vonatkozó pol garutesteri határozat, mely/szerint a mai nappal megszűnik a sátrakban való árusítás, kilenc árus megfelebbezte ^iz alispánnál, mint II fokú közegészségügyi hatóságnál. Természetesen. a felcbbcz.éstöl függetlenül a polgármesteri rendeletet végrehajtják. — favágás közben súlyosan elvágta lábát. Zsuppányi Józsefné 38 éves napszámosnö Andráshidai-titi lakos szerdán délelőtt fát vágott. Az. egyik fejszecsapás célt tévesztett és az asszony jobb lábfejéin* hatolt és azon 10 cm. súlyos sebet ütött. A szerencsétlenül Járt asszonyt a mentők részesítették első segélyben a baleset4 színhelyén, majd a kórházba szállították. — Farkasovszky Teri értesíti táncnövendékeit. hogylegközelebbi táncóráját a kicsinyek részére l>én, szombaton délután 6 • ►rakor, a felnőttek részére ugyanaznap este fél 0 órakor tart;a meg. Erre az időre kéri pontos megjelenésüket. 1—3 — A novai cserkész-lánctábor látogatási napja junius 2(>-ika, vasárnap. A in. kir. posta erre az alkalomra külön járatot állit be, abban az esetben, ha 23-én délig a helybet posta főnökségen legalább 25 személy jelent-nattal kell indulniok és Bakon kell a posta-ke/ik. A jelentkezőknek a reggeli 7.33-ös vo-autóbuszra átszállniok. amely Nováig és No-vátó! aznap este Zalaegerszegig hozza őket. Az autóbusz dija 3 pengő 80 fillér, mely u posta főnökségen előre lefizetendő. Ebben az ''«szegben a vonatköltség nem foglaltatik hint. — Legdivatosabb nöí viskal-szalma sapka és kalap legolcsóbban, nagy választékban Devtschnál. — Két fegyelmi Ítéletet hozott szerdán, rö-vid fegyelmi tárgyalás után, Bódy Zohán alispán. Egyikben Sótonyi Gyula balatonmagya-r<*ii jegyzőt, kisebb természetű mulasztásért rosszalásra ítélték, a másik ügyben Krobót György zalaszentbalázsi utkaparot. aki súlyosabb természetű cselekményt követett el, hivatalvesztésre ítélte az alispán. — A tapolcai vonal Székesfehérváron keresztül halad az álbnf5s|tás után. Fejérvárme-gye közigazgatási bizottsága elhatározta, liogy feliratot intéz a Máv-hoz és kéri, hogy a Délivasút államosítása folytan a tapolca— budapesti vonal Székesfehérváron keresztül haladjon. ban vásznak Intézeti és fcfcaéai küműrffc tegotaóö-SchüMI vásárolhatók. Előírásos csíkos I és sötétkék intézeti szövetek. '' — A modern kozmetika egyik legnagyszerűbb szere a szabadalmazott eljárás szerint előállított SULFAMYL kénpuder, mely a zsíros< arcbőr kezelésére, arctisztátalanságnál pu-dcr\ helyett nélkülözhetetlen.Szaküzletben kapható. v — Nagy tüz. Tüskeváron az egyik lakóház ismeretlen okból kigyulladt és a túz átterjedt a szomszéd épülefekre isJ Négy lakóház és sok melléképület a tűz marV^éka lett. — Jó házból való fiút tanulónak felveszünk. Duzár-vendéglö. — Lezuhant a lucernás szekérről és meghalt. Újudvar község határában egy gazdátlanul haladó lucernás szekeret vettek észre a kinn levő gazdák. A szekér-üorváth József újudvari lakosé volt. Amikor a gazda nélkül haladó szekeret észrevették, kutatni kezdtek a tulajdonos holléte után. Csakhamar meg is találták a. lucernása végén levő árokban, holtan. Valószínű, hogy az árkon való átjáráskor leesett a szekérről, és ijedtségében szívszélhűdés érte. — Bourettin, színtartó, legújabb divatszínekben, legolcsóbb árakban Schütznél. — A Zalaegerszegi Jótékony Leányegylet folyó hó 18-án, szombaton este 0 órakor Nagy József (Iparoskor) vendéglőjének kerthelyiségében, rossz idő esetén a teremben, belépódijnélküH táncos összejövetelt tart, melyre ezúton is összehívja az Egylet tagjait és , barátait a Rendezőség. * — Felakasztotta magát, mert a menye korholta. özv. Ágoston Józsefné két kisfiát apósa, id. Ágoston József gondjaira bizta, niig ö a mezőn volt. Igy történt, hogy a gyyrekek játék közben eltörték a lámpa cilinderét. Any-nyira féltek édesanyjuktól, hogy öregapjuk semmikép sem nyugtathatta meg őket és a gyerekek Galambokra szöktek Nagykanizsáról rokonukhoz. Mikor az anya hazatért, keményen kikelt apósa ellen a- történtek miatt. Az após nem birta sokáig a szóharcot és a gazdasági épületben felakasztotta magát. Tettét azonban észrevették és az öreget még kikerült idejében levágni a kötélről. A szerencsétlen embert orvosi kezelés alá vették. — G. F. B. selyemharisnya 6 féle -minőségben eredeti gyáron áron legnagyobb vá-lastékban Deutschnál. — Megszüntetik a pápai polgári leányiskolát. A vallás- és közoktatásügyi miniszter leiratban értesítette a pápai polgári leányiskola igazgatóságát, hog\ az intézetet fokozatosan meg kívánja szüntetni. Ig*>- a jövő tanévben az iskola első osztálya már nem nyílik meg. — Vadászfegyverrel öngyilkosságot kísérelt meg. György Mariska türjei leány, Csáfordon öngyilkossági szándékkal vadászfegyverrel mellbelöttc magát. — Tizennyolc év után jött haza a fogságból. Tóth Imre balatonedericsi főldmíves 18 évvel ezelőtt fogságba került. 21 éves volt, amikor eltávozott falujából és most 3Q éves korában újra visszatért oda.«.Hozzátartozói azt hitték, hogy élve már sohan nem látják viszont Tóthot. — öngyilkosság. Deli Jánosné zalakoppányi korcsmárosné kedden reggel bezárt lakószobájában agyonlőtte magát. Tettének oka családi viszálykodás. — Legjobb nibtőségü nöí é^férfl tennisz-ctpök eredeti gyári áron DeutschnáL — Gyermek nyaralta tás A Debreceni Stefánia Fióks/öveiscg Bdlaionzamárdin lévő üdülőtelepén évek óta üdüliet gyermekeket. Ezen üdültetésekre ez évben nem debreceni illetőségű gyermekeket is felvesznek 3 evestől 12 éves korig, napi 4 pengő ellátási dij mellett. Az üdültetés junius hó 20 a kOrül veszi kezdetét és csoportonként 30 napig tart, ugy, hogy a második csoport julius hó 20 a után kerülhet sorra. Ezek szerint egy-egy gyermek után 30 napra, az utazási idCt is beleértve 120 pengő fizetendő. — Amennyiben pedig az üdültetést igénybe óhajtják venni, a továbbiakra nézve forduljanak Közvetlenül a Debrecent Stefánia Siflwürfi igazgatóságikor Debrecen. Méptáí, vagy » Zalaegerszeg» Stefánia Szövetségei, I Mária- utca 3. I — Székrekedésnél, emésztési zavaroknál, gyomorégésnél, vértódulásnál, fejfájásnál, álmatlanságnál, általános rosszullétnél igyunk reggel éhgyomorra egy pohár természetes «Ferenc József» keserüvizet. A belorvosi klinikákon szerzett tapasztalatok Szerint a Ferenc József víz az ideális hashajtó minden jellemző tulajdonságát egyesíti magában. A Ferenc Jőzsef keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható. — Véres verekedés az igricei erdei mulatságon. A zalaigricei erdőben töbt) szomszédos község fiatalsága mulatott. Andri István, fia és sógora, szentpéteruri lakosok,/a lányok miatt összevesztek. A veszekedés cAakhamar általános lett és szrklás- meg tjprosüvegek röpködtek a levegőben. Tamás József, Salamon Lajos szentpéteruri, Kocsis Géza és Jakobi János nemesszeri legények súlyosabb sebekkel maradtak a csatatéren. Több könnyű sebesülés is történt. A nagy csaja színterén * * csendőrségnek^ kellett helyreállítani a rendet. — Időjárás: Mérsékelten meleg idő, egye» helyeken zivataros esők. MOZI. Az egész világ kacagott, ön is kacagni fog a , KÖPENICKI KAPITÁNY c. világhírű" hangos filmkomédián, amely az utóbbi évek legtökéletesebb szatírája. Megtörtént a valóságban ez a nagyszerű vidám film, amely az egész német bürokráciát nevetségessé tette. — Remek rendezés! Remek színészek! Remek szöveg! Bemutatja az Edison mozi szerdán fél 7 és 9 órakor nyári zőna hely árakkal! A helyár mindenkinek 40, 60, 70 fillér. Váltsa? meg jegyét és ezzel két órára megváltja magát a napi gondoktól! Jön Maurice ChevaKer és Jeanette Mc. Donald idei új nagy filmje: ÉDES LÉGYOTT. Rendezte Lubitsch Ernő, zenéjét szerezte Qs-car Strausz, a Varázskeringó zeneszerzője. RÁDIÓ. Csütörtök, június 16\9 .13> Gramofon. 12.5; Énekkari szólókvartett. 4.ló: Állatmesék. 5: Postászenekar. 6.13: Művészettörténeti séták: 1. Eger. 6.45: Hangv. S: Az entber tragédiája. Előadás a Studióbóil. Utána cigányzene. ZALAEGERSZEGI PIACI ARAK Buta 10.00-1100. Rozs lOOO-II-UO, Árpa 17-00-1800, Zab 18-00-!9iX), Tekeri I50Ü-1600 F Burgonya 4.00- -5.00. BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS. Búza, (tiszsvidékf) II 65-11 81). buza (egyéb) II 55-11-70, rois-1225-1240, aroa I6C0-16-25, zab I7U0 -17 50, köles 14U0-I4.50, tengeri 1710-17«, búzakor 12 35-12*50. Irányzat: barátságos, forgalom : csekély. L«ulwi*4<)o"o« H ttUfi* kUóó: Ká»A9 tOOSTON. ><w«wiu svkvearcft »tre* JANOS : PfSTHY Fai Cr. HIRDETMÉNY. Vb. Szántó Henrik csőd ügyé ben a csödlei* tár 188. száma alatt felvett berendezési tárgyakat a csődválasztmány határozata értelmében a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés ellenében eladom. A venni szándékozók szíveskedjenek zárt írásbeli ajánlatukat folyó évi junius hó 17. napjának déli 12 órájáig irodámban beadni. Vevő viseli a szerződés okirati bélyegét és a vételi illetéket. Dr. Garat Opúa ügyvéd, töfnatfgMÉhok. zrínyi-nyomda részvényeket minden elfogadható áront eladok« Cím A KIADÓBAN. ZALAVARMEGYE 1932. junius / J LEGJOBB ALKALOM hogy olcsón vásárolhassa közismert márkájú vásznainkat. csakis ezen P 1-20 P 180 Zalagyöngye: jó minőségű, minden célra alkalmas . . N . Hajnalka extra fine: < finom sz^lu, ismert jó minőség .... 4 Schütz-Creton: 82 cm. széles. Kiválasztott fonálból, fehérneműnek és himzésre kiválóan -alkalmas . P 2— Schütz-Rádió: ^ > 84 cm széles. Erős szálú és mégis selymes szövésű, ágyneműnek a legjobban megfelelő (a hires,,Madonna" márkával teljesen egyenlő) P 2 20 Ugyanaz 180 cm. szélességben: paplanlepedőnek a legkiválóbb . . . . P 4.80 v Ezenkívül a bevezetett és közkedvelt olcsóbb cikkek is f » " raktáron vannak. i i Tövényesen védett minőségeinkhez a legfinomabb amerikai „Sea-Island" hosszúszálu pamutfonalat használjuk fel. A fonás, » i szövés és kikészítés cégfőnökünk személyes felügyelete mellett történik. Tekinttemes állandóan változó kirakatainkat! SCHÖTZ - ÁRUHÁZ ZALAEGERSZEG. > ) L.. 1JMW Nyomatott Kakas Ágoston könyvnyomdájában, Zalaegerszeg, Széchenyi tér 1. Telefon: Í31. XI évlolyam. Zalatífler.reö, ¿932. június 17. Péntek Ara fillér. . száa POLITIKAI NAPILAP *egjrleolb nMw hétköuaap áthitUL Előfrzelés: negyedévre 6 P. Szerkesztőség és kiadóhivatalt Zalaegerszeg, Széchenvi-tfr I. Telefon: 1Jf, Az európai béke kulcsa: Magyarország \ A világtörténelem csiíhilőí és a világtörténet írói soha kétségbe nem vonták azt, hogy Mag varországnak döntő Szerepe volt nz euró-pai civilizáció történelmében. Hogy Európában évszázadokon keresztül béke lehetett és hogy a béke évszázadaiban az európai országok civilizációjuk fejlesztésének élhettek, ebben döntő szerep jutott Magyarországnak. Azt mondhatjuk, hogy Magyarország a történelmi idők rendjén háború árán és vére hullásával biztosította az európai békét. Ha tehát Magyarország nagy leszámolásra ülhetne <>ssze a nyugati civilizáció országaival, akkor a magyar nemzet véráldozatainak rrférlegét mutathatná fel, amely véráldozatok árán Európa békéje biztosíttatott. Éhez a mérleghez sem mi, sem Európa kultürnépei nem írtuk hozzá az egyenleget s így évszázadok óta Magyarország számlája aktív az európai, államokkal szemben. Emberileg úgy volna elképzelhető*, hogy az eurúpa« kultúrnépek számon tartják ezt az elszámolatlan történelmi tartozást, hogy alkalomadtán minden erejükkel , azon ^lesznek, bogy Európa eme rendezetlen ügyét, a lovagiasság szabályai szerint elintézzék. Nem történt meg ez a múltban, sőt Európa országai a trianoni békeszerződések alkalmával a győzők gőgjével és elvakultságával — véres brentrisi kardokat dobtak a mérleg serpenyőjébe. Ha az eseményeket és a történteket jóhiszeműséggel bíráljuk el, akkor azt mondhatjuk, hogy Európa lelkiismerete évszázadokig aludt s ennek a letargikus állapotnak tudható be az is, hogy az európai országok, hála helyett, vérrel és szenvedéssel keresztelték meg azt a kálváriás utat. amelyet a magyar nemzet ezredév óta jár. A lelkiismeret felébresztesere volt szúkség s a világ lelkiismeretének megszólaltatásában olyan '' vezéregyéniségek jártak elől, mint Rothermerc lord, Mussolini, Borah szenátor s az angol villám fér fiak és diplomaták, akik igazságérzetükben nem .tudták tovább nézni és túrni azt, hogy egy olyan népet büntessenek, amely nép nem gáncsot ésj^ün-letést, de hálát és elismerést érdeme!''. A ''páriskörnyéki békék ót.a beláthatatlan konferencián igyekeztek reparálni azokat a tévedéseket, amelyeket elkövettek-s bár voltak A jelentós konferenciák, amelyektől Európa sor-1 sának jobbrafordulását remélték, egy konfe-\ rencia sem Ígérkezett oly fontosnak, mint a Lausannc-ban most összeült konferencia. A konferencia preludiumát a világgazdasági krízis szolgáhatja, amely eléggé mélységes és veszedelmes abból a óéiból, hogy'' a világ sorsát intéző államférfiakat észretérítse. A konferenciát a külsőségek egész láncolata vezette be. Egész Európa figyelme és várakozása Lau-sanne ft^-trátHid. Ebben a történelmi pillanatban /s az idegek és lelkek- feszültsége közei» s/ólalt meg újból neijies lordunk s Magyarország nevében, Magyarország szívéből *akadó szózatot intézett a''lausannei konferenciához és a világ népeihez. Akiknél* fülük van a hallásra és szemük van a látásra, azok meghallják és meglátják, hogy újból fűiről van szó Európában. Megértik, hogy a népek 14 esztendős szenvedését s Magyarország kálváriajárását be* kell szüntetni. Rothcrmcro lord szózata úgy hatott Európa népeire, mint a 1 virult égbohon végigcikázó villámlás. Az egész atmoszféra feszült s attól lehet tartani, hogy a légköri villamosság valahol kirobban és lángragy újtlytja az egész világot. . Rothermere lord szózata nemcsak a magyar nép érdekében, szól, hanem a világ minden népeinek érdekében s épen azért lelki- \ ismeretes, becsületes, tiszteletreméltó jmunka. A kírd szózatát egy másik szózat is''erősíti. Az olasz nemzet nagy fiának, Mussolininak igazságérzetére és testvért egyúttérz^re támaszkodva. a Justjce for Hungary-t feltámasztotta és visszaadta Magyarországnak. A régi Igazság és az új Igazság inkaniálódott ebben a cselekedetben, úgy. hogy nem két kúlön Igazság, hanem a magyar nemzet eze''réves. elvitathatatlan Igazsága jelentkezett Lausan-neban s a lausannei konferencián keresztül aZ ejtesz világ népei előtt. Megértik-e az Igazságot, vagy engedik-.tovább romboló útjában: tmcg nem tudjuk. De virrad!... Herriot is szót emel mellettünk. Reméljünk. Akár Lausanne-nak nevezzék, akVir másnak: a népek megér-tűsét és szolidaritását, a lelkiismeret szavát tovább elaltatni nem lehet. Megnyílt a lausannei konferencia Angiim nmm khtin ayyik államtól sem jóvátételt Páris, június lö. Az egész francia sajtó érdeklődésének középpontjában a lausannei Konferencia áll. A Petit Párisién és a Journal hangsúlyozzák a francia-angol egyetértés nagy-jelentőségét. A Petit Párisién szerint Franciaország és Nagybritanuia Lausanneban kezetfogva haladnak. Az egyik szociálista lap az értekezlettel kapcsolatban ismételten azt javasolja, hogy döntőbíróság állapítsa meg, hogy Németország eddig teljesített fizetései ténylegesen fedezik-e az eddigi francia cnit-kezési költségeket. London, június ló. Az Exchange Telegraph jelenti Lausanneból, hogy Macl)ona!d és Herriot abban egyezett meg, hogy Németországnak további hat hónapi moratóriumot nyújtsanak, azután a legrövidebb időn, valószínűleg két héten belül, gazdasági konferenciát hívjanak össze Lausanneba, amelyen az összes európai állam gazdasági helyzetével foglalkozzanak és ahol gazdasági szakértők Európa gazdasági újjászervezésének legcélravezetőbb eszközeit tanicskozzák meg. A Daily News írja, hogy a Lausannebin megjelenő angol delegáció el van határozva annak kijelentésére, hogy Anglia nem vár több jóvátételi fizetést sem Németországtól, sem a többi volt ellenséges államtól. Páris, június lö. Lausannei jelentés szerinf az értekezlet munkálatait zárt ülésen fogják lefolytatni. '' Berlin, június lö. Papén német birodalmi kancellár a lausannei konferencián pénteken a jóvátételek teljes eltörlését készül követelni. Lausanne, június 10. Ma délelőtt 10 órakor uieguyitották a lausannei konferenciát. Az értekezleten résztvevő államférfiak nagy, patkóalakú asztalnál ülnek s a megnyitáskor az asztalfőn az \lnőkló MacÜonald ült. Motta svájci szövetséges elnök üdvözlő szavai után MacDonald angol miniszterelnök mondott hatalmas megnyitóbeszédet. Beszédében vázolta az egé^z világ súlyos gazdasági és lelki válságát, a nagy nyomorúságot, mely a győző és legyőzött népeket egyaránt sújtja, majd felsorolta a megoldandó problémák fontosságát, a megoldás elodázhatatlan szükségességét és sürgősségét. Kifejtette, hogy az olyan követeléseket, amelyek teljesíthetetlen eknek bizonyultak, feltétlenül revideálni kell. MacDolandot, beszédének befejezése után, Motta svájci szövetségi elnök, He-rriot francia miniszterelnök és (irandi olasz külügyminiszter indítványára az értekezlet tagjai kézfölemeléssel a konferencia elnökévé választották. Meskó Zoltán horogkeresztes pártot alakított Az ul pártnak sok érdekes követelése van Budapest, június lö. A képviselőház mai ülésének kezdetén M e s k ó Zoltán napirend előtti felszólalásában bejelentette a Magyar Nemzeti Szociá-lista Földmíves e* Munkás Párt megalakulását. Meskó Zoltán ez alkalomra barna inget vett fel és a karzat közönségének soraiban is több barnainges volt látható. A szónok hangsúlyozta, hogy nemzetellenes izgatások folynak az országban és ez ellen csak megfelelő szervezkedéssel lehet védekezni. Az izgatókkal izemben csak magunkra számithatunk. Követni akarják Mussolini e^ Hitler példáját; nem állanak ugyan összeköttetésben a külföldi nacionalista pártokkal, de keresni fogják és meg is fogják találni a kapcsolatot a hasonló külföldi szerve-_ '' zetekkel. Az új párt hódolattal fordul a legelső tuagyar ember felé. Ezután vázolta az új párt programját. Követeli az új párt a magánérdekek feltétlen háttérbe szorítását a közügyekkel szemben; követeli a régi határok visszaállítását, a/ elszakított területeken okozott károk megtérítését, függetlenségünk teljes épségben tartását, az általános titkos választójog bevezetését. A párt előtt minden magyar embernek egyenlő joga van, épen ezért a legkíméletlenebb harcot * hirdeti a protekcionizmus rendszere ellen. Azt akarja az új párt, hogy magyar állampolgárságot csak az kaphat-sont akinek turáni származása kimutatható. (Hányan akarnak Meskóék ebben az országban maradni?) Az állások betöltésénél csak magyar állampolgárt vegyenek tekintetbe; a háborús vagyonokat el kell kobozni és nemzeti célra kell fordítani; az 1Ö14 óta bevándorolt nem magyarokat ki kell utasítani. A oárt felfogása szerint a közhivatali sikkasztások tetteseire halálbüntetést kell kiszabni. Maximálni kell a fizetéseket, könnyíteni az adóterheken és meg kell szüntetni a munka, fáradtság nélküli fizetéseket. Tiltakoznak minden teles-leges luxuscikk behozatala ellen s javasolja a , párt, hogy külföldi tartozásainkat csak árúval fizessúk. A kamatuzsorábóll (Hl százalékot töröljenek; magyar földnek csak magyar állampolgár lehe''ssen tulajdonosa; a hitbizományokat meg kell szüntetni. A zsoldos hadsereggel szemben be kell hozni az általános védlcötele-zettséget. Programjába vette az új párt a házasság előtti kötelező orvosi vizsgálat törvénybeiktatását, a rokkantak elláfífeát. Beszédét a magyar horogkeresztesek kötelességeinek vázolásával fejezte be. ZALAVARMEGYE 932 unius . Izgatásért indul eliárás Dinith Ödön ellen. ha a mentelmi kladia A lenti-i kerületben vasárnap óta sok szóbeszédre ad okot Dinieh Ödön és IMain Ferenc népmentö szónoklata. A józan választópolgárságnak az a véleménye, hogy különösen Dinieh tulment a megengedett határokon. Ez a hatóságok véleménye is. Az ügyészség nem nyilatkozik, de az elhangzott beszédek egyes részleteiből könnyű megállapítani, hogy ha a mentelmi b;zottság kiadja őket, izgatás lesz a vád. Kétséges, hogy a vád ítéletig is eljut; a szavakat lehet magyarázni, de a szavak belevésődtek a hallgatókba és soha nem felejtik el. hogya legnagyobb válság idején kortes beszédet Tg y is lehetett tartani Lentiben. a politikai igazságok, a népmentés szent nevében. Pofozó csendőrökről beszélt Dinieh Odor\, jegyzőkről, akiknek majd ellátja a baját. A paraszthoz szólt, 0, mint osztályon tudatos férfiú, akinek a tyúkszeme senki másért nem fáj. csak a levetkőztetett parasztért. Arra hívta fe! . az asszonyokat, hogy ha hazamegy az uruk, csendörpofontól kipirultán, hát simogassak meg. adjanak belé uj erőt a további harcira. Honnan éz a nagy parasztimádat,, ez a dózsagyörgyi vezérhang? Az országgyűlési lexikon adatai szerint Dinieh Ödön középiskolai tanár volt 1006-tól 1 öl4-ig, még pedig — ezt nem irja a lexikon — tornatanár. Há- borút végigszolgálta, Fridrich minisztersége V alatt pedig a hadügyi kormány megbízottja volt Pozsonyban. Utána a miniszterelnökségen filmpropagandát szervezett, majd a kultuszminisztériumba került. A nemzetgyűlésbe Ráckevén választották be> Andrássy—Fridrich programmal. Honnan az a nagy földszag, az a nagy parasztimádat, ami Dinieh beszédéből áradt? Honnan a nadrágosok ilyen nagyfokú megta-'' gadása? Lehet ennek az őszinteségében hinni? És ha őszinte volna is, lehet az ilyen hangot elfogadni? IMain Ferenc ügyvéd volt Déván. Azutát} a Szózat szerkesztője. Pgvségespártí,, majd egyéb párti képviselő. Honnan az ő nagy Szívfájdalma, pont a lenti-i paraszt levetkőz» tetéséért? Józan, gondolkodni tudó zalai magyarok, parasztok, bármily párthoz tartoztok, a dolgok felett gondolkodni kell. Lássátok, Ulain, Dinieh, követelik a titkos választójogot. Mire kell ez nekik, akik a nyílt választás leg-hordóibb, legrikácsolóbb eszközeit vették kézbe? Ha a titkos egyszer valóban tyegvalósul, őket, eszközeikkel együttsei fogja sepreni az első választás szele. És senki sem fog felelni a népért, akit sikerült nyugtalanná, izgatottá tenniök. Betörök tártak az evangélikus lelkészlakban A ¡elek azt mutatják. hogy Imi Is akarták gyújtani a lakást Nagy Miklós cv. lelkész a családjával folyó hoSMől lí-ig távol volt a/ evangélikus házbeli lakásáról, Szerdán délután érkeztek haza. Mikor a lakást felnyitották^ megdöbbenve fedezték fel, hogy távollétük alatt betörök jártak a házban és amint később kiderült. minden található pénzt és ékszert elvittek. A betörök a legnagyobb valószínűség szerint Nagy Miklósék elutazása napján előre elrejtőztek a házban,, mert a külső ajtókon semmiféle nyom nem látható. Mikor a leiké-szék elutaztak, akkor az emeleti nagyieremhez vezető folyosóról nyíló belső ajtót vésővel felfeszegették és ftjy jutottak be a lakásba. Feltörték a szekrényeket,, az íróasztalt. Elvittek" a gyermekek összegyűjtött perselypénzét. Nagy Miklósné pénzét, az evangélikus gyámintézeti gyűjtéspénzt (mintegy 110 pengőt), elvitték az ékszereket,, köztük egy nagyon értékes bríl-liánsgyürüt. Az elvitt értékek 1000—1500 pengőre tehetők. A lakás a lelkészek eltávozásakor a leggondosabban le volt zárva, Belülről minden ajtón rajt hagsták a kulcsot és a főbejárati ajtón rit távoztak, melyet Wertheim-zárral zártak le. Ezzel a betörök nem bírtak., a többi ajtót álkulccsal nem nyithatták k^. ezért folyamodtak a durva. gyakorlatlan betörői munkára valló ajtófeszitéshez. Az íróasztalban és egyik ruhás szekrényben égett papirt, átégett fehérneműt találták a háziak, mellettük pedig gyufadarabokat. Nem \a!ószinütlt^i„ hogy az elvetemült betörők fel akarták gyújtani a házat, de úgy. hogy csak lassan törjön ki a tűz, mikor már ők messze eltávoztak. A betörök a belülről kinyitott konyhaajtón át táyoztak s tiz napra nyitva maradt az egész lakas. Szerencse, hogy ezt a helyzetet ujabb züllött, éjszaka dolgozó alakok észre nem vették. A rendőrség a nyomozást megkezdte, teljes erővel. A tettesek sok nyomot hagytak s a munka aligha lesz nehéz. x A vármegyei gazdasági felügyelő máiusi ielentése _ | Ezután áttértek a napirend tárgyalására és harmadszori olvasásban elfogadták a külkereskedelmi és forgalmi viszonyaink rendezéséről szóló törvényt. Simoncsics Elemérnek a mezőgazdaság megsegítése tárgyában előterjesztett határozati javaslata után '' Ostor József dr. előadó ismertette az ösz-szeférhetctlenségi törvényjavaslatot. A törvényjavaslat részletesen foglalkozik az összeférhetetlenség körébe eső minden esettel, többek között kimondja, hogy köztisztviselőnek képviselővé való választására meg lesz ezután is a lehetőség; a javaslat szerint képviselő felelős szerkesztő nem lehet; az egyes kereskedelmi vállalatoknál igazgatósági tagságot elfogadni csak lényeges megszorítással lehet és minden ilyent mandátumvesztés terhe mellett 13 nap alatt be kell jelenteni. \ Rassay Károly szólt hozzá elsőnek a törvényjavaslathoz. Megemlítette, hogy a bizottságban általánosságban már elfogadták a javaslatot, bár véleménye szerint a javaslat több • r'' szempontból fölösleges dolgokat tartalmaz, másrészt pedig soktekintetben hiányos is. Sem szellembai, sem tartalomban nenTlartja megfelelőnek az eredeti tervezethez képest, ezért nem is fogadja el. Károlyi Gyula gróf miniszterelnök sok jószándéka után végre ezzel a politikai alkotással ajándékozta meg a nemzetet, de nem helyesli a javaslatnakN több intézkedését. így pl., hogy egyetemi tanár képviselő lehessen. Bfleyer Jakab közbeszól: Szilágyi Dezső js egyetemi tanár volt! R a ss a y: Bizonyos jó I Intézkedések vannak, de gyökeresebb törvényre volna szükség. * Rassav beszéde közben Malasits (iéza vörös rózsacsokrot helyez Kéthly Anna helyére a ^fizxiciáldcmokarata párt nevében, megemlékezésül, hogy mint a szociáldemokrata párt tagja. tizennegyedik éve képviselő Kéthly. Rassay ezután még foglalkozott az összeférhetetlenség! törvényjavaslatnak a képvtse''ö-ségnek az ügyvédi gyakorlatra vonatkozó részéve! és az arra irányuló intézkedéseit a dolog. természeténél fogva is érthetőnek tartja. Beszédének befejezése után elfogadták az élnoknek azt az indítványát, hogy a Ház legközelebbi ülését holnap tartsa és annak egyetlen tárgya az összeférhetetlenségi- törvényjavaslat tárgyalásának folytatása legyen. A tanítói Illetmények rendezése A vallás- és közoktatásügyi miniszter expozéjában tett ígéretéhez híven szerdán és csütörtökön értekezletet hívott össze a felekezeti tanítók illetményeinek megvitatására. A szerdai értekezlet a katolikus tanítók és az alsópapság képviselőinek jelenlétében, a csütörtöki pedig a protestáns egyházak vezető-egyéniségeinek részvételével folyt le. Mindkét értekezleten szóba kerültek a nem /állami tanítóság és a!sópapság illetményei körű! felmerült sérelmek. Az értekezlet egyhangnlag rokonszenvvel vette tudomásul az előterjesztett panaszokat és azok mielőbbi orvoslása mellett foglah állást. A mai költségvetés keretében csak ideiglenes átmeneti megoldás lehetséges, de minden bizonnyá! alkalmas lesz arra. hogy a felekezeti tanítóság és alsíVpapság legégetőbb sérelmei enyhüljenek. Megkezdte a munkát a miniszterközi bizottság Az 1032 évi községi költségvetéseket felüU vizsgáló miniszterközi bizottság megérkezett és csütörtökön a megyeháza nagytermében megkezdte munkáját. Itt van Iváncsi Papp Elemér pénzügyminisztériumi miniszteri" tanácsos. Bartha Bertalan belügyminisztériumi titkár és Keresztes, belügyminisztériumi számvevőségi főtanácsos. A tárgyaláson Bődy Zoltán alispánon kivul résztvesz az illetékes járás fószolgabirája és az érdekelt jegyző is. Csütörtökön a zalaegerszegi járás községeivel kezdték meg a munkát. A felülvizsgálat hetekig fog tartani s valószínűleg sor kerül egyes járásokba és városokba kiszállásokra is. A közigazgatási bizottság keddi ülésében Figura György vármegyei gazdasági felügyelő részletes jelentést adott a mezőgazdasági helyzetről. Az időjárási viszonyok ismertetése utpn a jelentés ezeket mondja: «A rozsok virágiísa május hónapban megtörtént. helyenként ablakosság mutatkozik, de előreláthatólag nem lesz nagyon jelentékeny,, szalmája erősen fejlett és kalásza ott. ahol talaj megfelelő tápanyaggal rendelkezik — s vetéskor a szükséges talajmunka megadatott, — kielégítő. A bűzák fejlődése szintén jónak mondható s a hó végén majdnem mindenütt kihozta a kalászát. A tavaszi kalászosok nagyon megsínylették a késő vetést és a szárazságot. Eaekre szintén rendkívül előnyös volt a májusi időjárás; elég jól bokrosodtak és magassági növekedésük szintén közepesnek mondható.''Melegebb fekvésben kezdi az árpa kalászát hányni. A kapások közül a burgonya és tengeri fejlődése jónak mondható, azonban a/ct»kpr-répa és takarmányrépa nehezen tudja yiheverm a vetés idejében és utána uralkodó kedvezőt-^ len időjárást. A rendkívüli nagy mennyiségű 7 bolhák mellett igen sok helyen fellépett a répa-barkó, répa lisztes bogár, ameh'' szintén jelentékeny kárt okozott. Ezek miatt á répa jelenlegi állása gyeng£pék mondható. Igen kedvező hatással volt az időjárás a mesterséges takarmányok, főleg a lóhere és lucerna fejlődésére. A rétek fühozama általában véve ritka, sok helyen jól fejlett ugyan, de kevés a szál fú, igen sok gyom és igen kevés ni aljfű. F.nnek oka abban keresendő, hogy gazdaközönségünk csaknem telje^ mértékben elhanyagolja a rét- és legelőkuttúrát. Igen nagyjelentőségű dolog pedig Zalavármegyében a rétek gondozásának és ápolásának az ügyc„ mivel az állattartás olcsóbbítására és így végeredményében a gazda jövedelmének fokozására épen a rétek látszanak hígmeg-feletóbbnek. E céltól vezéreltetve, a földmí-velésügyi miniszter űr támogatásával a keszthelyi gazdasági akadémia szakférfiai vezetése alatt a Zalavármegyei Szarvasmarhatenyésztó Egyesület közreműködésével megalakukSban van a Zöldmező Egyesület, amelynek célja a, legelők és rétek ktiHúrájánálT általánosítása. / 1932. junius 17. ZALAVARMEGYE — A gazdakózönség állatálknnánya a tél és a Vésői kitavaszodás következtében igen sok helyen kondícióban nagyon leromlott. Május hónapban enyhült a nagy takarmányhiány. A földmivelésügyi miniszter űr által a vármegye gazdaközönsége részére rendelkezésre bocsátott takarmány kölcsönből az előírt rendelkezéseknek megfelelően folynak a kiutalások és az igényjogosultaknak tekintélyes része már meg is kapta a pénzt. A vármegye állatállományát minőségileg erős visszaesés veszedelme fenyegeti. A községek és közbirtokosságok igen {.ok helyen nem akarják belátni a kiváló tény észapa ál la tok jelentőségét és a gazdasági válság által igen nagy mértékben fennálló pénzhiányon túlmenő tubott takarékossággal vásárokon igyekeznek beszerezni tenyészapaállataikat. Megfelelő kanok hiánya következtében a sertéstenyésztés megyeszerte visszafejlődést mulat lés á degeuerált sertésállomány nem rendelkezvén megfelelő ellenálkV képességgel minden sertés betegségre tulerősen reagál és egyrészt jelentékeny Anyagi kárt okoz a gazdáknak, másrészt p^dig nagy körzetekben lehetetlenné teszi a fertőző betegségektől való szabadulást. . A szólök közül azok, amelyeket a téli fagykár nem viselt meg a májusi kedvező időjárás folytán szépen fejlődnek. A tapolcai m. kir. szőlészeti és borászati felügyelőség jelentése szerint helyenként kisebb területen a szőlőkben 10 —20 százalékos jégkár mutatkozik. Borárak változatlanok, kínálat erős, nagy tételű eladások szünetelnek* kisebb/tételekben a soproni és vasmegyei vendéglősök vásá-ro''nak.» Ulabb panasz-sorok a por ellen Minden nap űjabb utca jelentkezik. lm<^ részlet egy mai levélből: «Mi szerencsétlenek, akik arra vagyunk kár-. hoztatva, hogy a -¡portalanított* Rákóczi utca rettenetes porát szívjuk, fordulunk no*-zád azzal a kéréssel, hogy lapodban, mely mindig síkra szállt, a jogos kérésért, egypár sorral szállj most is síkra a mi kérésünk érdekében. Miért nem (fotózik a mi utcánkat?! Talán elfogyott a líenzin, vagy a kűtból az erre szánt víz? Közel vagyunk ahoz, hogy megfulladunk a porban. ík''penészedünk lakószobáikba. mert nem merjük kinyitani az ablakot. Sok pénzt költünk a «magyar betegség" leküzdésére, de ugyanakkor a porfelleg millió és millió számra termeli a bacilhisokat. Gon-dolt a város virágos utcákra, de a nemzet Virágaira, a mi féltve őrzött kincseinkre nem gondolt, — a gyermekeinkre.— Kérlek, emeld fel szavadat. Ez az első lépés, amit teszünk. Ha nem segítenek, jönnek a továbbiak." Most már nem is közöljük tovább az utcánkénti leveleket. Az egész város nevében kérjük a városházát: öntöztessen. > Románia kifizeti a tisztviselőit Bukarest, június 16. A pénzügyminisztérium elrendelte, hogy a Nemzeti Bank kezén levő egy milliárd leüt kitevő alapból kezdjék meg a tisztviselői fizetések kiutalását. A párisi bankok is elfogadták a román kormány javaslatát és beleegyeztek abba. hopr ezt az eredetileg más célra szánt egymilliárd leüt a/ elmaradt tisztviselői fizetések kiegyenlítésére fordítsák. i Megszakadtak a német—román kereskedelmi tárgyalások. Bukarest, június lf>. A német—román kereskedelmi egyezmény érdekében folytatott tárgyalások váratlanul megszakadtak. Petrescu román követ szerdán este Bukarestbe érkezett, hogy kormányától a tárgyalásokra vonatkozólag részletesebb utasításokat kapjon. A kereskedelmi tárgyalások megszakadása Berlüihen kínos feltűnést keltett. Az Országot Művész Színház négy napos szereplése Zalaegerszegen Az Országos Művész Színház, mely éveken áf Szentivanyi Béla vezetése alatt küzködött a közönség Közönyével és a vándorftínészetre szakadt, sok-sok bajjal, most Földes Mihály, a kiváló színész igazgatása alatt újraéledt és elindult országos körútjára. ípnnek során a színház szombaton-négynapos vendégszereplést kezd Zalaegerszegen. A legrosszabb időben, a lerosszajbb viszonyok között jönnek, de tele ambícióval, tudással, élniakarással. Megpróbálják megdöngetni a zalaegerszegi szívek kapuit. Arra vállalkoznak, ami elődeiknek alig-ailig sikerült. A társulat összeállítása nagyort szerencsés. Több ismert név található közöttük^pabányi Böske, Nagy, Klári (az «Elcserélt ember > felejthetetlen szereplője), Tihanyi Mária, Tímár Aranka, Szamosi Atici, Báthory llly, Faludi Béla, Horváth Béla, Kovács Árpád, Rajz Ferenc, Révész Béla, Szalma Sándor, Újlaki Emil a társulat tagjai. Zalaegerszegen a Méltóságos fesszony trafikját, a Torockó: menyasszonyt és még két pompás újdonságot hoznak színig. Próbálja meg a közönség, támogassa okét. A színház a támogatásból tud fejlődni, megizmosodni, olyanná lenni, amilyenné a legkényesebb igény és ízlés akarja. Meg kell adni ehez a feltételeket. Iskolai értesítők. A zalaegerszegi ni. kir. állami polgári leányiskola Grész Irma igazgató szerkesztésében megjelent ezidei értesítője nagyon szép tanulmányi eredményeket mutat ki. Elsőnek az iskolai év történetéről számol be az értesítő, az ünnepélyekről, nagyobb eseményekről. Közli az ifjúsági alakulatok munkásságáról szőlő beszámolókat, a tanári testület munkarendjét, azután a tanulók névsorát és elért osztályzatait. Semmi felesleges nincs ebben az értesítőben, senuni szószaporítás. A statisztikák, amik a nagyobb részt töltik ki, — mutatják meg az év igazi történetét. Különösen a negyedik osztályban sok jeles tanulóval találkozunk. A 24 tanulóból maga viseletre nézve valamennyi jeles, vallástanból 22, élet- és egészségtanból 17, háztartás és nevelésből 23, női kézimunkából 17, ijw»gyar nyelvből 17, történelemből 15, rajzból 14. Ezek az eredmények az iskola határozott céltudatos irányára minden magyarázatnál jobban rávilágítanak. Az iskolának összesen 130 rendes és 18 magántanulója volt. A tanárok száma 6, a hitoktatóké 4. Munkásságuknak értékes dokumentuma az értesítő s a szülök és barátok további nagy érdeklődése az iskola iránt, -ez a legszebb jutalmuk. A «Giustizia per l''Ungheria» pilótái Endresz és Bitai sírjánál Budapest, június 1.0. Az olasz repülők, Li-herati őrnagy és Constanti hadnagy, akik az olasz kormány által a magyar nemzetnek adományozott «Giustizia per l''Ungheria» repülőgépet Budapestre vezették, ma délelőtt fél 11 órakor a Kerepesi temetőben megkoszorúzták tragikus sorsú magyar társaik, Endresz György és Bitai Gyula sírját. A kegyeletes aktus után az olasz repülők Mátyásfőidre mentek, hogy a terv szerint a • (iijtistizia per l''Ungheria >-val Budapest fölött / I(örrepülést végezzenek, azonban ezt a főváros felett dü--\| höngö nagy vihar miatt délutánra halasztották. II. Vilmos \ nem tart igényt a német trónra. London, június 16. A Daily Herald tudósítójának jelentése szerint Vilmos volt német császár a hollandiai tengeri üdülőhelyen vak"> tartózkodását arra akarja felhasználni, hogy berlini emisszáriusok révén megismerje az új német monarchista mozgalom erejét és ezzel kapcsolatban a Hohenzollern dinasztia restaurálásáról tanácskozzék. Maga Vilmos császár nem akarja elfoglalni a trónt, hanem családjának más tagjára, a volt német trónörökösre, vagy annak fiára ruházza át jogait. JH . ... . ^ • ¿i t'' d\ Folyik -af hitelügyi értekezlet. ; Budapest, június 16. A földteherrendezés égető problémájának vitatása a pártok és több szakember bevonásával megkezdődött. Korá-nyi Frigyes báró pénzügyminiszter kijelentette, hogy a kormány magáévá tette a sürgős intézkedés szükségességét, ile a Gáál Gasz-ton által javasolt-moratóriumot nem. mondja ki. Az értekezlet még folyik. -n Nők a bikaviadalban. London, június 16. Aücanteban (Spanyolország), Murcia kerületben két spanyol hölgy: ManoÜta Tulla és Maria Allegra nagy sikerrel szerepelt egy bikaviadalon. Mindkét nő a torreádorok hagyományos jelmezében, tarka selyem köntösben, térdnadrágban é$ háromszögletű kalapban, vörös selyem kendővel bőszítették a bikát és végül ledöfték. A spanyol sajtó megjegyzi, hogy ha cg£ no átrepülheti az óceánt, egy bikát is megölhet. HÍREK. — A megyéspüspök az eucharisztikus világkongresszuson. Mikes János gróf szombathelyi megyéspüspök, aki a magyar püspök: kar felkérésére, Shvoy Lajos székesfehérvári püspökkel együtt a magyar katholikusokat képviseli az idei eucharisztikus világkongresszuson, Bécsen keresztül Dublinba utazott a kongresz-szusra. A megyéspüspök a kongresszus után két hetet tölt Atígliában. ) <— Érettségi vizsgálatok a reálgimnáziumban. A zalaegerszegi reálgimnáziumban június 16-án, csütörtökön megkezdődtek az érettségi vizsgálatok, Magas Mihály, a nagykanizsai piarista gimnázium igazgatójának, miniszteri biztosnak elnöklésével. A— Az izr. istentisztelet péntek este fél 8 órakor kezdődik. » > — Rendelet a katonai egyének hatóságok előtti megjelenéséről. A hivatalos lap legutóbbi száma közli, hogy a honvédség és jmás, katonailag szervezett testületek tagjai bíróság, vagy más hatóság elé az elöljáróság útján idézhetók meg. ha gyanúsított, vádlott, vagy tanuként akarják őket kihallgatni. Ler génységi egyének terheltként egy rangidó-sebb kíséretében jelenhetnek ineg. A honvédség, vagy katonailag szervezett testületek tagjai bármely hatóság előtt «való megjelenésnél oldalfegyverüket viselik, ha egyenruhában jelennek meg. — Megtréfálták a fagylaSost. Egy kiskanizsai asszony behívta házához az utcán haladó fagylatárust. A háziasszonyon kívül volt még ott két másik asszony is. Mindhárman vettek 10—10 fillérért fagylaltot, majd a háziasa szony borral kínálta meg az árust. A borozgatás kissé elhúzódott, miközben a három asz-szony felváltva ki-kijárt az udvarra. A borozás után meglepetten vette 4 észre a fagylahps^ hogy 4 liter fagylaltja hiányzik*. Feljelentésére a rendőrség megállapította, hogy a 4 liter fagylaltot a háfom asszony tüntette el, akilc beismerték tettüket és hajlandók a fagylaft árát megfizetni. — Az 1932 évi bécsi őszi vásárt, mely — mint eddig is — közvetlenül a lipcsei vásár után következik, szeptember hó 4—11-ig tartják meg. * { wwwwwwwwwwwwwwwww Hívnak a hűsítő habok, — gondoskodunk fürdőruházatunkról és válasszunk egyéniségünkhöz illő színeket még fürdőkőper^yben is. Scbützék kirakatában megtaláljak mindig a legújabb mkitázú frottkr anyagokat ZALAVARMEGYE 1932. junius 1. — Rendelet a felekezeti iskolaadók ügyé-t>en. Somogyvármegye alispánja rendeletet intézett a főbírókhoz, melyben mcgtütja, hogy a felekezeti iskolaadók körül felmerülő ügyekben eljárjanak, minthogy a protestáns felekezetek önkormányzatuk alapján .már másfél évszázad óta, a katolikusok pedig 1030 óta önhatalmúlag járhatnak el a föntemlített esetekben. Ellenben megmarad a közigazgatási hatóságok jogköre azokban a vitás kérdésekben, amelyek akkor merülhetnek fel, amikor az iskolafenntartó egyházközség másvaliású egyént adóztat meg. — Bourettki, színtartó, legújabb divat, színekben, legolcsóbb árakban Schütznél. — Jogerős büntetés. Beke Gyuláné Vas Etel nagykutasi földmívesasszonyt a zalaegerszegi kir. törvényszék büntető egyesbirája sikkasztásért rnég a múít év végén 8 napi fogházra Ítélte. Ezt aatcletet a győri kir. ítélőtábla e hó elején jogerősen helyben hagyta, amit a bíró csütörtökön közölt Bekenével. — Hatirldigazítási munkálatok Letenyén. Letenyere magyar és jugoszláv tisztek és polgári hatósági közegek érkeztek, hogy az idők folyamán elkallódott határjelzőket a szükségéhez mérten kiigazítsák és felülvizsgálatot tartsanak. i — ítélkeztek a keszthelyi végrehajtó ügyében. Megírtuk, hogy Pénzes Mihály volt keszthelyi végrehajtó az ottani Hu^im és Balaton szálloda tulajdonosa: Kelemen Károly terhére végrehajtást eszközölt. A foglalási jegyzőkönyvbe azonban hamis adatokat írt be, azért közokirathamisítás címén eljárás indult ellene. Már kétszer volt ez ügyben tárgyalás a nagykanizsai törvényszéken, minden eredmény nélkül. A most lefolyta:oti harmadik tárgyaláson fordulat állt be és kiderült, hogy Pénzes nem is látta a lefoglalandó tárgyakat, tehát kétségtelen a foglalási jegyzőkönyv hamis volta. Egyévi börtönre és háromévi jogvesztésre ítélték. A védő és vádlott felebbezett. . — Intézeti ésvjskolai kelengyék legolcsóbban Schütznél vásárolhatók. Előírásos csikós, vásznak és sötétkék mtézet: szövetek. — Kézjrmmkakiállítás a pózvaí községi elemi iskolában. Mint az elmúlt években, úgy az idén is szép kiállítást rendezett a pózvai községi elemi iskola a tanulók kézimunkáiból. A kiállítást városunkból többen megtekintettek és kijelentették. hog> mennyiségileg é« minőségileg a legnagyobb elismerést érdemli a kiállított anyag. Á kiállítás június l<Mg egész nap nyitva lesz. f* — Geo Archibald Ferguson: Kétéltű asz-szony. A modern amerikai regényirodalom egyik legérdekesebb műve kerül a magyar közönség elé G. A. Ferguson Kétéltű asszony c. izgalmas regényében, amely egy különös és érdekes asszonyi sors történetét adja. A Mindenki Könyve űj köteteként megjelent regényt Faragó Jenő fordította. Ara 30 fjllér, kapható mindenütt. IdOjárás:. Több helyen esők, esetleg zivatar. megélénkülő északnyugati eredetű szelek, fokozatos lehűléssel. U RÁDIÓ. Péntek, június 17. 0.15: Szalonzene. 12.3: A házikvintett hangv. 1.13: Népiskolai testnevelő tanfolyam. 4: A háztartásról. 3: A felelősségérzet és az életbátorság. 3.30: Magyar nóták cigányzenével. 6.30: A sportszerű úszás. 6.33: Szalonzene. 8: A fuvóshangszerek ismertetése. Utána az Operaház zenekarának hangv . 0.43: Cigányzene. Közben németnyelvű előadás. l*0t»l*«90»9i •• Wi■ M*a«: KA«AS iCÍOSTON. ffiU UMMItt: SYlVCSIC« rttl* JÁN03 f^MKt»''->''< «»THY «''. áPRÖHíaöSTÉSEK. PERGETETT akácmézet minden mennyiségben vásárol Németh László cscmegckcres-kedó, Zalaegerszeg. FORDSON traktor, garantált üzemképes, továbbá 000 m m Első Magyar Gazdasági cséplő eladó. Cím: Király Ferenc, ZSlaszcnt-mihály, Bebespuszta. ELADÓ Zalabaksán 21 hold szántó, rét, erdő. Cím a kiadóban. ELADNI vagy VENNI valója ha van, hirdesse/ a Zalavármegyében. ZRINVl-NYOMDA RÉSZVÉNYEKET MINDEN ELFOGADHATÖ ARON "ELADOK. CIM A KIADÓBAN. I N 0 Jó reklám A mai nehéz idők-berf fokozni kell a reklámot. A silány nyomtatványokra kidobott pénz elvész. A szép nyomtatvány b i z t 6s s i k e r. _ Korszerű és s£ép U nyomtatvá nyokat minden célra ffe olcsón készít^ ^ ÁGOSTON g könyvnyomdája, a ^^ ZALAVÁRHEGYE 3 politikai lap kiadóhivátala t^ Zalaegerszeg Telefon 131. KAKAS Dr. Urbán Károly orvos j rendeléseit zavartalanul folytatja 1 r Zalaegerszeg > - '' 3ókai-utca 9. szám alatt. \ ahol minden üldözés ellenére is megvan a rj berendezés. Rendelés: délelőtt 8 12-is. d. u. 2-6-is. A legkellemesebb és legelegánsabb nyári férfiruha anyag a „TROPICAL"! ,7 BUrett M,*emWá^ő"ruhákra reWémár P f.20 Szahara 140 cm. széles nyári gyapiuszövet P 7.90 n 1 • ® nyári gyap/uszöyet P 8.90 Tro&kaí. Miami, Poroso pehelykönnyű _inganyagok gyönyörű választékban _ ___ .. W- Nyomatott Kakas Ágoston könyrajgomdájábao, Zalaegerszeg, Széchenyi tér 1. Telefon: 131. Schütznél. — XI. évfolyam. Zalaegerszeg, ¿332 jnnius 18 Szombat a 12 fillér. 136 szá POLITIKAI NAPILAP ■«ieMk kKkfaup délután. Előlizelésj negyedévre 6 P. Szerkesztőség kiadóhivatal: Zalaegerszeg Széchenyi-tér 1. Teleion: 131« Bizonyosra vehető a békeszerződések pénzügyi szakaszainak revideáiása London, június 17. Az angol és a francia kormány egyezményben állapodott meg, amely szerint a Lausanneban képviselt hatalmak kijelentik majd, hogy megállapodtak a Hoover moratóriumnak július elsejétől kezdve határozatlan időre való meghosszabbításában. A konferenciát bizonytalan idpg folytatják mindaddig, míg a konferenciára várakozó problémákat véglegesen meg nem oldották és ez idő alatt Németország hitelezőinek } követelésekre vonatkozó szerzett jogait felfüggesztik. London, június 17. A diplomáciai titkolózások ellenére, melyekbe a lausannei konferencia burkolózik, j ■ bizony osra vehető, hogy a békeszerződések és jóvátételi szerződések" pénzügyi «szakaszait okvetlenül revideálni fogják. F mellett sokat beszélnek a jóvátételi fizetések -teljes torlés érői. Páris. június 17. A lapok általában megelégedéssel nyilatkoznak a lausannei értekezlet fejleményeiről. Az értekezlet ma teljes ülést tartott és ezen az ülésen az egyes nagyhatalmak képviselői kifejtették kormányaik álláspontját. London, július 17. Az egyik nagy angol fap washingtoni levelezője jelenii, hogy Mac-Donald lausannei megnyitó beszéde hivatalos amerikai korokben azt a véleményt keltette, hogy Európa most már dönteni fog a jóvátételek kérdésében és ezzel le akarja rakni egy nemzetközi világgazdasági konferencia alapjait. Amerikai vélemény szerint a háborús adósságok teljes töriése lehetetlen ugyan, de az adósságok és* jóvátételek nagyobbmérvű leszállításainak semmi akadálya nincs. • London, június 17. Mussolini olasz miniszterelnök egyik angol lap római tudósrtójánrlk adott nyilatkozatában rámutatott arra, hogy a népek megelégelték már a sok szóbeszédet, most már csak tetteket akarnak látni A jóvátételek fizetésének ideje már dműlt és ha . Németország nemet fog mondani, akkor* Masz-jl ország is hasonlóképen nemet mond. \ Imrec, június 17. A konferencia mai illésének elején az dnőklö MacIXonakl angol miniszterelnök felolvasott egy nyilatkozatot, amelyet Anglia, Franciaország, Olaszország, Belgium és Japán jelenlevő képviselői írtak alá. A nyilatkozatban a kormányok amellett foglalnak állást, hogy a konferencia problé-"máit világegyezmény keretében haladéktalanul oldják mí»gr_A~^Moover moratórium lejárata ekmtetóben kijelentik, hogy ~az újabb megások/a való tekintet nélkül *\ a konferencián résztvevő államok jóvátételi és adóssági "fizetéseit a konferencia tartamára felfüggesztik. - Papén német birodalmi kancellár üdvözölte "<zt a nyilatkozatot, mint az első látható jelét a résztvevő hatalmak szilárd elhatározásának, hogy a jelen iú''.yos és gyors megoldást kivánó állapotoknak megfeleli") határozatokat hoznak Ugyanő volt a mai úlés első szónoka is. Maclionald tegnapi beszédével . foglalkozva megállapította, nemcsak gazdaságiAérdésekról van szó, mert a hágai egyezményt senki sem akarja kétségbe vonni, inkább számolni kell a mai helyzettel. A jelek azt mutatják, hogy elkerülhetetlen ( a dolgok újból való rendezése. Kijelenti, hogy a lélekzetvétclhez való juttatást á Hoover moratórium jelentett, nem használták fel és nem verték tekintetbe a szakértők tanácsát. Foglalkozott ai eddigi jó- vátételekkel s hangoztatta, hogy azok eíyjstl-hetetlenüí súlyosak, teljesíthetetlenek és bár eredetileg az elpusztított területek újjáépítés sére szánták, nem építenek, hanem maguk *» rombolnak. Keményének adott kifejezést, hogy a konferencia végleg szabaddá teszi az utat ahoz az együttműködéshez, amellyel egyedül lehet elérni a jobb jövőt. Folytatta a Ház az összeférhetetlenségi törvényiavaslat vitáiét Budapest, június 17. A képviselőház mai ülését 10 óra után nyitotta meg Almásy László e*nök. Az előadói bejelentések után folytatták az összeférhetetlenségi törvényjavaslat feletti vitát. Az első szónok Désy Oéza volt. Beszéde elején köszönetet mondott az igazságügy min is zte rn e k és az egyes osztályok vezetőinek azért a nagy és lelkiismeretes munkáért, amelyet a javaslat előkészítésére és megszerkesztésére fordítottak. A javaslat fő elvi szempontjai és uralkodó felfogása arra irányul, hogy az országgyűlés tagjainak függetlenségét minden irányban biztosítsa. A törvényjavaslat általános elvi és erkölcsi szempontok hangoztatása mellett kijelenti, hogy az összeférhetetlenségi eljárásnak csakis a törvényben meghatározott módon kell lefolyni, mert csak ezen a módon lehet az összeférhetetlenséget pontosan szabályozni. Nem tartja helytállónak azt a felfogást, mintha a bizottsági javaslatok kivetkőztették volna a törvényjavaslatot eredeti formájából. Megengedi, hogy az eredeti szövegen vannak változtatások, de ezek is csak a javaslat szellemét szolgálják és nem lazításról, hanern szigorításról lehet szó. Behatóan ismertette ezután a javaslat céljait és részletesen foglalkozott az összeférhetetlenségi ügyekben való bíráskodás kérdésével. Nem tartja helytelennek, hogy az ilyen ügyekben kúriai bírákbó! és törvényhozókból aJakí-tott bíróság ítélkezzék, bár ő a parlamenti bíróságot helyesebbnek tartja. Meggyőződése, hogy a törvény eléri célját, épen ezért örömmel üdvözli és elfogadja a javaslatot. K a s n y a Béla azt fejtegette, hogy az eredeti összeférhetetlenségi javaslat olyan nagy módosításokon ment keresztül a bizottságban, hogy az új szöveg már elvesztette eredeti jellegét. Szerinte nehéz addig szabályozni az összeférhetetlenséget, amíg a titkos választójogot be nem hozzák. Ezután az ügyvédi gyakorlattal biró képviselőkre vonatkozó szakaszokkal foglalkozva elmondja, hogy az ügyvédképviselők az Országos Földbirtokrendezö Bíróságon a kisemberek érdekei ellen változtatták meg befolyásukkal a már megtevő határozatokat. Ilyen módon maga a javaslat előadója is összeférhetetlenségben van. A miniszter által készített törvényjavaslatot alapul el lehet fogadni, de végrehajtását nem tartja megfelelőnek. Ostor József dr., a javaslat előadója állott fel ezután szólásra személyes kérdésben. Hangoztatta, hogy különböző fórumok előtt foglalkozott föld birtokügyekkel, de mindig csak a törvény keretein belül. A bíróság előtt joga volt képviselni ügyfeleit. Kasnya Béla nem vonja kétségbe Ostor eljárásának jogosságát, és nem mondja, hogy nyílt összeférhetetlenségben állott, csak azt, hogy erkölési összeférhetetlenségbe került, amikor a kisemberek érdekei elíen a nagybirtok érdekeit képviselte. Ostör József: Nem volt tudomása, arról, hogy \abban a bizonyos Eszterházy-ügyben a kisemberek érdekei veszélyeztetve vannak. Amikor erről tudomást szerzett, visszalépett a képviselettől. Az sem áll fenn, hogy a bíróság határozatát megváltoztatta volna. Kasnya Béla eÜsmeri, hogy jószándék vezette, de amit tett. ellenkezik a jden törvény szellemiévd. Zsitvay Tibor igazságügyminiszter közbeszól: A törvény érteimébon járt d. Kasnya Béla: Ez igaz. csakhogy szigorúan a törvény betűihez alkalmazkodott. Túri Béla arról beszélt, hogy nem szabad, a közvéleménnyel dhitetrá, hogy ez a javaslat rosszabb, mint az előbbi törvény volt. Rassay tegnapi beszéde pedig ezt a hitet kdthetf. A mostani sokkal szigorúbb és jobban végrehajtható. Rassay a bizottságban elfogadta a javaslat eredeti szövegezését, együtt dolgozott a kormánypárttal, most mégis ellene fordul. Le kell szögezni, hogy • képviselők függetlensége érdekében kívánja a törvényhozás a javaslatot és nem áll az, hogy panamák ellejt irányuV Nem ¿zabad úgy beállítani a dolgot, mintha & parlament nagyobbik része panámistákból állana és ezek ellen kellene a javaslat Hunyady Ferenc: Mí sem mondjuk ezt! Túri Béla: Az állami beavatkozás sokkal nagyobb, mint azokban az időkben, amikor több olyan eset fordulhatott dö, hogy a képviselői függetlenség veszélybe került. Szükség van új törvényre, hogy a közbenjárások lehetőségének elejét vehessék, nehogy a képviselőségre pályázók a képviselői megbízatást csak átmeneti állásnak tekintsék, amelyből aztán magasabb állásba lehet jutni. Az olasz repülők a kormányzónál és a miniszterelnöknél Budapest, június 17. Az olasz pilóták, Libe-rati őrnagy és Constanti hadnagy tegnap délután megtekintették a magyar főváros nevezetességeit. Este Károlyi Gyula gróf miniszterelnöknek a tiszteletükre rendezett fogadóestjén vettek részt, majd a TESz és az Országos Dalosszövetség szerenáddal kedveskedett a Giustizia per l''Ungheria pilótáinak. J'' \ Liberati őrnagy és Constanti hadnagy ina^ délelőtt szálltak fel az ajándéktepiilógéppei Mátyásföldről és néhány kört írtak le Budapest felett a levegőben. Leszállás után az olasz pilóták bemutatták a gép néhány technikai sajátságát. A délelőtt folyamán Gömbös Gyula honvédelmi miniszternél tisztelegtek, majd pe- '' dig délben Horthy Miklós kormányzó fogadta őket kihallgatáson. ZALAVARMEGYE N?sy tűz volt pénteken éjjel egy határmenti zalai faluban A jugoszláv határtól mindössze 1 —1 ''/r lom éterre fekszik, Rédics felett, Zalaszombatfa. Negyven lakóház van benne. Lakói szegények nagyon és ezeknek a szegény embereknek túl-avomó részét A* olyan tüzkatasztrófa lepte meg péntekre virradó éjjel, amit mostanában nem fognak kiheverni. Éjjel fél tizenegykor kigyulladt Dancs itital és néhai Daucs István örököscinek lakóháza fíagy szél fújt; a tűz percek alatt végigszaladt a falun és a cseréptetós házakat átugorva. körösjeörül birtokba vette a melléképületeket. Óriás: lángtenger ben állt a falu, bevilágította a tűz az egész vidéket.« ufry, hogy a kétségbeesetten védekező helyi /lakosság megsegítésére hamarosan fölkerekedett a kör-nvék minden falujának^ tűzoltósága. megjöttek ami megható és felejthetetlen volt, — a jugoszláviai falvak tűzoltói, az atsólendvai modem motoros felszerelésű tűzoltóság is. - Vizkelety Árpád főszolgabíró és Répa András "vámszaki tiszt mentek át AH6- lendvára tűzoltóságot kémi a Kresz Károly által rendelkezésűkre bocsátott autó:). (fi ~"vFeí kel! jegyeznünk a nevet: Alsólendva Trsztenvák nevű szlovén főszolgabírója azonnal engedélyezte a kivonulást és Schulte Farkas főparancsnok 23. túlnyomóan magyar jugoszláviai tűzoltóval félóra alatt ott volt a színhe-lven. Lendvahosszúfalu. Dobornok. Göntér-liáza 20, illetve 10—10 emberrel, fecskendővel jöttek. A magyar falvak: Lenti, Zalabaksa, Re^ dics és a többiek tűzoltói mind ott voltak. És megindult a széllel szemben, a »lány kutak, pocsolyák vizével a hatalmas munka. Ennek köszönhető, különösen a lendvaiak motoros beavatkozásúnak.- hogy csak öt lakóház égert le. A melléképületeket azonban nem tudtál: megmenteni. Lengett 13 istálló, tizenhárom pajta. 10 sertésó'', ott pusztult rengeteg gazdasági felszerelés, tíz marha, hatvan sertés, tohbszáz baromfi. Rettenetes látvány volt a lobogó épület fa-halom, összeroskadva, körülöttük rémülettel szaladgáló emberek, állatok. Dancs Antalék házán kivül Deák Ferenc. Dancs Péterne, Furján István, Minorics János háza égett le. Oltás közbeni többen megsebesültek. Molnár Rozália, Molnár Ádámné, Bri-méiis üyörgy és két álsólendvai tűzohó elsiV-fokú égést. Kovács Rozália. Háncs János másodfokú égési sebeket szenvedtek. Ezeket a zalaegerszegi mentók kötözték be. Molnár József 1Q éves legényt pedig súlyosabb temie-szetú égési sebeivel a zalaegerszegi kórházba szállították. A csendőrség őrizetbe vette Dancs Antalt, akinek a házánál a tűz keletkezett. Dancs mostanában kötött túzbi/tosítást... A zalaegerszegi tűzoltóság. Mózes László parancsnok és Schmidt Lajos önkéntes tiszt vezetésével, az értesítés késése miatt már akkor érkezett, amikor fecskendős beavatkozásra nem volt szúkség. Résztvettek azonban kivirradtig az égő romok szétszedésében, a csonka falak lebontásában. Elismerésre méHó, dicséretes munkát végeztek az összes falvak felvonult tűzoltói. Kresz Károly dr. pártja rögtön a tűzoltóság rendelkezésére bocsátott négy autót. Ezek is hordták a tűzoltókat. Közben a Lentiben időző Zsigmond Gyula országgyűlési képviselő a mentőket mozgósította Zalaegerszegen és Nagykanizsán. Egyik égő romhalmaznál egy mezítlábas asszony áll, mozdulatlanul. A karján egy fejsze van keresztül fektetve. Voh háza, pajtája, barmai, bútora, ruhája, kis vagyonkája. 132. junius lejthetetlen látvány, leírni nem lehet. A határsorompónál innenfelól kicsi kis kulipintyóban két katona. Túlnan egy nagy épületben 8—10 katona. Es künn a hídon csendőr, finánc. A híd közepéről így mondanak búcsút a. lendvai tűzoltók: — Zsivió!... Ki áll oda egyszer már ezek mellé a rossz kútú, rosz útú falvak mellé? Ki segít egyszer már építeni vagyonbiztonságot, nyugalmat? E sorok írója egyik pesti lapnak meg akarta telefonálni a tüzesetet. Azt mondta a pesti toü-kondor: ilyen lós tűzesetért nem érdemes ■ telefonálni. Mekkora tüzet akar az a pesti lap? EsJmekkora tűz legyen az, amelyik végre arra a belátásra bírja az összes hatóságokat, hogy a falu tűzvédelmét bármi áron első feladattá tegyék?... r * , A gazdáknak adandó kiméletl időről] szóló iavaslat az egységespár? előtt Nem mese: mindemből az az egy fejsze maradt meg neki. • x A főszolgabíró a helyszínen megindítja az inségakciót, hogy legalább ennivalójuk legyen a szerencsétleneknek. Az adakozók sorát dr. Kresz Károly képviselőjelölt nyitja meg 200 pengővel. Kétszeresen ad. ki gyorsan ad. ReggeL-iCsl -a nap. Hazavonul a, tűzoltóság. Útközben Raífciísberger József hercegi számtartó és felesége szeretettel, magyarosan mégvendégeli Letidva és Egerszeg tűzoltóit. Fgy asztalnál üVtek, ölelkeznek a bajtársak. A szomorú munka után ünnepélyt érez a szívében valamennyi. Alig lehet öjcet szétválasztani. Fe Budapest^ június 17. A/ egységespárt tegnap este értekezletet tartott. Károlyt Gyula gróf miniszterelnököt, aki az olasz repülök fogadása miatt nem jelent meg, Pesthy Pál helyettesítette. A pártértekezlet a termésrendelet revíziójával és a gazdák megsegítésével foglalkozott. Purgly Emil foldmíVelésügyi miniszter bejelentette. hogy a kormány a kifogásolt termés rendeletet visszavonja, de máris munkában van az újabb termésrcndelct, mely a fejadag és őrlési tanúsítványra vonatkozó intézkedéseket tartalmazza. K r u g e r Aladár ismertette ezután a párt elgondolásait a mezőgazdaság megsegítése tekintetében. A gazdáknak kíméleti időt akarnak adni. amely alatt szünetelne a tőketörlesztés és a hátralékos kamatok fizetése és csak a folyó kamatokat kellene fizetniök gazdáknak. E kíméleti idő alatt a tőketörlesztések behajtására peres eljárás nem tehető folyamatba, va''amint végrehajtást is felfüggesztenék. A párt tervezete szerint a kímélet: idó július l-től október 31-ig tartana. Szükségesnek tartja a párt a kamatláb mérséklését, mert mezőgazdaságunk legfeljebb 4 százalékos kamatot bir el. Ezek az intézkedések szükségesek mindaddig, míg a külföldi hitelezőkkel folyamatba tett tárgyalások eredményre nem» vezetnek. Kor á n y i Frigyes báró pénzügy miniszter örömmel állapította meg. hogy a pénzintézetek és az egységespárt javaslata között összeegyeztetés lehetséges. A párt ezután a tervezetet egyhangúlag elfogadta. tnersekci az. hogy kent. A drágaság május havában is kisebb lett. Egy öttagú munkáscsalád megélhetését alapul véve. április végén <>7 52 pengő volt a létminimum, ez május végével 06.31 pengőre esett vissza; a létminimumnál tehát 1.79 százalékos csökkenés tapasztalható. Békebeli árviszonyokkal összehasonlítva azonban még mindig jelentékenyen magas százalékú drágulás mutatkozik. Bár a gazdasági válság még egész élességében tovább tart és a tőzsdetanács jelentése szerint még nem is látszanak a javulás jelei és nem dereng a látóhatár,*mégis a munkanélküliség növekedése megszűnt, sőt az ipari munkások foglalkoztatásában némi ^javulás állott be. A szakszervezeti tanács legutóbb adott kimutatása szerint április végén 31.340 volt u munkanélküli szakszervezeti tagok száma, de május végére ez a szám 30.057-re csökkent. A javulás számszerűen nem \lényeges, de jó tünet már az is, liogy a munkanélküliség nem fokozódott. A legnagyobb a munkanélküliség aránya a famun kasoknál, ezután jönnek a szállodai alkalmazottak és az építőmunkások. A mezőgazdasági munkásokról nincs hasonk''> kimutatás. A fizetésképreTénségi esetekben az elmúh év hasonló időszakában és az elmúh hónaphoz képest májusban lényeges csökkenés állott be. A májusi egyezségi esetek száma és a passzívumok összege olyan színvonalra esett visz-sza, amilyen legutóbb 1928 frysrátf fordult elő. Ez a Látszólag kedvez/) jof azonban tulajdonképen nem a javulást mutatja, hanem csak azt, hogy az árúhitel nagymérvben lecsökkent és a külföldi kihitclezésck is rendkívül összezsugorodtak, a gazdasági életben tehát A megélhetés költségei, a munkanélküliség és a hitelválság A rossz megélhetési viszonyokat mérté.:ig ¡kevesebb az alkalom arra. hogy fizetésképtc-érsékeli az. Iiogv az árak színvonala csök- | lenség esete előfordulhasson. A helyzet súlyosságát mutatja az. hogy a csődesetek száma az előző évhez képest emelkedést tüntet fel. Egyezségi kötelezettségeit mind több kereskedő ne ni tudja teljesíteni, ezért szaporodik a csődök száma. A Művész Színház iránt nagy az érdeklődés A Művész Színház szombaton tartja bemutatkozó előadását. Nem remélt érdeklődéssel néz Zalaegerszeg város közönsége a társulat szereplése elé s hihetőleg nem csalódik vá- . rakozásában^^P A bemutatkozó előadás műsorát Bus Fekete Lászlónak «Méltóságos asszony trafikja» cimü; nagysikerű darabja alkotja. ( A bérletek gyűjtése eredményesen folyik s minden jel arra mutat, hogy a közönségnek nem mindennapos műélvezetben lesz része a Művész Szinház négy napos itt tartózkodása alkalmával s viszont a társulat anyagi és rr-köl esi sikerrel hagyja el Zalaegerszeg köz<»n-ségét. MŰSOR: Szombaton este fél 9 órakor: (Méltóságos asszony trafikja). Vasimap délután 4 órakor: (Méltóságos asszony trafikja). Vasárnap este fél 9 ÓAücor: (Angyalt vettem feleségül). Hétfőn este fél 9 órakor: (Torockói menyasszony). Kedden este fél 9 órakor: (Az utolsó bölényK * • 1932. junius 18 ZALAVARMEGYE V Terv az ul szinikerületi beosztásról A mai klók minden téren megnyilvánító válsága kemény próbára tette a színészetet is. Erkölcsi és anyagi válságról beszélhetünk, de 6iilyosabb az utóbbi, külöiü)sen a vidéki sziitr" tuázak körében. '' I Kétségtelen, hogy a színészet erkölcsi szín-vona''a süllyedt, rde ezt a. szinvonalvesztést •menthetjük a kelló anvagi támogatás hiányával. . A vidéki színházak látogatók nélkül maradnak. mert roncs pénze a közönségnek. Illetékes körökben most nagy megmozdulás történt a vidéki színházak intézményes "megmentésére. A kultuszminisztériumban Fülei Szántó Lajos min. tanácsosnak, műit a vidéki színészet főfelügyelőjének irányításával az Országos Szi-n észegyesület bevonásával arról tárgyalnak, hogy az országot tiz szinészeti kerületre osztanák. Kerü!cti>székhelyül Sopron, Szeged, Debrecen, Miskolc, Újpest, Pécs, Győr, Székesfehérvár, Kecskemét és Hódmezővásárhely városokat szemelték ki. Zalaegerszeg a soproni szinészkerületbe tartozna. A soproni kerület tagjai lenne még: Mosom, Magyaróvár, Csorna, Csepreg, Kőszeg, Szombathely, Körmend, Szentgotthárd, Sárvár, Celldömölk, Kapuvár és Jánosháza is. Az egyes kerületek közönsége kulturegye-suletekbe tömörülve csekély havi—befizetéssel A vidéki társulatok müködési/ídeje az egyes helyek nagyságától függ. A tervezetet mindenütt drömmel fogadták és nag) reményeket fűzne* a vidéki színészet intézményes megmentéséhez. biztosítaná magának a színház látogatását, a 600 nyomorgó vidéki színésznek pedig a megélhetést. Iskolai értesítők A zalaegerszegi áll. fin felsőkereskedelmi iskola értesítője, melyet Ferenczy Zoltán szér^ kesztett. az mtézet keretében működő három iskola tevékenységéről tájékoztatja az olvasót. Természetes, hogy első helyen és legapró-lékosabban a négyévfolyamu fiúiskola működéséről einjckezik meg az értesítő. Az iskolaév története, a tanárok társadalmi működése, a feldolgozott tananyag, tankönyvjegyzék, beszámolás az ifjúsági egyesületek munkájáról és szertáraik gyarapodásáról, stb., stb. alkotják az egyes fejezetek tartalmát. Különösen figyelmet érdemel a tanulók sportköri teljesítménye és a gyakorlati életet szolgáló gyors- írókor nagysikerű működése. Kellő ismertetést nyújt az értesítő az intézet kebelében működő egyéves női kereskedelmi szaktanfolyam és a kereskedő tanonciskola tanulóinak sikeres előmeneteli és fegyelmi állapotáról is. , Következménykép azt mondhatjuk: tanuja rz a gondosan szerkesztett értesítő a tanárokéi diákok 10 hónapi serény munkájának. Nem leftz újabb B-Gsta. június 17. Az egyes lapokban közölt hírekkel szemben illetékes helyen kijelen-tettek. hogy a kormány egyáltalán nem foglakozik újabb tisztviselői létszámcsökkentés gondolatával,'' csupán a megszüntetett népjóléti minisztérium alkalmazottainak körében lesz buonv<>s létszámapasztás. Nem mond le Hmdenburg. A Bmimi, június 17. Schleucher német bíro-ílalmi hadűgyimniszter megcáfolta azokat a kulfoklí sajtóban elterjedt híreket, mintha ueki diktátori szándékai volnának. Ugyanekkor őrültségnek mondotta azokat a kitalálásokat, melyek szerint Hindenburg birodalmi ekiök le Akarna mondani. a volt német trónörökös jajára. y H »cí Wt» c —Mst entivZleletek a kormányzó születésnapján. Horthy Miklós, Magyarország kormány-szójának szombaton, június 18-án 6l-ik születésnapját ünnepli az egész ország. Városunkban a kormányzó safületése napján a róm. kath. plébániatemplomban ^ órakor ünnepélyes ,szentmíse lesz, a protestánsok 10 órakor tartják hálaadó istentiszteletüket az evangélikus templomban, az izraeliták pedig a 11 órai istentiszteletük keretében mondanak imát a kormányzóért. — Ujmise. Vasárnap, jüítius 10-én mondja elsó szentmiséjét Klein JózseP^jmisés a homokkomáromi templomban. Manuduktora Bándy Ferenc plébános, ünnepi szónoka pedig Gazdag Ferenc püspöki biztos lesz. — Megalakult a frontharcos szövetség keszthelyi cssportp. Az országos frontharcos szövetség keszthelyi'' csoportja most tartotta alakuló gyűlését. A megválasztott tisztikar tagjai a következők: elnök TersztyánszJíy Géza nyug. őrnagy, társelnök Korcsmáros János gimnáziumi tanár, v. főhadnagy, a''elnökök Kukuljevics József gazd. akadémiai tanár, v. főhadnagy és Varglia Gyula gyógyszerész, v. főhadnagy,''titkárok Horváth János Máv. főtiszt, v. főhadnagy és vitéz Kovács István nyug. tiszthelyettes, pénztáros Lázár Ferenc fakereskedő, v. főhadnagy, ellenőrök Erdős Árpád éjs vitéz Kenessey Sándor, csoportve-zelóiiszt Herzog Viktor v. főhadnagy. — A Zöldmező Egyesület alakuló ülése. Az Alsódunántúli Szarvasmarhatenyésfctö Egyesületek Szövetsége 10-én, vasárnap rendezi Keszthelyen az Alsúdunáutűl''i Zöldmező Egye-sülét a''akuló ülését. — fi polgármester az iparosdalosok díszvédnöke. A Zalaegerszegi Iparos Daloskor vezetősége csütörtökön küldöttségben fölkereste Czobor Mátyás polgármestert és felkérte, hogy Csák Károly dr. örökét, a daloskör díszvéd_ nöki tisztét fogadja el. Czobor Mátyás a tisztét készséggel elfogadta és ígéretet tett, hogy a maga részérő! mindent elkövet a kör fejlődéséért és jövőjéért. — Bourettin, színtartó, legűjab^r^ divat, színekben, legolcsóbb árakban Schütznél. — Felvétel a pesti Szent Imre kollégiumba. A főiskolai Szent Imre kollégiumba (Budapest, IX., Ráday-utca 43—43.) felvételt nyerhetnek azok az érettségizett katolikus ifjak, akik tanulmányaikat a pesti egyetemeken vagy főiskolákon óhajtják folytatni. A kollégium modernül berendezett (kö/ponti fűtés, fürdő, könyvtár, társalgó) nevelőintézet, melyben 300 főiskolás nyerhet elhelyezést. Az intézet vezetését dr. Ma reze 11 Mihály igazgat^ irányítása mellett viljígi papok végzik. A Balaton mellett 20 személyes üdülő áll a növendékek rendelkezésére. A kollégium a központi, bölcsészeti, orvosi. közgazdasági egyetemek közvetlen közelében fekszik. A műegyetem 10—12 percnyire van. A növendékek teljes ellátást kapnak. Az ellátási díj teljes fizetéses helyen félévre 430 P (havi 00 P), kedvezményes helven félévre 400 P (havi S0 P). A felvételi okmányokat (érettségi bizonyítvány másolata, keresztlevél, hittanári erkölcsi bizonyítvány) a kérvénnyel együtt a kollégium igazgatóságához június végéig kell benyújtanL^Fájékoztatót kívánatra szívesen küld az igazgatóság — Akiknek a szívműködése rendetlen, erőlködés ,nélkül ügy érhetnek el könnyű székelést, ha naponta reggel éhgyomórra megisznak egy * kis pohár természetes «Ferenc- József» keserűvizet. "SzívszakorvosoK megállapították, hogy a Ferenc József víz szíveJz^rosodásnál1 és billentyühibáknál is enyhén, biztosan és mindig kellemesen hat. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüz-letekben kapható. — A Magyar Irók Gazda-ági Egyesül.te egy nagyszabású Balatoni írói Hét rendezéséthatározta el. Az előkészületek nagyban folynak. A szervező bizottságba Czobofi Mátyás polgármestert is meghívták. Hívnak a hűsítő habok, — gondoskodjunk fürdő ruházatunkról és válasszunk egyéniségűnkhöz illő színeket még fürdököpeo\yben is. Schützék kirakatában megtaláljuk mindig a legújabb mintázú frottier anyagokat — Tömörülnek a városom országgyűlési képviselői. A Városok Kongresszusa'' felkérte a városok országgyűlési képviselőit, hogy & városi érdekek hathatósabb védelme és szolgálata céljából tömörüljenek. A polgármester Kray István bárót is felkérte, ajd készséggel jelentette ki. hdgy belép és élénk részt vesz a tömörülésben. — A Move ZSE házi teamiszversenye június 18-án, szombaton délután pontosan fél 5 órakor kezdődik. A vezetőség kéri a versenyen indulókat, hogy a fenti időpontban pontosau jelenjenek meg a Horthy-téri sport- ''» * f / palyan. — Pólvásár. ZalaszentbalázsvJközség május 30-i országos* vásárja a kedvezőtlen időjárás miatt elmaradt. A pótvásár megtartását június 20-ra engedélyezte az alispán. — A Zalaegerszegi Nőegylet ebben az évben is pompázó kiállítású, látványos gyer-mekelőadást rendez, rnelyen töhb, mint hatvan gyermek ad elő egy bájos, hangulatos inese-operettet. Az előadás iránt óriási érdeklődés nyilvánul meg városszerte, mert mindenki ott akar lenni 26-án a kaszafyázai kertben, ho^y''"** megcsodálja a kis gyermekprimadonnák táncát s meghallgassa éneküket. A Nőegylet vezetősége mindent el fog követni, hogy a nagjr várakozásnak megfeleljen s a közönség egy felejthetetlen szépségű délután soha el nem múló emlékével távozzék. — Vakmerő szúrkálás. (iöndöcs János napszámos feleségével és egy kisebb társasággal kedélyesen borozgatott egyik nagykanizsai korcsmában. Tiz óra tájban Göndöcsék hazaindultak. A velük muűító" társaság elkísérte őket s amikor Göndöcsék háza előtt búcsúzkodni kezdtek, Göndöcsíié hirtelen felkiáltott: Jaj, megszűrt valaki. Gyüfat gyűjtottak és rémülve látták, hogy az asszony száját és karját érték a szűrásokT Göndöcsék je^htésft tettek a rendőrségen a rejtélyes szurkáló ellen. — A kaszárnyai telkek kWiáthálára a kereskedelmi miniszter megadtii az engedélyt azzal, hogy a város már előre birtokba veheti a kisajátítási eljárás alá esőN ingatlanakat. — Vigyázatlan napszámosok. Keresi József 36 éves és Pintér József 41 éves nagykapor-naki napszámosok ez év március 2-án fákat ástak ki a nagykapornak: apátság rétjén átfolyó patak partján. Az egyik kidőlt fa átzuhant a túlsó partra, de beleakadt egy fennálló fa ágaiba. A munkások ezt a fát heteken át otthagyták és március 31-én széifuvás következtében a függő fa leesett a patak partján játszadozó gyermekek* közé. A szerencsétlenség következtében ifjű Szép Ferenc nagyka-pornaki 7 éves iskolásfiú sűlvos külső és belső sérüléseket szenvedett és két hétig állott orvosi kezelés alatt. A két napszámos felett pénteken ítélkezett a zalaegerszegi kir. törvényszék Czikő tanácsa. A biróság úgy Kérésit, mint Pintért bűnösnek mondotta ki gondatlanságból okozott sűlyos testi sértés vétségében és fejenként 3 napi fogházzal sújtotta őket, a büntetés végrehajtását azonban a sok enyhítő körülményre tekintettel 3 évi próbaidőre felfüggesztette. — OkmányhamisHó. Tóth Ignác 30 éves tapolcai asztalossegéd a múlt év őszén a munkakönyvét ön kényesen kiigazitofta. Bűnéért pénteken vonta felelősségre a zalaegerszegi kir. törvényszék büntető tanácsa és a terhelő bizonyítékok alapján 3 napi fogházat szabott ki rája. Az ítélet jogerős. ZALAVARMEGYE 1932. junius 1. — A szigetvári feleség gyilkos 8 évet kapott. Annakidején megírtuk, hogy Delibelí János szigetvári földmíves úgy megrúgta feleségét, hogv az belehalt. A kaposvári törvényszék 8 évi börtönre Ítélte a feleséggyilkos föld ni ívest. — G. F. B. selyemharisnya 6 féle minőségben eredeti • gyáron áron legnagyobb vá-lastékban Deutschnál. — A TŰZHELY üzenete. Ezrével érkeznek a levelek a most megindult új folyó* iratnak, a TUZHELY-nck címérc. A levelek mindegvike csodálkozást, sót hitetlenséget fejez ki. * Akkora érdeklődést kavart fe! ez n lakást, háztartást, kertet, konyhát, gyermeknevelést, testi és szellemi kultúrát felölelő folyóirat, hogy a szerkesztőség csak kollektív válaszadásra képes. A válasz sommás összefoglalása a következő: igenis, ennek a havi folyóiratnak szédítő bősége, kápráztató nyomdatechnikája ellenére csak évi 9.60 pengő az előfizetési ára. Igenis mindenki, aki ezt a kiadóhivatalnak: Budapest, IV., Szervita tér 3.. beküldi, a lapon kivül nyomban kap egy zsúrasztalterítöt indanthren festető lenvászonból. négy szalvétával, kézzel hímezve, teljesen készen. Az is tény, hogy a fejtvényverseny, melyben mindenki résztvesz. 600 gyönyörű lakásberendezési tárgyat fo£ szétosztani a nyertesek közt. £s az az uriszoba. mely a Fonál és Hímzőipar rt. Erzsébet körút 24. számú kirakatában látható, valódi Lingel-félc gyártmány, épen úgy, inint ahogy a femek menyasszonyi kelengyét, a verseny mísodík díját a Mőssmer József Fiai cég szállítja. — Gondatlan bicikliző. Bcrghoffer József 32 éves zalalövói téglagyári munkás a jelen év áprilá 4-én kerékpárjával vigyázatlan hajtás következtében elütötte Bak községben Kepe Rozália baki munkásleányt, aki az elütéstől szenvedett sÁ^ésci miatt 3 hétig állott orvosi kezelés alatt. Azvteyben pénteken tartott tárgyalást a zalaegerszegi kir. törvényszék''Hím-tető tanácsa és Bcrghoffcrt gondatlanságból okozott súlyos testisértés vétségében mondotta ki bűnösnek és 7 napi fogházat szabott ki rája. A büntetés végrehajtását azonban a sértett gondatlanságára való tekintettel 3 évi próbaidőre felfüggesztette a bíróság. Ez az ítélet is jogerős. / — Legdivatosabb női viskal-szalma sapka és kalap legolcsóbban, nagy választékban DeutschnáL — Szerencsétlen fadöntés. Szabó György 58 éves ebergényi földmives a mult év december 5-én fát ásott ki az ebergényi erdőben. Munka közben azonban nem figyelte meg, hogy az eredi uton gyermekek tartózkodnak. A fa közben kidőlt és rá esett a közelben tartózkodó t^ál István ebergényi iskolásfiura. Aki az elszenvedett sérülések következtében egyik lábára mt-g ma is béna. Pénteken tartott az ügyben tárgyalást a zalaegerszegi kir. törvényszék és a bizonyítási eljárás befejeztével Szabót felmentette a gondatlan testi-sértés vádja alól, mert a gondatlanság esetét*'' fennforogni nem látta. A kir. ügyész felebbe-zett az Ítélet ellen. — Vérrokon házastársak. A rokonok között való házasságok száma egyre csökken. Szél Tivadar dr. a Statisztikai Szemle legújabb számában kimutatja, hogy a háború előtt Budapesten minden ezer házasság közül hét. 1027 -28-baji azonban már csak kettő volt olyan, ame''yil* közeli rokonok^ között köttetvén, torvényeink értelmében fölmentést igé-I'' nyelt. Vidéken nagyobb e házasságok arányszáma, aminek magyarázata az,''hogy ott sok-"Kalta kisebb az idegenekkel, azaz nem rokó-j nokkal való találkozás lehetősége, mint a nagy/ városokban. Külföldön a vérrokonok össze-^házasodásinak aránya jóval nagyobb, mint nálunk; e téren első helyen ál! Norvégia, ahol a házasságok 6-7 százaléka jön létre vérrokonok között. A rokoni házasságok leggyakoribb okai: a művelctlcnsflfc, a társasélet hiánya és vallási tanok. A különböző vallások közül a zsidóság leghajlamosabb a rokoni házasságra. Budapesten a zsidó lakosság aránya 23 százalék (1920-ban) s az 192b - 2$ években a rokoni házasságok 11 százaléka esett reájuk. — Intézeti és iskolai kelenjprék legolcsóbban Schütznél vásárolhatók. Előírásos csikós vásznak és sötétkék intézeti szövetek. — A téli újburgonya termesztéséről ír a - Növényvédelem és «Kertészet - legújabb száma. Cikkeket közöl még a gyümölcs csomagolásáról, a borecet készítéséről, a szőlő nyári kezeléséről, a permetező folyadékok eltartásáról. a gyümölcsfák termékenységéről és a kifogástalan gyümölcs termesztéséről stb. A dúsan illusztrált két szaklapból a Növényvédelem kiadóhivatala (Budapest,'' Földmivclésügyi minisztérium) egy alkalommal e lapra való hivatkozással díjtalanul küld mutatványszámot. — Eredményes nyomozás a 20 kanizsai útonálló Cgyében. Megírtuk, hogy Papszt Bélát, Pahocsa Józsefet és^Wohlral Józsefet 20 tagú útonálló csapat megtámagdta és súlyosan megverte, amikor vasárnap a Sz.entgyorgvvári hegyről hazafelé tartottak Nagykanizsára. Fáradságos nyomozással már sikerült 8 támadót előállítani. Vágóhídi legények, sofförök, kőművesek a gyanúsítottak. Szembesítették őket a még kórházban levő áldozatokkal, akik felismerték mind a nyolc gyanúsítottban támadóikat. Érdekes azonban, hogy a támadók önvédelemmel védekeznek, ami sem a körülmények, sem a tanúvallomások alapján nem valószínű. A nyomozás tovább .folyik. — Legjobb minőségű női és férfi tennisz-ctpők eredeti gyári áron DeutschnáL — Meglopta munkaadóját. Nyerki Ferenc ibsradai szúletésu 30 éyes fiatalember, akinek kereskedősegédi képesítése van, gazdasági alkalmazott volt özv. Kulcsár Jánosné kisgörbó« lakosnál. A napokban Nyerki egy öKöny fekete, egy öltöny szürke ruhát,-három pár alsóruhát és 30 pengőt ellopott munkaadójától és ismeretlen helyre távozott. A nyomozás megindult kézrekerítésére. < — Időjárás: Lényegtelen hőváKozássaí. a szelek gyengülésévé az időjárás javulása várható. Eső legfeljebb még csak az opszág déli és délnyugati részén lehetségesek.] SPORT. A tavaszí forduló utolsó bajnoki mérkőzését játssza mind a két zalaegerszegi csapat vasárnap. A Atove bajnokaspiráns csapata Körmendre látogat el, míg a 7.TE Tapolca jóké-pességü csapatával veszi fel a küzdelmet. A fontosabb mérkőzést a Movc játssza, mert e meccs eredményétől íugg a bajnokság. A K IK vasárnapig szereplését véve alapul. könn>-ű Move győzelmet mutat a papírforma, de azért nagyon meg kell dolgozni aa^sapatnak, ha a hazai környezetben játszó cl 1-nfelét kéfvállra akarja fektetni. A /.TE Tapolcán a bajnokaspiránson esett csorbát akarja kiköszörülni és az égerszegi csapatok renoméját visszaszerezni. Nehéz feladat'' iesz.-Tjde bizunk a zöld-fehér gárdában. RÁDIÓ. Szombat június 18. 9.15: Rendőrzeiiekar. 12.5: Hangv. 4: Oyermekjátszőóra. 5: Szalonzene. 0.15: Novella. 0.45: Gramofon 7.45: Rádióamatőrposta. 8.20; Zoltán Irén lunjjv. 0: Szerenád a bécsi Josefsplatzon. A Bécsi Filharmóniai Társaság és az állami opera kórusának hangv. Utána cigányzene. ^AAA^AAAAAAA^AA^AAAA^A^^AAAA^^^^WVí MOZI. Maurice Chevalier idei új bűbájos film-operettje: ÉDES LÉGYOTT. A legfinomabb szclkmességü, francia stílusú, vidám operett 10 felvonásban. Rendezte Lu-bitsch Emó, zenéjét szerezte C)scar Strauss, 1PVarázskeringő zeneszerzője. Főszereplők: Chevalier, a Mosolygó hadnagy szívünkbe zárt hőse és Jcanette Mc. Donald, a Királynő férje, Monté Carlo primadonnája. Bemutatja az Edison mozi június 18—l<*-énm szombaton 7 és 9. vasárnap 5, 7 és 9 órakor. Szombaton 7 és vasárnap S órakor a helvár 40, 60, 70 fillér. Teljes Paramount hangos kisérő műsor. Szombaton és vasárnap a Kertmoziban nem lesz előadás. ZALAEGERSZEGI PIACI ARAK ak az opszaf sL Buza 1000-11*00, Rozs 1000-1100, Árpa 171*-1800, Zab 18-00-1^1)0, Tengcn 15-00-I60Ü P Burgonya 4.00--5.00. BUDAPESTI TERMENYJELENTES. Búza. (üszavidéki) 12"0p-12 15. buza (esyéb) 11 ¡21)5, roxa, 12 25—12 4C, árpa 1600-1625. ¿ab 17-ŰU -1750, köles 1400—14.50, icngen 17 75-17». buzakortvv 1235-12*50. Irányzat: barátságos.Jorgalom "f csendes. ^»et«i»U<wvo« M »•»*»• UMAi KAKAS lOOSTOH »nrtiiiM «nvctiift rttt* JAMOS ''Ummr, i rtsTHT m. ZRÍNYI-NYOMDA RÉSZVÉNYEKET MINDEN ELFOGADHATÓ ARON ELADOK. CIM A KIADÓBAN. Akár elutazik, akár itthon nyaral, okvetlen szüksége lesz Frottier kelmékre Í&''SFZJS*""* 9.— N. Frottier fürdőlepedő 18.— t Flaneltakaró rend* na9íSi rsonyos logásu 5.80 Piiama, strandkabát, nyári ruha ós pongyolaanyagok SKaizrlú minőségben a legnagyobb választékban Schütznél. Nyomatott Kakas Ágoston könyvnyomdájában, .Zalaegerszeg, Széchenyi tér l. Telefon: 131. XI évlolyam Xalaeperszeo, 1932. jnnius 19. Vasárnap Ara 12 fillér. 137. szá POLITIKAI NAPILAP Kitttlek** «W« héíiftnijp 4*>uiAn. Előfizetés: negyedévre 6 P. Szerkesztősé* és kiadóhivatal: Zalaegerszeg Széchenvl-f*r 1. Telefon: 13T rajta: hova akarnak ezek a/ emberek minket vadítani? Hol van az a bázis, rMlvre építhetnek, a szónoki pódiumon kivülrnol van » kezükben az a hatalom, amelyik a felnyitott zsilipeket el is tudná zárni, amelyik a felébresztett igényeket és követeléseket ki is tudn^ elégíteni? Hol van ezekben az urakban a jövőért való felelősségérzet?... Nem újság, hogy válság van. Nem újság, hogy van korrupció, panama, álláshalmozás, egyéb ezer apró dolog. De ezek csak poloskacsípések a nemzet testén. Fzcket nem lehet úgy meggyógyítani, hogy fekélyt nyitunk, szörnyű nagy fekélyt, ott, ahol a csípést érezzük és viszket. Mert Dinicsék ezt csinálják. Mától kezdve tilos Lentiben a gyűlés, a programbeszéd. Nem a jelöltek, de támo- A szolgabíró hallgat Az a bizonyos parasztevő, gőgös, bürokrata, protekcióból termeti, basáskodó szolgabíró, az a bizonyos, akire ezeket a jelzőket alkalmazni egyes körökben nagyon népszerű dolog, — vasárnap hallgatott Lentiben. És a csendőr, hogy nála is jólhangzó jelzővel éljünk, a/ a brutális csizmáju csendőr, aki állítólag mindig megeszik étkezés előtt három parasztot és csak azután ul neki, hogy vitamindúsán megerősödjék a továbbis pofonokhoz, szintén hallgatott Lentiben. Hallgatott az egész bűnös Rendszer, az országveszejtö Rezsim, «gészen megkukult a nép elljrnére létező, szolgai közigazgatás. Még egy intés sem mozdult. Csak Dinich Odönék beszéltek. Értelmes emberek, akik ott voltak, azt -mondják, hogy mikor az összegyűlt tömeg orrlyukát tágító, hőmérsékletét feszegető inkriminált kijelentéseket hallották a levetkőztetett népről, a jegyzőpől, meg a csendórró^ az volt az érzésük: a szónok szolgabíró: hatalmi beavatkozást akar provokálni, esetleg csendőri szétoszlatást akar inszcenálni, valami olyant, ami bizonyítsa. Isten és ember előtt, hogy. íme, tisztelt nép, tisztelt publikum, ■tisTtelt parasztok, mihelyt valaki a szátok íze szerint szó.''ainodik vala, rögtön bétapasztta-úk annak szája a hatalom által. Ez volt az értelmes hallgatók érzése. De a szolgabíró, a hatalom ostorának kemény-Toőtésű sudara nem mozdult. Hattgatott. Nem adta meg Dinics Ödönnek azt a gyönyörűséget. hogy a szókimondás, az öntudatos, bátor beszéd martirjaként vonu''.jón d a porondról, amelyen a hatalmi beavatkozás következtében esetleg komolyabb, szomorúbb folytatás is következhetett volna, mert a nép zagyva-lékabb része orra előtt a demagógiai pipája "bolond cselekedetekre narkotizáló füstöt eregetett, — a csendőrrel pe<lig, tényleg, nem lehet kukoricázni. A szolgabíró hallgatott; bebizonyította, hogy a hatalom nem beszél bele a lenti-« választásba, bebizonyította, hop'' a hatalóm senkinek sem fogja be a száját és azt ts bebizo-» •nyitotta, hogy ítéletben, mérlegelésben magasan fölötte áll azoknak. ^ akik csak nativ hatalmi szolgának hitték. De Dinicsék aztán annál inkább kibeszélték magukat. Nem gondoltak arra, hogy Lausannc \''an a világon, hogy baj van a világ gabonakészlete körül, hogy az apró államocskák fúla-doznak, arra sem gondoltak, hogy a korrupció, ami ma minden országban megtalálható, nem általános és ha általánosnak állítják be. ez a legnagyobb korrupció. Nem gondoltak erre, erről nem is beszéltek. Szemben álh velük—egy^kopogÓ6zemü, éhes, szegény, hiszékeny, reménykedő embertömeg, meglobog-ik hát előttük a piros .posztót, rámutatva kormányra, rendszerre^ "jegyzőkre, csendőrökre, akikhez ez á pos''ztó lobogónak van odakötve. Nenf'' beszéltek tárgyilagosan a rettenetes nehézségekről, melyekben az állam őrlődik minden nagy és kis funkcionáriusával és polgárával együtt, hanem panamákról és le-vetkóztetésról beszéltek. A cél: megválaszt-tatni egyik, nekik kedvesebb jelöltet, és ennek az országos szempontból törpe célocská-nak az elérése érdekében olyan marékkal, szórták a nyugtalanítás magját, mely országos viszonylatban is aggasztó és ijesztő. Nagy tanulság van abban, hogy amikor a szolgabíró hallgat. Ditfiés -Ödön mit beszél. A paraszt, akinek soha életében eszébe sem jutna, hogy a paraszt szó" lealacsonyító, ha ilyen szónoklatokon kukinös hangsúllyal oda nem löknék neki. — kell, hogy gondolkodjék gatóik beszéltek úgy, hogy az amúgyts elkeseredett lakosság az állam és. társadalmi rend ellen izguljon. E beszédeknek már nvjo-mai vannak, hatósági közegekkel szemben való magatartásban. Jól tették a rendőrhatóságok, hogy így intézkedtek. A szolgabíró is jól tette, hogy hallgatott. IX* most már megmutatta, hogy nem él a hatalommal a szószabadság rovására. Most már ó is, a többi is mind, védelmezze meg a paraszt fal vakból kinőtt csendőrt, magát a parasztot és mindenkit, akire az államrend é& államélet felépúi. Mert, hogy Lentiben ki lesz a képviselő, ez a probléma nem éri meg, hogy a felelőtlen és holnapra nem gondoló szabad szó csendörszuronyig vigye a közhangulatot. Elnapolták a lausannei konferenciát Ez a kérdés ma mindennél fontosabb, hisz ettől függ a nemzetek jövője és boldogulása. A francia merevség felengedése igen biztató jelekre e^ged következtetni. Nincs kizárva, hogy a lausannei konferencia bezárása után hamarosan összeülnek a nemzetek képviselői a nemzetközi világgazdasági konferenciára. A washingtoni parlamentben 235 szavazattal 24 ellenében, ennek a konferenciának sürgős összehívása mellett foglaltak állást. A z>ar-lamenti határozatról azonnal értesítették Hoó-ver elnököt. Párfai jtmius 18. Valamennyi francia lap írja, hogy a hatalmaknak nagy gondot okoz * lausannei konferenciának az a határozata, amely szerint a tárgyalások tartama alatt a háborús fizetések szüneteljenek. j un ins 18. A lausannei konferenciát egyelőre bezárták és csak kedden délelőtt ülnek össze ujabb tanáckozásra. Herriot és Papén bizakodó nyilatkozatokat tettek az ülés berekesztése után. ^ f London, jtmius 18. Az angol sajtó óvatosan és bizakodva beszél a lausannei konferencia eteő határozatáról, amelyet biztató jelnek vesz a jövőre nézve. A DaÜy Telegraph tudósítója igen )ó jelnek veszi Franciaország viselkedését, amely a legkisebb mértékben sem álht fel akadályokat, sőt mindjárt hajlandó volt a Hoover moratórium meghosszabbítását ''támogatni. Ennek annál is inkább nagy jelentősége van. mert nincs kizárva, hogy a háborús adósságok és jóvátételek fizetésének felfüggesztése után azonnal létrejón a teljes törlésre vonatkozó határozat. A vármegyei mezőgazdasági bizottságok szerepét át akarják venni a Gazdasági Egyesületek A mezőgazdasági kamarák cs a vármegyei gazdasági egyesületek közxitri viszony rendezése tárgyában, ha emlékeznek az olvasók előzetes közléseinké, hetekkel ezelőtt értekezlet volt Kaposvárott. Vártuk, hogy erről a gazdatársadalmat módfelett érdeklő értekezletről valamelyik résztvevő nyilatkozik, vagy pedig valamelyik szaklap beszámol róla. Egyik sem tértént meg. Titkolózást tapasztalunk és nem értjük, mindez mire jó. A kaposvári értekezletet követően Budapesten folyó hó 3-án ugyancsak volt egy ugyancsak véka alatt tartott értekezlet. Ezen az értekezleten a vármegyei gazdasági egyesületek vezetőségei vettek részt. Az értekezlet résztvevői nem nyilatkoztak, de azért sikerült megtudnunk, hogy ott az a vélemény alakult ki: menjen egy hat tagú bizottság a földmí-velési miniszterhez, meg a miniszterelnökhöz és kérje, hogy a vármegyei mezőgazdasági bizottságok ténykedését a gazdasági egyesületek igazgatóválasztmányának adják át, az 18<Í4 évi vonatkozó törvénycikk értelmében. Igy az együttműködés a kamarákkal biztosítva volna, anélkül, hogy a gazdasági egyesuletck autonómiáján csorba esnék. Kérni fogják a gazdasági egyesületek azt is, hogy a vármegye: ebadó alapból a számukra törvény útján százalékot biztosítsanak, az állattenyésztés fokozottabb felkarolására és fejlesztésére. A fennálló törvény szerint az ebadóból befolyt összeg a törvényhatóságot illet», de csak állattenyésztési és állategészségügyi dologi kiadásokra fordítható. Semmi akadálya tehát annak, hogy a törvényhatóságok a gazdasági egyesületeknek ily célra támogatást adjanak. Somogy vár megye például 100.000 pengőt adott tenyészállatra, de az állatok a megye tulajdo.tai. » x Műk! csupa törzskönyvezett, elsőrendű példány. Amint Bódy Zoltán alispán a legutóbb kijelentette, Zajamegyében is terveznek hasonló megoldást. Ezt a munkát is elvégezhetné a Gazdasági Egyesület. Az egyesületek végül azt is kérni fogják) a kormánytól, hogy a vármegyei mezőgazdasági bizottságok tisztének ellátásáért a kamarai illeték bizonyos százalékát biztosítsák számukra. Ennek a pesti értekezletnek a határozatait ismerve, könnyű rekonstruálni a kaposvári ér- tekezlet eredményét is. Ugy látszik, hogy a Zalavármegyei Ciazdasagt Egyesületnek a kamarai decentralizációra vonatkozó javaslata, amelyet a megye törrfafyhatósági bizottsága b a magáévá/tett» — nem talált meghallgatásra Kaposvárott. ZALAVARMEGYE A decentralizáció: radikális, célravezető megoldás lett volna. Ez az újabb terv: jól hangzik1, de kimenetele nem áttekinthető. Nem látni, hogy a gazdasági egyesület mennyiben nyer életképességet általa. Majd a jövő megmutatja, melyik lett volna a szerencsésebb lépés. Ítélkezett a bécsi törvényszék a biatorbágyi merénylő felett Hat évi szisoru börtönt kapott Matuska Bécs, június 18. Napokig tartott tárgyalás után a bécsi törvényszék itéletc^ hozott Matuska Szilveszter többszörid vasúti merénylő Vigye ben. Kihallgattak számos tanút, köztük a feleségét is, majd kikérték a tárgyaláson résztvevő orvos yza kért ők véleményét, akiy egyöntetűen azon az állásponton vannak, hogy Matuska sem a merényletek elkövetésénél sem most nem szenved elmebajban. Az ügyész és védő egyórás beszéde után a brróság tanácskozásra vonult vissza, majd kihirdette a törvényszék ítéletét. Eszerint Matuska 6 évi súlyt» börtönt kap azzal a megokolással, hogy a köz elleti Irányuló erőszakos cselekmény bűntettét követte el, veszélyes köruhnétiyek közepette. Azonkívül az osztrák szövetségi vasutaknak 4100 si!ling kártérítést tartozik tizetní. Az ítéletet befolyásoló súlyosbító körülmény a merényletek többszöri elkövetése, a vonat kisiklása a második merénylet alkalmával és végül a veszedelem szándékos felidézése. Enyhítő körülmény a vádlott beismerése, büntetlen előék''te, valamint a családjáról valói gondoskodása. Matuska védője sem miségi panaszt adott be az Ítélet ellen. A Városok Kongresszusának kérelme a kormányhoz az inséseílátás ügyében A Magyar Városok Országos Kongresszusa július J-án az összes városok részvételével Kőszegen országos értekezletet tart. Az értekezlet középpontjában annak'' a határozati javaslatnak megvitatása áll, mely az ínségakció egységes lebonyolítását és biztosítását célozza. A határozati javaslat főbb pontjai: A kongresszus kéri a kor mányi, hogy az inségsegély mértékét, élelmiszerben, tuzek">-anyagban, készpénzben stb. nyújtandó hányadát országszerte egységesen állapítsa meg. A munkabérek egységesek legyenek és a gyermekek segélve előleg jellegű legyen k azt n hozzátartozók kötelesek ledolgozni. Az inség munkarendszer egységesítését sürgeti azután a javaslat. A létminimum megszerzésére megfelelő munkaalkalmat kell adni az Ínségeseknek. Ciondoskodjanak továbbá arról, hogy az inségmunkások szabad idejükben háziipart tanulhassanak. Termelőszövetkezetekbe kell tömöríteni az inségmuukásokat azzal a célzattal, hogy tcrmehényeikkel elsősorban saját szükségleteiket fedezzék. Kéri továbbá a kongresszus a kormányt, hogy az. inségeny hítés költségeit váMalja teljesen magára és a szükséges összeget vesse ki a társadalom tehetős tagjaiba és váCalataira. A társadalmi jótékonykodást és gyűjtést egységesen kell szabályozni és a hatóságok hasouk> tevékenységével összhangba kell hozni. Végül azt indítványozza a javaslat, hogy a jövő évi inségakció egységessége szempontjából még az ősz folyamán gyűljenek össze megbeszélésre a városok ama tisztviselői, akik az ínségenvhítés lebonyolítását ellátják. A Városok Kongresszusa is tart tanfolyamot, aho) az inségakciót lebonyolító szervek kiküldöttei kiképzést nyerhetnek. Kun Béla képviselő autóbalesete a nagykanizsai országúton Lenti és Nagykanizsa között könnyen végzetessé válható autóbaleset érte Kun Béla dr. országgyűlési képviselőt. Kun Béla képviselő csütörtökön résztvett az alsólendvai kerületben megüresedett mandátumért folytatott választási küzdelmekben és este autón Nagykanizsára igyekezett, hogy ott töltse az éjszakát. Az autóban rajta kivül csupán a sofför foglalt helyet, aki a gépkocsit vezette. A sofför, következtében kifáradva, elaludt a volán mellett és így történt a baleset. A bizonytalan kezekben levő gép hirtelen kivágódott az országútról, nekiment egy telefonoszlopnak és az út melletti árokba zuhant, ahol darabokra törött. > A szerencsés véletlen folytán sem a soffór-nek, sem pedig utasának komolyabb baja nem esett, csupán* kisebb sérüléseket szenvedtek r úgy látszik, az egész napi megerőltető munka ^ —i— ^I^I-»—«—u—ij—j—j—J-i.rij-o-p-K-ut A Délivasut államosítása és Zalaegerszeg lehetőségei most itt az alkalom, merészen nagyot kell gondolnunk és akarnunk és ki kell tűznünk a célt: Zalaegerszeget közvetlenül bekkapcsolni a Zalaszentivánon át lebonyolódó forgalomba. Közvetlenül: azt jelenti ez, hogy ne kotyogó, szuty^ogó vicinálismozdony hordozza az öíisíektftö vonatokat Zalaegerszegre, hanem / Most, hogy a Délivasút államosításának újabb Itire megjött, mindenki, aki egy kissé is foglalkozik közlekedési viszonyainkkal, egy állomásnévre gondolt. — Zalaszentiván—Kfc-faludpuszta... Egy szép, virágzó város perspektíváit zárta le annakidején ez az állomásnév, Zalaegerszeg fejlődési álmát tépte szét, ha egyáltalán álmodott akkor ennek a nagy falunak a jövőjéről valaki. Súlyos gazdasági viszonyokat élünk, de most. Szerttivántól építsék át a vonalat rendes, elsőrendű vonallá, 1932 junius hogy beszaladhasson ide minden olyan rendes vonat, amelynek a beszalajtása indokolt s indokolt lesz, ha az Isten arra segít, hogy Rédics is jelentékenyebb vasúti állomássá nő, lefelé... Van hatalmas szép vasúti állomásunk, csak vonal kell neki. Zalaszentiván -KisfahtdpuszU pusztuljon, vonataink Szentiván DélivasTit állomásra kanyarogjanak be és mód legyen arra, hogy kecses görbével a kanizsai, szombathelyi vonatok h be-kanyaroghassanak hozzánk. Hogy ez technikailag hogyan bonyolítható le, az a szakemberek dolga. De most munkába kell lépnünk, minden kövét meg kell moz^ gatnunk, hogy akár holnapra, '' akár csalc a jövőre terveznének egy gócot a néhai Délivasút és a Máv vonalak számára, abból a mi, közvetlen szomszédságunkból nekünk is jusson valami. Hét kilométer az egész távolság... Panaszos levél Mélyen tisztelt szerkesztő ur. szíveskedjék lapjában az alábbj- panaszomnak helyet adni. — A napokban elutaztam Zalaegerszegről és miután az átszállások igen kellemetlenek különösen, ha nagy csomagunk van, ugy határoztam, hogy a kofferomat személypodgyása. ként adom fel. A vonatindulás előtt 30 perccel kinn voltam az állomáson és sz^ltjjm egy vasúti altisztnek, hogy fel akarom adni a csomagot. Majd a málházó felveszi — mondta egykedvűen és tovább sétált. Vártam vagy 10 percet — senki sem ¡jelentkezett. Beszóltam a jegypénztárhoz, ahol ugyanazt mondták. «A málházó felveszi majd». I)e a málházó csak nem jött. A vonatindulásig már csak pár perc volt. Végre átvették, a csomagot, nagy kényelmesen megírták a felvételi nyugtát, kiadták a jegyet és pont egy percem volt beugrani a vonatba, már indultunk is. x. Amikor megérkeztem végcélomhoz, legna- . gyobb meglepetésemre közölték velem, hogy a csomag nem jött meg, mert azt n zalaeger- • szegi vasútállomáson nem adták fel. Az állomáson kocsi várt, hisz számítottam arra. hogy nagyobb csomagom lesz. Ezt meg kellett fizetni. A feladott személypodgyász (ennek sokkal magasabb viteldíja van. mint a más csomagnak, miután a vasút a kényelmet szolgálja vele) csak másnap délelőtt érkezett meg. A benne levő élelmiszerek a nagy melegben megromlottak, a ruhák siralmasan néztek ki a hosszú ideig tartó bepréselés miatt. És mindez miért? Mert a zalaegerszegi állomáson nem voltak aznap «hangolva» a csomagfelvételhez. Az egyik parlamenti ülésen épen nemrégiben mutattak rá arra, hogy a vasút n közönségért van. Ezt a szellemet, úgy látszik, még hivatalosan nem vették tudomásul és ennek a hátrányát «élvezzük". Szíves közlését köszönve, vagyok tisztelettel B. F.-né. sxáiBoda, Budapest Baross tér 23. (a Kelen pályaudvarnál.) ÜJomtsn ¿ialakSiva és berendezve ! Szolid ti r i ház. Folyóvíz, fürdő, telefon, központi fűtés. Tulajdonos: Llngel-butorgyár. Igazgató : PALKOVICS EDE. 1932. junius 19 ZALAVARMEOYE / A saltó-kisantant a békerevizió ellen tüzel — Zágrábi tudósítónktól. — — Zágrábi ti A megszállott magyar Délvidék magyar irt>-dalmának az elmúlt héten két jelentós eseménye volt. Az egyik az^ hogy most jelent meg a legújabb magyar irodalmi folyóirat, a ^Kalangya»., Szenteleky Kornél szerkesztésében. Megszólal benne a délvidéki irodalom minden jelentősebb alakja s teljes képet igyekszik adni a különböző irányokról és törekvésekről. A szabadkai «Napló» érthetetlen módon csak két gyengébb vers kipellengérezésével vett tudomást erről az irodalmi eseményről. A «.Kalangyáin kivúl egy másik lap is megindult a múlt héten: a délvidéki magyar ifjúsrfg folyóirata: az «ürtűz»k, melynek felelős szerkesztője Kiss Ferenc szabadkai joghallgató, kiadója pedig juhász Ferenc, a Magyar Köz-müvelödési^Egycsület titkára. A havonként megjelenő ''folyóirat a magyar fiatalságnak akar lapot jadni a kezébe, hogy utat ¡nyisson a fejlődő tehetségeknek és elősegítse önképzésüket, kielégítse magyar irodalmi és történelmi érdeklődésüket, amit az államnyelvű iskolákban teljesen elhanyagolnak. Jelentős dolognak tekinthető az öbecse: Népkör köz gyűlésének az a határozata is. hogy ezután minden évben nagyobb arányú rrodalmi ünnepélyt fog rendezrp, amelyen (egy-egy délvidéki magyar írót ezüstlitíszorúval «fog kt-tüntetri, hogy ezzel egypészt munkásságukat elismerje, másrészt toytíbbi irodalmi tevékenységükre buzditőíagíhacson. Remélliettöleg a több» nagyobb egyesület »!s követni fogja a szép példát s ''ezzel elősegítik az önálló délvidéki magyar irodalom erősebb ütemű fejlődését. • A Délvidék nagyobb községeiben körutat tervezett a ger.\j német színház;, a legutolsó percben a/oniv,t;, valószínűleg a szerb hatóságok akadékoskodása rr;iati\ a vendégjátékom kat táviratilag lemondták. Egyébként a né met nyelvű kisebbség sokkal nagyoblj_ ked vezményekben vrészesül a kormány részérő'';, mint a magyar. Most tnár biztosra v hogv a jövő iskolai lévben Szabadkán;, a város belterületén megnyílik .a német elemi iskola. Ebben ki évben két német, iskola felállítását tervcz)0k: egyet a Belvárosba.^, egyet meg a Sándor-külvárosban. A két ¡''skolába azon ban mindössze 52 -.tanuló jelentkezett felvételre, m.iért is »egyiket sem nyithatták meg. A belgrádi közgazdasági ¡lapok (az olasz— jugoszláv gazdasági megegyezést '' sürgetik. Ebbö! sokkal több .haszna volna n jugoszláv közgazdaságnak, mint a ¡tervezett dunai konföderáció!, mert a két állam egymást kiegészíti., míg • —'' a dun«5i össszmüködésböl csak Ausztria és Csehország húzna ha.;ziot. francia gyógyszerekre és • vámkedvezményt nyolc más francia ¿y''úcikkre. • Zentán még mindig IfőO métermázsa Olyan búza van, amjt a gazdák, még augusztusban leszállítottak, de az árat ,''mjnd V mai napig nem kapták meg. A szeptemberi szállításbó! 870 métermázsa búza ára vár kifizetésre. A legtöbb búza olyan, anyt a kereskedők már átvettek ugyan, de a kereskedőktől ti Kiviteli Társaság még nem vett, át VJs a régi áron most már nem is JtajLanilő* átvenni. A Társaság nem intézkedett, -hanem perre utasította a feleket, Jiogy n bíróság döntse cl, ki viselje az ebből szárma//» veszteségeket. « Vasárnap közlekednek utoljára a filléres gyorsok Tudvalevőleg a filléres gyorsjáratokat a nyári hónapokra beszüntetik, miután a Máv és a Délivasút ez alatt az idő alatt amúgy is járatnak kedvezményes kiránduló és vveek-end vonatokat. A filléresek tehát egyelőre leállanak és csak az ősszel indítják ismét útnak azokat. Amint értesülünk, az utolsó filléresek holnap, vafcártop közlekednek. \ Nem várt eredménnyel járt az ügyes elgondolást! filléres gyors akció, amellyel* lehetővé tették az utazni vágyó közönségnek, hogy olcsó pénzért megismerkedhessenek a magyar városok nevezetességeivel, szépségeivel. .—Sajnos mi, zalaegerszegiek, közvetlenü^ncm érezhettük a filléresek idegenforgalmának jelentőségét, de amint más városok példája mutatja, igen kedvező és fellendítő ligással voltak ezek a vonatok a városok kereskedelmi és ipari életére. A már-már haldok''Jó kisiparosságnak és kiskereskjd.''le*r*iek szinte éltető injekciót jelentőd egy-egy ilyen filléres «befutva/ és egységesen az a véleményalakult ki, hogy J igen ügyes elgondolásű ¡v állalkozás volt ez a j vasút részéről. v Reméljük, az őszi idény járataiba mi is | bekapcsolódunk és Zalaegerszeg sem tartozik majd azok közé a kivételes városok közé, ahol még a filléres sem fordul meg. Reméljük... Gtf év alatt kell kiépítem az ul Ipartestületi szervezetet Az. ipartestületek reformjáról és az Ipartestületek Országos Központjának létesítéséről szóló törvény végrehajtása ügyében e hó 23-én az érdekeltség bevonás.Vá! értekezlet lesz a kereskedelmi minisztériumban. Ezen az értekezleten kerül megvitatásra a törvény végrehajtásának rendelettervezete. Az ipartestületek és az: Ipartestületek Országos Központjának alapszabály-tervezetén kívül a végrehajtási utasítás tervezete részletesen ismerteti az ipartestületi törvcpy intencióit és a végrehajtás módozatait. Eszerint az ipartestületi szervezetet^ ab ban a mértékben, ahogyan azt a viszonyok lehetővé teszik, de legkésőbb öt év alatt ki kell építeni. Az ipartestületi hálózatnak ez a kiépítése egyrészt uj ipartestületek alakítását, másrészt a meglévő ipartestületek működése területének a megváltoztatását teszi szükségessé. A már meglévő ipartestületek bármelyikét megszüntetni. vagy más ipartestületbe beolvasztani azonban csak a/. illető ipartestület beleegyezésével lebeK Azt. hogy hol és minő működési területtel kell uj ipartestületeket alapítani, továbbá, hogy mely ipartestületek működésének'' területét kell kiterjeszteni, esetleg szűkíteni, a kereskedelmi miniszter állapítja meg. A Belgrádban most ¡lezajlott eKÍsáutánt-konferutcia is fog.aJkozott «ezzel a ''¿érdessel. A dunai államok ''gazdasági föllendülését«''regionális szerződésektől várja, oly képen, amint azt a francia javaslat ajánlotta. ''A ld<™*ánt minden megoldási lehetőség érdekében .örömmel bocsátkozik tárgyalásokba., de tíz ''inicia-fivától egyelőre tartózkodik. Kimondotta ü konferencia., hogy a .kisáutáni Kormányai ''között a legtökéletesebb egyetértés uralkodik a leszerelés, a jóvátételi fizetések és a dunai államok együttműködésének kérdésében. A sajtó-kjsántánt ugyanakkor tartott ülésén felhívja a vylág figyelmét., <iogy '' továbbra is tartson ki o békerevizió elleni küzdelemben; egyúttal figyelmezteti a kfcántánt sajtóorgánumai*, hogy egymás államairól ne kowljenek kedvezőtlen hs-• Veket; végül szorosabb együttműködést aján|^ors/:i-gáik sajtói között. : '' - ^—r- Életbelépett a francia jugoszláv percferen-ciális egyezhtéííy, melynek értelmében Franciaország búzabevitelének 10 százaléka ¡erejéig kedvezményes vámmal engedj be u. jugoszláv búzát, Jugoszláv ja pedig vámmentességet ad U vepv ( J Az ipartestület föladatait ismertetve rámt»> tat arra a végrehajtási utasítás, hogy az ipar-* testületek tevékenységét tagjaik gazdasági érdekeinek szolgálatára kell terelni és föladatai között síerepel az inséghe jutott tagok, valar mint meghalt tagok özvegyeinek és árváinak segélyezése is. i Az Ipartestületek Országos Központjáróé szóló fejezet intézkedik a központ fenntartási költségeiről, amihez*'' az állam évi 50 ezer pengővel, a kereskedelmi- és iparkamarák együttesen évi 25 ezer pengővel és. legalább évi 25 ezer pengővel az ipartestületek járulnak hozzá tagsági dijak ciméti. Az ipartestületek teherbíró képességükhöz mtjft tagsági dija* fizetnek. Az uj törvény előreláthatólag egy-két hónap múlva életbe lép. ) V A magvar háziipar és Iparművészet sikere Amerikában \ A magyar háziipar és iparművészet **etM-> pontjából rendkívül érdekes híradást közöl a Magyar Közgazdaság legutóbbi száma. Edmondja, hogy a Magyar—Amerikai Kereskedelmi Kamara még az ősszel nagy magyar háziipari és iparművészeti kollekciót küldött Amerikáiig, értékesítés végett, azzal a megállapodással, hogy a nagy amerikai áruházak a küldött anyagot kiáltják. A legnagyobb newyorki iírúház már bemutatta a magyar háziipari és iparművészeti cikkeket. A kiállításnak rendkívüli anyagi és erkölcsi sikere volt, úgy hogy most már Cleveland-bán is rendeztek kiállítást, sót Detroit-, ban is készülnek egy hasonló kiállításra. A jövő évben Chicagóban kerülnek kiállításra a magyar cikkek az ottani világkiállítással kapcsolatban. A magyar kiállítók ingyen területet kannak a kiállításon és a Magp Amerikai Kereskedelmi Kamara mindefí Erejével azon van. hogy a magyar sikert minél jobban előmozdítsa. Az amerikai magyar vándorkiállttások sikerét bizonyítja az az újabb húszezer dollár értékű utánrendelés, melyet az utóbbi hónapokban kaplak a magyar háziipari és iparművészeti űzetnek. A tapolcai „Csobánc" vasutas dalkör ^zászlószentelése Nagy ünnepe les*" vasárnap a tapolcai vasutasok Csobánc dalkörének és a zalanic-gyei dalkultűrának:-áz illusztris dalkör zászló-szentclést tart. Á zászlóanyai tisztséget, mint már megírtuk, gróf Eszterházy Móricné vállalta. A program szerint délelőtt fél 10 órakor felvonulás lesz a katolikus templom elv, ahol a zászlóanyát ünnepélyesen fogadják. A zászlószcntclési ünnepélyes szentmise IU órakor kezdődik. A délutáni ünnepségeket a zászlószögek bev érése nyitja meg. majd díszhaitgverseny-következiK változatos és gazdag műsorral. Este tánc és sétahangv ersenv les/, az összes vendégdalárdák részvételével. „ Az. ünnepség egyes részcinek: zászlószen-te''.ési misének, díszhangversenynek és séta-hangversenynek műsorán szerepel a budapesti Máv Visszhang dalkör, a tapolcai filharmonikus zenekar és az üniieprendező Csobánc dalkör. i '' ■ - f v« iS&ií&s v\ Hivnak a hüsitő habok, — gondoskodjunk fürdőruházatunkról • és válasszunk egyéniségünkhöz illő színeket még fürdőköpeny ben is. Schützék kirakatában megtaláljuk mindig a legújabb mintázú frottier anyagokat ZALAVARMEGVE IQ32. jnnius 19. Naplójegyzetek Szanatóriumról szanatóriumra viszik a béna, sorvadt, ájult vén Európát. Volt n>ár Spaa-ban, Londonban, Cannesban, Portorosebení'' Genuaban. Brüsszelben, Veldesben^ Genfben, Parisban, Boulogneban. egyik-másik helyen többször is megfordult. Most újra Lausan-neba cipelték, mert már egyszer irt is tanácskoztak fölötte az orvosok, ügy látszik.a kísérletre igen alkalmas hely; híres nagy kórháza van. elfé/ oda egyik betegágyra az Európa nevű jelentkező is. Ezenkívül sokat bcszélnek az utazók másik nevezetességéről: a vakok intézetéről; ebben nyilván vissza''fogják nyerni látóképességüket az elvakult államférfiak, akik ügy intéztek az embermilliók sorsát, hogy az egész világot neki vitték fejjel a falnak. Lau-sanne továbbá a kimondott iskolaváros; az a remény, hogy akik idesereglenek, azok megtanulják végre az igazságot. A genfi tó környékének bája mosotyog a tájakon, a legkeményebb szívek is fölengednek cs a természet arcától hangulatot nyerve, a makacs elzárkózást szelíd kézfogás valtja föl. £n is egy poralányi porcikája vagyok ennek az ide-odaráncigált Európának. Része annak. vérző, érző része a reménytelen jövőjű ifjúság, a csalódott férfikor, a .magábaroskadt, keserű aggkor Része cnnel£,'' a beteg nagyszervezetnek a terhek nyomta föld, a panaszos búzakalász, a bús szőlővenyige, a lerongyolt munkás, a kenyértelen kenyerespajtás, az a sok bolygó lélek, akinek életrendjében megbomlott az egyensúly. Mi mindnyájan ott vagyunk most a Lausannei kórágyon s várjuk, hogy a tudatlanul és gonoszul szétoperált köztes testet a jobb belátásra térés visszaoperálja úg>>>amint azt a szervezet törvénye előírja. Nem mbptbetó meg az az l^urópa, amelyet osyZe-vissza vagdaltak úgy, hogy a tüdejéből levágott darabot a májához, a májából lenyiszált darabot a veséjéhez varrták s amely- , nek mindezek tetejébe masziagos nadragulyát adagolnak orvosság gyanánt. Olvasom, hogy amikor MacDonald és Her-not odaállottak a film fölvevőgép elé. mind a ketten barátságosan néztek egymásra. Elképzelem, hogy megtörténvén a demonstrációs fényképfelvétel, kart a karba öltve indultak sétára. Aztán a bizalmas eszmecserén Ady Endrének jellemző versszakát suttogták egymásnak: '' Komám, eltévedtünk, Nagy ez a sötétség. Fölgyújtottuk a világot S nem látunk egy lépést. , Pesthy Pál dr. EDISON szombaUnap CHEVALIER és JEANETTE MAC DONALD l bűbájos operettje I I Rendezte: LUBITSCH ERNŐ Zene: OSCAR STRAUSS Teljes Paramount hangos kísérő műsor lams lauar vilíilirali Szombaton 7 és vasárnap 9 órakor olcsó helyárak r Dr. Lukcsics Józsefhez'' • > Halljad a dalt. rrflt főpápi-lelked vált kl belőlem! NagymagyáTotszág Ifjai tudtak halni hazánkért Honszeretetbői. Széchenyi monda lesz Magyarország Hagyta hitét mireánk és váltjuk még a valóra Megkezdette nagyítani az Ottó királynak aziutyia. Buszken nézd Bukarestet, hjrdetl békekötés.'' mely Akkora földet, mint Zaiavármegye. kapcsolá hozzánk. Szerbia meghódolt győzelmes fegyvereinknek. S kormányzójának Thallóczyt küldte királyunk. Pruth és Dnyeszter közt Is vívtál hősi csatakat. Hol honszerző Árpádunknak népe tanyázott. Hét országban hhrcoltál óh győztesen értünk i Mindezt elfeledéö már nemzet, bősz haragodban. Most meg bocskor előtt hajlongsz, mit szerb meg oláh hord! Óh magyan 0:ni. meg ölni tanulj, hisz halni tanultál. Eldarabolták drága hazánkat hála helyett ők. Ezt ne feledd soha és soha. mit vétettek e népek" Nem ellenség ágyuja. fegyver dönte a porba, Mert ónként elhagytad a frontunk •v érte lakolsz most» Büntetned kötelesség I ismétlem neked újra Oh Tiagyar! Ölni meg óin* tanulj, hisz halni tanutáM Göcsej — Nagylengyel. ^ S. STBAUSZ FABKAS • l vers iróia: hetven éves. A fiataloknak küldjük sorait Vakációzó diákok A vonatok most zsúfoltak, boldog, kipirult arcú diáksereg indul — hazafelé. Vége a robotos esztendőnek, a sok drukknak, éves fegyelmezettségnek, lekötöttségnek. hazamehet menni, a frissszagú rétre, falusi kúriába, haza az iskolaszagú komor épületből, ahol egyetlen jó volt: várni ezt a percet, amikor kitárulnak a kapuk és kiröppenhetnek belőle a rab madarak. A fülkében együtt utazott egy fiú és leány. Sopronból jöttek. A leány most végezte az Orsolyáknál a negyediket, a fiú érettségit tett. Sikerült. Ezerszer mondják el lázasan, izgatottan, hogyan volt a vizsga. Tanárok neve röppen ki fiatalos szájukból. Csupa jelzővel. A «drága Klementina1, «zord Mucus» stb. A fiú — látszik rajta — ismeri, tudja, kikről van szó. 0 . is így beszél, ezen a külön nyelven. Csak a < nagy fülűvel*» mondja — volt haj. Mindenáron azt akarta, hogy vezessek le egy hosszú tételt fejből. A leány áhítattal haÚgaitja. — £n meg a törtekkel boldogultam nehezen — suttogja. Egymásra géznek. Nevetnek, nagy megérté-ses együvétartozással. Közös téma, közös gondok. Csoda, hogy összeforrasztja a szíveket? Mert a Fiű és leány már sokat és sokszor néztek egymás szemébe. A leány még kiforratlan kis nő-jelölt, ügyetlenül fogott a démonko-dáshoz. Csak a szeme, fiatal, életkedvelő szem, ragyogott valami várás-lázban. .Különben azt mondta mindig, hogy <tetszik tudni». Rosszhatású szó, nincs benne gördülékenység. A finr fekete, tüzes és kinyílt ajkű, fürkészve kereste a szót, jimellyel meg lehet szólítania a leányt. «On | — régi, elhasznált szó. <-Maga> — túl bizalraas. — Atmeijet? — Nehéz! — Igen így a legjobb: «leuka»! Ha beszéltek, ilyen társalgás folyt: — és, Icitka .most mit csinál? — Tetszik tudni, lemegyek Pécsre a né-nrékhez. Már úgy várnak! A fiú szeme féltékenységet rebbent, de nem szólt. \ — Az jó leszMcukának. Rengeteget beszéltek. Fótéma az iskola volt. A társak, tanárok, tantárgyak. Ez élt még bennük nagy intenzKitással. évek óta össze-gyülemlett érdeklődéssel. ''A végállomás felé kezdtek csak előre nézni — a jövő felé. v — Icuka tanul még? — Talán! Apu nem akarja, anyu szeretné, ha képzőbe mennék. De, ugy-e. nincs sok értelme? Állás úgy sincs. — Bizony az ma nehéz; talán mire végzek. Most felemelték az egyetemi időt is — lei tudja, mi lesz addigra? A két gondtalan gyerek egy kicsit elnézett. Csend lett. Szemben találták magukat az élettel. a jövővel, a mai céltalan, fiataloknak semmit sem ígérő sorssal. Hallgattak. Ragyogó, nevető, élettépázattan szemük bekné- zett egy percre az ismeretlenségbe. A gond úgy fogta át őket, mint mikor illatos virágra ráfonódik a pók hálója. Csúnyát láthattak az új megismerések útján, mert a fülke csendesebb lett, az űt további része elgondolkozot-tabban telt el. (Mftm.) Iskola] értesítők A zalaegerszegi polgári fiűiskola értesítője az intézetet és annak egész működéséivel-Icmzó. kifelé szerény, de komoly és intenzív munkáról Tnyújt beszámolót az IQ31 — 32 iskolai évről. Megtaláljuk az értesítőben mindazt, amit egy értesítőtől elvárhatunk: velős, de minden lényegest érintő tudósítást a lezajlott iskolai év minden mozzanatán'')!, mely a nyilvánosságot érdekli, a tanári kar iskolai és társadalmi működéséről, az iskolában uralkodó fegyelmi és tanulmányi állapotról és az iskolával kapcsolatos minden tudnivalóról. Kimutatást közöl az értesítő a 0 éves iskola évenkénti növendékeinek létszámáról. Kitűnik a kimutatásból, hogy a felvett tanulólc létszáma a nehéz gazdasági viszonyok ellenére is a legutóbbi iskolaévben volt a íegnagyobb. A saját épületet nétkülözó intézet vezetősége csak sok utánjárás után tudott a szükségessé vált első és második parallel osztálynak helyet biztosítani a leánypolgári épületében. A szukos hely és az ezzel járó többi nehézség azonban nem akadályozta az intézet agilis tanári karát minél hathatósabb nevelőt és tanitói tevékenységében. Erről tanúskodik az értesítőben található statisztika, mely-bő! kitűnik, hogy a tanulók között hármas és négyes magaviseletű egy osztályban sem volt, előmenetelre nézve pedig az átlagoson felüli az eredmény. Az értesítőt Zsuppán József igazgató tette közzé. KIREK. 0 A kormányzó tzületésnapla Nagybányai vitéz Horthy Miklós. Magyarország kormányzója, ma ünnepelte 64-ik születésnapját. Az ünnepség külsőségekben a lehető legszerényebb volt, olyan, mint az államfő egyénisége. Csendben, de annál nagyobb szeretettel ünnepelte a magyar nemzet kormányzójának születési évfordulóját, egyesülve az egyetlen őszinte kívánságban, — engedje az Ur, hogymég nagyon soká állhasson azon az őrhelyen, ahova a sors rendelte, műiden magyarok megnyugváscís hálájátdl kisérve. I A szíveket ezen a napon átjárja az örömteli, háládatos melegség, amely minden nappal nagyobbra női, amint figyeli a Vezér szilárd kormányzását. emberi jóságát, önzetlen munkálkodását. amellyel ennek a solqat szenvedett nemzetnek jólétét biztosítani igyekszik. A magyar szívek millióinak ünnepe ez a nap. a határokon tűiről is átszállnak a hálateli szeretet sóhajai és egyetlen könyörgéssel száll áz égbe: segítse és áídja a MiU^enliató az államfőt sok-sok éven keresztül! A kormányzó születésnapja alkalmából szom-baton^é!előtt Zalaegerszeg összes felékezetei hálaauó istentiszteleteket tartottak, amelyeken résztvettek a polgári és katonai hatóságok reprezentánsai. A lobogódíszbe öltözött város néma tisztelettel és hódolattal ünnepelte az államfő születésnapját. A születésnapi ünneplésben kivette részét az egész ország, minden felekezethez tartozó lakossága. A fővárosban a református egyetemi székház épületében tartottak istentiszteletet, amelyen megjelentek az összes protestáns vallású tisztek. Az istentiszteleten Balíkó Lajos ev, tábori alesperes mondott szép beszédet — A főispán és az alispán vasárnap délelőtt Keszthelyre utaznak autón az OMOE állattenyésztési vándorgyűlésére és a Zöldmező Egyesület alakuló Jcözgyűlésére. 1 1932. junius 19. ZALAVARMEGYE > - — Dr. Csák Károly volt képviselő hamvait tudvalevően idejgjenes sírba helyezték, mert a város díszsírheŰTt ajánlott fel. A díszsírhely elkészült é^ Csák Károly hamvait szombaton szállították át végleges .nyugvóhelyére. — A tejvizsgálatok eredménye. A ''tejvizsgálati eredményék megérkeztek a szombathelyi vegyvizsgáló állomásról. A zalaegerszegi szegi piacon vett 4ÍV tej mintából 28 kifogástalan. 3. gyenge kftfék ^minősíttetett. 7 árús ellen kihágási eljárás indul. Négy közülük lefölözte, hárorii pedig vizezte a tejet. — Esküvő. Wittmann Bozsike és Blechner Ovii!a folyó hó 10-én, vasárnap fél 12 órakor tartják esküvőjüket az izr. templomban. Gratulációk: gróf Apponyi Albert-utca 13. — Könyvtáradomány Zalaszántónak. A kultuszminiszter Zalaszántó községnek mintegy 260 kötetből álló könyvtárat adományozott. A könyvtárat az ottani Iparoskör fogja kezelni. * — Halálozás. Páli) Zsigmond balatonfüredi lakos, Zalavármefjye törvényhatósági bizottságának tagja, meghalt. — Törlés a vitézi rendből. Az Országos Vitézi Szék Magyar Lajos nagykanizsai lakost törölte a rend tagjai sorából. — A Szent Antal-oltár felszerelésére adakoztak: egy reálgimn. tanár 3 P (összesen 13 P). Monok György* Farkas György, özv. Stilíné és családja 3—3 P. Zalaváry Istvánné 2 1». N. N. 1 P. egy Szent Antal tiszteli"» fényképész 3<> drb. ajándékfényképének eladásából 30 P. Mikor ezekért hálás köszönetet mondunk, kérjük Szent Antal tisztelőit a további adakozásra. Zárdafőnök. — Befejeződött az érettségi a gimnáziumban is. Az érettségi vizsgálatok a zalaegerszegi reálgimnáziumban szombaton befejeződtek Érettségi vizsgálatot tettek összesen" 1 Q-en Ezek közül ketten kitüntetéssel, egy jelcsen, kilencen jól érettek. Egyszerűen érettek öten, kettőt pedig javító -érettségire utasítottak. — Intézeti és iskolai kelengyék legolcsóbban Schütznél vásárolhatók. Előírásos csikós vásznak iés sötétkék intézeti szövetek. — Minden hadviselt közalkalmazott tűzze ki a háborús emlékérmet. Kívánatosnak tartja -a kormány, hogy *a tanári és tanítói kar, általában a közszolgálatban álló tisztviselők a háborús emlékérmet, vagy annak nüniatür mását, különösen iskolai és( társadalmi ünnepiken viseljék, annak bizonyságául, hogy háborús kötelezettségeiknek eleget tettek. Az emlékérmet az ájlamfó adományozta s az érem miniatűr mását természetesen csak az viselheti. aki a rendes, szabvánvos érem birtokosa. - « — Össztánc. -Farkasovszky Teri tánciskolájában. a Kultúrház emefeti termében, vasárnap este fél 0 órai kezdettel össztánc lesz. — Vasárnap leplezik le a felsőbagodí hősi emlékmüvet. Felsőbagod község közönsége a háborúban hősi halált halt fiai iránt való kegyeletből emlékművet állíttatott és azt vasárnap. június 19-én leplezik le ünnepélyesen. a 10 órai szentmise után. — Dunsz105, befőttes, ugoilcás üvegek. Patent Ultreform és más minőségben, -H gumi karikátrT péteunent papiros, zsineg leg-nicsöbban ^ieutsennáL —.''Felvétel a Diákok Házába. A Diákok Há/a egyetemi és főiskolai internátusba a felvételi kérvényeket "július hó 20-ig kell benyújtani. Az internátus 100 diáknak tud barátságos otthont nyújtani minimális bérért. Az egy. két, három és négyszemélyes szobák mellet! fürdőszobák, tanító, társalgó, tornaterem stb. állnak a lajkók rendelkezésére. Ko-m<i!\ és bensőséges internátusi élet. Részletes prospektust szívesen küld a vezetőség: Budapest. Vir. Hársfa-utca 30 b. a Kert-u. 39. sz. 5 szobás hAZ cca 240 oölön. Érdeklődői lehet Rákóczi ut 35. sz. alatt. Eladó — Bécsbe akart utazni elmezavarában. A napokban egy ismeretlen ember izgatottan keresgélt a szerelvények között a nagykanizsai állomáson. A rendőrőrszem megszólította, akinek azt felelte, hogy Bécsbe akar utazni, hoíott akkortájt nem is indult vonat Kanizsáról Bécsbe. A gyanús férfit útbaigazítás ürügyével először becsalta az örszobába, majd elszállították a kórházba, ahol(az orvosok fölismertek benne egy kanizsavidéki kereskedőt, aki régebben elmehaja mi^jt ápoltja volt a kórháznak., — Bourettin, színtartó, legújabb divatszínekben, legolcsóbb árakban Schütznél. — Letartóztatták a tárgyaláson tanúsított kihívó viselkedése miatt. Régóta viszálykodik id. Pákozdi (ieífccly nemesbüki lakos az ifjabb Pákozdi Gergellyel és feleségével. A viszály oka a ház, melyet a közjegyző előtt fiának adott át az idős Pákozdi. A kanizsai lörvény-szék Keszthelyre kiszállt tanácsa most foglalkozott ügyükkel. A tárgyalás során az itíos Pákozdi annyira elragadtatta magát, hogy így kiabált: Nem bánom, akasszanak fel, de össze-döntöm azt a házat. — Az elkeseredett ember egész magatartása indokolttá tette, hogy id. Pákozdit az ügyész a csendörökkel őrizetbe vétesse. A gazda tiltakozott a letartóztatás ellen. — Kertmegnyítás. Vasárnap, folyó hó 10-én este megnyílik az Ekhamp-féle vasűti étterem kerthelyisége. Az ünnepélyes megnyitás alkalmából a levente zenekar hangversenyt ad, de ezenkívül cigányzene is szóra- s koztatja a megjelenő közönséget. — Veszedelmes balesetek az eldobott fosz-forrudakkal. Lendvaűjfalu község súlyos balesetek színhelye volt. Két fiú fürdésből naza-menet keresgélni kezdett a mérnöki ház mel-» lett levő hulladékdombon. Egy vastagfalu üvegpalackot találtak, s azt összetörve, kis rudacskákat szedtek ki belőle, amelyek tulajdonképen foszforrudak voltak. A gyerekek zsebrerakták a rudakat, az egyiknél azonban dörzsölés folytán lángralobbant és a fiú halálosan megégette. Erre a másik megijedt és eldobálta a nála levő foszforrudakat, amiket utóbb egy asszony megtalált. Az asszony megmutatta a rudakat egy embernek, majd egy időközben odavetődött másik férfi ráütött a foszforrúdra. Az ütéstől a foszfor felrobbant és az embert súlyosan megégette. A csendőrség nyomozást indított. — Gyorsirótanfolyam középiskolai tanárok részére. A kultuszminiszter elrendelte, hogy a középiskola: tanárok kiképzésére június 27-étöl gyorsírótanfolyamok tartassanak. A miniszter szükségesnek tartja, hogy a gyorsírás kőtelező tantárgyként bevétessék a polgári iskolákban is. — Az egymásba szerelmes gyilkos anyós és vő ügye. Többször megírtuk már, hogy Szűcs Jánosné egeraracsai lakos szerelities lett Hancz György ácsmesterbe, aki egyébként a vóje. Az anyós és vó között fennálló szerelmi viszony odafajult, hogy Hancz Szücsné biztatására a.fcO éves Szűcs Jánost eltette láb alól. A nagykanizsai törvényszék annak idején Han-czöt és Szücsnét 10—10 évi börtönre ítélte. Felebbezés folytán a pécsi táblához került az ügy, alicf. Szücsné büntetését leszállították 7 évi börtönre, Hancz János büntetését pedig helybenhagyták. — Más nevében vásárló szélhámosnö. Fiii- povits István nagykanizsai cukrászmester a napokban 3 pengőről szók) számlát küldött Harczos Irén színésznőnek azzal a megokolással, hogy egy nő régebben süteményt vitt neki. A művésznő azxmban kijelentette, hogy ö senkit sem bizott meg a bevásárlással. A cukrász most följelentést tett a má.ynevében szél hámos kod ó r.ő ellen. — Gyújtogatás a rigyáci szőlőhegyen. Nagy tűz pusztított a napodban a rigyáci szőlőhegyen. Magyar István zsuppos pincéjén keletkezett a tűz, ahonnan átterjedt Kaczius István és Rodek György szomszédos pincéire. A három pince teljesen leégett, mivel vízhiányban és a dühöngő szél miatt a védekezés lehetetlen volt. A vizsgtílat megállapította, hogy a ''tűzeset oka kétségtelenül gyújtogatás volt. — Nehéz székelésben szenvedők, akiknek az agyvértódulás, a fejfájás és szívdobogás, az emésztési zavarok és különösen a végbél bajok teszik az életet nehézzé, igyanak reggel és este egy negyedpohár természetes «Ferenc József» keserűvizet. JCIinikai vezetóorvosok igazolják, hogy a Ferenc Jőzsef víz műtétek előtti és utáni időszakokban is nagyértékű hashajtónak bizonyul. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható. * ''—^_J — Lakásfosztogatás Botfán. Horváth Vince ozmánbüki illetősége cigány a minap éjjel álkulccsal behatolt Bradanovics Imre botfai lakos házába és onnan zsírt és ruhaneműt lopott 08 pengő értékben. Az ügyben a zala>» cgierszegi csendőrség nyomozást indított. — Megint műkődnek a kerékpártohrajok. Boda László zalaegerszegi kir. törvényszéki tisztviselő tegjnap este 10 óra tájban betért a Kummer kávéházba és ez idő alatt a falhoz támasztott biciklijét ismeretlen tettes elvitte. A lopás ügyében a rendőrség nyomozást vezetett be. — Rendkívüli tavaszi apaállat vizsgálat. Ai polgjármester jűnius hó 23-án délelőtt 8 órára Zalaegerszeg megyei városban a városi majorba rendkívüli tavaszi apaállatvizsgtálatot tűzött ki. A vizsgálatra bárki tulajdonában levő másfélévet betöltött bika és 1 éves kort elért , kan vezethető elő, melyet tulajdo losa tenyésztésre jogosító igazolvánnyal óhajt elláttatni. A tenyésztésre jogosító igazolvánnyal ellátott bikák után az igazolvány kiállításáért 10 P dij fizetendő, kanok után pedig 2 P az igazolvány kiállításának díja. — Fürdőruhák, fürdőcipők, fürdősapkák legnagyobb választékban, legolcsóbb áron beszerezhetők— ruhák már 3 pengőtől — Dcutsch-nál. | — Ünneplőbe öltözve lett öngyilkos. So- mogyjád község legszebb leánya. Marton Katalin szülei távollétében felöltözött ünnepk> ruhájába, a díványra feküdt és két revolverlövéssel kioltotta életét. A csendőrség nyomoz az öngyilkosság oka után. — Soproniak is résztvesznek a keszthelyi csíllagturán. A keszthelyi Törekvés Sportegylet csillagturájára a soproni Automobil Egyesület tagjaiból is többen beneveztek. A csil-lagturát úszóverseny, vitorlásverseny és sportbál követi. A keszthelyi szállók ez alkalomból 20 százalékos kedvezményt nyújtanak. — A hibás beszéd gyógyítása. Dadogók, pöszebeszédűek és más beszédhibában szenvedők részére július 2-tól 4 hétig tartó gyógy-tanfolyamot rendez a beszédhibák javítására szolgáló állami tanfolyam vezetője. Felvétel és vizsgálat naponta délelőtt. Külön esti tanfolyam. Ez a nyári tanfolyam főként a vidéken ''.akó tanulók és7 más foglalkozású egyének részére tartatik meg. akik életkörülményeiknél fogva tanév közben ily gyógvtanfolyamon nem vehetnek részt. Július hó folyamán is meg<-tartja íi vezetőség a szokásos vizsgálati és tanácsadó rendeléseit oly értelemben, hogy az észlelt beszédbeli hiba leszoktatása érdekében mi a követendő eljái^s. Levélbeli érdeklődésre válaszbélyeg csatolása mellett Írásban is tájékoztat a vezetőség: Budapest, VIII., Festetics-utca 3. Időjárás: Lassú föl melegedéssel túlnyomóan derült idő várható, csak az ország északi szélein jelentkezhet kiterjedtebb felhőzet. Tizenkét új szobrot kap a főváros. BudzpeM,. június 18. A közeljövőben 12 új szoborral lesz gazdagabb a magyar székesfőváros. Felállítják ugyanis Erzsébet királyné,, nagyatádi Szabó István, árpádházi Szent Erzsébet, gróf Tisza István, Gárdonyi Géza és a Rothermcrc lord által felajánlott «Magyar Fájdalomé szobrát. Ezeken kivül mé(j több emlékművet emelnek. / • Piri ia A reménység, der sok van, hiszi: ki Lozán Majd valami v^tozást Hoz ám. csak j> Ti - Eke Az emberi életnek a Béke! — Szeress, % j Más fajzatot záporral ne / Veress! Szó, szó... Ismét csak sok szó... és mi a Végszó? Hullajt Vért az Ember. S új Trianon Meg új Lozán I Gyúl rajt .s.. Jó nyaralást. Lentinek forgalmi rendőr kell Az autójárást igazítani. Motorfecskendőt is adjunk neki A porfelhőt földrekpitani. Adjunk neki !>inicseket is. Hadd szórakozzék a nép. Némethynek kevés voks, sok virág, Puha legyen, ahova lép. Kresznek sok voksot, nagyon sokat, (Mert a holtak rtíost nem jönnek szavazni) Vigadjon Lenti. Ugy is megnémul Az élet benne, ha el kezd havazni. \ . - Moratórium a hitelezőknek. Moratóriumot kaptak a gazdák. Rajtok most már biztos a nadrág. De ki biztosít be engemet? Meztelen járkálni nem lehet. Ezennel kihirdetem, íme, ezer Osztályos társam s a magam nevében: Hitelezőink halasztást kapnak, A ruhák, cipók rajtunk maradnak. Lehúzhatják maid a jövő évben! Iksz Hon. * / színház. 0 " * Az Országos Művész Színház szombat este tartja hemutatkozó előadását az Arany Bárány/nagytermében. Az idei szezon legsikerültebb darabját: Bús Fekete László A méltóságos asszony''trafikja című darabját szemelték ki a bemutatkozó előadásra. MŰSOR: . Szombaton este fél ö órakor: (Méltóságos asszony trafikja). Vasárnap délután 4 órakor: (Méltóságos asszony trafikja). *-, . Vasárnap este fél Q órakor: (Angyalt vet-lem feleségül). Hétfőn este fél 0 órakor: (Torockói menyasszony). Kedden este fél 9 órakor: (Az utolsó bölény). — Gyújtogató suhanc. Peti Konrád bony-nyai gazda épületei a minap kigyulladtak, majd több ház is hamarosan lángot fogott. Az oltási munkálatok alart észrevették, hogy egy fiatal suhanc a km ácsműhelyt is felakarja gyújtani. Az őrizetbe vett gyújtogató azt állítja, hogy Szvatt József bonnyai gazda biztatására akart több házat felgyújtani. Szvatt József tiltakr./ik a felbújtás vádja ellen. ZALAVARMEQYE SPORT.x Move ZSE—KTK bajnoki mérkőzés vasárnap délután kerül lejátszásra Körmenden. Ez a mérkőzés a bajnokaspiráns utolsó mérkőzése a tavasn fordulóban. Itt dől el a szombathelyi alosztály bajnoksága. Ha a kék-fehér7 csapat csak döntetlent ér el, máris bajnok, de ha egy esetleges vereség érné, úgy az SzSE kúzdene tovább az osztályozó mérkőzéseken. A csapat MÜek Il.-t nélkülözve veszi , fel a küzdelmet, de így'' is többgólos győzelmet várunk tőlük, ha ügy játszanak, mint az utőlsú két mérkőzésen. Az őszi fordulóban a KTK döntetlent csikart ki a_Movctól\saját pályáján, azért a csapatnak szívvel-lélekkel kell küzdeni á keménykötésű KTK legénység eüen. ha a győzelmet meg akarja szerezni. A csapatot nagvszámú szurkoló had kiséri, de a KTK szurkolóinak megerősítésére SzSE szurkolók is vonulnak fel Szombathelyről, külön vonattal. Győzelem esetén a csapatot Ola végén vasántáp este fél <) órakor cigányzenével várják. Innen lampionos bevonulás lesz a Move sporttelepre, ahol hivatalosan üdvözlik a bajnokcsapatot; utána társasvacsora következik. ZTE—TIAC. Tapolcán játssza utolsó bajnoki mérkőzését a zöld-fehér gárda. A ZTE tartalékosait kénytelen utolsó meccsét lejátszani, de így is izgalmasnak Ígérkezik .ytaiálkoző. mert a zöld-fehérek a tapolcai csapatot sohasem respektálták úgy, mint a bajnokaspiráns és már saját hazájában is kétválira fektették elJenfelüket. A ZTE-re fontos ez a mérkőzés, mert győzelem. vagy döntetlen esetén a harmadik helyet foglalná el. míg ha kikapna, úgy »z SzSE után a negyedik helyet lenne kénytelen elfogktláii. A TIAC, ha győzne is ezen a mérkőzésen. a hetedik helyéről nem tudna feljebb kerülni. Tippünk: egy-két gólos ZTE győzelem. MOZf. Maurice Chevalier idei űj bűbájos film-operettje: £DE§ LÉGYOTT. A legfinomabb szellemességű, francia stílusú vidám operett 10 felvonásban. Rendezte Lu-bitsch fcroö, zenéjét szerezte Oscar Strauss, a Varázskeringö zeneszerzője. Főszereplők: Chevalier, a Mosolygó hadnagy szívünkbe zárt hőse és Jeanette Mc. Donald, a Királynő férje Monté Carlo primadonnája. Bemutatja az Edison mozi június IS—19-én, szombaton 7 és 9, vasárnap 5. 7 és 9 órakor. Szombaton 7 és vasárnap 5 órakor a helyár 40, 60, 70 fillér. Teljes Paramount hangos kísérő műsor. Szombaton és vasárnap a Kertmozi Wan nem lesz előadás. 1932! junius 19 RADIö. Vasárnap* június 19. 9: Hirek. 10: Kef, istentisztelet. 11: Egyházi népének és szent, beszéd. Utána zenekari hangv. 2: Gramofon. 3: Milyen pályára adjuk leányainkat. 4: Cigim vzene. 5: Magyar pásztorünnep. Népraja közv. Kisújszállásról, ő: Zenekari hangv. 7/30; Az öregkor boldogsága. Előadás. 7.55; Sporteredmények. 8.15: Vígjáték a Stúdióból. A csodadoktor. Utána cigányzene. Héttói. június 20. 9.15: Szalonzene. 12 5: Cigányzene. 1.15: Népiskolai testnevelő tanfolyam. 4: Asszonyok tanácsadója. 5: A Balatonvidék lelke. Űőadáfc. \5.J0: Grainotoa. 0.25: Novella. 0.45: Az ember sorsa a/ ember tragédiájában. "7: Könnyűzene. 8.45: A varsói Chopin-hangverseny magyar szereplőinek hangv. Utána cigányzene. Németh László tetőfedő mester Zalaegerszeg, Bethlen-utca 17. sx. 2J » Telefon 22I. Vállalok: birmíl>en új cserép- és palafedést, régi tetőzetek, javításai, regi zsindbiytetők lebontását s annak cseréppel v.i^y palával vaió befedését jótállással. — Le^éJ^vagy telefonhívásra helyszinté jflvők és költségvetéssé díjmentesben szol^SloK. — Jutányos arak $k jó reklám A mai nehéz idők- V p* ben fokozni kell a w reklámot. A silány nyomtatványokra kidobott pénz elvész. A fzép nyomtatvány biztos siker. Korszerű és szép nyomtatva vtyokat minden célra olcsón készít KAKAS áGOSTON könyvnyomdája, a ZALA VÁRMEGYE politikai lap kiadóhivatala Zalaegerszeg Telefon 131. O 43 Jó! Tökéletes! i Csináltasson ■ hullámos [DAUERWELLENT s (Tartós hullámot) g Egész nyáron türödhet, sportolhat ! hullámot marad a haj J Szebb, mirjn^rhiely vassal ondollált ■ frizura. a Legteljesebb garanciát nyújt ! s ; Gáspár Ferenc ■ 1 hölgyfodrász és kozmetikus. — Kossuth utca 9. S 1932. évi Nemzetközi Verseny harmadik diJ nyertei®. t 1932 junius 19. \ ZALAVARMEGYE 7 /aum A Zala vármegyei Gazdasági Egyesflle* közleményeL Rovatvezető VIDA JÁNOS g.e. titkár. Az állattenyésztési tanulmányi szemlére az ország minden részéből 71-en jelentkeztek, köztük az OMOE illusztris elnöke, gróf Somssich László is, amely csoporthoz csatlakoztak vármegyénk birtokos társadalmából is sokan. A csoport fogadására Balatonszent-gvörgyre utazott dr. Tarányi Ferenc vasi főispán. a Zalavármegyei Gazdasági Egyesület elnöke. A vasárnapi vándorgyűlés is nagyon látogatott lesz Keszthelyen. Mindezek a tények azt bizonyítják, hogy helyes és körültekintő rendezés mellett vármegyénk természeti'' szépségei és gazdasági értékei iránti érdeklődés keltéssel -- a mai nfchéz viszonyok kötött is lehet látogatókat összehozni Az állattenyésztési tanulmányi szemléről és a keszthelyi vándorgyűlésről legközelebb részletes tudósítást közlünk. A gabonakereskedelem javaslatai -az aratás utáni túlkínálat elhárítására. A rövidesen uiégkczdodo terményértékesí-tésunknél mindenekelőtt számolnunk kell azzal az egyelőre méjg mindig fönnálló adottsággal, hogy bizonyos agrárszempontok érvényesülnek a tőlünk vásárolni hivatott oly külföldi államok vámrendszerénél is. melyek pedig épen-svéggel nem mondhatók agrárállamoknak. Arra is figyelemmel kell lennünk, hogy a preferen-a.ikat nyújtó államok a saját mezőgazdaságuk védelmében rendszerint nem oly időpontban veszik föl a fölöslegeinket, amikor nekünk épen a legkívánatosabb volna. Ennek az áthidalására a kereskedelem ezúttal is igyekszik majd kelk"> módokat keresni, bár a deviza-nehézségek e tekintetben igen gátlőan hatnak. Miután előreláthatólag elég jó termésünk lesz s valószínűen a tavai;. 11«jz hasonló fölösleggel fogunk rendelkezni, igen fontos, hogy az aratás utáni nagy kínálat során a gazdák viszonylag jó árak mellett adhassák el a gabonájukat s ne forduljanak elő erósebb árlemorzsolódások. Ezt a helyzetet aligha lehet megúszni bizonyos áldozatok nélkül, amiket az illetékes fórumoknak annál is inkább meg kell hozniok. mert az ilyenkor előálló esetleges tiHalacsony árak az országban levő összkész-letek árát is szerfölött kedvezőtlenül befolyásolhatják. A várható nagy kínálat leverésére már most kell gondolnunk s feltétlenül-szükséges, hogy az októberi" határidő búzapiac a legsürgősebben megnyjttassék. Szükséges ez ^zért is. hogy mire a készárúforgalom megkezdődik, a határidő angazsm.inokban oly mennyiség álljon e''ló. mely az tij gabona értékesítésének ^megindulásával a kereskedők .iltal eszközólt biztosító eladásoknál tn .it felvevő kéz szerepelhessen. Ha csak akkor indulna • ugyanis -----ru- mig a határidóüz.et. amikor már a forgalom is megkezdődik, úgy a kereskedelem áruban értékesíteni*nem tud. a határidőpiacon a mennyiségű árút. amit egyidejűleg kész. lenne kénytelen eladni s miután a termés betakarításával sok ily eladó lesz. hiányozni fognak így azok a felvevő kezek, akik a hi''.áridókötéscket viszont megvennék. Ez a körülmény pedig ar árak alakulására csakis kevhezötlcn hatással járna. Mindenképen szükséges továbbá, hogy a l>> ettakötvény/16—30. szafettezai. melyek lehetetlenné (eszik kereskedelem számára a előzetes megvételét, sürgősen hatályon kivul hc''yc/tcssene*, mivel i^eii kívánatos m;jr csak a/ említettek alapján is, hogy a termelők .kínálata ne jelentkezzék koncentrált módon az aratás után közvetlenül s az áralakulás kedvezőtlen fejlődése meg-akadálvozható legyen. Már ma meg kell adni a gazdáknak a lehetőséget, hogy az új terítés, értékesítésed megkezdhessék. Ez annál is inkább a gazdák javára szolgálna, mert így V. f ; bizonyos pénzekhez jutván, nem kell majd pár hét múlva tfil intenzív kínálással ellany-'' hítaniok a piacot.-Az viszont mérlegelés tárgya lehet, hogy teljesen szabaddá váljék-o áz előre eladás, avagy e tekintetben bizonyos korlátok érvényesüljenek a közép- és nagyobb gazdaságok érdekeinek megvédésére. Sürgősen kell ez^el a kérdéssel foglalkozni, mert .a kereskedők között jelenleg . létesülő kötések 12 pengő körül mozognak s így mintegy 3 pengővel meghaladják a világparitást, tehát a termelők az egyelőre még bizonytalan értékű várható preferenciáknak töbfoé-kevésbbé tekintélyes hányadát már most ex-komptálva láthatják az árakban.'' -''.*■• Égy régi búzaellenség lépett fel a tavasszal, több helyen jelentékeny! kárt okozva a kegyetlen hideg miatt amúgyis gyengén kitelelt ősziekben. Ez a gabonafutrinka, amely álcája, a csó-csároló végezte hatalmas tömegékben pusztításait. A gabonafutrinka (Zabrus gibbus Fabr.) olyan hatalmas károkat okoz az idén, hogy a sok panasz miatt alábbiakban leírjuk úgy magát a rovart, mint kártételét s az ellene való védekezést. A bogár vaskos, barnás^fekete, «hasán és lábain vörhenyes halványfényű, 15 mm hosszú, ó mm széles, rovátkolt és erősen boltozott szárnyakkal. Ennek álcája a csócsároló, kissé lapított, 20—25 mm hosszú, 4 mm széles, teste pajzsokkal van borítva és szőrös. Bábja sárgás fehér, elálló lábakkal s _ 30—40 cm -mélyen található a földben. A bogár június végén, július elején kel ki a bábból, nappal a hantok és- kövek alatt tartózkodik, csak borús időben, vagy éjjel jön elő és leginkább a kalászokat támadja meg s azok teljes szemeit megrágja. Petéit aratás után sekélyen a földbe raj>ja és pedig egyenként. A ''kikelt álca (kukac) nappal a földben tartózkodik, éjjel azonban megtámadja a zsenge vetéseket s a leveleit — sását a földre húzva lerágja, Úgyhogy alig marad rajta valami, főkép ha még zsenge'' volt. Kártétele mindaddig tart, amíg csak zöld vetést talál és folytatja ezen életét télen át. sót tavasszal is. — a fagyos időt kivéve — mindaddig, míg tavasszal bebábozza magát. Ha növényi táplálékot nem talál, rovarokat is eszik. , Irtására jő hatással van a 3 százalékos dohánylének a használata, amellyel — ugyanannyi oltott meszet is hozzákeverve, •— a csócsároló által megtámadott Vetéseken a kárt szenvedett foltokat és azok körületét .meg kdl permetezni. Ezt a permetezést csakis száraz, napos időben végezzük. Nagyon ajánlatos a felszántott tarlóra kihajtani a sertéseket,, amelyek az álcákból sokat felszednek. Legbiztosabb védekezés ellene az, hogy kalászos után kalászost ne vessünk. * / » ZALAEGERSZEGI PIACI ARAK Bura 1000-1100.*Vors lOOO-ll-OO, Árpa 1700-18 00, Zab 18-00-19«), Tengeri 15 00-1600 P Burgonya 4.00--5.00. BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS. Buu, (tiszavidéki) 12-ÓÜ-I2 15, bura (egyéb) II 90-12*06, rox»| 12 25-12 40, árpa 16 00-16 25. rab 17-00 -1750, köks 14-00-14.50, tengeri 17 75-17 85, buxakorpi 12 35-12*50. Irtnyrat: barátságos,Ityirgatem-; csendes. ( laptuialdot«« M Ui.í. kiadói iua] iaoSTON. f» tu, nuiMtív svivesTtit peren jíhos tiMakaUr. i PCSTMY PAL ér. ÁPfcÓHtaDSTÉSEK. AZONNAL összkomfortos BEKÖLTÖZHETŐ 4 szobás lakás kiadó a Kazinczy-tér 7. sz. alatt. Bővebbet dr. Garai ügyvédnél. ELADNI vagy VENNI valója ha van, hirdesse a Zalavármegyében. ELADÓ* Zalabaksán 21 hold szántó, rét, erdó. Cím a kiadótyui. \ MAKULATURA-PAPIROS dlcstfn kapható kiadóhivatalunkban. ÁRVERÉSI HIRDETÉS. Különféle nöi kalapok, üzleti berendezés és egy kézimunka előnyomda június 23-án délután 3 órakor Zalaegerszegen,, á Kossuth Lajos-utca 8. sz. alatti, Gál Mária-féle üzlethelyiségben, nyilvános magánárverésen készpénzfizetés < mellett a legtöbbet ígérőnek eladatnak. Dr. FÜLÖP JENö ügyvéd. « ZRÍNYI-NYOMDA RÉSZVÉNYEKET MINDEN ELFOGADHATÓ ARON ELADOK; CIM A KIADÓBAN. Dr. Urbán Károly orvos rendeléseit zavartalanul folytatja Zalaegerszeg Jókai-utca 9. szám alatt. ahol minden üldözés ellenére is megvan a i I mm ) j berendezés. Rendelés: délelőtt 8-12-ig, d. u. 2-6-ig. ZALAVARMEGYE 3E=E3BE 1932. junius 1. SZÜLŐK FIGYELMÉBE! o i v •V> i Intézeti és iskolai kelengyék 1 nálunk szerezhetők be legolcsóbban ^ " ____ Előírásos csíkos vásznak és sötétkék intézeti szövetek a legjobb minőségben. Garantált színtartó matrózgallérvásznak. < • Flanell takarók és paplanok mélyen leszállított áron. Finom puha flanell takaró komplett méretben már 5 80 pengőtől » y Vásznaink az itt látható védjeggyel eredeti legjobb minőségűek és jutányos áron kaphatók. \ / Férfi és női bourette és ruhavásznak, selyemvásznak. Könnyű nyári ruhaszóvetek. FÜRDŐCIKKEK: frottier, strandkabát és pyjama kelmék legdivatosabb színekben és mintákban. KÜLÖN GAZDASÁGI OSZTÁLY: ponyvák, zsákok, kötözőzsinegek, szitaselymek. > ZALAEGERSZEG. / r \ s I o xl Um*b * á____ ju^ MjawtPÖ Kika Agostao lBOujfyimnartájihaa, Soéchenyiléx 1. Tdkfcn: 131. XI évfolyam Salaegerszeg, 1932. Jnnins 21. Kedd. Ara 12 fillér. 138 sáa dtftfJeMli m*ém héftPnup étfutfa. Előftzelési negyedévre 6 P. Szerkesztőségi kiadóhivatalt Zalacgerezee. SzéchenyMér 1. Telefon: 13! Államférfiak bizalmas tanácskozásai Lausanneban Papén német kancellár nyilatkozata a német—magyar barátságról Páris, június 20. A Petit Párisién közli, -hogy munkatársa beszélgetést folytatott Papén német kancellárra) a lausannci konferencia elnapolása után. . A kancellár kijelentetted hogy a konferenciák csalódást okoztak a német nemzetnek, mert azokon semmi konkrét mcgsegítési adathoz nem jutottak. A kancellár sz(4int ez az utolsó eset, hogy résztvesznek ezeken a tanácskozásokon. * / Csupán aktiv gazdasági és pénzügyi p«>- litikával tartja elérhetőnek, hogy Németország anyágilag összeszedje magát. Legelsősorban a valutacgye/mények revízióját kívánja. Budapest, június 20. Papeu német birodalmi kancellár beszélgetést folytatott a magyar újságírókkal és kijelentette előttük, hogy régi tisztelője a magyar nemzetnek. — Á lau-sannei konferencián — mondta — nagyon megjavult a hangulat a magyarok iránt és remény van arra,* hogy e^ egyben Magyarország jobbrafordulását is jelenti. A városok megmozdultak anyagi romlásuk elháritására 2. A külföldi kölcsönök tőke- és kamattörlesztésének egy évre szóló felfüggesztése. 3. A városok fizetési zavarainak enyhítésére garanciabankok felállítása. 4. A forgalmiadó kulcsának fölemelése és a varosok javára keletkezett anyagi eszközök minél hamarabb: kiutalása. b. Az állami fe''adatok terheinek áthárításának megállapítása és az eddig áthárított terhek visszafejlesztése az államháztartás helyzetéhez mérten. b. Az önkormányzati jövedelmek állandó elvonásának megállítása és a már elvont jövedelmek fokozatos visszaadása. Nyilatkozata végén kijelentette, hogy ""bízik a német—magyar barátság hamar«« helyreállásában, '' úgy, miként az a múltban volí. Páris, június 20. Herriot-nak az a szándéka, hogy a lausannei konferencia befejezése után Genfbe utazik, mert a leszerelési értekezleten a franciákat közelről érintő ügyben döntenek. A terv szerűit ugyanis a francja hadsereg létszámát 100 ezer fővel apasztani kívánják. Herriot hétfőn délelőtt visszaérkezett Lau-sanneba s fölkerete MacOonald angol miniszterelnököt és hosszasan tárgyalt vele. A tárgyalásnak igen nagy jelentőséget tulajdonítanak politikai körökben. Délután 4 órakor bizalmas ertekezletet tartottak az államférfiak és megállapították a konferencia tovább: programját is. A lausannei konferenciát 21-én, kedden reggel nyitják meg újbói. Valamennyi magyar város súlyos anyagi helyzetbe került és nem nagy kilátásokká) mézhet a jövőbe, ha valami gyökeres reformmal nem segítenek magukon. A romlás oka a kedvezőtlen gazdasági viszonyokban keresendő. A városok kongresz-szusa komolyan készül a jövő- hónapban tartandó országos értekezletére, amelyen határozati javaslatot dolgoznak .ki és azt a kormánynak benyújtják a várósok megsegítése érdekében. Ugyancsak ezzel a célzattal alakult az országgyűlési képviselők városi blokkja, amely a városok kongresszusával karöltve síkra száH a városok érdekeiért. Vasárnap már meg is tartották az t£bö értekezletet, amelyen különösen a következők voltak a megbeszélés tárgyai: 1. A munkané''költs ég és az c7rcl j*ró ia-«égakáó intézményes kezelése/ Tárgyalásra került még több részletkérdés is. továbbá annak az akciónak aprólékos meghatározása. mely szerint a képviselők városi blokkja a városok érdekeiért a kormánynál síkra száll. Q volt a keszthelyi OMGE vándorgyűlés Az OMGE és a Zalavármegyei Gazdasági Egycsü>t-áíul rende^tt állattenyésztési szemléről tyía Keszthelyen tartott vándorgyűlés lefolyásáról a következő tudósítást kaptuk: yó hó 18-án az ország különböző részeiből földbirtokosok, bérlők, gazdaságkeze-W>k, mintegy 70-eit, az OMGE elnöke: gróf Somssich Lászlóval az élén s a fogadásukra Balatonszentgyörgyre utazott Taitinyi Ferenc vasi főispán, mint a Zala vár megyei Gazdasági Egyesület elnöke vezetésével érkeztek délelőtt fél 11 órakor Nagykanizsára, ahol három autóbusszal és Jobb magánautóval indultak űjnépi Elek Ernő palini gazdaságába. Ott * hollandi és szimmentá''i szarvasmarhatenyészetet és a hússertéstenyészetet, úgyszintén a legelón tartott ménest és növendék szarvájynarhákat mutatta meg a tulajdonos szakszói magyarázattal és a tenyészetek fejlődésének ismertetésé* Vei. E szemlén a vármegye birtokosaival együtt a résztvevők száma 104-re . emelkedett. Elek Emó a szemle után villásreggeht adott. —» Innét a résztvevők PöLoskére menet a pacsai közlegelón a kisbirtokosok népies szarvas-'' marhatenyészetét tekintették még, majd Po-löskén gróf Teleki Tiborné uradalmába ér- kezve Nyáry Kálmán urad. főtiszt, a Zalavármegyei (iazdasági Egyesület ügyvezető alelnöke üdvözölte ügy a tulajdonos, mint saját nevében az illusztris társaságot és a tanulmányi szemle előtt igazi magyar vendégszeretettel jó magyar ebédre látta őket vendégül. A vendégeknek végtelenül jól esett a szivei fogadtatás és a nagyszerű ebéd. amelyek Nyáry Kálmánné körültekintő gondoskodását dicsérik. » Ebéd után Pöloske község ugye§ állattenyésztő kisbirtokosai által elővezetett szarvasmarhákban gyönyörködött a társaság, majd megtekintették az uradalom kiváló hírű forzs-ménjeit (angol fél- és hidegvérű) és anyakancáit s ezeknek leszármazottjait, amelyek a helyes kiválasztás, nevelés, tartás és gondozás mellett szinte felulműlják a torzsszülőket. Ezután az országos hírű tisztavérü szim-mcntálí tehenészet került bemutatásra, utána a juhászatot, a magyar torzsgulyát tekintették meg Nyáry Kálmán urad. főtiszt szakszerű magyarázata és ismertetése mellett. Az állattenyésztési szemle közben a mintaszerűen kezelt uradalom mezőgazdaságát is megtekintették s a látottak fólött a jelenlevők legnagyobb elismerésüknek adtak kifejezést. Zalaapátiban a zalavári apátság félvér ménesét, magyar pirostarka tehenészetét és a sertéstenyésztést tekintették meg a kormányzó s a gazdatiszti kar kalauzolása mellett. Ez ftZ uradalom szintén tanújelét adta annak, hogy okszerű tenyésztés, kiválasztás mellett az állattenyésztésben szép szép eredmény érhető ek CA társaság Hévizén Reischl Imre szíve* fogadása mellett vacsorázott és éjjelezett. A világhírű fürdőt nemcsak megnézték, hanem élvezték is. Vasárnap délelőtt a keszthelyi gazdasági akadémia igazgatója: Sztankowcs János, a tanári karral bemutatta az akadémia egyes tanszékeit, majd fél 10 órakor megkezdődött az állattenyésztési vándorgyűlés, melyet Tarányi Ferenc dr. főispán, a ZGE. elnöke szép fis a nap jelentőségét méltató beszéddel nyítoft meg. Az elnöklésre felkérte az OMGE elnökét: gr<>f Somssich Lászlót, ala mélyreható szavaival vette át az elnőldést. majd felkérte űjnépi Elek Ernót ZaLavármegyc állattenyésztésének ismertetésére, aki a vármegye állattenyésztéséinek múltját, jelenét és jövőjét a gazda alaposságával tárta fel. Konkoly Thege Sándor dr., az OMGE főtitkára az állatértékesítés néhány időszerű kérdését világította meg. mely után az előadottakhoz hozzászólás és vita indult meg. Ennek során felszólalt Gyömörey György főispán és Bódy Zoltán aUspán is. Külön le kell szögeznünk gróf Somssich Lászlónak a gyúlésen a Zalavármegyei Gazda-sági Egyesületről tett ama kijelentését, hogy eme egyesületet az ország egyik első törvényhatósági gazdasági egyesületének ismerte el és az egyesület vezetőségének úgy a saját, mint az OMGE nevében köszönetet mondott, mert a mezőgazdaság és a gazdatársadalom érdekében mindig politikamentesen nagyon sokszor az elsők között volt terveivel, javaslataival és l nagyon sok esetben úgy az OMGE, mint a felsőbb fórumok irányelvül vették a zalai egyesület intencióit. (Jól esik hallanunk eme legilletékesebb helyről és egyéntől vármegyénk gazdasági egyesületéről az ily bírálatot, amelyből a megye gazdatársadalma láthatja*, hogy nem ok nélkűJ támogatja, tartja fenn az egyesületet.) E vándorgyűlést követte az Alsódunántúli Zöldmező Egyesület alakúk''» ülése. Az egyesület elnökévé egyhangú lelkesedéssel vitéz Teleki Béla pölöskei földbirtokost s ügyvezető igazgatójává Kolbai«Károly gazd. akad. tanán választották meg. Kolbai Károly tanulságosan ismertette a zöldmezógazdalkodás nélkülözhetetlenségét az állattenyésztésben s az erre való áttérés alapelveit gyakorlatilag világította meg. _ i Délután 4 órakor az akadémia tangazdaságát, kertészetét és kísérleti telepeit tekintették meg, az illetékes tanárok szakszerű ismertetése mellett. Innét dr. Lénárd janps fótitkár és a hercegi uradalom tisztikara kíséretében megtekintették gróf Festetics Kristóf által alapított herceg Festetics Tasziló által pedig világhírű színvonalra emelt —- angol telivér fenéki ménest, melynek történetét dr. Lénárd János főtitkár ismertette. Ma lép életbe a behozatali tilalom. Budapest, június 20. Ma éjfélkor jár le ff külföldi áriik behozásának vámmentessége, le-kűitettel e körülményre, a külföldi államok e határidőig tömegesen küldték árűikat hazánkba. úgy hogy az utolsó héten 300 százalékkal emelkedett behozatalunk. ZALAVARMEGYE 1932 junius 21. Ipartestületi elnöki értekezlet Nagykanizsán a testületi törvénnyel kapcsolatban Az ipartestületekről és az ipartestületek országos központjáró! szőlő törvény folyó évi július hó elsején életbelép és ezzel kapcsolatban az ország összes ipartestületeire oly kötelezettségek hárarnlanak, melyeknek-helyes és egyöntetű végrehajtásától fiig<T a törvénynek az iparosság életére való jótékony ki-, hatása. Tekintettel arra, hogy a Za''avármegvei Ipar-itületek Szövetségének alapszabályai jóvá-^ gyva nincsenek s igy a Szövetség nem mű- | ködik, a nagykanizsai ipartestület egy elnöki értekezletet hívott egybe* július hó 3-án délután fél 3 órára Nagykanizsára. A varmegye ipartestületeinek elnökségei ezen az értekezleten tárgyalják meg a törvény végrehajtása körüli teéndóket, a vele kapcsolatos személyi és egyéb kérdéseket. , Az értekezlet^az IPOSz elnöke, vagy egyik-igazgatója is résztvesz. aki az egybegyűlteket az aktuális inaroskérdésekröl tájékoztatni fogja Küldöttség-iárás a magas adók ellen vében Sommer Sándor, Rí$er Komlós Miksa Mihálv és A napokban cikket írtunk arról, hogy Zalaegerszeg kereskedőire és iparosaira az idén általában magasabb adókat vetettek ki. mint tavaly. Most, amikor az üzletek, műhelyek forgalma majdnem fele a tavalyinak, érthetetlen az a pénzügyi okoskodás, hogy majd a duplájára előirt adóból befolyik legalább annyi, mint a tavalyi adóelőírás volt. Vau olyan kereskedő, akinek 100 százalékkal emeljék az adóját, de sok 60—80 százalékos emelés is történt. \ r~\ A kereskedők elkeseredetten tárgyalták az ügyet a Kereskedelmi Körnen és többen voltak. akik azt javasolták, hogy t —>gy napra le kell csukni az üzleteket, demonstrálni a magas adókivetés ellen. A mérsékeltebbek azonban leszerelték a demonstrációs mozgalmat és végül.is azt határozták a kereskedők, hogy háromtagú küldöttség megv a főispánhoz, feltárni a sérelmeket. Hétfőn délelőtt a Kereskedelmi Kör ne- Olcsóbbá válnak a fuvardíjak a Déli vasút államosítás ával megjelentek Gyömiirey György főispánnál és előadták a jogos elkeseredést kiváltó adósérelmeket. ( i A főispán megértéssel hallgatta meg a panaszokat és ígéretet tett. hogy a pénzugvigaz-gatósággal azonnal érintkezésbe lép, — hogy tiszta képet nyerjen s azután, amennyire tőle telik, segítséget nyújt. Az marosok részéről is megmozdulás tör* tént. Ok már a mult héten felkeresték kiii-döttséghen dr. Bruzsa Gyula miniszteri tanácsos, pénzügyigazgatót. A pénzügyigazgató azt a választ adta a küldöttségnek, hogy uz ipartestület jelöljön ki három megbízottat, akik a felebbezéseket még az adőfebzólamlási bizottsági tárgyalások előtt felülvizsgálják. Az ö javaslatukat aztán a felszólamlási bizottságok elfogadják. A Déüvásút magyar vonalai július 1-én a Magyar Államvasutak üzkrtkezelöségébe tétetnek át és díjszabási szempontból is az állam-vasúti hálózatba olvadnak bele. Ezt az intézkedést a magyar közgazdaság és a szállító-líözönség régen várta és ennélfogva örömmel veszi tudomásul, július 1 -tői kezdödől.eg Tehát a Délivasút vonalainak kilométertávokágát beleszámítják, illetve hozzáadják úgy a Máv. mint a volt helyiérdekű vasutak kilométertávolságaihoz és így a fuvardíjak lényegesen olcsóbbá válnak, mert a szállítási díj ettől az időtől kezdve az össztávolság után számítódik, nem pedig mint eddig, külön a Délivasut vonalaira és külön a Máv vonalaira. E módozatnak tudvalevőleg az a ''nagy hátránya volt. hogy a megkezdett 50 km tá-vo''ság rendkívül drága fuvardíját kétszer kel- j lett megfizetni. i t | * k *\ ~ • Adós fiiess. kedvezményt kapszl Újsághirdetésben kért edóselt ilietésre egy város Az építési vállalkozók és az építtetők szempontjából is ''V rendkívül nagy fontossággal bir ez a beolvasztás, mert különösen a Délivasút vonalai mentén fekvő minden állomásra ezentúl olcsóbb lesz az összes magyar bányákból szállított kókül-demény, valamint a bármely állomásról odaszállított fa-, vas-, mész-, cement- stb. küldemények fuvardíja is. Különösen nagyfontosságú lesz ez a vámkiilföldröl behozott mindennemű fanemnek fuvardíja tekintetében is, mert az összes külföldi vasutaknak a magyar vasutakkal való kötcléki Jfo/gal mában új díjszabásokat adnak ki, amelyekben már a magyar vonalakra vonatkozólag a kilométerek összeadása folytán előállított lényegesen olcsóbb fuvardíjakat tüntetik fel. ; Lapunk egyik mai cikkében a városok megmozdulásáról \an sző. Hogy a megmozdulás mennyire indokolt, hogy a városok helyzete milyeti nehéz, azt szépen példázza az alábbi felhívás, melyet veszprémi laptársunk közöl. A város, az adósaihoz igy sző! a felhívásban: Egyrészt a város háztartását fenyegető válságelhárítása céljából, másrészt, hogy a városi tartozásokkal hátralékos felek fizetési kötelezettségüknek könnyebben _e!eget tehessenek: Veszprém város a saját pénztári követeléseire a következő kedvezményeket biztosítja: . Mindazon hátralékosoknak, akik a várossal szemben fennálló tartozásaikat 1032 évi augusztus hó Jl-ig teljes egészében befizetik, úgy a késedelmi kamatot, mint a behajtási illetéket teljesen elengedik. A fizetés részletekben is teljesíthető. Akik augusztus ''31-ig tartozásaikat maradék nélkül kiegyenlíteni nem tudnák, a*ok november hó 15-ig történő kifizetés esetén egységesen Jo/o mérsékelt késedelmi kamatot megtérítenek, de behajtási illetéket nem fizetnek. '' Kedvezményben részesülő városi tartozá- soknak tekintetnek a vízdíj, viUanyáráfo-díj, vízvezetéki ésr villanyszerelési költségek, fogyasztási adók. italmérési illeték, ebadó, legelőbér, vigalmi adő, városi ingatlan átruházási pőtilleték, üzletbérek, földbérck, betétszerkesztési költségjárulék, jogefem érési dijak, fcplt-kezési díjak, csatorna- és járdakészítesi díjak. Figyelembe véve, hogy különben a" rendes késedelmi kainat évi 12<>y, a behajtási illeték pedig 3—8<>o, könnyen kiszámítható, hogy egy régibb hátralék kiegyenlítése esetén kí-ki mennyi megtakarítást ér el. A mai nehézé sSzonyok között csak kölcsönös áldozattal lehetünk képesek a megpróbáltatások idejét átélni és én kérem városunk közönségét, akiket illet, hogy a kötelességteljesítés mellett a város iránti szeretetből is igyekezzék fizetési köte!ezem<-gériek eleget tenni. v. i Veszprém. IV32 június 10/ Dr. Berky Miklós, polgármester.» Vájjon, ezt Zaha^erszeg nem csinálhatna ryeg? Nem szégyen, van már precedens. Kihirdették a lentll ajánlási eredményt Nagy izgalommal és kíváncsisággal figyelte péntek óta a lenti-i kerület Sípos József kir. törvényszéki tanácselnök és Kovács Jánosdr.'' törvényszéki biró zárt ajtó között folyó munkáját: az ajánlási aláírások hitelességének, jogosultságának megállapítását. Már vasárnap várták az eredményi, azonban az anyaggal * csak hétfőn reggelre végeztek, amikor is nyilvánosságra jutott az érvényes aláírások szánta.^ Az eredmény: „ Dr. ''Némefthy Vilmosnak 3070 érvényes aláírása van (200 vitás), dr. Kresz Károly- . '' nak 2139 az aláírása (100 vitás). Neugehauer Ferenc 705 jó aláírást kapott s pótolnia kell 82-ót, ami már nagyon nehezen fog menni és az. erőviszonyokat figyelcmhe-véve, nem is nagyon látszik érdemesnek. Az ajánlások Németh) Vilmos nagyobb erejére mutatnák, a szavazásokig azonban óriási eltolódások történhetnek. A telsöbagodl r < hősi emlékmű felavatása Vasárnap avatták fel Felsóbagod községben nagy ünnepélyességgel a hősök emlékét. Tizenkilenc hős nevének megörökítésére kősziklákból egyszerű, de művészi hatású oszlopot emeltek a bagodiak Farkas Kálmán nemes támogatásával. Az oszlop homlokán kóbe-vésett acélsisak, alatta márványtáblán a hősök nevei. . ■ ♦ A felavatási ünnepélyen megjelentek Zalaegerszegről: Brand Sándor vármegyei, főjegyző. Udvardy Jenő dr.. kormány főtanácsos, vitéz Kokas Ernő, Rutich József századosok. Ott volt Habachcr András ezredes, aí 18-asok volt parancsnoka, Farkas Kálmán. Thassy Kristóf és nagyon sokan a környékről s a falu lakosságából. Az ünnepélyt tábori mise vezette be, melyet Stefaich Elek plébános tartott. Az emlékműnél Brand Sándor dr. vármegyei főjegyző.méltatta a hősök emlékét^lzző hazafias beszédeket mondtak: Paulin József körjegyző, Horváth Gergely törvényhatósági bizottsági tag, utóbbi a Zalavőlgye lakossága nevében. Ünnepély után a koszorúk elhelyezése következett. A Zalavármégyei Vitézi Szék nevében vitéz Kokas Ernő százados megható szavak kiseretében helyezet^ el koszorút. Majd utána a község, a közeli községek, levente és tüz-olt(-egyesületek tették le koszorúikat az emlékmű lábához. / A por Unalmas már írni róla, unalmas és szomorú, Injigy ennyi panasznak sincs foganatja. Higvjék el illetékes helyen, nem piszkalódás, hogy a-por okozta piszokról siruuk. Nem is mesterséges felkavarása a témának, ami már kezd végkimerülni. A fel ka várást elvégzi a szél —• mint a mai nap példája mutatta. Az egész város szürke porfelhőbe burkolózott és olyan voju mintha valami ismeretlen mészporral hintették voln* be. Az emberek! szeme, szája, tüdeje percek alatt tele telik vele és sokáig ott ropognak az apró porsze-mecskék a fogak között. Egészséges, jó dolog —- meg kell adni. És szép. Olyan csinos ez a porfelhőbe burkolózott város, hőgy büszkék lehetünk r#. Mert azt hisszük, tényleg, egyedülálló jelenség ez. Hogy egy különben műiden tekintetben szép külsejű várost így hagy-nak, vagyis így elhagynak, hát ez furcsa egy kicsit. Nincs benzin, nincs pénz! A közelmúltban sajnálatos távoli tüzesetekkel kapcsolatban azt láttuk, hogy akad még egy kis benzin a tartályokban. ha épen feltétlenül szükséges. Hát akadjon néhanapján az öntözésre is. Ilyen napokon például, műit a mai, amikor már tényleg elviselhetetlen volt a por. * — Dunsztos, befőttes, ugorkás üvegek. Patent Ultreform és más minőségben, —4 gumi karikák, pergament. papiros, zsineg leg*» olcsóbban Deutschnál. " , 1932. junius 21 ZALAVARMEGYE 3 Bainok lett a Move futballcsapata v j hosszú esztendők fáradságos munkája ^egre meghozta a várva várt bajnokságot a k.ék-fehér csapatnak. ^ A bajnokság eredménye az uto!só mérkőzésig kétes volt és ezért izgalmaktól telített. A- csapatot Körmendre t több, mint száz főnyi szurkoló had kisérte, ki teherautón, ki kerékpáron, sót négy le''.kes kis szurkoló pénz hiányában gyalog vándorait a mérkőzés színhelyére. A .Move választott''kaput és így Körmend kezdett, de Weüand mindjárt kapufát lő. Utána Némethuek van meleg helyzete a kapuban. Az 5. percben Nagy kornert vét. amiből Mar-. kovics megszerzi a vezetést (1:0). A gól után Weüand. Léránt ostromolja eredménytelenül a KTK kaput. Most Némethuek van alkalma bemutatni tudományát a kapuban, mert ugyancsak súnin''uirfttiek a bombák: A kék-fehtVek idegesek, c&jjliodnak. Léránt. majd Szabó lő tiszta helyzetből a kapus markába. Nagy kavarodás a Move kapunál, de Németh bravúrral véd. A 40. percben Németh kifut a kapuból és Hermann mellette bevágja (2:0). Most a Movc erősít, kornert csikar ki. miből Léránt gólt lő (2:1). A II félidő heves Move támadással indul, de mnes szerencse. A 7. percben** tizenhatosról megítélt szabadrúgást Wviland bevágja (2:2).. Utána egymásután még négy szabadrúgás megy a KTK kapur/a a tizenhatosról, de eredménytelenül. Erős az iram. hol egyik, ♦tol a másik kapunál a vefsajély. Izgalmas finissel fejeződik be a játék. A mérkőzés után egyes körmendi felelőtlen egyének » inzultálták a zalaegerszegi szurkoló tömeget. A bajnokcsapatot az este a város végétől Lampionos menet kisérte be, élén az elnök-séggel. A spörttelep bejáratánál vitéz dr. Htfr-váth Bertalan Move alelnök üdvözölte a baj-^ nokcsapatot, majd a Himnusz eléneklése után Schuller Géza hitoktató válaszolt a csapat nevében. , Utána társasvacsora volt, mely kedélyes hangulatban késő éjszakai órákig tartott J . ZTE—TIAC 2:2 (1:0). íoinózer nélkúl játszotta utolsó bajnokiját a zöld-fehér gárda Tapolcán. Az első félidőben a csapat soha nem látott lapos szögjátékkal szinte kapujához szegezte ellenfelét, úgyhogy a TIAC kapusa emberfeletti munkát végzett. Ma ver beadásából Dóc^i szerzi a vezető gólt. A másodig félidőben a-¿flACi" keményen kezd játszani, a biró kiengedi kezéből a játékot. megsérül Gondi, majd Rajcsányi. A j)ercekig kilenc emberrel küzdő csapat ellen kavarodásból egyenlít Tapolca Zimmermann révén. Most egy incidens zavarja a játékot, de a rendőrség beavatkozik. Dervalicsot is megüti egy TIAC játékos, mire a bíró kiállítja. Tapolca lendületbe jön, támadást támadásra halmoz, minek eredménye Nyikos gólja (1:2). A gól után a ZTE halfsor munkába áll és egymásután küldi a csatársort támadásba. Martinka remekel.''Rajcsányi. majd Füleki hibáz a kapu előtt. Most Martinka szökteti Mayert, ki Szukicsnak ad, az magasan visszaadja, mit Mayer a léc alá tesz. Percek vannak csak hátra, a ZTE belefekszik a játékba, de eredmény nélkül. Jók: Dervalics. Martinka, Füleki, niig a TIAC-nál: Zimmermann, Nyikos, Hordát íj és a kapus. A Move ^ZSE atlétáinak fényes V győzelme X. is tökéletesebbé tette a vasárnapi örömnapot. A Székesfehérváron megtartott atlétikai kerületi bajnoki csapatversenyen a 1 I versenyszámból M-ben első, l-ben második, l-ben harmadik és l-ben« negyedik lett a Move csapata. Ezzel megnyerte a pontversenyt, ügy hogy a második fordulóban már behozhatatlan előnnyel indul. A Move atléta csapata beju-tottnak tekintendő az első osztályba, ahok A vasárnap sporfeseményei -s »rtesen csalNft legnagyobb városok Ncsapatai\$zerepeinek. Részletes eredményeket holnap közlünk. A Move ZSE házi ^tenniszversc-nyéiíek eredményei: Nyílt férfi egyes junior: Wuépdöntók: Bruck —F«|dor b:3, 0:1, Simonies y-^chmidt 0:4. 7:5. Döntő hétfőn délután. Nyílt férfi egyes senior: középdöntő: Brig-levics—-dr. Forintos 6:1. 7:5, Schmidt Simonies 0:1. 1:0, 0:3. Döntő: Briglevics--Schmidt 0:2. 0:3. Férfi páros: középdöntő: drSfrlnyí és Briglevics—Fodor és Bruck 0:2, 0:4, dr. Hartmann és dr.Torintos —Simonies és Schmidt 6:3, 0:4, dr. Hartmann és dr. Forintos- dr. Berta és dr. Ján 0.:3, 0:3. Döntő: dr. Zrinyi és Briglevics - dr. Hartmann és dr. Forintos 0:4, 6:0. Nyílt női egyes: plődöntő: Borbély Zsófi Fülöp Hugi 0:2, 4i:0, 6:3, középdöntő: Marton Punci—Borbély Erzsi 0:4, 0:1, dörríő: Borbély-Zsófi és Marton Punci közt 1—1 sett arányban a sötét iniatt félbeszakították. Nemzetközi futballmérkőzés Za-lalövön. ZLTK—Gráci Hertha SC 5:3 (2:0). Változatos és mindvégig izgalmas, melyet a lelkesebb zalalövői csapat nyert megérdemelten. X Veszprémi Move—GyAC 0:0. Az osztályozó első mérkőjffesén a c&ápatok megosztoztak a pontokon. \ Rdmecz diszkosz!.3n 50.47 m rekordot állított fel vasárnap a Dunakeszi Magyarság atlétikai mérkőzésen. A bajnokság ál''ása : szombathelyi csoport. 1 1 m j x. flc. E V Egyesli''ct neve o N •ti 5 f» •o c —, ej r» O V > ». Move ZSE 20 16 1 2 2 SzSE 20 15 2 '' 3 3. ZTE 20 14 2 4 4 Sárvár 20 14 _. 6 5. Kőszeg 20 ILyl 8 6. Perui/gyár 19 8 3 8 7. Tapolca 20 7 2 11 8. Kórmend 19 6 3 11 9. Testvériség 20 6 1 13 10 CESE* _ _» _ __ < 59 52 35 3£b 25 29 31 23 20 11 15 34 16 32 18 30 25 28 23 31 19 32 16 45 15 51 13 II. P Vasutak * Visszalépett A pestvidéki Iparosok és kereskedők tiltakozása Budapest, június 20. Az újpesti kereskedők és iparosok a súlyos közterhek elleni tiltakozásuk után, demonstrálás céljából, ma üzleteikben és üzemeikben beszüntették az árusítást, illetve a munkát. Az újpesti kereskedők és iparosok népes gyűlést tartottak és elhatározták, hogy Semsei polgármester vezetésével küldöttséget menesztenek a kereskedelmi rmniszterhez, akinek határozati javaslatot nyújtanak át és sürgős, radikális intézkedéseket kérnek a közterhek csökkentésére, A rákospalotai kereskedők őr iparosok is csatlakoztak az újpesti mozgalomhoz. — Hívnak a hüsítö habok, — gondoskodjunk füMö ruházatunkról és válasszunk egyéniségünkhöz illő színeket még fürdököpenyben b. Schützék kirakatában megtaláljuk mindig a legújabb mintázú frottier anyagokat ~ Székelési zavarok, bétgörcs, puffadtság, gyomorszédülés, izgalmi állapotok, szívideges- x ség, félelemérzés, bódultság és általános rosz-szullét esetén a természetes" «Ferenc József» keserűvíz a gyomor- és bélcsatorna tartalmát gyorsan és fájdalom nélkül kiüríti, a vérkeringést előmozdítja s tartós megkönnyebbülést * szerez. Korunk legkiválóbb orvosai a Ferenc József vizet ügy férfiaknál, mint nőknél és gyermekeknél teljes eredménnyel alkalmazzák. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárákban, drogériákban és fűszerüzletekben kaphat^. <4 * & b r h » >-- W C i y ( 1 — JUNIUS 21. Kezdődik a nyár. A nappal ezen a napon a leghosszabb, az éjszaka ellenben alig pár óráig tart. Verőfényes nyári ragyogás öleli át a természetet, fojtó, rékkenó hőség izzasztjavát a levegőt. Elérkezett a kánikula, a hivatalos nyár. Aki elolvassa ezt a pár sort, egész biztos, azt gondolja: agybéli fogyatékosság bánija e sorok íróját. Mert az egészből csak -annyi igaz, hogy, itt az elsú hivatalos nyári nap. Több semmi. A verőfény nem vakítja el a szemekét, a fíóség nem fojt, a levegő nem rekken. A nvár hűvös mosollyal mond ellent -a dátumnak^. ^ Ime, a legújabb hivatalos cáfolat. Már az idő is! Hát tényleg, mostanában mjnden hivatalos rendelkezés módosításra szorul? Június 21-két ezennel módosíjuk — április l-re! — Mikes püspök Dublinben. Mikes János gróf szombathelyi megyéspüspök hétfőn megérkezett Dub''.mba, ahol résztv^sz az cucha^T risztikus világkongresszuson. A kongresszlís lezajlása után a megyéspüspök Londonba megy és ott előadást tart magyarok és a megszállt területen élő magyarság helyzetéről. — Doktorráavatás. Rojhár Tivadar zalaegerszegi polgár: iskolai tanárt a szegedi tudományegyetemen jogi doktorrá avatták. — A sümegi reáliskola 75 éves fennállásának alkalmából jubiláris záróünnepélyt rendeztek. Dehény József tanár szép felolvasással ismertette az intézet m ifit ját és jelenét. A növendékek alkalmi költeményekkel és értékes zeneszámokkal szerepelek az, ünnepélyen. — Baleset a filléres gyorson. A szombathelyi filléres gyors vasárnap este Fonyódról hazafelé tartott. A zalaszentivání állomáson a vonat egyik utasa, egy 20 éves soproni németajkú fiatalember a vonatból kiesett és a fején súlyosan megsebesült. Beszállították a za''aegerszegi kórházba. — A Zalaegerszegi Torna Egylet folyó hó 26-án, határozatképtelenség ésetén július 3-án délelőtt fél 11-kor tartja évi rendes közgyűlését. Kérik a »tagok minél nagyobb számban való megjelenését, az ipartestület helyiségé-ben. • —- Bourettin, színtartó, legújabb divat-színekben, legolcsóbb árakban Schütznél. — A zalavármegyei mezőgazdasági bizottság június 25-én délelőtt 11 órakor a vármegyeház nagytermében rendkívüli közgyűlést tart. A gyűlés tárgya: a múlt évben kisorsolt tagok helyének betöltése, a nagykanizsai járási- apaállatvizsgáíő bizottság kiküV-dötteinek választása és esetleges indítványok. — Ir.íézeii iskolai kelengyék legolcsóbban Schütznél vásárolhatók. Előírásos csíkos vásznak és sötétkék intézeti szövetek. — Leesett a bicikliről. Gerencsér Lajos 00 éves zalaapáti borbélymester szombaton délután kerékpáron tette meg a szokott heti fa-luzó útját. A söjtor- baki országút élvs,kanyarulatánál elvesztette uralmát a gép felett és leesett arról. Az idős ember agyrázkódást, állkapocstörést. valamint egyéb külső és belsó sérüléseket szenvedett. A gyorsan kihívott\ mentők először dr. Tvarosek László Racsai körorvoshoz vitték, ak: bekötözte sebeit ;*Ínnen pedig beszállították a zalaegerszegi kórházba. Állapota életveszélyes. ► 4 « ZALAVARMEGYE C 1932. junius 21. — Nagy erdőtűz. Hétfőn délelőtt telefonértesítés érkezett az- alispánhoz, mely szerin a jugoszláv határ melletti SzentistY;ínlak községben nagy tűzvész pusztít és kérték a zalaegerszegi tűzoltóság kivonulását. A messzire esó községet azonban nehezen érhette volna el az egerszegi tűzoltóság, amely amúgy sem hagyhatja el a várost, az ilyen előreláthatóan hosszú időt igénylő tűzesetben. Rövidesen újabb telefonértesítés közölte, hogy a Vtűz nem Szentistvánlakon lépett fel, hanem a jugoszláv területen levő kebelei erdő ég hatalmas lánggal. A tűz, amint jelentették, igen nagymérvű, és az egész erdő lángokban áll. Miután jugoszláv területen, a magyar határon túl pusztít a tűz, a központi hatóságok egyelőre újabb jelentést nem kaptak. L- Fürdőruhák, fürdődpök. fürdösapkák legnagyobb választékban, legolcsóbb áron beszerezhetők — ruhák már 3 pengőtől -- Deutsch-nál. i — Levente lőtéravatás Letenyfn. Vasárnap avatták fel Letenyén nagy ünncfteeg közepette a leventék lőteret. Az új lőtér modern és igen célszerűen van fölszerelve. — öngyilkos cipészmeafter. Tirassy Károly 47 éves kerkaszentmiklósi cipészmester mellbe-lótte magát. A Nagykanizsáról kihívott mentők a szerencsétlen embert beszállították a kórházba. Remény van felépülésére. — A büntető tanács Tapolcán. A zalaegerszegi kir. törvényszék egyik büntető tanácsa hétfőn reggel kiszállt Tapolcára, hogy a tapolcai járásban felgyülemlett bűnügyeket letárgyalja. A tárgyalások két napot igényelnek. — Letépte a menetrendet. Rohonczi István 40 éves vöckondi napszámos a zalaegerszegi vasútállomás II. osztályú várótermében március 2S-án letépte a vasúti menetrend- és tarifatáblázatokat és azokat elégette. Idegen ingó vagyon megrongálásának vétségéért vonták perbe. A kir. járásbíróság büntető bírája hétfon tartott tárgyalást az ügyben és Rohon-czit a terhelő bizonyítékok alapján kétnapi fogházzal helyettesíthető 10 pengő pénzbüntetéssel sújtotta és egyben kötelezte a kár megfizetésére is. Az ítélet jogerős. — Anyakönyvi hirek. A zalaegerszegi áll. anyakönyvi hivatalban a műit hét folyamán a következő bejegyzések történtek: Születés: Nagy István gazd. cseléd és Nátrán Erzsébet halvaszületett fia, Árr József államrendór és Németh Mária Tibor fia. Kovács László városi gulyás és Arvai Anna János fia, Schönfeld Vilmos fókántor és Basser FeHcia Iván fia, vitéz Essö Antal állam rendőrségi felügyelőhelyettes és Vida Mária László Fia. Halálozás; Dóczi Erzsébet 6 éves. Mózes Ida napszámos nö 47 éves. Olasz Józsefné Farkas Mária ■ 56 éves (Bocfölde), Simon József 4 éves. Házasságot kötött 3 pár: Weiler Dezső mészáros és hentes Lövvinger Máriával, Horváth József rzabósegéd Barát Máriával, Blecher Gyula fogtechnikus Wittmann Erzsébettel. — Időjárás: Egyelőre még meleg, nyugatról borulás és hajlam zivataros esőre. — Rokona helyett leülte a büntetést. Agos ton Anna 34 éves zalakoppányi napszámosnó e.z év elején nővére, Ágoston Mária helyett jelentkezett a zalaegerszegi kir. ügyészségen, hogy a nővére ötnapos büntetését leülje és ott magát Ágoston Máriának mondotta be. Bűnpártolásért mindkettő ellen bűnügyi eljárás indult. A kir. járásbíróság hétfőn ítélkezett felettük és a terhelő adatok alapján mindkettőre jogerősen 3 napi foghápat szabott kL SZÍNHÁZ. . Bús Fekete László nem egészen megérdemelten nagy sikert aratott darabjával, a Méltóságos asszony trafikjával mutatkozott be szombaton este Földes Mihály staggione társulata Zalaegerszegen. A viszonyokhoz, az időjáráshoz "képest szép ház jött össze és a tapsok ereje, Itófoka, zalaegerszegi viszonylatban, nagy sikert fejezett ki. Földesék «beérkeztek». A darab középpontjában régi ismerősünk: Nagy "Klári állt, mint a kispolgári kereteket megúnt. mindenre kész, szökni készülő, lázadó asszony. Mesterien csinálta, markánsan kiemelte a festendő egyéniséget a tisztes, tradíciók szentségét ápoló ^jyszerti miljóböl. Sokat fejlődött Nagy Klári, mióta nem láttuk. Intelligens szerepáttekmtése, játékkészsége, temperamentuma elsőrendű erővé avatják. Húgát, a súlyos problémákba sodródó, raffinált, naiv kislányt Tihanyi Mária alakította pompásan. rászabottam az erkölcsös, kedvesen mama méltóságos asszonyt meg Tímár Aranka. Elegáns volt, erőteljes volt Kovács Árpád, a fiatal jróf; hű, találó, tökéletes Földes Mihály, az 3reg gróf. Rajz Ferenc Miskája művészkézzel kidolgozott figura, bár a szerző kissé eltolta a valószerüségtól. Újlaki kacagtató ka-auza, Szalma Sándor kedves Hindenburgja, Horváth Béla, Faludi Béla, Révész Béla kisebb alakjai értékesen egészítették ki az előadást. Vasárnap délután hasonlóan sikerült előadásban, kisebb közönség előtt megismételte a ársulat a Méltóságos asszony trafikját, este )edig Vaszary János Angyalt vettem feleségül című darabját mutatták be. Ez a darab sem örökéletre készült, olyan tiszavirág üzletdarab, de szellemes, mulattató s ez elég. A konzervatív bankigazgató (Kovács Árpád) nem talál ideális feleséget, hát leszjáll neki egy angyal Nagy Klári). Az angyal tudatlan, cíc a férj barátai, meg a szobalány végül is annyira megtanítják, hogy veszedelmesebben modern esz, mint a földiek. Kitűnően alakította Kovács a férjet. Nagy Klári pedig egyenesen brillírozott az átváltozás megjátszásában. Nagyon ó volt a titkár: Szalma Sándor.-A kisebb szelepekben szereplő ta£»lrismét megmutatták, togy az együttes minden eg^es tagja jelenté-ceny értéknek számü. MŰSOR: \ Hétfőn este fél 9 órakor: (Torockli menyasszony). Kedden este fél 9 órakor: (Az utclsó bölényK A házi-Az utca Cigány-Vasutas hangv. klasszi-4 RADIÖ. Kedd, június 21. 0.13: Hangv. 12.5: kvintett hangv. 4: Gyermekmesék, 5: köiiekedésrendje Amerikában. 5.30: zene. 6.30: Ének az ifjúságról. 7.5: A Égiek- és zenetársaság férfikaranal* 7.45: Előadás.-8.15: A zeneművészt kusai. 9.50: Cigányzene. Árverési hirdetmény Szombathely megyei város árvaszéke a gyámanya kérelmére elrendeli Pick Georgina Mária és Pick Vilmos György kiskorúak tulajdonát képező, s Vasvármegye nyugati részén, Dozmat község határában fekvő Jáplamajornak szilárd épületekkel, továbbá a hozzátartozó 300 kat jiold — túlnyomóan szántóföldekből álló — ingatlanoknak 125.000 P kikiáltási ár mellett önkéntes nyilvános árverésen való eladását, az árverésnek dr. Németh Lajos árvaszéki ülnök hivatalos helyiségében (Városháza, II. e. 15. ajtó) leendő megtartására 1932. évi június hó 28 napjának d. e. 9. óráját kitözi s arra a venni szándékozókat ezennel meghívja. Az árverési feltételek a hivatalos órák alatt Szombathely város iktatójában (Városháza, II. e. 13. ajtó) és gyám megbízottjánál (Szombathely, II. Rákóczi Ferenc-utca 62. sz.) tekinthetők meg. Utóbbi Írásbeli felvilágosítást is ad és a birtok megtekintésében is közreműködik. ZALAEGERSZEGI PIACI ARAK Buta 100Ű- 1100, Rozs 1000 -11-00, Árpa 17-tfj-18 03, Zab 18-00-1900. Tengeri 15-00-160; r Burgonya 4.00--5.00.. BUDAPESTI TERMÉNY JELENTÉS. Búza, (tiszá vidéki) 12-00-12 15, bu 12 (ecyéb) (1 90-12-05. rozs, 1225-12 40, árpa 1600-16 25. rab 17-00--17-50, köles 14-00-14.50. tengeri 17 75-17«. burakorpi 12 35 12 50. Irányzat; barátságos,.forgalom : csendes. l».''»u »|do«o« «■ ksmfl! uus ioosro*. iiiftnik syivcstz* rert* jí*os f|bm(m'', 1-esimv pkl tr. APRÓHIRDETÉSEK. AZONNAL BEKÖLTÖZHETŐ 4 szobák összkomfortos lakás kiadó a Kazinczy-tér 7. sz. alatt. Bővebbet dr. Garai ügyvédnél. ELADNI vagy VENNI valója ha van, hír-desse a Zalavármegyében. ZRÍNYI-NYOMDA RÉSZVÉNYEKET MINDEN ELFOGADHATÓ ARON ELADOK. CIM A KIADÓBAN. Akár elutazikt akár itthon nyaral, okvetlen szüksége lesz V Frottier kelmékre ÜtBZSjB»*™ 9.— Frottier fürdőlepedő SflBWÍS 18.— Flaneltakaró rendes na9&„y0s ,0^« 5.80 S chütznél. Pijama, strandkabát. nyári ruha . é< pongyolaanvagck sxirAzriú minőségben a legnagyobb választékban <2?.Jtt Nyomatott Kakas Ágoston köoyynjomdájábui, Zalaegerszeg, Széchenyi tér 1. Telefon: 131. \ XI. évlolyars. Äaiaegerizc«, 1322 juníus 22 S¿etda. tm Ara 12 fillér. 139 szá POLITIKAI NAPILAP »Utfjelcftik «laden hétközuap déluttn. Előflzelé»: negyedévre 6 P.-Szerkesztőség (bdöhlvciil: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 1. Telefon: 131 Nincs kormányválság Egy csökönyösen visszatérő híresztelés hetek óta kormányválságról kolportál kombinációkat. ami bizonyos politikai körök kebelében gyakori szóbeszéd tárgya. Ez a híresztelés tudni véli, hogy gróf Károlyi üvula egyrészt elkedvetlenedett azok miatt a nehézségek miatt, amelyek munkáját belpolitikai téren Vísérik, másrészt misszióját befejezettnek látja, mert amikor vállalkozott háromnegycdévvel ez-ytlott kabinetje megalakítására, az volt a célkitűzése, hogy a súlyos gazdasági válságba jutott ország pénzügyi helyzetét rendbe szedje, az adósságok fizetése terén megfelelő intézkedéseket léptessen életbe s általában keresztülhajtson egy radikális takarékossági aktust, amely akkori kijelentése szerint érinteni fog nemcsak minden foglalkozási ágat, de társadalmunk minden egyedét is. -Á válsághírek terjesztői úgy állítják be a dolgot, mintha a miniszterelnök bevégezte volna misszióját s most már megcsömörödve a politikai élettől, végérvényesen távozni (''»hajtana pozíciójából. A közvélemény ezeket a híreket meglehetősen tartózkodva fogaifta, mert nincs kellőleg indokolva az a/ állítólagos visszavonulási kérdés s egyébként ís azt tapasztalja és arr<K kap illetékes híreket, hogy a kormánynak eszeágában sincs ilyen nehéz időkben lemondani, mert ennek okát-sem látja. Egy "kormán) megbukhat, ha elveszti a hüzalmat, vagy az eléje tornyosuló problémák megoldására vállalkozni nem hajlandó. Ha bonckés alá vesszük a jelenlegi helyzetet, nyugodt megállapítást telietünk: nemcsak hogy bizalmi krizis nincs, sót az egész ország közvéleménye a legnagyobb megértéssel kiséri Károlyi Gyula miniszterelnök sziszifuszi munkáját. Annak ellenérc, hogy valóban nincs egyetlen tagja sem i^rntptünknek, akit ne érintett volná a jánkzűduftgazdasági válság, mégis mindenki.tudja, hogy azért nem a kormányt kell felelősié tenni és józanul gondolkodó ember ezt nem is teheti, sót ha a környező államok helyzetét tekintjük, a legteljesebb elismeréssel kell adóznunk kormányunknak. hogy ezekben a megdöbbentően súlyos időkben ennyire is biztosítani tudta az orszáfj egzisztenciáját. Ha tehát bizalmi krizis nincs, akkor mi sZ oka hát, hogy nem akar megszűnni a kormányválság híresztelése? Ennek okát nem nehéz megtalálni, ha szembeállítjuk a forga-lomba hozott híreszteléseket gróf Károlyi (prííTá ^Ntehát a legilletékesebb személy — »jelentésével. O ugyanis nem tud arról, hogy kormányválság volnar Mindenesetre különös, hogy mások jobbai^ akarjak tudni a belpolitikai élet mozzanatait, mint az a személy, akinek minden fontos momentum a kezéhez fut össze. ^ » • Hogy a politikai erők hogyan vélekednek a jelenlegi kormány munkájáról, arra nézve csak az appropriációs \itát hozzuk fel. amikor Károlyi Gyula a Ház túlnyomó nagy többségének bizalmi szavazatát nyerte el. Á megajánlási törvényjavaslat képviselőházi ''vitája azzal az eredménnyel járt, hogy a bizalmat ekkor ;s felkínálták a kormánynak.'' Hátra van még a felsőházi vita, amely kétségen kivül ugyanilyen kimenetelű lesz* f/ékután igazán érthetetlen volna a kormánynak felajánlania lemondását, mert ha a népképviselet biztosítja számára a bizalmat, alkotmányos életünkben nem látunk okot arra, hogy még több bizalmi összetevőt igényeiicn, mert az. államfő bizalmát már a kinevezés pillanatában elnyerte a kormány s annak -mind a mai napig birtoká- ban \an Tehát nincs itt másró&zó, mint arról; hogy bizonyos lélektani alapot akarnak teremteni a közhangulatban a felvetett állítás csökönyös repctálásával. Furcsa dolog ugyan arra gondolni, hogy a folytonos ismétléssel ek> lehet varázsolni azt, ami nincs. Napokon keresztül felszínen tartanak egyes neveket, akik a kormányalakítás várományosai volnának s amikor kitűnik, hogy ezek erről semmit sem tudnak, előjönnek újabb nevekkel s a hiresztelők arzenálja mintha kifogyhatatlan volna. Az egészben csak az a lényeg, hogy a közvélemény már igen tájékozott az ilyen belpolitikai front- áttörési kísérletekkel kapcsolatban s egyáltalán nem hajlandó beugrani a pohár vízben támasztott vihar izgalmainak, hanem nyugodtan szemléli az eseményeket s meg van győződve arról, hogy a kormány tudja, hogy meddig köteles az orszuíg érdekében irányítani hazánk ügyeit. Ez a kötelesség most különösen nagy súllyal nehezedik vállára, mert külpolitikailag nagy események kapuinál állunk, melyek átlépésekor nem szabad megtörténnie annak, hogy hatalmi birkózás legyen afölött a kérdés fölött: ki lépje át annak küszöbét. Az appropriációs ¡avaslat a felsőház előtt Budapest, június 21. Igen nagy érdeklődés mellett nyitotta meg Wlassics Gyula báró elnök a felsőház mai ülését, amelyen a költségvetés került tárgyalásra. Az elnök megemlékezett a Justice for Hungary katasztrófájáról és arról, hogy az olasz testvérnemzet azóta új géppel ajándékozott meg bennünket. Indítványozta, hogy a hós magyar pilóták emlékét a felsőház jegyzőkönyvben örökítse meg. Indítványát egyhangúan elfogadták. Az elnöki előterjesztés után bejelentette, hogy többfelől érkezett kívánság aziránt, hogy a felsőház tagjai, eltérően az eddigi gyakorlattól. a költségvetéshez külön-külön is hozzászólhassanak egyes tárcáknál. Miután ennek semmi akadálya sincs, kéri indítványának elfogadását. — A felsőház az elnök indítványát magáévá tette, majd áttértek a költségvetés tárgyalására. Baltazár Dezső nem hiszi, hogy lenne Európának egyetlen olyan állama, amely gyönyörűséget talál költségvetésében. A kormány nagy munkát fejtett ki, amíg így is össze tudta állítani a költségvetést. Ezután az államszervezetről beszélt. Azt fejtegette, hogy a magyar állam közjogi életéből ki kell küszöbölni minden olyant, ami az állam lényegét sérti. Ha valamely állam nemzeti létére súlyt helyez, nem szüntethet meg olyan dolgokat, melyek-következmény ekép az államban rombolás áll elő. « Az általános népakarat megnyilvánulása ártalmas lehet a szervezetlen társadalomban. BeszéJt a gazdasági válságról S annak okairól, inají^ örömének adott kifejezést, hogy a kormány felkarolta a francia és angol lehetőségeket. A költségvetést nagyon sűlyosnak tartja, de látja a kormány jószándékait s ezért elfogadja. n Vásáry József kijelentette, hogy Baltazárral általában egyetért, de kétségesnek tartja, hogy ezzel a költségvetéssel kiáltjuk a te-herpróbát. Rámutat arra, hogy x Baltazárnak igaza van, amikor a világgazdasági válság mellett a magunk helytelen gazdaságpolitikáját is okolja a mai helyzetért. Ez annak a következménye, hogy a szanálás után túlzott megterheléssel sűjtottak mindenkit. A közterhek ma már elviselhetetlenek és leginkább a földtulajdonosokat érinti. Ezután az ipari érdekekkel és a kartelek munkájával foglalkozott, majd a falusi nép nyomorúságos helyzetét fejtegette. Külföldi hitelezőinknek meg kell monda nehogy nem tudunk kamatot fizetni. Varsányi Emil hangoztatta, hogy bízík a költségvetés realitásában cs teljese elisme- réssé! adózik a kormánynak a szép összeállításért. Kérte a kormányt, álljon a békeszerződés revíziós gondolata meMé. Végül az iparcikkek drágulásával foglalkozott és azt fejtegette. hogy a nagyiparos áldozatokat hoz csak azért, hogy a munkásoknak kenyerük legyen. Azért drágák az iparcikkek, mert nagyrészük külföldről jön be. A világ szeme Lausanne felé tekint Labsanne, juníus 21. A lausannei értekezlet keddi tárgyalása előtt bizalmas értekezést folytattak a hatalmak képviselői, főként a jóvátételekről és a leszerelési kérdésről. A tárgyat érintő angol, francia és amerikai felfogások kombinációja utján akarnak kielégítő megegyezésre jutni. A jóvátételeket illetőleg az angolok a teljes törlés mellett foglalnak állást, 4 míg a franciák ugy gondolkoznak, hogy a jóvátételek teljes törlése Németországot igazságtalan fölény hez juttatná, azért kívánja, hogy Németország ismerje el Franciaország jogát a jóvátételi fizetéshez. A leszerelés kérdésében Angliának az az álláspontja, hogy 10 éves fegyverszünet alatt egy állam se készítsen tankokat, ágyukat, .bombavetóket és hadihajókat. A franciák a háborús költségvetés európa- szerte történő 5—10 százalékos csökkentését kívánják. ^ • Az amerikaiak pedig a haderő 10—35 százalékos csökkentése mellett foglaltak állást. London, juimis 21. A/ angol sajtó aggodalmas érdeklődéssel, de egyelőre kommentárok nélkül figyeli a lausannei konferencia me£-lassulását, amelyet Franciaország ragaszkodása németországi háborűs követelései iránt, idézett elő. A Times írja. hogy olyan megoldást keresnek, amely szerint Németország több milliárd márkáról szóló kötvényt adna, amit aztán a franciák az Egycsültállainoknak adnának tovább háborús adósságok fizetéséül. A Daily Mail szerint Franciaország teljes kártérítést követel a bányákért, ha a Népszö-vetség Németország javára^ dönt. * A Daily Herald megemlít»1, hogy Herriot résztvett a románok és Szovjetoroszország közötti megbeszéléseken,.sőt hétfőn Titulescuva! J ebédelt. A szovjet—román egyezmény meg- * kötése esetén uj európai perspektívák nyílnak, természetesen csak abban a/ esetben, ha Franciaország további garanciát nyújtana. Páris, juníus 21. Juliién a Petit Párisién lausannei tudósítója jelenti, hogy a jóvátételi kérdésben az. angol álláspontot: teljes törlést Németország és < >!aszország támogatta. F.z a megoldás Franciaország részére nem jo és ZALAVARMEGYE 1 aránytalanul nagy áldozatokat kivpn egyes államoktól. Franciaország 359, Belgium 65, Jugoszlávia 86 milló aranymárkát veszítene. Anglia 66, Olaszország pedig 30 milll6 '' aranymárkával károsulna. Felsorolja még Németország, Franciaország és Nagybrittania jóvátételi összegeit és leszögezi végül, hogy Németország a teljes törlés esetén hatalmas előnyhöz jut. London, június 21. A Manchester üuardian «Lausatme háttere» cimü cikksorozatának mai folvtatásában kifejti, hogy a világháborút az elnyomott nemzetek felszabadításáért vivták, de éppen a felszabadító államok lettek elnyomókká. A keletenrópaí földosztás új fegyver az elnyomók kezében. «. Igy fosztották még jelentékeny részétől Ausztriát és Magyarországot. A Népszövetség védelme hatástalan. Az ügyeket lassú politikummal vezetik és amíg eljutnak addig, hogy eredményt mutassanak, addi£ ezek az államok teljesen Rönkre fognak menni. < LailsaiITR- liaucrcv IIIIIU llMisuiu«iwiiai\ inai hihihi. A Ház kedden az összeférhetetlenségi törvényjavaslatot tárgyalta Budapest, junius 21. A képviselőház mai ülését A lm ás y László házelnök nyitotta meg. Napirend előtti felszólalásokban szóvá tették az újpesti iparos- és kereskedőtüntetést; kifogásolták, hogy a rendőrség ez ügyben több embert letartóztatott. Az ellenzéki felszólálók azt hangoztatták, hogy eddig csak Ígéretekbe merültek ki az iparosok és kereskedők könnyítésére irányuló akciók. A közterhek olyan magasak már. hogy az pusztulással fenyegeti a magyar ipari és kereskedelmi életet. A Ház ezután áttért az összeférhetetlenségi torvényjavaslat tárgyalására. Gróf H u n y a dy Ferenc rámutatott a régi törvény hibájára, amit nem Iát módosítva ezzel az uj javaslattal és közelről sem olyan szövegezésű. amelv megfelelhetne a mai időknek. A Az egyetlen helyes álláspontnak* azt tartja, hogy ha felsorolják az összeférhetetlenségi eseteket. Senkise legyen kizárva a parlamentből, aki a ^ t A polgármester meghívta a magyar írókat Zalaegerszegre közért akar dolgozni, de tartsuk távol azokat, akiket csak az önzés vitt oda. Részletesen rámutatott arra, hogy miért kell a közigazgatási bíróságot bevonni az összeférhetetlenségi ügyek megítélésébe. Hangoztatta, hogy tör-vénvt kell hozni a kijárásokra és nemcsak azokat kell büntetni, akik kijárnak, hanem akiknél kijárnak azokat is. Végül az altruista intézmények és egyesületek összeférhetetlenségéről beszélt. A javaslatot elfogadta. Bródy Ernő nem fogadja el a javaslatot mert nem látja vele az összeférhetetlenségi kérdést megoldva. A köztisztviselői összeférhetetlenséget sürgette ezután. Üróf Apponyi György szerint az eredeti javaslat sokkal célszerűbb és jobb volt, mint a módosított. Kár, hogy nem fogadták el azt a tervet, amellyel állásaikba visszahelyezni ki-vánták azokat a közalkalmazott képviselőket, akiknek mandátuma lejárt, újból nem választották meg őket és visszaakartak menni elhagyott helyükre. A Magyar.Irók Gazdasági Egyesülete Szik-iay János és Pakots József elnöklete alatt hétfőn ülést tartott a szeptember 4—11. között rendezendő balatoni írói hét előkészítésére. Az ülésre az összes dunántúli vármegyéket és a városok polgármestereit meghívták. Zalaegerszegről Czobor Mátyás polgármester és Fára József dr. vármegyei fólevéltáros vettek Tészt. Czobor Mátyás Zalamegye szépségeire, ezer benyomást adó értékeire hívta fel az trók figyelmét és kérte, látogassák rneg és támogassák ezt a megyét s keressék fel Zalaegerszeget is. Az ülés résztvevői örömmel vették a meghívást. Nagykanizsa, Keszthely, Balatonfüred ugyancsak meghívta és szeretettel várja a magyar írókat. Az ülésen úgy döntöttek, hogy a balatoni írói hétbe a vidék íróit és költőit is bekapcsolják s több szerzői előadást rendeznek különféle díjazásokkal. Az Országot Kézmüvet Tettület tzakértekezlete Az Országos Kézműves Testület az ipartestületek és szakmai érdekképviseletek bevonásával országos értekezletet tartott Lajtha Rezső ügyvezető társelnök elnöklete mellett. Az értekezlet, amelyen 38 ipari szakma képviseltette magát, Lajtha Rezső elnök előterjesztése alapján egyhangúan állást foglalt a gazdák és iparosok kiméleti idejének egységes szabályozása mellett. A gazdaközönségnek nyújtott egyoldalú kiméleti idő a kisipar létét veszélyeztetné különösen a vidéken, ahol az iparosok vevőköre túlnyomóan gazdákból áll. Állást foglalt az értekezlet a kamatláb leszállítása mellett s egyben kifejezést adott ama véleményének, hogy egy általános moratórium katasztrofális hatással lenne gazdasági életünkre, mert a hitelt és különösen a külföldi nyersanyagok és félkészárúk beszerzését lehetetlenné tenné. Behatóan foglalkozott a szakértekezlet a behozatali tilalmak kérdéséveL Az Országos Kézműves Testület sürgősen érintkezésbe lépett a behozatali bizottságok szervezésével megbízott Vámpolitikai Központtal a kézművesipar képviseletének biztosítása érdekében. Az értekezlet állást foglalt a kézműves és feldolgozó iparnak a behozatali bizottságokban leendő megfelelő képviselete mellett. A behozatali kontingenseket a kézművesipar delegált szakembereinek bevonásával állapítsák meg és a kontingenseket az ipartestületek saját hatáskörükbén osszák el. mert a múltban is teljesen kielégítő módon feleltek rneg e feladatuknak. Gazdasági problémák Azok a mezőgazdasági ágak, amelyekkel őstermelő országunk népe foglalkozik, legnagyobbrészt már átestek a próbán és ha a jelenlegi kiviteli szempontból vizsgáljuk azokat, megállapíthatjuk, iiogv valamennvien Csődöt vallottak. Reménnyel néztünk a minőségi szempontok figyelembevétele mellett termelt búza, a szarvasmarha, a hússertés, a fajbaromfi és egyéb gazdasági termeivények értékesítési sikere elé, de a remény nem teljesedett,, a kivitelre szánt elit búzánk pl. denaturálva állati takarmány sorsára jutott. Napjainkban sokat foglalkoznak a vetőmag-termeléssel, ajánlják az olajos, a gyógynövények termelését. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a gazdaságnak ezek a kényes üzem ágai nagyobb szakértelmet, több ápolást /Pw7e! nagyobb kiadások előlegezését igénylik, mint amennyi azokból a kisgazdánál található és főként a pénz az, amit v a mai hitelviszonyok mellett megszerezni nembeliét. Legújabban sokat haliunk és olvasunk arról, hogy be kell vezetni a tömeggyümölcsierme-!é?t, mert }ia már egyéb terményünk nem 1932. junius 22. kell a külföldön, gyümölcsünk számába feltétlenül biztos piacot találunk. És ez így is van. csák körültekintéssel fogjunk a teendőkhöz. • A (Zala vármegye» hasábjain én előttem sokkal hivatottabb szakemberek foglalkoztak már e kérdésselvés remélem, hogy lesznek is még közreadva jobbnál-jobb útmutatások, mindazonáltal árra kérem Szerkesztő urat, adjon helyet, hogy gyakorlati tapasztalataik61 egyet-mást én is elmondhassak. Azt hiszem, abban mindenki egyetért velem, hogy a. katasztrofális pénztelenségen segíteni kell, tehát valami olyan termefcsi agat ■ kell sürgősen bevezetni, ami rövid idő alatt hoz pénzt. A gyümölcsüzem megalapozása is pénzbe kerti! és a telepített gyümölcsfa — ha szakszerű kezelésben részesül is — átlagban 5—8 év múlva hoz csak számottevő jövedelmet. De ha «nyitott szemmel» járva tekintünk szét vármegyénkben, megragadja figyelmünket, hogy igen sok községben és annak határában látunk gyümölcsösöket. Tehát van nekünk gyümölcstermelésünk! Igen, vatf, de nem olyan, amiből komoly jövedelemre számíthatnánk. Nem számíthatunk " pedig azért, mert gyümölcsfáink sok fajta és féleségből tevődik össze s azok nemcsak gombával fertőzöttek, hanem majdnem mindegyike valóságos rovargyűjteményt képvisel. Ezeket a gyümölcsösöket egy kopott'' öltönyhöz hasonlítom, amit jobb időkben már levetettünk, ma azonban, tekintettel szűkös viszonyainkra és arra, hogy a szövetnek két oldala van s az a másik, a belső, fia nem is olyan mutatós, kifordítás esetén mégis csak használható és kevesebbe kerül, mint az új beszerzése. Gondolkozzunk felette, vájjon pem volna-e célirányos ezeket az öreg gyümölcsösöket is legsürgősebben a maguk módja szerűit ((kifordítani» és ezzel egyöntetű fajtát termő gyümölcsösöket alkotni. A gyökérzet itt már mélyre hatolt, birja a szárazságot, a törzs, ha itt-ott beteg is, operálható és ami nem sikerült Woronoffnak az embereknél, az fényesen sikerig a kertésznek a gyümölcsfáknál. És ha népművelési előadások, tanfolyamok keretében megtanítjuk a kisembert arra, hogy a fát hogyan kell visszaesőnkázattal és trágyázással rnegifjítani és a felfrissült koronát értékesíthető, nemes fajtával átoltani, ö azt a maga hasznáért megtanulja és végrehajtja. : (L.) \ Tapolcza nagv dalosünnepe Míg egyfelől a társadalom minden számottevőjének buzgóságábő! pompás Zeneegyesület működik, a súlyos gondok közepette is, Tapolcán, másfelöl a dalkultúrának is fáradhatatlan művelői akadtak néhány évvel ezelőtt és életre hívták a vasutasok «Csobánc» dalkörét. Hullay Gyula Máv tiszt és a kitűnő • karnagy-asszony: Vargha Gyuláné sok munkájúinak, küzkodésének eredménye volt a dalkör léte, fejlődése és az ő fáradhatatlanságük hozta mc^Jt vasárnapi szép napot, a dalkör zászlószentclési ünnepélyét. Ott volt vasárnap az ünneplő Tapolcán gróf Eszterházy Móric a családjával, a város és a vidék intelligenciája, az Országos Magyar Dalosszövetség, a Zalai Daloskerület képviselői. Az ünnepélyen közreműködtek a budapesti Visszhang Máv dalkör, a keszthelyi Iparos Dalárda. Több dalkör küldöttségben képviseltette magát. Az ünnepély szentmisével kezdődött, melyet a zászlóanya: gróf Eszterházy Móricné ünnepélyes fogadása után Engelhardt Ferenc esperes tartott. A zászlóavató beszédet is ó mondotta. Délután díszhangverseny volt a Katolikus Kör nagytermében, a vendégdalárdák részvételével, (iaál János karnagy vezetésével szerepelt itt a tapolcai filharmonikus zenekar is. Ünnepi beszédet Kovács László állomásfőnök mondott. Vargha Gyuláné magyar műdaíokat énekelt művészien, finoman, dr. Somogyi Józsefné hivatott zongorakisére^ téveiy Este sétahangverseny volt. majd utána nagyszerűen sikerült táncmulatság az Erzsébet parkban. , 1932. junius 22 ZALAVARMEGYE H 3 55 EK. — A főispán Budapesten, Gyömorey György, főispán kétnapi tartózkodásra kedden délután Budapestre utazott. * ( • —Letcnyére ment a miniszterközi bizottság. Kedden reggel a Zalaegerszegen dolgozó miniszterközi bizottság Bődy Zoltán alispánnal kiszállt Letcnyére az ottani járásbeli költségvetések felülvizsgálására. Meg kell tartanunk a belső frontot! Esz- • terházy Móric gróf vasárnap beszámoló beszédit tartott Tapolcán. Arról beszélt, hogy kötelességünk a mai helyzetben a jobb időre megtartani amink van, hogy céfra nem vezető takarékoskodással ne tegyük tönkre örökre egyes intézményeinket. Beszéde folyamán a képviselő rámutatott arra, hogy nem régen is volt egy nagy. súlyos világjelenség, a háború és ha van tanulság, amit ebből le lehet vonn^. az az, hogy a mai súlyos világjelenségek közepette meg kell tartanunk a belső f r< >ntot. — üjmisézök Sümegen. Oszkay Lajos és Németh Jenő újonnan felszentelt áldozópapok a sümegi plébániatemplomban tartják első szentmiséjüket. Mindkét új papnak Beöthy István dr. sümegi apátplébános lesz a manuduk-tora. » — Intézeti és iskolai kelengyék legolcsób-barí Schütznél vásárolhatók. Előírásos csikós vásznak és sötétkék inté^éti szövetek. — A városok kongresszusa Kőszegen. A városok ezévi szokásos / kongresszusát július 2 4-ig tartják meg Kóázcgcn. Ebben az időszakban üli meg Kőszeg városa ugyanis országos ünnepélyek keretében azt a történelmi n eseményt, hogy 400 esztendővel ezelőtt Kö-- szeg falai között dőlt meg a török tiralom. A városok kongresszusának elnöksége épen ezért határozott úgy, hogy a vidéki városok vezetői is helyénvaló, ha e város falai között épen az ünnepség ideje alatt jönnek össze kongresszusuk megtartására. A kongresszusom Zalaegerszegről Czobor Mátyás polgármester vezetésével résztvesz a városi vezetőség tfhb főtisztviselője. — A kebelei erdőégés, mely körül hétfőn annyi riasztó hír kapott szárnyra, megemésztett a ''Nasici cég kitermelése alatt álló, jugo-szláv területen fekvő erdőből mintegy 45 holdat A tűzhöz átmentek Vizkelety Árpád lenti-i főbíró vezetésével Kesznek. Lenti, Rédics lakosai közül nagyon sokan és nagyszabású sáncolási munkával sikerült a tüzet helyhez kötni. — Dalosverseny. Igen nagy érdeklődés nyíl-, vánui meg a július 3-án Keszthelyen rendezendő dalosverseny iránt, amelyen 12 zalai dalárda vesz részt. A védnökök között helyet foglal (iyömorey György főispán, Bődy Zoltán alispán és a vármegye több előkelősége. Zalaegerszegről az Iparos Dalkör vesz részt versenyen kívül a dalosünnepélyen. — Uj postahivatal. A tapolcai járáshoz tartozó Szepezd községben a postaügynökség június 30-án megszűnik és július 1-vel IV. osztályú postahivatal nyíkk. A postahivatalnak távbeszélője is lesz. A hivatal forgalomköre egvébként ugyanaz, mint az ügynökségé volt. — Uszószövetségi kiküldött Keszthelyen. A nyárra nagyobbszabású úszóversenyeket terveznek Keszthelyen. A versenyek idejének kijelölése és a versennyel kapcsolatos egyéb kérdések elintézése céljából a Magyar Úszószövetség kiküldte Keszthelyre Kéler Tibor dr alelnököt, aki a város vezetösegévcl és a sportegy elt elnökségével közösen tárgyalja meg a keszthelyi úszónapok rendezését. — Olcsóbb lesz a szén. Az árelernzó bizottság közlése ^zerint az 1031 évi szén- és bnkettárákból 10 &áza)ék kedvezményt adnak a/ összes magyar állami szénbányák és még egész sor magán bán va. " — Egy kerékpárlopásról adtunk hírt vasárnapi számunkban. A hír kiegészítésre szorul, Ugyanis nem tBoda Lászlótól, hanem akiknek kő csönadta: dr. Köves . Istvántól és Martin-csevies Lászlótól lopták el, ismeretlen tettesek a kerékpárt. • Munkát kereső iparosok otthona .Keszthelyen. A keszthelyi ipartestület elhatárózta. liogV átvonuló és munkái" kereső\ iparosok -részére székházához külön e célra szolgáló épületet építtet, hogy így szolgálja a munkanélküli iparosok ^rdekyit. Az elhatározás nagy szociális érzésre vall. jl — Dunsztos, befőttes, »ugorkás üvegek, Paftnt Ultreform és más minőségben, gumi karikák, pergament papiros, zsineg legolcsóbban Deutschnál. — Botrány okozó napszámos. Hári József Pccsketa zalaegerszegi napszámos kedden délután a Berzsenyi-utcai Haás-féle vendéglőben ittas állapotban több emberKe belekötött és az utcán is folytatta a rendetlenkedést. A rendőri felszólításra sem hagyott fel botrányos viselkedésével, hanem a Széchenyi-téren lefeküdt a földre és ocsmány szavakkal illette a járókelőket. Hárit a rendőrség letartóztatta és a fogdfiba szállították. Amint értesülünk, a garázda ember Cscszkó Ferenc zalaegerszegi favágót szóváltás közben a korcsmában megszúrta a karján. A bűnügyi eljárás megindult ellene. — Súlyos a vonatról leesett fiatalember állapota. Tegnap közöltük, hogy egy soproni fiatalember -Zalaszentivánon leesett a filléres gyorsról és súlyos sebeket kapott. A fiatalembert Höller Istvánnak hívják, jómódú gaz-dalcgény Sopronban. Hozzátartozóival együtt utazotV, de azok csak Egervárnál vették észre, hogv a íegény eltűnt a vonatról. Meghúzták a vészféket, a vonatot leállították és elindultak visszafelé a keresésére. Höller jekkór már a zalaegerszegi kórházban volt, több koponyatöréssel, agyrázkódással, lábsebesülésékkel. A fiatalembert kedden hajnalban a zalaegerszegi mentők a soproni kórházba szállították. Állapota súlyos. — Eltűnt fiú. Kecskés Gyula 13 éves keszthelyi tanuló június 4-én eltávozott szülei lakásáról s azóta nem tért vissza. Országosan körözik. ♦ „ 1 — Betörések Keszthelyen. Goldner (a keresztneve ismeretlen) 25 évés pincér a napok ban behatolt Hompó József keszthelyi lakos házába és a szekrényből egy ezüst órát aranylánccal és ékszereket lopott el JTTtf pengó értékben. — Sándor János 22 éves pincér, vo-lojtói születésű cseh katonaszökevény Csipszer József keszthelyi lakos szekrényéből egy pár lakkcipőt és egy felöltőt vitt el. Mindkét lopás ügyében megindult a nyomozás. — Elvágta egy rab a nyakát. Gratzer József horvátnádaljai földmívest orgazdaság címén egyévi fogházra ítélték. Gratzer a szombathelyi fogházban töltötte büntetését. Amikor egyik rabtársa a közös teremben borotválta, Gratzer egy őrizetlen pillanatban előkapta a tartalékborotvát rabtársa táskájából és még mielőtt megakadályozhatták volna, elvágta a nyakát. Petcek alatt elvérzett. A vizsgálat megindult. — Fürdőruhák, fürdöcípők, fürdősapkák legnagyobb választékban, legolcsóbb áron beszerezhetők — ruhák már 5 pengőtől — Deutschnál. * i — Gyóní Géza emléktáblája. A Szibériában elhalt Gyóni Géza katona-költő halálának 15. évfordulóján a Gyóni Géza Irodalmi Társaság emléktáblát helyezett el a költő lakóházán. f • — A keszthelyi fürdővendégek balesetbiztosítása. Keszthely elöljárósága megállapodást kötött a Magyar Hollandi Biztosítóval a keszthelyi fürdővendégek baleseti biztosítására vonatkozólag. Az elöljáróság 1000 pengőre biztosítja közlekedési baleset esetére mindazokat a fürdövendégeket, akik a nyár folyamán igazoltan legalább két hetet Keszthelyen töltenek. Az 1000 pengős névre szóló biztosítási kötvény v''runye kiterjeo az összes rendezett európai államok közlekedési eszközeire és Keszthely korul bizonyos körzetben az autókra is. A kötvény érvénye egv évre szól. Egyelőre 200 darab ilyen kötvényt rendelt az elöljáróság. Maga a biztosítási K kötvény is propagálja Keszthelyt, amennyiben rajta van a fürdő ismertetése és egy kép is Keszthelyről. \ A szőlősgazdák érdekében A Magyar SzólóbürtokosolTOrszágos Társasköre vasárnap Budapesten rendes évi közgyűlést tartott és ezen kimondotta, hogy Országos Szövetséggé alakul át. Bottlik István felsőházi tag elnöklésévvel folyt le a közgyűlés. Több aktuális kérdéssel foglalkoztak, így határozati javaslatot fogadtak el, hogy a borfo* gyasztási adó leszállítására vonatkozó ''rendelkezés már a szüretre lépjen életbe. Ugyancsak határozati javaslatot fogadott el a közgyűlés arra nézve, hogy fogyasztásra szolgáló szesz csakis borból legyen előállítható, addig is a gazdasági szesztermelés és a bortermelés javára az ipari szeszgyárak kontingensének megvonása megoldandó. A borpái»-latfózésre vonatkozó megállapodások létesítésére a szólősgazdaérdekeltségekből bizottságot delegálnak. '' — Nem szabad cigányokat közlcgelö mellé telepíteni. A földmívelési miniszter rendeletet adott ki, mely szerint a gazdák sok panasszal fordultak hozzá, hogy a hatóságok igen sokszor , a kötegelő közelébe telepítik a cigányokat, ezeknél pedig nagyon sok állati hulla fordul elő, amelyek azután megfertőzik a közlegelőt és- így a gazdák jószágai elpusztuV nak. Elrendeli tehát a miniszter, hogy a jövőben a cigányok részére a közlegelótöl távolabb eső helyet jelöljenek ki lakóhelyül. — Szerencsés baleset. S. E. nagykanizsai leány Eszteregnyén nyaralt ismerősénél. Amint egyik nap a takarításnál segédkezett, egy revolver akadt kezeügyébe, melyet felhúzott s a fegyver véletlenül elsült. A golyó a leány mellébe fúródott, de szerencsére nemeseb^ szerveket nem érintett .s így Yövidesen elhagyhatja a kanizsai kórházat, ahová a baleset után beszállították. — Bourettin, színtartó, legújabb divatszínekben, legolcsóbb árakban Schütznél. — Pécsi cserkészek díszelőadása Nagykanizsán. A pécsi püspöki tanítóképző cserkészcsapata Zágrábba utazik a jugoszláv cserkészek nemzeti fogy táborába. Nagykanizsán, a magyar földtől váló búcsúzásképen, előadják a < Pécsi diákok» címú hatásos színdarabot. — A somogyvármegyeí mezőgazdasági bízottság közgyűlésén Asztalos Lajos kamarai fótitkár a földmívelésugyi kormányzat decentralizálásának szükségességét hangsúlyozta, majd rámutatott arra, hogy a kamara kerületében a takarmánytermö terület üO<>o-kal csökkent az aprómagvak beszerzésének nehézsége miatt. Valamennyi felszólaló kisgazda élénken tiltakozott a termésrendeletben megállapított 200 kg-os lisztforgalmi adómentes fejkvóta ellen. Sámik József felsőházi tag kimutatta., hogy amíg békében egy öltözet férfiruha 125 kg búzába került, addig ma 454 kgba; 100 aranykorona évi normális kaniatszolgáltatásáért kellett 2^ kg búza, ma 100 kg. Egyik felszó» laló szennt a községi háztartásnál kell takarékoskodni, mert míg pl. egy gazdánál az adókönyv tanúsága szerint a földadó 4ő perj: gót tesz ki, összes adója a pótlékokkal mégis 300 pengőre rug. — Történelmi riportsorozat Habsburgí Max-milián mexikói császár tragédiájából. Évek óta érdekes és izgalmas p riportsorozatokat közöl a budapesti 8 órai Újság. Most: a világtörténelem egyik legmegrázóbb tragédiájáról: Max-milián mexikói császár életéről és kívégezteté-séről ad riportokat, olyan új adatok feltárásával és olyan romantikus részletek közlésével, melyek a bécsi császári levéltárban csak most lettek hozzáférhetőkké. A nagv tragédia részletei eszerint csak most juthatnak nyilvánosságra és a S Órai Újság ezeknek az adatoknak, dokumentumoknak és leveleknek a felhasz-k nálásával adja Maxmikán császár. és Sarolta császárné tragédiájának hű riportját. Az első közlemény csütörtökön, június 23-án jelenik meg és azontúl naponkénti folytatásokban adja''^'' az érdekes és izgalmas riportokat. — Időjárás: Nyugat felől terjedő zivataros esők, sűlyedó hőmérséklettel. Beretvás pasztilla a legmakacsabb fejfájást is elmulasztja / ZALAVARMEGYE 1932. junius . SPORT. A Move fel:é;várí részletes eredményei. Mint tegnap megírtuk. a Move Zalaegerszegi Sport Egylet atléta? vasárnap Székesfehérváron az ottani ARAK (Alba Regia Athletfte&i Klub) által rendezett II. osztályú atlétikai körviada-lt>n vettek részt és a köveflíezö erednie? nyeket érték el: A 14 versenyszám közül ö-et megnyertek, 2—2 számban második harmadik. I számban pedig negyedik helyezést érte* d. H>0 m-en első Tanícs István 11.8 mp (ellenszélben), 1300 m-en elsó Feili >Oyula 4 p 33 mp, súlylökésben első Kántor László 11.07 m, 400 m-en elsó Schifter Lajos 57.2 mp, $00 m-en elsó Kóbor Vilmos 2 p 13 mp, gerely-hajításban első Kántor László 46.33 m, rúdugrásban első Farkas Ferenc 2,80 m (holtversenyben), távolugrásban második Visnyei László 5.82 m, 200 ¿n-es gáthrtásban második Bezák Ferenc 20.S mp. diszkoszvetésben harmadik Kántpr László 33.34 m. magasugrásban tiarmadik Visnyei László 1.60 m. a Wzer 100 és a 4-s^k4(M) m-es stafétákat szintén a Move ZSE nyerte fölényesen 47.6 mp, illetőleg 3 p 30.4 mp-es időkkel. — A dekatlon táblázat szerinti pontozás alapján szintén a Move lett az első 8503.Q33}nagyon jó ponteredménnyel. MOZI. I A legmulatságosabb katonai vígjáték A GARNIZON REME. óti Károly bohózata 10 felvonásban. Fősze-Felix Bressart, Lucie Englrsch, Albert • Fejezetek: Egy kis garnizon. — A ligeti fotográf. — A lovasít ott baka. — A libatalpas közvitéz. — A kutyamosó. — Furulya a csizmaszárban. — A kifüstölt kaszárnya. — Zivataros menyasszony. Bemutatja az Edison mozi. Kedvező idő esetén a 0 órai előadásokat a Kertmoziban tartjuk. . ., J / SZÍNHÁZ. A Művész Színház telt ház előtt Indig Ottó nagy sikerre vergődött Torockói menyasszonyát adta elő. Patkós Rózsit szereti az András. de kisül, hogy a lány, zsidó, erre elfordul tóle, de megint kisül, hogy nem is zsidó, erre András megfordul, heppiend. Népszinműíz. olcsó hatásvadászat, de a lyatáskereső beállítások között akad őszinte, igaz, mélyen, egyszerűen művészi szín. Rózsi szerepében Tihanyi Mária remekelt, Andrást Rajz Ferenc rajzolta kiválóan. de a legfeltűnőbb alakítás ebben a darabban kétségkívül Kovács Árpád <^reg zsidója. Nem tudom. Indig honnan vette az öreg Herskovjcsot, 4,e mesterien, meleg szívvel írta bele a darabba és Kovács Árpád átérezve, aprólékos gonddal, szeretettel hívta életre. Nagyon sikerült volt Timár Aranka Blumnéja, sok külön tapsot kaport; Gabányi Böske is sokat vitt értékes tudásából a kicsi szerepébe.. Horváth Béla. a jegyző, kitűnő, Szalma Sándor, a szökött küjoóa, nagyon jó, kedvesen énekel, Faludi Bc!a, a tanító. Földes Mihály, » hamisítatlan oláh őrmester, nagyon jó figurák. Az előadásnak megérdemelt, nagj sikere volt. A Művész Színház filléres előadásai. Kedden e*ste még rendes helyárakkal mutatja be a színház az «Utolsó bölény» című kacagtató bohózatot, szerdán és csuiörtókön azonban filléres előadásokat tart, 30, 50, 70 £s 90 filléres helyárakkal, hogy mindenki számára hozzáférhetővé le''-gyc a műsorra kerülő két pompás darabot. Szerdán Bús Fekete László kedves, fehér darabja, a nagy sikert aratott Búzavirág kerül színre, csütörtökön pedig a Szent láng, Har-sányi Zsolt fordította angol dráma megy. melyet a Vígszínházban Varsányi Irén, Makai Margit, Fóthy Erzsébet, Beregi Oszkár, Törzs Jenő, Jávor Pál vittek hatalmas sikerre. E két előadásra a színház bérlójnek is 20% kedvezményi nyújt,. RÁDIÓ. - Szerda, június 22. 0.13: Katonazene. 12.3: Gramofon. 1.13: Népiskolai testnevelő tani. 4: Novellák. 3: Postászene kar. 6.13: Novella. 6.43: Hangv. 8: Szinmü a Stúdióból. .Kisfaludy Károly». 0.43: Szalon- e^s jazz-zenekar. 11: Cigányzene. ZALAEGERSZEGI PIACI ARAK ÖJta 1000-II 00 Po/s 1000 1 100, Árpa 1700 '' 18 0J, Zab 1803-19(0. Tengeri 1500-160'' ? Burgonya 4.00- -5.00. BUDAPESTI TERMfNYjÓÍJENTES. Búra, (tisza vidéki) lfOO-12 15. rtuza (egyéb) II 90-1205. rozs, 1225—12ama 1600- 1625. ''ab. 171» -17Í0, köles 141)0-14.50, tengeri 17-75^17 85, burakor.-.1 12 35 12 50. \ lwnvzat:,_baiit*ájjos.;torgalom : csendes. \ (.•P''W>*|40«0« ». é. n.dői *»«»< A30S-0N. f»l«6t litf«Mit* SYIVOTER '' Cl" jASGS i rtSTMT PAl ét. APRÓHéSlö^TÉSKK. AZONNAL BEKÖLTÖZHETŐ 4 szobás összkomfortos lakás kiadó a Kazinczy-ter 7. sz. alatt. Bővebbét dr. Garai ügyvédnél. ELADNI vagy VENNI valója ha van, hirdesse a Zalavármegyében. MAKULATÚRA-PAPIROS olcsón kapható kiadóhivatalunkban. ZRÍNYI-NYOMDA RÉSZVÉNYEKET MINDEN ELFOGADHATÓ ARON ELADOK. CIM A KIADÓBAN. FIZESSEN ELÖ A ZALAVARMEGYÉRE! Dr. Urbán Károly orvos rendeléseit zavartalanul folytatja • , Zalaegerszeg Jókai-utca 9. szám alatt. / ahol minden üldözés ellenére is megvan a berendezés. 1 Rendelés: délelőtt 8-12-lg, d. u. 2 6-ig. A legkellemesebb és legelegánsabb nyári férfiruha anyag a „TROPICAL"! JDfflMA## selyemvászon férfi és n ÖUreiI női ruhákra reklámár r * €* valta »a 140 cm. széles ff *Zanara nyári gyapjúszövet r O i a« a 140 cm. széles ^ 1 ■ « nyári gyapiuszőyet Tropkaí, Miami, Poroso pehelykönnyű inaar:%Qso!t sjönyörü választékban 1.20 7.90 P 8.90 SchütznéL ___Nyomatott Kakas Ágoston könyvnyomdájában, Zalaegerszeg, Széchenyi tér 1. Telefon: 131. ZI. évi oly ad. Zalaegerszeg, 1932 janlns 23. Csütörtök. Ara 12 fillér. '' 140. száa POLITIK AI NAPILAP AagjelviQi ailadcxi bélk9ntp délután. Előfizetési negyedévre 6 P. $ nerkesztöség és kiadfthlvatals Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 1. Telefon: 131. y Revízió és lefegyverzés Irta: Drr LUKÁCS GYÖRGY v. b. t. t., nyug. miniszter. A békeszerződéseknek és az azokkal kapcsolatos szerződéseknek azokat a határozmá-nyait, amelyek ránk hátrányosak, nemcsak száz százalék erejéig alkalmazzák velünk szemben, hanem még ezen a határokon túl is igyekeznek menyi. Azt a három-négy határozmán yt azonban, amely a nű Javunkra is tartalmaz egyes intézkedéseket, az érdekelt hatalmak következetesen mellőzik, nem tartják meg. Ilyenek a kisebbségi, a lefegyv erzési, a nemzetközi döntőbíráskodásra vonatkozó határoz-mányok. Konzekvencia gyanánt ebből konstatálom azt, Ijogy igenis azok az államok, amelyek nem tartják meg ezeket a szerződéseket, tehát épen a mi szomszédaink, az utódállamok maguk teszik ^feltétlenül szükségessé a revíziót, alkalmazhatatlanokká a fennátlő szerződéseket; nem mi, akik tűrjük ezeket és akik ezek szerint cselekszünk, hanem ók, akik azt, ami jó nekik a szerződésben, száz percentig kiaknázzák, azokat a határozmányokat pedig, amelyekben kötelesség is mutatkozik velük .szemben, a mi javunkra, napról-napra mellőzik. A paktumnak az a feltétele, amely szerint az alkalmazhatatlan szerződéseket revideálni kell. > » fennforog, C2 a feltétel beteljesedett. Fennforog azonban az.a másik feltétel is. hogy olyan nemzetközi viszony keletkezett, amely veszélyezteti a béke fenntartását, mert az európai viszonyoknak olyan eszeveszett rendezése történt a békeszerződésekben, amelv nem engedi megnyugodni a lelkeket, amely gazdaságilag tönkretette nemcsak a legyőzött, hanem a-győztes államokat is. Azok a szerződések létesítették tehát ezeket a nemzetközi viszonyokat, amelyek a bé^c fenntartását veszélyeztetik. Nemcsak azért kell tehát revi- deálni a trianoni szerződést, mert ez alapjában hazug és igazságtalan, nemcsak azért, mert az két olyan feltételre van fektetve, amelynek mindketteje hazugság — az egyik az. Iiogy mi :déztuk fel a háborűt. a másik az. hogy elnyomtuk nemzetiségeinket, mindkettő törté-rt-lmi hazugság és az ilyen háziig alapra épített épületnek romba kel! dőlnie, — hanem az,ért is revideálni kell. mert magának a jiak-tumnak értelmében és a békeszerződésben kodifikált ló. szakasz szerint, bekövetkezett a revíziónak mindkét feltétele. Az is, amely revíziót követel akkor, lia a fennálló nemzetközi viszonyok a békét veszélyeztetik. Már pedig Trianon, Versailles.és a többiek olyan íHuűiét-Vizi viszonyokat létesítettek, amelyek a béke fennmaradását veszélyeztetik és a revíziónak fennforog az á ttWisik feltétele :s, hogy olyan JicmzetközfJ szerződések vannak, amelyek al-kaliufl/haiatlanoknak bizonyultak. Nem mi miattunk, hanem azok miatt, akik temérdek jogot kaptak ezekben a szerződésekben, míg azt a pár szakaszt, amely kötelességeket is ró reájuk, neih respektálják. Ebben a helyzetben, igenis, mindenekelőtt és műiden időben öntudatosan kell követelnünk a szerződések oe vízióját és követelnünk kell minden internacionális fórumon azt, hogy mennél előbb összejöjjön az az új világkon-* ferencia, amelv, íjjazságos alapokon újból vizsgálja meg a „hj^zetet és újból rendezze Európa viszonyait 1 amelyeket olyan rosszul rendeztek. E rossz tendezés ykövetkeztél}eif minden illáin napról-napra gazdaságilag, erkölcsileg, politikailag a tönkremenetel útján lépésről lépésre lefelé halad. A lefcg^yeuési/Konferencián minden erünket latba Jkell /etni, abban a. tekintetben, bőgj- az a törelcvés, az az uj tervezet, amely az egyfnlotlcnsé^''t örökre meg aRarja álla- pítani, kiírtassék a konferencia ^munkálatából, mert mindaddig, amíg ki nem irtják abból, lehetetlen a béke, a megegyezés. Az államok szuverénitása és az igazság legelemibb köve- telményei sem engedik meg azt, hogy államok és államok között az az egyenlőtlenség, amelyet a békeszerződések átmenetileg létesítettek, örökkévalóvá tétessék. Budapest, junius 22. Altnásy László képviselőházi elnök a szerdai ülés megnyitása után bejelentette, hogy Kállay Tamás összeférhetetlenségét megállapították. Hotnonnay Tivadar napirend ekitt szóvá tette, hogy olyan hirek kerültek ki, amelyek szerint a tisztviselői létszámot újabb csökkentés alá vonják. Ez a hír nagy nyugtalanságot kelt. Ha nem igaz, cáfolják meg, ha pedig tervbe vették, ejtsék el még a gondolatát is, mert a tisztviselő társadalom már épéin elég áldozatot /hozott. \ Az úiabb tisztviselői létszámcsökkentés rémhíre a Ház előtt és igy a hir nem is származhatik illetékes . fórumtól. A Ház jobboldalán és középen élénk helyes» lés, a szocialisták padsoraiban nagy zaj. Az elnök Buchinger Manót rendre utasítja. Té g I á ss y Lajos személyes kérdésben szólal fel és bejelenti, hogy közte és a közlekedési rendőr között történt incidenst a rendőrhatóság elé vitte és ott is neki adtak igazat. Ezután áttértek a napirenden szercpk"» ösz-szcférhetetlenségi törvényjavaslat tárgyalására, amelyhez elsőnek Gaál Gaszton szólott. Rámutatott arra, hogy az első nemzetgyűlésnek csak egy köztisztviselő tagja volt, mig most a helytelen módszer mellett 12 aktiv tisztviselő került be a parlamentbe. B e r k y Gyula: Tév edés! KunvBé''.a: Beteg állapot! (iaál Gaszton ezután szóvá teszi, hogy figyeli a központi hatóságok munkáját és mindenből az látható, hogy a mezőgazdálkodást elnyomják, míg a gyáriparral «nebánts* virágként bánnak. Ez onnét ered. mert igen sok ember ul a gyáripari vállalatok igazgatósági székeiben. „ Csak igy lehet megérteni, hogy egy agrárállamban miért fektetnek nagyobb súlyt az iparfejlesztésre, mint a mezőgazdálkodásra. Az összeférhetetlenség kérdésének megoldására soha nagyobb szükség nem volt, mint ingst, (Általános helyeslés.) Ezt pedig törvényhozási úton kell szabálvozni. Jánossy Gábor: Korányi már megcáfolta! Homonnay Tivadar: Nem szabad ''engedni, hogy ilyen hírekkel nyugtalanítsák a közalkalmazottakat! T é g I á s s y: Ugy van! Kun Béla: Téglassy képviselő ur inkább a közlekedési rendőrökről beszéljen! Homonnay: Ennek a rendeletnek nem szabad megjelenni! Propper: ön mégis ezt a kormányt támogatja! Kórodi Katona József: Önök a keresztény tisztviselőket kidobálták. Homonnay: Ismételten kéri, hogy a rendelettervezetet vonják vissza. Zsitvay Tibor hangoztatta, hogy bár a kérdés nem tartozik rá, kijelenti, hogy semmi ilyen tervről nem tud, pedig néki tudnia kellene, ha lenne ilyen. Tudomása szerint a kormányt ez a kérdés nem foglalkoztatja Három ¡elölt közt lesz választás Lentiben delmébe. Siposs József'' kir. törvényszéki tanácselnök, választási biztos kihirdette az ajánlások felülvizsgálatának végleges eredményét. Némethy Vilmos dr.-nak 28b<>, Kresz Károly dr.-nak 2102 érvényes aláírása van. Neugebauer Ferencnek sikerült pótolni a hiányzó aláírásokat s S15 ajánlással ó is bekerül a hátralevő két nap nehéz kuz- Ha Neugebauer Ferenc kiesik, amire sokan számítottak, jóslásokba lehetett volna esetleg bocsátkoznia pénteki eredményt illetően. De így teljesen új a helyzet s hogy az erőviszonyok hogyan alakulnak, azt csak maga a pénteki nap, maga az eredmény fogja megmutatni- De kemény harc lesz, annyi bizonyos. i a, Amerika váratlan közbelépése felborította a lausannei temeket A franciák és németek emlékiratban ioglalték össze kívánságaikat van pénze, legyen pénze a háborús adósságok törlesztésére is. London, junius 22. angol sajtó érdeklődése az Egyesült államok delegátusának \á-ratlan fellépése felé irányul. Nem titkolják, hogy e mögött az^ erélyes fellépés mögött MacDonaUl^ befolyása áll." A franciák «kétségtelenül két tüz közé kerültek, ettől azonban nem lehet remélni, hogv más álláspontra helyezkednek a német jóvátételek ügyében. A "Times azt irja, bele keli nyugodni abba, hogy-a franciák nem járulnak hoz/afá teljes törlés-%z. , A Daily Telegraph szerint Herríot azt ki-y vánja, hogy nemzetközi bizottság állapítsa meg Németország fizetésképtelenségét. Lausanne, junius 22. A két napot igénybe vett angol—francia tárgyalások befejeződtek. A franciák külön emlékiratban foglalták össze azokat a változásokat, amelyek az európai problémákra vonatkozó francia tervezetet értik. Számol az emlékirat a francia—angol—olasz kívánságok tulmérctezettségével és a jóvátételek eltörlésével előálló nagy német gazdasági előnnyel, valamint az ebből származó francia romlással. Ha azt kívánják, hogy Franciaország mondjon le a jóvátételekről, akkor .Amerika is függessze fel a háborús adósságok követelését. Amerika nagykövete viszont kijelentette az\ angoloknak és franciáknak, hogy ha Európának a nagyarányú fegyverkezésre ZALAVARMEGYE 132 junius 23 Lausanne, junius 22. ^ franciák emlékirata, amelyet az angol delegációhoz intéztek, abból a felfogásból indul ki. hogy a teljes torlésen nem alapszik a világválság megoldása. Az emlékirat szerint legelső sorban a bizalmat kell helyreállítani. Bármilyen nagyjelentőségű a hatvan inilli<>s német nemzet gazdasági hclyreállása, nem leltet érte feláldozni a 75 milliós Európa fo-g\aszt óinak jólétét. A franciák hajlandók egy-két évi kisérjeh állapotot beállítani és ez arra irányulna. Rogy meglássák, ha Németországnak ez idő alatt nem kell fizetnie.'' milyen gazdasági állapotot lehet teremteni. Természetesen ezen idő alajt az Egyesültállamokat is türelemre kellene felkér« iök, míg kialakulna a valódi helyzet képe. Szerdán délelőtt a leszerelési bizottság Genfben teljes ülést tartott, amelyen igen fontos kihatású ügyekről tárgyaltak. Németország ugyancsak emlékiratban foglalta össze észrevételeit és azt szerdán délelőtt nvujtotta át az angol delegátusnak. Az emlékirat szövegét átnvitjtás után közzé teszik. A felsőház folytatta a költségvetés tárgyalását Budapest« június 22» A felsőház ma folytatta a költségvetés vitáját, amelyhez W a I k e n -b e rg Alajos szólott*Örömmel állapította meg, hogy a költségv etés/a kereskedelmi és föld-inivélésügu tárainál milyen gondos össze-Síütásbítti szerepel, de ugyanakkor a honvédelmi tárca költségvetése kifogásolható. Pedig mindent meg kell tennünk honvédségünk jejJcsztésc tekintetében. Hosszan beszélt a du-#iai konföderáció Tardieu-tcrvéről. A költségvetésről megállapítja, hogy lesze-génvedésünk bizonyítványa az. - Komoly, erős és áldozatos lemondásra van szükség, úgy a magán, mint a közéletben. mert , ha mi nem tesszük meg ezt, majd megteszik a hatalmak és ez a csúfos lefokozás fájni fog a nemzetnek. % •Hiába jelentette ki a miniszter, hogy legrosszabb esetben egyoldalúan szüntetjük be fizetéseinket, ez» nem tudjuk érvényesíteni. ''Ezután a középosztály súlyos helyzetével foglalkozott behatóan és kijelentette, hogy / '' • * f A város vizet adv a lakó adion seprőt cz az osztály úgy dolgozott, mint a nap-'' száműzök, amikor veszedelmes idők jártak, tehát nem szabad pusztulni hagyni. Majd a, kultusztárca egyes tételeit bírálta és a diplomás fiatalság elhelyezését sürgette. Bosnyák Géza elismeri, hogy már remélhetjük az ország sorsának jobbrafordnlását. de attól tart, hogy nem várhat a magyar ;iép annyi ideig. » • Hoyos Miksa gróf arról beszélt, hogy szomorú tapasztalataink vannak az inflációról és még erőszakkal is a$on kell lenni, hogy azt megakadályozzuk. Hadik János gróf egy kozbeszólasára Hoyos gróf élesebb hangon válaszolt, mire Hadik-János kijelentene, hogy nem szokott és nem akar személyeskedni, de megkívánja, hogy vele ^Se személyeskedjenek. Hoyos Miksa ezután a képtelen clgáncso-lási politikáról beszélt, majd arról, hogy a mezőgazdasági értékcsökkenés igen nagy és nem híve a lineáris adóelengedésnek, inert így egyes birtokok elönyösebb helyzetbe kerülnek. Eleget panaszkodtunk a panaszkodó^ helyett a por ellen, meg is lett a haszna. A város öntöztet. « Most beszéljünk már a másik kötelezettségről. ami a háztulajdonosokra, lakókra hárul Nem tudjuk ugyan, hogy uralkodó bolygóként a Mars helyett hogyan szerepeltethető a szél, mint ezt tegnap valaki nyomtatásban leszögezte, de tény, hogy a szél n.^gy legény lett a zalaegerszegi utcarcndészet terén. £s miatta kell arról beszélnünk, amiről senki sem beszél, de mi már tavaly is beszéltünk róla: az elsőrendű feladat nem az, hogy az úttestet szabályos időközökben megvizezzük, hanem az. hogy a por- és szeméttengert, amit u szél összehordott, osszcxáncoltatott, eltávolítsuk. Nem leragasztani kell, hanem eltalics-ká/ni. Mindaddig indokolt a lakó méltatlan-kodása, amíg a száraz úttestről köhogteti a por. I)c az már egyenesen szemérmetlenség, a por ellen kiabálni annak, akinek az ablaka alatt a járdán egész kis szemétdomb u*dögél. Hiába öntöznek, ha ezek a kis~f>ortelcpek ott maradnak a helyükön. Ezeket kell eltüntetni, hogy a szél ne vehesse újra birtokba. Ebben pedig segíteni kell a lakosságnak is. Azután, a tisztára sepert járdát, néha meg is szabad öntözni. Az O 71 létszámcsökkentése Zalaegerszegen Hosszas tárgyalások után megjelent az OTl létszámcsökkentéséről szóló rend el eV. mellyel ennek a nagy, beteg, ezer panaszra okot adó inammutintézménynek 328 alkalmazottját rendelkezési állományba helyezték. A létszámcsökkentés többnyire a kisfizetésű alkalmazottakat érinti. Hogy milyen alapon válogattak a rengeteg alkalmazott között, nem tudjuk. De félő, hogy a csökkentés, a takarékosságnak »lyen formája egyáltalán nem javít a helv-zeteu, egyáltalán nem viszi közelebb az OTM a biztosítottak rokonszenvéhez. Hog> ez megtörténhessék, további nagy szervezeti reformokra lesz szükség. Egy tűzoltó levele a zalai tűzrendészetről A július hó elsejével rendelkezési állományba helyezett zalaegerszegi OTl tisztviselők a következők: Tóth István segédtitkár, Béres János fogalmazó, Lengyel Ferenc irodasegédtiszt, Ka-szaházy Antalné irot^egéd tiszt. A díj no kok sorából Aranyosi Bninónét helyezték rendeí kezési állományba. Az elbocsátott tisztviselők rangfok szerint, í> hónaptól egy évig terjedő időre megkapják ''10<»0-ka! csökkentett fizetésüket. A díjnokot 1 ha^i fizetéssel elégítik ki. A rendelet a nagykanizsai kirendeltségről nem beszél. Ugv latszik, ott minden marad az eddigi keretek között. Tek. Szerkesztőségi ^ ^ örömmel olvastam a «Zalavármegye» híradásai között, hogy az óriási közöny, ami la falu tűzbiztonsága körül mutatkozik, kezd felengedni és akadt valaki, aki érdekükben felszólalt, de félek, hogy úgy fog járni, mint én. Azt hittem, tüzes vitákat váltanak ki Soraim, de sajnos még visszhang sem válaszéit. Ha a statisztikákat nézzük a tűzesetekről, azt"látjuk, hogy aránylag Zalamegye területén több a tűzesetek száma, mint más megyék- ben. Ha összehasonlítjuk a tűzvédelmi eszközöket és a tűzrendészet kezelését, csak a szomszédos Vasmcgyével is, látni fogjuk az óriási különbséget. Hiába van /pár lelkes harcosa vármegyénknek, törekvésük megtörik az óriási közöny páncélfalán. Tudom,:hogy Mózes László zalaegerszegi főparancsnok már kétízben kivere-kedte a tűzoltótanfolyamot a falusi tűzoltó parancsnokok kiképzése érdekében, de ezeket megtartani nem lehetett, pedig — mi tudjuk, látjuk, akik a tűzoltósággal foglalkozunk, \ hogy a tanfolyamra milyen >tagv szükség volna. I Ha kutatjuk a/ okát e nemtörődömségnek, újból azt konstatáljuk, hogy első helyen az illetékes hatóságok, másodszor a vármegyei tűzoltószövetség — mely már hosszú idő óta semmittevésben szenved — erélyes közbelépése hiányzik. Ha az alispáni hivatal utasítaná a vármegyei szövetséget, a megelőző tűzrendészet szigorú ellenőrzésére (szaklapból látom, hogy ez más megyékben is megtörténik), akkor, hiszem, hogy a gyakori tűzesetek száma kevesbedne. De így nem várhatunk'' javulást, pusztul a nemzeti vagyon, hisz a meglevő Vendeletek is. mikre hivatkozhatnánk, támaszkodhatnánk, egymást semmisítik meg. Hogy példával szolgáljak: Zalavármegye építkezési szabályrendeletének 30. szakasza'' azt mondja: A padlás újonnan emelt épületeknél legalább 10 cm agyagtapasszal, vagy pedig téglaburkolattal látandó el. Lakóháznál a födélszék Kotőg^ren-dáit ettől a tűzmentes padlástalajtól legalább 15 cm-rel magasabbra kell elhelyezni. A fö-délyek kötőgerendait ott egyszersmind meny-nyezetgerjmdiikul- felhasználni tilos. Ennek ellenében a miniszter rendeletére, tán tervezésére, az államépítészeti h:\jrtal felügyelete mellett, olyan kombinált /tetővel építenek iskolákat (Zaiakoppáuy, Ti&j, Zalabér), ahol » a tetőszerkezet kötőgerendása képezi a mennyezet gerendáját is, ráadásul a párkány is csak deszkából van. Már pedig az iskolát, ahová a jövő nemzedék, gyermekeink tömegetfen gyülekeznek ösz-sze, kellene első helyen tűzbiztosan építeni. Jó példának állítom fel a kisszeiitgróli körjegyzőséget. A nehéz gazdasági'' viszonyok mellett van Zalaudvamokon új fecskendő, fecs-kendőház, egy olyan, helyiséggel, ahol a tűzoltók összejöhetnek, községi gyűlést tartanak benne, csendőröknek pihenőhelyül szolgál. Kis-szentgrótnak szintén új fecskendője van és a fecskendöház is a közeljövőben megépül. Ha^lehetséges ezt teremteni az egyiknek, jóakarattal lehetséges a másiknak is. Adná Isten, hogy jelen felszólalásom felrázná dermedtségéből és nemtörődömségéből az érdekelt köröket és e lap hasábjain vitat-nák meg, hogy hogyan is lehetne elejét venni a gyakori tűzeseteknek. Zalaszentgrót. Szalay Ignác tb. tűzrendészeti felügyelő. A termésrendelet a ¡Keresztény Gazdasági Párt előtt Budapest, június 22. A keresztény gazdasági párt kedd esti értekezletén Zichy Iván gróf szóvátette az új termésrcndelet és a hitelügyi kérdések rendezésének ügyét. Sérelmesnek tartja, hogy a párt az említett kérdések rendezésére alakított bizottságban nem kapott képviseletet. )K . E r u s z t Sándor a búza árának és a hitellé ügynek sürgős rendezését hangoztatta. . Varga Gábor. Flandorfer Ignát és Tarányi Ferenc a falusi n$p és a vidék-nyomoráról emlékezett meg és kéne, hogy a hitelügyi kérdéseket július l-re haladéktalanul rendezzék. Nem szűnik meg egyelőre a zalaszentsróti adóhivatal Lapunkban rámutattunk mar annak az intézkedésnek helytelenségére, amellyel meg kívánták szüntetni a zalaszentgróti m. kir. adóhivatalt és annak munkakörét a sümegi adóhivatalra akarták átruházni. Ez a rendelkezés arra vezetett volna, hogy* a megszüntetett hivatalhoz tartóz«''» ügyeket lassúbb adminisztráció útján lehetett volna csak lebonyolítani és végeredményben nem érvényesült volna a kormány takarékossági terve, mert a nehézkes és hosszadalmas ügykezelés több időt von el egyéb ügyek intézésétől. továbbít több embert foglalkoztatóit vo''na a megterhelt sümegi hivatalban, úgy. 1932. junius 23 \ ZALAVARMEGYE hogy semmi anyagi megtakarítást nem lehetett elérni. , A pénzügyminiszter belátta, hogyVa hivatalok megszüntetése nem mindig szotfcálja a takarékosságot és épen ezért^mo.st több, így a zalaszentgróti adóhivatal megszüntetéséről szóló rendelkezését Is visz-sZavonta, illetve felfüggesztette. ''A zalaszentgróti adóhivatal ezek szerint zavartalanul működik tovább. '' < Nyár/ különvonatokat Indít a Máv Nagy jcsalódást okozott az utazni vágyó közönségnek az a hír, hogy a kitűnően bevált fÜléres gyorsvonatjáratokat a nyári hónapokra •beszüntették. Nyáron, amikor auuigvis jia-gvobb az utazási kedv és hajlandóság, igen Recsegtet«» volt a filléres gyors olcsósága, mert ez az ,akv4Újeuvleg ^ inai anyagi lehe-tősegekhez igazodott. ,J A közönség hem is vette tudomásul csendes beletörődéssel, hogy a nyárra tervezett, mérsékelt tarifájú utazásoktól elessék, hanem mozgalmat indított, aminek meg is van az eredménye. . A nagv népszerűségre szert tett filléresek helyett a Máv ötven százalékú* rendkívüli menetdíj mel-:» '' lett különvonatokat járat N mindenhovaXlia v;ui 100 jelentkező. Ezek a idulönvonatok ép olyan gyorsait jár-Vak. mint /a filléresek és teljesen pótolják azokat. A | nagy inenetd jkedvezinény mellett pedig alig kerül többe az utazás, mint a filléres gyorsokon. H i Ifi EK. • — Kitüntetés. (iazdag Ferenc nagykanizsai püspöki biztost a veszprémi megyéspüspök püspöki tanácsossá nevezte ki. — Gazdasági tudósítók. A földmívelésügyi miniszter. Bogdán Mátyás bérlőt a balatonfüredi járás j. körzetébe. Szvoboda Kjíroly ura daimi intézőt a sümegi járás 2. körzetébe és Raffensperger Józsefet az alsólendvai járás 2. körzetébe gazdasági tudósítókká kérte fel. — Bizottság alakult a Muraközi Országzászló előkészítésére. Szűkebb körben már eddig is folyamatban volt a Nagykanizsán felállítandó Muraközi Országzászló felállításának előkészítése. Dr. Szabó Zsigmondnak, a kanizsai Revíziós liga elnökének vezetésével az üg) most már anny ira előrehaladott állapotban van, hogy tiagvöbbszabásu bizottság alakítása vált szükségessé. Fz a bizottság lesz arra hivatott, hogy a mozgalmat általánossá tegye, az irredenta gondolat híveit egy táborba tömörítse és a- zászlóavatást az ősszel minden nehézség elhárításával kivihetövé tegye. — Bourettin, színtartó, legűjabb divatszínekben, legolcsóbb árakban Sehütznél. — A keszthelyi református templom felszentelése -»vasárnap lesz nagy ''ünnepélyességgel. Délelőtt 10 órakor az állami polgári leányiskolában hálaadó és búcsúfohászt .tar-« tanak. utána felvonulás a Bibliával a templomhoz. ahol a kulcsok átadása után, istentisztelet keretében történik a szentelés. Közreműködnek; dr. Antal (k;za püspök, Halka Sándor esperes, Izsák Aladár, Kádár Lajos, Farkas Sándor, Németh Károly lelkészek. Kulcsár Gyula és Juhos Décsy Ilus orgonista kántorok, továbbá a keszthelyi Iparos Dalárda. Déli l órakor közös ebéd lesz a Bocskayban. Egy teríték 2 1». Előzetes jelentkezéseket elszál-iásol.8b^, ebédre szombat deli 12 óráig Németh Károly keszthelyi lelkésznél kell bejelenteni. — Hazajön Drózdí Győző. Mint ismeretes, Drózdi Győző volt kiskomároini képviselő Amerikába vándorolt. Hír szerint Drőzdi e mar folyamán visszajön Magyarországba, azt azonban egyelőre nem tudják, hogy végleg ®iarad-e. vagy csak látogatóba jön. — Intézeti és Iskolai kelengyék legolcsóbban Sehütznél vásárolhatók. Előírásos csikós Vásanak és «otétkék intézeti szövetek. — Csökkentették a létszámot a zalai bíróságoknál. A zalaegerszegi k;r. törvényszék elnökéhez leckézett a zalaegerszegi törvényszék kerületéhez tartozó bíróságok űj státusáról szóló rendelet, mely szerint az egyes bíróságoknál bizonyos mérvű csökkentés állott. elő« Igji a zalaegerszegi törvényszéknél a csökkentés 1 birói, 1 díjttoki és I altiszti állás. A zalaegerszegi járásbíróságnál 2 díj-nokkal. a suniegi járásbíróságnál 1 díjnokkal és 1 altiszttel, a tapolcai járásbíróságnál I fogalmazási, és 1 segédhivatali tisztviselővel csökkentetten a létszámot. A zalaszentgróti járásbíróságnál csökkentés luncs, t*>l a létszámot fölemelték 1 segédhivatali tisztviselővel. — Fürdőruhák, fürdőcípők, fürdösapkák legnagyobb választékban, legolcsóbb á/on beszerezhetők — ruhák már 5 pengőtől — Deutsch-nál. # '' > . » — Találtak egy napernyőt. Igazolt tulajdonosa u rendőrkapitányságon átveheti. —• Folyó, hó lb-án clvéwett egy sötétkék horgolt retikül, kisebb pénztartalouunal s egyéb apróságokkal. Megtaláló szolgáltassa be a in. kir. rendőrkapitányságnál. \ — Árverés a rendőrségnél. A zalaegerszegi rendőrkapitányságnál őrzött, 1<)''31 évben ta-^ Iáit és elkobzott tárgyakat jűuius 2>én délelőtt () órakor a rendőrkapitányság elárvi«- rezi. '' , """ > — A kis Kató nagy szercjncséjcc, ez n fíme annak a kedves,/ hangulatos gyermekin ckopcrettoék, melyet a Zalaegerszegi Nőegylet rendezésben ad elő hatvan gyermek vasárnap délután ő órakor a kaszaházai kertben. Igazi, modern gyermekoperett A kis Kató nagy szerencséje, amely elmeséli, hogyan lesz a kis, árva Katókából a tündérek És csodák segítségével nagy hollywoodi filmcsíl-" lag. A mese elvisz bennünket a pesti ligetbe is, ahol színes képekben fOnul el előttünk a ligeti élet. Látjuk az alpesi falut, u bursokat. a tengerészeket, a csodás táncosnőket. A számtalan tánc, ének, fülbemászó muzsika, ra>-gyogó jelmezok valódi premierhangulatot te remtenek a kaszaházai kert nyílt színpadára. A gyermekprimadonnák és színészek, a hun cut kis Mi ki-ege re ^rrt ár most nagy izgalommal készülnek az előadásra, melynek sikerét biztosítja, hogy poétikus szövegét Junger Mihály írta. a rendezést, a táncok betanítását pedig ismert, nagy hozzáértésével dr. Gábor Ernöné látja el. Az előadásra ezúton is szeretettel hív meg a Nőegylet vezetősége mindenkit, aki szereti a gyermeket és önmagának egy felejthetetlenül kedves délutánt akar szerezni. — Dunsztos, befőttes, ugorkás üvegek. Patent Ultreform és más minőségben, gumi karikák, pergament papiros, zsineg legolcsóbban Deutschnál. — Az arcbőr zsirosságának hatásos ellenszere a szabadalmazott eljárással készült SULFAMYL kénpúder, mely ekcémánál, arcfc-tísztátalansáfcnál kitűnő hatású. Kellemesen illatosítva. testszín, rózsaszín és barna színekben kerül forgalomba. Minden szaküzletben kapható. — Rendelet a fagylaltárusításról. Az utcai fagylaltárusításról rendelet érkezett, mely biztosítani akarja a forgalomba hozott készítmények egészségűéi kifogástalanságát és a fagy-lalt árusít ásnál előforduló visszaélések megszüntetését. — Játék közben elgázolta a vonat. (Isécs József vasutas 12 éves Sándor nevű fia játék közben a porpáci vasútállomáson a sínek közé került, ahol a személyvonat elgázolta. A moz-íjony kerekei alá jutott szerencsétlen gyermek I súlyos sérüléseket szenvedett, a bal lábfejét | a .kerekek levágták, úgyannyira, hogy mikor a szerencsétlenség után a szombathelyi kór-házba szállították, a lábát azonnal amputálni kellett. Állapota uag\on súlyos. — Wolfgang Marken: Igazságot a győzte- j seknek! A Mindenki Könyve népszerű sorozatának legutóbbi kötete egy különösen izgalmas, kalandos történet, amelynek középpontjában égy halálraítélt futóbajnok áll, aki megnyeri az olimpiai bajnokságot s ezzel igazságot derít az ügyére. Az érdekes regény ára 90 fillér, kapható müidenütt. — Epekő-, vesekő- és hólyagköbetegek, valamint azok, akik húgysavas sok tulszaporo- dásáhan és kószvényben szenvednek, a természetes «Ferenc -József» keserűvíz állandó használata melletfsíllapotuk enyhülését érhetik el. Az orvosi gyakorlat számos kiváló férfia hosz-szű megfigyelés alapján megállapította, hogV a Ferenc József viz biztos és kellemesen ható hashajtó s ezért prostatabetegségcknél is ajánlják. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszeriizJetekben kapható. f / — A devecseri csodacsikó. Devecscrben Sza^ lay László ottafií földbirtokos lova a papokbán egy élő ^kétfejű csikót hozott világra. Hír szerint a gazda ki akarja irtani a kis csodacsikót, inert nincs nyugta a rengeteg láto^ gatótól. akik még a messze községekből is felkeresik. ♦ , • N — Időjárás: A lehűlés még tart, esjík és zivatarok terjeszkedése kelet felé. SZÍNHÁZ. • A színlap így jelezte: «Az utolsó böfény« Hát utolsó vo|t! Mint bölény, mint darab, mint színházi est utolsó! Egy csomó nyers trágárság, szellemtelen kombinéra vetközött-ágy-jelenet, okkal — ók nélkül. Tartalom — abszolút semmi! Végnélküli erőltetett jelenetek, amit néha tarkított csak egy-két bombaszerú ízléstelenség. Humor, kedvesség, irodalom, színpadi predesztináltság — semmi?! Solta rosszabb darabot itt még nem adtak elő. Telt házzal indult és félig üres ház ásította végig a harmadik felvonást. A közönség nagy része eltávozott. Elég volt belőle egy. felvonás, egy jelenet, egy mondat. Morális bírálat alá nem j^erfTíytt ez a darab. Aménnyi francia pikántmal de ennél jóval több ocsmányság összesűríthető — minden benne volt. Ami hiányzott: ízlés, esprit, cselekmény, fordulat, lendület, értelem. '' Hát ilyen volt a keddi színházi est. A szereplők, szegények, nagyon erőlködtek. Ez látszott rajtuk és meglátszott a játékukon is. Nem tehetnek róla. Ilyen darabbal nem lehet kijönni. Ezt legfeljebb Pest speciális színházlátogató rétege veszi be, akik semmi mást nem kívánnak. csak azt a pár szót, amely már nem is érzékcsiklandó, annyira egyszerűen — m»-lacság\ Földeséknek csak egyet ajánlhatunk: vegvékVje a-7 műsorukról ezt a darabot sürgősen. és örökre, mert elveszik a jószándéku publikum kedvét a színházbajárástól. (M.) MOZI. A legmulatságosabb katonai vígjáték A GARNIZON REME. Nóti Károfy bohózata 10 felvonásban. Főszereplők Félix" Bressart, Lucie Englisch, Albert Paulig. Fejezetek; Egy ki>- garnizon. — A ligeti fotográf. — A lovasított baka. — A libatalpas közvitéz. — A kutyamosó. — Furulya a csizmaszárban. — A kifüst<TIt kaszárnya. - Zivataros menyasszony. Bemutatja az Edison mozi. Kedvez<"> idő esetén a órai előadásokat a Kertmoziban tarffuk. RÁDIÓ. < > Csütörtök, június 23. Ö.13: Szalonzene. 12.5: Balalajka zenekar. 4: Helyes gyermeknevelés. 3: Elbeszélések. 3.''30: A házikvintett hangv. 0.30: A nyári napforduló régi magyar népszokásai. 7: Magyar nóták cigányzenekiseret-tel. S; Külügyi negyedóra. S 15: Strauss János-hangv. 10: Jazz-zenekar. M: < igány-zene. > L»p««l»ié< MM4. UOS lOOtTOD. UVLVt*TtH kte* Jl iMMMn I Wtsmv »ii APRÓHIRDETÉSEK. AZONNAL BEKÖLTÖZHETÖ 4 ^szobás összkomfortos lakás kiadó a Kazinczy-tér 7. sz. alatt. Bővebbet dr. Oarai ügyvédnél 1 ZALAVARMEGYE 1932. junius 3E '' - , SZÜLŐK FIGYELMÉBE! ° 11 Intézeti és iskolai kelengyék o II nálunk izerezhetők belesolaóbban '' -'' Előírásos csíkos vásznak és sötétkék intézeti szövetek a legjobb minőségben. Garantált 4 színtartó matrózgallérvásznak. Flanel! takarók és paplanok mélyen leszállított áron. Finom puha flanell takaró komplett méretben már 5*80 pengőtől Vásznaink az itt látható védjeggyel eredeti legjobb minőségűek és jutányos áron kaphatók. L- v Férfi és női bourette és ruhavásznak, selyemvásznak. Könnyű nyári ruhaszövetek. V FÜRDŐCIKKEK: frottier, strandkabát és pyjama kelmék legdivatosabb színekben és mintákban. KULON QAZDASAGI OSZTÁLY: ponyvák, zsákok, kötözőzsinegek, szitaselymek« O SCHÜTZ-ÁRUHÁZ © ZALAEGERSZEG. -A Nyomatott Kakas Ágoston könyvnyomdájában, Zalaegerszeg, Széchenyi tér 1. Telefon: 131. XI óyfolyaa. Zalaugerszeu, 1932 janlas 24 Péntek. Ara 12 fillér. 141. száa POLITIKAI NAPILAP héfkOxwrp MMntÉi ■ i ..... 1 »1 ElOflzelési negyedévre 6 P. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, SzécbeayMér 1. Telefon: 131, A nemzet bizalmára és együttérző támogatására van szüksége a kormánynak Sztmrényl IózmI báró nmgy beszéd« m f*l*6hézbmn Budapest, jniiius 23„ A költségvetés tárgyalását változatlan nagy érdeklődés mellett folytatták csütörtökön a felsőházban. -Bederényi Lajos a / falu népének súlyos helyzetére mutatott rá. Elismeri, hogy .a hatóságok mindent elkövettek aziránt, hogy éhező ember ne legyen ebben az országiban. de ez még nem elégséges. Amig az uj gabonát nem tudják értékesiteru. feltétlenül moratóriumot kell adni a gaztiáknak. > Határozottságot kíván a kortriánytól és azt sem bánja, ha egy ember kezébe adják a hatalmat, \ Szterényi József báró a belga király és Hoover elnök szózatáról emlékezik meg. Ritka alkalom — mondja —, hogy koronás fő politikai megnyilatkozást tesz, különösen nemzetközi felfogásban és hogy ezt a belga király mégis megtette, nemes fgazságszereteté-ról tesz tanúságot. Üdvözli a felsőház az Egyesültáüamok nagyszerű elnökét, aki szózatában rámutatott ár$n, hogyan Vhet újra helyreállítani tf világ rendjét és világtörténeti adatokkal bizonyította be, -hogy abba kell hagyni a nemzetek rombolási munkáját és át kcM lépni az. épités munkájára, mert csak így lehet eredményeket elérni. A felsőház hűtlen lenne önmagához, ha nem emlékezne meg erről. Ezután kizárólag politikai kérdésekkel foglalkozott. Örömének ad kifejezést, hogy a kormánynak sikerült a költségvetést helyreállítani. Helyesli a kormány elgondolását és főképp a • pénzügyminiszternek ke''l/"köszönetet mondani a nagy teljesítményént; Áttért a mezőgazdaság kérdésének fejtegetésére és kijelentette. hogy » , a kormány igon nagy .szolgálatot tett a mezőgazdaságnak, mert megvetette alapját annak, hogy a magángazdaság szanálása lehetővé váljék. Pénzügyi dolgokról szólva kijelenti, hogy teljes értékű pengő nélkül nem lehet magángaz-dá''kodást folytatni. Inflációról szólva kijelenti, hog\ erre az útra nem szabad még egyszer rálépni. Aki már megpróbálta mi az infláció, az tigyis tudja ezt. <ÁStalános helyeslés.) Tény az. hogy bizonyos gazdasági proliéinak**—n<m lehetett még megoldani, de en-ek nem mi vagyunk-az oka. hanem a kii''r->ld, ahol belpolitikai-szem pont ok érvényesülnek. Ennek a kárát látjaAaz ország. Igy például Csehszlovákiában az agrárpárt van túlsúlyban és ""inesterséges agrárpolitikát folyf tatnak, inig Ausztriában a polgári társadalom kizáró''ag a falusi népre támaszkodhat, mert h várost a szocialisták pártállása hódította magához. Ezek a belső politikai dolgok idézték elő a gazdálkodás elgáncsolását. Külpolitikáról szólva kijelenti, hogy párt-kulönbség nélkül / el kell ismerni azt, hqgy Bethlen nag}1 szerű külpolitikai eredményeket ért cl és kiemelte nemzetünket'' az izoláltságból. A mostani miniszterelnök érdeme, hogy istápolja ezeket a barátságokat és igyekszik velük a jóvisjjonyt fenntartani. A mezőgazdaX ság kérdéseinek boncolgatására tért ismét után. A kormány nehéz helyzetben van épen ezért a bankoknak és a nagyiparnak, kell segítségül jötijii és legalább átmenetileg intézményes támogatással kell. hogy alányill-janak a mez^»gazdaságiink. Hirdette, hogy a devKipolitlka kárára van ez- a mezőgazdálkodásnak, de ezen egyelőre még nem lehet segíteni. Sokat támadták a kormányt a francia moratórium és a külföldi adósságok miatt igazságtalanul, mert csak akkor nyúltunk ezekhez az eszközökhöz, amikor már feltétlenül szükség volt rá és megmutattuk a külföldnek, bogi) csak végszükség esetében kértünk tólük támogatást. Reméljük, hogy mqgérjük még a trianoni revíziót, de erre csak akkor számithatunk, ha biztosítjuk magunknak a külföld jóvéleményét. Az egyoldalú elintézés csak akkorra maradhat, ha más kivezető utat nem találunk és a helyzet kényszerítően nehezedik ,^ánk. Korányi Frigyes pénzügyminiszter helyeslőleg bólintgat. S z t e ré n y i József báró a kereskedelmi politikáról szól ezután és rámutat arra, hogy szomszédaink nem tartják be a velünk kötött megállapodásokát és ezért áÜ elő azután a sok kellemetlenség. Ismertette ezután Appouyi Albert gróf genfi Franciaország csak garanciák mellett hallandó elfogadni a Hoover-iavaslatot X levelét, amelyet tegnap kapott és ami azt tartalmazza, hogy Walkó Lajos külügyminiszter gepfí tárgyalásai igen nagy eredményeket biztosítanak az országnák és a Népszövetség határozott megértéssel viseltetik nemzetünk iránt. Ez az eredmény mindenesetre egy reménysugár a jövőre nézve, mert azt remélhetjük tőle, hogy hosszű időre kihatással lesz. A nemzet bizalmára és együtt érző tárna-hatására van szüksége a kormánynak- '' (Általános helyeslés.) Most csak azt kérdez-* hetjük, hogy -joga van-e Károlyi (iyula miniszterelnöknek abbahagyni nagy munkáját, amit magára vállalt s amelynek első részét teljes mértékben megelégedésre fejezte be. (Helyeslés és taps a Ház műiden oldalán.) Meg kell teremteni végre az országban a mezőgazdaság, ipar és konqskedelem békéjét, mert azok egymásra vannak 1 utalva és kellő együttműködés nélkül sorvadásuk után a pusztulás következik. A miniszterelnököt arra kérjük — mondotta , fejezze be megkezdett nagy munkáját hajtsa végré feladatának másik felét: a es gazdasági és politikai erók tömörítését. Ge.if, június 23. Oébson amerikai delegátus a leszerelési értekezlet tegnap délutáni ülésén olvasta fel Hooveri elnök nyilatkozatát, amelyei a világ minden részében ugyanebben az időben nyilvánosságra hoztak. Hoover nyilatkozata szerint a fegyverkezéseket az egész világon körülbelül egyharmaddal kell csökkenteni. Már elérkezett az óra, amikor késlekedés nélkül kell határozni afelett, hogy megkezdjék az egész világra pusztítóan nehezedő fegyverkezési teher csökkentését. Hoover elnök tervezete tökéletesen meg akarja szüntetni a tankokat, a kémiai háborút és a mozgó nehéztüzérséget. A hadilétszámot egyharmadával kell csökkenteni. Minden államnak akkora'' hadseregre volna joga. amely biztosítaná a belső nyugalmat és amellyel a kívülről jövő t á m ad ás t v isszaverh e t n é. Páris, junius 23. Hoover leszerelésre vonatkozó indítványa élénk meglepetést váltott ki a francia sajtóban. A Petit Párisién kiemeli, hogy az amerikai javaslatban nincs szó garanciák biztosításáról, pedig e nélkül nem lehet szó annak elfogadásáról sem. A Repubüquc-nek az a véleménye, hogy ha Franciaország visszautasítja Hoover javaslatát, akkor Áfticrika nehézségeket fog felállítani a háborús adósságok tárgyában. Az angolok teljesen egyetértenek ezzel a javaslattal, épugy az. olaszok is, hisz amikor Grandi bejelentette, kitörő tetszéssel találkozott. A Populaire vezércikkben unszolja Franciaországot a javaslat elfogadására és azt írja, nagy kár, hogy nem francia részről indult meg a kezdeményezés. Loaidoen, junius 23. Az angol sajtó harátsá-.gos hangon, de minden különösebb lelkesedés kitörése nélkül foglalkozik Hoover leszerelési javaslatáVal. Egyöntetűen az a vélemé-és ti>Ük, hogy francia részről clhárithatá^an akadályokba fog ütközni. . .Páris, junius 23. Lausannei értesülés szerint Hoover kiáltványa naifV érdeklődést váltott ki reitklvúli miidon foglalkoztatja a fran ktf/vél<nnényt. A vélemények megoszlanak, de nek abban, hogy megegyez- a) gyakorlatban kercsztülvihdetkn lesz ennek elfogadása, mert ez azt jelentené, hogy Franciaország haderőjét kétharmaddal csökkentenék anélkül, hogy egyúttal _ garanciát nyújtanának a békére. Az amerikai javaslat hátteréül a választási kampányt sejtik. London, junius 23. Washingtonban várakozáson felüli nagy Lelkesedéssel tették magukévá az elnök szózatát. # Az a vélemény alakult ki, hogy a kérdés végleges eldöntését jó lenne az őszre halasztani, semhogy Határozatlanság miatt elutasítsák azt. A Fehér Házban hivatalos nyilatkozatot tettek közzé, amelyben rámutatnak a-ra, hogy az amerikai elnök elgondolásának alapján a nemzetek mentesülnének költséges hadseregeik fenntartásától. Littke Kálmámét letartóztatták. Budapest, június 23. Hosszas és beható vizsgálat után a vád tanács eleget tett a kir. ügyészség kérelmének., mellyel Littke Kál-inánné letartóztatását'' kérte és tegnap elrendelte Littkéné letartóztatását. Az-intézkedésről értesítették a vizsgálóbírót, hogr a vádtanács határozatát foganatosítsa. A tüzifa''nehozatal rendezése. Budapest, június 23. A felsóház bizottságai egyhangúlag elfogadták a kültöldi államokkal kötött kereskedelmi és forgalmi szefzőtlést. Walko külügyminiszter ígéretet tett arra nézve, hogy a tüzifahchozatalt olyképen fogja megoldani. hogy az a magyar érdekeknek megfeleljen) 4 ZALAVARMEGYE Fontos határidőnaptár a földhözjutottak részére A földhözjutottak megsegítésen»: szóló kormányrendelet alapján kijelöltük a foldhöz-jutottakat érdeklő fontos határidőket az alábbiakban : Jünius 30-ig a községi elöljáróságok kötelesek mindén földhözjutottat a rendeletben adott kedvezményekről értesíteni. Július 15-ig a községi elöljáróságoknál a földhözjutott jelentse be. ha használati díj fizetése helyett továbbra is .^törlesztő részleteket akar fizetni. f y. július 31-ig be kel! fizetni az 1032 évi törlesztő részlet első és második negyedévi Tészletét. ha az évi törlesztő-részlet összege meghaladja a 200 pengőt, (azoknak a földhözjutottaknak. akik használati díj helyett továbbra is törlesztő részletet akartok fizetni). A földhöz/irtott. aki ezentúl használati díjat ■fizet, az 1032 évi használati díj felét, valamint fez híJO —1U3I évek törlesztő részletéből hátralékos összeg egyhtiszad részét kamatmentesen fizetheti eddig a napig. Kérheti a földhözjutott az Országos Föld-birtokrendező Bíróságnál a vételárnak újabb megállapítását. ^»s Augusztus 15-ig befizetendő egy összegben a törlesztő részlet 1932 -évre. ha az o 200 pengőt nem haladja meg és ez esetben ay első és második évnegyedi részletek után késedelmi kamat nem számitható. (Ez szól arra a földhözjutottra, aki továbbra is törlés ztőrészletek fizetésére jelentkezett.) Szeptember 15-ig nem árverezhetók el azok az ingóságok, amelyeket azért foglaltak le, •nert a földhözjutott a használati díj első felét, valamint a hátralékos törlesztő részletek ese-dékes egyhuszad részét július hó be nem fizette. Ha e napig, vagyis 1932 szeptemberi 15-ig ezt a tartozást a földhözjutott kiegyenlíti,, akkor a szeptember 15-ike. előtt foganatosított zálogolás után adóbehajtási illeték nem számítható fel ellene. Október l-ig Fizesse be az 1931 év végén mutatkozó hátralékának egytized részét az a föld hoz jutott,, aki továbbra is a törlesztő részleteket akarja fizetni. ^ Ugyaneddig a napig fizesse be*a földhoz-jutott. aki használati díjat fizet, az 1931 év vpgén fennállott törlesztőrészlet-hátralékának tiz év alatt fizetendő ezidei második félévi részletét,, vagyis huszadrészét, valamint az 1932 évi használati díj második felét, (amefyjnek első félévi részletét július 31-ig kellett befizetnie). Köteles a házhely hc/jutoljt, a házhely megváltási árának egyhuszaií részét négy .százalékos kamattal és 0.4 százalékos kezelési költséggel együtt befizetni. (20 esztendőn keresztül.) Október 15-ig ha a földhözjutott '' az évi törlesztörészletet, illetőleg az évi használati díjat, valamint 1931 év végén mutatkozó hátralék esetleges részletét be nem fizeti, úgy az elöljáróság a kimozdítási eljárás megindítása,. esetleg fizetési halasAás engedélyezése iránt a pénzügyigazgatóságnak legkésőbb október 23-ig javaslatot tesz. Október 31-ig a Főldbirtokrendező Bíróság meghozza ítéletét a vételár ,újabb megállapítása iránti kérvények dolgában. I Az összeférhetetlenségi tavaslat vitáiét folytatták a Ház csütörtöki ülésében a kisiparosok és kiskereskedők helyzetének megváltoztatásai sürgette. Dukai Takácti (iéza tiltakozott a vil-Lamosvasutak térképes jegyei ellen, majd visszautasította Buchinger és Mojzes vádjait, egyben kijelentette, hogy elvárja a két képviselőtől. hogy bocsánatot kérjenek tőle. Áttérve a napirendre, folytatták az összeférhetetlenségi törvérfyj a vaslat tárgyalását. Jánossty Oábor azt fejtegette, hogy az egységespárt már 192Ő óta sürgette a javaslatot. Ezután az iparcikkek \árleszállitásának rentábilitásáról szólott. . j Fenyő Miksa kijelentette, hogy nem az az igazi összeférhetetlenség, amit a törvény hálójával inegl lehet fogni, hanem az, amelyik a háló szemei között kibújik. Miután a javaslat szerinte nem féld meg az igazságnak, nem fogadja el. Budapest, június 23. A képviselőház szerdai ülésének bezárása előtt több interpelláció hangzott el. Büchler József a revíziós politika ügyét tette szóvá, majd Mojzes János leérte, hogy azokat a földreform során föld-hözjuttattokat. akiket nemfizetés miatt kimozdítottak helyükből, helyezzék vissza birtokaikba. Zsilinszky Endre a lakosságnak tisztességes gabonaellátása ügyében, Turchányi Egon pedig az idegenforgalom érdekében emelt szót. Cíyörky Imre a kiviteli panamák miatt elitélt Esküdt Lajos perének újrafclvé«-telct- és rehabilitákisát kérte az igazságügy-minisztertől. » A Ház csütörtöki ülését Almásy László elnök 10 órakor nyitotta meg, majd napirendelőtti felszólalások következtek. Vázsonyi János a kisiparostársadalom helyzetét tette szóvá, majd tiltakozott a magánalkalmazottak kihasználása ellen, továbbá Nyilatkozik az állomásfönökség a poggyászügyben Lapunk vasárnapi számában B. F.-né alá írásával panaszos levelet közöltünk, melyre ma az állomásfónökség a következő közlését kérte: válasz Mélyen tisztelt Szerkesztő L''rl Folyó évi 137. sz. b. lapjában megjelent « Panaszos" levél cimú közleményére úgy a vasútintézet, mint állomásom reputációja érdekében szükségesnek tartom közölni,. / hogy — amennyiben a levél hiányos adatai rhellett tehetett,. — az ügyet szorosan kivizsgáltam, melynek eredményeként kijelenthetem, sem a közelmúltban., sem korábban nem történt meg, hogy poggyász állomásomon visszamaradt vftloa. / > A Panaszos, levél -bő! hiányzik a panasz tárgvára vonatkozó kelet,, nincs megnevezve a vonat, sem a poggyász rendeltetési állomás^, tehát jogom volna arra, hogy a panasz komolyságában kéttákedjem, ha nem fordult volna elő egy olyan eset, mely kissé hasonlít a Panaszos levél--ben - foglaltakhoz,, lehet, bogyv— erő« árnyalati különbözettel — azonos. l/g>ants folyó hó 15-én a S óra 20 perckor induló vonat indulása előtt 5--6 perccel "korábban egy utasnó sietett a pénztárhoz,, az előcsarnokon áthaladó egyik vonatkísérő után szólt,, hogy poggyásza lesz feladandó, mire a megszólított udvariasan azt válaszolta,, hogy a rnálházót azonnal küldeni fogja,, a málházónak az induláshoz közel álló vonatnál volt dolga. Az elősiető málházó a poggyászt átvette,, mely még rendben elszámolva és az utasnö által használt vonattal továbbítva lett. A poggyászt azonban Zalaszentiván állomás nem jtováhbíthatta,. mert a csatlakozó sinautóvonayioz terjedelménél fogva nem volt átrakható; erre az esheiöségre — már a poRf.vász felvétele alkalmával — a málházó fel is hívta az utasnó ''figyelmét. Ha az eset azonos volna,, úgy a közöltek utánra panaszos utasnó készére csak m$g annyit,, ha úgy találta, hogv az arra kötelezettek «nem voltak aziup hangolva a csomagfelvételhez ,. nagyon kár volt — egy kis fel-hangoltatis céljából — pár lépésnyi fáradságot az állomásfőnöki irodáig sajnálni. Azonkívül, ha nem tudná, szükségesnek tartom az utasnó szíves figyelmét arra is felhívni,, Imgy máskor élelmiszert ne rakjon a poggyászába,, mert azt «nem is szabaiL. Bizony tudjuk és minden igyekezettel műveljük is azt a .szellemet B hogy -a közön- 1932. junius segért vagyunk,, jóllehet sokszor kell elnyelnünk egy másik szcllemtölr eredt gyakori és oknélküli vádaskodásokat. Zalaegerszeg. 1932 június 20. Kiváló tisztelettel Thury Akos, állomásfőnök.» usztrla kölcsönügyp Bécs, június 23; Azok a nagy renjlmyekre jogosító tárgyalások, amelyek az Ausztriánakadandó kölcsön ügyében a múlt hét folyamán sikerrel folytak, most váratlanul kedvezőtlen irányba terelődtek. . Ausztria ugyanis aligha kap kölcsönt. Mindamellett illetékes osztrák körök kijelentették, hogy moratórium hoz nem nyúlnak. Szakértői vélemények szerint ez nem sokat jelent, mert az az intézkedés, hogy a nemzeti banka külföldi tartozások fizetésére szükséges devizákat ne utaljon ki,, egyenlőnek tekinthető a moratóriummal. Zsirkay és Mlkollcs Ferenc pere A budapesti büntetőtörvény-széken szerdán tárgyalták Zsirkay Jánosnak és Mikolics Ferenc dr. söjtöri állatorvosnak a pacsai választásokból eredő perét. Zsirkay följelentette Mi-kolicsot egy röpiratért, melyben többek közt ez állt: < Aki kommünt akar,. szavazzon Zsirkay Jánosra!» Mikoíic^ vaUomása során kijelentette,, hogy nem j? irta a röpiratot^ nem ts ö adta ki, de.a nyomtatás árát ö fizette. Kérte a valódiság bizonyításának elrendelését. Védője hivatkozott a Tüz című lapra,, melyben Zsirkay állítólag üdvözölte azokat az eszméket, melyek a kommunizmushoz vezettek. Zsirkay János hozzájárult a valódiság bizonyításának elrendeléséhez és* cHenbizonyítékokat ajánlott fel. Kérte többek között Gömbös Gyula honvédelmi miniszter kihallgatását is,, arra ttézv''e, hogv Zsárkay a szegedi szereplése során hazafias magatartást tanúsított. A törvényszék a bizonyítást elrendelte. Rosszmagavlseletü gyermeke mlátt meg akart halni egy Tompa-utcai asszony Szerdán délután nagy embercsoportosulás vett körül egy Tompa-utcai házat. ahová csakhamar megérkeztek a mentők és a rendőrség is. Találgatások indultak meg^mibkoz-hatja a csoportosulást és lázas érdeklődést« Csakhamar világosság derült a/ ügyre és a nyilvánosság tudomására jutott, hogy a régi Tompa-utcai ház majdnem komoly tragédia színhelyévé lett. Ebben a házban lakik ugyanis Mészáros Lajosné 42 éves asszony, aki pillanatnyi elkeseredésében el akarta dobni magától az életet. ; A lakás ajtaját magára zárva, ott akarta elkövetni végzetes tettét, amit azonban idejében felfedeztek és így sikerült is megakadályozni azt. A kivonult mentők Vezetője régi ismerőse volt az elszánt Mészárosnénak és igy annak kérésére kinyitotta a lakás ajtaját,* majd hosz-szas rábeszélés után sikerült eltéríteni szándékától. Mészárosnénál taj^ak egy bögrét, telve lúgkóoldattal, amit épen meg akart inni. Kihallgatása közben Mészáros Lajosné elmondotta, hogy rossz magaviseletű gyermeke miatt akart megválni az élettől, mert hiába korholja kiskorú gyermekét, az nem akar megjavulni. Az elkeseredett anyát sikerült megvigasztalni és megígérte, hogv végkép lemond öngyilkossági szándékáról. Nem ad vízumkedvezmérfyt Románia a fürdővendégeknek. Bukarest, június 23. A román kormány a román fürdők és kirándulóhelyek látogatásara érvényben vplt vizumkedvezményt ezévre énybe megszüntette. 1932. junius 24. ZALAVARMEGYE HÍREK. — Áthelyezések az OTI-nél. Az Országos Társadalombiztosító Intézetnél t<>H<tot áthelyezések kapcsán dr. Linzenbold István, fogalmazót Zalaegerszegről Jászberénybe, Varga Menyhért kezelőt Zalaegerszegről Makóra, Béry György fogalmazót Szombathelyről Zalaegerszegre, dr. Boros Géza titkárt pedig Budapestről a zalaegerszegi kerületi pénztárhoz vezetőnek helyezték át. ¿p rJ \ — Eljegyzés. Pörneczi Jstván földbirtokos lAnyát, Terikét, Ptisztaváhekárói eljegyezte Posztobánvi Kálmán földbirtokos, Bekeháza. ér — Egyetemi hallgatók nyaralása a Babtan mellett. A Mefhosz a magyar egyetemi és főiskolai hallgatóság részére július 1-én kezdi meg nyaraltatási akcióját Balatonzamárdiban^ közvetlenül a vízparton felépített modern diák-iiclülőtelepén. — Áthelyezés. Horváth Károly nagykanizsai posta-távirdai felügyelőt saját kérelmére-Budapestre helyezte a posta vezér igazgatóság. — Segélyt kap 12 község a kyizsai járásban. Megemlékeztünk arról, hogy miniszter-közi bizottság'' vizsgálja fejül azoknak a zalai községeknek a költségvetését, amelyek az engedélyezett 8b százaléknál magasabb pótadót irányoztak elő. A nagykanizsai járásban 12 ilyen község van. A miniszterkor bizottság az illető községek helyzetinek alaposabb megismerése után ígéretet tett arra,, hogy segélyt utal ki a sülyos helyzetben levő községek részére. * <3> — Kormányzósértö napszámos. H''ári József (Pecsketa) zalaegerszegi napszámost a győri kir. törvényszék büntető tanácsa a múlt év tnájus 27-én kormányzásértésért l havi fogházra ítélte. Ezt az ítéletet a kir. ítélőtábla ez év tavaszán 3 havi fogházra változtatta. A győri törvényszék megkeresésére a zalaegerszegi törvényszék egyes bírája csütörtökön hirdette "ki hári előtt a táblai, ítéletet, ami »ellen Hári semmiségi panasszal fordult a kir. Kúriához. — Hárival kedden — amint megírtuk — a rendórségntk utcai botrányokor fcásé*rt ismét dolga volt. Több emberbe belekötött^ egy vmbert meg is szúrt. Az eljárás folyik ellene. — Meghalt Köhler altábornagy. Ma reggel fél hét órakor . Köhler—Qyörgy altábornagy Budapest egyik utcáján hirtelen Összeesett és meghalt. Az altábornagy V) éves volt. Halála Zabegerszeget is közelebbről érdekli^ mert a katonaság idetelepítésének nagy^-é* hathatós pártfogója hunyt el személyében. — Betörés. Nemessándorházá községben ismeretlen tettes betört Miklós Kácolyné lakájsába és összeszedve a kéznél levő mljane-línüeketj eltávozott. A búcsúszentlászlói lrsendörnrs egy 20 22 év es fiatalembert gyanúsít a lopássíü. A nyomozás folyik. — Enyveskezü cigányak. Kolompár Horvát Péter és József csácsbozsoki cigányok március 4-én 12 mázsa szénát loptak a zala-ván apátság csácsi uradalmából. Bűnükért csütörtökön kellett felehtiök a zalaegerszegi törvényszék egyesbirája előtt. A büntető bíró ^KoUimpár^Hnrvát^ Pétert 1 havi, Jóesefet pe- fogházzal, mint för és mindkettőt IXévi iögvesztéssel. mint ,me!lú^bürrtetéssel *únoffa jogerősen. * — Intézeti és iskolai kelengyék legolcsóbban Schütznél vasáról hatok. Öőírásos csíkos vásznak és sötétkék intézeti szövetek. — Romániába küldött postacsomagokhoz nem kell származási bizonyítvány. A kereskedelmi miniszter értesítette a kereskedelmi. és iparkamarákat, hogy a román postaigazgátóság újabb rendelkezése értelmében a Magyarországból Romániába küldött postacsomagokhoz származási bizonyítványt nem kell csatolni. Ez a rendelkezés természetesen "a, vasúton és hajón feladott rendes árú küldeményekre nem vonatkozik. — Állva halt meg. Tasi István 57 éves ozorai asztalossegédet reggel a házbeliek a falhoz támaszkodva, álló helyzetben, halva találták. Hirtelen halálát orvosi , megállapít.is szerint gyomorvérzés okozta. A köx ellenére A hatalmas budapesti villamostársaság a potyautasok elleni védekezésre, tehát üzleti iiaszontöbbleténejí biztosítására bevezetett egy úgynevezett térképes villamosjegyet, melyen senki sem igazodik cl. A térképes jegy eílen egységesen felzúdult az egész pesti sajtói, felzúdult a közönség, még maguk a villamoskalauzok is. Szóval, egész Budapest felzúdult. £s a villamostársaság rá se hederít a felzúdulásra, befogja a fülejt és a térképes jeggyel ck>Igozik tovább. .J Ez a konokság nagy on Jellemző arra «^hazánkban túltengő általános tüne.tre: cselekedni a köz ellen, a közvélemény ellen. Maga az államigazgatás is beleesik kényszerűségből talán e hibába, de a nagy magánvállalkozások meg egyenesen tobzódnak benne. Ennyi diktátort, mint ma találunk, nem szült az egész ezeréves történelem. Egyik diktál vasszögben, a másik textilben, a harmadik téglában, a negyeitik sörben s így tovább. Nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy gazdasági életünk ezer nskírálya >pallosjogot csikart ki magának a közönség letaglózására. Kicsiben is megtalálod minden faluban. Diktál iksz és diktáj ipszilon. Mert a közönség türi és nincs bátorsága, energiája, szembeszállni vele. Hiába hirdetünk bojkottot a„ scW- ellen, az idegen fürdő ellen, a villamos ellen, hiába hirdetünk sztrájkot Valami nekünk nem tetsző ellen, mimig akadnak sztrájktörők. És a diktátorok e gyengeségre építenek. Lehet zaj, felháborodás. Amíg az a viHa-mostársaság utast kap a térképes jegyéhez, bolond volna, ha nem csinálná. Megmarad a boletta A «Magyar Közgazdaság beavatott helyről szerzett információra hivatkozva azt írja, hogy a kormány a tiz pengős búzabo''.etta további fenntartása mellett döntött. A 10 pengőből b pengő az. államot illetné s 4 jutna a gazdának. A 12 lés 4él pengős adót elei tik és • Hr1- — ) csak a tavalyi 2.50 pengő őrlési dij marad érvényben. A lap szerint a gabonakereskedőkkel hosz-szas tárgyalások folytak a boletta ügyében s a gabonakereskedők neiti ezt./a megoldást javasolták. Szerintük a bojetta ismét nagytőkék befektetését tenné szükségessé, ami a batáridőpiacon nagy kinálattal szemben minimális keresletet idézve dó. A Magyar Távirati Iroda ma délutáni jelentése szerint a fenn írtaköt hivatalos helyről megerősítették. — A Move Zalaegerszegi Sport Egylet házi, nyílt tenniszversenyének női egyes győztese Borbély Zsófia, aki a döntőben Marthon Punciva! szemben csak igen nehéz küzdelem révén szerezte meg az elsőséget. Gémek aránya l :b, b:3, 10:8. A férfi nyílt junior verseny győztese Simonics Béla lett gvapai Bruck Bélával szemben, kit 1:6, 0:2. b:3 arányban hagyott maga után. — Elhalasztják a nagyatádi lovasversenyt. A Somogy Zalai Li''»tenyésztő és Lovassport Egylet Nagyatádon tervezett versenye technikai nehézségek miatt elmarad. — Összevagdalta magát. Kiss János kisos-tori urasági kocsis már hosszú idő óta gyomor-tfs bélbajban szenvedett. Betegsége miatt any-nyira elkeseredett, hogy megdöbbentő módon vetett véget életének. Amikor senki sem tartózkodott a lakásban, az ágyán fekve borotvával felhasította a hasát úgy, hogy a belek kifordultak. A bél egyik részét teljesen ki is metszette,< majd felvágta az ütőereket karjain. Nevelt leánya vérbefagyva, holtan találta meg az elkeseredett embert az ágyán. — A modern kozmetika egyik legnagyszerűbb s/ere a szabadalmazott eljárás szerint előállított SULFAMYl^ kénpúder, mely a zsíros arcbőr kezelésére^ krctisztátalanságnál púder helyett nélkülözhetetlen. Szaküzletben kapható. ^ v » — Soproniak Badacsonyban. Kitűnően sikerült filléres vonatos kiránduláson vett részt vasárnap mintegy 800 soproni. A filléres utasai Badacsonyai! megtekintették az állami borpincét Jankó István tapolcai borászati felügyelj vezetésével. A badacsonyi szőlőhegyre tett kirándulás után hajón átmentek a soproniak Fonyódra, ahonnan este fé! 0 órakor indultak vissza Sopronba. * — Erősen korlátozzák a külföldi nyaralást. A belügyminiszter rendeletet intézett a törvényhatóságokhoz a küMöldi fürdőzés és nyaralás ügyében. A rendeletben fölhívja az illetékes hatóságokat, hogy utasítsák n tisztiorvosokat, hogy a külföldi fürdőket csak a legszülc-ségesebb esetben ajánlják a közönségnek. A miniszter rendelkezésének a/ a célja, hogy a magyar közönség lehetőleg ne vigye a pénzét külföldre, hanem magyar fürdőket és nyaralóhelyeket keressenek föl. — A szépség öt receptje. Öt hires szép pesti primadonna nyilatkozik arról a Délibáb legújabb számában, hogy minek köszönheti legendás szépségét, hogyan lehet a polgárasszony a primadonnák versenytársa — szépségben. Pesti színésznő a mesebeli hét törpénél, sztár a trónon, érdekesnél érdekesebb» cikkek tömkelegét, folytatásos regényt, novellákat, rádiórovatot, képes beszámolókat hoz a Délibáb e heti gazdag száma, melynek óra 2b fillér. — Bourettin, színtartó, legújabb divatszínekben, legolcsóbb árakhan Schütznél. — Tolvaj cigányasszony. Horváth Mária IMi-csök 40 éves zalabaksai cigányasszony, akinek lopásért már sokszor volt baja a hatóságokkal. ez év \lején több zalabaksai gazda tyúkólját megdézsmálta és a zsákmányból 3 darabot Orbán József zalabaksai napszámosnak eladott. Az egerszegi kir. törvényszék'' biintetóbiirájá csütörtökön ítélkezett az ügyben és Horváth Máriát 3 havi fogházra, mint fő és 1 éft jogvesztésre, mint mellékbüntetésre itéltc. Orbán 1 napi fogházat kapott. Az ítélet jogerős. N — A gyümölcsös tavaszi és nyári permetezését ismerteti a «Növényvédelem» és «Kertészet^ legújabb'' száma. Cikkeket közöl a rózsa kezeléséről, a levéltetvek és hernyók irtásáról, az őszibarackfa nyári kezeléséről, a szőlő permetezéséről, a gyümölcsfák koronájának nyári alakításáról, a konyhakerti, teendőkről, stb. A dúsan illusztrált két szaklapból a «Növényvédelem» kiadóhivatala (Buda-dapcst, Földmivelésügyi Minisztérium) egy alkalommal e lapra való hivatkozással díjtalanul küld mutatványszámot. — Akinek az életét mentette meg a betü. Tóth János budapesti tisztviselő már öt esztendeje élt kint a Belga Kongóban, az ősvadonban. fehér embert hónapokig nem látott s amikor bekövetkezett az esős időszak, életét céltalannak látta és öngyilkosságot akart elkövetni. Ekkor érkezett meg a posta és hozta Tolnai Világlapja 2 hónap előtti «legújabb^ számát, melyben Tóth János meglátta édesapja, Tóth Albert elemi iskolai jgazgató fényképét. 33 esztendős szolgálati jubileuma alkalmából. Az öngyilkosság szélén áöó Tóth János azonnal csomagolt, hazajött Európába és meghatódottan a fiúi szeretetben, szinte újjászületve határozta el, hogy újrakezdi az életet — itthon. Az ö életét a szó szoros értelmében a nyomtatott betü mentette meg. — Elütött egy asszonyt és továbbhajtott egy kerékpáros. A mult héten történt, hogy Jánosházán egy kerékpáros elütötte Püspöki Anta''.né budapesti lakost és továbbhajtott. Egy 20—22 éves fiatalembert gyanúsítanak az elütéssel. Körözése megindult. •— Időjárás: Továbbra is huvos és még esőre hajló idő. RADIO. Péntek, június 24. 0.15: Póstászenckar. 12.5: Hangverseny. 1.15: Népiskolai testnevelő tanf. 4: Divat csevegés. 5: Cigányzene. 6: Az olím-piászra induló magyar úszó- és vizipőlócsapat búcsúztatása. (>.15: Társadalmi élet Pest-Budán la múlt század 30-as éveiben, b.45: Szalonzenekar. 8: Hangverseny. 9.15: Tánczene. 10.45: Cigányzene. ZALAVARMEGYE 1932. junius . SZÍNHÁZ. Bús Fekete László sikerült színjátékát,, a "Búzavirágot mutatta be szerdán este aj Országos Művész Színház együttese. Végre egy darab, ami jó. Kerek, jó felépítésű,, gördülékeny és mentes minden olyan hatásvad ászás-tó!,, ami már szinte az unalomig uniformizálja a mostani színdarabokat. Hibája, hogy kissé sok bciuie az ismétlődés, ugyanazoknak a mondatoknak a variálása, a két hü cseléd, Bejczi Péter és PóÜka szájából. De azért kedves volt és tetszett is aiwiak a kisszámú publikumnak,, akik megjelentek a színházban. Hogy ilyen kevesen voltak,, kétségtelenül a keddi előadás kihatásának lehet betudni; senki sem jött el, nem vágyott vissza a szúiháíba, aki kedden végignézte azt a szerencsétlen kiválasztású darabot. / A darab meséje: egy földbirtokos^ aki hirtelen rosszul lesz és az ájulásból magához térve« meghaSljSi «''• falusi orvos diagnózisát, aki legfeljebb egy évre becsülj a földbirtokos életét. Az elkeseredett férfi elhatározza- hogy eladja a földjét,, házát, pénzzé tesz mindent és ez alatt az esztendő alatt kihasználja az életét. A házában él öreg cselédjének unokája, a serdúló kis bakfis^, aki első, forró, nagy szerelmével szereti Sívó Jánost. A férfi nem akarja magához kötni ezt a fiatal leányt l*s nem akarja észrevenni az iránta megnyílván ijűló szerelmét sem. A földbirtokos beleveti magát a nagy életbe,, külföldön jár, költi a pénzt, majd Budapestre vetődik,, ahol egy kis színinövendékbe botlik, aki a megtévesztésig hasonlít —*cra a kisleányra,, aki ott élt a közegében. Nag»y szerelem fejlődik közöttük és a végéit kiderül,, hogy a pesti színinövendék, meg a falusi kisleáay egy jés ugyanaz a személy, mert a le,án>yka nem birta az életet a férfc nélkül és utána szökött. Kiderül az isi, hogy a földbirtokos nem be.teg,. csak múló nikotin-mérgezése volt és így -ha a vége jó, minden jó» elv alapján egymáséi lettek és a közönség a megoldott probléma jóleső tudomásulvételével távozott. A főszerepeket Földes Mihály és Gabányi Böske vitték. Földes férfias égvszerűséggel játszotta szerepét, Gabányinak kettős szertv pében alkalma volt múvészfcjékek sokoldalu-ságát megcsillogtatnia- Nagy ''Klári meglepetés volt újszerű alakításába^. amit ige.n jó£ oldott meg. Horváth Béla a társulat föe.rós-sége,. Kovács Árpádnak hálátlan szerep jutott ebben a darabban,, Timár Aranka kitúnó ko-mika és nagyszerűen hat minden szerepében., Tihanyi Mária csinos és nagyon jól mozog a színpadon. A Búzavirág őszinte tetszést aratott bemutatóján. (M.) \ »1051^« •« It kitci: >KiS AOOSTOS. • 6i INrttu)t. SVtVCSTCft PtUR jiMOS ''{«■''»••n ■ »*»TMV t»At Fizessen elő a Jalavánnegyf-re! ZALAEGERSZEGI PIACI ARAK Bura 1000-II C0. Pozs 1000 11 00. Árpa 17(AJ -18 00i Zab 18-00-1900, Tennen 1500—160) h dutRonya 400- -5.00. BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS. Buza, (tiszaviriékif 1200-12 15. buza (egyéb) II 90-12-05, roz», 12 25-1240, árpa 1600- 1625. ¿ab 17*00 -1750, tólcs 441)0-14.50, tengeri 17 75 -17 85. búzakor;» * 12 35 12"50. Irányzat: barátságos. forRalom : csendes. APRÓKSaDisTÉSEK. AZONNAL BEKÖLTÖZHETO 4 szobás összkomfortos lakás kiadó a Kazinczy-tér 7. sz. alatt. Bővebbet dr. Garai ügyvédnél. FORDSON traktor, garantált üzemképes, továbbá 900 m, m Elsőv Magyar Gazdasági cséplő eladó. Cím: Király Ferenc, ZaJaszent-míhály, Bebcspuszta. MAKULATURA-PAPIROS olcsón kapható kiadóhivatalunkban. ELADNI vagy VENNI valója ha van, hirdesse a Zalavármegyébcn. I ZRÍNYI-NYOMDA RÉSZVÉNYEKET MINDEN ELFOGADHATÖ ARON ELADOK. CIM A KIADÓBAN. 1932-2163 vght. Árverési hirdetmény. Klenganstalt A. Grünvald cég j-ivára 73 P 80 f lóké és több követess lárulékai erejéig a zalaegerszegi kir. járásbíróság 1930. évi Pit. 12879. sz. végzésével elrendelt kielégítési vég-tehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1930. évi október hó 14 én lefoglalt 1320 pengőre becsült ingóságokra a zalaegerszegi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverést elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. tc. 20. §-a alapján a következő megnevezeti dr. Jámbor Márlon ügyvéd által képviselt Magy. Olasz Bank Részvénytársaság javára, továbbá a foglalási [könyvből ki nem tünő más foglaltatók javára is, az árverés megtartásat elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenek halasztó hatályú igénykereset folyamatba nincs, végrehajtást szenvedő lakásán Zalaegerszegen leendő megtartását* határidőül 1932. évi Juliul hó 7. napjának d. c. II órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt rádió, :ó, szekér, írógép, lószersőám s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is elfogom adni. Zalaegerszeg, 1932 évi junius hó 13. Lukács Sándor, kir. jbir. végrehajtó^ Dr. Urbán Károly orvos rendeléseit zavartalanul folytatja Zalaegerszeg Dókai-utca 9. szám alatt, ahol minden üldözés ellenére is mesvan a $7 berendezés. Rendelés: délelőtt 8 12-ig, d. u. 2 6-ig. Akár elutazik, akár itthon nyaral, okvetlen szüksége lesz . i Frottier kelmékre uoa?!lt.r»é"sntartók 9.— ¡Frottier fürdőlepedő aíSWSE 18 flaneltakaró rende5 nag&nyos fogásu 5.80 -. .'''' '''' Piiama. strandkabútf nyári ruha én ponMolaznvacck y tekerte thjnőséQhen a lesm^yobb választékban Nyomatott Kakas Ágoston könyvnyomdájában, Zalaegerszeg, Szécl/enyi tér I. Telefon:~nT XI. évlolyam. Zalaegerszeg, i932 junins 25 Szombat. Ara 12 fillér. 142 szá POLITIKAI "NAPILAP »taicl«» mtoóm Mtközcap ééjután. ElOfrzelfrs: negyedévbe 6 P. Szerkesztőség és kiadóhlvttal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 1. Telefon: 131 s Tizenhat asrárképviselő terrorjával szemben visszalépett Lentiben dr. Kresz Károly A len fi-i mandátum, sorsa eldőlt. Csák Károly «lr, örökébe elkeseredett, szívó* ellenfele: dr. NémethvO^dtnos (iaál üaszton-pártj képviselő lep. Pénteken reggel 8 órakor kezdődött a szava/ás a kerület községeiben. Lassan, nagyon lassan indult a szavazatok leadása. A választók jórésze délutánra Tartogatta magát, várva az előfutam alakulását, az órák, percek ilyenkor kialakuló konjunktúráját. Délfelé érkezett az első számszerű ered-inénvfelállítás. A lenti-i és a letciyyei járások községeiben '' Némethy Vilmos dr.-nak ekkor 1100. dr. Kresz Károlynak iouj Neugebauer Ferencnek 07 szavazata vo''.t. Kis idő mülva beérkezett a zalabaksai eredmény is. Délben N''émethvnek összesen 13Q5, Kresznek" 550, Neugebauernak 1 volt a szavazata. Tizenkettő után pár. perccel telefonértesítés j"tt, hogv dr. Kresz Károly az agrárpárt nagy terrorja miatt visszalép és már.'' el is indult Zalaegerszegre, hogy nyilatkozatát a közjegyző előtt visszalépési megtegye. Beszélgettünk dr. Kresz Károllyal a visszalépése közvetlen okairól. — Tizenhat/agrárpárti képviselő feküdt rá a kerületre — mondotta. — Velem egyetlen képviselő dolgozott. A tizenhat képviselő olyan nyomást fej-l tett Ki, az eszközöknek ""a szavazók megszerzésére olyan tömegét használta (cl. hogy egyetlen megoldásnak a visszalépést láttam. Nem akartam, hogy a délutáni órákban elkeseredett, vad harcok keletkezzenek a mandátum körül, ami az agrárpártnak ilyen nagyon drága. '' Politikai hovatartozandóságimk miatt nem állhattunk oda dr. Kresz Károly mellé; egy cikket írtunk róla, hetekkel ezelőtt, ezt «politikájára tekinfH nélkül, megtisztelendő személvéért tettük. Nem voltunk vele szoros nexusban. messziről néztük a lenti-i választás előmunkálatait és a mai szavazási napot is. I\e egyet nyugodt lélekkel üzenhetünk a lentifi v álasztókerületnek: l Csák Károly mandátumának nem ilyen sorsot képzeltek azok, akik tudták, hogy • az elhunyt mit tett a kerületéért. A kegyelet is valami. Erről pedig Lentiben, ügy tatszik, megfeledkeztek. , • Nagyszájú röpcédula fekszik előttünk. Ma ''"osztogatták Lentiben, Kresz ellen. Jó ízléssel, önérzettel ezzel a harcmodorral szemben — le kell tenni a kardot. Sajnáljuk dr. Kresz Károlyt, bár politikája nem a miénk. Értékes, képzett gazdát/-n?crt volna benne Csák Károly parlamenti padja. Lapunk zártakor a szavazás még folyik és Némethy Vilmos dr. nagy fölénnyel vezet. „ügy kell megcsinálni az összeférhetetlenségi törvényt, hogy a képviselők már eleve mentesek legyenek mindenféle anyagi befolyástól" Általánossásben elfogadta a képviselőház az összeférhetetlenségi törvényiavaslatot Budapest, junius 24. A képviselőház mai idését Almásy László házelnök nyitotta meg és bejelentette, hogy ^ 1178 község 128 képviselő aláírásával memorandumot nyújtott be a trianoni bfke-szerződés revíziójával kapcsolatban és kérte, hogy a képviselőház járuljon ahhoz az indítványhoz, hogy az utókor számára való megörökítés céljából ezt jegyzőkönyvbe iktassák. Az indítványt elfogadták. A nyolc órás ülésekre vonatkozó javaslatot visszavonták és így az nem került tárgyalás alá. Ezután áttértek az összeférhetetlenségi törvényjavaslat tárgyafására. I n k e y Pál báró azt fejtegette, hogy ugy kell megcsinálni az összeférhetetlenségi törvényt, hogy a képviselők már eleve mentesek legyenek minden külső anyagi betoldástól. Azt javasolja, hogy a közigazgatási bíróság vagy pedig a kúria hatáskörébe tartozzanak aA_ összeférhetetlenségi ügyek, mert a közvéle-* mény szempontjából ez megnyugtatóbb lenne, mint a képviselőház itélő bíráskodása. (iái Jenő kijelentette, hogy biztosítani kell a közélet tisztaságát. A törvényhozóknak meg kell óvniok tekintélyüket. A régi időkben sokkal jobban vigyázták arra, hogy a — tanácskozás — hangja ki ne éleződjék. Az igazságügy-miniszter nagy érdemeket szerezhet magának, ha az eredeti és nem a módosított javaslatot viszi keresztül. Az összeférhetetlenség túlzásait ki kell küszöbölni és a gazdasági embereket nem lehet összeférhetetlennek tartani. Ma valakinek érdekeltsége van valamely gazdasági szervezetnél, ezért még nem lehet a képviselőházból kiutasítani. Az írigykedés megmételyezte a közéletet. Nem tartja helyesnek az esetenkénti felsorolást. mert ez sok időt vesz igénybe. Csak az általános titkos választójog szolgálhat az. összeférhetetlenség alapjául. Végül kijelentette, hogy a javaslat több pontjával nem ért egyet, de ellenzéki volta ellenére elfogadja azt. mert egyetért a javaslat alapgondolatával. • P a 11 a v i c i n i (iyörgy őrgróf nem tartja illendőnek a javaslat tárgyalását addig, inig a titkos választójogot be nem hozzák. Az osz-szeférhetetlenségi bizottság elnökét a közigazgatási bíróság elnöke nevezze ki. Kenéz Béla kereskedelmi miniszter megvédte Ferenczy Izsó államtitkárt, akit alapta-ta.''an váddal illettek. Kéri a Jövőben, ha nincsenek a képviselők megelégedve valamilyen kormányintézkedéssel, ne a tisztviselőket, hanem a minisztert tegyék felelőssé, mert azokra tarto/ik. Ferenczy államtitkár dísze a minisztériumnak és- nem felel meg a vakságnak az a vád. hogy á kereskedelmi tárgyalások során az ipart előtérbe helyezte volna a mezőgazdaságnál. Alaptalan vádaskodásai ne vegyék el a tisztviselők munkakedvét. Ezután Ebcr Antal interpellációjával foglalkozott a miniszter és kijelentette, hogy helytelen adatokat sorolt fel Fber a behozatalt illetőleg. Ezután a Ház általánosságban elfogadta az összeférhetetlenségi törvény javaslatot. Nagy Emil arról beszélt, hogy jobb lett volna angol szokás szerint tárgyalni ezt a javaslatot és csak akkor bocsátani tárgyalás alá, amikor már általánosságban elfogadták, mert így jobban alakúi ki az egységes vélemény. Z s i t v a v. Tibor, igazságügyminiszter kijelentette, hogy ő is szerette volna az angol rendszer szerint venni tárgyalás a^á a javasa-Latot, de amikor-erre vonatkozóan ^é^ést tézett, nemleges feleletet kapott. Az angol sajtó haragszik -Franciaországra merev magatartásáért Páris, június 24.« Leon Blum, a frSncia szt>-dálista párt elnöke hosszú vezércikket írt a "T^opulairebe, amelyben felszólítja Herriot miniszterelnököt, hogy ne vegyék túl könnyen Jioover javaslatát. Tekintettel arra. hogy Herriot rá van utalva a szociáüsta párt 131 parlamenti szavazatára, igen nagy jelentőségűnek tartják ezt a felhívást. A Petit Párisién levelezője beszélgetsét folytatott Marinkovics jugoszláv külügyminiszterrel. aki kijelentette, hogy Jugoszlávia 68 millió márkával van érdekelve a jóvátételeknél, és erre az ősz-szegre okvetlenül szükségük van. Egyben kijelentette, hogy a lausannei konferencián Jugoszlávia teljesén egyetértett elv-bevn Franciaországgal. Herriot pénteken este visszaérkezett Parisba és hétfőn reggel megy újra vissza Lau-sanneba. Csütörtökön Herriot Apponyi Albert gróf-fa), Titulescuval, Marinkoviccsal és Dű-lovval folytatott rendkívül fontos tanács-> kozást. í London, június 24. A Daily Express azt írja, hogy Franciaország magas kultúrája ellenére érzéketlen a világ bajai és igazságtalanságaival szemben. A franciák helytelenül arról vannak meggyőződve, hogy csak fegyverrel lehet igazságot szolgáltatni. Hoover elnök nyilatkozata úgy hatott rájuk, mint amikor a zsugoritól aranyit akarják elvenni. Nincs inesszv az idő — írja. — amikor nekik is be'' kell látniok, hogy többet ér a szomszédok jóakarata és barátsága az aranynál. Lausanne, június 24. Papén kancellár pénteken 10 órakor fölkereste a lausannei konferencia francia kiküldötteit, ami a francia és német vélemények közeledését jelenti. Páris június 24. A sajtó lelkesedéssel fogadja a francia és német közeledést, amely a lausannei tárgyalások legutóbb: részleteiből mind nyilvánvalóbb lesz. A Paris Midi így ír: A francia-német barátság onnan magvarázható. hog\ sikerült áthidalni a jóvátételekre vonatkozó francia és angol vélemén\különbségeket. ZALAVARMEGYE «Minden termelő a salát szükségletére annyit őrölhetf amennyit akar Az iti terméatendmtet éa mz u/ tőldteherrendezési rendelet fontos Intézkedései Amint tegnap már közöltük. a kormány a bolerta további fcnntártása meflett döntött, a gazdáknak jutó 6 pengőt azonban leszállította négyre, mert az áiam rnai súlyos helyzetében nem irfret a bolettára annyit ráfizetni. E leszállítással szemben a/onban olyan arányú kedvezményekben lesz része a gazdáknak. bogy bó kárpótlást nyernek a^boletta-érték leszállításáért. Ama gazdák számára például, akiknek a kataszteri tiszta jövedelmük 100 korona (holdankénti átlag 10 korona) visz-szatérítik a földadót. E rendelkezéssel tiz holdasig minden \ gazda segítéshez jut. Lényeges csökkentés törtq&iik a kisemberek számira a kozmun kaváltság, a közmunkaköté lezettség terén, Gondoskodik a kiadandó rendelet azokról is, akik nem gabonát termelnek, így például a szöU''isga^Hák földajk''nisszatérí-téséról is intézkedés történik. Nagyon fontra rendelkezés, hogy semmiféle fejkvóta megállapításáról nem lesz szó. .* Minden termein annyit óról a saját szükségletére. amennyit akar. Az őrlés ellenőrzése a Ík malmoknál történik, a termelőt nem háborgatja senki. Károly Gyula gróf miniszterelnök az egy-ségespáíl csütörtök esti értekezletén jeientette be a kormány elhatározását. Közöké, hogy a foldteherrendezésről szAló úi rendelet is fontos intézkedéseket hoz.J Július 1-től október 3 l-ig bizonyos te- herhatárokon belül mmdennemü követelés szünetel. Függőbe Ccll helyezni a már elrendelt végrehajtásokat, a folyó évi adóköveteléseket hatályon kivül kell helyezni t;rrc az időre. Bejelentette továbbá a miniszterelnök. hogy a kamatlábcsökkentés terén újabb lépésekét kíván termi a kormány. Természetesen niindezt külföldi hitelezőinkkel egyet ért öle g kívánja véghezvinni. Az egységespártban a termésrendeletet nagy megnyugvással vette tudomásul, mert a mai súlyos viszonyok között a kormány legmesz-szebb menő gondoskodását látja benne. A rendelet a \asárr*api hivatalos lapban jelenik meg. » Malatinszky Ferenc is felszólalt / a felsőház költségvetési vitájában Budope>t7^Hmius 24. A felsőház csütörtökön délután is, folytatta a költségvetés vitáját. Koös Zoltán külföldi adósságaink rendezéséről beszélt. Endrei Antal megállapította-, hogy a felsőház nem tartja fenn a kapcsolatot a külvilággal. G a á r Vilmos a kormány helyzetének kritikusságát hangoztatta és kijelentette. hog> ihen súlyos helyzetben még egy kormán v sem volt. mint a mostani. m ^^ Székács Antal va/ moratórium káros lia-tá>ííró\ Szigeti János a tisztviselőkérdés-ról és a fiatalság elhelyezkedéséről beszélt. • Malatinszky Ferenc a takarékosságot hangoztatta,és ajánlotta, togya vidéki felsőházi tagok mondjanak le költségmegtcríté-sukról. Végű; az elnök elparentálta FeSner Meirik felsőházi tagot, aki tegnap dél&táu meghalt. A péntek délelőtti ülésen ugyancsak a költségvetési vita szerepelt -napirenden. P i n e z i c s István azt fejtegette: hogy ameny-nviben a titkos választójog mellett döntené-úgy nek. a felsőház jo<^körfrt ki kell bővíteni, ugyanazzal a jogkörrel kell felruházni. mini amilyennel a képviselőház rendelkezik. Nagv elismeréssel emlékezik meg a kormány munkájáról, különösen arról, hogy sikerült az iftfládó veszélyét elhárítani. Azt kívántai, hogy akinek 30 évi közszolgálata van, menjen nyugdíjba és adja át helyét a fiatalságnak. S z é c h e n y i Aladár gróf csodálja, hogy a parlament nem vonta felelősségre a Bethlen kormányt a sok elköltött és elszámolatlan pénzért. Itt minden ellenzéki megmozdulást csírájában elfojtanak. Az ál parlamentarizmust bizonyltja minden'' /JTyan lejátszódó esemény a képvisel«»házban! amelynek nap-nap után tanúi vagyunk. A \ képviselők ma már nem ellenfél, hanem ellenségként állnak egymással szemben. Egyetért a pénzügyminiszterrel abban, hogv egyoldalú elintézéssel is be kell szüntetni kütfftidi fizetéseinket. Igaza van a pénzügyminiszternek ahban is, ,hogv minden becsületes magyarnak adót-kell fizetnie. De, arra kéri, kiáltsa ezt az ingó-tulajdonosok fülébe. Nem helyes, hogy ''a tisztviselőket így megnyomorították. Kifogásolja, hogy a hadigondozó alapot olyan nagy összeggel csökkentették. Vég*il gazdasági kérdésekkel fog lalkozott és nem fogadhat ségvétést nem t és kijelentette, hogy a ''adható e! eredeti forrná fogadta c!. Tardicu-terv íbán. A k''»lt- felgyújtotta az apósa házát — ^ / hat évi fegyházat kapott Doszpot Jenő 5ó éves ebergénvi földmives ez é\ május 29-ére virradó éjszaka behatolt apósának Lörincz József 72 éves babosdób-rétei gazdálkodónak a házába, ott feltörte az éléskamarát és elemelt onnan'' 1 bödön zsírt, fél zsák lisztet. Azután felment a padlásra es onnan 2 darab nagy sonkát lopotr el Ay lopott holmit levitte a*, lábaspajtába,, visszápK-nt a padlásra és hogy. a betörés nyomait eltüntesse felgyújtotta a padláson !a-láh száraz takarmányt és szalmát, sőt az épület zsuppból készült tetőzetét is A ház teteje teljesen leégett, de elégett az egés$ istálló is. A házbelieket csak neliezen lehetett menteni és majdnem bennégtek a házban. Lőrinczék iskolásfiú unokája azonban * felébredt, észrevette a tüzet, fellármázta a nagyszüleit és csak ennek a véletlennek köszönhették az életüket. ^ tüzet az időközben fellármázott szoytszé- árán el- dok tudták csak nagy erőfeszítések oltani. A ház tóbbezer pengőre volt biztosítva. Az ügyben a zalaegerszegi kir. törvényszéken Czikő János kúriai biró, törvényszéki elnök huritetötanácsa pénteken tartőtt'' tárgyalást. A tárgyaláson l)oszp<Jt csak a lopást ismerte el és a .végletekig tagadta a gyújtogat ás t. A tárgyalás végén is csak anrn-it ismert be, hogy a . padláson időközben ellasadt, leült és pipára gyújtott és lehetséges, hogy az eldo-bott gyufától gyulladt ki az épület. A nyomozó csendőrök és a falubeli emberek" azonban rábizonyították a szándéké gyujto-gatást. A kir. törvényszék a bizonyítás végeztével gyújtogatás és lopás bűntettében mondotta ki bűnösnek Doszpotot és 6 évi fegyházat. mint fő, valamim 5 évi jogvesztést, mint mellékbüntetést szabott ki rája. Felek az Ítéletet megfelebbezték. A vizsgálati fogságot továbbra is fenntartotta a biróság. 1932. junius 5. Csökkentették a zalaegerszegi kórház államsegélyét A népjóléti miniszter leiratot intézett a városhoz, melyben közli,4 hogy a kórház ré~ szére- eddig juttatott évi/200.000 pengős se- gélvt " az 1932-33 költségvetési évre 180.000 X pengőre leszállította. A polgármester pénteken délelőtt Jancsó Benedek dr. kórházigazgató főorvossal én Szilágyi Mihály főszám vevővel tanácskozást tartott a 20.000 pengővé! kevesebb államsegélynek megfelelő "redukciók keresztülviteléről. azonban ettől függetlenül a város a csökkentés ellen mindent cl fog követni s jf feliratban tárja lel a népjóléti tárcát vo-zetO miniszterelnök előtt azokat az okokat, megyek az államsegély további sértetlen kiutalása mellett szóknak. Kórházunk, különösen a túlzsúfolt elmeosztály most sem tudja kellően befogadni az arra szorulókat. Akár további beteglétszám-'' redukciót visznek keresztül, akár> személyzet-apasztást. ezt a közönség sínyli rneg, a be-| tegek. a z egész megye közegészségügye. N I Mégegyszer a poggyászügy Kedves Szerkesztő'' Url Ha már volt olyan szíves és leközölte múltí-kori soraimat a sajnálatos poggyászügyben, nagyon kérem, szíveskedjék helyet adni alábbi soraimnak is, nehogy az állomásfőnök úr tegnapi nyilatkozata után olyan színben tűnjek fel. mint aki alaptalanul vádaskodom és ártatlan embereket egyszerű kitalálással, har nyagságga! vádolok meg. Az eset. tényleg, folyó hó 15-én történt, de ne haragudjék az állomásfőnök úr, — nem vagyok azonos azzal az utazó hölggyel >, aki reggel, 8 óra ''2o perckor*a sinautöva) akarta terjedelmes csomagját feladói. Ez egy másik. hasontíV-eset. Folyó hó IWn délután 1 b 10 perckor érkeztem az. állomásra és ott az előcsarnoka ban megkérdeztem egy vasutast, ki vesz: át a személypogyászoniat? Erre azt felelte, hogy maid a málházó . — de nem mait < udvariad san»v_érte. hanem kiment a/ épü''etből az'' utcára. A jegypénztárnál uló tisztviselő ugyanezt felelte, de hagyott várni kb. 15 percet Alig volt már pár perc^a-A^iatindulás előtt (15 óra 41-kor indul), amikor végre megkaptam. a nyugtát. A csprnag (kis kczilv rond), amikor kisiettem a perronra, még <»tt volt a mérlegen. Amikor Zalaszentivánra érkeztem, azonnal utánanéztem, megkérdeztem, fel lett-e'' adva a személypoggyászom, mire az a vasutas, aki a csomagokat rakta át. a leghatározottab-ban kijelentette, hogy ''. * r semmiféle szamélypoggyászt nem adtak fel a zalaegerszegi állomáson. A csomag 17, óra 25 perckor Nagykanizsára/^" sem érkezett meg. In tényleg elmulasztottam azt, amit tennem kellett, volna, hogy igazamat bizonyíthassam, jegyzökönyvet kellett volna felvétetnem ar*ól. hogv a koffer nem érkezett -meg. ■ ^ • Mélyen tisztelt Állomásfőnök Ur! Hogy a személy-poggyászban élelmiszert vinni nem # szabad, ezt tényleg nem tudtam, be kell valla- * lanom (minden esetleges büntetés elviselése mellett), hogy volt benne egy kis élelmiszer, amit vacsorára szántani magamnak. Nem ehette ntr meg. — etromkrtt. De ugyanakkor ott álltam egy idegen városban ruha. fehérnemű -nélkül, hisz azért adtam fel uszemélypogy1-4gyászként*, hogy az a személyemmel egyszerre érkezzék meg. A szállodában tudvalevőleg nem adnak «háló* . felszerelést és ez mind benne volt a csomagban. Az üzktr szabályzat erre vonatkozóan nem intézkedik? Ezt ^szabad»? Eiigtjáje meg nekem végül, mielőtt ezt a sajnálatos ügyet a magam részéről teljesen befejezném, hogy kijelentsem, nem vagyok 1932. junius 25. ZALAVARJHEGYE egy kellemetlenkedő öregasszony, akitől kény-telonek «lenyelni egyjris. utas-szekaturát és nem szeretném, ha enoől bárkinek komoly kellemetlensége lenne, csupán — inint On is irta — a zalaegerszegi állomás «reputációja érdekében» hivom fe! ni*, figyelmét arra, hogy néha a «szekánt» utas" is igazat mondhat és helyesebb lenne az Üyen ügyet sajnálkozással elintézni, mint azzal, hogy" nejn mondunk igazat. — Tisztelettel: 01 ~ \ B. F.-né. Uí bérkocsldüszabás Zalaegerszegen Czobor Mát>ás polgármester a képviselőtestület felhatalmazása alapján űjból megállapította a zalaegerszegi bérkocsi fuvardíjakat; A város belterületén az első félórára 1.5(1 1» a díj (eddig 1.70), minden továhbí meg>-kezdett félóra Síi fillér (eddig negyedóránként volt 1 P). Egész napra délek*)tt 6-tól délután Mg in P (eddig 23.20}; félnapra 8 P (eddig 14). '' Vasútállomásokra: Arany János utcától keletre eső városrészekből a zalaegerszegi, a ayugatra eső városrészekből pedig az oiii állomásra 1 P (eddig 1 Megfordítva,, Vagyis a város nyugati részéből a keleti« Itetve a keleti részből 4 nyugati áliomásra 1.50 (eddig 2.30) P. A bérkocsiálkmtásról bármelyik állomásra 1 P (eddig zalaegerszegire 1.60. az ólaira 2.8l{^, a zalaszentiváni állomásra pedig 5 peugó az eddigi 7 helyett. i •• • Külterületekre: Nekeresd-major, Szanatórium, külterületi malmolx és téglagyárakhoz 2.50 T> (eddig 3.10). A város határában téTő .szőlőhegyekre külön megállapodás szerint (eddig az első félórára 3.40 volt megállapítva). Vidékre a várakozási idő betudásával 3 óráig terjedő idóre^-5 pengő, 3 —6 órára 10 pengő, 6—12 órara- 18* pengő. Az eddigi kilométerenkénti díjazások tehát elmaradnak. Temetések, esküvők; díszfelvonulások alkal-njaval 3 pengő átalánvosszeg fizetendő fuvardíj címén. (Eddig az időszerinti díjakat kellett rizotni. 1.40 P pótdíjjal). Az űj díjszabás július hó elsejével lép élctfce. A pénteki piac ( Régen volt qR.tn élénk ^ír-mtipjac Zalaf egerszegen, mint pénteken. Igen sok árusító hozta be te/méinVit, főként nagy kínálat volt gyumol^shí-n. Renget^ eper és cseresznye pyirftoU a kosarakban, de 4 megjelent a ri-bizke is. Ami drága most — a baromfi. Aránytalanu) magasak ezeknek az árai a húséhoz viszonyítva. Kl''vés is van belőle, bizonyára i*z az oka. A tejtermékeknél is igen büszkén tartják az árakat; a 4- 5 filléres fojás-ár helyett íi S filléres egységár uralkodik. A kertészek rengeteg zöldfélét és virágot árusítottak -■- olcsón. árak :gy alakultaké bab kg in f. zöldbab 50 f. mák 1 P, fokhagyma 80—Ml f, vörös-hagvma 40 5Uj^ s.''ogarépa és zöldség 25 — 30 f, saláta kgS f, jfcjeskáposzta kg 40-60 :, tok 30 40 1, ugorka 40 50 f, kalarábé csomója10 f, kelkáposzta db. 10v715 f, új btirgoiiva kg 20- -30 f. ó-burgonya q II 1». cukorborsó kg IV 20 f, karfiol db, 10 iö f. .tvük db. 1.50 2 P. csirke 0.70— 1.50 P, pulyka -4 7 P, sovány kacsa 1.60—2 P. hízott 4—5 P. sovány liba.2- 3 P, hízott * í; P. szopósmalac 1.50 -4 P, tej literje 12 20 f, tejfel 48 Mi f. túró kg 7(» 80 f. vaj 3.20 P. tojás db 7 8 f, cseresznye kg 20 -30 f. eper 25 30. f, marhahús 080—1.20 P, borjúhús "1.211 1/0 "l\ sertéthús 1.40-l .bO P,, zsír 1.81 (. ^ 2 l>. /sír'' szaioraia 1.70—1.80 P, kolbászfélék 2 3 P. Ma! I >f<i,UlliI.I l.ju - I.C" « , «»lU.lJÍIV«» - '' ■ • Halak: fogas 1811 2 P, ponty 1.20—1.60 I''. csuka ,1.80 P, compó 1 P, keszeg 50 t. — Dunsztoa, befőttes, ugorkás üvegek. Patent Ultreform é% más müiőségben, — gumi karikák,-pergament papíros, zsineg legolcsóbban Deutschnál. « HÍREK V t — A Balatoni Imtézöbczottság erőkének ellenőrző látogatása a Balaton körül. Tormai (iéza dr. államtitkár, a Balatoni Intézőbizottság elnöke, a Ba''aton zakü és somogyi partján ellenőrző látogatást tesz. A látogatás célja, hogy a fürdők és nyaralási intézmények állapotáról személyesen győződjek meg. — Oratóriumot ad elő aJtantzsai Irodalmi Kör a keszthplyl da»»snapotf>Mint már megírtuk. július 3-án Keszthelyen nagy da''os-unnep lesz. Sok dalárda jelentette be részvételét a dalosüiuícpélyen, amelynek fényesprogramja lesz. Kiemelkedő esemény les''z előreláthatólag a nagykanizsai Irodalmi Kör által előadandó Oratóriüm. — Közgazdasági ismereteket fognak tanítani a középiskolákban. A kultuszminisztériumban a közgazdasági ismereteknek a középiskolákban valt> tanítása ügyében értekezlet volt. Az értekezlet egyhangúlag arra az álláspontra helyezkedett, hogy a közgazdasági ismeretek tanításának mai eredménye a középiskolákban nem kielégítő s így feltétlenül szükségesnek mutatkozik ezen segített: és az erre irányuló előkészítő intézkedéseket haladéktalanul megtenni. A jelenlevők valamennyien rámutattak arra, hogy az első liépés a középiskolai tanároknak mcgfebeló közgazdasági továbbképzésben való részesítése. — A kéményseprési dijak beszedése. Zala-megye kéményseprómesterei kérvényt intéztek a kereskedelmi miniszterhez, hogy a kéményseprési dyak . kezelését válassza el az adóval való együtt kezeléstől. /A miniszter leiratában • elismeri a kéményseprők panaszainak helytállóságát, amennyiben az. adózás ne^ hézsége folytán ők is nehezen kapják meg munkájuk bérét, de a kérelmet egyelőre elutasítja. mivel a gazdaság: viszonyok jobbra-fordulásával eltűnik a kéményseprők nehézsége is. ''/ — Fürdőruhák, fürdőcipők, fürdősapkák legnagyobb választékban, legolcsóbb áron beszerezhetők — ruhák már 5 pengőtől — Deutschnál. , ;— A balatoni fürdők nyílt árusítói és a vasárnapi munkaszünet. A balatoni fürdők nyílt árusítói kérelmet intéztek a keresktV deltni miniszterhez, hogy vasárnap reggel 7 órától v-né csak délelőtt 10 óráig, hanem délig árusít! üsajiak. A miniszter a kérelmet elutasította á vasárnapi munkaszünetre és arra a ktmilíiiényre való hivatkozással, hogy a fürdók latogatói 10 óráig beszerezitek szükségleteiket. a vasárnapi fürdővendégek pedig vagy hazulról visznek magukkal élelmet, vagy vendéglőben étkeznek. • — Előbb egymást, azután a rendőrt verték meg. A minap Keszthelyen két ember üt-lege''Ac egymást, mire Sass Károly községi rendőr közbelépett. Amíg a verekedők egyikét: Pujszter Ferencet igazoltatta, addig a másik verekedő: Ha''ász János megtámadta a rendőrt, sőt még három égvén is odasietett. Mird.-iddig ütötték a rendőrt, míg egy járőr a7ra nem jött. Mind az öt verekedőt megw biliucseiték és bekísérték őket. Kihallgatásuk után a nagykanizsai ügyészség fogházába szállították őket. — Bourettin, színtartó, legújabb divat-színekben, legolcsóbb árakban Schütznél. — Gyanús halálozás. Hemela tiyula zala-istvándt kocsis Ilonka nevű két és féléves leánya difteritiszben megbetegedett. Vitéz Nagy Imre dr. szepetki körorvos volt a beteg gyermek kezelője s figyelmeztette a szülőket, hogy. munkaadójuk révén gondoskodjanak oltóanyagról. Gondoskodás azonban nem történt és a kisleány meghalt. A kezelőorvos gyar nusnalt-* találta a halálesetet és rendórorvosi hullaszemlét kért, amtt foganatosítanak :s. — Egy alvó borbé''vymestcrröl lelopták a kabátot. Egy nagykanizsai borbélymester a napokban néhány barátjával kirándult aSzent-győrgyvári hegyre. Sötét volt már, amikor hazaindultak. A borbély mester az álmosságtól és a bortól elnehezülten lefeküdt a vasúti töltés egyik padjára és ott elaludt. Közben ismeretlen tettes a kabátját belopta róla, aki ellen följelentést tett a borbél)''. — Meghűlésnél, náthaláznál, mandolalobnál, torokgyúladásnál, valamint idegfájdalmaknál és szaggatásnál naponta fél pohár természetes «Ferenc József» keserűvíz rendes gyomor- és« bélműködést biztosit. Egyetemi orvostanárok véleménye szerűit a Ferenc József víz hatása gyors, kellemes''és megbízható. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzíetekben kapható. — Motorkerékpárszerencsétlenség. Sútyoa következményű mo t o r k er é kpá rs''ze r £ficsétje nséjj történt a- barcsi országúton. Bai3Br Vikto*: szigetvári temetkezési vállalkozó Barcs- irányából motorkerékpárján rendes tempóban hajtott, Bíró János 72 éves zádori lakos pedig gyalogosan haladt az országúton. A motorkerékpár elütötte Bíró Jánost, akinek egyik lába térd alatt eltórtöt. Balázs Viktor azonnal az oldalkocsiba tette ót és beszámította a szigetvári kórházba, ahol törött Jtfbát térd fölött amputálni kettett. A szerencsétlenség Balázs Viktor szerint úgy történt, hogy Birá János a motorkerékpár elé tántorodott és így ütötte e! az oldalkocsi az öregembert. — Nagy tűz. Nagykorpád községben kigyulladt fványos János földmíves istállójának és pajtájának zsupptetózete. Az istálíóban egy ló és egy szarvasmarha bennégett. Megsérült az istálHőban ahó ifjú Iványos János is, aki alig tudott kimeneküli az égő épületből. A tűz továbbterjedését a tűzoltók sem tudták megakadályozni a nagy szél miatt. A tűz átcsapott a szomszédokhoz is, Tóth Ferenc kV.dmíveshez és Pap Lidi föklmívesasszonyhoz, ahol tovább pusztított. A nyomozás fo* lyik a tűz okának megállapítására. — Intézeti és iskolai kelengyék legolcsóbban Schütznél vásárolhatók. Ekurásos csíkos vásznak és sötétkék intézeti szövetek. — Építőgondok, — lakásgondok. A mindennapi kenyérért folyó harcban talán ezek a gondok a legégetőbbek mindenkinek. Nemcsak a szükséget szenvedők, de a munkában kifáradt emberek is az édes, saját otthon tiszta nyugalma után vágyakoznak. Egy most megindult folyóirat, a Tf ZHELY, átérezve a* szociális vágy mély lelki indítőokait, állandóan felszínen tartja az építés, fészekverés, a lakásberendezés, a bútorok, a konyha, a kert, gyermekszoba, a testápolás valamennyi aktuális problémáját. Nagy érdeklődés, az előfizetőknek szinte példátlan kérdés-ostroma lor-dult az. új, szépen illusztrált és pompás cikkekben bővelkedő folyóirat felé. A TŰZHELY kiadóhivatala azonban ténylegesen is hozzá akar jántlr.i az otthonok derűjének, kénveimének fokozásához. Elhatározta tehát, hogy mindenkinek, aki egész évre 0.60 pert- _ gövel a lapra előfizet, (Budapest, IV.. Szervita tér 3 ). ajándékul egy gyönyörű zsúrasztaV-terítót küld, Indanthren festésű lenvászonból, 4 asztalkendővel, kézzel hímezve, úgy, hogy azzal máris finom hangulatot teremt a szobában, vagy a verandán.'' De ezenfelül a 600 díjas rejtvény-verseny? tárgyai is űgv vannak összeválogatva, (anjint a Fonal és Hinizőipar rt. Erzsébet körút 24. sz. kirakatában ragyogó míntagyűjtemény mutatja), hogy mind külön-külön az úri otthon nemes gazdálkodását teszik lehetővé. Az első díj egy LingeMéle uriszoba, a második díj egy menyasszonyi kelengye (szállítja a Mössmer József Fiai cég), melyek egy káprázatosan szép sorozatot indí-'' tanak meg, hogy megvalósulhasson a mintaszerű otthon. — Időjárás: Az aránylag hűvös, csőre hajló idő még tovább tart. ^ Lesz tisztviselő; előléptetés. Budapest, június 24. A/ előléptetési tilalomról ''szóló rendelkezés módosítása jól informált helyről szerzett értesülés szerint most jfon folyamatban. A kormány előtt kész terv flk-szík, amely szerint a rendelkezett úgy módosítják, hogy azokban a tisztviselői osztályokban, ahol az eddigi intézkedések alapján a normál státust már elérték, felfüggesztik a kinevezési tilalmat és lehetővé teszik az előléptetést. —Végleges- döntést a szombati minisftertanácsbaii történik. ZALAVARMEGYE 1932 junius 5. SPORT. Az első osztályozó mérkőzés Zalaegerszegen A folyó évi II. osztályú bajnoki doaitö-vnérkózésck során vasárnap, június 26-án a szombathelyi csoport győztese: a Move ZSE kerül szembe a székesfehérvári csoport bajnokcsapatával: a Veszprémi Moveval, A Move ZSt nagy felkészültséggel várja a veszprémi társegyesület csapatát és biza-lommal megy első döntője elé. amelyet véleményünk szerint meg kell nyernie. Azonban a mérkőzés kimenetele természetesen attól is fftgg, hogy a standard játékoso^ -- esetleg néhány újabb leigazolttal megerősítve —- kivétel nélkül idehaza legyenek. A Veszprémi Movct még nem ismerjük, azonban a múlt vasárnap lejátszott UyACI Veszprémi Move ü:ü-ás eredményéből következtethetjük. hogy a ^védelem ^teljesítménye «agy lehet s így minden a jó/és reméljük!, gvorsabb csatársortól fugg. A győri alszövctségnél elterjedt vélemény szerint a körzetükbe tartozó győri, székesr fehérvári és szombathelyi csoport II. oszt. együttesei közül ez utóbb: képviseli a legnagyobb játékerőt, tehát az annyi mérkőzésen diadalt arató egerszegi bajnokcsapat, melynek igazán nehéz és kemény küzdelmei voltak, mutassa meg inast, az elkövetkező döntő-mérkőzések idején, hogy méltán foglalta eJ art a helyet, amelyet sok-sok év fáradságos munkája után végre kiverekedett magának. A szombathelyi alosztályban — tudjuk jól müidnyájan. nehéz bajnokcsapatnak lenni s akármelyik együttes kerül dcmelten kerül oda. az élre, megér- /-Tv: Az egerszegi csapat csatársorának a pápai Kinizsi— F/TO meccs jó lecke volt, ahol főleg a náluk annyira nélkülözött gyorsaságból é$ erélyból vehettek példát. Általában a Move csatársora műiden jó tulajdonsága és nagy technikája mellett egy kissé kényelmes, lassú, könnyen elhalássza előlük a labdát az ellenfél védelme; ncin eléggé erélyesek, hanem meglehetősen puha csapatrés/ benyomását kelti, amely tulajdonságról azonban le kell szok-niok, ha azt akarják, hogy a sokkal erösebb játékmodorú I. o. csapatok közé fel tudjon jutni s ott megállja a helyét. Reméljük, hogy ezen a mérkőzésen — pártállásra való tekintet nélkül — minden egerszegi futballrajongó a hazai csapat gyö-czelméért fog drukkolni. A mérkőzés a Move pályán vasárnap délután háromnegyed 5 órakor kezdődik. RÁDIÓ, • Szombat, június 25. 9.15: Gramofon. 12.3: Katonazenekar. 4: Gyermekjátszóóra. 5: A Kisfaludy Társaság irodalmi délutánja. 6: Citera-fiargv. 6.43: ( iyóni Géza emlékünnepély. 7.30: ilalest. S: Operett a Stúdióból: A legkisebbik "Horváth lány. 10.30: Cigányzene. MOZI. Két nagy sláger egy műsorban szouihat-'' vasárnap az Edisonban. / NASZUT A VILÁG KÖRÜL. / Elejétől végig magyarul beszélő filmattrakció S felvonásban. Filmre írta Stella Adorján. Rendezte Szabolcs Ernő. Főszereplők: Akos Erzsi, Berczy Géza, Simon Marcsa, Harsánvi Rezsó, Zátony Kálmán, Lengyel- Vilmos és Lázár Gida. HAZUDJ, HA KtfLL. Énekes, zenés vígjáték 8 felvonásban.''Főszereplők: Oscar Kar''weiss. Jemty Jugo, Halmay Tibor. Hans Adalbert v. Sehlvttow. \ Előadások kezdete; szombaton féí 7 és 0, vasárnap fél 5, (él 7 és 6 órakor. Vasárnap fél 5 órakor a helvár 40, 60, 70 filUér. - < Kedvező idő -eseten a 0 órai előadásokat a Kertmoziban tartjuk. SZÍNHÁZ. Utolsó előadásul <A szent láng» cimü igen hatásos és irodalmi értékű színjátékot mutatta be az Országos Művész Színház gárdája. A darab talán a legszebb volt az összes itt bemutatottak '' kuzött; jó felépítésű, biztos és erőteljes. Igen nagy sikere volt és élvezték a megjelentek. A szereplők: Timár Aranka, Kovács Árpád aki csak az első felvonásban szerepelt, de felejthetetlent nyújtott .—, Nagy Klári és Földes Mihály mind vitték előre a dajabot. szívből jövő rátermettséggel. Tihanyi Mária, aki kétségtelenül jó színésznő, minden külső adottsággal megáldva, elsieti mondanivalóit és ennek következtében ismétli a szó első felét, ami zavaróan hat. Nagy Klári mimikája néha túlhajtott és kár magát elcsúfítania az erőltetett vehemenciával. Gabányi Böske főerős-sége szép hanglejtésében van, Timár Aranka úgy komikus, mint komoly szerepeit természetesen és jól játssza. A férfiak kétségtelenül jobb erők, határozottabbak. kiforrottabb szereptudással rendelkeznek. Az Országos Művész Színház befejezte zalaegerszegi szereplését, atnelv sok sikert jé len-'' ^ / (M.) tett számukra. SZERKESZTŐI ÜZENETEK;. Érdeklődő. Minden beküldött iskolai értesítőt sorra vettünk. A gimnáziumi és a Notre Dame zárdai értesítőket nem küldték be, azért nem emlékeztünk meg róhtk. Mielőtt kritikát gyakorol, tessék minket is megkérdezni. FIZ6SS6B elő a JMegyr-re! ZALAEGERSZEGI PIACI ARAK Buza 10 00 - II 00 Rozs 1000 -11 00. Árpa 17 00 1800. Zab 18-03-1900. Tengeri 15*10-1000 Burgonya 4.00--5.00. BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS. f Búza, (tiszavidékí) 1200-12 15. ouza (eevéb) II 90-1205, roz*; 12 25-12 40, arpa 16 00-16 25, rab 17*01; ~ 17 50, köles 14 UO-14.50, tengeri 17 75 -17», buraltortn 1235 1250. Irin.-zat: barátságos, forgalom : csendes > i.«otki*loc«o» >1 ••••<•( «1*06. *A<AS tOOATO ItMtMltt! »VkVMTCft jkHO% , áPRÓmRDSTÉSSK. AZONNAL BEKÖLTÖZHETŐ. 4 szobás összkomfortos lakás kiadó a Kazinczy-tcr 7. sz. alatt. Bővebbet dr. Garai ügyvédnél. EGY SZOBA KONYHÁS LAKÁS ES EGY KISEBB ÜZLETHELYISÉG kiadó Kossuth-u. 8. sz- alatt. 4- Megtakaritott pénzét legelőnyösebben k a m a t o z t a t ja, értékeit, okmányait legolcsóbban megórzi a Magyar Távirati Iroda R-t. és a Stúdió érdekkörébe tartozó Magyar Nemzeti Gazdasági Bank Rt. Budapest, IV. Károly-király u 10. szám a Magyar Távirali l:od3 R-t. Nyugdíjpénztára palotájában. Árverési hirdetmény Szombathely megyei város árvaszéke a gyámanya kérelmére elrendeli Pick Georgina Mária és Pick Vilmos György kiskorúak tulajdonát képező, s Vasvármegye nyt^ati részén, Dozmat község határában fekvő Jáplamajornak szilárd épületekkel, továbbá a hozzátartozó 300 kat hold — túlnyomóan szántóföldekből álló — ingatlanoknak 125 000 P kikiáltási ár mellett önkéntes nyilvános árverésen való eladását, az árverésnek dr. Németh Lajos árvaszéki ülnök hivatalos helyiségében (Városháza. II. e. 15. ajtó) leendő megtartására 1932. Ovi június h& 28. napjának d. c. 9. óráját kitözi s arra a venni szándékozókat ezennel meghivja. Az árverési feltételek a hivatalos órák alatt Szombathely város iktatójában (Városháza, II. e. 13. ajtó) és gyám megbízottjánál (Szombathely, II. Rákóczi Ferenc-utca 62. sz.) tekinthetők meg. Utóbbi Írásbeli felvilágosítást is ad és a birtok megtekintésében is közreműködik. '' A legkellemesebb és legelegánsabb 1 nyári férfiruha anyag a „TROPICAL"! i \ Ói |Vaf| selyemvászon térti és n 4 aa DUreU női ruhákra reklámár r I.4Ü Szahara gvapiuuövet P 7.90 R i V a "« "11íirt émi»s.a.ei P 8.90 Sehützné/. Tropical, Miamif Poroso pehelykönnyű _inganyagok gyönyörű választékban L ■m Nyomatott Kaka» Ágoston könyvnyomdájában, Zalaegerszeg, Széchenyi tér 1. Telefon: 131. XI éviolyam. Zalaegerszeg, 1932 junius 26 Vasárnap * Ara 12 fillér. '' 143. szám POLITIKAI NAPILAP *i«g)eJe«fli sdaden Mtktaaap #&nf#n. Elöliiettt: negyedévre 6 P. esztöség és kladfthlvstal: Zalaegerszeg. Széchenyi-tér i Telefon: 121« Címváltoztatást kérünk Érdekes, *K- egyben meglepő politikai csoportosulást szándékról hallunk hetek óta. Állítólag már igen előrehaladott stádiumba jutottak volna azok a tárgyalások, amelyek a (iaál H kaszton vezetése alatt álló független kisgazdapárt és Htmyady Ferenc politikai csoportja között közeledést kívánnak létrehozni. Mielőtt ezzel ^¿kérdéssel behatóbban foglalkoznánk, tárgyi!ago>an rá akarunk mutatni hé hány tü-«etre, amely a magyar belpolitikában tapasztalható. Ezidószerint ad\a van és a kormány támogatását szolgálja egy nagy. munkaképes párt, amely tíz év óta viseli címében a keresztény, kisgazda földmíves és polgári párt nevet. Meg kell állap ítamuik, hogy a mezőgazdasági kisegzisztenciák érdekeinek felkarolása soha any-nvira nem töltötte méffjri egyetlen politikai pártnak törekvéseit és/progranij.tt sem, HJiint. az egységespárté. H<1 maradtak meg hátra kívánnivalók s vaniiak megoldatlan kérdések, azokért nyugodt lelkiismerettel senkisem'' vonhatja kérdőre ezt aj pártot. Mégis, a beállott nehéz gazdasági viszonyok panaszanyagát előtérbe tolva, alakult közéletünkben másik hasonló irányúnak látszó pártcsoportosulás is, amely, miután mély tar-talinú, a nehéz idők által parancsolt szükségszerűség nem kívánta létrejöttét, - eleinte,, iqry. tűnt, mintha lefektetni kivánná a/t a jioímkai alagcsövezési hálózatot, amelyen az átmeneti idők hatása alatt támadt?- tehát múló jelentőségű — elégedetlenséget és mutatkozó'' paitaszanyagot alkotmányos úton levezetni lehetne. Ez a politikai pártalapítás kifejezetten. épúgy, mint az egységcspárté, a kisgazda bázisra kívánt épülni s címébe is ezt h réteget vette fel, de megkülönböztetésül az unmár történelmi jelentőségre szert tett keresztény kisgazda föld míves és polgári párt-Vi, — nyilván az elégedetlenek és panaszosok táborának minél tömegesebb összefogása céljából ^függetlennek^ nyilvání-^totta magát. Ez a megkülönböztetés azt ki-várta kiemelni, hogy a kormányhoz s a kor-m*iyzópárthoz semmi közük sincs. lile in te ezt az elszakadást nem tekintettük :adikáli£ elkülönülésnek attól a gondolattá •rnel)Te a pecsétet a nagyatádi Szabó Istvánjai történt kézfogás tette rá, mert amikor a független kisgazdapárt megalakult^ tiizo-lesen áttanulmányoztuk programját sN megállapítottuk. - miként ezt a párt vezére, (iaáJ (iaszton is tette, hogy tulajdonképen lényegbeli különbség nem áll fenn pártjuk és a/ egységespárt programja között. Fői is vetődött a kérdés akkoriból, mi szükség van tehát újabb pártalapításra, amikor ez a nemzeti erők megbontását jelentheti. Ha az lett volna a szándékuk, — amint azt a konzervatív •emzeti gondolkodás hitte, — hogy ezekben átmeneti, gazdasági depressziós időkben, biztosítsák a csüggedő lelkeket a polgári társadalom számára továbbra is. kiállta volna «/ a pártalakulás a politikai mérlegelés kritikáját. Sajnos, már a legutóbbi választások alkalmával, a/ elmúlt nyáron kitűnt, hogy ez * politikai párt sokkal radikálisabb, szándékaiból elIenórflH^-1et 1 enebb. semmint azt programja feltünteti. Majd később, a parlamenti harcok idején ütköztek ki leginkább törekvéset, amikor a/ ország konzervatív közvéleményét nem egyszer döbbentette meg magar tartásával a kisgazda jelszó égisze alatt. Tudjuk jól, tf ilyen mérsékletú szónoklatok hangzottak el a most megválasztott dr. Néniethy Vilmos érdekében is. Ilyen körülmények kozott kívánatos volt kutatni, hogyan is fest ez a párt összetételé- \ fuzionálna, kooperálna, beolvadna vagy ki tudja, milyen alapért, együttműködne a független kisgazdapárttal. Ha a kisgazdatársadJíloin egy könnyen átaraszolható, keskiaiy''Vétege hitt is eddig á független kisgazdapárt kiscgzfsztenciákat védő politikájában, ebből a hitélv"»! véglegesen kiábrándítanák a/ állítólagos megegyezésre vezető tárgyalások. Ezzel, sajnos, ismét olyan csalódásnak esnék áldozatul nemzetünk e hasznos s mondhatnánk, egyik legértékesebb társadalmi rétege, melyből hogy miképeM ocsúdnék fel, azt csak az idők mutatnák meg. Ha létrejönne valóban az ellenzéki erők ily csoportosítása, akkor figyelmébe ajánljuk A . független kisgazdapártnak az alábbi igen megszívlelendő tanácsunkat: változtassák meg pártjuk elmét az igazságnak megfelelően oly módon, hogy abból kellőleg kidomborodjék a párt^képviselótagjainak^ hovatartozása. Talán igy: «Független nagybirtokosok és ügyvédele legitimista pártjai. , . \ - : \ Franciaország és Németország közeledik egymáshoz boy.amelyik oly nagy előszeretettel hangoztatja a Kitűnt, hogy tulajdonképen egyetlen kisgazda sincs pártjuk képviselötagjai között, annál több azonban kebelükben a nagybirtokos, sőt a párt vezére is ezek csoportjába tartozik. Ugyanekkor előnyomultak soraik között az ügyvédek; cz a szám eggyel most is szaporodott. Található köztük köztisztviselő, hírlapíró stb. Eddig még csak hagyján, mert mi is azt valljuk, hogy a mezőgazdasági kisegzisztenciák szolgálata nem feltétlenül kívánja meg azt^ hogy valaki közvetlenül ehez a réteghez tartozzék. Mégis gyanútkcltó dolog, hogy nincs-e* politikai raf-finéria amögött, hogy olyan közéleti személyek hirdetnek kisgazdapolítikát és alapítanak pátfot erre a bázisra, akik a múltban a közélet igen távoleső fórumain szerepeltek. E/t a gyanút aztán végérvényesen betetőzné, ha valónak bizonyulnának azok a hirek, hogy a kifejezetten nagybirtokosok érdekeit szolgáló s legitimista célokért harcoló Hitnyady csoport Lausanne, június 23. A német és francia delegáció pénteken egész nap foglalkozott a német-francia viszony végleges tisztázásával. A német delegáció a birodalom helyzetének beható ismertetésével bebizonyított^ fizetésképtelenségét. Ezzel szemben a francia delegáció lojálisán elismeri, hogy égetően szükséges néhány hónapos moratóriumot adni. Papén német kancellár este 7 órakor hagyta el a tárgyalótermet és" a vasútra sietett, hogy hazautazzék. Hcrriot francia miniszterelnök a kocsijáig kisérte a kancellárt^ ort kimérten búcsúzott tőle. Ez utóbbi </s még az a körül mény. hogy az egész tanácskozás feszültség és sűrlődás nélkül folyt, arra mutat, hogy a tárgyalások kedvező irányba terelődtek és eredménnyel biztatnak. Pénteken váratlanul Lausanneba érkezett Appotnyi Albert grőf Is, és egy óráig tárgyalt a francia miniszterelnökkel a leszerelés kérdésében, majd nyomban visz- szautazott Genfbe. London, junius 25. A Daily Telegraph beszámol arról, hogy a német jóvátétel ügyének rendezése elodázíiatatlan és erről sikerült végre többé-kevésbbé a franciákat is meggyózni. A német és francia delegátusok tárgyalásai során szóba kerültek politikai egyezmények is, továbbá kialakult a vélemény arról, hogy a jóvátételek tőrlése esetén a németek elejtenék a területi revízió kérdésének fe-szegetését, • amelynek nyugvópontra jutásához igen fontos francia érdek fűződik. Az a kérdés, hogy ehhez a megoldáshoz Papén hozzájárul-e. Szó volt még német-francia, esetleg belga gazdasági antantról is előnyvámok és ár-egyezmények alakjában. A Morning Post párisi levelezője ezt irja. hogy az ui terveket a jóvátételi egyezmény tervébe olvasztanák be olyan formában, hogy Németország közmunkát végezne, amelynek nem lenne megalázó hadisarc jellege, viszont Franciaországot is megnyugtatná, hogy Németország elvileg nem zárkózik el teljesen a jóvátételek nyújtásától. A legutóbbi napokban történt francia-német közeledésnek leghatározottabban olyan színezete van, ami eredménnyel kecsegtet. Páris, junius 2b. A lapok igen nagv jelentóséget tulajdonítanak a francia és német delegáció közeledésének és leszögezik, hogy határozottan megenyhült a légkör. A francia pénzügyminiszter kijelenterte> bőgj; figyelmesen meghallgatta a német pénzügyminiszter fejtegetéseit és megállapította abból, hogy ** a németek kétségtelenül nehéz helyzet bon vannak, de sok esetben megállapításaikban túlzottak. Nem zárkóznak el az elől, hogy komoly kapcsolatot vegyenek fel a németekkel. Egyébként Franciaországnak arra az álláspontra kell helyezkednie, hogy miután Németország a kérő,« néki kell megmondania, hogy mit tud és mjt akar tenni. Herriot közvetlen elutazása előtt MacDonald vendége volt vacsorára és angol kollégáján tájékoztatta a francia-német helyzet jelenlegi állapotáról. A Matüi politikai szerkesztője Lausaiuieban beszélgetést folytatott Papén német kancellárral. Papén élénk megelégedésének adott kifejezést a tárgyalások eddigi folyásáról és * következőkép nyilatkozott: Én vagyok az első, aki elismerem, hogy Franciaországnak avjóvátételek kérdésében joga van a kompenzációhoz. Hangoztatta továbbá. hogy a jóvátételi kérdés megoldásával még Európa bajai nem lesznek orvosolva. Európa gazdasági felépítésére van szűkség, ha Európa helyzetén gyökeresen javitai^ akarunk. A Petit Párisién azt irja, hogy a jóvátéteV-adás teljes törlését kénytelen belátni Franciaország és egyúttal gondoskodni kell egy minden államot átfogó széleskörű gazdasagi egy üttniü ködés ről. Az együttműködés programja a következői * öt pontban foglalható össze: 1. Gondoskodni kell a valuta stabilizálásáról. . 2. a devizaforgalom korlátozását meg kell szüntetni. 3. a behozatali cikkeik árát szabályozni kell, 4. hatályon kívül kell helyezni a külkereskedelmi korlátozásokat, b. uj vámügyi megállapodásokra van ?\ziik- ség '' Grandi olasz külügyminiszter Mac Donaldnak emlékiratot adott át. amelyben kifejezésre jut, hogy ha a lausanneí értekezlet a jóváfftel teljes elengedése mellett dönt, akkor Olaszország is minden fenntartás nélkül csatlakozik ellenkező esetben azonban továbbra is fenntartja sajátságos álláspontját, jóvátételi követeléseit illetőleg. i RMEGYE 1932. június 26 A idegenforgalom fokozása nem gazdaságif hanem politikai érdekünk — mondta Kertéz miniszter a felsőházban A költségvetési vita még mindig folyik Budapest, június 25. A felsőház péntek délutáni és esti illésén József főherceg hatalmas beszédben foglalkozott tobb időszerű kérdéssel. Kiemelte beszédjei-folyamán a kor-níány nagy munkáját, amelyet a költségvetés összeállításával végzett. Nem szabad a kormánynak elhagynia helyét a mai súlyos időkben, hanem teljesítenie kell a vállalt feladat végrehajtását. A rokkantüg) végleges tisztázását sürgette, rn.ijd a revízió általános követelését hangoztatta. \J Szombaton délelőtt folytatta a felsőház a költségvetéji vitát, amelyhez elsőnek K ö r me n d i Mátyás szólott/és a kézműves-iparosság súlyos helyzetére\ mutatott rá. Amennyiben sürgősen nem mérsékelik a köz-terht^fcv nem bírják azokat elviselni. Kérte a kormányt, hogy átmenetileg függesszék fe! a> öregségi biztosítást. H u! 11 Dezső a műegyetem helyzetét tette szóvá es azt áüito^a. hogy annak felszerelése rcm megfelelő. Kifogásolta, hogy a költségvetést annvira szűkre szabták, hogy abbó'' nem lehet negyven tanszéket fenntartani. Kifogásolta továbbá, hogy a műegyetemnek nincs rádió és telefon tanszéke és hiányzik az aero-technikai tanszék is. Ezután kiemelte a Colle-•gium Hungarictiinok fontosságát és kérte a kormánvt. hogy ne szüntesse meg ezeket. S z « 11 (ivnla helyeslését fejezte ki a kor-mánv munkájával szemben, majd az ügyvédi 1 étszá meso k ke n t és női mánvt. hogy szólott. Kérte ^a kor- p ne kelljen közigazgatási Ttzsgát tennie r&, aki egyszer már letette az egyesített birői és ügyvédi vizsgát. A községi jegyzők államosítását sürgette és rámutatott arra, hogy lehetne az ügyvédi munkakort kiszélesíteni. Végül lakásproblémákkal foglalkozott.. K e n é z Béla kereskedelmi miniszter félbeszakítva a vitát; Válaszolt az eddigi felszólalásokra. Arról beszélt, hogy minden erőnkkel az idegenforgalom fö|lendítésén kell lennünk. " " l Az idegenforgalom fokozása nálunk nem gazdasági, hanem politikai kérdés, mert itt az idegenek szemtől-szemben látják a rajtunk elkövetett igazságtalanságot. Az idegenforgalom máris nagy emelkedést ¡mutat, mert amig a legutolsó békeévben 35 \ezer külföldi fordult meg nálunk, addig a múlt esztendőben 52 ezer. az idén pedig esak a nemzetközi vásáron 20 ezer idegen volt. A miniszter ezután az árak és kartelek kérdésével foglalkozott ésyáSf"mondta, hogy a kormány nem szabályozhatja az árakat, de mindenesetre igyekszik mérsékelni azokat. A főispán összehívta Budapestre a gyümölcstermelők országos egyesületének alakuló közgyűlését A Gyümölcstermelők Országos Kgvrsüiétének megalakítása ügyében; amint azt megírtuk. június &-án országos értekezlet volt Budapesti?« Gyömörey György főispán el-nökletyvél. Az értekezlet a megszervezésre C iyömörey főispánt kérte fel. A főispán az előmunkálatokat bevégezvén. kitűzte az alakuló közgyűlés terminusát július H-ára. Az OMGE székházában lesz a közgyűlés Budapesten. A meghívottak között nem csak az összes mezőgazdasági érdekképviseletek, kis közélet reprezentánsai is szerepeinek, hogy a megmozdulást az ország lakosságának minél szélesebb rétegei magukévá tegyék. Nemzetgazdasági szempontból óriási jelentőségű/ feladat előtt fog állni az egyesület. Ide az érdeklődésből, ami a kormány, a vár-utiegyék fő- és alispánjai, a mezőgazdasági jérdekképviseletek és maguknak a termelőknek körében megnyilvánul, azt következtethetjük, hogy a főispánunk áltaJ életre hívott országos egyesület a feladatnak mindenben meg is fog felelni. és nagy gyümölcstermelők, de az országos ickw. Általános a jugoszláv tisztviselők af:korrupció — Zágrábi tudósítónktól. — Marin kmics miniszterelnök és a miniszterek nis: és újvidéki beszédeit, amelyekben államjogi kérdések sürgős megoldásáról és két nagy kormányzópártról volt szó. mindenki úgy magyarázta, hogy közeli választásokat jelentettek velük bv. Marinkovics azonban erélyesen megcáfolta ezt a föltevést és kijelentette, hogy a törvényhozást most csak a községi és bánsági törvények módosításával és néhány gazdasági törvénnyel kívánja foglalkoztatni. A községeknek újra bizonvos <»nkormányzatot adnak kisebb fokú ,»ea/ugvi ügykörrel. Az autonomía bevezetése azért nehéz, mert a nép még mindig centralista mentalitásban él és ha elvben helyest is az ön kormányzást, a gyakorlati Iftrósztülvift-bnél mégis mindent az^ államra szeretne visszahárítani. Az általános politikai feszültség levezetésére a kormány újból e^iszedte az álemigráns (írubert és annak rágalmait. Az államvédelmi bíróság ''megkezdte ügyéből a főtárgyalást. A vád az. hogy 1930-ban azzal a céKal hagyta el Jugoszláviát, hogy az ország ellenségeinek a/ érdekeit szolgába. Ezért összeköttetésbe lépett a horvát emigránsokkal és a macedón .kom Hév el. Ezektől nemcsak röpcédulákat kapott. hanem fegyvereket és robbanóanyagokat lis. hogy azokat Jugoszlávia területére csempéssze Jie. A kulfoLdon pedig nagyarányú propag mdát fejtett ki hazája ellen. A főtárgyaláson - nagy meglepetésre - a vádlott mindent* elismert és magára vállalt, közben rágalmazva horvátokat, bolgárokat, magyarokat. olaszokat, magánosokat és hatóságokat. A hiróság két napos tárgyalás után ötévi államfogházra itéhe. Hogy az ítélet *eny-heségére mi volt az ok. azt az újságok nem. közlik, pedig érdekes volna megtudni. ( l )b-zor>) Már többszőr hírt adtunk arról, hogyi a jugoszláv köztisztviselők között mennvife elharapózott a korrupció. Ujabb bizonyítékot szolgákat most erre az a sikkasztási per. amelyet, a Hoíherr S. S. gyár újvidéki telepének vezetője. Elek* Jenő eben indítottak s folytattak,!e. A vádlott bebizonyította* hogy • ,'' • a vádiratban foglalt összegeket nem a saját céljaira, hanem a gyár érdekében köztisztviselők vmegvesztegetésére használta fel A vádlott és a tanuk egész nyíltan beszéhek a legkülönfélébb megvesztegetésekről azzal meglepő indokolással., hogy ez a «szakmában általában «így» szokásos. Nemcsak kisebb tiszt viselőket, hanem hivataffőnö^öke^es miniszté a riumi főtisztviselők egész sorát vesztegették meg 4 -30 ezer dinárig terjedő összegekkel, sőt az újvidéki államügyész is I ezer dinárért kapható volt arra.-hogy a cég egyik aWcalma-zottját, aki a cégre kellemetlen volt. letartóztatásba helyezze. A legtöbb megvesztegetett tisztviselő nevét a tanuk nem is merték megmondani, mert nem volt oljvan bizonyíték a kezükben, amellyel vallomásukat alátámaszthatták voja'' A hódsfgi reformátusok ínég a tél elején arra kcrtéV>z állami elemi iskola igazgatóságát. hogy vasárnapi istentiszteletüket- az is-kolateremben tarthassák, amel^yckrnaguk fog-inríC fűteni és ima után kitakarítan\. Az iskolai hatósagok azonban az iskolásgyermekek egészségének megvédésére való hivatkozássá) elutasították a kérelmet. A/ egyházközség ennek folvtán az istentiszteletek irtán való fertőtlenítést is megígérte, de erre ezideig még nem történt intézkedés. A Magvető^ c. lapból pedig arról értesülünk, hogy a kultuszminiszter Zádori Julianna pa cséri tanítónőt 25 évi''szol/, gálát után az áfcam szolgálatából minden indokolás nélkül elbocsátotta. Az ok bizonyára itt is a tanítónő inagvar nemzetisége volt. A bortermelök helyzetének könnyítésére a parlament elengedte a borfogyasztási adót és helyette a vendéglősök adóját emelte fel italmérési illeték címén. A szabadkai vendégkV sökre évi 6.000 -24.000 dinár italmérési illetéket vetettek ki. Ennek következtében a vendéglősök tömegesen adják vissza az itaTmérósi engedélyeket. A magas illetéket ugyanis csak nagyon kevés vendéglő üzletmenete birja el. Jugoszlávia legnagyobb pénzintézete, az Első Hónát Takarékpénztár után a második, a laibachí Hitelbank is moratóriumot kért. mert az utóbbi időben 180 millió dinárt, betéteinek 40«''o-át kellett visszafizetnie. Követeléseit pedig nem tudja oSvan gyorsan megkapni. hogy minden igényi kielégíthessen, azért az E H. T. példáját követte. A kormány eleget is tert a kérésnek. A betétek visszafizc-zetését felfüggesztette s a pénzintézet melle kormánybiztost nevezett ki. A gazdasági helyzet következtében a vissza vándorlók száma is egyre emelkedik, de legnagyobb túszuk oly szegényen tér vissza Amerikából, hogy még a visszautazást költségeit is sok esetben az álbamnak kellett megtérítenie. A vissza-vándorlók túlnyomórészt horvátok és bácskai magyarok. By. Gyömörey Sándor beszámolója (iyömörey Sándor, a zalaszentgróti kerület országgyüíjpsv. képviselője vasárnap In-számolót rárt kerületében. Délelőtt Zalaszentgrőton. délután pedig Sümegen lesz beszámoló. Gyömörey Sándort e! kis ári k kerületébe Ernszt Sándor volt népjóléti Liniszter. Czettler Jenő. a képviselőház házn^ya, Plandorfir Ignác képviselő és Ötvös Lajos, a Katii. Népszövetség igazgatója, akik mindnyájan felszólalnak s így a beszámoló nagy politikai eseménynek ígérkezik. Központi} szálloda, Budapesti Baross tér 23. (a Kelet! pályaudvarnál.)'' Újonnan átalakítva és berendezve Szolid uri ház. , Folyóvíz, íürdó, telefon, központi fűtés. Tulajdonos: LingeUbutorgyár. Igazgató : PALK0VICS CDE. l932v junius 26 ALAVARMEGYE A gazdamoratórium baibahozza f a kereskedőket és iparosokat ha nem történik vacami segítő intézkedés A lentii eredmény .».Október-hó 31-ig moratóriumot kapnak a gazdák és ez.,a kormányintézkedés a legszélesebb gazdakörökben nagy megelégedést, megnyugvást kelt. Okoz azonban nyugtalanságot is a kiadandó rendelet egy meglehetősen nagy* társadalmi/réteg: a bajban levő kereskedők. é^r^arosok körében. Ha a gazda négy hónapig nem fizet s az, , akinek tartozik, fizetni'' kénytelen a saját hitelezőjének, végképen bajba jutunk. •\ kereskedő, az iparos, bármennyire megf-*zorítotia u ki hitelezéseket, általánossagban a legkisebb gazúatiak is nyújt hitelt, hogy valamelyes üzleti forgalmat biztosítson magának. Minél kisebb az iparos, vagy a kereskedő, annál több ilyen apro hitel szerepel nála. Elképzelhető, milyen súlyos helyzetet teremt ezeknél, ha adósai négy hónapig, élve a fennálló rendelkezésekkel, esetleg felcje sem néznek. '' i Bizonyos, hogy épen ezeknél a legkisebb iparosoknál és kereskedőknél a moratórium- rendelet ellenére is kialakul az üzleti összeköttetésnek a folytonossága s így a fizetés teljesítése is. A mindennapi szükségletekre igénybevett hitelt rendezni kell. bármit mondana is a rendelet, mert csak úgy vehető igénybe a tyvábbi hitel. Mindemellett azonban már most gondolni kell a kereskedőknek és iparosok&ok a rosszabb lehetőségekre, aqa. hogy . • i \ —— esetleg pauza áll be a kasszánál és fizetési kötelezettségeiknek majd ök sem tudnak megfelelni. Sándor Pál, az OMKE elnöke a miniszterelnök előtt szóvátette ezt a várható következ-ményt és kérte, hogy a gazdáknak adandó fizetési halasztást a kereskedőkre is terjesz-szék ki. A miniszterelnök kijelentette, hogy a pénzügyminiszterrel tárgyalni fog erről a kérdésről s rövidesen döntenek is. IXintés előtt jó volna talán, ha az ipari és kereskedelmi érdekképviseletek állási foglalnának. ( A tábla is felmentette a zalaszentlőrinci gazdát. aki önvédelemből agyonütötte a barátját sújtott. Erre Kaczor is fölkapott egy karóty amellyel védekezésből akkorát sújtott támadójára. hogy az rögtön összeesett^ és hár hamarosan a saját lábán távozott, három nap múlva, bé! reped és és fertőzés miatt bekövetkezett hashártvagyulladás következtében meghalt. '' " \ Kaczor Balázs, aki ellen az ügyészség erős fölindulásban elkövetett halált okozó súlyos testi sértés címén emelt vádat, a zalaegerszegi kir. törvényszék előtt egyrészt jogos\ önvédelemre hivatkozott, másrészt azzal védekezett, liogv a halált okozó sérülés tulajdon» képen nem is az ö ütésétől keletkezett, hanem átlói, hogy Paksa Gyulát a saját felesége a földön megrugdalta, amiért nem fogadott neki szót. A bíróság megállapította a jogos védelem fonnforgását és a vádlottat fölmentette. Ezt a fölmentő Ítéletet most a győri kir. Ítélőtábla üidokainá! fogva, helybenhagyta. A kir. fóüg>ész az ítélet ellen semmiségi panasszal éli. ♦ A népjóléti minisztérium megszűnése állami és állami kölcsönnel támogatott lakásépítési tevékenység, míg * a honvédelmi minisztérium hatáskörébe kerülnek a hadirokkantak ellátásira, kezelésére és segélyezésére vonatkozó'' ügyek, valamint a hadiözvegyek és hadiárvák ellátása is. Kaczor Ki!.iz> 31 éves zalaszent lőrinci Jakos mint áfínak idején megírtuk — karóval agyonütötte Paksa Gyulát. A két földmíves a múlt év október 23-án délelőtt együtt dolgozott a mezőn, majd együtt meg is ebédeltek e> Kaczor házánál uiegitiak egy liter l>ort. Délután mindegyik végezte a maga munkáját, este korán pedig Kaczor Balázs lefeküdt, Paksa /Gyula ozanban a vendéglőbe tért, ahonnan erősen ittas állapotban 0 óra felé elment Ka-C7Ó>> Balázs házához, ahol a kaput zárva találta. Az ittas ember efeletti dühében a/, ajtót verte és szitkozódva kiabált. Kaczor Balázs a nagy zajra felébredt és kiír yítotia az ajtót, hogy lecsillapítsa a dühöngő embert, ez azonban nekiugrott Kaczor feleségének és fojtogatni kezdte. .Most már Kaczor rs elvesztette a türelmét, az ittas embert kiutasította a lakásból, de az az. udvaron » tovább kiabált. Közben odajött Paksáne és ő, is kérlelte az urát, hogy menjen haza és ne csináljon botrányt. Ez azonban csak olaj volt a túzre^jiaksa még dühösebb lett, felr kapott egy akácfakarót és azzal Kaczor felé A kormány a népjóléti és munkaügyi mi-/ »táv/teri állás megszüntetéséről szóló törvén)*-ben kapott felliatalmazás alapján a következőkép rendelkezett: A miniszterelnök feladata lesz a közigazgatási szervek társadalompolitikai érdekű tevékenységének irányítása és vezetése. — A belügyminiszter hatáskörébe mennek út: a közegészségügyi igazgatás körébe tartozó ügyek, * ideértve a nyilvános betege eOátá^t, valamint a közegészségügyi intézetek es UittVmények ügyeit is. a társadalombiztosítási tevékenység körébe cső összes ügyek, ideértve a gyermekvédelmet, haltának gondozása, a köz jótékonysággal kapcsolatos ügyek, btíeértvc a menekültek ügyeit is és a liadikölcsonsegélvezést is, a lakásügyre vonatkozó jogszabályok körébe eső tevékeny»-ség, valamint fi lakásügyi miniszteri biztosság. az állimi lakástelepek kezelése és karbantartása, az, országba való költözéssel kapcsolatos ugve''k, az alapok és alapítványok ügyei. A pénzügyminiszter hatáskörébe mennek át: a t»z>jselöi betegsegélyezés, valamint a nép-}őU£i..minisztérium szolgálatából 1932 július l-e előtt kivált tisztviselők és más alkalmazottak, valamint ezek hozzátartozóinak ellátási ügye. A kereskedelmi miniszter hatáskörébe hz . állami béri lázak és lakastelejnrk kezelése, az Ebből csak kapunk T v ) (Levél.) Megírta a «Zalavármegye», hogy a Máv a nyáron a filléres gyorsok helyett bt) százalékos jegykedvezménnyel nyári különvonatokat állít be, ha lesz rájuk 1(M> jelentöke ző. » Szerkesztő úr. filléres gyorsot nem kaptunk, de remélem, ebből a félárúból csak kapunk? Megfelelő propaganda esetén tán csak akad Zalaegerszegen c> környékén 400 olyan ember, aki egy szép vasárnapon kíváncsi lesz a Balatonra, vagy valamelyik szép vidékére a Dunántúlnak, mondjuk, a Bakónyra? Nem árt ennek a közönségnek egyszer már egy kollektív kimozdulás. Nagyon beragadunk. Aki egyenként, családostól utazgat ki innen, a külső világba, azt meg irigyeljük. Menjünk hát együtt, hogy legyen közös élményünk, legyen miről beszélgetni a rozsdás és patinás .helyi problémáinkon kívül. Dr. N. J. iporc. ojjáf I A lenti-: választás eredménye pénteken, La-j t:r.k zárta után,. 7 óra k irni vált ismeretessé. Némethy Vilmos dr. 4217, dr. Wresz Károly 1884, Neugebauer Béla 422 szavazatot kapott^ Kresz Károly dr. visszalépési nvilatko^ ~ nem jutott el idejében a választási elnöki Ijjy történt, hogy bár Kresz Károly már fél egykor bejelentette visszalépését, a szavazat*-szedő bizottságok tovább szedték a ráeső szavazatokat is. Természetesen a választók nagy többsége tudott a visszalépőről, épen No-methyék voltak, akik expressz gyorsasággal elterjesztették á ezért volt a végered- mény olyan aránytalanul megoszló. LITTKÉNÉT LETARTÓZTATTÁK A szomorú tragédia újabb fejezethez érkezett. Littke Káint áruiét letartóztatták. < >tt ul cellájában a nemrégiben még démoni szépasszony, férfiak ideálja, irigyelt önálló asz*J szony, akit husz év óta szeretett egy férfi.-A férfi. Az ó térfia. Húsz év naivon sote idő. Húsz év alatt agyonélheti magát egyj szerelem, mint ahogy itt is ez volt a hiba* Az. hogy a férfinek, minden férfinek, sokkal több idő az ilyen szerelmi kapcsolat tartanu, mint a nőnek. Mert a férfi — a természet rendje szerint — örök új hódításokra vágyó, míg a nő ragaszkodik a régihez, aki ismeri és eltűri személyét olyannak, amilyen, akif nem kell nap-nap után új, fárasztó eszközzel magához kötni, aki úgy nyit be a meleg fészekbe, mintha hazamenne, aki mégis jobb és gyengédebb, mint egy férj, mert nyitott "ajtó áll mögötte, amit nem zárhatnak be » törv ény kulcsával, örök osszetartozósúgra ítélve két embert. Mert van. aki így szereti jobban. Mini ez a Littkéné is. Aki tudja és el tudja viseki% hogy szemben a kapujával egy kulöu világ*, egy legitim világa van annak a férfinek — akit szeret. A másik világ: asszony és gyermekek nem zavarták. Ekkora szerelem lehetett ez. vagy ekkora nemtörődöm . démonisag? Mert ezen fordul meg minden. Ezen az egész ügy, amiről még nem tudni, bűnúgy lesz-e belőle, vagy szimpla öngyilkossági eset, amely-nek egy eladósodott katonatiszt a hőse. Mert a százados nemcsak szerette ezt az asszonyt, hanem olyan intim kapcsolatban volt vele, amilyen meghaladja a barátság fogalmát. Az utolsó üzenet is arról szól, hogy nagy ««»szeggel tartozik néki. Pénzügyi kapoc* u volt tehát kettőjük között. A tragédia háttere világos. Ez a barátság húsz éven át úgy <>ssze»vi&sza bogozódott, érzelmi, anyagi stb. kapcsolatokon keresztül, hogy a végén nem lehetett kimászni belőle, pedig a férfi akart. Szabadulni akart a nagy lekötöttségtől, aini kétoldalról fojtogatta egyszerre. A feleség igen érthető lelkiállapotban — válást ajánlott. A férfi ezt nem akarta. Nem akart szabaddá lenni, mert jól tudta, hogy ez a szabadság egy újabb, még nagyobb lekötöttséget, jelent szániára. Már most, hogy önmaga menekült-e ki az összezavart életéből, vagy az asszony oldotta meg számára azt a problémát, amelyet önmaga megoldani nem tudott. — majd eldől. Talán már nem is fontos, hisz ez a két élet, amely húsz éven keresztül irigyelt, legundús kapcsolatban volt egymással, lerántotta a romantika leplét és itt5* állnak leleplezett meztelenségben, azt bizonyítva, hogy a mondáin? ég mögött ott lappangott a nyárspolgáriass^g ezer kellemetlensége, ami nem engedte, hogy felülemelkedjenek Ítéleteken és bevert társadalmi szokásokon, hanem el kellett menekülniük ebből a társadalomból, elet bői, melynek követelményei előtt nem akartak fejet hajtani. a Ez az eset több egyszerű inyencbotránynál, több és megrázóbb, inert amellett, hogy egy fiatal férfi karrierjét roppantotta derékba, "-megölte két asszony hitét .«lamelyre sok éven keresztül merev daccal támaszkodtak és amely mögött a sok baj és kellemetlenség ellenére ott mosolygott a gyógyító írt jelentő bizalom és hit: a férfi mégis engem szeret jobbanI i (Möm.) v. ZALAVARMEGYE 1932. junius . Naplójegyzetek Utcasoron körben kisgyerek-csoport. Azt gondolom: táy ispL''ángi-rózsát játszanak. Odamegyek és tátva marad a szám a meglepetéstől. Megráz az undor. Füstösfekete, piszkos vándorköszörűs családot látok. Az asszony,, férfi, az orgonasíp apróság mind a földön gubbaszt-: Az asszonynak nyitva van mind a két melle. Az vgyik emlőt tengerimalac szívja, a másikból embermagzat szopja az anya* tejet. » Körül a gyermekcsoport hallgatag kíván- v csisággal szedr magába a fúrcsa élményt. Valamelyik mégis megszólal: ^^ Ncmií, ha az a malac megnő, abból ts ember lesz? lesz a kór- V -- Ebbül. ha fö! ne vekniik, pénz válaszol egykedvűen az asszony, házban megveszik kísérletezésre. Sohase gondoltam volna, hogy a vándorköszörűsök is tevékenykednek az Lskolánkivüli terén. Hozzá még ilyen élénk módszerrel. ncprmjvcJcs szemléltető A Baross-liget kezd megint leromlani. Egykor gyönyörű, selymes pázsitjának alig van nyoma. Kanyargós útjain közel bokáig süpped a lábbeli a porba. Nem jut szegénynek kavics a városa bányából. Ugy látszik, tisztvisek»-sorsra került: neki is lecsökkentík a járulékait. Az a nekibuzdulás, amely pár évvel ezelőtt rózsaligetté szépítette a megyeszékhelynek ezt az emlékparkját. / megállott egy-egy fösvény virágszegélynef. Kivirágzott utcák, elvirágzott Baross-liget, lgv forog a sorskerék. Sokan kérdezik, nu lesz a nyugati városrész népligetével? A'' - Szent lstvánrtér»-reV amelyet más egyebekkel szüitén fölvettek a városrendezés tervébe? Az eszmét mindenki üdvözölte, mint a legszerencsésebb és legegészségesebb elgondolást. De belecsapott az egész elgondolásba a menykö. A területen építési engedélyt adtak ki, amellyel szívendöfték annak a szebb jövőt remélő városrésznek az esztétikáját. Annyi házhely van, ahová építeni lehetne s nem építenek, mégis pontosan olyan helyen kellett építeni, amelyet az Isten is parknak teremtett. Sokan kérdezik továbbá azt is, mi lesz a helypénzek leszállításával? Egy kocsi után 60 fillér, egy ló, szarvasmarha után 120 fillér helypénz éppen olyan aránytalanság, mint a 10 filléres bor után kivetett lő fillér fogyasztási adó. A városnak egyre érezhetőbb káraA >an a viszonyokhoz nem alkalmazkodó hely»-pénz miatt, ahogyan a merev tarifa a „for-\ galom egész vonalán megbosszulta magát. Ha az a gazda negyedárát sem kapja meg zr állatjának és a termeivényének, mi okolja meg. Tiogy. a helypénzek újabb rendezését olyan bürokratikus kényelemmel késleltetik? A késedelemmel azt nyerhetjük, hogy a forgalmat \agy másfelé tereljük, ahol háromszor, négyszer kisebb a helypénz, vagv pedig meg^-honosodik a termeivényekkei való házalás, a "Vkéz alatt való forgalom*-, amiből Egerszeg város közpénztárának egy lyukas fillér sem uti a markát. Pesthy Pál dr. A fuíniji Bilire isíjlik líuíliittil! Miírt? Mert i. A Miseffizettel megértem a szentmisét s így élménnyé lesz számomra az a szent félóra, melynek igazi szépségét nem ismertem eléggé. 2. A Mlsefuzetet azonnal használni tudom tt nem kell folyton ide-oda lapoznom, mint más müeköny kiadásnál. 3. A misefü/et nag)onolcs»: 16fillér a képes kiadás ts ú fillér a kiskiadás 4 A Misefüzeiben sok é dekes ma«)arjzat s a képes kiadásban — melynek címlapját Márton Lajon művészi képv^rozata disziti — egész hétre liturgikus utmutató. naptár és lelki olvasmány is van. MEGJELENIK MINDEN VASAK ÉS ÜNNEPNAPON! Kaphat/» a templomok előtt és a kiadóhivatalban (Budapest. IX. Lónyay utca 36. II udv fsz. Klóiizeiéül ár : A képeskiadás egy évre 9 50 P. félévre 4 ÖÜP. A kú|kiadás egy évre b P, félevre ¿ 50 P. ) A legújabb vetésjelentés szerint közepes termésre van kilátás Budapest, június 25. A földmívelésügyi minisztérium legújabban kiadott vetésjelentése szerint hazánkban általában alacsony hőmérséklet uralkodott, nagyon kevés volt a csapadék, sót egyes vidékeken egyetlen .csepp eső sem esett hetek óta. A termés általában közepesnek ígérkezik. A repce jól fejlődött, ''2160Q kat. holdon átlag 4.3 métermázsa terméssel összesen 87300 mázsa termésre van, -kilátás. A búza az .esőzés / megindulása után nagy. javulást mutat 780.855 katasztrális holdon átlagban 6.49 mazsa.Nösszesen tehát 28.105.000 mázsa termesre van Kilátás. Ez a terméskilátás ¿óval alatta marad a tavalyinak, mert a múlt * esztendőben 644 ezer métermázsával több búza termett az országban. A rozstermés hasonló arányban csökkent^ tavalyihoz viszonyítva. A tavaszi árpa ritka, kalászt vet és kezd virágozni. Szemképzódés tekintetében esőt kíván. A zab fejlődése ilassii. A tengeri a szárazságot jól hirta és általában jól fcjlöÖik. • A burgonya virágzik. "í\ takarmányrépa is elég jól fejlett. A lóhere és lucerna visszamaradt. Általában ebben a/ esztendőben közepes termés ígérkezik. Rosszabb a tavalyinál, de ''£>'' is *neg lehetünk elegédve azzal. Ujabb rendelkezés a vármegyei állások betöltéséről / A belügyminiszter a megüresedő vármegyei közigazgatási állások betöltésének kérdésében rendeletet adott ki, amelynek értelmében a vártnegyei alkalmazottak létszámának, normálstátusának megállapításánál érintetlenül hagyott egyes állásokat (alispán, főjegyző, tiszti főügyész stb.), amelyeket üresedés esetén a belügyminiszter előzetes engedélyével ezentúl be lehet tölteni. Azonban a belügyminiszter a pénzügyminiszterrel egyöntetűen egyes magasabb állások betöltését ideiglenesen szüneteltetheti és a szünetelő áldások- javadalmának erejéig a hitelkeret határai között a normátstátus alapján megszervezett megfelelő számú közigazgatási gyakornoki állás betöltését rendelheti el. ELŐBB-UTÓBB perbe kell szállni a boglári földesúrral, oda*-fejlődnek az események. ö nagy ember, országosan népszerű, becsült név. Az újságíró kicsi, vicinálísapostol. De perbe kell szálfoí vele s megkérdezni tőle, hogy tulajdonképen tud-ja-e? Tudja-e, fiöva indul az az árainlaJk^unelyik — enyhe hasonlattal élve nadrágszíjjnyítást követel? Adva van egy kutyául szorító nad-rágszíjj s nagyon népszerű, nagyon kedves, tetszetős dolog a szíjjat, ha szorít, megereszteni. A megeresztést halljuk hirdetni, az agrárpárt egyebet sem tesz, mint programjában enyhít, könnyít, változtat, megold. De mi lesz, kérem, a nadrággal? Nehogy elveszítsük! A hózentróger nem stílusos, de mielőtt biztonságos és még mindig tűrhető életünket megszabadítjuk a keserves szorítástól, ami tartja, hát legalább madzagból való hózera-trógerról kellene előbb gondoskodni: Hallott valaki erről? Mondott valaki, bárki, a üaál Gaszton pártból valami megnyugtatót, valami elfogadhatót arra nézve, hogy a párt követe léseju^ktoe r esz t ü 1 hajt ása után mi fog megmenteniiTennlinket a meztelenségtől? Hallott valaki valami bázisról, amire ráállunk majd azután?... Ez. ám a leglényegesebb! Az Országos Mezőgazdasági egyesület közgyűlése Budapest, június 25. Az (írszágosxMagyar Gazdasági Egyesület^ Hoyos Miksa gróf elnöklete alatt igen népes közgyűlést tartott szombaton délelőtt. Hoyos gróf hosszú beszédben ismertette a mezőgazdálkodás aktuális kérdéseit, beszélt a termelésről, a piacok hanyatlásáról és általában a mezőgazdaság válságáról. A közgyűlésen több felszólalás történt és a kívánságokat határozati javaslatba foglalva eljuttatják a kormányhoz. A tisztújítás során Hoyos Miksa grófot újabb három esztendőre elnökké választották. Minisztertanács. Budapest, június 23. A péntek esti rendkívüli minisztertanács letárgyalta azokat a fontos kérdéseket, amelyek/~az előbbi minisztertanácsok tárgyalásaiból kimaradtak. A 33-as bizottság ülése. Budapest, június 25. A 3>a*$ országos bizottság Ugrón Gábor elnökletével szombaton délelőtt ülésezett* amikor is részletesen meg- Ltárgyalták az új termésrendeletet, inajd elfogadták az állami színházak személyzetének csökkentéséről szóló tervezetet. A Bizottság tárgyalta még a különféle külföldi intézmé»-nyeink ügyeit és a rövidlejáratú hitelezések biztosítása tárgyában kiérdandó rendeletet. Fdrobbantottak^gy kínai tábornokot. London, június 25. Eddig még meg nem állapítható módon felrobbantottak''egy házat Kínában, amelyben Ma-C''.sang-San kínai tábornok lakott, a japánok legfélelmetesebb ellensége. A robbanás következtében a tábornok életét vesztette. Hohenzollem restauráció. London, június 25. A Daily HeraJd szenzációs cikket közöl arról, hogy a német Ho-henzollerek újból trónra kerülnek. A lap megemlíti, hogy az ex császár magas korára való tekintettel nem vágyik az uralkodásra, hanem az a kívánsága, nogy a volt trónörökös kt> rüljöti a trónra. Érdekes, hogy a trónörökös feleségének más jelöltje van a német császárságra. Nehézségeik álltak elö az osztrák—magyar kereskedelmi tárgyalásoknál. Bécs, június 25. Az osztrák magyar kereskedelmi tárgyalásokat közbejött nehézségek miatt félbeszakították. A véleményellentétek különösen az utazási forgajom kérdésénél merültek fel. A magyar delegátusolo-— mint a Neue Freie Presse írja vtsszar-tértek Budapestre, ahol kedden, folytatják a tárgyalásokat. Szakadás a horogkeresztes pártban. Budapest, június 25. Alig alakult meg a magy arországi horogkereszted''párt, máris szakadás állott elő a pártban. A párt tagjai ugyanis pénteken plakátokon juttatták nyilvánosságra követeléseiket és egyúttal ismertették programjukat. Meskó Zoltán neve azonban már nem található a plakátokon. i Minden szombat délután zárva lesrnefc a főváros üzletei. Budapest, június 25. A székesfőváros belvárosi kereskedői elhatározták, Jiogv üzleteiket június 25-tól augusztus ''20-ig minden szombaton délután 2 órakor bezárják, hogy ezzel sajátmaguknak és alkalmazottaiknak pihenőt biztosítsanak. Megtakarított pénzét legelőnyösebben k a m a i o zt a t ja, értékeit, okmányait ''egolesóbban megőrzi a Magyar Távirati Iroda R. i. és a Stúdió érdekkörébe lariozó Magyar Nemzeti Gazdasági Bank Rt. Budapest, IV. Karoly-király u 10. szám a Magyar Távirati l.oda R-t Nyugdíjpénzfára palotájában. 1932. junius 26. ZALAVARMEGYE -:—r-— — Étvágytalanságnál, rossz gyomornál, bel-rekedésnél. renvjie emésztésnél« aiivagcsere-zavaroknál, csalánkiütésnél és bórviszketésnél a természetes «Ferenc József» keserűvíz rendbehozza a gyomor és a belelj működését s meff-szabadíya a testet a felgyülemlett rothadó -anyagoktól. Az orvostudomány több úttörője megállapította, hogy a Ferend József víz abszolút megbízható hashajtó. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerúzletekbcn kapható. — Párisi tanulmányutak. A Mefhosz Utazási Irodája július 2-án indítja a második rendkívül kedvezményes^párisi kéthetes tanulmány- / útját. Jelentkezni még pár napig lehet Budar pesten,/ Ferenc körút 38. sz. fsz. 2. alatt. A későbbi párisi tanulmányutak kéthetenként in-dulnak^A Mefhosz Utazási Irpda a nyár fo- f lvarűán még számos felvidéki és ausztriai autocar utat. azonkívül dalmáciai és konstantinápolyi tanulmányutakat rendez. Érdeklődőknek prospektust díjmentesen küldenek. — A ^alal ev. egyházmegye közgyűlése. A zalai evangélikus egyházmegye június 2<>-én . tartja évi rendes közgyűlését a kapolcst templomban. A gyűlés 0 órakor kezdődik s tárgysorozatán 24 pont szerepel. — A nagykanizsai ipartestölet akcióba lép a munkanélküliek érdekében. A nagykanizsai ipartestület szociális érzékéről állított ki szép bizonyítványt, amikor létesítendő űj székházának kérdését nem vásárlással, hanem új épület építősével oldotta meg. Most meg azon fáradozik a testület vezetősége, hogy az OT1 is, tekintettel a nagy munkanélküliségre, űj székházat építsen. — Bourettin, színtartó. legűjabb divatszínekben, legolcsóbb árakban Schütznél. — Ne felejtse el megnézni vasárnap délután 3 órakor a kaszaházai kertben <*A kis Kató nagy szerencsé >-jét, ^a Zalaegerszegi Nőegylet Uüjos, romai]$lg^vgyermekopereftjét. Ha megnézi, sohase togp cleflejteni! — Tyúktolvaj cigányok. Kolompár üyula 48 éves. Kolompár Aladár 22 éves és ifjabb Kolompár Gyula 21 éves sárhidai cigányok feltörték Németh Istvánné pusztatt\agyaródi asszony tyúkólját és onnan körülbelül -lOpcngó értékű baromfit elloptak, majd ismeretlen helyre szöktek. A bánokszentgyörgyi csendőrség erélyes nyomozáshoz látott a tolvaj cigányok kézrekerítésére. 4 — Dunsztos, befőttes, ugorkás üvegek. Patent Ultreform és más minőségben, —1 Vumi/karikák, pergament papiros, zsineg legolcsóbban Deutschnál. - — Vásár Nemeshetésen. Nemcshetés községben június hó 28-án. kedden, országos kirakodó és állatvásár Jesz. Vasútállomás; Búcsúszentlászló, berakodó állomás: Zali-szentmihály-Pacsa. — Másfélhónapos csecsemőitulla az emésztő-gödörtyen,, A napokban Keszthely egyik hazánál Naz emésztógodor tisztításakor egy cso-csemöhull.it talihak A nyomozás során kido riílt, hogy a csecsemő anyja Nagy Erzsébet, egy ottani favágó leánya. -A holttest felboncolása után megállapítást nyert, hogy a csecsemő fiú volt és úgyifevezett. álhalál állapotában született, őrizetbe vették a csecsemő anyját és apját is. aki a Balatoni Hajózási rt. egyik alkalmazottja. A/ anya vallomása szerint ő biztatta fel arra, hogy csecsemőjét eleméssze. — Postagalombokat tartani és tenyészteni csak hatósági engedéllyel szabad, miért is felhívjuk a közönség figyelmét arra. hogy akik postagalambokat tartanak, vagy ten^sz-tenek. mielőbb szerezzenek engedélyt, mert az állatoknak hatósági engedély nélküli tar-, tása kihágást képez s a kihágást elkövetőkkel szert!ben a hatóság szigorúan jár el. — Találtak egy darab kb. í méter hosszú, láncot. Igazolt tulajdonosava rendörkajHtánysá-gon átveheti. . — Időjárás: Változékony idő, cs/aVi szelel kel és sokhelyen továbbra. is esőkkor- HÍREK. — Elutazott a főispán, liyömörey (iyörgy főispán magántermészetű ügyei elintézésére t«>bb napra elutazott Zalaegerszegről. — Szerenád. A Zalfiegerszejgkjparos Daloskor szombaton este 0 órakor iíj fővédnökének: Czwbor Mátyás polgármesteriek szerenádot ad. Zárda-utcai háza előtt. — Doktorráavatás. Niedlmayer Kornélt^ Kvedlmayer János m. kir. posta főfelügyelő fiát, pénteken a pécsi egyetemen jogtudor, mányi doktorrá avatták. — Címadományozás. A kormányzó Szigriszt László ny. századosnak, a Fonciere Altalános Biztosító Intézet vezértitkárának, az őrnagyi címet adományozta. — Halálozás. Ján Ferenc zalaegerszegi magánzó. a városi képviselőtestület tagjának felesége szombaton délután fél 2 órakor 60 éves korában elhunyt Zalaegerszegen, hosszasszeu-vede^ után. A haláleset híre általános részvétet keltett a városban. A temetés hétfőn lesz, délután I órakor, az űj temető halottas-» há/ából. — Evangélikus gyűlés. A zalaegerszegi ev. gyülekezet prezbitériuina június 26-án, vasárnap esti fél 8 órakor a* Evangélikus Ház nagytermében gyűlést tart fontos ügyek elintézése céljából. — tjiat órakor zárnak az üzleteké A zalaegerszegi rövid-, divat- és textilárűkereskedók a n. é. vevőközönség szíves tudomására adják, hogy üzleteiket a nyári j hónapokban esti 6 órakor /árják és kérik, hogy igeintiszteit vevőik .bevásárlásaikat e szerint szíveskedjenek eszközölni. Autóbusz indul a novai vásárra. Hétfőn, folyfc hó 27-én országos vásár lesz Nován, ahová a zalaegerszegi postafőnökség külön autóbuszt indít Bak pályaudvarról, reggel 8 órakor. A zalaegerszegiek, amennyiben csatlakozni kívánnak az autóbuszhoz;" innét, reg-jel fél 8 <>rakor indulhatnak vonattal Bakra. — Nyugdíjazzák a 40 évet szolgáló tanítókat. A kultuszminiszter leiratot intézett a kir. }anfc 1 úgyelöseghez. amelyben utasította, hogy hívja fel nyugdíjazás" iránti kérelmük beadásira azokat a tanítókat, akik már 40 éve szolgálnak. vagy 63-ik életévüket már betöltötték, vagy 1032 december 31-ig betöltik. A nyugdíjazás iránti kérvényeket június 30-ig kell benyújtani. s , — Intézeti és iskolai kelengyék legolcsóbban Schütznél vásárolhatók. Előírásos csikós v.ti-zuak és sötétkék intézeti szövetek. * • — Össztánc. Farkasovszky Teri tánciskolájában, a Kath. Ház emeleti nagytermében, vasárnap este fél 0 órai kezdettel össztánc lesz. i — Rendelet, a kémények kiégetésérőL A kereskedelmi miniszter rendeletet adott ki az '' orosz rendszerű hengeres kémények tisztításáról. Kiégetni csak akkor szabad az ilyen típusú kéményeket is, ha más irton való • tisztításuk lehetetlen. A kiégetést nem szabad a''kalmazni, ha bármely-ok következtében tűzesetet idézhet elő a kiéget és. A kiégetésról a tűzoltóságot értesíteni kell. — Tanfolyam a vízből mentésre. A Vármegyék és Varosok Országos Mentóegyesülete juliifc >-én Badacsonytomajban tanfolyamot tart a vízből való mentés elsajátítására. A napkőzi gyermekotthon megnyitása, melyet a Szociális Missziótársulat július l-ére tervezett, a polgármester utasítására az építkezés teljes befejezéséig elmarad. A meg-r vitás időpontját a polgármester majd közölni fogja. — Autókarambol a Csány-téren. Hegedűs <ivula ny. ezredes, pusztamagyaródi földbirtokos soffórje a Csány-téren szombaton déU után autójával nekihajtott Siposs Dezső zala- ^Vgerszegi temetkezési vállalkozó hullaszállító autójának. Az összeütközés következtében mindkét autó jobboldali sárhányója megrongálódott, emberéletben sebesülés nem történt. A rendőri vizsgálat megindult. Találkoztam vele Találkoztam vele. akit szerettél — kerestelek a szemében és nem találtalak, ahogy az én szememben sem találna, majd. aki késióbb jönqe és keresne — mert mi levetkezzük azt. ki sokáig szépruhánk volt. mint q reggel leveti a nyútyényú holdat — mert a mi tengelyünk a vers úgy leiz örökkön, hogy minket mindentói mindig messzibbre forgat. Az árva kert A virágok összevissza nőnek, idöelött elpergetik gyönge szirmukat, a napraforgó arca lefelé mutat: meghalt a kertész : \ hant alatt aSNap — a csillagok szűkölve összebújnak — a hold szívébe vert sok dermedt sugár alatt reszket az életem: az árva kert. TAMÁSA-SÁRI. .— A cipésziparosok gyűlése. A zalaegerszegi cipészmesterek szakosztálya vasárnap délelőtt 10 órakor taggyűlést tart. melyen a mai helyzetről t(irt beszámolót Németh János országos szövetségi elnök. A gyűlésen a környék cipésziparo^ai is képviseltetik magukat. A helybeli szaktársak teljes számú megjelenését kéri a szakosztály. — Keresztlevelek a megszállott területi anyakönyvi kivonatok helyett. A polgári házasságkötéseknél rendkívül nagy késedelmeket és akadályokat okozott, ha a/ állami anyakönyvi kivonatokat a megszállott területek valamelyikéről kellett beszerezni. Fzért az igaz-ságügyminiszter most rendeletet bocsátott ki, melyben úgy intézkedik, hogy ezentúl a polgári házasságkötéshez, ha a felek valamelyike megszájíojt területen született, elegendő a keresztievéCmég azok számára is, akik az anyakönyvi törvény életbelépte után születtek. A hatóságok azt sem vizsgálják, hogy a házasuló fél meg tudja-e különben szerezni az állami anyakönyvi kivonatot, vagy sem, csak a keresztlevél hitelt érdemlő adatokat tartalmazzon. Az igazságügy-miniszter a belügyminisztert is arra kérte, hogy a felügyelete alá tartozó állami anyakönyv vezetőknek korrendeletben hasonló értelmű utasítást adjon — Kanizsai egyesületek filléres kirándulása. A nagykanizsai Felső Kereskedelmi Iskolát Végzett Tanulók Szövetsége, továbbá az OMKE nagy kanizsai csoportja és a Fűszer-kereskedők Egyesülete különvonaton kirándul Siófokra, onnan pedig hajókirándulást rendez Tihanyba és Balatonfüredre, jűlius 10-én. A kirándulásba belekapcsoU''xük az NTF is. mivel épen akkor Siófokon van mérkőzése. — Az arcbőr zsírosságának hatásos ellenszere a szabadalmazott eljárás szerint előállított SULFAMYL kénpúder, inely púder helyett ekcémáknál, arcgyulladásoknál kitűnő hatású. Testszim*. rózsaszínű és barna színekben kerül forgalomba. Kellemesen illatosított, a legérzékenyebb arcot-Üem izgatja. Kapható minden szaküzletben. — Fürdőruhák, fürdőcipők, fürdősapkák legnagyobb választékban, legolcsóbb .áron beszerezhetők — ruhák már b pengőtől — Deutech- nál. \r\ — A gyógyszerészek soproni közgyűlése. Az (>rszágos Magyar Gyógyszerész Egyesület idei évi rendes közgyűlését Sopronban tartja vasárnap, június 26-án. Sok jelentkező van az ország minden részéből, főkép a Tisza környékéről. i V/ Béretvás pasztilla a legmakacsabb fejfájást is elmulasztja ZALAVARMEGYE 1932 junius . Beküldött vers szegény Göcsejről. / Halljátok e régi mondást: — Beszélik most újból folyvást — «A Zalán és Válickán túl Nem díszlik úr. fürj.fogoly, nyülx. ,Urakban biz'' Göcsej szegény, Tudom jól ezt magamról én. Göcsejben hát ugyan mi van. mi is terem? — Barátság van és A szívekben szerelem! Szegény Göcsej: zsuppos házak, tömésfalak, A bazaltos Badacsonyért, el nem hagylak! (S. Strausz Farkas.) Vízvezeték Egerszegen. Az államépítészeti Hivata! új utat épít £s egészen félrenyomta A Batthyány-utca képit. Felemelte az úttestet Félméterrel magasabbra. Komoly dolog ám ez, kérem. Vízre, porra megy. nem babra, hogyha zápor lészen itten, Eme új helyzetnél fogva: Az esólé egyenesen Besétál az ablakokba. Tor Lentiben. Lentiben a választás, hej, Nagyon furcsán ment ki. A diadal ünneplésből Szomorú dal cseng ki: Ahogyan a Kresz szeretett, Nem szeret ugy senki. Csalfa lAtél. hűtlen lettél, Hej. nagyon megnémetedtél, Zsidóvodtál Lenti... Leépítették Meskót. (^sak pár napja tűzte mellre Nagy hangon a horgot Es a párt már meg is únta Meskóval a dolgot. Horogkereszt fordul egyet S inás vezérre vált át. Holnap Meskó is inget vált* Mert detronizálták. • Iksz Hon. — Fegyházra itélt körjegyző. L)r. Györkös Géza gálosfai körjegyző hivatali pénzeket tulajdonított el és azokat saját céljaira fordította. A körjegyző a sikkasztás felfedezése után önként jelentkezett. A kaposvári törvényszék dr. Györkös Gézát 20 rendbeli hivatali sikkasztás bűntettéért J évi fegyházra ítélte, majd feleb-bezés folytán az ügy a pécsi táblához került, amely új ítélethozatal végett az iratokat v»sz-czakuldte a törvényszéknek. Időközben két újabb sikkasztási ügyben indult eljárás dr. Györkös ellen. A biröság egyesítette a régi és az új per iratait és az ügyet pénteken tárgyalta a kaposvári törvényszék. Dr. Györkös (iézát 22 rendbeli sikkasztás bűntettéért most bárom és félévi fegyházra és 10 évi hivatalvesztésre ítélték. — Akinek a szívműködése rendetlen, erőlködés nélkül úgy érhet el könnyű székelés^ ha naponta reggel éhgyomorra megiszik egy kis pohár természetes «Ferenc József» keserűvizet. • — Az egyes iparcikkek származási helyének feltűntetése. Az új iparfejlesztési törvény felhatalmazd ad a kereskedelmi és földmi-Velésügv-wn ín iszt ereknek. hogy az ipartanács .ÜLandó bizottságának meghallgatása után az ipán árúk eredetének, minőségének, összetételének megjelölését kötelezővé tegye. Ezzel kapcsolatban • a kereskedelmi miniszter tervezi. hogy rendeleti úton szabályozza az ipari árúk származásának megjelölését. A rendelet kiadása előtt a kereskedebni kormány rneg-hallgat-a áz érdekeltségeket. . SPORT. Veszprémi Move—Zalaegerszegi Move. Amint már tegnapi számunkban is megírtuk, vasárnap a székesfehérvári csoport bajnokcsapatát. a Veszprémi Moye kiváló együttesét látja vendégül a helybeli Move. Ez a mérkőzés. amely a győri kerület II. o. bajnokságok döntőjének második . találkozója, kulonó-l/Sen a hazai csapat helyezése szempontjából I rendkívül fontos, inert ha ezt a mérkőzést mégnyeri. egyszerre az élre kend a már eddig egy-egy pontot veszített GyAC és Vcszprópii Moveval szemben és nagyban növeli azokat a reményeket, amelyeket minden zalaegerszegi drukker kedvelt bajnokcsapatához füz. A bajnoksapka ezideig niég hál'' Isten, elég hetykén áll a fiúk jobUszcmért húzva, a jókedv, ambíció és vidámság közeli győzelmi sorozatok képét vetíti clcnk: bizalom az egész vonalon és nagy remény tölti el a játékosok szívét. minden futbaJl.stj álma — az I. osztályba való feljutás reménye. A Move csatakiáltása tehát most már a döntőmé rközése ken fog felharsanni, küzdelemre buzdítva a kék-fehér tizenegyet: tempó Move! j\ bajnokcsapat az alábbi keretből lesz ósz-szeállítva: Borbély. I)oma. Németh, Bakánv, Varga, Miilei IL, Szabó, Bubics, Kelemen, Horváth, Horváth B£la, Wciland. Léránt. A mérkőzés a~íftovc pályán délután háromnegyed 5 órakezdődik, ezt megelőzőleg háromnegyed i órai kezdettel a Move II. játszik elómérkózést a ZTE második csapatával. Szakosztályi értekezlet. £^£\ove Zalaegerszegi Sport Egylet futballszakosztálya pénteken este értekezletet tartott, amelyre a tagok teljes számban megjelentek. Az értekezlet főkép a második csapat ügyeivel foglalkozott. A második csapat vezetésére Kulcsár Józsefei választották meg, akit Mikult. Szigfrid dr. főjegyző, a szakosztály elnöke, ouzditó beszéd kíséretében megbízott a rá-varó feladat lelkes teljesítésével. Megbeszélték továbbá az egyesület által augusztus hónapban tartandó nyári mulatság részleteit. a Kert-u. 39. sz. 5 szobás ház cca 240oölön. Érdeklődni lehet Rákóczi ul 35. sz. alatt. MOZI. Két nagv sláger egy műsorban szombat* vasárnap az Edisonban. NASZUT A VII.AG KÖRÜL. Elejétől végig magyarul beszélő filmattrakció 8 felvonásban. Filmre irta Stella Adorján. Rendezte Szabolcs Ernő. Főszereplők: Ákos Erzsi. Bcrczv Géza. Simon Marcsa. Harsány» Rezső, Zátony Kálmán, l engyel Vilmos és Lázár Gida. HAZUDJ, HA KELL. Énekes, zenés vígjáték 8 felvonásban. Fóstc replők: Oscar Karhveiss, Jennv Jugt), Halmay Tibor, Haris Adalbert v. Schk-ttovv. Előadások kezdete: szombaton fél 7 és <>, vasárnap fél 5, fél 7 és «> órakor. Vasárnap fél 5 órakor a helvár 40, 60/ 70 fi''Dér. I Kedvező idő esetén a 0 óra: előadásokat a Kertmoziban tartjuk. RÁDIÓ. Vasárnap, június 26. 0: Hírek. 10; fcgvhazi zene és szentbeszéd. 11.15: Ev. istentisztelet. Utána az Operaház zenekarának hangv. 2: Gramofon. 3: Időszerű gazd. tanácsadó. 3.45: Szalonzene. 5: Előadás. 5.30: Magyar nóták cigányzenével. 0.15: Békeffi-est. 8: Sporteredmények. 8.30: Az Ezerjó operett lűözv, a Royál Orfeumból. 11.35; Cigányzene. Hétfő, június 27. Q.15: Szalonzene. 12.5: Hangverseny. 4: Asszonyok tanácsadó^. 5; Novellák. 5.30: Bécsi dalok schrammelzenével. 6.20: «Haj, szép bundásvilág.* Felolv. 0.4(1: Gramofon. 7.45: Költemények. 8.30: A zeneművészet klasszikusai. 10.30: Cigánvvcne énekszámokkal. ".j Németh László tetőfedő mester ^ Zalaegerszeg, Bethlen-utca 17. fz. Telefon 22!. Vállalok: bármilyen új cserép- és palafedést, régi tetőzetek javítását, régi zsindeíytetök lebontását s annak cseréppel vagy palával való befedését jótállással. — Levél- vagy telefonhívásra helyszínre jövök és költségvetéssel dijmentessen szolgálok. — Jutányos árak ! Dr. Urbán Károly orvos rendeléseit zavartalanul folytatja Zalaegerszeg 3ókai-utca 9. szám alatt. ahol minden üldözés ellenére Is megvan a berendezés. i Rendelés: délelőtt 8-12-ig, d. u. 2 6-ig. 1932 junius 26. ZALAVARMEGYE 7 ailjy A Zala várra egyei Gazdasági Egyesület közleményei. Rovatvezető VIDA JÁNOS g.e. titkár. A megrendelés gyűjtését szabályoké 1900 évi XV. törvénycikk kimond p, hogy kisgazdák által rendelt nagyobb gépeknél a rendelés csak az. esetben érvényes, ti a azt a községi elöljáróság igazolja. Ez a törvény védelmet nyújt azoknak a kisgazdáknak. akik erejükön felül, bocsátkoznak, rábeszélés hatása -alatt, ily vásárlásba, amely anyagi romlásukat okozhatja és akiket az elöljáróság kötelessége ily meggondolatlan lépestől visszatartani. Az idők folyamán a törvény'' értelmezése kórul ellentétek merültek fel. Most a legfelső bíróság kimondta, hogy azjok a szerződések, amelyek nagygépek vételire vonatkoznak, de az illető község elök járó&ága által nem hagyattak jóvá, nem érvénvese k. > Egy baranyai gépészkavács taiá.-mánya. sza''.ancsaniii Márton pogány kö/á»égi gé- • pes/kovács bármelv cséplőgépét szafculalma- • zot: szerkezetével igen csekély köhséggcl, úgy alakít át, hogy annak teljesítőképessége 6b százalékkal emelkedik, anélkül, hogy a hajtóerőt fokozni kellene. A szemveszteséget aszer-keAt teljesen megszünteti. Az átalakítás 130 pengő összegű költsége bőven és rövid időn t>elui megtérül az elért eredményekkel. Ajánljuk gazdatársainknak annak alkalmazását. » ... A viharos szelek igen nagy veszedelmet jelentenek a gyümölcsösre. erdei vad gyümölcsfák jobban ellcnáll-Tak a szeleknek, inint a gyümölcsöskert gyu-"mölcsfái. mert ezek természetesen fejlődtek s koronájuk a törzzsel, s a koronaágak is egymással természetes egyensúlyban vannak, míg az utóbbiak koronáját mesterséges módon és sokszor természetellenesen is neveljük igy a/ok a metszések és alakítások következtében. de meg természetüknél fogva is a viharnak kevésbbé ellenállók. Az olyan gyümölcsfát, amelynek koronája erösebbeu fejlődött, mint a törzse, a viharos szelek a k( Hin ve ii oldalra nvomhatják. vagv ki is dönt-etik. A helytelenül nevelt villás elágaződású ? koronákat igen gyakran a nagy szél széthajtja. Ezért fontos, hogy már a telepítésnél jó gvokerzctú, helyesen nevelt koronájú fákat ültessünk és erós széljárásos helven szélfogókat alkalmazzunk. Ha a vihar a fát oldalra döntötte, úgy igyekezzünk azt helyre igazítani. \u erósebb koronaágakhoz szükség szerint erősítsünk egy, vagy tőbb sodronyt és azt a fa dőlésének ellentétes irányába húzva, állítsuk a fát lehetőleg függélyesre s a sodronyt k<*suk ki földbevert erós cövekhez. Hogy a fa kérgét a borzsolástői megmentsük, a sodrony és a fa kérge közé tegyünk egy-két cm vastag, b S cm széles deszkadarabot. Ha a kidöntött Iának nein sok gyökere szakadt el. úgy ily módon megmenthető, bár az első évben gyenge- növekedést mutat, azonban t''2 i év múlva annyira meggy"»keresedik. hogv a sodronyok eltávolíthatók lesznek. A szél által lehasított ágakat támasszuk fel oszlopokkal és k<>ssuk fel sodronnyal. Ha azonban csak kevés héj maradt meg a törés helyén, ugy az már nent menthető meg. Az ilyen ágat el kell távolítani, a törés helyet simára lefaragni * a sebet fakátránnyal, vagy oltóviasszal be-, icttni. ^ ✓ Mikor hordjuk kí az istállót rágyát. különösen kisgazda feuds/erüit télen* hordja kt az ista''lótrágyát s tavasszal szántja ala. pedig évtizedes tapasztalat, hogy az is-t »li»trágva alászántásának legmegfelelőbb ideje a/ i*/. Hazánk jöl kezelt gazdaságaiban igyekeznek az istállótrágyát ¿íratás után. tehát a Ii vár végén, a/ ős/ folyamán — amennyiben a/ időjárás kedvező, úgy a tél elején elteregetve alászántani. Tavaszi istállőtrágyázás ezekig i^r a gazdasagokban a legnagyobb ritkaságok, kivételek kozé tartozik Akkora ti agya-telepe azonban egy gazdaságnak sincs, hogy 8 -10 hónap alatt összegyúlt istállótrágyát rajta megtartani és kezelni lehetne. Ezért a tavaszi sürgős vetési munkák után a trágyázandó tábla szélére hordják ki a felgyülemlett istállótrágyát és ott gondosan szarvasba rakják s úgy az oldalát, mint a tetejéHvföIdelik. hogy veszteségektől lehetőleg megóvják. Ösz-szel azután elteregetik és az őszi mélyszántás alkalmával alászántják, hogy tavaszig elkorhadjon s az elvetendő növénykének azonnal táplálékul szolgáljon. Csak így lehet betartani azt a szabályt, hogy tavasszalr nem szabad szántani. „ A ''helyesen kezelt és részben szarvasban eltartott, részben pedig a trágyázás idején a trágy ázandó földre kihordott istállótrágyával ha elegendő van belőle — a talajba visz-szapótolandó táplálóanyagoknak nagyrészét meg tudjuk adni. A káli szükséglet - u homoktalajok kivételével rendszerint fedeződik teljesen ezáltal. Nitrogénnel is csaknem teljesen ellátjuk talajainkat, foszforsavat azonban a legintenzívebb istállótrágyázás mellett sem vagyunk képesek elegen dót adni. A talajok foszforsav szükségletét kielégítendő, foszforsavra éhes talajokon még az istáflótrágyázás évében is célszerű foszforsavat tartalmazó műtrágyát elszórni, amelyek közül a szuper foszfát jön elsősorban számításba. Belőle tavásziak alá leghelyesebben még a tél folyamán, vagy nagyon kora tavasszal elfogasolatlan szántásra 150-180 kg-ot szórunk ki. ha pedig tnü-trágyaszóróval kombinált vetőgép áll rcndel-kezésúnkre, úgy a vetés alkalmával 80—120 kg-ot kell belőle sorba adnunk. Kocsíkenöcs fáradt olajból. A kocsíkenöcs általában úgy készül, hogy gyantaolajat porrá oltott mésszel elszappano-sitanak és ehez a szappanhoz még ásványi olajakat, továbbá jx>ralakű szilárd anyagokat (sűlvpát. iszapolt kréta, gipsz stb.) kevernek. Az elszappanositás melegítés nélkül is végezhető. Jó kocsíkenöcs készíthető fáradt olaj-bő! például a következő módon: b kg darabos égetett meszet 1.0 kg vízzel porrá oltunk és kg gyantaolajjal egyenletes, csomómentes péppé keverjük, majd 40 kg fáradt olajat és annyi súlypátot keverünk hozzá (5—10 kg) hogy a kívánt súrüségú legyen. Ciazdaságokban,, házi szükségletre készíthető kocsíkenöcs úgy -is, hogy a fáradt olajat súlypáttal. vagy iszapolt krétával péppé keverjük. Az ígv készült kenőcs azonban állás közben szétválhat, ezért nem célszerű nagy-edényben tartani és használat előtt fel kell kavarnia I Igen jő minőségű kocsikenóctíot készíthetünk meleg úton úgy, hogy 20 kg fáradt olajat és 10 kg faggyút 100 fokra hevítünk, majd külön 20 kg fáradt olajat és 1.25 kg porrá oltott mésszel ¿<4 összekeverünk és ezt a keveréket is hozzaöntve az egészet addig főzzük, míg az kellően megsűrűsödik. Bár a legtöbb gazdaságban van faggyúhulladék, vagy ez olcsón beszerezhető, ezt az. eljárást tűzveszélyessége miatt nem ajánljuk. A sok petróleumot tartalmazó fáradt olaj ugyanis melegítés közben könnyen meggyulladhat,* ezért gazdaságokban csak a hidegen való el6-állítás jöhet szóba. ZALAEGERSZEG! PIACI ARAK Buta 10 00- II 00 Rois 180GI Zab I8OÜ — 19iXJ, Burgonya 4.00- -5.0G. IOOO- 1100, Árpa 17-00 -leii-en 15 00-1600 P BUDAPESTI TERMÉN Y JELEN TES. Búza, (tiszavidéki 1 11Ä) -12 15, bu/a (ecyéb) II 90-12-05, roz*, 1225-12 40, «ma 1000 -1625. *ab 17D0 -17 50, köles 141)0-14.50. tekeri 16 60-17 80, búzakor 01 12 35 12 50. Irányzat: barátságos, forgalom : csendes c»et«i».co«o» ». <•>•{« .l»aí: AGOSTOM Ftt*t»« %t$rmmtti''. «flVCMZR r-tTEK jANOft tnaMiU". . «r. APRÓHIRDETÉSEK. AZONNAL összkomfortos BEKÖLTÖZHETŐ 4 szobás lakás kiadó a Kazinczy-tér 7. sz. alatt. Bővebbet dr. Garai ügyvédnél. SZOBA KONYHÁS EGY KISEBB ÜZLETHELYISÉG 8. sz. alatt. MAKULATURA-PAPIROS kiadóhivatal^ rácban. LAKAS ÉS EGY kiadó Kossuth-u. olcsón kapható Zalaegerszeg 601b—1932 megver város polgármesterétől. Tárgy: Betegek felvétele a kórházba. HIRDETMENY. Az 1300-1932 ''N. M. M. szánni rendelet értelmében a betegt tartozik a kórházba való felvételkor a személyi, családi és szolgúUti, valamint az érette fizetésre kötelezettek adataira vonatkozó vs a városi aljegyzőnél (Városháza, II. em. 8. ajtó) beszerezhető hatóságii vagyoni bizonyítványt felmutatni. A vagyoni, "bizonyítvány felmutatását csak akkor nem kívánja meg a kórház igazgatósága, ha: 1. A beteg a kórházi ápolási díjakat legalább 15 napra előre lefizeti:'' valamely elismert társadakmibiztosító intézet tagja és ezt a körülményt szabályszerű kórházi utalvánnyal, vagy kórházi felvételi igazoló, lappal igazolja; 3. ha megbetegedése wl v körűimén vek között következett be (sürgős szükség, baleset, hirtelen rosszullét stb.), hogy a vagyoni bín zonyítvány beszerzéséről sem maga. sem hozzátartozói gondoskodni nem bírnak. Felhívom a város közönségét, hogy a kórházba való felvételkor a fentiek szerint járjon el. '' „-r- Zalaegerszeg, 1032 június 20. Polgármester. Jó! Csináltasson Tökéletes! hullámos DAUERWELLENT (Tartós hullámot) Egész nyáron türödhet, sportolhat hullámos marad a hal Szebb, mint bármely vassal ondollált - ^ frizura. Legteljesebb garanciát nyújt Gáspár Ferenc hölgyfodrász és kozmetikus. — Kossuth utca 9. 1932. évi Nemzetközi Verseny harmadik dij nyertese. 1932. junius 26. O ! i 1 Intézeti és iskolai kelengyék nálunk szerezhetők be legolcsóbban i Előírásos csikós vásznak és sötétkék intézeti szövetek a legjobb minőségben. Garantált színtartó matrózgallérvásznak. Flanelt takarók és paplanok mélyen leszállított áron. Finom puha flanell takaró komplett méretben már 5''80 pengőtől Vásznaink az itt látható védjeggyel eredeti legjobb minőségűek és jutányos áron kaphatók. f i * V •I . o o Férfi és női bourette és ruhavásznak, ^ selyem-vásznak. Könnyű nyári ruhaszövetek. FÜRDŐCIKKEK: frottier, strandkabát és pyjama kelmék legdivatosabb színekben és mintákban. KULON GAZDASAGI OSZTÁLY: / ponyvák, zsákok, kötözőzsinegek, szitaselymek. SCHOTZ-ÁRUHÁZ ZALAEGERSZEG. tett —JL J3 __£ Nyomatott Kakas Ágoston könyvnyomdájában. Zalaegerszeg, Széchenyi tér 1. Telefon: 131, XI évfolyam Ara 12 fillér. 144 száa POLITIKAI NAPILAP MfkOwap i«iitHi.(fclOfke«Hi negyedévre 6 P. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeí^Széchenyí-tér I. Telefon: M I Gaál Gaszton a tisztviselők képviselősége ellen foglalt állást a képviselőház mai ülésében Eredeti szöveggel fogadták el az összeférhetetlenségi törvényiavaslatot • Budapest, június 27. AJmásy László házelnök a képviselőház ülésének megnyitása után bejelentetne, hogy a mentelmi bizottság megszüntette Varga Imre államtitkár ellen az ösz-szeférhetetlenségi eljárást, mert nem látott fennforogni összeférhetetlenséget. K á 11 a y Tamás napicendelötti felszólalásá-ban utalt egyik reggeli lap közleményére, amely azt a kijelentést tulajdonította néki, hogy ó kifogásolta volna, miszerint az össze férhetetlenségi bizottságban olyanok foglaltak helyet, akik maguk is összeférhetetlenek. Ó jlyent nem mondott és senkit sem akart sérteni. Ezután áttértek az összeférhetetlenségi javaslat tárgyalására. A köztisztviselői összeférhetetlenség vitájához elsőnek Gyórfy Imre szólott. Kifogásolta, hogy a köztisztviselő ép úgy lehessen képviselői, mint más társadalmi osztálybeli egyén és ha lejár a mandátuma, visszatérhessen állásába. • Váry Albert közérdekből kívánja biztosítani a köztisztviselők h1$fc:t a parlamentben. Ha a tisztviselő mandátuma lejár, tegyék vissza állásába, de csak abba 4 fizetési osztályba, ahol megválasztása előtt volt. Eszterházy Móric gróf szerint a köztisztviselői összeférhetetlenség ép ol\an frtntos, mint a képviselőké. Oaál Oasztonnal nem ért egyet, a tisztviselői összeférhetetlenségről mondott véleményével. Hunyady Ferenc gróf helyteleníti, hogy ebben a kérdésben a kormány ismét jogokat vindikál magának. Az a felfogása, hogy ha egy köztisztviselő madátutnot vállal, számoljon azzal, hogy többé soha sem térhet vissza állásába. I\ Szabó Géza hangoztatta, hogy a szaktudása! rendelkező köztisztviselőket nem lehet kizárni a parlamentből. Különben is antidemokratikus szellemre vall, hogy csak a nagyjövedelmű tisztviselőknek akarnak a Házban helyet biztosítani. Az egésznek csak akadémikus jellege van, mert kivitelre .úgysem kérül sor. '' Ha ál (iaszton nem látja be, hogy mi kára lenne az otSzágnak abból, ha a parlamentnek nem lennének tisztviselő tagjai. Zsindely Ferenc: Mondjon le a földbirtokáról! Oaál (Iaszton igazságtalannak tartja, hogy azok is nyugdíjat- kapjanak, akiknek nincs meg a szolgálati idejük. Különben is csak pár éve csempészték be á közhivatalnokokat a Házba. Mih.tlyíy Vilmos: Nem csempészték be, ilyent ne mondjon 1 Az elnök rendreutasítja Oaál Gasztont eme kijelentéséért. Oaál (iaszton kijelenti, hogy senkit sem akart sérteni, de fenntartja, amit mondott. Z s i t v a y Tílror igazságügyminiszter válaszol Oaál (iaszton felszólalására. Nem akar sem az egyik, sem a nyísik szélsőségbe menni. Előtérbe ép úgy nem akarja helyezni a köztisztviselőket, mint ahogy nem hajlandó őket mellőzni sem. Ezután részletesen reflektált a felszólalásra és rámutatott Oaál Gaszton tévedéseire. Komoly formában felvetődött* az európai államok közös pénztárának létesítési terve a lausannei konferencián Páris, június 27. A Journal lausannei tudósítója arról ad jelentést, hogy a konferencia legközelebbi tárgya a dunai államok gazda-, sági rendezése lesz, amelyet szélesebb alapokra akarnak helyezni és a TardieuJ-terv bzcrmt kiméivlteui. Herriot francia miniszterelnök visszatért Lausanncba s egy magyar újságíró előtt a következőket mondotta: A francia program az egész gazdasági élet újjáépítését kívánja. Ezen dolgozunk. Berlin, június 27. Berlinben nagyobb politikai tanácskozások folytak, amelyeken Papén kancellár felhatalmazást kapott a lausannei konferencián újabb tervek elfogadására. Ezek a tervek a világhelyzet feljavítására irányulnak. A lausannei konferencia — jól értesült helyről nyert információ szerint — már csak pár napig tart és befejezése után a jóvátételi ügyek rendezésében hosszabj^üzimet áll be. Páris, jiimíTs 27. A Matin lausannei- tudósi-r tója jelenti, hogy a Journal de Nation azt írja, hogy a Népszövetség egyik tisztviselője, aki egyike a legtekintélyesebb pénzügyi reprezentánsoknak, tervet dolgozott ki az európai államok megsegítésére. A terv szerint az európai államok közös pénztárat létesítenének. és a jóvátételek arányában járulnának/a befizetésekhez. Németország például jövedelmének (vámjövcdclem) tiszta egyenlegével járulná a befizetéshez olyan arányban, ahogy azt a gazdasági helyzeté megengedi. . ^ ». '' A többi állam ugyancsak a vám jövedelmeivel és a kereskedelmi mérleg feles» legeivel v járulna az alaphoz, amelyből időközönként kölcsönt nyújtanának a megszorult európai államoknak. A javallatot Havenolnak tulajdonítják^ London, június 27. A Daily Mail írja, hogy az angol pénzügyminiszter Causanneból Londonba érkezett és komoly tanácskozásokat folytatott a kabinet tagjaival. A tanácskozáson tolmácsolta MacDonald üzeneteit és a mi* niszterelnök megbízásából több kérdést megbeszéltek. Páris, június 27. A Nevvvork Herald számot ad arról, hogy jgen sok olyan kérdés merült fel a lausannei konferencián, amelyekben teljesen egyetértek a nemzetek delegátusai. Igy például egyöntetűen elfogadták azt i javaslatot, hogy '' ^ . minden jóvátételi fizetést 2—5 évre függesszenek fel, továbbá azt, hogy Németország a jóvátételeit hozzájárulás címén fizethesse be k<izvetlenül a nemzetközi fizetések bankjába. Genf, jnúius 27.''MacDonald vasárnap együtt vacsorázott az. amerikai delegáció tagjaival és in formáltatta magát az amerikai álláspontról, a lausannei konferencia tekintetében. Az amerikaiak kijelentették, hogy kölcsönös megértéssel kívánják elfogadtatni Hoover elnök javaslatát, amellyel — véleményük szerint -— biztosítani lehetne az európai államok ügyeinek eredményes rendezését. Versenytárgyalást hirdettek a lőtérépttésre Júliusban nagy tőldmunkmatkalom nyílik A 111. kir. honvédelmi miniszter kihirdette a várva-várt versenytárgyalást a zalaegerszegi lövölde építési, csengő és telefonjelzőberendezési munkálataira. Az ajánlatokat julius hó 18-áig kell beadni a honvédelmi minisztérium XI. osztályában. A munkát felhívásra legkésőbb ^ nap alatt meg kell kezdeni és 50 muifkanap alatt teljesen be kell fejezni. A feltételek, tervek * ''jelzett ügyosztálynál, valamint a városi mérnöki hivatalnál megtekinthetők. A lótérépitésnél tekintélyes földmunka vár a dolgozni akaró zalaegerszegi munkásokra. Nagy öröm ez. a mai munkátlanság idején, kétszeres öröm, azért, mert a legrövidebb időn belül jön utána a laktanyaépités is, amire az épitómunkásaink olyan nagyon számítanak. Sok felszólalója volt hétfőn a költségvetési vitának a felsőházban Budapest, június 27. A felsőház Wlassics Gyula báró elnöklete alatt megkezdte a költségvetés részletes tárgyalását. Napirend előtt az elnök bensőséges örömének adott kifejezést, hogy Horthy Miklós kormánvzó az öt ért autószerencsétlenségből sértetlenül menekült meg. Felhatalmazás: kért. hogy a felsőház érzelmét az államfőnél kiiejezésre juttathassa. A felsóház az indítványt egyhangíl lelkesedéssel tette magáévá. A költségvetés részletes vitája során a miniszterelnöki tárcánál elsőnek Hadik János gróf szólalt fel. Károlvi Gyula gróf miniszterelnök legutóbbi beszédére reflektálva kifogásolta. hogy a rendszerváltozásról nem nyilatkozott és csak a korrupcióról beszélt. Arra kérte a kormányt, hogy a szociális szempontokra fordítson nagyobb figyelmet, mert ha a lakosságot túlságosan megterhelik, csak p.v-píron marad a szanálás és a költségvetés. A rendszerváltozásra vonatkozólag fenntartja álláspontját, bár elismeri, hogy ezt márőt-hofnapra nem lehet megoldani. Károlvi Gyula gróf miniszterelnök azonnal iái aszóit a felszólalásra. Kijelentette, hogy a kormány mindenkor szem előtt tartja a szociális szempontokat és. igyekszik is kielégíteni az ilyenirányú követelményeket. A belügyi tárca költségvetésénél Láng Lajos a fővárost érdeklő kérdésekkel foglalkozott.''Kérte a titkos, választás bevezetését. » • # Bernát h István a leánykereskedelem elleni küzdelemre beállított összeget kevésnek tartja. Majd a titkos választójoggal foglakkozott. A pénzügyi tárcánál.újból Hadik gróf emelkedett szólásra és a földteherrendezés problémáját tette szóvá. Nem helyesli azt-a kívánságot, hogy általános moratóriumot léptessenek életbe. Helyesli aZ árverések íelfüg-fúggesztését. Hangsúlyozza, ^gy u végrehajtási és árverési költségeket mérsékelni kell RMEGVT 1932 junius 28 és gondoskodni kell a kamatláb mérsékléséről ''is. I Varsányi Emii kérte, hogy aki előre fizeti adóját, ép olyan kainatfíarr részesüljön, mint amit a hátraléknál fizetni kell. Széli Gyula visszautasítja azt a rágalmat, mintha az ügyvédek jövedelemszaporitás céljából a gazdákat nyúznák. B/íttner János a l^özüzcmek megszüntetését követeli és a kisiparos érdekek védelmét sürgeti Hadik János gróf kérte, hogy a közüzemek eladásánál n^gv körültekintéssel dolgozzanak. » ) i ^ Az állami üzemek fegyvert /jelentenek a kézben és fczt n^m szabad kiadni Inkább racionalizálni kellene ezeket az uze-meket. Kérte továbbá, hogy közszáüitásoknál olvati arányban kapjanak helyet a kisiparosok; ahogy az ^termelési felkészültségüknél és számarányuknál fogva megilleti őket. Az iparossás állami beavatkozást kér a gépek termelésének szabályozására Előadás a zalaegerszegi Ipartestület dpészsxakosxtélyéban / A zalaegerszegi ipartestület cipe^z-szakosz-tálva vasárnap délelőtt Börcz Jáno$ elnökletével ülést tartott. Az ülésen Németig János, a lábbclikészjtők országos szövetségének elnöke kimerítő eJoíhlást tartott a 33.000 önálló mestert számláló lábbelikészító s/akina bajairól és. az utakról, melyek a bajokból, kitartással, kivezetnek. Az ülésen nagyon sok iparos megjelent a cipésziparosságpól és a többi szakmából. Ott volt Czobor Mátyás polgármester is. Borcz János üdvözölte a vendégeket, a megjelenteket. majd Németh János kezdte meg előadását. A világválságnak az iparosságra kiható jelenségeire mutatott rá először, azután ecsetelte a legjobban nélkülöző iparosság: a Ibábclikészítók nehéz helyzetét. Rámutatott., .hogy amikor egész Európában márka, csemege a híres magyar cipő, — idehaza nélkülöznek • ezrek és ezrek. a fogyasztókozonség leszegényedése, de még-inkább a gép leküzdhetetlen versenye miatt. Az államnak előbb-utóbb be kell avatkoznia a termelésbe és szabályoznia kell a gépek munkáját. Hivatásába kell helyezni a technikát, hogy ne tönkretevője, de segítője legyen az embernek.- • ■* Vissza kell adni a kézmüiparosságnak a közmunkákat. y- A Wolfner-gyárnak 15 éves szerződése van a közmunkák 60 százalékára. Adják ezt a nagyobb százalékot a kisiparosságnak, mert nem bírja tovább. A helyzetre jellemző, hogy ami a világon sehol sem történt még meg: nálunk becsukták a boltokát. hogy a nyomasztó helyzet ellen tüntessenek. Nagy baj. hogy a kereskedelmi szerződések valószínűleg módot fognak adni Batának a magyarországi letelepedésre. Ez a gyár. ha közigazgatási ütőn meg ne^ akadályozzák a letelepedését, 75.000 pár cipői» napi kapacitásával teljesen tönkreteszi a cipésziparosságot. IV meg kell látnia a cipésziparunknak a saját Batáínkat is. AzfIOKSz kebelében alakult szegedi gyái» b veszedelem. Itt elmondotta Németh a cipészek beszerző szövetkezetének megalakulását, amelyből az lOKSz kinőtt. Az eredetileg altruista intézménynek indult szövetkezés kisebb érdekeltségek üzlete lett. Az állam nagy támogatása, amit: abban a hiszemben adtak, hogy a kisiparosságon segítenek, meg nem felelt, használhatatlan vezérigazgatók, igazgatók S0-~ 100.000 pengős végkielégítésére mentei. Eme állapotokkal szemben csekkedtmukcH a kisiparosságnak. A külföldi bőr /behozatalának kérdése a nagy börgyári érdekeltségek tanácsadásától függ. Mindezek á nagy bajok csak akkor orvosolhatók, eredményes ellenakciók csak akkor vezethetők, ha az érdekelt iparosság összeiog és együtt lép fel kívánságaival. Kérte Németh János a szaktársait, lépjenek be az országos szervezetbe, hogy minél eredményesebben járhassanak el az illetékes fórumoknál a nélkülöző tömegek érdekében. Az előadáshoz Horváth István ipartestületi elnök szólt elsőnek hozz:''». Egységességet, ösz-szefogást kért, az ellentétek félrcdob^sát. Czobor Mátyás polgármester /Clismcréssel szólott arról, hogy az előadó, a nagy, keserves bajok feltárását is mennyire objektiven végezte. Ez a mozgalom komolyságának a bizonyítéka. Meglepi, hogy az lOKSz nem tölti bevmeg-felelöen a szerepét. Kéri. hogy öt, mint iparhatóságot is kimerítően tájékoztassák, hogy ő is segítségére lehessen az iparosságnak becsületes törekvéseiben. Hákli József tömörülésre buzdító szavai után elnöklő Börcz János mondott záróbeszédet. Köszönetet mondott az előadónak, köszönetet mondott a megértésért és jóindulatért a polgármesternek és kifejezte a reményét, hogy az iparosság megértette a tömöríHés szükségességét és aszerint cselekedik. \ A köztisztviselői arcképes igazolványok 50 százalékos kedvezménye iúlius 1-től a Délivasút vonalaira is érvényes Mint már több ízben megírtuk, a m. kir. Államvasutak a Duna-Száva-Adria Vasúttársaság magyar vonatait július l-ével üzembe veszik. Ettől a naptól kezdve a IX:livasiit magyar vonalaira csark az államvasutak adivak ki úgv egyes .útra szóló szabadjegyeket és kedvezményes igazolványokat, mint állandó, éves és időleges szabadjegyeket. A júlins 1. előtt kiadott Máv egy es \útra szóló szabadjegyek, illetőleg igazolványok, amennyiben kilépő-belépő batárra, illett e határról szólnak, ugyancsak érvényesek a/)élivasút magyar vonalaira is. Hasonlóképen érvényesek a Délivasút vonalakra a július ckejs előtt kiadott, a Máv összes vonalaira szóló állandójegyek. éves é> időleges szabadjegyek.1 valamint ur országgyűlés tagjainak kaadott Máv szabadjegyek^ is. A Délivasút által június 30-ig bezáróan kiadott állandó jegyek, időleges igazolván) ok érvényességük lejártáig, de legkésőbb ez év végéig, az egyes útra szóló díj- mentes jegyek, illetve utalványok pedig a kiállítástól számított három hónapig, illetve amennyiben érvénytartamuk meghosszabbíttatott. ennek lejártáig lesznek érvényben. Az Államvasutak áhal 1932 évre, továbbá a gyermekek részére ez év nyári hónapjaira kiadott köztisztviselői arcképes igazolványok július* 1-töl kezdve a Délivasút -vonalain D. Sz. A. betétlap nélkül is érvényesek. • v A köztisztviselői fcedvezmém~\július 1-töl kezdve a Déüvasut vonalain is úgy a gyors-, mint a személyvonatokon 5ft százalékos. A kormányzó autóbalesete. í Budapest, június 27. Szombaton délutáni a ceglédi úton Horthy Miklós kormányzót autóbaleset érte. Sem az államfőnek, sem kíséretének komolyabb baja nem történt és vonaton folytatták útjokat. A KASZAHÁZI VIRÁGOSKERT Csak elfogultság nélkül kellett belépni vasárnap délután a kaszaházi kertbe és akkor már kész voltaa pompás, kedves virágoskert illúziója. Sajmi, sok felnőtt nem érti mefc az embervirág mosolygó játékának mélyen megható szépségeit, áhítatot parancsoló nagyszerűségét. Ha kellemetlen momentufnok zavarták^»* élvezetet, a boldog könnyVsorgás meghatott örömét, ezt csak a felnőttek tették, elóretolakodásukkal, híuságukkal, zavarkeltésükkel, • fegyelmezetlenségükkel. De nem tehettek ők se róla. Gyönyörködni akartak. Nagvon lehetett. Jtinger Mihály Kis Kató nagy szerencséje címen gvermekoperettet irt. Sárközi Sanyi zenét adott Itoz/á. A legfontosabbat pedig: a szereplősereget dr. Gábor Ernőné adta hozzá, a zölddel virágokkal körülölelt négyszögű térre, a nagy események porondjára. Freyberger Anni diszmagyarban szép proló-got mondott, még szebben. Aztán jött a darab. A kis Kató rongyos, társai nem viszik el -a ligetbe, de jön Barladiák a varázssippal, a filmrendezők és Katót, mert szépen tudja a magyar táncot, egyenesen viszik Hollywoodba. Kató és társai a piros gorlök: Kálmán Magda. Haas Bözsi, Grünfeld Klári. Mayer Baba, Nagv Marika. Szirmai Klári. Pried Aranka, Weiíer Zsuzsi, Marton Ilonka, Varga Kató, középnagyságú kislányok, de ügyességben nagyok, ujrá/ást kapnak sikerült táncukra. l>e nag''v tapsot és uirázást kapnak a nagyobbacska, szép tündérek: Mándi »Anikó, Kovács Zsuzsi. Feigeistock M.. Sándor Ili, Pollák Magda. Leitner Klári, Lövvy Jozefin, Landler Évi is. Szép a Barladiák:" Herzog Mariska. Hanem a legnagyobb sikerük bizony az apró Miki egereknek volt. Sikerült jelniezek a pöttömnyi babákon. Sikerük titka: nem tudták a szerepüket. Ugy adták magukat, amilyenek. Édesen, bájosan. Eürst Juci, Berger Évi, Wortmann Kató, Weisz Nelli, Feigeistock Edit, Mayer Klári, Marton Márta, Kaufman lanka,.Grünbaum Lili, Kovács Évi életük első forró sikerét aratták. Csak mosolyogtak, izeg-tek, mozogtak pedig, kecsesen és esetlenül, ki hogyan. Dc könny között nézték a nézők. A hetyke tengerészhad: Griinvald Bandi, Balázs Péter, Leitner Ödön, Pf^ifer István, Eürst Pál, Mayer István. Brúder László, Berger István, Eúrst György felvonulása után a liget jellegzetes alakjai jöttek, jó pofa fiúk; Lengyel Laj0*.^c$pöfüzöben, Vidor Imre perecben, Neuinark László norinbergi áruban utazott. Jöttek a nyelves idevetővel: Heinrich Jánossal a vidám tiroli fik: Varga Imre. Szigeti Sanyi, Berger^ándA, Stciner Ferenc, Pollák Sándor, Márton MTÍdós. De ne feledjük ki azokat, akik/még előzőleg Katót felruházták, a varrólányok: Weltner Magda, Haas Bözsi, Kohn llonka\ A suszterinasnak elfeledtem a nevét, pedig najgyszerü srác volt. Tűzrőlpattant Jcotc&ny/osné: Frevberger Anni megtáncoltatta édes két gyermekét: Wol-lák Jucit és Fürst J^icit (volt ám taps!) aztán a buga: Weisz Kató jött táncolni. No, ez nagyon komoly produkció volt. Egészen bele sem illett. Olyan hajlékonyság, esztétikus mozgás. ritmusérzék van ebben a kislányban, hop akárkicsoda, a művészi táncot ajánlom útpályájának. Nagy. dübörgő sikere volt. Füredi Rózsi, Klein Magda mint pincérlányok, Böhm Marika, Byk Eva, Schlesinger Márta. Grünbaum Zsuzsi, Steni Evi, Naményi Vera, Kálmán Zsuzsi, Grünbaum Ica, Steinér -Baba. Kálmán Dóra mint táncos tejeslányok voltak nagyon ügyesek. Spítzer Ottó amerikai filmgyáros, Klein Tibor, Braun Gyula, Steiner Zsigmond filmrendezők és Garai Tamás a virágos fiú tették még egésszé a - nagv egvüV test. Mennyi gyerek!... És mégis, mellettem valaki, nagy gyönyörűségében, azon sírt. hogy neki miért nincs gyereke még közibük. Ilyenek ezek a savanyú, komor felnőttek. Teljes elismerés a rendező Nöegyletnek, a rendezőknek, különösen a sqjcat farádozott, művészi hozzáértésű dr. Gábor Ernőnének. Elfogulatlanul akik odamentünk, a gyerek iranti szeretetünkben, az apró szépségekben való örömünkben, nagyot gazdagodtunk. Sikerben ők is. (Y.) 1932. junius 28 ZALAVARMEGYE A győri tábla bizonyitáskiesészítést rendelt el a halálosvégű postakocsis verekedés ügyében \muit annak idején beszámolniuk a szomorú eseírö!, Kovács. István 27 éves volt zalaegerszegi postakocsis.az istállóban ittas állapotom í^z^ZttlallflÍDtWzolgálatadójának, Haj-gató\£erenc fuvarozónak a fiával, Hajgató Józsefieí, aíniért ez szemrehányót tett neki rés/egségéért. Kovács István a nála levő zabláva} megütötte Hajgatót. níire dulakodás keletkezett közöttük. A két legény dulakodás közben az egyik rugós ló alá esett. A ló mindkét lábával; kirúgott, az. egyik lábával Kovács Istvánnak a combját, a másik lábával pedig Hajgató Józsefnek a fejét ta''álta cl. Ilajgató olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy ueh.»n\ iyap múlva meghalt. Kovács István ellen szándékos emberölés címén indult meg az eljárás. különösen ama kijelentése alapján, amelyet a verekedés után tett. hogy: «Mond-urn. hogy ha egyszer a Cigány alá vágom, többet nem kel föl elevenen». A zalaegerszegi kir. törvényszéki tárgyaláson a vádlott tagadta, hogy szándékosan vágta volna Hajgatót a lóhoz. A bíróság úgyis találta, hogy cz) nem valószínű, mert hiszen ezzel a vád''iUu saját magát is kitette volna a halálos veszedelemnek, ezért csupán gondatlanságból okozott emberölés vé:ségében mondta ki bűnösnek, amiért nyolc hónapi fogházra ítélte. t Felebbezés folytán most foglalkozott ezzel az üggyé! a győri kir. ítélőtábla. Mivel az orvosi vélemény azt az érdekes megállapítást tette, hogy a halálos sérülés nem is a lóru* gástól származott, továbbá, mert az eset egyéb körülményei sem egészen tisztázottak, a tábla bizonyitáskiegésztést rendelt el az ügyben és vvégból a tárgyalást elnapolta. "" >» v.i£,ui> a-a ><1^0111, _ A sport a nemzeti érzésben összefogást szolgáljál A _______ ____ A Zalaegerszegi Torna Egylet közgyűlése Vasárnap délelőtt fél 11 órakor tartotta a Kérés kedeltni Kör helyiségében évi rendes közgyűlését dr. Rosenthal Jenó elnök vezetésével a - Zalaegerszegi Torna Egylet. A Hiszekegy elmondása után dr. Rosenthal elnöki megnyitójában felveti a kérdést, hogv megfelelt-e az egyesület az alapszabályokban Ic-JpRtetett irányelveknek és szolgáltá-e a magyar nemzeti sport érdekeit. Az alakulás óta tizenkét éven keresztül csak elnyomásban és mellőzésben volt része a vezetése alatt álló sportegyesületnek és csodával határos, hogy még él és működik. Kéri a hatóságokat, hogy támogassák az ó klubját is, hogy kisportolt, edzett magyar ifjakat nevelhessenek, mert erre a* hazának szüksége van és ne tegyenek kivételt, hanem egyenlő módon osszanak mindegyiknek. Majd kéri a közgyűlést, hogy válasszanak fiatalabb elnököt helyette, akinek agilitása egyesületét zökkenő nélkül vezeti a mai nehéz idődben is. Azután a legutóbbi helyi sorsdontó derbiről beszél. — Nem voltam sértő ^ kezdi de önérzetem mindig volt és lesz; A/ emberi szavakat (felre lehet magyarázni A szavak, miket 4tuiuuok, eljutnak oda, ahová, kell. tgy-üzenetet olvasok fel; írásba foglaltam. nehogy félremagyaráztassék: A /TEtben alapszabály szerint társaclalmi, osztály- és felekezeti különbség nélkül tehetősnek és szegénynek, minden jólelkű, hazájához hűséggel ragaszkodó magyarnak egyformán van helye. ^ A sport a nemzeti erők fejlesztését szol-. ííálja. A magyarnak, aki hazája sorsát szívén viseli, csak egy jelszava lehet: összefogni hívetr, dolgozni serényen, építeni egyesült -vróvcl, a ;e!en élet feltornyosuló barrikádja''t áttörve, kiküzdeni a boldogabb magyar jövőt. Nerjízetuuk boldogulását, gazdasági fejlődései. a agyar kultűrát, a magyar nemzeti spoHot nem hamis jelszavakkal, izzó gyűlölet szitásával szabad szolgálni, hanem igazságos. emberszeretettói telített megértéssel, a nemes célért~hevüló, önfeláldozó, kitartó munkássággal, összefogással. Ez á mi világnézetünk, ezt valfjuk lelkunk erejével, szívünk utolsó dobbanásával. E felfogásunk szentsége nem szenvedhet csorbát, világnézetünk irányát nem térítheti ki egy bajnoki viadalnak - balvégzetes sikertelensége. Erre rá keli mutatnunk. Magyar-hazánknak szüksége van s szüksége lesz a jövőben * százszorta inkább, mint ezredéves múltaiban bármikor, hogy polgárai összefogjanak é$ összeforrjanak a nemzeti érzésben. Nincs4 egylet, amely privilégiumként magának sajátíthassa ki e fennséges gondolatot. Magvarország, ez a megtépázott, összetört, legyöngült ország csak akkor erősödhetik meg, és szerezheti vissza régi, dicső nagyságát, ha mindén ember összefog; ha numlen etnbéfv kivésZAWészét a munkából de minden ember- «iveszj.j-e^^. .. .............„ - ( iKk ^ vág von i, társadalmi és felekezeti különbség nélkül — lehetővé is teszik, hogy egyesüljön a nemzeti alkotó munkában, melyben résztveinie joga, de kötelessége Is!» C Ezután dr. Berger Pál reflektált az elnök szavaira, majd kérte, hogy maradjon tovahbra is az egyesület élén. ^ ^ A titkári, pénztár/íoki jelentések és a költségvetés letárgyalása után Pál József futbaU-intéző a csapat munkájáról számolt be. Hoffmann Frigyes kérte a futba.lcsapat részére a jegyzőkönyvi köszönet megszavazását, majd índítványt tett, hogv a futballcsapat szakadjon el a nyugati kerülettói és az őszi fordulóban nevezzen a délnyugati kerületi bajnokságokba. Így a csapat I. osztályban játszhatna. Az elnök a javaslatot a választmány elé utasítja. Az indítványok letárgyalása után megtörtént az/ új tisztikar megválasztása, örökös díszclnökök: dr. Rosenthal Jenő és Jády Károly, dísztag Mayer József, elnök Rigler Mi-l.áíy, társelnökök dr. Bergcr Pál, ifj. Horváth Jenő, Friedlieb Béla, ügyvezető elnök Rajna Ödön, alelnökök Szász Sándor, Kovács Ernő, Weisz Tivadar. Sarkadi Ede. dr. Kertész Jenó, titkár dr. Singer Zoltán, ''helyettese Mayer Mihály, jegyzők Lőwenstein Zoltán, Lóvven-sohn Walter és Singer István, fópénztáros Pfeiffer Ferenc, futballüitézó Pál József, helyettese Hoffmann Frigyes. Ezenkívül megválasztott a közgyűlés négy számvizsgálót, két ellenőrt és negyven választmányi tagot. Választás után dr. Rosenthal Jenő örökös díszelnök köszönetet mondott a közgyűlésnek az űj tisztikar nevében a bizalomért, majd ifj. Horváth Jenó és Rajna Ödön mondott köszönetet és ezzel a közgyűlés befejeződött, ünnepi nap a novai .cserkészlánctáborban Vasárnap a zalaegerszegi és sümegi cserkészek novai lánctáborában nagy ünnep volt. Fele Zalaegerszeg levonult, meglátogatni a fiukat s a szép vendégsereget illó módon fogadták a város fiai. A gimnázium Zrínyi csapata ifj. Bódy Zoltán, parancsnoksága alatt, a kereskedelmi Bocskay csapata Farkas Ferenc és Juhász Miklós vezetésével, az iparosok Csány csapata Schuller (iéza hitoktató vezetése alatt, a sümegi reálgimnázium csapata Fischer Ferenc parancsnoksága alatt táboroz a novai erdőben, pompás tájon, vidáman, gondtalanul. A vasárnapi nagy vizitre Bódy Zoltánné, dr. Pétcrffy Béla gimnáziumi igazgató, dr. Fára József fölevéltáros, Líllik Béla népművelési titkár és nagyon sokan a szülők, barátok "közül mentek le. Ott volt a szombathelyi cser-készkerulet parancsnoka is. Nagyszerű időben,.«változatos programmal telt el az egész, délután az ideális táborban. Játékok, ügyességi mutatványok, szavalatok, énekszámok egymást kergették. A rengeteg vigságot árusító kedves műsor után dr. Fára József tartott előadást a cserkészeknek. Fel-hivta a figyelmüket Göcsej természeti, néprajzi és történelmi értékeinek megörökítésére. A Zalavármegyei Népművelési bizottságnak ugyanis ¿7. a terve, hogy Göcsejről diapozítív vetítölemezeket készíttet s azokat a kultuszminiszter és a hatóságok Útján nagy tömegben küldi szét az /Jrszágba, hogy Göcsejt megismerjék. Este tábortüzet gyújtottak^ a cserkészek, szép programmal. A zalaegerszegi vendégek egy nagy része csak az éjféli órákban tért haza,a nagyszerű kirándulásról. KIREK OLVASÓINKHOZ! ¡932 julius 1-én uj előfizetést nyitunk a Zala-vármegyére. Felkérjük mindazokat, akiknek az előfizetése lejár, vagy esetleg korábbi időből hátralékuk volna, szíveskedjenek az előfizetést megújítani s az esetleges hátralékot is beküldeni Előfizetési dij egy hónapra 2 pengő, egy negyedévre 6 pengő Tisztelettel a ZALAVÁRMEGYE kiadóhivatala. — Az alispán és a polgármester Budapesten. Bódy Zoltán alispán vasárnap délután egy napra Budapestre utazott. Czobor Mátyás polgármester hétfőn délután utazott el, hogy résztvegyen a Helyiérdekű Vasúttársaság közgyűlésén. — Uj plébánosok. A veszprémi megyéspüspök taliándörögdi plébánossá Szalay Lászlót nevezte ki, aki eddig Balatonszabadiban működött h. plébánosként. A pannonhalmi főapát dr. Ká''.ovits Adorjánt Zalaapátiba plébánossá nevezte ki. Az.új plebánosi kinevezésekkel kapcsolatban a veszprémi egyházmegyében még a következő változások történtek: Németh János karkáplán balatonszabadi plébános lett, Dönyey Imre ideiglenesen megbízott taliándörögdi lelkészt pedig Szcntbékkállára deponálták káplánnak. — Vitéz dr. Tamásy tanácsos újabb szabadsága. Vitéz dr. Tamásy István városi tanácsos hatheti egészségügyi szabadságon volt. Szabadságát orvosi rendeletre 4 héttel meg kellett hosszabbítani. Igy hivatalát csak július hó végén foglalja el. — Papszentelés. Rott Nándor dr. veszprémi megyéspüspök vasárnap szentelte áldozó-pappá az egyházmegye következő végzett növendékeit: Ben ke Lajos, Gelencsér János, Gergycsy Ferenc. Kara József, Muszlay László, Németh Jenó, Osztermann László. A pap-szentelési szertartás végeztével a megyéspüspök szózatot. intézett a felszenteltekhez és a hívekhez*-? — Postamesterség lesz Tapolcán? Olyan hírek terjedtek el, melyek, szerint Tapolcán megszüntetnék a kincstári postát és helyette postamester látná el a postai forgalom lebonyolítását. Mint nagyon is érthető, a hír hallatára Tapolca közönsége nyugtalankodni kezdett és a posta degradálását mindenképen meg akarják akadályozni. — A keszthelyi ref. templomavatás. Vasárnap volt a keszthelyi ref. templom felavatása, amit dr. Antal Géza püspök végzett, több református lelkipásztor közreműködésével. A felavatási ünnepségen a keszthelyi Iparos Dalárda énekelt. Az avatást egyházközségi közgyűlés0 követte, majd küldöttségeket fogadott a püspök. — Szenvedő nőknél a természetes «Ferenc József» keserűvíz könnyű, erőliödés uélkül való bélkiürülést idéz elő és ezáltal sok esetben rendkívül jótékony hatással van a beteg szervekre. A női betegségekre vonatkozó tudományos irodalom több ^megalkotója írja, hogy a Ferenc József víz. Kitűnő hatásáról a saját kísérletei alapján is alkalma volt meggyőződést. szerezni. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszcrűzletekl)sn kapható. "" — Az iparosdaloBok szerenádja. A zalaegerszegi Iparos Daloskör szombaton este szerenádot adott új fővédnökének: Czobor Mátyás polgármesternek. Üdvözlődal után Jády Károly díszelnök mondott beszédet, kérve á támogatást és szeretetet a kör számára. Czobor Mátyás polgármester megígérte, hogy a legmesszebbmenöen támogatja a dalosokat nemes munkájukban. Tóth Gyula, a kör ügyvezető elnökének üdvözlő beszéde után néhány sikerült ének következeit, majd Szalay László, a kör'' elnöke mondott zároszavakat. — A pacsai véres vásár ögy«r~£remlékezetes véres kim^ietelü pacsai vásár ügyében hónapokon át tartott a vizsgálat, amely most befejeződött. Most mar kitűzték a főtárgyalás papját is. Augusztus 13-án lesz, csak még arra nézve nincs biztos adat, hogy Pacsán, vagy Nagykanizsán tartják-e meg a fótár-gyalást. * j — ~Uj autóbuszjárat a Balatonhoz. Erdős László budapesti lakos a kereskedelmi minisztertől engedélyt kért Pápa, Dcvecser, Tapolca, Badacsonytomaj községek közötti rendszeres társaskocsi gépjárművállalat üzentben tartására. A miniszter most megküldte engedélyokirat-tervezetét az alispánhoz véleményezés végett. Lehetséges, hogy az új járat még a nyár folyamán megindul. \ — Pettyes tiszta selyem 12 féle színben, gyönyörű választék 6.— pengőért Schütz Áruházban. { / 1 — A vigyázattal fiatal kovácsmester ügye Tavasszal történt, hogy Lukács János 20 éves szilvágyi kovácsmestert elhívta Bécs Ferenc mezőőr felesége, hogy, javítsa meg pincéjük elromlott zárját. Közben hazaérkezett az asz-szony ura: Bécs Ferenc mezőőr, Bécs Sándor kíséretében. Bementek a lakásba és ott^meg-kínálták a kovácsmcstcri. Bécs Ferenc közben elővette pisztolyát és Lukácsnak adta, hogy míg ó falatozik, nézze meg. mert elromlott. A kovácsmester kijclcfitcttc, hogy ó nem javíthatja meg, de azért megvizsgálta. A fegyver töltve volt. A töltényeket kiszedte, azonban a vísszarakásnál valahogy elsült a pisz-toly és mezőőr mellébe fúródott a golyó. Bécs Ferenc két nap múlva a zalaegerszegi kórházban meghalt. A kir. törvényszék hétfőn tárgyalta Lukács úgyét s gondatlanságból okozott emberölés címén 2 hónapi fogházra ítélte. Az ítélet jogerős. •— Tűz Kehidán. Kehidán kigyulladt Lázár Károly zsupptetős háza. A túz a szélben oly gyorsan terjedt, hogy a helybeli tűzoltóság legnagyobb munkája mellett is átcsapott a szomszédos lakóházakra és gazdasági épületekre és annyira megerősödött, hogy a már időközben megérkezett szomszédos tűzoltók segítsége sem bizonyult elégségesnek, hanem segítségül hívták a #a!aszentgróti tűzoltókat is. öt lakóház és több melléképület állt lángban. Négy község tűzoltósága és a lakosság 3 órás szakadatlan munkájává! sikerült a tűz továbbterjedését megakadályozni. A bútorokat és állatokat sikerült megmenteni, hanem a padláson elhelyezett élelmiszerek, a már betakarított széna mind a tűz martaléka lett. Két családnak 50 és 70 pengő készpénze is bennégett. A kár többezer pengő, amiből csak kis rész térül meg biztosítás réven. A tűz oka eddig ismeretlen. A csendőrség nyomozást indított. — Betörések a Balaton környékén. Tóth András Jjudapesti cipészsegéd a napokban feltörte Luka Sándor szöUöslaki gazda tyúkólját és onnan I i darab tyúkot ellopott, majd megszökött. - BalatonkiHti községben ismeretlen tettes behatolt Hoffmann Lipótné budapesti lakos villájába és a szekrényekből ruhákat vitt el 50 pengő értékben. A lopási ügyedben a balatonbogiári ''és a balatonújhelyi csendőrörsök indítottak nyomozást. — Rágalmazta a .bíróságot. Még a múlt év folyamán birósági végrehajtást eszközöltek Papp József szentkozmadombjai gazdánál, melynek folyamán a végrehajtást szenvedő azt a kijelentést tette, hogy a bíróság összejátszik a Nemzeti Hitelintézettel. A zalaegerszegi törvényszék ma foglalkozott az üggyel és Papp Józsefet bűnösnek mondta ki hatóság ellen elkövetett rágalmazás vétségében és ezért 10 pengő pénzbüntetésre ítélte. ZALAVARMEOVE — A Zalaszentgrőti Polgári Lövész Egyesület július 3-án díjlövészettel, tekeVersennyel egvbekötött táncmulatságot rendez. A díjlövészet délelőtt 0 órakor, a tekeverseny délután órakor, a táncmulatság este fél ''0 órakor kezdődik. A versenyeket és a táncmulatságot kedvezőtlen idő esetén is megtartják. ^ — Színtartó nöi bourelte P 1.50 Schütznél. — Vizsgálóbíró előtt a* keszthelyi gazda-ségi akadémia titkárának sikkasztási ugye. Zitnav Győiő, a keszthelyi gazd. akadémia volt titkárának sikkasztási, ügyében, mint ismeretes, bűnügyi vizsgálat indult. A nagykanizsai törvényszékről dr. Itnrefí Lász''ó vizsgálóbiró-helvettes kiszállt Keszthelyre, ahol sok tanút hallgatott lyh A vizsgálóbíró Keszthelyről Budapestre utazott, ahol a földmívelésügyi minisztériumban eszközölt kihallgatásokat azoknál a tényezőknél,-akik annak idején az eltűnt 30.000 pengőt a keszthelví akadémiára küldték. — Elitéit fatolvajok. Varga Kálmán 20 éve* nyakaspusztai uradalmi cseléd, PíntafícS'' Jó zsef, Pintarícs János, Gál Károly, Szomi Ist ván és Büki József szentistvánlaki földmíveáek cz év elején fát loptak nagyobb mennyiségben a jugoszláv-magyar határon elterülő kebele-szentmártoni erdőből, amely a Nasici Fakitermelő Vállalat tulajdona. Bűnükért hétfőn vonta őket felelősségre a zalaegerszegi kir. törvényszék egyes bírája és Pintarics Józsefre és,Gál Károlyra fejenként 2—2 napi, a tóbbi Vádlottra pedig 1 — 1 napi fogházat szabott ki jogerősen. •— Nyugat felöl lassú fölmelegedés és a szél gyi^úlése várható. 1932. junius 28. V Futballeredmények. Szegedi FC—Vasas 3:0, WAC — Hánguría 2:0, Bocska) -Bratislava 2:2, Hl. ker. MTK 2:0. N f SPORT. Move ZSE—Move VSE 3:0 (1:0). Bajnoki döntő. B:ró: Parányi. 1.000 néző. — A veszprémi csapatot a pályán dr. Mikula Szigfrid''szakosztályi elnök-üdvözölte és virágcsokorral kedveskedett, amire Bertalan László veszprémi szakasztálvvezető válaszolt. * Négy óra 45 perckor megszólal Parányi bíró sípja és máris veszélyben a vendégcsapat kapuja. A 2. percben korner a ZSE ellen, azonban. Bakány tisztáz. Bubics tömi a csatár sort labdával, de eredménytelellek. Háromszor egymásután szól a birősíp, mert Leránt lesen van, majd/ messziröf lövöldözi bombáit, r^e Tolnai kapus helyén van. A 14. percben ^abó egyedül szökik, Sáriit akasztani akar, d^eJJuíz mellette és a 16-osról megeresztett bombája a kapufáról bepattan (1:0). A gól után ismét ZSE támadás jön, Weiland tisztán van, de a kapus kirohanással ment. Weiland ismét szökik, de az üres kapu előtt bukik. Nagy a hazai fölény. Kezd erős iramba menni a játék. Tolna VSE kapus ugyancsak elemében van, mert az ostrom alatt tartott kapujában bravúrt bravúrra halmoz a mentésnél. A II. félidőben ismét a ha ai csapat a támadó. Weiland nagy helyzetben fölé lö. A ZSE csatárok túlkombinálnak VSL lefutással kísérletezik. Kelemen erősen ad haza, Nérmrfh csak nehezen inérit. Mezőnyjáték alakulrlnajd a VSE is felvonul, Némethnek van most munkája. de helyén a szíve. Ismét kék-fehér támadás jön, de eredménytelenül. Most Wei-latid a tiszátn álló ¿Lérántnak passzol, a csatár bukik, azonban nihes baj, mert Horváth rástartol a bőrre, és bevágja a 17. percben (2:0). Ostrom alatt a VSE kapuja. Léránt, Weiland. majd Doma teremt meleg helyzetet. A 23. percben Bubics szabadrúgását Weiland keresztbe fejeli Horváth elé, ki 3:0-ra helyesbíti az eredményt. Szép akciók sorozata jön a ZSE csatársorától. A szemfüles Horváth ismét gólhelyzetben van, de fölé lö. Weiland Lérántot szökteti, de az mellé ló. Majd ismét Horváth szökik, de kapusba lö. Az utolsó percekben a VSE vonul fel eredménytelenül Jók a li^i^,apatb<)l Bubics, Kelemen, Varga, Lér/nt. TÍorváth, míg a vendégcsapatból Tolna/ Sárdi, Doinigér és Zvvíkker. ZTE II.—Move ZSE 6:1 (3:1). /^ala Kupa. Bíró: Hoffmann. A II. félidőben tiz emberrel játsző zöld-fehér csapat meg-I érdemelten srvöz. Úszóink Keszthelyen. f . Agyontámogatott úszóink(?!) vasárnap a. Keszthelyi Törekvés SE új, 50 m pályafelavató -versenyén szerepeltek szép sikerrel. Első díjat nyertek Szántó Margit (100 m handicap mellúszás), Jungcr III. (30 m ifjúságKhátúszás)r második díjat Dús (200 m ifjúsági gyors-_ úszás). Farkas (100 m ifjúsági mellúszás),'' Jungcr 111. (100 in ifjúsági hátúszás), a vc-gves staféta csapat J-szor 50 rh-eii (Farka»,. Jungcr III., Csató). Ezenkívül több helyezést nyertek. — Vízipóló: ZUE -Keszthelyi -Törekvés SE 1:5. A mérkőzés Ift fokos vízben kétszer 10 percig, a keszthelyiek idegenekkel megerősített csapatával izgalmakban bővelkedett. Az egerszegiek gólját Dús dobta. Július 3-án, vasárnap délután 3 órakor, az újjáépített kaszaházai strandon Kőszeg úszóival mérik össze, erejüket úszóink első, szezonnyitó, helyi mérkőzésükön. -éajnokí döntők állása a nyugati kerületbea Egyesület neve \ 1. Move ZSE 2 Győri AC 1 3. Veszprémi MSE.) 2 i* 73 s > 1 3 0 0 -r c ? I i I 1 o x a 0 2 0 1 3 1 MOZI. HÁROM ABLAK KELET FELÉM Nagy kémdráma 10 felvonásban. Bemutatja az Edison mozkkedden és szerdán. Az amerikai könyvpiac egyik nagy szenz.U ciója volt néhány év előtt a Three faces rast című regénv. amely így német.-angol kémnő története. Ezt a lélegzetfojtóan izgalmas regényt dolgozta fel a Warner-gvár most hangos filmre. A film rendezését F.rich v. Strohcím. n legmerészebb és legérdekesebb amerikai rendező vállalta és ó játssza a film főszerepét is. A markáns egyéniségű, egykori osztrák-magyar katora''iszt kitűnően tudta megelevemVv teni a háboriis kém regény i/zí miliőjét én pompásan fekszik neki a regény főszerepe. A kémnő szerepét Constancc Bennett játssza, aki drámai erejű alakításával és szépségével egyaránt hozzájárul a film diadalához. Hangos kísérő műsor. Szerdán fél 5 órakor a bel vár 40, 60,'' 70 fillér. '' J) Kedvező idő esetén 0 órai előadásokat a Kertmoziban tartjuk. RÁDIÓ. * Kedd. június 28. w.15: Gramofon. 11.15: Ifjúsági félóra. 12.5: (ligányzene. 4: Novella. 5: Postászenekar. b.15: A sajtó és a törtéae-fem. <».45: Hangv. 7.20: A* magyar tánc. EfcV adás a házikvintett közreműködésévé*1. 8.35: Vígjáték a Stúdióból: Porcdián. 10.10: Cv-gányzene. li: A Magyar zongoraötös hangv. Líotw!«law»o« «• kl»ai;'' (MáS lOOSTON. f«l«iS» MrtMMi »UVCtTCK fXTIH jANOt rtMMMIt I PCSTHf ér. APRÓHIRDETÉSEK. AZONNAL BEKÖLTÖZHETŐ 4 szobás összkomfortos lakás kiadó a Kazinczv-tér 7. sz. alatt. Bővebbet dr. Garai ügjPvédnél. Megtakarított pénzét legelőnyösebben kamatoztatja, értékeit, okmányait legolcsóbban megőrzi a Magyar Távirali Iroda R.-i. és a Stúdió érdekkörébe tartozó Magyar Nenzeti Gazdasági Bank Rt. Budapesl, IV. Károly-kírály u 10. szám a Magyar Távirati Iroda R.-t, Nyugdíjpénziára palotájában. XI éviolyam . Zalaegerszeg, 1932 junius 29 Szerda. Ara 12 fillér. 145 száa m\né*a hétköznjn rftfcitáo. Elöfhelési negyedévre 6 P. Szerkesztőséi! ős kiadóhlvital: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 1. Telefon: 131, ____________________T t Imef a kártékony politika Vitán felül áll, hogy elsősorban xi mezőgazdaságot kell megsegítenünk, ha a magángazdaság megsegítésére gondolunk. Hz annyira kézenfekvő, hogy a többi foglalkozási ágak rs. úgy az ipari, mint a kereskedelmi érdekek körei elismerik a mezőgazdaság támogatásá-sának elsőbbségi szükségét. Nyilvánvaló ugyanis, hogy úgy az ipar, mint a kereskcde*-delem bajainak forrása elsősorban a mezőgazdaság elszegényedésében keresendő, aminek közvetlen velejárója a vásárlóképesség csökkenése Ha a megsegítés módjának helyes irányait keressük, a szanálási terv''értékét azáltal domborítjuk ki, ha ezáltal egycsapásra segítünk a többi gazdasági ágakon is. Azt egyetlen korín ány sem merné vállalni, hogy túlzott előnyöket biztosítson valafRely fog-íalkozásiyagnak a többiek rovására. Szervesed bele kell ékelni a közgazdasági életbe az egymásrautaltságból .folyó szempontokat, mert józan [ésszel kivánní sem lehetne, hogy tönk széléie juttassuk például az ipart és kereskedelmet egy segítési móddal, amely kérdés, hogy gyökeresen jobb viszonyok közé ju4-tatna-e mondjuk, a mezőgazdaságot. Ilyet: szempontok vezették a kormányt akkor, ahu-kor a mezőgazdaság aktuális támogatásához nyúlt. Oiyan viszonyok között, mint amilyenekben élünk, a megoldás természetesen máról holnapi*» nem következhetett be. Szükség volt arra. nog% a végleges megállapodások előtt minden szempontot gondosan latolgassanak s a tanácskozások anyagából olya-, megoldási módot válasszanak, amely minden igényt kielegit. Clsak a mérleg két serpenyőjénél; összehasonlítása szolgálhat alapul aniuk elckmtésére. hogy mit lehet átvinni a gyakorlatba. Végül is a kormánynak sikerült megfelelő megoldást találni, amitől azt vártuk* volna, hogy minden irányban helyesléssel találkozik. Nem így azonban a politika, amelynek radikális szószólói épeuséggcl nem szűkölködnek további ígérgetésekben s teljesen kivihetetlen követelésekben. Ez. a mindenre való rálicitálás nent vall gubernamentális észjárásra s épenséggcl ne n i-zolg.ilja azok érdekét, akiket túlságba hajtott kívánságaival magának megnyerni toreksz''V. Olyan oldalról, mclynefc-^körében előszere-tettel hangoztatják a kisgazdapolitikát, mórt azt követelik a kormánytól, hogy rendeljen el általános moratóriumot. Nyilvánvaló, liogv emogöth a teljesíthetetlen követelés inog tt politikai célok húzódnak meg. Talán öntudatlanul az a szándék, hogy megindítsák azt a lavinát, amely előbb-utóbb bomlási folyahn-tot idézne efö. Nem csupán a kormány jó-szándékán. hanem a józan ész által diktílt felfogáson fordul meg. hogy a kormány teljes moratóriumot nem nyújthat, mert nyíltan áll szeme ek''itt, hogy ezzel a cselekedetével olyan veszedelem magvát vetné el. amelynek következményei beláthatatlanok. A felelőssege tudatában működő kormányzati politika csak annyit tehet, ami az. egyik oldal számára ozitiv támogatást nyújt önhibájukon kivül jK)ZltlV , ehulós ísodott s fizetésre képtelen ga/datársa-dalonmak. de a másik oldalon nem rombol le olyan értékeket és intézményeket, amelyeknek épségbentartását a mezőgazdaság érdeke is diktálja. Igy alakult ki a kormány terve, amely összhangot teremtett a mezőgazdaság adó>-ságterhe,.cs tényleges jövedelmezősége között addig, amíg a végleges megoldás rumija tisz-tázható. Ezt a célt leghely csehben ngy érjük el, ha a mezőgazdaság egyedeinek megsegítése egyénenkénti elbírálás alapján történik. Miután ez. időt igényel, átmenetileg október 3l-ig kiméletí időt kap a mezőgazdaság. Fz azt jelentL hogy az ősz beálltáig a méltányos terhelési határon túl nem lehet az agrártartozásokért pert indítani cs behajtási jogcselekményeket foganatosítani. Lz az idő a legkritikusabb hónapokat jelenti a mezőgazdaság számára. Ekkor van legkevesebb pénze adósságainak rendezésére. Fkkor folyik az ♦aratás, cséplés, betakarítás t; ínég mindig nvm történt meg & termények értékesítése. A kormán v tehát nc*hj késett el az Intézkedés megtételével. Már most ahelyett, hogy elismerés és méltánylás illetné bölcs intézkedéséért, a politika kifente istíiét rozsdás fringiáját s polgárt polgár elleniAíszlt s licitál felfelé. -ígérget, izgat és kelti az elégedetlenséget, nem gondolva meg, hogy ezáltal naponta újabb és újabb köteg égő rőzsét dob a gondokkal teli lelkek lángjára. Nem helyes cselekedet ez. Nem ht> lyes elsősorban általános nemzeti szempontból, vde helytcleli politikai s állítjuk: pártpolitikai szempontból is. A rendelkezésre álló nyugalmi időt használja fel a politika is a nyugalom céljára, ne keltsen oktalan t:s jogtalan izgalmakat, mert ezzel nemcsak, hogy nem segít, de súlyos ártalmat is okoz. Nagy vita indult a Házban a képviselők felelősszerkesztői ö$$zelérhetetlen$ége miatt A képviselőház nyolc órás üléseket tart. — Az összeférhetetlenségi javaslet több szakaszét visszaadták a bizottságnak Budapest, junius ¡28. Tíz óra után. pár perccel nyitotta meg Almásy László elnök a képviselőház mai ülését. Megnyitás után bejelentette, hogy Rothermere lordtól levél érkezett. amelyben köszönetet mond Pakots József képviselőnek, junius 14-én elhangzott szavaiért, amelyekben hálával és szeretettel emlékezett tneg a lord cikkéről, amelyet a Daily Mai! lapban Magyarország szózata Lausanne-hoz címen irt. A levél.felolvasása után a ház lelkesen éljenezte a magyarbarát lordot. Ezután elfogadták Takács Gézának nyolc órás ülésékre vonatkozó javallatát. Az összeférhetetlenségi törvényjavaslat vitájához elsőnek Malas ics (jéza szólt. Kérte az igazsag-ügyniinisztcrí, hogy a javaslat 0. szakaszat, amely !a felelős szerkesztőkről intézkedik^ hagyja ki a javaslatból. Buchler József ugyanolyan értelemben szólalt fel, mert véleménye szerint ez a szakasz osztályharcot hirdet és a szociáldemokrata párt ellen irányul. Hegymegi Kiss Pál azt fejtegette, hogy novelláris uton kellett volna az összeférhetetlenséget rendezni és a bíráskodást pártatlan bíróságra kellett volna átruházni. Kijelentette, hogya » politikát és a sajtót elválasztani néni lehet, mert ha ezt vezetnék be, még Koív-suth «-Lajos is Összeférhetetlen lett votaa. t Kifogás(»lta ezután, hogy a felelős kiadót nem a törvénvhatóság első tisztviselőjénél, hanem a kormánynál kell bejelenteni. Zsitvay Tibor: Ez tévedés! Hegymegi Kiss Pál: Nem tévedés, mert a lapomnál elutasította a polgármester a bejelentést ,*2zaJ, hogy azt a kormánymű kell bemutatnom. ^ Zsitvay: Azt hiszem, nem a polgármesternek, hanem nekem van igazam. Ferenc gróf: A polgármester I akarja Ha ilyet mondott, súlyosan té 1 *''rrt ui- isf ja- Zsitvay: Nem a felelős kiadóságról, hanem a tulajdonjog átruházásáról volt szó. Hegymegi Kiss Pál: Én semmiféle tézkedésról nem tudok. Ezután arra kérte niételten a*, minisztert. hog.V ,hagyja ki a vaslatból a Q. szakaszf.* Bródy Ernő azt fejtegette, hogy a képviselőség és a szerkesztői állás között nem áll fenn összeférhetetlenség. Ha ezeket kiszorítják, akkor a Ház lcgfüggetleiiehb, tagjait rekesztik ki a parlamentből. V Zsitvay Tibor igazságugymrnisztcr reflektált ezután a felszólalásokra. Beszéde elején kijelentette, hogy semmiféle oszt ilygyükeiét nem vezérelte a javaslat összeállításánál, sem .a szociáldemokrata párt, sem pedig a Népszava ellen. W és gyakorlati alapokon nyugszik á Javaslata és kár lenne azt módosításokkal * megcsorbitani. H íi nya d y tévedett? Zsitvay: vedett. Hegymegi Kiss Pál: Én majd írásbeli határozatot mutatok be erről. Zsitvay: Nekem nem imponál az ,ifás. Uaal (iaszton: És az ilveu tisztviselő miért » \ nem kap fegyelmit? Zsitvay: Mire való idehozni az ilyen dolgokat, telefonált volna a képviselő ur nekem és huszonnégy óra alatt elintéztem volna az ügyet. Gaál (iaszton: Az ilyen tisztviselőket kell elcsapni huszonnégy óra alatt. Hegymegi Kiss Pál: A polgármester jóhiszeműen járt el, nem ő a hibás, hanem a kormán v. : Meg kell állapítani, hogy kik felelősek a sajtótermékekért és kik azok. akik felelősségre vonhatók. Ezután Hegymegi Kiss Pálnak válaszolt''és kijelentette, hogy a lap indításához és átruh házasához engedély kell. de egyébként nHni-j semmi olvan jogszabály, ami bejelentéshez koti az engedélyt. Osztálypolitika kiabálják a szocialisták. I Zsitvay: Mindenki mosolyogni fog. h<* osztálypolitikust akarnak csinálni belőlem.* Ezután bejelentették, hogy Ostor József egyes szakaszok ellen kifogással él és azok szigorítását kivánja. Propper Sándor kérte, hogy az előkésztés nélkül idehozott javaslatot adják vissza a bizottságnak. 4 ¿sitvay: Szóval szociálista szónok nu<g akadályozni a javaslat letárgyalását! a kijelentésre nagy zaj tört ki .a szocialisták padsoraiban, felugrálnak helyeikről s az elnök csak sokára tudja a rendet helyreállítani. Zsitvay: Már tegnap ismeretessé vált a javaslat szövege, .nem volt tehát meglepetés. « • Propper: Nem tudtam róla! \ • Miután a házszabályok szemit ha csake^y olyan képviselő jelentkezik, aki a javaslat szövegét kifogásolja, vissza kell adni a bizottságnak, tehát ezt a szakaszt is visszaküldik." Ugyanígy visszaadtak a bizottságnak a hasznot hajtó jogokból eredő összeférhetetlenségről, a közszállít ásókról és a közben járási ós/-Szeférhetetlenségról szóló szakaszokat. Ezekhez a, szakaszokhoz Ostor Józse f. Bród \ E mo, \ ZALAVARMEGYE_ parlament liarom üléséről kizárnak'', élénk ellenzésre talált a szociálisták részerűi, mert ebben a párt működésének megbénítását látják. V • Hunyady i Ferenc gróf, Propper Sándor és Esztcrházv Mórit gróf szóltak hozzá. Annál a szakasznál, amely arról intézkedik, hogy ösz-szefcrbetetlenné válik az a képviselő, akit a metek ismét begombolkoztak ét merev magatartásukkal veszélyeztetik a lausannel konferencia sikerét 7 Lausa.me, június 2S. Hétfőn délután tovább folvtatták a német-francia tárgyalásokat. A németek a jóvátételek haladéktalan és feltétlen törlését kívánják. A fra.nciáfc ellenben kitar-^ iának ama véleményük mellett, hogy a németek gazdasági helyzetük javulásával tovább fizessenek. A délutáni tanácskozásról a következő hivatalos kzölcfiiényt adták ki: A német és francia delegátusok késő délután újra összeültek. A német pénzügyminiszter kifejtette az fkokat, melyek a jóvátétel törlése mellett szólná^ és vázolta a további intézkedéseket, melyeket szükségesnek lát. A birodaln^ kancellár kiegészítette a pénzügyminiszter fejtegetéseit. A francia miniszterelnök megtette a - részéről szükséges fenntartásokat. A tegnapi tárgyalások hangulífcK általában idegesebb volt és a német—francia viszony feszültségét mutatta. MacDönald angol miniszterelnök igyekszik nyugodt mederbe terelni a további tárgyalásokat. Páris, június 2$. A francia sajtóban élénk csalódást okozott a német delegátusok hétfői előterjesztése. Kifogásolják, hogy a németek-minden hivatalos és félhivatalos nyilatkozat ellenére adósok maradtak a válasszal, hogy mit ajánlanak fel kárpótlásul, ha Franciaország a jóvátételek teljes törlésére irányuló megmozdulást elfogadná. A Petit Journal arról ír, hogy Papén kancellár hétfőn délután, közvetlenül a német—-Jranda tárgyalások--''után, több táviratot kapott. amelyekben utasítást kapott arra vonat kozőan, hogy hárítson d minden olyan ajánlatot, amely nem. a jóvátételek teljes torlése mellett szól és ne bocsátkozzék semmiféle feltételekhez kötött tárgyalásiba. # Az Echo de Paris diplomáciai levelezője beszámol az esti tárgyalásokról, melyek szerinte nem oszlatták cl a francia -német egyenetlenség szülte feszültséget. Kedden újabb erőfeszítéseket tettek a megegyezés létrejöttéért, de amennyiben ez- nem jár eredménnyel. MacDönald egyszerűen újabb javaslatokat tesz és ezek tárgyalását az őszre halasztják. / Danzig sorsa. . London, június 28v A Daily Telegraph diplomáciai levelezője érdekes cikket közöl arról, hogy Papén német kancellár francia segít-séggel békülni láván Lengyelországgal. A közeledés mögött Danzig sorsának megoldása áll. — "Papén késznek mutatkozik Danzig korridorának megoldására, ^w>t az internacio-nalizálás elöl sem zárkózik i*l abban -az esetben. ha visszaadják Danzigot Németországnak. . A német kancellár kijelentette, hogy hajlandó Danztgnak ép olyan szabad kikötőjogot biztosítani, mint amilyen Hamburg-nakvan. "> > / A lap egyébként a dtwiai államok rekont-strukciós tervét Németország és Lengyelország gazdasági uniójával hozza kapcsolatba. A zalaegerszegi ui záróra-megállapítást a kereskedők elhatározásától teszi függővé a miniszter y A zalaegerszegi textil, rövidárú-, divat- és kéziraunkakereskedök még áprilisban felterjesztést intéztek a soproni kamara útján a kereskedelmi miniszterhez, hogy üzleteikre vonatkozóan a zárórát egész éven át egységesen szabályozza, úgy, hogy a város területén levő szóbanforgó üzleteket egész évben köznapokon esti 6 órától reggel 7 óráig zárva kelljen tartani « ,— é Kivételi képeznének a húsvéti ünnepeket megelőző tizennégy hétköznap, amikor naponta SSÁCy 7 órakor volna záróra. Khuaz érdekelt kereskedők legnagyobb része a kért záróra megállapítás mellett foglalt állást, a kamara azt mégsem véleményezte, megokolása szerint azért, mert Zalaegerszegen vegyeskereskedők, szatócsok is foglalkoznak rövidárúk eladásával s így az a helyzet állna elő, hogy ók í> órán túl ís árusíthatnának, vagy pedig rájuk nézve is érvénybe kellene léptetni a kért zárórát. A kereskedelmi miniszter\ most rendeletet intézett az alispánhoz, melyjben közli, hogy a záróramegállapításnak törvényes akadálya nincsen, de a kamara által felhozott okokra tekintettel a polgármester útján meg kell hallgatni az érdekelt kereskedődet, hogy. akkor is kiv^tják-e a kért megállapítást, ^ ^ ha az a fűszeresekre nem terjed kí. A74 ugyanis lehetetlen volna keresztülvinni, hogy a nyitva tartott füszerüzletekben M óra után rövidárút ne árusítsanak. Most már tehát teljesen az érdekelt kereskedőktől fcgg. hog<" a záróra-kérelemnek milyen sorí/a lesz. Megírtuk tegnap, hogy a novai cserkész lánctáborban vasárnap dr. Fára József vm. ViJjuvéjtájos a cserkészeknek előadást tartott és. feíj>ív£r őícet (iöcsej szépségeinek "''megörökítésére. A felhívás előzménye air hogy a Zalavár-megyei Lskolánkivüli Népművelési Bizotts''ág céljául tűzte ki Göcsej ismertetését, népszerűsítését. A cél elérésére a bizottság egyelőre Göcsej természeti szépségeit néprajzi, régészeti. művészeti, történelmi emlékeit lefényképezteti, ezekről diapozitiveket készíttet és Felfedezés előtt állnak Göcsei szépségei Ofsséfos propagandát indít ennek at ősmagyar vidéknek érdekében a MépmOwelé»! Bizottság megíratja hozzájuk az ismertető előadást efcv országos propagandához. Ehez a munka hoi az előkészületeket már megtette a bizottság. Nagyon szerencsés gondolat volt bekapcsolni a cserkészeket. A zalaegerszegieken kivul a Bakon táborozó keszthelyi cserkészek is felhívást kapnak, hogy a csapatok különböző rajai a kirándulások, alkalmával fértyképezzék le, illetve jegyezzék* fel az egyes szép kilátásokat, völgyeket, erdőségeket. néprajzi érdekességeket, fennmaradt népviseleti emlékeket, régi temetőket, sírokat, 1932 jius 29 kereszteket és jegyzeteiket, felvételeikét ''bocsássák a bizottság rendelkezésére. További terve a népművelési bizottságnak, hogy a göcseji nép által megőrzött régi ének-maradványokról gramofon felvételt készíttet. A regőlés. régi népdalofc, ar cserszegi határjárás, mind megőrökíttdkiiQk,- sajnos, erre ezidöszerint nincs anyagi fedezet. Addife. Ls azonban a cserkészcsapatok megtanulják a régi dalhagyományokat, hogy feledésbe ne menjenek. a A bizottság közérdekű munkáját a llgmesz-szebbmenöen támogitja Bödy Zolt''n alispán. aki mjnden lehetőséget megragad, hogy az eredményeket elősegítse. A legteljesebb elismerés illeti a terv megindítóit é* végrehajtóit. Hónapok óta hallunk valami (iöcseji Egyesület tervéről. Jóakaratú terv. de csigalassúsággal ts''élne. és alighanem csigalassúsággal is élne. Adminisztrációja, egyesületi szervezete mindenesetre nélkülözné azt a rugalmasságot, frisseséget s legfőképpen az anyagi erőket, melyek az eredményekhez szükségesé* volnának. Nem kell egyesület, ellenben azok, akik a szivükön viselik Göcsej ügyét: birtokosok, .gazdák, ta-» nitók, jegyzők, lelkészek. , álljanak oda a. bizottság mögé, legyenek segítségére. Hivatott emberek kezébe jut így az ugy. A sajtó is készséggel segit. Nvugodt lehet mindenki. hogy uunden megtörténik Göcsejért, amit a: viszonyok mcgerigednek. * A nyári szünet megkezdése előtt szombaton ülésezik utoljára a felsőház Budapest június 28. A felsőház hétfőn egész nap a költségvetést tárgyalta, melynek során felszólalt Bosnyák (iéza, aki a szerccsenpoloska veszedelmére hívta fel a figyelmet és ennek elhárítására tett indítványt. Purglv Emil földmívelésügyi miniszter a birtokpolitikáról beszélt és kifejtette ama véleményét. hogy az államnak minden tőle telhető módon elő kell mozdítani, hogy a földmívssek és kisbirtokosok földhöz jussanak és ennek a célkitűzésnek pillanatra, sem szabad szünetelnie. A felsőház letárgyalta még a kuhuszköltség-vetést és ezzel az állami költségvetést általánosságban és részleteiben is elfogadták. Elhatározták, hogy a felsőház Jegköielebbi ülését szombaton tartják, amikor is « . kiküldik a 31-as bizottság 11 új febő- • házi tagját és letárgyalják mindazokat az ügyeket, amelyek sürgősségüknél fogva nem várhatnak az őszi tárgyalásokig. A felsőház utolsó összeillése lesz a szombati cs ennek berekesztése után megkezdi nyári szünetét. . í A minin iáin itijiit niufliitiil! Miért? Mert 1. A Mbeffizettet megértem a szentmisét s igy élménnyé tesz számomra az a azent félóra, melynek igaz» sz(p&gét nem ismertem eléggé. 2. A Misefüzetet azonnal baaznilni tudom és nem-kell tolyton ide-oda lapoznom, mint más misekbny kiadásnál. 3. A misefüzet nagyon otes*: 16 fillér a képes kiadás és 6 fillér a kískiadás. 4. A Misefűzethen sok é-dekes magyarázat s a képes kiadásban - melynek cimlapjU " Márton Lajos-művészi képsorozata díszíti — egész''hétre liturgikus utmutató, naptár cs • lelki olvasmány is van. MEGJELENIK MINDEN VASÁR ÉS ÜNNEPNAPON! Kapható a templomok előtt és a kiadóhivatalban (Budapest. IX. Lónyay utca 36. II. udv ísz. 0) Előfizetési ár; A képeskiadás cgv évre.<J50 P, fiiévre 4 *) p. A kisikiadás egy évre 5 P, félévre 2 50 P. 1932. junius 29. ; ZALAVARMEGYE INDULÁS A SZÍNHÁZBA — Ha egy kicsit kilépünk, még odaérünk az előadás kezdetéri- — szőh a férj és kalapjához nyúlt. ^ — Egy negyed pillanat, fiacskám és máris mehetünk. Mondja, nem látt^léletlenül a kék csattomat? — Nem. A kék csattfet'' nem láttam sehol. — Pedig az előbb itt volt az íróaszta} sarkán. y > — Remélem, ezzel nem akarja azt mondani, hogyXén eldugtam a csattot, sem azt, hogy a csatt, mint egy úrge, elmászjgt .vólna valahova? Hagyjuk a vicceket. Ha nuics csatt, akkor a zsabőt néhány öltéssel meg kelj erősíteni. - .* — Figyelmeztetem, hogy már csak húsz percünk van. Ha most még varrogatni kez« dünk... — Már meg is vagyok. Nem látta a tüf valahol? — Nyilván a helyén lesz. Ugyan sohasem szokott a helyén lenni, de ilyenkor, ha színházba készülődünk, mindig akkora a felfordulás, hogy képes voft a helyére kerülni. — Hopp, már meg is van. Tudtam, hogy ide tettem a szivaros dobozba./ — Édes. Most már csak a cérna hiányzik és az előadás kezdetéhez mindössze tizenöt perc. Ha megengedi. Icüíf>k ... — Még idegesít is a tetejébe? Mit ért maga a női toalettekhez? MágHk, férfiak, felrántják a ruhájukat., megszorítják a nyakkendőjüket és kész. Könnyű így" fölényeskedni. Ejnye, most jut eszembe, hogy a lány még nem vette ki a piskőtatésztát a sütőből. — Hát hol mászkál ilyenkor; a, kutyafáját? Leugrott néhány kapocsért a Rózinger- fiez. — Hát még kapocs varr ás is lesz? Egy pillanat az. egész. Kár is beszélni rő!a. Hanem, ha segíteni akar, akkor nézze meg a piskótákat, én addig megkeresem a sálamat. Jó, édesem. Nem akar ^esetleg egy rántottát? Mindjárt ezt is csinál hatnék... N''aj jó. jó- nem izélek többet, már itt se Nagyok... * > 7 — Rémesek ezek a férjek. Egy csipetnyi belátás sihes-bejuiuk. Na, Mari, csakhogy itt van a kapcsokkal. De hiszen ezek akkorák, mint a \ ízi''ovak ... Hát nem megmondtam, hogy milyent hozzon? De üsse kó, adja csak ide hamar. Nem lattá a sálamat valahol? Közben keresse meg a cérnát. A piskótával meg mi \an? . '' s- — Jaj nekem, hát nem tetszett kivennjj? Csillapodjék, Máfi. A piskóta készen van - Megnézte, édes? Meg. édes. Kinyitottam a sütő ajtaját és egy fekete füstfelhő csapott- ki. Utána i pemyeesö és szuroküt^t következett, majd a | tepsi fenekén holmi gyantás mézgaréteg ser-1 végett. A jwskóta teljesen kész, édes, lelke elszárt az örök korommezőkre. Most már csak az a kérdés, hogy mi mikor ''eszünk készen ? — Már indulhatunk is. Ugorjon, Mari, tegyen föl egy vasalót... Csak ezt a plisszét SeclC egy kicsit rendbehozni és máris mehetünk. — Jaj. de heles ez a ruha a naccságán... — I épjen hátra, letkem és" úgy hunyorítson ... na, ha aztán készen >^ran, tdkaloinadtán tegye föl a, vasalót. ^ Menek mán. menek mán. Es mi mikor megyünk? Két perc múlva nyolc óra. Nem gondoíja. hogy lekésünk a második felvonásról)? — Bánóin is én. Különben is, ha tudni akarja, mindez nvaga miatt van. Mert folyton hecceíódik és idegesíti az embert. De már mehetünk is, maradjon az a plisszé úgy, ahogy van. — Hát akkor mehetünk? ... -Még kérdi? Hiszert mióta várok már ■ '' 11 —.J: i_.j. magara. Undi Imre. A NEVELŐNŐ Zürichből jött. Magával hozta főiskolai végzettségét és alapos műveltségét, Beszél németül, franciául és angolul. Negvven esztendős. Az apja egy nagy vállalatnál tisztviselő volt; az anyja akkor halt meg, amikor ő született. Nyelvtanítással tartotta fenn magát és egy magyar családdal ismerkedett meg, akik beajánlották egyik ismerősükhöz, Zalába. Két 10—10 éves leánykát fog nevelni ezután. Kap teljes ellátást és havi 40 pengő fizetést. Ahogy beszél, amit mond, csupa értelem. Sokat utazott, sokat látott és nagyon) tetszik néki Magyarország. Azt mondja, az ^mberek kedvesek, jók és okosak. Szívesen foglalja el'' helyét és reméli, meg lesznek elégedve véle. A zalai földbirtokos család egy pusztán lakik. Lesz mit ennie, lesz otthona és mi kell más?- Olyan egyszerűséggel kérdi, hogy az ember szinte elhiszi néki, hogy ez a pár kellék elégséges ahhoz, hogy egy ilyen tanult, művelt nő boldog lehessen. Elég lehessen ahhoz, hogy elhagyva otthont, ismert környezetet, barátokat, családot, új életet kezdjen — idegenek között. Szinte jólesik hallgatni, ahogy beszél arról, hogy a mai kor nem alkalmas arra, hogy az embereket a földhöz való ragaszkodás és egyéb egyéni lekötöttség helyhez rögzítsen. — Ma a változatosság idejét éljük —-mondja — és nem szabad megijedni, félni az ismeretlenségtől. Mindent közelről és mindent alaposan meg kell ismernünk, sokat kell utazni, idegen emberek között sokkal jobban fejlődik az egyéniségünk, mint zárt, megszokott keretek között. A nő ne legyen félszeg és gyámoltalan, mert ezt a luxust nem engedheti meg magának többé. A háború nagy változásokat idézett elő és egymás mellé''sodorta a nőt és férfit. Nincs többé jogosultsága az ^eltartott • nőnek, kivéve, ha anyává lesz és az a foglalkozása, hogy gyermekeit nevelje. Ez a legszebb és legteljesebb as$-szonyi hivatás és az anyáknak nem szabadna semmi mással törődni, csak gyermekeikkel. Az. asszony legyen öntudatos ember, mert csak így számithat megbecsülésre. Ez az egyetlen törekvés kell legyen muidenkinél. Akit megbecsülnek, az egyben biztosította magának a harmonikus, jó életet. A magvar nőket — idegen szenuncí^nézv e — igen derék embereknek tartja. Hibájuk, hogy átveszik primitívebb műveltségű nemf-zctek szokásait, nagy ön kultuszt fejtenek ki. Sokat foglalkoznak az énjükkel és ezért elhanyagolnak sok mindent, ami értéküket emelné. A magyar nők szépek, szabadok, de szabadságukat nem tudják értelmes formában kihasználni. Kár, hogy ennyire szegény* ez. az ország most. mert ez megbénítja a fejlődés lehetőségét, amire pedig igen nagy-készségük van az embereknek. Olyan sok jó meglátás van ebben az. asz-szonyban, olyan bátor és tényleg olyan öntudatos. hogv sajnálni kell azért az életért, ami rá vár. A magvar puszta szépsége talán kárpótolja azért a sok hiányért, amire egy ilyen erőteljes léleknek szüksége van. A két magyar leányka jó nevelést fog kapni, az már b(zJos Es nem féltjük az új ncvelönót sem, mert ekkora lelki felkészültséggel nem kaílódhatik el akkor sem, ha a szükség egy magyar pusztára internálja* (Möm.) A kamatláb leszállítása Budapest, június 2S. A Magyar Nemzeti Bank főtanácsa hétfőn tartott ülésén elhatározta a kamatláb újabb leszállítását. " Július 1-töl kezdve a leszámítolási kamatláb 6 százalék helyett 5 százalék, a népszövetségi kölcsönök kötvényeinek és az idei kincstárj egy kölcsön kamatlába O.V»» helyett 5.5" o lesz. E határozat hozására nagy hatássa! volt a valutavédclini szempont és a belföldi hitelszervezet kielégítő működésé. HÍREK. PÉTER-PÁL NAPJÁT egyházaink két legnagyobb szentjének vér-tanusága emlékére üljük. Szomorú eseményt ünnepiünk benné. I)e összeesik ez az ünnep a nép korében kiszivárgott örömünneplés&fl is. Az aratás» nak, az áldásnak, a verejtékes inunka drága gyümölcsének szüreti ünnepe volt ez a nap a magyar falvakban. Boldogságot jelentett, örömet jelentett. Hanem történt, hogy vertanuságba esett cx a szegény buzakoszórus ország, martiriurab«.. estek szegény népei és hovatovább a szom*>-ruság ünnepe lesz világi ünnepként is szépséges síép Péter-Pál napja. > Hova lettek a vidám aratások? A dal, a vígság, a búzánk aranysága, kincs-mi volta ? Elvitte a/ Istent, hazát nem néző einbergyulol-ködésből, irigységből fakadt rettenetes válság- Akik ma a szent vértanukhoz szállnak unád-ságos lélekkel, ne feledkezzenek meg a uvi nagy vértanunkról sem. Szent ö is. Miként az egyház halhatatlan nagyjai, sem halhalt meg, nem pusztulhat el ó se, soha. Imádkozzék este mindenki, hogy a gyűlölet, az emberi silányság, mely vértanúvá tette, amelyik koldussá tette és a szomorú jövóbenézea» könnyes boldog-múltra emlékezés napjává tette a magyar mező legszebb ünnepét, válságbasodort országot, gabonát, embert, — hulljon ki a szivekből, legyen békesség, megértés, hogy egyszer már újból lehessen a mar gyarnak boidog aratása. — Lapunk legközelebbi száma Péter és Pai ünnepe miatt csütörtökön délután a szokott időben jelenik meg. ''— Egyházi kitüntetés. Rott Nándor dr. veszprémi megyéspüspök Padányi Sándor in-kei plébánost püspöki tanácsossá nevezte ki. — Áthelyezés. A Máv üzletvezetőig Figura Sándor tisztet Pápáról Alsóörsre, Auer-bach Ferenc tisztet pedig Alsóörsről Sárvárra áthelyezte. — Jubiláns plébánosok. Vitéz Koronczay István csabrendeki és Stagl Ernő nyirádi plébánosok most ünneplik pappás zen telesük 25 éves fordulóját. — Keszthelyi cserkészek a baki erdőben. A keszthelyi gimnázium Festetics cserkészcsapata és az iparos Feltámadás csapét cserkészei. összesen 75 fiatalember, az idei táborozásuk színteréül a baki erdöt/^flílasztották. A csapatok vezetői Klempa Károly dr. és Péczcly László reálgimnázhimi tanárok, valamint Neupergcr Imre s. lelkész. A táboro-zókat július 3-án, vasárnap igen sokan fölkeresik és ez alkalommal Keszthelyről kidö«» autóbusz indul a baki erdőbe. — Mozgalom indult a sümeg- hévízi postaautóbusz újabb üzembehelyezése iránt. A postaautóbusz beszüntetése igen megnehezíti Héviz-furdó megközelítését és ig\N kilátás is van arra, hogy újból közlekedni-fog a posta-autóbusz Sümeg és Héviz között. — Színtartó nöi bourette P 1.50 SchütznéL — Uj vasútállomást kér Gyen esd iás. Gye-nesdiás község fürdóterületének birtokossága kérelemmel fordult az alispánhoz, hogy legyen segítségére a Máv-nál egy új vasútállomás ié- -tesítésének kieszközléscbcn. A község és a fúrdószcmpontból figyelembevehető környéke mintegy 5 km hossza^ terül el. A jelenlegi «illomás messzesége miatt nem tud kifejlődni, kialakulni ott olyan fürdőélet, amilyent a vidék szépsége, a partviszonyok megérdemelnének. Ezért kérik az új állomást «Alsőgyenes néven. Az épületet saját kölj$égüki»n létesítenék a birtokosok. — Sikeres ügyvédbiröi vizsga. Ricdlmayer Tibor dr. téti járásbirósági joggyakornok az ügyvédbiröi vizsgát sikerfél letette. Beretvás pasztilla a legmakacsabb fejfájást is elmulasztja ZALA VARMEGYE 1932. junius 29. — Uj ovónö. Az ovodfc, felügyelő bizottságának keddi üléséij a zalaegerszegi központi ovodához Kovács Margitot választották, meg óvónőnek. — k Zalaegerszegi Katholikus Legényegylet július 2-án, szombaton este tánccal egybe-kötött társasvacsorát tart a Miszori-féle kert-helyiségben. — Anyakönyvi hirek. A zalaegerszegi áll. anyakönyvi hivatalban a múlt hét folyamán a következő bejegyzések történtek: Születés: Szommer János téglagyári munkás és Plotár Teréz Anna leánya, HÚzián József női szabó és Tar Ilona Ilona leánya. Szabó József kocsis és Kertész Rozália Károly fia. Halálozás: Horváth Istváhné'' Táncos Mária 30 éves (Zala-szentgrót), Szitkovics Irén II éves (Kányavár). Perán Sándor péksegéd 34 éves, Szabó Jánosné Molnár Júlia bb éves. Takács János napszámos 47 éves (Nagykutas), Ján Fe-reticné Valgóczy Irén 00 éves. Házasságot kö-fött egy pár: Kiss Imre géplakatossegéd Szőke Erzsébettel. '' — A rendörök ellen izgatott/ Oszvald György 21 éves nagykanizsaiv borbélysegéd még febniárban egy utcai botrányokozásnak volt a tanúja. A rendörök be akartak kisérni két garázda részeget, de Oszvald ahelyett, hogy segített volna a rend őreinek, rájuk támadt, a járókelőket is izgatta a rendőrök eilen és becsmérlő kijelentéseket tett az államrendőrség ellen. Oszvald ellen az ügyben "" illetékes pécsi kir. ügyészség a rendőrség ellejti izgatás vétsége miatt emelt vádat. A pécsi törvényszék az ittasságával védekező izgató borbélysegédet 2 heti fogházra ítélte. j— - Sárgulás a keszthelyi gazdasági aka- "ilémián. A keszthelyi akadémia végzett gaz-dászat vasárnap tartották hagyományos sár-gulási ünnepségüket. Búcsúzkodás az Alma Matertől, parádés felvonulás, majd sárgulási bái következett az Ünnepség programján és vidám hangulatban vettek búcsút a gazdászok a diákélettől. — Az italmérési engedély-illeték leszállítása. Most jelent meg a pénzügyminisztérium Sf>.175 sz. rendelete, melyben közli, hogy az ital mérési engedély-illetéket 1033 január 1-tól kezdődő hatállyal .leszállítja. A rendeletnek az a legfontosabb rendelkezése, hogy 1Q33 január 1-től kezdve a cégérpénz minimális ösz-szege nem lesz megállapítva. — Véres verekedés Ságodon. Csúnya verekedés színtere volt hétfőn este Ságod község egyik jómódú gazdájának portája. Ott iszogatott Regalics József és Horváth János, mindketten ságodi lakosok, akik már régebb idő óta haragosai egymásnak. Ugv látszik, a bor hevítette őket, mert éles szóváltásba keveredtek, ami csakhamar tettlegességgé fa-jtílt. Verekedés közben Horváth úgy sújtott Regalicsra, hogy az összeesett és rendkívül súlvos sérüléssel szállították be a zalaegerszegi kórházba — Értékesítőn akarta a lopott tyúkokat. A TiJttőssy-utcai órszemes rendőr észrevette, bogv Kolompár Hermina sárhidai cigány házról házra járva 8 darab tyúkot kínált eladásra. A rendőr a gyanús cigányiányt előállította. aki a kihallgatáskor elmondotta, hogy a tyúkokat Kolompár Ambrus sárhidai cigánylegény lopkodta össze a falvakban és azután átadta neki értékesítés végett. A rendőrség'' az orgazdát átadta a zalaegerszegi csendőrségnek. Ritka könyvkedvezmény olvasóinknak! * Legkedvesebb olvasmány a tiszt«, dertis, kacagtató humor Különös kedvezményképpen az alábbi két nagysikert! könyvet : Undí Imre: Az édes otthon (Bolti ára 2 P) Undi Imre: A rézkígyó (Bolti ára 2 40P) megrendelhetik olvasóink 4''40 P-ds bolti ár helyetti 80 P-ért. A pénz előzetes beküldése után portómentesen ktífdl me* a szerző a két könyvet Cime : Budapest, I, Fortuna-utca 8. szám. Megjelent a műkedvelők szinmütára A vallás- és közoktatásügyi minisztérium megbízásából a Népművelési'' Titkárok Nemzeti Szövetségének kiadásában ízléses könyv-alak bati jelent meg egy régi hiányt pótló és gyakorlati értékű népművelési munka, ame.''v több száz, műkedvelői előadásra at- • * s kalmas színmű rövid tartalmát, továbbá a szereplők számát, a színpadi szín felvonásonként való leírását, a szükséges jelmezeket, az előadási jog megszerzésének módját közli. Az egyesületek és műkedvelői társulatok részére e mű beszerzése sok kéltség- és időmegtakarítást Jelent, mert ennék segítségével könnyen állapíthatják meg, hogy a saját célkitűzéseikhez és körülményeikhez mérten melyik és milyen mű előadására vállalkozhatnak. A kitűnően szerkesztett könyvhöz dr. [S''evclős Gyula min. tanácsos irt tartalmas bevezetőt, amelyben klasszikus tömörséggel világítja meg a műkedvelő színjátszás népművelési jelentőségét és értékét. A mű közli a belügyminiszternek a műkedvelői színjátszás újabb szai-bályozása tárgyában kiadott rendeletét és ennek kapcsán gyakorlati tanácsokkal látja el a, rendezőket az előadási jog megszerzése tekintetében. Külön fejezet ad tájékoztatást a műkedvelői színjátszás elméleti és gyakorlati kérdéseiben. Az öt íves mű ára SOfiilér. Megrendelhető: Zalavármegye Törvényhatósági Iskolánkivülí Népművelési Bizottsága hivatalában, Zalaegerszeg, Vármegyeháza. OLVASÓINKHOZ/ ¡932 julius 1-én uj előfizetést nyitunk a Zalavármegyére. Felkérjük mindazokat, akiknek az előfizetése lejár, vagy esetleg korábbi időből hátralékuk volna, szíveskedjenek az előfizetést megújítani s az esetleges hátralékot is beküldeni Előfizetési dij egy hónapra 2 pengő, egy negyedévre 6 pengő. Tisztelettel a ZALAVÁRMEGYE kiadóhivatala. \ — A 26 filléres gyors. Tolna Világlapja ezen a héten szegcdi számot adott, amelyben gróf Klebelsberg Kunó volt kultuszminiszter. Szeged város képviselője írta az előszót. Ebben elmondja, hogy Tolnai Világlapja szegedi száma azonos a filléres vonatokkal, mert amíg ezek fillérekért hozták el a látogatókat Szegedre, azonképen a lap most fillérekért viszi Szegedet szebbnél szebb kéj>ekben olvasóinak. Somogyi Szilveszter polgármester nagyszerű cikkben rajzolta meg Szeged képét," Móra Ferenc pedig pompás noveHában többek között azt írta meg, hogy egy szegedi magyar azt mondta magáról, hogy ö bizony tolnai, mégpedig azért, mert Tolnai Világlapja újságnak kedvelőjc és ezért ó még a kcltákÉÍdl is el tud beszélgetni. Kéthly Anna szegedi képviselő érdekes cikket írt arról, hogy fiatal leánykorában hogyan dolgozott Tohiai Világlapja kiadóhivatalában. Berecz János dr. egyetemi tanár Szeged közegészségügyéről, dr. Boross László Rassay Károly szegedi képviselőről és Balassa József a halászléről írt cikket. Magyar Károly, Bibó Lajos. Török Sándor, Szalay László novellái és még számtalan cikk egó-szíti ki a népszerű képeslap pompás szegedi számát. Érdekes, hogy ennek a számnak a hatása alatt már több magyar várostól érkezett meghívó To''aiai Világlapjához. t — Tüz Ságod községben. Ságod közs^ben kigyulladt id. Ekler Adám háza. A''község tűzoltói hamarosan kivonultak és sikerült is elfojtani a tüzet, úgy hogy a szomszédos épületekre nem terjedhetett át. A kár mintegy- 600 pengő, amely biztosítás útján-megtérül. A tűz oka valószínűleg gyújtogatás. Pártértekezlet. Budapest, június 28. A keresztény gazdasági és szociális párt rendes he^i''pajtéílekez-letét csütörtökön tartja. Az értékezletet pártvacsora követi. — Székelési zavarok, bélgörcs, puffadtság, gyomorszédülés, izgalmi állapotok, szívidegesség, félelemérzés, bódultság és általános rosz-szullét esetén a természetes «Ferenc József» keserűvíz a gyomor- és bélcsatorna tartalmát gvorsan és fájdalom nélkül kiüríti, a vérkeringést előmozdítja s tartós Megkönnyebbülést szerez. Korunk legkiválóbb orvosai a Ferenc József vizet ugy férfiaknál, mint nőknél és < gyermekeknél teljes eredménnyel alkalmazzák. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. — Tapalcai küldöttség az alispánnál. Kedden délelőtt Tapolcáról küldöttség jelent meg Bódy Zoltán alispánnál a kórház körüli viharok ügyében. Or. Steiner Lajos sebész-főorvos korul tombolnak a viharok, mcly^ v politikai, társadalmi térre is veszedelmesen «átcsaptak és valósággal felfordították Tapolca nyugalmát és békéjét. l>r. Steiner ellenségei áítaj is elismert kitűnő sebész, a kórháznál igen na^y érdemei vannak, de a kórházi fegyelem és rend fenntartása körüli eljárásából komoly ok nélküli ellenségeinek sikerült fegyelmi ügyet kovácsolni. A fegyelmi ügy most folyik, helyi társadalmi és sajtóharcokkal kisérve. A küldöttség ezernél több tekintélyes tapolcai és járásbeli polgár'' aláírásával azt a komoly kérelmet tette az a/ispán kezébe, hogy a legsürgősebben vessen"véget a tapolcai viharoknak, fejezze be mielőbb a fegydmrt, a,minek előreláthatólag semmi következménye nem lesz, — hogy a kórházban újból t megkezdődhessék a munka. — Nagyarányú szeszadó-csalást fedezett fel a napokban a Sopronvármegye jelentése szerint Ható Zsigmond kapuvári pénzügyőri szemlész az ottani Steiner szeszgyárban. A gyár vezetői több. mint egy éven át össze* játszottak egy csornai pénzügyőrrel s a termelt szeszt aiacsonvabb fokúnak minősítették," # r mint amilyen tényleg volt. A kiszivárgott hi- -rek szerűit az adócsalás alapjául szolgáló összeg mintegy 10—45 ezer pengőre Lehető. A jó reklám A mai nehéz m wm■ ben fokozni kell a W reklámot. A silány nyomtatványokra kidobott pénz elvész. A szép nyomtatvány biztos siker. Korszerű és szép Wl nyomtatva nyokat minden célra oksón készít ^ KAKAS S ÁGOSTON g kön y y o m d á j a, a ZALA VÁRHEGYE 3 politikai lap kiadóhivatala Zalaegerszeg Telefon 131. m^B APRÓHIRDETÉSEK. AZONNAL BEKÖLTÖZHETŐ 4 szobás összkomfortos lakás kiadó a Kazinczy-tér 7. sz. alatt. Bővebbet dr. Oarai ügyvédnél. KERESEK KORREPETITORT algebra-fizikára. Cím a kiadóban. EGY SZOBA KONYHÁS LAKÁS ÉS EGY KISEBB ÜZLETHELYISÉG kiadó Kossuth-u. 3. sz. alatt. MAKULATURA-PAPIROS olcsón kapható kiadóhivatalunkban. 1932. junius 29 ZALAVARMEGYE — Tüzoltóünnepség lesz augusztus 14-én Győrött, amelyen az ország összes tűzoltt''*-tcstületei, közöttük a zalaegerszegi tűzoltók is, képviseltetik magukat. — Izgatott a társadalmi rend ellen. A nagykanizsai államrendőrség jelentése szerint Szökő! György napszámos egv társaságban súlyos'' kit ételekkel illette a mai'' társadalmi rendelj majd azt mondta, hogy nemsokára vége lesz a mostani uralomnak és akkor jaj lesz az uraknak. A pécsi kir. ügyészség izgatás címén eljárást indított Szokól ellen. Megrúgta a ló. Pál Lajos iharosberényi lakost úgy megrúgta a lova, hogy életveszélyes sérüléseivel a nagykanizsai kórházba kellett szállítani. — Péter-Pál napján új regény közlését kezdi meg a Pesti Napló, a modern magyar regényírás első mesterének. Móricz Zsigmondnak tollából. Az ősi magyar aratási ünnepen jelenik meg első folytatása ennek a mindvégig lebilincselő mcséjü, harmatos frisseségü legújabb Móricz-írásnak, amely egy szatmár-inegyei, békebeli kis magyar falu mély és titokzatos életét tarja fel. A fiatalság üde hangulatai, a ''neniesen egyszerű szív kikristályosodott érzései uralkodnak ebben a gyönyörű regényben, át- meg átszőve szerelemmel. édes humorral, derűs és megható jelenetekkel. Az űj Móricz-regény hőse — mint maga a nagy író mondja, a magyar falvak csendben élő, nincstelen boldogja. Szegény ember, aki csak akkor érzi tisztán és teljesen u boldogságot, amikor egyáltalán semmije sincsen. Mihelyt megjelenik életében/valami kis vagyon, rögtön elkezdődik a ha/c és a küzdelem annak megtartásáén. Har aztán elveszti a vagyonkáját, újra boldog ez/a szegény fiú, akinek életét tízéves korától huszonötéves koráig. ,a világháború kitöréséi); rajzolta meg Móricz Zsigmond. A nyár szenzációja lesz ez a pompás regény, amely a zseniális írónak talán legszebb, legbensőbb alkotása. A regény címe: \ boldog ember» s Péter-Pál napjától kezdve napi folytatásokban jelenik meg a Pesti Naplóban. Kívánatra mutatványszámot küld a Pesti Napló kiadóhivatala: Bu dapest, Erzsébet körűt 18-20. — Pettyes tiszta selyem 12 féle színben, gyönyörű választék 6.— pengőért Schütz Árú-hájban. — Féltékenységből megölte a feleségét. Mester Józsefit) éves sormási bognár hétfőn este a trafii előtt rátámadt feleségére és kaszával felvágta annak hasát. Azonnal kihívták a nagykanizsai mentőket, de mire a helyszüire érkeztele, a szerencsétlen asszony kiszenvedett. A gyilkosság oka féltékenység. A csendörök it|cg hétfőn este letartóztatták a gyilkos bognárt. ^ — Milyen iskolába, melyik internátusba, milyen pályára adjam gyermekemet? Sok ezer szülőnek okoz ez a kérdés'' most igen nagy gondot. Most jelent meg áz Erdős hirdetőiroda kiadásában egy rendkívül ügyesen osz-szeállított^könyvecske, az «Internátusok, Tan-Nttli^etríT Tájékoztató Címtára», amely ben a szüJő minden kérdésre részletes tájékoztatást nver. Az értékes könyvecskét kiadóhivatalunk bárkinek 20 fillér portóköltség beküldése ellenében ingyen megküldi."1 — Megkönnyítik a borecetgyártást A szőlősgazdáknak régi kívánságuk, hogy a bor-vcettermelést mozdítsa elő a kormány. A szakminisztériumok az egész ecetkérdés szabályozására javaslatot dolgoztak ki és ebben az ügyben ankét is volt a pénzügyminisztérium-hal). Végleges döntés még nem történt, de előrelátható!^ rövidesen megjelenik a rendelet, amely megkönnyíti a borecetgyártást. — Vakmerő betörő. Mészáros István vépi cipeszsegéd Szombathelyen és kornyékén igen sok betörést követett el, majd eltűnt. A napokban beállított Bándi•''Sándor zalavégi gazda házához, "aboL^ hornagy kereskedőnek adta ki magát, Szállást kapott Bandinál, akinek a szí-vességét úgy hálálta meg, hogy betört a lakásba és onnét közel MH) pengő értékű készpénzt és ruhaneműt sitt el. Körözik a vakmerő betörőt. . * — időjárás: Továbbra is mélegedö, gyengén felhős idő; déli szél indul meg. MOZI. HÁROM ABLAK KELET FELÉ. Nagy kfmdráma 10 felvonásban. Bemutatja az Edison mozi kedden és szerdán. Az amerikai könyvpiac egyik nagy szenzációja volt\néhány év előtt a Thr^£ faces east című regény, amely egy német-angol kéhinó története.% Ézt a lélegzetfojtóan izgalmas regényt dolgozta fel a Warner-gyár most hangos filmre. A film rendezésé* Erich Stroheim, u legmerészebb és legérdekesebb amerikai rendező vállalta és ö játssza a fiírth főszerepét is. A markáns egyéniségű, egykóri osztrák-magyar katonatiszt kitűnően tudta megeleveníteni a háborús kémregény izzí miliőjét és pompásan fekszik neki a regény főszerepe. A kémnő szerepét Constáncé Bennett játssza, aki drámai erejű alakításával és, szépségével egyaránt hozzájárul a film diadaíahoz. Hangos >kísérő műsor. , Szerdán fél 5 órakor a helyár 40, 60, 70 fillér. Kedvező idő esetén a 0 órai előadásokat a Kertmoziban tartjuk. SPORT. A Győri AC vasárnap Zalaegerszegen játszik bajnoki döntőt. A július 3-ára Győrbe sorsolt GyACVMove ZSE mérkőzés pályaválasztó jogát felcserélte az intézőbizottság, miután ekkor Győrben DVTK—EJD országos bajnoki döntő kerül lejátszásra. Igy Zalaegerszeg közönségének ismét alkalma lesz egy szép mérkőzést végigélvezni. A ZTE, tekintettel a vasárnapi népünnepélyére, kérelemmel fordult az intézőbizottsághoz, hogy a meccset tegye át egy későbbi dátumra, de még biztos választ nem kapott a kerülettől. radiö. Szerda, június 29. 0: Hírek. 10: Egyházi zene és szentbeszéd. 11.15: Gór. kat. isteni-tisztelet. Utána szalonzene. 2: Gramofon. 3.30: Ifjúsági előadás. 4: Magyar kesergők, dalok, lassú és gyors csárdások. 4.45: Néprajzi közv Szendröládról. b: Bodán Margit magyar nóta délutánja. 7: A magyar ruhaviselet története. 7.30: Az operett fejlődése. 9: Jazz-zenekar 10.13: Cigányzene. Csütörtök, június 30. 0.13: Hangv. 11.15: Ifjt''isági félóra. 12.3: Gramofon. 4: A háztartásról. 5: Nomád magyarok a 20. században. 5.30: Könnyűzene. 7: Novella. 7.30: Far-nos Eszter és Szánthó Ferenc szerzeményei. 8.30: Szász lla és Páger Antal vidám estje. 9.45: Zongora-hegedű szonáták. 10.15: Cigányzene. zalaegerszegi piaci arak Buta 10 00-11 00. Rozs 1000-1100, Árpa 1700-18 OQ Zab 18-00-1900, Tengeri 1500—1600 P Burgonya 4.00--5.00. budapesti termenyjelentes« Búza, (tiszavidéki) 11 80-1245, buza (egyéb) 11*90-1205, rozs, 1225-124C, árpa 1600-16>25. zab 17-0Ö -17 50, köles 1400-14.50, tengeri 1660-17 80, buzakorpi 12 35-12*50. Irányzat; barátságos, forgalom : csendes. L«Dtu:«|<tOAOt 4» M«ll« kUdöl KAKAS AOOSTON. ft.t.U uirtiuU: SVLVeSTEM PtTZA JÍH0S rtmunkturt t PCSTHY Pkl ér. I / 1192-1932. sz. Hirdetmény. Csatár község vadászati joga 1932. év julius 7-én délután 3 órakor a községi biró házánál 10 évre haszonbérbe lesz adva. Az árverési feltételek a zalabesenyői körjegyző irodában megtekinthetők. Zalabesenyő, 1932 junius 26. Ruis János, körjegyző. Lipovniczky zongorakészitő meiter Budapestről Zalaegerszegen tartózkodik Zonsorahansolásokra előjegyzéseket a Kakas-nyomda továbbít. FIZESSEN ELO A ZALAVARMEGYÉRE! Megtakarított pénzét legelőnyösebben kam a toztatja, értékeit, okmányait legolcsóbban megőrzi a Magyar Távirati Iroda R.-t. és a Stúdió érdekkörébe tartozó Magyar Nemzeti Gazdasági Bank RL Budapest, IV. Károly-király u. 10. szám a Magyar Távirati Iroda R.*t. Nyugdíjpénztára palotájában. Dr. Urbán Károly orvos rendeléseit zavartalanul folytatja . Zalaegerszeg > Jókai-utca 9. szám alatt. ahol minden üldözés ellenére is megvan a berendezés. \ Rendelés: délelőtt 8-12-ig, d. u. 2 6-ig. ZALAVARMEGYE " 1932. június 29. 3E A í SZÜLŐK FIGYELMÉBE! \ \ / A « I V X^k I I | w Intézeti és iskolai kelengyék ö nálunk szerezhetők be legolcsóbban / r v i Férfi és női boiirette és ruhavásznak, selyemvásznak. Könnyű nyári ruhaszövetek. FÜRDŐCIKKEK: frottier, strandkabát és pyjama kelmék legdivatosabb színekben és mintákban. V KÜLÖN GAZDASÁGI OSZTÁLY: ponyvák, zsákok, kötözőzsinegek, szitaselymek. O SCHOTZ- O II ZALAEGERSZEG. Előírásos csíkos vásznak és í sötétkék intézeti \ \ - szövetek a legjobb minőségben. Garantált színtartó matrózgallérvásznak. Flanel! takarók és paplanok mélyen leszállított áron. Finom puha flanelI takaró komplett méretben már 5 80 pengőtől * Vásznaink az itt látható védjeggyel eredeti * legjobb minőségűek és jutányos áron kaphatók. |
